A minap egy újbudai háziorvosi rendelőben jártam. A sorszámosztó-automata beüzemelésére vártunk, körülöttem főleg idősek üldögéltek. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ember unalmában figyelni kezd a körülötte folyó beszélgetésekre. Az orvosi rendelőkben pedig miről másról lenne szó, mint: a magyar egészségügy áldatlan állapotáról.
Van olyan település az országban, ahol tíz éve nincs állandó háziorvos; a minap mondott fel hat aneszteziológus az újbudai Szent Imre Kórházban, mert úgy érezték, nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat; a sürgősségi osztályokon pedig sok helyen tapasztalatlan rezidenseket állítanak be dolgozni az orvoshiány miatt. Az alacsony bérek miatt elvándorolnak az orvosok, rezignáltak maradnak az itt maradók. Elég csak szétnézni egy átlagos kórházban: szétrohadó bútorok, ezeréves technikai eszközök és állandó anyaghiány.
Egy felmérés tanúsága szerint a magyarok jelentős része most már a vizitdíjat is támogatná, ha azt az egészségügyre fordítanák. A Publicus Intézet mérése szerint az emberek többsége elégedetlen az egészségügyi szolgáltatásokkal, és így vannak ezzel a Fidesz-szavazók is. A többség szerint az utóbbi években is romlott az egészségügy helyzete. A megkérdezettek majdnem fele fizetett már hálapénzt, míg egyre többen vannak azok, akik magánúton oldják meg egészségügyi problémáik kezelését.
Erről folyik a szó a rendelőben is, persze leginkább a személyes tapasztalatok szűrőjén keresztül. Meg persze más is szóba kerül. „Hát ennyi, Marikám. Ha manapság nincsen pénzed vagy ismerősöd minden osztályon, akkor bizony ráfáztál. Elképesztő, nem? (…) Na és te aláírtad már a kvótás petíciót? Én is. Mondjuk az egyik orvosom pont egy szerecsen” – mondja például egy néni, öntudatlanul is rávilágítva arra, hogy a magyar közgondolkodással valami nagyon nem stimmel.
2010 óta meglenne az erő
Elég furcsa, hogy egy ennyire fontos terület sokak által napi szinten tapasztalt katasztrófa-közeli állapota nem prioritása a politikának. Az egészségügy 2008-ban is rohadt, most is rohad – évtizedek óta rohad. Egy kormány sem találta magát elég erősnek, hogy ezzel a problémával foglalkozzon – vagy ha annak találta magát, csúfosan elbukott, mint Gyurcsány 2008-ban a most sokak által elfogadhatónak tartott vizitdíjjal.
2010 előtt ugyebár mindenért Gyurcsány Ferenc volt a hibás. Belementél egy kátyúba? Szinte biztos volt, hogy két napon belül a politikai akciók akkori fideszes hoppmestere, az azóta külgazdasági és külügyminiszterré avanzsált Szijjártó Péter fog felfújni egy gumicsónakot a helyszínen, hogy megmutassa: a Gyurcsány-kormány miatt hajózható kátyúk alakultak ki a magyar családok pénzéből nem karbantartott utakon. Az Őszöd utáni időszakban pedig Gyurcsány már tényleg bármit csinálhatott volna, teljesen mindegy volt.
2010 óta azonban egy rendkívül erős felhatalmazású, erejét használni nem félő kormánykoalíció uralja Magyarországot. A Fidesz akár napok alatt képes keresztülverni bármilyen törvényt, figyelmen kívül hagyva bármilyen ellenkezést, tiltakozást. Profi propagandagépezete bármit el tud adni az embereknek. Ha valamit Orbán Viktor elhatároz, az az esetek többségében úgy is lesz: legyen szó bármilyen nagy rendszer gyökeres átalakításáról, a negyvenedik stadion megépítéséről, az olimpiáról vagy éppen a senki által nem kért vasárnapi boltzárról.
Az egészségügyben azonban furcsa módon semmilyen radikális változás nem történt. És érdekes módon ezért viszont nem Orbán a hibás. Hogy lehet ez?
Magyarországon nem erről szól a politika
Biztos eljön majd egy pont, ami után nem lehet nem csinálni valamit a magyar egészségüggyel. Történhet valami, ami után a Fidesznek neki kell gyürkőznie és meg kell próbálnia megoldani a kérdést. Amíg azonban a hatalmi logika nem kényszeríti erre a kormánypártot, addig semmi változásra nem számíthatunk. Amíg nincsenek netadóshoz mérhető tömegtüntetések, amíg nem fenyegeti ez az egész széteső szektor a Fidesz hatalmát, addig csak újabb és újabb terroristás/bevándorlós kampányok jönnek majd az adófizetők pénzéből. Vagy ha ezek kifulladnak, akkor akad majd valami más új ellenség, amivel harcolni lehet az óriásplakátokon.
A magyar politikában a valós társadalmi problémák megoldása helyett történelmi sérelmek, hamis meggyőződések, tudatos félrevezetések mentén duális szekértábor-rendszer épült ki. A valódi problémák másodlagosak, a kormányokról valójában nem teljesítményük, hanem a proxytémákban mutatott álláspontjuk kapcsán, egyszerűen pártpolitikai hűségük mentén döntenek az emberek, akkor is, ha az az álláspont annyira hamis, hogy az már fáj – gondoljunk csak a még mindig megoldatlan ügynökügyre és a Fidesz „antikommunizmusára”.
A rendszer kialakulása nem a Fideszhez köthető: a jobboldali tábor vélt és valós rasszizmusa, antiszemitizmusa miatt folyamatosan megrendszabályozni kívánó baloldal élen járt az állapot kialakításában. De abban talán megegyezhetünk, hogy a folyamatos szellemi polgárháború legnagyobb mestere az évek alatt a jelenlegi kormánypárt lett, 2010 óta pedig teljesen egyoldalú lett a küzdelem. Szerintem nem volt olyan hét, hogy ne álltunk volna háborúban, de legalábbis harcban valami ellen Brüsszeltől a multikon, a bankokon, a liberálisokon és a rezsin át egészen a bevándorlásig.
Ebben a szisztémában a rendelőben hallott idős asszony nem kapcsol át politikai üzemmódba, ha az egészségügy helyzetét válságosnak találja: az már csak ilyen válságos, azzal nem lehet mit csinálni. A Kádár alatt még jó volt, de hát látjuk: az Orbán úr mindent megold, de ez még az ő torkán is megakadna. A politikai üzemmód valamilyen proxytémánál kapcsol be, mint amilyen a bevándorlás kérdése. Ezzel nem azt mondjuk, hogy ez nem egy fontos kérdés – azt viszont igen, hogy amit a Fidesz művel körülötte a konzultációkkal, kampányokkal és fórumokkal, az ugyanaz a bohózat, amit 1-2 éve a rezsicsökkentések körül műveltek.
Az egészségügy meg nyugodtan rohadjon szét. Azon nem vész el szavazó. Egyelőre.