Olympia romjai
Focis metaforával írom, hogy a Fidesz-vezetés is megértse: ami történt, az olyan, mintha egy elképzelt Felcsút-Real Madrid derbin véletlenül betalál a Felcsút, és ezután Ronaldóék duzzogva, minden további próbálkozást feladva, az ellenfelet szidva, meccs közben levonulnak a pályáról.
Pedig a meccsek általában addig szoktak tartani, amíg a bíró lefújja. Egy ilyen játszmát nem szokás így feladni. Főleg nem az erő, rutin és tapasztalat pozíciójából. Ezt pont egy Orbán Viktor tudja a legjobban.
Én, ha a magyar nép népszavazást akar, támogatom a népszavazást, mint a népakarat legtisztább, világos, félreérthetetlen kifejeződését. És ha a magyar nép úgy dönt, hogy olimpiát akar, támogatom az olimpiát mint egy nagy, közös vállalást is.
Most nem lesz se népszavazás, se olimpia, még annak az esélye sem.
*
Jobb lett volna, ha va-ló-di vita és párbeszéd előzi meg az olimpiai pályázatot.
Jobb lett volna, ha va-ló-di vita és párbeszéd folytatódik az olimpiai döntésig.
És ahogy egy parlamenti választás is jobb, mint annak a hiánya; úgy egy népszavazás is jobb, mint a nép kihagyása egy nemzeti ügyről való döntésből.
Népszavazást bárki, bármikor, bármiről kezdeményezhet: majd az illetékes szervek eldöntik, hogy mehet-e az aláírásgyűjtés, a nép pedig eldönti, hogy érdekli-e az ügy, van-e a kezdeményezésnek súlya, vagy sem.
Jobb lett volna, ha a népszavazási kezdeményezés során nem csak az egyik, olimpiaellenes fél álláspontját hallhatjuk; hanem az olimpiapárti mozgalom is felveszi a kesztyűt és okos érvekkel, meggyőző kampányokkal megküzd a kezdőnek számító ellenfelével. De mivel pont az ellenkezője történt, teljes szájzárral próbálták kibekkelni a hosszú heteket, így ne lepődjön meg senki az eredményen és következményeken.
Jobb lett volna a nemzeti ügyre hivatkozóknak, ha egy valódi népszavazáson derül ki, tényleg nemzeti ügy-e az olimpia és annak pártolása − vagy pedig valójában Orbán Viktor és a körülötte tömörülő politikai, sport- és gazdasági elit ügyéről van csak szó.
Az nem megoldás, hogy nemzeti ügyről beszélünk, de mindent megteszünk azért, hogy a nemzet ne döntsön róla. (Kivéve akkor, ha a nép várható ítélete teljes mértékben megfelel a politikai agendánknak. Mert ez előbb-utóbb a népnek is fel fog tűnni.)
Jobb lett volna, hogy ha láthatóan van valódi népakarat egy népszavazásra, akkor azt a népszavazást meg is tartják. Már csak azért is, hogy a jövőben, például négy vagy nyolc év múlva legyen valami fogalmunk arról, mi a valódi népakarat az olimpia ügyében.
Jobb lett volna, hogy ha már be van adva a pályázat és valószínűleg népszavazást is kiírnak az ügyben, akkor a népszavazást is megtartják és a végső olimpiai döntést is megvárják, hogy Budapest megmérettesse magát.
*
Ami történt, az fáj nekem, és fáj sokan másoknak is. De, ahogy Szőnyi Szilárd írja, senki ne meneküljön félremagyarázásokba, önáltatásokba, jól kimódoltnak hitt terelésekbe.
Itt és most komoly demokratikus, illetve nemzetközi megmérettetések elől tért ki mind a Fidesz, mind Budapest, mind az ország. És megmérettetések hiányában az ellenfelek súlyáról sem tudunk meg semmit.
Marad nekünk az orbánozás meg tolvajfideszezés az egyik, a sorosozás meg hazaárulózás a másik oldalon. Ennyit tudunk. Ne tapsoljon a fejleményeknek senki, nincs itt minek örülni.
