Nővérhiány itthon: mélypont mélypont után
2017. január 18. írta: Redakció

Nővérhiány itthon: mélypont mélypont után

apolok.jpg

Legalább tizenhatezer nővér és ápoló hiányzik a magyar egészségügyből, miközben az egyetemről kikerültek kétharmada eleve külföldön áll munkába. Az ágazatban meglévő feszültségeket jól jelzi, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke letiltotta a lapunknak adott nyilatkozatát a Sándor Máriával való konfliktusuk folytán. A „fekete ruhás nővér” továbbra is azt mondja: a kamara és a szakszervezet minden kormánnyal megkötötte a maga alkuját. Az őszi 26 százalékos béremelésre csak legyintve nevetnek a nővérek. Munkaerőhiányról szóló riportsorozatunk újabb része az ápolókról.

A legoptimistább becslések szerint is legalább tizenhatezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből, de a pesszimistábbak egyenesen huszonhatezerre teszik ezt a számot. Már Sándor Máriáék fekete ruhás tiltakozása is a nővérhiányból indult ki, miután Sándor Mária egyik kolléganőjének a beteg édesapja elhunyt otthon, de a kolléganő becsületből beállt dolgozni a nővérhiány miatt, és egyébként sem nagyon engedhette volna meg magának, hogy a kevesebb pénzzel járó táppénzre menjen.

Meddig lesz így fenntartható az egészségügy, mit mondanak, akik külföldre mentek, és mennyit ér az ősszel megadott 26 százalékos béremelés? Munkaerőhiányról szóló riportsorozatunk negyedik részében ennek járunk utána, megszólaltatva szervezeti vezetőket és még itthon lévő, illetve már külföldre szakadt ápolókat – néhányuk keresztnevét az anonimitás érdekében megváltoztattuk.

Bakó Bea riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr7712135747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.18. 15:29:18

ez is brüsszel miatt van.
ideje kilépni az unióból, mielôtt beteg magyar emberek élete kerül veszélybe.

Conchobar 2017.01.18. 17:07:52

"Nővérhiány itthon...Hiszen ahogy egyre kevesebb nővér van egy osztályon, úgy kell a többieknek egyre többet dolgozniuk...ezen a kórházvezetők sem igyekeztek segíteni, sőt, 'vezetői verseny volt, hogy melyik kórház képes minél kevesebb nővérrel ugyanazt a színvonalat biztosítani'".

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.18. 17:45:54

a pravda 888-ik oldalán lévő hangulatjelentés szerint nincs semmi nővérhiány

f*sznak kell itt lázítani a forradalom népét

Sir Galád 2017.01.18. 17:54:21

Szerintem építsünk stadiont!

Kandeláber 2017.01.18. 18:07:45

"Az őszi 26 százalékos béremelésre csak legyintenek a nővérek."
A karácsonyi tíz rugós utalványra meg a szoclib nyuggerek legyintgettek, de az nem jutott eszükre, hogy kivigyék a Blahára, és odaadják a meleg ételért sorban álló valódi szegényeknek.
Legyintettek, köpködtek, aztán az utalványért vettek pár kiló húst, amit két pofára befaltak, és böfögés közben mondogatták, hogy milyen keveset kaptak.

Zb74 2017.01.18. 18:52:15

"a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke letiltotta a lapunknak adott nyilatkozatát"

Sosem értettem, ezt hogy lehet. Ha nem akar nyilatkozni, akkor ne nyilatkozzék, de ha már szóba állt az újságírókkal, akkor ne ő akarja már eldönteni, hogy a lap publikálja-e az anyagot, vagy sem.

Pelso.. 2017.01.18. 19:11:08

@Herr Schnapsidee Lieferant: Csak semmi hőbörgés, tekintsük a jelenség másik oldalát:
Tehát havonta tizenhatezer nővér bére kerül megtakarításra, az összeg remélhetőleg fedezi pl a magyaridők nevű parazita csoport fenntartását.

mikimackó 2017.01.18. 19:27:33

@Kandeláber: nem láttam, hogy bármelyik kandelláber ételt osztott volna a blahán.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.18. 21:34:59

@Pelso..: ebből létrehozhat a szivarvég központ egy munkacsoportot ami azt kutatja, hogy mit is kéne kutatnia, ha lenne esze hozzá.

Bloodscalp 2017.01.18. 23:01:32

@Kandeláber: gyengén trollkodsz, fletó&soros meg az elmúlt 8 év lemeze már szóba sem kerül?

Bell & Sebastian 2017.01.18. 23:59:23

Komoly ellentmondás van abban, ha fizetős egészségügyet akarnak, de nem teszik mögé a jövedelmet.

A rendszer attól romlik, hogy egyre több az ellátandó, akiknek az ellátása egyre drágább, aminek számtalan oka van, de csak emelnék ki, a beszállítók garantált jövedelme, miközben a beszállítók végső soron monopolhelyzetet élvezve, vissza is élnek ezzel.

Egyre több beteg, javuló életkor-kilátásokkal és növekvő fajlagos költségekkel - azt jelenti, exponenciálisan növekvő költségek, csökkenő bevételek mellett. Plusz a regeneráció-képtelen demográfia.

Ez legalább öt, hosszútávon kedvezőtlenül alakuló változó.
___

Valahol csak el kellene kezdeni a szanálást, mert hamar ránk omlik az egész, értelemszerűen a nyugdíjkasszával együtt.

Addig is marad az egyenbillengészet a szárítókötélen.

Bell & Sebastian 2017.01.19. 00:01:16

jav.: de csak _egyet_ emelnék ki...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.01.19. 01:57:54

Aki emberhez méltó ellátást óhajt, bevisz a kórházba gyógyszert, kötszert, szappant, wc-papírt, tekerőt a vízcsaphoz, zuhanyrózsát, napi három étkezésre elégséges élelmiszert és egy darab nővért, aki foglalkozik az idős beteggel.
Van hová fejlődni TB-alapon, mert egyelőre orvos és injekciós tű még többé-kevésbé van, valamint vannak épületek, fűtés, víz, meg ágyak.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.19. 07:51:24

@Hepci: érdemes lenne megkérdezni, hány NER szerv/fejes kötött magán eü szolgáltatóval szerződést, noha fő profilban a jobbanteljesítő pártállam mantrát nyomja fullban :)

Pelso.. 2017.01.19. 09:22:03

@Bell & Sebastian: Nemcsak hogy több a beteg, hanem pl a diagnosztikai eljárások folyamatos korszerűsödése, vagyis drágulása évről évre nyomja fel az egy betegre eső költséget, azonos betegség csoportban nézve. No meg a rohamosan növekszik a kórokozók rezisztencia képessége, ha van egyáltalán kifejlesztve antibiotikum, árban horror.
Egyébként meg:
- be kell vezetni a vizit és fekvőbeteg kezelési díjat
- meg kell kérdezni Pesti Imre szakértőt, aki szerint húzóágazat az eü, ill. az lesz.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.01.19. 10:11:31

F *szért kell ezt a balliberális propagandát tolni, amikor MAGYARORSZÁG ERŐSÖDIK, és különben is olyan fontos dolgokról tereli el a figyelmet, mint az olimpiarendezés????

Pelso.. 2017.01.19. 10:53:36

@Lesből Támadó Szárítókötél: Az olimpiai létesítményeket némi (....:)) ráfordítással átalakítjuk majd kórházzá, járóbeteg rendelőkké. Vedd már észere, ez is egy mesterterv lesz a sok eddigi közül, hacsak a csúnya Brüsszel nem tesz keresztbe.

Bell & Sebastian 2017.01.19. 10:58:13

@Pelso..: A hatástalan, gyógyszernek nevezett placebók kivonása sürgetőbb, mert csak megkopasztják velük a beteget.

Az sem nagyon tetszik, hogy egzotikus betegségek behurcolásával pörgetik a forgalmat.

Arról nem is szólva, hogy valami amerikai, lepkeszárnyú pillangó gyakorlatilag lezabálta a díszkertet a nyáron, lehet elölről kezdeni az ültetést.

Nesze paraszt, globalizáció!

miles_Christi 2017.01.19. 12:07:32

@Zb74:

Nem tudod, hogy lehet ez?

Az ilyen úgy történik, hogy adsz egy interkút, amit ugye az ujsűgíró felvesz, modjuk diktafonra. Utána ebből kivonatolva cikket ír. Aztán ezt - jó esetben - elküldi az interjú alanyának jóváhagyásra, és megkérdi, hogy így nyomdába, monitorra, akárhova kerülhet-e az anyag. Ő meg valami miatt azt mondta: Nem

...és ez még az ideális eset.

Zb74 2017.01.19. 12:23:03

@miles_Christi: Nyilván tudom, hogy egy interjú nem a teljes beszélgetés szó szerinti leirata. Azt én is indokoltnak tartom, hogy az újságíró küldje el a szerkesztett szöveget előzetesen az interjúalanynak, hogy az tudja jelezni, ha valami máshogy szerepel benne, mint ahogy ő mondta, vagy olyan fontos információt vágtak ki belőle, ami nélkül félreérthető a mondandója. Ha így van, és helyesbítést kér, az teljesen oké. De letiltani, kompletten? Nem vállalni a saját, egyszer már elhangzott szavailt? Ehhez vajon miért van joga egy interjúalanynak?

Kandeláber 2017.01.19. 13:28:28

@Bloodscalp: Miért trollkodás, ha utalok a dékás/maszopos nyuggerek fanyalgására? :D
A 16%-ra legyintgető nővérek meg követhetik Sándor Mariska példáját.
Biztosan sokkal kellemesebb ágytál-hordozás helyett gyűléseken "függetlenként" fekete szerkóban szónokolni.
Fletó meg schwarzgyuri már a lemez "B" oldalán vannak, még beszélni sem érdemes róluk.

Robinzon Kurzor 2017.01.19. 13:30:57

Egy volt kollégám daganatos betegséggel májműtétre vár.
Múlt hétre volt előjegyezve, de az összes műtétet lefújták, mert nincs hová kitolni a műtőből a delikvenseket: nincs elég intenzív ágy, mert nincs rá nővér.

Pedig neki olyan hátszele van, hogy kettéáll a füle, tehát az elsők között tolnák be a műtőbe.

Ott tartunk, hogy már az egyébként kiváltságosok számára sem működik az eü, nem hogy a keményen dolgozó kisembereknek.

Bloodscalp 2017.01.19. 13:39:17

@Kandeláber: fletó/soros/hillary/liberálisok/háttérhatalom :) B oldal mégis mindig fel van téve:) hát kell valakit hibáztatni:) -
mint a nyuggerek...totál nem jön ide, mégis felhoztad.

A 16 vagy 26% béremeléssel is még bőven arra elég hogy megmaradjanak.

Röviden a kurva anyád.

Kandeláber 2017.01.19. 14:16:44

@Bloodscalp: Hozod a formádat...Prolitempó újra töltve.

Bloodscalp 2017.01.19. 15:33:19

@Kandeláber: ó azok a szemét panelprolik ugye☺

magyartalan pártkatonácska viszont nem vagyok.

Kandeláber 2017.01.19. 16:02:12

@Bloodscalp: Panelprolik, szinglihordák, mondta annak idején Mikola.
Most meg Zádrivecz aszongya, hogy jöhetnek a mecsetek. Mert már nem az iszlám az emberiség utolsó reménye.
Mert őt nem zavarja.
Arra vagyok kíváncsi, hogy Toroczkai mikor rúgja már tökön Gabit.

Bloodscalp 2017.01.19. 16:23:32

@Kandeláber: úgy van ☺ olvasd csak a lokált és a 888-t ☺ majd elterelik a figyelmed az ilyen csúlya dolgokról mint a valóság.

Kandeláber 2017.01.19. 16:36:22

Oké, de most átsasszéztam a ballib oldalra, csak hogy lásd, mennyire sokoldalú vagyok:
24.hu/kozelet/2017/01/17/vona-nem-tiltana-a-mecsetepitest/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.01.19. 16:40:53

@Bell & Sebastian:
Már a nemzet ex-bölcse, S. "hózentrágeres" Lajos is megmondta, hogy hülyének lenni állampolgári jog.
Virágozzék minden virág, annál is inkább, mert a homeopátiás szerekbe ezekből a virágokból baromi kevés is elég...

Bell & Sebastian 2017.01.20. 00:22:46

@Hepci: És mindenki üljön meg a saját fügefája alatt. A amerikai szövőlepke, mint ismeretlen tettes, nagy ívben szarik erre a homokos szimpátiára, mert úgy szaporodik, mint a közpénz-jellegét vesztett köszipénz.

gyalog.galopp 2017.01.20. 07:20:58

Én azt tudom, gyerekkoromban az influenza szerű betegségeimre az orvos Kalmopyrint, citromos teát, meg valami büdös sötétbarna folyadékot szokott felírni, aztán 3-4 nap és elmúlt, de mindig.

Aztán, mikor már én vittem a gyereket ugyanezért, hazafalé a patikában egy szatyor gyógyszert kellett kiváltani. A betegség egy hétig is eltartott, aztán visszaesett. Egyszer ki kellett hívni az ügyeletes orvost, megnézte mit szed a gyerek, majd felháborodva kérdezte , ki volt az a marha, aki ezeket felírta, az egyik lugos, a másik savas, ezek egymást semlegesítik.

Innentől megtanultunk lázat csillapítani langyos vízzel, ...

Szóval én az egészségügyet nem a nővéreknél mérném, hanem az orvosoknál és az orvos látogatóknál, meg a gyógyszergyáraknál.
Kubában sokkal egészségesebbek az emberek, mint az USA-ban. ?!

Tündér_Lala 2017.01.20. 08:30:53

Bakó Beának mi volt a célja ennek a cikknek a megírásával ?
Létszám hiány van ? Reklámozzuk, hogy nyugaton mennyivel többet lehet keresni, el kell tehát menni.
Próbálkoznak bért emelni ? A 15-25% röhögő görcs.

Minden tiszteletem a döntő többségnek, aki ezt a nagyon nehéz, áldozatos munkát végzik. Amit csak lehet, meg kell tenni értük.
Az azonban egészen biztosan nem a jó megoldás, hogy a depresziót terjesztjük és növeljük. Az eredményekről hallgatunk, az egyéni alternatív megoldások (távozás) nahézségeit meg sem említjük, stb.

Tehát mi Bakó Bea célja ? Mennél rosszabb annál jobb ?

S=klogW 2017.01.20. 12:51:28

@Tündér_Lala:

Az ápolás minősége a béka segge alatt van. Lelkiismeretlenül "dolgozik" sok nővér.

Valójában rég túl vagyunk a pénzügyi okokon. A nővérszakma a diplomához való kötés után éppen úgy járt mint a tanárság, sőt úgyabbul. A sehova nem való resztli itt tudott magának egy diplomát szerezni (tökmindegy neki, milyet valójában).

Egy röntgenasszisztensnek (odla - orvosi diagnosztikai és laboratóriumi asszisztens) tanuló akarta nekem megmagyarázni,h neki egyetemi diplomája van. Képtelenvolt felfigni,h attól mert egy rgyetem (intézmény) keretein belül zajlik a képzése (nyilván) ahova jár az egy főiskolai kar és nem egyetemi (szakmai) szintű diplomája van.

Megsértődött.

És a ma dívó, kikent-kifent nárcisztikus, infatilis, önző konzumidiótákból gondolunk empatikus és áldozatkész asszisztenciát NEVELNI ( mert itt arra is szükség lenne,nemcsak képzésre).

Tündér_Lala 2017.01.20. 13:07:49

@S=klogW: Túlzottan sarkos vélemény. Többségében nem ezt tapasztaltam, bár előfordult.
Próbálja meg embernek tekinteni őket, lehet jobb lesz a váaszreakció.

S=klogW 2017.01.20. 16:30:28

@Tündér_Lala: "vélemény"

Tapasztalat, a képzésből. Akikről én beszélek, azokbólcsakkevés áll

Kandeláber 2017.01.20. 16:48:20

Aszongya ez a Sándor Mria, hogy "a kamara és a szakszervezet minden kormánnyal megkötötte a maga alkuját."
Szegényke, talán még ne hallott arról, hogy egy szakszervezet - és egy kamara is - érdek képviseleti szervek, és mint ilyenek, akár béralkut is köthetnek a munkáltatóval. Talán az nem tetszett neki, hogy a szakszervezet és a kamara nem rendezett tüntit a Parlamentnél, ahová a nővérek előre szegezett ágytállal vonultak volna fel, majd az ágytálakkal legyintve nevettek volna a 26 %-os béremelésen.
Hirtelen beugrik egy másik, hozzá hasonlóan nagy lumen, az Orosz József nevű egykori rádiós, aki jó tíz éve a közrádióban azt mondta Borsik János szakszervezeti vezetőnek egy mozdonyvezető-sztrájk után, hogy az nem volt sikeres, mert sok MÁV-dolgozó nem csatlakozott hozzá.
Erre Borsik azt válaszolta, hogy valóban, néhány takarítónő sepregetett a várótermekben, egy-két pénztáros pedig bent ücsörgött a kalitkában, a mozdonyvezetők azonban nem vették fel a munkát.
És ugye sem a takarítónő, sem a pénztáros nem tudja beindítani a mozdonyt.
Amúgy borítékolni lehet, hogy ez a Mariska vagy dékás, vagy maszopos listán képviselői mandátumhoz jut majd, és minden ülésen feketében parádézik majd.

Jean Sol Partre 2017.01.20. 21:08:17

@Kandeláber: "Szegényke, talán még ne hallott arról, hogy egy szakszervezet - és egy kamara is - érdek képviseleti szervek, és mint ilyenek, akár béralkut is köthetnek a munkáltatóval"

nagyon nem mindegy, miből áll az alku. Errefelé az a divat, hogy a szakszervezet, cserébe a szakszervezeti vezetők jó fizetéséért lemondanak arról, hogy képviseljék a dolgozók érdekeit.
süti beállítások módosítása