A Tamil Tigris a Gyűlölet lakótelepén söpröget. Családja nem a valódi családja: idegenek Európának, idegenek egymásnak, mégis közösen próbálnak boldogulni a drogbandák által uralt veszélyes párizsi külvárosban, mígnem elszabadulnak az események, Dheepanból pedig kitör az elfojtott Steven Seagal. A Srí Lanka-i menekültek beilleszkedéséről szóló francia történet idén elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Egy fontos téma és egy fontos, de nem meghatározó film.

A Srí Lanka-i polgárháború negyedszázados vérontás után 2009 májusában ért véget, amikor a tamil lázadók fegyverszünetet kértek a kormánytól. Jacques Audiard (A próféta) filmje három tamil menekültről szól: egy volt lázadóról, Dheepanról, egy nőről és egy kilencéves kislányról. Az első pár percben megtudjuk, hogy Dheepan (Jesuthasan Anthonythasan) a menekülttáborban kapott egy útlevelet, aminek a fényképén egy rá hasonlító férfi van; miközben ugyanekkor, ugyanott pontosan így jár Yalini (Kalieaswari Srinivasan) és az iskoláskorú Illayaal (Claudine Vinasithamby) is.

Egymás számára idegenek, de a boldogulás érdekében innentől ők hárman egy családot alkotnak. Franciaországban próbálnak szerencsét, és noha egyikőjük sem beszél franciául, Dheepannak egy drogbandák által uralt, veszélyes párizsi külvárosban végül sikerül házmesteri állást kapnia a kirendelt szociális munkás segítségével. Yalini az egyik idős szomszéd bejárónőjeként kezd tevékenykedni, Illayaal pedig elkezd felzárkózni az iskolában. 

A főszerepeket amatőr színészek alakítják, ami jó döntésnek bizonyult: Dheepan szerepében Anthonythasan Jesuthasan író látható, aki 16 éves korában maga is a tamil lázadók oldalán harcolt, majd 1993-ban menekült Franciaországba. A beilleszkedés helyszínéül szolgáló lakótelepi környezet mintha Mathieu Kassovitz 1995-ös kultfilmjéből toppant volna elénk, ám míg a Gyűlölet a társadalmi környezet konkrét tettekben manifesztálódó befolyását vizsgálta, a Dheepan nem dokumentarista film. Nem szól sem vagy a piti külvárosi gengszterekről, sem pedig a Sri Lanka-i polgárháborúról, netán annak következményeiről. A rendező mindkettőt díszletként használja.

A történet központjában a kényszerből összerakott három menekült valódi családdá kovácsolódása áll. Az, ahogyan az őket ért megpróbáltatások egyre közelebb hozzák őket egymáshoz. Igyekeznek mindent megtenni a beilleszkedésért és azért, hogy megértsék az idegen kultúrát, ám nem tudják teljesen kivonni magukat a telepen körülöttük zajló bandaháborúból. A Dheepan a sztori végén csúszik meg és válik heroizáló tanmesévé, jóformán kötelező happy enddel.

A rendező  gondosan figyeli a három ember lelkének minden apró rezdülését, míg végül az elszabadult indulatok és a veszély valódi egységgé kovácsolja őket. Amikor azonban a becsületes, nyugodt természetű, valódi családját gyászoló és kényszerből teremtett családjáról is gondoskodó férfiből kitör a szegényember szandokánja, azzal Audiard hőssé avanzsálja a korábban harcos tamil férfit. Heroizál, idealizál és egy kicsit általánosít is, ám a Dheepan mégis egy jó és érzékeny alkotás Európa láthatatlan embereinek mindennapos küzdelméről.