Ifj. Csoóri Sándor: A zene szakrális dolog
2016. március 19. írta: Redakció

Ifj. Csoóri Sándor: A zene szakrális dolog

ifj_csoori_sandor_interju.jpg

Most egy olyan munkán dolgozom, ami fenekestül fel fogja fordítani a zenéről való gondolkodást az egész világon – mondja a Mandinernek a március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett ifjabb Csoóri Sándor, aki a héten ünnepli a Fonóban 60. születésnapját. Csoóri leszögezi: a zene szakrális dolog. A zenésszel a számára meghatározó Székről, az általa felfedezett varázshegedülésről, a magyar nótáról és a zeneoktatás bajairól is beszélgettünk ürömi otthonában, s benézhettünk a stúdiójába is. Interjúnk.

„Mindenki Széken kapta a nagy impulzust, minden út Székre vezet a táncház-mozgalomban. Miért van ez?

Mert az egy annyira egy egységben megmaradt falusi kultúra volt. Valahol megmarad a viselet, de nem marad meg a zene. Magyarpalatkán megmaradt a zene, de a falu már román. Szék amúgy egy fontos szó, sok szavunk kezdődik ezzel a kifejezéssel. Az indiai Ajurvédák élettanával párhuzamba lehet állítani a széki szegeket, a falu három részét: Felszeg a levegő; Forrószeg a tűz; Csipkeszeg a látható világ, az anyag. Az volt a vélekedés, hogy Forrószegen jó táncosok vannak, Felszegen meg jó énekesek. Csipkeszegen mindkettő volt, de nem emlegették.

Nem vették fel a konzervatóriumba, mert sajátosan értelmezte a kottát.

Sosem szerettem a szolfézst, már rájöttem, hogy miért. Először beszélni tanulunk meg, és utána írjuk csak le, utána tanulunk arról, hogy mi az a mellérendelői mondat. Írni és olvasni csak akkor tanulunk, amikor már tudunk beszélni. A zenetanulásban azonban egyből olvasni tanítanak, amikor még zenéről szó sincs. Viszont azt mondják, hogy c-d-é-f-g-á-h-c; de miért mondják ezt? Először kellene zenélni, és utána elnevezhetjük a hangokat, ha el akarjuk nevezni. De minek elnevezni? Ez csak akkor kell, amikor valakinek a szerzeményét más játssza el.

Népzenében nincs ilyen, ott nem kell kotta. Nem kell kotta a zenéhez, ahogy nem kell az udvarláshoz sem verseskötetet vinni. Persze éppenséggel lehet. Tőlem aki kottából szeret játszani, játsszon nyugodtan kottából. Annyira rányomta mindenre a bélyegét itthon a nyugat: az egyház, a tudományok; mindenhez nyugati elfogadottság kell. A nyugatiak úgy nézik a világot, hogy ők a Ludwigok között keresik a Beethovent, nem pedig a Beethovenek között a Ludwigot. Nem Beethoven Lajos, hanem Lajos Beethoven. Nem az évtől közelítenek a világhoz, hanem a naptól. Nem 2016 március valahányadika van nekik, hanem valahányadika, mégpedig márciusban és 2016-ban. Mi a nyelvünkből kifolyólag máshogy nézzük mindezt.”

Szilvay Gergely interjúját Fesztivál.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr308498456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.03.19. 11:58:40

Nagyjából igaza van, de a végén mégsincs. Kodályt megtámadni meglehetősen bajos. Ugyanis a zenében, ami alapvetően énekkíséret, ezért alárendelt szerepe van (az ének a zene) mindenki más hanglépcsőt használ, ami ugyan tiszta matematika, de a különféle kerekítések a végén összeadódnak.

Ezért nehéz összhangzatba, vagy akár összehangoltságba hozni egy bítzenekart, ami azért nem a legteteje.

Itt jön a hangmérnök és a digitális belecsalás.

A ritmus, amit metronóm ad, elvileg közös, mégsem ugyanolyan hosszú minden egyes alkalommal a játék.

Ennyi a szabadság, plusz a hajlítások, harmonikusok és diszharmonikusok.

Sajnos olvasni tudni kell, de nem feltétlenül. A pénzt még a leganalfább béta is olvassa - általában.

Ki ezzel megelégszik - lelke rajta.

2016.03.19. 12:19:14

@Bell & Sebastian:

Okos ember, nemcsak tudja, érti is.

"Tőlem aki kottából szeret játszani, játsszon nyugodtan kottából."

Robotoknak/zombiknak kell kotta.
Intelligencia megvan nélküle.

Tündér_Lala 2016.03.19. 15:47:29

Tudják nehéz história ez.
Én fül után magamtól tanultam meg hegedülni, hosszú darabokat is. Kétségtelen előnye, hogy élveztem minden percét a zenélésnek, A kezdetben nagyon észrevehető "kotta ízű " zenélés (túl steril, a zene lelkéhez semmi köze kényszeres muzsikálás) helyett természetes dolog volt.
Viszont van egy határ, ahonnan kotta nélkül (ez nem népzene, hanem komolyzenei anyagok) nem igazán lehet továbblépni, mert a pontos játék csorbát szenved. Viszont (ha nem zenésznek készül az ember) nem lesz türelme zenélés helyett kottát böngészni. Persze, ha nagyon akar valamit kisilabizálja.

Szóval a készség szintű kottaolvasásnak megvannak az előnyei. De kotta nélkül zenélni még mindig sokkal jobb, mint nem zenélni (ha idő elött megutáltatják a dolgot a delikvenssel.) Merthogy csodálatos dolog zenét hallgatni, de még tízszer jobb csinálni a zenét.

Bell & Sebastian 2016.03.19. 16:39:15

@260: Ahogyan vénül az ember, úgy kezd fordítani a komolyzene felé, ott meg nincsen mese, ahogyan ezt az előttem szóló jó barát -nagyon helyesen- mondta.

Kooperálás sszintén nincsen nélküle.

Zenepedagógiában pedig minden föl van már találva.

Bell & Sebastian 2016.03.19. 16:57:06

@260: Kezd megjönni a mérgem a marhaságára. Mit mondtam? A szolmizálás igyekszik rögzíteni a tiszta hangok közti, _szabályos_ távolságot, mert mindenkinek más a gyári beállítása.

Akinek abszolút a hallása, azonnal észreveszi, ha valaki szólóban fog falsot, mégha szabályosan lépked is (hangvilla).

Nagyon komoly elmélete van ennek, aminek a lényege: csak különféle kompromisszumok és csalások beiktatásával lehetséges csak jól megszólaltatni egy szimfonikus művet.

De van erre egy kiváló link is, akár.
index.hu/tudomany/til/2016/01/22/szandekosan_hamis_az_osszes_hangszer/

tevevanegypupu 2016.03.19. 17:22:59

@Herr Stacheldraht Leger:

Sok pénzük van igaz? De ugye nem irigykedik a miniszterelnök vejére..

2016.03.19. 17:23:35

@Bell & Sebastian:

Igazad van, ahogy vénülsz úgy lesz minden kihívásból újabb és újabb akadály.

Neked.

www.youtube.com/watch?v=Sk5zxA9UP2Q

tevevanegypupu 2016.03.19. 17:23:50

Atyaég, olyan tudományos itt mindenki zeneileg, ezentúl csak bezárkózva merem énekelni a madárka, madárka csácsogó madárkát..

2016.03.19. 17:36:01

@tevevanegypupu:

b&s régen hülyéskedett újabban okoskodik.
ilyen hatásos a riesling & zdf kombó.

Pelso.. 2016.03.19. 17:40:01

@tevevanegypupu: Csodálni kell őket, hogy milyen frankón boldogulnak a saját lábukon. Irigykedni csak a brancson belüliek szoktak.

Tündér_Lala 2016.03.19. 18:06:57

@tevevanegypupu: Ne vicceljen ! Zenélni, énekelni nagyszerű, felemelő és PIHENTETŐ dolog. (Más részét használja ilyenkor az agy. Vizsgaidőszakban a sporton kívül a legjobb kikapcsolódás.)
A fennti (B&S által) idézett cikk, nagyon érdekes, de a profik dolga. Legfeljebb megérthető belőle, hogy miért kínlódtam annyit a hangszer tökéletes behangolásával és a dupla hangok fogása miért sikerült kezdetben nehezebben.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.19. 20:13:17

@tevevanegypupu:

a zsebben nyíló lámpavasas, egyre növekvő fanclubon mit is kéne irigyelni, hm?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.03.19. 22:55:38

@Tündér_Lala: John Lennon nem tudott kottát olvasni, mondjuk ő nem volt egy virtuóz, de pl. Mark Knopfler az, és ő se tud.

Tündér_Lala 2016.03.20. 07:24:05

@Disznóvári: Mások által is élvezhető szinten voltam, azután később gitáron is, komoly repertuállal.
Nagy veszteség volt, hogy elvesztettem a lehetőségét a mizsikálásnak.
(Különben a virtuozitás - technikailag tökéletes játék - és a zenei érék /szerintem/ két külön fogalom. Nagyon jó ha együtt megvan, de egyik sem ér a másik nélkül sokat.)

tevevanegypupu 2016.03.20. 09:40:36

@260:

Tökmindegy mit ír, nagyon eredeti..

@Tündér_Lala:

Ó hát persze..zeneiskolába jártam sokáig, tudom mit képesek kihozni az elméletből..:)

@Pelso..:

Velőtrázóan tudják utálni egymást..

@Herr Stacheldraht Leger:

A fanclubot lehet irigyelni, hogy képesek annyira lelkesedni..

Bell & Sebastian 2016.03.20. 09:56:30

@260: Erre mondta az azóta már megboldogult, egyik tanárom, hogy vakarhatjuk a jobb fülünket balkézzel is, ugyanaz a végeredmény, csak a jobbal egyszerűbb.

Ezt azért érdekesnek találom, hogy Bartók és Kodály országában a kottaolvasás szükségességől vitatkozunk.
Mondjuk az egyházi zenében, vagy (a saját) népzenémben -mert nem mindenki született Atonikus John Lemming szerszámával a szájában- ez nem téma.

Gajdoláshoz (ami hegedű -alapú cigány vagy zsidó zene) annyira nem értek, de nem tartom az egyedül üdvözítő, igaz útnak.

Ennyit a hülyeségről.

2016.03.20. 10:39:00

@Bell & Sebastian:

Nem vitatkozunk. Okoskodsz.

A kotta megöli az éneket és zenét.

>>...egyházi zenében,...
hamis nosztalgia

>>Bartók és Kodály ...
mesterszakmunkások.
Műveik megtekinthetők a zeneipari múzeumban.

>>Gajdoláshoz...
Túl magasra másztál az uborkafán.

a zene az szabadság, lófasz a seggébe minden inkvizítornak :

www.youtube.com/watch?v=j9UZv0GOJ_I

Bell & Sebastian 2016.03.20. 13:01:06

@260: Tetszik ez a vak nénis játék.

Én vagyok az úttörő, aki ahol tud, segít. Te meg a vak néni, aki át akar menni a zebrán.

De egyedül!

Pelso.. 2016.03.20. 18:20:21

@Herr Stacheldraht Leger: Csak egyet, hisz megható és optimista egyszerre:

" 2014 októberében azt gondoltuk, hogy amint lefutnak az önkormányzati választások, megkezdődik a nagy rendszerek reformja"

Bell & Sebastian 2016.03.20. 20:50:44

Érdekes, én már 2008 -ban azt gondoltam, csak tanult az első, négyéves nekifutásból, ami szégyentelen zsákmányolásba fordult. Az alumíniumipari belépőjét látva, nagyjából el is szállt minden reményem. Megjegyzem, a céghálót a halászathoz már 2010 előtt megfondorfonták, méghozzá többszörösen, mert fő a biztonság, egy halat sem hagyunk a vízben.
___
(ez már egy másik gondolat és semmi köze az elsőhöz)

A középkorban minden nagymise után fellógattak egy főharamiát a főtéren, az eseményt belépti díj ellenében lehetett megtekinteni. Ha éppen nem volt raktáron, a jegyző dolga volt beszerezni egyet a szomszéd városból - pénzért.

Ritka példa arra, amikor mindenki jól jár. Ilyen üzlet manapság nincsen. Kitörne a kenderáru-hiány.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.03.21. 00:14:56

@Tündér_Lala: " a virtuozitás - technikailag tökéletes játék - és a zenei érék /szerintem/ két külön fogalom"

Ez egészen biztosan így van, dzsámbó (fülig :) ) dzsimmy pl. minden bizonnyal virtuóz énekes volt, a produkciója viszont szerintem értéktelen. Néhány punk együttes produkcióját is többre tartom.
Knopfler szerintem nem csak virtuóz, hanem zeneileg is értékes ( www.youtube.com/watch?v=uGg42g-YoYU ), de aki másként gondolja, az is biztos tud találni példákat, amik az én álláspontomat igazolják.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 05:29:35

@Pelso..: még nem sikerült elég kopaszt gyűjteni a nagy reformok végigveréséhez.

Pelso.. 2016.03.21. 08:53:25

@Herr Stacheldraht Leger: Hogyhogy reform?? Volt idő, amikor a fricztomik szitok szóként tolták naponta.
Aztán pozitív (-nak etetett) kontextusban minap egy nagyon nagy ember szájából hangzott el. Mi ez, ha nem belülről bomlasztás?

Conchobar 2016.03.21. 09:12:56

"Annyira rányomta mindenre a bélyegét itthon a nyugat: az egyház, a tudományok; mindenhez nyugati elfogadottság kell. A nyugatiak úgy nézik a világot, hogy ők a Ludwigok között keresik a Beethovent, nem pedig a Beethovenek között a Ludwigot." - Ez egy kicsit fals, mert az oroszok is úgy mondják (ráadásul ők a kettő közé beteszik az apa keresztnevét is), egyáltalán nem nyugati hatásra. A dátum dettó

Bell & Sebastian 2016.03.21. 09:42:25

@Conchobar: Ez úgy ostobaság (az idézet), ahogyan van. Mindenhol a leszármasási, logikai sorba teszik az utódot, csak többnyire a gyakrabban használt keresztnév áll elöl.

Régebbi korokban (nálunk: egyes magyar törzsekben és a cigányoknál) _ezért_ harmadik névként ragadványnevet is használtak a pontos azonosításra, egyrész a sok Kovács János közt különbséget kellett tenni, másrészt nem kellett elmagyarázni, pontosan melyikről van szó, ha kettő, Kárpátok bérce közt kurjongattak egymásnak.

Adódik a kérdés, melyik módszer a praktikusabb?

A különbség annyi, hogy a magyar az őseitől indul, más pedig magából. Oszt a végén a magyarnál mégis ütközött az írásbeliség és szóbeli hagyomány.

Most jöhet a kódolt nick, hogy csak okoskodok.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 09:46:20

Természetesen a ragadványnév elöl állt, középen az apai, majd az előnév (ami nálunk utónév és egyben a keresztnév). Teljesen logikus, nem de bár?

Conchobar 2016.03.21. 10:10:21

@Bell & Sebastian: "Teljesen logikus, nem de bár?" - Nem. A ragadványnév helyettesítette a kezdeti apai nevet (a közrendűeknél, pl. János fia János, vagy John Johnson). Így már nem az egyes embert tartották számon, hanem egy egész ágazatot (hiszen ugyanazt a ragadványnevet viselte a ragadványnév első tulajdonosának az összes leszármazottja). A nemességnél annyiban más volt a helyzet, hogy ők egy idő után a birtokaik után kezdték el önmagukat nevezni. Aztán egyszer csak (a XVII.században) az állam elkezdte számon tartani a közrendű állampolgárait, ekkor a ragadványnév átváltott hivatalos családnévvé, de ettől még a ragadványnevek keletkezése nem állt le. Ettől annyiban változott a helyzet, hogy a család neve mellett az ágazatot jelölő ragadványnév is forgalomban volt az egymás közti érintkezésben (olykor a hivatalosban is), különösen akkor, ha amúgy kiterjedt családról volt szó, amely igényelte a pontosabb megnevezéshez a ragadványnevet. Falun még manapság is megfigyelhető, hogy a másik falubelit a ragadványneve alapján említik. A temetőkben a kereszten fel is tüntették a ragadványnevet (bár leginkább csak a kezdőbetűjét). Nem új dolog ez, a rómaiak is hármas nevet használtak, pl. Caesar neve: Caius Julius Caesar, amelyben Caius a tulajdonképpeni személynév, Julius a családnév (pontosabban a nemzetség neve) és a Caesar a ragadványnév (amely a nemzetségen belüli pontosítást szolgálja)

Conchobar 2016.03.21. 10:18:41

@Bell & Sebastian: "Mindenhol a leszármasási, logikai sorba teszik az utódot, csak többnyire a gyakrabban használt keresztnév áll elöl" - Nem egészen erről lehet szó, sokkal inkább a nyelvi sajátosság játszik közre. Nevezetesen a magyar nyelvben a birtokos neve megelőzi a birtokot (János földje, vagy a Hunyadiak Jánosa azaz Hunyadi János), míg az indo-európai nyelvek fordított a helyzet (land von Johann, Johann von Hunyadi), noha azért van kivétel (angol nyelvben: John's land)

Bell & Sebastian 2016.03.21. 10:50:57

@Conchobar: Postai irónia akart lenni. A szemléleti különbség, ami a praktikus megközelítésben tükröződik (melyik információ a fontosabb?), határozza meg a sorrendet.
___

Ajjaj. Pontosan azt mondtam, hogy a névadás magyar változata a gyakorlatban nem vált be.

De mégse rossz.

- Ferenc, Liszt (fia) akinek hat ujja volt, ezért senki sem tudja lezongozázni /német/
- Táltos Liszt Ferenc /magyar/

Ugye? :)

Conchobar 2016.03.21. 11:18:22

@Bell & Sebastian: "a névadás magyar változata a gyakorlatban nem vált be" - Ez is csak postai irónia lehet, mert az idegen nyelvű könyvek végén a névmutatók erősen hajaznak a magyar névadási szokásra (pl: Hunyadi, Johann von)

Conchobar 2016.03.21. 11:25:02

@Bell & Sebastian: "Táltos Liszt Ferenc /magyar/" - Ezt, ebben formában nem mondanám bevett magyar névadási szokásnak, noha volt valami efféle (pl. nagybányai Horthy Miklós)

Bell & Sebastian 2016.03.21. 13:14:14

@Conchobar: Nyugaton is a Beethovenek közt keresik a Ludwigot, miként Keleten Liszték közt a Ferencet. Hogy kit keresünk, az számomra elsőbbséget élvez azzal szemben, hogy hol? De ebből nem vonnék le semmilyen, messzemenő következtetést.

A zene szakralitás, mert a Szent Hagyomány része. Kottával vagy vonóval, szóban van írásban, egyre megy.

Ám a Nyugat, azon belül is a németek, mégiscsak messzebb jutottak (valaha), mint a többiek. Ennek számtalan oka van, közülük az egyik a kotta, a másik a gondolkodásuk módja.

De a ránk erőltetett, turmix-világban ennek már semmi jelentősége nem lesz. Az odavezető út első lépése, hogy letagadunk mindent, ami számít.

Amit kiválóan szemléltetett is @260 -nick. Újrakezdjük a tűz csiholásával és a kerék feltalálásával.

Jean Sol Partre 2016.03.21. 14:15:47

@tevevanegypupu: miért kellene irigykedni egy tolvajra?

Jean Sol Partre 2016.03.21. 14:21:25

végre egy poszt, ahol azokkal a kommentelőkkel értek egyet, akikkel semelyik más poszt alatt soha :D

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 17:20:55

@Pelso..:

duplagondol apuskám, duplagondol

persze nem árt időnként kikérni az agitprop szakvéleményt, hogy éppen hol tartunk a 180 fokos pörgésben (de minden esetben a fényes jövő felé fordulva, csak bele kéne húzni és bízni az útmutatásban)

Pelso.. 2016.03.21. 19:31:53

@Herr Stacheldraht Leger: Naná, hogy duplagondol a jónép, de most már mennyiért? Ha sokáig nem kap semmit, hát triplán fog. Sz@r ügy lesz, mert az elszántsága az eddigi türelmi türelmi idő sokadik hatványával lesz egyenlő. ( Legalább pl a Demszkyt lecsukhatták volna neki, lehetett volna pár hordót csapra verni meg ökörsütés, de hát emezek azt se. Magára maradt a jónép, nincs neki gazdaállat egy se.)

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 22:51:54

@Pelso..: az új generációnak már semmit se mond a demszki név, a dublini álláshirdetéseket böngészik. a "magyar jobb" és "magyar bal" cicaharc fináléja érdeklődés hiányában zárt körű meccs lesz az elfekvőben.

Pelso.. 2016.03.22. 09:24:21

@Herr Stacheldraht Leger: A zárt, kevés résztvevővel zajló meccseknek is van eredménye, simán lehet belőle négyharmadot varázsolni.
Tehát, mivel lehet ma megvenni a népet, hogy duplagondoljon, akkor s annyiszor? (migráncs nem ér)
süti beállítások módosítása