Trump: vissza a természethez
2017. január 20. írta: batiszkáf

Trump: vissza a természethez

trump_term2.jpg

„Milliókkal több szavazatot kapok, mint Kasich. És nem értem, miért [keːsik]-nek ejtik a nevét. Úgy kell írni, hogy i-c-h. Amikor csak látom, azt gondolom, hogy [keːsiʧ]. De [keːsik]-nek ejtik. Szóval igazán odateszem magam, hogy jól ejtsem. De most tényleg... nem lehetne megkérni őt, hogy változtassa meg a neve betűzését? Nem lehet ilyet? Annyira nevetséges.”

Most őszintén: ezt az embert képesek voltak megválasztani?

Igen − és mi sem természetesebb.


Amit ebben a (még áprilisban, a republikánus előválasztások idején készült) videóban látunk, az valami egészen káprázatos a maga nemében. A teljesen öncélú, gátlástalan és gyermeteg − nincs rá jobb szó baszogatásnak olyan tour de force-a, olyan felülmúlhatatlan magasiskolája ez, hogy eláll a szó.

Az égvilágon semmi nem indokolja és magyarázza ugyanis, hogy Donald J. Trump a neve ejtése miatt froclizza a szintén az elnökjelöltségre hajtó John Kasich-et: ilyen mérvű képtelenséggel szemben meg vagyunk lőve. Hiszen azt még talán fel tudjuk dolgozni szerény kognitív eszközeinkkel, amikor azzal támadja be ellenfelét, hogy gusztustalan módon eszik. Arról végső soron Kasich valóban tehet; ha elfogadjuk azt a Blikk Nők-szagú igazságot, hogy az evés sokat árul el rólunk (vö.: mutasd az aranyérkenőcsöd, megmondom, ki vagy!), tulajdonképpen jogos a felvetés.

A névaffér azonban más. Hiába is próbálja, ezt a húsz másodpercet sehogy sem bírja megkörnyékezni az értelem, képtelen bármilyen logikus narratívába illeszteni: kínlódik, izzad, aztán nyöszörögve megadja magát a létezés abszurditásának. Trump itt lép elő Gide-hőssé, aki megvalósítja a tökéletes action gratuite-et, a minden racionális indítékot nélkülöző cselekvést. Nyálunk csöpög, le vagyunk nyűgözve. Miért nem készics? És tényleg: miért?

Trump angyali nemtörődömséggel lép túl a modernitás György Péter-i értelemben vett paradigmahorizontján. Rámutat arra, hogy az ember nem azonosítható pusztán az ész száraz, illedelmes józanságával. Trump lényünk olyan kétes vonásait csillogtatja meg, melyek meglétét átalljuk bevallani magunknak: mint valami ócska lufit, kegyetlenül leránt bennünket az aufklér ábrándok magasából. Képünkbe vágja pátoszos hazugságainkat. Az emberi lélek talányos komplexitásáról tesz tanúságot minden megmozdulása. Ezért állunk olyan megdöbbenten előtte. Ezért nem tudjuk levenni a szemünket róla.

mullally-trump-2-1333x2000.jpg
Amellett próbálok érvelni, hogy Trump megfékezhetetlen, ellentmondást nem tűrő természete, mely hol infantilis kirohanásokban, hol végtelen nyerseségben, hol szimpla taplóságban, hol kivagyi nárcizmusban, hol pedig sistergősen szellemes riposztokban nyilvánul meg: erény.

Azt persze lehet vitatni, hogy államférfiúi erény-e; hogy alkalmas-e egy ekkora hatalommal járó tisztség betöltésére az az ember, aki hagyományos hajnali tweetömlenyeiben még megválasztása után is a legmagátólértetődőbben fényezi magát volt tévéműsora S.Z.É.D.Ü.L.E.T.E.S nézettsége okán, élcelődik a helyére lépő Schwarzenegger szánalmas bukásán, rimánkodik a Saturday Night Live siralmas paródiái miatt és így tovább.

Az állam élére jutott személytől elvárnánk, hogy önkontrollt gyakoroljon, hogy nagyvonalú legyen, hogy elszakadjon olyan mulandó problémáktól, mint hogy Meryl Streep valóban jó színésznő-e. Nem mintha nem volna egészen röhejes képmutatás efféle ragyogó kvalitásokat számon kérni olyasvalakin, aki demokratikus keretek között, vagyis arctalan és stupid tömegek tetszéséért kuncsorogva és önmagát ily módon törvényszerűen százszor és százszor is lealjasítva szerezte meg a pozícióját.

Donald J. Trumpot, a kapzsi, felszínes multimilliárdost én távolról sem tartom eszményi államférfinak, ám demokráciában eszményi államférfiaknak nem szokásuk hatalomra kerülni. Hajlamos vagyok ugyan némi lenge nihilizmussal viszonyulni a modern közélet eseményeihez, eseményecskéihez, de nem csak ez mondatja velem, hogy Trumpot semmivel sem gondolom alkalmatlanabbnak az elnöki posztra, mint bárkit abból a perfid politikusfajtából, amelyik a demokratikus közéletet uralja. A nagy központi tuti persze megkívánja, hogy a tisztes államférfi ismérvének tekintsük azt a sápadt, kifinomult középszerűséget, amivel az utóbbi a galádságait palástolja, hogy hanyatt vágjuk magunkat attól az utánozhatatlan eleganciától, amivel újabb és újabb szöget ver a nyugati civilizáció koporsójába. Épp ezért már csak természetes, hogy kedveljük a harsány, csapongó, majomkodó, kioktató, mutogató Trumpot, még ha nem is vagyunk biztosak benne, hogy mennyit tud (vagy akar) valóra váltani ígéreteiből.

Igen, kedvelem Trumpot. De ez a rokonszenv nem is annyira a konkrét politikai tényezőnek, mint az általánosan emberiről szóló elbeszélésnek jár. Trump egy nagy, közös élmény, mely erőszakosan átmozgat bennünket, melyet önkéntelenül is mindenki magára vonatkoztat.

Nem csupán arról a fokozott figyelemről, azokról az indulatokról van itt szó, amiket egy amerikai elnökjelölt óhatatlanul megkap és kivált: a tárgyalt jelenség elementárisabb erőket szabadít el. Talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy Trump olyan, mint a tábortűz vagy az égen a felhők: ki-ki a maga legtitkosabb démonait, félelmeit, szorongásait, vágyait, kívánságait, meggyőződéseit látja felsejleni benne reszketegen, révületesen, megkísértően, megragadhatatlanul. Trumpot mindnyájan ösztönösen kontemplációnk tárgyává avatjuk. (Noha a metafizikai trumpizmus kidolgozása még várat magára.) A trumpi habzás láttán az a megrendítő ámulat fogja el az embert, amelynek Szép Ernő adott hangot az Ákom-bákomban: „Hogy fejtsem meg? Hogy értsem? Mit csináljak? (...) Mi van amott a hídon, micsoda szépség, / Mily bánat, mi köze hozzá szívemnek?” Trump minden mozdulata, minden megnyilvánulása mélyen ismerős és mégis: nyugtalanítóan-nyomasztóan kiismerhetetlen. Trump olyan, akár az emberi természet. Az az emberi természet, melynek létezését a modernitás felháborodottan tagadja.

cgwl99dwsaatvne_jpg_large.jpg
Ne legyenek kétségeink afelől, hogy Trump kritikusait éppen ez a vonása bőszíti leginkább. A festett hajú, otromba, vén ripacsban, az émelyítően giccses penthouse-ában ikszedik kelet-európai modellfeleségével élő pojácában nem az zavarja őket, hogy előnytelen emberi tulajdonságai vannak, hanem pusztán az, hogy emberi tulajdonságai.

Az ún. hangadók vég nélkül nyafognak amiatt, hogy Trump tapasztalatlan és fölkészületlen; valójában persze az nyomja a lelküket, hogy nem járta meg a demokratikus politika szokásos stációit, így pedig nem tudták kiirtani belőle spontaneitását, szertelenségét, keresetlenségét, rokokósan  túláradó emberszerűségét. Trumpba nem volt alkalmuk beleprogramozni a minden egyéni gondolatot elemésztő, simulékony személytelenséget, a globális utópizmus kódjait, a posztmodern turbóerkölcsöt és ennek az erkölcsnek a sajátos antinyelvét.

Márpedig a rendszer, amelyben élünk, kizárólag a totális ideológiai-morális elgépiesedettség állapotában képes fennmaradni, ahol minden olyan mesterien időzített, kiszámított és lélektelen, mint Hillary Clinton kacaja.

*

Trump jelentőségét nem az ehhez hasonló irományokból, sokkal inkább a YouTube-on ezrével hemzsegő ultimate Trump funny moments compilationökből fogjuk megérteni. Ezekben időről-időre előrukkol azzal a kedélyes magánszámával, hogy valami profánabb bekiabálás − pl. Ted Cruz is a pussy!  hallatán felháborodást mímel, fennhangon elhatárolódik, majd a biztonság kedvéért elismételteti a kijelentést a bekiabálóval, hogy kezét magasba dobálva szörnyülködjön még egy sort. De az is előfordul, hogy ásványvizes flakont szorongatva parodizálja a kiszáradásra hajlamos Marco Rubiót. Amikor nemezise, a Fox News-os műsorvezető Megyn Kelly egy interjúban felteszi neki a kérdést, hogy ugyan miért nevezi őt rendszeresen libának, Trump eljátssza a tudatlant, majd egy bájos bocsi!-val húzza ki magát a helyzetből. Más politikustól végtelenül szánalmasnak hatna az ilyen viselkedés, Trump előadásában valahogyan mégis ellenállhatatlan. Camille Paglia (egyébként liberális, feminista szerző) egyenesen úgy fogalmaz, hogy Trump nagyszerű stand-up komikus, s hogy jobb műsort csinál, mint a mai hivatásos humoristák nagy része.

Vonzerejét azonban nem csak a humor magyarázza. Trumpból nem hiányzik a bosszúvágy és a káröröm, és ritkán hagyja ki azokat az alkalmakat, amikor elégtételt vehet valamelyik ellenségén. Nem felejti sérelmeit; mindeközben dacosan kitart azok mellett, akik hűek hozzá. Nem tűri az okvetetlenkedést, az okoskodást, az alattomosságot: gondolkodás nélkül tüzet nyit azokra, akik az útjába pofátlankodnak. Nyilvánosan szégyenít meg becstelen újságírókat, oszt ki celebritásokat. Követeli, hogy a kamerák ne csak őt, hanem hatalmas tömegeit is vegyék; tudni akarja, hogy Clinton hova tűnt a demokrata elnökjelölti vita szünetében, majd undorkodva hozzáteszi, hogy ő bizony tudja, de inkább nem árulja el. Szüntelenül túlzásokba esik. Vörös arccal méltatlankodik, jóízűeket nevet. Orránál fogva vezeti a médiát: feszülten várt, végül alig két mondatban megejtett birther-ügyi nyilatkozata előtt több tucatnyi veterán vonul fel hozsannázni őt. Ki fog fizetni a falért? Hát persze, hogy Mexikó. Nem hisz a bocsánatkérés és a megbánás intézményében, és leginkább önmagát tartja a példaképének. A látszatok, benyomások, hangulatok, indulatok szövevényének kifürkészhetetlen mélyében pedig ott rejtőzik valahol Donald J. Trump is.

Január huszadikán az emberi természet költözik be a Fehér Házba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr312138559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Batiszkáf: Trump: vissza a természethez 2017.01.20. 10:13:01

Most őszintén: ezt az embert képesek voltak megválasztani? Igen − és mi sem természetesebb.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.20. 10:11:59

A lényeg: a liberálisok toporzékolnak. Ez jó jel.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.01.20. 10:43:49

gellért! gratulálok! nem sok okos dolgot tettél, írtál eddig életedben, de a szerző leigazolása buksisimit érdemel.

Bell & Sebastian 2017.01.20. 11:35:39

Jó meglátás.

Mint a Trump-féle metódus alkalmazóinak korai előképe, megjósolom azt, hogy nagyon hatékony lesz és kitart legalább félidőig, vagy kicsit tovább, miután is kitör a belső zendülés, amiért kénytelen lesz lecserélni a derékhadát és felélni az M-zárolt munícióját, ha hagyott. Második, négyéves ciklusa már nem lesz, de cserébe még sokáig emlegetik majd, ki így - ki úgy.

Mert a végrehajtásban (is) ez a módszer triplán pörgeti az éveket, míg ha valaki komolyan veszi (magát) a hajókormány mögött, előbb-utóbb beleőrül vagy belehal, nem kicsit, nagyon.
___

Ha képes úgy szétosztani minden feladatot, hogy magának ne maradjon más, mint a legfontosabb döntések, akkor elvileg a végtelenségig mehetne a játék.

Amibe beletörhet a bicskája, ha ugyan meg nem unja előbb, az osztódással szaporodó ellenség csépelése, ami járulékos kötelessége ugyan, csak unalmas, napi rutin, mint a borotválkozás.
___

Ha már egy bárgyú dakota-viccre sem telik majd, akkor kezdhetünk aggódni.

Tehéntőgy 2017.01.20. 11:59:28

Remek kis poszt ez, pont mint mikor a Konzervatóriumon két amerikai választással ezelőtt MAK meg a többi lelkesen magyarázta, hogy Sarah Palin nem egyszerűen földbuta, hanem.

S=klogW 2017.01.20. 12:09:52

@Tehéntőgy:

Ez a pojáca fényévekre van a Palin-McCain stb. szeméttől.

Kandeláber 2017.01.20. 12:22:24

Most, hogy Trump beszólt a Muttinak, hogy talán mégsem kellett volna Európába csalogatni egymilliónál is több arab, paki, afgán és egyéb kecskekedvelő muszlimot, kíváncsian várom a Merkel-imádó honi sajtó reakcióját.
Eddig csak az idegrángásos Puzsér hadart el valami baromságot a Simicska-tévében, amikor véletlenül odakapcsoltam egyik este.
www.theguardian.com/world/2017/jan/15/angela-merkel-refugees-policy-donald-trump

kerekes pereces 2017.01.20. 13:44:40

"Az ún. hangadók vég nélkül nyafognak amiatt, hogy Trump tapasztalatlan és fölkészületlen; valójában persze az nyomja a lelküket, hogy nem járta meg a demokratikus politika szokásos stációit, így pedig nem tudták kiirtani belőle spontaneitását, szertelenségét, keresetlenségét, rokokósan  túláradó emberszerűségét. Trumpba nem volt alkalmuk beleprogramozni a minden egyéni gondolatot elemésztő, simulékony személytelenséget, a globális utópizmus kódjait, a posztmodern turbóerkölcsöt és ennek az erkölcsnek a sajátos antinyelvét."

Azt nem sikerült megérteni, hogy nem a globális utópizmus kódjait, a posztmodern turbóerkölcsöt kérik számon azok (még a republikánusok is), akik panaszkodnak a tapasztalatlanságon.
Hanem azt, hogy meg kell érteni, nem királyt választunk demokráciában. Hanem egy képviselőt. Ami az államot képviseli. Azaz azonosulnia kell az állam, a társadalom értékrendjével, azokkal, akiket képvisel. Amikor tárgyalni megy, nem saját gondolatait, érzéseit (a cikk ezt emberi oldalnak nevezi) kell, hogy megjelenítse, hanem az általa képviselteknek a gondolatait, érzéseit.
Ezt kevesen értik meg ma Magyarországon, nálunk még mindig az megy, hogy királyt választ a nép, nem pedig képviselőt. És utána örül, hogy a választott király ráerőlteti saját akaratát a népére. Nem pedig képviseli népe akaratát.

De sajnos ebben az elbaszott posztszocialista/poszthorthysta társadalomban az az alap, hogy mindenható királyt akarunk a nép élére. Hát ez ilyen, ahogy mondani szokták, a demokráciát tanulni kell. Lásd Kerényi szóhasználatát a színházi alkirályokról pár éve.
"Ha én lennék az alkirály, elvenném a Színház- és Filmművészeti Főiskolától a színészképzés jogát a pénzzel együtt "

index.hu/kultur/2014/05/22/kerenyi_imre/

Nekünk, magyaroknak nem sikerült a demokratikus rendet össztársadalmi szinten elérnünk. Ezért nem értjük, miért probléma az, hogy Trump túl emberi. Mert nem tudja, hogy nem magánemberként, hanem képviselőként kell viselkednie. És ő mindenhol magánemberként viselkedik. Ezért viccelődik más nevével, evési szokásaival. Mert nem fogja fel, hogy ő képviselő, nem pedig király.
De ti örüljetek annak, hogy újra eljön az ancien regime, a királyok és a szűk körű kiválasztottak kora. Amely kort már elsöpörtük sokszor, és a régi rendszer kiválasztottai általában forradalom általi halált haltak. Biztos ez kell nektek?

Kandeláber 2017.01.20. 14:01:05

@kerekes pereces: Aha, majd jöttök ti, te meg a többi sans-culotte, és miután lenyakaztátok az "ancien regime" legtöbb hívét, egymást külditek a guillotine alá.
Mert ugye Robespierre is "forradalom általi halált halt"...
Biztos kell ez nektek? :D

Bell & Sebastian 2017.01.20. 14:05:13

@Tehéntőgy: Ekkora tévedésért azért nem kellett volna megölni.

Tudok olyan körülményeket teremteni, melyek közepén magácskáról is kiderülne: életképtelen. Tudtommal a pénzcsinálás a legmagasabb rendű emberi tevékenység, legalábbis a zsidók szerint. Ennek sok van, akkor hogyan is van ez?

Magácskával szemben, a többség a sima modorú, hivatásos hasbaakasztókat tartja földbutának. Nagyjából úgy, mint Torgyán és a karikás ostor esetében.

Kandeláber 2017.01.20. 14:05:41

@kerekes pereces: A forradalmak után általában jön a restauráció.
Ceomwell rothadó teste is láncokon lógott Londonban, a feje pedig 10 évig volt egy póznán, amíg el nem lopták. :D

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.01.20. 14:19:10

@kerekes pereces:
vicces egy demokrata csak úgy is. a buta demokrata meg aztán méginkább.

Bell & Sebastian 2017.01.20. 14:32:58

@kerekes pereces: Nagyon jó az idea, de nagy kár, hogy alóla csak kivételek vannak, szabály meg nincs.

kerekes pereces 2017.01.20. 15:21:11

@jose maria padilla: Tehát számodra a demokrácia egy vicc, és diktatúrában élnél. Gondolom úgy, hogy a diktáló kaszt tagja vagy. Bezzeg, ha az elnyomott réteg tagja vagy, hirtelen demokrata lennél.

kerekes pereces 2017.01.20. 15:23:06

@Kandeláber: A restauráció sosem volt teljes. Mert az urak is tudták, hogy teljesen nem lehet visszatérni a régi rendszerhez. A francia forradalom után sem tértek vissza az ancien regime-hez, hogy egy triviális példát mondjak, megmaradt a méterrendszer :D.

Persze aki nem tanul a történelemből, hajlandó megismételni annak hibáit.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.01.20. 15:31:43

@kerekes pereces: milyen gyermeki esze van magának. egy rendes fasiszta diktatúrában a gonosz van elnyomva.

Kandeláber 2017.01.20. 15:55:09

@kerekes pereces: Egy kérdés: hol, mikor, melyik rendszerben nem volt "elnyomott réteg"?
Még az egyenlősdit hirdető cucilizmusban is fényévnyi távolság volt a gyárban robotoló melós és a Rózsadombon pöffeszkedő elvtársúr között.

Tehetetlen Dodó 2017.01.20. 16:38:52

@kerekes pereces: A demokrácia tényleg egy vicc.
Rossz vicc.

annamanna 2017.01.20. 16:47:35

A szerző korábban ezt írta: "Lena Dunham, ez a fontoskodó, frusztrált, amorf tehén, aki degenerált környezete degenerált életmódjának bemutatásával tett szert hírnévre, sokak szerint a huszonegyedik századi nőideált testesíti meg. Csapjuk még mellé a két undorító luvnyát a Broad Cityből, és gondolkozzunk el azon, hogy ezek a testnedveket eregető posztmodern gráciák, akik vaskos lábaikon végigtrappolnak a vörös szőnyegen, díjakat, elismeréseket söpörnek be, „alakítják a közbeszédet”, ahogy a maguk elviselhetetlen stílusában a haladó újságírók szokták írni, nem csupán valamilyen ideiglenes civilizációs ízlésficam termékei, hanem a lehető legadekvátabb következményei azoknak az elveknek, melyekkel a modernitást évszázadokkal ezelőtt aládúcolták, s melyeken a Nyugat jelenleg szánalmas haláltusáját vívja. Dunham otromba, kifejezéstelen arcánál semmi sem szemlélteti jobban, hogy mi történik, ha a szépség megszűnik kirekesztő lenni."

Majd arról elmélkedik, miért vonzódik ennyire Trumphoz. "Trump egy nagy, közös élmény, mely erőszakosan átmozgat bennünket, melyet önkéntelenül is mindenki magára vonatkoztat."
A szerző netán homokos?

Laikus Érdeklődő 2017.01.20. 17:13:04

@kerekes pereces: Hiszen éppen az elnyomott réteg választotta meg Al Bundyt elnöknek - a maga hasonlatosságára. Ilyen a demokrácia.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.20. 17:19:14

@annamanna:
Már ne haragudjon, de a maga Lena Dunhamja az nő?

greatideas.people.com/2015/09/22/lena-dunham-running-interview/

Ez nem nő, hanem egy tehén.

Hasonlatosképpen ahogy Trump se egy férfi, hanem egy vaddisznó.

www.tananyag.almasi.hu/krez/az_erdo/allat/vaddiszno/vaddiszno_dagonya.jpg

kerekes pereces 2017.01.20. 17:25:17

@Laikus Érdeklődő: ha egy rétegnek hatalma van ahhoz, hogy vezetőt választhasson, definíció szerint nem lehet elnyomott. Hiszen ő döntötte el, ki a vezető.
Az, hogy sikerül elhitetni vele, hogy elnyomott, és más felel a saját nyomorúságáért, az más kérdés. Pont Amerika egyik leggazdagabb vállakozójától várják, hogy figyelembe veszi az 'elnyomottak' érdekeit. Ez egy hatalmas ellentmondás, amit persze nem ismernek fel.

kerekes pereces 2017.01.20. 17:26:35

@Tehetetlen Dodó: Hajrá. Akkor én most diktatórikusan eldöntöm, hogy neked semmi keresnivalód Magyarországon és úgy általában a demokratikus világban. Irány Észak-Korea, Eritrea, vagy pár más finom hely. Jó szórakozást! Nem is értem, mit keresel még itt, ha szerinted vicc az, amit művel a világ.

kerekes pereces 2017.01.20. 17:27:12

@Kandeláber: Az a réteg nem is volt demokrácia, senki nem tartotta annak. Még a rendszer mozgatói sem, csak azt hazudták, hogy demokrácia.

kerekes pereces 2017.01.20. 17:28:03

@jose maria padilla: Aki elnyom, az gonosz. Így olyan nincs, hogy egy diktatúrában a gonosz van elnyomva. Mert aki diktátor, az nincs elnyomva, pedig gonosz (mert elnyom).

Virág et. 2017.01.20. 17:44:00

@Szindbad: Ágaskodó Államférfiasság :DDD

Ezt a szerelmes levelet, gyerekek. :) A szánalmasság mértékegysége innentől 1 mandiner lesz. GFG esetleg az "új" vendégszerző?

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: ... a röhögéstől, birka, a röhögéstől. Vagy én nem vagyok liberális.

Lucius Flavius Silva Nonius 2017.01.20. 17:49:59

@kerekes pereces:
Valasz erre: "Aki elnyom, az gonosz".

Amennyiben az emberi termeszet (amirol pl. ez a blog szol) intellektualisan es moralisan is tokeletlen, akkor vannak olyan helyzetek, amikor ezt az intellektualisan es moralisan tokeletlen emberi termeszetet el kell nyomni diktatorikus eszkozokkel a meg nagyobb baj megelozese miatt.

Az ilyen tipusu elnyomashoz nem feltetlenul kell gonosz diktatornak lehetni, pl.: Mustafa Mond, Cornelius Sulla, Julius Caesar.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.20. 17:58:43

már csak arról kéne egy-két magvas gondolat a cikkírótól, hogy miért nem kapott meghívót ormány piktor főkegyuraság az emberi természet beiktatásának ünnepére.

kiszűrte egy szenvtelen regisztrációs robot?

:DDDDDDDDDDDDDDDD

kerekes pereces 2017.01.20. 18:04:03

@Lucius Flavius Silva Nonius: A jóságos diktátor nem létező fogalom. Sokan a jóságos diktátorokkal indokolják a diktatúra létjogosultságát, de jóságos diktátor nem létezik.
Igazolja ezt például a Milgram-kísérlet. Valamint a stanfordi börtönkísérlet is.
Nem véletlen volt az ám, hogy a Római Köztársaságban a dictator hatalma legfeljebb hat hónapig tartott.

gyalog.galopp 2017.01.20. 18:09:33

@kerekes pereces:

Már hogyne létezne, itt van Merkel, 80%-on azt csinál , amit akar. Felhatalmazás nélkül tárgyal a törökkel, szelfizik a migránssal, szétosztaná őket kénye, kedve szerint, és mégis ő a jó mutti.

Kandeláber 2017.01.20. 18:14:22

@kerekes pereces: Feltételezem, hogy a Római Köztársaságban a rabszolgákat nem igazán érdekelte, hogy meddig lehetett hatalmon a dictator, és az athéni demokráciában a cserépszavazás kimenetele is hidegen hagyta őket. :D

Lucius Flavius Silva Nonius 2017.01.20. 18:16:53

@kerekes pereces:

Valasz erre "A jóságos diktátor nem létező fogalom":

Ont visszavinnem egy idogeppel Marcus Aurelius koraba es kitennem Ont a szarmatak/markomanok koze, ahol elgondolkozhatna azon, hogy letezik-e josagos diktator.

Laboratoriumokban vegrehajtott kiserletek helyett erdemes tortelemkonyveket olvasgatni.

Tehetetlen Dodó 2017.01.20. 18:49:10

@Herr Schnapsidee Lieferant: Ezért a rendkívül frappáns válaszért nem kellett volna annyit törnöd a fejed.

Tehetetlen Dodó 2017.01.20. 18:52:09

@kerekes pereces: Aludj még egy kicsit.
Majd felébredsz előbb-utóbb, trendje van mostanában a libsi álomból való ébredésnek.
Te kicsit mélyebb kómában vagy, de talán felriadsz egyszer te is.

Bell & Sebastian 2017.01.20. 18:53:55

@Herr Schnapsidee Lieferant: Mert mindenki azt kérdezte volna, ki ez a Sárgahaj Winnetou mellett?

Pelso.. 2017.01.20. 19:10:48

Trump jelentőségét a YouTube-s compilationökből fogjuk megérteni...??
Talán kormányzati ciklusának min. első két évéből jobban leszűrhető egy s más. Persze neked akkorra is maradjon a YouTube, minek bonyolítani.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.20. 19:22:02

@Tehéntőgy: Az a jó bennetek, nagggyonokos liberálisokban, hogy ti bezzeg mindig a legokosabb, legtehetségesebb, legalkalmasabb politikusokat pozicionáljátok a megfelelő helyen, időben, stb. LoL

Jean Sol Partre 2017.01.20. 19:23:15

Idefingok, az is tetszeni fog a szerzőnek, annyira emberi.

Jean Sol Partre 2017.01.20. 19:24:56

@annamanna: nem tudom, homokos-e, de egy tahó, az biztos.

Bell & Sebastian 2017.01.20. 19:32:13

@Jean Sol Partre: Na ugye, hogy Batiszkáf is olyan, mint a királyvíz. Jotunder nem élt hiába, ha itt kap sikítófrászt az összes híve. Ül a Kingdoomban és azon mereng, eddig miből fogott többet? Kilincsből, vagy szalvéta nélkül megragadott tőgyből?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.20. 19:32:39

@Jean Sol Partre:
A képről nem lehet megállapítani, hogy Lena Dunham homokos-e, csak azt, hogy egy tehén.

Post truth world van, ezt most már ki lehet mondani. Mondjuk eddig is tudta mindenki.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.20. 19:33:43

@Bell & Sebastian:
"Ül a Kingdoomban"

Sssshhhhh ....

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.20. 19:38:57

@Bell & Sebastian:

a dakota mondások őshazájában nehéz újat mondani

Tehetetlen Dodó 2017.01.20. 20:08:54

@Herr Schnapsidee Lieferant: Én, szivi?
Az utóbbi években folyamatos mulatságom, ahogy széttöredezik a hülyepíszí médiaterror agyaglábakon álló építménye. És most már nem csak nálunk, hanem lassanként az összes hülyelibsi áldemokráciában.
Nyavalygásotok édes zene süketülő füleimnek.

annamanna 2017.01.20. 20:16:50

@Doomhammer: Az most mindegy, hogy ki hogy néz ki. Csak az a fura, hogy körülbelül olyasmiért utálkozik Lena Dunhamon, amiért Trumptól ájuldozik.
Ha mondjuk azt mondanám, Elek Ferenc brrrr, hát azért már mégis, hogy néz ki
faktor.s3.eu-central-1.amazonaws.com/thumbs/2016-01-17/97bea0da162ff920a7f02438e5271869/web650.jpg
És közben dicérném Gurmai Zitát, aki csodálatosan bemutatja az emberi természetet, miközben hónaljkutyára vetkőzik, vagy más módon produkálja magát
kuruc.info/galeriaN/egyeb/wgurmaiz3.jpg
naplo.org/hirek/207861366795376_l
Ha ezt egymás után előadnám, felmerülne bárkiben, hogy velem valami nagyon nem stimmel.
Havas Henrik legalább fordítva van bekapcsolva; Jollyról és kis Grofóról azt írta, két kövér cigány
www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/megsertette-a-mulatos-sztarokat-havas-henrik/0yygbvh
- de Liptai Claudiát a szerelmével üldözte
www.borsonline.hu/celeb/gesztesi-tiz-ev-utan-kitalalt-havas-szerelmevel-uldozte-claudiat/125179

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.20. 20:27:10

@kerekes pereces: "Igazolja ezt például a Milgram-kísérlet."

Nem igazol semmit. Max. a kiagyalóinak prekoncepcióit.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.20. 21:33:34

@Tehetetlen Dodó: cukipofa, agy és memória híján ezt (is) istentelenül benézted - a polkorrekt fanclub véletlenül sem nálam van bejegyezve, de mindegy, büfikézz csak, ha ettől vagy boldog. Továbbá segítek azzal a infóval is, hogy Trumpék a libtardokat valóban nem szeressék, de a demokráciát és annak jó pár klasszikus libsi elemét ettől még egyáltalán nem szarozzák, pláne nem nyilvánosan böfögve. Ezzel nem vágódsz be náluk, ahogy a csúti geci se véletlenül maradt le a vendéglistáról. Bonyolult ez a fránya világ, ihaj :D

Tehetetlen Dodó 2017.01.20. 21:36:03

@Herr Schnapsidee Lieferant: Ne erőlködj, nyomi.
Nem baj, ha nem érted, mi folyik a világban, csak tartsd magadban a hülyeségedet.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.20. 21:39:30

@Tehetetlen Dodó: szöveget se tudsz értelmezni, nemhogy a világot, Tehetetlen Disznó..röfröfröf!

Zb74 2017.01.20. 21:41:15

@Tehetetlen Dodó: Gondolom, a magadfajták tényleg jobban érezték magát a proletárdiktatúrában, mint a demokráciában.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.20. 21:48:36

@annamanna:
Nézze, itt van ez a kép is.
nomadicalsabbatical.com/wp-content/uploads/2012/08/Fat-Guy-Beach.jpg

A maga által idézett cikkek és ez a kép is azt bizonyítja, hogy a szerzőnek igaza van és a Nyugat a haláltusáját vívja azért, mert megfertőződött az egyenlősdi eszméjével. Bizonyos embereknek egyszerűen nem szabadna levetni a ruhájukat vagy akár csak a testük vonalát sejtető ruhát is viselni - sehol. Ilyen ember Lena Dunham vagy Donald Trump.

metrouk2.files.wordpress.com/2016/09/gettyimages-591874190.jpg

Vagy nyugodtan folytathatjuk a sort Elek Ferenccel, Havas Henrikkel, Gurmai Zitával, Gesztesivel vagy Liptaival, ha már előhozta őket.

Az a tény, hogy ezeknek az embereknek a testén kell szörnyülködjünk tökéletes bizonyítéka annak, hova süllyed a nyugati tömegdemokrácia, amely Trump-szerű vaddisznókat emel hatalmi pozícióba vagy Dunham-szerű tehenek képének nézésére kényszerít minket. A középszerűség, sőt a prosztóság ül tort, ezt nagyon helyesen írta a szerző és ebben egyet is értek vele.

Prosztóságot akartátok? Hát tessék, itt van Trump, a konzervatívprosztó, élvezzétek!

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.20. 21:51:35

@Zb74: Teljesen belehülyült szegényke, hogy a világmegfejtő vezírke le lett szarva vastagon a vendéglistán. Pedig már szentül azt hitte, tőle tanul a hanyatló nyugat és végre-valahára a lába elé borulva elismerik páratlan géniuszát. Brühühüüüüüü.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.20. 21:55:45

@Doomhammer:

Jóuram. Csak nehogy ellenbizonyítás keretében a kifinomult demokratikus elitet heller ágnes balatoni fotóival vázolja.

S=klogW 2017.01.20. 22:31:55

@Doomhammer:

mintha ez a Trump csak egy (gúny)szobor lenne és nem az eredeti élő

egyébként meg egy hetvenes emberhez ez az alkat kiváló - sokan irigyelnék ha egyáltalán megérnék a hetvenet

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.20. 22:39:05

@Herr Schnapsidee Lieferant:
Na bizonyítson, ha tud. Én már kezdem is: képzelje el őt fürdőruhában.

kaposvarmost.hu/files/4/b/4be5e93a5353e790b45c8b2647bf99cf.jpg

Lehet, hogy van is ilyen kép, a háttérhatalom keze mindenhová elér.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.20. 22:52:06

@Doomhammer: Akkora nagy prosztóság nem lehet, ha Manyi Bécit sem sikerült kirobbantania a hallgatásból.

Bell & Sebastian 2017.01.20. 23:40:31

Dodó, magának itt váratlanul felpörgött a népszerűségi rátája. Idegen trollakkal ékeskedik?

@Doomhammer: Én már régen rájöttem, a péniszirigység tárgya a tudjukkik fajában általában a tehetség. Vágynak rá, mint Micimackó a köcsög mézre. Más ember meg szabálytisztelően indexel és inkább kikerüli. Maga melyik?

2017.01.21. 00:03:40

@jose maria padilla:

v.ö.: "Trump: visszaadjuk a hatalmat a népnek."

annamanna 2017.01.21. 01:49:59

@Doomhammer: Szerintem sem Trump, sem Orbán, sem az alt right, sem Batiszkáf részéről nincs szó konzervatív értékrendről; inkább ún. antifeminizmusról. (Lena Dunhamról szinte semmit sem tudok, de úgy rémlik, kifejezetten feminista).
Trump pedig nem azért bámulatraméltó, mert konzervatív, hanem azért, mert macsó és mert hatalma van. A hatalomnak való laza alárendelődés a konformizmus; annak pedig mindig van némi homoerotikus mellékzöngéje (Arno Gruen: A normalitás tébolya).
Az újhullámos feminizmus tényleg elég visszataszító; de a nők megvetését még kevésbé találom normálisnak, azért az mégiscsak fenyegetőbb tud lenni. Pontosan ilyen szempontból érdekes ez a tanulmány: www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/bacsfidiana.htm mert kiderül belőle, hogy ez a jelenség mennyire végigkísérte az emberi történelmet. (A tanulmány nem tér ki az anyakultuszra, pedig az antifeminista macsóizmus és az anyakultusz eltéphetetlenül összetartozik, az olaszoknál ez szépen megfigyelhető).

A macsóista nemiségfelfogás önkárosító módon is kötődhet az agresszióhoz; erre az alábbi eset elég megdöbbentő példa. Egy poszt kommentjei között találtam. Egy '"jancsika" nevű illető az alfahímekről szövegelt, aztán már hiába vártak tőle választ:
"Jancsika időközben öngyilkos lett." "Utolsó magánlevelében közölte velem, hogy a feleségét kihívta magához Németországba, hogy könnyebb legyen elviselni a magányt. Ezt követve a felesége életet adott közös gyermeküknek, majd a gyerekkel együtt elhagyta Jancsikát, akinek érdekes kardiológiai megfigyelése volt, amit velem egyeztetett. Aztán örökre “eltűnt”." www.antalffy-tibor.hu/?p=702
(Wolfgang Prikropil is azonnal öngyilkos lett, amint az általa elrabolt és megalázott, bántalmazott Natascha Kampusch elszökött. Persze a háttérben megbújó kulcsfigura ott is "Wolfi" anyja volt).

Batiszkáf kettős mércéjéről az az illető jut eszembe, aki kifejezetten rajong Nagy Feróért; de erről a nótáról www.youtube.com/watch?v=DsXkRcoG6fo kijelentette, hogy zeneileg húdeszar. Azért hadd gondoljam már, hogy nem éppen a kifinomult zenei ízlését báncsa a dal.
A mamakisfia, aki semmibe veszi a nőket - ez a mentalitás egyszerűen elviselhetetlen, és látensen olyan buzis, amilyennek Hitlert is tartották, aki szintén egy nőgyűlölő mamakisfia volt.
Szerintem azok, akik pszichésen nem tudnak leválni a mamáról, és örök Pán Péterek maradnak, valamennyire tisztában vannak a gyöngeségükkel, és a nőkre kivetítve gyűlölik az anyjukat. Tehát gyűlölik azt a nőt, aki olyan, mint az anyjuk - és Lena Dunham kinézetre, talán még viselkedésre is eléggé olyan, mint egy (trampli) anyuka.
Az antifeministák azt a nőt keresik, aki a legkevésbé hasonlít az anyára - ez pedig mondjuk a Bratz-baba csalad.mandiner.hu/cikk/20170115_szornyellakbol_gyermekarcu_babak
vagyis a szajha.

Trump nőkhöz való viszonyát nem kell különösebben ecsetelni. Magyar viszonylatban itt vannak (esetenként már csak voltak) nekünk Nancy és társai, az unortodox illiberális nemiség hasznos alkatrészei.
(Természetesen a szajha viselkedése nem nőies. Madonna - akit a saját fia is lekurváz - mondta magáról, elég találóan, hogy ő egy homoszexuális férfi női testbe zárva).

"Én már kezdem is: képzelje el őt fürdőruhában."

Meg kell hagyni, a "beszélő disznósajt" gúnyolódás eléggé ül vele kapcsolatban. (by Tóta W.)

@Herr Schnapsidee Lieferant: Azért az is megér egy misét, hogy Teddy vécéjén és Heller anyón konkrétan ez az újságíró vihogott 444.hu/assets/sites/2/1040267_10200919479962986_1729791812_o.jpg

kerekes pereces 2017.01.21. 02:50:26

@Disznóvári: Akkor eljátsszuk veled, úgy, hogy te vagy a vezeték rosszabbik végén? A kísérlet másik felére választhatsz bárkit.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.21. 07:14:54

@kerekes pereces:

A legnagyobb diktatúra a liberális demokrácia. Benne az emberek szavazgatnak, a megszavazott emberek viszont hozzá se férnek az igazi hatalomhoz aztán.

Kb. mint Kádár alatt: a megválasztott parlament nem irányított semmit.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.21. 07:19:02

@kerekes pereces:

A SZU-ban is egy örökös pártfunkcionárius - aki egész életében egy percet se dolgozott - rombolta le a párturalmat. Gorbacsovnak hívták.

Az, hogy Trump személyében milliárdos nem sokat jelent. A lényeg, hogy mit fog tenni. S mire lesz képes, mennyiben lesz képes a valós hatalmat gyakorló intézményeknek.

Pelso.. 2017.01.21. 07:26:57

@Tehetetlen Dodó: Segíthetnél, mi folyik a világban?
Pl melyik jól lenyúlható eu-s projekt ellen kell lázadni a jövő héten?

Tehetetlen Dodó 2017.01.21. 08:01:02

@Bell & Sebastian: Áh, már rég nem jártam erre, unom a sok szépelgést. Most kedvenc mélybúvárom okán benéztem ide@Zb74: , de rosszul tettem: odaát a dühöngőben mulatságosabb, ott általában sokkal direktebb a közlés módja, míg itt, néhány egyént leszámítva, változatlanul megy ez a libbantforma, kurvára szofisztikáltnak szánt buta nyafogás. Fáradt vagyok már én ezekhez a baromira okos emberekhez.

Tehetetlen Dodó 2017.01.21. 08:03:17

@Zb74: Proletárdiktatúra?
Sosem éreztem magam jól benne, akkoriban is inkább egy jó kis Franco-féle diktatúráról álmodoztam, népi demokrácia helyett.

Kandeláber 2017.01.21. 08:45:51

@annamanna: Havast frusztrálta, hogy néha lezsidózzák, holott - mint mondta már nemegyszer - ő született Rokobauer, akinek a nagypapija még a kitörésben is részt vett, és rejtélyes módon túl is élte.
Mellesleg néha kiütközik rajta az egykori ipari tanuló.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.01.21. 10:28:05

@Doomhammer:
Atyagatya.
Ha meglovagolna egy orkát, mutogathatnák a delfináriumban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.21. 11:57:38

@annamanna:
"Szerintem sem Trump, sem Orbán, sem az alt right, sem Batiszkáf részéről nincs szó konzervatív értékrendről; inkább ún. antifeminizmusról. "

A konzervatív jelző azért jó, mert van a progresszió meg van az ellen-progresszió, ami a konzervativizmus. Amerre a progresszió megy, annak ellenébe megy a konzervativizmus az örök emberi tulajdonságok jegyében.

Ha például a progresszió abba az irányba megy, hogy nőket verni nem szép, akkor konzervatív érték az, hogy a nőket mindig is verték, mivel a nők fizikailag gyengébbek, mint a férfiak, tehát verni őket racionális döntés. Ha a progresszió abba az irányba megy, hogy az emberek mondhassák meg, hogy mit akarnak, akkor konzervatív érték az, hogy egy fenét mondhassák meg, mondja meg egy szűk elit, aztán manipulálják a tömegeket az aktuális kommunikációs csodafegyverrel. Mivel jól ismert tény, hogy az ember nem okosabb egy szarvasmarhánál, ha fél, vagy kevés ideje van a döntésre, vagy nem is gondol bele, hogy dönt, hanem valahol a periferiális tudatában történik valami, amire oda se figyel.

Trump tehát igenis konzervatív. Szerény képességei ellenére elnök akart lenni és lám, megtette. Ezt nem erényeivel és képességeivel érte el, hanem éppen ezek hiányával. Batiszkáf azt írja, hogy ez így helyes, mert ilyen az ember. Ami azért nem teljesen igaz.

annamanna 2017.01.22. 02:32:14

@Doomhammer: "Amerre a progresszió megy, annak ellenébe megy a konzervativizmus"

A konzervativizmusnak pont az a lényege, hogy nem szeret menni sehová, hanem azon igyekszik, hogy ott maradjon, ahol van, ne változzon a fennálló állapot. Tehát minden erővel igyekszik konszolidálódni, kiegyensúlyozottnak lenni, olyan helyzetet teremteni, ami nem borul fel, amit nem lehet felborítani.
Ennek ellenkezője az, amikor valaki változtatni akar a fennálló állapotokon. A változáshoz nyilvánvalóan az szükséges, hogy ne legyenek bebetonozódva a viszonyok; az emberek és a helyzetek is könnyen mozdíthatók legyenek. Tehát ennek a mentalitásnak nem érdeke a stabilitás, nem törekszik rá, sőt minden erővel a stabilitás ellen törekszik.
Elég egyértelmű, hogy ennek a két erőnek az egyensúlya biztosítja a normális életet; egyik erő felülkerekedése sem helyes. Ha valamelyik erő elnyomja a másikat, akkor előbb-utóbb magától is átvált az ellenkezőjére. Ez elkerülhetetlenül bekövetkezik, de a kiegyensúlyozatlan billegés az életminőség romlásával jár; míg ha a két erő egymást támogatja, akkor az életminőség javulni fog.

Mivel fentebb a nemi kapcsolatokra tereltem a szót, legyen most is ez a példa. Ha a kapcsolatban nincs "előrelépés" (tehát nincs változás, azaz a kapcsolat egy elég alacsony szinten konzerválódik), akkor előbb-utóbb felbomlik, azaz mégiscsak minden változni fog; de ez nem jár az életminőség javulásával, sőt.
Ahhoz, hogy a kapcsolatot "konzerválni" lehessen, tehát hosszú távon megőrizni, folyamatosan új és új projektekkel szükséges változtatni rajta - az egyik legnagyobb szabású változás természetesen a gyerekvállalás, ami óriási változás, mégis általában konzerválja a kapcsolatokat, és az egész élethosszat tekintve mindenképpen minőségjavulást eredményez.

Vagy egy másik példa: ha egy épületen soha semmit nem változtatnak, tehát soha nem fektetnek bele a javításába, felújításába, akkor látszólag konzerválódnak az állapotok, valójában a folyamat előbb-utóbb az épület teljes leromlásához, összedőléséhez vezet.

Ugyanez vonatkozik nagyobb rendszerekre is, mint amilyen az egészségügy, oktatás, vagy egy egész ország, államközi szövetség, vagy akár az ember és Isten közti viszonyrendszer.

A konzervativizmusnak tehát a "fontolva haladás" a jelszava, mert ez biztosítja a hosszú távú "fenntarthatóságot".

Ha valaki mindenképpen forradalmat szeretne kirobbantani, és egy fennálló helyzetet gyökeresen felborítani, akkor a legjobban teszi, ha semmit sem csinál. Ha megáll a fejlődés, az látszólag "konzervatív" hozzáállás, hiszen "megőrzi" azt, ami épp van. Csakhogy a leállást előbb-utóbb robbanás fogja követni.

Ami a fenti úriembereket illeti: Trump azzal nyert, hogy a változást ostorozta, és azt ígérte, hogy ahhoz igyekszik visszatérni, ami már elmúlt. Csakhogy egy ilyen megkövülést nem is lehet végigcsinálni, mert az USA be van ágyazva a világba, annak a szerves része. És az egész világ együttesen változik. Ha a globális együtt-változással szembefordítja az USA-t, az óriási, ellenőrizhetetlen erőket szabadít el. Ez piciben máris látszik, a Trump-ellenes tüntetésekben (máris több százezer nő tüntetett ellene világszerte).
Ha a globális beágyazottságot nem is veszem figyelembe, akkor is nyilvánvaló, hogy ez a kísérlet oda juttatná az USA-t, ahová az arab világ jutott, ami nem haladt együtt a világ többi részével. Konzerváltak egy elavult paradigmarendszert és társadalmi berendezkedést, ami idővel szétrobbantotta az egész térséget.
Egyébként is elég furcsa, amiket Trump állít. Például az egyik legfőbb bajként azt hangoztatta, hogy Kína gazdaságilag elhúzott az USA mellett. Tehát azt sérelmezi, hogy a kínaiak túl sokat, túl jól dolgoztak, amíg az USA háborúzott. Azt hirdeti, vissza kell szerezni a kínaiaktól és a mexikói migránsoktól gazdaságot. Csakhogy ő üzletemberként leginkább az ingatlanbizniszben volt érdekelt, ezért gazdasági fejlesztésként is ilyesmiben tud gondolkozni: utak, repülőterek felújítását ígéri. Ettől viszont a gazdaság még nem képes eléggé fellendülni. Amit nem lát át (a gazdasági fejlődés irányait), azt fejleszteni sem képes.
Sőt, a fenti céllal ellentétben további militarizálódásra készül, vagyis pont annak az útnak a folytatására, amin az USA eddig is járt (és amiből a választóknak elegük lett).
Tehát ez egyrészt zavaros célkitűzés, másrészt úgy ígér változást, hogy valójában mégsem akar változtatni semmin.
Így pedig a fenti elv fog érvényesülni: ha nincs változás, az előkészíti a teret a radikális változásnak (vagyis az összeomlásnak).

Akik Trumpot támogatják, azok nem az eddigi rendszer konzerválóját, hanem egy új világ megteremtőjét, egy forradalmi mozgalom vezérét látják benne, és az eddigi rendszer összedőlését kívánják, mint pl Marine Le Pen hvg.hu/vilag/20170121_Le_Pen_Egy_vilag_letunesenek_es_egy_masik_szuletesenek_a_tanui_vagyunk vagy Orbán.

A magyar viszonyokat tekintve nagyon is érzékelhető, hogy ahol nincs fejlesztés, ott nem konzerválódás van, hanem pusztulás.

annamanna 2017.01.22. 05:46:21

@Doomhammer: Ami Orbán konzervativizmusát illeti - erre semmi sem utal. Annál több a forradalmi, minden eddigit felrúgó, felborító gondolkodásmódra. Ennek egyik példája volt a "fülkeforradalom" kifejezés, plusz a harc, hadakozás, háború, hadszíntér, ellenség, provokatőr stb szavak gyakori használata. Például az alábbi cikkrészletben több jele is van annak, hogy ő nem megtartani szeretné a fennálló viszonyokat (és ennek érdekében apró lépésekben előrehaladni) - hanem mindent újra konfigurálni:

"„Új korszak jön, átléptünk a küszöbön a brexittel és Trumppal” – tette hozzá.
Az elnökválasztás apropóján az ideológiai gondolkodást is kárhoztatta Orbán, ez szerinte gúzsba ejtette a nyugati szellemi életet, de most a valóság győzött.
A kampány és a kormányzás más dolog, és Magyarország látja, mi történik az Egyesült Államokban. A kép folyamatosan tisztulni fog, „jobb hely lesz a világ az új amerikai elnökkel” – állapította meg.
Orbán 180 fokos fordulatra számít az amerikai külpolitikában, az előző amerikai demokrata vezetés szerinte liberális művilágban élt, amelyet ránk is akart kényszeríteni. A gazdasági és a katonai együttműködés eddig is jó volt, most a politikai is az lehet az USA-val – tette hozzá.
Az orosz–nyugati kapcsolatokról megjegyezte: Magyarország érdeke, hogy a viszony javuljon.
„Nekünk is tenni kell az európai biztonságért, a katonapolitika fontosabb helyet foglal majd el az európai gondolkodásban” – utalt a miniszterelnök a Trump által felvetett új amerikai érdekekre a katonai költségvetéseket tekintve." mno.hu/belfold/orban-trumppal-jobb-lesz-a-vilag-1370863

- Új korszak jön, átléptünk a küszöbön a brexittel és Trumppal
- 180 fokos fordulatra számít
- új amerikai érdekek
- katonapolitika fontosabb helyet foglal majd el
- gúzsba ejtette a nyugati szellemi életet, de most a valóság győzött
- liberális művilágban élt, amelyet ránk is akart kényszeríteni

Tehát az eddigi, fennálló világ rossz, kell helyette egy jobb, egy új - ahhoz pedig előbb harciasan, erőszakkal le kell rombolni a régit. Így gondolkoznak a forradalmárok, de nem így gondolkoznak a konzervatívok.

Trump és Obama összehasonlítása kapcsán nagyon érdekes, hogy hasonló ígéretekkel nyertek választást:
"Külpolitikában a neokonzervatív, világuralmi, nemzetépítő politika végét, az iraki és afganisztáni háborúk befejezését ígérte, amelyet a diplomácia dominanciája fog felváltani. A gazdaságban munkahelyteremtő beruházásokkal, új iparágak, alternatív energiaforrások fejlesztésével kampányolt és persze az egészségügyi reformmal, amely már régóta a demokrata platform része volt.
Nekem a fő vonzóerő azonban Obama központi üzenete volt, amely az amerikai politikai rendszer reformját helyezte fókuszba. (...)
Obama kortesbeszédek sokaságában ismételte meg azon jóslatát, hogy ha a rendszer nem képes a kisemberek gondjaira reagálni, akkor generációkon keresztül fogjuk magunk előtt görgetni ugyanazokat a problémákat. Amerika szélsőséges irányba mozdulhat el, érvelt még jelöltként is. Ezek a jóslatok a 2016-os választás ismeretében jelentős politikai éleslátásról tanúskodnak.
A harc nehéz lesz – üzente Obama –, mert ellene kell menni a rendszer nagy hatalommal, de kis társadalmi támogatással rendelkező haszonélvezőinek. De a nép akaratával meg tudjuk csinálni. Yes, We Can – szólt a dacos kampányszlogen." index.hu/velemeny/olvir/2016/12/19/politikai_rendszer_obama_trump/

Tehát előzetesen mindketten mélyreható változásokat ígértek. Obama azonban a változtatás helyett megőrizte az addigi hibákat, valójában nem látott neki annak a "felújításnak", ami hosszú távon stabilizálhatta volna a rendszert. Aki elmulasztja a folyamatos előrehaladást, az előkészíti a forradalmat, az összeomlást.
Ugyanakkor, mivel látványosan nem ment neki az addig beállított rendszernek, stabilitásra törekvőnek tűnt. Úgy tűnik, mintha csupán óvatos lett volna. Ez megalapozta a népszerűségét. Mert ha valaki megpróbálja fenntartani az adott viszonyokat, akkor mellette az élet könnyebbnek, biztonságosabbnak, kiszámíthatóbbnak, gördülékenyebbnek tűnik. Kevesebb dühöt vált ki, kevésbé hergel másokat önmaga ellen. Emiatt népszerűbb is lehet, amire magyar viszonylatban talán Balog Zoltán lehet példa, aki elképesztő módon nem teszi bele azt az energiát, erőfeszítést az EMMI működtetésébe, amire szükség volna, mégis képes elkerülni a személye ellen irányuló komoly támadásokat.
A pangó állapot csak látszatkonzervativizmus - de még a látszat is elég ahhoz, hogy az emberek belekapaszkodjanak a stabilitás érzetébe (ez volt a Kádár-korszak, vagy Ferenc Jóska titka is). Valójában nem történt meg az a fajta előrehaladás, ami lehetővé tette volna a hosszú távú fenntarthatóságot, de egyrészt a pangás kiszámíthatónak tűnt, másrészt az utána következő összeomlás durvasága még inkább megszépítette, idealizálta az azt megelőző "boldog békeidőket".

annamanna 2017.01.22. 06:56:52

@Doomhammer: Ezt a fajta rendszert általánosságban tehát a válságok és katasztrófák váltakozásának lehet nevezni (mármint így is nevezik a szakértők). De valójában soha nem vezet igazi stabilitáshoz.

És akkor még Batiszkáf konzervativizmusáról. Az maximum olyan értelemben véve nevezhető konzervativizmusnak, mint a pangás, ami megelőzi az összeomlást.

Nagyon különös gondolatokat idézett az előző posztjában, és úgy tűnt, hogy a maga részéről teljesen egyetért Szép Ernő soraival: „Az egész világ előtt kéne fölállanom egyszer, mint egy végtelen piac közepén, egy magos tribünre, s ott lenne minden élő ember, és én lekiáltanék hozzájuk: Minek éltek? Mit akartok? Mirevaló minden, amit csináltok? Mirevaló bántani egymást? Mirevaló pénzt gyűjteni? (...) Mirevaló iskolákat emelni, tanítani és tanulni? Mirevaló könyveket írni és zenéket szerezni? Mirevaló a szerelem utáni epekedni, és mirevaló előle menekülni? Mirevaló minden?"

Az ún. MGTOW mozgalom (aminek, gyanítom, Batiszkáf is lelkes híve) a társadalomból való kivonulást, a kötelezettségeknek való passzív ellenállást hirdeti. Nyilvánvalóan azért, mert esze ágában sincs fenntartani az aktuális társadalmi rendszert. A Hairben így cselekedtek Bergerék, és általában a hatvanas évek lázadó ifjúsága. Nyilvánvaló, hogy azért vonultak passzivitásba, mert erőteljesen változtatni kívántak a fennálló társadalmi-politikai viszonyokon. Amikor a hetvenes években véget ért a lázadás, a fiatalok nekiálltak elvégezni azokat a feladatokat, amiket korábban nem akartak.
Ha valaki aktívan lázad, tulajdonképpen akkor sem végzi el a feladatait. Ha passzívan lázad, akkor is lázad, maximum nehezebb felismerni és beazonosítani, hogy valójában mit akar, mi a szándéka, mire készül.
A passzív, nem együttműködő embert semmiképpen sem lehet konzervatívnak nevezni. És Batiszkáf a szövegei alapján egy ilyen ellenálló, tehát tulajdonképpen forradalmár. Amire szépen rímel az első, passzívan ácsorgó munkásokat ábrázoló képtől a gyilkos gumikerék videóig sok minden.

Amit pedig Trumpról írt, abból ezt emelem ki:
"Trump itt lép elő Gide-hőssé, aki megvalósítja a tökéletes action gratuite-et, a minden racionális indítékot nélkülöző cselekvést."
"Amellett próbálok érvelni, hogy Trump megfékezhetetlen, ellentmondást nem tűrő természete, mely hol infantilis kirohanásokban, hol végtelen nyerseségben, hol szimpla taplóságban, hol kivagyi nárcizmusban, hol pedig sistergősen szellemes riposztokban nyilvánul meg: erény."
"Nem hisz a bocsánatkérés és a megbánás intézményében, és leginkább önmagát tartja a példaképének."

Ez szembemegy bármiféle konzervatív értékrenddel. Ugyanakkor nyilvánvalóan öntükrözés is, tehát Batiszkáf valamennyire képes önmagára vonatkoztatni, önmagához hasonlítani a fékezhetetlen Trumpot. Mindennek a mélyén talán az a fajta őskonzervativizmus bújik meg (ha lehet ezt a konzervatív szóval illetni) hogy az így jellemzett emberek nem hajlandók változni. Ők olyanok, amilyenek, a világ igazodjon hozzájuk, mert ők ugyan nem fognak idomulni, alkalmazkodni a külvilághoz, nem fogják magukat alávetni neki. Nincs szükségük kioktatásra, bocsánatkérésre, megalázkodásra, tanulásra, szolgálatra, segítségre. Ők tömör egészek, mint egy gránitszikla.

A lényeg tehát a következő. Azok az emberek, akik valamiért nem hajlandóak alkalmazkodni a tőlük függetlenül létező, folyton változó külvilághoz, kénytelenek nekiállni egy olyan manővernek, amivel a külvilágot leigázzák, hogy az nekik megfelelővé váljon.
A külvilág legyűrésével megszerzik a fölötte való hatalmat. Az ilyen élet célja tehát a külvilág fölötti hatalom megszerzése, birtoklása. Aminek motivációja az, hogy emberünk lázad a világ ellen, amiről úgy gondolja, őt akarata ellenére kényszeríti, változásra ingerli, ami neki egyáltalán nem jó és amiből nem kér. Ha pedig lázad a külvilág ellen, akkor valójában forradalmár. A külvilág fölötti hatalom megkaparintásához le kell gyöngíteni, el kell erőtleníteni a külvilágot (mint Commodusnak Maximust), hogy a győzelem biztos legyen.
Ilyen alapon tehát a konzervatív meg forradalmi megkülönböztetéseknek nincs sok értelme, mert ezeket a szavakat mindenki a saját szűrőjén keresztül értelmezi; így aztán a lázadó is konzervatív, tényleg, hiszen végső célja önnön integritásának megőrzése.

Akik hajlandóak alkalmazkodni a tőlük független, objektíven létező külvilághoz, azok számára a külvilág olyan értéket képvisel, amit mindenképpen érdemes fenntartani, megőrizni. Tehát ők is törekednek konzervativizmusra, és törekednek a változásra is; csak ezeket a fogalmakat másra vonatkoztatják, mint az előző (szubjektív) típusú emberek.
Sőt még hatalomra is törekednek - csak épp önmaguk felett (önuralom).

Hogy a lényegre térjek: a szubjektív típusú emberek nem pusztán az objektív valóságot értékelik le, nem pusztán az objektív valósághoz való alkalmazkodást utasítják el, hanem azon belül a tőlük függetlenül létező Isten lehetőségét is elvetik.
Az objektív emberek pedig nyilván fordítva; képesek ezt elfogadni.

annamanna 2017.01.22. 07:28:57

@Herr Schnapsidee Lieferant: A kép okozta megdöbbenést talán valamennyire árnyalja, hogy Hellernek elég érdekes tapasztalatai voltak a nemiségről; ha jól emlékszem, az FB oldalára írta a szüleivel kapcsolatban, hogy ő gyerekként rendszeresen együtt fürdött az apjával. (Ez nyilván óhatatlanul együtt járt az anyjával való rivalizálással, az anyjával szembeni lázadással is). Az apját elhurcolták Auschwitzba, onnantól kezdve az anyjával maradt, aki a wiki szerint inkább beadta a zsidó árvaházba (ennek a pénztelenség mellett talán a kettejük közti konfliktusok is okai lehettek). Innen már csak az egyetemmel folytatódik a sztori, de a FB-re felrakott képei alapján úgy emlékszem, közben valahogy kikerült egy kibucba, ott dolgozott - és már egy férfival, azaz Herrmann Istvánnal együtt! Ekkor még bőven tizenéves kamasz volt (1929-ben született). Aztán meggondolta magát, visszajött, és 47-ben (tehát 18 éves korában) beiratkozott az egyetemre, ahol természetesen Herrmannal együtt vett fel órákat, mert továbbra is együtt éltek, a wiki aztán Herrmann feleségeként említi. Tehát Heller (egy jó házból való úrilányhoz képest) meglehetősen korán kezdte a nemi életet.
Ezt nem tudom mással magyarázni, mint hogy a zsidóknak meglehetősen más a nemi kultúrája, mint a magyaroknak; ezzel elég gyakran szembesültem, például Heller Ágnes kapcsán is, de persze ennél jóval brutálisabb eltérések is lehetnek a két népcsoport szexuális viselkedésében.
Heller a haspólót szerintem valamiféle erkölcsi pozitívumként, erényként értelmezi, olyan értelemben, hogy ezzel demonstrálja a magyaroktól elkülönülő zsidó identitását. Sőt, ennek az elkülönülésnek a megőrzésében a legnagyobb segítséget szerinte egyenesen Adolf Hitler nyújtotta a zsidóknak:
"Interjúregényéből, A bicikliző majomból idézi Kőbányai János a következő filozófiai gondolatokat: „Istent a másik oldalról sem lehet belekeverni a holocaust magyarázatába vagy értelmezésébe. Ha belekeverem: úgy kell gondolnom, hogy a holocaust Isten büntetése volt a bűneinkért. Megváltás az asszimilációtól. Ha nincs holocaust, a zsidóság eltűnik. De Isten meg akarta menteni a zsidóságot, nem elveszejteni. Azzal, hogy ránk küldte Adolf Hitlert, menekült meg a zsidóság. Ettől nem asszimilálódott egészen. Ez istenkáromlás. Amit nem lehet megmagyarázni, arról legjobb, ha hallgat az ember.”" (wikipédia)
Tehát ezek Heller Ágnes filozófiai gondolatai a zsidóságról, a zsidó identitás megőrzésének fontosságáról. Ebből kiindulva gondolom, hogy a haspóló is a zsidó erkölcsiség felmutatása, a magyarokhoz való asszimiláció elkerülésének erénye. Amin a magyarok megbotránkoznak, az segíti az asszimiláció elkerülését, a különálló zsidó tudat fenntartását. A szent cél érdekében talán még a monokinit is bevállalta volna, csak hogy példát mutasson az ellanyhuló, rest fiatalságnak.

gyalog.galopp 2017.01.22. 09:58:56

@annamanna:

Kérdések, működőképes lehet-e egy pólusmentes világ ( pangó állapot)?
Ha nem, akkor van-e értelme a pólusok elé minőségjelzőket tenni?

Isten megteremté Ádámot, majd elgondolkodott, bármilyen tökéletes amit alkotott, de szaporodásképtelen, így minden egyes példányt neki kell legyártani. Gondolt tehát egy nagyot és Ádám oldalából kikanyarintotta Évát, rájuk bízva a szaporodás nyűgjét, majd elment velneszezni.

"Amerre a progresszió megy, annak ellenébe megy a konzervativizmus"

Ezt akár el is lehetne fogadni, ha nem érződne ki belőle valamiféle minősítés. Aki pedig az ellentétek harcát csak az egyik oldal minősítésével tudja értékelni az vagy nagyon hülye, vagy hazudik.
Amennyiben a progresszió a szakadék felé hajt, irányt kell váltania, ezt a kényszert nevezhetjük konzervativizmusnak, vagy illiberalizmusnak, kisnyúlnak, tökmindegy.
Semmi rendkívüli nem történik a világban, minthogy csökken a gazdasági polarizáltsága, a globalizáció megteremtette a saját azonos pólusát, ami köztudottan nem szereti egymást.

A kádárkorszak helyett inkább kommunisztikus kísérletezést mondanék, nyilvánvalóvá tette, hogy az egyenlősdi, a nulla potenciál különbség egy baromság, legalább annyira természet ellenes mint a buzulás.

A világ újra fog polarizálódni, remélhetőleg nem egy III. vh-val.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.22. 11:42:51

@gyalog.galopp:
"Ezt akár el is lehetne fogadni, ha nem érződne ki belőle valamiféle minősítés. "

Nem, ezt egyáltalán nem lehet elfogadni és azért is érződik belőle a minősítés. A "haladással" kapcsolatos helyes vád, amit maga is megfogalmazott az, hogy olyan irányokba halad, amely súlyosan embertelen. Például a szociáldarwinizmus irányába, amiből a nácizmus lett. Ha a világot "haladó" és "ellenhaladó" erők huzakodására osztja, akkor az "ellenhaladó" erők ugyanabba a csapdába esnek, mint a "haladók". Ha a "haladó" erők szerint a szexizmus rossz, akkor az "ellenhaladó" erők kampányolhatnak azzal, hogy a szexizmus legalábbis bocsánatos bűn, ahogy Trump megtette, de attól még nem semmi sem garantálja, hogy az ő víziójuk nem visz rosszfelé. Csak azért, mert "ellenhaladtak", még nem kell jó irányba menniük.

A konzervativizmus azzal próbálja ezt a csapdát meghaladni, hogy "örök értékeket" tételez, amelyeket nem lehet megkérdőjelezni se a "haladás", se az "ellenhaladás" során. Jól hangzik, de természetesen az örök értékeket is emberek fogalmazzák meg és értelmezik adott helyzetben, így aztán egy kicsit se garantált, hogy egy konkrét szituációban sikerül a jó irányt eltalálni. Itt van például a "ne ölj", mint konkrét örök érték. A magyarkonzervatívoknak sikerült ezt átalakítaniuk úgy, hogy igen, ez örök érték, de ölni mégis kell, mert így lehet megszabadítani a világot a mocskoktól. Vagy itt van az üldözötteket segíteni rendelő jézusi parancs. A magyarkonzervatívoknak sikerült ezt úgy kiforgatni, hogy azért, hogy keresztények maradhassunk és segíthessük az üldözötteket, ezért pofánverjük az üldözötteket.

Vagyis a magyarkonzervatívok egy kicsit se jobbak azoknál, akik "haladnak" akármerre is. Nem is meglepő, ugyanis igazából ők is forradalmárok, csak ellenforradalmárok. Az ellenforradalmiság azonban nem garancia arra, hogy ők jobbak a "haladóknál".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.01.22. 12:50:03

@annamanna:
OV pont annyira konzervatív, mint keresztény - amennyire éppen érdekei megkívánják.

maroz 2017.01.22. 12:53:55

@Hepci: Milyen az igazi keresztény?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.01.22. 12:55:25

@annamanna:
Kissé túlmagyarázod a dolgokat...
A haspóló annak a jele, hogy Hellernek melege volt, és ráadásul nem jut el a tudatáig, hogy ő k. ronda egy ilyen haspólóban.

gyalog.galopp 2017.01.22. 14:06:51

@Doomhammer:

Bocsi, de a magyarkonzervatívoknál elveszítettem a fonalat. Hogy is van ez akkor?

annamanna 2017.01.23. 03:54:31

@gyalog.galopp: A pangás nem pólust jelent, csak annyit, hogy valaki egy adott szituációba nem tesz bele energiát, nem vergődik vele, nem érdekli, leszarja.
Az nyilván egyéni döntés kérdése hogy ki mire hajlandó energiát szánni, és mire nem.
Nemrég volt itt egy cikk egy trianoni országzászlós emlékmű trehány kivitelezéséről. Nagyon megdöbbentem azon, hogy amikor az emlékművet eredetileg felállították (a 30-as években), akkor a korabeli városatyák megszavazták, hogy évente 60 pengőt fordítanak a karbantartására. És ezt a 60 pengőt egészen 1944-ig minden évben ki is utalták erre a célra.
Ez a mentalitás egészen megdöbbentő a mából visszanézve, amikor már az emlékmű építésére sem fordítanak elég gondot, nemhogy a folyamatos karbantartására.
Elképesztő, hogy "a régi jó világban" rutinszerűen tudatában voltak az emberek annak, hogy ha valamit létrehoznak, felépítenek, akkor azzal később is, folyamatosan törődni kell, energiát kell rá szánni, ha nem akarják, hogy tönkremenjen. Még egy szimpla emlékműre is!
Azt egy mai, nemtörődöm ember is felfoghatja, hogy ha vesz egy autót, beállítja a garázsba és nem nyúl hozzá, akkor 10-20-50 év múlva már hiába akarná beindítani; a kocsi akkor is tönkremegy, ha egyáltalán nem használja, csupán attól, hogy nem fordított gondot a folyamatos felújítására, karbantartására.
A természet sem magától működik, hanem azért, mert a Naptól folyamatosan energiát kap. Ha a Nap abbahagyná a folyamatos energiaszolgáltatást, a földi élet azonnal összeomlana.
Ádámot hoztad példaként, ez nagyon jó, mert valóban tanulságos. Az ember megteremtése után Isten ezt a parancsot adta: "És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt."
Egy kicsit furcsa, nem? Az Éden kertjét ugyan minek kellett művelni, amikor ott minden magától is megtermett? Minden gyümölcs igen nagy bőségben rendelkezésre állt, egyszerűen semmi szükség nem volt a föld megművelésére. Akkor Isten miért parancsolta ezt?
Nagyon különös, mindenesetre annak az alapelvnek a működésére világít rá, hogy minden csak akkor tartható fenn hosszú távon, ha energiát szánnak rá. Még a Paradicsom kertje is.
A történet folytatásában Évának nem azon járt az esze, hogy mennyi energiát tegyen bele az Éden kertbe, hanem azon, hogy miképpen tudnak még többet kinyerni belőle, mint addig. Tehát hogy tudna extraprofitra szert tenni belőle. Ezzel meg is próbálkozott, az eredménye az lett, hogy az Éden örökre elveszett.
Rosszul kalkulált a tőzsdén, rossz számra rakott a ruletten, ezt dobta a gép, mondjuk. Csakhogy az ilyen, szerencsében bízó, nyerészkedő megfogalmazásból nem világos, hogy Éva azért cselekedett helytelenül, mert nem akart először befektetni egy vállalkozásba, hogy aztán a befektetése hasznából részesüljön. Isten viszont erre az alapelvre nevelte volna az embereket, már az első naptól kezdve, az Éden kertjében is. Ha beleadsz az Éden fenntartásába, akkor annyi bőség fog keletkezni, hogy abból te magad is bőven jól lakhatsz; de ha nem törődsz a kert megművelésével, akkor előbb-utóbb az is elveszik, ami addig a tiéd volt.

A cigányok például különösebben nem fektetnek energiát a gyereknevelésbe, hanem rábízzák a "természetre". Meg is van az eredménye.
Millió példát hozhatok az alapelv működésére. Amiről azt gondolom, hogy majd magától is működni fog, hát nem fog. Amire nem szánok energiát, az pang. Külön lényeges, hogy a folyamatos, tartós fenntartás is energiát igényel, nem pusztán valaminek a létrehozása.

Mivel mindenkinek ugyanúgy 24 órája van és egy élete, ezért mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy az adott keretek között mire szán energiát, és mi az, amit elhanyagol.

Például a tiszazugi arzénes gyilkosságoknál a bába jelszava ez volt: "Mit kínlódsz vele?" - ezzel csábította arra a falubeli asszonyokat, hogy mérgezzék meg a családtagjaikat. Teljesen fölösleges erőfeszítésnek látta egy beteggel, öreggel, nehéz természetű férjjel, nem kívánt gyerekkel, makacskodó családtaggal vergődni. Amikor Déva vára újra meg újra összedőlt, akkor is ott volt a dilemma, hogy érdemes-e rá még több energiát szánni, még tovább vergődni az építésével, vagy hagyni kell az egészet a csudába.
www.youtube.com/watch?v=mTnNKrrbCP4
www.youtube.com/watch?v=ECUdb-M45rA#t=15m15s

Az ember tehát arra hajlandó energiát szánni, amiben HISZ. Amiben nem hisz, abban előbb-utóbb lepusztulás, pangás fog mutatkozni, mert a végtelenségig nem lehetséges imitálni a hitet.
Ha nem akarom, hogy bizonyos területen pusztulás, pangás álljon be, először hinnem kell benne, hogy van értelme energiát belefeccölni.

A "progresszió" vagy a forradalom hívei azt mondják, először le kell rombolni a régit, hogy a helyére újat építhessünk.
A konzervatívok pedig azt mondják, ez így nem fog menni, mert valamit csak apró lépésekkel lehet megváltoztatni. Ezért folyamatosan benne kell lenni egy lassú építő munkában, és csak apránként, óvatosan lehet megváltoztatni azt, ami elavult.

annamanna 2017.01.23. 04:56:03

@gyalog.galopp: A konzervatív világkép összefoglalása egyetlen dalban: www.youtube.com/watch?v=OKFbB_kqpDI

Ennek ellentéte a második világháborúban szétbombázott Berlin, aminek Hitler még örült is, mert de jó, a bombák legalább helyet csináltak a ő nagyívű álmainak, az új, gigantikus építményeknek!
Általában az a progresszió sorsa, mint Hitler újratervezett Berlinének. A rombolás még megy, aztán megáll a tudomány, és az építésre már nem futja.
Ennek "gyönyörű" példáját adja a forradalmi Iszlám Állam. Soha nem fognak építeni semmit, pláne képtelenek lesznek bármit tartósan működtetni, fenntartani, mert ahhoz teljesen másfajta gondolkodásmód kellene, mint a pusztításhoz.
Hogy a hirtelen, radikális változásnál jobb a lassú, aprólékos, kis lépésekben történő változás, arra egy példa a Bibliából:

2Mózes 23:27-30: Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, a mely közé mégy, és minden ellenségedet elfutamtatom előtted.
Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Khitteust.
De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad.
Lassan-lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet.

A következő pedig arra példa, hogy mi történik akkor, ha valaminek a felépítését elmulasztották, csak lerombolták a régit, hogy üres helyet teremtsenek az újnak:

Máté 12:43-45 Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál:
Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, a honnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt.
Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is.

Tehát, ha csupán nekimegyek valaminek és lerombolom, azzal helyet készítek annak, hogy pont az a régi, amit szerettem volna kisöpörni, hétszeres erővel újraéledjen.
Mert igaz a mondás, hogy „horror vacui”, vagyis a természet irtózik az ürességtől.**
Egy üres területre az tud hatékonyabban betelepedni, aminek már van rutinja. Ha előbb nem szerzek rutint valaminek a felépítésében, akkor hiába próbálkozom azzal a forradalmár ötlettel, hogy kisöpröm a nemszeretem régit, és majd a szép tiszta, üres helyre felépítem az újat; sajnos csak azt érem el, hogy az utálatos, de már automatikussá vált régi fog még inkább felerősödni. Erre jó példa az 1848-49-es szabadságharc utáni Bach-rendszer, és még rengeteg más.

Ebből pedig az következik, hogy egyrészt kicsiben, másrészt kellemetlen körülmények között kell elkezdeni gyakorolni valami újnak a felépítését. Nem lehet először a körülményeket ideálissá tenni, mert azok soha nem lesznek elég ideálisak.
Erre jó filmes példa a Remény rabjai, ahol a bankárnak húsz évébe került, mire kiszabadult a börtönből, de közben ő maga is teljesen megváltozott. Az az ember, aki bekerült a börtönbe, nem tudott volna onnan megszabadulni; először meg kellett változnia, hogy elbírja a szabadságot. A filmben arra is van példa, hogy aki felkészülés nélkül szabadul ki a dutyiból, és hirtelen szakad rá a szabadság, a radikálisan más életkörülmények, az képtelen azokat kihasználni, nem képes élni azzal, amit kapott.
Az 1492 c. film végén azt mondja a pápai követ: eljöttünk a Paradicsomba, és felépítettük a Poklot.

** "Arisztotelész is úgy vélekedett, hogy a semmi nem lehet valami. Abból a feltételezésből kiindulva, hogy vákuumban semmi nem akadályozza a mozgást, végtelen sebesség érhető el. Végtelen sebesség nem létezhet, tehát vákuum sem létezhet. Kijelentése, mi szerint „horror vacui”, a természet irtózik az ürességtől, több évszázadon keresztül érv maradt tudományos vitákban. Későbbi görög filozófusok úgy vélekedtek, hogy a vákuum létezhet valahol a „kozmoszon” kívül, de benne nem.

A középkorban az egyház a vákuum gondolatát erkölcstelennek, sőt eretneknek tartotta. Minden hiány egyúttal Isten hiányát jelenti, visszautalva a világ teremtése előtti „semmire”.

Galileo Galilei már úgy vélekedett, hogy bár a természet kerüli a vákuumot, ezt csak korlátozottan tudja megtenni, azáltal, hogy megtölti anyaggal. 1643-ban Evangelista Torricelli, Galilei tanítványa (...) először állított elő mesterségesen vákuumot, jóllehet ennek lehetőségét először Blaise Pascal ismerte fel.

1650-ben Otto von Guericke, Magdeburg polgármestere megalkotja az első vákuumszivattyút. Ennek segítségével 1654-ben bemutatja híres kísérletét, a magdeburgi féltekéket. Emellett bizonyítja, hogy a hang nem terjed vákuumban, a gyertya nem ég, és az állatok megfulladnak."

annamanna 2017.01.23. 05:30:25

@Hepci: www.flagmagazin.hu/userfiles/text/35166_ta-d00024BFDc6434272a9a0.jpg
Itt szerintem nem arról van szó, hogy nem érti meg, milyen ronda.
Hanem hogy a különállását azzal tudja bizonyítani, vagy biztosítani, hogy eléggé provokál.
Hogy a magyaroknak eszük ágában se legyen őt különösebben a keblükre ölelni. Legyen csak nagyon is tudatosítva, hogy ő MÁS.
Vele ellentétes Radnóti és Gyarmati Fanni viselkedése:

"emlékeztettem arra hogy a kollektiv zsidó emlékezet mennyire elitéli a renegátokat. Pláne azokat akik "meggyőződésből" csatlakoznak az üldözőkhöz. Irtam hogy semmi közünk Radnótihoz és őt megtenni a "Holokauszt költöjének", nem egyéb mint blaszfémia, az áldozatok emlékének meggyalázása. Azon áldozatoké, akik a haláltáborokban nem grasszáltak fehér karszalaggal, jelezve hogy "nem azonos".

Most, egy amerikai zsidó cikkéből, ami az Izraeli Szemle legutóbbi számában jelent meg, kiderül hogy Radnóti özvegye is igy gondolkozik – rólunk. Amikor a cikk irója, Dr Berczeller Imre (New York), egy Jád Vásémben tett látogatás után felhivta a költö özvegyét, hogy elmondja neki mit látott, az özvegy, Gy.F. válasza megdöbbentette: "A válasz és annak hideg, megvető hangneme, meghökkentett - - - ugyanis az özvegy azt mondta: "Én katolizáltam. Semmi közöm hozzájuk!"

Már Borban, a haláltáborban, arra kérte levélben feleségét, hogy küldjön neki "egy pár beszegett fehér karszalagot", olyant amilyent a "katolizált" renegátok viseltek, ellentétban a zsidók sárga karszalagjával. Dostól (Gárdos Károly, a világhirü rajzolómüvésztől,) tudjuk, hogy Radnóti Borban tüntetett a fehér karszalaggal. Azt másoktól tudjuk, hogy nem Holokauszttól való félelmében futamodott meg, hanem évekkel előtte, "meggyőződésből". 1942 januárjában irta Sik (Schück) Sándornak, egy másik mesümednak, hogy "mélyen katolikus léleknek tartom magam..."

De a zsidó Baumgárten dijat azért elfogadta..."
judaizmus.blogspot.hu/2009/10/radnoti-dosszie-egy-par-beszegett-feher.html

A környezetbe való beolvadás vagy a másság hangsúlyozása a magyarok esetében is felmerült, különösen Trianon után lett központi kérdés. És bizony igyekeztek kitalálni, hogy mivel lehet a leginkább a szláv népektől való különbséget felerősíteni, kihangsúlyozni.
Szerintem Hellert (és még sokakat) ez a dac motiválja. Én csakazértis más vagyok, mint ti!
Ha a "nácik" szemében pl Melania Trump a szépségideál, akkor teszek rá. Nehogymár nekem a gojok mondják meg, mi a szép. Nekem az a szép, ami nekik ronda.
„Ha virág nem lehetek, akkor ne legyek gyom sem!” (Heller Ágnes krédója 1957-ből) kuruc.info/r/26/119569/

gyalog.galopp 2017.01.23. 07:04:17

@annamanna:

Összességében nincs vita köztünk, csak kisit eltérő irányban gondolkoztunk.:)

Az én kérdésem az volt, működhet - e a világ ellentétes pólusok nélkül. Amit te pangó állapotnak neveztél, azt én pólus mentes állapotnak, ami valójában természet ellenes, működésképtelen, használhatatlan, mint egy lemerült akkumlátor.

Egyéni szinten is igaz, vannak emberek, akiknek szükségük van az állandó feszültségre, ez inspirálja őket , az más kérdés, hogy a környezete ezt miként reagálja le.

Már csak röhögni tudok, mikor a libsik a fékeket és ellensúlyokat szajkózzák. Egyrészt egy bődületesen ostoba képzavar, másrészt csak az az elfogadható számukra, ha ők kezelik a fékpedált és ők pakolják az ellensúlyokat. Igy akkora feszültséget gerjesztenek, ami óhatatlanul kisüléshez vezet. Mer nem tanultak fizikát.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.24. 00:58:30

@annamanna: "sem az alt right, sem Batiszkáf részéről nincs szó konzervatív értékrendről; inkább ún. antifeminizmusról"

Nem jársz messze az igazságtól. Bár hozzátenném, hogy a feminizmus csak az egyik ellenségünk. Feminizmus, multikulturalizmus, politikai korrektség -- ez a (poszt)modern apokalipszis három fő lovasa.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.24. 01:05:12

@kerekes pereces: Kezdjük azzal, hogy már a kísérleti alanyok kiválasztása is befolyásolja a kísérlet kimenetelét. Én pl. nem vennék részt ilyen kísérletben.

annamanna 2017.01.25. 04:48:12

@gyalog.galopp: Szerintem a világban alapvetően két pólus, két erőtér van: a jó és a rossz, Isten és az ördög. Az emberek viselkedését, cselekvéseit ez a két pólus befolyásolja; nyilvánvalóan mindenkit vonz valamelyik pólus, mindenkinek az élete valamelyik pólus felé tart.
Persze úgy tűnik, hogy senki sem egyértelműen fekete vagy fehér, hanem mindenki a szürkének valamilyen árnyalata; de a mélyben akkor is van egy alapvető irány, amibe egy élet beleállt.

Van, amikor ez egyértelmű: egyazegyben.com/hoskent-a-sajat-elete-aran-mentette-diakjait-a-tortenelemtanar-az-olaszorszagi-buszbalesetnel-50749 ("Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.")
Van, amikor nem lehet tudni. De egyszer mindenkiről kiderül, melyik "pólus" felé igyekezett.

Ha úgy vesszük, most ennek a két erőnek a "dinamikus egymásra hatása" jelöli ki az emberiség "játékterét".
Ez adja a "fékek és ellensúlyok" igazi rendszerét. Nyilvánvaló, hogy mindkét oldal számára elég borzasztó elviselni a másik oldal jelenlétét, a másik erő fékező, akadályozó, ellensúlyozó hatását.
Legalábbis én nagyon meglennék az állandó drámai feszültség nélkül, egy nyugis, "pangó" állapotban.
A politikusok is - csak nyilván ők egészen mást értenek azon a fékező ellenhatáson, amitől nagyon szeretnének végre megszabadulni.
Pál apostol is rendkívül tudatában volt annak a fékező, ellensúlyozó erőnek, ami folyamatosan gyötörte:
"És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.
Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem;
És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.
Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős." (2Kor 12:7-10)

A legtöbb (vagy talán minden) ember így van vele, hogy a legszívesebben megszabadulna a problémáitól, főleg az őt gyötrő emberektől. Borzasztó kellemetlen elfogadni azt, hogy a személyiségfejlődés egyik leghatékonyabb motorja épp az a probléma, amitől az ember sikítva menekülne, és a legjobb tanítómester az ellenség.
De még ha nem is ellenségről van szó, egyszerűen csak kellemetlen, lenézett emberekről, a velük való kapcsolat is roppant tanulságos, és (sajnos) hosszú távon több hasznot hajt, mint a "rózsaszín dagonya", vagy "szeretetmocsár", amikor csupa olyan ember vesz körül, akikkel könnyen kijövök és akikkel egyetértek.

"Így azonban sok tag van ugyan, de egy test.
Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.
Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek:
És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek;
A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván,
Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok." (1Kor 12:20-259

Ezeket az erőket, avagy bizonyos beállítottságú embereket nem lehet politikai oldalakhoz kötni, de még csak egyházakhoz vagy egyéb szervezetekhez sem. Olyan mélyen összekeveredtek, hogy még az angyalok sem tudnák őket szétválogatni; így aztán az szükséges, hogy a történelem végéig egymás társaságában éljék az életüket.
Ez pont olyan kellemes, mint a tűz és a víz folytonos egymás elleni küzdelme. Sajnos sehogy sem lehet kikerülni.
Hihetsz abban, hogy egy politikus azt ígéri, ő képes valamiféle "tiszta tábort" teremteni, amiben nyugi lesz és békés egyetértés. Csakhogy ez nem igaz. Még egy egyházi közösségben sem lehet elérni azt, hogy mindenki egy húron pendüljön. Jézus kiválasztotta a tanítványait, köztük Júdást, aki képes volt őt 30 ezüstért elárulni. "Miü isemük" Ádám egyik fia agyonverte a másikat. Madách Tragédiája arról szól, hogy mindegy, milyen eszme mentén próbál meg rendszert építeni az ember, a belső feszültségek és ellentmondások olyan óriásiak, hogy szétfeszítik azt.
Ennek a két erőnek az állandó párharca mindenhol jelen van és soha nem szűnik meg, legalábbis addig biztosan nem, amíg az Utolsó Ítélettel el nem lesznek választva egymástól.

Tudom, hogy amit írok, az tőled nagyon távol van; ha viszont ez értelmetlen, akkor pláne meg kell becsülni a különböző politikai erők egymás elleni harcát, mert az némileg imitálja, vagy helyettesíti azt, amit fentebb írtam.
Ezt még egy egypártrendszerben sem lehet kiiktatni, mert abban a helyzetben azonnal megerősödik a "belső ellenség". Ami nem tud bejönni az ajtón, az bemászik az ablakon. Legyen mondjuk Jaruzelski a példa, akinek a lánya a Szolidaritás tagja volt.

annamanna 2017.01.25. 05:57:27

@gyalog.galopp: De ennél még fontosabb észrevenni, hogy Donald Trump legnagyobb akadálya nem más, mint Donald Trump. Gyurcsány Ferencé Gyurcsány Ferenc. Richard Nixoné Richard Nixon. Erőss Zsolt halálát senki más nem okozta, mint Erőss Zsolt.
Ez egy nagyon fontos elv mindenki, minden egyes ember számára. Én vagyok saját magam legnagyobb akadálya. Ez még akkor is igaz, ha semmi kedvem belátni. És vajon miért? Mert egy csomó dologra, amit az élet elém hoz, nem vagyok felkészült, gyakorlott, így aztán nem is vagyok képes helyesen reagálni egy csomó szituációra. Arra tudok jól reagálni, amiben van már némi gyakorlatom, amit hajlandó voltam megtanulni. Ha így teszek, gördülékenyebbé válik az életem, és kevésbé vagyok fasírtban önmagammal - és ezzel együtt a külvilággal.
Egyszer elgondolkoztam, hogy életem során miben változtam meg a leginkább. Arra jutottam, hogy (sokkal) kevésbé félek, mint régen. Persze nem a külvilág lett jobb vagy biztonságosabb; annak ellenére szorongok kevesebbet, hogy objektíven erre nem lenne semmi okom. Csak én lettem rendezettebb, megbízhatóbb, kevésbé kaotikus; saját magamtól nem kell már annyira tartanom, mint régen. Ha én magam kevésbé vagyok félelmetes, akkor kevesebb okom van a szorongásra is.
Olyan ez, mint ha valaki olyan országban próbálna meg boldogulni, aminek nem ismeri a nyelvét. Persze hogy rendkívül szorongatónak éli meg a helyzetét. De ha ismeri a nyelvet, akkor eszébe sem jut, hogy attól féljen, hogy nem érti meg a többiek beszédét. Ez az élet minden területére igaz. Ha valamit már megtanultam, ha valamiből felkészült vagyok, akkor nincs okom a szorongásra. É mivel "jó pap is holtig tanul", az idő teltével egyre több olyan terület van, amiben az ember rutinossá válik, és kevésbé tart attól, hogy belebukik.

Trump például az amerikaiakban élő szorongásokra apellálva nyert. Azt ígérte, ő majd megvédi őket a szorongásaiktól. Ez nem fog menni. Nem így fog csökkeni a szorongás. Nem úgy, hogy megbízok egy külső erőben; hanem úgy, hogy meg tudok bízni magamban.
Nemrég láttam egy kis videót, amiben egy fiút megvernek az iskolatársai, ezek után megtanul dzsúdózni, és puff neki, többet nem kell félnie, sőt segít másnak, akit szintén megvernek, őt is elhívja az edzésre és így tovább. Nem is az a lényeg, hogy épp minek a megtanulása segít oldani a félelmet, a lényeg az, hogy ha birtokában vagyok valami képességnek, akkor azon az életterületen oldottabb lehetek, nem kell, vagy legalábbis kevésbé kell szoronganom.
Abban hiába bíznék, az előbbi videóra utalva, hogy majd minden egyes helyzetben ugrani fog valaki, hogy segítsen nekem, megvédjen, és lekaratézza azokat, akik engem meg akarnak verni.
Ezt ígérik a politikusok, és "védelmi pénzt" követelnek maguknak, az emberek pedig fizetnek, mint a katonatiszt. De a kellő pillanatban hiába várják a segítséget. Ha bajba kerülnek, akkor csak ők lesznek bajban, nem a politikusok.
Például egyszer láttam egy videót Széll Bernadettel, aki elment egy békési faluba, ahol a képviselő a saját dinnyeföldjén dolgoztatja a közmunkásokat. A helyiek nagyon lelkesek voltak, hogy itt az országos politikus, aki meghallgatja a nyűgüket; de gondolom, Széll Bernadett az égvilágon semmit sem intézett el ezzel kapcsolatban, csak megjelent, aztán meg elment, és kész. A fizetésébe annyi belefér, hogy meghallgatta őket. Aztán elintézte a nagy semmit.

A félelmeimet hiába bízom egy politikusra vagy bármilyen csoportra. A félelmeimmel saját magamnak kell foglalkoznom.

@Disznóvári: Tehát ezektől félsz. És miben bízol?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.26. 21:35:30

@annamanna: Nem félek tőlük; harcolok ellenük (illetve a képviselőik ellen) a magam szerény eszközeivel. Ha félnék tőlük, nem harcolnék, hanem mondjuk behódolnék, ahogy sokan teszik.
Nekem néha úgy tűnik, mintha ők félnének tőlem, pedig igazán nem vagyok félelmetes. Az igazságom a félelmetes valószínűleg. :)
Egy hátrányom adódik ebből, hogy nézeteim miatt bizonyos, körökben, klubbokban, klikkekben nemkívánatos személy vagyok, bár lehet, hogy ez sem hátrány, manapság inkább dicsőség bizonyos klikkekben nemkívánatos személynek lenni.

annamanna 2017.01.27. 01:14:28

@Disznóvári: Valami ellen harcolni nem cél, hanem eszköz, hogy elérd a célodat. Mi a célod?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.27. 21:50:32

@annamanna: Szerinted mi?
Nyilván, hogy jobb, élhetőbb hely legyen a világ.
Ezek persze nagy szavak és nekem nem sok ráhatásom van a világ alakulására. De legalább nem olvadok be a nyájba, nem kussolok, nem hunyászkodom meg, mint sokan teszik.

Neked mi a célod a sok karakterrel, amivel elárasztod a képernyőt?

annamanna 2017.02.01. 00:03:42

@Disznóvári: Ez eléggé úgy hangzik, mint a szépségkirálynők vágya a világbékére. Szerintem ezt mindenki mondhatja. Például ezek a biztonsági őrök is azt szeretnék, hogy a világ jobb hely legyen 444.hu/2017/01/27/egy-keregeto-ferfit-vertek-a-metron-dolgozo-biztonsagi-orok de nem hagyták őket kibontakozni. Sőt Adolf Hitler is azt szerette volna, hogy a világ jobb hely legyen. Sajnos nem hagyták teljesen kibontakozni.
Aki tényleg tesz valamit a jobb világért, annak konkrét céljai vannak, és ha megkérdik, nem általánosságban beszél a jobb világról, hanem arról a konkrét célról beszél, amiért ő maga konkrétan és ténylegesen tesz valamit.
Például Sándor Mária konkrétan az egészségügyért; Ángyán József konkrétan a családi gazdaságokért; a ligetvédők konkrétan a Ligetért; Hosszú Katinka konkrétan az úszósportért; Teréz anya konkrétan az indiai nyomorultakért; a kutyamentők konkrétan a kóbor kutyákért; a tanárok konkrétan az oktatásért és így tovább.
Ezek az emberek nem általánosságban vizionálnak a jobb világról, hanem konkrét kép van a fejükben konkrét célokról, amiket el szeretnének érni.
De az olyan célkitűzések, mint "osztály nélküli társadalom" "ezer éves birodalom" "világbéke" "illiberális demokrácia" "élettér" "Kánaán" "világszabadság" "rákenroll" stb... ezekhez nem vezetnek konkrét lépések, ezek elérésére nem létezik semmiféle konkrét cselekvési terv.

"legalább nem olvadok be a nyájba"
Milyen nyájba?

"nem kussolok"
Hanem helyette mit teszel?

"nem hunyászkodom meg"
Hanem helyette mit teszel?

"mint sokan teszik"
Mint például?

"Neked mi a célod a sok karakterrel, amivel elárasztod a képernyőt?"

"Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva;
Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, a kik az ő urokat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjő és zörget, azonnal megnyissák néki.
Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjövén, szolgál nékik.
És ha megjő a második őrváltáskor, és ha a harmadik őrváltáskor jő meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák!
Ezt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház gazdája, mely órában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az ő házába törjön.
Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia.
Monda pedig néki Péter: Uram, nékünk mondod-é ezt a példázatot, vagy mindenkinek is?
Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében?
Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!
Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt.
Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni:
Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja.
És a mely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg;
A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle." (Luk 12:35-48)

"Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;
A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt." (Mt 10:32-33)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.02. 07:57:52

@annamanna: Azért vannak konkrét céljaim. Például, hogy felhíjvam az emberek figyelmét a feminizmus kártékony voltára, a feministák hazugságaira.

(Ezt pl. ma találtam. És ezek az elmebetegek nem csak Sorostól, hanem a magyar államtól is milliókat kapnak. Ahelyett, hogy kezeltetnék őket.

"az elvált apák egyletével azért harcol a nane, mert ez az egylet sikeresen kiharcolta, hogy a láthatást nem elősegítő, vagy akadályozó nőket pénzbüntetéssel, börtönbüntetéssel sújtsák.

a láthatást a bántalmazó férfiak rendszeresen a nők bántalmazására használják fel, illetve a bántalmazó apák láthatása lelki terrort jelent a gyerekeknek. (kinyírom anyádat, stb)

és ugye persze a bántlamazó mindig akkor bántalmaz, ha más nem látja, hogy ne legyen tanú, és a bántlamazást baromi nehéz bizonyítani, mert a bíróságok általában a bántlamzó félnek hisznek, hiába van látlelet, stb. így a láthatások folyamán tovább folyik a bántalmazás.

és hogy a nő ezt elkerülje, elkerüli a láthatást, és ezért meg ő kap börtönbüntetést. jól ki van ez találva.

azon kívül az elvált apák egylete hirdeti a szülői elidegenítési szindrómát, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az anya az elvált szülő ellen neveli a gyereket, mintha a legtöbb gyerek csak hazudna, vagy az anyjának akarna megfelelni, amikor azt mondja, hogy neki nem jó apánál (mert apa azt mondja neki, hogy kinyírom anyádat). a gyerek baromi jól tudja, hogy mi újság, csak ezt ciki bevallani, hogy a tradicionális férfiszerepek a tradicionális nőgyűlöleten és a nők alávetettségén ÉS AZ ANYAGI FÜGGÉSBEN TARTÁSON alapulnak.

többek között ezért is harcol a nane a nők anyagi függőségben tartása ellen, mert anyagi függőség esetén baromi nehéz kilépni egy bántalmazó kapcsolatból.

és igen, a tradicionális férfiszerepek ellen küzdünk, mert a tradicionális férfiszerepek az önkényt, a nőgyűlöletet, és nem ritkán életellenes bűncselekményeket takarnak."
bezzeganya.reblog.hu/a-no-elleni-eroszakot-a-gyerek-is-megszenvedi )

annamanna 2017.02.03. 06:29:25

@Disznóvári: Tegyük fel, hogy nagyon szorgalmas vagy ebben a tevékenységedben, és minden nap megosztod mások szövegeit. Tehát csupa olyasmit, amit mások írtak, amivel mások vesződtek. Mi vagy te, Lópici Gáspár? Ennyit teszel hozzá a világhoz, hogy megosztod mások írásait? És biztos, hogy ezt minden nap megteszed?
Ami ugyanis a célod, azért minden nap teszel valamit (kevés kivételtől eltekintve).
Gondold át, hogy mi az, amiért tényleg minden nap teszel. Ugyanis az a célod.
Amiért hébe-hóba, és esetleg nem is túl nagy erőfeszítéssel teszegetsz valamicskét, az nem cél, és soha nem is fogsz benne előrehaladni.
Haladni csak azzal tudsz, amivel kapcsolatban minden nap csinálsz valamit. Csak így lesz benne rutinod.
Ha minden nap teszel valamit, az kevésbé stresszes, nem parázol miatta túlzottan, hogy elrontasz valamit; másrészt jobban átlátod, milyen sok apró lépésen keresztül lehet közelebb jutni a célodhoz (ugyanis nem létezik mesebeli varázsszőnyeg, ami egyszeriben odarepítene). Tehát gyakorlatiasabb, reálisabb és oldottabb vagy, miközben célszerűen cselekedsz.

Akármi is az, amiről tényleg el tudod mondani, hogy minden nap teszel érte - egészen biztos, hogy az a célod, tehát gyakorlatilag az vagy te, erre valósultál meg, erre valósítottad meg önmagad.
Ha minden nap mások szövegeit másolgatod - akkor az vagy.
Ha nem, akkor mit csinálsz meg minden nap? Merrefelé haladsz minden nap?

És miért pont az antifeminizmus a célod?
Ismerek egy 22 éves fiút. Minimum egy mázsa. Folyton játszik a számítógépen, fel se néz belőle. Se barátai nincsenek, se barátnője, se célja, se életterve. Nem sportol, semmiért sem küzd, és nagyjából semmit sem csinál. És antifeminista, természetesen! Mert a nők hülyék!
Ilyen idős korában az anyját már rongyosra kefélték; de idősödve minden pasijából kikopott, és most kicsi fiába kapaszkodik, aki anyuci hű testőre. A srác nem veszi észre és nem is bánja, hogy neki töredék se jut abból az életből, amit az anyja nagykanállal habzsolt. Nem az anyját látja bűnösnek, hanem az összes többi nőt (az anyját kivéve); mert az anyján kívül az összes többi nőt (pláne a saját kortársait) fenyegetésként él meg, hiszen teljesen esélytelen rá, hogy valaha is normális kapcsolatba léphessen bármelyikükkel.

Mutatok két példát, hogy lehessen látni, az átmenetet az antifeminista attitűdhöz.
Az egyik: divany.hu/gasztro/2011/04/13/szullo_szabina_interju/ - ez a nő Széll Tamás élettársa. Idősebb is tőle négy évvel, úgy ismerkedtek meg, hogy Széll hozzá került tanulónak. Tehát viszonylag korán kerültek kapcsolatba egymással, és viszonylag régóta élhetnek élettársi kapcsolatban. (Persze lehet, hogy később majd szétmennek). De ahhoz, hogy mostanra így alakuljon az életük, kellett egy bizonyos attitűd Széll Tamás részéről. Annyit lehet tudni, hogy ő egy átlagon felül sikeres, törekvő, tanulékony, szorgalmas, kreatív ember. Jó alaposan megvalósította magát már 30 éves korára. Messze átlagon felül teljesít. És ez a kreatív, sikeres ember érdekes módon egy ilyen nőt választott.
Nekem Obama jut eszembe jut róla, aki szintén úgy jött össze a nejével, hogy a nő a mentora volt; viszonylag fiatalon, és meglehetősen régen alkotnak párt. Mostanra legendássá váltak azok a képek, amik Obamának a nőkkel szembeni lovagias, udvarias viselkedését mutatják, pl: www.indy100.com/article/the-difference-between-barack-obama-and-donald-trump-in-two-photos-7317631
www.indy100.com/article/difference-barack-obama-donald-trump-two-videos-playback-us-7538906
www.facebook.com/WEMISSBARACKOBAMA/photos/a.275003876188760.1073741828.274785839543897/367788593576954/?type=3&theater
Obama is átlagon felül sikeres, törekvő, szorgalmas (és állítólag okos, felkészült) ember. És ő sem egy csinibabát vett el, hanem egy olyan nőt, aki hozzá hasonlóan kőkeményen hajt.
Nyilvánvaló, hogy Széll Tamás sem antifeminista.
Tehát itt van két rendkívül sikeres ember, akik nem szorulnak arra rá, hogy nők támogassák meg az önbizalmukat; és olyan nőt választanak, aki maga is keményen küzd, és nem szorul rá, hogy bárki is felpumpálja az önbizalmát. És valószínű, hogy mindketten meglehetősen tisztelik azt a nőt, akit választottak maguknak (önállóan, fiatalon, és elkötelezetten).

Egy átmeneti példa: www.borsonline.hu/celeb/rubint-reka-norbi-tiz-evig-elnyomott/95349
Itt már erősen jelen vannak az antifeminista, patriarchális családmodellre jellemző elvárások.
A viselkedési elvárásokon, a nő "bezárásán", anyagi függésben tartásán kívül jól megfigyelhetők a nő külsejére vonatkozó "előírások" is. Réka alaposan megváltozott Norbi mellett: meg kellett növesztenie a haját, ami festve van és ondolálva. Erős sminket visel, műkörmöt, szoláriumsárga a bőre, a ruhái kihívóak, mélyen dekoltáltak, és persze az egész megjelenését a méretes műcici koronázza meg.

annamanna 2017.02.03. 06:42:12

@Disznóvári: Házasság nélkül sokkal szerényebb, visszafogottabb, természetesebb, "szürkébb" benyomást keltene; jórészt Norbi kedvéért váltott erre a "cigánybarokk" stílusra.
Azt lehet tudni, hogy a házasságuk időnként viharos, hogy a hírnevük elég kétes, hogy Norbinak gyerekként nagyon rossz volt az énképe és általában az állapota; és az is közismert, hogy az anyja rettenetesen gyűlöli Rékát. 24.hu/szorakozas/2011/11/27/gyuloli-rubint-rekat-norbi-edesanyja-meg-az-autojat-is-osszekarcolja/

Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy Norbi anyja (akinek nem lehetett túl ideális a férfiakkal való kapcsolata) a fiát gyerekként "foglyul ejtette", és valahogy úgy alakította az életét, hogy a fiú elhízzon, begubózzon, alacsony legyen az önbizalma, féljen másoktól, eltávolodjon a kortársaitól, és csak az övé maradjon. Norbi ezt a gyerekkori, automatikus "csak az enyém lehetsz" mentalitást átvitte a házasságába is.
Ő már sokkal kevésbé becsülte meg a felesége teljesítményét, mint az előzők: „Azt mondta (Norbi), hogy az én feleségem nem lehet alkalmazott egy fitneszteremben se. Néha elvitt fellépni, akkor azzal úgy, tudod, úgy az a »Jól van, Pistike, addig is megnyugszol...«, és mikor látta, hogy már majdnem merek szólni, akkor elkezdte nekem mondani, hogy »Szüljél nekem még egy kisbabát.«”

Donald Trumpnál hasonló jelek figyelhetőek meg. Noha a feleségeinek önmagukban is komoly teljesítményük volt (az első sportoló, a második színésznő, a harmadik modell), de Trump ezt nem becsülte meg túlzottan, annál inkább törekedett a nők elszeparálására, függésben tartására. De még háremhölgyként sem voltak túl nagy becsben tartva, mert Trump összevissza csalta őket. Az élete viharos, a karrierje kétes. Az anyjáról nem tudok, de nyilvánvalóan hagyományos, patriarchális családmodellben nőtt fel, és azt adta tovább, amit maga is normaként ismert meg.

Azt gondolom, hogy valakinek minél kisebb az önbizalma, minél kétesebb a karrierje, minél több a zavaros ügye, annál inkább hajlik az antifeminista, patriarchális gondolkozásra.

Akinek rendben mennek a dolgai, az nem szorul rá, hogy valamivel szemben határozza meg az identitását, a céljait. Hitler maga volt a megtestesült anti-ideológia, Huffnágel Pista természetesen pozitívan hivatkozik rá: www.huffnagelpista.com/felszamolja-e-donald-trump-a-ferfiholokausztot.html

A kulcs tehát nem a nőkhöz (másik nemhez) való viszony, hanem valakinek a saját magához való viszonya. A sikerélmények elérésének pedig első számú feltétele, hogy valakinek MEGENGEDJÉK, hogy sikereket érhessen el. Engedélyezve legyen számára a siker. Nagyon sok gyerek számára nincs engedélyezve, mert azzal veszélybe sodorná a szülő fölényességét. A szülő irigységből vagy elesettségből magának sajátítja el a gyerek életenergiáját; ami mégis a gyerek saját használatában marad, az már nem elég a valódi, kreatív kibontakozáshoz. Csak a szimpla túléléshez. Legfeljebb valamiféle csaló karrierre telik belőle, ahol az illető folyamatosan többet mutat, mint amennyit a teljesítménye alapján ér.

A felnőtté válás együtt jár a szülőről való leválással (leginkább érzelmileg, pszichésen). Ameddig ez nem sikerül, addig nem lehet valós felnőttségről beszélni. Hogy jutna eszébe egy felnőtt férfinak, hogy a nőket fenyegetőnek élje meg, és életcéljává tegye a feministák (nők) elleni küzdelmet? Hogy jut eszébe, hogy a nők őt fenyegetik, és csak összefogással lehet győzni ellenük?

Az ilyen gondolatok mélyén az anya elleni sikertelen küzdelem húzódik meg. Az illető átéli, hogy képtelen eredményesen leválni az anyjáról, kudarcos a felnőtt életében, a párkapcsolataiban; de mivel képtelen az anyját hibáztatni (hiszen függ tőle); ezért az anyján kívül minden más nőt hibáztat.

Pedig csak egyetlen emberrel kéne megküzdenie, és ez nem más, mint a drága mama. Az anyát kéne lependeríteni arról a képzeletbeli trónról, amit eddig akadálytalanul bitorolt. Vicces, hogy az emberek bármire hajlandóak, csak pont azzal ne kelljen foglalkozniuk, ami egy hosszabb távú fejlődés kiindulópontja lehetne (csak most épp problémaként jelenik meg). Bármi mással hajlandók foglalkozni (akár meg is küzdeni), csak pont azzal nem, ami a valódi problémájuk.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.03. 08:38:57

@annamanna: Ezt nekem szántad reggelre? Megtisztelő, de nem reagálok rá. Nem azért, mert hosszú, hanem mert úgy ahogy van, mind hü-lye-ség.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.03. 12:58:17

@annamanna: Elolvastam hufi posztját, teljesen korrekt. A hitleres képet nyilvánvalóan poénnak szánta, néha kissé fárasztó a humora, de ettől még a cikk tartalmi része rendben van.

annamanna 2017.02.07. 06:22:14

@Disznóvári: 444.hu/2017/01/27/egy-borzaszto-aranyos-zugloi-hirdetes-szerint-egy-anyuka-18-34-eves-feleseget-keres-a-30-eves-fianak
Szerinted ez az anyuka miért a fiának keres partnert, miért nem saját magának? Hogyan képzelheti, hogy a fiának talál, ha saját magának nem? Miért gondolja, hogy más életében képes megoldani azt a problémát, amit a saját életében nem tud?
Miért gondoljátok ti, feministák és antifeministák, hogy politikai eszközzel manipulálhatjátok az emberiség azon kapcsolati szokásait, amiket a saját életetekben nem tudtok megoldani? Miért sikerülne az egész emberiségnek az, ami nektek nem sikerült? Miért jó az, ha Trump, Orbán, Putyin antifeminista? Ettől a saját életedben minek a megoldását reméled? A te személyes magánéleteden hogyan segít Trump?
Az elmúlt 1, 5, 10 évben milyen fontos magánéleti problémádat sikerült megoldanod? Ezek közül melyik probléma megoldásában, és konkrétan hogyan segített téged az antifeminista mozgalom? Persze ezt ne írd le, csak gondold át.
Ha az antifeminista mozgalomtól nem a saját életed problémáira keresel választ, hanem nagy általánosságban az emberiség problémáira, akkor a te személyes problémáidra mi a válasz? Azok megoldásában mi segíthet, eddig mi segített?
Huffnágel Pisti életében milyen fontos személyes problémát oldott meg az antifemi mozgalom? Ettől hogyan vált kiegyensúlyozottabbá, harmonikusabbá a másik nemhez való viszonya?
Mit oldott meg a mozgalom Puzsér Róbert életében? (Ő is emblematikus antifemi figurává vált).
Hány házaspár csatlakozott eddig hozzátok, és hány házasságot kötöttek az antifemi mozgalmon belül az elmúlt 1, 5, 10 évben? Hány gyerek született a "csapatban"?

Szerinted Hufi korrekt javaslatai segítik jobban a kapcsolatokat és a népesedési statisztikákat, vagy a "régijó" paraszti világ következő alapelve:

Mire a gyerek felnőtt, a lányoknak szülői segítséggel összekészítették a kelengyéjét, és az ifjú házasoknak kalákában fölépítettek egy házat (így lettek házasok). Tehát mire beléptek a szülőképes korba, minden anyagi feltétel adott volt arra, hogy legyen hová szülniük és legyen miből nevelniük a gyerekeket; a szülővé vált fiatalok legfőbb feladata ezek után az lett, hogy a saját gyerekeiknek is gyűjtsenek annyit, hogy mire azok felnőnek, el tudjanak kezdeni egy új életciklust, és a saját gyerekeiket felkészíteni a felnőtt életre és így tovább.
Tehát nem a felnőtt lét idején kellett az embereknek azon agyalniuk, hogyan adósítsák el magukat száz évre, meg hová disszidáljanak, hogy össze tudjanak kaparni egy lakásra valót (hogy az mondjuk 40 éves korukra össze is jöjjön).
A fiatal felnőttek tehát az anyagi javaik legnagyobb részét ajándékba kapták a szüleiktől, a feladatuk pedig ezért cserébe az volt, hogy ők is ajándékot gyűjtsenek a gyerekeiknek, hogy azok is el tudják kezdeni a felnőtt életüket.

Te mitől éreznéd magad jobban: ha minden szükséges feltételt megkapnál a szüleidtől, és a feladatod az volna, hogy te is biztosíts megfelelő feltételt a gyerekeidnek, hogy önállóvá válhassanak, mire felnőnek;
vagy ha felszámolják a bíróságok által eddig alkalmazott kettős mércét a nemi erőszak ügyekben, és az elkövető nőket is a férfiakkal azonos mértékben büntetik meg, és ha megszüntetik az egyedülálló anyák mindennemű állami támogatását stb, tehát amiket hufi javasolt.
Melyik fontosabb? A gyerek joga arra, hogy legyen miből önálló életet kezdenie, vagy a felnőtt férfi joga arra, hogy váláskor neki ítéljék a gyereket?

Ha mondjuk a "régijó" paraszti világ szokásait tekinted a népesedés szempontjából sikeresebb modellnek annál, mint amit hufi felvázolt, akkor a következő kérdésem: ezen cél elérését hogyan segíti elő az antifeminista mozgalom? Mit tesz az antifeminista mozgalom azért, hogy a gyerek 20-25 éves korára valósan önálló életet kezdhessen, a szüleiről leválva? Van-e erre vonatkozó cselekvési tervük az antifeministáknak?

Jean Sol Partre 2017.02.08. 11:56:52

@Disznóvári: mi a baj ezzel? mi a hazugság?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.08. 21:34:47

@Jean Sol Partre: Talán a "hazugság" nem a legmegfelelőbb terminus ebben az esetben. Ahhoz, hogy valaki hazudjon, ismernie kell az igazságot. Ha egy elmebeteg azt mondja, hogy ő Napóleon, nem hazudik. Ugyanígy nem hazudik az idézett hölgy sem, mivel minden tényt, eseményt a paranoid világnézete (miszerint a társadalom célja a nők elnyomása) szerint értelmez, ahhoz igazít, így képtelen eljutni az igazsághoz. A pszichológia a "kognitív torzítás" terminust használja a hölgy által produkált magatartásforma leírására.

Jean Sol Partre 2017.02.08. 22:15:33

@Disznóvári: szerinted nem fordulnak elő ilyen esetek amiről ír?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.08. 22:43:02

@Jean Sol Partre: De előfordulnak. Csak ezekből nem következik az, amit mondjuk az elvált apák egyesületéről, vagy a társadalomról ("tradicionális nőgyülölet", stb.) állít a nane és a többi feminista szervezet. Ha valakit érdekel, milyen a joggyakorlat a magyar bíróságokon, kövesse az apák az igazságért egyesület tevékenységét. ( www.apakazigazsagert.org/ )
Letagadni tényeket (pl. csbe női elkövetői, szülői elidegenítés, vagy a bíróság részrehejlása a nők irányába gyermekelhelyezési ügyekben) a feministák szokása.

maroz 2017.02.09. 05:46:49

@Disznóvári: Érdekes világlátásod van. Egyrészt az a látszat, hogy mindenféle bazzeganya-blogok alapján alakítasz ki vonalas véleményt másrészt pedig a nane szélsőségességét egy másik szélsőséges álláspont felől támadod. Egy biztos: az igazság tutira nem ott van, ahol te keresed.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.09. 06:39:54

@maroz: Nem bezzeganya blogok alapján alakítok ki véleményt a feministákról, hanem feminista szerzők műveinek elolvasása és feministákkal való konfrontáció alapján. Semmi szélsőséges nincs az álláspontomban, ha nem egy tudatlan korcs lennél, megkérném, hogy mutass rá a szélsőségességre, de mivel egy szánalmas szellemi éhenkórász vagy, inkább elküldelek a jó édes kurvaanyádba. Ennyit érdemelsz.

maroz 2017.02.09. 07:25:54

@Disznóvári: Mannheim írta, hogy a fizikai erőszakot a kultúránk egyre inkább háttérbe szorítja, de ez azt is magában hordozza, hogy a helyette megjelenő verbális és lelki erőszakot kellene tudnunk elviselni, és a megfigyelés az, hogy ez sem könnyű. Sőt.

Gondolom neked ezt elég nehéz lenne befogadnod, hiszen a verbális erőszakot olyan készség szinten használod, ahogyan más biciklizik. Szegény férjed, szar élete lehet(ett).

annamanna 2017.02.09. 08:28:56

@Disznóvári: Tegyük fel, hogy te azért harcolsz a feministák ellen, mert konkrét érintettséged van. Tehát van egy személyes sérelmed, tegyük fel, hogy ez egy nagyon fájó, erős sérelem, ami nő részéről ért. Tegyük fel, hogy valami hasonló dologban, mint amiről bemásoltál egy szöveget, tehát CSBE, gyerekelidegenítés stb.
Ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, mennyi értelme van a valós problémádat antifeminizmussal kúrálni, szerintem nem árt figyelembe venni az alábbiakat:
JSP-nek és maroznak biztos, hogy vannak gyerekei, már mindketten említették. De egyikük sem ért egyet azzal a sérelmi politikával, amit az antifeminizmus folytat, és amit propagálsz.
JSP és maroz kommunikációs stílusa sokkal elfogadhatóbb, mint a tiéd. Abból, ahogyan itt megnyilvánulsz, mire lehet következtetni az esetleges párkapcsolatodat, gyereknevelésedet illetően? Arra, hogy te a CSBE-nek ártatlan elszenvedő áldozata vagy? Vagy hogy a gyerekeidet indokolatlanul idegeníti el tőled az anya?
Volt szerencsém a Férfihanghoz, ahol a te stílusodban fröcsögő férfiak sokaságába botlottam. És azt gondoljátok, hogy a nők az okai annak, hogy nem bírtok velük jó kapcsolatot kialakítani, a nők fújnak rátok, indokolatlanul megsértődnek és ok nélkül hisztiznek?
Egymás között lehet, hogy megengedhetitek magatoknak ezt a hangnemet; de a külvilág (köztük a nők) nem vevők rá, és ez nem a külvilág hibája.

Ezen felül (ezt már írtam, most csak megismétlem): a Férfihangon beszélgettem "libsifemcsi"nickkel, aki azt állította, hogy azért lett feminista, mert az apja így meg úgy. Azt írtam neki, ha neki az apjával van problémája, vele szemben vannak konkrét sérelmei, akkor azokat rendezze el személyesen az apjával, és ne fújjon általánosságban a világ összes férfijára, ne akarjon a világ összes férfijának vezényelni, hogy azok változzanak meg, mert nem a világ összes férfija sértette meg őt, csak az apja. Ha az apjával szembeni sértettségével képes lenne valamit kezdeni, akkor nem kellene magában fortyognia minden férfi ellen.
Ez rád is vonatkozik. Ha van egy konkrét személyes sértettséged egy konkrét nőneművel kapcsolatban, akkor rendezd el vele a problémádat személyesen. A világ összes többi nőjét pedig hagyd ki a buliból.
Miért fordulsz más férfiakhoz igazolásért? Mi közük van más férfiaknak a te személyes sztoridhoz? Honnan lehetne azt tudni általánosságban, hogy a te személyes sztoridban ki mit rontott el és miért felelős?
Például, ha meghurcolják Rosa Parksot, akkor elég, ha beállok mögé, mert belőle következően minden négert ártatlanul és indokolatlanul vegzálnak, és minden négernek igaza van, mert minden néger Rosa Parks, még O. J. Simpson is?
De mégis, kinek az érdeke, hogy közösségileg mutassa ártatlannak magát? Kinek az érdeke, hogy általánosítva elkenje egy konkrét sztori valódi történéseit?
Például képzeld el, hogy kisfiú vagy, az iskolai menzán épp a kedvenc kajádat adják, már előre elképzeled, milyen jól fog esni, amikor valaki kilöki a kezedből a tálcát. Hivatkozol bármiféle közösségre, meg hogy ilyen időnként elő szokott fordulni? Nem nagyon fog érdekelni az általánosítás, csak az, hogy konkrétan nem jutottál hozzá a kajádhoz.
De ha mondjuk bosszút akarnál állni, akkor lehet, hogy már kombinálnál: aki kiverte a kezedből a tálcát, az ás (te bés vagy). De sajnos túl erős fiú, jobb nem belekötni. Viszont őhelyette egy másik ás gyereket is lehet vegzálni, hiszen az ások egy csapat. A lényeg, hogy bosszút állhass, és kiönthesd a mérged; számodra teljesen megfelel egy "helyettesítő áldozat" is.
Tehát én azt gondolom, hogy ahogyan a feministák életében van egy konkrét férfi személy, akibe nem mernek belekötni, pedig az okozta a sérelmeiket, úgy az antifeministák életében is van egy konkrét nőszemély, akibe nem mernek belekötni, pedig az okozta a sérelmeiket.
Szerintem ez a konkrét személy a legtöbb esetben a szülő, nem csak "libsifemcsi" esetében. A szülő nagyon könnyen tabuvá válhat, tehát a fölénye és tekintélye kikezdhetetlen a gyerek számára.
Az anyára, mint tabuvá tett ártó személyre azért is gondolok, mert miközben állandóan a matriarchátust ostorozzátok, képtelenek vagytok belátni, hogy a mater szó nem női partnert jelent, hanem anyát. Gonosz anyának kizárólag a veletek kapcsolatban álló női partnert látjátok, aki szemét módon ellenetek neveli a kölyköket. De az már meg sem fordul a kicsi fejetekben, hogy a gyerekeit leuraló, őket agymosásnak kitevő nő nem más, mint a saját édes jó anyátok, akitől úgy tanultátok meg az anyanyelv használatát, ahogyan azt itt is bemutatod.

Olyanok vagytok, mint az a keresztény ismerősöm, aki egészen addig fújt a buzik ellen, amíg ki nem derült, hogy a saját lelkipásztorának a fia is homokos. Onnantól kezdve az volt a baja, hogy erről én miért tudok. Tehát valami addig bűn, amíg a tabu személy el nem követi.
A lopás is addig lopás, amíg a jó királyról ki nem derül, hogy tolvaj; onnantól jön a magyarázkodás. A jó király csak erényt gyakorol, és jó célra teszi félre a pénzt.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.09. 08:59:54

@annamanna: Nincs személyes sérelmem (azon kívül, hogy összevesztem néhány ismerősömmel, mert ebben a témában vitaképtelennek bizonyultak, mivel átmosták az agyukat feminista szak(szenny)irodalommal).

Leírom egyszerűen, hátha megérted.
A feministák célja a társadalom, ezen belül is leginkább a család felbomlasztása, egy jövőbeli elképzelt (és soha nem volt) "matriarchátus" kialakítása érdekében. Mindent, amit csinálnak, ennek a célnak rendelnek alá. Beették már magukat az ENSZ-be, onnan próbálják rákényszeríteni az ideológiájukat az államokra. Azért harcolok ellenük, mert a tevékenységüket kártékonynak, az európai civilizációra kártékonynak tartom. Már eléggé előrehaladott állapotban van a programjuk megvalósítása, ezért kell akár erőszakkal is harcolni ellenük. Szerencsére ezt egyre többen látják, egyre több embernek (nőknek is!), nyílik fel a szeme, úgyhogy a harc nem reménytelen.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.09. 09:17:07

@annamanna: Nagyjából az utolsó értelmes feminista Betty Friedan volt.Ő is egy hülye marxista volt, de legalább valós problémákkal foglalkozott. Mikor megjelent a feminizmusnak az a (szélsőséges) változata AMELY MA A MAINSTREAM és komoly lobbitevékenységet folytat, eltávolodott a mozgalomtól.

"Friedan egyre jobban kiábrándult a feminista mozgalomból. „Nem akartam a szexuálpolitikai kérdéseket belekeverni az egyenjogúságért folytatott küzdelembe, de a mozgalom radikális tagjaival sem óhajtottam szembeszállni” – idézi egy későbbi visszaemlékezését Mark Feeney, a Boston Globe publicistája.

Elégedetlenségének okairól az 1981-ben megjelent A második lépcsőfok című könyvében számolt be. „Friedan attól tartott, hogy a feministák olyan színben tűnhetnek fel, mint akik kiközösítik a karrier helyett a házasságot és családot választó nőket.” Óvott attól is, hogy a feministák férfigyűlölővé váljanak.

A könyvben továbbra is amellett érvelt, hogy a munka és a család összeegyeztetése a legfontosabb feladat, ennek feltételeit kell megteremteni - gyermekgondozó központok létrehozásával, fizetett szülési szabadság bevezetésével és hasonló reformokkal.

„Azt hiszem túl kell lépnünk a nőiességnek azon a mítoszán is, amelyet mi magunk teremtettünk. Az egyenlőségnek az a fajtája, amiért harcoltunk, nem megvalósítható, nem működőképes és nem is kívánatos” – idézi a könyvet Elaine Woo a Los Angeles Timesban megjelent nekrológban. Friedan arra figyelmeztetett, hogy a feministák átestek a ló másik oldalára, és megtagadták „a női azonosság lényegét képező értékeket: a szeretetet, a gondoskodást, az otthont”."
www.metazin.hu/index.php/item/446

annamanna 2017.02.09. 09:27:57

@Disznóvári: én is küzdök a nílusi vízilovak megmentéséért, mivel személyesen egyáltalán nem érdekelnek.

Jean Sol Partre 2017.02.09. 11:42:22

@Disznóvári: másik oldalról nézve az elvált apák elérték, hogy minden nőt büntessenek aki gátolja a láthatást. Onnan nézve ez pont ugyanolyan szélsőséges álláspont, mint amit a nane képvisel. Azt mondod, aki az igazat akarja tudni, az az apák véleményét nézze csak. Nyilván ez a legjobb megoldás :)

Szerintem a nane is meg az elvált apák is olyan, mint a PaGoBaj a Janikovszky mesében, aki ott dolgozik (Panaszok, Gondok, Bajok) az csak azt látja ami rossz, tehát szélsőségessé válik menthetetlenül, bármelyik oldalt is nézzük. Néha át kell menni a GraDicsEl-be (Gratulációk, Dícséretek, Elismerések), az javít az egyensúlyon.

De lehazugozni a nanét, miközben az igazság egyedüli letéteményeseként feltüntetni az elvált apákat, és ezen az alapon az egész feminizmust üldözni, ez meglehetősen érdekes életszemlélet.

Jean Sol Partre 2017.02.09. 13:25:15

@Disznóvári: "A feministák célja a társadalom, ezen belül is leginkább a család felbomlasztása, egy jövőbeli elképzelt (és soha nem volt) "matriarchátus" kialakítása érdekében"

ezt miből gondolod?

Jean Sol Partre 2017.02.09. 20:08:57

@Disznóvári: " Feminist: A Person Who Believes in the Social, Political and Economic Equality of the Sexes"

van ezzel valami probléma? annyira bomlasztó dolog?

annamanna 2017.02.09. 20:24:51

@Jean Sol Partre: Az a vicc, hogy a bázisukon, a Férfihangon pont egy elvált nő az irányító, neki minden kisfiú bekussol és alárendelődik, mint a Főnéninek az ápoltak.
De azért persze elszántan küzdenek a jövőbeni matriarchátus ellen.
A Madám mentális fölényét jelzi, hogy a legtöbb (általam látott) kommentje nagyjából ez volt: :o)))))))))))
Ki a mi vezérünk? Malacpofa!

tireless treehugger 2017.02.09. 22:42:06

@Disznóvári:

>>Azért harcolok ellenük, mert a tevékenységüket kártékonynak,
>>az európai civilizációra kártékonynak tartom.

huh, szerintem túl sokat olvasol. ha időnként végiggondolnád, és az olvasottakat berendeznéd egy egységes világképbe, akkor nem csapódnál ide oda.

ha pédául hosszabb időket töltenél tv és intenet nélkül és utána visszaolvasnád magadat, biztos hogy többet nem írnál ilyeneket/hasonlókat.

nyugi, nem bántásból mondom, de mostanában/az elmúlt évben eléggé megváltoztál és határozottan zaklatottnak tűnsz.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.09. 23:38:02

@Jean Sol Partre: Néhány feminsitát személyesen is ismerek, egy időben jóban is voltam velük. (Sajnálom, hogy megszakadt velük a kapcsolatom, mert más témákról kedélyesen el tudtunk beszélgetni.) Egyetemista korszakomban tanultam ezt-azt a feminizmusról, nem mondom, hogy szakértője vagyok a témának, de a kötelező irodalmakat elolvastam, vizsgára is készültem belőlük.
Ezen kívül, többször is saját nevemmel is vitatkoztam feministákkal nyilvános fórumokon.

Ezek alapján határozottan állítom, hogy a feminizmus, úgy az 1970-es években (persze voltak előzményei), elindult egy szélsőséges, férfiellenes, csalásdellenes, európaellenes irányba, ami engedtessék meg, hogy nekem ne tetsszen.

Jean Sol Partre 2017.02.10. 13:04:58

@Disznóvári: nyilván megengedtetik, csak kíváncsi voltam, mire gondolsz. Én nem tanultam és nem vizsgáztam feminizmusból, csak én is ismerek csomó feministát és nagyon nem látom jelentősnek ezt az irányt.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.11. 00:25:49

@Jean Sol Partre: Alábecsülöd a jelentőségüket és a befolyásukat.
Magyarországon jelenleg a programjuk előkészítése zajlik, most próbálják elfogadtatni a közvéleménnyel az elmebeteg ideológiájukat, az USA-ban és az EU legtöbb országában (a legelrettentpőbb példa Svédország, amit a feministák "mintaállamnak" tartanak) már hatalmon vannak, a politikai és a kulturális életben egyaránt.

annamanna 2017.02.11. 06:19:38

@Disznóvári: Tehát irtózol a svédektől. Milyen igazad van: a feminista svédek putriban élnek, nyomorognak, teli vannak velük az európai börtönök, miközben a patriarchális romák világszínvonalú gazdaságot és szociális hálót üzemeltetnek.
Ja nem.

Vagy talán a prostituáltak kuncsaftjainak kriminalizálása miatt rühelled őket?

"A svéd modell
Tiltja a prostituált szolgáltatásának igénybevételét, mert a nők és a gyermekek elleni erőszaknak tartja. A prostituáltat nem büntetik, ő áldozat, a kliens pénzbüntetésre vagy börtönbüntetésre számíthat. A kerítő akár nyolc évet is kaphat.

Mikor vezették be? 1999-ben

Hatása: A prostituáltak száma felére, a klienseké háromnegyedével csökkent a következő években."
valasz.hu/reflektor/tetovalt-lanyok-57141/

Ó, te szegény. Megértelek. Ez valóban rendkívül fenyegető problémát jelent itt a Kárpát-medencében.
Nem is csodálkozom, hogy elszánt harcot kell folytatnod (itt Magyarországon) a svéd feministák ellen.

Ha ezek az elmebetegek így nyomulnak tovább, még a végén kénytelen leszel Hollandiába emigrálni:

"A holland modell
A prostitúció legális tevékenység, a nők bejegyzett vállalkozók, jövedelmük adóköteles, a stricik menedzserré alakulnak át. Ám ha elszedik a jövedelmüket, kényszerítik őket, akkor emberkereskedővé minősülnek, és büntetés vár rájuk.

Mikor vezették be? 2000-ben

Hatása: Hollandia a nemzetközi prostitúció központja, az emberkereskedelmi ügyek száma 1998 óta közel hatszorosára nőtt."

Legföljebb, ha a svéd feministák oda is betették a patáikat, a groningeni örömlányokkal menekülhetsz vissza Nyíregyházára: "ha így megy tovább, hamarosan befogadhatjuk a hozzánk menekülő hollandokat." 168ora.hu/orban-varja-holland-menekulteket/

maroz 2017.02.11. 06:39:40

@Jean Sol Partre: Ez a látás azon múlik, hogy miként áll be nézgelődni az ember a Nagykörúton: ha arccal a Kiskörút felé akkor jelentős, de ha az ember a seggét fordítja a Belvárosnak akkor már jelentéktelen. ;)

maroz 2017.02.11. 06:42:41

@nix ugribugri: "határozottan zaklatottnak tűnsz"

Ez inkább valamiféle kortünet, mint individuális jellemváltozás. Ressentiment, és rögtön hozzá is tenném, hogy milyen kár, hogy ez a kifejezés nem terjedt el jobban, mert nekem tetszik. ;)

annamanna 2017.02.13. 04:43:52

@Disznóvári: Ezt a szöveget te írtad? Vagy most is csak megosztottad azt, amivel más dolgozott?

Ha az utóbbi, akkor a magad részéről mit teszel hozzá ehhez a "NEMes" harchoz?

És miért pont a svéd feministák küzdesz? Miért nem a dán delfingyilkosok ellen? Az afrikai csiklócsonkítások ellen? Azt a küzdelmet bevállalni igen nemes jellemre vallana! Vagy a Hollandiában elharapózó prostitúció esetleg nem érdekel? Vagy miért nem küzdesz a pedofília ellen?
Azon túl, hogy a feministák dehülyék, mi motivál arra, hogy feminista és antifeminista oldalakat olvasgass és más országokra vonatkozó, mások által írt szövegek linkjeit másolgasd?

Például tegnap elolvastam egy cikket a gyerekkori abúzusról: mno.hu/belfold/ugye-megengeded-hogy-rezso-bacsi-megsimogassa-1385508
Szörnyűborzalmas, de mégsem jut eszembe, hogy emiatt nekem harcolnom kéne valaki ellen. Neked miért kell harcolnod a svéd feministák ellen?

Amúgy Svédországban élsz? Mert ha nem, akkor tényleg, de tényleg honnan veszed, hogy bármi közöd van hozzájuk? Mert ha szerinted közöd van, akkor miért nem utazol el oda, és mondod el a véleményedet személyesen nekik, bele a kék szemükbe?
Miért terhelsz olyan szöveggel, amit még csak nem is te írtál, és amiben személyesen semmiféle tennivalód sincs, mert tök nyilvánvaló, hogy a svéd feminizmus elleni harc a részedről nem több, mint fantáziálás, valós energiabefektetés és tényleges kockázat nélküli küzdelem?

Figyusz, a náci koncentrációs táborokban sínylődő zsidókat nem akarnád véletlenül kiszabadítani?
És gondolkozz azon is, légy szíves, hogyan lehetne felrobbantani azt a meteort, ami - ha nem küzdesz ellene elég intenzíven - még képes lesz kipusztítani a dinoszauruszokat a földről!
Ja és délután lécci szabadítsd fel Középföldét!
Mára ennyi elég, holnapra kitalálok neked új feladatot! Csakhogy ne unatkozz!

Vagy legalább ezen gondolkozz el egy percig: mandiner.hu/cikk/20130422_noam_chomsky_a_demagog_populista_diktaturak_tizparancsolata

Jean Sol Partre 2017.02.13. 18:44:51

@Disznóvári: ez a cikk mit bizonyítana? Még ha igaz is lenne, csak annyit, hogy a feminizmusnak is vannak szélsőségesei. Csakúgy, mint minden másnak.
Nekem van svéd barátom, nem panaszkodik, hogy üldöznék otthon.
Te valahogy úgy szeretnéd, mint most Oroszországban, hogy ne legyen büntetendő a nők megverése? Vagy mitől félsz igazán? Mi az a feminizmusban, ami aláássa a családot?

annamanna 2017.02.14. 02:26:26

@Jean Sol Partre: Ugyan nem engem kérdeztél, de azért csak belekotyogok: nem mondom, hogy disznóvárinak nem lehetnek konkrét sérelmei (biztosan vannak); de teljesen nyilvánvaló, hogy nem a svéd feministák okozták ezeket.
A dolog pedig már csak úgy működik, ahogyan azt korábban is írtam: ha azzal a konkrét, személyes problémával nem foglalkozom, ami valóban bánt, akkor vádolhatom az egész világot, akkor sem jutok közelebb a megoldáshoz. Ez egy rövid szövegben nagyon frappánsan meg van fogalmazva: hasznaldfel.hu/2014/01/parizstol-felni.html

Mondhatom másképp is: ez a félelem emlékeztet Orbánra, aki Soros pénzén tanult, és most "retteg" Sorostól; felmarkolja az Uniós pénzeket és most "retteg" az Uniótól; megvédte a TASZ és most "retteg" a TASZ-tól.
Vajon mit ártott Orbánnak az EU, Soros vagy épp a TASZ? Miért pont azoktól fél, akik segítették? Miért harcol ellenük?
Azért, mert belül pontosan tudja, hogy ezektől valójában nincs félnivalója. Nem ők az igazi ellenfelei. De könnyebb bárki másra támadni, ha az igazi, valódi ellenfelével nem vállalja be a konfliktust.

Ki az, aki Orbánt tényleg, konkrétan bántotta? Az apja. Harcolt ellene? Nem. Inkább teljesen átvedlett a saját apjává.
Miért harcol Simicska ellen, aki korábban összegrundolta neki a pártvagyont; miért akadályozza Iványit, aki korábban megkeresztelte a gyerekeit; miért utálja a pocakosokat, ha ő maga is pocakos; miért nyomja el a nőket, ha szerinte a nők nem bírják a nyomást?
Bárhová néz, ellenséget lát, csak pont ott nem, ahol tényleges sérelem érte.

Jézust hol érte sérelem? Izraelben.
Hová ment? Izraelbe.
Mi történt ott vele? Megölték.
Meg akart halni? Nem.
Jobban tette volna, ha elkerüli Izraelt?

A Gyűrűk Ura tanulsága az, hogy a hatalom gyűrűje csak abban a tűzben pusztítható el, amiben készült.
A Star Wars tanulsága pedig, hogy vagy szembenéz valaki Darth Vaderrel, vagy ő maga válik azzá.
(Nem mondom, hogy az igazi ellenfél az apa; persze azt sem mondom, hogy nem gyakori probléma a zavaros apakép).

Épp Stockholm-szindrómának hívják azt, amikor valaki azonosul a bántalmazójával, mert ezt az egyetlen lehetőséget látja a túlélésre.

Nem akarok túl sokat ötletelni, de annyi biztos, hogy a svéd feministák elleni harcnak annyi értelme van, mint egy tál rántott tyúkszarnak.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.16. 21:04:12

@annamanna: @Jean Sol Partre: Szánalmas a tekergőzésetek, férgecskék. A cikket Cs. Ádám, a férfihang főszerkesztje írta. A benne szerepl állítások leellenőrizhetőek. Ha szerintetek ami a cikk szerint Svédországban folyik, rendben van, nem vált ki belőletek felháborodást, akkor korcs értékrendű emberek, szememben vitára és válaszra méltatlan alemberek vagytok. De várom a cáfolatokat, hogy nem igaz a cikk tényeket közlő része. (JPS felvetésére, miszerint támogatnám, hogy Oroszországban verjék a nőket, nem reagálok.) Idézem a tényközlő részt:
2 Bár a nőmozgalom régi jelenség Svédországban, de vajon mi történt, aminek hatására ezek az erők elszabadultak és a nőmozgalom átalakult tomboló radikális feminizmussá, mégpedig abból is a leginkább gyomorforgató fajtává? 2003-ban olyan dolog történt, ami jelentős változást hozott a svéd nőjogi ideológia fejlődésében; Sara Stridsberg ebben az évben fordította le, és jelentette meg svéd nyelven Valerie Solanas, az amerikai feminista bűnöző könyvét. Talán sokan nem tudják; Valerie Solanas egy egész amerikát körbe szexuáló prostituált volt, akinek 1968 júniusában azzal sikerült végképp elhíresülnie, hogy egy csip-csup vita miatt több revolver lövéssel gyilkosságot kísérelt meg a nagy hírű képzőművész és filmrendező Andy Warhol ellen. Bár megölnie nem sikerült, de egész életére megnyomorította a művészt. Valerie Solanas egyébként közismert elmebeteg, paranoid skizofréniás volt, ami miatt éveket töltött elmegyógyintézetekben. Nos, ennek a közveszélyes őrültnek a “SCUM Manifesto” című írása volt az olaj a svéd feminizmus tüzére. A mű címében a “SCUM” egyébként egy betűszó, “Society for Cutting Up Men”, amelyet úgy fordíthatunk némi találékonysággal magyarra, hogy “Férfiakat Feltrancsírozó Szövetség”. A mű egy kiáltvány, amelynek alapgondolata a férfiellenes uszítás: A férfinem egy „biológiai tévedés”, ami miatt léte és az élethez való joga megkérdőjelezendő. A férfiak szex őrült vérszívók, érzelmi paraziták. A férfinemet meg kellene szüntetni, jobb híján ki kellene irtani, a szaporodást pedig automatizálni kellene. A mű vérfagyasztóan képtelen gondolatait sokan értetlenségükben rossz humornak vélhetik, de amint a svédországi történések később megmutatták, véresen komolyan is lehet venni. – Akiknek a gyomruk fordult fel, azok inkább egy szót sem szóltak, de nagyon rosszul tették, mert a másik oldal korántsem volt ennyire mérsékelt. Egy közismert svéd publicista nő, Maria-Pia Boëthius például a következőképp méltatta a könyvet: „Az utóbbi idők legragyogóbb svédül megjelent írása.” – A férfigyűlölő kánonban pedig elveszett például Bo Rothstein, a Göteborgi Egyetem társadalomtudomány professzorának hangja, aki a követkzőképp foglalt állást: „Ha ez a kiáltvány egy faj ellen irányult volna, kétségtelenül büntetendő volna. Hangvétele messze túlszárnyalja mindazt, ami valaha is elhangzott egy iszlám rádióban.” – Mindez egyértelműen kevés volt a közvélemény meggyőzésére, a könyv sikert aratott svédországban és mára már feminista alapműként tartják számon. Ezen a táptalajon azután az ördögi erők olyan tombolása indult el, amely párját ritkítja. 2003 őszén svédországban a nőkereskedelem tárgykörében megrendezett nemzetközi konferenciát már teljesen elborította a sötét erők hatalma: A tanácskozás egyik vezérszónoka Sheila Jeffrey volt, aki híveivel együtt a fiú gyermekek elleni gyilkosság véres szájú szószólója. Hitük szerint minden nőt, akinek fiúgyermeke van, ki kell közösíteni a nők elnyomása ellen küzdő szervezetekből, de ami a legfontosabb; azok a nők, akik fiúgyermekkel várandósak, és nem hajtanak végre önkéntes abortuszt, nem szolidárisak a nők harcával. – „Figyelemre méltó, hogy egy szociáldemokrata kormány egyértelműen fasiszta nézeteket legitimál.” – írta akkor Bo Rothstein a konferenciáról és teljes joggal „a demokrácia alapelveivel homlokegyenest ütköző nemi rasszizmusnak” nevezte a fellángoló feminista elmezavart. "
(folyt)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.16. 21:24:26

"Rövidesen olyan mértékű feminista lélektani terror uralkodott el Svédországban, amellyel szemben már csak nagyon kevesen merészelnek állást foglalni, ezen kevesek közé tartozik Susanna Popova jobboldali újságírónő, aki “Elit feministák” című könyvében a következőképp lebbenti fel a fátylat az államvallássá vált feminista-rasszizmus kialakulásának történetéről: „Svédország egyenjogúsági politikája a radikális feminizmus, amelyet egyetemeken és főiskolákon öntöttek formába. Ez a radikális feminizmus úgy került át a köztudatba, hogy maroknyi nőcsapat terjeszteni kezdte, és 2003 őszén világosan deklarálta, hogy azt az elutasítást, amellyel a nők nemük miatt a történelem során találkoztak, most a férfiak ellen fordítják, pusztán azért, mert férfiak.” – A célokhoz pedig jó eszközöket sikerült találniuk. Elsőként néhány közismert politikusnő szegődött legfőbb hangadójává a feminista ügynek és körmönfont, aljas lejárató hadjáratot indítottak minden más politikus ellen, aki nem vallotta magát feministának. Nyilvánosan nőgyűlölőnek, patriarchának, macsónak, vagy legenyhébb esetben maradi őskövületnek bélyegezték. A média pedig sokszor tevékeny rosszindulattal, máskor pedig öntudatlan, szenzációhajhász szekértolóként vett részt a kiátkozó üldözésben. Megértem ha sokakon eluralkodik a déja-vu érzete; igen, pontosan ennek a gusztustalan közéleti hadviselésnek a másolatát láthatjuk ma a magyar politikában. Hatásairól első kézből nyilatkozhatna Varga István vagy éppen Tarlós István. A svéd nőjogi szervezetek palettáján a legjelentősebb helyet a ROKS nevű szervezet foglalja el. A “nők védelmére” alakult egyesülés a napi huszonnégy órában működő segélyszolgálatokat tömöríti országos hálózattá. Névleg a nők elleni agresszió, a szexuális zaklatás, nemi erőszak, a pornográfia, a prostitúció ellen munkálkodnak. Képviselőik szerint „mindezek a nők ellen irányuló gyűlölet különféle megjelenési formái”. Valójában a szervezet nem más, mint a svéd férfigyűlölő mozgalom egyik melegágya. Az egyesület lapjában nem egyszer jelentek meg a férfiakat állatokhoz, gépekhez, két lábon járó műpéniszekhez hasonlító gúnyiratok. Az egyesület vezetője interjúiban előszeretettel nevezi “állatoknak” (!) a férfiakat. Ugyan megesett már, hogy a szervezet néhány helyi alosztálya megpróbált elhatárolódni a kijelentésektől, de a központ a támogatásuk megvonásával zsarolva azonnal elhallgattatta ezeket a különvéleményeket. Mindenképpen szót kell ejtenünk az FI-ről, azaz a Feminista Kezdeményezés nevű pártról, amely radikális feminista eszméket hirdetve politizál a svéd politikai paletta egyik szereplőjeként. A párt pénzügyi hátterét többek között Jane Fonda biztosította amerikából. A párt markáns nőpolitikusai között ott találjuk Gudrun Schyman-t, aki független képviselőként a parlamentben maradt azután is, hogy elhagyta korábbi pártját, a svéd kommunista pártot. Feminista körökben olyan mérvű a támogatottsága, hogy még adócsalási botránya sem lehetetlenítette el közéleti szerepvállalását. Nyíltan családellenes gondolkodását sohasem leplezte, egyik előadása például a “Halál a családra” címet viselte. Az FI-t számos párton belüli konfliktus is az érdeklődés középpontjába helyezte, melyeknek fő hangadója Tina Rosenberg, aki miatt a párt vezérkarából ketten is távoztak, ugyanazzal vádolva Rosenberget, amivel a szervezet a férfitársadalmat. Szerintük Rosenberg pont úgy bánik munkatársaival, mint “patriarchák” a nőkkel; elnyomja őket és ráadásul megalázóan nyilatkozik róluk. Tina Rosenberg egyébként a stockholmi egyetem professzora a nemeket kutató tanszéken, és bár egy ideig hagyományos családi életet élt, azonban már jó ideje annyira büszkén hirdeti leszbikus voltát, hogy egy esetben kijelentette: „Nemi árulás az, ha egy nő lefekszik egy férfival”. Leplezetlenül gyilkos indulatait pedig egy másik elhíresült mondatával demonstrálta, amikor politikai versenytársairól a következőképp nyilatkozott: „A halott moderat a jó moderat.” (Moderat = svéd polgári párt tagja.) Az FI a leszbikus ügyek mellett komoly figyelmet fordít a férfiellenes diszkriminációk kieszközölésére, például szükségesnek gondolják, hogy a férfiakra külön “férfiadót” vessenek ki, és az ebből befolyt pénzt a nők között osszák szét, mivel meggyőződésük szerint a férfiak kivétel nélkül családon belüli erőszaktevők, ami miatt a nőket kárpótolni, segélyezni kell."
www.ferfihang.hu/2012/11/18/sved-magyar-feminizmus/

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.16. 22:31:57

@annamanna: Ebben a csomszki tízparancsolatban az a legviccesebb, hogy általában azok idézik, akiknek el kéne gondolkozniuk rajta, hogy nem ők-e ezeknek a hatlami manipulációknak az áldozatai? (Ugyanúgy, ahogy azok Orwelleznek a leghangosabban - pl. Trump kapcsán - akikRŐL (a bolsikról) Orwell az 1984-et és az Állatfarmot írta. Megjegyzem, irodalmilag mindkét mű fércmű, de mint parabola, disztópia találó.)

maroz 2017.02.17. 06:37:35

@Disznóvári: Ó, szóval úgy kábé mindenki férgecske, nem csak én. Figyelemre méltó jelenség. Azért hozzád képest még a vincentesek is úrimiafaszomnak tűnnek, ami nagy szó.

annamanna 2017.02.17. 08:09:09

@Disznóvári: A lényeg ebből az egetrengető, velőtrázó Kampfból az, hogy a szöveget nem te írtad. Nem te néztél utána, mit művelnek a svéd feministák, nem te szántál a témára energiát. Sőt még arra sem vetted a fáradságot, hogy másodjára egy másik szöveget másolj ide; egyszerűen megismételted a múltkorit és ennyikeh. Meg szánalmash férgecskeh, ezzel bővítetted a másolatoth.

A másolás és büszke férgecskézés (van is mire büszkének lenned) részedről HARC! A svéd feministák ellen!
Úgy harcolsz kősziklaként a svéd feministák ellen, hogy más ember (egy magyar ember) magyar blogba írt szövegét másolod le más magyaroknak más magyar blogon - és ezzel legyőzöd a svéd feministákat!
Rémüldözhetnek is a svéd feministák, nem tudják, kivel akasztottak bajuszt!
Hamarosan a macskafogó bendőjében találják magukat, szelíd cicusokká átalakítva. Mert azzal a hőstettel, hogy ide másolod Cs. Ádám szövegét (már másodjára) egyszerűen ledarálod a svéd feministákat, minden gaztettükkel egyetemben!
Vae victis!

Még jó, hogy nem állsz be a sorba. Vajon mi történne, ha még a sorba is beállnál? Elsöpörnétek a világ összes feministáját, nem csak a svédeket.
Persze te beálltál a sorba, legfeljebb a sor nem áll sorba.

Azért el kell mondanom, hogy szerintem ti, antifeministák hasonlítotok az arab legényekre, akik kézenfogva tipegnek, mint az óvodások: www.youtube.com/watch?v=0qRe2-6Fp5Q Együtt erősek vagytok, nemde? Együtt legyőzitek a svéd feministákat, utána eljön a Kánaán, ahol a csajok rázzák a csípőjüket nektek: www.youtube.com/watch?v=tWFCEulFxCE
Vagy van ennél komolyabb életcélod?

Jean Sol Partre 2017.02.17. 08:15:25

@Disznóvári: te tényleg egy fasz vagy, egy frusztrált fasz.
Én elhiszem, hogy a cikk igaz, és akkor mi van? Igen, ott is vannak radikálisok és túlzások, mint itt is, feminista és antifeminista oldalon is. Az konkrétan nem igaz, hogy ez társadalmi méretekben is így lenne, még akkor sem, ha maga a nagy Cs. Ádám is írta.

Ha meg nem reagálsz a kérdésemre, leszarom, ennyit rólad.

Jean Sol Partre 2017.02.17. 08:16:52

@Disznóvári: hűha, nagyon megijedtem. Mondjuk a magyar kormány migránsellenes uszításához képest ez egy vígjáték.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 08:41:29

@maroz: Elmész a kurvaanyádba, ostoba patkány. Kit tettem én tönkre, kit próbáltam meg lekaraktergyilkolni úgy, ahogy a vincentes patkányelvtársaid szakmányban tették, teszik.

@Jean Sol Partre: "Az konkrétan nem igaz, hogy ez társadalmi méretekben is így lenne, még akkor sem, ha maga a nagy Cs. Ádám is írta."

Márpedig így van. És nem Cs. Ádám írja, hanem az általa idézett svéd politikusok, közéleti személyek. Az, hogy ezt képtelen vagy felfogni, téged minősít. Értem, hogy felháborít, amit a cikkben olvasol, csak annyi iq-d nincsen, hogy a dühöd az ellen irányítsd, akik ezeket a felháborító dolgokat művelik, ehelyett az ellen irányítod, aki ezeket a tényeket közli veled.

annamanna 2017.02.17. 09:11:02

@Disznóvári: Ha valóban szeretnéd, hogy a világ miattad jobb hely legyen, mint nélküled volna, akkor tegyél ezért a célért valamit konkrétan. Valakinek segíts konkrétan, akiről biztosan tudod, hogy segítségre szorul. Jézus az irgalmas samaritánus példázatában erről beszélt: a pap és az írástudó elsétált a bajba jutott ember mellett (nyilván ők is jobb hellyé szerették volna tenni a világot, de Jézus szerint ez nekik nem sikerült). Csak attól az embertől lett a világ tényleg jobb hely, aki megállt, és konkrétan segített egy konkrétan bajba került embernek.
Lehet persze állatnak is konkrétan segíteni. Például télen etetni a madarakat.
A lényeg, hogy a jó tetted ne valami elkent, általános, megfoghatatlan valami legyen, hanem nagyon konkrét, célirányos - és a célszemély tényleg rászoruljon a segítségre és ne legyél tőle függő; tehát ha mondjuk kinyitod a főnököd előtt az ajtót, az nem számít jótéteménynek.

Még egy dolog, amit még megjegyeznék: azon tényleg gondolkozz el, hogy a világot sújtó tricsillió problémából miért éppen az érdekel, amit egy amerikai lotyó gerjesztett? Nyilván más lotyók reagáltak a szövegére, mivel azokat tudta hatásosan megszólítani, akik hozzá hasonlóan gondolkoznak.
De neked mi közöd van a férfigyűlölő szajhákhoz?
Mi az a pont, ami miatt neked ebbe a küzdelembe bele kell ugranod?
Miért nem nevetsz az egészen?

Legyen egy kis példa: egy debreceni műsorvezető azt találta mondani, hogy "a szép nők kreatívabbak és sikeresebbek, mint rusnyább társaink". A felvétel bejárta az internetet, és nagyon sokan "harcba szálltak" a debreceni műsorvezető ellen, aki végül is bocsánatot kért a szerencsétlen fogalmazása miatt.
De miért "harcoltak" a nő ellen? Én nem gondoltam, hogy harcolni kellene ellene, annyira röhögtem a videón, hogy belefájdult a hasam. Első pillanatra iszonyat viccesnek tűnt a beszólása, tetézve a "bazári majom"-mal.
De nem mindenki nevetett a nőn, sokan beleálltak a küzdelembe. Őket vajon mi motiválta?

Mi motiválta Puzsér Róbertet, hogy egy teljes évet szánjon a Hajdú Péter elleni harcra, és ezt annak ellenére tette, hogy nagyon sokan igyekeztek lebeszélni arról, hogy ezzel a küzdelemmel töltse az idejét, és erre szánja az energiáját.
Tehát Puzsér egy évig harcolt Hajdú Péter ellen, és mit ért el vele?
Most a feministák ellen küzd. De minek? És mi motiválja ebben a küzdelemben? (Azt tudom, hogy nagyon rossz az anyjával való viszonya).

Sándor Máriának volt egy érdekes megjegyzése azzal kapcsolatban, miért száll ki a közéletből: rájött, hogy nem alkalmas vezetőnek.
Tehát azért kezdett harcba a kormány egészségügyi politikája ellen, mert úgy gondolta, neki kell vezetnie az egészségügyi dolgozókat, vagy legalábbis a kormány elleni harcukat.
Orbán is azért harcol Brüsszel és Soros ellen, mert úgy gondolja, neki kellene vezetnie Európát; ezt a pozíciót pont őrá szabták.
Trump is azért akar harcolni Kína és Mexikó ellen, mert ő akarja vezetni az USA-t.

De mit ártott KONKRÉTAN Trumpnak Kína és Mexikó - azon túl, hogy pont Kínában és Mexikóban gyártják Trump cuccait?
i.imgur.com/IwCmewp.jpg
pbs.twimg.com/media/CHoYbfOWwAE2eCO.jpg
www.snopes.com/wp-content/uploads/2015/10/donald-trump-hat.png
2.bp.blogspot.com/-IwFInw7IEg4/VuN1qHilgsI/AAAAAAAAMIU/vGoI9ays42YF4FhdyPvC74yaqByrmZNEw/s1600/trumpdress.jpg

Vajon mit ártott KONKRÉTAN Orbánnak Soros, azon túl, hogy Soros finanszírozta az angliai tanulmányait, és egy általa finanszírozott civil szervezet védte egy bírósági perben?
Vajon mit ártott KONKRÉTAN Orbánnak Brüsszel, azon túl, hogy a magyarok tudják a legügyesebben leszívni az uniós forrásokat?

Neked vajon mit ártottak konkrétan a feministák?

annamanna 2017.02.17. 09:59:51

@Disznóvári: jó, ez már egy önálló gyűjtés, tekinthetem akár fejlődésnek is.
Ugyanakkor nem válaszoltál azokra a kérdésekre, amiket feltettem.

maroz 2017.02.17. 10:00:27

@Disznóvári: Egészen biztosan egy nagy csomó embert tönkretehettél, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy pszichésen nem vagy egészen kerek, de ez most hogy jön ide?

Én csak annyit mondtam, hogy a kommunikációdat illetően valamivel randább vagy, mint egy átlagvincentes. Ez még akkor sem valami szép, ha történetesen nem teszel tönkre vele senkit így, szerepjátékban, nick feszül nicknek, jajj, de unatkozunk címszó alatt. Sajnos azt is látni, hogy eléggé elszakadtál a realitásoktól, ha neked ilyesmik a fontosak, mint netes karaktergyilkosság és egyéb cicaharc a buzibár öltözőjében. Ez többnyire arra utal, hogy irl súlyos bajok vannak, ami szomorú, nagyon szomorú, de sajnos nem egyedi. Ilyen kort élünk, ezért én benned inkább áldozatot látok, különös tekintettel arra, hogy a szád helyén kialakult lyukból rám (ránk) folyó szar semmiféle bajt, kárt és efféléket nem okoz. Már ugye rajtad kívül, mert neked okoz, de hát mindenki úgy szúrja magát öntökön ahogyan akarja.

Egyre jobban tetszik a "ressentiment", mint kifejezés.

maroz 2017.02.17. 10:03:25

@Disznóvári: Szóval harcostársakat keresel, Csapajev elvtárs és eldől benned a bornyú, ha valaki nem akar a szép szavaidra hallgatva beállni a lobogód alá. Hümm.

annamanna 2017.02.17. 10:31:49

@Disznóvári: Még egy megjegyzés. Valójában akkor tud valaki sikeresen megküzdeni egy problémával, ha tudja, mi rá a megoldás. Például, ha egy orvos felismer egy betegséget, és tudja, hogy arra a betegségre mi a gyógymód, akkor sokkal sikeresebben küzdhet a betegség ellen, mint ha nem tudná, a bajt mivel lehet orvosolni.

A politikusok viszont egyáltalán nem úgy viselkednek, mint az orvosok: ők elkábítanak azzal, hogy a szemed elé tárják az ellenfeleik szörnyűséges cselekedeteit, és arra kérnek, szavazz rájuk, és akkor ő megoldja ezeket a problémákat és neked nagyon jó lesz.
De szinte soha nem a megoldásról beszélnek, mert ahhoz az esetek többségében egyáltalán nem volna szükség politikusra, akkor meg ki fizetné meg őket? Ki hódolna be nekik?

Tehát, ha küzdeni akarsz a feministák ellen, először is tudnod kell, mi volna a jó megoldás, amire rá lehetne vezetni a feminizmus által eltévelyedett, megtévesztett lelkeket.

Sándor Máriának azért van elképzelése arról, mit kellene konkrétan változtatni az egészségügyben ahhoz, hogy az jól működjék.
De pl egy Charlie Hebdo vicclapnak már lövete sincs arról, hogyan lehetne bármilyen problémát is megoldani; ők csak a problémákat veszik észre és pellengérezik ki, de eszük ágában sincs a megoldásra törekedni.

Tehát a feminizmus egy probléma. A feminizmusra mi a gyógyír?
A Sörgyári capriccio c. filmben például felmerülnek különböző problémák, és a filmen belül megoldási javaslat is érkezik rájuk. Például:
"Az egyik ilyen történet Metud bácsiról szól, akinek nem volt gyermeke és búskomorságban szenvedett. Míg egy nap azt nem olvasta az újságban, hogy „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!” Metud bácsi pedig megvette és a mosómedve mindent kimosott a patakban, azt is, amit nem kellett volna, például egy vekkert, amit azután már megjavíttatni sem lehetett. A mosómedve Metud bácsi szétszedett biciklijét is széthordta, mígnem aztán maga is feladott egy apróhirdetést, „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!”"
Vagy: "Mikor Maryska és Pepin „katonaiskolásdit játszik” és hangoskodásukkal zavarják a sörfőzde munkáját, Francin azt javasolja nekik játszanak máshol, akár másszanak fel a kéményre, csak csöndben legyenek. Nem is kell nekik több, felmásznak hát a sörfőzde magas kéményére, nem kis feltűnést és kavarodást keltve a kisvárosban, még a tűzoltóegylet is kivonul a helyszínre."
"Francin a gyártásjavítás érdekében lerövidíti a söröshordók pincébe vezető útját és a munkások munkaidejét"
"a sörházi sertések egyikének eltörik a lába és ezért le kell vágni"

Talán érted: a problémafelvetés önmagában semmi. Tudni kell, miképpen lehet megoldani valamit.

@maroz: Például erről a cikkről te jutottál eszembe: www.almaimotthona.hu/marinaleda-varos-andaluzia.html
Ez például egy ötlet, hogyan lehetne meghaladni a kapitalista rendszer anomáliáit.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 10:54:02

@annamanna: A feminizmus elleni harc első lépése, hogy tájékoztatni kell a közvéleményt arról, ami - többnyire - a hátuk mögött folyik, vagy amit nem akarnak észrevenni.
Ezt tesszük jónéhány harcostársammal. Sajnos az emberek többsége annyira ostoba és agymosott, mint ti, hogy képtelen szembenézni a tényekkel és levonni a megfelelő konzekvenciákat.
Ha tudományos igényességgel megírt feminizmus-kritikát akarsz magyar nyelven, ajánlom Tamási Erzsébet cikkeit, tanulmányait. Itt pl. egy a svéd prosti törvényről:
jesz.ajk.elte.hu/tamasi48.html

Egy dolog nekünk dolgozik, ez pedig az idő. Ahogy a kommunizmust sem lehetett a végtelenségig fenntartani, nem lehetett végtelenségig hazudni az embereknek azt, hogy "ez nektek jó", ugyanígy le fog hullani a lepel a feminizmusról is. Legkésőbb egy-két évtized múlva antifeminista szakértők fogják a mainsteram mediában magyarázni, hogy mekkora károkat okozott a modern feminizmus az emberiségnek. (Nem hiszem, hogy majd fogtok annyit mondani, hogy "igen, tévedtünk, nektek volt igazatok", mert ahhoz jellemtelen trógerek vagytok. )

maroz 2017.02.17. 10:55:46

@annamanna: A spanyoloknál akad pár ilyen, kóstolgatják a szövetkezeti módszert:

cooperativa.cat/en/tag/calafou-en/

Persze ezeket nem szabad túlértékelni, modellkísérletek több tonna buktatóval és nehézséggel, no meg csomó rendkívül érdekes figurával, de hát istenem, valahogyan csak el kell kezdeni.

Jean Sol Partre 2017.02.17. 11:05:02

@Disznóvári: ezek a tények lószart sem érnek, mert politikusok és frusztrált faszok mondják őket. Én ugyan nem jártam svédországban, de van svéd barátom, soha ilyenekről nem mesélt. Nyilván persze csak a liberális/genderista/feminista média hallgatja agyon a férfiak gyötrelmeit, amúgy pedig vérengzés van a svéd utcákon, persze.
Szóval nem háborít fel amit a cikkben olvastam, mert baromságnak tartom. Így aztán nem is irányul a felháborodásom senkire, rád sem.
Nem tudom, mivel frusztráltak téged a nők, de különös hobbi a svéd feminizmussal harcolni, nem vall egészséges lélekre.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 11:28:24

@Jean Sol Partre: Te nyomorék szellemi éhenkórász, nem a nők frusztrálnak, hanem a FEMINISTÁK. Nem érted bazmeg, hogy ez a két halmaz nem esik egybe? Ismerek antifeminista nőket, olyanokat is akik egykor feministák voltak, csak mikor közelről megismerték a mozgalmat -nem azt amit mutatanak magukról, hanem a valódi arcukat-, felfordult tőlük a gyomruk.
"Nyilván persze csak a liberális/genderista/feminista média hallgatja agyon a férfiak gyötrelmeit, amúgy pedig vérengzés van a svéd utcákon, persze. "
Természetesen a (nem csak a svéd) liberális-feminista média a fő oka, hogy a feminizmus valódi arcát nem ismeri közvélemény. Jó úton jársz az igazság felismeréséhez.

Jean Sol Partre 2017.02.17. 12:22:22

@Disznóvári: nézd, ez irtózatos hosszú, nem fogom végigolvasni.
Amíg nagyságrendekkel több nő hal meg férfiak keze által (sima agyonverés és hasonlók), amíg a nemi erőszakok legnagyobb része felderítetlen és büntetlen marad, addig leszarom, hogy vannak szélsőséges feministák is. Vannak feminista ismerőseim, nem svédek hanem magyarok, teljesen békések és normálisak. Mindössze egyenlő jogokat akarnak, nem gyűlölik a férfiakat, nem baszatlan picsák, nem rondák, sőt. Svéd feministával még nem találkoztam, de gyanítom, legtöbbjük szintén nem harap. Ha az általam ismert magyar feministáknak van más arcuk is, hát nagyon jól titkolják.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 12:38:19

@Jean Sol Partre: "Vannak feminista ismerőseim, nem svédek hanem magyarok, teljesen békések és normálisak. Mindössze egyenlő jogokat akarnak, nem gyűlölik a férfiakat, nem baszatlan picsák, nem rondák, sőt."

Ők az un. hasznos idióták.
A családon belüli erőszakról egyértelműen hamis statisztikákat terjesztenek. Valós (igaz, nem magyar) statisztikák az " irtózatos hosszú" linken olvashatóak.
Ami az egyenjogúságot illeti, EGYENJOGÚSÁG VAN... ja nem, mert több a férfiakat nemi alapon diszkrimináló törvény, csak erről mélyen hallgatnak. (Illetve ha az orruk elé dugjuk, letiltanak, stb.).
Na, akkor nézzük.
"Bár 2016-öt írunk, Magyarországon a nők és a férfiak még mindig nem egyenjogúak. Összegyűjtöttük a diszkriminatív törvényeket.

Figyelemre méltó, hogy kivétel nélkül mindegyik a férfiakat különbözteti meg hátrányosan. Ezek közé tartozik Magyarország Alaptörvénye, a nyugdíjtörvény, a hadkötelezettségre, illetve a HPV oltásra vonatkozó törvény, számos, az apákat hátrányosan megkülönböztető törvény, továbbá bizonyos munkavédelmi törvények is.

1, Alaptörvény:

A jogszabályok hierarchiájában az Alkotmány (ma Alaptörvény) az összes többi törvény, és ez által az összes többi jogszabály fölött áll. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény kimondja, hogy jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel.

Miközben az Alaptörvény XV. cikk 3. pontja szerint “A nők és a férfiak egyenjogúak”, ennek teljes mértékben ellentmond ugyanezen cikk 5. pontja:
(5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.

Hogy lehetnének Magyarországon a férfiak és a nők egyenjogúak, ha az külön intézkedésekkel kell védi a nőket?

Mi már korábban is felhívtuk arra figyelmet, hogy ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy míg a nők bármilyen hátrányos megkülönböztetése alkotmányellenes, addig az alkotmány deklarálja, hogy a férfiak jogait a végtelenségig lehet nyirbálni.

És ez a feltételezés minden kétséget kizáró módon be is igazolódott, miután a férfiak egyenlő nyugdíjazását célzó népszavazási kezdeményezést az Alkotmánybíróság azzal indoklással utasította el, hogy a kedvezőbb elbánásra a nőknek “Alaptörvényben biztosított joga van”:

A nőket az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése és a XIX. cikk (4) bekezdése második mondata alapján külön védelem illeti meg, és a fokozott védelem követelményére tekintettel is nyugdíjra való jogosultságuk más lehet, mint más személyeknek. Mindkét szabályból az következik, hogy a nők – a férfiakhoz képest – kedvezőbb (nem azonos) alanyi jogokra tarthatnak igényt, a XIX. cikk (4) bekezdése második mondata alapján különösen az állami nyugdíjra jogosultság (a törvényben szabályozott jogosultsági feltételek meghatározása) területén. Az Alaptörvény XIX. cikk (4) bekezdésének feltételes megfogalmazásából szövegszerűen az következhetne, hogy a nők előnyben részesítése egyes nyugdíjszabályok vonatkozásában a törvényalkotó számára biztosított lehetőség csupán. Azt azonban feltétlenül meg lehet állapítani, és a jelen ügyben vizsgált alkotmányjogi panaszok szempontjából annak van jelentősége, hogy az Alaptörvény valamennyi, a „Szabadság és felelősség” című részben szereplő szabálya, így XV. cikk (5) bekezdése és a XIX. cikk (4) bekezdése második mondata is, érvényesülhessen a törvényhozó belátása szerint.

A nőknek ehhez Alaptörvényben biztosított joguk van. A hitelesített népszavazási kérdés – akár az NVB, akár a Kúria jogértelmezését kell figyelembe venni – a lényeges tartalma szerint arra irányul, hogy a nyugdíjba vonulás lehetőségét a férfiak számára is a nők számára biztosított kedvezményekkel, vagyis azonosan tegyék lehetővé. Ez azt jelenti, hogy mind a XV. cikk (5) bekezdése, mind a XIX. cikk (4) bekezdése második mondata érvényesülése elé az eredményes népszavazás gátat emelne, azt lényegében kiüresítené.

Ahogy az ebből az AB indoklásból is kitűnik, nem csupán az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése különbözteti meg hátrányosan a férfiakat, hanem a XIX. cikk (4) bekezdése is, mely szerint:

Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.

Sőt, a XXXI. cikk (3) bekezdése is:

Rendkívüli állapot idején vagy ha arról megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiak katonai szolgálatot teljesítenek."

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 12:41:23

"
2, Nyugdíjtörvény:

40 év munkaviszony után csak nőknek van lehetőségük nyugdíjba vonulni (Nők 40 program). A kormány ezt azzal indokolta, hogy ez a program a nők megbecsüléséről szól, illetve hogy a nagymamák így tudnak vigyázni a gyermekekre. (Ezek szerint a férfiakat nem kell megbecsülni? A nagypapák nem tudnak vigyázni a gyermekekre?)

“(2a) Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki
a, legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik”

Mivel a Nők 40 programmal párhuzamosan a férfiak nyugdíjkorhatára fokozatosan emelkedik (az a férfi, aki 1957-ben született leghamarabb 65 évesen mehet nyugdíjba), ezért egyre nő a különbség a férfiak és a nők nyugdíjazási ideje között. Míg akár egy 58 éves nő is nyugdíjba vonulhat, ha rendelkezik 40 év munkaviszonnyal, addig egy szinten 58 éves, 1957 után született, ugyanannyi munkaviszonnyal rendelkező férfinak 7 évig kell még dolgoznia ahhoz, hogy jogosult legyen nyugdíjra.

3, Hadkötelezettség:

“hadköteles: a hadkötelezettség bevezetését követően magyarországi bejelentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárságú férfi” (Ha hadkötelezettséget nem szüntették meg, csupán felfüggesztették).

4, HPV oltás:

A közhiedelemmel ellentétben a HPV nem csupán a méhnyakrák miatt veszélyes, hanem számos más daganatot okozhat, például a szájüregben és a végbélnyílásban is. A CDC (Amerikai Járványmegelőzési és Ellenőrzési Központ) adatai szerint a HPV évi 17 000 nő és 9 300 férfi haláláért felelős az Egyesült Államokban. A méhnyakrák (10 400 haláleset) és a szájüreg daganatai (9 000 haláleset) a legjelentősebbek. Az Egyesült Államokban és számos más országban minden gyermek számára azonos feltételek mellett, ingyenesen elérhető a védőoltás.

A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete azonban a szakmai tényekről és az egyenlő bánásmódról nem tudomást véve kizárja ingyenes oltóprogramból a fiúkat:

“(5) A Humán papilloma víros ellen a 12. életévüket betöltött és az általános iskola 7. évfolyamát végző lánygyermekek iskolai kampányoltás keretében az OEK VML-ben foglalt oktatási rend és az orvosszakmai szempontok figyelembevételével térítésmentes védőoltásban részesíthetők.”

"

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 12:45:57

"5, Családtámogatási ellátások

A gyermek születését követő fél évben az anya 180 napos szülési szabadságra, és ezzel együtt csecsemőgondozási díjra (CSED, korábbi TGYÁS) jogosult, míg az apa csupán 5 nap “apaszabadságra”. Ez tulajdonképpen anyakvótának és apakvótának felel meg nemzetközi összehasonlításban, ezért érdemes megnézni, hogy ez miként viszonyul más országokhoz képest – ahol szintén hasonló rendszer működik:

Magyarország: 180 nap az anyáknak, 5 nap az apáknak (36x több jár az anyának)
Dánia: 126 nap az anyáknak, 14 nap az apáknak (9x több jár az anyának)
Svédország: 56 nap az anyáknak, 126 nap az apáknak (2,3x több jár az apának)
Finnország: 126 nap az anyáknak, 63 nap az apáknak (2x több jár az anyának)
Németország: 56 nap az anyáknak, 56 nap az apáknak (ugyanannyi)
Izland: 91 nap az anyáknak, 91 nap az apáknak (ugyanannyi)

Azt megszabni, hogy a gyermek születését követően 180 napig csak az anya maradhat otthon teljes juttatás mellett teljesen értelmetlen is, hiszen egy nemsemleges törvény semmiképp nem szabná gátját annak, hogy az anya maradjon otthon ha akar, de viszont nem hozná még hátrányosabb helyzetbe azokat az apákat, akik egyedül maradtak a gyermekükkel (pl. mert az anya elhagyta őket).

Ma a törvény szerint kizárólag abban az esetben mehet el az apa szülési szabadságra, ha az anya meghal, vagy egészségügyi állapota miatt kikerül a háztartásból. Ha az anya elhagyja az apát és a gyermeket, vagy a szülők úgy döntenek, hogy az apa marad otthon, akkor ez esetben az apa csak a lényegesen alacsonyabb összegű GYED-re jogosult az első félévben. Ha jobban belegondolunk, akkor láthatjuk, hogy ez nem csupán az apákkal szemben, hanem gyermekeikkel szemben is diszkriminatív.

Örökbefogadás esetén is hasonló a helyzet:

“A szülő nő jogosultsági feltételei”
(…)
A szülő anya helyett más személy jogosultságának feltételei
Csecsemőgondozási díjra a szülési szabadságnak megfelelő időtartam még hátralévő tartamára jogosultságot szerezhet
– a csecsemőt gondozó vér szerinti apa, ha a szülő nő az egészségi állapota miatt kikerül abból a háztartásból, ahol a gyermeket gondozzák
– a csecsemőt gondozó vér szerinti apa, ha a szülő nő meghal, az elhalálozás napjától”

“az a férfi, aki a csecsemőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette, ha a gyermeket vele együtt örökbe fogadni szándékozó nő az egészségi állapota miatt kikerül abból a háztartásból, ahol a gyermeket gondozzák”

az a férfi, aki a csecsemőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette, ha a gyermeket örökbe fogadni szándékozó nő meghal, az elhalálozás napjától”

6, Felmondás tilalma

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény értelmében a gyermeket váró párok közül csak az anyák élveznek védettséget, a munkáltató a leendő apának felmondhat. A munkahelyi védelem nem a terhesség miatt indokolt, hanem azért mert a munkáltató számára kevésbé rugalmasabb, kevésbé terhelhető munkaerőt jelent egy kisgyermekes szülő, mint egy gyermektelen, a védelemmel azt lehet elkerülni, hogy a munkáltató még a gyermek születését megelőzve felmondjon a leendő szülőnek, illetve, hogy a gyermek születését követően is biztosítva legyen a család egzisztenciája. Más országokban –például Izlandon – a törvény a leendő apákat is védi."
valodiegyenloseget.hu/2016/04/30/diszkriminativ-jogszabalyok/

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 12:47:18

"
7, Védett személyek

A Munka Törvénykönyvének van egy olyan része is, amely szerint a gyermek 3 éves koráig az anyák és a gyermeküket egyedül nevelő apák védett személynek számítanak. Vagyis egy átlagos család esetében, ahol az anya és az apa együtt neveli a gyermekét, csak az anya számít védett személynek, az apák ezúttal is diszkriminálva vannak…

A védett személy itt azt jelenti, hogy a munkáltató köteles a felmondást megindokolni, valamint csak abban az esetben mondhat fel ha nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.

8, Gyermekvállalással járó felelősség, önrendelkezési jog

Ma Magyarországon egy gyermek megszületése – a 48/1998. (XI.23.) AB határozatban foglalt női önrendelkezési jog egyik megnyilvánulásának, a terhességről való rendelkezés szabadságának következtében a nő döntésétől függ. Azonban itt nem csak arról van szó, hogy a nő itt döntést hoz a saját testéről, hanem döntést hoz arról is, hogy kívánja-e vállalni a gyermekvállalással járó felelősséget is. Ha kívánja, lemondhat erről a felelősségéről. A férfiaknak ugyanerre a magyar jog nem biztosít lehetőséget.

A férfinak önrendelkezési szabadságán belül elvitathatatlanul azonos jogokkal kellene rendelkezni – vagyis egy férfinak a terhesség tudomására jutásakor ugyanúgy biztosítani kellene a döntéshozatal lehetőségét arról, hogy kívánja-e gyermeket, azaz kívánja-e vállalni az azzal járó felelősséget.

A nők esetében ez a szabadság nem csak a terhesség, hanem még az élveszületés bekövetkezte után is definált. Ugyanis a nő, amennyiben – a terhességét megtartva – szülése után mégis úgy dönt, hogy nem kíván szülővé válni, jogszerűen örökbe is adhatja a gyermekét. Esetében tehát az anyasághoz, mint tényhez nem tartoznak olyan kötelezettségek, mint az apaság esetében.

Forrás: Dr. Pálfalvi Andrea: Maradéktalan-e a férfiak önrendelkezési joga?

Végül még egyszer emeljük tekintetünket az Alkotmánybíróság egyik “örökbecsű” mondatára, hogy végképp tudomásul vehessük mi a helyzet ma Magyarországon:

a nők – a férfiakhoz képest – kedvezőbb (nem azonos) alanyi jogokra tarthatnak igényt"
valodiegyenloseget.hu/2016/04/30/diszkriminativ-jogszabalyok/

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 13:07:53

Most olvasom, hogy a kormány lehet, hogy ratifikálja a femináci isztambuli egyezményt.
SZÉGYEN!!!!
Nézzük csak, mi a probléma vele.
"Ez az egyezmény azonban nem csupán attól van mérföldekre, hogy felismerje a bántalmazott férfiak marginalizált helyzetét, de olyan nézeteket kezel tényként, amelyek a nőket kollektíven az áldozatokkal, a férfiakat pedig kollektíven az elkövetőkkel azonosítja.

Pedig azt, hogy a férfiakkal szembeni erőszak problémája nem csupán a mi tévképzetünk, mutatja az is, hogy az Országos Kriminológia Intézet 2006-ban közzétett, két éven keresztül folytatott kutatásainak eredményei arra mutattak rá, hogy a családon belül elkövetett legsúlyosabb bántalmazások sértettjei többsége fiú és férfi, így az emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi és a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények áldozatainak kétharmada fiú (*1).

A-Short-Film-by-Daniel-Wilkinson

A tájékoztatás felületes. Pedig ez egy elég terjedelmes dokumentum, ami ennél sokkal többről szól. Ennek nyomán gyakoriak az olyan tévhitek, mint például az, hogy ez az egyezmény csak a családon belüli erőszakra vonatkozik. Ez nem így van, ez az egyezmény a nőkkel szembeni erőszak minden formájára érvényes kötelező jelleggel, ily módon pedig nem csupán a kapcsolati erőszak férfiáldozatait különbözteti meg hátrányosan, hanem azokat is a férfiakat is, akik más típusú erőszak áldozatai. Például az egyezmény külön kötelez a lánygyermekek genitális csonkításának tiltására, míg a fiúgyermekekére nem.

Az egyezménnyel kapcsolatos véleményünkkel szemben előkerült már ellenérvként az is, hogy rosszul tudjuk, ugyanúgy védi a férfiakat is. Ez nem igaz, és ezt láthatja mindenki, aki megnézni az egyezmény pontos szövegét, ami a cikk alatt olvasható teljes terjedelmében. Bár az egyezmény egy helyen valóban említést tesz arra vonatkozóan, hogy a részes államnak jogában áll (tehát nem kötelessége) kiterjeszteni bizonyos pontokat (tehát nem az egészet) a családon belüli erőszak férfiáldozataira, de e mellékes kiegészítés részleges engedékenysége nem változtat azon, amit mondtunk.

A teljesség igénye nélkül emeljünk ki néhány különösen figyelemre érdemes tényt és részletet:

1. Az egyezmény már bevezetőjében is több más, a nemi alapon diszkrimináló nemzetközi egyezményre hivatkozik.

2. Az egyezmény minden alapvetése egy radikális feminista ideológiára épül (lásd: lilán aláhúzott rész a szövegben). Ez nem mást jelent, minthogy a férfiakat erőszaktevőként, bűnelkövetőként azonosítja az egyezmény.

3. Az egyezmény szerint a nőkkel szembeni erőszak szexizmus/nemi alapú bűncselekmény, ezért az eltérő (súlyosabb) megítélés alá, mint az erőszak többi formái.

4. A szöveg törvényerővel rögzíti, hogy a férfiak nem szenvednek el nemi alapú erőszakot, így a szövegből teljes egészében kimaradt azoknak a területeknek az említése, ahol valójában a fiúk-férfiak válnak gyakrabban erőszak áldozatává. Különösen kirívó az a nemi szerv csonkítással kapcsolatos valótlan állítás, miszerint abban a lányok-nők gyakrabban érintettek, miközben köztudott, hogy társadalmunk egyetlen szó nélkül tűri, hogy fiúk-férfiak tömegeit csonkítsák meg nem létező “jótékony egészségügyi hatásokra” és vallási rituálék szentségére hivatkozva.

5. Az egyezmény kitér arra, hogy a nőkkel szemben elkövetett erőszak az emberi jogok megsértése és diszkrimináció, azonban semmilyen választ nem ad arra, hogy miképpen kell tekinteni a férfiakkal szemben elkövetett erőszakra.

6. Az egyezmény rögzíti, hogy olyan Európát szeretnének, amely mentes a nőkkel szembeni erőszaktól (de arról nincs szó, hogy a férfiakkal szembeni erőszaktól mentes Európát szeretnének).

7. Az egyezmény kijelenti, hogy hozzá kell járulni a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetéséhez, hasonló állítást nem fogalmaz meg a férfiakkal szembeni erőszakkal kapcsolatban.

8. Az egyezmény előírásai szerint nemzetközi együttműködést, átfogó kereteket, szakpolitikát és külön intézkedéseket kell megtervezni és megalkotni a női áldozatok védelmében. A férfi áldozatokat mindez nem illeti meg az egyezmény értelmében.

9. Mivel az egyezmény szövege a “nők” kifejezést kiterjeszti lányokra is, ezért előirányzatai egyben azt is jelenti, hogy az egyezmény külön védettséget biztosít a lányoknak, addig a fiúkat semmilyen védelem nem illeti meg.

10. Az egyezményben résztvevő feleknek kötelezettségük van arra vonatkozóan, hogy minden nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést tiltsanak és hatályon kívül kell helyezniük azokat a törvényeket, amelyek a nőkkel szemben alkalmaznak megkülönböztetést. Eközben a férfiakat hátrányosan megkülönböztető törvényeknek nem emel gátat, így annak sem, hogy Magyarországon a férfiak csak később vonulhatnak nyugdíjba.

11. Az egyezmény kimondja, hogy a női szervezetekkel együtt kell működni, a férfi szervezetekről említés se esik.

12. Az egyezmény amikor kifejezetten említi a fiúkat és férfiakat, akkor is oly módon teszi, hogy járuljanak hozzá jobban az erőszak megelőzéséhez, mint a nők…"

Jean Sol Partre 2017.02.17. 14:00:20

@Disznóvári: ez kicsit picsogásnak hangzik.

"Hogy lehetnének Magyarországon a férfiak és a nők egyenjogúak, ha az külön intézkedésekkel kell védi a nőket?"

miből gondolod, hogy egyenjogúság van, ha védeni kell őket?

maroz 2017.02.17. 16:32:09

@Jean Sol Partre: Nekem feministaként érdemben a hétköznapi apróságok okoznak gondot. Valójában sok kedvem nincs mindenféle nehezen összerakható ideologikus megközelítésekkel pöcsölni, alkotmány, egyenlő jogok, meg hasonlók, engem a napi rutin bőven leköt. Erősen rögzült szerepek vannak, és a nem ettől lesz társadalmilag is értelmezhető valami, ettől lesz a pinából és a faszból gender.

Nyilván, személyes tennivaló is ezen a téren akad leginkább. Olyan mélyen rögzült meggyőződéseket kell oldanom, mint például az, hogy egy dűbel befúrásához mindenképp faszra van szükség és nem ütvefúróra. Avagy a másik vége a dolognak: hogy a főzés/mosás/mosogatás sem pinával történik, hanem. Ezekkel annyi munka van a szorgos hétköznapok során, hogy már nem is marad idő az ideológiai maszatolásokra.

Jean Sol Partre 2017.02.17. 16:48:51

@maroz: nem tudom igazán eldönteni, mennyi ebben a vicc, de az tényleg igaz, hogy a hétköznapok a lényeg, ott van igazán tennivaló.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 17:35:24

@Jean Sol Partre: Kétlem. Nálad biztosan többet tudok róla. Én kb. 4 éve harcolok feministákkal, ismerem az érveiket, a hazugságaikat, a módszereiket. A nálam valamivel felkészültebb és higgadtabb Deansdale kb. 10 éve nyomja, ha jól tudom, külföldi fórumokon is. Ha nem csak arra vagy kíváncsi, mit ír róluk a lexikon, vagy mit mondanak a széplelkű barátnőid, ajánlom olvasgasd az ő blogját, a stílusa is szórakoztató. De felőlem meghalhatsz hülyén is, ha neked az jobb. Itt egy TGM-cikkre reflektálva összeszedte a lényeget (nekem már nincs energiám mondatról mondatra cáfolni a femináci mantrákat, Deansdale-nél ez valami pervezió, de hasznos):
deansdale.blog.hu/2015/08/26/tgm_a_feminizmust_magyarazza

maroz 2017.02.17. 17:39:07

@Jean Sol Partre: A vicc csak a stílusban akart lenni, a lényeg komoly. Három gyerekből kettő lány, az egyikből mérnök lett a másikból talán paraszt lesz, szóval akadt hétköznapi aprómunka a genderügyek területén bőséggel.

maroz 2017.02.17. 17:47:33

@Jean Sol Partre: Amúgy meg ez is csak egy a szokásos történeteink közül, amelyikben van egy kellő mértékben gumi fogalom (feminizmus), amit mindenki úgy csújingol ahogyan éppen kedve tartja. Az elit például identitásépítésre használja:

"Dinamó Műhely
Egy olyan új baloldalért dolgozunk, amellyel azonosulni lehet, amely korszerű, zöld, feminista és aktív."

Az ilyesmire például én se nagyon tudok mást mondani, mint azt, hogy az apátok faszát, és legyinteni. De pontosan azért, mert a feminizmus mint fogalom teljesen képlékeny arra jutottam, hogy akár én is lehetek feminista. A magam módján, de hát ez valahol mindenki másra is igaz valamelyest, és így részemről ez a probléma meg van oldva. Már csak azt kéne valahogyan elérnem, hogy a párom ne pofázzon bele abba, hogy hogyan mosogatok, mert akkor nem kell leordítanom a fejét és ez jót tenne a feminizmusnak. De hát ez a mindent elöntő maszkulinitás, a mindentjobbantudás, ehh... ;)

Jean Sol Partre 2017.02.17. 19:06:02

@Disznóvári: kb a feléig jutottam, ostoba tahó ez az ember. Nem szed ízekre semmilyen érvet, nincsenek érvei, csak ismételgeti a mantráit és káromkodik.
Szóval sokra nem megy vele az ember, de mindegy.

Azt mondod, 4 éve harcolsz a feministák ellen. És mire mentél vele?
Akiket én feministákat ismerek, akiket te hasznos idiótaként emlegetsz, nos ők igyekeznek élhetően élni, azt csinálni amit szeretnek, sikeresek, okosak, van családjuk és boldogan élnek. Pontosan annyira feministák, amenyire kell, hogy mindezt elérjék. Nem hagyják, hogy tapló viccekkel alázzák meg őket, nem mennek bele a cseléd szerepébe otthon, és ilyenek. És természetesen szeretik a gyerekeiket, a családjukat, egészséges szexuális életet élnek és nők.
Némelyikük pedig küzd azért, hogy végre törvény legyen a családon belüli erőszakról, amiről te nem vagy hajlandó nyilatkozni, meg azért, hogy a nemi erőszakok áldozatait ne alázzák meg, ne az áldozathibáztatás menjen, hanem tisztességes felderítés és adott esetben rendes büntetés.

Szerinted mi lenne, ha azok a feministák "győznének", akik ellen te harcolsz? Az én (nő)barátaim is elkezdenék gyűlölni a férfiakat? Fejbelőnének minden kosárlabdapályán olvasgató pasast? Kiherélnének mindenkit? Szerinted azok a feministák akik ellen te harcolsz?
És mi értelme van a harcodnak? Jobb lett tőle akár csak egy férfinak? És nőnek?
Te tényként állítod, hazudnak a statisztikák. És a te statisztikáid? Olyanok gyártják őket mint ez a balfasz Deansdale? És olyanokért sírsz, hogy a "feministák" azért harcolnak, hogy a családon belüli erőszakról szóló törvény ne védje a férfiakat? át hol van az a törvény? Hol az egyenlőtlenség, mikor a nőket se védi, meg a gyerekeket se? És szerinted mik az arányok a családi erőszak esetekben? Hányszor több nő és gyerek veri otthon a férjet, hogy ennyire azokat akarod megvédeni?

Én elhiszem, hogy nagyon szórakoztató dolog lehet az általad feministának nevezett néhány elszállt radikális képviselő miatt az egész feminizmussal harcolni, de kicsit perverz dolognak tartom, és az arányérzék teljes hiányának.

És ha neked ez a Deansdale bejön, és érvelésnek vagy képes nevezni amit ír, akkor nekem mondhatsz bármit, mit végeztél és miket olvastál, de nem fogom elhinni úgysem, hogy akár egy szót is értenél belőle.

Jean Sol Partre 2017.02.17. 19:07:10

@maroz: "Már csak azt kéne valahogyan elérnem, hogy a párom ne pofázzon bele abba, hogy hogyan mosogatok"

harcra fel :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 19:18:35

@Jean Sol Partre: Ostoba vagy te. Nyilván nem bírta az idegrendszered a valósággal való szembenézést, azért nem tudtad végigolvasni.
Valamint.
Azzal jöttél, hogy a femik az egyenjogúságért küzdenek. Idéztem egy blogból, ami tételesen sorra veszi, milyen törvények diszkriminálják a FÉRFIAKAT. Erre sem reagáltál.
Itt fentebb idéztem, hogy mi a probléma a feministák által az államokra RÁKÉNYSZERÍTETT isztambuli egyezménnyel.Ha te nem érted, az csak azért lehet, mert egy ostoba szellemi éhenkórász vagy.
Itt a teljes cikk:
valodiegyenloseget.hu/2016/04/30/igy-diszkriminalja-a-ferfiakat-az-isztambuli-egyezmeny/
És itt egy mérsékeltebb, egy női szerzőtől:
talita.hu/magazin/az-isztambuli-egyezmeny-mi-fontos-az-eroszakot-megfekezni-vagy-a-gender-kiserletet-vegigvinni/

A statisztikák elemzésébe meg most nem mennék bele, de ez is 1000x megvitatott téma. A feministák szerint a csbe elszenvedői szinte kizárólag nők. A Brit Statisztikai Hivatal szerint a csbe áldozatanak 40%-a férfi. (És ebben nincs benne a latencia.)
Akkor mi kurvaanyjukért kell CSAK A NŐKET VÉDŐ, TEHÁT A FÉRFIAKAT DISZKRIMINÁLÓ TÖRVÉNYEKET HOZNI?

Elárulom: azért, mert a mai feminizmus FÉRFIGYŰLŐLŐ IDEOLÓGIA.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 19:32:30

"The charity's analysis of statistics on domestic violence shows the number of men attacked by wives or girlfriends is much higher than thought. Its report, Domestic Violence: The Male Perspective, states: "Domestic violence is often seen as a female victim/male perpetrator problem, but the evidence demonstrates that this is a false picture."

Data from Home Office statistical bulletins and the British Crime Survey show that men made up about 40% of domestic violence victims each year between 2004-05 and 2008-09, the last year for which figures are available. In 2006-07 men made up 43.4% of all those who had suffered partner abuse in the previous year, which rose to 45.5% in 2007-08 but fell to 37.7% in 2008-09.

Similar or slightly larger numbers of men were subjected to severe force in an incident with their partner, according to the same documents. The figure stood at 48.6% in 2006-07, 48.3% the next year and 37.5% in 2008-09, Home Office statistics show."
www.theguardian.com/society/2010/sep/05/men-victims-domestic-violence

2017.02.17. 19:38:56

@Disznóvári:

deansdale egy ostoba széljobbos baromságot nyomat, hiába harcol a feministákkal, ő maga is röhejes, esetleg kártékony

Jean Sol Partre 2017.02.17. 20:12:02

@Disznóvári: nézd, ha a férfiak elnyomása a problémád, akkor küzdj a férfiak jogaiért.
Lehet, hogy az iszambuli egyezmény rossz, de valamit tesz, a csbe áldozatainak egy részét védi. Ha meg akarod védeni a másik részt is, ne a már megvédett ellen harcolj, hanem még nem védett fél érdekeiért.

Deansdale-t nem az igazsággal való szembenézés kínjai miatt nem lehet végigolvasni, hanem mert olvashatatlan, értelmetlen zagyvaság, vagdalkozik és káromkodásokkal takarja el azt, hogy különben nem mond semmi érvet.

A férfiakat diszkrimináló törvények hosszú listájára reagáltam, arra mondtam, hogy picsogás.

" a mai feminizmus FÉRFIGYŰLŐLŐ IDEOLÓGIA."

Értem. Szóval, ha győzne a feminizmus, akkor minden nő gyűlölné a férfiakat? Vagy mi a fenétől félsz?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 20:28:56

@Jean Sol Partre: "Deansdale-t nem az igazsággal való szembenézés kínjai miatt nem lehet végigolvasni, hanem mert olvashatatlan, értelmetlen zagyvaság, vagdalkozik és káromkodásokkal takarja el azt, hogy különben nem mond semmi érvet. "

Hazudsz. Nézzük az első megállapítását.

"A hagyomány, hogy a férfiak vannak fölül, és a nők vannak alul"(TGM)

Rögtön elbuktál, az első mondatod első szavainak máris nincs értelme. Ez csak a gagyi riogatás a réztökű bagollyal, ami mint tudjuk az angol bogeyman magyar megfelelője. Ilyen "hagyomány" nem létezik, ezt most szoptad a kisujjadból. Nincs őszinte ember a földön aki egyetérthetne azzal, hogy alul a nők vannak. A hajléktalanok, büntetettek, a (munkahelyi) balesetet szenvedett testi fogyatékosok és háborús veteránok, a nincstelen nyomorultak, vagyis a társadalom alján tengődők túlnyomó többsége férfi."

Arra meg, hogy a férfiakat diszkrimináló törvényekre annyit reagálsz, hogy "picsogás", csak annyit tudok mondani:
kurva anyád,ostoba paraszt!

Jean Sol Partre 2017.02.17. 20:43:14

@Disznóvári: mutatnál egy úgynevezett "érv"-et Deansdale általad idézett szövegében? Adatot, tényt, következtetést, bármit, ami több, mint az ő saját állítása.

"MIÉRT KELL CSAK A NŐKET VÉDŐ, TEHÁT A FÉRFIAKAT DISZKRIMINÁLÓ TÖRVÉNYEKET HOZNI? "

Mert a közvélekedés azt tartja, hogy inkább a férfiak bántják a nőket és a gyerekeket. De ismétlem, legalább véd valakit a törvény, ez máris több, mint ha nem létezne. Ha pedig ez megvan, lehet javítani rajta, kutatásokat csinálni, statisztikákat, hogy mennyi férfit bántanak a nők, és módosítani a törvényt, vagy újat alkotni.
De ha nincs ilyen törvény, mert harcolunk ellene, akkor momentán senkit nem véd semmi.

A picsogás azért picsogás, mert ezek a "diszkriminatív" törvények többnyire a hajuknál fogva előrángatott marhaságok, nem jelentenek igazi hátrányos megkülönböztetést.

Ismét megkérdezem, szerinted majd elterjed a feminizmus és minden nő gyűlölni fogja a férfiakat?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.17. 20:58:55

@Jean Sol Partre: VAN ilyen törvény, ugyanis a BTK szigorúan bünteti a testi erőszakot. Akár családon belül történik, akár családon kívül. Akár nő követi el, akár férfi.

" Ismét megkérdezem, szerinted majd elterjed a feminizmus és minden nő gyűlölni fogja a férfiakat?"

Ha a jelenlegi MAINSTREAM radikális feminizmust - az Isztambuli Egyezmény ennek egyik dokumentuma - minden nő elfogadja (szerencsére ez nem fog bekövetkezni, mert vannak értelmes nők, akik felismerték a mai feminizmus ördögi arcát),akkor az lesz. Az lesz, amit Robert Merle megírt a Védett férfiak c. könyvében.
hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9dett_f%C3%A9rfiak

2017.02.17. 23:36:01

@Disznóvári:

annyi, hogy olvastam tőle épp eleget.
ha te is úgy látod mint én, felesleges beszélni róla.
ha te nem látod idióta jobbosnak, akkor meg pláne felesleges.
ennyi.

WiteNoir (törölt) 2017.02.17. 23:38:45

egyébként értelemszerűen nem a feminizmus kritizálás a probléma, hanem hogy a pozitív válaszok között elég gyakran találunk kreténségeket, sokszor az antifeminizmus (sok szempontból helyes) attitűdje mögött kemény fehér nacionalizmus van, nem más.
ez pedig nem jó, ugyanúgy kreténség, csak más oldalról.

annamanna 2017.02.18. 02:28:31

@Disznóvári: Még most sem válaszoltál arra, amiket kérdeztem. Elemezzük még a harcos mentalitását.

Vegyük példának Hosszú Katinkát, akinél azért szakadt el a cérna, mert a MÚSZ vezetősége nagy ívben leszarta, hogy optimális körülményeket biztosítson az úszóknak a versenyekre való felkészüléshez. Hiába kért dolgokat KONKRÉTAN, TÉTELESEN, semmibe vették.
Hosszú Katinka DOLGOZNI SZERETNE, TELJESÍTENI AKAR, és ezt akadályozzák a vezetők.

Nézzük Sándor Mária példáját: nála akkor szakadt el a cérna, amikor látta, hogy Balogék semmittevése szétveri az egészségügyet, minden széthullik, lerohad, a végtelenségig tudja sorolni a KONKRÉT TENNIVALÓKAT, PROBLÉMÁKAT, az egyik például, hogy a nővérek kénytelenek arról az asztalról enni, ahová korábban véres és ürülékes holmikat tettek.
A propos: pestibulvar.hu/2017/02/17/kar-hogy-tulelte-mondta-a-fideszes-kepviselo-sandor-mariarol/

Nézzük Ángyán József példáját: nála akkor szakadt el a cérna, amikor látta, hogy KONKRÉT FÖLDEKET hogy lopnak el az elvtársak, a korábbi KONKRÉT ÍGÉRETEIKET mennyire semmibe veszik. Teljesen nyilvánvalóan KONKRÉTAN TUDJA, miket kellene tenni a tolvajlás helyett.

Nézzük Horváth András példáját: nála akkor szakadt el a cérna, amikor KONKRÉT bizonyítékokat talált arra, hogy ezer milliárdjával csalják az áfát a multik - és az állam különös módon ezért őt hibáztatta, és nem a multikat! Horváth András, mint becsületes adóügyi dolgozó, a MUNKÁJÁT igyekezett végezni, és abba ütközött, hogy a normát pont az állam szegi meg, a munkavégzését pont az állam akadályozza.

Nézzük Szentesi Kálmán példáját: nála akkor szakadt el a cérna, amikor a barátnője KONKRÉTAN majdnem belehalt abba, hogy az egészségügy képtelen ellátni a feladatát, miközben ő KONKRÉTAN óriási összegeket fizet be az állam eltartására. Szentesi Kálmán normálisan dolgozik, és ezért cserébe elvárja, hogy NORMÁLIS ÉLETFELTÉTELEKET biztosítsanak a számára, amik között normálisan tud teljesíteni - abba ütközött, hogy az ő teljesítményét az állam akadályozza.

Nézzük az olimpiaellenes aláírásgyűjtést: teljesen nyilvánvaló, hogy ez is egy KONKRÉT ÜGY, abszolút konkrét probléma, amire az emberek reagáltak. Úgy látják, hogy az életfeltételeiket az állam szeszélyei KONKRÉTAN veszélyeztetik.
A vasárnapi boltzár, az internetadó szinték KONKRÉT ügyek voltak, amik esetén az embereknél elszakadt a cérna, és amik miatt úgy látták, az állam szeszélyei az ő normál életmenetüket KONKRÉTAN veszélyezteti.

Ezek után jó lenne, ha elárulnád: a te életedet milyen módon veszélyeztetik KONKRÉTAN a feministák?
Mi az a TELJESÍTMÉNY, vállalás, munka, életfeladat, aminek normális, tisztességes, becsületes véghezvitelét akadályozzák a feministák?
Az elég valószínű, hogy nem a maratoni futóversenyre való felkészülés környékén kell keresni a konkrét problémát, amiben a feministák téged KONKRÉTAN akadályoznak, hanem a párkapcsolat tekintetében.

Tehát, légy oly kedves, és tájékoztass minket, hogy a feminizmus téged KONKRÉTAN hogyan akadályoz a párkapcsolatod megélése tekintetében; mi az a konkrét akadály, amit a feministák állítottak eléd a normális párkapcsolat megélése terén, ami miatt annyira elszakadt nálad a cérna, hogy úgy döntöttél, muszáj harcolnod ellenük, hogy elérhesd, hogy továbbra is tisztességesen élhesd meg a párkapcsolatodat.

Erre kíváncsi vagyok, mert semmilyen jelét nem mutatod annak, hogy téged a feministák a legcsekélyebb mértékben is akadályoznának, hogy KONKRÉTAN normális párkapcsolatban élhess.

Az agresszív megnyilvánulásaid viszont BIZTOSAN akadályoznak ebben. Ha itt így kommentelsz, akkor jobb bele sem gondolni, hogy egyébként milyen ember lehetsz.
Itt még csak nem is az ellenfeleiddel beszélgetsz, a svéd feministákkal, hanem hozzád hasonló, bántalmazott, elnyomott férfiakkal - és ilyeneket írsz, mint pl: "kurva anyád,ostoba paraszt!"

Mégis ezt hogy merészeled? Honnan merítesz bátorságot arra, hogy így beszélj másokkal? Ki engedte meg ezt neked? Ki mondta, hogy neked erre jogod van?
Ha nyilvánosan, írásban ezt a stílust vállalod fel, más férfiakkal szemben, akkor vajon hogyan viselkedhetsz privátban, ahol nem lát senki - egy nővel?

Arra nem gondoltál még, hogy a valódi problémád az, hogy soha az életben nem volt és nem is lesz normális kapcsolatod egy normális nővel? Mert biztos, hogy ezt a fajta ostoba és pökhendi agressziót egyetlen épelméjű nő sem viseli el hosszú távon, de még rövid távon sem.
Ez a gyűlölködő hisztéria még csak nem is érdekes, hanem szörnyen unalmas.

Arra nem gondoltál még, hogy azért kellene küzdened, hogy ebből megváltozz, és megtanuld, hogyan lehet kölcsönösen örömet okozó, kielégítő kapcsolatba kerülni egy nővel?
Nem gondoltál még rá, hogy ez lenne számodra egy valódi életfeladat, valódi cél, amire érdemes időt és energiát szánni?
Nem hiányzik?
Miért éred be helyette a svéd feministák elleni "harccal", meg a "harcostársaiddal"?
Ők jobban kielégítik a vágyaidat?

maroz 2017.02.18. 05:17:38

@Disznóvári: De rossz annak, aki az agytekervényei helyett a vastagbele segítségével próbálja meg érteni az életet.

annamanna 2017.02.18. 05:18:27

@Disznóvári: Másik kérdés: számodra léteznek olyan nők, akik nem feministák vagy antifeministák? Ők hányan lehetnek, szerinted? És mi jellemzi őket? És hozzájuk milyen a viszonyod?
Úgy általában, milyen a viszonyotok a nőkhöz?
Begyűjtöttem néhány személyes tapasztalatot arról, hogyan látjátok a nőket:
Deansdale "harcossal" próbáltam kicsit beszélgetni, de megrekedtünk annál a pontnál, hogy szerinte a kurvák az igazán jó nők, és férfiak elleni támadás a prostitúció korlátozása, tiltása, pláne az ügyfelek büntetése.
Huffnágel Pista "harcos" a szilikon puncikat pártolja a valódiak helyett.
Alter ego "harcos" kijelentette, hogy a nő csak ötven kiló alatt nevezhetők jó nőnek, afölött már nem. Tehát különösebben nem érdeklik a domborulatok. Namost azok a divatdiktátorok, akik csontsovány nőkre szabják a kollekcióikat, általában homoszexuálisok, ezt mindenki tudja (ld a magyar Lakatos Márk példáját, de még neki sincs problémája a csöcsös-faros menyecskékkel).
A legegyszerűbb kiút ebből a dilemmából természetesen a pornó. Az arra való rákattanás segít leszokni a valódi nőkről, és segít belekövülni valamiféle valóságtagadó nézőpontba.
Van még egy kapaszkodó: Borisz "harcos"-sal is megpróbáltam csevegni, miután elolvastam egy nőellenes kirohanását (NEM feminista, hanem általában nőellenes nyafogás volt, miért nem lehet a nőkkel együtt élni). Tőle megkérdeztem, ha nem nővel él, akkor kivel? Nem volt hajlandó válaszolni. Szerintem az anyjával. Akit nem kell nőnek tekinteni, de azért elég sok nőcis szolgáltatást képes nyújtani az MGTOW harcban álló férfiembernek.
Ja meg hát ott vannak ám az antifeminista nők! Hoppá! Melyikkel állsz párkapcsolatban? Hányan vagytok párkapcsolatban antifeminista nőkkel?
Na persze ti nem igénylitek a velük való párkapcsolatot, már az is boldogító, ha megsimogatják a fejecskéiteket, csak így tovább fiúk, harcra fel, gyepáljátok a feministákat!
Vajon mi motiválja ezeket a nőket, hogy támogassák az antifeminista "harcot"? Kettőre emlékszem az oldalatokról (a Főnénin kívül); mindkettő rendkívül alamuszinak tűnt. Szerintem semmi más céljuk nincs az életben, minthogy kitartsák őket.
Miközben ostorozzátok a golddiggereket, nem tűnik fel nektek, hogy pont ők támogatják a hadjáratotokat? Ilyen logika alapján működnek: "DeepMind tudja, hogy célpont levadászásához jobb együttműködni, szűkös erőforrásoknál viszont időnként kifizetődő az árulás." digit.mandiner.hu/cikk/20170215_a_google_deepmind_mi_je_erti_az_arulas_elonyeit
Úgy látják, hogy a férfipiacon számukra szűkösek az erőforráshoz való jutás lehetőségei (azok vagytok ti); a saját lehetőségeiket azáltal tudják szélesíteni, ha másokat kiszorítanak róla.
Vajon a mamahotel-anyukák milyen logika szerint működnek? Pontosan a fenti logika szerint. Az ő szűkös erőforrásaik a fiacskáik, akiket úgy tudnak maguknál tartani, hogy kisfiamnak bármi megengedhető. Akármilyen alávaló bunkó semmirekellő viselkedés is jutalmazva van, mert így fix, hogy kisfiam nem akar majd komoly erőfeszítéseket tenni azért, hogy anyuka odújából kitörjön, valósan összemérje magát más férfiakkal, valósan megküzdjön azért, hogy hasznos és megbecsült tagja legyen a társadalomnak.

Nézzük, milyen az a patriarchális nőideál, amit az oldalatokon felfestetek: hát körülbelül ilyen: cdn.inquisitr.com/wp-content/uploads/2015/09/Kate-MIddleton-Rumors-Getty.jpg
Ez a nő a világ legelszántabb golddiggere: www.youtube.com/watch?v=l7_8IcD3oKg
Önmagában nézve egy semmirekellő, lusta, buta, korán öregedő, irigy, beképzelt, erőszakos hisztérika, aki őrületes módon szórja a pénzt, unja a gyerekeit, 35 évesen is az anyján csüng, balhé, veszekedés, dráma nélkül nem tud magával mit kezdeni, és a családja katasztrofális közröhej. Egyszerűen érthetetlen, hogy bírt felkapaszkodni a Windsor-uborkafára. Ez az egyetlen támpont, hogy került ilyen magasra őkelme: ghk.h-cdn.co/assets/15/26/1435259884-smaller-kate-middleton-dress.jpg
Ez meg egy másik: www.youtube.com/watch?v=pt8VYOfr8To
Vajon milyen férfi álma az ilyen nő?
Van egy ősi latin szólás: Similis simili gaudet. Tehát olyan férfinak tetszhet, aki szintén semmirekellő, lusta, buta, korán öregedő, irigy, beképzelt, erőszakos hisztérika, őrületes módon szórja a pénzt, unja a gyerekeit, 35 évesen is az anyján csüng, balhé, veszekedés, dráma nélkül nem tud magával mit kezdeni, és a családja katasztrofális közröhej.
Vajon mi az, amiért az ilyen emberek teljes odaadással képesek megküzdeni? Milyen nyomot hagynak maguk után, milyenre formálják a világot, mit tesznek hozzá és mit vesznek el belőle?

A fent felsorolt harcostársaid (Deansdale, Huffnágel, Alter ego, Borisz) legalább rendszeresen posztolnak a blogotokra. Na és te? Önállóan bemásolod azt, amit mások írtak, megfűszerezve egy adag agresszív személyeskedéssel?
A Biblia azt írja: "A jóllakott ember még a lépesmézet is megtapodja; de az éhes embernek minden keserű édes." (Péld 27,7) - te mivel laksz jól, és mire vagy éhes?

annamanna 2017.02.18. 06:51:49

@maroz: Ne ítélj elhamarkodottan.
Rózsa Milánt annyira nem idegesítették a feministák, hogy ő maga is felvonult velük valami "ribancmeneten". Valaki egy kamerával odament hozzá és megkérdezte, miért kiabálja együtt a nőkkel, hogy "A nem az nem!" - Rózsa Milán azt mondta, azért, mert ő is feminista.
Talán megkérdezték tőle azt is, melyik csajjal jött felvonulni, mire közölte, hogy ő másik ligában játszik.
A homokosok különösebben nem érdekeltek a "nemek háborújában", ilyen tekintetben nincs mit kockáztatniuk.
Máshol van a kutya elásva. Az antifeministák ideálja, ahogy olvasgattam őket, leginkább az arab világ: a kényúr pasa és a kiszolgáltatott, lábtörlő, szexrabszolga nő egyenlőtlen viszonya.
Egy konkrét mondatot megjegyeztem: azért jó a keleti nő, mert babydollban belibeg és megkérdi, az úr mikorra parancsolja a kávét. Ilyenekről fantáziálnak maguk közt.
Ezzel a mentalitással pontosan oda lehet eljutni, ahol az arabok vannak. Az ilyen világban a férfiak és a nők egymást húzzák vissza a tespedtségbe. A férfi nem teljesít, mert a nőnek őt mindenképpen el kell ismernie feljebbvalójának, nincs lehetősége kritizálni. A nő meg nem teljesít, mert egyedüli életcélja és feladata a férfi kényeztetése, aminek fejében jogosult a teljes kitartásra.
Ez a felállás roppant kényelmesnek és biztonságosnak tűnik, csak éppen lehetetlenné tesz bármiféle fejlődést.

Oké, igaz, hogy a nyugati világ sokszor átesik a ló túlsó oldalára, és a teljesítmény oltárán beáldozza a kapcsolatot. Valamennyire igaz a kritika, hogy ez már tényleg túlzás: librarius.hu/2017/02/17/mount-everest-beck-weathers-athenaeum/

Jó találni valamiféle arany középutat, nem kell a keleti család- és szaporodásközpontú világot egy az egyben elutasítani.
De hogy felnőtt, épkézláb férfiak számára ne legyen más kitörési lehetőség a poshadt unalomból, mint a háborúsdi, az tényleg botrány.
Más posztokhoz linkeltem ezeket a videókat, de érdemes összehasonlítani (az egyiket korábban már neked is linkeltem, emlékszem rá):
A nyugat száz éve: www.youtube.com/watch?v=3svvCj4yhYc
A nyugat most: www.youtube.com/watch?v=tQJaUT7kSHU
Eközben az arab világ: www.youtube.com/watch?v=yzNNoKUML0E

Szerintem ebbe bele lehet bolondulni, ez kibírhatatlan. Semmi más vigasz nincs, mint a seggüket rázó csajok: www.youtube.com/watch?v=HJU6A0mrm9w

Nem az a baj, hogy a patriarchális életről ábrándozó pasik elutasítják a csajokat; hanem ugyanaz, mint a muszlim világba belekövült férfiak számára, akik számára a környezet nem kínál olyan teljesítési, kibontakozási lehetőséget, amire az önbecsülésük kellően támaszkodhatna, amire igazán büszkék lehetnének.
Valami visszarántja őket egy langyos mocsárba, ahol szabadon lehet kefélni és erőszakoskodni, de komolyan lelkesedni, küzdeni valamiért már nem lehet.

Egy másik témához írtam: A fenti, arab "buli" videóban látható arcokról nekem az alábbi kisfilm ugrott be: (Valami kék, Zomborácz Virág rendezése, Vimeón elérhető). Ebben is leginkább az 5:53-tól 6:35-ig látható snitt, ami a tanyasi esküvőn üldögélő arcokon pásztázik. Ugyanaz a reménytelen rezignáltság, örömtelen búskomorság látszik rajtuk, mint az ünneplő arabokon.
A kisfilm lényege, hogy egy reménytelenségbe süllyedt tanyasi lagziba vendégként érkezik Pestről egy főiskolás lány, akinek a jelenlevőkhöz képest teljesen nyilvánvalóan pezseg az élete. Tanul, bulizik, kocsija van, de leginkább jövője. A világvégi tanyaközpontban rekedt fiatalokra viszont semmi sem vár.
Úgyhogy megerőszakolják a nagyvárosi csajt.
Érdekes lelki párhuzamot lehet felfedezni a migránsok és a filmben ábrázolt élethelyzet, főleg a "paraszt"-nak titulált József viselkedése között.

Disznóvárinak is szerintem ez a baja. Általában az "antifeministák" elég agresszíven és tahó stílusban kommentelnek, dühösek és hiányérzetük van.
De ahogyan az arab faszik számára nem fog felszabadulást hozni, ha az európai nőket is végigerőszakolják, úgy az antifeministák számára is csak az hozhat megnyugvást, ha a saját teljesítményükre lesznek elég büszkék.
Mi tartja ettől vissza őket? Valamiféle biztonsági játék; ahol a szálakat véleményem szerint leginkább a Mamma tartja a kezében. A patriarchális világ azért reked meg a fejlődésben, mert a patriarchális család központi figurája mindig a Mamma (hehehe, ezért nevezzük ezt patriarchális családmodellnek!) A Mamma mindig stabilitásra, nyugalomra törekszik, és igyekszik minden kockázatot minimalizálni. A sok kisfiam pedig beletörődik ebbe, mert a Mamma mindent jobban tud, és ő sem kockáztat - így pedig nem fejlődik.
Ha össze is jön valamiféle párkapcsolat, lekezelően, pökhendin, erőszakosan bánik a nőjével - hiszen a Mamma ezt megengedi neki! Még szép, a Mamma ugyanis félti a pozícióját, ezért kisfiamat a párja ellen uszítja. Ez így működik már évezredek óta.
Az antifemik eleve patriarchális viszonyokba nőttek bele, és ezt megpróbálják másokkal is normaként elfogadtatni.
Számukra az egyenrangú nő félelemkeltő és ellenség.

annamanna 2017.02.18. 07:18:07

@maroz: De valójában nem az ő ellenségük az egyenrangú nő - hanem a Mamma ellensége, aki nem hajlandó leszállni arról a trónról, amire kisfiam életében ült.
Erre gyönyörű példát szolgáltat a Schobert-família: 24.hu/szorakozas/2011/11/27/gyuloli-rubint-rekat-norbi-edesanyja-meg-az-autojat-is-osszekarcolja/

Vagy Ferenc József anyja: www.youtube.com/watch?v=tSSiwMANhHk

A Mamma számára nem gond a kicsapongás, kurválkodás, mert egy nő mindig több, mint a sok.
A muszlim és keresztény világ összecsapásának mélyén valójában két családmodell csap össze; az alá-fölé rendeltségre épülő patriarchális, és az egyenrangúságra épülő nyugati modell.
Az antifemik a keleti modell apostolai.

És akkor még Zomborácz Virág kisfilmjének linkje: vimeo.com/55298455 (rövid és ütős).

És még kettő a hülye nyugati hegymászókról (felteszem, mindkettőt ismered):
www.youtube.com/watch?v=LIPc1cfS-oQ
www.youtube.com/watch?v=GjJN0DerPK8

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.18. 10:57:08

@maroz: Buta is vagy, tudatlan is, aljas is. Miért kelljen veled "vitatkoznom"?
Ugyanez vonatkozik annamannára.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.18. 12:20:37

@annamanna: " Miért éred be helyette a svéd feministák elleni "harccal", meg a "harcostársaiddal"? "

Nem a svéd feministák ellen harcolok, libuska.
Svédországot példaként hoztam fel arra, hogy hova vezet, ha a radikális feminizmus hatalomra jut. Gyenge értelmi képességeitek okán képtelenek vagytok ezt felfogni. De mondom, az idő nekünk dolgozik. A feminizmus ördögi arca ugyanúgy le fog lepleződni, mint a kommunizmusé. Olyanok vagytok, mint az átkosban az agymosott tömegek, akik elhitték, hogy a nyugat a bűnös és a szovjet-szocializmus az egyetlen követendő, üdvös út.
Nézzük az IE-t, ami úgy tűnik, Magyarországon is valósággá fog válni.
www.huffnagelpista.com/ferfih
olokauszt-a-fidesz-ratifikalja-az-isztambuli-egyezmenyt-es-letrehozza-a-gender-avh-t.html

Magyarországon a BTK testi sértést a következő módon szankcionálja:
"164. § (1) Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, testi sértést követ el.

(2) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon belül gyógyul, az elkövető könnyű testi sértés vétsége miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető súlyos testi sértés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a könnyű testi sértést

a) aljas indokból vagy célból,

b) védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére, illetve

c) a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el.

(5) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a könnyű testi sértés maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okoz.

(6) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a súlyos testi sértést

a) aljas indokból vagy célból,

b) védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére,

c) a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére,

d) maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okozva,

e) különös kegyetlenséggel

követik el.

(7) Aki a (3) vagy (6) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(8) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz.

(9) Aki a súlyos testi sértést gondatlanságból követi el, vétség miatt

a) a (3) bekezdésben meghatározott esetben egy évig,

b) a (6) bekezdés b)-c) pontjában meghatározott esetben három évig,

c) életveszélyes sérülés okozása esetén egy évtől öt évig

terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(10) A (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény csak magánindítványra büntethető. "

A szexuális erőszakról a Btk. 197. § rendelkezik.

"Btk. 197. § (1) Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki

a) a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el,

b) más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel.

(2) Szexuális erőszakot követ el az is, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő, aki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez vagy végeztet.

(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt

a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el,

b) az elkövető a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a hatalma vagy befolyása alatt álló személy sérelmére követi el, vagy

c) azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen követik el.

(4) Öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő,

a) aki az (1) bekezdés a) pontjában vagy a (3) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott bűncselekményt tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére követi el, vagy

b) ha a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény a (3) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.

(5) Aki szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételeket biztosítja, bűntett miatt három évig

terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. "

Ennyike.
Azon lehet vitatkozni, hogy a magyar hatóságok nem állnak a helyzet magaslatán, nem végzik megfelelően a dolgukat. Ha ez így van, akkor sem a jelenleg hatályos törvénnyel van a baj, hanem a gyakorlattal.
De ez nem indok arra, hogy a jogegyenlőséget sértő NEMI ALAPON DISZKRIMINÁLÓ törvényeket hozzunk.

maroz 2017.02.19. 06:47:56

@Disznóvári: Például azért, hogy meggyőzz, miszerint a te valóságértelmezésed a pontosabb.

Most azt látni, hogy képtelen vagy három közepesen bővített mondatban leírni azt, hogy mi is a _te_ bajod a feminizmussal. Aki nem tudja kábé ötszáz karakterben elmondani hogy mi baja van az csak hisztizik.

maroz 2017.02.19. 07:11:09

@Jean Sol Partre: "sikeresek"

Számomra ez a feminizmus ellenszenves. Meg a jogvédő feminizmus is, amelyik "törvényekért harcol". A neoliberális feminizmusnak lófasz a seggébe. Miért? Mert nagyon, de nagyon erősen ideologikus feminizmus, és emiatt durván osztályalapú.

Ha alaposabban megnézzük, akkor azt láthatjuk, hogy egy amerikai diskurzusról van szó, az egyetemi kampuszok fogalmi kérdésekké silányított vitáiról, amelyekben eredetileg az egyetemi oktatók helyzetében rejlő sajátos ellentmondások jutnak kifejeződésre, kiterjesztve ezt a nyugati elitre, és közben úgy téve, mintha ez a diskurzus egyetemes lenne.

Nézd meg, hogy te is hogyan írod le a szerethető feministát: egy olyan nő, aki hatékonyan küzd azért, hogy férfi lehessen nőként is. A "sikeresség" ugyanis ma egy nettó neoliberális ideológiai konstrukció, ami annyira maszkulin, hogy csöpög a tesztoszterontól. "Sikeres" ma nőként a neolib feminizmus szerint akkor lehetsz, ha a férfiversenyben, a maszkulin vetélkedésben férfiakhoz hasonló, vagy annál is pöcsösebb eredményeket tudsz felmutatni. Na, ez az, ami aztán kurvára nem univerzális, hiszen ez az életakarás még a centrumországok társadalmaiban sem nyitott a többség előtt, a félperiférián a belvárosi eliten túl pedig kábé senki számára nem elérhető.

A neoliberális feminizmusra én azt mondanám, hogy basszák meg az úrhölgyek a sarkantyújukat...

És persze ugyanezt mondanám a jogvédő feminizmusra is, hiszen az is neoliberális-ideologikus. Az, hogy legyen törvény, ami véd egy fedődiskurzus, csak arra jó, hogy árok legyen: egyik oldalán állnak azok, akik szerint legyen, a másikon a megszólított hülyék, akik még a végbélnyílásukkal is képesek "harcolni" azért, hogy ne legyen. Jöhetne már az erdész és kizavarhatná őket az erdőből, mert akkor lenne egy kis csönd, és feltehetnénk végre a kérdést: lehet-e itt a joggal javítani bármit is? Ha feltennénk, akkor rájöhetnénk, hogy nem lehet, de amíg az erdész nem csinál rendet addig marad az ordibálás.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.19. 08:36:10

@maroz: Hazudsz. Leírtam többször is, több mint három mondatban. De egy mondatban is összefoglalható a lényeg:
(fehér) férfiellenes rasszista ideológia.

maroz 2017.02.19. 09:22:07

@Disznóvári: Leírtad, hogy mi a véleményed a feminizmusról. Nagy ügy, egykönyves emberek szoktak ilyen vonalas véleményt leírni, ezzel nincs is semmi baj.

Amit hiányolok az az, hogy mi a _te_ problémád a feminizmussal. Nunánharapott és fáj?

Jean Sol Partre 2017.02.19. 12:08:41

@maroz: azt hiszem, félreértelmezhetően használtam a "sikeres" szót. Az egyik ilyen ismerősöm tanárnő, jó tanárnő, imádják a gyerekek, szerintem sikeres. Boldog családja van, ahol mindenki jól érzi magát, megosztják a munkákat, hagyják egymást élni, vannak barátai, jól érzi magát a bőrében. Ilyen sikerekre gondoltam, nem a Szex és New York-i értelemben vett karrierekre.

tireless treehugger 2017.02.19. 16:09:18

hoppá, már a neolib-feminista szitkozódásnál tartunk?, aztán mi a baj velük, mindkettő az egyéni érdek érvényesülését helyezi előtérbe, vagy már megint megyünk vissza az isten-haza-család hármaskereszt béklyóba?, oszt mindenki szüljön dolgozzon imádkozzon mert az az élet rendje?... flavius barátunk meg akkor jöhet a rómaiakhoz hasonlóan kézzel aratott búzával, padilla az igazi férfiak által gyártott vascsővel, swarci te mit szeretnél?

picsukába már, a 21 században élünk, gépek dolgoznak, imádkozás privát szféra, és szüljön az akinek kedve van hozzá. hova a francba teszitek a 10 éven belül szükségtelen százmilliókat?, 20 éven belül milliárdokat?. (engem ne baszogassatok, én már túlszaporodtam, nem sajnálom, de ma már nem tenném)

Jean Sol Partre 2017.02.19. 20:21:13

@Disznóvári: "Data from Home Office statistical bulletins and the British Crime Survey show that men made up about 40% of domestic violence victims each year between 2004-05 and 2008-09, the last year for which figures are available. In 2006-07 men made up 43.4% of all those who had suffered partner abuse in the previous year, which rose to 45.5% in 2007-08 but fell to 37.7% in 2008-09."

Hát a magyar statisztikák kicsit másképp néznek ki.
feminfo.444.hu/2017/02/19/vedjuk-meg-a-tudjukkiktol-lanyainkat-asszonyainkat

"a kapcsolati erőszak sértetteinek nagyjából 90 százaléka nő."

Lehet, hogy a svédországi feministák már nagy eredményeket értek el, de itt még sajnos nem állunk ilyen jól.

pitcairn2 2017.02.19. 20:41:28

@Jean Sol Partre:

"a kapcsolati erőszak sértetteinek nagyjából 90 százaléka nő."

a valóperek során meg a férfiakat rabolják ki:)

szóval a fenébe a "feminizmus" mázával burkolt kultúrmarxizmussal

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.19. 20:46:05

@Jean Sol Partre: "a kapcsolati erőszak sértetteinek nagyjából 90 százaléka nő."

Állítják (hazudják) a feministák. Persze van ahol nagyobbat hazudnak, a nane szerint pl 95%-a nő. (Egyébként Angliában és az USA-ban ugyanúgy hazudnak a feministák a csbe-ről.)

Ezzel szemben az elfogulatlan, nem feminista statisztikák mást mutatnak.
"Az Országos Kriminológiai Intézet által már 2005-ben elvégzett társadalomkutatás rámutatott, hogy a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi, és a kiskorúak sérelmére elkövetett cselekmények áldozatainak 66 százaléka fiú. A vonatkozó adatok bárki számára hozzáférhetőek az Országos Kriminológiai Intézetnél illetve a petíciónk végén közölt irodalomjegyzékben is. Ráadásul a látencia kiemelkedően magas a fiú- és férfiáldozatoknál, mivel a fiúkkal-férfiakkal szemben támasztott társadalmi elvárások megnehezítik, hogy a fiú-férfiáldozatok segítséget kérjenek, vagy megosszák problémáikat másokkal, és ezt a helyzetet az Isztambuli Egyezmény szellemében létrejövő intézkedések csak tovább súlyosbítanák. Ilyen körülmények között teljesen tudománytalan és igazságtalan lenne az egyezmény által előirányzott formában olyan segítő szolgálatok felállítása, amelyek csak a női áldozatok számára nyújtanak segítséget. Mindez csak még marginalizáltabb helyzetbe hozná a családon belüli erőszak fiú-férfi áldozatait. Ráadásul nagy mértékben súlyosbítaná az egyébként is hátrányos családjogi helyzetben lévő apák-férfiak helyzetét, ha az Isztambuli Egyezmény szellemében a legkisebb valós vagy egyre gyakrabban előforduló hamis vádak alapján gyorsított eljárással lennének megvádolhatóak és kirekeszthetőek családi jogaikból és egyúttal családjukból és otthonukból. Mindemellett az, hogy az egyezmény intézkedései kizárólag a nőkkel szembeni erőszak megfékezését tűzik ki célul, éppen a nemek közötti egyenlőtlenségen alapuló társadalmi normákat erősítené meg. Ráadásul jogilag eltérő elbírálás alá kerülhetnének az erőszakos bűncselekmények, attól függően, hogy nő vagy férfi az áldozat. Ha a jogrend a nőkkel szembeni erőszakot "strukturális nemi alapú erőszakként" ismeri el, egy nő bántalmazása csupán női mivolta okán "nemi alapú" erőszaknak számíthatna, így súlyosabb büntetést vonhatna maga után, mint egy fiú-férfi ugyanolyan típusú és ugyanolyan mértékű bántalmazása. Végképp elfogadhatatlan, hogy az egyezmény szövege a “nők” kifejezést több helyen kiterjeszti "lányokra" is, ezért előirányzatai egyben azt is jelentik, hogy még a gyermekeket is nemi alapon lehet diszkriminálni, tehát amíg az egyezmény külön védettséget biztosít a lányoknak, addig a fiúkat semmilyen védelem nem illeti meg.(...)

Kérjük a Tisztelt Törvényhozókat, hogy munkájuk során az alább felsorolt szakirodalmat is tekintsék át és kérjék ki az Országos Kriminológiai Intézet társadalomkutatási adatait és szakértői véleményét:

A családon belüli erőszak férfi szereplői - Dr. Tamási Erzsébet kriminológus PhD értekezése
A PhD értekezés tézisei:
midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_5512_section_826.pdf
A PhD értekezés:
midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_5512_section_828.pdf

Bántalmazott férfiak az Észak-Alföldi Régióban - Tanulmány
www.esely.org/kiadvanyok/2008_1/HUSE.pdf

The Only Good Man is a Battered Man. Male victims- female perpetrators.
ias.jak.ppke.hu/hir/ias/20094sz/04.pdf
Iustum Aequum Salutare V. 2009/4. 85-114. o.

A gyermekbántalmazások elkövetőire vonatkozó USA állami adatgyűjtés a dokumentum 66. oldalán:
archive.acf.hhs.gov/programs/cb/pubs/cm06/cm06.pdf

Családi iszonyok
Az Országis Kriminológiai Intézet több kutatójának, szerzőjének talulmánykötete a Magyarországon a családon belüli erőszak természetét és áldozatait feltáró társadalomkutatás kapcsán"

pitcairn2 2017.02.19. 20:52:06

@ki szelet vet vihart arat:

már a jelenlegi technológiai színvonalon is nagyságrendekkel több embert tudna eltartani ez a Föld

szóval a neo-malthusianus kesergést is hanyagoljuk:)

pl. ez a high-tech üvegház cirka 20-szor több paradicsomot állít elő 1 hektáron, mint a hagyományos mezőgazdaság

The Future of Farming: Hydroponic Tomatoes
www.youtube.com/watch?v=bRyBKWqLzI8

masszív befektetést igényelt de piaci alapon működik és profitábilis

a nyílt tenger meghódítása is csak most kezdődik

Deep Sea Fish Farming with Geodesic Domes
www.youtube.com/watch?v=NSZV_Ikrg0s

és hidroponikus rendszerekre és mesterséges fényre alapozott "vertikális mezőgazdasági" technológiák is megjelentek már

This Farm of the Future Uses No Soil and 95% Less Water
www.youtube.com/watch?v=-_tvJtUHnmU

ez még csak kísérleti stádiumban van (azaz még masszív szubvenciókat igényel és nagyon drágán termel), de egységnyi terültre vetítve kb. 200-szor több élelmiszert állít elő a hagyományos mezőgazdaságnál

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.19. 20:56:35

További olvasmány:
moly.hu/konyvek/tamasi-erzsebet-bunos-aldozatok

Ajánlom még Illyés Edith hozzászólását (valós személy, nő, egy időben kontaktban voltam vele) arról, mennyire hitelesek a feminista statisztikák:
"Nem tudom miért "kötekedés" az, ha elvárjuk, hogy ha valaki nyilvánosan állít valamit, azt támassza alá adatokkal. Abba én önmagában nem kötnék bele, ha valaki angol adatokat idéz, de azért azt sem fogom lekötekedőzni, aki ebbe beleköt. Soros György és a Magyar Állam elég komoly összegekkel tömi a feminista szervezeteket, nem anyagi oka van, hogy angol adatokkal kell példálózni.

Amit belinkeltél:

Első forrás: "The study used a sample of 335 women (mean age 45.5 years) recruited from the Royal Brisbane Hospital Emergency Department."

Második forrás, ránézésre komolyabb: "The lifetime prevalence of partner violence against women in the general UK population ranged from 13% to 31%, and in clinical populations it was 13-35%. The 1-year prevalence ranged from 4.2% to 6% in the general population."

Megjegyezném, hogy a "bántalmaznak", jelen időben, ahogy írtad, és a lifetime prevalence a fenti szövegben, az két különböző dolog.

Viszont a Free full text link nem működik, így nem tudok alaposabban belenézni.

Pár éve elszórakoztam azzal, hogy forrásokat kértem a témából élő szervezektől, kaptam mindenféle linkeket, ezeken végigmentem, alábbi eshetőségek voltak:

1. Nincs semmiféle kutatás, csak valaki a hasára ütött, benyögött egy számot, aztán óriási médiahátszéllel bevitték a köztudatba. Az egyik egyesület "minden harmadik nőt" c. médiasztorijára egy olyan linket kaptam, ami egy olyan linkre hivatkozott, ami egy olyan kutatásra hivatkozott, ami a szub-szaharai Afrikában HIV-pozitív nőkkel dolgozó szociális munkások által végzett felmérésre hivatkozott. LOL.

2. Van kutatás, de szakmailag hibás. Banális statisztikai számítási és értelmezési hibák, stb. Kevésbé látványos, de nagyon jellemző, hogy a bántalmazás különböző formáit és kontextusait nem elemzi, az is bántalmazás, ha a férfi meglöki a nőt (akkor is, ha a lökdösődés kölcsönös volt)... meg az is, amikor agyonveri. Ez így értelmezhetetlen. Szintén nem ad lakóhely, iskolai végzettség, jövedelem szerinti bontást, feltételezésem szerint azért, mert abból kiderülne, hogy pl. nőbántalmazás témában egyes etnikai kisebbségek felülreprezentáltak.

3. Van kutatás, módszertanilag rendben, de a levont következtetések egyáltalán nem következnek az adatokból.

4. Van kutatás, módszertanilag rendben, a levont következtetések rendben, de a rá hivatkozó médiamunkások teljesen hibásan idézik, a kutatás valójában nem azt az eredményt hozta, amit neki tulajdonítanak.

(Egyébként nem vitatom a bántalmazás létezését, láttam jópár esetet. 90%-ban alkoholizmus állt a háttérben. Nem, ez az adat sem reprezentatív.)"
blog.hu/user/492774/tab/activity

pitcairn2 2017.02.19. 20:57:34

@maroz:

a marxizmust is osztályidegen "gentlemen"-ek találták ki:)

akárcsak az úrhölgyek a feminizmust

egy tőről fakadnak ezek

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.19. 21:05:47

@pitcairn2: Természetesen a marxizmussal való kapcsolat is tagadhatatlan. Csak a kizsákmányoló burzsuj vs. proletár dualitást az elnyomó patriarcha férfi vs. elnyomott nő kettősség vette át. A trükköt egyébként a nagy Simone de Beauvoir, a "harmadik hullámos" feministák és a genderisták istennője követte el.

tireless treehugger 2017.02.19. 21:10:42

@pitcairn2:

te szeretsz engem félreérteni csakhogy legyen vita anyagod.

nem a kaja a kérdés hanem hogy mit kezdesz annyi emberrel?, nincs szökség rá, katona nem kell, melós nem kell, földet túrni sem kell, lumpen sem kell, kevesebb emberre elég a mostani villanyvezeték, a vasút, a hajó, az iskola, a kórház, meg előbb utóbb bepakolunk 20 intergalaktikus űrhajóba és elhúzunk innen...

mindenki downsizing, mi például évi százezres nagyságrendben, és egyből elég a meglevő volán buszpark, migráncsstoppot akarnak, meg házak lerombolását, meg falvak városok felszámolását, meg kémiai kasztrációt, meg mindenféle korlátozásokat.

a világ változóban, eddig a hatalomhoz szárazföld és emberanyag kellett. ennek az időknek vége, kevesebb és jobb minőségű ember kell, jöhetnek a négerek és sárgák legjava a genetikai fejlesztéshez, (ha átússza a tengert akkor csak kiváló lehet) meg a kimaxolt embriók, közben teljes sebességgel készülünk a háborúra hogy redukáljuk a létszámot.

maroz 2017.02.19. 21:11:06

@ki szelet vet vihart arat: De jól elbeszélgetsz saját magaddal! :))

tireless treehugger 2017.02.19. 21:16:51

@maroz:

veled óvatos vagyok mert 2-3 forduló után elborul az agyad és mindig megpróbálsz csőbe húzni. inkább megelőzöm, ez az egyik módja, így nem kell hirtelen otthagynom a veled vitát..

Jean Sol Partre 2017.02.19. 21:24:11

@Disznóvári: a fent belineklt adatot az ultrafeminista Pintér Sándor hazudta.

" a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi, és a kiskorúak sérelmére elkövetett cselekmények áldozatainak 66 százaléka fiú"

ez lehet, arról van statisztika, hogy ki az elkövető? és hogy a (nők által) megölt férfiak közül mennyien voltak előtte folyamatosan bántalmazók?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.19. 22:06:24

@Jean Sol Partre: Pintér Sanya maffiavezérnek egy szavát sem hittem soha.

Nem tudok olyan magyar statisztikáról, amiket óhajtasz.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.19. 22:16:02

@Jean Sol Partre: Most átfutottam Tamási Erzsébet phd-értekezését.
midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_5512_section_828.pdf

Ez nagyjából egybeesik a Bűnös áldozatok c. könyvével (ezt olvastam). Itt a második fejezet foglalkozik a férfi elkövetőkkel.

A tanulmány és a könyv részletesen ismerteti a hazai és a nemzetközi statisztikákat, elméleteket, és több helyütt elmagyarázza, mi a probléma a feminista megközelítéssel.

maroz 2017.02.19. 22:16:40

@Jean Sol Partre: Az emberölések száma olyan csekély, hogy itt már kár statisztikát használni. Lehet olyan 130 darab évente, és ebben minden benne van. Ha tippelnem kéne, akkor a családon belülit ennek a felére tippelném, ráadásul azok is olyanok, hogy: közös italozást követő szóváltás során a keze ügyében lévő konyhakéssel... Ezek annyira szélsőséges élethelyzetek, hogy a teljes sokaságról semmiféle érdemi információt nem hordoznak.

Jean Sol Partre 2017.02.19. 22:17:46

@Disznóvári: ok, de Sanyinak biztosan nem érdeke, hogy ilyen irányban torzítson, tehát ha hazudik is, nagyon nem térhet el a valóságtól ez a statisztika.

Pedig így féloldalas és ezért értelmezhetetlen a statisztika, ha nem tudjuk, ki bántja a bántottakat.

Jean Sol Partre 2017.02.19. 22:20:28

@maroz: ez így van. De a bántalmazásokból sok van, persze a statisztika ott is rossz, a nagy része ki se derül, bele se kerül a kimutatásokba.

maroz 2017.02.20. 05:53:41

@Jean Sol Partre: Vagy úgy, hogy megbotlott a vak komondorban. Sajnos ezen a büntetőjog nem tud érdemben változtatni, csak hát ugye ezt azok úgysem értik meg, akik számára Terike csak egy név, egy szimbolikus valaki, akit egyáltalán nem ismernek, fogalmuk sincs arról az élethelyzetről, amiben van, csak annyit tudnak, hogy pillanatnyilag jó ötletnek tűnik lenyúzni a bőrét lobogónak. Lengették, amíg valakiknek jól jött a harc, utána úgy elfelejtették, mintha soha nem is tudtak volna róla.

annamanna 2017.02.20. 08:34:55

@Jean Sol Partre: Na ez az - honnan veszik, hogy férfi csak nőt bánthat, nő pedig csak férfit? Például sok szülő támad a gyerekére; vagy azonos nemű felnőtt családtagok bántalmazzák egymást, egy csomó variáció előfordul, nem csak a (heteró) párkapcsolati bántalmazás. Pontos kimutatást erről a témáról soha nem lehet készíteni.

@pitcairn2: @maroz: A feminizmus nem csupán marxista úrhölgyek találmánya, annál sokkal inkább szabadkőműves, luciferiánus mozgalom: nyisdkiaszemed2012.blogspot.hu/2012/02/szabadkomuvesek-illuminatusok.html

A vicc a dologban természetesen az, hogy az antifeminista oldal főszerkesztője (Cs. Ádám, vagyis Alter ego) az egyik általam olvasott cikkében azt írta, tulajdonképpen az antifeministák azok, akik a feminizmus kezdeti, eredeti gyökereit, tehát annak eredeti szellemiségét képviselik.
Ahhoz a poszthoz kommentként belinkeltem ezt a fenti szöveget (tehát hogy a maszonizmus a feminizmus eredeti szellemisége); ötször egymás után tüntették el a linket.
Valamiért nem óhajtották az oldal irányítói, hogy az antifemi "harcosok" tudomást szerezzenek arról, hogy a feminizmus a luciferiánus szabadkőművességben gyökerezik. Nem cáfolták, csak egyszerűen kitörölték.

A fent említett "boszorkányvadász" szintén az egyik antifemi "harcos", ő spec katolikus, és az oldalt leuraló "Főnéni" részéről volt alkalmam olvasni több olyan megjegyzést róla, ami csak úgy sistergett, nem titkolta, hogy gyűlöli a keresztényeket.
Egy másik katolikus fickó ellen is fröcsögve gyűlölködött, állítólag Dobrayt is kiutálta korábban az oldalról, én pedig úgy éreztem ott magam, mint aki viperafészekbe tévedt.
Lehet, hogy nem minden antifemi van tisztában azzal, hogy a mozgalmuknak vannak szellemi vetületei is, de disznóvári szerintem tudja.

@Disznóvári: Továbbra is ott tartunk, mint eddig: mások szövegeit másolod be, és nem adsz választ arra a kérdésre, hogy a te életedet, párkapcsolatodat konkrétan milyen módon akadályozza a feminizmus. Plusz arra sem, hogy miért hisztériázol úgy, ahogyan mások nem engedik meg maguknak.
Sőt az sem világos, hogy ha te a férfiak érdekében harcolsz a feministák ellen, akkor miért nem velük harcolsz; ehelyett más férfiakat győzködsz, rájuk tukmálod az igazságodat. Sándor Mária miért nem a betegeket akarta (káromkodva) meggyőzni arról, hogy rossz állapotban van az egészségügy? Számodra ez jelenti a harcot a feminizmus ellen? Valójában kik az ellenségeid? Tényleg a feministák? Akkor miért JSP-nek írod, hogy "kurva anyád,ostoba paraszt!"??

Amikor a blogotokban jártam, ott kommentelt egy "libsifemcsiszingli" nicknevű nő is; az volt a különös, hogy őt a Főnéni sokkal jobban tűrte, mint engem, ezért a vezényszavát leső kórus is sokkal inkább engem marcangolt, mint libsifemcsit. Ez igen különös volt, tekintve, hogy én a fennen hangoztatott elvekkel egyetértettem, véletlenül sem azért kommenteltem, mert tagadtam a Nagy Igazságokat. Mégis én lettem a célpont (leginkább a vallás miatt).

Ha nektek a feministák a célpontjaitok, akkor a Főnéni miért mar azokba, akik kinyilvánítják, hogy vallásosok, te miért marsz JSP-be, marozba stb, miért gondolod, hogy többet érsz másoknál és valamiféle felsőbbrendű igazság birtokában vagy, amit erőszakkal is le kell nyomni mások torkán?

"Ha egyszer megszervezed az embereket, azok tovább fognak haladni ügyről ügyre egész a végső célig: a néphatalomig. Nem egyszerűen egy ügyet adunk nekik: az egész életüket újra kib*** érdekessé fogjuk tenni – életet adunk létezés helyett. Be fogjuk őket izzítani”

“Hangsúlyozd a negatívumokat, és ha elég harsányan teszed, végül az ellentéte tűnik majd pozitívnak” - ezzel a tanáccsal magyarázta Alinsky azt, hogyan lehet a közvélemény előtt riasztó, és visszatetsző jelenségeket - például erőszakos utcai vagy egyetemi tüntetéseket - vonzóvá tenni. Ha a kormány tagjait vagy egy egyetemi előadás szónokát következetesen “nácinak”, “szélsőjobboldali uszítónak” nevezik, akkor a közvélemény egy idő után elfogadja, sőt támogatja azt, hogy velük szemben bármilyen módszer megengedett."
vigyazo.blog.hu/2017/02/19/obama_az_ellenelnok_igy_buktatnak_meg_donald_trumpot

"Ahogy Márai Sándor nagyszerűen megfogalmazta: „Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.” Ezt pedig soha nem az alapján tudod leszűrni, hogy valaki milyen képet tol magáról közvetlenül az arcodba, hanem abból, hogy hogyan bánik azokkal az emberekkel és más élőlényekkel, akiktől nem remél semmiféle hasznot, és akik bármilyen formában kizökkentik őt abból az ideális állapotból, amit magáról láttatni szeretne.
Igen, hibázunk mindannyian. Igen, legjobb szándékunk ellenére is lehetünk néha seggfejek, mert mindannyiunknak vannak gyengeségei vagy gyengébb napjai. De míg az első hiba valóban lehet hiba, a második, a harmadik és a sokadik már nem az – azt már úgy hívják, hogy döntés."
hasznaldfel.hu/2017/01/emberi-kameleonok-veszelyesebbek-mint-hiszed.html

maroz 2017.02.20. 09:04:22

@annamanna: Én már csak azt nem értem, hogy ezek miért így küzdenek az unalom ellen, amikor ma már pikk-pakk, fotelből, neten is lehet rendelni mosómedvét...

"76 mosómedve Magyarország legbiztonságosabb online piacterén"

Jean Sol Partre 2017.02.20. 10:35:33

@maroz: Pepin nagyapja hogy örülne :D

annamanna 2017.02.20. 11:07:35

@maroz: Nem tudom, de szerintem valahogy tömegesen lehet jellemző rájuk, hogy unatkoznak, mert kerülik az igazán komoly kihívásokat; a tökölődéstől önértékelési zavaruk lesz, amit megpróbálnak különböző mellékutakon levezetni; a szex jobb híján kihívás és értékmérő, másrészt unaloműző.
Ez például a táncon is látszik. Sokféle néptáncnak, törzsi táncnak, modern táncnak nincs különösebb szexuális töltete. A latinos táncok viszont elég szexisek, az arab/perzsa nők tánca meg másból sem áll (ma is) mint a szexuális felkínálkozás imitálásából.
A sok különböző nyugati példa közül ez szerintem kifejezetten vicces: www.youtube.com/watch?v=6FKA-Y_g-2I
Elég érthető a különbség: www.youtube.com/watch?v=f564Brix00U
De ez semmi ahhoz képest, ahogy a latinok nyomják: www.youtube.com/watch?v=L_yvQiFMNGI

Nagyon érdekes, hogy ez a fajta nemi kultúra összefüggést mutat az erőszakra való hajlammal. Például a világ 50 legveszélyesebb városa közül 41 Latin-Amerikában található: www.origo.hu/utazas/hirek/20160127-a-vilag-legveszelyesebb-varosai-uj-nev-a-lista-elen.html
A Közel-Kelet erőszak-kultúrájáról nem is kell szólni.
Ahol elharapózik az erőszak, ott először is a nők húzzák a rövidebbet; csak aztán következik a háború.
Persze az általános megrekedéssel, társadalmi lepusztultsággal is összefügg a nemi kultúra különbsége.
Komoly kihívásokat pedig csak akkor fog vállalni egy férfi, ha pszichésen kiszabadul az őt túlféltő, birtokló mama uralma alól. Ez sok esetben nem könnyű, vagy épp lehetetlen.
A család, ami a "szeretet" örvén rabságba ejt... ezt a problémát ki ismerné jobban, mint egy cigány: www.youtube.com/watch?v=jvA1FXm27fY
Ez így lehet, hogy ellentmondásnak tűnik, pedig nem az; Bartis Attila Nyugalom c. regényében (Alföldi Róbert is rendezett belőle egy filmet, neten megnézhető) elég jól leírja, hogy a szülő hatalma alól szabadulni képtelen felnőtt fiú hogy kárpótolja magát a szexfüggőséggel (és ez párosul az erőszakkal is, legalábbis valamennyire).
Ettől még senki sem talált ki jobb gyógyszert a világ problémáira: "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté." (1Mózes 2:24)
Érdemes elgondolkozni ezen a mondaton is: "Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól." (1Mózes 4:1)
A gyerekéről azt állítja, hogy az férfi; olyan férfi, aki az övé. Az ő tulajdona.
Valami érthetetlen okból Káin dühe fékezhetetlenné vált; és miután gyilkolt és Isten megátkozta, végre megtette azt, amit már sokkal hamarabb kellett volna, és lelépett anyutól.
A másik kulcstörténet Oidipusz mítosza. De meg lehet említeni Hamletet is, aki Ophelia helyett az anyját választja; vagy Orgont, aki a felesége helyett az anyjára hallgat, és hozzá hasonlóan mindent elhisz a szélhámos Tartuffe-nek. Vagy ott van a Rómeó-Júlia sztori, akik csak az életük árán tudnak kiszabadulni a szülők teljhatalma alól.
Ez mind európai történet, és jól mutatja, hogy a patriarchális világrend (ami valójában rejtetten matriarchális) és az egyenlőségre, szabadságra, testvériségre épülő rend (akármennyire is lejáratták ezeket a fogalmakat, azért nem hülyeségek) közti választás valójában Európán belül sincs eldöntve; a keleti világ pedig már rég elveszett, ott már vita sincs arról, hogy melyik a jobb.

pitcairn2 2017.02.20. 11:14:53

@ki szelet vet vihart arat:

a jól működő államok népessége nő a leggyorsabban

itt pl. 1960 óta a 63-szorosára nőtt a népesség (40 ezerről 2,5 millió fölé)

Dubai, the Fastest Growing City in the World
www.youtube.com/watch?v=O1p0ru4MHN8

Development / History of Dubai, "from pearl divers to the Burj al Arab" (Compilation)
www.youtube.com/watch?v=mRkIrgsMiew

pedig a természeti adottságok alapján jóformán el se lehet képzelni ennél barátságtalanabb helyett

Oil Money - Desert to Greatest City - Dubai - Full Documentary on Dubai city
www.youtube.com/watch?v=S1oX9L6e6_Q

most az olaj és gazdasági szabadság jóvoltából ez az egyik legpezsgőbb és legszabadabb város a Földön

miért állította a helyi uralkodócsalád ilyen szélsőségesen expanzív fejlődési pályára ezt a várost?

azért mert megértették az alábbi egyszerű alapigazságot:

nagyobb népesség = lehetőség a munkamegosztás elmélyítésére és ezáltal a gazdasági szerkezet és a szolgáltató szektor diverzifikálására

(az agglomeratív hatások kihasználására)

a lehetőséget nem véletlenül hangsúlyoztam ki fentebb, a dubai-i siker ugyanis az alábbiakra épül a ma már csekély szerepet játszó olajjövedelmek mellett:

- a magántulajdon szentségének a következetes védelmére
- minimális állami újraelosztásra (adóparadicsom ez...)
- gazdasági szabadságra (ebben az értelemben ez a világ egyik legszabadabb, "legliberálisabb" városa)

annamanna 2017.02.20. 11:58:21

@annamanna: Ez a két előadás-részlet is megmutat valamit abból, milyen az, amikor hiányzik a lendület, az elan vitál, a kirobbanó, formát öltött energia. Szerintem a kevésbé energikus előadás unalmasabb. A részlet a témája alapján is illik ide, mert a benne taglalt életfilozófia zűrzavarhoz és pusztuláshoz vezet a darabon belül:

www.youtube.com/watch?v=i7GPDSiUFGw

www.youtube.com/watch?v=7gh81PYERlM

Ezt az energiát nem lehet szexből megszerezni, sokkal inkább saját teljesítmény, a saját korlátok kinövése szükséges hozzá.

Egy példa a hibás gondolkodásra a Kőműves Kelemen balladája, ahol az építkezés sikertelensége miatti frusztrációjukat rögtön valamiféle szexuális útra terelik a kőművesek, hasonlóan Mórickához, akinek mindenről az jut eszébe.

Holott a sikerhez egészen más szükséges, erre is egy példa: hasznaldfel.hu/2014/07/mindennapi-motivacio-glenn-cunningham.html

Az életerő hiányára pedig ez (fontos a cím is!): film.indavideo.hu/video/f_nyugalom

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.20. 22:31:29

@Jean Sol Partre: Miért ne térhetne el? Tudtommal Sanyi bá nem CsbE szakértő. Nem tudom, honnan veszi az adatait. Hogy nem az OKRI kutatásaiból, az valószínű, mert azok mást mutatnak.

Az valóban nem lényegtelen kérdés, hogy "ki bántja a bántottakat", de még ha a férfiak vannak is többen, az sem változtat azon, hogy a feministák hazudnak.
Egyébként - a jobboldalisággal nem vádolható - Ranschburg is írt egy könyvet a CSBE-ről sajnos nem olvastam, csak Toplak Zoli ismertetőjét, mivel őt elég megbízható embernek tartom, idézem:
"Még több kutatást is hoz példaként a szerző, bár ezek látványos új tanulságokkal nem szolgálnak, viszont többször is említésre kerül, hogy sok adat utal arra, hogy a nők még súlyos erőszak esetén is gyakoribb elkövetők, mint a férfiak. Nagyon fontos, amit a szerző hangsúlyoz: nem az a fontos, ki válik gyakrabban áldozattá, hanem, hogy „A családon belüli erőszak nem maszkulin-alapú viselkedésmód, és nem az ősi patriarchátus maradványaként szedi áldoazatait.”"
www.ferfihang.hu/2012/05/04/ranschburg-jeno-a-meghitt-eroszak-i-resz/

@annamanna: "Továbbra is ott tartunk, mint eddig: mások szövegeit másolod be, és nem adsz választ arra a kérdésre, hogy a te életedet, párkapcsolatodat konkrétan milyen módon akadályozza a feminizmus."

Mi a fasz közöd, közötek van nektek az én párkapcsolataimhoz? Egyébként leírtam, de ha kell megismétlem: nem pár-, de baráti kapcsolataim már megromlottak a feminizmus miatt. De nem ez a fő oka, hogy a feminizmus ellen küzdök: egyszerűen egy kártékony ideológiának tartom, nem szeretném ha a hazám és leendő gyermekeim jövőjét megfertőzné.
És nem kurva mindegy, hogy idézek valamit, vagy saját szavammal mondom el? (Egyébként nem igaz, hogy csak idézek, ez is nyilván csak egy hazugság, amit azért kreálsz, hogy rámfoghasd, hogy "nincs önálló gondolatom". Slusszpoén, hogy pont te teszed ezt, te aki innen-onnan összehordott, egymással összefüggésben nem álló idézetekkel, álbölcsességekkel árasztod el a kommentfolyamot.) Hol vagyunk, középiskolai irodalomorán, ahol a feleléskor kötelező saját szavainkkal elmondani a tankönyv szövegét?
Ha valaki leírt valamit, amivel egyetértek, nem fárasztom magam azzal, hogy átofgalmazzam,inkább idézem és megjelölöm a forrást.Nem mellesleg ezzel reklámot csinálok nekik (pl. a férfihangnak), mert egy-két ember biztos rákattint a honlapjukra, amit egyébként önerőből, pusztán elszántságból, nulla támogatással csinálnak.
A valódiegyenlőségesek szépen összeszedték, hogy milyen joghátrányok érik MO-n a férfiakat, nincs mit hozzátenni (max. annyit, hogy nőket nem érnek ilyenek), elég beidézni, hogy bebizonyítsuk, hogy a feministák "egyenjogúságért" folytatott harca már régóta okafogyott.

maroz 2017.02.21. 06:33:55

@Disznóvári: "leendő gyermekeim"

Na, például ez is egy érdekes dolog. Másként látja ezt a kérdést az, akinek nem csak "leendő" gyermekei vannak.

annamanna 2017.02.21. 08:28:29

@Disznóvári: "bocs az elütésekért"? A trágárságért nem kérsz bocsánatot? Anyukád nem tanította meg neked, hogy így nem beszélünk másokkal?
Nem a tankönyv szövegét kérem számon más szavakkal, hanem bármifajta önálló gondolatcsírát. A dühöngésen kívül nem látok önálló teljesítményt.
Azt mondod, nincs személyes közöd a feminizmushoz. Akkor mitől vagy ennyire indulatos? Ha mondjuk a Kaliforniában tomboló viharról index.hu/kulfold/2017/02/19/evek_ota_a_legnagyobb_vihar_pusztit_kaliforniaban/ beszélgetnénk, akkor is azt írnád, hogy "a kurva anyád, te ostoba paraszt!"? stb stb stb.
Az ember akkor jön indulatba, ha valami tényleg, konkrétan fáj: index.hu/mindekozben/poszt/2017/02/20/sbo_surgossegi_osztaly_triage_egeszsegugy_korhaz_varakozas_ausztralia/
Jézus konkrétan dühbe jött, amikor konkrétan meglátta a pénzváltókat a jeruzsálemi templomban. Kövér László konkrétan dühbe jött, amikor Bakó Bea megkérdezte tőle, hogyan hat rá a hatalom. Az ember egy csomó ok miatt lehet konkrétan dühös, amikor konkrétan akadályozva vagy frusztrálva van. Pl 2006-ban a tüntetéseknek is konkrét kiváltó oka volt. Vagy: Toldi Miklós, Akhilleusz és bárki más haragjának is konkrét oka van. Vagy pl: www.youtube.com/watch?v=gECUnQBkT8w
A dühnek mindig van egy konkrét kiváltó oka. Lehet, hogy a dühöt aktuálisan kiváltó sérelem már csak az utolsó csepp, mert már régóta gyűlt a harag; de az utolsó csepp is konkrét, és az azt megelőzően felgyűlt sérelmek is konkrétak.
Te miért vagy dühös konkrétan ránk, pl JSP-re, és miért vagy személyesen, konkrétan dühös a feministákra? Mi váltotta ki belőled konkrétan az indulatot, a harci kedvet, az elszántságot? Mi érint ebből téged személyesen?
Ami pedig az én szövegeimet illeti, azokat nyilvánvalóan nem olvasod, úgyhogy megítélni sem tudod.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.21. 21:05:30

@annamanna: Nem kérek elnézést. Egy ostoba, tudálékoskodó liba vagy, ráadásul aljas is. Úgy beszélek hozzád, ahogy megérdemled.

------
Szakértő véleménye a témáról:
"- Mi a véleménye a Patent Egyesület tapasztalatáról, amely szerint a bíróság, a hivatalok patriarchálisan működnek, ezért nem veszik komolyan a női panaszosokat, akik így jogi-szociális támaszra szorulnak (lásd előző cikkeinket: www.http://www.orientpress.hu/92129, www.orientpress.hu/92196)?
- A „patriarchális” társdalomra, a „férfiuralomra” kenni a családi és a nemek közötti társadalmi problémákat nemcsak téves, de veszélyes álláspont. A nők jobb érdekérvényesítő képességgel bírnak, egyszerűen áldozati szerepük folytán. Sokkal toleránsabb irántuk a társadalom apraja-nagyja, a nők érdekeiért, fizetésükért, egészségükért, egyenjogúságukért harcol a világ. Miközben a férfiak jogairól szó sem esik, alig kapcsoljuk össze testi-lelki állapotukat az egyenjogúsággal. Nem is szólva arról, hogy minden devianciában, az öngyilkosságtól, az alkoholizmuson át ők állnak a statisztikák élén. A férfiaknak korlátozottabbak a lehetőségeik, ha például elveszítik az állásukat, nemcsak belebetegednek, de családfőként alkalmatlan szereplőkké lesznek. A nők otthon is maradhatnak, kevésbé viseli meg őket, ha munkahelyet kell váltani, vagy egy ideig otthon kell maradniuk. Ami pedig a bíróságok és hivatalok nőellenességét illeti, nagy kétséggel fogadom, Bizonyára elő lehet keresni egyedi eseteket mindkét oldallal szembeni elfogultságra is, de tendenciózus „patriarchalitásra” aligha mutatható fel bizonyíték, az ellenkezőjére inkább. Közismert, hogy a válás vesztesei az apák, döntően a nők viszik a gyereket és lakást, vagyont, no és a gyerektartást.

- Mit mutatnak az adatok a családon belüli erőszak elkövetőinek nemi arányáról?
- A nők, bár sokkal kevesebb bűncselekményt követnek el, de annak döntő többségét családtagjaik ellen teszik, míg a férfiak inkább idegenekkel szemben erőszakosak. Közel 30 százalékos a férfiak ellen elkövetett erőszakos esetek aránya a családon belül. Ez az Országos Kriminológiai Intézet felméréséből derült ki 2005-ben, amely felmérés mindenféle családon belüli erőszakról számot adott. A nők által elkövetett fizikai erőszak férfi áldozatai szinte kivétel nélkül bűnösnek tartották magukat, nem akarták feljelenteni az erőszakos nőket, akik viszont korántsem jogos védelmi helyzetben cselekedtek. Így el sem jutnak ezek az esetek a bíróságig. Társadalmi felfogás, a filmekben is ezt láthatja: női erőszak nem erőszak. A nő pofont is adhat, attól még pozitív hős marad. Ha férfi emel kezet, biztos, hogy negatív szereplő.

- Melyek a férfiak elleni erőszak tipikus esetei, illetve helyzetei?
- Két típusú elkövetőt és áldozatot ismerünk. Az egyik csoport, melyben a 35-60 közötti nők és férfiak az elkövetők. Diszfunkciós családok, munkanélküli párok, többszöri elválás, alkoholizmus a jellemző. Az ilyen párkapcsolatokban 3-5 év után kezdődik az erőszak, először az ágytól válnak meg, azt követi a férfiak kocsmázása, a nők elégedetlensége, amit a pénztelenség csak tovább mélyít. A másik típusba az érettségizett, vállalkozó családok tartoznak, ahol a férfi hirtelen tönkremegy. A konfliktus hullám az előzőhöz hasonlóan folytatódik...

- Előfordulhat, hogy a nők ugyanúgy „verekszenek”?
- Nemzetközi családkutatások azt mutatják, hogy a családon belüli erőszak 50-50 százalékos a nemek között. „A nők csak visszaütnek, védekezésből” – szokták mondani. Ez nem bizonyított. A helyzet az, hogy kölcsönös erőszakról van szó.

- Nem lehet kijelenteni, hogy a férfiak agresszívabbak?
- Minden ki lehet jelenteni, ettől még semmi sem változik. A nők éppúgy képesek az erőszakra és meg is teszik, bár tagadhatatlanul kevesebb alkalommal, vagy nem derül fény az esetre, leginkább azonban a férfiak nem vállalják, hogy bántalmazottak.

- Tud segíteni a jog a konfliktuskezelésben?
- Veszélyes dolog bűnbakot keresni és mindenért a férfiakat tenni felelőssé. A jog pedig nem alkalmas párkapcsolati, társadalmi problémák megoldására. A magyar büntetőjog a családon belüli erőszak minden szegmensét büntetni képes, de megelőzésre nem alkalmas. A családon belüli erőszak nem jogi probléma, sokkal inkább gazdasági és a nemek közötti sokszor mesterségesen szított konfliktusok lecsapódása. És mindez eredményezi a szeretet hiányát, erre pedig nem létezik jogszabály."
www.orientpress.hu/cikk/a-ferfiakat-is-verik---a-csaladon-beluli-eroszak-iii.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 22:26:28

@Disznóvári: "Közel 30 százalékos a férfiak ellen elkövetett erőszakos esetek aránya a családon belül."

Akkor mégiscsak 70 körül van a nők és gyerekek ellen elkövetett, nem?
Biztos szakértő az illető, de sumákol az egész interjúban.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 22:27:40

@Disznóvári: ezt a Ranschburg könyvet megkeresem valahol, gyanús ez az ismertető.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.21. 22:51:55

@Jean Sol Partre: A 70 körüli más, mint amit a feministák állítanak. Tamási nem sumákol. Nem az a típus. A sumákolás inkább a feministákra jellemző. Igaz, itt nem olyan egzakt, mint a fentebb belinkelt doktori értekezésében. NOL-os interjú:
"Amikor Tamási Erzsébet kutatását végezte, megtörtént eseteket vizsgált, büntetőjogi aktákból. Tehát már konkrét ítéletekről beszélhetünk az egyes bántalmazások ügyében. Ennél jóval nagyobb szám az, amiről nem tudunk, mert a férfiak nem vallják be, ha erőszakosan bánt velük párjuk. A kriminológus megjegyzi, hogy a férfiaknál csak akkor történik feljelentés, ha már súlyosabb bántalmazás történik. Ekkor ugyanis az őket kezelő orvos hivatalból köteles feljelentést tenni. A nőknél azonban már a könnyebb testi sértésnél is bejelentést tesznek. "
nol.hu/mozaik/ha-a-pofon-egy-notol-jon-az-szegyen-vagy-megerdemelt-1545163

Ajnánlom még Warren Farrell Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak - Avagy ki védi meg a férfiakat? c. könyvét is (bár ez nem Magyarországról szól).
www.libri.hu/konyv/warren_farrell.miert-nem-ertik-a-nok-amit-a-ferfiak-nem-mondanak.html
(valahol letölthető pdf-ben)

Jean Sol Partre 2017.02.21. 23:43:32

@Disznóvári: "A 70 körüli más, mint amit a feministák állítanak"

viszont több, mint kétszer annyi, mint a 30.

Dehogynem sumákol, direkt félreérthető tényekkel operál, másra válaszol, mint a kérdés, semmitmondó kijelentésekkel siklik ki az egyértelmű kérdések elől.

"A nők, bár sokkal kevesebb bűncselekményt követnek el, de annak döntő többségét családtagjaik ellen teszik, míg a férfiak inkább idegenekkel szemben erőszakosak"

ennek az állításnak például semmi köze ahhoz, hogy a családon belül melyik fél bántalmazza a másikat nagyobb arányban. Sugalmazásra viszont pont jó. Utána persze mond egy számot is, ami egyértelmű, de kevésbé figyelmes ember nem veszi észre az ellentmondást. Gusztustalan módszer.

annamanna 2017.02.22. 05:28:35

@Disznóvári: Szóval erre nevelt anyád. Alkalomadtán köszönd meg neki.
Ezt bővebben is kifejtem: "kurva anyád,ostoba paraszt!"
"csak! annyit tudok! mondani: kurva anyád,ostoba paraszt!"

Amit fent elkezdtem, ahhoz még pár kiegészítés (bár amit disznóvári produkál, az a legjobb érv). :D

De azért mégis: a patriarchális világ csapdája az, hogy az egyenes ági leszármazást a párkapcsolatok elé rendeli. Vagyis a szülő-gyermek viszony elsődlegesebb, fontosabb (és állandóbb), mint a házassági kötelék, amiben a férfi és a nő mellérendelt társai egymásnak. A szülő-gyermek kapcsolat jellegénél fogva mindig alá-fölé rendelt marad, hiszen az egyik nemzedék mindig megelőzi a másikat. Ebből normálisan ki kellene tudni nőni, elhagyva a szülőt és az egész felnőtt élet időszakára a párhoz kötődni, mellérendelt, egyenrangú kapcsolatban. Tehát normális esetben a párkapcsolatnak kellene stabilabbnak lennie, mint a szülő-gyermek viszonynak; normális esetben a szülő-gyermek viszonynak fokozatosan el kellene halványulnia, és helyébe kellene lépnie egy stabil párkapcsolatnak. Ez volt az alapelve Kopp Mária és Skrabski Árpád házasságának is:
"Alapvetően a családunkra az volt a jellemző, hogy ők nagyon erős pár voltak, és ahhoz képest mi másodlagosak. De ez egyáltalán nem rossz. Azt tanultam meg belőle, hogy jó, ha a saját örömeidet keresed, mert akkor tudsz igazán pozitív érzéseket közvetíteni a gyerekednek." noklapja.nlcafe.hu/noklapja/2017/01/07/dicserj-bizz-es-orulj-skrabski-fruzsina-edesanyjarol-kopp-mariarol/

Az egyenlőtlen, alá-fölé rendelt családi kapcsolatok betokosodásából, világrendező alapelvvé válásából nő ki az úr-szolga viszony, mint a társadalom tagjait alapvetően jellemző kapcsolati forma.

Ezen túl a patriarchális világrend egy alapvető uralmi kettősségre épül: kifelé, formálisan a férfi hatalmát mutatja, de befelé, informálisan mégis a nő (anya) uralja, aki nélkül a fiú nem képes birtokba venni a világ többi részét (hiszen, mint feljebb már írtam, az alapvető uralom az idősebb generációt illeti, a fiúk pedig általában az anyjuknak rendelődnek könnyen alá, mert az anyák kontra fiúk nem jelentenek olyan versenytársat, potenciális ellenfelet egymás számára, mint az apák kontra fiúk; az apával a fiúk viszonya mindig sokkal konfliktusosabb, versengőbb).
Tehát a patriarchális világrend legfőbb ura az anya; őt követi a fiú, aki leuralja a nőjét, az pedig leuralja a gyermeküket.

Ahhoz, hogy az anya szilárdan megtartsa a maga hatalmát a fiú élete fölött, nyilvánvalóan engedékenynek, elismerőnek kell mutatkoznia, tartózkodnia a fiú bírálatától (nehogy az megsértődve elpártoljon tőle). Jól teszi, ha behízelgő, kissé alázatoskodó attitűdöt vesz föl, önmagát gyengébbnek, elesettebbnek mutatja a valóságnál, így keltve fel a fiú sajnálatát, gyöngédségét maga iránt.
Ez a női viselkedés alapvető mintája, amit a párkapcsolatban is elvár az anyafia; tehát ezt a behódoló, behízelgő mintát a feleségnek is muszáj követnie. A nőket a patriarchális világ arra trenírozza, hogy életük legfőbb célja, értelme a férfiak kényeztetése, kielégítése (mert ezen az úton érhetnek el informális hatalmat a férfi fölött).
A férfit ebben a rendszerben semmilyen "sértés" nem érheti a nők részéről; túl "érzékeny" ahhoz, hogy ezt elviselhesse. Az anya túlkényeztetésének legfőbb oka, hogy a fiát mintegy titkos szövetségesként használja az apa elleni küzdelmében (aki ugyebár őt, az anyát nyomja el a saját anyja segítségével). A fiúkba tehát ez a rendszer természetszerűen beleneveli az Oidipusz-komplexust; a fiú dolga az anya óvása, védelme az apa ellen; a fiúnak tehát az apa nem a szövetségese, hanem az ellenfele; sőt ennek mintájára a többi fiútestvér is ellenség. A férfiak között tehát ez a rendszer állandósít egy permanens háborút, amit látszólag a nő "csillapít", látszólag ő a "békeszerző"; valójában ebben a rendszerben a nő elemi érdeke a család férfitagjai közti állandósult háborúskodás, azaz a férfiak megosztása, elgyengítése, ezzel a saját pozíciójának erősítése.
Az apa tehát ebben a rendszerben nem képes a fiú számára elég stabil biztonságérzetet nyújtani (NEM IS AKAR). Az atyai biztonságérzetet az anya túlvédelme, kényeztetése kompenzálja, ami azonban a fiút nemhogy nem sarkallja küzdelemre, vállalásokra, feladatokra, kihívásokra, hanem ellenkezőleg; a fiú átveszi az anyától annak biztonságra való törekvését, tyúkanyói passzivitását. Már csak azért is, mert TÉNYLEG hiányzik neki az apai biztatás, biztonság, és szorongáskeltő az apa részéről érkező fenyegetettség (ld Franz Kafka és az apja viszonyát).

A fiúnak tehát van egy látszólagos biztonsága, önelégültsége, nárcisztikus, egoista beképzeltségre épülő harsány felsőbbrendűségérzete, ami mögött valójában nincs valós teljesítmény, csupán az anya hízelgése; tehát rendkívül törékeny power ez.
Ezzel a látszathatalommal rendeli maga alá a saját nőjét; valójában kénytelen erőszakhoz folyamodni, és a folyamat elölről kezdődik megint.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.22. 05:39:24

@Jean Sol Partre: 30% nem elhanyagolható arány. 100-ból 30 áldozat. (persze lehet, hogy ennél több, de ezt most ne feszegessük)
Gusztustalan módszer, amit a feministák csinálnak, hogy szerintük a férfi áldozatokkal nem kell törődni. Ti ezt véditek. Undorítóak, pofátlanok és ostobák vagytok.

annamanna 2017.02.22. 05:43:40

Az erőszakkal elnyomott nő egyet tehet: átvállalja az anyától a kényeztető szerepet, és tartózkodik a férfi bírálatától.
Az apai segítség nélkül hagyott, gyönge férfit tehát olyan nők veszik körül, akiknek elemi érdeke, hogy elhitessék a férfival, hogy erős és stabil; a férfinek magának is elemi érdeke, hogy ezt elhiggye magáról.
Ahhoz, hogy bizonyossá váljon a saját ereje felől, több lehetőség áll a rendelkezésére:

1. kerüli a többi férfival való összehasonlítást, versenyhelyzetet
2. a teljesítményét inkább a nővel értékelteti, ennek pedig alapvető módja a szex; tehát a teljesítmény alapvető módja és megjelenési formája a szexualitás; ennek értékelése pedig a nő feladata, azaz a férfi önbizalmának megalapozása a nő dolga.
3. ha ez nem elég, akkor még mindig ott van az erőszak, aminek célpontja természetesen olyan valaki, akit a férfi magánál gyöngébbnek vél; állatok (ennek módja a vadászat); gyerekei, nője; más gyerekek, más nők, szegények, elesettek, nyomorultak, valamilyen okból stigmatizáltak; esetleg a saját leöregedett apja-anyja. Vagy általában a természet (pl fák) pusztítása, rongálása, esetleg tárgyak, épületek rongálása és így tovább, a lényeg, hogy mindig valami olyasmibe kell belekötni, aki/ami feltehetően nem üt vissza.
4. tolvajlás és egyéb bűnözői magatartás; ha nem megy egyedül, akkor bandába (hadseregbe) tömörülve
Ezek mind olyan módszerek, amikkel elkerülhető a valódi teljesítmény, aminek valódi sikerélmény lenne a jutalma.

A valódi teljesítmény alapfeltétele lenne a tanulás, gyakorlás; aminek alapfeltétele a megalázkodás, a mesternek való alárendelődés; de egy törékeny, sérülékeny, hamis önérzettel felruházott fiú erre nem hajlandó, mert nem hajlandó más csicskájává válni, így aztán nem is tanul.
Ha nem tanul, nem gyakorol, nem vállalja a bukás kockázatát (ehhez lenne szüksége az atyai biztonságra, mert annak birtokában nem kellene attól tartania, hogy egy bukás is végzetes lehet rá nézve, tehát hogy bármilyen kudarc a megsemmisüléssel fenyegeti). Aki ettől retteg, az nem vállal kockázatot, tehát a siker keresése helyett kudarckerülő magatartást tanúsít, jóval passzívabbá válik, mint amilyen lehetne, illetve amilyennek normálisan lennie kellene.
Mivel így nem képes sikerélményhez jutni, ebből következően irigy lesz bárkire, aki őt esetleg lekörözheti (például a saját fiára, nőjére és bárki másra). Éppen ezért nem is hajlandó senkit sem támogatni, hanem elsődleges célja a potenciális ellenfelek kilövése, meggyengítése, a versenyhelyzet lehetetlenné tevése. Tehát mindenkit el kell tipornia maga körül, amikor az még gyenge; ha esetleg túl erős, akkor szövetségeseket kell gyűjteni ellene, és úgy győzni le.
Ez egy ördögi kör, ami önmagát erősíti.

Ehhez képest a fejlődés normális módja az, hogy a fiú mögött alapvetően az atya áll biztonságos háttérként, ő ad gyakorlási, tanulási lehetőséget, ő biztat, vele lehet megtanulni a sikerkereső magatartást. Ebben a fejlődési mintában a fiú természetszerűen könnyedén alárendelődik az apának, könnyen tanul, így biztosított számára a siker.
Ezzel felvértezve időben képes leválni a szüleiről, stabil párkapcsolatot kialakítani, ami nemcsak stabil, hanem nélkülözi az elnyomást is. A szülők célja ebben a rendszerben az, hogy a gyerekeiket minél jobban felkészítsék a felnőtt életre, mindent megtanítsanak nekik és mindenben segítsék az önállósodásukat. A szülőknek tehát ebben a rendszerben nincs semmiféle hátsó szándékuk a gyerekeik felé; az apa nem akarja hátbaszúrni, akadályozni, megtörni, meggyengíteni a fiát, és az anya sem akarja magához kötni/édesgetni.
A fiú ebben a rendszerben elsődlegesen az őt tanító apának rendelődik alá; hogy aztán felnőve egy mellérendelő, egyenrangú, stabil párkapcsolatra váltson át. Az elsődleges hatalmi tényező tehát ebben a rendszerben az apa. Csak ezt lehetne valójában patriarchális rendszernek nevezni, de még csak véletlenül sem így hívják (ami végül is lényegtelen); az viszont nem kicsit megtévesztő, hogy a valóságban anyauralmi rendszert nevezik patriarchálisnak.

Abban a társadalomban, amiben alapvetően a mellérendelő férfi-nő viszony a legerősebb, legstabilabb kapcsolati forma, ez a közösség egészére is jellemzővé válik, tehát a közösség tagjai általában mellérendelő (testvéri) kapcsolatban állnak egymással (szabadság, egyenlőség, testvériség, ez nem rossz jelszó, még ha rosszul is értelmezik).
Az ilyen társadalom tagjaira általában jellemző

1. a sikerkereső magatartás, a valós teljesítmények felmutatása
2. a valós eredmények miatti elégedettség, stabil önértékelés, asszertív és nem agresszív magatartás
3. mások elismerése, értékelése, biztatása, segítése, felemelése
4. a szex nem foglalja el a valós vállalások helyét, nem munka, nem várható érte ellenszolgáltatás, tehát nem létezik prostitúció, azaz "szexmunka". A szex nem munka.

annamanna 2017.02.22. 06:18:34

Ezen felül néhány konkrétabb megjegyzés:

A 3. pont hiánya általánosságban ún. társadalmi anómiát okoz; az egyének magukra maradnak a problémáikkal, a társadalom nem nyújt biztonságot, védelmet, segítséget, elismerést, jutalmat (ahogyan az apa sem). Sőt sok esetben emberfelettien ellenséges, támadó, elnyomó.

A 4. ponthoz: az ún. patriarchális világ melegágya a prostitúciónak, mivel a lányokat arra neveli, hogy életük egyetlen értelme a férfiak kényeztetése, kielégítése. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európát elárasztották a roma prostituáltak. Többnyire nem a nyugati nőkből lesz nyugati kurva, hanem a keleti cigányokból és egyéb kelet-európaiakból (orosz lányok közt is sokkal inkább elfogadott, bevett "karrierlehetőség" a prostitúció, mint mondjuk nálunk - pláne nyugaton. A tavaly sajnálatosan agyonvert Nancy is félorosz lány volt, akinek az alkoholista anyja szintén prostituált).

A 2. ponthoz: Ezen túl a patriarchális társadalomban a társadalmi viselkedés sok szempontból túl merev, túlszabályozott, túl sok benne a tiltás; erősen korlátozza a sikerélmény lehetőségét, ezért frusztrál; emiatt lesz a csapdahelyzetben vergődő patriarchális társadalom melegágya az erőszaknak.

A női prostitúció és a férfi erőszak kéz a kézben jár. Az antik mitológiában nem véletlenül párosították Marsot és Vénuszt. Ahová az egyik beteszi a lábát, oda a másik is követi, ennek újmagyar megfogalmazása: www.youtube.com/watch?v=URHFBhukycM

Ez "bódottságot" okoz, aminek feloldása nem boldogság, hanem bódultság. Drog-prostik-fegyverek, a szervezett bűnözés szentháromsága. Ahol a egyik megjelenik, ott követi a másik kettő; a rendőrségnek ezek összefonódására épülő maffiákkal a legnehezebb leszámolnia.

A Lambada c. szám azért is volt jó példa a befordult, túlerotizált világ csődjére, mert az előadó énekesnőjét pár hete gyilkolták meg. 24.hu/szorakozas/2017/01/20/gyilkossag-aldozata-lett-a-lambada-eloadoja/

Obama lehet, hogy csapnivaló elnök volt, de van egy hatalmas aduásza, mégpedig a feltűnően rendezett magánélete, a nőkkel szembeni gáláns, lovagias viselkedése. Ez talán apróság, de sokat számít a szavazatok szempontjából. (Úgyhogy máris kampányolnak Michelle Obama elnökségéért). www.indy100.com/article/the-difference-between-barack-obama-and-donald-trump-in-two-photos-7317631

Zuckerberg is belengette, hogy indulna az elnökségért. Ahhoz pedig alapkövetelmény a rendezett magánélet; Clintont is támadták emiatt, Trumpot is folyamatosan cincálják, ez állandó támadási felület. Zuckerbergnek kínai a felesége, aki lehetne akár az antifemik álma is, a keleti nő, aki bébidollban belibeg, és megkérdi, az úr mikorra parancsolja a kávét: 2.bp.blogspot.com/-2vHMW3z38zY/UYrZfTcOyxI/AAAAAAAABu0/Uv46Zkg98tg/s1600/Mark+Zuckerberg_2.jpg - a gyermekorvos Priscilla Chanról lesír, hogy minden napját így kezdi :)

Ehelyett ők is, az Obama-házaspár is a mellérendelő párkapcsolat példái (Obamáék régóta együtt vannak, tehát nyilvánvalóan stabil a kapcsolatuk). A stabilitáson túl az is nyilvánvaló, hogy ezen párok esetében mindkét félnek önálló teljesítménye van, még akkor is, ha alapvetően képesek egy közös projektre koncentrálni, amiben a férfi vállalja magára a nagyobb felelősséget.
Ahhoz, hogy képesek legyenek összedolgozni, komolyan együttműködni, az szükséges, hogy már a párkapcsolat előtt alaposan és sokat gyakorolják az együttműködést másokkal; az együttes munkának, az együttműködésnek pedig a MELLÉRENDELÉS az alapvető kapcsolati módja; ahhoz pedig az szükséges, hogy az együttműködő, mellérendelt felek mindegyike képes legyen pontosan, precízen, megbízhatóan teljesíteni, mindenki kivegye a maga részét a közös munkából.
Plusz hajlandó legyen egyeztetni, alkalmazkodni, a szükséges kompromisszumokat megkötni.
Plusz képes legyen másokkal valós, érdemi, őszinte kommunikációt fenntartani, mások felé jó- és nem rosszindulatúnak lenni; azaz képesek legyenek barátságosak lenni, baráti kapcsolatokat létrehozni és fenntartani.

Aki mindezt nem sajátítja el, az nem képes stabil párkapcsolatra, sőt komoly és önálló munkavégzésre sem. Akit állandóan hajtani és irányítani kell, aki nem képes önálló feladatvállalásra, azt biztosan leuralja valaki.

Egy gyakorlati példa a "lelki" gyakorlatra: www.facebook.com/Mosolysziget/videos/1547591625257449/?pnref=story
Érdemes felfigyelni rá, hogy itt többszörösen is megjelenik a biztonságot nyújtó apafigura, akinek viselkedését leutánozza a fiú, majd a látott és elsajátított mintát tovább is hagyományozza, ami generációkon átível és bevésődik.
Emellett az is figyelemreméltó, hogy bemutatja, hogy ez a biztonságot nyújtó, védő és biztató apaminta egyben az ideális férfiviselkedés mintája is. Nem akadályozza és nem mentesíti a nő feladatvállalását, de képes vele együttműködni.
Hálás a kapott segítségért (tehát megünnepli és nem leszólja mások teljesítményét); és észreveszi a valós szükséget, amiért NEM VÁR ELLENSZOLGÁLTATÁST (tehát ő sem válik áruvá, nem prostituálódik).

maroz 2017.02.22. 06:41:41

@Disznóvári: Viszont az a látensbuzi-mácsószubkultúra amit te védsz az nem lehet undorító, pofátlan és ocsmány, hiszen te, az eszme képviselője egy gyönyörű ember vagy. Engem pusztán a kedvességeddel és az intelligenciáddal már majdnem meg is győztél, hogy nekik van igazuk.

www.youtube.com/watch?v=D7H-zrhS644

annamanna 2017.02.22. 07:05:38

@maroz: @Disznóvári: úgy látom, Orbán utánzása menőnek számít a mandineren.
Pedig a látensbuzizást legalább egy időre meg kéne hagyni a Kedves Vezető privilégiumának. Legfeljebb így cifrázva: téged meg buzizzon le az Orbán (a "védjen meg téged a dajcstamás" nótájára).

maroz 2017.02.22. 07:26:51

@annamanna: Próbáld meg ezt úgy is nézni, hogy én nem követem Orbánt, egészen egyszerűen fogalmam sincs, hogy miket mond, csinált avagy táncol el. Nem érdekel, párhuzamos vagyok vele.

Amúgy meg igen, tényleg benne lehet akár ez is a pakliban. Fáj szegénynek, hogy ő nem lehet nő, pedig szeretne. Olyan keményen fogott, fejszenyéllel adjusztált nő szeretne lenni, de hát ezt nem meri még maga előtt sem felvállalni, ezért összehord hetet-havat. Majd coming out, és jobb lesz. Vagy nem, én mindkét változatot leszarom.

maroz 2017.02.22. 07:29:44

@Disznóvári: Már a fogalomhasználatod is árulkodó: rajtad vagyok? Szeretnéd? Sokszor van ám az úgy, hogy pont az ellenkezője igaz egy állításnak: a "szállj le rólam" a te esetedben nagyon úgy hangzik, hogy "mássz rám".

Most gondolj bele: ha nemet váltanál az lenne az igazi harc, hiszen akkor megmutathatnád, hogy milyen egy igazi nő!

annamanna 2017.02.22. 08:14:34

@maroz: Az ilyen vádak ellen nagyon nehéz védekezni. Freudnak is valamennyire hasonló volt a módszere: hajmeresztő dolgokat állított a pácienseiről, amiket állítólag ők elnyomnak magukban, és még saját maguk sem tudnak róla.
Az is elég baj, amit valaki valóban elmond/leír, nem kell azzal tetézni, amit nem mond el.
Amúgy szerintem, ha valaki tudja magáról, hogy homár, annak tökfölösleges a nőkre rágörcsölnie, mert a velük való intim kapcsolat nem megoldandó feladat. Aki ennyire nyűglődik a nők miatt, az szerintem nem homár.

Ő homár, és nem nyűgösködik a nők miatt: www.youtube.com/user/ConchitaWurst

Mondok egy példát, talán érthetőbbé válok: ha Palácsik Tímeának valós szexuális kapcsolata lett volna Andy vajnával, akkor rengeteg problémája (problémájuk) akadt volna egymással, ami Timike kedélyállapotán, szexuális kisugárzásán finoman szólva is nyomot hagyott volna.
Mivel Timike az elmúlt éveket olyan állandósult bódottságba' röpködte végig, mint egy daloló pacsirta, és soha semmilyen jelét nem adta annak, hogy kapcsolati problémájuk akadt volna, ebből következően soha nem is volt semmiféle valós kapcsolatuk, ebben teljesen biztos vagyok.
(Szerintem Vajna marha régóta teljesen impotens, és ezt valamiért annyira szégyelli, hogy inkább nőül vette Timikét, hogy a potenciája látszatát keltse. Nem tudom, ki hitte el neki).

Csak a műanyag virág marad folyton friss. Az élő növény elhervad, ha letépik, az élő állat vérzik, ha levágják, az élő ember sír, ha bántják.
Ha valamivel nagyon nyavalyog valaki, azzal dolga van.

maroz 2017.02.22. 08:30:52

@annamanna: De hát ez nem vád, és minek védekezni? Nekem aztán eszelősen mindegy, hogy ki mit és hová dug, ezért teljesen értelmetlen azt feltételezni, hogy ez részemről vád lenne.

annamanna 2017.02.22. 09:01:41

@maroz: Hát persze, csak vicc. Az ilyesmit sosem kell komolyan venni, Orbán sem vádaskodott, csak viccelt.
Ezügyben (általában és konkrétan) egy csomó valós és komoly probléma van, amikről kár elterelni a szót.

maroz 2017.02.22. 10:00:53

@annamanna: Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy számomra Orbán a legcsekélyebb mértékben sem fárosz.

Amúgy meg igen, mi itt viccek vagyunk, nem más. Aki úgy hiszi, hogy ezredrangú arcok századrangú blogján, ott is a kommentszekcióban bármit komolyan lehet venni, az így járt. Disznóvári sajnos így járt, és ez már nem vicc, hanem szomor.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 11:20:47

@Disznóvári: "30% nem elhanyagolható arány. 100-ból 30 áldozat"

70% sokkal nagyobb arány, pláne nem elhanyagolható. 100-ból 70 áldozat. Persze lehet, hogy ennél több is, de ezt most ne feszegessük.
Gusztustalan dolog mindezt úgy beállítani, mintha a férfiak nagyobb áldozatok lennének. Undorító, ostoba és pofátlan dolog ezt támogatni.

WiteNoir (törölt) 2017.02.22. 13:11:13

@maroz:

tényleg vannak ilyenek, akik azt hiszik, bármit is számít mit pampognak itt

Jean Sol Partre 2017.02.22. 19:29:24

@WiteNoir: de csak a kommentelők között, a szerzők szerintem már rég tudják, hogy nem számít

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.22. 19:36:30

@Jean Sol Partre: Hazudsz. Nem álítjuk, hogy a férfiak nagyobb áldozatok lennének (bár van olyan statisztika, hogy 60% feletti - ez úgy jöhet ki, hogy a fiúgyermekeket is beleszámolják, akiket nem nehéz elképzelni, hogy többet bántalmaznak).
Mi, antifeministák senkit nem akarunk kirekeszteni. Azt a feministák teszik. Hiába próbálod úgy beállítani, mintha mi ugyanazt csinálnánk, mint a feministák, csak férfiakkal, nem lesz igazad. A mi álláspontunk világos, ott van a petició végén:
" Az egyezmény ratifikálása helyett kérjük a Tisztelt Törvényhozókat, hogy dolgozzanak ki olyan megoldási mechanizmusokat a családon belüli erőszak megelőzése és a családon belüli erőszak áldozatainak védelme érdekében, amelyek egyenlő bánásmódban és a lehető legszélesebb körű védelemben részesítenek minden rászoruló áldozatot nemétől függetlenül. Egyúttal határozottan kérjük, hogy gondoskodjanak róla, hogy Magyarország felmondja az egyezményt a 80. cikk által adott lehetőséggel élve, az egyezmény nemi alapon diszkrimináló jellegére való hivatkozással, az Európa Tanács főtitkárához címzett értesítéssel."
www.citizengo.org/hu/signit/41243/view

Holnap 4-kor tüntetünk a Parlament előtt. Valószínűleg csak maréknyian leszünk, mert az emeber többsége olyan ostoba agymosott, mint te is vagy. Nem sok esélyt látok rá, hogy valamit elérünk, talán a közbeszédbe valamennyire belekerül a téma, és néhányan ráeszmélnek a feministák pofátlanságára és hogy mi folyik a hátuk mögött. De a lelkiismeretünk tiszta marad, és mikor 10 év múlva már mindenkinek nyilvánvaló lesz, amit most mondunk, legalább elmondhatjuk, hogy mi szóltunk időben.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 19:58:42

@Disznóvári: "Nem álítjuk, hogy a férfiak nagyobb áldozatok lennének"

"Még több kutatást is hoz példaként a szerző, bár ezek látványos új tanulságokkal nem szolgálnak, viszont többször is említésre kerül, hogy sok adat utal arra, hogy a nők még súlyos erőszak esetén is gyakoribb elkövetők, mint a férfiak"

döntsd már el

tireless treehugger 2017.02.22. 20:47:49

@Disznóvári:

>>Holnap 4-kor tüntetünk a Parlament előtt.
>>Valószínűleg csak maréknyian leszünk, ...

Én is jövök ha beveszitek a programba a tajgavidéki selymesfülű pocok megmentését. én tüntetek értetek, ti tüntettek értem. deal?

maroz 2017.02.22. 21:49:51

@Disznóvári: "Valószínűleg csak maréknyian leszünk..."

"Nehéz lehet neki, aki a vincenten kezdte, a szélsőbalos Gólyában folytatta, most pedig, hogy összes elvtársai elhagyták, egyedül vívja a harcot igazáért. "

"A rólam kialakított képed is mutatja, hogy kezded elveszíteni a kapcsolatot a valósággal."

Höhöhö. Látom neked sem könnyű. ;))))

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.22. 22:10:43

@Jean Sol Partre: Szerezd be Ranschburg könyvét és ellenőrizd az állítást. Gondolom R. forrást is megjelöl, bár, mondom, én sajnos még nem olvastam a könyvet. (Ellentétben Tamásiéval és Warren Farrelléval.)
De a lényeg (bár kétlem, hogy ezt képes vagy felfogni) ez a mondat, amit egészen biztosan pontosan idéz Toplak és rámutat a feministák HAMIS ELŐFELTEVÉSEIRE:
„A családon belüli erőszak nem maszkulin-alapú viselkedésmód, és nem az ősi patriarchátus maradványaként szedi áldozatait.”

@tireless treehugger: Sajnos sem a nő-, sem a hímnemű pockokról nem lesz szó, csak az emberekről és elsősorban a férfiakról.
pestisracok.hu/ferfiaknak-annyi-ha-ratifikaljak-az-isztambuli-egyezmenyt/

Jean Sol Partre 2017.02.22. 23:07:00

@Disznóvári: szóval hivatkozol rá (illetve Toplákra, aki olvasta a könyvet és akiben teljesen megbízol), be is idézed, de állítani nem állítod, hanem csak véletlen az egész, nézzek utána Ranschburgnál.

"De a lényeg (bár kétlem, hogy ezt képes vagy felfogni) ez a mondat, amit egészen biztosan pontosan idéz Toplak és rámutat a feministák HAMIS ELŐFELTEVÉSEIRE:
„A családon belüli erőszak nem maszkulin-alapú viselkedésmód, és nem az ősi patriarchátus maradványaként szedi áldozatait.”"

és ezt ki nem szarja le? tényleg az a bajod a feministákkal, hogy hamis előfeltevés alapján dolgoznak? akkro az adataik mégis jók, csak a magyarázat nem stimmel? akkor harc helyett csak adj egy másik magyarázatot (de legalább előfeltevést) és kész, a dolog meg van oldva, nem?

Jean Sol Partre 2017.02.22. 23:08:25

@Disznóvári: "pestisracok.hu/ferfiaknak-annyi-ha-ratifikaljak-az-isztambuli-egyezmenyt/ "

Jurák Kata mint Pesti Srác :D

maroz 2017.02.23. 06:14:10

@Disznóvári: De hát olvasd el te Ranschburg könyvét, azzal már kettő lesz! Remélem Korten nem egy féltékeny típus...

annamanna 2017.02.23. 06:37:50

@maroz: Nézd meg Petőfi, József Attila vagy épp Berzsenyi Dániel* apa- és anyaképét.

* "nehezen tudott alkalmazkodni az iskola rendjéhez, és sűrűn mondott ellent a szokásoknak; gyakran óráira sem ment be (...) elszökött Sopronból és beállt a katonaságba, de itt sem bírta sokáig: kevesebb mint egy év után ismét elszökött (...) sosem fejezte be tanulmányait (...) ha lelki feszültsége egy-egy szilaj kitörésben keresett megoldást, apja mind e bonyolult lelki állapotot nem értve, fiában még mindig a vásott diákot látta és zsarnok módra igyekezett őt zabolázni, elfogadhatatlannak tartotta Berzsenyi soproni viselkedését. Az apa és fia közti kapcsolat egyre inkább elmérgesedett. Gyakori vitáik miatt a költő nem haza ment Sopronból, hanem Niklára utazott, nagybátyjához. Néhány évre még visszatért apjához, de a helyzet még rosszabb lett anyja halálával (1794 ősze), aki valamiféle villámhárítóként működött a két férfi között (...) Apjától való „menekülésként” 1799-ben elvette a tizennégy éves Dukai Takách Zsuzsannát"

Csokonainak hamar meghalt az apja, és a viselkedése feltűnően fegyelmezetlen volt: "a gimnázium ítélőszéke azzal vádolta őt, hogy az istentiszteletről elmaradozik, „társait magához híván az időt borozással és pipázással vesztegeti"; ezért azzal fenyegették, hogyha többször ilyen előfordul, tanítói hivatalától megfosztják. E vádakat a tárgyalás igazolta; Csokonait dorgálással büntették és az érdemsorozatban hátravetették. Makacs természete miatt újra megsértette a kollégium rendjét, néhány nap múlva ismét az iskolaszék elé idézték, vádolva azzal is, hogy az előadásokat nem tartja meg, a tanulók erkölcseit rontja és egyes tanárait személyükben is megsértette. A tanítóságtól ekkor elmozdították (...) elöljáróinak elnézését és engedélyét elnyerve, visszatért Debrecenbe, de túláradó önbecsüléséből /!!!! tehát éretlen nárcisztikus viselkedéséből/ származott összetűzései, s a fegyelmezetlenségei miatt (...) újabb pert zúdítottak nyakába. (...) elkövetett néhány szabálytalanságért (...) a nagyteremben az esteli imádság után indulatos beszédben elbúcsúzott társaitól, elhagyta a kollégiumot, melynek törvényszéke ekkor bizonyítvány nélkül való elbocsátásra ítélte. (...) Az 1795–96. tanévet a sárospataki kollégiumban töltötte, de itt Kövy Sándor sem volt képes vele a jogtudományt megkedveltetni, úgyhogy rendetlenül látogatta az előadásokat."

Ady viselkedése feltűnően fegyelmezetlen volt: "Ebben az iskolában voltak saját bevallása szerint a legszörnyűbb diákévei (...) itt írta első költeményeit is, amelyek többnyire verses csúfolódások voltak (...) A liberális szellemű zilahi „ősi schóla” a szigorú szerzetesi iskolából kikerülve a szabadságot jelentette számára: itt szabad volt nyilvánosan is cigarettázni és itt váltak rendszeressé a szombat esti kocsmázások is (...) a többször is megküldött tandíj korhelyeskedésre elúszik: nem mert szülei szeme elé kerülni, ezért Zilahra utazik, ahol ügyvédbojtár lesz (...) az egyetem folytatásának szándékával ismét Debrecenbe ment, azonban az előadásokat hanyagul látogatta (...) a soron következő félévre már be sem iratkozik, ezzel vége szakadt jogegyetemi tanulmányainak (...) Nagyváradon bohém éjszakai életet élt (...) Ehhez a városhoz kötődik az a végzetes szerelmi viszony is, amelynek következtében először elkapta a szifiliszt"

Nem kérdés, hogy ezen emberek életében az anya meglehetősen központi szerepet töltött be; ez magával hozta a zűrzavaros, rendezetlen, fegyelmezetlen, lázadó életet, alaptalan, gyerekes beképzeltséget, a csapongó szexualitást.

A Hair c. filmet már sokszor felhoztam példaként, mert a két főszereplő rendkívül jól példázza az eltérő viselkedést és életpályát.
Berger számára az anya a fontosabb, őrá támaszkodik (amikor randalírozásért lecsukják őket, Berger megpróbál óvadékot kérni a szüleitől, az apja hallani sem akar róla, az anyja viszont titokban, az apa háta mögött - tehát a fiával titkos klikket alkotva a férjjel szemben - odaadja a szükséges pénzt). Berger nem akar beilleszkedni a társadalomba, nem akarja alávetni magát a törvényeknek, mert azokat ugyanúgy nem kell komolyan venni, ahogyan az anyja sem veszi komolyan az apját (az adott szituációban ez pozitív hősiességnek tűnik, de átlagos, normál társadalmi kontextusban már jobban kiütközne, hogy mekkora problémát okoz).
Az az attitűdje, ami alapján a szabályokat képlékenynek, kijátszhatónak, az embereket becsaphatónak tartja, abban a szituációban csúcsosodik ki, amikor Bukowskyt kicsempészi a katonai táborból. Sajnos ez a vicceskedés az életébe kerül.
Elég világos, hogy az anyjától tanulta el, hogy a "férfivilág" szabályait nem kell komolyan venni. A szabályok persze általában nem öncélúak; a világon minden bizonyos szabályok és rend szerint szerveződik és működik. Ahol nincs szabály és rendezettség, ott káosz van. A szabály betartása nem korlátoz, hanem segít; pont ez a szabad működés előfeltétele. Aki például nem sajátítja el a korcsolyázás szabályait, az nem fog tudni korcsolyázni.

annamanna 2017.02.23. 06:44:55

(folyt). A szabályoknak való alárendelődéshez viszont szükség van arra, hogy valaki megbízzon abban a felsőbb tekintélyben, aki/ami a szabályt megalkotta; hajlandó legyen alárendelődni neki, és megtanulni, elsajátítani, betartani a szabályt.
A gyermekkori játék igen jelentős része szól arról, hogy a gyerek hozzászokjon a szabályokhoz, rájöjjön, hogy azok elsajátítása nem korlátozza, hanem pont fordítva – segíti őt abban, hogy azt tehesse, amit szeretne. A legtöbb játék szabályokon alapul, és csak akkor lehet jól játszani, ha valaki ismeri és betartja a játék szabályait.
Gyakorlatilag ez maga a tanulás; a tanuláshoz tehát az szükséges, hogy a tanuló bízzon abban, hogy aki tanítja őt, az nem eltiporni és megalázni, szétzúzni és akadályozni akarja, hanem hozzásegíti ahhoz, hogy többre jusson, többet tudjon kihozni magából, sikeresebben és könnyebben boldoguljon az elsajátított tudás segítségével. Ezért ne érezze törésnek és elviselhetetlen megalázkodásnak azt, hogy alárendeli magát a tanítónak.
Egy olyan ember, mint Berger, erre nagyon nehezen, vagy épp sehogy sem képes. Ezért nem tudnak tanulni például a cigányok sem. Számukra nincs értelme a szabályokat betartani, mert a világuk központi figurája az anya, aki azzal szerez magának helyzeti előnyt, vagyis hatalmi pozíciót, hogy mentesíti gyermekeit a szabályok betartása alól.

A másik főszereplő, Bukowsky szépen ellenpontozza Bergert: az ő életében az apa a meghatározó tekintélyszemély, az apa kíséri ki a buszmegállóba, az apa ad a fiának pénzt; ebből következően Bukowky számára semmilyen gondot sem jelent, hogy alárendelje magát a férfivilág szabályainak, komolyan vegye és betartsa a társadalom tagjaira vonatkozó törvényeket.
De ezen felül van még egy érdekesség: a két főszereplő különböző viszonya a nemiséghez.
Berger teljesen passzív, vagy legalábbis semmi jelét nem adja annak, hogy bárki felé is kötődne érzelmileg, az elköteleződésről már nem is beszélve. Bukowsky ellenben, ahogy meglátja a gazdag csajt, már bele is szeret, és szinte rögtön házasságról, gyerekről vizionál; ő tehát – Bergerrel ellentétben – hajlandó is, képes is a tartós érzelmi elköteleződésre, tehát a "szabályos" nemi viselkedésre, a "szabályos" férfiszerep betöltésére – Bukowsky nem gondolja azt, hogy ez a szabályosság őt bármiben is akadályozná, sőt ellenkezőleg: úgy véli, hogy a szabályok betartása segíti abban, hogy átélje azokat az élményeket és megvalósítsa azt az életet, amire vágyik.

Alföldi Róbert rendezésében egy darabot láttam élőben, a Mágnás Miskát; közben nagyon megbántam, hogy pénz és idő, energia lett a jegyekbe invesztálva, de persze tanulságos, hogy miért is lett bűnrossz az előadás. A Mágnás Miska eredetileg a férfiúi találékonyság dicsérete, tehát maximálisan férfi központú, férfi hősről szóló színmű. Alföldi rendezésében ez a férfiasságot, hősiességet ünneplő darab úgy íródott át, hogy minden szereplője meglehetősen gyöngén, ostobán és bénán viselkedik, mindent beleng a tétovaság, zűrzavar és rendetlenség, és az egész szereplőgárdát egyetlen erős jellem irányítja: a nagymama!
A fentebbiek alapján tökéletesen értelmezhető Alföldi Róbert világképe, és az, hogy ő a férfival, mint életszereppel miért nem tud semmit sem kezdeni.

Nagyon érdekes továbbá Gyarmati Fanni véleménye a zsidó - azaz keleti származású, a magyaroknál még keletiesebb mentalitású - nőkről:

"A „szép” – értsd: érzéki és ízléstelen – zsidó nő sztereotípiája igen gyakran feltűnik a napló lapjain. Klementine Tschiedel, Radnóti első szerelmének köre „zsidós társaság, zsíros kapitalisták, magyarok is, kövérkés, érzéki asszonyok 30-között.”[23] Vagy: „Délután kínos látogatás nálunk, Ibi Losoncról, éppen olyan geil, érzéki fekete zsidónő, mint azelőtt, ugyanazzal az éhes férfikereséssel”.[24] Megrója Klein Katalint, Schöpflin Gyula menyasszonyát is: „A régi vadóc, pikáns kis pofácskából nagyon erősen fülledt erotikájú, molett zsidóasszonyos jelenség lett, és erősen modoros is.”[25] Kovai Lőrincné a kisfiával érkezik hozzájuk: „Sajnálom szegényeket nagyon, de az asszony nem látszik megbízható embernek, olyan vidéki obskurus zsidófajta, erősen festi magát. Őrültség, ízléstelenség sárga csillagot viselni és vastagon rúzsozott szájat.“[26]

annamanna 2017.02.23. 06:47:10

(folyt.) A férfi általában – egyfajta saidi értelemben vett orientalizmus jegyében – kivételes szexualitást és érzékiséget tulajdonít az eltérő etnikumú, vallású, általa egzotikusnak vélt nőnek, a feketéknek és a keleti nőknek egyaránt (török nő (pl. hastáncosnő), cigánylány (Mérimée Carmenje), zsidó nő),[27] mely érzékiség ráadásul kizárásos alapon mintegy megsemmisíti a szellemiséget, a lelki érzékenységet, s a szaporodásra irányul: az előítéletek szerint a zsidó nőt korai menstruáció és nagyobb termékenység jellemzi (pl. Gobineau-nál). A szép (hiperszexuális) zsidó nőre – aki olykor szembe van állítva az erőtlen testű, intelligens zsidó férfi sztereotípiájával – a 19. századtól kezdve pozitív, filoszemita példaként említhetők Scott Rebeccája, Balzac Esztere, Klimt nőalakjai, Krúdy számos regényszereplője, de Maupassant prostituáltjai is. Máshol – főként később – viszont átfordul az értékítélet, elég csak Weiningernek az antiszemitizmust és az antifeminizmust összekötő teóriájára gondolni, vagy Meyrink Gólemjének több szereplőjére. Clara Royer ezt az antimodernizmussal is társítja: „A század elején a szép zsidó nő mítosza egybecsengett az antiszemita diskurzusokkal, melyek, minden költészetet megtagadván mind a femme fatale-tól, mind a zsidó nőtől, a modernitással szemben érzett szorongást a rasszista hierarchiával társították.”[28] Konrád Miklós egyfajta jelképrendszer meglétéről beszél a zsidó reprezentációk tekintetében: a zsidó nő büszke szépségét hangsúlyozzák a romantika, Chateaubriand és Walter Scott Rebeccája óta, szemben a csúnya és nevetséges férfival; ugyanakkor a 19-20. század fordulóján a módos nő „vulgárissá” válik (ehhez hozzátartozik, hogy a zsidó nagypolgár férfivel szemben, aki a munkán kívül inkább láthatatlan volt a nyilvánosság számára, a nő jobban kitette magát a többségi társadalom tekintetének.) Ezt bizonyítja például André Dubosq budapesti beszámolója: „A zsidó nők kiválnak előnyös formáik bujaságával és kissé rikító öltözékükkel; kalapjukat fellobogózzák tollaikkal és szalagokkal. Minden nap látni őket a korzón.”[29]" www.szombat.org/kultura-muveszetek/ki-a-masik

A Gyarmati Fanni által megvetett érzéki és rikító zsidó nő pregnáns példája volt Böhm Aranka, akit Gyarmati Fanni bizonyára szívből utált volna, ha ismeri. Aranka egészen megdöbbentő viselkedésére a wikipédia szövege csak nagyon finoman utal:
"Házasságuk a szokványostól teljesen eltérő kapcsolat volt, melyben állandóak voltak a konfliktusok, viharok és a féltékenységi jelenetek, nemritkán verekedések. Házasságuk ideje alatt állandó probléma volt az örökös pénzhiány, s ebből kifolyólag Aranka folyamatosan ösztönözte az írót az újabb és újabb művek megírására, amelyből valamennyire képesek voltak fedezni óriási kiadásaikat.(…) Ady „Arany-verseit” (Ifjú karok kikötőjében, A vállad, a vállad, A bozót leánya, Fekete virágot láttál, stb.) olvasva jól körülírható képet kaphatunk kapcsolatukról, amelyekben Arankát Fekete Aranynak nevezi.(…) Aranka köztudottan hűtlen természetű volt. Viszonya Déry Tiborral 1928 körül kezdődött és 1931-ig tartott, nagyjából a teljes nyilvánosság előtt, amelyről nagy valószínűséggel férje is tudott. „Szerette a nyilvánosság veszélyét, izgatta a mások előtti szeretkezés lehetősége” – írja róla Déry Tibor. Az író(…) szerint kapcsolatukra leginkább az űzöttség, a kiszolgáltatottság, a folyamatos bizonytalanság volt jellemző, amitől eleinte leginkább Déry szenvedett (…) Az egyre zaklatottabbá és ingataggá váló kapcsolatuknak Aranka első szeretőjével, Zuchmann Béla hegedűművésszel való rajtakapása vetett véget."

@Disznóvári: "csak! annyit tudok! mondani: kurva anyád,ostoba paraszt!"

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.23. 09:47:28

@maroz: Te félkegyelmű patkány, itt is említettem két könyvet, a posztban, ahol elkezdted az egykönyvezést is legalább hármat, de csak nem tudod abbahagyni.

Jean Sol Partre 2017.02.23. 10:47:51

@Disznóvári: bravó, igazi antifeminista kinyilatkoztatás. Gondolom, anyáddal is így beszélsz.

maroz 2017.02.23. 13:53:05

@Disznóvári: Olvastad a Ransburgot vagy nem olvastad?

Eszem megall, tok muveletlen, egykonyves, szart se olvasott es meg neki all feljebb.

WiteNoir (törölt) 2017.02.23. 14:48:35

most maroz rohanhatna a szerkesztőkhöz, hogy vascsővel akarják megverni

Jean Sol Partre 2017.02.23. 15:06:39

@Disznóvári: valódi érvek híján marad a vascső?

annamanna 2017.02.23. 16:18:30

Pont így harcol egy antifeminista a feministák ellen! Vascsőt ígér annak a férfinak, aki nem ért vele egyet, miközben arról linkel cikket, hogy a CSBE áldozatainak kétharmada férfi.
media.giphy.com/media/14aUO0Mf7dWDXW/giphy.gif

maroz 2017.02.23. 16:34:54

@WiteNoir: Jól elvagyok, élvezem, hogy lassan már a házam körül őgyelgő kóborkutyák is levették, hogy csak bosszantani akarom, de ő nem, ő engedelmesen bosszankodik. :))

annamanna 2017.02.23. 17:49:18

@maroz: És miért akarod bosszantani? Miért jobb indulati síkra terelni a témát, mint távolságtartóan, hűvösen beszélgetni róla, úgy, mint mondjuk az olasz bankcsődről, amire (innen nézve) nehéz volna érzelmileg reagálni. Ami nem érint személyesen, azt nehéz, sőt szinte lehetetlen érzelmi síkon megfogni; ami személyesen érint, azt meg értelmileg nehéz átlátni, mert az értelmi belátást borzasztó erősen átszínezik a vele kapcsolatos érzelmek, indulatok.
Disznóvári nagyon is érintett személyesen, hiába állítja, hogy ő csak a barátai miatt szállt be ebbe a "harcba".
De ha mindenki indulatos, akkor hogyan lehet eldönteni, hogy kinek van igaza? Az igazsághoz csak tényszerű érvek ütköztetésével lehet közelebb jutni; erre meg, úgy látom, perpill egyikőtök se nagyon vevő.... írhatnék akár egy regényt is, akkor is a vascsőbuzinál köttök ki.

A Kőszívű ember fiai is a háborúnál kötöttek ki; na persze akkor is mindenkinek i-ga-za volt.

maroz 2017.02.23. 18:33:32

@annamanna: Én nem kötök ki sehol, és engem érzelmileg sem érint. Hogy miért akarom bosszantani? Passz, nem tudom. Az elfogadható, hogy jellemgyengeségből? ;)

Engem az igazság továbbra sem érdekel, az a filozófiaérdeklődők hobbija, én maradok továbbra is Mannheimnél, aki szerint nem az igazság, hanem a gondolkodásunk az igazi problémánk.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.23. 19:42:25

@Jean Sol Partre: Milyen érvek, te szellemi éhenkórász?
Ez a korcs kitalálta, hogy azzal fog lejáratni, hogy "egykönyves" vagyok, azaz csak egy könyvet olvastam. Már annál a posztnál is, ahol ezt elkezdte,két filozófusról (aminek több könyvét olvastam) és egy közgazdász könyvéről beszéltem. Itt említettem Tamásit és Warren Farrellt, akit NEKTEK IS EL KÉNE olvasnotok, hogy valamit konyítsatok a témához. Sőt, nem csak említettem, hanem közvetlen linket is adtam hozzá. Ezenkívül említettem Ranschburgot, és hozzátettem, hogy őt nem olvastam, csak egy beszámolót róla egy általam megbízhatónak tartott embertől.
Erre ez a féreg ebbe kapaszkodott, hogy ezt nem olvastam, csak Kortent, tehát "egykönyves" vagyok. Ez az ember egy féreg, vagy nagyon ostoba és aljas, vagy egy ócska provokátor. Egyik esetben sem érvelni kell ellene, hanem vascsövezni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.23. 19:47:19

@annamanna: 1. nem azért, mert nem ért velem egyet
2. igen, bizonyos statisztikák szerint a csbe férfi áldozatainak aránya közel kétharmad. Én ezt túlzónak tartom, én úgy 40%-ot valószínűsítek, ami azért talán eléggé eltér a feministák által terjesztett aránytól (5%).

annamanna 2017.02.24. 01:28:07

@maroz: "engem érzelmileg sem érint"
Hát persze hogy nem.

Azért én azt gondolom, hogy amilyen állapotban van Magyarország, az nagyon jelentős mértékben nem a politikusokon múlik, hanem sok tekintetben a zembereken, akik a nyugatinál patriarchálisabb családmodellben nőnek fel.
Az olasz bankok csődjének sok tekintetben az olasz emberek fegyelmezetlensége az oka, annak pedig a neveltetésük. A görög csődnél dettó ugyanez a helyzet. Franciaország csak azért nincs csődben, mert még mindig kizsákmányol 14 afrikai országot. A spanyoloknál tömeges a munkanélküliség, miközben halomra gyilkolják az állatokat (a máltaiak a madarakat lövöldözik le tömegesen). Az angolok morális állapotán is volna mit javítani.
Rengeteg probléma származik a családokból, nem lehet mindent a politika szintjén orvosolni, arról nem is beszélve, hogy a politikai elitet is mindig egy adott társadalom termeli ki.
Pl Morvai Krisztina beszédet tart az EU legfőbb problémájáról - mi miért nem kapunk több pízt??? És mindezt úgy adja elő, hogy a nyakában lóg egy fél kilós aranylánc, a fülében nagy aranykarika, a körme pirosra pingálva; ha nem volna szőkére festve, még cigányosabbnak tűnne. mandiner.hu/cikk/20170220_morvai_krisztina_elmondta_mi_az_eu_legalapvetobb_kerdese

@Disznóvári: A hvg-videóban Toplak Zoltán szimpatikus volt. Emlékeztem rá, hogy az a baja, hogy nem tartja magát elég férfiasnak; de nem semmi, hogy ezt egy hvg-interjúban is felvállalta.

annamanna 2017.02.24. 04:27:44

@Disznóvári: Ezt már lehet, hogy kérdeztem: nem zavar benneteket az a kognitív disszonancia, hogy miközben tisztában vagytok vele, hogy a feminizmust leuralták a kiöregedett kurvák, és a maguk szempontjait igyekeznek érvényesíteni (tehát jórészt szexuális jogokért küzdenek, pl "ribancmenet", Pető Andrea cikkei, amik csakis szexuális vonatkozásúak; szabad abortuszért stb-ért való harc, vagy épp az a nevetséges tüntetés Argentínában, ahol azt üvöltözték meztelenül, hogy leszbikus kurvák akarnak lenni) - tehát van egy ilyen irányú durva elfajulás;

eközben a ti nőideáltok is a kurva????

Ugye nem is tűnik fel, milyen egyszerűen megvezethetőek vagytok.....

Na és akkor legyen itt a kurvák díszpéldánya, minden antifeminista álma:

www.crnobelo.com/images/stories/2013/08/kako-izgledala-kejt-midlton-vo-detstvoto-i-tinejdzerskite-godini-04.jpg
A Goldsmith-rokonság: www.youtube.com/watch?v=t5Ck_VB3EhM
Az ő viselkedése se sokkal különb: www.youtube.com/watch?v=l7_8IcD3oKg bulik, ivászatok, pucér seggmutogatás (a mai napig mániákusan mutogatja idegeneknek a fehérnemű nélküli hátsóját).
Ebből több dolog következik: erőszakos, hisztérikus viselkedés (persze kamerák nélkül, csak a pletykalapok csámcsognak rajta, például hogy a személyzet összes tagja felmondott miatta és elmenekült).
Nem hajlandó betartani a szabályokat, előírásokat; hisztérikusan üvöltött pl amiatt, hogy tiarát vegyen fel stb.
Feltűnően lusta; kb évi 50 rendezvényen vesz részt, míg Anna hercegnő, Erzsébet lánya 500-on, de még a kilencven fölötti Fülöp és Erzsébet is sokkal szorgalmasabb nála, ahogyan mindenki más is a családban.
Feltűnően pazarló (egyik dobásaként leromboltatta a vadiújan felújított Kensington-palota konyháját, és két milliárdért átépíttette).
Mindenkivel összeveszett már a királyi családban, és mindenkinél különbnek tartja magát; állandóan áll körülötte a bál, feszültség és dráma nélkül nem is tudna létezni.
Érzelmileg hideg: még soha! nem volt Diana sírjánál! a saját gyerekén gúnyolódik (milyen kövér!)
Buta és érdektelen: miközben művtörit tanult, még soha! nem volt a királyi képtárban!

A gyereke állítólag máris elég kezelhetetlen.

Ez a viselkedés szerintem olyan amorális jeleket mutat, hogy ha nem lenne a királyi család része - és az nem fogná vissza a nyilvánosság erejével - hát még inkább egy nyihogó kancára hasonlítana.

Ti úgy akartok ez ellen küzdeni, hogy közben idealizáljátok, és azokat ütitek (pl marozt és más férfiakat) akiknek az égvilágon semmi köze sincs semmihez, és nem is érdekli őket az elképzelt kis világotok.

maroz 2017.02.24. 05:51:29

@annamanna: A neoliberális szubjektumtermelők, a társadalomtagadók álláspontját képviseled. Thatchert: „Nincs olyan, hogy társadalom. Egyének vannak, férfiak és nők, és családok.” Lelked rajta, de én nem fogok erről veled vitatkozni.

Jean Sol Partre 2017.02.24. 10:51:38

@Disznóvári: neked valami súlyos önértékelési problémád lehet, ha ennyire komolyan veszed ezt az egészet, kitartóan bizonygatod hogy nem vagy egykönyves és még a példákat is sorolod, hogy de hiszen beszéltél több könyvről is. Ráadásul én ebben a nagy antifeminizmusodban is ugyanerre gyanakszom.
Nem viccből és nem heccelésből mondom, érdemes lenne beszélned egy pszichológussal.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.24. 11:13:40

@Jean Sol Partre: Nincs önértékelési problémám, seggfej. Valaki aljas módon hazudik rólam, én meg felhívom rá a figyelmet.
Te vagy egy jellemtelen féreg, mert miután felhívtam a haugságra a figyelmet, te is a hazudozó mellé állsz és még a hazuságát próbáld erősíteni ("én is erre gyanakszom").

maroz 2017.02.24. 13:13:16

@Jean Sol Partre: Zéhát kellene vele íratni, akkor kiderülne.

Oakeshott, például, az nagyon király. Úgy tíz évvel ezelőtt volt jobberdivat, de annyira, hogy ha dobtál egy laza Oakeshott-idézetet már csúszott is lefelé a bugyi a bölcsészcsajról. Én nem olvastam tőle szart se, ellenben volt egy jó kis idézetgyűjteményem. ;))

Jean Sol Partre 2017.02.24. 14:27:51

@maroz: én a Sote bulikra jártam csajozni, ott szerencsére idézetgyűjtemény se kellett :)

Jean Sol Partre 2017.02.24. 14:40:44

@Disznóvári: "Valaki aljas módon hazudik rólam"

Akkor a kontextust érted félre, de nagyon. Itt nem lehet hazudni egymásról, hisz senki nem ismer senkit, nem tudunk egymásról lófaszt se, ergó ha nem ismerjük a valóságot, hazudni sem hazudhatunk egymásról semmit.

Véleményünk az lehet, viccelhetünk is, gúnyolódhatunk is, de mivel a helyszín virtuális, a nickek virtuálisak, komolytalan minden. Így aztán a "vádak" cáfolata is komolytalan és értelmetlen.

Én ugyan nem emlékszem, mikor és mire mondtam, hogy "én is erre gyanakszom", de jellemtelen csak akkor lennék emiatt, ha ismernélek és ennek ellenére állítanék rólad valótlanságot.

Rólad az látszik, hogy vannak érdekes nézeteid, amiket bonyolultabb magyarázatok helyett trágárságokkal és személyes vádaskodásokkal próbálsz igazolni, valamint a tiédtől eltérő értelmezéseket nagyon gyorsan hazugságnak minősíted. Így szerintem nem meglepő, ha egyrészt nem feltétlenül keltesz jó benyomást valakiben, másrészt jó céltábla is vagy.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.24. 19:10:19

@Jean Sol Partre: Már hogyne lehetne hazudni virtuális személyről? Lehet például olyat állítani róla, amit nem tett, nem írt, vagy ennél sunyibb módon, ahogy maroz teszi, elhallgatni olyanokat, amiket írt és így hamis színben feltüntetni egy (virtuális) személyiséget.
Nyilván nem fogjátok tudni leellenőrizni, hogy azokat a könyveket, amiket említek olvastam-e, de ha kb. öt könyről beszélek(ennél persze jóval többet olvastam, az időm nagyrészét könyvek olvasásával töltöm,és egyetemista koromban a tanáraim ki is kérdeztek a kötelező irodalomból), akkor ne mondja, hogy egykönyves vagyok. Ez egy ócska trükk, amivel le akar járatni, és nyilván arra is játszik, hogy mások nem emlékeznek rá, vagy nem olvasták, mikor én más könyvekről szerzőkről beszéltem.

Az van, hogy nem tudjátok felfogni, hogy a mai feminizmus egy átverés, ezért engem, aki ezt állítja, megpróbáltok lejáratni. Pedig hoztam fel érveket, adatokat, statisztikákat, ajánlottam cikkeket, könyveket, doktori értekezést a témával kapcsolatban. Igaz, káromkodtam is közben, mert az ostoba és értetlen és aljas emberekkel szemben ez a szokásom, de nem igaz, hogy pl. nem érveltem volna.

"Én ugyan nem emlékszem, mikor és mire mondtam, hogy "én is erre gyanakszom""

Elég rövid a memóriád, de segítek:
"kitartóan bizonygatod hogy nem vagy egykönyves és még a példákat is sorolod, hogy de hiszen beszéltél több könyvről is. Ráadásul én ebben a nagy antifeminizmusodban is ugyanerre gyanakszom."

Jean Sol Partre 2017.02.24. 19:23:32

@Disznóvári: ja. az a főállításra vonatkozott, az önértékelési zavarra. engem egyáltalán nem érdekel, hány könyvet olvastál és úgy gondolom, hogy sokat.

Jean Sol Partre 2017.02.24. 19:25:17

@Disznóvári: "Az van, hogy nem tudjátok felfogni, hogy a mai feminizmus egy átverés, ezért engem, aki ezt állítja, megpróbáltok lejáratni"

Nem egészen. Én az érveidet nem találom meggyőzőnek, ráadásul ellentmondásosnak látom, ellenben eszembe sincs lejáratni. Kérdezek, mert kíváncsi vagyok.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.24. 19:48:22

@Jean Sol Partre: Csak akkor nem értem az "ugyanerre" kifejezést. Mindegy, ugorgyunk.

Mondjuk szerintem elég ütős érv, hogy okafogyott a nők egyenjogúságáért harcolni, miután az ensz rég kimondta, a jelenleg hatályos magyar alaptörvény is kimondja, sőt pozitív diszkriminációs alapelveket ír elő. Negatívan diszkrimináló törvények kizárólag férfiakat sújtják MO-n. Ami az életminőséget illeti mondjuk elég megnézni az átlagéletkor közti különbséget (7 év különbség a nők javára)és el lehet gondolkodni az okokon.

Persze nem ez az összes érvem.

maroz 2017.02.24. 20:46:02

@Disznóvári: Lazíts már. Lassan a kiskutya is levette, hogy ugratlak, csak te nem. Belesüllyedtél egy szerepjátékba és valóságosnak éled meg. Baudrillard megvolt? Szimulákrum, junó. Esetleg a Mátrix? ;)

maroz 2017.02.24. 20:50:32

@Jean Sol Partre: Fészbúk-nemzedék vagyunk, annyit érünk amennyit mutatunk magunkról. Spektákulumokkal és szimulákrumokkal operálunk, mutatjuk magunkat valaminek, ami vagy vagyunk vagy nem, leginkább vagy nem, aztán ha belegárgyulunk mi magunk is elhisszük egyrészt azt a "vagy nem"-et, másrészt pedig azt, hogy ennek a szerepjátéknak tétje van. Holott manapság még az offgombot sem kell keresgélni, lecsukja az ember a láda fedelit, oszt jónapot.

maroz 2017.02.24. 20:54:19

@Disznóvári: Azt gondolom tudod, hogy a feminizmus nem egyenlő a jogvédő feminizmussal. Például a neoliberális feminizmussal szembe menő baloldali feminizmus nem szégyell olyan fogalmakkal sem operálni, mint egyenlőség (faszba a jogokkal!), igazságosság, élhetőbb élet.

A jogvédő feminizmus tipikusan az amerikai kampuszokon megszületett mindenféle neoliberális fedődiskurzusok sodrába tartozik. Az, hogy te ezt elutasítod támogatható, és ha ezt más okból teszed az leszarható. Fő, hogy a neoliberális feminizmust elutasítsd.

Jean Sol Partre 2017.02.24. 21:28:39

@Disznóvári: "Csak akkor nem értem az "ugyanerre" kifejezést."

Önértékelési zavarra utal a folyamatos bizonygatás is, és ugyanarra utal szerintem ez a megveszekedett antifeminizmus is.

Az, hogy az ENSZ mit ír elő, lószart sem ér. Se pro, se kontra. A feminizmus nem a törvényekről szól leginkább. Egy nőnek (de a férfinak se) nem az a jó, ha törvények védik, hanem ha a mindennapokban érvényesülnek a "jogai" (az íratlanok).
Ezért tartom picsogásnak, amikor a férfiakat diszkrimináló törvényekről panaszkodsz, mert a te hétköznapjaidat hangyányit se befolyásolja. A mindennapos bírói gyakorlat a válópereknél igen, de azon nem egy törvény fog segíteni. És ugyanez igaz a nők mindennapjaira, mert sajnos őket sokkal több atrocitás éri, nem csak a válópernél. És atrocitás alatt itt most nagyon széles spektrumot értek, nem csak fizikai bántalmazást.

tireless treehugger 2017.02.24. 22:54:59

@annamanna:

mi ez a fixációd az olasz bankcsődökről?

csak azért kérdezem mert úgy tudom hogy egy bankról van szó, ami alap esetben is tök normális eset, hátmég egy válság után.

az megvan hogy nálunk az összes bankot menteni kellett??, mondjuk mi cigányok vagyunk meg rosszul neveltek, de a nem déli jól nevelt finnek például itt:
en.wikipedia.org/wiki/Finnish_banking_crisis_of_1990s

na így összegezve, hogy is van akkor??, összeraknád újra???

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.25. 02:33:29

@maroz: Megvolt bodrilárd. Olvastam a Rossz transzparenciája és Az utolsó előtti pillanat c.könyveit. Szerintem zseniális a fickó. Kár, hogy sokan nem értik, akik sztárolják. (A mátrix c. film alkotói szerintem végképp nem értik, ahogy szerintem Putnamet sem értik, illetve félreértik. Egyébként maga bodrilárd elég rossz véleménnyel volt a Mátrixról és szerintem igaza volt.)

@Jean Sol Partre: " a te hétköznapjaidat hangyányit se befolyásolja"

Mondjuk a nyugdíjtörvény példának okáért elég konkrétan befolyásolja a jövőmet és konkrétan a feministák próbálják megtorpedózni az egyenjogúságért indított népszavazás kezdeményezést.
"Az elmúlt hónapokban politikai pártok és magánemberek egyaránt kilátásba helyezték, hogy népszavazást kezdeményeznek, amely azt célozza, hogy a férfiak, a nőkhöz hasonlóan, 40 év munkaviszonyt követően nyugdíjba vonulhassanak. A jogegyenlőségi küzdelem végül Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének ügyvivője által magánemberként indítványozott népszavazás formájában öltött konkrét alakot. A népszavazási kezdeményezést azonban rövid időn belül több támadás is érte.
A népszavazás formájában felteendő kérdés a következőképpen került megfogalmazásra: ”Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nyugdíjjogszabályok megfelelő módosításával a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől a férfiak számára is tegye lehetővé Magyarországon a nők számára biztosított kedvezményekkel történő nyugdíjba vonulás lehetőségét?” Első körben a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megtagadta a népszavazási kérdés hitelesítését, egyrészt arra hivatkozva, hogy annak költségvetési kihatása is lehet, viszont az ország költségvetésével kapcsolatos népszavazás a törvények szerint nem kezdeményezhető, másrészt azzal az indokkal, hogy a népszavazási kezdeményezés “nem egyértelmű”. Ezt követően a népszavazást kezdeményező Bodnár József felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, amely két hónapja meghozott döntésében az NVB határozatával szemben a kérdés hitelesítését rendelte el. A Kúria álláspontja szerint az a tény, hogy a kérdésnek esetleg költségvetési kihatása is lehet, nem elégséges az elutasításhoz. Dessewffy Alice, ügyvéd Eddig még csak-csak rendben is lenne a dolog, de a döbbenetesen felháborító fordulat még csak most következik. Dessewffy Alice ügyvédnő, aki korábban a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökjelöltje volt, több sajtóorgánumban hírül adta, hogy Nőszervezetek(!) és magánemberek megbízásából a napokban alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. A népszavazással szembeni érvelésük fő irányvonala, hogy a nőket előnybe hozó és a férfiakat hátrányba szorító joggyakorlatra azért van szükség, mert a pozitív diszkrimináción keresztül valósul meg a nők esélyegyenlősége. Mindennek cáfolatára idézzük fel tömören a férfiak nyugdíjazással kapcsolatos problémáit, amelyekkel egy részletes statisztikákat és forráshivatkozásokat is bemutató cikk keretei között már korábban is foglalkoztunk itt a Férfihangon: - Magyarországon a férfiak várható élettartama 7 évvel alacsonyabb, mint a nőké - Egy férfi jelenleg átlagosan 10,3 évvel rövidebb nyugdíjban eltöltött időre számíthat, mint egy nő - Több, mint kétszer annyi férfi halálozik el úgy, hogy nem éli meg a nyugdíjat, mint ahány nő - Az idősebb korban már rendkívül megterhelő, nehéz fizikai munkát végző emberek döntő többsége férfi Miközben valójában a férfiak szorulnának jelentős pozitív diszkriminációra, mégis jönnek a nőszervezetek és azt mondják, hogy ne enyhítsük a férfiak katasztrofális helyzetén még annyival sem, hogy legalább a jogegyenlőséget biztosítjuk számukra. – Nehéz eldönteni, hogy emögött nyílt rosszindulat, vagy “csupán” a töményen áradó feminista idiotizmus áll-e. Őszintén szólva egyáltalán nem értem, hogy nyugdíjkérdésben miféle kifacsart logika alapján lehetne a nőket hátrányos helyzetűnek nevezni. Jól tapintható a nőszervezetek tájékozatlansága, dilettantizmusa, társadalmi érzéketlensége, nősovinizmusa."
stb.
www.ferfihang.hu/2015/09/03/feministak-igyekeznek-megtorpedozni-a-ferfiak-azonos-nyugdijazasi-felteteleiert-inditott-nepszavazast/

tireless treehugger 2017.02.26. 19:33:49

@Disznóvári:

ha a férfiak életkoráért aggódsz nem kellene inkább felvilágosítani őket a hosszabb élet titkairól?, mint mondjuk kevesebb pia, cigi, munka, stressz. esetleg javasolhatnád a min egy gyerek szülését is, (na nem császárral úgy túl könnyű volna), és ezzel egyben végzetes csapást mérnél a feminizmusra is.

de mi van ha férfitársaid okosabbak mint gondolod és nem akarják megélni a véntrotty korukat??

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.26. 20:26:32

@tireless treehugger: egy pirula, két pirula, három pirula... vagy inkább lendületből egy marékkal, hátha lesz pár tiszta perced.

tireless treehugger 2017.02.26. 21:02:51

@Herr Schnapsidee Lieferant:

nem szívesen zavarlak meg az álmodozásban, de te ott az ápolt vagy és nem a doktor. nem azért foglalkoznak veled hogy tovább képezzenek, és azok a markos legények sem a személyi testőreid, mégha vigyáznak is rád, aztán a rácsok sem a betörők ellen vannak.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.26. 21:36:47

@tireless treehugger: " kevesebb pia, cigi, munka, stressz"

A pia, cigi elleni érveidet még értem (bár nincs birtokomban reprezentatív felmérés arról, hogy mondjuk a dohányzás áldozatainak hány százaléka nő és férfi), a stresszre és a munkára vonatkozó állításod viszont nettó cinizmus.
Igen, a férfiak többet dolgoznak (lásd pl. nyugdíjkorhatár), többen veszélyeztetett munkakörben, és gyanítom, több stressz is jut ki nekik, nem önhibájukból, hanem abból a szerepből kifolyólag, amit a társadalom elvár tőlük.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.26. 21:38:42

@tireless treehugger: sok-sok szép pirulát kell még szedned, míg rádöbbensz: nem te vagy a Galaxor, az univerzum nagy mérnöke, de csillagszórót még árulhatsz a wurstliban :DDD

tireless treehugger 2017.02.26. 21:47:18

@Disznóvári:

nézd, ha én antifeminista lennék akkor az alapokat rugdosnám, minden követelésükből jó sokat adnék nekik. munkából és stresszből is, ezzel csökkentve a rám jutó nehézségeket. és közben megkérdőjelezném a privilégiumaikat mint pl a gyerekszülés.

azért követelnek mert nem akarjátok odaadni, ha odadod és ráadásul többet mint akar akkor kénytelen lesz kompromisszumos megoldásban kiegyezni. ha szülnétek akkor többé nem tudnák fegyverként használni ellenetek, és akkor megint kompromisszumos felhasználás lenne a vége.

na jó, tudom hogy csak a cicaharc érdekel titeket.

tireless treehugger 2017.02.26. 22:01:28

@Herr Schnapsidee Lieferant:

csak az usában 10ezer biotech garázslabor van, a távol keleten pedig megbecsülhetetlen. egy dns sequencer fél mila, labor ugyanennyi, 1 millió $-ból isten lehetsz, százezernyi isten alakítja a neked ismeretlent.

én nem, ebben csak érdeklődő megfigyelő vagyok, az én témám messze van ettől.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.26. 22:16:12

@tireless treehugger: iiigen, a klotyómanóval társalogva lesed, ahogy dns spirál módra tűnik el a wc papír a sloziban, sssslllllööööörgggh

maroz 2017.02.27. 06:51:54

@tireless treehugger: Miért gondolod úgy, hogy férfinak túl könnyű császárral gyereket szülni? Amúgy hol jönne ki a gyerek a férfiból?

annamanna 2017.02.27. 08:28:06

@maroz: Ugratás, viccelődés, buzizás és társadalomról való laza csevej.... meg a buliban lecsúszó bugyik.... hány évesek is a gyerekeid? Tíz alattiak?
De persze megengeded magadnak, hogy fölényes és humoros legyél, mert a feleséged még nem vert szét a fejeden néhány palacsintasütőt.
Te sem - és sajnos túl kevesen - értik meg azt, hogy a felnőtté válás nem fejeződik, nem fejeződhet be addig, amíg a szülők helyére nem lép be a társ, mint legfontosabb, első számú, állandó partner.
Az állandó partnert a legtöbb ember majdhogynem így értelmezi: "Végre szereztünk egy állandó nőt" www.youtube.com/watch?v=Wwt64BaP_yI Állandó partner = egy dugásnál tovább tartó kapcsolat.
Az eszébe sem jut senkinek (túl kevés embernek) hogy az állandó partner azt jelenti, hogy az egyenes ági leszármazásnál (szülőnél, gyereknél) fontosabb és stabilabb kapcsolat.
Annak a szokása, hogy a vőlegény a szülőktől kéri meg a lány kezét, hogy a menyasszonyt az apja vezeti az oltárhoz, ez nem csak fölösleges cicoma; ennek az az értelme, hogy a pár onnantól kezdve összetartozik, és egyikőjük sem a szüleihez tartozik.
El tudod képzelni, hogy a feleségedhez stabilabban kötődj, mint a gyerekeidhez, testvéreidhez, szüleidhez?
Sajnos, szinte senki sem tudja elképzelni, pedig ennek kellene normálisnak lennie.
Ehelyett az a normális, hogy egy életen keresztül kapaszkodnak egymásba a szülők és gyerekek, aztán azok gyerekei és így tovább; a partnerkapcsolat pedig... hát az is van persze, fontosságban valahol a fasorban.

Az antifeministáknak nem a buziskodás a problémája, hanem hogy tíz körömmel kapaszkodnak a szüleikbe (anyjukba), vagy még pontosabban a szüleik (anyjuk) kapaszkodik tíz körömmel beléjük - és ilyen felállásból persze hogy csak ellenségesen lehet a többi nőre tekinteni; ez Norman Bates nézőpontja, aki egyszerre áldozat és bűnös; semmilyen erő nem képes széttörni, semmilyen valóság nem tudja átírni azt a képzelt világot, amibe csak ő és az anyja fér bele.

Ez egyáltalán nem vicces, még csak nem is valami periférikus probléma, hanem minden ember közös gondja. Olyan fal, amit viszonylag kevés embernek sikerül áttörnie. Ez az igazi Mátrix.
Aki menekül, nem jut ki belőle. A Psychoban pl az anya próbált meg elmenekülni. A Hamletben is a fiú üldözi az anyát. Oidipusz sztorijában az anya a halálba menekül; a megvakult Oidipusz pedig a lányával kezdi újra az egész történetet.
Rómeó és Júlia csak a másvilágon szabadul meg a szülői túlhatalomtól; egy rakás "becsületgyilkosság" történik azért, mert szerencsétlen muszlim fiatalok megpróbálnak ellentmondani a szüleiknek, akik ezért saját kezükkel kínozzák halálra édes gyermekeiket.

A lázadás is egy menekülési kísérlet - és az sem vezet sehová. Egy példa rá:
"F. József: Igaz tehát? A saját fiam árul el!
Rudolf: Apám!
F. József: Én sem menekülhetek!
Grünne, Rauscher, Schwarzenberg, Kempen: Szörnyű hír, hogy ön, a herceg így tett -
önből áruló lett, ám ezt senki nem tudhatja meg!"
www.youtube.com/watch?v=QD-mSfJhjQw

Valakinek el kell köteleződni, valakivel szerződést kell kötni. Ha az egyik szerződés nem működik, akkor életbe lép a másik. Ha nem a társad a legstabilabb, legbiztosabb partnered, akkor az egyenes ági leszármazásnak vagy életre-halálra elköteleződve.
Mint szinte mindenki más.

@tireless treehugger: nem értek semmit a bankrendszerekhez. De abban azért egyetértesz, hogy ha az olasz (vagy épp a görög) válságról van szó, mindenki hajlamosabb az általános emberi felelőtlenséggel magyarázni a dolgot; de ha Svédország vagy Németország kerülne válságba, mindenki inkább a rossz vezetőket szidná, nem általában a felelőtlen, hedonista állampolgárokat.

@Disznóvári: A nyugdíjadért aggódsz, ez is magyarázat az antifeminizmusodra....
Na és akkor még azt magyarázd meg, hogy miért propagáljátok az ún MGTOW életet, ami nem feministaellenes, hanem általában nőellenes, sőt kvázi társadalomellenes; olyan életvitel, ami egyáltalán nem óhajt terheket vállalni.
Az MGTOW céljait leginkább megvalósító férfiak: karpatmedence.info/europa/az-ujsagiro-megkerdezi-a-migranst-hogy-mit-akar-dolgozni-munchenben-a-valasz-egeszen-elkepeszto/

maroz 2017.02.27. 08:35:49

@annamanna: Nekem már nincsenek gyerekeim, felnőtteim vannak. Mi a bajod a lecsúszó bugyikkal? Fapina vagy? Ez az egyetlen értelmes dolog a világban, a többi csak rizsa.

annamanna 2017.02.27. 08:59:19

@maroz: Ugye szerinted sem létezik funkcionális analfabéta? Ha valaki el tud olvasni egy szöveget, már érti is. Elég kibetűznöd a paralelogramma szót, máris tudod, mit jelent. Ebben nyilván egyetértesz Balog Zoltánnal. A kötődés nem szinonimája a ficki fickinek.
Legyen még két varázsszó: elidegenedés, tárgyiasulás.

maroz 2017.02.27. 10:45:08

@annamanna: A funkcionális analfabetizmus írás közben is megy. Könnyen meglehet, hogy te érted amit írsz, de mivel olyan formában teszed, amilyenben így igen sűrűn tapasztalni olyant, hogy rajtad kívül senki más nem érti. Néha, és részleteiben, de ez is elenyésző.

Szóval ne szopjuk már itt tök fölöslegesen egymás faszát, hanem mondd meg, hogy mi az, amit szerinted félreértettem és tisztázzuk. Neked van egy darab elképzelésed valamiféle kötődésről, amire mondjuk rá, hogy érdekes, de talán nem szentírás. Nekem jó eséllyel másmilyen elképzelésem van a dologról, és persze az sem szentírás. Szóval ha te nekem azt szeretnéd elmondani, hogy te hogyan gyakorlod ezt a kötődést az érdekel, de ha azt, hogy hogyan _kell_ kötődni az nem.

annamanna 2017.02.27. 11:43:32

@maroz: Felteszem, ezt a mondatot ismered: "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté."

Elhagyja és ra-gasz-ko-dik. Az egyik kötődésből átlép egy másikba. Valójában ez a felnőtté válás, enélkül nem lehet róla beszélni. Szerződés, vállalás, kötődés.
Ha az egyiket felbonthatónak tartod, akkor a másikhoz ragaszkodsz. Olyan nincs, hogy egyikhez se, olyan sincs, hogy mindkettőhöz. Egy seggel nem lehet két lovon ülni, de valamelyiken muszáj. Vagy az egyenesági leszármazást tartod mindenek fölött valónak, felbonthatatlannak, elsődlegesnek, vagy a párkapcsolatot.
Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy te is (mint szinte minden ember) az egyenesági, tehát szülő-gyerek kapcsolatot a párkapcsolat elé rendeled.
Majdnem mindenki így van vele, ezért aztán alig élnek a Földön "fölnőttek". Az, hogy valaki már mindent a pénzzel mér, agyondolgozza magát, okos és művelt, vagy bőségesen tapasztalt szexuálisan stb... ez mind lehet kritérium, de van valami a mélyben, ami szinte mindenki életéből kimarad: az életről egy új szerződés kötése. Más feltételek alapján, mint a régi volt.
Enélkül a házasság átmegy papás-mamásba, és a pár tagjai azt várják a másiktól, hogy úgy gondoskodjon róluk, mint egy szülő. Hiába nevezik másképp a párt, de az elvárás mégis gyerekes (vagy épp anyukás-apukás) marad. A feltételek és az elvárásrendszer nem változik, csak a személy cserélődik ki.

Gondolj bele, például amikor a feministák vagy az antifeministák állami törvényekkel akarják rákényszeríteni az akaratukat/vágyaikat/félelmeiket a másik nemre, ez olyan, mint amikor a veszekedő testvérek a szülőhöz futnak, mert attól remélnek védelmet a másik ellen.
Se magát, se a másikat nem tekinti igazán felnőttnek az, aki az állammal akarja levédetni magát a párja ellen.
Persze ez nem csak az egyének felelőssége; az egész világ úgy működik, hogy valójában nagyon sok tekintetben kiskorúként kezeli, kiskorúságban tartja az embereket. Cselesen és rejtve persze, úgy, hogy senki ne vegye észre.
Azért a "paternalista állam" kifejezés, vagy az Eric Berne-féle "énállapotok" kifejezés ismerős. www.azirastukreben.hu/hany-ember-vagy-avagy-az-eric-berne-fele-enallapotok
És persze az Eszmélet idevonatkozó sorai:

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

Ezt leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki az ószövetségből kilép, és átlép az újba, amit új és jobb feltételekkel kötnek meg. Ez nem erőltetett párhuzam, az újszövetség szövege ugyanis a házasságot Krisztus és az egyház kapcsolatához hasonlítja; ehhez pedig nyilvánvalóan Krisztusnak kellett előbb elhagynia az Atyát és leválnia róla, amit meg is tett, és egyáltalán nem ment könnyen, még neki sem.
Akkor prosztó embereknek miért is sikerülne....?
Sajnos alig van ember, akinek ez valóban sikerül.
"Önt egy égi kar inti, frigye sikerülni fog".... nos, annyira sikerült, hogy Karinthy ezzel jellemezte a házasságát:
„Ha meghal, és fölkerül az égbe, Jézus majd nagy tisztelettel átadja neki a helyét az Úr jobbján, azt mondván: – Ez az ember még nálam is többet szenvedett, ez a Böhm Aranka férje volt.”

És akkor az újszövetségi szöveg:

Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.
Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.
Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.
De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben.
Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;
Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az íge által,
Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.
Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. A ki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.
Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat;
Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.
Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.
Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.
Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig meglássa, hogy félje a férjét. (Efézus 5:21-33)

Amíg ez csupán törvényes elvárás, kínos kötelesség, muszáj, addig a törvényes régi szövetség tagja az illető.
Nyugodtan tarthatod marhaságnak, amit írok, mivel gyakorlati példa alig akad rá, ők pl a ritka kivételek: www.hetek.hu/interju/201102/lukacs_erno_egy_igazi_anticeleb (nem a bődületes számok miatt).

maroz 2017.02.27. 11:55:00

@annamanna: "Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy te is (mint szinte minden ember) az egyenesági, tehát szülő-gyerek kapcsolatot a párkapcsolat elé rendeled. "

Az apad hervadt fasza a nyilvanvalo.

Mondjuk en vagyok a netto idiota, amiert veled szobaallok, amikor teljesen nyilvanvalo, hogy egy, a sajat fejebe bezarodott kataton idiota vagy, aki baszik kerdezni, baszik meselni es feltehetoleg baszni is baszik. Megkertem a szeretteimet hogy lojenek fobe ha azt latjak, hogy en teged meg egyszer akar csak egy szo erejeig beszelgetotarsnak tekintettelek.

annamanna 2017.02.27. 12:17:09

@maroz: Elhiszem, hogy zavar, de ez most spec. egy kétbites rendszer. Mindenki ezt vagy azt a lehetőséget éli meg, és szinte mindenki az egyiket éli. Vagy az egyenes ági leszármazást gondolod tartósabbnak és elsődlegesnek, vagy a párkapcsolatot. Ez akkor is így van, ha minden családtagodat szívből utálod vagy állami gondozottként nőttél fel és nulla darab rokonod van.
Amíg a másik szerződésrendszer feltételeit roppant fárasztónak érzed, addig nem is fogod teljesíteni; amíg azt törvénynek és kényszernek érzed, addig az előző szerződésrendszer alapján élsz, mint ahogy nagyjából mindenki a világon, tehát nyugodtan tarthatod magadat normálisnak és egészségesnek, mert egyszerre mindenki nem lehet beteg vagy fogyatékos.
Ez az igazi Mátrix. Üdv a valóság sivatagában.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.27. 18:59:12

@annamanna: ÉN nem propagálom az MGTOW-t.
Egy szélsőséges ideológiára adott szélsőséges reakciónak tartom. Természetesen a kettő közül a feminizmus a veszélyesebb, mert nem MGTOW-ok, hanem feministák ülnek a különéle nemzetközi szervezetekben és erőltetik rá torz világképüket az államokra.
Én a harmonikus párkapcsolat és a család híve vagyok. A radikális feministák, akik az elmúlt 20-30 évben nagy befolyásra tettek szert, családellenesek és békétlenséget szítanak férfiak és nők között.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.06. 20:21:01

Femináci diktatúra Spanyolországban:
"Néhány hónapja botrányos plakátkampányt indított Spanyolországban a Chrysallis EH transznemű érdekvédelmi szervezet. Olyan posztereket helyeztek el a buszokon és a villamosokon, amelyek meztelen GYERMEKEKET ábrázoltak, köztük egy lányt férfi nemi szervvel és egy fiút női nemi szervvel. A plakátokon pedig ez a felirat állt:

"Vannak lányok fütyivel, és fiúk puncival. Ez ilyen egyszerű."

A gyermekeket könnyen összezavaró és befolyásoló reklámot a helyi önkormányzatok is támogatták, továbbá pedig egy ismeretlen New York-i üzletember is 28 ezer euróval. A szervezet egyébként rendszeresen juttat el oktatási anyagokat is iskolás gyermekek számára.

A CitizenGO, és spanyolországi testvérszervezete, a HazteOir aggódva tapasztalják a Spanyolországban évek óta egyre nagobb teret kapó gender-propaganda oktatásban való megjelenését. A CitizenGO Csoport tagjai úgy döntöttek, hogy nem hagyják, hogy összezavarják gyermekeiket, ezért tájékoztató kampányt indítottak azzal a céllal, hogy felhívják a szülők figyelmét az iskolákba gyakran beférkőző gender-ideológiára. Ennek részekén egy országjáró buszt is elindítottak a következő felirattal:

"A fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk. Ne hagyd magad becsapni.
Ha férfinak születtél, férfi vagy. Ha nő vagy, továbbra is az leszel.”

Magyarországon a legtöbb ember nem is értené, hogy miért kell egy olyan alapvető dologról beszélni, amit mindenki tud, és ami még az általános iskolai tananyagnak is a része. Hála Istennek nem értjük, mivel nálunk (még?) nem nyert teret ilyen nagy mértékben a gender-ideológia az oktatásban és a politikában.

A HazteOir kampánya már az első napján hatalmas felháborodást váltott ki. A baloldali, liberális és LMBT szervezeteket, a politikusokat és a médiumokat annyira felzaklatta a busz madridi jelenléte, hogy hadjáratba fogtak ellene. A szervezetek sürgették a spanyol főügyészt, hogy állítsa meg a buszt, és cenzúrázza annak feliratát. A médiumok legnagyobb része egyöntetűen elítélte a szerintük gyűlöletkeltő üzenetet, így végül számos politikai párt is elhatárolódott tőle. A madridi rendőrség végül bírósági végzés nélkül szállíttatta el a járművet, ami miatt természetesen jogi panaszt teszünk. Ezenkívül Madrid pénzügyi biztosa, Jesú Cabellero Klink engedve az LMBT lobbi nyomásának, gyűlöletbeszéd miatt indított nyomozást a HazteOir ellen.

Odáig jutottunk, hogy a gender-aktivistáknak már nem elég, hogy beférkőznek az iskolákba különféle elméleteikkel, hanem büntetni is szeretnék a tőlük eltérően gondolkodókat, megtiltva nekik véleményük kifejezését.

Elgondolkodtató, hogy míg a buszt gyűlöletbeszédre hivatkozva állították le, munkatársaink több fenyegető üzenetet kaptak, egyikben pl. az égő busz képét küldték el nekik. Természetesen ezeket az eseteket rögtön jelentették a rendőrségnek, hogy kivizsgálják őket. A busztársaság vezetője félelmét fejezte ki az említett fenyegető üzenetek és a városban szerveződő demonstrációk miatt, melyek célja a jármű haladásának megakadályozása volt.

Mindezen túl LMBT-párti hackerek is összefogtak ellenünk, és úgy döntöttek, hogy illegálisan megtámadják a HazteOir és a CitizenGO közös szerverét, átmenetileg megbénítva ezzel munkánkat. (Tájékoztatjuk, hogy adatbázisunk és adatai biztonságban vannak, adatvesztés nem történt.) A rendőrség szerint az Anonymous támadott, de emellett más hackercsapatok is üzentek nekünk:

"Nem toleráljuk a HazteOir homofób propagandáját. Tönkretettük az oldalukat, hogy ne tudjanak aláírásokat gyűjteni."

(Ennyit a toleranciáról...)

Hamarosan a nemzetközi közvélemény érdeklődését is felkeltette az ügy. Hillary Clinton lánya, Chelsea Clinton az alábbi bejegyzést tette közzé Twitteren: "Kérlek, ne hozzátok az USA-ba ezeket a buszokat (vagy bárhova máshova)."

A CitizenGO amerikai csapata kapva az ötleten elkészítette a buszfelirat angol nyelvű tervét, és tárgyalni kezdett néhány busztársasággal, így remélhetőleg hamarosan az Egyesült Államokban is útjára indulhat tájékoztató kampányunk."

Jean Sol Partre 2017.03.06. 20:53:18

@Disznóvári: "A gyermekeket könnyen összezavaró és befolyásoló reklámot"

miben zavarja őket össze és vajon mire befolyásolja?

tireless treehugger 2017.03.06. 22:00:15

@Disznóvári:

>>Ennek részekén egy országjáró buszt
>>is elindítottak a következő felirattal:

spanyolország meglehetősen nagy, ötszáz busz talán okozna valamit, de hogy egy?, reklámkampány során 10ezer buszra kerül ki a hirdetés.

még mindig cicaharc kinézete van, megélhetési rettegők minimális rétegigény kiszolgálására, pénzt honnan szeditek?, az ismeretlen adományozó nem oroszos akcentussal beszél véletlenül?.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.06. 22:50:56

@Jean Sol Partre: @és ma mi jót tettél?: Nem magyarázom el. Szenvedjétek meg ti is az igazsághoz vezető utat. Ha erre gyenge értelmi képességeiteknél fogva nem vagytok alkalmasak, a magyarázatom is csak légbe kiáltott szó lenne. Ha mégis eljutnátok az igazságig, köszönjétek meg nekem, hogy utat mutattam.

Jean Sol Partre 2017.03.06. 23:24:16

@Disznóvári: hihetetlen meggyőzőerővel bírsz, igazán.
Nagyjából az látszik, hogy semmi érved nincs semmire azon kívül, hogy "aki ezt nem látja az vak és/vagy értelmi fogyatékos". Kezdem úgy érezni, amiket ennyire utálsz, csak jó dolgok lehetnek.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.06. 23:42:16

@Jean Sol Partre: "Kezdem úgy érezni, amiket ennyire utálsz, csak jó dolgok lehetnek. "

Akkor élvezkedj bennük. Egészségedre!

annamanna 2017.03.07. 04:20:27

@Disznóvári: "Én a harmonikus párkapcsolat és a család híve vagyok."

Ha te a harmonikus párkapcsolat és család híve vagy, mit teszel érte? Belinkelsz egy szöveget Demcsák Zsuzsa és férje viszályáról? Ebből látszik, hogy a harmonikus párkapcsolat híve vagy?

Vagy abból, hogy spanyol transznemű reklámkampányról másolsz be egy szöveget? Ez például hogyan segíti elő a harmonikus párkapcsolatot?

Netán abból látszik, hogy ironizálsz a vascsövezéssel? Ez mitől humoros? Szerintem ezen senki sem nevet, mert egyszerűen nem vicces.

Ha téged a harmonikus párkapcsolat érdekel, akkor miért nem azzal foglalkozol? A linkek és szövegek alapján nem úgy tűnik, mintha téged egy fikarcnyit is érdekelne a harmonikus párkapcsolat.

Tegyük fel, hogy azt állítom, dietetikus vagyok; majd ezek után folyamatosan süteményrecepteket osztok meg. Ha így tennék, abból mire lehetne következtetni? Arra, hogy engem tényleg érdekel a dietetika - vagy arra, hogy nem érdekel?

Tegyük fel, azt állítom, az ország felvirágoztatása a célom, szavazzatok rám! Majd, miután bejutottam a parlamentbe, úgy viselkedek, mint a jelenlegi politikai elit. Ha így tennék, abból mire lehetne következtetni? Arra, hogy tényleg az ország felvirágoztatása a célom - vagy arra, hogy nem?

Azt mondod, viccelsz - de ezt mi bizonyítja? Azt mondod, a harmonikus párkapcsolat a célod - de ezt mi bizonyítja? Azt mondod, a feministák ellen harcolsz - de ezt mi bizonyítja?
Ilyen alapon én is mondhatom azt, hogy én vagyok Margit hercegnő. Igazán jól nézek ki ahhoz képest, hogy már 15 éve meghaltam.

@Jean Sol Partre: megkerestem, itt van az ominózus kép: www.bbc.com/news/world-europe-39125187
Mivel gyermekekről van szó, a nemi identitást ezek az észlények azzal bizonyítják, hogy az egyik gyereknek a képen hosszú haja van, a másiknak meg rövid. Azzal is vissza lehetett volna vágni, hogy vannak hosszú- és vannak rövid hajú lányok (és fiúk); a haj hossza nem változtat azon, hogy az egyik gyerek lánynak, a másik pedig fiúnak születik. Ezek a genderezők tényleg agyalágyultak; de egyszerűbb volna nevetségessé tenni őket, mint komolykodva sipákolni miattuk.
Vagy elég lenne néhány genderfeminista képével visszavágni, mint például a zöld disznóvá varázsolt Pető Andreával: keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2015/01/06/rtl-73474/rtl-73474-03502100.jpg

És az ő képével illusztrálni a Zöld disznó meséjét:
"Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Volt egy fia, de az nagyon gonosz volt, mert mindent megtehetett, ami csak eszébe jutott.
Örökké a sötét erdőt járta, öldöste a madarakat, vadakat, egyszer még egy rőzseszedő anyókára is rákiáltott, hogy az majd szörnyethalt:
- Kitakarodj ám az erdőmből azonnal! Kutyákkal itatom fel a véred, ha azonnal ki nem takarodsz innen!
Az meg rimánkodással akarta megbékíteni:
- Jó királyfi, hét napja nem fűtöttem, meghalok a hidegtől! Ezt a rőzsét úgysem használod semmire.
Hát még rá is vert érte.
- Na, királyfi, verjen meg az isten! Zöld disznó képében túrjad az erdődet, míg egy királykisasszony meg nem csókol!
És halljatok csodát: megrázkódik a királyfi, s ahogy van, fertelmes zöld disznóvá változik, a palota hatalmas disznóóllá, a sok aranyos minden szalmává!"
antikregiseg.hu/mesetar/a_zold_diszno.php

tireless treehugger 2017.03.07. 21:36:42

@Disznóvári:

>>Én a harmonikus párkapcsolat és a család híve vagyok.

két szerető férfi szív, egyikük vagy esetleg mindkettő szül így megvan a saját gyerek is, igazi család, gondolom támogatod.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.07. 21:51:52

@annamanna: Az irónia célja nem feltétlenül a nevettetés. Szókratész pl. ironikus volt, nem nagyon nevettetett, viszont elgondolkoztatott. Sokan nem értették az iróniáját, ezért ki kellett innia a bürökpoharat.

Az, hogy a harmonikus párkapcsolat és a család híve vagyok, abból látszik, hogy felhívom a figyelmet azokra a csoportokra, érdekkörökre, akik ezek ellen vannak.

De hogy tanulj is valamit, egy Roger Scruton idézettel készültem neked mára:
„Nem sokkal a hegeli fölmagasztalása után Marx és Engels gúnyt űzött belőle A szent család című művében. Ám az igazi intellektuális háború a család ellen a XX. század második felében bontakozott ki. Wilheim Reich, R. D. Laing, Aaron Esterson és az ő felfogásukat követő radikális pszichoterapeuták a családot a múlttól ránk rótt tehernek gondolják: általa a szülők az avítt tekintély örökségével verik láncba ivadékaikat. Laing véleménye szerint azért alakult ki a szkizofrénia, mert az ént a reá kényszerített diszfunkcionális normák átváltoztatják a másikká. E gondolkodók, illetve a szexualitás, a bolondság és az orvoslás „történetét” földolgozó Michel Foucault nyomán a radikális feminizmusnak immár feltett szándéka, hogy a családot teljességgel dekonstruálja, leleplezze mint a férfiuralom eszközét, és újfajta, „tárgyalásos” egyesülési módokat szorgalmazzon.(...)
A társadalom egy része továbbra is ragaszkodik a "családi értékek"-hez és a családok tartósságát biztosító szereposztásokhoz. E rétegnek azonban nincs olyan erős hangja, hogy a közvéleményt befolyásolhatná. Az egyetemek és a véleményformáló elit, illetve a tömegmédiumok feminista, antipatriarchális és a hagyományos nemi, például az abortusszal, a homoszexualitással és a házasságon kívüli szexszel kapcsolatos tiltásokat ellenző nézeteket közvetítenek. Ennél fontosabb hogy az elitkultúra, hogy Polányi Mihály kifejezését használjam, "morális inverzión" ment át. Az engedély átfordul tiltásba, ahogyan az alternatívák pártolása utat enged a régi ortodoxia elleni hadviselésnek. A családot, mely távolról sem élvezi az elit ünnepelte "transzgresszív" pózolás jogos alternatívájának státusát, mint elnyomásformát kapásból félresöprik. (...)
Ha a cél nem volna több, mint az egyik hitrendszernek a másikkal való fölváltása, akkor a kérdés nyitva állna a racionális vita előtt. Csakhogy a cél nem más, mint az egyik közösségnek a másikkal való fölváltása -- a fiataloknak az erkölcsi és vallási dinamizmusát vesztett hűségtől való elszakítása. A más kultúrákhoz való "nem megítélő" viszony együtt jár rettenthetetlen szidalmazásával annak a kultúrának, amelyet az ember talán éppen sajátjának mondhatna... Sajnálatos módon azonban nincsen olyan közösség, amely önmaga megtagadásán alapulna. A kulturális örökség elleni támadás nem vezet a társadalmi tagság semmilyen új formájához, legfönnebb az elidegenedéshez."

annamanna 2017.03.08. 02:53:24

@Disznóvári: Teljességgel lehetetlen, hogy ha valakit érdekel valami, akkor ne tudjon az érdeklődése tárgyáról (legalább néhány mondatban) önállóan fogalmazni. Vegyünk példaképp egy cigányasszonyt, aki a televíziós szappanoperák iránt érdeklődik. Teljesen biztos, hogy néhány mondatban össze tudja foglalni, miről szól az a sorozat, amit aktuálisan éppen néz.
Vagy legyen egy kislány, aki szeret barbizni. El fogja tudni mondani, hogyan szokott játszani a babáival.
Vagy legyen egy alkoholista, aki a kocsmában rendszeresen tekézik. Ha megkérdezik róla, biztosan tud néhány mondatot mondani a tekézésről.

De vajon mennyire érdekelhet téged mindaz, amit érdeklődési területként megadsz, ha semmiféle önálló gondolatod sincs róluk?
Ez nagyon hasonlónak tűnik ahhoz, mint amikor a szépségverseny résztvevői azt állítják, életcéljuk a világbéke. És ha valaki azt kérdezné az egyik versenyzőtől, hogy pontosan mit ért a világbéke szó alatt, vagy mi az elképzelése, hogyan lehetne elérni, akkor az illető valószínűleg csak nézne, mert fogalma sincs róla - és azért nincs, mert a világbékét, mint életcélt csak azért dobta be, hogy ne tűnjön önző dögnek. Úgy gondolta, azt mégsem állíthatja magáról (ami pedig az igazság lenne), hogy egy pénzes pasit szeretne fogni magának, aki minden kívánságát teljesíti.
Ez mégiscsak gázos életcél, úgyhogy gyorsan kitalál valamit, ami nem tűnik ennyire önzőnek és gonosznak; csakhogy az általa megnevezett emberbarát, humanista életcéllal kapcsolatban semmiféle gondolatfoszlány sem jut az eszébe.
Hasonló szituáció, hogy a társkereső hirdetésekben érdeklődési területként a színházat jelölik meg az emberek, plusz az olvasást, kirándulást; de ha megkérdeznénk a rengeteg kultúrembert, hogy milyen darabot látott legutóbb és milyen könyvet olvasott, akkor szabadkozna, hogy sajnos neki nincs ideje színházba járni, olvasásra meg pláne nincs ideje. De ha így van, akkor miért jelölte meg ezeket érdeklődési területként? Mert jól hangzanak.

Ha tényleg a harmonikus párkapcsolat híve lennél, és tényleg a feministák ellen küzdenél, akkor minden gond nélkül írnál arról, amit ezen a téren eddig tapasztaltál, átéltél; arról, amit a valóságos tapasztalásaidból a magad számára leszűrtél.
Ha csak idézgetsz, akkor olyan vagy, mint aki bőszen állítja, hogy az európai keresztény kultúrát meg kell védeni a migránsoktól - de ha megkérdezném az ilyen embertől, hogy mikor volt utoljára templomban, akkor rendszerint kiderülne, hogy soha, és esze ágában sincs oda járni vagy Istenben hinni.
Viszont, ha ő maga nem hisz és nem jár templomba, akkor hogyan akarja megvédeni az európai kereszténységet a migránsoktól? És egyáltalán - minek?
Hát mert jól hangzik. Ha ezt állítja, akkor saját magát is értékesebbnek láthatja a migránsoknál, akik ugyebár nyilvánvalóan nem keresztények.
És ha a migránsok nem keresztények, akkor ő maga biztosan keresztény, hiszen Európában lakik.
Jó, hát akkor mesélje el pár percben, hogyan éli meg a hitét.
Sehogy. Ne hülyéskedjek már, neki erre nincs ideje.
Olvasta a Bibliát? Nem. De ha nem, akkor mégis hogy gondolja, hogy bármilyen köze is lehet a kereszténységhez?
Ha érdekelné, akkor lennének saját tapasztalata, amiket a saját szavaival képes volna megfogalmazni.

Jean Sol Partre 2017.03.08. 10:36:28

@Disznóvári: "Az, hogy a harmonikus párkapcsolat és a család híve vagyok, abból látszik, hogy felhívom a figyelmet azokra a csoportokra, érdekkörökre, akik ezek ellen vannak."

akkor már csak azt kellene tisztázni, mit is értesz te harmonikus párkapcsolaton, amit a feministák elleneznek. Gondolom, vascső van benne, de még mi más?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.08. 22:58:36

@annamanna: @Jean Sol Partre:
Szerencsétlen alemberek!
Nem én tehetek róla, hogy a feministák megvezetnek, félrevezetnek titeket, hazudnak nektek és ember- és társadalomellenes ideológiájukkal az emberi faj vesztére törnek! Ne rám haragudjatok ezért, hanem rájuk!

tireless treehugger 2017.03.08. 23:04:48

@Disznóvári:

én kis hősöm, bagdy emőke néni tette ezt veled?, ne add fel jön a segítség!!

Jean Sol Partre 2017.03.08. 23:34:43

@Disznóvári: haragszunk? én csak kérdeztem: "mit is értesz te harmonikus párkapcsolaton"?

annamanna 2017.03.09. 00:50:26

@Disznóvári: Na de kit érdekelnek a feministák? Téged sem érdekelhetnek különösebben, mert nem viszed túlzásba az ellenük való harcot. Legalábbis ez itt nem egy feminista fórum, tehát itt nem feministák ellen küzdesz, inkább az antifeminista álláspontot "népszerűsíted".
A harmonikus párkapcsolat pedig végképp olyan téma, amit az ember saját maga él meg, tehát saját maga beszél róla - vagy nem. Egy idézet semmiről sem győz meg.
Legfeljebb arról győzhet meg, hogy valamiért mást állítasz magadról, mint amit valóban átélsz; másnak mutatod magad, mint amilyen valójában vagy. Ez lehet tudatos, de könnyen lehet, hogy még csak nem is tudatosul, és nem is veszed észre, hogy valójában nem az vagy, akinek hiszed magad.

Legyen még két egyszerű példa: aki rendszeresen horgászik, az biztosan hosszan képes beszélni az élményeiről és a szakmai fortélyokról. Mert tényleg benne él ebben a hobbiban, sokat gondol rá akkor is, amikor éppen nem ül a vízparton; a fejében épp előkészül a pecázásra, vagy utólag dolgozza fel az élményeit.
De ha Kate Middletonnal valaki a művészettörténetről próbálna csevegni, hát valószínűleg nem sok gondolatot tudna belőle kihúzni, annak ellenére sem, hogy ilyen szakot végzett az egyetemen.
De láthatóan nem érdekli a művészettörténet; így beszélni sem nagyon igyekezhet róla. Valószínűleg nincs semmilyen gondolata a művészettörténettel kapcsolatban. Viszont fogyókúráról, tornáról, ruhamárkákról hosszan tudna csevegni, mert ezek a témák tényleg érdeklik.

maroz 2017.03.09. 06:21:41

@Disznóvári: Rájuk úriember nem haragszik, hiszen nekik, veled ellentétben nincs vascsövük!

Haragudni olyanra érdemes, akivel szemben ez kihívás. Egy nyeszlett feministával szemben rád érdemes haragudni, hiszen te betűröd a likacsos wifebeatert a gatyádba és meglengeted a vascsövet.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.09. 20:13:55

@maroz: Ti nem úriemberek vagytok, hanem súlyosan retardált, agymosott véglények. Melyik "nyeszlett feminstára" gondolsz? Antoni Ritára? XD
www.youtube.com/watch?v=ftVwnpVZHN8

annamanna 2017.03.10. 01:27:40

@Disznóvári: Szerinted Antoni Rita célja a harmonikus párkapcsolat? Ha igen, miért igen, ha nem, miért nem?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.10. 01:41:56

@annamanna: Antoni Rita egy beteg nő. Megtalálta a beteségéhez azt az ideológiát, amivel a betegségét igazolni tudja, és a többségi társadalom normáit "beteségként", vagy valami elítélendő hatalmi harcként (az "elnyomó patriarchátus" megnyilvánulásaként) tudja beállítani. Ennél egyszerűbben nem tudom leírni a jelenséget, bonyolultabban igen, de nem vagyok benne biztos, hogy azt megértenétek.

annamanna 2017.03.10. 02:31:08

@Disznóvári: miért harcolsz beteg ember ellen?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.10. 07:23:58

@annamanna: Mert a társadalomra akarja erőltetni torz, beteges világképét és ebben segítik is őt olyan kártékony "civil" feminista szervezetek, mint pl. a nane, vagy a patent.

annamanna 2017.03.10. 07:56:44

@Disznóvári: Ha így van, akkor konkrétan hogyan harcolsz ellenük?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.10. 08:29:29

@annamanna: A szó, az értelem, a meggyőzés és a jog erejével.
Az ne tévesszen meg titeket, hogy veletek, virtuális személyekkel hogy bánok. Ha nem értitek, amit mondok, ha nem tanúsítatok kellő tiszteletet irántam, amiért felvilágosítottalak benneteket, nyugodtan rátok boríthatom a virtuális asztalt, nyudtan megregulázhatlak titeket virtuális vacsövemmel és lelkiismeretfurdalás nélkül elküldelek titeket a tetves kurvaanyátokba.

annamanna 2017.03.10. 08:34:12

@Disznóvári: Mégis mi közünk van a te harcodhoz Antoni Rita ellen?
Miért nem neki és a többi feministának ígéred be a vascsövet, az ő fórumaikon?
Miért tévelyegsz és mocskolódsz itt?
Ez itt a nane blogja? Ha nem, akkor mit keresel itt?

maroz 2017.03.10. 12:39:11

@Disznóvári: Peldaul en is vedem?

De mi lenne, ha kompromisszumkeszseget villantanal: a vascsovet megtartanad a harmonikus parkapcsolatodon beluli ferfiassagpotleknak (jut eszembe: ez a vascso-fixaciod nem azert alakulhatott ki, mert nem all fel?), mig a tobbi harczodhoh megelegednel az aluminiumcsovel. Puhabb, kisebb a svungja, szoval pont olyan gyava szaroknak valo, akik csak hangemberkednek.

Jean Sol Partre 2017.03.10. 13:58:05

@Disznóvári: szerintem egyikünk sem a feminizmust védi, csak nem értjük, mi ellen és főleg miért harcolsz, pláne meg ezt a vehemenciát, amivel.

annamanna 2017.03.10. 14:19:28

@Disznóvári: Te miről fantáziálsz? Mi közünk van hozzá?
Nem igaz, hogy az életcélod a feminizmus elleni küzdelem, mert nem vagy képes róla életszerűen beszélni, nem vagy képes bemutatni, nap mint nap mit teszel ezért - te, és nem más nickek, akiket bemásolsz.
Nem igaz, hogy a harmonikus párkapcsolat híve vagy, mert ahhoz harmonikus emberi kapcsolatokra kellene törekedni, te pedig nagyjából úgy viselkedsz itt, mint egy nyóckeres cigány.
Még a szemünkbe is hazudsz, amikor azt állítod, "körömszakadtáig védjük" Antoni Ritát, amikor nagyjából fogalmunk sincs arról, ki ez a nő.
Természetesen az sem igaz, hogy itt bárki alember vagy primitív ostoba paraszt volna hozzád képest.
Az, amit beképzelsz magadnak, és a valóság nagyjából két különböző bolygón található. Nem tudom, tudsz-e ezen változtatni, pontosabban felismered-e, hogy az állításaid a fantáziában, és nem a valóságban gyökereznek. Nem valószínű, sajnos.

Jean Sol Partre 2017.03.10. 15:18:53

@Disznóvári: "ha nem tanúsítatok kellő tiszteletet irántam, amiért felvilágosítottalak benneteket"

kétszeresen is lol.
egyrészt miféle tisztelet annak, aki csak vascsövezik meg kurvaanyáz csípőből?
másrészt lófaszt világosítottál fel bárkit bármiről, kijelentesz dolgokat és azt mondod, vak/ostoba/kurvaannya az aki ezt magától nem látja.
süti beállítások módosítása