Más világ jön − Migráció és mi XI.
2015. szeptember 01. írta: Redakció

Más világ jön − Migráció és mi XI.

migrans_12.jpg

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Más világ jön

Megadja Gábor eszmetörténész írása

 

Teljesen fölösleges most már bármit is mondani menekült/bevándorlás-témában. Ha volna is küzdelem, ami arról szól, hogy őrizzük meg azt, ahogy élünk, már feladtuk, mielőtt elkezdődött volna. Nincs semmink és nem is tudunk felmutatni semmit: nem születnek gyerekek, a hitünk a nihil, és mindenki elvan a maga világában a kis kütyüivel. (És mindez, valamint az alábbiak is igazak e sorok ideböffentőjére is, aki ír róla, mintha annak lenne bármi értelme.)

Akik ide akarnak jönni, azok, még ha akarnának is „alkalmazkodni” bármilyen életmódhoz, nem találnak ilyet. Nekik viszont vannak gyerekeik, vagy ha nincsenek, lesznek, és nem félnek attól, hogy a hangjuk mellett az öklüket is felemeljék.

Olyan helyről jönnek, ahol golyózáporban és halálos fenyegetésektől kísérve aknák között kell élni, mi meg olyan helyen élünk, ahol maximum azon akadunk ki, ha nem tudunk válaszolni valakinek az okostelefonon, mert lemerül az aksi. Emitt, ha felmerül a téma, konferenciázgatnak (azt korábban kellett volna), meg beszélgetnek, hogy most akkor melyik magasztos elvet kell érvényesíteni és azt hogyan. A világ nyugati részén három amerikai kell egy francia vonatra egy terrorista lefegyverzéséhez, mert a személyzet elbújik a budiban. És egyébként: vajon mi mit tettünk volna? Pofázni (írni) könnyű.

És miért ne lenne érthető a maga módján minden érzelmi kitörés, ami megjelenik a bevándorlással kapcsolatban? Vajon nincs mélyen belevarrva az európai civilizáció szövetébe az, amit a migránsoknak segítő szervezetek tesznek? Nem egyfajta eltúlzása-e az a rászorulók megsegítése elvének?

Az akut segítségnyújtást merő gonoszság volna elutasítani és kárhoztatni. Ám a valódi kérdés az, mi jön utána? Hosszú távon tudunk-e egyáltalán segíteni? És a maga talán kissé perverz módján nem érthető a „civil határvédelem” radikális elgondolása? A probléma azonban az, hogy mindez teljesen hasztalan. Ahonnan a menekültek/bevándorlók érkeznek, ott ezeknek nincs súlya. Ezért utasítanak vissza segélycsomagokat és ezért nem érne semmit, ha néhány kigyúrt radikális megfenyegetné őket. Lehet, hogy néhány hónapja a menekült torkához kést szorítottak, vagy ő szorított kést más torkához. Még nevetni sem tudna ezen, nem is értené. Ezek az eszközök a mi esetünkben működnek. És ebből máris látszik, mennyire más feltételekhez vagyunk szokva.

Egyszerűen adottnak, magától értetődőnek vesszük azt, ahogy mi élünk: úgy gondoljuk, mindenki így akar élni és úgy, hogy mindenki beleilleszthető az „azt csinálunk, amit akarunk” életmódba. Hogy mindenki racionálisan belátja: milyen jó élni és élni hagyni; hogy Utópiában élünk, és mindenki oda igyekszik. Ugyanakkor ez már a poszt-poszt-poszt-minden/bármi állapota, és ha jobban véljük érteni mostanában Nietzschét, mint korábban, az nem a véletlen műve.

Esetleg elkezdünk bízni a kétkezi melósban, akit észre sem veszünk a telefonunk nyomkodása közben, abban a melósban, amelyik '56-ban egy marék kővel is nekiment a szovjet tanknak. Benne esetleg még lehet valami józan ösztön, és lehet benne erő. Az utolsó szót még kimondhatják.

Más világ jön, nem ötven-száz éven, hanem néhány évtizeden belül − amiről nem tudjuk, milyen lesz, de azt igen, hogy nagyon más lesz, mint a mostani.

Szóval vagy elkezd mindenki hipersebességgel felkészülni erre (de, ugye: mire is pontosan?), esetleg elkezd hinni valamiben, ami ezt az Európa nevű izét annak idején fölépítette (nem is emlékszünk már rá); vagy hagyja a fenébe az egészet, és legyen képes egy méltóságteljes sóhajjal érzékeny búcsút venni tőle. Ez is, az is választás kérdése, ahogy mifelénk minden – és legalább őszinte.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr617751196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.01. 19:02:05

Ez a Megadja túl könnyen megadja magát.:-(

GNDL 2015.09.01. 19:48:27

Na ez odabasz minden eddigi posztnak ebben a témában... :D #mindmeghalunk

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2015.09.01. 20:00:22

Mi vagyunk "nihilisták" de mégis a mi világunk az, ahova érdemes útnak indulni akár gyalog is, és nem fordítva. Ezt az egy nem túl bonyolult összefüggést kell az ide jövők fejébe verni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.01. 20:14:54

@GNDL:

Nem, nem halunk meg mind: a magadfajtákat meghagyják rabszolgának, szart takarítani és a gyerekeknek játékul, hogy legyen mit kínozniuk.

Bell & Sebastian 2015.09.01. 21:01:37

Továbbra is azt állítom, hogy a hétvégi V4 -től nagyon fosnak a magállamok. Ezért például ma elmaradt a szokásos magyargyalázás a német híradóban, kezdenek józanodni a Krautok, akik túlfújták a lufit.

81,5 M millió német van, hozzá még az osztrák, svájci és a resztli.
A mai esti mesében 500 e., szabadon betölthető munkahelyről regéltek. Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, ezek bizony itt, a vadkeleten hiányoznak. Ha én lennék a Mutti, inkább hagytam volna belőlük másnak.

Az a helyzet, legfőbb ideje menekült-státuszért folyamodnunk. Nemsokára lesz üres hely, ajjaj, de még mennyi.

Most a lengyeleken a sor, bizonyíthatnak.

GNDL 2015.09.01. 21:19:27

@Bell & Sebastian: „a hétvégi V4 -től nagyon fosnak a magállamok”

Képzelem... gondolom ezért is jelentette be még a csúcsok csúcsának csúcstalálkozója előtt a lengyel főmaca, hogy az országa hajlandó több menekültet befogadni, mint amennyiről korábban szó volt. :)

www.origo.hu/nagyvilag/20150831-kvota-menekult-lengyelorszag-europai-unio-ewa-kopacz.html

„Most a lengyeleken a sor, bizonyíthatnak. ”

Még jobban függnek a német gazdaságtól mint mi. Nem kétséges, mi lesz a vége... :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.09.01. 21:31:22

Így ír egy életképtelen egyed. És valóban, az ilyen megadjákból van több. Szerencsére egy határozott magyar férfi 20-30 megadjával is felér. Magyarország nem lesz kalifátus, a liberálisok meg nem érik meg a nyugdíjas kort, ha most még csak 63 évesek.

annamanna 2015.09.02. 04:52:49

www.facebook.com/events/493888510739079/ ezen túl teljesen fölösleges bármit tudni erről a nyomiról.
csak várd kisfiam szorgalmasan a másvilágot.

www.youtube.com/watch?v=22PK4sXhcpM

2015.09.02. 06:11:32

Ne forrófejűsködjünk!
Bízzunk a külföldben, ők eddig is mindig segítettek, ha bajban voltunk, sose ártottak nekünk, mindig az érdekünket nézték. A nyugat mindent jobban tud, most is előállnak majd egy konstruktív, kompromisszumos és européer megoldással.
A nyugat velünk van!
Át kell beszélni, át kell gyúrni a kérdést. A tárgyalásból sose elég, hisz még semmi sincs veszve!

Virág et. 2015.09.02. 07:32:28

Jajj, Istenem. Amerikában 30 éve minden nap ilyen megadják temetik az országot a évi sokszázezer illegális mexikói és dél-amerikai miatt. Aztán valahogy még most is áll, pedig 10+ millióra becsülik a jelenleg is illegális státuszú bevándorlókat. Ebbe azok már nincsenek benne, akik időközben legalizálták a tartózkodásukat. Los Angelesben, ha nem beszélsz spanyolul, nem boldogulsz. És Mexikó, Kolumbia stb. olyan országok, ahol a világon a legmagasabb az egy főre jutó emberölések száma. Ezek az emberek olyan helyről jönnek, ahol az erőszak a válasz mindenre.

Vegyük akkor Szíriát, amit a szerző szerint olyan hely, ahol "ahol golyózáporban és halálos fenyegetésektől kísérve aknák között kell élni".
Hát egy fenét. Azok, akik most jönnek a polgárháború előtt pontosan annyi aknát és golyózáport láttak, mint Megadja vagy az átlag telefonnyomkodó nyugati. Afgánokra igaz a fenti kitétel, ők 70 éve permanens háborúban élnek, de Szíria pár évvel ezelőtt egy teljesen normális város volt. Üzleti negyeddel, vállalkozásokkal, kertvárossal. Orvosokkal, mérnökökkel, kőművesekkel, ápolókkal. Muzulmánokkal, keresztényekkel. Az emberek legnagyobb gondja akkor is a havi fizetés, a jobb állás, az esti tévéműsor vagy a gyorsabb wifi volt. A városokban lakóké, mint Damaszkusz, Homs vagy Aleppo egészen biztosan.

A Szíriából elmenekült milliók többsége ma is visszamenne Szíriába, ha rendeződne a helyzet.Ezt ők maguk mondják, illetve demonstrálják is, hogy a milliókból alig 3-400 ezer indult csak Európába eddig. A többiek még kivárnak. A menekültek 70+ %-a szíriai. A megoldás adja magát: rendet kell Szíriában tenni és megoldjuk a menekültválságot is. Várni az amerikaiakra, mint amit a francia vasutasok tettek kicsiben, az nagyon meg a Nemzetek Európája nevű Megadja és főnöke álomkoncepcióban. Ott csak az megy. Félek, az most nem lesz elég.

Iszonyúan dühítő, amikor azok bénázzák az Uniót, akik előtte évekig mindent megtettek, hogy bénítsák, erőtlenítsék.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 09:49:33

@Virág et.: "Iszonyúan dühítő, amikor azok bénázzák az Uniót, akik előtte évekig mindent megtettek, hogy bénítsák, erőtlenítsék."

Orbán ugyanúgy hackere az EU-nak, mint a migránsok tömegei.

Utóbbiakat most arra használja Merkel, hogy előbbit kezelhetővé tegye.

Korábban jó ötletnek tűnt nem betartani az etikettet ('mer 'mé, különbe' mi lesz, he?), kokizni-sallerozni.

Hát most majd lesz Merkelnek egy 100 ezres szír tömege, amit bármikor rá/vissza küldhet Magyarországra.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 09:55:56

@Robinzon Kurzor: Hábazmeg, ha te olyan hülye vagy, hogy azt hiszed, menekült-ügyben nincsen leegyeztetve minden lépés Orbán és Merkel között, akkor úgy kell neked.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 09:59:52

@Bell & Sebastian:

Ha "egyeztetés" alatt azt a fajta véleménycserét értjük, hogy Orbán bement Merkelhez a saját véleményével aztán kijött az övével ... akkor pont azt mondod, amit én.

Csak nem mersz odanézni.

Ha pedig azt hiszed, hogy menekült-ügyben Orbán egyenrangú félként, önként, Merkel kedvéért csinál hülyét magából, akkor tényleg nagyon hülye vagy.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 11:02:28

@Robinzon Kurzor: De még az is van, hogy előtte hatkor Merkel is telefonál egyet, amiből Orbán csak a ráeső részt kapja. Így megy ez...

Ebből az a tanulság, hogy Orbán a hibás?

István Tamasi 2015.09.02. 11:49:39

@Mr Falafel:
Na persze! Önnek egy elődje már elmondta, hogy egy magyar baka egyetlen szuronnyal többet ér mint akárhány amerikai rakétákkal. (-

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 12:07:20

@Bell & Sebastian:

Orbánnak minden bizonnyal rengeteg hasznos ötlete volt arra nézve, hogy mit kellene kezdeni az emberáradattal.

De a Mutti ezeket mind megtiltotta neki és arra kötelezte szegínytet, hogy kezdjen gyűlöletkeltő plakátkampányba, tartson gyűlöletkeltő konzultációt és építsen egy nagyon látványos, de semmire sem jó kerítést.
És közben beszéljen folyamatosan hülyeségeket.

Valóban, az csak így történhetett.

(Vajon a Förszt Lédit és Merkel küldte a migránsok közé? Vagy legalább tőle kellett elkéredzkednie?)

Bell & Sebastian 2015.09.02. 13:12:30

@Robinzon Kurzor: Ezek szerint családi munkamosztás van, ember főz - asszony mosogat.

Valóban le lehet takarni többféle módon is a kakit, ha már a Mutti, az ő módszere se jokkal jobb, mint Orvbáné.

Az a lényeg, hogy megegyék látatlanban, ne finnyáskodjanak.

Tegnap mutattak egy színesbőrűt a németek, aki német papírokkal és iskolákkal képtelen elhelyezkedni a szakmájában, mert valami kifogást mindig találnak a hivatalok. 70 éves gyvéd viszi az ügyét évek óta - jótékonykodásból.

Hogy Mutti számítása bejöjjön, ahhoz előbb fenekestől fel kellene forgatnia a német társadalmat, ami nem lesz szép látvány. Nem jobb lenne, ha minket ennek csak a szele csapkodna, nem az epicentruma?

Bell & Sebastian 2015.09.02. 13:13:57

munkamegosztás, ügyvéd

Brix 2015.09.03. 01:05:59

@Virág et.: " A menekültek 70+ %-a szíriai. A megoldás adja magát: rendet kell Szíriában tenni és megoldjuk a menekültválságot is. .." Ez nem egészen így van. A 2014-es statisztikák alapján 626 ezer "menekültből" 122 ezer volt szír. Önmagában a szír kérdés megoldása sem oldja meg a rendkívüli mértékben felgyorsuló gazdasági migrációt Európa felé. Az afrikai államok még csak ezután fognak nagyobb lendületet venni. Nigériában pl néhány évtizeden belül 1 milliárd lakost jósolnak, és már most is több mint 180 millióan vannak.
Európának a lehető legkeményebb katonai , jogi , és politikiai eszközökkel kell majd fellépni, ha nem akarja, hogy itt is felüsse fejét a népességrobbanás és a globalizáció okozta káosz.
Az európai emberek nem akarják, hogy további no go területek, slumok, és párhuzamos társadalmak alakuljanak ki. Az erőltetett multikulti megbukott, de nyugaton már annyi afrikai /ázsai gyökerő ember van , hogy nem nagyon lehet visszacsinálni....
Európa keleti felén még megy a harc. A szélsőjobb mindenhol arat, sőt nyugaton is...
Nagy naivitás azt hinni . hogy most Európába érkező tömegeket be lehet integrálni, és hogy egyszer majd hazamennek..Ők az életük árán is ittmaradnak, hiszen nincs mit veszteniük: otthon a semmi várja őket , Németországban meg havi ezer eurók, szociális bérlakás , ingyen egészségügy...
Ha meg akarjuk védeni az európai nyugodt életünket , a polgári jólétet és a békét , akkor azonnal cselekedni kell, hogy kiszorítsuk innen a modernkori honfoglalókat. Ezek elpusztítanak bennünket hosszú távon, ha nem védekzünk.
Ennek meg is lenne az ideológiai alapja , hiszen a Koránban le van írva ( 28.oldal..) hogy minden hívő muszlimnak előírás harcolni a hitetlenek ellen...

bkkzol 2015.09.03. 03:54:34

Európának vége. Az USA-nak ez jól jött, illetve sikerült véghezvinnie amit akart.
Az eu-s vezetők nem gondolkoznak azon, hogy nem háborús menekültet fogad be hanem háborút importál. Itt folytatják amit a hazájukban elkezdtek.
Nem kell összemosni az 56-os eseményekkel. Nem tudunk egyetlen református-katolikus késelésről se a bécsi menekült táborokban... de akár zsidó-keresztény gyújtagatásról se.

Ad Dio 2015.09.03. 06:56:49

Kedves Gábor!

Kérlek szorítkozz arra, hogy a a magad nevében nyilatkozol.

Európa éppen hogy most születik újjá. Meg fogsz lepődni ;-). A kamaszból a kényszer csinál felnőttet.

midnight coder 2015.09.03. 07:15:09

@Robinzon Kurzor: Valójában ezekkel egyet lehetne kezdeni: nem beengedni. De a Genfi egyezménynek hála, nem lehet. Orbán a lehetséges opciók közül még mindig a lehető legjobbat lépte. Ellenpélda a baloldal. Ha rajtuk múlik, mára az összes bevándorló magyar állampolgár.

midnight coder 2015.09.03. 07:17:11

@Ad Dio: A kezed meg belelóg a bilibe. Hacsak újjászületés alatt nem az európai IS születését érted.

Ad Dio 2015.09.03. 07:27:24

@midnight coder:

Francokat.

Ami most majd darabokra hullik, az nem Európa vagy a Nyugat, hanem csupán annak egy békeidős, punnyadt, szuperkorrekt, überliberális fedőrétege.

midnight coder 2015.09.03. 07:57:52

@Ad Dio: Ahhoz, hogy az EU ütőképes legyen egységes nyelv, kultúra, identitás kellene. Egyfajta európai nacionalizmus. Ennek nyoma sincs. Európa egy kedélyes, szenilis nyugdíjas bácsi.

netnepper 2015.09.03. 08:14:31

Ezek a menekültek már rég tovább álltak volna, csak orbán túszként tartja őket fogva, egyúttal a nyugatot zsarolja velük a kis diktatúrájának az elnézése és további finanszírozása fejében. A menekültes hisztériakeltés is ebbe a körbe tartozik.
Magyarország legkevésbé sem célállomása a migrációnak.

Netuddki. 2015.09.03. 08:18:29

Megadja Gábor kezeltesse a depijét valami agyturkásszal!

A bevándorlás témájában meg kibújt a szeg a zsákból, avagy mire hajt az orbán:
index.hu/belfold/2015/09/03/orban_schengben_veszelybe_kerulhet/

Nehogy már 20 év múlva ne legyen itt aki eltartja ezeket a megélhetési politikusbűnözőket. Már ha addigra nem kerülnek oda ahova valók, a börtönbe.

Hogy a szavaival éljek:
"A bevándorlás egyben jól jövedelmező üzleti vállalkozás, amelyre veszélyes és gátlástalan bűnözői csoportok telepedtek rá."

Mint például a magyar megélhetési politikusbűnöző réteg, amelyik a "bevándorlást" pártpropaganda és elterelés céljára használja. A helyett, hogy tenne is valamit a probléma megoldásában.
Pár hét és be fog fagyni a "migránsok" segge ott Pesten. Arra játszik az orbán, hogy majd zavarognak egy jót és be lehet vezetni a szükségállapotot? Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok!

Eszter8826 2015.09.03. 08:19:32

"Nincs semmink és nem is tudunk felmutatni semmit: nem születnek gyerekek". Te is az a fajta paraszt vagy akinek a "gyerek" a szint. Úgy gondolod, hogy azzal, hogy szültél, valami olyan eget rengető dolgot vittél véghez, amit eddig senki.....
Azért nem szülnek a mai fiatalok, mert egy gyerek kezdő költsége olyan 1 M körül mozog. (Igen, lehet kevesebből is, ők azok akik nyafognak, hogy erre nincs pénz, arra nincs pénz.)

Netuddki. 2015.09.03. 08:22:15

@midnight coder: "Ellenpélda a baloldal. Ha rajtuk múlik, mára az összes bevándorló magyar állampolgár."

te is csak a fideszes elterelő propagandát fújod!
Arra adjál választ tolvaj fideszes, hogy mit tesz az orbán rezsim az áldatlan állapotok megszüntetésére? Mit tesz azért, hogy ne lázadjanak fel a "migránsai"?

Netuddki. 2015.09.03. 08:24:31

@Eszter8826: Ja, fogy a népesség. Folyton sírnak ezek a megélhetési politikusbűnözők is, hogy nyugdíjas korukra nem lesz aki kitermelje nekik az átlagon felüli életszínvonalat...

Köldök_szösz 2015.09.03. 08:33:17

amennyien elhúznak innen magyarok külföldre még lesz is hely a bevándorlóknak...

bkkzol 2015.09.03. 08:40:13

@netnepper: ez komoly? meg valami ujdonsag! foglya ki a szelet a nemet,francia, luxemburgi nagykovet Orban halojabol! Leutaznak a delvidekre egy kobmeter EU-s utlevellel es meg meg se kell allni avonatnak Budapesten. Par oran belul nyugaton vannak a tuszok!

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 08:44:33

Gondolom, a zsidókat kitakarítják, a többi áttér az iszlám hitre.

"Akik ide akarnak jönni, azok, még ha akarnának is „alkalmazkodni” bármilyen életmódhoz, nem találnak ilyet. Nekik viszont vannak gyerekeik, vagy ha nincsenek, lesznek, és nem félnek attól, hogy a hangjuk mellett az öklüket is felemeljék."

Mint ahogy ez már Koppenhágában a valóság:
nemzeti.net/az-arabok-europai-fovarosa-rotterdam-3165585.html

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 08:47:02

@Eszter8826: Persze. A német anyák pedig azért nem szülnek mert még nálunk is csóróbbak.

A cigányoknál pedig azért van legalább 3 gyerek mert ők gazdagok, de még náluk is gazdagabbak a pakisztániak, ahol a 20 gyerek is simán előfordul.

Nem lehet, hogy szociológus vagy, mert nagyon vágod?

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 08:53:01

@annamanna: Ezért jó dolog a net. Nagyon hamar lebuknak ezek a "vezető magyar véleményformálók".

Ezeknek az a "dolga", hogy a lakosság ne védje meg a hazáját, hanem egyfajta nihilizmus uralkodjon el. Aztán nyilván majd lépnek.

"Történész" Sajnos tele vagyunk efféle "történészekkel" és ez meg is látszik a hivatalos történelem szemléleten.

bontottcsirke 2015.09.03. 09:09:00

Ez így van. Ezek nem fognak itt alkalmazkodni semmihez. Nagyjából a cigányokkal vonnék párhuzamot, ha egy család költözik a lépcsőházba, akkor még nagy nehezen kontrollálható a helyzet, de kettőnél már reménytelen.

Zuhanó ingatlan árak, veszélyes kerületek, terrorizmus. Ez vár ránk. De hát 7 milliárdan vagyunk elértük a kritikus tömeget, valahogy meg kell szabadulnunk egymástól.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 09:12:52

Index címlap a jövőből:

alfahir.hu/sites/default/files/kepek/index_1.jpg

Már eleve az furcsa, hogy magyarul van.

Ad Dio 2015.09.03. 09:34:23

@midnight coder:

Én nem így gondolom. Ez az USA útja. Európának ez nem fog menni.

"Közös nyelvnek" ott az angol és a német. Elsősorban az angol, minthogy a globális világnak is ez a kontaktnyelve.

Az européer identitást pedig a nemzeti identitásRA kell ráépíteni és nem a HELYÉBE erőszakolni.

És Európának egy minimum együttműködést kellene kidolgoznia és nem valami szupereurópa ideát erőltetni. CSAK azt kellene EU szinten szabályozni, amit FELTÉTLEN muszáj, minden mást meghagyni alacsonyabb szinten irányítva (ország, régió, helyi közösség).

Európát nem megfáradt öregúrnak látom, hanem a lázas kamasz Amerika és Oroszország mellett amolyan lehiggadt/lehiggadófélben lévő kissé ironikus stílusú 30-asnak látom. Lassan végleg kinövünk a vad ideák korából és reményeim szerint probléma/megoldás-orientálttá válunk.

Nemhogy temetem Európát, hanem épp ellenkezőleg: azt gondolom, hogy a kényszerítő feladatok fel fognak növeszteni minket, sokkal hamarabb mint bárki mást. Európa a közeljövőben húzóterületté fog válni.

Trackers 2015.09.03. 09:47:36

Az EU ebben a jelen formájában bizonyosan megszűnik létezni.
Az EU-t ellepő baloldali és liberális elvek tarthatatlanok.

Vagy mi állítjuk a ballib ideológiák nevében elkövetett öngyilkos bevándorló özönt, vagy a bevándorlók irtják ki gyökerestül a kereszténységet, és liberalizmus utolsó morzsáját is az EU-ból.

Ha szerencsénk van, akkor a többi EU-s ország is azt teszi majd amit mi.
A határra kifelé nyitott, befelé zárt tranzitzónát hozunk létre, ahol döntenek a menekültkérelem sorsáról.
Így az EU eldöntehti hogy mennyi menekültet enged be, milyen leosztásba ami a kvótát illeti.

HA szabadon engedjük be őket, akkor se a státuszt, se a helyet nem lehet meghatározni.
és kipusztulunk.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 10:12:32

@Ad Dio: Jól látható, hogy az EU vészhelyzetben nem működik, a helyzetet most az menti meg, hogy az egyes tagországok szépen felrúgják a z egyezményeket és EU-n kívül fognak össze.

Ezt az egységes EU-t én sem erőltetném, túl vonzó az USA és Izrael számára. Így is túlságosan nagy a befolyásuk az EU-ra. (Embargó, közel-keleti politika, zsidók pozitív diszkriminációja)

Kivlov 2015.09.03. 10:55:31

@Trackers:
Az EU-nak ebben a formában nincs is semmi értelme.
Szabad határokat EU nélkül is lehet(ne) csinálni.
Az EU-nak akkor van jövője, ha tényleges Euópai Egyesült Államokká alakul, szinte azonos törvényekkel, bérekkel, pénzzel...

2015.09.03. 11:13:06

@♔bаtyu♔: Giulio Meotti. A cikk írója, amire hivatkozol. Biztopsan hiteles forrás, hisz ő írta ezt is:

They are both right, Finkielkraut and Houellebecq, and they both explain why only Israel and its people, not the West, are the ultimate hope of civilization. Only Israel still uses war and military force for good reasons, and only in Israel you have that mix of vibrant modernity and ancient spirit which give reasons for survival.
Ask not only the ordinary Jews who live and fight for Eretz Israel. Ask the Lebanese Marronite "collaborator" with Israel who until the withdrawal in 2000 fought Islamists and now lives in Israel. Ask the Druze serving in the military. Ask the Arab Christians who fight for recruitment in the IDF and don't want to be called "Arab". Ask the loyal Bedouins, the Circassians, the Bahais ... For all of them, Israel is really a light unto the nations. As it should be for all of us.

Érdekes, hogy van neki több Izraelt éltető cikke is....
Újabban a zsidók a példaképeid?

lavór 2015.09.03. 12:05:40

Csak xólok: ide senki sem jönne. Innen csak elmenne.

kewcheg 2015.09.03. 12:16:20

Gyerekkoromban arra emlékszem, hogy amikor ment a Panoráma, a szíriai politikusok mindig öltöny-nyakkendőben jelentek meg, ellentétben a zsákba, meg leplekbe öltözött többi arabbal. Később arról beszéltek, akik jártak ott- (sajna én nem)- hogy egy élhető ország, működő társadalom, telistele a keresztes-korból maradt emlékekekkel. Még talán a vallásszabadság se volt probléma. Éppen ezért szerintem a szíreket nem probléma beengedni, ugyanakkor az afgánokkal, pakisztánokkal és muzulmán albánokkal megtartanám a három lépés távolságot...

Tudományos libsizmus 2015.09.03. 12:52:40

@Bell & Sebastian:
Az a helyzet, legfőbb ideje lassan felkészüli a német menekültek fogadására, úgy 10 éven belül.

nu pagagyí 2015.09.03. 13:23:27

Az eszmetörténész befejezte a történelmet.

KUHULIN 2015.09.03. 13:28:09

"Megadja Gábor eszmetörténész"
LOL!

KUHULIN 2015.09.03. 13:29:35

@lavór: Csak szólok, hogy ez az első hullám. Ezek az "agysebészek" akiknek - állítólag - örülnek a németek.
Majd jön a többi is. Az lesz a gáz...

nu pagagyí 2015.09.03. 13:37:03

Riadó! A kun menekültek elözönlötték határainkat, barbár szokásaikkal riogatják jámbor népünket. Nemrég Kunszállás határában bukkantak fel és összeszemetelték a környéket, letaposták a veteményt. Nem hajlandók együttműködni a királyi hatósággal, letelepedési engedélyt követelnek.

nu pagagyí 2015.09.03. 13:38:48

@KUHULIN: Gondolom, te is minimum agysebész vagy és attól rettegsz, hogy elveszik a munkádat.

KUHULIN 2015.09.03. 13:41:57

@nu pagagyí: Aha. Akkor olvasd el még egyszer amit írtam! Lehet lassabban is...

Szemita Anti 2015.09.03. 13:46:47

"Olyan helyről jönnek, ahol golyózáporban és halálos fenyegetésektől kísérve aknák között kell élni"

Talán a magyarok tehetnek róla?

Mi közünk nekünk ahhoz, és főként mi a FELELŐSSÉGÜNK abban, hogy más országokban az iszonyat buta tömegeket miért lehet polgárháborúkba belehajszolni?

KUHULIN 2015.09.03. 13:50:26

@lavór: A többség szerint: ne jöjjenek!

lavór 2015.09.03. 13:51:46

@KUHULIN:

Népszavazzuk meg, kiderülnek a pontos számok.
Egyébként meg nem tök mindegy, egy se akar itt maradni, annyira xar ország ez.

KUHULIN 2015.09.03. 13:52:11

A tesók sem kérnek belőlük. Ez nagyon szomorú...
"A négy éve tartó szíriai polgárháború elől rengetegen menekültek a szomszédos Libanonba, Jordániába és Törökországba, a gazdag öböl menti olajmonarchiákba azonban nem jutott el senki.

A hat, öböl menti állam – Bahrein, Kuvait, Irak, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint nem fogadott be egyetlen szíriai menekültet sem."
www.origo.hu/nagyvilag/20150903-a-gazdag-arab-allamoknak-nem-kellenek-szir-menekultek.html

Szemita Anti 2015.09.03. 13:59:47

"Nincs semmink és nem is tudunk felmutatni semmit"

Így igaz. Jól mondod. Nincs SEMMITEK.

A többezer éves történelmetek alatt, bár körbejártátok a Mediterrániumot, meg a Közel-Keletet, és végigmigráltátok a teljes Európát is, mégis KÉPTELENEK voltatok bárhol megtelepedni, és államot alapítani.

Állandóan idegen hatalmakhoz dörgölőztetek, idegen népek vérét szívtátok, amíg végül minden népnél kitelt a becsületetek, ráuntak, hogy parazita módon éltek és elzavartak titeket.

Hazátok sose volt, országotok is csak azóta van, amióta az ENSZ rabolt nektek hozzá földet. De országotok se lesz, ahogy a világpolitika úgy alakul, hogy a nyugati világ kifarol mögületek.

Jól mondod: NINCS semmitek.

Szemita Anti 2015.09.03. 14:04:28

"A világ nyugati részén három amerikai kell egy francia vonatra egy terrorista lefegyverzéséhez, mert a személyzet elbújik a budiban. "

Az eseményeknek lehet egy olyan durva olvasata is, hogy

1. a 45 évig "ideiglenesen hazánkban állomásozó" szovjet csapatok kivonása után negyed évszázaddal

2. most a nyakunkba - és velünk együtt MINDEN uniós tagállam nyakába - akarják ültetni az "ideiglenesen hazánkban állomásozó" amerikai csapatokat, méghozzá minden eddiginél nagyobb létszámú állománnyal

3. arra hivatkozva, hogy az EU önerőből KÉPTELEN megvédeni a határait és fenntartani a határain belül a törvényes rendet

És ez az olvasat félelmetes magyarázatot ad arra is, hogy Brüsszelnek miért is nem akaródzik fellépni a migránsok özöne ellen. Azért, mert a tétlenségével SZÁNDÉKOSAN készíti elő az Unió tagállamainak az USA általi megszállását.

Talán a legújabb, "vonatos" terrorakció is ennek a projektnek az előkészítését szolgálta, MEGRENDEZETT akcióként. Mert ugye ki a faxom hiszi el (a zsíragyú nyugat-európai konzumidióta polgárokon kívül), hogy kirongyol a budiból talpig Kalasnyikovban a terrorista, de már a budiajtóban elkeni a száját két hős amerikai tengerészgyalogos, meg egy hűs amerikai egyetemista?

Medgar 2015.09.03. 14:17:58

@Robinzon Kurzor: A furcsa az, hogy merkel fordult egy olyat, hogy a németek nem tudják magyarázni...

Medgar 2015.09.03. 14:24:37

@Szemita Anti: Ez ütötte meg a szemem: "A világ nyugati részén három amerikai kell egy francia vonatra egy terrorista lefegyverzéséhez, mert a személyzet elbújik a budiban."

De ha mondjuk brit, olasz, vagy lengyel katonák lettek volna akkor a személyzet mellé bújnak, ha meg véletlenül légiósok akkor még a vonatról is leugranak.

Egy szó mint száz, nem az volt a mázli, hogy 3 amcsi volt ott hanem, hogy 3 katona.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 15:10:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: Egyrészt ez a véleményem, tehát ezt a cikket nem olvastam, másrészt miért ne lehetnének zsidók a példaképeim? Eltekintve attól, hogy attól még nem példakép valaki, mert egyetértesz vele. (legalábbis nálam).

Szemita Anti 2015.09.03. 17:03:15

@nu pagagyí:

Szerencsére neked is láthatóan agysebész a végzettséged :)

Szemita Anti 2015.09.03. 17:04:29

@Medgar:

"Egy szó mint száz, nem az volt a mázli, hogy 3 amcsi volt ott hanem, hogy 3 katona."

Hacsak nem megszervezett jelenet volt, a propaganda kedvéért.

annamanna 2015.09.04. 06:51:14

@♔bаtyu♔: Ha ez eszmetörténész, akkor én bányamérnök vagyok.
Ilyen alapon a falfirkálók is festőművészek, na meg a bolondokházában is rengeteg Napóleon szaladgál.
süti beállítások módosítása