Vannak uniós országok, amelyek tárt karokkal fogadnák a menekülteket; ahogy a menekültek is tárt karokkal rohannának pont azokba az országokba.

Vannak uniós országok, amelyek nem kérnek a menekültekből, de a menekültek sem kérnek azokból az országokból, nem akarnak oda menni, ott maradni.

Mit tenne erre az EU? Kötelező kvótákkal osztana szét random migránsokat, hogy egyesek (sokan) ne oda kerüljenek, ahová menni akarnak; hanem azokba az országokba jussanak, amelyek nem akarják a menekülteket és ahová a menekültek sem akarnak menni.

S miközben a kvóta kötelező lenne, kevéssé valószínű, hogy zárt koncentrációs táborokba vinnék a kvótamigránsokat, tehát szabadon mozoghatnának. Vagyis, ahogy kollégám, Kiss Brigi is írja: újra meg újra megindulnának azokba az országokba, ahol élni akarnak; tehát az egész kötelező kvótarendszer minden egyes nappal, minden egyes eltérített migráns újraindulásával megbukna. Azt pedig az elmúlt napok és hetek megmutatták, mire képesek a migránsok, ha nem azt kapják Európától, amire vágynak. Az egész történet migránsok és hatóságok, no meg államok egymás közötti napi szintű, több tízezres nagyságrendű, végtelen pingpongozásává fog válni, leblokkolva mindent és mindenkit.

A menekültkvóta ötlete az EU mai állapotának igazi esszenciája.

Úgy csinálni valamit, mintha valami történne, mintha egy problémára megoldás születne, miközben ez az ún, megoldás nem más, mint a probléma tovább bonyolítása és négyzetre emelése − lásd a végtelen Görögország-sagát is.

Isten látja lelkemet, az olvasók meg a régi cikkeimet, hogy soha nem voltam EU-szkeptikus. EU-realista annál inkább. De mit tegyek, ha maga az EU tesz engem nap mint nap egyre szkeptikusabbá?