Hoci nesze − A lovagkereszt-ügyről
2016. augusztus 29. írta: Redakció

Hoci nesze − A lovagkereszt-ügyről

lovagkeresztek.jpg

Vendégszerzőnk, Gágyor Péter írása

 

„Idesanyám, én nem ilyen falovat akartam!” Mit és kinek adhatnék én most hirtelen vissza, követvén napjaink legújabb divatőrületét? Hát bizony szegényes az én választékom, ami nem is olyan nagy baj. Talán az ötvenes évek jó bizonyítványai mellé biggyesztett ajándék könyveket kellene visszaszolgáltatnom. Tízévesen kaptam meg Fehér Klára a VIT-ről írt remekművét: „Hívek leszünk a béke szent ügyéhez”. Már nincs meg, ahogyan a többi is gyorsan olvasatlanul elkallódott, többnyire már csak a szovjet szerzőik nevére és haladó szellemű címeikre sem emlékszem. A megmaradásra nem érdemesült könyvek sorsa ilyen.

És akinek küldhetném vissza? Annak a szerencsétlen tanító néninek aki zavartan átnyújtotta, aki, hogy ne bukjon le, titokban kerékpáron járt két faluval odébb templomba. De mégis lebukott. Vagy azt a díjamat kinek küldhetném vissza, amit egy különös szerencse vágott hozzám reménytelen napjaimban?

*

A Prágai Tavaszt követő sajtó-tisztogatások után mindenképpen valami munkát kellett találnom, mert már öten voltunk… Sebészorvos barátom amúgy is már hetek óta hamis táppénzen tartott virtuális lábtöréssel. Majd szerencsémre egy nagyüzemnek mindenképpen szüksége volt egy újságszerkesztőre, ugyanis abban az évben kellett megkapniuk a betervezett érdemrendet. De a hirtelen jött újságíróhiányban megfelelő hozzáértő nem volt, hiszen a nagyobb lapok a tisztogatások több tucatnyi áldozatainak helyét a jelentéktelen sajtótermékek „bűntelen”, megbízható kádereivel töltötték be, így tehát valami megoldást kellett találniuk. Végül a kerületi pártitkát külön engedélyével (farizeusi tolmácsolásukban a három gyermekemre való tekintettel) alkalmazhatott hát az üzemi lap, az üzem pártelnökének állandó cenzori felügyelete mellett, cikkeimet azonban sem nevemmel, de még monogramommal sem írhattam alá.

Írtam hát névtelenül, életemben először, ráadásul szlovák nyelven a cikkeket, szerkesztettem/átfogalmaztam szörnyűséges munkás és mérnök levelezői szövegeket, tördeltem a lapot, fényképeztem, majd a nyomdában ügyeltem. Viszont, a lap elnyerte a Fučík-díj ezüst fokozatát, amit Prágában vettem át a belügyminisztertől, aki a kamerák előtt elvtársian megölelt. Voltak tehát a kommunista slamposságnak előnyei is. Ezt egy ország láthatta az esti tv híradóban. Azonban ez az ezüst plecsni is elkallódott két emigrációm alatt. Bánja fene! A díj névadójáról is kiderült utóbb, hogy nem ellenálló, hanem Gestapo-besúgó volt. Piha!

Hazatérve az emigrációból a pozsonyi Márai alapítvány díjának átvételekor, egy volt kollégám jól érthetően azt dörmögte a hátam mögött, hogy az ilyenek csak úgy hazajönnek és elkapkodják a díjakat az itthoniak elől… Róla is kiderült korábbi dicstelen együttműködése a politikai rendőrséggel… A szlovák kormány magyar miniszterelnök helyettesétől is átvehettem egy kitüntetést, de anyagi támogatást mégsem kaptunk… és a hivatásos kamaraszínházunk, a tíz éve vergődő (SZEVASZ) fokozatosan megszűnt. A Senkik regényemre Madách-nívódíjat kaptam, a dunai nagy árvíz után szervezett segélyakció évfordulóján Path község tüntetett ki. Ennyi volna a leltár.

*

Nos, dicsekedtem. Elnézést érte. De így játszik velünk a sors, vannak a múltamban olyan plecsnik, könyvek, amik elkallódtak és vannak, amik más okból nem küldhetőek vissza. Napjaink divatos, sőt hisztérikus, (inkább) visszafelé elsülő hoci-nesze hullámzásában még legigyekvőbb szándékkal sem tudok részt venni. Lovag sem vagyok, sem lovam, páncélom, sem fegyverem nincs. Csak tollam van, ez olyan, amilyen, de nem is ékeskedem idegen tollakkal…

Különös divatja lett az önmutogatásnak a kitüntetések visszaküldése. Teszik ezt büszkén korunk hirtelen támadt álhősei, olykor patetikus, máskor nagyképű, sőt akár vulgáris szövegkísérettel. Jó hogy napjainkban már sem szárnysegédek, sem párbajasszisztensek nincsenek, különben ők kopogtatnának, méghozzá az alkalomhoz illő zordon arccal az elnöki palota kapuján.

Más kérdés, hogy a kitüntetés (díj, érdemrend, stb.) átvételekor miért nem jutott eszébe (igen, még véletlenül sem jutott az eszükbe!) a nagy visszaadóknak, hogy esetleg udvariasan eleve nem fogadják el a mindig változó hatalom részéről ezt a megtisztelő gesztust, ezt a besorolást. Mintha csak mára ébredtek volna rá, mintha most jött volna el a megvilágosodás nagy szent pillanata, hogy azt ugye azért mégsem lehet, hogy engem (YX-et) XY-nal egy csoportba soroljanak. (Vagy korábban is ott lebegett volna az eddig eltitkolt gyanú árnyéka, hogy azért mégis jobb volna, ha mégsem átvenni az a fránya plecsnit? – ki tudja ezt már így, ennyire megkésve.)

Pedig nem titkos az eddig díjazottak listája. És szinte törvényszerű, hogy kinek-kinek az ízlése, elvei, előítéletes elfogódottsága szerint bizony több olyan XY van a listán, akivel nem kíván az ember egy presszóasztalhoz ülni, sőt, még parolázni sem. (Igen, mint ezt láthattuk is a tv-ben, a legfelsőbb szinten, még a megtisztelő érdemrend átadásának ünnepi pillanatában is.) Hiszen mindenféle díjnak, kitüntetésnek a listája már eleve magában hordozza ezt az örök emberi aszinchront, ezt az abszurd és tragikomikus jelenséget, hogy ki kivel kerülhet egy kupacba.

Ráadásul egy kis utánanézéssel bizony könnyedén meg lehet találni a kitüntetettek között a múlt (elnyomó) rendszerének csinovnyikait, a munkásőröket, besúgókat, sikkasztókat és a válogatott ügyeskedő karrieristák (mesebeli „szegény” legények-leányok) közül is jó néhányat.

*

Ezt a vizsgálódást bizony, nem utólag és hőzöngve, hanem előre, mérlegelve kellett volna megtenni. Akkor meg miért a vizsgálódás megfontolt jelensége a ritka fehér holló, az, hogy valaki egyszerűen nem kéri/nem fogadja el a hatalmi megtiszteltetést? Ellenben miért lett ez a most hirtelen látványosan visszaküldöm, a túlságosan gyakori az utólagos és hisztérikus korrekció olyan divatos? Ez a látványosan tüntető, semmit sem érő gesztus inkább a szellem impotenciájáról árulkodik. Ez az „én nem vagyok az, ami voltam, ne soroljatok oda, ahová eddig mégis csak »véletlenül« hagytam magam besorolni” gondolatsor valóban már a kabarék színvonalára emlékeztető jelenség. Ez a tüntető és sosem halk „ki vagyok, mi vagyok” sikolya, mint a kutyaugatás, nem ér el az égig.

Igen, elsősorban az önmutogatás szándéka érződik az uborkaszezon fád nyugalmában lassan, de biztosan izmosodó mozgalomban. Ez a senkiség forradalma. Hiszen akkor, amikor a plecsnit átvették, ugye milyen jó volt ott állni, álszerény mosollyal a villanófényben. Majd évek teltek-múltak, és a nagy pillanatra már alig, vagy egyáltalán nem emlékezett senki. De most itt a ragyogó alkalom, újra ki lehet törni a rivaldafénybe… Vissza a plecsnivel, hoci-nesze alapon! És mégis néhány pillanatra újra híres lesz a visszaadó, mosolya hősi grimaszba mered, neve ott ragyog a bulvársajtó hullámvasútján. Vagy inkább a hatalomvágy barlangvasútja volna ez a különös visszautazás retúrjegy nélkül? A legfontosabb szempont most már: minden áron szembe robogni a legálisan megválasztott ország-vezetéssel?

Persze az is lehet, hogy bennem van a hiba, hogy én értelmezem rosszul ezt a »váratlan« jelenséget, hogy az ilyen nagy kérdések megítéléséhez képzetlen, műveletlen vagyok, hiszen annak idején és azóta sem olvastam el Fehér Klára ajándékba kapott opusát.

Az ellenzéknek valóban az volna a dolga, hogy a hatalommal szemben ellenvéleménye legyen. Persze nem árt, ha stílusa is van. De XY-ok miatt újra befűteni az Auróra ósdi kazánjait, és már nem is tölteni a ágyúkat, csak összevissza lődözni, ez maga a politizálás hagyományos szolid stílusának a kínhalála. Vagy csak vihar a biliben?

Ez az ország illatos, jó szagú ország. Ha az ember messziről tér haza, önkéntelenül, mosolyogva ismeri fel már az utcákon a magyar konyha összehasonlíthatatlan illatait. Megérkezett – nyugtázhatja végre. Most azonban sajnos mintha egészen más illatok szállnának fel a gulyáságyúkból. Nincs bennük sem erő, sem íz, sem fűszer. Mintha valami odakozmált volna a szegényházi kifőzdékben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6511658938

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gágyor Péter: Hoci nesze − A lovagkereszt-ügyről 2016.08.29. 14:39:01

Az önmutogatás szándéka érződik az uborkaszezon fád nyugalmában lassan, de biztosan izmosodó mozgalomban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2016.08.29. 12:26:30

100: 444.hu/2016/08/22/visszaadott-lovagkereszt-szamlalo

Van jó pár dolog amivel bár látszólag lassan, de elég biztosan vágjátok magatok alatt a fát. Ez az egyik.

Conchobar 2016.08.29. 12:52:03

@GNDL: "Ez az egyik" - Gondolod, hogy be fog tenni a Fidesznek az, hogy már 100 zsidó és zsidóbarát személy adta vissza a lovagkeresztjét az antiszemitának és rasszistának mondott Bayer miatt?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.29. 12:55:52

@GNDL:

Ez a ballib akció befulladt. Egyhetes intenzív ballib agymosás után is csak 100.

Olyan ez, mint Soros-Pumukli gigantikus pedagógustüntetése. Reklámozták Washingtól Oslóig hetekig, aztán elment rá 2500 ember, felük bértüntető, negyedük nem-pedagógus.

GNDL 2016.08.29. 13:03:12

@Conchobar: Nézd, amikor már a lopott közpénzen eltartott fideszes hasznos idiótáknak „kell” beszállniuk egy ilyen meccsbe ostobán magyarázkodni, akkor a fideszes propagandagépezet is érzi hogy rájuk nézve kínos a történet és még dolgozniuk kell rajta... :)

Ja, igen, ez az „Orbán kritikusai mind zsidók” kezdetű történet egy másik dolog, amivel ugyancsak elég biztosan lehet fűrészelni azt a bizonyos fát... :)

gyalog.galopp 2016.08.29. 13:05:34

@GNDL:

a korhadt fát ki kell vágni, mert balesetveszélyes.

GNDL 2016.08.29. 13:09:16

@a BircaHang Média szerk.: „Ez a ballib akció befulladt.”

Ha ez oldja a frusztrációtokat ott a barlangjaitokban, akkor nyugtassátok magatokat ezzel... az MSZP-nek is milyen jól bejött, amikor tudomást sem vettek róla hogy elkúrták. :)

É2I 2016.08.29. 13:12:18

Ejj' be jól lát kend a jövőbe. Akkor talán megmondhatta volna a kitüntetetteknek előre, hogy: "Vigyázz! Mert 10 év múlva ez a Bayer fog ilyen díjat kapni. Szerepélnél vele majd akkor egy lapon? Most dönts el!"

Vagy csak direkt félremázgálja azt a nyilvánvaló kormány elleni tiltakozást, aminek lehetőségét maga a kormány dobott fel? Holott nekik lett volna lehetőségük áttanulmányozni a már kiosztott kitüntetettek névsorát, így nem belelépve a gereblyébe.
Mindegy is, jó csinovnyik módjára továbbra is értelmezze, magyarázza csak félre a kialakult helyzetet. Hogy legalább a jövő évi listán rajtaszerepelhessen, ha már idén le is maradt.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.29. 13:40:52

@GNDL:

Frusztráltság csak a ballibáknál van. A ballibek ellenfelei, a legkülönbözőbb politikai táborokból, csak röhögnek a ballib agytröszt újabb bugyutaságán, mely még a kitüntetések 10 %-ának visszaadását sem tudta elérni. Ez hívják sportnyelvnek öngólnak. Ha semmit sem csináltak volna, magasabb lett volna a Bayer miatt felháborodottak aránya, így nagy nehezen sikerült a ballib megmondóembereknek letornázni ezt az arányt.

Az MSZP pedig? Talán az egyetlen mai ballib erő, mely elkezdett gondolkodni. Érzik, hogy ha nem szakítanak, de legalábbis nem távolodnak picit a ballib tabuktól és tanításoktól, végük lesz.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.29. 13:42:13

@É2I:

A helyzet világos. A ballib pártok igyekeznek a népszavazás előtt erőt gyűjteni, ennek volt része a Bayer-féle műbotrány is. Már a ballib holdudvar jelentős része is legyintett csak az egészre. Ez van, a ballibák nem képesek ismét átverni a népet. Öngól.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.29. 13:44:09

@GNDL:

Ez a zsidó téma a ballibek egyik mániája, de már ez se működik. Ma már annyira megunta a nép ezt a hülyeséget, hogy már a VALÓDI antiszemitizmusra is kacaj meg legyintés a válasz. Tudod, mint viccből farkast kiáltó legény mondája...

GNDL 2016.08.29. 13:57:08

@a BircaHang Média szerk.: A „legkülönbözőbb politikai táborok” képviselőit pont a visszaküldők közt találod... tudod, akiket te elég infantilis módon csak „ballibázol”, a barátnőd meg gondolom mélykeresztényi indíttatásból csak „lezsidóz”...

De ne zavartassátok magatokat, elvtársak, járjon az a fűrész... :)

Google 2016.08.29. 14:06:34

Saját magukból gyereket, a lovagkeresztből pedig babarongyot csináltak. Így vált ez az akció az "add vissza a babarongyot" nevezetű gyerekbalhévá.
Hiába, ezt teszi az emberrel az Orbán-fóbia. Visszafejleszt egyeseket a korai gyerekkorukba. Hát kellett ez nekik?

É2I 2016.08.29. 14:39:13

@a BircaHang Média szerk.: Én csak azon goldolkozom, hogy biztos-e az, hogy ezek mind csúnya kommunisták-e? Avagy nem csak úgy nem szeretnének egy olyan plecsnit, amelyikkel jelen esetünkben a fidesz törölte ki a seggét, Bayer személyében?
No meg azon a KISZ titkárból lett mély keresztyén kapitalistáról, aki -ha nem is személyesen, azt nem merte- kitüntette a nyíltan zsidozó, cigányozó párttársát.
És jól érzed: nem vagyok elkötelezett egyik irányba sem. Mivel eddig egyik sem tett tanúbizonyságot a Magyar érdekek mellett, legyen az bármelyik oldalnak felkent katonája.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.29. 14:48:16

@É2I:

Átfutottam a listát, kommunistát csak elvétve láttam: a 95 % balliba.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.29. 14:49:15

@É2I:

"a nyíltan zsidozó"

Erre idézetet kérnék.

Éhes ló 2016.08.29. 19:50:41

A rohadék káder nem köti az ormányunkra valójában hány patkány küldte vissza az állami kitüntetését:
lovasistvan.hu/2016/08/29/ader-janos-valaszolt-nem-kivanja-megmondani-hanyan-kuldtek-vissza-tenyleg-kituntetesuket/

Körömszakadtáig védik egymást, nemzeti álruhás patkány a libant komancs patkányt.

Pelso.. 2016.08.29. 20:34:46

Hány bőrt még erről?

hajdú 2016.08.29. 21:34:59

Azért ezt is érdemes elolvasni hozzá, magától Bayer úrtól. Kiderül belőle, hogy egyrészt semmi sem fehér és fekete, másrészt kvázi beismeri, hogy elkúrta. Még ha maga nem is jut el eddig a végkövetkeztetésig...
mandiner.hu/cikk/20160826_bayer_zsolt_interju_igazuk_van_befejezem_lovagkereszt_tragarsag_indulat

Bell & Sebastian 2016.08.30. 00:17:36

Ma van Mohács napja. Minden fővezérünk kiváló volt, mellükön csak úgy csörömpöltek a virtuál-plecsnik, katasztrófa ellen mégsem értek semmit. Majd kaptunk 15 év haladékot, pótvizsgára felkészülésre ennyi kevés lett.

Pióker Ignác ebben a rendszerben semmit nem kap, még rendes fizetést sem, igaz, utólag róla is kiderült, hogy csalt.

Még a Nemzetközi Kőművesversenyt is a zsidók találták ki (Kern) - poénból.

Bizony ám, az értékválság Mohács óta egyre csak fokozódik, ott felejtették el először, hogy szart sem érnek a kiváló szólisták, ha összhangzat csapnivaló.

Veder1 2016.08.30. 08:01:53

@Bell & Sebastian: Mohacs, ugyan! Minimum Istvan ota. Vagy volt egyaltalan olyan emberoltonyi idoszak, hogy valamelyik uralkodo testver unokaoccs, nagybacsi ne akarta volna kiirtani a csalad masik felet? Meg inkabb a verszerzodes ota. Nem kellett volna befogadni a partuto kabarokat, meg osszerugni a port a besenyokkel...

Pelso.. 2016.08.30. 08:59:43

@Herr Stacheldraht Leger: Ez a képzés pénzkidobás csak. Jelenleg is áll rendelkezésre bő kapacitás megmagyarázásra, elhallgatásra, eltussolásra és pofán röhögésre egyaránt.

Sir Galád 2016.08.30. 10:52:09

Kurvára szánalmas mindkét oldal. A visszaadók a kétszínűségükkel. A kritizálók azért, mert egy ilyen szennyembert védenek (vagyis a kétszínűségükkel). De fikázzátok csak egymást nyugodtan...

Bell & Sebastian 2016.08.30. 17:05:55

@Vödör: Tényleg nincsen semmi, ami minden magyarnak szent. Ma már az 50 százalék is lehetetlen.

Herr Stacheldraht Leger 2016.08.30. 18:46:56

@Pelso..: de az nem tudományos. ha okleveled van arról, hogy semleges kormánypárti vagy, akkor az úgy már máááááás. jól túljárunk az imperialisták eszén, no.
süti beállítások módosítása