Egészségügy? Nem ügy!
2015. december 04. írta: pinter.bence

Egészségügy? Nem ügy!

korhaz.jpg

A minap egy újbudai háziorvosi rendelőben jártam. A sorszámosztó-automata beüzemelésére vártunk, körülöttem főleg idősek üldögéltek. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ember unalmában figyelni kezd a körülötte folyó beszélgetésekre. Az orvosi rendelőkben pedig miről másról lenne szó, mint: a magyar egészségügy áldatlan állapotáról.

Van olyan település az országban, ahol tíz éve nincs állandó háziorvos; a minap mondott fel hat aneszteziológus az újbudai Szent Imre Kórházban, mert úgy érezték, nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat; a sürgősségi osztályokon pedig sok helyen tapasztalatlan rezidenseket állítanak be dolgozni az orvoshiány miatt. Az alacsony bérek miatt elvándorolnak az orvosok, rezignáltak maradnak az itt maradók. Elég csak szétnézni egy átlagos kórházban: szétrohadó bútorok, ezeréves technikai eszközök és állandó anyaghiány.

Egy felmérés tanúsága szerint a magyarok jelentős része most már a vizitdíjat is támogatná, ha azt az egészségügyre fordítanák. A Publicus Intézet mérése szerint az emberek többsége elégedetlen az egészségügyi szolgáltatásokkal, és így vannak ezzel a Fidesz-szavazók is. A többség szerint az utóbbi években is romlott az egészségügy helyzete. A megkérdezettek majdnem fele fizetett már hálapénzt, míg egyre többen vannak azok, akik magánúton oldják meg egészségügyi problémáik kezelését.

Erről folyik a szó a rendelőben is, persze leginkább a személyes tapasztalatok szűrőjén keresztül. Meg persze más is szóba kerül. „Hát ennyi, Marikám. Ha manapság nincsen pénzed vagy ismerősöd minden osztályon, akkor bizony ráfáztál. Elképesztő, nem? (…) Na és te aláírtad már a kvótás petíciót? Én is. Mondjuk az egyik orvosom pont egy szerecsen” – mondja például egy néni, öntudatlanul is rávilágítva arra, hogy a magyar közgondolkodással valami nagyon nem stimmel.

2010 óta meglenne az erő

Elég furcsa, hogy egy ennyire fontos terület sokak által napi szinten tapasztalt katasztrófa-közeli állapota nem prioritása a politikának. Az egészségügy 2008-ban is rohadt, most is rohad  évtizedek óta rohad. Egy kormány sem találta magát elég erősnek, hogy ezzel a problémával foglalkozzon vagy ha annak találta magát, csúfosan elbukott, mint Gyurcsány 2008-ban a most sokak által elfogadhatónak tartott vizitdíjjal.

2010 előtt ugyebár mindenért Gyurcsány Ferenc volt a hibás. Belementél egy kátyúba? Szinte biztos volt, hogy két napon belül a politikai akciók akkori fideszes hoppmestere, az azóta külgazdasági és külügyminiszterré avanzsált Szijjártó Péter fog felfújni egy gumicsónakot a helyszínen, hogy megmutassa: a Gyurcsány-kormány miatt hajózható kátyúk alakultak ki a magyar családok pénzéből nem karbantartott utakon. Az Őszöd utáni időszakban pedig Gyurcsány már tényleg bármit csinálhatott volna, teljesen mindegy volt.

2010 óta azonban egy rendkívül erős felhatalmazású, erejét használni nem félő kormánykoalíció uralja Magyarországot. A Fidesz akár napok alatt képes keresztülverni bármilyen törvényt, figyelmen kívül hagyva bármilyen ellenkezést, tiltakozást. Profi propagandagépezete bármit el tud adni az embereknek. Ha valamit Orbán Viktor elhatároz, az az esetek többségében úgy is lesz: legyen szó bármilyen nagy rendszer gyökeres átalakításáról, a negyvenedik stadion megépítéséről, az olimpiáról vagy éppen a senki által nem kért vasárnapi boltzárról.

Az egészségügyben azonban furcsa módon semmilyen radikális változás nem történt. És érdekes módon ezért viszont nem Orbán a hibás. Hogy lehet ez?

Magyarországon nem erről szól a politika

Biztos eljön majd egy pont, ami után nem lehet nem csinálni valamit a magyar egészségüggyel. Történhet valami, ami után a Fidesznek neki kell gyürkőznie és meg kell próbálnia megoldani a kérdést. Amíg azonban a hatalmi logika nem kényszeríti erre a kormánypártot, addig semmi változásra nem számíthatunk. Amíg nincsenek netadóshoz mérhető tömegtüntetések, amíg nem fenyegeti ez az egész széteső szektor a Fidesz hatalmát, addig csak újabb és újabb terroristás/bevándorlós kampányok jönnek majd az adófizetők pénzéből. Vagy ha ezek kifulladnak, akkor akad majd valami más új ellenség, amivel harcolni lehet az óriásplakátokon.

A magyar politikában a valós társadalmi problémák megoldása helyett történelmi sérelmek, hamis meggyőződések, tudatos félrevezetések mentén duális szekértábor-rendszer épült ki. A valódi problémák másodlagosak, a kormányokról valójában nem teljesítményük, hanem a proxytémákban mutatott álláspontjuk kapcsán, egyszerűen pártpolitikai hűségük mentén döntenek az emberek, akkor is, ha az az álláspont annyira hamis, hogy az már fáj gondoljunk csak a még mindig megoldatlan ügynökügyre és a Fidesz antikommunizmusára”.

A rendszer kialakulása nem a Fideszhez köthető: a jobboldali tábor vélt és valós rasszizmusa, antiszemitizmusa miatt folyamatosan megrendszabályozni kívánó baloldal élen járt az állapot kialakításában. De abban talán megegyezhetünk, hogy a folyamatos szellemi polgárháború legnagyobb mestere az évek alatt a jelenlegi kormánypárt lett, 2010 óta pedig teljesen egyoldalú lett a küzdelem. Szerintem nem volt olyan hét, hogy ne álltunk volna háborúban, de legalábbis harcban valami ellen Brüsszeltől a multikon, a bankokon, a liberálisokon és a rezsin át egészen a bevándorlásig.

Ebben a szisztémában a rendelőben hallott idős asszony nem kapcsol át politikai üzemmódba, ha az egészségügy helyzetét válságosnak találja: az már csak ilyen válságos, azzal nem lehet mit csinálni. A Kádár alatt még jó volt, de hát látjuk: az Orbán úr mindent megold, de ez még az ő torkán is megakadna. A politikai üzemmód valamilyen proxytémánál kapcsol be, mint amilyen a bevándorlás kérdése. Ezzel nem azt mondjuk, hogy ez nem egy fontos kérdés – azt viszont igen, hogy amit a Fidesz művel körülötte a konzultációkkal, kampányokkal és fórumokkal, az ugyanaz a bohózat, amit 1-2 éve a rezsicsökkentések körül műveltek.

Az egészségügy meg nyugodtan rohadjon szét. Azon nem vész el szavazó. Egyelőre.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr98137046

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Bence: Egészségügy? Nem ügy! 2015.12.04. 09:26:02

Biztos eljön majd egy pont, ami után nem lehet nem csinálni valamit a magyar egészségüggyel. Történhet valami, ami után a Fidesznek neki kell gyürkőznie és meg kell próbálnia megoldani a kérdést. Amíg azonban a hatalmi logika nem kényszeríti erre a kormán…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 07:11:34

betegek? egészségügy? ugyaaan... aki nem áll meg a saját lábán, az annyit is ér

nemzeti természetes szelekció program, oszt jónapot

ui: azért a várban még nyitunk egy udvari klinikát ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 08:22:10

Kérdés, hogy 100 meghalt betegbôl mennyi a Fidesz-szavazó. Szerintem legfeljebb 30.

További kérdés?

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 09:07:43

@Doomhammer: nézze optimistán: ha a látszatfüggetlen pártblogon zöld utat kapott az unalomig súlykolt migráncs/macagender témakettes után az eü állapotának firtatása, akkor ott valóban észrevehették a tennivaló szükségességét. meglehet, az antikvóta aláírásgyűjtésen a nyilván roppant nélkülözhetetlen életkor rovat alatt megadott adatok magasabb átlagot dobtak ki a vártnál.

Pelso.. 2015.12.04. 09:27:54

@Herr Stacheldraht Leger: Morgolódásnak helye, értelme nincs. A jövő nemhogy elkezdődött, hanem terv szerint, szépen halad.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 09:46:35

@Herr Stacheldraht Leger:
"akkor ott valóban észrevehették a tennivaló szükségességét"

Botcsinálta kremlinológusként úgy vélem, a kulcsmondat ez:
"Az egészségügyben azonban furcsa módon semmilyen radikális változás nem történt. "

Na majd most. Nyilván az előző hetek személycseréi ezt készítették elő. Vagy ha nem is változik majd semmi - ami valószínű - legalább lesz harc az egészségügyért és nagy mondások. És ha egyetlen kórházba vonnánk össze az ország összes kórházát?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 09:49:34

Bence, pártot kell alapítanod. Szereted a szabadságot, a demokráciát, és azt szeretnéd, hogy az emberek szövetkezzenek ezekért, hát legyen a pártod neve Szabad Demokraták Szövetsége - az a név most éppen szabad, és a posztodhoz is passzol.

De ha ez nem tetszik, akkor a nénit (és a magyar közgondolkodást) nem hülyének kellene nézni, hanem inkább meg kellene érteni. A bevándorlás és a kvóták ellenzése, meg az egészségügy állapota - ez két ügy. A "szerecsenek" közül az orvosoknak mindig akad hely, ha jönnének, békeidőben is. A polgárnak meg, ha igazi ellátást akar, irány a magán, persze. Nincs elég pénz, és ez kormányfüggetlen.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 10:00:41

@Doomhammer:

na szóval:

első lépésben államosítjuk a magánklinikákat, felszerelésüket a KLIKórház központ szétosztja a megfelelő párt, izé, professzionális képességű polgármájszterű településekre.

ugyanez a központ megfelelő beszállítóktól rendel megfelelő áron papírzsepit és egyebeket a gleichschaltolt kórházakba

a rezidensek gyakorlati idejét meg egy pindurit meghosszabbítjuk, hacsak nem váltják ki kényelmetlen vidéken letöltött háziorvoskodással

végül a maoista népi orvos rendszerből ihletet merítve "nemzeti gyógyász" OKJ tanfolyam indul, minden beteg ilyenhez köteles első körben fordulni. ha első körben nem gyógyul meg és még életben van, rendes orvoshoz kap beutalót.

a ner számára nélkülözhetetlen személyek svájci kezelésre jogosultak, melynek költségei és egyéb adatai nemzetbiztonsági szempontból bizalmas adatok és nem adhatóak ki.

ennyike

Pelso.. 2015.12.04. 10:01:42

@Doomhammer: Bizonyos szempontból már egyetlen van. Az AEEK általi kézi vezérlés folyamatos és precíz, hozzáteszem, némi gyeplő nem árt.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 10:07:50

@Holger Hartland:

"Nincs elég pénz, és ez kormányfüggetlen."

érdekes módon még a komancsizmusban is sikerült előteremteni egy egész jó színvonalú eü-re valót, hogy is van ez? ja, most kórház helyett stadion van a város végén, az is valami.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2015.12.04. 10:09:36

csak nem feltörték a mandit? :)

ezek roppant kellemetlen tények így leírva, főleg az első része a posztnak.
lázadozik is a szolganép: @Holger Hartland:

TG69 2015.12.04. 10:26:00

@poszt: Azért hogy ne lehessen napirendre tűzni valós problémákat abban a fidesz inkébb hibás, mint a ballib. Amit a Bokros csomaggal műveltek, vagy a manyupokkal és legutoljára a szociális népszavazáson az épp megágyazott ennek a nem kormányzásnak.

Egyébként 1990 után a fidesz is benne volt a komcsi-náci kereső buliban és most is folytatja, legutóbb épp Lázár komcsizott egy jót egy sajtótájékoztatón, ami láthatóan neki vicces, meg a jobboldali kulturkörnek, de hát hülyék mindenütt vannak kérdés hogy ezt a szimmetriát mért tolod a ballib oldalra???

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 10:28:00

@Herr Stacheldraht Leger: Bele is bukott a komancsizmus a mű-jólétbe. A stadionizmus viszont addig nem bukik bele a rosszlétbe, amíg nincs alternatívája. Balról pedig nincs. Minden stadion egy öngól, mert hivatkozási alap az ellenzéknek, pedig pl. a 12 milliárdos felcsúti stupidion árából is csak négyezer ember egyéves bérköltségére futná, ha egy ember évi bruttó 3 milliót kap (ami nem sok). Egy évig. És ez még csak bérköltség.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 10:28:40

@Herr Stacheldraht Leger:
"első lépésben államosítjuk a magánklinikákat, felszerelésüket a KLIKórház központ szétosztja a megfelelő párt, izé, professzionális képességű polgármájszterű településekre."

Szerintem rossz helyen keresgél.

Varázsgömbömbe nézek, beleszagolok a szélbe és azt látom, hogy *tudományos felmérés* alapján az emberek már támogatnák a vizitdíjat. Meg ez a pinter.bence is azt mondja, hogy: "A megkérdezettek majdnem fele fizetett már hálapénzt, míg egyre többen vannak azok, akik magánúton oldják meg egészségügyi problémáik kezelését."

Hozzáveszem azt, hogy a különböző Orbán-kormányok legmerészebb egészségügyi döntése egy privatizáció volt - a háziorvosi praxisoké, Mikola csinálta, ha jól emlékszem, 2000-ben - akkor ebből azt hüvelyezem ki, hogy itt magánpénzek bevonása lesz. Elsősorban a lakosság pénzéé.

Most jön itten a kommunikációs feladat. Ha az nem hal meg, aki fizet, akkor mi lesz itt mondva azoknak, akik nem fizetnek és ezért meghal a nagymama vagy esetleg ők maguk? Nincs mese, ellenség kell és kíméletlen harc. Az alapértelmezett ellenség pénzhajhász orvosok lennének, de nem lenne szerencsés még többet elkergetni belőlük. Gyurcsány meg sajnos már régen volt.

És ha a külföld lenne az ellenség, aki a magyar betegekre fittyet hányva aláásná a magyar egészségügyet? A külföldre menő orvosok - meg úgy általában mindenki - meg lehetnének a nemzet sírjának ásói.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 10:39:09

@Pelso..:
"Bizonyos szempontból már egyetlen van."

Maga egy lehetetlen alak, mit jön itt azzal, hogy mi van most? Nem az a feladat, hogy megmagyarázzuk, ami most van, hanem az, hogy beadjuk, hogy hatalmas a változás.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 10:39:14

@Holger Hartland: "Nincs elég pénz, és ez kormányfüggetlen."

LOL.
Évente mennyi megy el arra, hogy a közmédiában csupa jó híreket lássunk-halljunk? 80 milliárd?
És ez csak egy példa volt.

Hogy mire nincs pénz, annál kormányfüggőbb dolog nem is létezik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 10:40:29

@TG69:
Ezek aféle vállalkozó pedagógusok, akik ugrálnak, kavarnak és nem elégednek meg azokkal az órákkal, amelyeket a KLIK nyújtott nekik? Mik ezek, valami kripto-SZDSZ-esek?

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 10:44:42

@Holger Hartland: "A stadionizmus viszont addig nem bukik bele a rosszlétbe, amíg nincs alternatívája. Balról pedig nincs."

És milyen jól van ez így.

De jobbról vajon miért nincs? (Nyilván nem a Jobbikra gondolok, hanem mondjuk a Fidesz 1995-2000 közötti vonalára.)

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 10:49:51

@Holger Hartland: nyilván az eü vitte csődbe a gulyáskomancsizmust. hiteleket amúgy azóta is veszünk fel, államadósság azóta is rekordokat döntöget. csak most épp a gucci táskára megy, van ez így.

Tündér_Lala 2015.12.04. 10:55:17

Hiába értetlenkedik, a Molnár és Horváth okozta kártétel visszafordíthatatlan. Kiszabadították a szellemet a palackból és az visszagyömöszölhetetlen..

Nem elég mobilis a magyar orvos (sem) ? Nos mobilis lett, csak nem 100 Km-t megy keletre, hanem 1000 km-t nyugatra tízszeres pénzért. Rá is kényszerítették őket, mert a volumenkorlát nyomán sokan azzal szembesültek, hogy a megszerzett műtéti gyakorlatukat is elvaszíthetik lehetőség hiányában. Ha már fel kell adnia életét, megszerzett szakmai nevét, baráti kapcsolatait. Páran belekóstoltak és képtelenek vagyunk versenyképes fizetést biztosítani, mert a magyar társadalom általában töredékét keresi a nyugati bérnek. Hosszan lehetne sorolni a történet momentumait.
Ráadásul az egészségügy az a terület, amely mindenhol bajban van, mert az új technologiák és azok műszerei méregdrágák. Ne tévesszen meg senkit a nyugati korházak látványa a filmekben, mert bizony azok a lakosság töredékének (értelemszerűen a sok pénzzel rendelkezőknek) biztosítanak olyan szintű ellátást, mint ami ott látható.
(Nem mellesleg megjegyezném, hogy egy sor szolgáltatás, amely a magyar betegnek jár, ott bizony fizetős. Bizony egy átlag embernek komoly várakozási időkkel kell számolnia szakorvosi vizsgálatra és ez hónapokban félévekben mérhető.)

Természetesen jó volna javítani az ellátáson, jó és igazságos volna a személyzetnek további béremelést nyújtani, stb. Az ország tönkretétele után ez csak nagyon lassú lépésekben lehetséges.
Nem, nem állítom azt, hogy minden rendben van és azt sem, hogy minden döntés hibátlan. Egy dolog azonban bizonyos, a rendszernek nekiesni nem lehet, mert több kárt okoz mint hasznot hoz (lásd Ágika). Kell fordítani betegség megelőzésre (állandó kritika tárgya), rendszer racionalizálására (mert nem telepíthető minden városkába teljeskörű ellátásra alkalmas műszerpark) és a személyzet javadakmazására.

Aki tud jobbat az javasoljon, de jelölje meg, hogy honnan vonná el a szükséges forrásokat.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 10:59:08

@Doomhammer: jó ötlet. brüsszel nem engedi gyógyulni a magyar betegeket! brüsszel kvótákra cserélné a kórházainkat! magyar orvos marad! te is vállalj még egy ügyeletet a nemzetért!

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 11:03:16

@Tündér_Lala:

"a Molnár és Horváth okozta kártétel visszafordíthatatlan"

visszafordíthatatlan? hogy micsoda? 2010-ben is ezzel kampányolt a finessz? :DDD

meghaladja minden idők legfelkészültebb nemzeti kormányának képességeit, mint az ügynökakták feltárása?

ejnye :D

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 11:05:10

@Herr Stacheldraht Leger: " brüsszel nem engedi gyógyulni a magyar betegeket! brüsszel kvótákra cserélné a kórházainkat!"

Úgy érzem, mára be is csukhatjuk már az internetet.
(Kicsit fáj, hogy rám nem is volt szükség, de máskor majd jobban igyekszem.)

2015.12.04. 11:06:53

@Robinzon Kurzor:

OEP és kormányzati forrásból egy évben kb. 1400 milliárd forintot költünk egészségügyre. A magánszektor további kb. 800 milliárdot. Azaz az egészségügyi rendszerünket évente kb. 2200 milliárd forintból tartjuk fenn. Ha 2200 helyett 2280-at vagy akár 2360-at költenénk rá, akkor alapjaiban más lenne a helyzet? Természetesen az általad említett 80 milliárdnak jobb helye lenne az egészségügyben, de ne gondoljuk, hogy az bármit megoldana. Ha valaki egy lepusztult putriban tengeti segélyből a nyomorult életét, akkor hiába emeljük meg a 47000 forintját 49000-re, pontosan ugyanolyan nyomorult élete lesz egy pontosan ugyanolyan lepusztult putriban.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 11:08:38

@Tündér_Lala:

"Aki tud jobbat az javasoljon, de jelölje meg, hogy honnan vonná el a szükséges forrásokat. "

stadionok, agitprop, nemzet veje lámpaboltja, gucci táskák, pártpolitikai kutató intézetek stb...

de ha ugye mégse akar eleget költeni az eü-re az állam, akkor kérem tessék ott a privatizációs opció, ha már úgyis a beteg jattol meg hoz lassan kötszert is magával

TG69 2015.12.04. 11:25:58

@grundigg: Pont ez volt a tét a szociális népszavazáson, hogy az állam képes lesz-e jól működő eü-t működtetni. A fidesz azt mondta hogy igen, ezért no vizitdíj és eü-s magánpénztárak. Egyébként a korrupció, a éves rendes luxusberuházások és támogatások több mint 80 md forint.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.04. 11:36:48

1) A magyar eü ma működésképtelen. Alkalmasint egy daganatos beteg is 3-4 hónapot vár egy szakvizsgálatra, a szakrendeléseken pedig gyakran elküldik a beteget azzal a hivatkozással, hogy fogadni nem tudják, az időpontok pedig "elfogytak".

2) A jelenlegi állapot nem most alakult ki: az egészségügyi ellátás 1990 óta folyamatosan leépül.

3) Való igaz, hogy a szocializmusban teljes körű egészségügyi ellátást biztosított az állam mindenkinek, azonban a korban nagyjából közepes technológiai színvonalon. Ma magasabb színvonalú nemzetközi összehasonlításban a magyar eü, mint a szocializmusban volt, ugyanakkor a hozzáférést nem képes az állam a betegeknek biztosítani (ma már nem elég a vastag pénztárca, az ismeretség, összeköttetés sem, egyre inkább szerencse is kell ahhoz, hogy időben hozzájuss egy eü szolgáltatáshoz).

4) A jelenlegi helyzet két fő oka: a munkaerőhiány és a teljesítményvolumen-korlát.

5) A slusszpoén az, hogy ez nem magyar sajátosság: ugyanezek a jelenségek a Nyugaton is jelen vannak (ha kevésbé tragikus mértékben is).

Az államok a versenyképesség érdekében egyre kevesebbet igyekeznek fordítani az egyre egyre költségesebb egészségügyi ellátásra, miközben a munkaerő szabad áramlása miatt a szakképzett munkaerő elvándorol a jobb megélhetést biztosító (azaz gazdagabb) országokba.

7. Summa: a globális kapitalizmus kinyírja a társadalombiztosítási alapú állami szolgáltatásokat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.04. 11:41:20

@bbjnick:

Az államok a versenyképesség = 6) Az államok a versenyképesség

7. Summa: = 7) Summa:

aszekelyek 2015.12.04. 11:48:22

@Holger Hartland: korrekt. Az egész mai felmelgítése ennek, sztem pedig a magyar egészséggy teljes kiszervezésére irányuló előkészítő propaganda. Tény, hogy folyik a bizottság és khm. más ontinens befektetői között egyezkedés, hogyan kerüljön minden az kezükbe azoknak. Lesz nekünk jó kis semiféle állami egészségügyünk..., ha nem figyelünk oda. Az a vizitdíjas macera is azt készítette elő,... és senki nem adott garanciát arra, hogy az még akár egy évigis csak 300 per látogatás marad. Az kérem az egyik amerikai biztosítási rendszer bevezetését szolgálta volna , ha el nem kaszáljuk. Ugyanúgy nem volt semmi , még ígéret sem , hogy azt nem tovább fogják , egyre durvábban csinálni , ferikém és reformerei. Nem tettek le róla , azok a befektetők , akiket ők akkor is szolgáltak , hogy megszerezzék az ex keleti országok ,.. szlovák is.. , akkoriban ugyanúgy volt magánizélve , jól meg vizitdíjazva.-- Friderikusz csinálta hozzá a promot is. Atv-ben. Végül az állam fizette ki a magáncég hitelét is. Nem kevés milliárdot. Hospinvest.A privatizáció megint cél. Minden más rizsa.. ez a huhogás is itt , meg a felmérésre hivatkozás is. Frászt nekik! Majd a fél lakosság itt is biztosítás nélkül lesz? Azt nem!!! Persze teljes hírzárlat mellett folynak erről a tárgyalások... + TTIP "Amiről nektek nem is kell tudnotok"
Szerény véleményem szerint több nem beteg ember irányába kell mozdulni és nem a minél több állami kiadás felé.. az egészségügy témájában. Pl a táplálkozás , a kellő mozgás , a dohányzás visszaszorítása is ebbe az irányba ható kormányzati elképzelések. meg a segély nem pénz formájában juttatása is. nem ital és cigi lesz belőle. Túl sok a gyógyszer is , amit szedünk. Ez is tény. Gyógyszer lobby érdeke szidni, a versenyeztetésüket is a gyártóknak.., meg azt , hogy kevesebb van a gyógyszerkasszára is. Lejárt a referendum érvényessége .., lassan újat kéne kiírni. Farkas a kertek alatt, megint.

kerekes pereces 2015.12.04. 11:48:56

Lassan 3 éves cikketek:
mandiner.blog.hu/2013/02/05/klik_hol_a_fizetes

Semmi nem változott. De tudom, a magyar reformok működnek. Anyátok, kedves Fidesz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 11:51:36

@Herr Stacheldraht Leger:
"jó ötlet. brüsszel nem engedi gyógyulni a magyar betegeket! brüsszel kvótákra cserélné a kórházainkat! magyar orvos marad! te is vállalj még egy ügyeletet a nemzetért! "

Tökéletes. Esetleg lehetne egy eset, amikor műtétre várakozó elkeseredett betegek kutyaszart dobálnak a külföldre készülő altatóorvos házára. Az legrosszabb esetben is csak szabálysértés és az orvos is tudná, merre hány méter. Vagy be lehetne vetni a futballhuligánokat esetleg.

Brüsszelben pedig egy nevenincs szervezet indítson kezdeményezést a Bizottságnál, hogy a magyar demokrácia siralmas állapota miatt tiltsák be Magyarországon az egészségügyet.

Brüsszel a magyar betegek gyilkosa, muhahaha!

aszekelyek 2015.12.04. 11:55:00

@bbjnick: amiért is nálam szitokszó az a versenyképesség , amit bunkóként használnak a globalista hivatalnokok.Ha a vérlázító disznóságukat indokolni óhajtják. A harmada bér, pl... a keleti EU-ban...

Tündér_Lala 2015.12.04. 11:57:09

@bbjnick: Sajnos elindultak folyamatok.
Gombamód szaporodnak a magán doktorirodák (Természetesen (???!!) az állami egészségügy erőforrásait is használva.), amit értelemszerűen a vastag pénztárcájúak tudnak csak megfizetni. Ez hosszútávon szakadást fog előidézni az általános egészségügyi elláásban.

aszekelyek 2015.12.04. 11:57:30

@kerekes pereces: amennyi adósságot hagytak, nem pénzt rá !, csoda , hogy van egyáltalán. De sok fejlesztést letagadni is bűn ám... Az államadósság szolgálat felemészti és ezt előre tudni is lehetet, a GDP azon részét is, ami erre bőven lehetne.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 11:59:08

@Robinzon Kurzor: A 2015-ös magyar állami költségvetés kiadási főösszege kb. 17 ezer milliárd forint. A közmédia 80 milliárdja ennek a 0,4%-a. A felcsúti stadion 12 milliárdja 0,07%. Szimbolikusan és morálisan sok és felháborító, de az egészségügy problémáit ezek a pénzek nem oldanák meg.

Pikáns, ahogy a Pintér Bencével kiegészülő progresszív oldal hülyének nézi a népet, mert "megtűri ezeket". A nagy többség nem jókedvében tűri meg. A hardcore progresszív oldal öt éve fel van háborodva, hogy miért nem áll még lángban az ország - na ja, nekik az sem lenne drága. Pedig abból, hogy ilyen szar kormányunk van, nemcsak az következhetne, hogy hülye a nép, hanem az is, hogy mennyit érhetnek azok, akikkel szemben a nép még ezt a kormányt is a kisebbik rossznak tartja. A néni, ha nem is számolt utána, de érzi a helyzetet, vagyis mégiscsak okosabb, mint a Pintér Bencével kiegészülő progresszív oldal.

Jobboldali alternatíva? Ide vele. A mostani Fidesszel szemben bármikor leszavaznék a régire. És, van? Egyelőre nincs. Addig - hacsak a PKP meg nem győz, hogy tényleg jobboldali és át is tudja lépni az 1%-ot - marad 2018-ra is a becsületes balfaszokra leadott protestszavazat.

@Herr Stacheldraht Leger: Hány Gucci-táskából és mennyi ideig lehet korrekt bért fizetni több, mint százezer egészségügyi dolgozónak?

aszekelyek 2015.12.04. 11:59:22

@Tündér_Lala: ez is volt a célja a "reformjuknak". Horváth Ágnes ebben utazott. Elrendezte mikor még székében volt , majd tanácsadóként folytatta , hogy kell kivinni a pénzt... A nyugati már régen így megy ám.. szétszakadva...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 12:02:16

Még valamit mindenki figyelmébe. A cikkben idézett néni szavaiban ott van egy súlyos igazság: "ha nincsen pénzed vagy ismerősöd, akkor bizony ráfáztál". Csak ez nem csupán az eü-ben igaz, hanem a magyar élet szinte minden területén, és nem az elmúlt 5 évben, hanem az elmúlt 25-ben.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 12:10:15

@Holger Hartland:

A néni nem okosabb, csak működnek a túlélési ösztönei. Az nem ugyanaz.

A 80 milliárd, a TAO-pénzek, meg a sok egyéb felesleges és értelmetlen pénzkidobás együttesen pont az a pénz, ami az eü-ből és az oktatásból hiányzik.

Persze rámutathatsz külön-külön minden egyes költségvetési forintra, hogy azon az egyetlen forinton úgysem múlik semmi, de itt összesen évi százmilliárdos tételekről beszélünk.

Jobboldal alternatíva meg akkor lesz, ha igény lesz rá, méghozzá főleg egykori Fidesz-szavazók részéről. Ha neked nem lesz eléggé eleged a Fideszből, akkor nem lesz jobboldali alternatíva sem. Mert nem lesz rá érzékelhető igény.

A PKP jókat ír, de mint politikai aktor komolytalan.
Előbb lesz Dárdai Pál miniszterelnök mint hogy a PKP jelölteket tudjon állítani.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 12:13:15

@Holger Hartland:

Stockholm-szindróma?

A néni szavaiban az a súlyos igazság, hogy egyre romló tendenciát lát.
Hogy a jelenség létezett 5, meg 25 éve is, de az utóbbi időben egyrészt egyre romlik, másrészt közben az arcába hazudják, hogy "a magyar reformok működnek".

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.04. 12:14:34

@Pelso..: Vissza kell állítani a füvesemberek, javasasszonyok és 1100 éves agysebészeti műtéti technikák egykori elismertségét, legyen úúúúúgy, mint réééééégen volt!

1945 előtt is élt, sőt virult a magyar, komenista egészségügy nélkül.

Jean Sol Partre 2015.12.04. 12:15:38

@Holger Hartland: "az egészségügy problémáit ezek a pénzek nem oldanák meg."

Ha nem oldanák meg, kár is lenne foglalkozni vele. baromság egy-két ember helyzetén javítani, ha mindenkién nem tudunk.
Mondjuk azért az jó lenne, ha egy etalon kórház mégiscsak lenne, én a Kútvölgyire gondoltam, csináljuk meg azt nagyon jóra hogy az emberek lássák, azért tudunk mi, ha akarunk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 12:20:19

@Robinzon Kurzor: Add össze azokat a pénzeket. Attól tartok, nem elég. (A kozoskassza.hu meg döglöttnek tűnik.) A néni okosabb, mint a progresszívek, mert átlát rajtuk, miközben ők nem értik a nénit. Alternatívákat meg ne az egyes választótól várj, tőlem aztán főleg ne. :)

2015.12.04. 12:22:08

@bbjnick: Már ne haragudj, de voltál már magyar kórházon kívül más ország kórházába ?
Mert ha igen, akkor nem mondanál ostobaságot.

1.Azért nincs időpont, mert nincs szakorvos !! Az orr-fül gégész nem fog infarktust diagnosztizálni, sem az agysebész helyett műteni .

2.Hát talán ha volnál szives megindokolni hogy miért is tette tönkre Orbán az eü-t, akkor hálás lennék és megköszönném. Ugyanis itt--ahol én lakom--egy teljesen felújitott kórház van, de ha tömeges baleset volt--mint kb egy éve--akkor nem ide , az 10 km-re lévő kórházba hozták a betegeket, hanem elvitték 40 illetve 60 km-re, mert azt nem zárta be Orbán !!

3. A szoc.-ban irod, közepes szintű volt az ellátás és mindenki számára bizositott volt. Ma pedig ? Sok sok helyen szinvonaltalan, szakemberhiányos és kilátástalan is egyben. De ma sokkal többen vannak azok, akiknek "alanyi jogon " jár az ellátás, mint az "átkosban ". Ez valóban szép dolog ! Szégyelnivalóan szép ! De vajon a politikusoknak és családtagjaiknak, miért is jár--a mi adóforintunkból--luxus ellátás ?

4. A szakemberhiány még nagyobb és még magasabb lesz. A tvk, pedig nem más , mint az állam által kitűzött
népességfogyás meggyorsitása. Mert ha a beteg meghal, több marad nekik a zsebbe , lesz miből lopni, csalni és hazudni ! Ez ma a magyar politikai elit célkitűzése.

Ám egy dolgot ne keverj. A hazafias ömlengésekből nem lehet a boltban vásárolni és nem adnak ingyé semmit ! Az eü-ben lopni nem lehet, nem tudnak igy ha nem akar éhen hallni, kimegy külföldre. Mert szégyelli hogy itt ilyen körülmények vannak !

Ez nem a globális kapitalizmus, mert akkor mi , azaz a hőn szeretett kurmányunk és vezetőnk is mocskos globális kapitalisták, mert ide csábitják Romániából Szlovákiából a hiányzó munkaerőt. Vagy nekünk szabad ?

Ez a piac ! És a piacnak van törvénye-kereslet, kínálat !
Ha kell fizesd meg, ha nem akkor majd megfizeti más. Aki pedig itt marad az sir, rí és lassan elpatkol, mert beszopta a hazugságokat . Amúgy pedig megérdemli, mert elhitte hogy " az elmúltnyócévésgyurcsányahibás.

De hajrá ! Csak igy tovább ! Lesz még felcsúton magas szintű temetkezési vállalkozás is, mert az kell nem egészségügy ! Az jobban fizet ! Jobban mint a stadion és jobban mint a kisvasút !

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.04. 12:22:56

@bbjnick:
"1) A magyar eü ma működésképtelen. Alkalmasint egy daganatos beteg is 3-4 hónapot vár egy szakvizsgálatra, a szakrendeléseken pedig gyakran elküldik a beteget azzal a hivatkozással, hogy fogadni nem tudják, az időpontok pedig "elfogytak"."

És akkor mi van? Legyen erős: az emberek meghalnak. A katolicizmus tartalmas, szilárd lelki támaszt nyújt a halandóság elviseléséhez. Talán az iskolai hitoktatást kellene erősíteni, az sokkal olcsóbb, mint egy diagnosztikai – no nem berendezés, az _van_ – szervezés.

"2) A jelenlegi állapot nem most alakult ki: az egészségügyi ellátás 1990 óta folyamatosan leépül."

Szerintem a lakosság hibája is, nem fordítanak elég gondot egészségükre.
Egyesek dohányoznak, mások túlsúlyosak, a testedzést megvetik, lenézik, hóbortnak tartják, hiába aratnak egyre nagyobb sikereket sportolóink, a jó példa nem ragadós.
Talán jobb kommunikációra volna szükség a közmédiában ezek terén. És plakátkampányokra.

"3) Való igaz, hogy a szocializmusban teljes körű egészségügyi ellátást biztosított az állam mindenkinek, azonban a korban nagyjából közepes technológiai színvonalon. Ma magasabb színvonalú nemzetközi összehasonlításban a magyar eü, mint a szocializmusban volt, ugyanakkor a hozzáférést nem képes az állam a betegeknek biztosítani (ma már nem elég a vastag pénztárca, az ismeretség, összeköttetés sem, egyre inkább szerencse is kell ahhoz, hogy időben hozzájuss egy eü szolgáltatáshoz)."

Lám, lám, a szocializmus elkapatta a zembereket. Vissza kell venni, közelebb kell kerülni a természetes, paraszti létmódhoz.

"4) A jelenlegi helyzet két fő oka: a munkaerőhiány és a teljesítményvolumen-korlát."

Meg a média gerjesztette túlzó elvárások. A sorozatokban pl. megvizsgálják és meggyógyítják a betegeket, ez irreális elképzelések táptalaja.

"5) A slusszpoén az, hogy ez nem magyar sajátosság: ugyanezek a jelenségek a Nyugaton is jelen vannak (ha kevésbé tragikus mértékben is)."

Nem szeretnénk a döglődő Nyugat helyében lenni, ezt hagyjuk is. Azt hallotta, hogy a buzik házasodhatnak arrafelé? Nyakukra fog robbanni az összes tomográf büntetésből.

"Az államok a versenyképesség érdekében egyre kevesebbet igyekeznek fordítani az egyre egyre költségesebb egészségügyi ellátásra, miközben a munkaerő szabad áramlása miatt a szakképzett munkaerő elvándorol a jobb megélhetést biztosító (azaz gazdagabb) országokba."

Kérdésben a válasz: versenyképességünket két oldalról is növelhetjük a további racionalizálással és a munkaerő visszatartásával.

"7. Summa: a globális kapitalizmus kinyírja a társadalombiztosítási alapú állami szolgáltatásokat. "

És mi ezt 70 éve tudjuk!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 12:25:05

@Jean Sol Partre: Oké, legyen etalon kórház a Kútvölgyi. Kit kezelnek majd ott? Azt, akinek pénze van vagy ismerőse. No, ezzel aztán beljebb vagyunk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.04. 12:25:07

@Doomhammer: Én bírnék egy futballhuligán-nemzetimotoros-külföldre készülő orvos háromoldalú egyeztetést, megnézném akár élőben is. Rendezhetnénk egy stadionban.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 12:32:34

@Holger Hartland: "Pedig abból, hogy ilyen szar kormányunk van, nemcsak az következhetne, hogy hülye a nép, hanem az is, hogy mennyit érhetnek azok, akikkel szemben a nép még ezt a kormányt is a kisebbik rossznak tartja."

Ez a nép az utóbbi időben többször is elzavarta már az aktuális kormányt úgy, hogy eközben pont leszarta, hogy akit ezzel a hatalomba emel, az jobb vagy rosszabb.

2014-ben a valóban értéktelen baloldali alternatíva önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy a Fidesz hatalomban maradhasson. Kellett hozzá a rezsicsökkentés, a centrális erőtér és a megbuherált választási rendszer.

Jean Sol Partre 2015.12.04. 12:32:55

@Holger Hartland: dehogyis, csak a kormányt és a kormányközeli fontos embereket, így vagyoni alapon való a kivételezésnek még a gyanuját is elkerülhetjük.

Pelso.. 2015.12.04. 12:33:05

@Herr Stacheldraht Leger: Csak itt röhögök, odakint nem.

@Tündér_Lala: A volumen korlát a mindenkori állam szabályzó és ellenőrző funkciójának egy részét hivatott betölteni az eü.-ben. Hatása van a finanszírozás viszonylagos stabilitására, kevesebbet lehessen lopni, maszekolni. A mai napig érvényben van, igaz, 2011-ben kismértékben nőtt az alapdíj és emelkedett a többlet teljesítés térítése, de a rendszer maradt, hozzáteszem, szerencsére.
@aszekelyek: Pénzügyi összefüggés hol található a vizitdíj alkalmazása és az esetleges privatizáció között? - nehogy előbbi az eü. feltőkésítési folyamatát jelentse, mert röhögő görcsöt kapok.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 12:40:45

@Holger Hartland: "Add össze azokat a pénzeket. Attól tartok, nem elég."

Összeadtam.
Elég! :)

Az egyes választótól (főleg tőled!) meg azt várom, hogy ha tényleg baja van, akkor küldjön negatív visszacsatolást a rendszerbe.

Ha pozitívat küldd (vagy nem küld), akkor meg ne csodálkozzon, ha a rendszer támogatójának tekintik.

Dub hadnagy 2015.12.04. 12:41:08

@Jean Sol Partre: és természtesen azokat a közvetlen hozzátartozóikat, akik nem egy lakcímre vannak bejelentve velük.

Tényleg, a migránsproblémával foglalkozó heti nyolc cikk mellett az olyan mellékes kérdésekkel, mint a személyre szabott és a korrupciót legalizáló törvénykezés, mikor foglalkoznak a mandiner jogban járatos, jó tollú üdvöskéi?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 12:42:49

@Robinzon Kurzor: Szerintem a nép nem hülye, csak nem a globális, hanem a lokális optimumot keresi - végül is pont azért, mert nem hülye. Tavaly a Fidesznek nem a győzelemhez kellett a machinálás, hanem az azóta méltán el is veszített parlamenti kétharmadhoz.

Hanem ami tényleg fontos lenne: hogy is állunk a költségvetési pénzekkel? Jó volna egy forrás, ahonnan laikusként is lehetne tájékozódni. Kár, hogy a kozoskassza.hu (a ballib oldal egy jó kezdeményezése) kimúlt. Az a gyanúm, hogy - miközben a lopás, a stadionok, a Gucci-táskák és egyebek okozta _morális_ kárt nehéz lenne túlbecsülni - az összegszerű számolgatásnál már érvényesül a volumen: Rogán-lakásokból és kisvasutakból egyszerűen nincs annyi, mint kórházból, iskolából, orvosból, nővérből, tanárból és rendőrből, meg persze nyugdíjasból.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 12:44:57

@Robinzon Kurzor: Oké, adj forrást a pénzekre. Érdekel annyira, hogy majd valamikor utánanézzek. Ami az egyes választó visszacsatolását illeti: kérem a kívánságlistádat, mit kérsz tőlem. Úgyis mindjárt Mikulás.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 12:47:42

@bbjnick: "3) Való igaz, hogy a szocializmusban teljes körű egészségügyi ellátást biztosított az állam mindenkinek, azonban a korban nagyjából közepes technológiai színvonalon."

Egy korabeli kabaré szerint a Kádár-rendszerben az egészségüggyel szemben három követelmény volt: legyen ingyenes, mindenki számára elérhető és magas színvonalú.

Ebből azonban mindig csak kettőt tudott teljesíteni: ami ingyenesen és mindenki számára elérhető volt, az nem volt magas színvonalú.
Ami magas színvonalú volt és ingyenes, az nem volt bárki számára elérhető.
És ami bárki számára elérhető és magas színvonalú volt, az nem volt ingyenes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 12:49:38

@Robinzon Kurzor:
"Kellett hozzá a rezsicsökkentés, a centrális erőtér és a megbuherált választási rendszer. "

Na meg a felfújt Jobbik.

Az kiderült már, honnan volt a Jobbiknak pénze arra 2014-ben, hogy teleplakátolja az országot, miközben a baloldal erre nem volt képes, mégis tökig eladósodott?

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 12:54:24

@Holger Hartland: "Ami az egyes választó visszacsatolását illeti: kérem a kívánságlistádat, mit kérsz tőlem. Úgyis mindjárt Mikulás."

Kedves Mikulás!

Fényesre suvickoltam a csizmám és azt kérem, hogy HH (meg minden, állítólag elégedetlen Fidesz-szavazó) vegyen részt minden lehetséges választáson és szavazzon akár érvénytelenül is, de ne a Fideszre.
Ebbél szándékát pedig jelezze közvélemény-kutatójánál (ha kérdezik), továbbá tegye egyértelmüvé közéleti megnyilvánulásai alkalmával, ezzel is jelezve potenciális jobboldali alternatívát megjeleníteni szándékozó esetleges politikai szereplőknek, hogy lenne kereslet a jobboldali alternatívára.

Köszöntem!

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 12:56:40

@Holger Hartland: "Oké, adj forrást a pénzekre."

Ott a kommentedben, hogy 17 ezer milliárd a kiadási főösszeg.
Szerintem ez elég.
Neked kellene bizonyítani, hogy ebből nem fussa' elfogadható (legalább tovább nem romló) egészségügyre.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 12:58:36

@Holger Hartland: egy gucciból például két ápoló 1-2 havi bére jön ki. és nem csak az az egy gucci táska van. aztán a prioritások terén akárhogy nézem, de egy széthulló eü-ben az a kát ápolói fizu többet számít, mint egy divattáska. akár csak gesztusként is. plusz sokat elmond arról, mennyire is fontosak a zemberek a zemberek embereinek, nemde?

de végülis, egy új lézerblokkolós audi ára sincs sehol egy kórház költségeihez képest, tehát vegyünk inkább azt a honatyáknak :D

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 13:05:20

@Doomhammer: iiigen... szervezni kéne egy kampányt a nemzetet cserben hagyó fehér köpenyes sátánok ellen. ittmaradó családtagjaikat internáljuk. a nav kiemelten rámászik külföldi bevételeikre. meg a hátuk mögött külföldi munkáltatójuknál lejáratjuk őket állítólagos itthoni sorozatos műhibaperekről szóló sztorikkal. aztán majd ha ellehetetlenítettük őket, visszajönnek és kegyesen felvesszük őket közmunka keretében. gógyisnak kell lenni :)

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 13:05:42

@Holger Hartland: "Az a gyanúm, hogy - miközben a lopás, a stadionok, a Gucci-táskák és egyebek okozta _morális_ kárt nehéz lenne túlbecsülni - az összegszerű számolgatásnál már érvényesül a volumen:"

Én fordítva látom: a privát erkölcstelenség (akár konkrétan lopás-csalás-sikkasztás) már nem okoz morális veszteséget.
Nincs az az ügy, lakástágulás és Gucci-táska, amitől a Fidesz további szavazókat veszítene.

A százmilliárdok meg röpködnek, irdatlan pénzek mennek el minimális hatékonyságú vagy nagyon durván túlárazott állami beruházásokra, állami szervezetek működtetésére.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 13:09:00

@jános515: "A tvk, pedig nem más , mint az állam által kitűzött népességfogyás meggyorsitása."

Aktív eutanáziával a fenntartható nyugdíjrendszerért!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.04. 13:09:34

@Herr Stacheldraht Leger: Ágazati munkavállalói felmondási tilalmat kell bevezetni, Belaruszban megcsinálták és bevált (a faiparban, de mindegy).

Jean Sol Partre 2015.12.04. 13:16:05

@Holger Hartland: " Az a gyanúm, hogy - miközben a lopás, a stadionok, a Gucci-táskák és egyebek okozta _morális_ kárt nehéz lenne túlbecsülni - az összegszerű számolgatásnál már érvényesül a volumen: Rogán-lakásokból és kisvasutakból egyszerűen nincs annyi, mint kórházból, iskolából, orvosból, nővérből, tanárból és rendőrből, meg persze nyugdíjasból. "

Hát, szerintem mára ez összemérhető, vagy akár nagyobb is. Ugyanis nem csak a Lázár-Rogán szint van, a NER már bőven a helyi kiskirályok szintjén van, ami már nagyon nagy tömeg. És elképesztő pénzek mennek el úgy is, amikről nem is tudunk, szerintem a stadionok meg kisvasutak csak a felszín, aprópénz a többihez képest.
Plusz mindaz, ami meg sem termelődik, mert a vállalkozásokat ellehetetlenítik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 13:24:06

@Herr Stacheldraht Leger:
"gógyisnak kell lenni "

Helyesen agyasnak.
index.hu/belfold/2015/12/04/orban_viktor_kossuth_radio/
"Agyas nép a magyar"

Persze egyszerűbb lenne, ha nem lenne erre a trükközésre szükség, hanem az orvosok egyszerűen nem mernének átmászni a kerítésen Ausztria felé, mint a régi szép időkben. Ez is Brüsszel miatt van.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 13:31:44

@Doomhammer: semmi gond. csinálunk kerítést a nyugati sávra is, a visszatoloncolt kvótásveszélyre hivatkozva. se ki, se be. kiutazási vízumot majd csak a piacképtelen pártagitátorok kaphatnak, akik a nizzai nyaralás után ismertető cikket írnak az összeomló nyugat keserves hétköznapjairól. jól túljárunk az imperialisták eszén!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 13:34:21

@Jean Sol Partre:
"Ugyanis nem csak a Lázár-Rogán szint van, a NER már bőven a helyi kiskirályok szintjén van, ami már nagyon nagy tömeg. "

Nem érti a NER-t az, aki nem látja át a pénzek elosztásának útját. Én ezt turbófeudalizmusnak hívom és először a Professzor nyitotta fel a szememet.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/10/penz-szaga.html

A lényeg, hogy az osztást a vezér irányítja. Ő koncentrálja a bevételt és ő is mondja meg, kinek mennyi jár. Ezek után a nagyobb összegeket a hierarchia különböző szintjén levő hűbéresek újraosztják egyre kisebb részekre. Ez a szakrális osztás rendszere.

Ebben a rendszerben a korrupció nem rendszerhiba, hanem a rendszer működésének lényege. Le kell papírozni a döntéseket, amelyeket az osztást végzők meghoztak - mindegy, hogyan. Ha kell, "fejlesztési projektet" indítanak, ha kell, "reformokat" hajtanak végre. A lényeg, hogy mindenki megkapja a zsozsót, ami részére ítéltetett.

A rendszer mindaddig működik, amíg a bevételek táplálják. Az pedig csak a nyugati donoroktól függ. Tehát a rendszert folyamatosan el kell fogadtatni külföldön. Ha a donorok abbahagyják a finanszírozást, úgy hullik szét, mint a Kádár-rendszer, ami egyébként pont ugyanígy működött.

Ezt kívánja a magyar nép és ezt értette meg a néni az orvosi rendelőben. Lehet, hogy az orvos elteszi láb alól, de a nyugdíja viszont a szakrális osztásból van. És ő az utóbbira szavazott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 13:35:36

@Herr Stacheldraht Leger:
"a visszatoloncolt kvótásveszélyre hivatkozva."

Zseniális. Mire nem jó egy kvótanépszavazás.

Maga ezt pénzért csinálja? Ingyen ne öntse a gyöngyöt a disznók elé!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 13:40:11

@Robinzon Kurzor: Kedves Robinzon Kurzor!

Nézz bele a csizmádba, találsz ott egy kis ajándékot. A H.H. nicknevű kommentelő tavaly nem a Fideszre szavazott, hanem jobb híján és protestből segített megugrani az 5%-os küszöböt a becsületes balfaszoknak. Rendszeresen lamentál a magyar jobboldali elit züllött morális állapotán és a Fidesz disznóságain, szerintem túlzásba is viszi. Ezen kívül tüntetésen is volt már, így egy nanométernyit ő is hozzátett ahhoz, hogy a kormány egyszer meghátrált valamiben. A migráció kérdésében a kormánnyal ért egyet és egyébként is inkább jobbkonzerv, mint liberálbalprogresszív, de sajnos nem tudok parancsolni neki, eléggé önfejű.

Remélem, ennyi most elég. Idén sajnos nem tudok több ajándékot adni, mert mennem kell még sok más helyre is, többek között a Tiborcz-, a Rogán- és a Mészáros-családoknál négyszáznegyvenkettes méretű csizmákat kell tucatjával megtöltenem, ha azt akarod, hogy jövőre is érvényes legyen a magyarországi ajándékozási koncesszióm.

Üdvözöl:
A Mikulás

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 13:44:35

@Herr Stacheldraht Leger: @Robinzon Kurzor: @Jean Sol Partre: Konkrét számolás nélkül ebben sehová sem jutunk. És elég durva lenne, ha nekünk, egyszeri kommentelőknek kellene a számokat előásni és nulláról kiszámolni mindent. Arra tartjuk a (szak)politikusokat, a szakújságírókat, meg ilyeneket. Nem kérem, hogy ti számoljátok ki, de ha tudtok linket, jöhet.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 13:54:24

@Holger Hartland:

Remek.
Ehhez csak annyit tudnék hozzátenni, hogy nem elég jobbkonzervnek lenni (belül), annak is kell látszani (kívül), hogy aki esetleg ilyen jobbkonzerveket keres, az meg is találja.
Feltéve, ha tényleg komolyan tetszik gondolni a Mikulás bácsinak.

Pelso.. 2015.12.04. 13:58:55

@jános515: Az a bizonyos teljes kórház felújítás, véletlenül nem EU-s projektben történt?

@Doomhammer: Miféle rendszerhiba? A segéd ápolók, beteghordók, nővérek hozzátartozói eddig is és a jövőben is indulhatnak közbeszerzéseken.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 13:59:08

@Holger Hartland: "a számokat előásni és nulláról kiszámolni mindent"

Egy reality-check ennél sokkal kevesebből is kihozható. Évi 100 milliárd átcsoportosítás (a 17 ezer milliárdból) az eü-be napok alatt végrehajtható lenne úgy, hogy az állam meg sem érezné (legfeljebb a rajta élősködők) és igen látványos eredményeket tudna hozni, ha bérekre fordítanák.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 14:01:35

@Holger Hartland:

óhajod parancs, nem kuszt guglizni:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/lefele_tart_a_magyar_egeszsegugy_jovore_sem_jut_tobb_penz_a_korhazaknak.588817.html

a számsorokat nyugodtan méricskéld össze, mennyi meg focira vagy agitpropra. pölö a cikk szerint az emmi-hez tartó ÖSSZES intézmény adósságállománya akkoriban 77 milliárd forint volt, ennél többet kapott a király tévé egymagában.

oszt meg ahhoz se kell nobej díj, hogy bárki kimatekozza, hogy egy gucci táska vagy 2 ápoló havi bére a fontosabb, avagy hogy megéri-e kórházanként x tanácsadó elvtársnak zsíros helyet/közbeszerzést gyártani a szakmelósok rendes bérezése helyett stb... szóval kicsit ügyesebben kéne csúsztatnod a stadioni VIP páholy reményében, nehogy helyette még hasra ess és kiköss az egészségügyben páciensként :D

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 14:11:20

@Robinzon Kurzor: Két baj is van ezzel.

1) Nem biztos, hogy 100Mrd elég. Ha van Mo-n 100e eü-dolgozó, az nekik fejenként évi 1 millió plusz (mínusz adó és járulék), vagyis kb. +40 ezer havi nettó. És az nyilván úgy fog eloszlani, hogy a fődokinak inkább havi +80, a nővérnek meg már inkább csak +10, a rezidensnek meg nem tudom, mennyi - nem sok. És a dolog nem is csak a béreken múlik, sok más költség is van.

2) Erre megszólalhat az összes többi alrendszer dolgozója is, hogy akkor mi lesz pl. az óvodapedagógusok, a tanárok, a rendőrök, a szociális munkások, stb-k bérével. Ld. pl. az egyetemi oktatók minapi (szerintem kissé túlzásba vitt, legfeljebb részben indokolt) panaszkodását.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 14:16:53

@Doomhammer: a klasszikust idézve sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának. másrészt az ilyen droidkodásért járó tökmagoknál milliószor többet ér az ilyen ajánlatok elutasításakor megfigyelni a kezdeti döbbent zavart, majd a fellengzős gúnyos mosolyt, hogy nédda a hülye nemecsek mit finomkodik itten.

Szindbad 2015.12.04. 14:35:12

@Holger Hartland: Nem a lényegről beszél. A kormány azért nem reformálja meg az egészségügyet, mert:
- sokba kerülne
- be kellene vonni a magánszektort, ami politikailag nem vállalható.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 14:40:52

@Holger Hartland: és ha nem tudunk minden társadalmi alrendszer dolgozója számára egyszerre béremelést biztosítani, akkor egyiknek se? nooormális? mintha nem lehetne prioritásokat kitűzni, pláne alrendszeren kívül, lásd kórházak vagy a királyi tv kitömködése a fontosabb téma...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.12.04. 14:47:24

@Szindbad: Elmúlt 100. Azóta mérnöklik remekebbnél remekebbre, amink van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 14:52:40

@Szindbad:
"- be kellene vonni a magánszektort, ami politikailag nem vállalható. "

Hát akkor máshogy fogják hívni, de akkor is a lakosság fog fizetni, ha élni akar.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.04. 14:55:16

@Herr Stacheldraht Leger:
" lásd kórházak vagy a királyi tv kitömködése a fontosabb téma... "

Amint pinter.bence oly találóan rátapintott, a királyi tévé sokkal fontosabb. A lenézett lila híradó egy országgal ismertette meg a migránsok veszélyeit. Míg az egészségügy - hát van egy kis morgás, de mit számít a lerohadt kórház, ahol nincs orvos, ha veszélyes terroristák vonulnak az ország ellen?

Dobó István se foglalkozott a várkórházzal, miközben az ellen a bástyáit rohamozta.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 14:56:57

@Szindbad: De, pont a lényegről beszélek: "A kormány azért nem reformálja meg az egészségügyet, mert: - sokba kerülne" - a magánszektor bevonása pedig csak megváltoztatná a problémát, nem oldaná meg. A néni által kimondott igazság ("ha nincsen pénzed vagy ismerősöd, akkor bizony ráfáztál") úgy módosulna, hogy "ha nincsen pénzed vagy pénzed, akkor bizony ráfáztál".

Egy kicsit lehetne jobb, és jelenleg erre se nagyon van más esély, mint hogy a nép kibunyózza ezt a Fideszből, esetleg befenyíti a Jobbikkal. De hogy itt német színvonal legyen, azt ne várjuk. Esetleg majd ha Németországban az Abdullah lesz a leggyakoribb keresztnév, akkor majd lesz itt német színvonal, sőt, még annál jobb is. :/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.04. 14:58:06

@Herr Stacheldraht Leger:

A béremelés nem állítja meg az elvándorlást, legfeljebb valamelyest mérsékli. Az angol egészségügy is küzd vele, mert az angol orvosok az USÁ-ba és Ausztráliába mennek dolgozni a magasabb bérek és a jobb munkakörülmények miatt, a helyükre német, dél- és kelet-közép-európai munkaerő érkezik, és persze paki. Az elvándorló német orvosokat a német eü ex-komm. országok-beli és ázsiai orvosokkal igyekszik pótolni. Megy az agyelszívás ezerrel. És ez nem csak az egészségügyre igaz, hanem tkp. minden ágazatra. A globálszivattyú itt is működik!:-|

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 15:01:31

@Doomhammer: erre is van megoldás: a lakossági költséget majd elnevezzük Nemzeti Egészségügyi Hozzájárulási Illetéknek. ilyesmi alól kibújni olyan hazaárulós feeling, nemde? ráadásul eleve csak "hozzájárulás" a következőképpen: a tényleges költség fölé hazudunk egy jó nagy végleges összeget, aminek a nagy részét kegyesen az állam vállalja át (ez nem kerül semmibe) bezzeg a számlán szép színesen fel lesz tüntetve, hogy tulajdonképpen jól jártál, mert bazinagy eü rezsicsökiben volt részed.

ennyike!

Jean Sol Partre 2015.12.04. 15:05:53

@Herr Stacheldraht Leger: kezdesz gyanús lenni, nem vagy te Árpi?

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 15:10:58

@bbjnick: ez való igaz, a béremelés önmagában nem garancia. csakhogy az a szitu, hogy az elit által hülyének nézett nép történetesen tényleg bikaként tűr és reménykedik és a többi államhoz képest egészen az utóbbi időkig arányaiban kisebb volt az elvándorlás. sem bel, se külföldön nem annyira mobilis a magyar, köti a háza, családja meg főképp a nyelvi akadály. csak ezzel a jelenséggel pofátlanul visszaélve (azt a lovat ütik, amelyik húz) addig lett halogatva a módszerváltás után a dolgok rendbetétele, hogy mostanra szakadt el a cérna és megy el lassan az is, aki egyébként kiegyezett volna a mostani bér duplájával is. és szar bérekkel külföldről se fogsz utánpótlást találni hiányszakmákba, sehonnan. (olyan apróságokról nem is beszélve, hogy élhető környezet, munkahelyi felszereltség, tervezhető jövő, közbiztonság stb. is menjünk/maradjunk faktor a nettó béren kívül - ezek többségét is lendületesen ammortizáljuk)

Szindbad 2015.12.04. 15:11:10

@Holger Hartland: Nos, a cégemen keresztül egy egészségbiztosítónál vagyok biztosítva, havi pár ezerbe kerül. Rokonaimat is vihetem, ők is havi pár ezerbe kerülnek. Tapasztaltam a rendszert működés közben, maradjunk annyiban, hogy ez működik, volt olyan, hogy reggel hívtam őket, délutánra már laborban voltam.

Erre a vonatra felülhet a néni is. Csak sajna a biztosítós modell politikailag vállalhatatlan, ugye. De azért szépen szivárog befelé az országba, hála az istennek, és a kapitalizmusnak.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 15:18:17

@Jean Sol Partre: nem, de látom néha a kék osztriga bárban

Szindbad 2015.12.04. 15:18:21

@Szindbad: Ja, és egy fontos dolog. Azok, akik leszavazták a 300 forintos vizitdíjat, dögöljenek meg ebben az egészségügyben, amit ideszavaztak magunknak.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 15:28:08

@Jean Sol Partre: nem kunszt, ezért is röstellem kiszámlázni: egyszerűen elő kell jönni valami ritka prosztó balatoni lángosbutikos trükkel, esetleg mao vörös könyvéből (akár szó szerint) smittelni valami centrális erőteres szlogent.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.04. 15:28:14

@Szindbad:

A többszintű biztosítós (állami-magán vegyesbiztosítós) módszer sem garancia semmire. Ha sokkal többen vennék igénybe, a jelenlegi problémák ugyanúgy jelentkeznének. Addig, amíg a te magánbiztosítód azonnal fizet és az eü magánszolgáltató téged előnyben részesít, míg egy magamfajta tb-s paraszt hét hónapot vár egy vizsgálatra, addig neked fasza, de ha mindenkinek van magánbiztosítása, akkor ugyanolyan tumultus keletkezik (a kapacitás korlátos volta miatt), mintha senkinek sem volna.

Egy cimborám mesélte, aki Írországban dolgozott, hogy a főnöke (akinek a legmagasabb kategóriás tb-magán vegyesbiztosítása volt) őrjöngve mesélte nekik, hogy hat hónapos határidőre kapott előjegyzést egy onkológiai kivizsgálásra. A történet "poénja" az, hogy a főnökről hat hónap után kiderült, valóban tüdőrákja van...

Pelso.. 2015.12.04. 15:29:46

@Szindbad: Nana, van az a pénz, amiért vállalható, annak függvényében, hogy kinek a magán szektora. Lehet modellezni, bevétel kiesés az egyébként vállalhatatlan döntés miatt és az új forrás között. Ha ez utóbbi folyamatos és jogalkotásunknak hála stabil, ott a +.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 15:39:50

@Holger Hartland:

Tehát az a stratégia, hogy amit nem tudnak teljesen rendbe tenni, azt inkább szándékosan és szisztematikusan tovább rohasztják.

És le kellene szakadni arról, hogy "100 milliárd nem lenne elég".
Ha a fociba lehet önteni a pénzt (pedig oda sem jut "elég", hiszen nem magyar csapat nyerte a BL-t, nem magyar játékos kapja az Aranylabdát és egy 24 csapatos EB-re is éppen kijutottunk), akkor lehet az eü helyzetén is javítani.

2015.12.04. 15:42:54

@Szindbad:

Hát igen, ha lenne vizitdíj, minden annyira más lenne. De ne legyünk pesszimisták, hisz ismerjük a csodaszert, majd ha adódik rá alkalom, akkor bevetjük, és az összes bajunk megoldódik.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 15:43:22

@bbjnick: "A béremelés nem állítja meg az elvándorlást, legfeljebb valamelyest mérsékli"

Ezen a "legfeljebb valamelyest mérséklésen" pont múlhat néhány száz magyar ember tyúkszaros élete.

Jean Sol Partre 2015.12.04. 15:43:50

@Robinzon Kurzor: nem érted, csak azért kapja a foci a pénzt, hogy a tanárok ne vesszenek össze az orvosokkal

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.04. 16:10:25

@Robinzon Kurzor:

Vagy nem. Ha a finanszírozás jelenlegi módja marad, akkor hiába van orvos, ha a teljesítményvolumen-korlát által megszabott teljesítésszámot nem lépheti túl egy eü intézmény.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.04. 17:03:07

@Szindbad: nyugi, majd érkezik egy kvótakontingensnyi arab agysebész és virágba borul a kárpát medence

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 17:06:16

@Szindbad: Fiatal vagy és fizeti a céged. A néni nem fiatal, sokkal több nyavalyája lehet, mint neked, sokkal többe kerül az ellátása, így a biztosítása is több lenne, és nem fizeti neki a cége.

Persze, hogy a magán-eü működik. Ha van pénzed.

@Robinzon Kurzor: Miért beszélsz el mellettem? Lehetne, sőt kellene 100 mrd-ot az eü-be tenni, meg az oktatásba is, csak ne gondoljuk, hogy az "megoldás" lenne. Kicsit jobb lenne - kicsit.

Robinzon Kurzor 2015.12.04. 18:35:30

@Holger Hartland:

Kezdesz bébéjésedni.
Hol írtam, hogy 100 milliárd az már a megoldás lenne?
Segítek: sehol.

Szóval én mondom neked, hogy ne beszéljünk el egymás mellett ...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.04. 18:43:59

@Robinzon Kurzor:

"Hogy mire nincs pénz, annál kormányfüggőbb dolog nem is létezik."

"A 80 milliárd, a TAO-pénzek, meg a sok egyéb felesleges és értelmetlen pénzkidobás együttesen pont az a pénz, ami az eü-ből és az oktatásból hiányzik."

"Évi 100 milliárd átcsoportosítás (a 17 ezer milliárdból) az eü-be napok alatt végrehajtható lenne úgy, hogy az állam meg sem érezné (legfeljebb a rajta élősködők) és igen látványos eredményeket tudna hozni, ha bérekre fordítanák."

pitcairn2 2015.12.04. 19:40:01

@Robinzon Kurzor:

ez sajnos elsősorban nem pénzkérdés...

pl. lásd a fociba öntött milliárdokat, az sem pénzkérdés...

önthetsz mindegyik területre háromszor több pénzt is akkor sem lesz jobb érdemben semmi

pitcairn2 2015.12.04. 19:42:55

@Holger Hartland:

a magánegészségügy kb. 2 millió oldal jogszabály közt működik, ezért lett eszméletlenül drága

pitcairn2 2015.12.04. 19:43:51

@Holger Hartland:

különben vannak __filléres__ megoldások is

pl. __önképzés__ és __egészséges élet__

pitcairn2 2015.12.04. 19:47:48

@Holger Hartland:

és ami a legszebb az egészben, hogy a fentebb vázolt opciók (önképzés, egészséges élet) ___toronymagasan verik__ a legjobb iskolákat és a legjobb kórházakat a hatékonyság tekintetében...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.04. 19:56:40

@pitcairn2:

"önképzés, egészséges élet"

Ezt már ebben a kommentsorban is többször olvastam, úgyhogy, engedelmeddel rákérdeznék:

azok az egészségesen élőkkel, akik nyolcvan-kilencven-plusz évesek lesznek, azok nem fognak az eü-nek pénzbe kerülni? Olvastam valahol, hogy az USÁ-ban az egészségügyi kiadások (nem szeretnék hazudni, úgy emlékszem) 80%-át a magas életkort megéltek (életkorukból adódó) betegségeinek kezelése, a magatehetetlen öregek gondozása viszi el...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.04. 19:57:31

@bbjnick:

egészségesen élőkkel=egészségesen élők

hívőlélek 2015.12.04. 20:46:01

@bbjnick: kinyírni mindet!? Az illiberális állam nem engedheti meg hogy itt holmi 70-80 évesek ássák alá a nép választotta bölcs vezérünk egészség javító , nemzetet erősítő programját.
Aki velünk az velünk a többiek nem számítanak. Hajrá meg mindig az erősebb kutya amelyik nem a gyertyát tartja.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2015.12.04. 20:46:06

a fidi think tankjait olvasni mindig komoly élmény, de ez a mai termés külön kiemelkedő az aktuális pártérdek mentén kialakítandó megmondások szemétdombján:

1. "felesleges az eü-be pénzt önteni mert úgy sem lehet megjavítani" - lol.

2. "nem a javításra kell fektetni a hangsúlyt, hanem arra hogy kik tették tönkre azt! #elmúltnyolcév, #progresszívek, #eszdéesz!"

3. de mind közül a legjobb, ahogy a szolidaritásukról méltán híres jobboldali gondolkodók bolsevik húrokat pengetve azon keseregnek, hogy hiába is lenne magas színvonalú az eü, az mindig is szeparált lenne szegények és gazdagok között.
mindezt egy olyan rendszer haszonélvezői, szekértoló, társtettesei hangoztatják, amelynek a legfőbb célja a társadalom tökéletes gazdasági feudalizálása, jó elvtárs és nem elvtárs mentén. ahol rokoni-haveri kapcsolatok mentén dobnak az emberhez milliókat, földeket, trafikokat, zsíros köztiszt.v. állásokat, mindenki más meg éljen meg ahogy tud.

lehet-e még jobban kimaxolni az aljasságot és szemforgatást? - kérdezé ő költőien.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.04. 20:53:17

@hívőlélek:

Mielőtt írásra adod a fejed, talán, érdemes volna megtanulnod olvasni.

Jotunheim 2015.12.04. 22:10:00

Orvosként szólnék a témához. Egy nagy megyei kórházban dolgozom, az osztályunkról az elmúlt években 5 orvoskollégám és 4 tapasztalt diplomás nővérünk ment a családjával külföldre. Az elment embereket nem tudjuk pótolni, az osztályon évek óta 8-10 tartósan betöltetlen nővéri pozíció van, mert ilyen munkáért ennyi pénzért senki nem jön ide dolgozni. A szakdolgozók hiánya miatt még több munka jut az itt maradottakra, így még kevesebbet tudnak egy-egy beteggel foglalkozni. Az osztályon alapvető gyógyszerek állandó hiánycikkek, az én arcomról sül le a bőr amikor a hozzátartozókat kell kérnem, hogy legyenek szívesek bizonyos gyógyszereket behozni, mert azokra a mi gyógyszerkeretünkből nem futja. Gyakran elfogy a pelenka, az ágynemű, néha még a gumikesztyű és a papírtörlő is. Az eszközeink java 15-20 éves, egy értékelhető minőségű EKG-t lehúzni több percbe telik, de nincs kerete a kórháznak újat venni. A munkaruhák többségét magamnak kell venni és otthon mosni mert a kórháznak a patyolat felé fennálló tartozásai miatt több hetes csúszással kapjuk vissza a mosásra leadott munkaruhákat, ergo abban az időben nem lenne mit felvennem.

Ezek az állapotok is legalább olyan fontosak a kollégák külföldre menekülésében mint a nevetséges fizetés, de ezek rendezéséhez forrásbevonás kell. Mindig mondják, értsük meg, nincs honnan elvonni, de közmédiára jut évi 80 milliárd, van pénzünk stadionokra, olimpia rendezésre, közpénzen fenntartott propagandára, várkert felújításra, MNB kastély, festményvásárlásra, felcsúti kisvasútra, többszörös áron épített vasútra. Embereket akarunk gyógyítani, de ha ehhez nem biztosítják a minimum feltételeket se, nem itthon fogjuk tenni

pamut 2015.12.04. 22:37:42

Alapelv:
"Ha már végképp nem lehet a szocikra kenni, akkor alaposan szét kell kenni a szart. Legyen mindenki hibás!"

Az is nagyon tetszik ahogy a 2008-as egészségügyi reform bukását általános alannyal írja le a poszt, tipikus módszere a felelősség elől menekülőknek. Mintha csak úgy magától bukott volna meg, nem pedig a fidesz totális ellenkampányának, a szokásos totális háborús, egész pályás támadásainak köszönhetően.

Ugye emlékeztek az akkori őrületre? Amit a ti pártotok és uratok a fidesz rikoltozott folyamatosan? Idézzem? Oké:

- "Az egészségügy nem üzlet!!!"

Ezt kellett hallgatnia az egész országnak hosszú hónapokon át. Ezt sulykoltátok éjjel-nappal örökké. Aki pénzre gondol a szent éteri gyógyítás kapcsán, meg magántőkére, öngondoskodásra, felelősségre, az az ördöggel cimborál! Vagy még rosszabb: ballib!

Na de be is vált szépen a totális demagógia, gyönyörűen kinyírtátok az eü. reformot a népszavazással, és bezsebeltétek a nagy pártpolitikai hasznot. Most ugyan rohad szét az eü, több ezer doki kivándorolt, de nem baj a fidesz akkor jól járt.

Na most miért nem szajkózzátok hogy "Az egészségügy nem üzlet!"?
Vagy ma már üzlet lett?
Vagy miért nem hallom?
Vagy szólt egy doki hogy neki mégis az? Hogy neki is pénzért adják a tejet meg a kenyeret?
Vagy amikor már felelősség is van a duma mellé akkor már másképp néz ki?

Most nem keresem vissza de ebben tutira a mandiner is kivette a részét, mint általában minden fideszes propagandából.

Ma már nem vagytok annyira büszkék hogy kinyírtátok a 2008-as reformot?
Hát hol a nagy öntömjénezés?
Most hogy omlik össze az egész a kibaszott picsába, hogy szenved beteg orvos, ápoló, hogy omlik a vakolat, nincs kötszerre se pénz, hogy menekülnek az orvosok, most hol a nagy örömünnep hogy ti, a fidesz és nyaloncai kinyírtátok a reformot? És hogy azóta se csináltatok semmit?

Ha majd a nyugdíjrendszer fog összeomlani, akkor sem fogjátok reklámozni hogy ti nyírtátok ki a manyupot?

Igazán sajnálom hogy most már nem vagytok büszkék arra milyen borzalmasan sokat ártottatok ennek az országnak.

Mondjuk magatoknak sokat használtatok ezzel, mert nagy aktuálpolitikai meg anyagi hasznai voltak ezeknek számotokra, épp csak Magyarország szívta meg nagyon, de persze nektek az nem számít.

pitcairn2 2015.12.04. 22:46:32

@bbjnick:

a jelenlegi rendszer nem a "pénzhiány" miatt rossz, hanem alapvetően rossz

olyan rossz, hogy lényegében már csak magadban bízhatsz

Jean Sol Partre 2015.12.04. 22:54:03

@pamut: mandiner volt akkor is, van most is, ez a lényeg. Még fiatalok, mit nekik egészségügy. Aztán meg úgyis elhúznak a francba, ha végképp befellegzik nekik itt. Majd lesz mandiner.fr meg .uk meg .de.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.05. 00:09:16

@pitcairn2: Sajnos ha a gyerek elkap valamit az óvodában, ott nem segít az "önképzés, egészséges élet". A magánrendelés viszont igen, pár hónapja is oda vittük, miután az állami doki (amúgy rendes, csak széthajtja magát ő is több állásban) rosszul diagnosztizálta.

"Az egészség nem üzlet" - hanem háború, mert ugyanaz a három dolog kell hozzá. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.05. 00:20:39

@Jean Sol Partre: Belenéztem a Mandiner akkori posztjaiba, nagyon tanulságos. "Jól indult a cseh vizitdíj" (Ács Ferenc); "felvethető mindhárom díj esetében a szolidaritás, illetve annak hiánya" (politicus); "olcsó parasztvakításnak tartom a március 9-i népszavazást az eredményével együtt" (Ács Ferenc).

"köszi [Kóka] János, megerősítettél abban, hogy március 9-én, Gabrilo kollégát idézve, három akkora ikszet kúrok az igenek mellé, hogy le fognak lógni a papírról" (Ergé)

Hömhömhöm:
"a szövegeket Tóta W. Árpád jegyzi. Worluk anno ezt írta a Modern Képmeséket bejelentő blogbejegyzésében: „Felvilágosító munkát végzünk. A Modern képmesék elsősorban ismereteket közvetít.” Mit van mit tenni, ha az ismeretek megegyeznek a reformok fő csapásával?" (Turul)

Sőt, MUHAHA:
"Nos, a jelenlegi kormány legitim voltát arra alapozza, hogy bizony rájuk többen húzták be az ikszet. Jó. A probléma azonban az, hogy azt is gondolják, a szerződésben foglaltak csak ránk, az istenadtanépre vonatkoznak, rájuk nem, azaz - mivel a forma így van - azt csinálnak négy évig, amit akarnak" & "Ha a kormányzat kicsikét zsarnokoskodik, akkor kell legyenek az ellenállásnak különböző formái." (Gabrilo)

hívőlélek 2015.12.05. 02:49:34

Szerintem Orbánnak vagy Rogánnak ...netán Lázárnak (a Fidesznek) valami titkos paktuma lehet a temetkezési vállalkozókkal.

kheiron 2015.12.05. 09:47:54

@Szindbad:

Olvasd el a biztosításod feltételeit.

Szinte biztos vagyok benne, hogy 65 éves korod fölött automatikusan megszűnik a szerződés.

Így van?

Robinzon Kurzor 2015.12.05. 10:43:29

@Holger Hartland:

Ez egy ilyen fordított dubajozás.
Már nem fiatalok és most már kell a pénz.

Robinzon Kurzor 2015.12.05. 10:48:55

@Holger Hartland:

Tehát sehol nem írtam, amit te olvasni véltél belőle, hogy a 100 milliárd maga a megoldás.

Két dolgot állítottam:
- van olyan, jelenleg értelmetlenül elköltött pénz, amit át lehetne csoportosítani az eü-be
- és ennek lenne is látszatja, javítana a helyzeten.

Ezzel szemben azt az ellenérvet, hogy az nem lenne teljes körű megoldás, amivel egyrészt egyet is értek, másrészt az ellenkezőjét, amivel szemben érvelsz (hogy minden megoldana) nem is állítottam.

Robinzon Kurzor 2015.12.05. 10:50:26

@pitcairn2:

Ha majd megy az olvasás, és érted is, amit olvasol, akkor folytathatjuk.

Robinzon Kurzor 2015.12.05. 10:52:48

@bbjnick:

A magyar kormány jelenleg mindent megtesz, de tényleg mindent, ahogy mondani szokták, "ami emberileg és orvosilag lehetséges", hogy ez a probléma, mármint a magas életkorral együttjáró eü-problémák okozta többletköltségek hosszú távon se terheljék a magyar emberek adójából fenntartott tébét.

hívőlélek 2015.12.05. 12:39:51

@Robinzon Kurzor: .... helyesebben: a magyar kormány ma már mindent megtesz hogy kipusztuljon a magyar nemzet!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.05. 14:14:32

@Robinzon Kurzor: Nem. Három dolgot állítottál: 1) kormányfüggő, hogy mire van pénz, 2) pont az elherdált/ellopott pénz hiányzik az eü-ből és az oktatásból, 3) 100Mrd-dal már látványos eredményt lehetne elérni az eü-ben.

Ez egy optimista megközelítés. Ezzel vitatkozva mondom azt (pesszimistán, igen), hogy Magyarországon a közszolgáltatások minőségét korlátozzák a gazdasági lehetőségek, egy-egy kormánynak csupán kis mozgástere van, mondjuk plusz-mínusz 10%, esetleg 20, de szerintem az már a vérmes remény kategóriája. Az egymást váltó kormányok tevékenysége pedig stabilan a mínusz felé leng ki, de nem biztos, hogy ebben csak ők a "hibásak", akár a rendszerváltástól kezdve bármelyik.

Igazából amivel még javítani lehetne, az a rendszerekben meglévő pénz elköltési módjának az alapos felülvizsgálata, de az nagyon nehéz ügy.

pitcairn2 2015.12.05. 15:52:42

@Holger Hartland:

"Igazából amivel még javítani lehetne, az a rendszerekben meglévő pénz elköltési módjának az alapos felülvizsgálata, de az nagyon nehéz ügy. "

no erre írtam fentebb, hogy ez elsősorban nem pénzkérdés...

kár, hogy kurzornak ez nem esett le...

Szindbad 2015.12.06. 19:19:59

@Holger Hartland: Talán be kellene vonni a magántőkét, mint ahogy Gyurcsány javasolta.

pitcairn2 2015.12.06. 20:02:22

@Szindbad:

+ kőkeményen deregulálni kéne a területet

Szindbad 2015.12.06. 20:15:25

@pitcairn2: Az lesz még nagy, amikor a tisztelt nagyérdemű rádöbben, hogy mit művelt a Fidesz nyugdíjügyben, amikor bedarálta azt a 3000 milliárdot. Ja, várj, ezek fel sem fogják fogni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.07. 01:50:07

@Szindbad: Felőlem bevonhatják, nem engem kell meggyőznöd. :) Annyit mondok, sokkal beljebb országosan azzal sem leszünk.

Jean Sol Partre 2015.12.07. 09:59:43

@Holger Hartland: szerintem már a jószándék is segítene, a prioritások azt mutatják, hogy ez is hiányzik. Pedig sokat javíthatna a közérzeten, ha legalább azt éreznénk, akár csak egy kicsit, csak icipicit, hogy fontosabbak vagyunk mint a foci. Azt értem, hogy a haveroknak kell a pénz, nem is szegény Mészáros Lőrinc tányérjából akarom elvenni a falatot, de az komolyan sértő, hogy a foci fontosabb, mint mondjuk az édesanyám aki miatt most testközelből ismerem az egészségügyet. Meg az oktatás, mert gyerekeim is vannak, azt is látom milyen.

És ha esetleg semmi más nem, ez igazán megmutatja Orbán emberi gyengeségét, és ha esetleg semmi másért nem, de ezért igazán egy rohadt patkánynak lehet őt tartani.

Pelso.. 2015.12.07. 10:03:13

Fentebb elég sok szó esett az eü. bérekről, finanszírozásról, hol keressünk hozzá pénzt.
Kiegészíteném:
Fenntartom, első lépcsőben kb. 20 kórházat azonnal be kellene zárni, ágyszámot, kapacitást stb. centralizálni. Persze ez is a vállalhatatlan kategória, tehát rohad tovább az egész.
Nyílt (tényleg nyílt), központosított közbeszerzések minden anyagra, eszközre és háttér szolgáltatásra, minden intézményre egy szerződés keretén belül.(van ilyen egy fiókban, csak nem veszik elő)
A béremeléssel valamennyire egyet értek, de nem alapbérként, hanem minőségi ösztönző rendszerben működtetve.
Áfa törvény módosítása, az eü. beszerzései áfájának felére csökkentése, a különbözet fejlesztési alapba.
S most kiveszem a kezem a biliből.....

pitcairn2 2015.12.07. 14:04:34

@Jean Sol Partre:

egy jó orvos ma is nagyon szépen keres a magánpraxisában

és ez azokról a tanerőkről is elmondható akik valóban aprópénzre váltható tudást nyújtanak

Jean Sol Partre 2015.12.07. 17:19:25

@pitcairn2: ???
Mire megyek azzal, hogy magánpraxisban jól keres egy orvos, ha az édesanyám kórházban van? Nem a magszek orvosok fizetését keveslem én, hanem az egészségügy van gyalázatos állapotban és egyre romlik. Mire mondasz nekem ilyen érveket? Ha a nőgyógyász meg a fogorvos milliomos lehet akkor legyünk elégedettek???

Amit a tanárokról mondasz azt meg nem is értem. Mi az, hogy apropénzre váltható tudást nyújt? És ki fizet nekik nagyon szépen? A fociedzőkről beszélsz vagy mi ez a hadova?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.07. 22:18:52

@Jean Sol Partre: Nem fogunk összeveszni azon, hogy segítség volna-e az egészségügynek évi extra százmilliárd. Csak ahogy mondtam, sokat az sem segítene. Durva, de lehet, hogy még a közérzeten sem.

Ami édesanyádat illeti, jobbulást neki. Anyám pár éve volt kórházban, már az Orbán-kormány idején. Műtét - negyvenezer forint, borítékban. Ő fizette, volt félretett pénze, én csak költsek a gyerekre. Végül is: most ősszel a gyereknek két magánrendelés, pár gyógyszer - húszezer forint. Nem is vészes.

Ja, el ne felejtsem, természetesen a Gyurcsány-érában is ez volt, akkor is volt műtét a családban, csak akkor még harminc körül volt a tarifa. Ennél rosszabb akkor lesz, ha ott állnak a páciensek a negyven-ötvenezres borítékokkal, de már nem lesz kinek adják. (De, lesz, csak akkor már sokkal többet kell beletenni.)

Szóval abban a valószínűtlen esetben, ha nincs még sok tapasztalatod a magyar eü-vel, akkor bocsánat, hogy ezt mondom, de vegyél egy borítékot és tegyél bele valamit. Csak nézz utána, hogy mennyit kell, kinek kell adni, mikor, hogyan. Ez egy elvtelen, disznó dolog, de ha családtagról van szó, akkor ez van. Minden jót!

pitcairn2 2015.12.07. 22:33:45

@Jean Sol Partre:

most mégis mit reagálhattam volna egy ilyen semmitmondó kommentre?

mandiner.blog.hu/2015/12/04/egeszsegugy_nem_ugy/full_commentlist/1#c28732594

különben kurzor kollégának fentebb már több alkalommal pedzegettem azt, hogy ez a rendszer akkor se lenne érdemben jobb ha háromszor annyi pénzt öntenének bele...

pl. itt:

mandiner.blog.hu/2015/12/04/egeszsegugy_nem_ugy/full_commentlist/1#c28719086

pitcairn2 2015.12.07. 22:46:06

@Jean Sol Partre:

különben én is találkoztam testközelből az (állami) egészségüggyel és oktatással ezért írtam a fentieket, az ottani problémahalmaz messze több szimpla pénzkérdésnél

Jean Sol Partre 2015.12.07. 22:59:08

@Holger Hartland: @pitcairn2: csak hogy nehogy félreértés legyen, pont nem a pénzről beszélek. Nyilván az isten pénze se lenne elég egyrészt, másrészt valóban nem csak pémzkérdés.

Arról beszélek, hogy a szándék sem látszik. A prioritás az, hogy hozzuk rendbe a focit, költözzünk a Várba, lopjunk sokat, aztán majd 2020-ban az _olimpia_nyereségéből_ egyszer rendbehozzuk az egészségügyet. Addig nem foglalkozik vele senki, nincs ötletelés, nincs semmi, semmiféle törekvés, hogy ha legalább pénz nincs, akkor valami mást tegyünk. Illetve de, kicsit rontunk rajta, meg tönkretesszük az oktatást, mert ezeken lehet spórolni.

Azt leszarom, mi volt a Gyurcsány alatt, nyilván azért zavartuk el mert nem volt jó. Másrészt annak már 6 éve. Azóta nem fogytak el a fontosabb feladatok.

HH, hidd el, sokkal nagyobb tapasztalatom van ennél az egészségüggyel, nincs annyi boríték, ami elég lenne, és a legnagyobb problémákon a boríték sem segít.

Jean Sol Partre 2015.12.07. 23:01:11

@Holger Hartland: ez egy jó kis fellengzős lenézős komment lett amúgy, köszi. Minden jót és remélem, ilyen kis optimistán fogsz mindíg hozzáállni az egészségügyhöz.

Szindbad 2015.12.07. 23:14:33

@Holger Hartland: Azt se felejtsük el azért, hogy ezen Gyurcsány szeretett volna változtatni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.07. 23:36:17

@Jean Sol Partre: De, működhet itt valami szándék. Ha van, akkor éppen az lehet a szándék, hogy a közszolgáltatásokat leépítik egy viszonylag alacsony szintre. Az emberek ezt valamiért egyelőre elfogadják, a két kérdés az, hogy miért és hogy meddig. Nagy kérdés mind a kettő.

Ha sok tapasztalatod van az eü-vel, akkor vedd úgy, hogy nem szóltam semmit. A hozzáállásom éppenséggel pesszimista, nem optimista. Sőt: lehet, hogy addig nem lehet elindulni fölfelé, amíg le nem értünk a lejtő aljára.

@Szindbad: És, mit ért el?

Pelso.. 2015.12.08. 09:02:11

@Holger Hartland: Semmit, részben mert ezt tényleg elk.-ta, ugyanis végig kellett volna vinni valamiféle strukturális és finanszírozási átalakítást s nem meghátrálni, valamint ne feledjük, hogy az eü. akkor forró csatározások eszköze volt, - és csak az.
Abban egyetértek veled, hogy a semmire nem szabad betolni 100 Mrd-t, elfolyna a rendszerben, látszat és eredmény nélkül.

tarackos 2015.12.08. 09:31:49

@Holger Hartland: Azert fogadjak el mert a leepitett rendszer sem igazsagtalanabb, mint a korabbi. Akinek nincs penze annak tok mindegy, h akinek van az halapenzzel vesz maganak jobb ellatast vagy kivonul a privat egeszsegugybe, ok egyiket sem tudjak finanszirozni.

Keves penztol is javulhatna ha vegre ervenyulne a raszorultsag elve, de ezt nem hajlando a kozeposztaly elfogadni, jobb ma nekik egy rezsicsok, mint a holnapi jobb elet. Ez elsosorban nem penz kerdese hanem kulturae.

A fidesz ott rontotta el, h 2010 utan mindent felforgatott de mindenre egyszerre nincs penz, se mas eroforras. 5 ev kormanyzas utan, a jogi buveszkedesen es a tulajdonviszonyok eroszakos atalakitasan kivul teljes kudarc minden, eu, oktats, burokracia nem csokkent, az allam se lett olcsobb etc. Ezek utan miert gondolja azt pl egy orvos, h holnap majd jobb lesz? Nem gondoljak mar hanem aki teheti elhuz.

Jean Sol Partre 2015.12.08. 10:35:48

@Holger Hartland: azért pont az egészségügyben és az oktatásban nem túl szimpatikus egy olyan stratégia, hogy most egyrészt megölünk egy kisebb generációt és tönkretesszük egy másiknak a jövőjét, csak hogy a romokon majd jól építkezhessünk. Bassza meg a Mohácsát mindenki aki így gondolkodik, ha így gondolkodik. Ha ez a szándék, az ha lehet még rosszabb. És persze mellétéve azt is, hogy a foci ennél ugye fontosabb, ott nem várunk a romokra, hanem toljuk bele a zsét ezerrel.

Mit ért el? Semmit, persze. És még ki tett nagyon komoly erőfeszítéseket azért, hogy ne érhessen el semmit?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.08. 12:30:34

@Pelso..: A politikában az eredmény számít, és Gyurcsány elkúrta. Mindent. Ha baloldali lennék, nagyon haragudnék rá.

"Abban egyetértek veled, hogy a semmire nem szabad betolni 100 Mrd-t" - félreértesz, én betolnék 100 mrd-ot eü-béremelésre, csak nem várnék tőle javulást. Legfeljebb a romlás lassítását. (Milyen hülyeségeken is vitatkozunk.)

@tarackos: Ilyesmire tippelek: a disznóságok hatása elsősorban "fent" érezhető, ez nagyrészt egy eliten belüli harc - "lent" egyenletesen szar, középen pedig elvagyunk valahogy. Hogy a rászorultság elve jó dolog-e, az általános vitakérdés. Szerintem legfeljebb egy nagyon szűk határon belül, de hát ettől (is) vagyunk bal- és jobboldali között mindenfélék.

@Jean Sol Partre: Ki mondta, hogy szimpatikus? A magyar politika sokunk számára rég nem arról szól, hogy ki/mi a szimpatikus, hanem a legkevésbé ellenszenvesről.

Jean Sol Partre 2015.12.08. 13:20:54

@Holger Hartland: " a legkevésbé ellenszenvesről."

hát, én oda jutottam, hogy ez üreshalmaz.

Jean Sol Partre 2015.12.08. 13:25:54

www.portfolio.hu/unios_forrasok/palyazatok/1750_milliardnyi_tularazas_felett_szemet_hunytak_magyarorszagnak.1.223505.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

ez 17-szer 100 milliárd. És ez csak az, mait az uniós projektekből túlárazással elloptak, a többi lopás és a felesleges munkákra fordított összeg nincs is benne.

Robinzon Kurzor 2015.12.11. 13:22:38

@Holger Hartland: " Ennél rosszabb akkor lesz, ha ott állnak a páciensek a negyven-ötvenezres borítékokkal, de már nem lesz kinek adják."

Most arrafelé tart a dolog, hogy ezt a "negyven-ötvenezres" borítékot a temetéshez lehet majd felhasználni.
Mert a páciens nem fog műtéthez (terápiához) jutni időben.
Legalábbis azok nem, akiknek nincs ennyi pénze előre: nem a műtéthez, hanem a vizsgálatokra (CT stb.)
süti beállítások módosítása