Lehetetlen lesz az integráció – Migráció és mi XXIII.
2015. szeptember 16. írta: dobray

Lehetetlen lesz az integráció – Migráció és mi XXIII.

migrans_23.jpg

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Lehetetlen lesz az integráció

Szilvay Gergely (Mandiner) írása

 

Azon azért ne csodálkozzunk, hogy az egyszeri európai tart a illegális bevándorl „migránsoktól”. Erdélyieket, '56-os magyarokat, stb. befogadni egyszerűbb, ők a mi kultúránkhoz tartoznak. Szomorú, hogy a baloldal itthon és külföldön is párhuzamosan (skizofrén módon) nyomatja az idegengyűlölő, nembefogadó magyarok – segítő civilek képét. Civil csak a Migration Aid lehet.

Nem vagyok biztos benne, hogy a civil szervezeteknek igaza van, amikor arról szónokolnak: a kormány munkáját végzik. Igen, az illegális bevándorlók tovább menetelének, itt maradásának, átmeneti ellátásának megszervezése leginkább a kormányhoz illő feladat, ott van infrastruktúra, erőforrások, ember. A kormányzati cselekvésnek azonban mindig van nehézkedési ereje. Hirtelen jött, nagy horderejű változásokhoz, feladatokhoz időbe kerül felzárkóznia. De a humanitárius segítségnyújtásra berendezkedett civil szervezetek nem azért léteznek, hogy olyan feladatot lássanak el, amiről most azt állítják, hogy a kormánynak kellene ellátnia? Honnan tudjuk meg, hogy befogadó és segítőkész nép-e a magyar, ha a kormány mindent elintéz helyette? Nem mi szolidaritunk, hanem a kormány? És mit csinálnának akkor a humanitárius civilek? 

Mi tudjuk, hogy a magyar egy befogadó nép, és nem azért, mert ránevelték a felvilágosítók. Segítünk, persze, mert nehezen viseljük az emberi szenvedést, az egyszeri, konkrét személy kínlódását. Igen, keressük a kapcsolatot, amikor odaviszünk egy kis vizet, gyümölcsöt meg pulóvert. És igen, segítünk, mert az egyszeri emberen megesik az ember szíve. Ettől még támogathatjuk, hogy a legszorosabb kontroll érvényesüljön a külső határainkon, mert ekkora tömeget és inváziót sem tudunk elviselni hosszabb távon.

Az azonban engedtessék már meg mind a magyarnak, mind az európainak, hogy ne örüljön egy inváziónak. Hogy ne örüljön, ha ellepik a bevándorlók, egy másik kultúra, másik nyelv, másik civilizáció, másik vallás. Hogy felháborodjon, amikor kiderül, hogy nem csak Magyarország büdös a földi Kánaánt keresőknek, de Németország és Dánia is.

*

Fura lelemény a baloldaliság. Hetek óta hallgatjuk, hogy a magyarok nem hallgatnak Szent István intelmeire, a tatár és török pusztítás utáni betelepítő uralkodókra és földesurakra, nem veszik figyelembe, hogy ’56 után nekik is segítettek, kétszázezren vándoroltak ki… miközben a magyar hatóságok lassan nácivá avanzsálnak a szemükben. A párhuzamok persze, mint azt már többen megírták, erősen sántítanak, hacsaknem egyenesen igaztalanok és hatásvadászok.

Az integráció lehetetlen. Vágyálom. Ha egy kárpát-medencei faluban két nép és két vallás ugyan békésen, de csak egymás mellett él együtt, ha a Benelux-államokban még léteznek a hagyományos pilléres társadalmak, ha békésen együtt élő nemzetiségek igazából elélnek egymás mellett; akkor nagy tömegben, együtt érkező illegális bevándorlóknál is maximum ezt lehet elérni. Azt, hogy külön negyedekbe költözzenek, növeljék a meglévőket. Együtt akarnak maradni, mert együtt jöttek, mert hasonló a hasonlónak örül.

A szíriai megtalálja majd a szíriait, a pakisztáni a pakisztánit, az afgán az afgánt. Nem akarnak németek, dánok, svédek, franciák, angolok lenni. Én sem akarnék a helyükben. És a pilléres társadalom, egymás melletti létezés lehetősége a legoptimálisabb forgatókönyv, persze csak együttműködő felek és működő oktatás mellett. Jó eséllyel nem ez fog megvalósulni. Én is inkább laknék magyarokkal külföldön. Ők a földijeim, az ismerőseim, ők képviselnék a folytonosságot, az otthonosságot. Két nép, két kultúra mindig elél egymás mellett. Miért is borulnánk egymás nyakába? Legjobb esetben a másik érdemeinek elismerése mellett folytatódhat mindez.

Európában a kommunikáció varázsszó lett. Megbeszélés, megértés, asszertivitás. Hódítanak a pszichológiai ismeretterjesztő könyvek. Igen, lehet, hogy alkoholisták vagyunk, dohányzunk, depresszívek vagyunk, stresszelünk, létezik a családon belüli erőszak – de a mentálhigiénénk összességében történelmi mércével mérve is igen jó. A magyaroknak persze nem sajátja a nyugat- és észak-európai nyugalom és derű. Ezt nyugodtan írhatjuk a kommunizmus számlájára is. Egy fokkal panaszkodósabbak, udvariatlanabbak és karcosabbak vagyunk. De azért nem is a migránsok eredeti hazáinak a szintjén vagyunk.

A bevándorlók nem ismerik az európai ember kifundált mentálhigiénés módszereit. Még kevésbé tudnak róla, hogy az európaiak elégedetlenek saját mentális állapotukkal, mindig a lemaradók miatt állítják be elfogadhatatlannak a helyzetet. Amíg egy alkoholista is van, nem nyugodhatunk – mondják, és sosem nyugodnak, mert alkoholisták mindig lesznek velük, ahogy szegények is. A bevándorlók mentális állapota éppen a fordítottja az európainak. Az európaiak kifinomultak, relatíve harmonikus a lelkiviláguk, de el is vannak kényelmesedve. A frissen érkezők életteliek, de gyakran tele vannak a háborús pszichózis vagy épp az élet súlyos küzdelmeinek sebeivel. Ha – megtörtént eset – a nyolcadik kerületi iskola osztályába afgán fiú érkezik, el kell magyarázni, hogy ne froclizzák, mert visszaüt – azonnal és nem kicsit. Túlélésre van berendezkedve. Pedig a Magdolna-negyedből abba a suliba sem arisztokrata sarjak járnak.

*

Mindenkinek kijár az emberséges bánásmód. Próbálunk segíteni. Nehéz azonban örömmel tenni mindezt, ha egyértelmű, hogy gyakran tudatos érzelmi manipulációt, nyomásgyakorlást alkalmaznak az illegális bevándorlók azért, hogy Európában maradhassanak: hazudnak a fotósnak (szíriaiakat ölnek a magyar hatóságok…), túldramatizálják a helyzetet a riporternek, direkt a gyereket küldik előre, mert a gyereken mindenkinek megesik a szíve. Mindettől eléggé rossz lesz az ember szájíze. A félredobott kaja és víz pedig egyenesen felháborító, szénsav és disznóhús ide vagy oda. Az emberséges bánásmódba nem tartozik bele egy komplett szociális rendszer felállítása, sem a korlátlan utazási és letelepedési jog.

Van a jezsuita novíciusoknak, szerzetesnövendékeknek egy kötelezően elvégzendő feladatuk a tanulóévek folyamán. Talán két napnyi ruhával kell nekivágniuk egy több napos túrának, s mindig ahol éri őket az este, ott kell nekik keríteniük szállást maguknak. Nem szállodában, diákszállókban és hasonlókban, hanem a helyieknél. Be kell csengetniük lakásokba, házakba. S ha befogadják őket, tilos többet kérni annál, mint amit kapnak. Ha elfelejtik őket beljebb hívni az előszobából, akkor lecuccolnak az előszobába. Megkérdezni is tilos, hogy esetleg beljebb fáradhatnak-e. Az a kaja van, amivel megkínálják őket. Nem lehet kérni még egy pohár kakaót, teát, tejet, kávét. Ha nem ajánlják fel a kádat vagy zuhanyt, fürdeni sem lehet. Rákérdezni sem lehet. Általában úgyis felajánlják mindegyiket. És senkinek nem marad rossz szájíze, mindenkinek élmény marad a találkozás, befogadóknak és befogadottaknak egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr907776312

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ROMANI ITE DOMUM! 2015.09.16. 22:33:03

A ruszkik már hazamentek! Itt az ideje leírni a judeo-kereszténység ideiglenesen hazánkban állomásozó alakulatainak, hogy: ROMANI ITE DOMUM! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2015.09.16. 12:29:07

"A bevándorlók nem ismerik az európai ember kifundált mentálhigiénés módszereit. "

Nem tűnt föl, hogy a baloldali médiával karöltve milyen elképesztően hatásosan manipulálják a közvéleményt?

bispora 2015.09.16. 12:33:29

Az integráció korlátainak legfontosabbika nem igazán lett kidomborítva. Ez pedig az őshonos populációk és a migránsok legtöbbször igen eltérő átlagos képessége miatti integrációs gát. A cigányság igen érzékletes példája ennek a folyamatnak, elég ha arra gondolunk, hogy az átlag szír bizony nem sokkal van az átlagcigány kognitív képességei fölött. Irodalmat is ajánlanék: Dr. James Thompson intelligencia kutató blogján két friss anyag is erről szól
drjamesthompson.blogspot.hu/2015/09/migrant-competence.html
drjamesthompson.blogspot.hu/2015/09/will-cognitive-capitalism-migrate-with.html

Ez utóbbi summázata igen figyelemreméltó:
"Cognitive capitalism refers to the idea that the cognitive ability of society as a whole, and of its cognitive elite in particular, is the prerequisite for the development of technological progress, for the historic development of modern society with its increasing cognitive demands and complexity, and for the wealth-furthering norms and institutions that form the core of the capitalist system (economic freedom, free markets, rule of law, property rights). In effect, cognitive ability is crucial in creating and sustaining a high-achievement milieu leading not only to economic growth and wealth, but also to a democratic and free society.
Economies will become larger because of migration, but that does not necessarily mean that per capital wealth will increase. Unless migrants contain significant numbers of people of IQ 125+ then a really positive impact on national wealth is unlikely.

I_Isti 2015.09.16. 12:35:21

+1 " Ha – megtörtént eset – a nyolcadik kerületi iskola osztályába afgán fiú érkezik, el kell magyarázni, hogy ne froclizzák, mert visszaüt – azonnal és nem kicsit."

NEM az a baj, hogy visszaüt, ha "froclizzák", hanem az, hogy focizás közben, ha a sport szabályainak megfelelően, de úgy szerelik, hogy közben mondjuk fölbukik, akkor ezt nem hagyja büntetlenül, hanem megtorolja, még akkor is, ha ehhez véresen szabálytalanul, és sportszerűtlenül kell viselkednie.

NA EZ a baj, és EZ ami a kultúrákban különbözik!

A "mi" európai kultúránk része (legalább 2500 éve) hogy vannak szabályok, amihez tartani kell magunkat a sportban is a győzelemhez, az ő tradíciója pedig az, hogy az ellene, családja, rokonai ellen elkövetett bűnök nem maradhatnak megtorlás nélkül.

Jean Sol Partre 2015.09.16. 12:59:32

@I_Isti: szerinted egy magyar gyerek se viselkedik így? viszont minden afgán pedig igen?

IdomitottFoka 2015.09.16. 13:26:19

Elég fura azon picsogni, hogy a baloldali széllelbélelt progresszívek nácizzák a kormányt. Ez az alapállapotuk, menekültek nélkül is megtennék.

"Hirtelen jött, nagy horderejű változásokhoz, feladatokhoz időbe kerül felzárkóznia. "

Volt ideje, hónapjai voltak erre, de még mindig ott tartunk csak hogy legalább eldöntötte mit akar, de még az se biztos, hogy a mostani hozzáállás tovább fog tartani 3 napnál.

A menekültek és az ország szempontjából ez a probléma, nem az hogy a déká megint démonizálja a fideszt.

Az integrálásról meg annyit, hogy sehol se nagyon akarták integrálni az idegent, ha befogadóak voltak egyáltalán, akkor kijelöltek neki egy helyet, hogy itt húzd meg magad, boldogulj és ne ugrálj. Kb pont az amit az utolsó bejegyzésben ír a poszt. Hol van abban integrálódás?

I_Isti 2015.09.16. 13:40:47

@Jean Sol Partre: Amelyik magyar gyerek így viselkedik, azt rosszul nevelték/nevelik. Amelyik afgán gyerek így viselkedik, az az ő kultúrájuk szerint jól nevelt.

Érted?

(Valszeg ha belenéznél egy afgán iskolai tankönyvbe, ahol gránátokkal és kalasnyikovokkal tanítják az kisgyerekeket számolni, akkor elszörnyednél.
naja, kerestem neked egyet, mert biztos nem hinnéd:
www.culture24.org.uk/history-and-heritage/military-history/art384972

)

Jean Sol Partre 2015.09.16. 13:56:22

@I_Isti: ez tényleg érdekes és tényleg nehezem hiszem ha nem látom. Persze ez nem jelenti azt, hogy náluk a vérbosszú a kultúra alapja, mi is érdekes dalokat énekeltünk úttörő korunkban és konkrétan Kalasnyikov szétszedést-összerakást tanultunk az őrsi foglalkozáson.

I_Isti 2015.09.16. 14:15:54

@Jean Sol Partre: Neked kötelező filmélmény a "9. század" című nagyszerű orosz film.
www.filmkatalogus.hu/9-szazad--f24429

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.09.16. 14:24:10

Hát nem győzök hangosan röhögni, amikor @dobray kolléga kifejti: „azon azért ne csodálkozzunk, hogy az egyszeri európai tart a »migránsoktól«. Erdélyieket, '56-os magyarokat, stb. befogadni egyszerűbb, ők a mi kultúránkhoz tartoznak.”

Tetszenek érteni, arról a Dobrayról van szó, akinek a „kultúrájától” még egyetlen példányban is menten agyfaszt kapnának Európa felvilágosultabb tájain (Franciaország, Belgium, Hollandia, Dánia, Svédország, Finnország, Írország stb.).

És akkor képzeljük csak el, amikor százezer darab ultranacionalista és xenofób, füvezőket börtönbe kívánó, bigottul vallásos, homofób, abortuszellenző, halálbüntetés-párti, globalizmusellenes őskövület Dobray indulna el a fentebb említett országok határai felé.

Na, akkor lenne az igazi sipítozás Európa haláláról… :D

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.09.16. 14:29:37

@I_Isti: próbálok visszaelmékezni, hogy kik is balhéztak a Magyar–Román EB selejtezőn. Tényleg volt akkor is valami a migránsokkal kapcsolatban, nem?

Kandeláber 2015.09.16. 14:30:28

@kesztió: Te mit tolsz már kora délután?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.09.16. 15:11:40

@Kandeláber: mondjuk, egy kis adagot abból a drogból, amit a negyedik legkeményebbnek tartanak a szakemberek (ebédkor szoktunk koccintani, hol vörössel, hol fehérrel, annak függvényében, hogy épp milyen húst szolgálnak fel).

De most viccen kívül.
Dobray barátunk egy példányban valóban belefér a nyugati liberáéis demokráciák sokszínűségébe. De komolyan gondolod, hogy százezres példányszámban is sokkal jobban örülnének neki, mint a menekülteknek?

Kampfer 2015.09.16. 16:32:30

Mindent meg kell tenni, hogy ezeket a migránsnak nevezett lényeket az utolsó példányig eltakarítsuk Magyarországról! Mehetnek nyugodtan a fritzekhez, teljesüljön be a szerelem...! Integráljanak, sok sikert és jólét! Víg napot polgár! Hadd legyünk el mi itt a magunk nyugalmában (bármit is jelentsen mindez), nem hiányzik még egy minden értelemben idegen söpredék az életterünkbe!
A 'baloldalt' pedig hagyni kell pofázni, hadd mondják! Intézzék el maguknak '18-ra a 3%-ot! A libbantak meg remélhetőleg végleg eltűnnek...! Ámen!
Kamp.

Imrebá 2015.09.16. 16:40:37

@Jean Sol Partre:

"szerinted egy magyar gyerek se
viselkedik így? viszont minden afgán pedig
igen?"

Nem tartom jonak ezt az ervelest.
Nem szabad egybemosni dolgokat ugy hogy emberi tetteket hasonlitgatunk ossze.
Nem egymashoz kell mericskelnunk magunkat.
Vannak univerzalis, mindenkire egyforman vonatkozo normak.

Imrebá 2015.09.16. 16:55:37

@I_Isti:

keziccsokolom Pesta ba', az en szabadidom helyes eltoltesere nincs valami epito javaslata ?
;)

@Kampfer:
hat ha igy folytassak juhaszpeteresen, a parlamenti kuszobot se fogjak elerni a dk es az egyutt meg a szocik harmas csodafogata,
meg nemzetkozi osszefogassal sem.

I_Isti 2015.09.16. 16:56:48

@Imrebá: "Vannak univerzalis, mindenkire egyforman vonatkozo normak."

Igen, szerintem vannak.
A szélsőséges liberálisok szerint nincsenek,
a muszlimok szerint pedig egész más normák vannak.

Imrebá 2015.09.16. 17:06:44

@IdomitottFoka:

ne farassza ma Joska.
A nemeteknel, angoloknal van penz paripa, hadero meg minden,
oszt evek ota nem boldogulnak meg egyszerubb kerdesekel sem, nemhogy a migracio kerdesevel.
azok is csak okoskodni tudnak a maga rovasara meg az en boromre.
Nehogyma elverjuk a port a sajatjainkon olyasmiert amit senki se tudott eddig megoldani sokkal tobb ido alatt se.
noncenc.

Kampfer 2015.09.16. 17:17:27

@Imrebá: Legyen így! A szarvári viktor tegnapi agyhalott agyalgása is arra utal, hogy ezeket az utolsó szarháziig ki kell szavazni nem csak a parlamentből, de még az önkormányzatokból is! Szarházi balos és libbant 'politikus' a jövőben még árufeltőltő se lehessen Magyarországon, nyaljanak nyelvvel szart valami sertéstelepen!
Kamp.

Imrebá 2015.09.16. 17:19:30

@I_Isti:

jaja, rajuk meg a gravitacio se hat.
amig ki nem lepnek a jegre.

Jean Sol Partre 2015.09.16. 17:28:58

@Imrebá: pont ez a kérdés, vannak-e. Ha más kulturákban mások a normák, akkor egyetemesek-e? Ha egyetemesek, hogy lehetnek mások?

Imrebá 2015.09.16. 17:29:17

@Kampfer:

nono.
lassan a testtel.
2018-ra sok betanitando segedmunkasra lesz szuksegem.
A nemzeti erzelemben fogyatekos politus is elbirja a talicskat.
Legfeljebb ketten kapnak egy bert.
Senkit sem hagyunk(ok) az ut szelen!

Imrebá 2015.09.16. 17:33:08

@Jean Sol Partre:

erti maga nagyon jol, mirol regelek.
kekeckedjen kesobb.
Lefaraszt itten marhasagokkal.
Mar lassan ahhoz is faradt leszek, hogy elfaradjak.

IdomitottFoka 2015.09.16. 17:50:10

@Imrebá: Tényleg úgy gondolod, hogy a már tavasz óta tartó átvándorlásra a kormány adott érdemi választ szeptemberig? Mert én csak vmi plakátozásra meg másodhegedűsök hisztizésére emlékszem, közben még nyaralni is volt idő. Meg se próbált semmit.

Mégis mit boldoguljanak a migrációval az angolok meg a németek? Amíg nem 100e számra érkeztek, addig ez volt a kívánatos, jöttek a wc pucolók, nemcsak a közelkeletről hanem mindenhonnan, pl keleteurópából. Amint elért németországba az ár, rögtön mindenki, tartományi főnök, belügyminiszter, kancellár egyszerre ontotta magából a megoldási javaslatokat és el is kezdték megvalósítani, más kérdés milyen eredménnyel. Én nem csodát várok a kormánytól (ehehe), de vmi cselekvést az pofázáson kívül azért felmutathatott volna.

Sir Galád (már foglalt) 2015.09.16. 18:15:16

Figyu dobray, lehet, hogy turul, meg ergé nem xenofób, de hogy te az vagy az tuti fix. Szuper, hogy neked kellett megírnod ezt a cikket....

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.09.16. 18:28:24

@bispora: "economic freedom, free markets, rule of law, property rights"
Ezek a kormány és a Jobbik szótárából hiányoznak, a ballibeknél pedig erősen eltorzultak...

@Imrebá: "Vannak univerzalis, mindenkire egyforman vonatkozo normak."
Ilyenek nincsenek, mindenki a saját normáját hiszi annak...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.16. 19:40:17

@Online Távmunkás:

Hibás a következtetésed. Bár valóban megvan a hajlam az emberben, hogy a saját normáit tekintse univerzálisnak, ugyanakkor az ember közösségben él, így arra is kialakult a képessége, hogy a közösség fenntartása érdekében, megértse és magáévá tegye a közösségi létezés alapnormáit. Ezeket az alapnormákat az egészséges pszichikumú emberek univerzálisnak tekintik.

access denied 2015.09.16. 19:47:38

igen ezt szeretem, varrunk kabátot a gombra.

hogyan nem és miért nem.

"Ha egy kárpát-medencei faluban két nép és két vallás ugyan békésen, de csak egymás mellett él együtt,..."
na tessék már az sem jó amit védeni akarsz.

MASZLAG, 3alá plusznak értékelem hogy jó hosszú volt.

Bloodscalp 2015.09.16. 20:14:40

@Jean Sol Partre: nem teljesen értem miért ajánlotta neked:) de egy Black Hawk Down szerű, B szintű alacsonyabb büdzséjű movie, annak a ruszki inverz verziója talán. hazai putyinimádok körében népszerű, nem értem miért...pár akciójelenet látványos benne és kész. Jah, az afgán veterán hősők lesznek:)

Bloodscalp 2015.09.16. 20:16:41

Én azon nem csodálkozok, hogy dobray elvtárs nem a BudaCash/Questor témában nyilvánult meg:) Akinek nincs gerince, nyalni fog világéletében.

Imrebá 2015.09.16. 21:13:11

"Tényleg úgy gondolod, hogy a
már tavasz óta tartó átvándorlásra a
kormány adott érdemi választ
szeptemberig?"

Valaszt szerintem adott.
Megoldani nem tudta a problemat.

On hogyan oldana meg?
Ismertesse reszletesen megoldasi javaslatat.
On gyakorlati ember, problemamegoldo.
Kritikai eszrevetelem nekem is van egy csomo, megoldasi javaslatom is van legalabb 3, de olyan, amiert teljes felelosseget is mernek vallalni eddig meg egy sincs.

Imrebá 2015.09.16. 21:18:18

@Bloodscalp:

mit ert nyalas alatt?
kerem reszletezze.

Bloodscalp 2015.09.16. 21:56:14

@Imrebá: ? Tegezz csak, dehogy részletezem, ha olvastál már dobrai elvtárstól, akkor teljesen szükségtelen, ő még élvezi is talán hogy kiszolgálja a rendszert.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.16. 22:00:38

@kesztió:
"amikor százezer darab ultranacionalista és xenofób, füvezőket börtönbe kívánó, bigottul vallásos, homofób, abortuszellenző, halálbüntetés-párti, globalizmusellenes őskövület Dobray indulna el a fentebb említett országok határai felé. "

Ha az európai embereket hagyná a '68-as liberálisok által megszállt véleményformáló-ipar, hogy kifejtsék az igazi véleményüket, akkor egyetértenének Európa keleti felével, ahol nem volt ideje fertőzni a liberális mételynek. Így sajnos a hivatalos nyilvánosság támogatására nem számíthatunk, de az európai "szélsőjobb" - ami napról napra erősebb! - körében elhangzó vélemények mutatják, mit akarnak az európai emberek.

Ugyanazt, amit mi. Jól pofánverni azokat, akiket éppen utálni kell.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.09.16. 22:06:43

@bbjnick: Tévedsz. Az emberekben a normák már a gyermekkorban kialakulnak, a nevelés és a környezet, a közösség hatására. Ha máshova költözik, attól a normái nem változnak.

Csak egy példa: mifelénk az számít normálisnak, hogy amikor máshova utazol, akkor vedd figyelembe a helyi szokásokat, kulturális különbségeket, ne viselkedj helyi szemmel tahóként. Ázsiában ezzel ellentétben a vendég a király és fel se merül, hogy alkalmazkodnia kellene bárkihez...

♔bаtyu♔ 2015.09.16. 22:09:48

A neten hatalmas gratulációk Magyarországnak.

Holle anyó 2015.09.16. 22:45:16

Terhes nőkkel és gyerekekkel felfegyverzett hadsereg ostromolja a határunkat.
Ennyi.
Hol vannak itt menekültek?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.16. 22:46:34

@Online Távmunkás:

Az emberi normák nem egyfajta szabálykönyvként működnek, hanem a személy személyiségének organikus elemeiként. Ahogy a személyiség változik (ha úgy jobban tetszik, fejlődik) a normái is vele változnak. Új elemek épülnek be a személyiségbe és a meglévő normák kölcsönhatása, egymáshoz való viszonya is folyamatosan (át)alakul.

Valamint: "Ázsiában ezzel ellentétben a vendég a király és fel se merül, hogy alkalmazkodnia kellene bárkihez..." --- írod.

Egyszerűen nem igaz, amit állítasz. A vendégek tisztelete Keleten valóban a kultúrák hangsúlyos eleme, ugyanakkor ugyanilyen hangsúlyos a házigazda tisztelete is, azaz a vendéglátó szokásaihoz való tisztes alkalmazkodás. A kereszténységgel szemben a keleti kultúrák általában sokkal nagyobb hangsúlyt fordítanak az emberi érintkezések, viszonyok procedurális leírására, szabályozására. Ezek náluk, bizonyos értelemben, egyfajta lelkiismeret pótlékként működnek.

conchita wurst 2015.09.16. 22:56:06

Azért azt a 10.000 gyereket akit beraktároztunk, el kell rendezni valamerre kurvagyorsan.

Adjuk annak aki a leggyorsabban akarja őket integrálni.

na4 2015.09.16. 23:01:33

A feka retek takarodjon ki Európából, és hagyjanak bennünket békén. Migrants get the fuck out of Europe!

Tudományos libsizmus 2015.09.16. 23:29:15

Gyurcsány és a szerbek azért hozzák a megszokott formájukat.

Mondjuk a lélegzetem eláll, ahogy most Ferenc testvér jön az aránytalanul alkalmazott kényszerítő eszközökkel. Hú bazdmeg, ez már nagyon durva.

Alick 2015.09.16. 23:38:33

El kellett volna terjeszteni a derék ázsiai gyülevészhad körében, hogy a sajtót a kormány rendelte ki az ujjlenyomatot adni nem hajlandó emberek azonosítására, későbbi megbüntetésére. Ha ezután jól lezúzzák a kamerásokat, az megnehezíti az "ártatlanul durván kezelt menekültek" ügyének eladását...
:)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.09.17. 00:02:02

Nem vagyok járatos a kulturális különbségek feltárásában

Amit ma láthattunk...az az éhségsztrájk melyik szakasza volt?

vazzup 2015.09.17. 00:22:05

@I_Isti: te az eletben nem lattal meg kozelrol se muszlim, se kopt, se kereszteny menekultet, az biztos, se afgant, se eritreait, se szirt, se semmit.

patkányarcúáginéni 2015.09.17. 00:29:21

Ezeknek a szemében mi csak kafír (gyaur) vagyunk. Céljuk Európa elfoglalása. Fegyverük a síró gyerek akit áthajítanak a kerítésen.

miketbeszéltek 2015.09.17. 01:00:46

@Kampfer: Támogatom Orbán Viktort a migráns-kérdésben, és konzervatívként ellenállok a szélsőséges liberális törekvéseknek. De komolyan azt hiszed, hogy a Te trágár, gyűlölködő hozzáállásodból élhető Magyarországot lehetne építeni?

annamanna 2015.09.17. 01:23:55

Énszerintem a megoldás az lenne, hogy csak azt fogadja be egy másik ország (mindegy, hogy uniós vagy nem uniós országból érkezik valaki), aki ismeri az adott ország nyelvét, vagy minimum megfelelő szinten beszél angolul (azzal bárhol elboldogul); van szakmája, végzettsége, és biztosított a munkavállalása.
Amennyiben ezek a feltételek nem állnak, akkor is be lehet fogadni máshonnan embereket, de őket zárt táborokban kell kiképezni arra, hogy képesek legyenek boldogulni az új környezetben. Tehát addig semmilyen bevándorló nem hagyhatja le a tábort, amíg nyelvvizsgát nem tett, nem szerzett szakképesítést (akár férfi, akár nő), és lehetőleg ajánlatot is kapott valahonnan, hogy felveszik dolgozni. És természetesen a befogadó ország szokásaival, kultúrájával is valamilyen szinten meg nem ismerkedett, és erről is számot nem adott.
Ezek nélkül teljesen felesleges embertömegeket számukra idegen világokra zúdítani, ahol képtelenek megállni a helyüket, és csak azt lesik, hogy mennyi segélyt osztogatnak.
Egy iskolában sem lehet a hetedik osztályosok közé másodikosokat engedni, mert akkor nem lehet tanítani, és nem lehet tanulni sem. Lehetetlen, hogy valaki egyből a hetedik osztálynál kezdje az iskolát; az egyáltalán nem lesz a hasznára és semmit sem fog érteni belőle.
A muzulmán migráció már több évtizede folyik, ezt már több évtizede kellene kezelni és felismerni, hogy képzés nélkül lehetetlen az integráció.
Ha időben elkezdték volna, akkor most csak azok nyomulnának az EU-ba (vagy az EU-n belül másik helyre) akik vállalják azt a feltételt, hogy képzésben részesülnek, és a képzés idejéig korlátozzák a mozgásukat, zárt táborban tartózkodnak.
Bármihez akarok kezdeni az életben, értenem kell hozzá. Nem lehet megúszni a felkészülést semmire. Miért pont az az óriási kultúrsokk lenne ez alól kivétel, amikor egy egész más országba, más földrészre kerül át valaki? Aki nem hajlandó vállalni a képzést, az nem hajlandó integrálódni, az útnak se induljon.

tralalala 2015.09.17. 01:53:31

@♔bаtyu♔: jah, azt én is néztem. Faszbúkon a BBC, CNN, Reuters, Guardian, mindenhol az összes komment egyetértő. Még az Al Jazeera oldalán is vannak támogatók. Nem lesz ebből nagy balhé, pár napig szörnyülködnek, aztán megunják.

Hajdú Peter 2015.09.17. 02:54:25

Konnyebb volna integralni oket, ha ertenenk hogyan gondolkodnak.
Valaki segithetne megvilagitani, ezeknek az agysebesz menekulteknek a gondolkodasat.
Tegyuk fol, az az 1000 ember sikeresen attori a magyar hatart. Akkor utanna megis mit csinalnak ? Komolyan gondoljak, hogy sikerulne magukat gyalogosan keresztul verekedni a fel orszagon, tobb ezer rendor, 10 millio allampolgar elleneben ??
Mert vannak ketsegeim, hogy ezek az agysebeszek, kidolgoztak e, ennek a tervnek minden reszletet.
Mert akkor nem volnanak vonatok, taxik, meg azok a szakadt legkondi nelkuli bkv buszok sem jonenek ertuk, amiket ugy kifogasoltak a nyugati mediakban.
Biztos jol atgondoltak, csak en nem vagyok agysebesz, mint menekultek tobbsege, ezert nem latom at.

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.17. 06:26:58

@Hajdú Peter: átgondolták, úgy gondolják, hogy Allah velük van és ezért a hitetlen kutyák kormányai meg fognak előttük hajolni. Mindenhez joguk van, mert Allah áll az oldalukon. Eddig minden az ő elképzeléseik szerint történt. Lehet, hogy nekik van igazuk.
A szibarita nyugatot a saját toleranciáját felhasználva győzik le, veszik be.

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.17. 06:38:53

@I_Isti: igen, ez igaz, ahol látják, hogy vannak kamerás médiagecik, ott provokálják a balhét, hisztiznek, cigánykodnak, verik magukat a földhöz, ezt jól megtanulták. Etetik a nyugati lakájmédiát a hisztivel. Megtanulták a BBC-ből, CNN-ből, Al-Jazeera-ból, hogy a fejlett nyugaton ha valamit nagyon el akarnak érni, az ellenfelet le akarják járatni, akkor nácizni kell meg gyereket előretolva rontani a szögesdrótnak. A nyugatiak ettől összeszarják magukat.
A Gáza övezetben is bejön ez a médiamanipuláció.

Most már Svédországot is nácizzák, amiért ujjlenyomatot kértek tőlük. Márpedig azt nem akarnak adni, viszont most már a náci Svédország helyett inkább Norvégiába mennének... Ott több a pénz.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.17. 06:41:19

@Kampfer: És mi van az IKEA gyerekosztályán számodra kialakított menedékkel?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.17. 06:43:49

@miketbeszéltek: Mi az hogy szélsőségesen liberális?
Az hogy idegen kultúrájú emberek tömegét befogadjuk, tudva hogy ezzel óriási társadalmi feszültséget keltünk, az nem liberalizmus, az hülyeség.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.17. 06:45:47

Csak úgy mellesleg! A sok most a muszlimokat átkozó - akik most csak köveket dobálnak - mit szól ahhoz hogy a zsidók fegyverrel válaszolnak a rakétázó, robbantásokat elkövető hittársaikkal szemben?
Na akkor ennek fényében mi a helyzet Izraellel?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.17. 06:47:49

@Tudományos libsizmus: Te dumálsz KISZ titkár, aki az utolsó pillanatokban is a munkásőrségbe kérte a felvételét?

bontottcsirke 2015.09.17. 06:53:56

@Jean Sol Partre: vigyél haza párat ezekből és megnézzük mekkora lesz a pofád utána.

ob.szerver 2015.09.17. 07:21:35

Annál nagyobb kulturális szakadékot, mint a nyugati mainstreamet alkotó szabad, liberális, toleráns, individualista polgárt elválasztja a java részt funkcionális analfabéta, xenofób, homofób, provinciális, kollektivista, tekintélyelvű fidesz szavazótól, elképzelni sem nagyon lehet. Nem véletlen, hogy az általuk megválasztott bűnszervezet fidesz elnevezésű politikai fedőszervének kormányzata mindenben szemben áll az EU értékrendjével. Remélhetőleg nincs már messze az az idő, amikor a német mérnök, angol könyvelő és holland paraszt megelégeli, hogy az ő adóját érdemtelenekre fecséreljék el, és akkor az évi 1000 milliárd forint támogatás torzító hatása nélkül mutatkozhat meg az unortodox gazdasági modell nagyszerűsége.

nu pagagyí 2015.09.17. 07:22:57

Ahhoz a múltból előkapart idealizált álomvilághoz, amiről a cikkíró ábrándozik, már a magyarok nagy része sem óhajt integrálódni. Hazug a keret.

Nincs itt egy szál keresztény sem, csak a hatalom próbálja lenyomni a torkunkon, hogy kussolva nézzük, ahogy előjogokkal felszerelt udvartartásuk ájtatos pofával zsebre teszik az országot. Nincs szolidaritás magyar és magyar közt, hiszen a magyar munkaadó sem fizeti meg a munkáját áruba bocsátó magyar dolgozót, az állami rabszolgatartásról már nem is beszélve. A hatalom manipulálható idiótának nézi az embereket és milyen igaza van. Egy darabig.

Nincs közös kultúránk, illetve van a hatalomnak egyfajta és van a népnek egy teljesen más. A hivatalos kultúra a hatalom embereit sem érdekli, mégis ráköltik a sajátjukként kezelt pénzünket.

Nincs jövőképünk, csak a dinamikusan változó múlt. Most éppen Kossuth, Petőfi, József Attila és Nagy Imre lett kiradírozva belőle, helyükre a kollaboráns Tisza István, a félkegyelmű Horthy és a kipurcant Nagy-Magyarországról nyavalygó giccsírók csörtetnek be.

Nem tudunk integrálni senkit, az ambiciózusabb magyar fiatalok inkább máshová mennek integrálódni, olyan helyre, ahol a teljesítmény számít és ahol lehet teljesíteni. Abban bíznak, hogy a jólét majd integrálja őket és úgy is lesz.

Ketrecbe zárt nemzet vagyunk. A világ kívülről nézi ezt az archaikus tündérvilágot. Időnként bedobnak egy-két kiflivéget, hogy lássák a kavarodást, hogyan kaparintja meg az erősebb és mar el mindenkit a morzsáktól is.

deneskata 2015.09.17. 07:33:36

Mit ért a szerző integráció alatt? Ami lehetetlen?
Beolvasztást? Kereszténnyé válást? mert az tényleg lehetetlen.
Én integráció alatt békés egymás mellett élést értek. Az pedig reális és elérhető cél, még ha döccenőkkel is. Persze, csak ha akarjuk. A szerző biztosan nem. Bezárkózna szívesen a fehér európai előkelő és kényelmes szerepébe. Csak vegye észre - tetszik, nem tetszik - az illegális bevándorlók itt vannak. Valamit kezdeni kell velük. Arról értekezni ebben a helyzetben, hogy nem jó nekünk, hogy itt vannak és kényelmetlen és sokan vannak és.és.. teljesen hasznavehetetlen gondolatmenet. A problémát kezelni kell és nem azon elmélkedni, hogy az megoldhatatlan.

kék madár 2015.09.17. 07:39:57

Visszasirod Auschwitzot?
a vilag megvaltozott, tobb millio menekultet befogadni nem kedv kerdese, meg kulturalis asszimilacios konfliktus biszbasz, ez van, ehhez kell alkalmazkodni.

nu pagagyí 2015.09.17. 07:47:31

Az a helyzet, hogy az integráláshoz két fél kell. Az aki integrálni akar és az aki integrálódna. Azt biztosan tudjuk, hogy nálunk a jelenlegi hatalom nem óhajt idegenek integrálásával pöcsölni, így nem is derülhet ki, hogy az alanyok integrálódnának-e (hosszabb távon persze, 2-3 generáció). A cikk tehát, ellenőrizhetetlen konstrukciókkal szarakodik. A tudatlan önbizalmával osztja az észt.

Hiszen, meg sem kérdeztük a Magyarországon átszambázó menekülteket, hogy lenne-e köztük olyan, aki nálunk szeretne vállalkozni, gazdálkodni (de hiszen nincs föld, már előre odaígértük Lőrincnek). Esetleg kevés, de biztos jövedelemért nővérkedni vagy kamiont vezetni, hogy Wáberer ür is örülhessen. Meg sem kérdeztük a magyar munkaadókat, kell-e munkaerő? És mivel nem kérdeztünk semmit, azt már végképp nem kellett, hogy tudna-e alkalmazkodni a viszonyainkhoz?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.17. 07:53:34

@deneskata:

"Én integráció alatt békés egymás mellett élést értek."

Akkor gyorsan nézz utána az integráció fogalma jelentésének.

"A szerző biztosan nem. Bezárkózna szívesen a fehér európai előkelő és kényelmes szerepébe."

Amihez minden joga és erkölcsi alapja megvan, mert ez itt a MI HAZÁNK, nem az övék.

"az illegális bevándorlók itt vannak. Valamit kezdeni kell velük."

Nem igazán itt nálunk, bár már Németország sem elég jó sokuknak.

Fogadja be őket, aki hívta őket - mi biztos nem hívtuk őket.

pragmatika2 2015.09.17. 07:55:32

Igen, szent Istvánnal példálóznak, figyelmen kívül hagyva azt a sajnálatos tényt, hogy pl. a török hódoltság alatt, épp az európai kultúrától idegen invázió hatására, egész tájegységek, vidékek néptelenedtek el, hogy aztán, nem idegen, hanem európai populációból legyenek újra benépesítve. (svábok, rácok, tótok, horvátok).
De hogy visszatérjünk szent Istvánra, ő olyan idegenekre gondolt, akiktől lehet tanulni, technológiákat elsajátítani, stb. Valami olyan dolog volt ez, mikor a japánok a 19. sz-ban nyitottak a nyugati kultúra felé.
De messze nem ilyen invaziv, és kontraszelektív és a keresztény kultúrkörtől ennyire idegen betelepítésekre gondolt szerintem.
Talán nem kapott annyira hangsúlyt a médiában, de szír közösségek pl. eddig is voltak nálunk. Anno ide jöttek tanulni, megtetszett itt nekik, megnősültek, letelepedtek, sőt és itt a hangsúly integrálódtak. Orvosok, kereskedők, akiket ismerek. De ! Az a betelepülés egészen más feltételeket teremtett, mivel szorványos volt, az integráció kézenfekvő volt, a betelepülő, és a befogadó közösség számára is.
Most azonban tömeges, sokkszerű hatásról van szó.
Az integrálódás lehetősége, itt már erősen megkérdőjelezhető.
A létrejövő közösségek körül, már nagy valószínűséggel határok fognak kialakulni, akár területi értelemben is.

pragmatika2 2015.09.17. 08:00:30

@deneskata:

"Az pedig reális és elérhető cél, még ha döccenőkkel is."

Döccenő alatt gondolom a Charlie Hebdo ügyet érted pl.

Én nem igazán érzem azt, hogy ilyen "döccenőkkel" megérné az integrálás, nekünk.

Netuddki. 2015.09.17. 08:01:13

Szokásos propagandaízű, ballibsirugdosó, nyájategybentartó fideszes picsogás.

Kösz, de inkább nem kérek a fidesz tolvaj, megosztó, mutyista, másokat lenéző "kulturájából". Mert valójában ezt véded Gergőkém...

Netuddki. 2015.09.17. 08:03:18

@Voznyák Pista: Látom a fideszesek nemcsak matekból, de töriből is fel voltak mentve...

pragmatika2 2015.09.17. 08:09:46

@bértrollbosszantó_kovi1970:

"Látom a fideszesek nemcsak matekból, de töriből is fel voltak mentve..."

Általában ilyenkor hozzá szoktak fűzni, egy olyan indoklást, ami azzal kezdődik hogy mert, állításoddal szembe stb.

Ez így nagyon gyenge.

conchita wurst 2015.09.17. 08:15:08

@nu pagagyí: Aki integrálódni akar az mutassa a munkaszerződését a határon.

/Az USA és a Kanada a gazdasági bevándorlóit évtizedek óta így kezeli./

Azt meg felejtse el, hogy idejön, aztán vagy kap munkát vagy nem, de ha nem akkor a segélyre, eü ellátásra jogosult addig is (meddig?).

A valódi háborús menekülteket persze fogadni kell, ideiglenesen, és nem feltétlen nekünk, semmi közünk az 5000 km-re levő háborújukkhoz.

I_Isti 2015.09.17. 08:29:57

@deneskata: "Valamit kezdeni kell velük."
Fordított helyzetben ne félj, veled kezdenének valamit.

Például eladnának rabszolgának.

Bret 2015.09.17. 08:36:23

Kedves "újságíró"! A munkához nem csak a gondolataid leírása tartozik hozzá, hanem un. háttérkutatás is. Miért a kormány feladata? Mert nemzetközi egyezményekben és az Alaptörvényben (amit ugye most írt saját kedve szerint) vállalta. Nem volt elég ideje felkészülni? És egy természeti katasztrófára lenne több ideje? Ezt hónapok óta lehetett tudni. Ne mosdassuk már a szerecsent... A kormány teljesítménye elégtelen, lehet spekulálni, hogy alkalmatlan, van szándékosan idézi elő a válságot, hogy lehessen a zavarosban halászni (ugye most válsághelyzetben nem kell majd a közbeszerzéssel bajlódni)

nu pagagyí 2015.09.17. 08:42:13

@conchita wurst: Gondolom te sem segélyből élsz, mert akkor nem kommentelgetnél. Senki nem akar segélyből vegetálni, jómódú szeretne lenni. Olyan országban, ahol nem korlátozzák a tőkemozgást, a vállalkozási lehetőségeket, a piacot, nem telepszik rá az állam mindenre, ez egyéni erőfeszítéssel meg is valósítható.

Az USA, Kanada jó példa. A menekültektől ott sem kérnek előre munkaszerződést. A gazdasági bevándorlókkal kapcsolatban lehet igény valamiféle előzetes ígérvény a foglalkoztatásra, de ehhez nyilván meg is vannak ott a megfelelő formák és lehetőségek.

Az USA egyébként anélkül is fogad be gazdasági bevándorlókat, a vízumlottó talán ismerős? Az USA tudatos bevándorlási politikát folytat, odafigyel a sokszínűségre, nemzetiségi kvótákat alkalmaz. Gazdasága mindenkit felszív, aki hajlandó teljesíteni, segélyből viszont ott sem nagyon lehet hedonizálni. A kultúrája nyitott, mégis amerikai. Nem egy adott valamihez integrálnak, hanem a rendszer dinamikájára figyelnek.

dr kíváncsivagyok 2015.09.17. 08:53:03

@I_Isti:
"NEM az a baj, hogy visszaüt, ha "froclizzák", hanem az, hogy focizás közben, ha a sport szabályainak megfelelően, de úgy szerelik, hogy közben mondjuk fölbukik, akkor ezt nem hagyja büntetlenül, hanem megtorolja, még akkor is, ha ehhez véresen szabálytalanul, és sportszerűtlenül kell viselkednie."

Lenne két kérdésem :
1.) Az "európai" gyerek nem torolja meg ?
2.) Minden "afgan" gyerek megtorolja ?

A 2500 éves Európai morállal most nem foglalkozom...

conchita wurst 2015.09.17. 08:53:03

@nu pagagyí: 'Az USA, Kanada jó példa. A menekültektől ott sem kérnek előre munkaszerződést. A gazdasági bevándorlókkal kapcsolatban lehet igény valamiféle előzetes ígérvény a foglalkoztatásra, de ehhez nyilván meg is vannak ott a megfelelő formák és lehetőségek.'

A menekültektől itt se kérnek.

Évi 50.000 munkavállalási engedélyt ad ki az USA, kis részét sorsolják. Legalábbis hivatalosan, mert egy ideig azért elnézték a mexikóiaknak az illegális beevándorlást, és később legalizálták őket, de ma már védekeznek.

A gazdaság mindenkit felszív az annyit jelent hogy Magyarországnál -arányosan- sokkal kevesebb külföldi munkavállalót fogadnak több mint 20 éve.

+amerikában nincs a némethez v. dánhoz vagy svédhez mérhető szociális háló

Dacia Dubstep 2015.09.17. 08:54:24

posztoló arany minden szavad. tökéletesen egyetértek.

erol 2015.09.17. 09:34:57

"el kell magyarázni, hogy ne froclizzák, mert visszaüt – azonnal és nem kicsit"
Hát igen, ilyet csak az ősemberek csinálnak. Rendes ember gyereke ilyenkor csendben tűr, legfeljebb este sírdogál egy kicsit.

erol 2015.09.17. 09:37:39

@Dacia Dubstep:" posztoló arany minden szavad"
Azért ne túlozzunk. Inkább csak ezüst. (mé' az se rossz)

IdomitottFoka 2015.09.17. 09:39:29

@Imrebá: "Kritikai eszrevetelem nekem is van egy csomo, megoldasi javaslatom is van legalabb 3, de olyan, amiert teljes felelosseget is mernek vallalni eddig meg egy sincs."

De nem is tülekedtem és választattam meg magam kormánynak. Hallod, ha ez mentség, akkor nyugodtan elhúzhatnak, mert bizonytalankodni, időt húzni és elbaszni bárki képes.

ekat 2015.09.17. 09:48:14

@ob.szerver: Abszolút egyetértek, nagyon döbbenten is olvastam a "magyar is külföldön magyarok között akar élni" sort. Akar a frász, az benne a pláne, hogy Magyarországon annyira elterjedt gyűlölködő, ügyeskedő, irigykedő, csaló, minden másságot elutasító és lenéző, igénytelen mentalitásból végre normális közegbe kerüljön az ember... egyszer voltam Németországban a magyar klubban, hát irtó hamar leléptem....
És nézd meg, az átlagmagyar hogy beszél, ír, öltözködik, 'illatozik', eszik... És még mi jövünk a műveletlen hordákkal....:D Persze azért sok normális ember van itt is. :)

Jean Sol Partre 2015.09.17. 09:53:29

@Bloodscalp: akkor kihagyom, kösz az infót :)

Jean Sol Partre 2015.09.17. 09:55:23

@bontottcsirke: röhögni fogsz, vittem. Megfürödtek szépen, játszottak a kutyával, örültek kicsit. Pont olyanok, mint a gyerekek.

Reszelő Aladár 2015.09.17. 09:57:02

A libsik megmondják, hogy mit kell szeretni és mit nem. Most a migránsokat kell kedvelni, aki pedig esetleg nem tenné, azt ki kell rekeszteni. Majd persze kiállnak a kirekesztés ellen is. Minden ember érték, mindet szeretni kell, de a nácikat csak gyűlölni szabad. Hogy ki a náci, arról szintén ők döntenek.
Az a cél, hogy érezzem magam egyenesen szarul, mert a rendőr végrehajtotta a parancsot, és védte a hazámat. Akit pedig elkergettek az otthonoából, és hanyatt-homlok rohant Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián át (gondolom itt is végig a nyomában voltak), az végső elkeseredésében jól megdobálja betondarabokkal az EU-t.
Eddig az volt, hogy ők vendégek. De jöttek hivatlanul. Aztán már maradni is lett joguk, illetve oda menni, ahova csak gonolják. Most pedig az ajtót rugdossák, mert úgytűnik ehhez is van joguk. A vendéglátónak meg hagynia kell, ha nem teszi, szar szemét szaralak.

A hajózás nem liberális műfaj. Ha túl sok hajótöröttet vesz fel a kapitány, az egész bárka elsüllyehet. A liberális képtelen belegondolni, hogy az első ember, akit nem vesz fel a hajó, az mindenképpen meghal. A kérdés az, hogy csak a vízben maradottakkal, vagy mindekit magukkal rántva.
Európa hajóját liberális kapitányok vezetik épp. A jelszavunk: "mindekit megmentünk, ha beledöglünk akkor is".

Jean Sol Partre 2015.09.17. 10:05:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Amihez minden joga és erkölcsi alapja megvan, mert ez itt a MI HAZÁNK, nem az övék"

ki az a MI? és ki definiálhatja, hogy ki legyen?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2015.09.17. 10:10:20

@Imrebá: Ha lennének univerzális emberi értékek, nem lennének különböző kultúrák. Sajnos az emberi (nem a kulturális, hanem a biológiai) alaptermészet szinte semmiben nem különbözik mondjuk a majométól. Ami kell, elveszem. Ha bánt valaki, megütöm, vagy elfutok előle, attól függően, hova pozicionálom magam a szociális hierarchiában. Mint társas lény, egyedül gyáva vagyok, társaságban nagy pofájú. És így tovább. Ezeken finomít a kultúra (az egyiket elveti, a másikat felerősíti) de az egyes kultúrák nagyon is eltérőek - itt igaza van a cikknek abban, hogy az integráció rendkívül nehéz feladat, főleg felnőttek esetében - de nem csak egy vadidegen kultúra integrációja nehéz, hanem egy félállati létben szocializálódott "kultúrabelié" is.

nemszólokmégegyszer 2015.09.17. 10:23:46

@I_Isti: Nem tűnt fel, hogy a jobb is? Mert az nem, az biztos.

nemszólokmégegyszer 2015.09.17. 10:26:20

@Reszelő Aladár: Nézd a jobboldaláról. A mélyszegénységben élőket, a nincsteleneket, rokkant nyugdíjasokat, munkanélkülieket, azt lehet ugye, mert jobbról jön?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2015.09.17. 10:26:28

A mindenkori magyar "menekültek" úgy illeszkednek az európai-amerikai kultúrába, mint tehénen a gatya (: Annyi mákjuk van, hogy legalább a színük stimmel, de egyébként a befogadók szerint zajosak, irigyek, szemetelnek, mindenen megsértődnek, az istennek nem hajlandóak a befogadókkal szóba állni (ez maximum a szülők handabandázását halálosan unó második generációra jellemző), stb. Pont úgy, mint a rettenetes muszlim migránsok. A kultúrák találkozásakor az esetek többségében sajnos semmi jó történik, mert a felek nem készülnek fel a dologra tudatosan. Igen, vazze, az a csúnyarossz kommunikáció hiányzik, de nem az a fajta, mikor kapok egy teljesen semmitmondó és semmire sem jó hatezer oldalas tanulmányra csillió eurót az Uniótól, vagy az, amikor pártom és kormányom agyhalottat csinál belőlem a plakátjaival, hanem az, amikor nagyon tudatosan felkészülök a másik fél kultúrájából, nagyon tudatosan szem előtt tartom, hogy a saját kultúrám/gazdasági rendszerem túléléséhez mi szükséges, aztán ezt türelmesen és sokszor elmondom az érkezőknek és otthoniaknak egyaránt (és közben valahogy mindkét fél befogadja azt a gondolatot, hogy a különbségek kimutatása és kezelése, vagy a reménytelenül deviáns egyedek kiemelése NEM rasszizmus, a szervezett határellenőrzés (nem az a nyomorék cirkusz, ami hetek óta zajlik) NEM nácizmus, adott menekült befogadása NEM hazaárulás, a közel-keleti helyzet NEM játék, ilyesmi...)

conchita wurst 2015.09.17. 10:38:14

@Kovácsné: Ne a családodból indulj ki.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2015.09.17. 10:41:53

@Hajdú Peter: Láttál már a Tescoban sajtos stangliért egymást fojtogató magyarembereket? Vagy a West Balkánban egymást agyontaposó magyartiniket? (De nem magyarozok, bármilyen országból tudok neked mondani példákat a tömeghisztériára) A kerítés előtt őrjöngők nagy része pontosan ugyanilyen, azzal a különbséggel, hogy előtte ezer kilométereket utaztak, van előttük egy szögesdrót és a (hamis) remény, van mögöttük tízezer ember és a (valós) reménytelenség, ami nyomja őket előre. Nincs információjuk, nincs rálátásuk, nincs vezetőjük. Ha te elindulnál innen (mondjuk mert háború van, vagy mert nincs háború, csak épp bármikor lelőhet valami beteg állat az utcán, vagy mert még csak le se lőnek, de mondjuk ha nem értesz a máktermesztéshez akkor éhen halsz, a gyerekednek nincs iskola, neked nincs munka, ilyesmi) szóval ha elindulná innen, mert mondjuk azt mondta a szomszéd, hogy az unokanővére mostohaanyjának a szobatársa milliókat keresett Németországban és nem hiszed el, mik vannak, de angolvécébe szarik, és csak mész, mész, mert te vagy a Kitartó Ember, aki El Fogja Érni a Célját, de soha semmi biztosat nem tudsz, soha nem tudhatod, hogy ki ver meg, ki ad kenyeret, ki beszéli a nyelved, egyáltalán, hogy hova mész, aztán egyszer csak eléd tennének egy kerítést, aminek a túloldalán érthetetlen nyelven karattyolnak valami fegyveresek, biztos te is nyugodtan leülnél, és várnál, vagy azonnal, békésen visszaindulnál, hogy rajtad röhögjön otthon a fél falu, aki még életben maradt... A határra pszichológusok, rengeteg tolmács, nagyon határozott és nagyon intelligens rendfenntartók és mindenekelőtt szervezettség kéne. Ami jelenleg nincs.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.17. 10:44:11

@Kovácsné:
" Láttál már a Tescoban sajtos stangliért egymást fojtogató magyarembereket?"

Szerencsére ezt már vasárnap nem tehetik meg, mert zárva van a bolt.

Ha a hét többi napján is zárva lenne, az ilyen esetek száma tovább csökkenne.

conchita wurst 2015.09.17. 10:48:26

@Kovácsné: 'A határra pszichológusok, rengeteg tolmács, nagyon határozott és nagyon intelligens rendfenntartók és mindenekelőtt szervezettség kéne. '

Hozzanak tolmácsot. Mi nem kéne bazmeg? Nekem is adjanak tolmácsot a német multiban mert oda akarok menni dolgozni..:)

Majd nemsokára a szlovén horvát határon lesz bemutató szervezettségből, 1 napon belül.

'Egy vécé és egy vízcsap van a tovarniki vasútállomáson, ahol több ezer menekült vár' index.hu/belfold/2015/09/15/menekult_lezart_hatar_roszke_valsaghelyzet_menekultvalsag/a_tovarniki_vasutallomas_nincs_felkeszulve_a_menekultvalsagra/

DR. Smit Pal 2015.09.17. 11:31:36

"Lehetetlen lesz az integráció"

Az integracios kepeseget, mar a hataron tesztelni kene.
Adni nekik egy korant, hogy ott helyben egessek el. A masik feladat pedig, hogy egy Allah kepet hugyozonak es szarjanak le, majd kenjek szet, tapossak szet rajta a szart. Aki ezeket a feladatokat nem kepes azonnal, barmifele hezitalas nelkul vegrehajtani, azt azonnal veglegesen ki kell utasitani az orszagbol.
Ez lenne az alap feltetel, mindenfele jogi, biztonsagi vizsgalat, menekultkeres csak ez utan johetne.

Bobby Newmark 2015.09.17. 11:44:04

@IdomitottFoka: Ahhoz képest a történelmünk fele arról szól, hogy ki mikor honnan telepített be különböző idegeneket az ilyen-olyan népirtások után, akik most már tősgyökeres magyarnak tartják magukat, és megütnek, ha mást merészelsz mondani. Igen, még muszlimokat is.

Mondjuk úgy tűnik, régebben könnyebb volt ez az integráció téma, erőszakos térítéssel, lakosság széttelepítésével, stb.

conchita wurst 2015.09.17. 11:48:07

@Bobby Newmark: 'Ahhoz képest a történelmünk fele arról szól, hogy ki mikor honnan telepített be különböző idegeneket az ilyen-olyan népirtások után, akik most már tősgyökeres magyarnak tartják magukat'

- a szlovákok, románok, kárpátaljaiak tősgyökeres magyarnak vallják magukat? Mit nem mondasz.

a betelepítésekkel(értsd: zsellérek és cselédek betelepítésével) rengeteg területet+várost vesztett az ország nem csak jogilag, hanem de facto (gyakorlatilag több és fejlettebb nagyvárost vesztett az ország így, mint amennyi ma összesen maradt)

Bobby Newmark 2015.09.17. 12:47:32

@conchita wurst: Bizony. Ma sokadik generációs magyarok közül már senki nem tartja magát kunnak, jásznak, töröknek, tótnak, horvátnak csak a család- és helységnevekben maradt meg a dolog. Svábok most tűnnek el teljesen népként, nagyanyám még tudott sváb-németül, de már apám sem, én meg iskolában találkoztam némettel. Én például pofán basználak, ha a szemembe mernéd mondani, hogy nem vagyok magyar.

Azok maradtak meg etnikumnak, akik nagy területen beszéltek más nyelven. Nekik most már van saját országuk is jellemzően.

Trianon szopás volt, de főleg mert magyarlakta területeket elvettek, de lássuk be, a hitleri, etnikai alapú határok is rendesen faragtak volna Nagymagyarországból.

conchita wurst 2015.09.17. 12:50:07

@Bobby Newmark: 'lássuk be, a hitleri, etnikai alapú határok is rendesen faragtak volna Nagymagyarországból.'

akkor lehet h ettől akartak imnket megkímélni, amikor megvágták őket még jobban....

átlátó 2015.09.17. 12:50:32

A Merkel Andi elmondta már régebben, hogy a multikulturális izének annyi...de aztán épp olyan hintaló, mint a politikusok zöme. Elböffentette magát és ez lett a vége...a retardáltak nem értik, hogy ott a kerítés mellett a kapu és egyáltalán nem kell mindenki előtt kinyitni...ahogyan a házaló cigánnyal se állok szóba, amikor tűzifát árul, igen nagyszerű, meg akciós ajánlattal, miközben a társa vizet is kér, mert annyira szomjas, hogy csak na...továbbá...az Index riportalanyai legnagyobb részben mind tanárok, meg mérnök emberek, meg orvosnak készülnek és a siheder emelett arra hivatkozik, hogy megy a családja után, mert mind németben,svédben,stb. vannak...csak tudnám, hogy miért éppen ő maradt otthon egyedül és ki a feketerák nevelte akkor eddig dikk?
A gyerekeikkel se tudnak megcsavarni a szívemen, fel fognak azok nőni és majd azt akarják itt, ami otthon van. Azt a másfajta identitást és itt megint eszembe jut...a cigányok évszázadok óta itt élnek, oszt most várják el tőlünk, hogy integráljuk őket...nem akarom integrálni, viszont a szaporodásukat ott folytassák, ahonnan ide kerültek.
Emlegetnek liberális körök 200.000 magyart 56-ból, akik osztrákba mentek. Valóban így volt. Szomszéd ország, erősen közös történelemmel, igen hasonló kultúrkörrel...ezen kívül a táborokban eltöltötték azt az időt, a sorukra várva, míg megkapták a fogadó ország meghívását...valamint náluk volt a születési anyakönyvi kivonat, egyéb papírokkal...hozzák ezek maguk után azt a káoszt, amiben ott henteregnek igen régóta. És ha lettek volna szívesek a hazájukban hősködni...ki ki a saját hite, meglátása szerint, abban a brancsban.

Anyád a baráthal 2015.09.17. 12:59:33

@Online Távmunkás:
"Csak egy példa: mifelénk az számít normálisnak, hogy amikor máshova utazol, akkor vedd figyelembe a helyi szokásokat, kulturális különbségeket, ne viselkedj helyi szemmel tahóként. Ázsiában ezzel ellentétben a vendég a király és fel se merül, hogy alkalmazkodnia kellene bárkihez... "

Tévedés: ha te mész Ázsiába, akkor nem te leszel a király, mert ott is ő az ...

Ott: ne viseljenek a nők miniszoknyát, mert tilos és ellentétes az iszlám törvényeivel.
Itt: (ajánlás volt nemrég valahol a németeknél) ne viseljenek miniszoknyát, mert sértő a (melleseleg illegális) bevándorlóknak.

Bobby Newmark 2015.09.17. 13:09:27

@conchita wurst: Csak kérdezném, hogy teljesen retardált vagy, vagy csak egy kicsit, és baszakszol feleslegesen?

TG69 2015.09.17. 13:21:09

Bár eldöntöttem hogy a teljesen hülye dobray/aristo posztokat mellőzöm mégsem bírom megállni, hogy megjegyezzem, az agyhalott hőbörgések helyett tessenek már adatolni és tényeket felsorakoztatni pro és kontra, amiből adónak az ilyen párhuzamos izék:

index.hu/index2/#bloghu/pendulum/2015/09/16/mitoszok_es_tenyek_a_muzulman_bevandorlasrol

Roan 2015.09.17. 15:00:01

@Voznyák Pista: "hanem európai populációból legyenek újra benépesítve. (svábok, rácok, tótok, horvátok)." Meg mint a jászok vagy a kunok?

Kampfer 2015.09.17. 16:27:11

@miketbeszéltek: Üdv!
Nos, amikor a sz*rvári viktorról, a gyurcsótányról, juhászépterről, szabótimikéről, vadairól, kaukgyörgyökről beszélek, vagy ezekkel kapcsolatban írok, akkor az én értelmezésem szerinte nem emberekről, hanem valami furcsa lényekről írok. Ezek az én értékítéletem szerint nem tekinthetőek tiszteletre méltó emberi lényeknek, takonygerincű, jellemtelen senkiháziak! Nem óhajtok velük kapcsolatban elfogulatlanul gondolkodni, mindegyik önmagában is egy csapás az ország számára!
Szerintem van mód és lehetőség itt normális országot építeni, megvannak hozzá a feltételek és talán még az emberi erő is. Nem gondolom, hogy mindenben követendő az orbáni út! Sőt! De azt minden erőmmel vallom, hogy a fent említetteket akár erővel is távol kell tartani bármiféle hatalomtól!
Kamp.

tevevanegypupu 2015.09.17. 18:35:43

@Doomhammer:

Egy kis szelektálás soha nem árt a sajtosstanglit kedvelők között.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.17. 20:15:01

@tevevanegypupu:
Jól értem, maga csak a megbízható sajtosstangli-kedvelőket engedné be a Tesco-ba vasárnap? És hogyan képzeli kivitelezni a válogatást?

tevevanegypupu 2015.09.17. 22:08:53

@Doomhammer:

Egy megbízható sajtosstangli-kedvelő nem megy vasárnap a tescoba sajtosstangliért, egy megbízható sajtosstangli-kedvelő vasárnap kirándul a családjával, sajtosstangli nélkül. Világos mint a vasárnapi zárva tartás.

átlátó 2015.09.18. 09:22:25

...egyről beszélünk. Másképpen nézve, mindenki ismer integrálódott cigányt, - mondjuk engem az a kihozott átlag érdekel.
Néhány éve voltak ugye a londoni "események" ahol leginkább bevándorlók kisdedjei eseményeztek...csodálkozott mindenki, hogy ehte angol kisdedek is előfordultak az eseményekben...hát az úgy van, hogy mindenhol vannak, akik inkább a gyengébb ellenállás felé fordulnak, minthogy az idejüket amikor események vannak a középiskolában, vagy éppen bádogos, asztalos, stb., gyakorlaton töltsék az idejüket...vallom, hogy a cigánysoron a rend ott kezdődik, hogy a kutyákat levetetik velük a rövid láncról és elkérik az oltási könyvet, esetleg az elcsúszott cserepeket is megigazíttatják velük a kérón...nem lehet azzal kezdeni, hogy kötelező az általános iskola 22 éves korig, mert még a balliberális nézőpont felől vád lehet, hogy a kemény fellépésnek marhavagon lesz a vége...amin ugye MÁV felirat volt, de Weismanfred kerekekkel. Csókolom.

TávoliTűz 2015.09.18. 13:22:04

@erol: nagyon nem vagyok híve az erőszaknak, soha nem is voltam. De amit állítasz a nemcsak butaság, de komoly hiba lenne erre nevelni a gyerekeket.
NEM szabad csndben tűrni az erőszakot!
Sem eltűrni, hogy ellened irányuljon, sem azt ami előtted más ellen irányul. Ha egy gyereket szándékosan frocliznak, gúnyolnak, akkor az ellen a leghatározottabban fel kell lépni, és ha magadért nem fogsz kiállni akkor bizony valószínűleg érted sem fognak.

Imrebá 2015.09.18. 22:55:04

@TávoliTűz:

" nagyon nem vagyok híve az
erőszaknak, soha nem is voltam. "

Én sem, de ha valaki nem ért a szóból...
Szerb oldalról kövekkel dobálták a rendőröket.
A kő emberélet kioltására alkalmas eszköz.
A rendőröktől miért vonják meg a jogot ahhoz, hogy arányos mértékben védekezzenek?
A rendőreinknek élete tán kevesebbet ér?
Attól tartottak, hogy mi lesz, ha a cnn-en megjelenik, hogy arányos mértékben merészelik védeni magukat a rendvédelmi szervek Magyarországon?

TávoliTűz 2015.09.19. 00:35:32

@Imrebá: Te elolvastad, hogy mit írtam ? :)
Vagy csak az első mondatot?

annamanna 2015.09.19. 02:50:40

@annamanna: Még egy kicsit arról, hogy a helyzet megoldása a migránsok zárt táborokban való oktatása lenne, ez az egyetlen lehetőség az integrációra:

"Szerintem igaza van a Fidesznek, még több forrást kellene kivonni az oktatásból, ijesztően túlművelt a magyarság nagy része, ennyi fasza, semmire sem jó lexikális tudást így nyomni csípőből hölgyeim és uraim, kedves barátaim..."

comment.blog.hu/2013/04/04/_a_nap_egy_nap_alatt_keruli_meg_a_foldet

Trianon után a magyar politikai elit megmutatta, mi a megoldás: Klebelberg vezetésével világszínvonalra hozták az oktatást, aminek eredményeként sorban potyogtak a Nobel-díjak.
VAN MINTA ELŐTTÜNK!
Egy nehéz történelmi szituáció legjobb megoldása az OKTATÁS!
Minden mozdítható fillért az oktatásba kellene fektetni (és zárt táborok létesítésébe), és a káoszból valami csodálatos dolgot lehetne kihozni, ahogyan a Horthy-kor politikusai is a legjobbat igyekeztek kihozni a trianoni traumából, ezért aztán TANÍTOTTÁK A GYEREKEKET!!

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ilyesmit biztosan a svédeknél meg lehet csinálni, de nálunk nem, mert itt nincs hozzá elég forrás; de ez igenis nálunk volt, és Trianon után volt!! Egy vesztes világháború és az ország kétharmadának elvesztése után!! 5000 tantermet építettek! Mivel a legtöbb falusi helyen egy tanterem egyben maga az iskola is volt, tehát akár úgy is vehetjük, hogy ötezer iskolát építettek! És mindezt, mondom, Trianon után, úgyhogy nekem ne mondja senki azt, hogy valamit nem lehet megcsinálni!!

Ez az európai bölcsészek számára is hihetetlenül jó lehetőség lenne, mert a migránsok oktatása rengeteg munkanélküli bölcsésznek adna munkát, nem kellene mosogatónak meg pizzafutárnak elmenniük.
Pont most kellene rengeteg bölcsész, pont most derülne ki, hogy hatalmas gazdasági értékük van, mert a bölcsészek segítsége nélkül ezekből az emberekből nem lehetne a gazdaság számára használható munkaerőt képezni.
Szociális munkások, andragógusok, művelődésszervezők és egyéb, eddig csak "büfé-ruhatár" szakosnak csúfolt széplélek lehetne a világ megmentője.
Ehhez semmi más nem kell, csak politikai akarat. Ez nem álomkergetés, ezt meg lehetne csinálni, jóindulattal és főleg - ép ésszel! Ehhez leginkább mentális egészség kell(ene) a politikusok részéről!
Nem uszítás, hörgés, hadgyakorlatnak álcázott háborús felvonulás, vízágyú, gumibot és paprikaspray, na meg élesített lőfegyverek.
Vagy épp szájtátás az Emberi Erőforrás miniszter részéről: img.444.hu/balog_zoltan_emmi_miniszter_emberminiszter-animated.gif
Ez volna Balog Zoltán világtörténelmi lehetősége, és nem csinál semmit.

Imrebá 2015.09.19. 07:18:26

" 9-19 02:50:40
@annamanna : Még egy kicsit arról, hogy a
helyzet megoldása a migránsok zárt
táborokban való oktatása lenne, ez az
egyetlen lehetőség az integrációra"

1. Nem ez lenne az egyetlen lehetőség azoknak akik közülük szeretnének integrálódni.
2. Többségük nem akar integrálódni.

Imrebá 2015.09.19. 07:21:15

@TávoliTűz:

Miért?
Szeretne vitázni arról amiben egyetértünk?
Rendben.

Imrebá 2015.09.19. 07:38:47

" Klebelberg
vezetésével világszínvonalra hozták az
oktatást, "

Nem ismer ilyen nevű személyt.
Hova rohan?
Nem ér rá?
Akkor írjon amikor ráér.
Visszaolvasni.

Imrebá 2015.09.19. 07:59:42

@Kampfer:

nagyon finnyás egy valaki maga halljae.
miből gondolja, hogy van erkölcsi alapja jobbat követelni önmagánál?
örüljön, hogy egyáltalán ilyenek is jutnak magának.
a magafajta idétlen irrealista filozófusok azt képzelik, hogy ezeknél már csak jobb lehet.
ez ellentmond a tapasztalatoknak és a józanésznek is.

Álmodozó.
Illúzion(y)ista.

annamanna 2015.09.20. 07:04:52

@Imrebá: 1. Mi lenne a másik lehetőség? Miért nem írja le? Rohan? Nem ér rá?

2. Mivel kötelezővé kellene tenni a zárt táborokban történő oktatást (vizsgával), ezért aki ezt nem vállalja be, tehát nem is akarja megpróbálni az integrációt, az eleve nem is maradna itt; ha kötelező lenne számot adni arról, hogy a migráns képes beilleszkedni az EU társadalmába, de az illető nem akar számot adni róla, annak csak visszafelé lenne útja, keressen segítséget ott, ahol nem várják el tőle az alkalmazkodást.
Sajnos ez csak álom, a valóságban perpill az EU az, ahol nem várják el az alkalmazkodást.
Az alkalmazkodás elvárása pontosan ugyanaz a migránsok felé, mint bárki felé, aki az EU-n belül igyekszik boldogulni: mindenhol megkövetelik a végzettséget, szaktudást. (Csak a politikusok számára nem elvárás semmi se).
Ha a politikusoktól is meg lenne követelve, hogy a posztjuk ellátásához szükséges szakismeretekből vizsgázzanak le, nagy részük ugyanúgy fejvesztve menekülőre fogná, mint azok a migránsok, akik nem akarnak beilleszkedni Európában.

A problémát a tudatlan, kontár, semmihez sem értő politikusok okozzák jelenleg, akik bármihez érnek, az szarrá válik a kezeik között. Ott gerjesztenek problémákat, ahol nem volt probléma; és egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe a megoldás érdekében, mert amit csinálnak, az nem old meg semmit, csak még nagyobb problémát, még erősebb feszültséget gerjeszt.

Naná hogy egyik politikusnak se jut eszébe a tanulás. Isten őrizz, még megoldaná a helyzetet torzsalkodás, háborúskodás nélkül.

De akkor mi lenne velünk, ellenség nélkül?

www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_184.html

Sokan nyilván alig várták, hogy betörjenek végre a barbárok, és a velük való küszködés jótékony homályt borítson arra az apróságra, hogy egyébként belpolitikailag eddig sem tudtak semmit se megoldani.

Először is a politikai elitnek kellene magára nézve kötelezően elfogadni azokat a normákat, amik egyébként mindenkire érvényesek, és csakis szakirányú végzettséget igazoló papírral volna szabad bárkit is a politika közelébe engedni.

www.youtube.com/watch?v=dzzh5uz91Xk

"képviselőjelöltként a parlamentbe megyek és haszon reményében egymásnak ugrasztom az ottani maffiát
ez is csak négy évig tartós hosszú távon nem jövedelmező bele kell vágnom valami másba"

www.youtube.com/watch?v=hjMocsVQrpM

Mert ennyi év után
Még mindig nincs szabály
Porból lett és sárban áll
Instant vesztest mindig találsz

A szégyennek falán
Öltönyben pózoló halál
Állatsorba csúszunk
Hamis próféták szaván

Mert birkák vagyunk
Mert elhisszük nekik
Akármit megszokunk
Erőnkből többre nem telik

Imrebá 2015.09.21. 14:54:54

@Kovácsné:

"Ha lennének univerzális emberi értékek, nem lennének különböző kultúrák."

Pedig vannak univerzális törvényszerűségek és univerzális emberi értékek is,meg különböző kultúrák is.
Úgy gondolom,hogy az egyetemes fizikai és szellemi törvényszerűségek ismeretének hiánya nem mentesít senkit a törvényszerűségek hatálya alól.
Akár a KRESZ.
A KRESZ ismeretének hiánya sem mentesít senkit a hatálya alól.

"Sajnos az emberi (nem a kulturális, hanem a biológiai) alaptermészet szinte semmiben nem különbözik mondjuk a majométól. Ami kell, elveszem. Ha bánt valaki, megütöm, vagy elfutok előle, attól függően, hova pozicionálom magam a szociális hierarchiában."

Ne önmagából és ne is a negatív tapasztalataiból induljon ki. Egyik sem alap az általánosításra.

"Mint társas lény, egyedül gyáva vagyok, társaságban nagy pofájú."

Általánosít.
Ismét.
Nem mindenki ilyen.
Vannak sokan akik egyedül is nagypofájúak.
Vannak sokan akik egyedül is bátrak.

Nem tartom jónak sablonokban-,sematikusan gondolkodni.
Még egyetlen ember reakciói is lehetnek eltérőek akár a napszakok fügvényében.
Van aki reggel nagypofájú,este nem.
Van aki este n.p.,reggel nem.
Van aki reggel gyáva,este nem.
Van aki reggel bátor,este nem.

Van aki a munkája miatt nem ér rá nagypofájú lenni, de utána igen.
Van aki a munkája miatt nem ér rá bátor lenni, de utána igen.
Van aki a munkája miatt nem ér rá gyáva lenni, de utána igen.
És még tovább is lehetne árnyalni ezt.

Imrebá 2015.09.21. 15:43:10

@annamanna:

"A problémát a tudatlan, kontár, semmihez sem értő politikusok okozzák jelenleg"

Nem lehet így általánosítani.
Vagyis lehet, de minek hazudozni.
Olyan,hogy "semmihez sem értő" nincs,csak elméletben.
Ön is ért pl. ctrl+C ctrl+V használatához.
Azért mert néha rossz helyre másol nem odavaló idézeteket és megfejeli azt fals magyarázatokkal, még nem jelenti azt,hogy ön általánosságban semmirekellő.
Főzni biztosan tud,csak tagadja,vagy szégyenli,hogy tud,mert talán úgy véli,az kevésbé értékes,kevésbé hazafias tett,mint az embereket a Bibliával riogatni.
Önre sem merném rásütni, hogy "semmihez sem értő",pedig nem sok olyan megnyilvánulása jut eszembe amivel bizonyítani tudnám szövegértési képességét.
Biztosan érti a szövegeket,csak máskor.
Amikor nem veszen észre a reakcióit,érvelését, magyarázatait.
Jóhiszeműnek kell lenni.
Maga minden bizonnyal okos,intelligens,viszont kiválóan tudja palástolni az írásaiban.
Élőszóban biztosan téveszt,akkor könnyebben kibukik valószínűleg a pozitív oldala.
Írásban több ideje van úgy tenni mintha.
Pedig lehet, hogy mégse.

Szerintem becsülje többre magát.
Nem tartom helyénvalónak,ha valaki a negatív tettei vagy a hangulatingásai szerint értékeli önmagát,saját teljesítményét,de azt sem ha személyes dolgait a környezetére kivetítve értékel bizonyos témákat.

Nem merném még azt sem állítani, hogy a terroristabarát nemzetközi média tehet minden rosszról ami a földön történik.
Van szerepük,felelősségük,de mégsem gondolom,hogy korlátlan lenne a hatalmuk.
A politikusokról ön úgy nyilatkozik,mintha korlátlan hatalommal rendelkeznének,mintha tőlük függne minden,még az időjárás is,a bolygók állása röppályája stb..
Szerintem még Ön sem tudja meghatározni a saját röppályáját,nemhogy egy politikus.
Ezzel nem a politikusokat próbálom menteni, hanem Önt.
Az általánosítástól.
A tények tudatos félreértelmezésétől és migrációval kapcsolatos téveszméitől, a "menekült" és "jövevény" fogalmak tudatos félreértelmezésétől nem tudom megmenteni.
Nem is akarom! Ez az Ön kötelessége.
Lenne.
Kamion mondom soxor úgy reagál a témákra mint egy súlyos elvetettségel küzdő hiperaktív tini.
Nemongya,hogy senkise szereti magát!
Valaki csaxereti!
Keresse meg,beszélgessen vele,oszt majcsak helyregyün, kikupálódik.
Ne aggya föl.
Az élet szép.

annamanna 2015.09.21. 23:19:00

@Imrebá: Kevés vagy, mint Hitlerben a jóindulat.

Ezt például tényleg másoltam, magamtól nem jutott volna eszembe, de roppant találó Önre, kis lovag.

Ezt ajánlom: www.youtube.com/watch?v=_VX7q39ILoU

A szíriai kormány véleményét egyáltalán nem kérdezi meg az EU menekültügyben!
Amíg folytatják a hazug propagandát, egyre több menekülttel kell szembenézniük!
Nem az a baj, hogy nem fogadnak be minden menekültet, hanem hogy nem hajlandók abbahagyni a terroristák támogatását!
Semmiféle együttműködés nincs a szíriai hadsereg és az USA serege között, holott elvileg ugyanazon ellenség ellen harcolnak!

Ezek nagyon súlyos kijelentések. Az USA seregének most sokkal fontosabb dolga van nálunk, mintsem hogy együttműködjön a szír kormánnyal a terroristák legyőzésében!

Kik támogatják még a terroristákat? A törökök! Orbán szerint oda kéne önteni sok pénzt menekültellátásra. Aztán majd ők eldöntik, mire fordítják a pénzt!
süti beállítások módosítása