Ákos-ügy: Álljon meg a banzáj!
2015. december 18. írta: Stumpf András

Ákos-ügy: Álljon meg a banzáj!

akos_1.jpg

Mi tagadás, az Ákos-ügyi fejlemények rendesen felülírták az eredeti vitatémát. Nem mintha elfogadhatóbbá vált volna a véleményterrorista tempó, az viszont egészen nyilvánvaló, hogy a magyar kormány húzása erősebb kontent, ezzel ők nyerték az aránytévesztési versenyt.

Már akkor persze, ha tényleg azért mondták fel a telekomos mobilnet-előfizetéseket, mert a cég szerződést bontott a női emancipációról rossz véleménnyel lévő Ákossal. Akit a kormány szerint diszkrimináltak.

Nem, a Telekom nem diszkriminálta Ákost. Brutálisan jártak el vele, az igaz. Amikor az év nagy koncertjének délutánján a sajtóból tudod meg, hogy ugrott a szponzorod, fel sem hívnak, de már szereltetik is lefele a logót − nos, így felmenni a színpadra és lenyomni a show-t, az kemény lehet. A szakítás módja tehát randa volt, de ez bizony magánügy egy cég és az általa szponzorált popsztár között. Semmi köze hozzá az államnak.

*

Ez nem alkotmányellenes diszkrimináció tehát, hanem szerződésbontás. Eddig adtak neki pénzt, most meg nem adnak már. Az ok is érthető: nagyon mást gondolnak a világról, a nők szerepéről. Igen, ez elég ok szokott lenni. Az ilyen együttműködések szponzor és sztárember között addig állnak fenn, amíg a cég azt vélelmezi, hogy használ az imázsának. Így volt ez Michael Jackson esetében is: a Pepsi simán kiszállt a popkirály turnéjából, amikor gyerekmolesztálással hozták hírbe a sztárt (ami kétségtelenül jóval súlyosabb dolog, mint hogy valaki mit gondol a nők családon belüli szerepéről). 

Az énekes persze nem tegnapelőtt óta gondolkodik úgy, ahogy; viszont most, a Kövér-beszéd után kaptak fényt a gondolatai, most pörögtek a mondatain napokig, ezért a szakítás.

A jegyzőkönyv kedvéért: tévesen hozta nagyjából a teljes sajtó, hogy Kövér szövegére erősített rá Ákos. Az Echo tévés interjút jóval a házelnök kongresszusi beszéde előtt vették fel. Valószínűleg a kutyának nem tűnt volna fel az a néhány mondat, ha Kövér szövege nem teszi érdekessé a témát.

De most feltűnt sokaknak, és ott voltak ezek a telekomosok, akiknek meg küldeniük kell a sajtószemléket a mutticégüknek. Nyilván nem akartak magyarázkodni, hogy miért is támogatják ezt a haladásellenes kirekesztőt. Márpedig kellett volna nekik, hiszen dogmát sértett a popénekes, eretnek gondolatfoszlányokat engedett meg magának. És megsértett még mást is, nem csak dogmát. Amikor azt mondta, hogy szerinte nem lehet jó anya az, aki felső vezetőként keres pénzt egy multinál, nem gondolt arra, hogy az őt támogató multi felső vezetésében éppen van nő, aki történetesen anya is. Márpedig ahogy a régi bölcsesség is mondja: sose rosszanyázd le nyilvánosan azt, akitől a pénzt kapod, mert hajlamos lesz visszavenni a zsetont.

De hogy ez ütközne az alkotmány betűjével, szellemével? Nos, nem. Ha mégis, akkor mulasztásos és folyamatos alkotmánysértést követ el a kormány is. Ez esetben ugyanis szponzorálniuk kellene minden egyes kormányellenes orgánumot. Azokat különösen, amelyekkel nagyon nem tudnak azonosulni. Nonszensz.

Ha tényleg ezért bontottak szerződést, az másért is szomorú. Ezek szerint a kormány nem azért volt a Telekom ügyfele, mert tőlük kapta a legjobb, legolcsóbb ajánlatot? Az adófizetők pénztárcáját leginkább kímélőt? Vagy igen, de most drágábban veszi majd meg ezt a szolgáltatást, csak hogy megtorolja egy énekes magánsérelmét?

Nevetséges. Ennél már az is szerencsésebb lenne, ha tényleg csak ürügyül használták volna a szerződésbontást, mert terveik vannak az állami mobilszolgáltatóval. Ott valami közérdek-morzsa legalább felfedezhető lenne. Ez azonban nem több spekulációnál. Ha elhisszük, amivel a kormány a döntést indokolta, akkor bizony súlyos túlkapásról, aránytévesztésről van szó.

Olyanról, amely ráadásul azokat a túlkapásokat, aránytévesztéseket is jelentékteleníti, amelyeket Ákossal és Kövérrel szemben produkáltak az elmúlt héten. Kövér nem utasított senkit semmire, elmondta, milyen világot képzel jó világnak. Azt mondta el, minek örülne. Olyan szörnyű dolgoknak, mint hogy a nők ki tudjanak teljesedni az anyaságban. Borzalmas, tényleg. Tisztára pont azt jelenti, hogy a nő az nem ember, ugye?

*

Kövér mondatai senkit nem köteleznek semmire, ahogy Ákos véleménye sem. Az ő nőügyi gondolatai ráadásul egyáltalán nem voltak hangsúlyosak abban a hosszú életút-interjúban, amelyet az Echo tévének adott. Annyira nem, hogy teljesen kifejtetlenek is maradtak. Nem derült ki például, mit utasít el az emancipációból és mit nem. Kötve hiszem például, hogy államilag korlátozná a nők választójogát, minthogy a saját lányát is taníttatja; az oktatáshoz való jogot sem venné el, és szerintem nem örülne ő sem, ha az állam megtiltaná a munkavállalást a kislányának. A kifejtetlen mondatok lényege szerintem annyi: nem lehet elvárás nőkkel szemben, hogy ugyanúgy teljesítsenek a munkában mint a férfiak. Minthogy ők tudnak gyereket szülni és babát táplálni, ha ezt jól csinálják, az önmagában is elég ahhoz, hogy tiszteletet kapjanak a teljesítményükért; nem feltétlenül kell még hozzá az is, hogy legyaluljanak mindenkit a board meetingen hétfő reggelente. Százhetven kilót sem kell fekve nyomniuk. Lehet, de nem szükséges. Utóbbi ráadásul (egyéni ízlés) nem is szép.

Ha a fentieket jelenti az énekes emancipációellenessége, akkor ezzel még egyet is értek. Ha azt, hogy a választás lehetőségét el kellene venni bárkitől nemi alapon, akkor azzal meg nagyon nem. Ez esetben bizony Ákos véleménye menne szembe az alaptörvény szellemével és betűjével. Szerintem mégis inkább előbbiről lehet szó még a sokat idézett mondatnál is, amely szerint a nőnek nem dolga, hogy ugyanannyit keressen, mint a férfiak. Sejtéseim és reményeim szerint ez annyit tesz, hogy ez nem lehet elvárás minden nővel szemben. Nem pedig azt, hogy ha elvégzi a munkát, kevesebbet keressen, csak mert nő.

Na, mindegy, majd megkérdem Ákost, ha módom lesz rá.

Remélem, kérdezni azért még szabad ezekben a vérhányós, kiátkozós, szerződésbontós időkben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr578181270

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Ákos-ügy: Álljon meg a banzáj! 2015.12.18. 12:00:01

Nem mintha elfogadhatóbbá vált volna a véleményterrorista tempó, az viszont egészen nyilvánvaló, hogy a magyar kormány húzása erősebb kontent, ezzel ők nyerték az aránytévesztési versenyt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TG69 2015.12.18. 11:06:48

Ez egy jó cikk lett, köszönhetően az állami reakciónak :). Egyébként pedig sajnos az van, hogy aki érzékeny témát feszeget az tegye szabatosan, fejtse ki és ne hagyjon kérdőjeleket maga után. Egyébként így jár, a két megszólalás egymást erősítve az ellentáborban valós félelmeket keltett és jogos felháborodást. Ezután Kövér még tovább tetézte a hülyeséget a demográfia miatti aggódás és a nők legmagasabb rendű feladata közötti összefüggés megtalálásával. Ákost még valóban érdemes újrakérdezni. Bár ott is előkerült asszonya életvilága és hát ez is egy választás, de ha ebből meríti Ákos a gondolatait, akkor ez megint nem fog sok jóra vezetni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.18. 11:06:59

A Telekomnak, mint szolgaltato vallalkozasnak, nem szabadna politizalni. Miutan ezt megtette es egy koztudottan kulfoldrol penzelt politikai ideologia, a feminizmus mellett foglalt allast, nemzetbiztosagi kockazatot jelent. Ennyi a tortenet.

GNDL 2015.12.18. 11:19:18

Nem kellene olyan túl nagy feneket keríteni ennek a történetnek... mert semmi más nem történt, csak a szokásos: az igen alacsonyan művelt politikai kalandor fideszes „értelmiség” (már ha ezt a retardált posztkommunista korrupt söpredéket ennek lehet nevezni) folytatja hatodik éves ámokfutását, és ha éppen nem a közpénzeket és az uniós forrásokat fosztogatják két marokkal, vagy a gazdasági versenyképességet, az egészségügyet és az oktatást amortizálják tovább, akkor zavaros elméjük torzszülött gondolataival szórakoztatják az erre a hitvány szarra nyilvánvalóan fogékony kádárista rezsiharcos szimpatizánsaikat...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.18. 11:19:43

@Disznóvári:
1. Bármilyen értékrend alapján bármilyen döntést meghozni politizálás?

A Telekomnak azzal szabad politizálnia, hogy vesz vagy nem vesz Magyar Krónikát?

2.A CBA-nak szabad politizálnia?

GNDL 2015.12.18. 11:25:43

@Counter: Értsd meg, hogy a politizálás az tilos... az alkotmánysértő, annak ellenére is, hogy jelenleg nincs alkotmányunk. :)

Felkészül: hosszú hajviselet tilos, gyülekezés (közterületen legalább hárman túl közel állnak egymás mellett) tilos, nyugati/világi zene hallgatása tilos, színes ruhanemű viselése/forgalmazása tilos...

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.18. 11:26:08

@Disznóvári:

Szabad a Telekomnak politizálnia, viszont a kormánynak is. Kettős mérce az egyiknek jogot adni, a másiktól meg ugyanazt elvenni.

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.18. 11:27:38

@GNDL:

Nem erről van szó.

Hanem arról, hogy a nagytőke kiáll egy adott eszme mellett, s azt semlegesnek hazudja. Az ellenvéleményt pedig szélsőségesnek minősíti.

Ez így rosszabb az állami, kommunista cenzúránál.

Poroltó Ernő 2015.12.18. 11:36:48

Szerintem Ákost a Telekom a politikai nézeteiért ejtette. Ezt az "asszonyos" nézetét már számtalanszor, számtalan helyen kifejtette, mégsem bontott vele szerződést a multináci teletakony. Az echotévés interjú előtt néhány nappal azonban Ákoska túltolta a biciklit:

tenyek.hu/egyenesen/196375_akos-a-ketsebesseges-europa-fele-megyunk.html

Az "asszonyozás" már csak remek indok volt, hogy konfrontálódjanak vele. Nyilván, ez egy üzenet minden magyar művészkének, hogy ha multipénzt szeretne, jobb, ha tartja a pofáját.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.18. 11:39:48

@Counter: @bircaman szerkesztő maxval: Szerintem nem szabadna nyiltan politizalnia, de nem ismerem a mukodesi szabalyzatat es nem vagyok jogasz. De az biztos, h valami korlatozas vonatkozik ra.
Neetbiztonsagi kockazatot azert jelent, mert merhetelen mennyisegi informaciohoz, szemelyes informaciohoz is, van hozzaferesuk.

>Hanem arról, hogy a nagytőke kiáll egy adott eszme mellett, s azt semlegesnek hazudja. Az ellenvéleményt pedig szélsőségesnek minősíti.<

Pontosan errol van szo.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.18. 11:39:51

Ákos és a Telekom titáni párharca egy újabb fejezet a Spirituális Szakralitás és a Kufárizmus sorsdöntő viadalában. Nem kérdéses, hogy mi fogunk győzni.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/05/eros-varunk-spiritualis-szakralitas.html

GNDL 2015.12.18. 11:41:38

@bircaman szerkesztő maxval:

De, pontosan erről van szó. Egyrészt a posztkommunista fideszes közpénztolvaj elit gyógyszere folyamatosan „el van gurulva”, másrészt pedig ma már csak és kizárólag attól függ a hatalmon maradásuk, hogy meddig képesek fenntartani a kádárista nosztalgiát, annak minden kellékével együtt, úgy mint a szocialista szavazatvásárlások lopott közpénzekből, vagy éppen a műveletlen szavazóik korlátolt szellemi képességeihez illő végtelenül primitív és hitvány közbeszéd...

„a nagytőke kiáll egy adott eszme mellett”

Itt pedig egészen pontosan arról van szó, hogy mint _magánbefektetők_ azt tesznek a saját pénzükkel, amit akarnak. Ha éppen innovációra, munkahelyteremtésre fordítják, akkor arra, ha esetleg kultúrára, akkor is jogukban áll dönteni, hogy kit vagy mit támogatnak. Ezt kellene megértenie például a debil Lázárnak retardált kádárista söpredékével együtt...

Ugyan így a kormány is bátran meghatározhatja, hogy mely gazdasági szereplővel köt szerződéseket, és azokat (a szerződés keretein belül) akár fel is bonthatja. Viszont mindezt arra hivatkozva, hogy „megvédjük a kulturálatlan és műveletlen suttyó talpnyalóinkat, legyenek akár antiszemita pöcsök, közpénztolvaj korrupt gecik vagy hímsoviniszta balfékek”... azért álljon már meg a menet, elvtársak... :)

Most megint azzal kerül Magyarország a vezető külföldi sajtó címlapjaira, hogy mennyire suttyók is a magyarok és kormányuk... azért ebből az elmeháborodott orbánista negatív országimázsból kurvára elég lesz már.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.18. 11:47:00

Puhány kis cikkecske lett ez végül.

kalhana 2015.12.18. 11:53:26

Egy cég növelje az eladásait abban az országban, amelyben megtelepszik. Ha politizálni akar - joga van hozzá - számoljon a következményekkel. Németországban és általában nyugaton az a szokás, hogy ha valaki a PC progresszista, ultratoleráns, hipermimózista stb. ideológiákat elutasítja, rá ront a piranhák hemzsegő tömege. A Telekom sem akart lemaradni. Most a fagyi visszanyalt. Németországban talán javult volna az imázsa, itt - eléggé úgy tűnik - sokat romlott. A szerzőnek igaza van az aránytévesztéssel, ( valószínűleg az egésznek csak szimbolikus hatása lesz, nem olyan könnyű a kormánynak kilépni egy szerződésből, mint a Telekomnak Ákost ejteni ), mégsem bánkódom, hogy így alakult. Talán majd tanulnak valamit ezek a multik. Mert hogy a Telekom szemét volt, az tény. Kedves liberálisok kedvéért: joga van a szemétséghez.

Szindbad 2015.12.18. 11:55:04

"A kifejtetlen mondatok lényege szerintem annyi: nem lehet elvárás nőkkel szemben, hogy ugyanúgy teljesítsenek a munkában mint a férfiak."

De hát nincs is ilyen elvárás semelyik oldal részéről. 2015 azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy egy nő munkája ugyanannyit ér, mint egy férfié.

Jean Sol Partre 2015.12.18. 12:02:35

"Remélem, kérdezni azért még szabad ezekben a vérhányós, kiátkozós, szerződésbontós időkben"

Erről a kormányt kell megkérdezni, ők hozzák a szabályokat. Mindenki más legfeljebb véleményt mondani tud, még ha néha hisztisen is.

GNDL 2015.12.18. 12:09:06

@kalhana: „Ha politizálni akar - joga van hozzá - számoljon a következményekkel.”

Ezt Ákosnak mondod, és „véleményterrorozó”, „diktatúrázó” Lázár elvtársának?! :) Mert úgy tűnik a történetben csak a fideszes korrupt gecik nem értik meg, hogy az ostoba véleményeknek bizony vannak következményei...

Tranquillius 2015.12.18. 12:20:25

@Szindbad: Miután nincs két egyforma ember, nincsen két egyformán elvégzett munka, így ezért sosem fog járni egyenlő pénz. Logika.
Főleg úgy, hogy a multiknál még meg is kérdezik, hogy mennyi pénzt szeretnél keresni. Hölgyeim tetszettek volna állásinterjún többet kérni. ;)

kalhana 2015.12.18. 12:21:04

Nem Ákosnak vagy Lázárnak mondtam, ez kiderül a szövegből. De ezt valószínűleg ők is tudják, nekem nem kell besegíteni. Az "ostoba" ( mert neked nem tetszik ) véleményeknek is vannak következményei, de ezt egy civilizált világban a vitatkozás határain belül marad.
Ja, és ahova akarod, tetszés szerint beillesztheted azt, hogy geci, korrupt, fideszes, suttyó, kurva, ha neked így komfortosabb.

Pelso.. 2015.12.18. 12:26:24

@Disznóvári: A közmédia is politizál, méghozzá szelektíven aktuálpolitizál és tematizál folyamatosan.

tiller foch (törölt) 2015.12.18. 12:29:05

A Telekom kettős mércét alkalmazott, képmutató banda.
Mellesleg Ákos semmi vállalhatatlant nem mondott. Egyedül keresi a pénzt a családjának, az asszonpajtásnak nem dolga a pénzkeresés szerinte. Ő eltartja. Ez is egy lehetséges családmodell. Nyugaton is így él a többség, középosztálytól felfelé. Csak nem a férfi mondja az asszonynak, hogy otthon maradhat, hanem az asszonynak tök egyértelmű, hogy ha szült, akkor utána ő legfeljebb önkénteskedik meg soccer mom-ként hurcolja a gyerekeket a SUV-val edzések és különórák közt, a háztartást meg a bejárónő intézi. A gyerekeknek meg van au-pair fogadva.

GNDL 2015.12.18. 12:40:30

@kalhana: „egy civilizált világban a vitatkozás határain belül marad”

A fideszes rezsiharcos proli a kocsmában biztosan jól elvitatkozna azon, hogy az egyenjogúság kérdése például a munkaerőpiaci helyzetet tekintve „ellenkezik a normalitással” vagy sem, de a „civilizált világban” a suttyó balfékeket többnyire ignorálják... ezért nem vitatkozott a Telekom sem Kovács elvtárssal, hanem egyszerűen nem támogatják tovább ezt a degenerált orbánista pöcsöt... :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.18. 12:41:18

@Pelso..: Muszáj ellensúlyoznunk a hazánkra fenekedő ádáz multiszörnyetegek nemzettudat-ellenes aknamunkáját.

Hisz a játék már nem babra megy, oda a test, s talán a lélek; aki veszt, későn bánja meg, s fizethet iszonyú tétet... e válságos pillanatban a lelkekért még kell egy erőfeszítést tennünk, s a szittya faj egy utolsó, eget-földet megrengető szilaj rohamot indít, hogy ha kell, bátran, csatában essen el a nemzet, kiváltva a világ elnyomott népeinek ámulatát és csodálatát, hej, a magyar név újra szép lesz...! Ennek a hősies förgetegnek mintegy lándzsahegye a multifajzat mellének szegezett közmédia... s markolja e lándzsát egy nemzet színe-java végső erejével, ősei jogáért küzdve...!

;-)

Ritka olcsó eszköz ám a hárompontozás.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.12.18. 12:43:38

a szerző ostoba. disznóvárinak van igaza.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.18. 12:44:02

@Pelso..:
De azt nemzetstratégiai célok érdekében teszi, hogy a magyarságnak jó legyen. A Telekom viszont mammonista alapon kommunikál, kizárólag a monopoltőkés érdekek képviseletében. Vagy a német államéban. Tökmindegy, nem rendes magyar célok mentén.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.18. 12:47:22

@Doomhammer: Csak akkor lehetnénk biztosak abban, hogy rendes magyar célok mentén tevékenykedik, ha rendes, magyar ember volna a tulajdonos.

Volna is pár jelöltünk, hogy mondjuk kicsoda.

Addig viszont ellenségként kell kezelnünk a politikai zsenialitás általunk meghódított hobbesiánus, machiavelliánus, schmittiánus csúcsairól széjjeltekintve. A hatalom vagy épül, vagy meg van támadva. Ha építenénk, tudnánk róla - tehát az ellenség támadt ránk éppen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.18. 12:52:48

@Counter:
Már csak azért is, mert rendes, magyar tulajdonosnak meg lehetne tekerni a rendes, magyar tökeit, ha úgy adódik a nemzetstratégiai szükségszerűség.

Ezzel szemben a Telekom csak röhög és tudjuk, ki röhög mögötte: maga Merkel mutti, aki leszámolt a párton belüli ellenségeivel, pláne Orbán nagy barátjával, a CSU-val és most megmutatja, hogy ki hordja a nadrágot a német érdekszférában.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.18. 13:06:08

@Doomhammer: Ballaszt nélkül hajózunk a Történelem Ítélőszéke előtti viharos tengereken - ilyenkor minden lónak egy irányba kell húznia!

Google 2015.12.18. 13:13:14

A Telecom annak idején, a 2002-es választások előtt is levelet küldözgetett szét az előfizetőinek, hogyan fognak ők árat drágítani, ha minden marad a régiben. Tehát már akkor is durván beleszólt a politikába. És azóta sem tesz mást, illetve tesz, úgy szedi le a bőrt a kuncsaftjairól ahogyan nem szégyelli. Ez egy dolog, de az már egy teljesen másik, hogy még pluszban a német állam tulajdonaként azt is dolgának érzi, hogy beleártsa magát a politikába.
Ha valamit elért a Fidesz, az éppen az, hogy valamennyire visszavette a gyeplőt a multiktól, akik szolgáltatni jönnek ide úgymond, aztán semmi perc alatt vesznek meg piacot, embereket, befolyást, pártokat, bárkit és bármit, csakhogy ők fújhassák itt a passzátszelet.
Mióta dolga a német Matávnak közéleti vitákba belefolyni? Azért jöttek ide, talán gyarmata vagyunk-e a német államnak, vagy mi?

Obulus 2015.12.18. 13:14:49

@bircaman szerkesztő maxval: A Telekom nem politizált. Vagy az politika, ha a kormány kedvencével bármilyen ok miatt megszüntetjük a szerződést? Gondolkozzál!

Obulus 2015.12.18. 13:20:37

@Disznóvári: A Telekom nem politizált. Nem politikai kérdésben foglalt állást, hanem arról döntött, nem támogatja tovább a könnyűzenei szolgáltatást végző iparost. Magánjogi szerződés alapján jogában áll azt támogatni, akit akar, és bármikor megvonni azt.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.12.18. 13:25:01

@Obulus:
annyira van joga, balfaszkám, polkorrekt alapon intézkedni, mint neked a saját éttermedbe niggert nem engedni. látszólag azt is lehet. én éttermem, az jön be aki akar. azt' nem úgy van. egy tahó telefonos ne szóljon bele a közéletbe.

Poroltó Ernő 2015.12.18. 13:29:17

@Obulus:

Ákos az Echo tv-s interjú előtt néhány nappal a TV2-n élesen bírálta az EU és Németország bevándorlási politikáját és az EU Magyarország-politikáját. Gondolod, hogy azért érezte a Telekom elengedhetetlen fontosságúnak azon nyomban felbontani Ákossal a szerződését, mert az Echo-tévén elmondta a férfi-nő-viszonyról vallott nézeteit (amit előttem már minimum háromszázszor megtett a legkülönbözőbb alkalmakkor és médiumokban) és nem azért, mert nyíltan állást foglalt a német tulajdonú Telekom "anyaországának" politikája ellen?

Conchobar 2015.12.18. 13:33:30

"Az ilyen együttműködések szponzor és sztárember között addig állnak fenn, amíg a cég azt vélelmezi, hogy használ az imázsának. Így volt ez Michael Jackson esetében is: a Pepsi simán kiszállt a popkirály turnéjából, amikor gyerekmolesztálással hozták hírbe a sztárt (ami kétségtelenül jóval súlyosabb dolog, mint hogy valaki mit gondol a nők családon belüli szerepéről)" - Csakhogy az a helyzet, hogy a gyermekmolesztálással kapcsolatban a társadalom véleménye egységes, márpedig az imázsára valamit is adó cégnek nem tanácsos opponálnia az egész társadalmat (a nők családon belüli szerepéről viszont eléggé megoszlanak a vélemények a társadalmon belül). Azt se mondhatni, hogy a Telekom a róla kialakult képet, az általa kialakított arculatot igyekezett őrizni. Más multik felmondtak/felmondással fenyegettek a korrupt FIFA-vezetőkkel, illetve a doppingvétségbe esett sportolókkal szemben. Ebben az esetben a cégek egy arculatot (a becsületes verseny támogatója) próbáltak kialakítani magukról, és ebbe az arculatba nem illenek bele a csalók és mutyizók. A Telekom esetében viszont aligha a kialakított arculatról lehet szó, legalábbis eddig nem hírlett, hogy a Telekom lenne a 'mentsük ki a nőket a konyhából' mozgalom élharcosa, az sem hírlik, hogy eddig azért támogatta (Ákos viszonylagos népszerűsége mellett) ezt a faszit, mert eddig ő hasonlóan nyilatkozott volna. Az sem túl szerencsés, hogy a jelentős erővel rendelkező cégek, immár nemcsak gazdasági kérdésekben (azaz parlamenti lobbitevékenységgel) nyilatkoznak meg, hanem a működési területüktől távol eső társadalmi kérdésekben is igyekeznek másokat orientálni (az Ákos-ügyben a TElekom nagyon is kezdeményezően lépett föl)

2015.12.18. 13:33:57

@Obulus: "A Telekom nem politizált. Nem politikai kérdésben foglalt állást, hanem arról döntött, nem támogatja tovább a könnyűzenei szolgáltatást végző iparost. "

Nem azzal politizált, hogy felmondott egy szerződést, hanem azzal, hogy kiadott egy nyilatkozatot arról, hogy miért mondta fel. És hogy a nők helyzete így és a nők szerepe úgy és az ő hitvallásuk és értékrendjük amúgy.

Egyébként érdekes lenne végignézni, hogy ki mindenkit (sportolót, művészt stb.) támogat a Telekom, mert gondolom ezek összes megnyilvánulása beleillik a Telekom hitvallásába.

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.18. 13:34:01

@Obulus:

De bizony politizálás politkai alapon szerződést kötni és felrúgni.

Ákossal nem azért bontattak szerződést, mert megsértette azt, hanem Ákos politikai álláspontja miatt.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2015.12.18. 13:36:23

A kormány ingyenpénzt osztogatva a nőknek felpörgeti a hazai golddigger kultúrát klou.tt/4wzqkrjb2743

Tranquillius 2015.12.18. 13:39:18

@Obulus: "Magánjogi szerződés alapján jogában áll azt támogatni, akit akar, és bármikor megvonni azt."
Ennek kapcsán felvetődhet a kérdés, hogy a Telekomnak jogában áll-e kirúgnia az Ákossal egy véleményel lévő alkalmazottait és felmondani telefonos/internetes előfizetői szerződéseket (mókás lenne, ha kiderülne, hogy pl. a Jobbiknak, etc, náluk lenne flottája).

Jean Sol Partre 2015.12.18. 13:48:23

@Counter: ez olyan szép, hogy bőrkötésért kiállt. Kerényi még nem jelentkezett?

Jean Sol Partre 2015.12.18. 13:49:57

@jose maria padilla: nem a telefon előfizetést tagadta meg Ákostól, csak nem reklámoz vele többet.

Pelso.. 2015.12.18. 13:50:30

@Counter: Az ellensúly mértéke hányszoros? - (ráfordított közpénz költségbe is konvertálva)

@Doomhammer: Magyar emberek is rendelkeznek Telekom részvénnyel, ők beáldozhatók?

kalhana 2015.12.18. 13:51:11

@GNDL: ""A civilizált világban" a suttyó balfékeket többnyire ignorálják". Akkor a Telekom kívül esik a civilizált világon, hiszen "a suttyó balféket" ( =aki nem osztja a hitvilágodat ) egyáltalán nem ignorálták. Valamiképpen szükségét érezték a piranhák, hogy lemarjanak róla egy kis húst.
Egyébként jobb volna, ha barokkos, cirádás, túlfűtött, meanderes stílusod kissé letisztulna. Állítólag kiskoromban én is ilyen voltam.

Jean Sol Partre 2015.12.18. 13:51:46

@grundigg: a T-nek igazából nincs hitvallása. Népszerű arcokkal reklámoz, és ha úgy érzi, valakivel többet veszít mint nyer, akkor azt dobja. Ennyi.

2015.12.18. 13:52:52

@Conchobar: "az Ákos-ügyben a TElekom nagyon is kezdeményezően lépett föl"

Úgy tűnik, bár nem tudni, a háttérben mi történt. Az index abban a cikkben, amiben közli a telekom döntését, már azt is közli, hogy "a Sziget még nem döntött", mert hogy az index volt szíves és rögtön rákérdezett a Szigetnél, hogy nem gondolják-e véletlenül úgy, hogy az Ákost esetleg nem kellene odaengedni a jövőben a Szigetre. Lehet, hogy a Telekomnál is rákérdeztek, és attól ijedtek be.

Jean Sol Partre 2015.12.18. 13:53:33

@Pelso..: "Magyar emberek is rendelkeznek Telekom részvénnyel, ők beáldozhatók?"

Nemzetárulók miatt nem kell siránkozni.

Obulus 2015.12.18. 13:53:42

@jose maria padilla: Nem szólt bele a közéletbe. megvonta egy 23. senkitől a támogatását. Ja, hogy ez a senki pont a főmufti kegyeltje? Ki nem szarja le.

2015.12.18. 13:55:39

@Jean Sol Partre: "a T-nek igazából nincs hitvallása."

Lehet, hogy nincs, de azt mondják magukról, hogy van, és el is mondják, mi az.

Obulus 2015.12.18. 13:58:02

@grundigg: Nem a Telekom hitvallásába kell beleillenie a szponzoráltnak, hanem ha azzal ellentétes a magatartása, vagy ha azzal ellentétes kijelentést tesz. Nagy különbség!

Obulus 2015.12.18. 14:00:06

@bircaman szerkesztő maxval: Ákosnak a politikai álláspontja eddig is ismert volt. Nem emiatt bontottak vele szerződést.

Poroltó Ernő 2015.12.18. 14:05:35

@Obulus:

Ákost 2002-ben már keményen meghurcolta a liberálbolseviki sajtó: A bosszú népe című daláért nácinak bélyegezték; a férfi-női szerepekről többször megvallott nézetei miatt rendszeres célpontja a feminista sajtónak. A Telekkom mindezek ismeretében szerződött vele --- ezidáig. Nem furcsa, hogy épp most és egyik napról a másikra ébredtek rá, hogy reklámemberük vállalhatatlan?

Jean Sol Partre 2015.12.18. 14:24:14

@grundigg: persze. De ettől ez még nem politizálás. Azt mondják, ami a célközönségnek tetszik.

Tündér_Lala 2015.12.18. 14:43:03

Tündér_Lala 2015. december 18. 14:30
Nehéz és messze mutató kérdés ez, kedves András.
Eladhatom a munkaerőmet ? Eladhatom.
Kérheti-e valaki pénzésrt a véleményemet ?
Megvásrolhatja-e valaki a szavazatomat ?

Hol húzódik a szemlyi szabadság határa ? Hol kell illetve nem kell beavatkoznia egy közösség képviseletének egy nagy anyagi erővel rendelkező cég és egy magánszemély szerződési viszonyába ?

Azt gondolom, hogy a vélemény nem vásárolható meg. Márpedig ez bizony a ködös "az értékrendünkbe nem fér bele a nyilatkozata" bizony ebbe a kategoriába tartozik.
Nem szeretnék olyan világban élni, ahol minden bármilyen szempontból neves személyiség bizonyos nagy anayagi erővel rendelkező hatalmasságok véleményét viszhangozná puszta anyagi érdekből (burkolt formában már így is elég van belőlük).
És akkor arról nem beszéltünk, hogy az állam közös érdeküknek megfelelően 100 Md-os nagyságrendben költ olyan közösségi célokra, mint a népesség reprodukció elősegítése. Miért kellene az ezzel szembemenő zsarolást eltűrnie. És ha az állam a különféle ezzel a törekvéssel szembemenő véleményeket szankcionálná az hogyan tetszene ? Ugye nagyon nem.

Összességében nem olyan egyértelmű ez a képlet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.18. 14:58:04

@Tündér_Lala: Nagyon helyes. Ákos véleményét eddig megvásárolta a Telekom, mostantól nem vásárolja meg.

Csak így tovább, mindenki!

Poroltó Ernő 2015.12.18. 15:03:33

@Counter:

A Telekom szolgáltatását eddig megvásárolta a magyar állam, mostantól nem vásárolja meg.

Csak így tovább, mindenki!

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.12.18. 15:41:11

@Tündér_Lala:

Azért csúnyán összemosod az aktív cselekvés hiánya miatti felelősséget az aktív cselekvés miattival.
Itt ugyanis szó nincs arról, hogy Ákosnak a Telekom véleményét kellene harsognia. Javíts ki, ha rosszul emlékszem, de nem az volt a probléma, hogy Ákosnak a Telekom által ráerőltetett feminista szöveget kellett volna előadnia, amit ő megtagadott, erre a Telekom szerződést bontott. A Telekom egy zenésznek adott pénzt a logóért és a kitett magentáért cserébe. De a kedves zenész nem volt képes megülni a seggén, és olyan dolgokba ártotta bele magát, ami a Telekom által vállalt értékekbe nem fért bele.

Szó nincs vélemény megvásárlásáról, meg holmi véleményterrorról. Ákos is SZABADON dönthet úgy, hogy nincs szüksége a Telekom millióira, a technikai háttérszolgáltatásokra, hanem inkább más, a világnézetéhez közelebb álló cég szponzorációja kell neki. Például Mészáros Lőrincé vagy a Századvég Zrt-é.

Itt semmi másról nincs szó, minthogy a jobboldal követekezetesen összemossa az állam által biztosított szólásszabadságot a véleményszabadsággal. Azt gondolok, amit akarok, és ki is mondhatom azt, és ebben az állam - ritka eseteket kivéve - nem akadályozhat meg. Azonban ez az állam - alattvaló viszonyában áll csak fent, alattvaló és alattvaló viszonyában nem.

Szögezzük már ki egyszer s mindenkorra ezt a qrva négykockást a falra, ha ennyire nem megy a szétválasztás:

xkcd.com/1357/

És pontosan ezért álságos az állam reakciója, mert ő viszont teljes mértékben azt csinálja, amit számonkér a Telekomon: vélemény miatt diszkriminál. Qrvára kíváncsi lennék a szerződés szerinti felmondási okra. Ennek a cselekedetnek ugyanis az az üzenete, hogy csináld azt, ami megegyezik a kormánypárt ideológiájával (még akkor is, ha az nem érinti közvetlenül a kormányt, csak az egyik csókosa magánjogi viszonyait), különben kicsinálunk. És roppant szomorú, hogy a rendszerváltás után 25 évvel egy jobboldali blogon megy az ideológiai köldöknézés ahelyett, hogy az államilag támogatott, alig burkolt, kommunista stílusú véleményterrorról, és a mindennapi élet legalapvetőbb szintjére betolakodó, kommunista stílusú államvezetésről menne a polémia.

Bell & Sebastian 2015.12.18. 15:51:55

Poroltó Ernőnek van igaza, a háttérben az van, hogy nemsokára Merkel emelgeti a födőt minálunk is, mi lesz ebédre?

Ott kezdődik, hogy egy ilyen beszélgetés _semelyik_ német tévén nem mehet adásaba.

Így lett Fülbemászó Ákosból tenyérbemászó, az ősszes agár őt ugatja. Pedig a szövegével nincsen is semmi baj, nem is volt, a zenebonája pedig ízlés dolga.

Hogy a kormány is visszarántotta a szponzorpénzet? Jól tette, mert ugyanazért tette.

Merkel fúvódjon föl a nedves lucernától, ettől a Stumpf gyerektől meg többet várunk - átlátásból.

Nem baj az, ha szubjektív néha, nemcsak belemenős. Leginkább azért, mert itt, ebben a themában még bele se menős.

Bell & Sebastian 2015.12.18. 15:54:21

@Lesből Támadó Szárítókötél: Te hülye vagy, bazmeg, vagy libsi? Mi az hogy: ne ártsa bele magát? A teljes popszakma holohívő, a maradék meg roma, végre a Hóman Ákos, szoborot neki!

Tündér_Lala 2015.12.18. 16:01:20

@Bell & Sebastian: Azt hszem Merkel mutti is jobban tenné, ha a migránsokra költött 100 Md-ot inkább a saját népessége reprodukciójára költené és az értékrend az anyaság mnorális támogatásáról szólna.
Mindenki jobban járna.

Bell & Sebastian 2015.12.18. 16:10:10

@Tündér_Lala: A németek többsége is ezt gondolja, csak nem kérdezi őket, nix referendum.

Viszont van cenzorálás, időnként még magyar oldalakat is blokkolnak a német keresők, ha éppen úgy van kedvük.

Tudja, mi a bajuk Ákossal?
Hogy a fiatalságot rongálja, a libsi értékrend szerint.

Itt (No.) a Telekom csak második, elvérzett a szabad versenyben, lefőzte az 1&1, ami gyaníthatóan amcsi cég.
Most aztán megy a seggnyalás, nehogy jövőre még harmadik se legyen.

Jean Sol Partre 2015.12.18. 16:12:47

@Tündér_Lala: miért, a magyar népesség reprodukciójára költött százmilliárdnak lett bármi eredménye? Jobban jártunk vele?

Bell & Sebastian 2015.12.18. 16:18:33

@Jean Sol Partre: Vezér megmondta, a Magyar Korona területéről biztosítjuk az utánpótlást és végtelen a stratégiai tartalékunk. Vagy dolgozni tanulnak meg, vagy elmennek a..., focistának.

hívőlélek 2015.12.18. 16:28:00

Szerintem az egész pár bunkó seggnyalonc kivagyiságáról szól! Seggnyalonc az Ákos és seggnyaloncok azok akik ebből ilyen felmondósdit csináltak.
Orbán meg ne lopjon Kövér meg már ha ekkora rohadt komcsi hogy beszól a magyar anyáknak akkor ne csodálkozzon ha elküldik a büdös picsába az egész tolvaj fidesz bagázzsal együtt!

Bell & Sebastian 2015.12.18. 16:37:39

@hívőlélek: És te miben hiszel, pejoratív földmíves? A szent seggbekukiban? Ki, mit és hol szólt be a magyar anyáknak? Ha pont van rá igényed, én itt beszólhatok egynek, aki nem tanított meg a tisztességre, libbancs!

Veridicus76 2015.12.18. 16:45:46

A vértől habzó szájú femináci gazemberek (gaznők, ha így jobban tetszik) pontosan ugyanolyan veszélyes fundamentalisták, mint az Iszlám Állam elmebetegjei.
A német multi - amelynek ugyebár hitvallása van, mert egy idealista lény, nem pedig egy profitorientált vállalat, nyilván... - pedig kommunista diktatórikussággal büntet, ha nem megfelelő a vélemény.
Elmegy ez az egész tetves szarházi bagázs a jó édes büdös kurva anyjába!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.18. 16:54:45

@Obulus: A Telekom nem egy ceg a sok kozul, hanem egy gigantikus adatforgalmat lebonyolito, a folott ellenorzest gyakorolni kepes monstrum. Gondolod, hogy nincsenek titkosszolgalati kapcsoltai? :)

Google 2015.12.18. 17:06:27

@Lesből Támadó Szárítókötél:
Telecom altal vallalt ertekek- mondja csak, miota nevezik igy a lopast? Vagy talan a politikaba valo kontarkodasukat becezik igy?
Ha ezek az ertekeik, kivancsi lennek arra, mit tekintenek ertektelennek. Na talan azzal lehetne valamit kezdeni, de az sem biztos.

GNDL 2015.12.18. 17:07:32

@Lesből Támadó Szárítókötél: „Qrvára kíváncsi lennék a szerződés szerinti felmondási okra.”

Azt úgysem tudjuk meg, ellenben állítólag januártól beindítják a Szocialista Állami Mobilszolgáltatót, tehát valószínűleg csak előbbre hozták a szerződésbontást, és Habony lezárásként még odafingott a szerződésre... :)

„a rendszerváltás után 25 évvel”

Hehehe... az ugye megvan, hogy tele a Fidesz-KDNP MSZMP-s apparatcsikokkal (kezdve Kövér elvtárssal), és még a rendészeti államtitkár is egykor három per kettes operatív tiszt volt?! :) Kérdezném: milyen rendszerváltás?

„egy jobboldali blogon”

Muhahaha... kommunista rezsiharc, államosítás, közmunka, baloldali populista retorika, kádárista nosztalgia... Újabb kérdés: milyen jobboldal? :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.12.18. 17:20:06

@hívőlélek:
kövér beszól? az semmi. csapataink gyereket fognak csinálni anyáitoknak, feleségeiteknek, gyerekeiteknek

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.18. 17:34:22

aki a forradalom első nótását támadja, az a kedves vezért és ezáltal magát a nemzetet támadja

szerződésbontás? pfff, sortűz is kevés lenne az ilyen imperialista ágenseknek. majd megtanulják, hol a helyük.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.18. 17:39:06

@Herr Stacheldraht Leger:
Az a szó, hogy szerződésbontás, a jogászkodó idegenszívűek szemantikus hazugsága. Ami itt történt, az hitszegő támadás a magyarság demokratikus akaratából kormányzó nemzeti oldal ellen. A "szerződés" csak egy fegyver, amit bevetettek ellenünk. Fegyverre pedig fegyverrel kell válaszolni.

Kik a szövetségeseink a Telekom elleni kíméletlen létharcban?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.18. 17:42:45

@Counter:
Mondjuk ki nyíltan: az árulókat most kell leleplezni, mielőtt felrobbantják a lőportornyot.

A Telekom-ütközet egy kicsi, de fontos csatája a Végső Összecsapásnak, ahol nem kevesebb, mint a 3000 éves magyar államiság és az emberiség jövője forog kockán.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/03/vilagvege-forradalmak.html

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.18. 17:43:34

@Doomhammer: nyugi, már készül az illiberális bunkofónháló: 444.hu/2015/09/10/a-kinai-huawei-epiti-az-allami-mobilhalozatot/

ezt próbálja csak lehallgatni a bnd meg az nsa, hahaha. jól túljártunk az imperialisták eszén!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.18. 17:51:32

@Doomhammer: 3000? Ne szerénykedjünk. Van az 10-15 ezer éves is.

@Herr Stacheldraht Leger: Igen, hisz' nem az a lényeg, hogy ne hallgassanak le, hanem az, hogy ne a csúnyagonoszok tegyék.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.18. 18:01:34

@Counter: szerencsére fogalmilag kizárt, hogy a fehér háznak édes-savanyú levest szállító kínai étterem bónuszként sütibe sült jelentést küldjön kokós árpi viselt dolgairól, ha egy milliárdos biznisz megkötéséhez kell egy kis kedves extra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.18. 18:11:25

@Herr Stacheldraht Leger:
Tényleg ám, Nancy gyilkosát, a kínai szakácsot kivégezték már?
www.blikk.hu/aktualis/krimi/tisztaztak-nancy-politikus-szeretojet/z0qjhn5

Arról volt szó, hogy kivégzik, mielőtt a magyar hatóságoknak vallomást tehetne.
www.borsonline.hu/20150622_levadasszak_es_kivegzik_nancy_gyilkosat

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.18. 18:12:40

@Herr Stacheldraht Leger:
Tulajdonképpen fel is akarták mondani azokat a mobilinternet-előfizetéseket. Tiszta szerencse, hogy Ákos így a kezükre dolgozott.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.18. 18:20:03

@Doomhammer: látja? és egy ilyen ropppant népszerű nótás melletti kiállás a gonoszmultival szemben tutira besöpör pár százalék fiatal-középkorú szimpatizánst. megvédjük a rokksztárainkat, nem engedjük brüsszelnek kicsavarni a mikrofont! mehetnek junckerhez jódlizni, hehe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.18. 18:26:28

@Herr Stacheldraht Leger:
Vajon ér az a néhány ezer mobilinternet-előfizető 4.2 milliárd forintot, amit a Telekom most kapott az Origóért?

Tartok tőle, Ákos rajongói már nem fiatalok.

Tündér_Lala 2015.12.18. 18:37:22

@Jean Sol Partre: miért, a magyar népesség reprodukciójára költött százmilliárdnak lett bármi eredménye? Jobban jártunk vele?

Nem tudjuk. Nincs - nem lehet - nyilvántartás, hogy a gyerekeiből a társadalom számára is hasznos gyerekeket nevelő családokban mennyivel nőtt a szaporulat és hogyan áll a lumpeneknél, akkik csak a segélyesek számát növelik exponenciálisan. Azért gyanítom, hogy az első nőtt, a második csökkent és ez at arány nagyon nem mindegy.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.18. 18:39:33

@Doomhammer: aki két lábon is eljut bástya efftársra ikszelni, de már túl öreg a londoni tányérmosáshoz, az igenis fiatal.

különben is, a média gleichschaltolása megér egy kis aprópénzt, pláne mások zsebéből.

Bell & Sebastian 2015.12.18. 19:20:28

@Herr Stacheldraht Leger: Most, hogy mondja, el kellene foglalni a pénzestornyukat, mert ezek a modern Landerer Lajos & Heckenast Gusztáv.

Kifinomultan mici banda, kinek esze van, már rég elhúzott egy másikhoz, tippet nem adok.

Bell & Sebastian 2015.12.18. 19:27:20

@Herr Stacheldraht Leger: Figyejjenmá, punijós mágus! Itten azon tört ki a parasztgyalázat, hogy az éppen aktuális birodalom lovát gyalázta valaki, mire Caligula megorrontott.

Elvégre a tech-multik nem ellenünk lopnak, hanem értünk. Előttük mág a Bonsaiadolf is mindig meghajol, egyszer nem. No, ezt fényképezheti le mindenki és megírja az újság.

Tisztára az Eon kivásárlása.

Sir Galád 2015.12.18. 19:34:57

Igen, ez szörnyű, hogy azt sulykolják az emberekbe, hogy a nők is egyenjogúak és minden más idejétmúlt elv. Kb. olyan, mint amikor azt mondják, hogy ne verd a gyereked. Borzasztó, igazi terror, igazi diktatúra....Hadd legyen minden jobboldali olyan szabad, hogy bármikor lenézhesse a nőket vagy verhesse a gyerekét, hogy olyanokat elmondhassunk, hogy kikelni nyírni népcsoportokat, meg kell ölni embereket, le lehessen kurvázni nőket (olvasd csak végig ennek az oldalnak bármelyik fórumát), ezek mind sokkal fontosabbak, mint hogy minden embernek ugyanannyi joga legyen. Vagy nem.

Ákos nem azért mondta amit, mert gyűlöli a nőket, hanem mert abban szocializálódott, hogy a nők másodrendűek a férfiak mellett és az a dolguk a férfiakat és a gyerekeket kiszolgálják. Biztos nagyon tiszteli és szereti a feleségét, meg a lányait a nőket , de attól még hímsoviniszta, még ha kis mértékben is és ha még nem is tud róla. Nem véletlenül használta ezeket a szavakat ebben a sorrendben és ebben a megfogalmazásban ahogy. Lehet, hogy arra gondolt, amit állítasz András, de úgy mondta el ahogy ez benne leképződik és az nem véletlen.

Ekkora cécót biztos nem ért meg, bár az biztos, hogy a Telekom valószínűleg már a Merkeles megjegyzésre is összehúzta a szemöldökét, a nők lenézése, már csak hab volt a tortán. Túlzásnak érzem, de amit a magyar kormány csinál az meg már egyenesen balfaszkodás. Gyakorlatilag egymásra licitálnak a hülyeségben. Fontosabb megvédeni az állam által kitartott zenészt, a párt hű barátját, mint kiállni a nők egyenjogúsága mellett. Hát ez übergáz.

Venyigeszu 2015.12.18. 20:20:44

Azért egy apróságra felhívnám a figyelmet!

Ez a kormány, amelyik most az Ákossal történt miatt hörög, fogadta és vezette be azt a Munka Törvénykönyvét, amelyben ez ál:
"(2) A munkavállaló munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely - különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján - közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. A munkavállaló magatartása a 9. § (2) bekezdésében foglaltak szerint korlátozható. A korlátozásról a munkavállalót írásban előzetesen tájékoztatni kell.

(3) A munkavállaló véleménynyilvánításhoz való jogát a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem gyakorolhatja."

Ennek a kormánynak a bűnüldöző szerve rabosított 17 embert, mert F.B.-on megosztottak egy véleményt, az a miniszterelnök beszél a témában, aki egy szót sem szólt, amiért felfüggesztettek ill kirúgtak egy budapesti tanárnőt az F.B. megosztásai miatt! Ákos szponzori szerződésének megszüntetése a munkáltatójának ( szponzorának) nem tetsző vélemény miatt vérlázító büntetés - egy tanár kirúgása nem az?

hívőlélek 2015.12.18. 20:27:08

@jose maria padilla: Ó te szerencsétlen! ....csapataink???? Milyen csapataink? ....meg hogy gyereket csinálnak? Miből Te agyalágyult? Te csapataid 60 - 70 éves komcsik. Mit vársz egy Kövértől ... egy Orbántól és társaitól???

A CSAPATAINK A HATÁRON! VESZIK A MAGYAR INGATLANOKAT S JÖNNEK TÖMEGÉVEL: FRISS VÉR KELL ENNEK A BELTENYÉSZTETT KOMCSI NEMZEDÉKNEK! FRISS VÉR ? ÚJ VÉRVONAL!!! ÁLMOS ELŐD OND KOND TASS HUBA TÖHÖTÖM ÉS MÓZES UTÁN KELL AZ ALI ÉS A JUSZUF!

...és a haza fényre derül!!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.18. 20:57:37

@Sir Galád: Ki mondta, te szerencsetlen, hogy a nok nem egyenjoguak? A jelenleg hatalyos, a kormany altal szovegezett es megszavazott alkotmany alapjan a ferfiak masodrendu allampolgarok, mivel a noket illeti meg a pozitiv diszkriminacio.
“Az Alkotmány tehát a nők védelme érdekében pozitív diszkriminációt tartalmazó szabályok kialakítására ad felhatalmazást. Ez az alkotmányi felhatalmazás nyilvánvalóan a férfiak és a nők természeti, biológiai és fizikai különbözőségéből adódó eltérések elismerésén alapszik. A nők biológiai adottságai, különösen az anyaság biológiai és pszichikai dimenziója, továbbá a nők kisebb fizikai ereje folytán bizonyos környezeti ártalmakra hamarabb és súlyosabb következményekkel reagálnak. Ugyanaz a tevékenység, amely a férfi számára egészségkárosodáshoz nem vezet, a nő egészségét károsíthatja. Mindezekre a természeti adottságokra figyelemmel alkotmányosan indokolt, hogy a jogalkotó a korkedvezményre való jogosultság meghatározásánál a nők javára bizonyos preferenciákat, pozitív diszkriminációt tartalmazó szabályokat állapít meg.” 7/1998. (III. 18.) AB határozat

Azon lehet vitatkozni, hogy a nok EGYENLOEK-E? Szerintem egyebkent nem, es ez jol is van igy. Az "egyenloseg" egy elegge elmosodott jelentestartalmu fogalom, epp ezert jo politikai utokartya, ra lehet fogni az ellenfelre, hogy nem a hive es ezert o a megtesesult ROSSZ, meg mielott tisztaznank, hogy mirol is beszelunk. Ugyanigy szoktak banni a "szabadsag" szoval.

Veder1 2015.12.18. 21:03:46

@Tündér_Lala: függetlenül a történtektől ez egy rettentő álságos mondat: "Nem szeretnék olyan világban élni, ahol minden bármilyen szempontból neves személyiség bizonyos nagy anayagi erővel rendelkező hatalmasságok véleményét viszhangozná puszta anyagi érdekből (burkolt formában már így is elég van belőlük)."

Mert az, hogy a mindenkori kormány meghatározza, hogy az állami cégeken keresztül milyen sajtóban hirdet, hova szórja a köznek pénzét (a tiedet, és az enyémet, bár ez a közvéleményt valahogy hidegen hagyja), milyen ideológiát, véleménynyilvánítást támogat sokkal gyomorforgatóbb szerintem, mintha mindezt egy magán cég teszi.

hívőlélek 2015.12.18. 21:06:41

@Bell & Sebastian: Hiszek egy Istenben m hiszek egy hazában s hiszek Magyarország föltámadásában! ....hogy ezt a köcsög komcsi illiberális off-shore kleptomán karvalytőkés Jézust tagadó bagázst kiveri a Kárpát medencéből!

Sir Galád 2015.12.18. 22:13:10

@Disznóvári: És íme egy díszpéldány....

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.18. 22:22:26

@Bell & Sebastian: az audi gyártósort is meg kéne védeni. aztán magosix gurul ismét a fényes ösvényen.

Jean Sol Partre 2015.12.18. 23:01:37

@Tündér_Lala: félek, hogy
egyrészt nincs igazad,
másrészt nem igazán számít,
harmadrészt ár érték arányban is szar az egész

gyanítom, hogy semmi hatása, fogyunk és kész. Több gyerek se nagyon születik, meg megyünk is el.

Poroltó Ernő 2015.12.18. 23:32:48

@Sir Galád:

"Biztos nagyon tiszteli és szereti a feleségét, meg a lányait a nőket , de attól még hímsoviniszta, még ha kis mértékben is és ha még nem is tud róla. Nem véletlenül használta ezeket a szavakat ebben a sorrendben és ebben a megfogalmazásban ahogy." --- írod.

Megnéznélek én téged, hogy hogyan visítanál, ha téged arra hivatkozva hurcolnának meg, hogy ugyan belőled bizonyára a tisztelet beszél, de mégiscsak sáros vagy, még ha kis mértékben is, nem véletlenül használod azokat a szavakat, abban a sorrendben és abban a megfogalmazásban, ahogy...

Sir Galád 2015.12.18. 23:43:17

@Poroltó Ernő: Sose leszek annyira híres, hogy ilyen helyzetbe kerüljek, szóval csalódást kell okozzak. Nyilván mindenkit megvisel ha pellengérre állítják, amit meg is értek, de sajnálni nem tudom, mert maga alatt vágta a fát és mert soha nem gondolkozott el azon, hogy amit eltanult , az nem-e egy baromság.

Poroltó Ernő 2015.12.18. 23:56:13

@Sir Galád:

"sajnálni nem tudom, mert maga alatt vágta a fát és mert soha nem gondolkozott el azon, hogy amit eltanult , az nem-e egy baromság" --- írod.

Én életem közel felét a kommunizmusba éltem le, de az ilyen szellemi és erkölcsi fogyatékos dumák még akkoriban is kínosak voltak. Azt mondod, idióta, hogy ugyan megindokolni nem tudod, mi a bűne, de neked nem nem tetszenek a szavai, ezért vesszen.

Sir Galád 2015.12.19. 01:02:37

@Poroltó Ernő:
Ki mondta, hogy vesszen? Nem kap támogatást a Telekomtól. Ennyi. Biztos vagyok benne, hogy még ebben a hónapban valamelyik fideszes haver vagy maga az állam kistafírozza. Mi a bűne? Nem tekinti egyenrangúaknak a nőket. Nem mondtam, hogy ez bűn, csak azt , hogy übergáz. Talán azért nem érted meg, amiket leírtam, mert olyan vagy mint Ákos. Ezen még nem gondolkoztál? Ja bocsánat, tudom, ez már kínos duma, mert miért is gondolkozna bárki az elvein?....

Poroltó Ernő 2015.12.19. 01:37:22

@Sir Galád:

"Mi a bűne? Nem tekinti egyenrangúaknak a nőket." --- írod.

Oké, kezdjük az alapoknál, az írás-olvasásánál! Hol állít ilyet Kovács Ákos?

Veder1 2015.12.19. 01:50:30

@Sir Galád: és ki mondta, hogy nem tekinti egyenrangúnak a nőket?

hívőlélek 2015.12.19. 02:53:02

@Poroltó Ernő: @Vödör: ...na B+ ! Ezért van itt ez a szerencsétlen ország, mert pl van ilyen 2 seggfej egyede mint TI. .... Tehát én azt írtam , hogy hülyék vagytok ha netán azt olvastátok ki belőle, csupán csak annyit állítok hogy TI úgy összességében SEGGFEJEK vagytok. ...én olyannak látlak benneteket . ....nem hülyének, nem barom arcúnak, nem debilnek, nem retardáltnak ....csak seggfejnek. S mivel ez eléggé gyakori állapot a magyar illiberális népesség körében ezért biztosan nem sértő. ....sőt természetes állapot legalábbis az illiberális körökben. ...úgy-e SEGGFEJEK!

Imrebá 2015.12.19. 04:07:23

"... ott
voltak ezek a telekomosok, akiknek
meg küldeniük kell a
sajtószemléket a

mutti-

cégüknek"

Tisztelt András bá'!

Trévedésből teccett Merkelezni, vagy direkt?

Imrebá 2015.12.19. 04:12:57

@Poroltó Ernő: a telehomokosok azt állítják, hogy ezt állította?

hívőlélek 2015.12.19. 04:27:30

@Imrebá: ahogy azt Imrebá is megmondta ezek a teehomokosok most támadják a telekomot.

Imrebá 2015.12.19. 04:41:33

@Vödör: @Sir Galád:
a nők egyenjogúságáért márpedig küzdeni kell, mert az
sem a válások esetén,
sem a családon belüli erőszak esetén sincs meg egyelőre.
Ki kap nagyobb büntetést, ha pl. bizonyítható, hogy a házastársát veri?
A nőverő férfí ,
vagy a férfiverő nő?

Imrebá 2015.12.19. 05:01:24

@hívőlélek:
én ilyet nem mondtam.
De még az ellenkezőjét sem.
A saját műalkotását ne akarja eladni a nevem alatt!
Magát se veszem fel szóvivőnek.

Imrebá 2015.12.19. 05:24:23

@hívőlélek:
Ha még egyszer rajtakapom, hogy a kérdőmondatomat kijelentőmondatnak akarja beállítani,
elintézem hogy visszamenőleg megbukjon magyarból,
bevonják az összes olyan okmányát, amire nem lenne jogosult 8 ált. híján
és amikor már semelyik galaxisban, semelyik párhuzamos univerzumban nem fogják alkalmazni,
majd lesz ideje gondolkodni azon,
hogy a kérdőjel az miért nem pont.

a nagy hohoohooo 2015.12.19. 06:04:31

@bircaman szerkesztő maxval: Egyre butább vagy Orbán legelőjén bégető jobbikuSS birka ....
Bosszú?Lószart..szopatják Ákost, kibäszták műFideSSringyót. Azért ez egy szép nap volt.
MTI:
1. A kormány felmondja valamennyi szerződését.
2. A kormány felmondja valamennyi előfizetői szerződését.
3. A kormány felmondja valamennyi mobilinternetes előfizetői szerződését.
4. A kormány felmondja Ákos mobilinternetes előfizetői szerződését.
5. Ákos felmondja a mobilinternetes előfizetői szerződését.
"Amit pedig a Telekom „megengedett magának”, megdöbbentőnek és ízlésdiktatúrának nevezte Lázár. „Ha a kormánynak nem tetszik a Telekom véleménye, felbonthatnánk a szerződéseinket a Telekommal?” – tette fel a kérdést.
Vagy annyi történt, hogy a miniÁlnok előbb bedühödött és felborította volna az asztalt, de amikor kiderült, mibe kerülne ez a költségvetésnek, mégis csendben visszakozott a FideSS?
A Telekom felbontott egy szerződést egy énekessel, mert egy bizonyos kérdésben nem értettek egyet.
A FideSSringyó azt nyilatkozta, hogy a nőknek előre elrendelt feladata a szülés és a gyereknevelés, nem pedig az, hogy ugyanannyit keressenek, mint egy férfi. Mondjuk az alaptörvényben az áll, hogy törekszünk minden és mindenki egyenjogúságára, főleg a nőkére.
Szerintem is vállalhatatlan, hogy valaki csak úgy megmondja egy nagyobb csoportnak, hogy nekik mit is kellene csinálniuk. Itt most nem azzal van a baj, hogy megállapította, hogy csak a nők tudnak gyereket szülni, a probléma ott leledzik, hogy szerinte ne legyenek sikeresek a munkában, még ilyen ambícióik se legyenek, mert hát ők nők. Ez a kijelentés hímsoviniszta és középkori felfogásról árulkodik, amelyet a Telekom is vállalhatatlannak érzett így 2015-ben.
De teljesen mindegy, hogy mi volt ez a véleménykülönbség, vagy hogy melyik zenésszel bontott szerződést egy magáncég. Ha esetleg a Telekom méltánytalanul járt el Ákossal szemben, akkor Ákos beperelheti őket, és a perben egy bíró el fogja dönteni, hogy megfelelő indok-e a hímsovinizmus és a középkori értékrend egy szerződés felbontására. Ehhez a kormánynak semmi köze.A demokrácia sárba tiprása az, amikor az állam belepofázik egy magánember és egy magáncég vitájába. Meg az, amikor emiatt retorziókat alkalmaz a cég ellen.
A szponzori szerződés arról szól, hogy PÉNZÉRT LEMOND a szabad pofázás jogáról a szponzorált, és innentől csak olyanokat rizsázik, ami ELŐNYÖS annak, aki őt fizeti. Slussz.
A szabad véleménnyilvánítás joga pedig megmarad annak, aki nem adta el 50 milláért a véleményét egy multinak.
A magáncég valószínűleg milliókkal támogatta a művészt, így ha az számukra vállalhatatlan kijelentéseket tesz, joggal bontanak szerződést. Szó sincs beleugatásról, nem azt mondták, hogy a művész vonja vissza a kijelentését vagy változtassa meg a véleményét.
Valaki megsúgta a dühös zebrebeszottagyú törpének, hogy talán mégsem kellene befutni tátott szájjal a fäszerdőbe, mert Magyarország egyik legnagyobb adózója, amelyik évi több, mint 140 milliárdot fizet adóban és több, mint 11 000 magyar munkavállalót alkalmaz?
Igaz. Súlyos következmények várhatók. Ne is álmodjanak arról, hogy felminősítik az országot a hitelminősítők.De ha ez megér egy Ákost...
Szerintem amúgy az van, hogy a FideSS Nemzetthy Elhülyítés Rendszere zrt. már direkt keresi a balhét, magyarul önként mennek oda a pofonokért.
A helyzet ugyanis úgy áll, hogy a politikához abszolút balfaszok egytől-egyig. szóval csak azzal tudják fenntartani a zavarodottságot, és elterelni a figyelmet az orbitális mértékű lopásaikról, hogy folyamatosan ordibálnak, leverik a poharakat, felborogatják az asztalokat, és megállás nélkül verik a kocsmapultot.
ennyit tudnak, ennyire képesek.pont.
Most elmondom, hogy egyetlen szavazattal sem fog csökkenni a támogatottságuk, sőt, még nőni is fog. hiszen ez kell a mihígmélymagyar birkának, pálinka, kóbász', tokaszalonna, meg az asszony, aki verve jó,okádnom kell ettől a mAgyarország nevű szarkupactól.
Ezeknek mihígmélymagyaroknak az a szellemi mérték ha Felcsúton már húzzák fel a Mészáros és Mészáros telekommunikáció szolgáltató adótornyait...M&M sertéstelepéről már 3 műholdat fellőttek titokban ti kis tudatlanok..

Doberdo 2015.12.19. 06:19:21

A magyarság lényegének árt, ha a kormány hivatalosan
a nevére veszi az "ákosság"-ot, ezzel ugyanis tényleg
úgy járnak, mintha nem vennének tudomást arról, hogy a nőknek is lehetnek elképzelései az élet minőségéről.
A nők kitaszítottsága pedig egyáltalán nem vezet jóra.

annamanna 2015.12.19. 06:36:23

@tiller foch: "Egyedül keresi a pénzt a családjának, az asszonpajtásnak nem dolga a pénzkeresés szerinte. Ő eltartja. Ez is egy lehetséges családmodell."

Ebből csak az a gáz, hogy kvázi nem igaz, a nő sok pénzt keresett Ákosnak, mert nagyon is sokat dolgozik Ákos bizniszében:

"Én mindvégig kitűnő voltam, a családban és környezetemben sokan azt gondolták, komoly karriert fogok befutni. Gazdasági újságíróként dolgoztam jó pár évig, de viszonylag hamar belefolytam Ákos munkájába, a saját produkcióihoz létrehozott családi vállalkozásba. Élveztem, hiszen sokrétű feladatot kell ellátni, cégünk pénzügyi-gazdasági ügyeit intézem, tartom a kapcsolatot a sajtóval, a támogatóinkkal. Aztán szép sorban jöttek a gyerekek.
Sok energiám van abban, hogy négy gyerkőccel és egy művész apával működjön a családunk a mindennapokban. Ákosnak mi vagyunk az állandóság a sűrű életében. Gyanítom, hogy a kialakult rendszer szétesne, ha én „önmegvalósítanék”, és elmennék dolgozni napi 8 órában –, de erre a legkevésbé sem vágyom. Zsúfolt időbeosztásunk mellett mindig törekedtünk arra, hogy kettesben is töltsünk időt, ehhez szerencsére a nagyszülők segítséget nyújtottak."
www.nlcafe.hu/ezvan/20110209/elet_egy_hires_ferfi_oldalan/

A nő rengeteget dolgozik Ákos bizniszében, komoly közgazdasági szaktudással rendelkezik. Ákos ezért annyira hálás, hogy magában elkönyveli, hogy ő tartja el asszonypajtást, akinek csak annyi a dolga, hogy őhozzá tartozzon.

hívőlélek 2015.12.19. 06:38:15

@Imrebá: Én igazán nem mondtam hogy nem mondta meg azt se hogy az ellenkezője se igaz. Mit vádol maga engem.... Én csak azt mondom hogy a zelőttem szólónak igaza van de csak akkor ha hihetően hazudik mint mindig is.

Amúgy a ZÁKOS egy seggnyaló csak most TV előtt tette.
...de hát ilyen egy illiberális gondolkodású ember.....nyalnia kell hogy ne hogy már liberálisnak látszódjon. ...és ÁKOS nyal ezerrel s most ép a Kövér segge volt hozzá legközelebb pechjére.

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.19. 08:37:19

@a nagy hohoohooo:

Magyarul: kormánynak nincs joga semmihez, cégnek meg mindenhez. Ülj le, egyes.

maroz 2015.12.19. 08:39:24

@Jean Sol Partre:

"meg megyünk is el"

Ja, csak éppen kotonban. ;)

Sir Galád 2015.12.19. 09:28:25

@Poroltó Ernő: @Vödör: Olvasd el az első bejegyzésem, benne van a válasz.

Poroltó Ernő 2015.12.19. 09:52:14

"Ákos nem azért mondta amit, mert gyűlöli a nőket, hanem mert abban szocializálódott, hogy a nők másodrendűek a férfiak mellett és az a dolguk a férfiakat és a gyerekeket kiszolgálják. Biztos nagyon tiszteli és szereti a feleségét, meg a lányait a nőket , de attól még hímsoviniszta, még ha kis mértékben is és ha még nem is tud róla. Nem véletlenül használta ezeket a szavakat ebben a sorrendben és ebben a megfogalmazásban ahogy." --- írod.

Teljesen vakon tolod a hülyeséget, amely vegytiszta előítéletből és ostobaságból táplálkozik.

Az Echo tévés interjúban (is) elmeséli Ákos, hogy apja és anyja is közgazdász volt (ahogy ő is és a felesége is közgazdász végzettségű), mindkét szülője a Statisztikai Hivatalban dolgozott, anyja magasabb beosztásban, magasabb bérért, mint az apja. Ha gyermekkori tapasztalata van, az épp az "egy magas állású anya gyermekének lenni" tapasztalata.

Sir Galád 2015.12.19. 13:12:25

@Poroltó Ernő: És? Attól még szocializálódhatott úgy, hogy a nők szerepe másodrangú és elsődleges feladata az apa és a gyerekek kiszolgálása. Lehet, hogy a családban ez volt a leosztás. Lehet, hogy a nagyapa állt így hozzá. Egyáltalán nem kizáró ok, hogy az anya dolgozott és keresett, mivel a szocializmusban mindenkinek kötelező volt a munka. Szinte. Amit elmondott, azt viszont elmondta. És úgy ahogy.

Ostobaság, előítélet, vak hülyeség. Az a probléma, hogy magadból indulsz ki. De én nem olyan vagyok, mint te. Ne próbálj a fejedben megkeresni.

tevevanegypupu 2015.12.19. 14:25:48

Ahogy így figyeltem a vitát ezzel kapcsolatban, körülbelül azt tudtam megállapítani, hogy pont azok a feminista nők is az Ákos és Kövér- tiltakozók között vannak, akik pár hónappal ezelőtt rohantak a McDo-ba szoptatni nyilvánosan.. A legjobban egyébként D.Tóth Kriszta írása ragadott meg, a Na most már aztán szálljatok ki a méhemből..vagy valami ilyesmi. A hangzatos választás mellett azon is elgondolkodtam, vajon hányan vannak vagy voltak az odavezető úton..és hogy vajon D.Tóth Kriszta hogyhogy éppen a gyerekét választotta munkatárgyának rendkívülien bárgyú kis történetei megírásához.. Hogy mi ebből a tanulság? Semmi..

Poroltó Ernő 2015.12.19. 16:00:07

@Sir Galád:

"De én nem olyan vagyok, mint te." --- írod.

No, csak sikerült egy értelmes mondatot is leírnod! Látod, ez kétségtelenül igaz: te nem olyan vagy, mint én:-D

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.19. 16:06:01

@Sir Galád: Mármint az én hozzászólásom, vagy a tied? Mert a tiedben én sem találtam érveket.
A jelenlegi Alaptörvény szerint

„(5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.”
Tehát nemcsak, hogy egyenjogúak a nők, még pozitív diszkrimináció is illeti őket.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2014-es adatai szerint:
Férfiak befizetése a nyugdíjkasszába: 47.063 mFt
Nők befizetése a nyugdíjkasszába: 37.979 mFt

Nyugdíjkassza kiadása férfiaknak: 95.873 mFt
Nyugdíjkassza kiadása nőknek: 145.485 mFt

Mindezek ismeretében mérhetetlen pofátlanság nőket elnyomó, kizsákmányoló társadalomról beszélni.
(És akkor arról még nem beszéltünk, hogy a legtöbb trágyamelót a férfiak végzik, nem beszéltünk a nők irányban pozitívan, tehát a férfiak irányba negatívan elfogult bíróságokról, stb. Persze, tudom, valakinek a gyekmeknevelés is trágyameló. Az ilyenek remélem hamarosan kihalnak maguktól.)

Sir Galád 2015.12.19. 16:34:10

@Poroltó Ernő: Személyeskedés, szalmabáb érvelés, meg "szerintem nem így van" típusú mondatok. Keress meg újra, ha ennél többre is futja...

Sir Galád 2015.12.19. 16:44:58

@Disznóvári: Irónia volt.

Én társadalmi egyenjogúságról beszélek, nem papíralapúról. Negatív diszkriminációról a nők irányába szóban és viselkedésben. Ha már a pénzügyek, tény, hogy kevesebbet keresnek pl. Hagyjuk a kiragadott statisztikákat, még a végén kiderülne, hogy azért több a kiadás a nők részére, mert tovább élnek, mint a férfiak.

Épp te vázoltad fel, hogy a nő nem egyenlő, ráadásul azt mondtad ez így van rendjén, akkor mit vitatsz ezen?

a nagy hohoohooo 2015.12.19. 16:51:06

@bircaman szerkesztő maxval: Már csak röhögni lehet rajtad ,buta Orbán legelőjén kódorgó birkja vagy mint a neved mutatja.
Nincs két magyarázat. Ez pontosan olyan:megvédjük mert a mi kutyánk kölyke.Ugyanúgy ahogy Rogán a Pasa parki gumifalú lakásai,Szijjártót a családi összefogású villája,Mészárost a földjei,disznóljai stb ...miatt.
Mégis mit gondolsz miért?...hát ,hogy nézne ki a FideSS maffiába ha nem fedeznék le egymást?..ha bármelyikük védtelenné érezné magát ,hogy nem áll mögötte a "keresztapa"NER gépezete még beszélni kezdene és akkor vagy kinyírják vagy beüt a gebasz.
Egy van: ilyen mocskos, hazug banda évtizedek óta nem volt kormányon ebben az országban.
Amikor a Népszava megírta, hogy a miniszterelnöksége 10 órát dolgoztatják az embereket, rögtön felmondták a a lap előfizetését. Pedig az közpénzből volt. Ez pedig magánpénz. És ennél mocskosabban működik a fideszes maffia művészeti akadémiája.
Nem érted, te szerencsétlen, ilyet senki nem mondott, pont a kormányod az, aki a telekom lépését alkotmányellenesnek, kirekesztőnek, a szabad vélemény nyilvánítás sárba tiprásának minősítette! Normális vagy ember, érted is, amit olvasol? Egy magáncég megvonta a támogatását egy magánembertől, aki olyan véleményt fogalmazott meg, mely a magáncég véleménye szerint vállalhatatlan.
A magáncég nem ugatott bele Ákos magánvéleményébe. Csak annyit mondtak, hogy köszönik az együttműködést. Ákosnak pedig továbbra is az a magánvéleménye, amit akar.
A magáncég, mely a művészt támogatja, piaci alapon jut a bevételéhez, és így a nyereségét úgy használja fel, ahogyan akarja.
Az állam viszont nem a piac szabályai szerint működik, hiszen mi, az adófizetők tartjuk fenn. Így a közpénzzel is felelősségteljesen kell eljárnia. Az államra vonatkoznak olyan szabályok is, amelyek a magáncégekre nem. Például elvileg a kormány most egy pályázatot kellene, hogy kiírjon, amelyet újra a Telekom fog megnyerni, hiszen ők fogják a legalacsonyabb árat ajánlani. Ha ennek ellenére nem a Telekom nyer, azt hűtlen kezelésnek hívják. Egyébként már az is hűtlen kezelés, hogy azonnal, az új szerződések megkötése előtt felbontják a régieket, amivel akadályozzák azt a hatalmas mennyiségű munkát, amelyet elvileg el kéne végezniük.
Akik szerződéseket írnak, azok már eljutottak a nyelv használatának arra a szintjére, hogy az érdekeiket artikulálni tudják.
Biztosíthatlak, benne van, hogy a médiamegjelenéseiben reklámozni, pozitív színben feltüntetni köteles a szponzort, köteles a meghatározott rendezvényein, kampányában részt venni és nem mehet szembe az üzletpolitikájával, érdekeivel, jó hírét nem sértheti. Ezekre egyeztetési és együttműködési kötelezettséget is előírnak.
A másik pedig a szponzorált művész reklámértéke: nem a fideszesség számít, ill.nem kizárólagosan, Ákoska magyar viszonylatban ismert és van rajongótábora, ergo megfelelő reklámarcnak látszott, most kicsit beleállt a politikába, nyilván onnan többet vár, mint a trétől, hát akkor menjen.
A magánautonómia három pillére: a magántulajdon teljes körű elismerése és védelme, az egyesülési és társulási szabadság, valamint a szerződési szabadság., ahogy a liberális jog mondja: élők és holtak között, alapvető emberi jog, szóval ezen a területen a kormány neve hallgass.

Doubledeceker 2015.12.19. 18:29:00

Ez egy korrekt cikk, T-Com inkorrekt volt, de ez kb. az ő és Ákos magányügye.

A kormány, meg egészen a miniszterelnökig beszállt a hülyeségbe.

Tök mindegy mit mondott, vagy mit nem mondott Ákos, ezt bizony a T de még inkább a kormány csúnyán elbaszta.

Sir Galád 2015.12.19. 18:49:31

@Disznóvári: Hát akkor ezt meg is beszéltük.

Pelso.. 2015.12.19. 19:05:06

@Disznóvári:
Kapcsolódik néhány személyes:
értekezlet, béremelési téma. A nők valamivel, még ha csak jelképes is, kevesebbet kaptak. Érdekes, a döntéshozók nő tagjai egyetértettek!
állás interjú. Akadt olyan est, hogy minden egyéb azonos paraméter mellett a nő kapta az állást a férfi ellenében, mert kevesebb bér lett feldobva. Ami fura, a nők eleve kevesebbet szoktak kérni ugyanaz kategóriában, mint a férfiak.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.19. 19:29:06

@Pelso..: Még ha vannak is olyan helyek, ahol kevesebbet keresnek, ez messze nem olyan mértékű, mint amit a feminista propaganda híresztel. A munkahelyek nagytöbbségén a nők ugyanannyi fizetést kapnak, mint a férfiak. Erre vannak reprezentatív kutatások, persze azok is torzíthatnak, no nem annyira mint a feminci statisztikák, mert azok komoly módszertani hibákat vétenek már az elején. Mondjuk azokat a munkaköröket, ahol veszélyességi pótlék jár, többnyire férfiak töltik be, ez az egyik fő oka a bérkülönbségnek. Azonos munkakörökben max. jelképes összeggel kereshetnek kevesebbet a nők. Nagy különbség a felső versenyszférában van (ahol havi 5-8 milliót keresnek a teljesítmény függvényében).

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.19. 19:52:29

@Sir Galád: "még a végén kiderülne, hogy azért több a kiadás a nők részére, mert tovább élnek, mint a férfiak"

Te húgyagyú, nem lehet, hogy a nők azért élnek tovább, mert a társadalom jobban bánik velük, mert kevesebb teher hárul rájuk?

Pelso.. 2015.12.19. 20:14:17

@Disznóvári: A veszélyességi pótléknak semmi köze az alapbérhez, a stati itt torzít. Egyébként meg a menedzsmentek egyszerűen kihasználják, hogy lehet kicsit kisebb bért adni s nincs apelláta.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.19. 20:29:24

@Pelso..: Senki nem mondta, hogy az alapbérről van szó, arról van szó, hogy mennyi érkezik egy férfinak meg egy nőnek a bankszámlájára hó elején. A feministák hazugságaival ellentétben többnyire ugyanannyi. A TAB és a veszélyességi pótlék miatt bizonyos helyeken a férfiak irányába billen a mérleg. De nem ez az általános. Az alapbér meg szinte mindenhol azonos.

"a menedzsmentek egyszerűen kihasználják, hogy lehet kicsit kisebb bért adni s nincs apelláta"
Akkor miért nem csak nőket vesznek föl?

Pelso.. 2015.12.19. 21:51:19

@Disznóvári: Mert nem általános tendencia, és nem olyan jelentős a különbség.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.19. 22:42:07

@Pelso..: Azt hittem, azért hoztad föl példának, mert szerinted általános tendencia. De ezek szerint nincs nagy vita köztünk.
BTW úgy is fel lehet fogni, hogy a csaj nyerte meg a meccset az alacsonyabb bérigényével. Állásinterjúra többnyire azért mennek az emberek, mert azt szeretnék, ha felvennék őket.

Imrebá 2015.12.20. 04:50:14

@hívőlélek:

Álljon meg a banzáj.
Hiábaákosozik.
Tudatlansága ön- és közveszélyes.
Valójában itt arról van szó hogyatelenor terjeszkedik. Előszöratelekomotfaljaföl aztánavodafont végülmindenkitcarlosslimestölbillgéccestölmindenestöl.
Azegészvilág amagyaroké lesz újra éssenkimásé.
Nehagydmagad magyargömböc!

hívőlélek 2015.12.20. 08:24:26

@Imrebá: akár igazat is adhatnék mert miért ne de azért az nem véletlen hogy egy kettő három négy fideszes úgy veri az asszonyállatát mint szódás a lovát.

Lehet hogy a kövér meg a Zákos meg a nemzeti együtt hallgassuk le a Telekommal meg a Vodával ...... de szerintem csak jelzés volt hogy most már nincs erő a fijukba s megdöglött a vakkomondor és megaszonták a nemzetnek a tutit.
...széles csípő meg ne keress annyit má mint mi hanem szüjjé WAZZE mert már a pöcs se áll föl mindig s csináld egyedül szüjjé má a NER-ért te ... na ennyi!

Pelso.. 2015.12.20. 08:28:34

@Disznóvári: Nincs hát. Egyébként meg az egész téma vihar a műfogsoros pohárban.
Talán célszerűbb lenne, ha következőként mondjuk a 2011-es évjáratú fehér borokról vitázna az egész ország, mondjuk évekig.

Imrebá 2015.12.20. 11:59:27

@hívőlélek:
"egy kettő három négy fideszes úgy veri az asszonyállatát mint szódás a lovát."

Mért fáj az magának amit más felesége élvez?
Haladni kéne a korral, nem irígykedni.
Próbálja csak ki,
majd meglátja milyen hálás lesz a neje.
Egyébként mielőtt cáfolni próbálna, megjegyzem, a feljelentés is a játék része.
Maga csak úgy tesz, vagy tényleg ennyire értetlen?

hívőlélek 2015.12.20. 12:12:45

@Imrebá: nekem nem fáj ... s ha még élvezi is az a fideszes asszonyállat? .... no persze talán még emlékezik maga is arra amikor még állt a jegenye? ...ugye ugye akkor nem kellett az istráng nem kellett ütni vágni.

Meg lehet ám szelidíteni azt az asszonyállatot az nélkül is hogy verjék meg hogy szüjjé má mer fogy a nemzet HE! .... csak hát ahho erő is szépség is vágy is kell ám., mer ha nincs akkor másik fa árnyékába ficánkol majd pilled el aza zasszony DE SZüLNI NEM FOG!

Régi mondás az asszony legyen vagy terhes vagy szoptatós mert akkor még a számadó juhászt se csalja meg! .... csak hát az a jegenye aztán álljon ám, mert annélkül nem megy. se előrül se háturúl.

s ha nem megy akkor szokott verekedni a számadó! ....az asszony meg leheveredni a fa alá.

No szóval megöregedett a párt .... verekszik s nem áll.

Imrebá 2015.12.20. 12:32:55

@hívőlélek:

Öregszik a párt, lehet, de nem gond, legfeljebb alapít magának másikat az örökifjú vezetője.
30 év múlva is ugyanaz lesz, ha a jóisten is úgy akarja.
Mert a nemzet biztosan.
www.hetek.hu/files/styles/large/public/images/2015/51/borito1.jpg?itok=epsJx2Ob

Maga meg csak össze-vissza magyarázkodik, mert savanyú lett a szőleje.
Az irígység meg a feljelentgetés nem vezet jóra.
Kivéve, ha előre megvan beszélve.

Inkább tanulhatna tőlük, akkor legalább értene valamihez és nem lenne ilyen sablonos sémaember.
Fúj.

hívőlélek 2015.12.20. 12:42:20

@Imrebá: Mit ijesztget engemet maga meg ilyen ocsmánysággal? .... nem szégyenli magát? ....még a zétvágyam is elment.

Imrebá 2015.12.20. 12:50:28

Ez a mitugrász kis kommunikációs cég meg hogy mer ujjat húzni a magyar nemzettel?
Örüljön, hogy egyáltalán van ügyfele.
A hálátlanja.
Énmár áthordoztam a számom az FC NyRt-hez (FelcsútCom).
Aki magyar velem tart.
Most vegyen részvényt, amíg olcsó.
Aki kimarad, lemarad.

Imrebá 2015.12.20. 13:00:21

@hívőlélek:
Ha dolgozna, étvágya is lenne.
Ne próbálja rámhárítani saját felelősségét, maga fészbukkozó szolgáltatóbérenc blogbetyár.
Gagyimatyi.
Ennek a szolgáltatónak meg vannak számlálva a másodpercei.
Kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt !

hívőlélek 2015.12.20. 16:35:54

@Imrebá: innye na még hogy blogbetyár? ....hát látott már maga vakkomondort? ....mert ha nem akkor nézzen gyorsan tükörbe .... mert nekem most úgy tűnik magára húzta azt a vakkomondor jelmezt pedig jobban tette vóna ha a Terikét húzza.
...de tuggya mit most így az évvége felé még azt is megengedem hogy .....

ja .... és Kellemes ünnepeket és boldogabb új esztendőt.
...... aztán legyen ám FÉRFI jövőre is ha mán az idén vót!

Robinzon Kurzor 2015.12.20. 21:14:57

A liberálfasiszta véleményterrorista narancs farok.
Szegény Ákoska, nem pofázhat következmények nélkül, hát nahát!

Ha meg Ákoska nem tartotta szükségesnek helyre tenni, hogy mit (nem) gondol a nők keresetéről, akkor Andriska (meg a számtalan fogadott vagy fogadatlan prókátor) vajon miért törik magukat mentegetni Ákoska hülyeségeit?

A Fidesznél meg ismét eldöntötték, hogy fullba nyomják a kretént: ha már sikerült bosszúból felmondani pár olyan szerződést, ami két hét múlva amúgy is lejár, akkor Lajoska rátesz még egy lapáttal és aczélozik egyet.

Annyi esze persze nincs, hogy ez pont rájuk értelmezhető, Ákoska az aczéli értelemben vett támogatott művész, aki mellett látványosan ki kell állnia a rezsimnek.
Lajoskát sem az eszéért tartják, de ez nem újdonság.

hívőlélek 2015.12.20. 22:26:58

@Robinzon Kurzor: Lajoska már régóta a Fidesz hülye gyereke. Acél elvtársat a nosztalgia rohama miatt említette.

Imrebá 2015.12.21. 04:16:57

@Robinzon Kurzor:
A fidesz akármilyen is, olyan mint egy rém rendes, jó család, kiállnak egymásért.

dzsaszper 2015.12.23. 09:05:04

A poszt szerint a Telekom nem diszkriminált, illetve azért bontott szerződést Ákossal, mert Ákos dogmát sértett. Ez a két állítás között ellentmondást látok.

Egyetértek amúgy Ákos szavainal értelmezésével, illetve azzal, hogy a nagyobb aránytévesztést a kormány követte el. Bőven elég lett volna az Egyenlő Bánásmód Hatóságot ráugrasztani a Telekomra... ha pedig precedensre volna szükség, ott vannak a kis brit családi vállalkozásként működő szállodácskák, akiket elmarasztaltak diszkriminációért mert nem adtak franciaágyas szobát homoszexuális pároknak...
süti beállítások módosítása