Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Lehetetlen lesz az integráció

Szilvay Gergely (Mandiner) írása

Azon azért ne csodálkozzunk, hogy az egyszeri európai tart a illegális bevándorl „migránsoktól”. Erdélyieket, '56-os magyarokat, stb. befogadni egyszerűbb, ők a mi kultúránkhoz tartoznak. Szomorú, hogy a baloldal itthon és külföldön is párhuzamosan (skizofrén módon) nyomatja az idegengyűlölő, nembefogadó magyarok – segítő civilek képét. Civil csak a Migration Aid lehet.

Nem vagyok biztos benne, hogy a civil szervezeteknek igaza van, amikor arról szónokolnak: a kormány munkáját végzik. Igen, az illegális bevándorlók tovább menetelének, itt maradásának, átmeneti ellátásának megszervezése leginkább a kormányhoz illő feladat, ott van infrastruktúra, erőforrások, ember. A kormányzati cselekvésnek azonban mindig van nehézkedési ereje. Hirtelen jött, nagy horderejű változásokhoz, feladatokhoz időbe kerül felzárkóznia. De a humanitárius segítségnyújtásra berendezkedett civil szervezetek nem azért léteznek, hogy olyan feladatot lássanak el, amiről most azt állítják, hogy a kormánynak kellene ellátnia? Honnan tudjuk meg, hogy befogadó és segítőkész nép-e a magyar, ha a kormány mindent elintéz helyette? Nem mi szolidaritunk, hanem a kormány? És mit csinálnának akkor a humanitárius civilek? 

Mi tudjuk, hogy a magyar egy befogadó nép, és nem azért, mert ránevelték a felvilágosítók. Segítünk, persze, mert nehezen viseljük az emberi szenvedést, az egyszeri, konkrét személy kínlódását. Igen, keressük a kapcsolatot, amikor odaviszünk egy kis vizet, gyümölcsöt meg pulóvert. És igen, segítünk, mert az egyszeri emberen megesik az ember szíve. Ettől még támogathatjuk, hogy a legszorosabb kontroll érvényesüljön a külső határainkon, mert ekkora tömeget és inváziót sem tudunk elviselni hosszabb távon.

Az azonban engedtessék már meg mind a magyarnak, mind az európainak, hogy ne örüljön egy inváziónak. Hogy ne örüljön, ha ellepik a bevándorlók, egy másik kultúra, másik nyelv, másik civilizáció, másik vallás. Hogy felháborodjon, amikor kiderül, hogy nem csak Magyarország büdös a földi Kánaánt keresőknek, de Németország és Dánia is.

*

Fura lelemény a baloldaliság. Hetek óta hallgatjuk, hogy a magyarok nem hallgatnak Szent István intelmeire, a tatár és török pusztítás utáni betelepítő uralkodókra és földesurakra, nem veszik figyelembe, hogy ’56 után nekik is segítettek, kétszázezren vándoroltak ki… miközben a magyar hatóságok lassan nácivá avanzsálnak a szemükben. A párhuzamok persze, mint azt már többen megírták, erősen sántítanak, hacsaknem egyenesen igaztalanok és hatásvadászok.

Az integráció lehetetlen. Vágyálom. Ha egy kárpát-medencei faluban két nép és két vallás ugyan békésen, de csak egymás mellett él együtt, ha a Benelux-államokban még léteznek a hagyományos pilléres társadalmak, ha békésen együtt élő nemzetiségek igazából elélnek egymás mellett; akkor nagy tömegben, együtt érkező illegális bevándorlóknál is maximum ezt lehet elérni. Azt, hogy külön negyedekbe költözzenek, növeljék a meglévőket. Együtt akarnak maradni, mert együtt jöttek, mert hasonló a hasonlónak örül.

A szíriai megtalálja majd a szíriait, a pakisztáni a pakisztánit, az afgán az afgánt. Nem akarnak németek, dánok, svédek, franciák, angolok lenni. Én sem akarnék a helyükben. És a pilléres társadalom, egymás melletti létezés lehetősége a legoptimálisabb forgatókönyv, persze csak együttműködő felek és működő oktatás mellett. Jó eséllyel nem ez fog megvalósulni. Én is inkább laknék magyarokkal külföldön. Ők a földijeim, az ismerőseim, ők képviselnék a folytonosságot, az otthonosságot. Két nép, két kultúra mindig elél egymás mellett. Miért is borulnánk egymás nyakába? Legjobb esetben a másik érdemeinek elismerése mellett folytatódhat mindez.

Európában a kommunikáció varázsszó lett. Megbeszélés, megértés, asszertivitás. Hódítanak a pszichológiai ismeretterjesztő könyvek. Igen, lehet, hogy alkoholisták vagyunk, dohányzunk, depresszívek vagyunk, stresszelünk, létezik a családon belüli erőszak – de a mentálhigiénénk összességében történelmi mércével mérve is igen jó. A magyaroknak persze nem sajátja a nyugat- és észak-európai nyugalom és derű. Ezt nyugodtan írhatjuk a kommunizmus számlájára is. Egy fokkal panaszkodósabbak, udvariatlanabbak és karcosabbak vagyunk. De azért nem is a migránsok eredeti hazáinak a szintjén vagyunk.

A bevándorlók nem ismerik az európai ember kifundált mentálhigiénés módszereit. Még kevésbé tudnak róla, hogy az európaiak elégedetlenek saját mentális állapotukkal, mindig a lemaradók miatt állítják be elfogadhatatlannak a helyzetet. Amíg egy alkoholista is van, nem nyugodhatunk – mondják, és sosem nyugodnak, mert alkoholisták mindig lesznek velük, ahogy szegények is. A bevándorlók mentális állapota éppen a fordítottja az európainak. Az európaiak kifinomultak, relatíve harmonikus a lelkiviláguk, de el is vannak kényelmesedve. A frissen érkezők életteliek, de gyakran tele vannak a háborús pszichózis vagy épp az élet súlyos küzdelmeinek sebeivel. Ha – megtörtént eset – a nyolcadik kerületi iskola osztályába afgán fiú érkezik, el kell magyarázni, hogy ne froclizzák, mert visszaüt – azonnal és nem kicsit. Túlélésre van berendezkedve. Pedig a Magdolna-negyedből abba a suliba sem arisztokrata sarjak járnak.

*

Mindenkinek kijár az emberséges bánásmód. Próbálunk segíteni. Nehéz azonban örömmel tenni mindezt, ha egyértelmű, hogy gyakran tudatos érzelmi manipulációt, nyomásgyakorlást alkalmaznak az illegális bevándorlók azért, hogy Európában maradhassanak: hazudnak a fotósnak (szíriaiakat ölnek a magyar hatóságok…), túldramatizálják a helyzetet a riporternek, direkt a gyereket küldik előre, mert a gyereken mindenkinek megesik a szíve. Mindettől eléggé rossz lesz az ember szájíze. A félredobott kaja és víz pedig egyenesen felháborító, szénsav és disznóhús ide vagy oda. Az emberséges bánásmódba nem tartozik bele egy komplett szociális rendszer felállítása, sem a korlátlan utazási és letelepedési jog.

Van a jezsuita novíciusoknak, szerzetesnövendékeknek egy kötelezően elvégzendő feladatuk a tanulóévek folyamán. Talán két napnyi ruhával kell nekivágniuk egy több napos túrának, s mindig ahol éri őket az este, ott kell nekik keríteniük szállást maguknak. Nem szállodában, diákszállókban és hasonlókban, hanem a helyieknél. Be kell csengetniük lakásokba, házakba. S ha befogadják őket, tilos többet kérni annál, mint amit kapnak. Ha elfelejtik őket beljebb hívni az előszobából, akkor lecuccolnak az előszobába. Megkérdezni is tilos, hogy esetleg beljebb fáradhatnak-e. Az a kaja van, amivel megkínálják őket. Nem lehet kérni még egy pohár kakaót, teát, tejet, kávét. Ha nem ajánlják fel a kádat vagy zuhanyt, fürdeni sem lehet. Rákérdezni sem lehet. Általában úgyis felajánlják mindegyiket. És senkinek nem marad rossz szájíze, mindenkinek élmény marad a találkozás, befogadóknak és befogadottaknak egyaránt.