Az elmúlt hónapokban több cikket is közöltünk a Galaktika magazinnal és kiadójával, a Metropolis Media Grouppal kapcsolatban a Mandiner.sci-fin, amelyekben általunk feltárt tények alapján nehezen cáfolható állításokat tettünk. Persze ezeket a tényeket lehet magyarázgatni, meg el is lehet hallgatni, de vitatkozni nehéz velük.

Márciusban a szerzőkkel folytatott hosszas levelezések után megírtam, hogy a Galaktika 2015-ös számaiban a novellák többsége a szerzők engedélye és tudta nélkül jelent meg. Kedden arról írtam, hogy a Galaktika kiadója 2009-ben kétmillió forint közpénzt kapott a 175 régi Galaktika antológia digitalizálására, de csak az első öt számot sikerült digitalizálni, és ebből is kettő csak cikkünk hatására került fel az internetre.

A márciusi sztori utóhatásait is lekövettük a portálon: ellenőriztem az április és májusi számok jogtisztaságát és beszámoltam az ügy külföldi fejleményeiről is. Időközben folyamatosan dolgozom a korábbi évek lapszámainak vizsgálatán is. Spoilerveszély: 2014-ben ugyanaz volt a helyzet, mint 2015-ben. Majd hamarosan ebből is írunk tényállításokon és a szerzők emailjein alapuló cikket. Mivel hasonló esetekről az érintett szerzőktől 2014 előttről is vannak már információim, nem bízok benne, hogy sok pozitívummal jelentkezhetek majd.

A kiadó rendkívül rossz válságkommunikációval dolgozik: először letiltatták a korábban általam készített interjút, amelyben éppen arra adtunk lehetőséget, hogy egyéb, a kiadót ért támadások kapcsán elmondják az álláspontjukat; majd az egész ügyet hetekig próbálták elhallgatni. Ezután elismerték a szerzői jog többszöri megsértésének tényét – bár mindenféle mismásolós magyarázattal együtt –, és felajánlották a szerzőknek a kompenzációt. Egyelőre egy szerzőről tudunk, aki meg is kapta ezt, persze ez nem zárja ki, hogy mások is megkapták. (Tudunk viszont sok olyanról, aki nem.)

A legújabb cikkemre viszont nagyon hamar Facebookon reagált a kiadó, egy egészen pökhendi bejegyzéssel, amelyben a cikk fő állításaira hatással nem lévő tévedésemet figurázták ki. (Ti. hogy a kétmillió forintból digitalizált öt darab régi Galaktika nem érhető el az oldalukról. Valóban elérhető – igaz, a mi cikkünkre volt szükség, hogy mind az ötöt fel is tegyék.) Ugyanakkor ez alkalommal sem reagáltak a korábban emailben feltett kérdéseimre. Kétmillió forintnyi közpénz nem sok, sokkal nagyobb tételekben folyik manapság a sötét üzletelés a politikai mutyibirodalomban, de mégiscsak közpénz, és ismét csak a kiadó kétes üzelmeire mutat rá.

Ezek a kétes üzelmek pedig nem csak önmagukban károsak. A tényállítások után pontokba szedem véleményemet arról, hogy mi is a legfőbb baj a Galaktika tevékenységével.

*

1. A Galaktika magazinban 2015-ben megjelent tartalmak törvényt sértenek

Ez márciusi cikkünk központi állításának ismétlése, amin igazából nincs mit magyarázni. Burger István Galaktika-főszerkesztő szerint bonyolult a szerzői jogok világa, az általunk megkeresett szerzők szerint viszont elég egyszerű: meg kellett volna őket keresni és fizetni kellett volna novelláik közléséért. A törvény szerint is ilyen egyszerű a dolog. Szerintem is. A korábbi évek vizsgálatai azt is bizonyítják, hogy a ki nem fizetett jogdíjakkal kapcsolatban a kiadó közleményében emlegetett „kellő alaposság, körültekintés és gyorsaság” hiánya nem átmeneti tünet, hanem alapállapot a Galaktika háza táján.

Ez a jogilag és etikailag is rendkívül kellemetlen tényállás azonban csak a probléma alapját adja.

2. A novellák válogatásának módja: jöhet bármi, ami ingyen van

A 2015-ös számokat vizsgálva világossá vált, hogy a válogatásban egyáltalán nem az játszik szerepet, hogy minőségi, friss, érdekes novellák kerüljenek a lapba. Az alkotások egy részét a magyar szerzők művei adják, a másik, retrónovellán kívül is tetemes részét az SFF klasszikus nagy- és kismesterei – nyilván ennek nagy előnye, hogy a halott szerzők nem gugliznak rá a saját neveikre az interneten. Mint arról már írtunk, szép és fontos dolog a klasszikusokat ápolgatni (még ha erről sokuk, pl. Larry Niven, Terry Pratchett vagy Poul Anderson ügynökei mit sem tudnak), de az ország egyetlen SFF-folyóiratától igazán elvárhatnánk, hogy kövesse jobban a trendeket és tegyen le igazán jó, manapság díjakra jelölt, népszerű szerzőket is az asztalra.

Persze, szólhat közbe a vájtfülű olvasó, vannak ilyen novellák a Galaktikában. Való igaz. Ott volt például Ann Leckie és John Scalzi, az elmúlt évek két nagyobb sztárja. Az ő mininovelláikat ugye engedély nélkül vágta ki a Galaktika egy Popular Science-cikkből, ahogy például a szintén ismertebb Ian Tregillisét is. Aztán ott volt például az idén is több djíra jelölt Ken Liu, akitől – mint a szerzőtől megtudtuk – két szintén ingyenesen elérhető novellát közöltek az engedélye nélkül, és amikor reklamált, akkor megvettek tőle egy harmadikat. De például a remek Bintit jegyző Nnedi Okorafor ügynöke sem tudott róla, hogy a szerző (mondanunk sem kell: neten ingyenesen elérhető) novellája megjelent a lapban.

Ez nem jelenti azt, hogy nem jelennek meg igazán remek novellák a lapban akár ismert, akár ismeretlen szerzőktől. Megjelennek ilyenek. Ha a szerzők is tudnának a megjelenésről, örülhetnénk is neki. A válogatást azonban nem a Galaktika munkatársai végzik úgy, hogy követik a nemzetközi trendeket, figyelik a frissen felfutó írókat. Ezt a munkát rábízzák az olyan, termésükből néhány írást reklám- vagy egyéb célból ingyenesen is elérhetővé tévő magazinra vagy portálra, mint a Lightspeed, a Strange Horizons, a Tor.com vagy a Clarkesworld.

Vagy éppen olyan antológiákat közölnek darabokban (illegálisan), ahol biztos kezű szerkesztők válogatták össze a jól csengő neveket: ilyen a There Won’t Be War (pl. Haldeman, Zahn, Robinson), vagy a Year’s Best SF-válogatás tizennegyedik darabja (pl. Bacigalupi, Gaiman, Chiang, Goonan). Emellett valószínűleg a kiadóban sokat böngészhetnek egy bizonyos orosz oldalt, ahol rengeteg novella van fent, nyilván nem legálisan, ezért nem is linkeljük; illetve a Free Speculative Fiction Online adatbázist, ami a zsáner legálisan elérhető novellákat gyűjti szerzőnkénti bontásban.

Ha vetünk egy gyors pillantást külföldre, látni fogjuk, hogy közel sem ez a helyzet a környező országokban. Sok velünk levelező, meglopott szerző említette, hogy a lengyel Nowa Fantastykában is jelentek meg írásai, és ott soha nem is volt gond. A Nowa Fantastyka elmúlt éveit átfutva a lengyel szerzők mellett például a következő külföldi alkotóktól szerzőktől közöltek írásokat: Richard Morgan, Adrian Tchaikovski, Neal Stephenson, Ian McDonald, Cory Doctorow, Neil Gaiman, Paolo Bacigalupi, Nancy Kress, Ken Liu, Ted Chiang. Vagy itt a horvát Sirius B magazin, ami egyelőre hat számot ért meg, a következő nevekkel: Gene Wolfe, Charles Stross, John Scalzi, Ken Liu, Lisa Tuttle. Amennyire ki tudtuk deríteni, a szerzők ezen lapokban közölt írásai elég frissek és nem érhetőek el az interneten.

Ha tehát valaki azzal érvelne, hogy a Galaktika még így is remek szórakozást nyújtott az olvasóknak, és még ez is jobb, mint a semmi, annak nyilván igaza lenne. Aki nem tud vagy nem szeret angolul olvasni, vagy nincs kedve darabonként felkutatni a szerzők ingyenesen elérhető novelláit, annak lehet, hogy megéri 1200 forintot kiadni a magazinért. Ráadásul dupla hasznot húz a Galaktika: a drága borítóár mellé még a honorok kifizetését is megspórolják.

Tegyük fel a kérdést: milyen lenne egy olyan magazin, amelyben nem az határozza meg a válogatást, hogy mit lehet ingyen ellopni az internetről? A külföldi példák bizonyítják, hogy lehetne tisztességesen is naprakész lapot csinálni. Ez a kérdés pedig elvezet minket az utolsó ponthoz.

3. A Galaktika elveszi a levegőt egy tisztességesen működő SF-magazin elől

A Galaktika sikeréhez persze hozzájárul a hazai rajongók körében legendás brandhez tartozó nosztalgia is. A régi Galaktikára való hivatkozással pedig jogosnak állítható be az is, hogy a magazinban rengeteg klasszikus szerző műve jelenik meg. De ha jobban belegondolunk, világossá válik, hogy a régi Galaktika egyrészt a magyar kiadás 1972-ig elmaradt adósságait pótolta, másrészt pedig a működésének huszonhárom éve alatt közölt szerzők akkor még simán frissnek számítottak. Ma már kevésbé. A kiadó mostani, cikkeinkben részletezett tevékenysége pedig erre az örökségre is szégyent hoz, egészen konkrétan akkor is, amikor arra hivatkozva szerez kétmillió forintnyi közpénzt, amiből aztán nem teljesíti a vállalásait.

Az új Galaktika megléte és népszerűsége még a honorok megspórolásával, a kreatívan felhasznált közpénzekkel és az égbe turbózott borítóárral együtt is azt bizonyítja, hogy a magyar SFF-közösségnek van igénye egy havi magazinra. Ezt az igényt jelenleg egyedül a Galaktika szolgálja ki. Ha egy fiatal olvasó elkezd a sci-fi, fantasy iránt érdeklődni, és bemegy az újságoshoz, akkor jó eséllyel az egyetlen ilyen magazint fogja megtalálni. Az új Galaktika azonban valójában semmit vagy nagyon keveset fog mondani neki a zsánerek mostani világáról. Ha egy fiatal vagy éppen a zsáner felé most forduló idősebb író sci-fi vagy fantasy-novellát szeretne megjelentetni, akkor konkurencia hiányában szintén a kiadóhoz fog fordulni.

Nincs alternatíva. Pedig lehetne.

Bár pár rosszmájú kommentelő felvetette, nem a Mandiner.sci-fi lesz ez az alternatíva, hiszen a fikciós művek közlése – ha komolyan vesszük a minőségi elvárásokat és a szerzői jogok tiszteletben tartását – sokkal komolyabb anyagi és időbeli ráfordítást, teljesen más struktúrát és jóval bővebb stábot jelent, mint amivel mi gazdálkodunk. A Galaktikától nem várjuk, hogy megváltozzon a hozzáállásuk, hiszen email- és Facebook-reakcióik sora mutatja, hogy nem igazán értik meg a problémát, amit a működésük jellege okoz.

Azonban biztos vagyok benne, hogy a zsánerek rajongói szívesebben kezükbe vennének egy új címet, ha az – akár a klasszikusok néminemű, igény szerinti ápolgatásával együtt – valóban a kortárs szerzőkre; az ő legjobb munkáikra; a zsánerek jelenlegi helyzetére és a mi jelenünkből elképzelt lehetséges jövőkre koncentrálna úgy, hogy közben a működése körül minden rendben van. Én például biztos szívesebben küldenék novellát egy ilyen helyre, és nem egy alkotóról tudok, aki így van ezzel.

Olvasni meg aztán végképp szívesebben olvasnám.