Így puccsold az országodat!
2016. július 19. írta: pinter.bence

Így puccsold az országodat!

el-gobierno-mantiene-retirado-en-un-despacho-al-hijo-del-golpista-antonio-tejero-mol.jpg

A török hadsereg egy része július 15-én nem csak a törökországi, de alighanem a világtörténelem egyik legbénább puccskísérletét mutatta be. Hogy a török „mély állam” utolsó utáni halálhörgését láttuk, vagy éppen – ahogy sokan spekulálnak – Erdogan maga szervezte meg, vagy hagyta megtörténni az eseményeket, az talán örökre kérdés marad. Törökországban korábban több sikeres puccsot hajtott végre az iszlamizmust ellenző hadsereg, például 1960-ban, 1971-ben és 1980-ban is, míg 1997-ben már a fenyegetés is elég volt a miniszterelnök lemondásához.

A mostani, félresikerült puccs talán arra is jó volt, hogy megmutassa: az internet korában nem elég elfoglalni a köztévét, amit senki sem néz, meg lezárni egy hidat. Ha a valóban népszerű ellenfeled mobilon bejelentkezve az utcára tudja szólítani a híveit (mert nem sikerült letartóztatnod), akkor fújhatod az egészet.

Az internet előtt is voltak azonban hasonlóan félresikerült, vagy csak önmagukban furcsa államcsínyek. A puccsvilágtörténelem igen hosszú listájából szemezgettünk.


bild_zueriputsch1839.jpg

1839, Zürich: a vidékiek kiakadnak egy egyetemi kinevezésen

Az 1839-es Züriputsch első sorban azért nevezetes, mert innentől kezdve használják német nyelvterületen a „puccs” szót az államcsíny leírására. A svájci kantonok egyesülésének előestéjén kitört harcok indítóoka az volt, hogy a liberális zürichi városvezetés David Strausst választotta a Zürichi Egyetem teológiai karának élére. Ez főleg azért nem tetszett a város környéki konzervatívoknak, mert Strauss fő művében, amely Jézus életéről szólt, vitatta Jézus isteni mivoltát.

Strauss kinevezésére válaszul a várostól nyugatra eső Pfäffikon lelkésze több ezres tömeget vezetett Zürichbe, ahol összecsaptak a kanton védelmi erőivel: soha ilyen kiélezett nem volt azóta sem a népi-urbánus ellentét. A városvezetés végül megadta magát, bár az erről hírt vivő tanácsnokot azért még a biztonság kedvéért lelőtték. A Jézus életével kapcsolatban a hegeliánusokkal élete végéig vitázó Strausst még hivatalba lépése előtt nyugdíjazták.

2527.jpg

1992, Venezuela: Hugo Chávez egy múzeumban tölti az éjszakát

Manapság Venezuela leginkább azzal kerül be a híradásokba, hogy a rákban elhunyt Chávez utódja, Nicolás Maduro miként próbálja megőrizni a hatalmát, miközben konkrétan szétesik alatta az ország. Nem volt ez mindig így. 1992-ben, az akkor még viszonylag ismeretlen Chávez elérkezettnek látta az időt, hogy a hadsereg mintegy tíz százalékát maga mögött tudva elfoglalja Caracas stratégiai pontjait, elfogja a csalódást okozó módon, ígérete ellenére neoliberáis reformokat életbe léptető elnököt, Carlos Andres Pérezt, és átvegye a hatalmat.

Nem minden sikerült azonban úgy, ahogy azt az elnök lépéseit ellenző Chávez elképzelte. Pérezt nem sikerült elfogni: először a reptéren lógott meg, aztán az autópályán, végül még az elnöki palotából is meglépett, majd harcra szólította fel a hadsereg kormányhű egységeit. És hogy hol volt mindeközben Chávez? A Katonai Múzeumban, ahol még egy telefonja sem volt, hogy tartsa a kapcsolatot a puccs többi résztvevőjével. Végül letartóztatták, és ő maga szólította fel a többieket, hogy tegyék le a fegyvert – a Cracked cikke azt írja, hogy ez volt az első alkalom, amikor a venezuelaiak széles tömegei megismerhették az alezredest. Chávez börtönbe került, majd onnan kiszabadulva demokratikus úton lett 1999-ben az ország elnöke.

fujigolpe-boletin.jpg

1992, Peru: Alberto Fujimori megpuccsolja önmagát

1992 úgy tűnik nagy év volt a puccsok történetében. Chávez éjszakai múzeumlátogatása után két hónappal a perui elnök, Albert Fujimori úgy döntött, hogy a politikai patthelyzet feloldásának legjobb módja az lesz, ha megpuccsolja a rendszert: április ötödikén a hadsereg támogatásával feloszlatta a kongresszust, hatályon kívül helyezte az alkotmányt és nekiesett az igazságszolgáltatásnak. És a közvélemény-kutatások szerint mindez tetszett a népnek. Peruban egyébként Fujigolpénak, Fuji-puccsnak hívják azóta is a puccs ezen formáját.

Az egyébként is hatalomban lévő vezető önpuccsa persze nem Fujimori találmánya: Adolf Hitler, Borisz Jelcin, a lengyel kommunisták, vagy például Dnyánendra nepáli király is ehhez a módszerhez nyúlt, hogy megerősítse hatalmát. Utóbbi egyébként 2001-ben úgy jutott hatalomra, hogy a királyi család többi tagját az egyik herceg lemészárolta –sokak szerint azonban az eseményeket mozgató kéz a későbbi királyé volt. Dnyánendra 2005-ben és 2007-ben is megpróbálta kezébe venni a kormányzást, aminek az lett vége, hogy 2008-ban inkább kikiáltották a köztársaságot.

1982, Spanyolország: egy férfi vicces kalapban lövöldözni kezd a parlamentben

Nehéz elengedni a hatalmat, ha már belekényelmesedett az ember. Így volt ezzel 1981-ben a spanyol hadsereg egy frakciója is, akik nem nézték jó szemmel, hogy az ország a demokrácia felé halad – pontosabban nem tudták elképzelni, hogy a demokratikus intézményrendszer választ tud majd adni a gazdasági válságra és az egyre szaparodó baszk terrorcselekményekre. Így került a képbe Antonio Tejero alezredes, aki a később 23F néven elhíresült puccskísérlet során, vicces kalapjában kétszáz csendőr élén bemasírozott a parlamentbe, amikor éppen az új miniszterelnökről szavaztak.

Nem fogadta osztatlan siker a bajuszos férfi bevonulását: a tábornok és egyben miniszterelnök-helyettes Manuel Gutierrez Mellado megadásra szólította fel Tejerot, aki erre lövöldözni kezdett, majd megpróbálta a földre vinni felettesét. Végül inkább túszul ejtettek mindenkit. Közben Valenciában is átvették a hatalmat a puccsisták. Az egész végül azon bukott el, hogy János Károly spanyol király nem támogatta a hatalomátvételt. Ehelyett a hadsereg főparancsnokaként, egyenruhában üzent a televízión keresztül hajnalban, védve az alkotmányt. A tábornokokat másnap letartóztatták.

bouchot_le_general_bonaparte_au_conseil_des_cinq-cents.jpg

1799, Franciaország: puccs van, puccs van, de ki puccsol?

Napóleon hatalomra kerülése legalább olyan meghatározó eseménye az európai történelemnek, mint előtte a francia forradalom, vagy éppen a bukása után a bécsi béke. Bonaparte puccsa azért is izgalmas, mert az államcsíny része volt egy hamis puccs belengetése. A tervet Sieyés abbé és Talleyrand dolgozta ki, és Lucien Bonaparte, Napóleon testvére segítségével hajtották végre. Rávették Vének Tanácsát és az Ötszázak Tanácsát, hogy egy állítólagosan készülődő jakobinus összeesküvés miatt Párizs helyett a Saint-Cloud-i palotában tartsanak gyűlést. Ez a helyszín tökéletesnek tűnt arra, hogy Napóleon csapatai sarokba szorítsák őket. Közben lemondott a Direktórium három tagja, így döntésképtelenné vált a testület. 

A dolog azonban innen sem volt sétagalopp: a két tanács tovább ülésezett, de rájöttek arra, hogy egy puccs folyik körülöttük. A véneknél beszédet tartott Napóleon, az ötszázaknál viszont egészen konkrétan megtámadták a hadvezért, az őt kísérő gránátosoknak kellett őt kimenekíteniük. Ekkor újra közbeépett az egyébként az Ötszázak Tanácsát vezető Lucien Bonaparte, és azt mondta a katonáknak, hogy a tanácsnokokat fegyverrel fenyegeti néhány képviselő. Bizonyítékul a megtámadott Napóleonra mutatott. A gránátosok Murat vezetésével erre szétkergették a tanácsot, rövidre zárva a problémát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr98900324

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Bence: Így puccsold az országodat! 2016.07.19. 12:26:01

A török hadsereg egy része július 15-én nem csak a törökországi, de alighanem a világtörténelem egyik legbénább puccskísérletét mutatta be. A puccsvilágtörténelem igen hosszú listájából szemezgettünk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.07.19. 12:39:39

A mindenit, az ott nem Padilla?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.07.19. 12:56:14

@Bell & Sebastian:

Ha nem is ő, de a főnöke Tejero alezredes. Padilla valószínűleg a széksorok között "szórakoztatja" a képviselőket. :-)

S=klogW 2016.07.19. 12:56:16

@Bell & Sebastian: mielőtt elküldték a balettba ugrálni >:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.07.19. 13:05:41

És: tegnap láttam a tévében John Kerryt, aki (ha jól értettem, és szerintem jól értettem) azt mondta, hogy a puccsista katonák, a puccs előtt értesítették a NATO vezetését, hogy puccsolni fognak, akik (mármint a NATO vezetői) úgy döntöttek, hogy értesítik Erdogant. Ha ez így volt, abból két dolog következik: 1) nem volt önpuccs; 2) Erdogan a puccs kezdetekor már tudta, hogy mivel áll szemben és hogy a NATO támogatására számíthat.

Az én összeesküvés-elméletem szerint a puccsot a hadsereg a CIA támogatásával szervezte. Az amerikaik kettős játékot játszottak (ilyet elég gyakran csinálnak): segítették a puccsot és ha sikerül, a puccsisták az USA tenyeréből fognak enni; ugyanakkor tájékoztatták Erdogant, hogy ha nem sikerül a puccs, együttműködésükkel erősítsék a fennálló szövetségi kapcsolatot. Valószínűleg azon állt vagy bukott a puccs, hogy a tömeg hogyan reagál: kiderült; ám akár így, akár úgy reagált volna, az USA mindenképp jól jött volna ki a történetből.

S=klogW 2016.07.19. 13:11:04

@bbjnick: most mosta a kosút, hogy egy ellenzéki török lap is arról ír, hogy erdogenny órákkal korábban tudott a készülő puccsról

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.07.19. 14:05:11

@bbjnick:

Ugye, hogy ugye! .-) = Ugye, hogy ugye! :-)

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 14:13:33

Valójában félreértés volt az egész: a légierő parancsnoka pókémongózott az ájfónján és pont Erdogán dolgozószobájában kellett volna elkapnia a következőt.
A hadsereg kevésbé lojális része ezt valamiféle jeladásnak értelmezte ... a többi meg már benne volt a tévében.

Most persze utólag megpróbálnak mindenféle nyakatekert magyarázatot adni a történtekre, de nem csoda, hogy mind sántít.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 14:16:09

@poszt:

Azért egy ilyen összefoglalóból a Hitler elleni puccs (von Stauffenberg) hogy maradhatott ki?

S=klogW 2016.07.19. 14:31:22

@Robinzon Kurzor: az nem puccs volt, hanem merénylet

mivel a merénylet nem sikerült, a puccs be sem indult

Béla 60 2016.07.19. 14:37:58

Lesz olyan is hogy Bástya elvtárs megöntámadja magát majd magá tis megmenti közben.

sztrelnyikov 2016.07.19. 14:53:16

Remélem töri szakot végzett a szerző és gondolom a pázmányon. "vicces kalap"... az egy csendőrsapka. Aztán meg megy a nagy rácsodálkozás, amikor a székely népviseletet náci uniformisként mutatja be a német sajtó.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 14:55:13

@S=klogW:

Te most tényleg ezen akarsz kötekedni?

Az egy előkészített, előre részletesen megtervezett puccskísérlet volt, aminek Hitler megölése is része lett volna.

S=klogW 2016.07.19. 15:05:44

@Robinzon Kurzor: nem kötekszem. informállak.

@sztrelnyikov: attól, hogy csendőrcsákó, még vicces kalap - pláne amilyen marcona képet vágnak hozzá

mindenesetre a formájának nincs funkcionális előnye (legalább egy kicsi karimája lenne elöl a Nap ellen, meg a hátsót is le lehetne hajtani, hogy védje a tarkót)

a magy rendőrök Bocskai-sapkájának sincs sok értelme, csak arra jó, hogy leverjék a fejükről - esetleg hajcsattal rögzíthetik, ahogy a kipát szokták >:)

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 15:38:27

@S=klogW:

Csak hát rosszul tudod, és ezzel a téves tudással okoskodsz.

Inkább olvass egy kicsit utána: próbáld elkerülni, hogy máskor így égesd magad a tudatlanságoddal.

S=klogW 2016.07.19. 15:48:35

@Robinzon Kurzor: merényelni azután merényletből puccsot is csinálni két külön dolog

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 16:02:35

@S=klogW:

Hogy fogalmad sincs róla, az már az elején kiderült.
Hogy még bele is állsz, a hülyeségedbe ... ám legyen.

Von Steuffenberg precízen kidolgozott puccsot tervezett, aminek része volt a Hitler elleni merénylet is.
De mivel utóbbi nem sikerült, ezért az egyébként részletesen megtervezett puccskísérlet is dugába dőlt ... pont mint az Erdogan elleni.

Conchobar 2016.07.19. 16:06:10

Egy mostani hír szerint a puccsisták között voltak az orosz gépet lelövő katonák is. Ami végülis nem meglepő, mert az orosz gép lelövésével sikerült szétugrasztaniuk a Putyin-Erdogan gerlepárt egy rövid időre, no meg Erdogant is sikerült szarba keverniük. És még valami: a légierőből került ki puccsisták egy igen csak tevékeny része, márpedig leginkább a légierő az, amely napi kapcsolatban van, együtt dolgozik az amerikaiakkal. Ha nem is maga a CIA szervezte a puccsot, de alighanem Uncle SAm érdekeit a szívükön viselő törökök követték el

Conchobar 2016.07.19. 16:11:20

@Robinzon Kurzor: "Von Steuffenberg precízen kidolgozott puccsot tervezett, aminek része volt a Hitler elleni merénylet is." - Nem csak terv volt az, hanem valódi puccs indult. Például Párizsban le is tartóztatták a belbiztonságért felelős SS-tábornokot, de mivel nem volt meg a szükséges eltökéltség se, Hitler is megúszta, ezért még annyira se jutottak, mint a minapi török puccsisták

Bell & Sebastian 2016.07.19. 16:19:41

@bbjnick: Van az a klasszikus vicc az agresszív és szókimondó pléhbánossal:

"- Márpedig én most hozzávágom ezt a Bibliát ahhoz, aki a héten házasságon kívül bujálkodott!"

Ennek magyar változata: - Márpedig..., aki a héten 10 milliónál többet lopott! - csapott a géppisztolyára Tejero. - Akinek fönn a feje, életben hagyom.

S=klogW 2016.07.19. 16:25:05

@Robinzon Kurzor: hát igen, épp ezt mondom, már a merényletnél befuccsolt a puccs :)

@Conchobar: "valódi puccs indult. Például Párizsban le is tartóztatták a belbiztonságért felelős SS-tábornokot"

ez aztán a puccs! :D lefognak _egy_ _x-dik_ SS kidekorált keretlegényt párizsban

mert nyilván nem az SD/Abwehr/Gestapo főnökét

Bell & Sebastian 2016.07.19. 16:26:08

@Conchobar: Adolfnak mocskos nagy szerencséje volt, a mai napig nem győzik számolni, mi mindent úszott meg. A judaizmus követői ebből messzemenő következtetést is levonhatnának - akár, ha igaz lenne, hogy zsidó gyerekeket reggelizett. A valóságban ez úgy nézett ki, aki betagozódott a rendszerbe, még ha -származású is volt, túlélhette, sőt. Akkor se volt másképp, most sincsen.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 16:28:56

@Conchobar:

Ezt mondom én is: előre megtervezett puccs volt, csak nem sikerült végigvinni.
Ezért lenne itt a helye a posztban.

Egyébként későn kezdték (nem a megbeszéltek szerint, hanem 3 órával később, mikor Steuffenberg visszaért Berlinbe), de Berlinben is elindult a puccs, csak hamar kiderült, hogy Hitler mégis él ... onnan meg gyorsan összeomlott az egész.
Ha időben elkezdik, valószínűleg akkor sem lesz más a végkifejlet (már így, hogy Hitlert nem sikerült megölni), de nagyobb nyilvánosságot kap.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 16:29:51

@S=klogW:

LOL, továbbra sincs fogalmad arról, hogy mi történt.

Én már csak egy kávét kérek ...

Bell & Sebastian 2016.07.19. 16:31:29

@S=klogW: Azon ment a belvita, hogy érdemes-e még küzdeni? Van csodafegyver, vagy nincs és nem is lesz.

Anglo-merikai megszállásra hajtottak, volna, ha nem döntik el előre, Csizmás Kandúr is erőszakolhat.

Nem érték föl ésszel, hogy népirtás van elrendelve, ez régen nem háború.

S=klogW 2016.07.19. 16:40:04

@Robinzon Kurzor: "előre megtervezett puccs volt, csak nem sikerült végigvinni"

:D kicsit sárga, kicsit savanyú puccs?

vagy puccs van, vagy puccsfuccs, a fuccspuccs nem puccs

Bell & Sebastian 2016.07.19. 16:46:02

@S=klogW: Mingyá jönnek a köztársaságiak, hogy Guernica, mire mi, hogy montserrati apácák kivégzése, csak az utóbbiról nincsen megolvadt föstmény.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 16:51:51

@S=klogW:

Erről szólt volna ez a poszt: félresikerült puccsokról.
Ezért hiányzik belőle fájóan a von Stauffenberg-féle.

Te meg ebbe okoskodtál bele, hogy az nem (félresikerült) puccs volt, hanem csak egy merénylet.
Még utána is okoskodtál, csak hát beégtél.
Legalább utánaolvastál már egy kicsit?

Bell & Sebastian 2016.07.19. 16:56:43

Boltzmann, nem akar egy ikont venni, jó befektetés.

Most kaptam egy orosz haveromtól: Szent Vítyá legyőzi a Rajnai Sárkányt, miközben a tartományát ebek marcangolják cafatokra.

Bell & Sebastian 2016.07.19. 17:08:07

Na de kérem, a puccs _szélesebb néptömegek által nem támogatott_, katonai hatalomátvétel, még a szó eredete is német.

@Robinzon Kurzor: Ostoba troll, most rábasztál a sündörgésre. Honnan tudni azt, hogy mit akart a lakóság? Nyilván éltette Adolfot, mi?

Conchobar 2016.07.19. 17:08:26

@S=klogW: " lefognak _egy_ _x-dik_ SS kidekorált keretlegényt párizsban mert nyilván nem az SD/Abwehr/Gestapo főnökét " - De bizony azt. ("Meanwhile, Carl-Heinrich von Stülpnagel, military governor of occupied France, managed to disarm the SD and SS, and captured most of their leadership", magyar wiki: "'Az ellentmondásos hírek miatt Berlinen kívül csak pár helyen, így Prágában, Kasselben, Bécsben és Párizsban került sor jelentősebb lépésekre. Utóbbiban Karl-Heinrich von Stülpnagel tábornok őrizetbe vette a városban a SD és az SS 1200 tagját, ám ők is kiszabadultak, amikor kiderült, hogy Hitler él" Walküre hadművelet)

S=klogW 2016.07.19. 17:10:10

@Robinzon Kurzor: így van, merénylet volt, nem puccs, a Vaterlandban senki nem csinált semmit

Conchobar 2016.07.19. 17:12:27

@Robinzon Kurzor: "Te meg ebbe okoskodtál bele, hogy az nem (félresikerült) puccs volt, hanem csak egy merénylet." - Tessék már tudomásul venni, hogy bizony az egy puccs volt, amelynek része volt egyebek mellett a Hitler elleni merénylet is. Tessék utánaolvasni. Segítségképpen a neve: Walküre hadművelet, angolul: Operation Valkyrie, németül: Unternehmen Walküre. A dátum is segíthet: 1944. július 20.

S=klogW 2016.07.19. 17:13:02

@Conchobar: Párizs (vagy bármi más város) mit számít Berlinhez képest, ne röhögtessen

ez olyan, mintha Botka Szegeden bejelentené, hogy vége Orbán kormányának :D

S=klogW 2016.07.19. 17:16:24

@Bell & Sebastian: ha jár hozzá, egy Szent Abdul fagyiskocsiról torkon szúrja a keresztény sárkányt ikont (a biztonság kedvéért), akkor lehet róla szó

tudja jól, hogy tartok a biblia mellett koránt is :D

Conchobar 2016.07.19. 17:18:49

@Robinzon Kurzor: "Ezt mondom én is: előre megtervezett puccs volt, csak nem sikerült végigvinni.
Ezért lenne itt a helye a posztban" - Bocsánat, rossz címre ment a kommentem ('Tessék már tudomásul venni, hogy bizony az egy puccs volt, amelynek része volt egyebek mellett a Hitler elleni merénylet is.')

Conchobar 2016.07.19. 17:21:24

@S=klogW: "Párizs (vagy bármi más város) mit számít Berlinhez képest" - De Berlin se maradt szűz! "Az összeesküvők katonai felső vezetése a már visszavonult Ludwig von Beck vezérezredes, Erwin von Witzleben tábornagy, Friedrich Olbricht gyalogsági tábornok, Hans Oster vezérőrnagy (Abwehr vezető) és Henning von Treschkow vezérőrnagy kezében összpontosult. A végrehajtó hatalmat Erwin von Witzleben tábornagy kezébe helyezték, akit a Wehrmacht új főparancsnokává neveztek ki. A parancsokat húsz körzeti parancsnokhoz juttatták el Witzleben és Stauffenberg aláírásával" (hu.wikipedia.org/wiki/Walk%C3%BCre_hadm%C5%B1velet)

S=klogW 2016.07.19. 17:25:45

@Conchobar: és ezeket a vicclébeni parancsokat végrehajtotta bárki?

Conchobar 2016.07.19. 17:33:36

@S=klogW: "és ezeket a vicclébeni parancsokat végrehajtotta bárki?" - Tudtommal: senki. Mikor önhatalmúlag átvették a parancsnokságot, avval már el is követték a puccsot. De mivel meghiúsult az egész művelet, ezért a sikertelen puccsok között kell számontartani. Mint a múlt heti török eseményt

Bell & Sebastian 2016.07.19. 17:43:16

@S=klogW: Direkt használt a keleti hadi helyzetnek, hogy az okosan megkonstruált, többlépcsős védelmet összekuszálták a tartalék elvonásával.

Bell & Sebastian 2016.07.19. 17:44:52

@Conchobar: Kár, hogy nem volt puccs, a többi stimmel.

Conchobar 2016.07.19. 17:50:30

@Bell & Sebastian: "Kár, hogy nem volt puccs, a többi stimmel" - Ja. Nem puccs volt, hanem államcsíny

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.19. 17:53:03

@bbjnick: nem tudom melyik része bizonyult igaznak a konteódból, de goodfriend mellettem letette a málnaszörpöt és el kezdte felcsavarni a hangtompítót a pisztolyra. mondjuk lehet, hogy a szörp nem ízlett neki.

S=klogW 2016.07.19. 17:59:12

@Conchobar:

>>"és ezeket a vicclébeni parancsokat végrehajtotta bárki?" - Tudtommal: senki.<<

Köszönöm. Tudja, ahol az összeesküvők saját körükön semmilyen érdemleges hatást nem bírnak kifejteni, nemhogy a mindennapi állami működésre, de még a belső struktúrára sem, ott lehet beszélni puccsról, csak nincs értelme.

De hogy értse maga is de főleg az az imbecillnek tűnő @Robinzon Kurzor: is, a mézesbödönt lesni meg kinyalni két külön dolog.

Bell & Sebastian 2016.07.19. 17:59:46

@Herr Stacheldraht Leger: Ha párna nélkül aludt vele, normális.

S=klogW 2016.07.19. 18:00:42

@S=klogW: saját körükön _kívül_

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.19. 18:01:53

@Bell & Sebastian: kempingsátorban az orbán villára néző hegyen. és horkol.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.19. 18:04:35

ááácsi... mit látok a fotón... bokros lajos elvette padilla egyenruháját?

Militarista Offenzíva Magyarország Annektálásáért

tyűha.

Conchobar 2016.07.19. 18:36:41

@S=klogW: " Tudja, ahol az összeesküvők saját körükön semmilyen érdemleges hatást nem bírnak kifejteni" - Pedig pont ez a puccsnak lényege. Egy viszonylag zártkörű társaság átveszi a hatalmat, vagy legalábbis megpróbálja. Mikor nemcsak saját körükben fejtik ki a hatást, mikor hatalmas néptömegek mennek az utcára, az nem puccs, hanem az már felkelés, forradalom

Conchobar 2016.07.19. 18:42:36

@S=klogW: "De hogy értse maga is de főleg az az imbecillnek tűnő @Robinzon Kurzor: is, a mézesbödönt lesni meg kinyalni két külön dolog" - Baszki! Beégtél, hogy a walkűr-hadműveletből csak a Hitler-ellenes merénylet jutott az eszedbe (mert nem hiszem, hogy sokan vannak, akik soha nem hallottak még a walkűr-hadműveletről, hiszen Rommelről már több film is készült), és addig csavargattad, hogy végül azt állítod, hogy az nem puccs, ami megbukik

S=klogW 2016.07.19. 18:48:46

@Conchobar: hát akkor maga is imbecill

1. ki beszélt itt az utcáról, hatalmas néptömegekről? én a mindennapi állami működésről beszéltem

2. >>" Tudja, ahol az összeesküvők saját körükön [kívül ] semmilyen érdemleges hatást nem bírnak kifejteni" - Pedig pont ez a puccsnak lényege.<<

Szóval az a puccs, ha nincs puccs?! :D

Tudja maga értelmezni azt, hogy kifejezést "az összeesküvők saját köre"? Úgy tűnik nem.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 19:15:57

@Bell & Sebastian:

Sebikém, csak nem tudtad megállni, hogy ne gyere helybe a lófaszért?

Hát meséld még egyszer, hogy Midwaynél a japánok direkt feláldozták az "ócskavasat"!

Na, nyomod megint fullba a kretént?

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 19:19:05

@S=klogW: " a Vaterlandban senki nem csinált semmit "

Attól, hogy ezt többször leírod, még nem lesz igaz.

Ezt egyszerűen rosszul tudod, és ezt megpróbálod személyeskedéssel, sértőnek szánt (nem vagy párbajképes, már ha érted ennek a szónak a jelentéstét) jelzőkkel kompenzálni.

Bell & Sebastian 2016.07.19. 19:34:41

@Robinzon Kurzor: Nyaljá kakagumit, a legfinonabb, japán fagylalt. Biztos van puccsos is.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 19:38:44

@S=klogW: "és ezeket a vicclébeni parancsokat végrehajtotta bárki?"

A meghackelt Valkürt, ha az eredeti tervekhez képest későn is, de annak rendje és módja szerint elindították.

Göbbels minisztériumát is elfoglalták, már Göbbels irodájában voltak (hogy letartóztassák), amikor Hitler telefonja befutott Göbbelshez. Amiből kiderült, hogy mégis életben van.

De ezt a seggfejképzőben nem tanították, szóval ne tegyél magadnak szemrehányást.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 19:45:19

@Bell & Sebastian:

Na, mivan, cicafiú?

Már nem vállalod a hülyeségedet, de annyira nem vagy tökös, hogy elismerd: hülyeséget beszéltél Midwayről?

Ennyire nincs önbecsülésed?
Oké, hát mondjuk tényleg, mire is lenne ...

Bell & Sebastian 2016.07.19. 21:24:00

@Robinzon Kurzor: Megint csúfosan megbuktál, ezért eregetsz téntát. Ha lenne tétje, egypár, jól irányzott linkkel megadhatnám neked a kegyelemdöfést, csak minek? Megszoktunk, mint hányós lavórt az ágy alatt, minek azt tologálni?

Bell & Sebastian 2016.07.19. 21:30:13

@Herr Stacheldraht Leger: Nocsak, vett lakást Brüsszelben, leváltja a Tuskó Hopkincot? Micsoda leszámolásoknak nézünk majd elébe, Budai Gyulák nem maradnak szárazon.

Jut eszembe, most akkor Rejtő öngyilkos lett, vagy a büdösnácik dolgoztatták halálra, mert nem pont ugyanaz a kettő.

S=klogW 2016.07.19. 22:12:09

@Robinzon Kurzor: szóval nem lett puccs

lehet, hogy hajszálon múlott, de sem az ország, de még a rendszer sem érezte meg a zavart, a kéznél lévő főkolomposokat pedig még akkor éjjel ki is végezték

de rugózz még egy kicsit nyugodtan

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 22:43:57

@Bell & Sebastian:

Sebikém, van egy jó hírem: a magadfajta határozatlanoknak már külön budi jár Ámerikában.

Kiállni nem mersz a saját korábbi kijelentésed mellett, de ahhoz meg nem vagy sem elég férfi, sem elég nő, hogy a tévedésed elismerd.
Csak azt tudod hajtogatni, hogy majd jön apukád, aki kamionos es akkor ő majd megmondja, hogy neked van igazad.

Na, igyál még, úgy könnyebben elviseled azt a semlegesnemű senkit, aki vagy...

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 22:51:34

@S=klogW:

Na, és a sikertelen puccskísérlet pont ebbe a posztba illik, mert ilyeneket sorol fel. Eredetileg pont ezt vontad kétségbe.

Annak azért örülök, hogy legalább a közismert történelmi tények látványos, de ostoba tagadását időközben feladtad.

Gerinces ember ilyenkor elismeri, hogy tévedett, de pont ezért tőled ez nem elvárás, csak olyan érdekességként említem meg, amivel szűkebb környezetedben úgysem találkozhatsz.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 23:05:06

@S=klogW:

Azt a néhány azonnali kivégzést is rosszul értelmezed, by the way.

Az ugyanis a saját irháját menteni próbáló Fromm magánakciója volt. Nem jött be neki, később őt is kivégezték.

A hivatalos megtorlás perei augusztusban kezdődtek és olyan 4-5 ezer kivégzés lett a vége.

Robinzon Kurzor 2016.07.19. 23:29:24

@Bell & Sebastian:

De Sebikém, ha annyira baromira igazad van, akkor miért nem mered itt is megismételni, hogy szerinted a japánok Midwaynél a 4 hordozó (+ 200 repülőgép + a legtapasztaltabb pilóták) elvesztésével valójában direkt feláldozták az ócskavasat.

Mitől félsz?
Hadd lássa mindenki, hogy milyen okos vagy!

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.20. 00:31:09

@Bell & Sebastian:

én csak infantilis vigyorral tologatom a játékvonatot:

www.brickshelf.com/gallery/BillytheKid78/Stuff-from-me/PicturesLegoTrains/7750.jpg

igen, ez egy képrejtvény

S=klogW 2016.07.20. 04:03:27

@Robinzon Kurzor: "sikertelen puccskísérlet"

igen, így már helyes, nem sikertelen puccs, hanem sikertelen puccskísérlet, mert már a puccs előtt lelepleződtek a sikertelen merénylettel, így a puccs végrehajtására, ami azután vagy sikeres vagy elfojtják, már sor sem került:
egy túlfojtott töltet sem sikertelenül robban, hanem nem robban, és nem a robbantás sikertelen (megtörténik, de nem a várt eredménnyel), hanem a robbantásra tett kísérlet (meg sem történik a robbanás)

most már igazán észrevehetnéd, hogy te magad is cáfolod saját magadat ...

na, rugózzál tovább a mesepuccsodon :)
egy imbecillnek elnézzük

Nézd csak, Kurzorka, gumipuccs! Most figyelj, Kurzorka! Hopp, hozd vissza a gumipuccsot!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 10:01:19

@bbjnick: Ez ám az összeesküvés elmélet! Mindegy ki van/lesz hatalmon, azért a CIA szervez egy puccsot. :-))
Szerinted.
Nem szedted be a gyógyszered?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 10:03:43

Bell & Sebastian: Persze egy kis zsidózás nélkül nem álltad meg.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 10:06:36

@Herr Stacheldraht Leger:
"@bbjnick: nem tudom melyik része bizonyult igaznak a konteódból, de goodfriend mellettem letette a málnaszörpöt és el kezdte felcsavarni a hangtompítót a pisztolyra. mondjuk lehet, hogy a szörp nem ízlett neki. "

Bazzz... fetrengtem. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 10:08:50

@Bell & Sebastian: "Megszoktunk, mint hányós lavórt az ágy alatt, minek azt tologálni? "

Ezé is montam, nem kellene innod, de főképp pötyögni nem, me ez így naon zagyva.

pitcairn2 2016.07.20. 10:12:42

@Herr Stacheldraht Leger: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @bbjnick:

állítólag minden konteo hülyeség... (ezt mondják nekünk az okosok...)

ehhez képest, most:

1. vannak __"hivatalos"__ konteók (Erdogánék összeesküvése meg hasonlók...), ill.
2. nem hivatalos konteók (NATO, CIA, USA puccs, stb.)

ez itt a valódi logikai bukfenc...

mindenki (a mainstream médiát beleértve!!!) konteókról cikkezik:)

pitcairn2 2016.07.20. 10:14:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Törökország NATO tagsága alatt 6 sikeres katonai puccs volt (minimum de facto NATO jóváhagyás mellett...)

pitcairn2 2016.07.20. 10:17:48

@S=klogW:

ha nem volt puccsveszély akkor minek kellett bedobni néhány hónappal később a Morgenthau tervet?

az valóságos áldás volt a "mindhalálig harcolunk" platformnak Németországban...

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.20. 10:28:29

@pitcairn2:

A mostani se volt másként.
Az USA próbálkozott be ismét.

Két különbség volt, ami okán megbukott a puccskísérlet, azon túl, hogy elsöprő többség támogatja Erdogant.

A titkosszolgálat felfedte a puccsot, így kapkodva előre kelett hozni,
index.hu/kulfold/2016/07/19/a_hirszerzes_miatt_hajnal_3_helyett_kezdtek_este_9-kor_a_puccsistak/

Illetve Erdogant-t figyelmezttették az előrehozott elfogásáról is:
index.hu/kulfold/2016/07/18/erdogan_helikopter/

2016.07.20. 10:36:06

@Ballib cenzúrázók réme 15:

zsindex troll, zsindex forrással és zsindexes magyarázatokkal trollkodik, hogy a zsindexes hazug világképet ráerőltesse a másokra.

miért is nem vagyok meglepve?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.07.20. 10:50:20

A ruszkik már hazamentek! Itt az ideje leírni a judeo-kereszténység ideiglenesen hazánkban állomásozó alakulatainak, hogy: ROMANI ITE DOMUM!

Első István király állampuccsa óta itt eszi a fene őket.

erkolcstan.blog.hu/2016/07/20/romani_ite_domum_371

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 12:02:57

@pitcairn2: A NATO szerződés melyik pontja miatt kellene a NATO-nak beavatkoznia egyik tagállamában, ha ott katonai puccs történik?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 12:04:45

@pitcairn2: "mindenki (a mainstream médiát beleértve!!!) konteókról cikkezik:) "

Na jó, de vannak olyan elméletek amiket csak bomlott elmék találnak ki, amikor a haloperidol szurijukat nem kapták meg reggel.

2016.07.20. 12:21:28

@Ballib cenzúrázók réme 15:

én az önálló gondolat érdekében zsindexezek, hasznos hülyéknek kijár a méltó fogadtatás.

itt a másik, a klónod:

>>A NATO szerződés melyik pontja miatt kellene a NATO-nak ....

They will seek to eliminate conflict in their international economic policies and will encourage economic collaboration between any or all of them.

by means of continuous and effective self-help and mutual aid,

The Parties will consult together whenever, in the opinion of any of them, the territorial integrity, political independence or security of any of the Parties is threatened.

itt a teljes szöveg, szinte mindegyik tétel ráhúzható a nato beavatkozásra:
www.nato.int/cps/en/natolive/official_texts_17120.htm

itt pedig a link amikor ez már az első nap már nyilvánvaló volt, csak nektek a zsindex adja a gondolati fonalat, nem pedig az ismeretek.
mandiner.blog.hu/2016/07/15/park-_es_mediaismeret_a_varosligeti_kuzdelemrol/full_commentlist/1#c30784544

a zsindex direkt hülyíti a népet a pina-fasz közötti propagandával, aztán az összezavart emberek már hozzá fordulnak magyarázatért. nem csak a tv manipulál, a zsindex is, és te ezt elfogadtad. és addig nem veszed észre magad amíg a saját nyájadban béééégetsz, de a legelődön kívül már egy másik világ van.

S=klogW 2016.07.20. 12:23:03

@pitcairn2: nem azt mondtam, h a veszélye nem állt fenn

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 12:58:08

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Azt idézd, ami konkrétan kimondja, hogy a törvényes kormány ellen felkelők ellen beavatkozik a NATO!

2016.07.20. 13:19:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

a natonak ha érdeke úgy akkor segíti ha nem akkor blokkolja, jerdoganra szükség van, a török hadsereg túl felvilágosult, ideje zombisítani. (egy hadsereg amelyik nem követi vakon a parancsot nagyon aranyos dolog békében, de most más időket élünk.

azért idéztem mert ott van kerek perec a szövegben. ennél többet nem tehetek, a nato parancsnoki struktúrája nem nyilvánosan dönt.

a nato beavatkozást én az f16-os fegyverzetek indítókódjának letiltásából, a radarállomások zavarásából, a fekete tengeri hajók elektronikus blokádjából és az égei tengeri nato-török hajók egyébként nyilvános menekültmentő missziójának hírzárlatából vontam le. ez csak nato berendezésekkel kivitelezhető.
a török eredetű lázadó gépek bombáztak és helikoptereket lőttek le, nekik nem volt blokkolva a fegyverrendszerük.

igyekeztelek nem megszólítani, túl vagyunk már az ismerkedésen, rossz a tapasztalatom veled.

részemről ennyi, kiszálltam.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 13:26:12

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Világos. tehát ilyet nem tudsz idézni. Jössz egy olyan szöveggel, miszerint a NATO katonai parancsnoksága nem tart sajtó konferenciát a következő katonai lépéséről.
Na jó, holnap dupla adag haloperidolt írok ki neked és szólok a nővéreknek, hogy ne adják oda neked a nővérpult gépének jelszavát, a nagyviziten pedig szólok a beosztottjaimnak, hogy olyan súlyos pszichiátriai eset vagy, hogy nagydoktorit lehet belőled írni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 13:27:09

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: "igyekeztelek nem megszólítani, túl vagyunk már az ismerkedésen, rossz a tapasztalatom veled."

Persze. Ahányszor megnézem a kórlapodat, újabb és újabb szurikat adnak neked a nővérek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.20. 13:29:27

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: "igyekeztelek nem megszólítani, túl vagyunk már az ismerkedésen, rossz a tapasztalatom veled."

Épp ezért csak halkan nyávogva, máshoz dumálva mertél böfögni valamit, mert sejtetted, hogy megint a földbe döngöllek.

2016.07.21. 01:29:37

Csodás lesz, ha az iszlamizálódó törököket beengedik az EU-ba Merkelék. Persze a demokrácia velejárója, hogy néha őrülteket imád a tömeg. A törököknek joguk van az iszlamistákra szavazni, az európaiaknak meg joguk lenne soha szóva se állni a törökökkel az EU-tagságról. De sajnos vannak olyan barmok, mint Merkel, aki szerint a multikulti fasza,meg a Jobbik, akik szerint az iszlám az emberiség utolsó reménye.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.21. 04:22:09

@pitcairn2: majd a legújabb wikileaks nyomán lesz mit turkálni a témában.
süti beállítások módosítása