A török hadsereg egy része július 15-én nem csak a törökországi, de alighanem a világtörténelem egyik legbénább puccskísérletét mutatta be. Hogy a török „mély állam” utolsó utáni halálhörgését láttuk, vagy éppen – ahogy sokan spekulálnak – Erdogan maga szervezte meg, vagy hagyta megtörténni az eseményeket, az talán örökre kérdés marad. Törökországban korábban több sikeres puccsot hajtott végre az iszlamizmust ellenző hadsereg, például 1960-ban, 1971-ben és 1980-ban is, míg 1997-ben már a fenyegetés is elég volt a miniszterelnök lemondásához.

A mostani, félresikerült puccs talán arra is jó volt, hogy megmutassa: az internet korában nem elég elfoglalni a köztévét, amit senki sem néz, meg lezárni egy hidat. Ha a valóban népszerű ellenfeled mobilon bejelentkezve az utcára tudja szólítani a híveit (mert nem sikerült letartóztatnod), akkor fújhatod az egészet.

Az internet előtt is voltak azonban hasonlóan félresikerült, vagy csak önmagukban furcsa államcsínyek. A puccsvilágtörténelem igen hosszú listájából szemezgettünk.

1839, Zürich: a vidékiek kiakadnak egy egyetemi kinevezésen

Az 1839-es Züriputsch első sorban azért nevezetes, mert innentől kezdve használják német nyelvterületen a „puccs” szót az államcsíny leírására. A svájci kantonok egyesülésének előestéjén kitört harcok indítóoka az volt, hogy a liberális zürichi városvezetés David Strausst választotta a Zürichi Egyetem teológiai karának élére. Ez főleg azért nem tetszett a város környéki konzervatívoknak, mert Strauss fő művében, amely Jézus életéről szólt, vitatta Jézus isteni mivoltát.

Strauss kinevezésére válaszul a várostól nyugatra eső Pfäffikon lelkésze több ezres tömeget vezetett Zürichbe, ahol összecsaptak a kanton védelmi erőivel: soha ilyen kiélezett nem volt azóta sem a népi-urbánus ellentét. A városvezetés végül megadta magát, bár az erről hírt vivő tanácsnokot azért még a biztonság kedvéért lelőtték. A Jézus életével kapcsolatban a hegeliánusokkal élete végéig vitázó Strausst még hivatalba lépése előtt nyugdíjazták.

1992, Venezuela: Hugo Chávez egy múzeumban tölti az éjszakát

Manapság Venezuela leginkább azzal kerül be a híradásokba, hogy a rákban elhunyt Chávez utódja, Nicolás Maduro miként próbálja megőrizni a hatalmát, miközben konkrétan szétesik alatta az ország. Nem volt ez mindig így. 1992-ben, az akkor még viszonylag ismeretlen Chávez elérkezettnek látta az időt, hogy a hadsereg mintegy tíz százalékát maga mögött tudva elfoglalja Caracas stratégiai pontjait, elfogja a csalódást okozó módon, ígérete ellenére neoliberáis reformokat életbe léptető elnököt, Carlos Andres Pérezt, és átvegye a hatalmat.

Nem minden sikerült azonban úgy, ahogy azt az elnök lépéseit ellenző Chávez elképzelte. Pérezt nem sikerült elfogni: először a reptéren lógott meg, aztán az autópályán, végül még az elnöki palotából is meglépett, majd harcra szólította fel a hadsereg kormányhű egységeit. És hogy hol volt mindeközben Chávez? A Katonai Múzeumban, ahol még egy telefonja sem volt, hogy tartsa a kapcsolatot a puccs többi résztvevőjével. Végül letartóztatták, és ő maga szólította fel a többieket, hogy tegyék le a fegyvert – a Cracked cikke azt írja, hogy ez volt az első alkalom, amikor a venezuelaiak széles tömegei megismerhették az alezredest. Chávez börtönbe került, majd onnan kiszabadulva demokratikus úton lett 1999-ben az ország elnöke.

1992, Peru: Alberto Fujimori megpuccsolja önmagát

1992 úgy tűnik nagy év volt a puccsok történetében. Chávez éjszakai múzeumlátogatása után két hónappal a perui elnök, Albert Fujimori úgy döntött, hogy a politikai patthelyzet feloldásának legjobb módja az lesz, ha megpuccsolja a rendszert: április ötödikén a hadsereg támogatásával feloszlatta a kongresszust, hatályon kívül helyezte az alkotmányt és nekiesett az igazságszolgáltatásnak. És a közvélemény-kutatások szerint mindez tetszett a népnek. Peruban egyébként Fujigolpénak, Fuji-puccsnak hívják azóta is a puccs ezen formáját.

Az egyébként is hatalomban lévő vezető önpuccsa persze nem Fujimori találmánya: Adolf Hitler, Borisz Jelcin, a lengyel kommunisták, vagy például Dnyánendra nepáli király is ehhez a módszerhez nyúlt, hogy megerősítse hatalmát. Utóbbi egyébként 2001-ben úgy jutott hatalomra, hogy a királyi család többi tagját az egyik herceg lemészárolta –sokak szerint azonban az eseményeket mozgató kéz a későbbi királyé volt. Dnyánendra 2005-ben és 2007-ben is megpróbálta kezébe venni a kormányzást, aminek az lett vége, hogy 2008-ban inkább kikiáltották a köztársaságot.

1982, Spanyolország: egy férfi vicces kalapban lövöldözni kezd a parlamentben

Nehéz elengedni a hatalmat, ha már belekényelmesedett az ember. Így volt ezzel 1981-ben a spanyol hadsereg egy frakciója is, akik nem nézték jó szemmel, hogy az ország a demokrácia felé halad – pontosabban nem tudták elképzelni, hogy a demokratikus intézményrendszer választ tud majd adni a gazdasági válságra és az egyre szaparodó baszk terrorcselekményekre. Így került a képbe Antonio Tejero alezredes, aki a később 23F néven elhíresült puccskísérlet során, vicces kalapjában kétszáz csendőr élén bemasírozott a parlamentbe, amikor éppen az új miniszterelnökről szavaztak.

Nem fogadta osztatlan siker a bajuszos férfi bevonulását: a tábornok és egyben miniszterelnök-helyettes Manuel Gutierrez Mellado megadásra szólította fel Tejerot, aki erre lövöldözni kezdett, majd megpróbálta a földre vinni felettesét. Végül inkább túszul ejtettek mindenkit. Közben Valenciában is átvették a hatalmat a puccsisták. Az egész végül azon bukott el, hogy János Károly spanyol király nem támogatta a hatalomátvételt. Ehelyett a hadsereg főparancsnokaként, egyenruhában üzent a televízión keresztül hajnalban, védve az alkotmányt. A tábornokokat másnap letartóztatták.

1799, Franciaország: puccs van, puccs van, de ki puccsol?

Napóleon hatalomra kerülése legalább olyan meghatározó eseménye az európai történelemnek, mint előtte a francia forradalom, vagy éppen a bukása után a bécsi béke. Bonaparte puccsa azért is izgalmas, mert az államcsíny része volt egy hamis puccs belengetése. A tervet Sieyés abbé és Talleyrand dolgozta ki, és Lucien Bonaparte, Napóleon testvére segítségével hajtották végre. Rávették Vének Tanácsát és az Ötszázak Tanácsát, hogy egy állítólagosan készülődő jakobinus összeesküvés miatt Párizs helyett a Saint-Cloud-i palotában tartsanak gyűlést. Ez a helyszín tökéletesnek tűnt arra, hogy Napóleon csapatai sarokba szorítsák őket. Közben lemondott a Direktórium három tagja, így döntésképtelenné vált a testület. 

A dolog azonban innen sem volt sétagalopp: a két tanács tovább ülésezett, de rájöttek arra, hogy egy puccs folyik körülöttük. A véneknél beszédet tartott Napóleon, az ötszázaknál viszont egészen konkrétan megtámadták a hadvezért, az őt kísérő gránátosoknak kellett őt kimenekíteniük. Ekkor újra közbeépett az egyébként az Ötszázak Tanácsát vezető Lucien Bonaparte, és azt mondta a katonáknak, hogy a tanácsnokokat fegyverrel fenyegeti néhány képviselő. Bizonyítékul a megtámadott Napóleonra mutatott. A gránátosok Murat vezetésével erre szétkergették a tanácsot, rövidre zárva a problémát.