Ármány, gyilkosság, szex és embervadászat, Gryllus Dorka pedig egy igazi szemét ribanc. Isten látja lelkem: szkeptikus voltam és nem is kicsit, hiszen amikor egy magyar filmet az _első_magyar_thrillerként_és műfajteremtőként harangoznak be, az azért meglehetősen merész kijelentés. Mátyássy Áron azonban felülmúlta a várakozásokat: a Víkend egy fordulatos, tisztességesen megírt és feszesen rendezett mozi, melyben meghatározó szerephez jutnak a Kárpátok meseszerű, vészjósló tájai.
Kezdjük azzal, hogy azért az elmúlt évtizedekben igenis készültek thrillerek Magyarországon. Noha a rendszerváltás előtti, hazánkban készült bűnügyi filmek száma meglehetősen csekély, de például ott volt a '77-es Defekt, amelyben a sorozatgyilkost alakító Márkus László után nyomoz Kern András, vagy a '89-es Mielőtt befejezi röptét a denevér, Tímár Péter egyik korai munkája.
A Víkend című magyar thriller azonban inkább hajlik a noir felé: egyetlen pozitív főszereplője sincs, nem tiszta, ki a jó zsaru és ki a rossz. Gryllus Dorka egy agresszív, nyomulós ügyvédnőt alakít, aki megzsarolja egyik ügyfele ellenfelét. A körülötte levő férfiak, a lúzer férj (Simon Kornél), a gátlástalan építkezési vállalkozó ügyfél (Lengyel Tamás), annak megbízott bérgyilkosa (Árpa Attila) vagy az erdélyi orvvadászat lebonyolításában segédkező helyi arc (Szabó Domokos) sem jobbak.
Hőseink egy kis vadászatra indulnak, azonban rövidesen nemcsak az őzek vére és egyéb testnedvek fognak folyni. Egy baleset során meghal egy falubeli férfi és a látszólagos nyugalom gyorsan semmivé foszlik. A vadászoknak megvan a maga titkos terve és az isten háta mögött, a Kárpátok sziklái között elszabadulnak a vad, ősi ösztönök és mindenki csak magára számíthat.
Mátyássy Áron rendező (Utolsó idők, Átok) jól tudja, hogyan keverje a klasszikus, folyamatos feszültséget fenntartó thriller zsánerét egy csipetnyi film noir-ral és noha a bűnügyi filmek rajongói biztosan nem fognak a homlokukra csapni a forgatókönyvön, a Víkend egy abszolút élvezhető, szélesebb körben is bátran fogyasztható, ám mégsem faék-történetvezetésű mozi, amelyen nem kell gondolkodni. Lengyel Tamás és Simon Kornél kissé színtelen és kiszámítható a sunyi, törtető ribanc-szerepben brillírozó a Gryllus Dorka árnyékában, aki viszont a jól kiválasztott mellékszereplőknek is hála elviszi az egész filmet hátán, a Kárpátok zord szépsége pedig már a nyitójelenetkor beránt.
Az új műfajban való próbálkozás bejött: ahogy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan a semmiből adott egy olyan kórképet a „Pesten élek, bulizgatok és nem tudom mi van”-társadalomról, hogy odavoltunk érte; ahogy a Saul fia előtt tisztelegtünk, ahogy a BÚÉK-ot és a Balaton Method-ot pedig a hazai ízek és dallamok miatt szerettük, a Víkendnek köszönhetően már azt is látjuk, hogy egy autós üldözéses-gyilkosságos, elnyomott feszültségekkel teli, korrekt thriller sem akadály filmeseink előtt.
