Itt a hét legérzelgősebb riportjának háttere: megszólal a „védett házak” keresztapja!
2015. július 28. írta: Stumpf András

Itt a hét legérzelgősebb riportjának háttere: megszólal a „védett házak” keresztapja!

menekultek.jpg

Érzelgős propagandában is lehet nagyot alkotni, a teljesítményt, a minőséget a Mandinernél pedig mindig részrehajlás nélkül süvegeljük meg, így aztán a Népszabadság menekültes riportja kapcsán már épp nyúltam volna kalpagomért, amikor észrevettem: a Tutiblog az ő érdes modorában már beelőzött. Aztán Zsuppán András is megénekelte a könnyfakasztó cikket, amely Budapestet az idegen/menekültgyűlölet fővárosaként mutatja be, ahol már csak néhány jó lelkű punk, szélsőbalos, antifasiszta és liberális a hatalmas elvi ellentéteiken is felülemelkedve küzd együtt az elnyomás ellen, természetesen illegalitásban. Az új kor Wallenbergei ők – a cikk sugallata szerint legalábbis.

„Hat gyerek és hat felnőtt indul el a pesti éjszakában, táskákat, szatyrokat cipelve. Egy védett házba tartanak. Így nevezik a helyet a vendéglátók. Útközben néha hátrapillantanak, nem követi-e őket valaki.”

Védett ház. Értjük. 1944 van, újra '44!

Zsuppán cikkében már szerepel, hogy a Népszabi-riport megjelenése után a Migration Aid sajtófelelőse levelet írt a lapnak.

„A riportban használt terminológiát a történelmi vonatkozású áthallások miatt nem áll módunkban elfogadni. A jelenlegi helyzetben az éjszakai átmeneti szállások semmilyen összefüggésben nem állnak a második világháború idején létesített védett házakkal, a cikk által használt megnevezést egyértelműen túlzásnak értékeljük, használatától elhatárolódunk.”

A Népszabadság ehhez hozzáfűzte: „A Migration Aid kérdésünkre elismerte, hogy az aktivistái használják a védett házak kifejezést.”

És ezt így hogy? − tettem fel magamnak az újságírói kérdések legjobbikát, mígnem menekültsegítő olvasónk az én segítségemre is sietett. Nevének közléséhez nem járult hozzá, cserébe feloldotta az ellentmondást. Eszerint a „védett ház”-szöveget valóban használja egy kisebb csoport, de nem minden segítő tud erről, ahogy a helyek elhelyezkedéséről sem. Az elnevezés nem a vészkorszakra utal, hanem spontán jött. Kiderül az is, hogy a segítők egyáltalán nem a gonosz magyar államtól féltek, főleg nem annak rendőrségtől. Annyira nem, hogy a rendőrség még segített is a menekültek biztonságos elhelyezésében. Itt van tehát a sztori egy aktív résztvevő szemszögéből, aki ráadásul – amint máris kiderül – könnyedén lehet a 2015-ös „védett házak” keresztapja.

„A Hatvannégy Vármegye július 9-én éjszaka történt akcióját követően a rendőrség a MÁV-val megnyittatott egy félreeső helyiséget az egyik pályaudvar végében másnap reggelig. Napközben a helyiség bezárt, de a következő nap volt a HVIM-tüntetés, egy éjszakára is ottmaradó kopasz vitézzel, így az utolsó vonat elindulása után újra megnyitották éjszakára, az érkező menekülteket pedig oda vittük be a rendőrséggel együttműködve, akik mindig tettek arról, hogy az adott radi-pajtásék ne nagyon bóklásszanak arra, amikor éppen bevittünk egy-egy csoportot.

Mivel a menekülteknek valahogy el kellett magyarázni, hogy miért és hova megyünk, ekkor kezdtük el a safe place/ safe house kifejezéseket (meg persze gugli fordított arab, fárszi nyelvű változatban) használni. Még az is lehet, hogy én voltam az egyik első aki ezt elkezdtem használni, amikor három rendőr, két segítő, és kb. egy tucatnyi nagyon betintázott horogkeresztes trikós pattanásos kamasz társaságában próbáltam öt-hat igencsak megrémült afgán és szír arcnak elmagyarázni, hogy akkor elvinném őket egy biztonságos helyre. De esküszöm, hogy miközben ebben a meglehetősen szürreális helyzetben próbáltam kézzel-lábbal és gugli fordítóval megértetni magam a menekültékkel, abban a helyzetben egy pillanatig nem gondoltam történelmi áthallásokra... Mivel Zagyva pajtásék mindennapos tüntit ígértek, ezért ez a biztosított hely még több, mint egy hétig minden éjszaka kinyitott. Erről a segítők többsége sem tudott, mert éppen az volt a lényeg, hogy lehetőleg ne kerüljön nyilvánosságra a hely. Aztán, mivel itt nem volt semmilyen lehetőség mosakodásra, csak egy mobil wc volt felállítva, néhányan elkezdtek magánlakásokban szervezkedni, a »safe house« kifejezés pedig ezekre is átragadt.”

A szóhasználat kérdését ezennel kimerítően tisztáztuk – már ami a menekültsegítők szempontját illeti. A Népszabadság produkciójára ez azonban nem vethet árnyat, a riport tehát egyöntetű szavazatom alapján kiérdemelte a hét nyálpropaganda-alkotásáért járó elismerést. Szívből gratulálok!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr37661506

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Itt a hét legérzelgősebb riportjának háttere: megszólal a „védett házak” keresztapja! 2015.07.28. 20:00:01

A „védett ház”-szöveget valóban használja egy kisebb csoport, de nem minden segítő tud erről, ahogy a helyek elhelyezkedéséről sem. Az elnevezés nem a vészkorszakra utal, hanem spontán jött.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picur3ka 2015.07.28. 23:29:09

@Herr Schnitzel Lutscher:

Hacsak úgy nem.

Szeretek kertészkedni. Szakirányú info, csak (n)agyon érintőlegesen kapcsolódik. Terményválasztás.

"Egyrészt komoly bevételt várunk a tormából, másrészt ezt a növényt nem lopják el a közelben lakók."

Bell & Sebastian 2015.07.28. 23:35:20

@annamanna: Nem nyernek pert, mert ideiglenes létesítményről van szó.

Még Jótünci se lehet tökéletes, mert a „fedett” -jelző is használatos földalatti körökben. Az ISIS fölépítése pedig éppen ahhoz az amerikai szenátorhoz köthető aki pomt nem arról híres, hogy Orbán a barátja. Arról nem is beszélve, hogy ezt már egyszer (vagy többször) eljátszották a világtörténelemben (ismert forgatókönyv), pont a zsidók kárára. Hogy az ál-kalifa MOSSAD ügynök és született jidou, ezt már meg sem említem.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.28. 23:51:55

@picur3ka: nem osztrákok lehetnek a tolvajok, mert a wiener virsli frissen reszelt torma nélkül semmit se ér

annamanna 2015.07.28. 23:57:19

@picur3ka: na, a másik cikkben ott a mondat:
"mondja Ági, miközben C-vitamint és céklalevet ad egy erősen köhögő nőnek.
Éjfélre elcsendesedik a szoba. A védett házban reggel kilencig maradhatnak a menekültek, utána kezdődik a fertőtlenítés"

Gratulálok!!! Erről van szó! Erősen köhög, fertőzésveszélyes, folyton fertőtleníteni kell, és a kormányzat vastagon beleszarik mindenbe, csak röhög és húzza az emberek agyát.

Biztos ez a cikk is volt: 444.hu/2015/07/28/10-szam-ami-erzekelteti-mennyire-tartja-valodi-problemanak-a-bevandorlast-a-kormany/

"2016: 8,964 milliárd forint
Tehát jövőre semmivel sem költünk többet az egyre súlyosbodó migrációs nyomás ellenére (miközben például az Emmi kulturális államtitkárságának költségvetését 36,4 milliárdról 66,6 milliárd forintra emelik jövőre)."

Miközben Orbán arról beszél, hogy az igazi veszély Afrika mélyéről érkezik, semmiféle óvintézkedést nem tesznek a járványveszély elkerüléséért.
Hát mindenre ők sem gondolhatnak!!!!

Egyébként roppant érdekes volt elolvasni a wiki cikkét a ruandai mészárlásról, és arról, hogy utólag az egész francia kormány meg lett vádolva*, mert még mindig erős gyarmati hátszele van annak, ami Afrikában történik.
Tehát azt a veszélyt, ami Afrikából érkezik, Párizsból, Londonból vagy Brüsszelből irányítják.

@Bell & Sebastian: "Hogy az ál-kalifa MOSSAD ügynök és született jidou, ezt már meg sem említem."

Tudom. Alap. Amúgy még él? Azt hittem, már sikerült átkerülnie a túlvilágra.

*"2008. augusztus 5-én a ruandai kormány egyik bizottsága azzal vádolta meg a francia hatóságokat, hogy tudtak a készülő népirtásról, sőt segítettek a szélsőséges hutuknak a népirtás kivitelezésében. A jelentés 33 magas rangú francia tisztviselőt nevez meg, akiket felelősség terhel a tragédiáért, beleértve François Mitterrand elnököt, Edouard Balladur miniszterelnököt, Alain Juppe külügyminisztert és fő segítőjét Dominique de Villepint (a későbbi külügyminisztert). „A francia katonák közvetlenül felelősek tuszik és a tuszik bujtatásával vádolt hutuk meggyilkolásáért” - írja a jelentés, melyet a ruandai Igazságügyi Minisztérium állíttatott össze.[10][11]"
És: hu.wikipedia.org/wiki/Ruandai_n%C3%A9pirt%C3%A1s#A_nemzetk.C3.B6zi_szervezetek_t.C3.A9tlens.C3.A9ge

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2015.07.28. 23:58:18

most nem azért, de a HVIM tüntetésről szóló videobeszámolókban is feltűnik egy-két Szálasi-trikós, vaskeresztes, birodalmi sasos hülyegyerek. (félig punk-kinézetű 14-15 évesek)

nem lehet, hogy pont erről a társaságról lehetett szó?
scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/11825157_10153416879448930_2056844228102446054_n.jpg?oh=0f9bb22a05eecdae590860bfde6f2280&oe=5611B28D

Bloodscalp 2015.07.29. 00:07:45

@Yorik: Igen! Mondjuk: Ilyen ország már aztán tényleg nincs, ja de egy mégis van: orbánország címmel

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.29. 06:04:03

Ez pont olyan dolog, mint egyes jobbosoknál 1990 után kíméletlen antikomcsi harcot folytatni.

Ennek a balos verziója az antifasizta harc.

Szóval kinevezzük, hogy ki az ellenség, azt elnevezzük komcsinak vagy fasisztának, azt "harcolunk" ellene.

Virág et. 2015.07.29. 07:45:51

@Herr Schnitzel Lutscher: Teljesen igaza van JT-nek. A védett ház, az nemcsak a 40-es években létező fogalom, hanem ma is. Pl. amiről a linkelt MN cikk is szól. Persze akkor nem lenne a nagy LELEPLEZÉS!!!4!4!

Egyébként talán megoldás lenne minderre, ha nem civileknek kéne saját pénzből idegenrendészeti feladatokat ellátni, hanem az államnak, ami erre kapja a milliárdokat az EU-tól. Azt, Vitkor és János, nem arra kapjátok, hogy házat, autót meg svájci órát vegyetek magatoknak, miközben a fél mandi tapsikol hozzá, ütemesen, Stumpffal meg a többi elvhuszárral az élen, hanem hogy ellássátok azokat az alapvető feladatokat, amelyekre kötelességet vállaltatok. Ráadásul ezúttal, mint az EU csatlakozási tárgyalást lefolytató párt, ezt a kötelezettséget még csak nem is a szemét Gyurcsány meg a komcsi Horn vállalta nektek, hanem ti, magatoknak. Személyesen.

Virág et. 2015.07.29. 07:51:34

Biztos nekem vannak irreális elvárásaim, de mi lenne, ha egyszer, csak egyetlen egyszer az ún. jobboldali sajtó egy "leleplező cikket" nem az ellenzékről közölne, hanem mondjuk azokról, akik speciel diszponálnak is közpénzek felett, közhatalommal rendelkeznek, jogot alkotnak? Magyarul az ún. kormányról, kormánypártról, kormánypárti többségről.

Ja, tudom, megállna a világ forgása. Addig is marad a népszabi kíméletlen leleplezése és a forint húsz fillér nem közpénzből gazdálkodó hippi-civilek szigorú vizsgálata.

Kemények vagytok. Igazi újságírók, zsurnaliszták. A VICE, az hozzátok képest gyerekek, nagy semmi. Amatőr libsi banda.

picur3ka 2015.07.29. 10:18:53

@Herr Schnitzel Lutscher:

Nem, arrafele sündisznót meg varnyút tenyésztenek.

picur3ka 2015.07.29. 10:21:40

@annamanna:

Fertőzésveszélyes embert bújtatni, nem bcs? Vanak ilyen járvány megelőzési törvények, meg ilyesmik.

Különben, a céklalé az jó, attól olyan hasmenése lesz, hogy el is patkol.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 10:32:59

@Virág et.: Teljesen jogos.

Ám, ameddig nem látogathatok el alanyi jogon az Egyesült Államokba (és vissza), szelhetem át a kontinenst egy alanyi Herfli-Dávidsason (tankban kokóval) az Egyesült Állam pénzén, azannyukmicsáját!

Itt bennszülött vónék, nem turista!

picur3ka 2015.07.29. 10:39:45

@Virág et.:

Kedvenc hírforrása írja: 1.6 jön az EU-tól, 8.9-et költ rájuk az állam.

picur3ka 2015.07.29. 11:56:38

Hadd álljon itt a hét egyik legérzelgősebb kommentje is, amit láttam egy másik blogon:

"Tegnap ott jöttem el kocsival, és meg kellett állnom a lámpánál. Hát Bangladesh üdülőtelep ehhez képest. Egy talpalatnyi terület se szabad a mi szép Nyugatink előtt, szemét és emberek halmazai, kosz, bűz, mocsok, sötét tekintetek és gyülekező fosztogatóhiénák a néhány katasztrófaturista szerencsétlen budapestinek, aki meg akarja közelíteni a villamosmegállót. No meg egy nyíltszínen ürítő nemnevezemnevén az utca közepén.
Istenemre, kezdem visszasírni a kádárkorszakot a gumibotokkal. Tán épp ez a cél. Bár most esküszöm, nem bánnám. Sőt, mást se.
Persze, csak ha nem a náci magyarokat kezdenék el begyűjteni a balliberális álom szerint."

Jean Sol Partre 2015.07.29. 13:56:36

@picur3ka: meg az is, hogy a külföldi publikum sem tud semmit rólunk. Ennyivel lettünk tájékozottabbak most.

TG69 2015.07.29. 13:57:32

BASZÓDJ MEG STUMPF :) Ez most már nagyon kikivánkozott belőlem hülyegyerek!!!!

www.sorsunk-jovonk.hu/shelter.html

picur3ka 2015.07.29. 14:07:28

@Jean Sol Partre:

Ez egy butaság. Nem muszáj válaszolni, ha nincs mit.

picur3ka 2015.07.29. 14:11:48

@TG69:

Nem kell ennyire begurulni. Teljesen másról van szó.

TG69 2015.07.29. 14:40:25

@picur3ka: Mindig arról van szó, amire a kisstumpf gondol... :) Azért aristot meg dobrayt nem gondoltam volna, hogy lehet alulról súrolni, de stumpföcsinek sikerül. Igaz meg is dolgozott érte. Talán KK&TT volt még ekkora hülye.

picur3ka 2015.07.29. 14:51:26

@TG69:

Kínait külön szerettem, Aristót is...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.29. 14:59:48

@TG69:

És minek védett ház a migránsoknak? Ki bántalmazza őket, hacsak ők nem egymást?

Virág et. 2015.07.29. 15:09:15

@picur3ka: Egy fenét. Az 1.6, az a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap 2 milliárdjából az EU-s rész. A 8.9 pedig a BÁH teljes éves költségvetése (!!!), ami nem csak menekültüggyel foglalkozik, sőt. És ennek a költségvetésnek egy jelentős százaléka EU-s, illetve más nemzetközi forrás (pl. UNHCR).

Korábban leírták: kb 5 mrd megy el menekültügyre és határőrizetre (ez csak részben van benne a fenti 8.9-ben, mivel a határt nem a BÁH, hanem a rendőrség őrzi), ebből 4.5 milliárd EU-s vagy nemzetközi forrás, 500 millió a hazai.

picur3ka 2015.07.29. 15:13:37

@Virág et.:

Írja meg nekik!

Tehát még abból a többől, van, ami EU-s. Mért szenvedsz ezzel? S gondolod, az EU nem akar valamit a határvédelmi pénzéért?

TG69 2015.07.29. 15:22:46

@bbjnick: Először is tisztázzuk létezik ez a fogalom és teljesen független a holokauszttól. Ezután tölts el napokat a1) hajléktalanként a2) ellened hiszterizált őslakosok mellett
Budapesten és akkor rájössz mitől hívhatják védett háznak.

TG69 2015.07.29. 15:29:12

@picur3ka: Pedig akkora infantilis hülyét mint a kínai pszichoanalízis tankönyvekben kellene mutogatni.

Aristo meg a többi műkonzi belemerevedik egy ideálisnak vélt "természetes" állapotba a múlt egy távoli pontjába (persze mindenki másba, olyan ez mint az összes igaz vallás) amiről a1) nem tudják, hogy ideológia a2) nem tudják hogy megkonstuált valóság és a3) nem tudják hogy mért múlt el. Fárasztó olvasmányok voltak és már lemondtam róluk :).

Most megjelent itt a kis Stumpf és türéshatáraimat feszegeti vlel az egész mandiner. Lassan leszokom az egészről, mert azért a pár turul/ergé szösszenetért, amit allegórikusan elrebegnek a jó kormányzásról vs valóság már hiteltelenné válik a sok szar mellett. Ez van. Sajnos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.29. 15:35:25

@TG69:

1) A védett ház az egy ugyanolyan fogalom, mint az illiberális.:-) Foglalt a jelentése.

"védett ház

Fogalom
A semleges államok képviseleteinek védelme alatt álló zsidók (lásd védőútlevél) részére 1944 novemberében lakóhelyül kijelölt ház. A ~ak zöme az Újlipótvárosban, az újpesti rakpart (Szent István park)–Szent István körút–Csáky (ma Hegedűs Gyula) utca–Wahrmann (ma Victor Hugo) utca által határolt területen volt. A védett házakban lakni elvileg kedvezőbb helyzetet jelentett, a gyakorlatban az itt lakók közül is sokan áldozatul estek a nyilas fegyveresek akcióinak. Lásd még gettók Budapesten."

www.hdke.hu/node/3023

2) Az angol shelterre van bevett magyar fogalom, a menedék, menedékhely és nem védett ház.

Virág et. 2015.07.29. 15:39:02

@bbjnick:

"A védett ház az egy ugyanolyan fogalom, mint az illiberális.:-) Foglalt a jelentése."

Ezt tudja a Magyar Nemzet is?

mno.hu/migr_1834/vedett-haz-620244

TG69 2015.07.29. 15:42:34

@bbjnick: Ez hülyeség.

"A Sorsunk és Jövőnk Alapítvány ötödik éve működteti Magyarország első Shelter-házát (Védett-házát), mely elsősorban bántalmazott nők, anyák és gyermekeik biztonságos elhelyezését szolgálja."

Tehát az az alapítvány aki kifejezetten evvel foglalkozik is hívja védett háznak. immár 5 éve és senki le sem szarta. Akkor most se zavarjon senkit.

Virág et. 2015.07.29. 15:45:24

@TG69: A MN cikk 10+ éves, az se zavart senkit eddig. A fogalom csak most lett "foglalt" úgy látszik. Mióta az állampárt érdeke ezt kívánja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.29. 15:45:30

@Virág et.:

Amiről a cikk beszél, az nem shelter (azaz menedékhely), hanem safe house. A safe house kifejezés olyan titkos rejtekhelyekre használják, ahová például a rendőrség vagy a titkosszolgálatok bujtatják el az embereiket, tanúikat.

Virág et. 2015.07.29. 15:47:29

@bbjnick: A magyar kifejezéssel volt a probléma. Az pedig védett ház mindkettő esetében. Egyébként ahány szakma, annyi jelentése egy szónak. A menedék pl. ugyanúgy "foglalt", mint szinte bármi más. Ezzel nem jutunk előrébb. A lényeg, hogy a védett ház kifejezést használták a zsidókon túl más esetben is, használják ma is és hogy a jelenlegi "keresztapja" is ezt a kifejezést használta, pedig nem a zsidó-párhuzamra gondolt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.29. 15:51:48

@Virág et.:

Te is egy védett házból kommentelsz, @Virág et.?:-)

Virág et. 2015.07.29. 15:52:08

Egyébként, aki olvassa a népszabi cikkét, annak csak akkor jön le a II. vh-s párhuzam, ha nagyon erre akar következtetni. Stumpf pontosabban célzott volna, ha a népszabi helyett a 444-et szemelvényezi. Ők azt írták, hogy "újra vannak védett házak Budapesten", ami marhaság, mivel eddig is voltak. Ők nyilván a zsidó-házakra gondoltak.

Bár az is igaz, hogy a 444 félkomoly és a cikkeik fele szimpla trollkodás, a másik fele meg reblog. Szóval az valószínűleg nem csattant volna ekkorát.

TG69 2015.07.29. 15:54:20

@bbjnick: Igen, szerintem is. Jobber publik önlenácizása már a vég :). Nem is kellünk már mi hozzá!

Virág et. 2015.07.29. 15:54:45

@bbjnick: Az irodámból kommentelek. Védettnek annyira védett, mint egy iroda általában. Menekültek nincsenek itt, ha erre célzol, de az erőszakos párjuk elől menekülő anyukák sem.

picur3ka 2015.07.29. 16:13:03

@TG69:

Na de én is gyermeteg vagyok...

Egyébként meg akárhogy utálja Stumpfot, igaza van, direkt érzelgős, rettegdés írás. Én meg ettől vagyok rosszul már vagy 20 éve.

Illegális, határsértő tömeg, valójában a kutya nem csinál velük semmit, pedig kellene.

Attól függetlenül, hogy mi van a Mandinerrel, meg a Fidesszel, csak témánál maradva.

picur3ka 2015.07.29. 16:16:21

@bbjnick:

Vagy terroristák, földalatti mozgalom. Biztonságos ház/hely a fordítása.

A védett az a protected housing.

picur3ka 2015.07.29. 16:18:46

@TG69:

Na de ennek semmi köze az illegális bevándorlókhoz, akármit is fordítgatnak.

2015.07.29. 16:51:20

@TG69:

Javaslom, hogy a Migration Aidnek is írd meg, hogy baszódjon meg, különben azt kell, hinnem, hogy csak Stumpf András nemi életére izgulsz.

"A riportban használt terminológiát a történelmi vonatkozású áthallások miatt nem áll módunkban elfogadni. A jelenlegi helyzetben az éjszakai átmeneti szállások semmilyen összefüggésben nem állnak a második világháború idején létesített „védett házakkal”, a cikk által használt megnevezést egyértelműen túlzásnak értékeljük, használatától elhatárolódunk.

Zsohár Zsuzsanna
sajtófelelős
Migration Aid”

Kandeláber 2015.07.29. 17:45:29

@picur3ka: Múltkor olvastam az yahoon egy tudósítást az épülő kerítésről.
A hozzászólók 90 %-a elismerően írt róla.
Itt pedig a Daily Mail írása az épülő kerítésről.
A cím: "Good luck with that!" Szóval libsikéim, egyre törpébb minoritássá töpörödtök...:D
www.dailymail.co.uk/news/article-3162980/Good-luck-Hungarian-soldiers-continue-construction-work-new-border-fence-hope-stop-unprecedented-flow-migrants-Serbia.html

picur3ka 2015.07.29. 17:53:28

@Kandeláber:

Áttörték a rögtönzött kerítést Angolországban, sürgős kormány gyülekezés van.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.29. 18:31:30

@picur3ka: he-mi-hogy-miva-he-eeeh... (visszaalszik és horkol)

Bell & Sebastian 2015.07.29. 19:00:20

@Herr Schnitzel Lutscher: Nappal alszik, mert éjjel utálsz alagutat ás.

picur3ka 2015.07.29. 19:23:44

@Kandeláber:

Ezek megszakértik:

- sokkal magasab kéne legyen(sokak)

- dupla kell, közte aknásítva(ausztrál)

- ha áram van benne, jó lesz az(sokak)

- alá fognak ásni, mint nálunk(amcsi)

- ezek tanácsi dolgozók voltak, hogy kettő fogja a többi nézi(angol)

- IKEA-ba vette az asszony(angol)

- 3 lány, 11 felnőtt férfi, furcsa gondolatom támad(német)

- Németo. beleszól? Ki a túró ez a Merkel diktátor, hogy mindenbe beleszól?/ a magyarok mondják meg a németeknek, hogy kopjanak le(többen)

TG69 2015.07.29. 21:01:01

@grundigg: Nincs koze az itthoni helyzethez. Ha en nem ismertem fel a vedett hazban 44-et ekkor mindenki nyugodjon le a picsaba :-)

Kandeláber 2015.07.29. 21:35:19

@picur3ka: Mindenki mindent megmagyaráz.
Írja az fb-n egy libsi csaj (hogy honnan az információi, rejtély) hogyaszongya azok közül a niggerek közül, akik ötvenhatan összefosták magukat a Nyugatiban, csak "egy felnőttnek és egy gyereknek volt vírusos hasmenése".
Tehát a többi csak úgy spontán fosta tele a Nyugatit.
Ezek mindent megmagyaráznak, bebizonyítanák, hogy a migránsok döntő többsége képzett filozófus, halbiológus, sebész, könyvtáros, akik néhány nap alatt sikerrel integrálódnának az európai kultúrkörbe, ha hagynák őket. etc.. etc...
De mi, kultuláratlan, barbár és náczi magyarok szégyelljük magunkat, mert nem visszük ezeknek a szegényeknek kaviárt meg vörös lazacot oda, ahol éppen százszámra döglenek a parkban, , és nem viszünk haza minimum három darabot belőlük.

TG69 2015.07.29. 22:37:46

@picur3ka: Az iras nyomokban felel a milliardos rezsim kampanyra, de a humanum vs politika tengelyen epp forditott aranyban vele. Ha te ettol vagy rosszul az a te bajod. Irhatnal egy jo kis publit 50 ropiert.

picur3ka 2015.07.29. 22:43:40

@TG69:

Semmiféle humánum nincs az emberek ijesztgetésében, rettegtetésében, sőt, bcs is a pánik keltés, rémhírterjesztés.

Sokan szenvedő alanyai ennek az elmúlt 20 év politikai retorikájának.

Személy szerint, nagyon komoly és rendkívül megvetendő bcs-nek tartom. Az én írásaimért nem fizetnének.

annamanna 2015.07.30. 03:02:13

@picur3ka: Nem a menekülteket ellátó emberek követnek el bcs-t, hanem a magyar állam követ el BŰNCSELEKMÉNYT, folyamatosan, amiért nem kezeli a kialakult helyzetet, az összes menekültet rátolja a civilekre, hagyja, hogy mindent összeszarjanak, összepiszkoljanak, összehányjanak, terjesszék a fertőzéseket, még kaját sem ad nekik.
Ha a civilek nem etetnék őket, már loptak volna, nemde???? Milyen jó is lenne, minél nagyobb volna a zűrzavar és a káosz, annál jobban lehetne óbégatni, hogy az összes menekült terrorista!!!

A miheztartás végett: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/hipoban_uszik_a_szegedi_nagyallomas_-_kepgaleria/2439753/

www.kisalfold.hu/soproni_hirek/fertozessel_riogattak_lezartak_az_eteldobozt_sopronban/2439610/

"A hírek szerint a lezárás oka a fertőzésveszély, de van, aki állította: a hivatalos szervek állítólag attól féltek, bevándorlók is benyúlnak a dobozba, s ki tudja, milyen fertőzésnek teszik ki a soproniakat... Nem volt könnyű kibogozni a szálakat, ugyanis minden érintett azt hangsúlyozta, nem ő döntött.

– Annyi látszik biztosnak, hogy egy névtelen telefon indította el a lavinát, ami a menekültekkel és a tőlük eredő fertőzésveszéllyel riogatott. Ezért a nagy melegre való tekintettel jobbnak láttuk, hogy míg tisztázódnak a kérdések, bezárjuk a szekrényt.

De keddtől újra fogadja az adományokat és jöhetnek az éhesek is – mondta el a Kisalföldnek Henczel Szabolcs plébános. Ő is értetlenül áll a történtek előtt, pláne miután kiderült: sem a püspökség, sem a kormányhivatal nem intézkedett a bezárásról.

Utóbbi azért is meglepő, mert a történet minden szereplője rájuk hivatkozott. Ám a kormánymegbízotti kabinet a Kisalföld megkeresésére egyértelműen fogalmazott: a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal egyetlen szervezeti egysége sem „záratta be" az ételdobozt a soproni Szent György-plébánián és a kormányhivatalhoz ilyen jellegű bejelentés sem érkezett..."

Tehát mindenki rájuk hivatkozik, de ha a sajtó megkérdezi, akkor letagadják.

Még szimpla belföldi okból is súlyos fertőzésveszélynek lehetünk kitéve:
www.bama.hu/baranya/kozelet/nincs-ok-a-panikra-de-a-vizhasznalatot-korlatoztak-a-400-agyasban-pecsen-622574

És a kormány ebben az ügyben NEM CSINÁL SEMMIT,
ráadásul most már a civil segítőket is pocskondiázzák!!!!

ÖNZŐK!! Bazdmeg, ezek színtiszta önzőségből segítenek! mandiner.hu/cikk/20150729_bencsik_gabor_jo_emberek

És újra: a megoldás a KARANTÉN!!!!!!! Miért nincs karantén???? MIÉRT NINCS ORVOSI ELLENŐRZÉS???????

Talán a kerítés gyógyszer és kaja és takaró????

Nem lesz ennek jó vége.

Csak ismétlésképp, hogy senkit ne érjen váratlanul:

31. Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
32. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
33. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
34. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
35. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
36. Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
37. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
38. És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
39. Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
40. És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
41. Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
42. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
43. Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
44. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
45. Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
46. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.30. 04:33:38

@annamanna:

"És újra: a megoldás a KARANTÉN!!!!!!! Miért nincs karantén???? MIÉRT NINCS ORVOSI ELLENŐRZÉS???????" --- írod.

Nem emlékszel?

"Az idegenrendészeti őrizet visszaállításával lehetne megelőzni a gazdasági menekültek számának növekedését – erről beszéltek a kormánypárti szónokok a parlament bevándorlási vitanapján. Az intézkedést az Európai Unió miatt kellett eltörölni 3 éve, ha pedig újra alkalmaznánk, kötelezettségszegési eljárás is indulhatna Magyarország ellen. Az illegális határátlépők azonban egyre nagyobb terhet jelentenek az országnak, az államnak egy menekült ellátása naponta 4600 forintos költséget jelent. Az MSZP hisztériakeltésnek nevezte a Fidesz által kezdeményezett vitát." mno.hu/ahirtvhirei/visszaallitanak-az-idegenrendeszeti-orizetet-1273802

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.30. 04:55:45

A safe house egy titkosügynökök, kémek által használt lakás, ahol konspiráltan tudnak akármit csinálni.

Magyaroknak mikor létesítenek majd védett házakat? Vagy egy védett országot.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.30. 05:01:34

Azt olvastam a TBC, HIV és Hepatitis eléggé elterjedt az illegális betolakodók között. De ha diagnosztizálják is, az illető gyorsan lelép, megszökik és terjeszti a kórjait nyugatabbra.
Nem irígylem a rendőröket, ki tudja milyen halálos betegségekkel fertőzik meg őket ezek a vademberek.

annamanna 2015.07.30. 05:10:21

@bbjnick: Nem figyeltem és nem emlékeztem, de köszönöm a linket, hasznos volt elolvasni (legalább utólag).

"Az idegenrendészeti őrizetet azonban továbbra is tiltaná az Európai Unió, ezért kell a nemzeti konzultáció során a választók támogatása."

A konzultációs kérdőívet elolvastam, de nem emlékszem, hogy erre kérdeztek volna rá.

Szociológia professzor megkérdezte a neten, hogy hosszú távon mi lenne a megoldás. Ez kicsit vicces, mert ha ő se tudja, akkor ki? Visszakérdeztem, hogy mit szól a zárt táborokhoz, nem válaszolt. Szerintem pedig a zárt táboroknál nincs jobb megoldás. Ha Európa nem tudja felvállalni a menekültek letelepítését, akkor táboroztatni kell őket, amíg csak haza nem mennek. Kerítéssel nem lehet elriasztani őket, mert nincs biztonságos hely, ahová hazamehetnének. Ha volna is, ott sokan eladták mindenüket, önként hagyták kisemmizni magukat az embercsempészek által.
Az egyetlen átmeneti megoldás szerintem, hogy ne csapódjunk neki se Szküllának, se Kharübdisznek, a zárt táborok létesítése, és ennek csak egyik indoka a járványveszély.

Itt följebb nem kellett volna bepipulnom, de nagyon rosszul jön ki, ha azokat szidják, akik megpróbálnak valamiféle civilizált megoldást keresni. Tőlük ennyi telik, és ez is sokkal több, mint teljesen a lovak közé vetni a gyeplőt. A legrosszabb megoldás a káosz; valamiféle rend kell, ahhoz pedig energiát kell befektetni.

Az orvosi ellátás, a víz és élelem, takaró, sátor vagy barakk biztosítása sokkal fontosabb lenne, mint a kerítéssel való bohóckodás. A katonákat is inkább a táborok őrzésére kellene rendelni, mint a határmenti csalánosok irtására.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.30. 05:26:08

@annamanna:

1) A kerítés a világ minden nyelvén, minden kultúrájában ugyanazt jelenti: nem mehetsz tovább.

2) Egyetértünk, a menekülteknek menekülttáborokban a helyük. Csakhogy annak a menekülttábornak nem 3000-5000-7000-10000 km-re kell állnia a menekült otthonától, hanem ahhoz a lehető legközelebb.

annamanna 2015.07.30. 05:35:07

@bbjnick: 1. "Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját."

A kerítés önmagában semmit sem ért már akkor sem.

Erről ennyit.

2. A menekülttábornak ott kell lennie, ahová a menekült menekült. Ha ide jött, akkor itt. És itt jobb az időjárás, mint Németországban vagy Svédországban, sátorban, barakkban könnyebb lenne kihúzniuk.
Az EU biztosan küldene rendőröket segítségnek, de ez például micsoda? mno.hu/kulfold/nem-kertunk-a-cseh-rendorokbol-a-deli-hataron-1297336

Miért utasítják vissza Orbánék a rendőri segítséget?
Mert a cél a rend? Mert ha nem az a cél, akkor micsoda?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.30. 05:53:54

@annamanna:

1) A Közel-Keleten, Közép-Ázsiában vagy Közép-Afrikában még jobb az időjárás, mint Magyarországon, úgyhogy sokkal ésszerűbb volna ott felépíteni azokat a táborokat.

2) Egy menekültnek nincsenek több tízezer dollárjai vagy eurói, hogy végigutaztassa magát mindenféle fegyveres bűnözői csoportokkal a fél világon a célállomása felé --- általában célállomása sincs, mivel menekül, azért hívják menekültnek. Akik idáig eljutnak, azoknak nagyon határozott elképzelései vannak, hogy hová akarnak menni és mit akarnak csinálni. Ha te Magyarországon menekülttáborokba zárod őket a lehető legrövidebb időn belül meg fognak onnét szökni vagy fellázadnak és ki fognak onnét törni; egy bizonyos, nem lesznek hálásak a vendéglátásért.

Ennek a migrációs tébolynak egyetlen megoldása van: meg kell akadályozni, hogy a migránsok bejussanak Európába. Ha nincs hová menni, nem fognak elindulni.

annamanna 2015.07.30. 06:05:05

@bbjnick: 1. mivel már itt vannak, ezért nincs lehetőség egy alternatív valóság elképzelésére, ahol Közép-Ázsiában építünk menekülttáborokat, mert a menekültek itt vannak és nem ott.

2. Akármilyen forrásból is jöttek ide, világos, hogy hazamenni már nem tudnak, mert nincs miből.

Volt rokonom, aki 56-ban osztrák menekülttáborba került, egy idő után annyira unta a hosszú várakozást, hogy páran összebeszéltek és megszöktek, elindultak Németország felé, de elcsípték őket és visszavitték a táborba.

A táboron belüli helyzet sokkal átláthatóbb, például nem juthatnak fegyverekhez - ha viszont összevissza kóricálnak az EU-ban, és mondjuk tényleg vannak köztük ISIS tagok, akkor úgy fegyverzik fel magukat, ahogy csak bírják.

A bejutás megakadályozása is már múlt idő, mert máris tele van velük Európa. Egy vacak drótkerítés pedig olyan, mint egy vödör víz egy égő házra.

Veridicus76 2015.07.30. 10:36:40

Szóval az adófizetők pénzéből fenntartott rendőrség segíti az idegenek pátyolgatóit, ahelyett, hogy összegyűjtenék a közterületeken lófráló migránsokat, és megfelelő (zárt, ellenőrzött) gyűjtőpontokra szállítaná őket. Ha így van, akkor kár kerítést építeni, és kár összeszedni a betolakodókat a déli határnál, hiszen az ottani rendőrök azzal szembesülnek, hogy a pesti kollégák nem teszik a dolgukat.

picur3ka 2015.07.30. 11:39:34

@bbjnick:

Így-így:

As Theresa May, the Home Secretary, led an emergency Cobra meeting Wednesday the Channel Tunnel operators turned on the British and French government for failing to act.
And in a further deepening of the crisis, Mrs May faced a serious set-back in the courts as senior judges banned a fast-track detention scheme used to process migrants who reach Britain and claim asylum.
The key ruling means it will be much harder for the Government to remove migrants, as it emerged more than 300 foreigners detained under the scheme have already had to be freed by the Home Office.

picur3ka 2015.07.30. 11:48:45

@annamanna:

Lásd, mint fent. Plusz, eü-i kapacitás nincs erre az országban.

abcug.hu/hazhoz-jaro-orvosok-gyogyitjak-a-borsodi-romakat/

Sok bcs. jön pedig képbe potenciálisan: járványterjesztés, embercsempészet, élelmezési/étkeztetési törvények, hatóság félrevezetése, stb.

Beküldték őket a kórházakba mosakodni is, pl., telekocsi túrákat is szerveznek nekik magyarul tudók Ausztriába, ki tudja, mi még.

TG69 2015.07.30. 14:30:10

@picur3ka: Már csak azt kellene eldönteni kiben keltett rémhírt?

picur3ka 2015.07.30. 15:32:00

@TG69:

Pánikot, rémületet.

A cikk vagy az elmúlt 20-30 év? Utbbit nem kell eldönteni, rég megfigyelhető.

TG69 2015.07.30. 16:05:11

@picur3ka: Én csak szembesítelek, hogy itt a jobberek hisztiznek olyasmin, amit mi ballibek nem dekódoltunk, mert nem evidens. A védett ház fogalma annyira ismeretlen, hogy mindenki arra használja, amire akarja lsd bántalmazott anyáknaknak is védett házakat biztosít az erre szakosodott alapítvány. Nem akarok erről többet mondani.

picur3ka 2015.07.30. 16:46:37

@TG69:

Vagy mert érzékenység kérdése?

Vagy esetleg észre se veszitek/nem tudjátok, mit beszéltek?

Egy másik blogról, nem ismerem a szerzőt, a kérdés az volt, hogy mire vár ez a sok ember a Keletiben:

"a Védett Házak után szerintem az embercsempészekre és az útvonalra"

picur3ka 2015.07.30. 20:12:57

Most már tégla is van a civil szervezet soraiban Zsuzsanna asszony saját szavajárása szerint.

"Tégla a sorok között
Zsohár Zsuzsa azt is tudni véli, hogy ki felelős a razziáról szóló rémhírért: szerinte
tégla van a Migration Aidben, aki egy szélsőjobboldali szervezetnek dolgozik,
és dezinformálással próbálja akadályozni az önkéntes segítők munkáját."

www.origo.hu/itthon/20150730-menekult-keleti-palyaudvar-kacsa-razzia-migration-aid.html

annamanna 2015.07.31. 04:12:14

@picur3ka: az EU biztosan adna személyi és tárgyi támogatást is, ha kérnénk; nyilván küldene orvosokat is, vagy katonákat, vagy bármit, ami kell. De ha csak a kerítés ára volna direkt a menekültekre költve, az is megérné.

Az a véleményem, hogy az embercsempészetnek is akkor lehetne a leghatásosabban elejét venni, ha elterjedne, hogy akik átlépik az EU határát, azokat azonnal lágerekbe viszik, és nem engedik tovább.
Kinek lenne kedve így is idejönni? Nyilván senki sem lenne ennyire hülye, maximum azok, akiknek tényleg nagyon forró lett a talaj a lábuk alatt, és még ezt is inkább vállalják, mint az otthonmaradást.
Akik viszont már itt vannak, azokkal normálisan kellene foglalkozni. Az egymásra mutogatás csak a káosz növelésére elég, de a jószándékhoz kevés. Tisztességre és rendre lenne szükség, nem zavaros, átláthatatlan helyzetre, mert azzal csak a bűnözők járnak jól.

annamanna 2015.07.31. 06:03:28

index.hu/kulfold/2015/07/30/migransok_akartak_kitorni_egy_cseh_taborbol/

"megrongálták a tábor két kapuját, de a bekerített területet nem sikerült elhagyniuk. A cseh belügyminiszter szerint a rendőrség ura a helyzetnek. Az emberek fokozatosan visszatérnek szállásaikra. Valószínűnek tartják, hogy valamilyen követeléseik vannak.
A cseh idegenrendészet szerint a migránsok az ellen lázadtak fel, hogy nem hagyhatják el a tábor területét. "Szabad elmenetelt követeltek."

Szabadon el lehet menni - haza. Ha az EU nem bírja őket foglalkoztatni, akkor haza kell menni és kész.

A kerítés senki szerint nem elrettentés. Viszont a zárt tábor nagyon nem bejövős, tehát sokkal inkább elrettentő lehet. Ráadásul átlátható, ott könnyebb uralni a helyzetet, és a megfelelő orvosi és egyéb ellátásban részesíteni a menekülteket.

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/40_evre_is_bortonbe_kerulhet_a_kiralyhalmi_gyilkossag_afgan_elkovetoje/2439704/

Az ilyen eseteket könnyebb zárt táborban kiszűrni.

A jobbik is kevésnek találja az állam konkrét cselekvését: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/migransok_-_fenyegetozik_a_jobbik/2439894/

"Amennyiben a hatóság nem intézkedik, a magyar emberek önkéntes alapon fognak fellépni az érintett területeken az embercsempészek ellen, ami nem jó megoldás, de az sem tartható, hogy a rendőrség félvállról veszi a problémát – mondta Tóth Péter, a Jobbik megyei elnöke.

Az Indóház téren tevékenykedő migránssegítő civil szervezeteket a Jobbik szerint ideje lenne máshova telepíteni. A probléma megoldásaként továbbra is éjszakai vonatjáratok indítását szorgalmazzák a migránsok elszállítására."

A civil segítők állami ellenőrzést kaptak: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kozegeszsegugyi_ellenorzes_a_szegedi_vasutallomason/2439877/

(Bosnyákovits Tünde, a kormányhivatal népegészségügyi főosztály vezetőjének undorodó arcánál már csak az ősmagyar neve trendibb).

annamanna 2015.07.31. 06:13:14

A kerítésről:

index.hu/belfold/2015/07/30/katasztrofalis_kovetkezmenyekhez_vezethet_a_magyar_hatarzar/

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/vilagrekord_lenne_az_egy_honap_alatt_megepulo_hatarzar/2439825/

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/behivot_kaptak_a_kerites_epitesere_a_munkanelkuliek/2439909/

Ehhez kommentek, mert szerintem érdekesek. Bár csak válogatás, de összességében sem érzékeltem valami nagy lelkesedést, pláne nem akkorát, mint amennyiről Orbán beszélt Tusnádfürdőn. Kíváncsi lennék, hogy ha zárt táborokat építene a kormány, arról mi lenne az emberek véleménye, most csak a kerítés munkanélküliek általi építéséről tudom, hogy micsoda:

"Ásotthalomról is behívtak Mórahalomra munkanélkülieket, 50 ezer forintos nettó havi bérért, Mórahalomra kellene nekik menni saját költségükön, ahonnan kiszállítanák dolgozni őket a határra. Mocskos emberek gyülekezetévé vált a fidesz.."

"Arról nem írtok, hogy akit behívnak és úgy osztják be, hogy délelőttös az állandó délelőttös ,aki délutános az állandó délutános és szombat vasárnap + ünnepnap is menni kell."

"Na, akkor ezzel végképp megbukott a maffiarezsim gyűlöletkampánya! A menekültek nem hogy nem veszik el a magyar emberek munkáját, hanem egyenesen munkát adnak nekik!"

":D És nő a foglalkoztatottsági ráta! ;)"

"Igazság szerint legelőször az embercsempész cigányokat kellene behívni munkára, mert akkor dolgoznának, és megszűnne a csempészés is. A rendőrök úgy is ismerik őket névről, lakcímről, rendszámról is."

"Ez jól hangzik csak a helyzetre nézve hatástalan. Most a lényeg a kerítés leggyorsabb elkészítése és oda dolgozni akaró nagy létszámú ember kell . Nem pártíz bűnöző patkány akiket korbáccsal kéne csapkodni hogy dolgozzál már."

"Van elég honvéd!! építse az!! Mert csak a faszukat hegyezik!!"

"Egyetlen apró gond van: néhány napja még akadt valami magas potentát, aki szerint a munkát az effélére szakosodott honvédségi hozzáértők fogják elvégezni, hogy a köznek ne kerüljön külön pénzébe.
Ha már éppen úgyis gyakorlatozni akarnak és belefér a zsoldjukba, isten neki fakereszt, semmi kifogásunk ellene.
Az viszont már módfelett ellenszenves cselekmény, hogy az illető potentát képes volt segget csinálni a szájából, hogy aztán mégis a külön erre a célra elzabrált közpénzünkből zsarolhassanak meg egy sereg jobb sorsra érdemes polgári személyt.
Persze akinek ez így tetszik, tátsa jó nagyra a száját — és várja, mi hullik még beléje ezután!"

"scütörtökön :)"

"Mert scifi! ;)"

"Így jobban ment volna nekik: דאָנערשטיק"

"Mondtam én, hogy eljön még ez az idő:" scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xft1/t31.0-8/11779827_1611343635798579_4707385370864848387_o.jpg

"4500Ft kap egy bevándorló egy napra!! 51 ezret egy hónapra a Magyar! Ez nem DISZKRIMINÁCIÓ??? 22800 Ft ot ha nem veszik fel dolgozni,és ha a rabszolga munkát nem válalja akkor ez se jár a MAGYARNAK! HÁT MILYEN VILÁGOT ÉLÜNK? AKI MA JOBBAN KERES AZ HOLNAP BELE ESHET UGYANEBBE A GÖDÖRBE! És nem fog össze a MAGYAR! Komolyan mondom szégyen!!!"

"gyerunk proletarok, epitsuk a szocializmust. varatlanul nagy a kepzelt veszely! :P"

"Csak hogy a munkáért munkabér jár!!! nem segély"

"Elméletben. És nem Mo.-on."

"Itt a közfoglalkoztatott bármilyen végzettséggel is csak közfoglalkoztatott segédmunkás lehet. Szerintem ez diszkrimináció!!! - és megérne egy misét!!!!!"

"miért is nem csodálkozom... ma megszavazott a kormány újabb 22 milliárdot!!! és ebből nem jut azoknak akik a tényleges melót csinálják?"

"8 ora munkaert 51ezer Ft????
Mi van????
Es ez nem irodai munkat jelent,hanem kokemeny fizikai munkat!!!"

"nem lehetne, hogy több pénzt kapjanak, ez borzasztóan kevés"

"rabokat a börtönből mért nem viszitek keritést épiteni"

"Málenkij robot. Magyarország, 2015. Undorító!"

"én se vállalnám havi 50 ropiért."

"Gulág"

"De jóóó :D"

"Helyes."

"Helyes!"

"Nagyon helyes!"

"Nagyon helyes!!!"

"A haza vedelmeert ingyen is,ha tudom,hogy segit a sok szarhazit feltartoztatni.Itt kint ezt mind onketesek csinalnak,ingyen."

"51ezer mégiscsak több mint 22800. Menjenek kerítésépítésre."

"menyit tetszik keresni?"

"51ezret"

picur3ka 2015.07.31. 10:53:54

Égi Manna!

Idéztük tennap a törvényi állást, mért nem lehet, amit maga mond. Épp most pedzegetik fontosabb helyeken is.

A támogatást pedig szexuálhatja. Mikor adtak ezek valamit is ingyen? Örökre meg úgy sem fognak. Saját lábán próbáljon meg megállni, mert eldől, ha elvásik a mankó. Le köll zárni.

Sok lusta alakot idézget, akikben buzog a hazaszeretet, s tenni vágyás. Szép, szégyenteljes gyűjtemény.

picur3ka 2015.07.31. 13:34:20

A minapi kérdésre találtam részleges választ, s a fertőzés veszély, stb. ebben nincsen érintve.

Jogellenes tartózkodás elősegítése
354. §
(1) Aki
a) az Európai Unió tagállamának,
b) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam vagy
c) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgárával azonos jogállású állampolgár államának
területén történő jogellenes tartózkodáshoz vagyoni haszonszerzés végett segítséget nyújt olyan személy részére, aki ezen államok egyikének sem állampolgára, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki vagyoni haszonszerzés végett külföldi személy magyarországi jogellenes tartózkodásához nyújt segítséget.

picur3ka 2015.07.31. 14:15:01

@annamanna:

Itt meg a válasz, mért és mit csinálnak a szerbek:

"Németországban a kormány adatai szerint a szerb állampolgárságú menedékkérők 91 százaléka roma"

nol.hu/kulfold/a-nemetorszagi-menedekkerok-harmada-roma-1554601

picur3ka 2015.07.31. 15:59:48

@annamanna:

Na, zárt táborkám,

"Tíz, terrorizmussal gyanúsítható személy adatait, fényképeit, útleveleinek másolatát juttatták el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága munkatársainak egy zárt hálózaton keresztül, hogy azonnal jelezzék, ha munkájuk során találkoznak az illetőkkel – tudta meg a Napi Gazdaság."

További részletek a cikkben.

Komment:

"És sokat "védett házakba" visznek közülük esténként a Posztmodern Wallenbergek.

Miért mennének hivatalos táborokba?"

civil mozgalom - bújtatott embercsempészet?

annamanna 2015.08.01. 04:07:58

@picur3ka: "Idéztük tennap a törvényi állást, mért nem lehet, amit maga mond."

Aha. Hát akkor újra idézem: "megrongálták a tábor két kapuját, de a bekerített területet nem sikerült elhagyniuk. A cseh belügyminiszter szerint a rendőrség ura a helyzetnek. Az emberek fokozatosan visszatérnek szállásaikra. Valószínűnek tartják, hogy valamilyen követeléseik vannak.
A cseh idegenrendészet szerint a migránsok az ellen lázadtak fel, hogy nem hagyhatják el a tábor területét. "Szabad elmenetelt követeltek."

index.hu/kulfold/2015/07/30/migransok_akartak_kitorni_egy_cseh_taborbol/

Kérdésem: Csehország nem az Európai Unió része?
Mert ha az, akkor miképpen lehetséges, hogy nekik szabad a zárt tábor, nekünk meg nem???

A másik cikk: www.bumm.sk/belfold/2015/07/27/gyakorlatozik-a-rendorseg-es-a-hadsereg-a-menekultaradatra-keszulnek

"A katonák elsősorban a határsértő menekültek elfogását, illetve a gyűjtőtáborba szállításukat gyakorolják majd. De felkészülnek arra is, ha valamilyen incidens bontakozik ki az eljárás során, illetve a tábor őrzését is gyakorolják majd."

Tehát Szlovákiában is katonákkal őrzik a tábort.

Szlovákia nem az Európai Unió tagja?
Mert ha igen, akkor hogy lehetséges, hogy rájuk más törvények vonatkoznak, mint ránk?

A harmadik cikk: index.hu/belfold/2015/07/31/menekult_onkentesek/

"Az eredmények kiértékelését segíti, hogy bár a belügyminiszter szerint a menekültkérdés az ország legnagyobb problémája jelenleg, az állami szervezetek egyáltalán nem foglalkoznak a kérdéssel, a pályaudvarokon élő több száz menekültnek sem állami, sem bejegyzett segélyszervezetek nem segítenek."

"Így a csoport fő feladata a tájékoztatás lett, ami különösen fontos akkor, amikor az állam ezt a munkát sem végzi el. A menedékkérők a bevándorlási hivatalban jó esetben egy használhatatlan vaktérképet és egy magyar menetrendet kapnak, azzal a magyarul megfogalmazott utasítással, hogy 24 órán belül jelentkezzenek valamelyik menekülttáborban."

"Mi a különbség a magyar állam és a civil segítők társadalmi munkában összerakott prospektusai közt? Ebben a cikkben megnézheti." index.hu/belfold/2015/07/21/bm_plakat/

"Vajon egy ekkora csoportosulással már együttműködik valamelyik olyan hivatalos szerv, amelynek a munkáját ingyen elvégzik? „Sem a BÁH-hal, sem a MÁV-val nem tudtunk kapcsolatot kialakítani” – mondta a szóvivő. Igaz, a MÁV mégis felfigyelt a csoport jelenlétére. Azóta biztonsági őrökkel kergetik ki a pályaudvarról az információs anyagot, vizet és az utazáshoz száraz élelmet osztó önkénteseket."

A következő cikk: www.origo.hu/itthon/20150730-menekult-keleti-palyaudvar-kacsa-razzia-migration-aid.html

"a rendőrök a metróbejáratokhoz kísérik azokat a migránsokat, akiknek papírjaik szerint más pályaudvarról kellene megközelíteniük a nekik kijelölt menekülttábort.
Voltak olyan menekültek, akiket viszont a 73-as trolihoz tereltek. Ez a járat szintén a Nyugati pályaudvarhoz viszi az utasait. Elvben innen indulnak azok a vonatok, amelyekkel Debrecenbe lehet eljutni.
A rendőrök munkáját tolmácsok is segítik. Ők magyarázzák el, hogy a trolikkal hová is lehet eljutni. Mindenesetre fura látvány, amint több tucat migráns álldogál a rendőrökkel együtt a Keleti pályaudvarnál lévő trolimegállónál, várva a tízpercenként induló buszokat. A trolikhoz tízesével kísérik a menekülteket a rendőrök, általában ők is tízen vannak.
MÁR A RENDŐRÖK NÉLKÜL, LEGFELJEBB TOLMÁCS KÍSÉRETÉBEN SZÁLLNAK FEL A TROLIRA A MENEKÜLTEK
Az Origo tudósítója a helyszínen késő délután azt tapasztalta, hogy miután nagyjából vége az igazoltatásoknak és a menekültek elszállításának,
lassanként visszaszivárognak a migránsok a Keleti pályaudvarhoz. Sokan ugyanis a rendőrök láttán "elmenekültek", majd visszatértek."

Ez utóbbi vajon miféle komolyan vehető rendőri intézkedés? Elkíséri a trolihoz, aztán integet neki? A menekült meg vigyorog, elmegy pár megállót, aztán leszáll és visszasétál, addig is nézelődik Pesten.

Mire lehet mindebből következtetni?
Arra, hogy az állam ténylegesen szinte semmit nem csinál a menekültügy RENDEZÉSE érdekében.

A REND FENNTARTÁSA érdekében ugyanis pontosan azokat a dolgokat KELL megcsinálni, amiket a civilek csinálnak, sőt még annál is sokkal többet, sokkal szervezetebben, normális menekülttáborok keretében, orvosi ellenőrzéssel.

Az állam még annyiba sem veszi a civil magyar lakosság NYUGALMÁT, BIZTONSÁGÁT, hogy a vasúti dolgozóknak védőfelszerelést biztosítson:

Következő cikk:

"a fővárosban kórházba került határsértők kapcsán merült fel a vasutasok körében, hogy a rendőrökhöz hasonlóan légzésvédő maszkokat, gumikesztyűket kell adni a menekültekkel kapcsolatba kerülő vasutasoknak. (...)
Ma reggel beszéltem egy szegedi jegyvizsgáló tagunkkal, aki hányásos, hasmenésre panaszkodott. Persze, lehet véletlen egybeesés, de lehet, hogy mégsem az.

A tapasztalatok alapján – az érintettek közül – senkit nem nyugtat meg az a tény, hogy baj esetén a járványügyi hatóság meghozza az intézkedéseket."

annamanna 2015.08.01. 04:43:01

@picur3ka: "Nem kérdés, hogy van biológiai kockázat. Már azt is tudjuk, hogy a túlterhelt regisztráló pontokon nem győzik az orvosi ellenőrzést, így az egyre inkább formálissá válik. A nem várt tömeg miatt már a tisztálkodás sem mindenhol biztosított.

Július 30-án egy orvos beszélt a tévében arról, hogy vannak betegségek, melyeknek hónapokig tart a lappangási ideje. Erre adunk egy kézfertőtlenítő szert, és minden el van intézve. Nagyon gyengének és kevésnek érezzük ezt, mint prevenciót.

Mindnyájan látjuk a híradásokban, hogy az intézkedő rendőrök légzésvédőben, kesztyűben teszik a dolgukat. Nyilván a munkáltatóik sem hibbantak, hanem konzultáltak egészségügyi szakemberekkel, és nem ok nélkül döntöttek az említett védőfelszerelések mellett.

Ezzel szemben a mi házunk táján csak a papírokat gyártjuk, és a kollégáink úgy érzik, érdemben senki nem tesz értük semmit. Ismét kérem, a jelenleginél hathatósabb megelőző intézkedések kidolgozását."
szegedma.hu/hir/szeged/2015/07/vdszsz-gumikesztyut-a-kalauzoknak.html

Ahhoz, hogy a RENDET, NYUGALMAT, TISZTASÁGOT, BIZTONSÁGOT fenn lehessen tartani, ENERGIÁT KELL BEFEKTETNI, azaz dolgozni kell!

Van rengeteg FELADAT, amiket EL KELL VÉGEZNI!

Szájtátással semmire nem lehet menni,
és az állam sok tekintetben NEM CSINÁL SEMMIT. Egyáltalán NEM LÁTJA EL A FELADATÁT.

Az állam által el nem végzett feladatokat jelenleg civil önkéntesek végzik I N G Y E N, sőt a saját idejük, energiájuk, pénzük, élelmiszer- és ruhakészletük stb feláldozásával, a saját egészségük és testi épségük kockáztatásával.

Fertőtlenítik a budikat, főznek, kommunikálnak, orvosi segítséget nyújtanak stb, tehát nagyon sok mindent elvégeznek, amiket az államnak kellene ellátnia.

Menekülttáborokat kellene létesítenie (akár kétszázezer emberre, két éve még Orbán szerint volt ennyi kapacitás: 444.hu/2015/06/30/masfel-eve-negyszer-ekkora-menekulthullamra-is-felkeszult-a-kormany/ ),
DOLGOZÓKAT KELLENE MEGFIZETNIE,
orvosokat, nővéreket, tolmácsokat, szociális munkásokat, szakácsokat stb kellene alkalmaznia SOK EMBERT, TISZTESSÉGES FIZETÉSÉRT
élelemre, gyógyszerre, vízre, ruhára kellene költenie,
katonasággal őriztetnie a táborokat
és így tovább.

Ehelyett van véresszájú szájtépés, ingyen (vagy pénzért?)

és kerítés építés szinte rabszolgamunkás szinten!

Ha egy munkát el akarok végezni, 3 féle célt tűzhetek ki magam elé: gyorsan, jól vagy olcsón akarom a feladatot megcsinálni. A 3 féle célt szinte soha nem sikerül összeegyeztetni (max. a civil segítőknek sikerül, akik tökingyen dolgoznak).

A kerítés építése azonban egyáltalán nem civil önkéntes munka, ezt senki nem akarja ingyen megcsinálni, tehát választani kell, hogy a munkát jól, gyorsan vagy olcsón akarom-e elvégezni.

Namost - vannak olyan markológépek, amik lazán elbánnak a növényzettel, kitépik a nádast, talajjal együtt kiszedik az aljnövényzetet.
Világos, hogy a markológépek alkalmazása volna a GYORS ÉS HATÉKONY megoldás,

ha a cél VALÓBAN az volna, mint amit a kormány kommunikál, tehát hogy a kerítés MIELŐBB álljon.

Csakhogy erről szó sincs, munkanélküliek seregét rendelik ki, hogy kézzel irtsák ki az aljnövényzetet;
ez a fajta munkavégzés természetesen sokkal LASSABB és kevésbé hatékony!

Tehát van egy KOMMUNIKÁLT CÉL, miszerint a kormány meg akarja akadályozni a menekültáradatot;

és van egy TÉNYLEGES CÉL, a munkanélküliekkel végeztetett malenkij robot.

Akik itt meg vannak szívatva, az egyedül a magyar lakosság, méghozzá sokszorosan:

mivel nincsenek normális menekülttáborok, amik több tíz- vagy több százezer menekültet képesek lennének befogadni, így:

- fertőzésveszélynek van kitéve mindenki
- a menekültekkel való összetűzésnek van kitéve mindenki, mivel a menekültek nincsenek a lakosságtól elkülönítve
- a civil segítőket vegzálják, megfélemlítik
- jól megfizetett !!!! és szakképzett munkaerő alkalmazása helyett a civil lakosság arra KÉNYSZERÜL, hogy saját maga lássa el az állam által el nem végzett feladatokat INGYEN,
- amit pedig az állam mégiscsak bevállal, azt éhbérért, szinte rabszolgamunkai módon végezteti el, normális gépesítés nélkül, nem hatékonyan, nem gyorsan. A kerítés ilyen tempóval novemberre sem lesz készen, ez előre látható;

viszont két dolgot már eddig is elértek vele:
az egyik, hogy elképesztő mértékben felgyorsították a menekülthullámot, tehát a kerítés hírére sokkal nagyobb tömegben kezdtek el áramlani a menekültek, mint eddig, szinte robbanásszerűen nőtt meg a számuk, tehát az ELVILEG kitűzött célnak pontosan az ELLENKEZŐJÉT érte el a kormány a GYAKORLATBAN,
és fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon melyik volt az IGAZI CÉL, amit TÉNYLEG el akartak érni?

A másik, hogy a saját alaptörvényüket, meg mindenféle nemzetközi természetvédelmi egyezményeket is felrúgtak azzal, hogy természetvédelmi területen rombolnak és építkeznek: nol.hu/belfold/probaperek-hende-es-pinter-ellen-1554121

annamanna 2015.08.01. 05:24:10

@picur3ka: Namost, ha az állam a zárt táborok létesítését azzal hárítja el, hogy ezt az EU nem engedélyezi, akkor a kerítés építésénél miért nem tiszteli a törvényeket?
Azzal kapcsolatban nem kell betartani a törvényt?

Tehát ha úgy akarom, ha nekem is az esik jól, akkor betartom a törvényeket, sőt az uniós törvényre hivatkozom, ha valamit nem AKAROK megcsinálni;
ha meg éppen úgy szottyan kedvem, meg nekem úgy jön ki a lépés, ha úgy AKAROM, akkor meg nagy ívben tojok még azokra a is törvényekre, amiket én saját magam hoztam? Vagy amik nemzetközi szerződésben vállaltam?
Hogy is van ez??

"Tíz, terrorizmussal gyanúsítható személy adatait, fényképeit, útleveleinek másolatát juttatták el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága munkatársainak egy zárt hálózaton keresztül, hogy azonnal jelezzék, ha munkájuk során találkoznak az illetőkkel – tudta meg a Napi Gazdaság."

Mi a megoldás erre a problémára?
A ZÁRT TÁBOR!!

Zárt táborokba egyáltalán nem óhajtanak kerülni a migránsok, tehát ha a kormány, vagy az egész EU be akarja szüntetni a menekültáradatot, akkor egy dolgot tehetne, pontosabban egy dolgot tehetett volna már eddig is:
összefogdossa a menekülteket és ellátja őket ZÁRT TÁBOROKBAN, ahol minden szükséges dolgot megkapnak (enni, inni, gyógyszer, orvos, fürdés, akár még benti munkalehetőséget vagy oktatást is); csak éppen NEM MEHETNEK SEHOVÁ.

Ha ennek híre eddigre már elterjedt volna, vagy legalább eztán elterjedne Ázsiában, Afrikában, akkor a menekülthullám megszűnne, mert senki sem azért bízza magát embercsempészek kezére, senki sem azért adja el otthon a kis vagyonkáját, hogy Európában lágerbe kerüljön.

Ez egy hatékony prevenciós megoldás, ami különös módon a cseheknek és a szlovákoknak eszükbe jutott - az Orbán-kormánynak NEM!

Pedig amikor innen 56-ban egyik napról a másikra 200 ezer ember elmenekült, az osztrákok azonnal lágerekbe zárták őket, és onnan csak akkor mehettek el, ha egy fogadóállomás jelezte, hogy munkát tud nekik biztosítani. Aki a lágerből megszökött, azt elfogták és visszavitték. A zárt táborban normálisan ellátták őket, kaptak bőven ruhát, kaját, csak éppen nem mehettek sehová.

Ez tehát ki van próbálva a gyakorlatban, méghozzá egy nagyon hirtelen és váratlanul kialakult helyzetben, amire nem volt felkészülési idő sem, azonnal kellett cselekedni, és az osztrákok valami különös isteni csoda folytán azonnal és hatékonyan voltak képesek cselekedni,
a RENDET, NYUGALMAT, BÉKÉT, BIZTONSÁGOT fenntartani és biztosítani,
ráadásul a menekülteket is maximális hatékonysággal ellátni.
Mi ezt 59 éve TUDJUK, mert megtapasztaltuk.

Tehát egyáltalán senki sem hivatkozhat arra, hogy ilyen még nem volt, meg ilyesmi eszünkbe sem jutott, pláne mi magyarok nem hivatkozhatunk rá.
Nekünk hogyhogy csak a kerítés jut eszünkbe?
A vasfüggönyre emlékszünk, az 56-os menekülthullámra nem?
És még a vasfüggöny sem pusztán csirkeháló volt, mert akkor nem lett volna hatékony!

Tehát, hogy az eddigieket összefoglaljam:
egyrészt van egy KOMMUNIKÁCIÓS ÁRADAT, ami a kormány szándékait bizonyos színben feltünteti, és úgy tesz, mintha a kormány irtó lázasan tevékenykedne és őrült erőkkel küzdene Európa elárasztása ellen.

És ugyanakkor vannak a konkrét TÉNYEK (a tények makacs dolgok!), amik ennek az ellenkezőjét mutatják: mintha a kormány mindent elkövetne azért, hogy felgyorsítsa a menekülthullámot, és a káoszt, rendetlenséget, bizonytalanságot, fertőzés- és terrorizmusveszélyt minél magasabb fokon tartsa!!

"aki vagyoni haszonszerzés végett külföldi személy magyarországi jogellenes tartózkodásához nyújt segítséget."

Nem értem, ez hogy került ide a civil segítők kapcsán.

Lehet azt mondani, hogy az ég zöld és a fű kék, a fehér fekete és a fekete fehér, éjszaka van nappal és télen van nyár, a béke háború és a szabadság szolgaság, az ördög az isten;
de ettől még semmi nem fog megváltozni.
Akik ingyen segítenek a menekülteknek, hogy NE TÖRJÖN KI MÉG NAGYOBB KÁOSZ,
azok nem bűnözők, akik anyagi haszonszerzés érdekében segítik a jogellenes itt tartózkodást;
eleve a menekült nem jogellenesen tartózkodik itt!!
Mert általunk is aláírt nemzetközi szerződések garantálják a civil lakosság meneküléshez és más államokban segítségkéréshez való jogát.

A vendégjog az ókor óta érvényes szokásjog, pl Odüsszeusz bárhová vetődött, természetes volt, hogy ellátták, felruházták, elszállásolták, amíg csak tovább nem indult.
A Családi körben természetes volt, hogy a vándor koldust, a veterán katonát befogadják, megetetik, elszállásolják, egészen addig, amíg csak tovább nem indul.
Aki erre nem hajlandó, az a Biblia szerint Sodoma vétkében bűnös!!!!

"Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.
És felfuvalkodának s cselekedének útálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor ezt megláttam."

A menekülteknek segíteni kell és el kell őket látni, ZÁRT TÁBOROKBAN

annamanna 2015.08.01. 05:59:37

@picur3ka: mert ez szolgálja leginkább a RENDET és BIZTONSÁGOT.
A nemtörődöm káosz viszont csak a bűnözésre ad alkalmat!!!

Ha a menekülteket nem viszik AZONNAL táborokba, ahonnan sehová már nem kell tovább utazgatniuk,
hanem Isten segedelmére bízva kóborolnak az országban,
akkor sokkal biztosabb, hogy embercsempészek hálójába kerülnek,
és navajonkikből fognak kikerülni a csempészek?
Sokszor cigányokból!
Persze mások is kísértébe esnek, de a cigányok képesek a leginkább szervezetten és hatékonyan fellépni ilyen ügyekben, hiszen erre vannak szakosodva.
Összeszedik a menekültek eldobált (fertőzésveszélyes) ruháit, azokat ki tudja, kiknek és milyen körülmények között adják tovább;
autóztatják a menekülteket, nyilván nem ingyen;
a cigány nők pedig ebben is aktív segítséget nyújtanak, pl mint ribik.

Naná, hogy kihasználják a lehetőséget, a potya pénzt.

És miután a cigányok valóban embercsempész üzelmeket folytatnak (meg mások is, pl Kiss Róbert gárdakapitány!),

Mindezek után azok vannak anyagi haszonszerzéssel megvádolva, akik kaját osztanak a menekülteknek, ellátják a sérüléseiket, angol nyelvű útmutatókat osztanak és kihipózzák utánuk a vécét??

""És sokat "védett házakba" visznek közülük esténként a Posztmodern Wallenbergek.

Miért mennének hivatalos táborokba?"

civil mozgalom - bújtatott embercsempészet?"

Ha ebben van igazság, és előfordul embercsempészet a segítők körében,
akkor arra vajon mi a hatékony ellenszer?
Na mi? Hát az állam által fenntartott ZÁRT TÁBOR,
jól megfizetett, szakképzett munkaerővel!

Ehelyett mi van?

"Csehország rendőröket, megfelelő műszaki felszerelést és pénzt ajánlott fel erre a célra Magyarországnak. A korábbi elképzelések szerint augusztustól húsz cseh rendőr teljesített volna szolgálatot a magyar-szerb határon.

“Magyarország azonban leállította a projektet.!"
444.hu/2015/07/27/csehorszag-rendoroket-ajanlott-fel-magyarorszagnak/

Nem kellenek RENDŐRÖK, nem kérünk belőlük!

"2016: 8,964 milliárd forint
Tehát jövőre semmivel! sem! költünk! többet! az egyre súlyosbodó migrációs nyomás ellenére (miközben például az Emmi kulturális államtitkárságának költségvetését 36,4 milliárdról 66,6 milliárd forintra emelik jövőre)."
444.hu/2015/07/28/10-szam-ami-erzekelteti-mennyire-tartja-valodi-problemanak-a-bevandorlast-a-kormany/

"A hivatal egyébként nem! kapott! plusz! pénzt! a menekültáradat kezelésére, pedig miközben a kormány telekürtöli a világot azzal, hogy már kezelhetetlen a helyzet, és korunk legnagyobb problémája előtt állunk, egy csomó hülyeségre több pénz jut, mint a bevándorlás kezelésére.

Mint azt a BÁH írta: „A Hivatal a menekültügyi feladatok ellátását a költségvetési törvény alapján jóváhagyott költségvetési forrásból finanszírozza. A drasztikus mértékben megnövekedett menekültügyi feladatok ellátásához a Hivatal lehetőséget kapott közfoglalkoztatottak!!! (132 fő) foglalkoztatására."
444.hu/2015/07/29/most-4106-menedekkero-van-taborokban-magyarorszagon/

Tehát a hivatalban is rabszolgaszinten, éhbéren tartott közmunkásokkal akarják megoldani (vagyis uralni, muhaha) a helyzetet!

"ha egyszer csak valami nagy fordulat után mind letelepedési engedélyt kapnának, akkor sem tudnák pótolni a magyar kivándorlást és természetes fogyást.
Hogy mennyire vonzó ország Magyarország a bevándorlók számára, azt mutatja, hogy hol állunk akár a környező országokhoz képest is a bevándorlási arányszámban:"
444.hu/2015/07/31/elhanyagolhato-a-bevandorlas-a-kivandorlashoz-kepest/

"Ebből humanitárius katasztrófa lesz"
444.hu/2015/07/30/humanitarius-katasztrofa-lesz-szerbiaban-a-kerites-miatt/

Ha valamilyen helyzetet nem kezelnek, nem fordítanak rá kellő mennyiségű energiát, időt, pénzt, embert, munkát, akkor ott a káosz fog növekedni, és a káosz vége KATASZTRÓFA.

Tehát, ismétlésképp: van egy KOMMUNIKÁLT SZÁNDÉK,
ami mögött nem állnak valós tettek,
sőt a valós TETTEK pont ellenkező szándékra utalnak, mint amit a kommunikáció sugall!

Na és ez nagy probléma.

Mert ha a kormány mond valamit, de azzal, amit csinál (vagy nem csinál), pont az ellenkezőjét éri el annak, mint amit mond, akkor mégis minek higgyek?
Annak, amit mond, vagy annak, amit csinál (vagy nem csinál)?

picur3ka 2015.08.01. 10:24:27

@annamanna:

Próbáld már meg felfogni, ha még jogilag le is csukhatnák és gyors eljárás alá vonhatnák őket. Nem érdekli őket a tábor meg a törvény. Világos?

Illegális határátlépők, embercsempész segítőkkel, szervezőkkel, tojnak a táborba menésre.

Egy cseh táborban már kétszer próbáltak kitörni az elmúlt egy-két napban.

Kerítést igen, lehet építeni.

A szerbeket már elmagyaráztam. Katasztrófa azért van, mert több millió ember megindult délről.

Magát nagyon meghatják a szélsőbalos propaganda szövegek. Természetvédelem, ne röhögtessen, amit ezek hagynak maguk után.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.08.01. 17:17:49

@annamanna:

Tessék, mit mondtam!

"(…) Ismét fellázadtak az illegális bevándorlók a Prágától 70 kilométerre északra fekvő Belá pod Bezdezemben lévő táborban – jelentette a cseh rendőrség pénteken délután. Míg csütörtökön a tábor két kapuját rongálták meg, pénteken először csak jelszavakat skandáltak, majd bezúzták az ablakokat, összetörték két terem berendezését és ismét megpróbálták elhagyni a tábor területét, amit a helyszínre érkezett rendőrök megakadályoztak.A pénteki zavargásra röviddel azután került sor, hogy a Milan Chovanec belügyminiszter és Tomás Tuhy országos rendőrfőkapitány látogatást tett a táborban. A cseh idegenrendészet szerint a külföldiek azt követelik, hogy elhagyhassák a tábort, a hatóságok engedjék őket továbbutazni Németországba, adják vissza mobiltelefonjaikat és pénzüket. Ugyanakkor tiltakoznak az ellen, hogy a cseh hatóságok visszatoloncolják őket abba az országba, ahonnan elmenekültek. (…)" pestisracok.hu/lazadas-volt-egy-csehorszagi-menekulttaborban/

picur3ka 2015.08.01. 18:26:51

ultrasliberi.hu/a-debreceni-zsibin-a-menekultek-szazszamra-aruljak-az-ellatmanyt/

--------

"hanem Isten segedelmére bízva kóborolnak az országban,
akkor sokkal biztosabb, hogy embercsempészek hálójába kerülnek,
és navajonkikből fognak kikerülni a csempészek?
Sokszor cigányokból!"

Ébredjél már fel! Csempészek szállítják őket ide eleve, évek óta rengeteg cikket olvashatsz erről a világsajtóban. S ezek az álcivilek, szintén embercsempészetben bűnösek, vagy bűnrészesek, ez komoly nemzetbiztonsági és hazaárulási ügy, nem vackorlekvárról van szó.

A betegségekről meg annyit, hogy Hozsánna asszony, a Migration Aids szervezője azt nyilatkozta, hogy itt lesznek beteggé.

annamanna 2015.08.02. 02:49:30

@bbjnick: Köszönöm, hogy ezt megosztottad, remekül alátámasztja azt, amit eddig is írtam. Tessék!
A csehek még a mobiltelóikat is elveszik, meg a pénzüket, és katonákkal őrzött zárt táborba szorítják őket, ahonnan sehová sem mehetnek, akárhogy is randalíroznak, akkor se!
A csehek talán nem az Európai Unió tagjai?
A csehek és a szlovákok miért nem hivatkoznak uniós előírásokra, hogy ezt nem szabad??
Ha ezt megcsinálta volna eddig Magyarország, nem most, hanem már két éve, mára egy darab muzulmán bevándorló se tántorogna errefelé!

Még a mobiljaikat is elveszik, hát ez nagyon tetszik!

@picur3ka: Szemlézzük megint a sajtót, vajon miképpen látják a firkászok és az istenadta nép, mennyire védi meg őket Orbán Viktor a muzulmán áradattól?
A Magyar Nemzet cikke kapcsolódik a fenti cseh eljáráshoz (ja, bocsánat, most már az is ellenzéki orgánum):
"„Elvették tőlünk a papírjainkat” – mondják, de érdekes módon a drága okostelefont és sokuk esetében a jelentős mennyiségű készpénzt sikerült megőrizniük."
mno.hu/velemeny/kockazatok-es-mellekhatasok-1298106

Az írás többi része is tökéletes: "egy magas rangú hivatalnok azt mondta: nem javasolja az utazást. Ha jó tanácsa ellenére mégis kilátogatunk a járvány sújtotta területre, hazafelé jövet az Európai Unió területére való belépéskor legalább negyvenöt napra karanténba tesznek."

A migránsokat hogyhogy nem???

"Ha nincsenek papírjaik, mit tudunk az oltásaikról? Hepatitisz, tífusz, diftéria, kolera, vérzéses láz (ezt okozza az ebolavírus), HIV, járványos agyhártyagyulladás, himlők és bőrbetegségek – ezek közül némelyiknek akár többhetes is lehet a lappangási ideje, így ha a belépéskor nem is jelentkeznek a tünetek, attól még fertőzhetnek. Mindez annak a fényében különösen érdekes, hogy ha egy európai uniós állampolgár külföldre megy, tőle megkövetelik a hivatalos oltási naplót – ebben a kérdésben miért nem működik a kölcsönösség? És arról ne is beszéljünk, hogy ha valaki itt bármilyen kereskedelmi tevékenységet el akar kezdeni, milyen szigorú közegészségügyi feltételrendszernek kell megfeleljen – ezzel szemben érthetetlen és értelmetlen ez a lazaság."

ÉRTHETETLEN ÉS ÉRTELMETLEN EZ A LAZASÁG!!!!

"Végezetül hadd emlékeztessek egy eseményre a saját történelmünkből. 1541. augusztus 29-én, napra pontosan tizenöt esztendővel a mohácsi csata után, miközben Izabella királyné meglátogatta a sátrában Szulejmán szultánt, egy nagy csapat janicsár vonult fel a budai Várba. Az őrség nem tett semmit a turistaként érkező idegenek ellen, akik egy adott pillanatban elővették a fegyvereiket, és elfoglalták a bástyákat és a kijáratokat. Néhány perc múlva már lófarkas zászló lobogott a várfokon és a Nagyboldogasszony-templom tornyán. A nem kívánt vendégség százötven esztendeig tartott."

A debreceni menekülttáborban uralkodó állapotokról egy kis szösszenet:

"A nagymama azt mondja, amióta úton vannak, soha semmi bajuk nem volt, Debrecenben viszont az ágyi poloskák összecsipkedték a gyerekeket, arcukat és testüket fekélyes sebek borítják, mégsem kaptak orvosi ellátást!, ezért jöttek a fővárosba.
„Otthon mindent pénzzé tettünk, 25 ezer euróval a zsebünkben indultunk el. Majdnem mindet az embercsempészeknek adtuk, akik otthagytak minket Ukrajna közepén. Azt sem tudtuk, hol vagyunk."
nol.hu/belfold/lezart-vagonokban-utaztatjak-a-menekulteket-1552913

Nincs orvosi ellátás a debreceni táborban!
Ugyanebben a cikkben a segítők vegzálásáról:

"Mindezt méla nyugalommal nézi végig a lépcsőn ülve egy fekete ruhás, bakancsos fiatalember és közben elégedetten mosolyog. „Jobbikos – mutat felé Judit néni, aki egy botra támaszkodva osztja a banánt és a barackot a gyerekeknek – ismerjük már arcról őket, mindennap jönnek errefelé. Egyik nap követtek a buszon, aztán az egyik megállóban hirtelen leugrottam, nem tudtak tovább utánam jönni.”"

A segítők motivációjáról:

"tudomást szerzett arról, hogy szélsőségesek baseballütőkkel felszerelkezve kezdtek vadászni a déli határ mentén a gyalogos, családos menekültekre. „Vér fog folyni az országban! Lépni kell!” – ezt gondolta, amikor elhatározta, létrehozza a Migration Aidet."
"Mivel jórészt nem gazdasági bevándorlókról van szó, hanem háborús menekültekről, nem fog csökkenni a nyomás. Törökországban kétmillió szíriai menekült él, biztos, hogy jó ideig szükség lesz még az utcai segítőkre."
nol.hu/belfold/enni-adnak-az-ehezoknek-1553403

Tehát a segítők a KÁOSZ és az elszabaduló VÉRES ERŐSZAK miatti félelmükben vállalják magukra azokat a feladatokat, amiket az ÁLLAM NEM LÁT EL!!!

Miért nőtt meg a menekültáradat? A kerítésépítés hírére!

"A menekültáradat tartósan a kerítésépítés hírére ugrott meg – indokolta a felgyorsult rohamot Zádori Zsolt. Az utóbbi hetekben érkezők szinte kizárólag háborús és polgárháborús övezetekből jövő menekültek, akik közül többen sok éve úton vannak, mert vagy a hazájukhoz közeli országok valamelyikében vártak a helyzet rendeződésére, vagy nem tudják kifizetni az embercsempészek díját."

annamanna 2015.08.02. 03:18:39

@picur3ka: "A legborzalmasabb azok helyzete, akik hosszú lejáratú hitelt vettek fel az embercsempészektől, ilyen áron jutnak Nyugat-Európába, és akár életük végéig törleszthetik a sok ezer dolláros fejpénzt."
nol.hu/belfold/mar-tul-a-hetvenotezren-1551431

(Ez utóbbi vagy igaz vagy sem; a kínai maffiánál működik, mert Nancy gyilkosa is el volt adósodva a maffiának. Az araboknál nem tudom, van-e ilyen, vagy ez csak minket átverő kamuduma).

Mivel védi az állam a vasutasokat a fertőzések ellen?

"„Titkos, de elmondom, mit adnak nekünk. Ilyen kis fertőtlenítő tubust, hogy azzal fertőtlenítsem le a kezemet, le is rajzolják, mint az óvodásoknak. Pedig őket kellene fertőtleníteni"
"„Ez az Orbán is megépíti a kerítést, de semmit sem fog érni. Ha valaki elgyalogolt több ezer kilométert, nem állítja meg a vasdrót. Miért nem rájuk költi az uniós pénzt?" – kérdezi egyikük.
„Ott van a felcsúti stadion, milyen szép gyepe van! Elférne rajta jó pár katonai sátor, azokban pedig rengeteg menekült! Talán még Puskás Öcsi is büszke lenne rá (...) ő is menekült volt 56-ban.”
nol.hu/belfold/ez-az-orban-is-megepiti-a-keritest-de-semmit-nem-fog-erni-1554989

A felcsúti stadion, mint menekülttábor-helyszín, másnak is eszébe jutott:

"polgármesterről tudni kell, hogy bár függetlenként nyerte a választást, tagja a Jobbiknak. Martonfán erős a Jobbik, a 2014-es országgyűlési választáson a párt csaknem kétszer annyi voksot kapott, mint a Fidesz-KDNP tandem, s itt a kormánypártokat az MSZP is megelőzte.
- Most sokan azzal gyanúsítanak engem meg a Jobbikot, hogy menekültügyben összejátszunk a Fidesszel. Szerintem viszont azért akarják Martonfára hozni a menekülteket, mert a Fidesz így bosszulja meg, hogy itt csúfos vereséget szenvedett tőlünk.
A falu mellett van egy állami tulajdonú, felhagyott, katonai gyakorlótér, a polgármester úgy gondolja, oda építenék fel a tábort.
– Nincs a terület közművesítve, így értelmetlen ott felépíteni a tábort (...) Vigyék Felcsútra, ott van infrastruktúra!"
nol.hu/belfold/sokkolt-a-menekulttabor-hire-martonfan-es-sormason-1555015

Tehát a kormány NYÍLT tábort tervez egy falatnyi faluba, olyan területre, ahol nincsenek közművek, még a falu sincs csatornázva. A bosszúálláson kívül a lakosok más motivációt nem tudnak elképzelni. Tehát, mintha a kormány az ellenzéki lakosok elleni bosszújára a muzulmán migránsokat használná fel. Ez a lakosság benyomása. A polgármesterrel semmiféle előzetes egyeztetés nem történt. Micsoda megfontoltság, mérnöki racionalitás, józan tervezettség, kockázatfelmérés van ebben? Mennyire vannak biztonságosan védve a civilek?

www.facebook.com/gabi.csemi/posts/940531332671481
"ez hogyan működik? Ezek az emberek ki-be járkálnak, több ezer ember fog itt grasszálni a falu összesen 5 utcáján?"
"Csak halkan kérdezem: miért nem gondolkodnak üresen álló laktanyákban? Van az országban bőven, és közművesítve vannak."
"Eddig azt hittem, hogy demokratikus országban élek. Ahol elfér sok különböző vélemény, szemlélet. Most a saját bőrömön tapasztalom, hogy ha egy falu nem Fidesz szimpatizáns, (...) akkor a kicsinyes bosszú nem marad el."
"Már hallom is a kormányzati szólamot, hogy ez munkalehetőség a helyieknek. Hurrá! Persze csak közmunkában, ahogy az ideiglenes határzár építésére is berángatták az összes munkanélkülit, és ha nem fogadja el, akkor a segélyt is elveszik tőle…"
"Csak azt nem értem, miért nem jár jó példával elől a Tisztelt Kormány. Miért nem épült már befogadóállomás Felcsúton? Ha stadion épülhetett, akkor ez miért nem? (...) Akkor elhinném, hogy közös a gond, közösen kell megoldanunk, közösen viseljük a terheket. Így marad a kicsinyes bosszú, mint magyarázat."
"Vagy valami különleges jogrend van érvényben, csak nem tudunk róla? Hadiállapot van?"

Ez pedig egy elég sarkosan megfogalmazott vélemény:

"az egyháznak nincs semmilyen kifogása az ellen, hogy e kereszt helyén négy méteres, árammal ellátott kerítés épüljön ideiglenes határzár címén”. Mint fogalmaznak, a kerítés helyét kitűzték, egy hónap múlva, amikorra a szögesdrótnak és kerítésnek itt állnia kell, már nyoma sem lesz a keresztény könyörületességnek, tisztességnek, emberségnek.
A lap megjegyzi: „Ez szimbolizálja a legjobban, hogyan törli el apránként jelenlegi kormányunk hazánk múltját és cseréli fel értékeit, szellemi és tárgyi emlékeit politikai hisztijére, és az élén álló vezetők fasiszta gondolatainak kiteljesítésére”."
nol.hu/belfold/a-deli-vasfuggony-miatt-eldozerolnak-egy-feszuletet-1554977

A kormányt mennyire érdekli az ENSZ?

"A menekültügyi törvény most hatályba lépő módosítása alapján a menekültstátus iránti kérelmet ugyanis elfogadhatatlannak kell minősíteni, ha valaki biztonságos harmadik államból érkezett Magyarországra. Déli szomszédunkat egy közelmúltban elfogadott kormányrendelet – az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és civil jogvédő szervezetek álláspontját figyelmen kívül hagyva – ilyennek minősítette."

annamanna 2015.08.02. 03:57:26

@picur3ka: "a Kúria 2012-es – ENSZ Menekültügyi Főbiztossága álláspontjával összhangban álló – iránymutatása szerint Szerbia nem biztonságos ország."

Miért mond ilyet az ENSZ? Nyilván azért, mert nem akar KÁOSZT! Nem fog olyasmit elvárni egy országtól, amit az NEM TUD TELJESÍTENI!
Vajon az ENSZ bennünket miért tart biztonságos országnak? Mert direkt pikkel ránk? Felénk teljesíthetetlen elvárásokat támaszt? Vagy azért, mert mi tudnánk teljesíteni az ENSZ elvárásait (Orbán másfél éve azt mondta, 170 ezer menekültet tudunk elszállásolni); csak épp a kormány nem akarja?
Miért akarja az Orbán-kormány áthárítani a terhet egy olyan országra, ami az ENSZ szerint nem biztonságos? És ha mi biztonságos ország vagyunk, akkor a kormány miért nem teremt biztonságos körülményeket?
Mert a kormány célja a biztonság? Vagy éppen ellenkezőleg, a káosz, zűrzavar, neadjisten háborús feszültség gerjesztése (Szerbiával szemben)? Vagy mégis mi a célja azzal, hogy szembemegy az ENSZ-szel, és Szerbiára tolja át azt a feladatot, amit egy EU-tagországnak kellene ellátnia?

"A megoldást az jelentené, ha mindenkit azonnal rács mögé zárnának! – az idegenrendészeti őrizet elrendelését az új szabályozás az eddiginél jóval szélesebb körben lehetővé is teszi –, de ehhez több tízezer fő befogadására képes, őrzött!!! befogadó állomásokra lenne szükség.!!! Ha viszont az eljárás ideje alatt a kérelmezők szabadon mozoghatnak, bizonyosan eltűnnek, hiszen esélyük sincs ügyük kedvező elbírálására. Akkor viszont gyakorlatilag nem változik semmi: aki délen így vagy úgy belép az országba, rögvest megy is tovább."
nol.hu/belfold/matol-bunozonek-nezik-a-menekulteket-1554871

Előre láthatóan semmi sem változik. (És ez talán a jobbik eset, mint a szerbekkel való dühödt huzavona).

"mint amennyibe a kerítés és az átmeneti szállások létesítése kerül. Ennyiből több tízezer embert „úri módon” eltarthatnánk akár évekig."
nol.hu/velemeny/a-kerites-masik-oldala-1554679

Miután bepillantottunk abba, a zemberek mennyire érzik BIZTONSÁGBAN magukat, és mennyire lelkesednek a kormány intézkedései iránt, nézzük, milyen áradat tart felénk. Érdekes képek Macedóniából:
kepek.444.hu/2015/07/31/naprol-napra-tobb-menekult-erkezik-macedoniaba/

A következő cikk pedig Törökország duplafenekű politikájáról szól, amivel úgy harcol az ISIS ellen, hogy kvázi támogatja azt:

444.hu/2015/07/31/torokorszag-ugy-tamadja-az-is-t-hogy-kozben-az-is-ellensegeit-oli/

Én hasonlóságot látok az Erdogan- és az Orbán-kormány hozzáállása között.
Mindkettő úgy tesz, mint aki teljes lendülettel ellenáll a veszélyes terroristáknak, de közben érdekes módon a gyanútlan kívülállók vannak keményen megszívatva, és a terrorveszély, valami furcsa oknál fogva nem csökken, hanem nő.
Ha a sok véleményt egy mondatban kellene összefoglalni, akkor ez lenne: ÉRTHETETLEN ÉS ÉRTELMETLEN EZ A LAZASÁG!

Bár Orbán rendkívül keménynek mutatja magát (szóban), a valóságban olyan könnyedén mennek át rajtunk a muszlim tömegek, mint kés a vajon. Bármiféle komoly ellenállás nélkül. Persze nem csak rajtunk keresztül nyomulnak, hanem Olaszországon keresztül is, ahol nyilván Orbánhoz hasonló erőskezű kormányfő áll az állam élén.
Itt nálunk előre látható, hogy a tél beállta előtt biztosan nem készül el a kerítés, addig pedig bőven van idő újabb százezer muzulmán bemasírozására.

A magyar lakosság semmiféle védelemben nem részesül. A legnagyobb védelmet az jelenti, hogy az önkéntes civil segítők élelmezik a migránsokat, így azok nem szabadulnak rá a lakosokra, és nem randalíroznak, rabolnak.

Az Unióban százezrével kóborolnak muzulmán migránsok. Most még jó az idő, de mi lesz akkor, ha "a falevelek lehullanak" és beáll a fagy? El fog szabadulni a pokol, ez előre látható.
A kormány meg kerítést épít. Ahelyett, hogy zárt táborokat létesítene! Nincs más józan megoldás.

Minden felelősség a kormányt terheli azért, ami következni fog. Minden eszköze meg lett volna a védekezésre, a RENDTEREMTÉSRE, a NYUGALOM és BIZTONSÁG fenntartására, de semmi komoly védelmi intézkedés nem történt, csak kommunikációs showműsor a lakosság félrevezetésére.
Ami következik, azért Orbán Viktor a felelős. És számot is fog adni érte Isten színe előtt.

"S ezek az álcivilek, szintén embercsempészetben bűnösek, vagy bűnrészesek, ez komoly nemzetbiztonsági és hazaárulási ügy, nem vackorlekvárról van szó."

A te dolgod, hogy kiket látsz igaznak és hamisnak. Isten dolga pedig az, hogy ítéletre vonjon. Téged is, másokat is. Az Ő ítéletét senki sem kerülheti el. Ami most van, elmúlik, de Isten ítélete örökre szól.
Jak 2,13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.
Kívánom neked, hogy te ne legyél az elítéltek között: Júd 1,4 Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják.

picur3ka 2015.08.02. 09:56:37

Sok beszédnek zavaros az alja. Csak beleolvastam. Összehord hetet-havat. Túl sok kurucot, azaz 444-et olvas.

Már fegyveresen támadják a lakosságot erről érkeznek jelentések a határ mindkét oldaláról:

Gazsó János
1 órája · Veresegyház ·
Bácsalmásról és környékéről jelenti egy ott élő rendtársunk. Éjszaka a védtelen házakba behatol 40.50 ” menekült. Az ott lakókat gyerekestől kizavarják az utcára. A ki érkező rendőröknek azt ismételgetik ők menekültek és az EU területén velük semmit sem lehet csinálni és Németországba tartanak.
Hát kedves magyar barátaim! Lassan itt az ideje, hogy ki-ki megbékéljen a haragosával – mert ha nem fogunk össze akkor ez a csürhe meggyalázza asszonyaink és gyerekeink!!

adatlistazo.hu/hazakba-koltoznek-csaladokat-zavarnak-utcara-a-menekultek/

nol.hu/belfold/felfegyverkeztek-a-szerb-gazdak-a-keritesepites-miatt-1555023

annamanna 2015.08.02. 14:09:48

@picur3ka: nem baj, hogy nem érted. Majd megérted, amikor a Zorbán Viktoroddal a pokol mélyére kerülsz. Aki itt nemzetáruló, hazug ember, az a Zorbán Viktor, plusz akik segítik a terveit.
Ha a Zorbán ellen akart volna állni a muzulmán tömegnek, már évekkel ezelőtt gyűjtőtáborokba vitte volna őket, de nem csinált semmit.

picur3ka 2015.08.02. 14:31:48

@annamanna:

Te szedjél be valamit. Nem kell őket beengedni, gyűjtőtábor.

Évekkel ezelőtt még nem voltak itt, remélem, ez nem zavar az értésében.

annamanna 2015.08.02. 15:03:03

@picur3ka: 2013-ban ugrott meg a bevándorlók száma. Az évekkel ezelőtt volt. Azóta is csak a duma van, szavakban az Orbán hatalmas ellenálló, a tettekben viszont nincs semmiféle komoly ellenállás, max egy csirkeháló, amihez előbb még kézi erővel ki kell irtani a gazt!
Bármiben ellent tud állni az Uniónak, de a bevándorlásban muszáj engedni, mert jajistenem nem lehet mást csinálni, a Zunijó nem engedi őket zárt táborba vinni, csak erről érdekes módon a csehek meg a szlovákok nem hallottak!!!
Bele lehet szarni abba is, amit az ENSZ mond, meg a nemzetközi környezetvédelmi törvények is le vannak szarva, csak egyedül a zárt tábor tilos!!
Mindenki tudja, hogy karanténba kell zárni azokat, aki fertőzésveszélyes területről jönnek, de a Zorbán erről még nem hallott!!
Már rég nem jönne ide senki, ha lágerbe vinnék őket, mint a csehek és a szlovákok.
Persze ugyanez vonatkozik a jó Merkel muttira is, meg a többiekre, akik Európára vonták a dzsihádot.
www.youtube.com/watch?v=He-taYorBiI
El fognak számolni miatta, mindenki el lesz számoltatva.
Nyugat-Európában mióta tudnak róla, hogy ez őrült veszély? Mióta megy róla a duma?
Ha idegenrendészeti eljárás alá vannak vetve és lágerbe zárva, a többiek már nem jönnek ide. A 2. vh-ban az USA-ban az összes japcsit lágerbe zárták, mert potenciális belső ellenségnek számítottak. Érdekes módon tudták, hogy lehet a potenciális belső ellenséget lebénítani.
De a Zunijó vezetői nem tudják, hogy védjék meg Európát. Hát majd megtanulják, amikor késő lesz. Persze idejük bőven lesz gondolkozni rajta, egy egész örökkévalóság áll majd a rendelkezésükre.

picur3ka 2015.08.02. 15:17:25

@annamanna:

2 éve. Dublini szerződés. Amit Orbán most felrúgott, mert a Púnió becsapta őket mintegy, s nem akarnak Forró pont Mo-t.

De sorolja, milyen egyéb púniós dolgot rúgtak még fel!

Az Únió területén, akik zárt táborban vannak, azoknak már elbírálták a kérelmét. Azok a toloncosok.

annamanna 2015.08.02. 15:36:39

@picur3ka: Jaja, a dublini szerződés, amit a Zorbán SZINTÉN felrúgott! Mert mindent fel lehet rúgni! Semmi sem számít! Csak a zárt tábor tilos!
A dublini szerződés bizony, gond egy pöttyet, anélkül még kevésbé kellett volna a seggét megemelni, de emiatt háborgott egy sort és felrúgta, hadd ömöljenek ellenállás nélkül a százezrek Nyugat-Európára. Mi senkit sem tartóztatunk fel.
És ha már ezek a százezrek nyugaton vannak, akkor mi máris BIZTONSÁGBAN VAGYUNK!!!
Ezt akarod mondani?

"Azok a toloncosok."

Kik lettek idáig visszatoloncolva nyugatról? És hová? Ide? Mert mi is az Unió vagyunk.
Nem Afrikába meg Irakba toloncolják vissza őket. Mi is max. Szerbiába vihetnénk vissza őket, persze a szerbek hülyék lennének visszafogadni, de ha mégis, az is még mindig Európa, és nem Ázsia vagy Afrika.
Itt vannak és kész, és egyre gyorsabb ütemben özönlenek.

Csak a zárt lágerek állították volna meg az utánpótlásukat, akkor nem lett volna kedvük elindulni. És erre lazán lehetett volna hivatkozni egészségügyi okokból. De senki sem tett semmit!
Orbán egy szájhős, aki a tetteivel pontosan az ellenkezőjét éri el annak, mint amit mond.
Megállítjuk őket, mondja, erre tízszer annyian jönnek.

A csehek meg szlovákok nem mondanak semmit, de katonai lágerbe viszik őket, elveszik a telefonjukat meg a pénzüket, és kész.
Érdekes, hogy Orbántól zeng Európa, micsoda hős, miközben a gyakorlatban nem csinál semmit. A csehek meg a szlovákok megoldása nincs nagy dobra verve. Nehogy még valaki megtudja, hogy LEHET zárt tábort csinálni, el LEHET venni a pénzüket és a telefonjaikat, és LEHET őket katonai őrizet alá helyezni.

Ó, erről szó se essen, mert az EU-ban ez TILOS!!!
Persze, annak tilos, aki nem akarja megállítani a dzsihádot!!!

picur3ka 2015.08.02. 17:24:40

Ne haragudj, nem vagy koherens. Hogy dögöljön meg Orbán, addig világos, de azon túl éppoly logikátlan, mint a szélsőbal narratíva, amit olvasol.

Gyere le a 444-ről kicsit.

Nem ismersz tényeket és hajlandó sem vagy elfogadni őket, tehát nincs miről vitáznunk.

annamanna 2015.08.02. 17:41:55

@picur3ka: muhaha, méghogy én nem vagyok koherens :D

na figyusz, ezeket a szerencsétleneket akkor is bele fogják kergetni a dzsihádba, ha nem akarnák, mivel otthon kialmozták magukat, az emberkereskedők elvették mindenüket (akiket különös módon még mindig nem sikerült levadászni, holott pl az egyik legfőbb afrikai gazembernek talán több millió telefonbeszélgetését lehallgatták már, de még mindig nincs se börtönben, se véletlenül lepuffantva, mint Osama).
A cigányok is lazán űzhetik a maguk kis dolgaikat.

Naszóval, idekerült van többszázezer nincstelen hajléktalan muzulmán, akiket semmivel se látnak el, se lakás, se munkalehetőség, se semmi nem igaz abból a délibábból, amit eléjük festettek. Még orvos se látja el őket.
Mit is tehetnének mást, minthogy megpróbálják elvenni az európaiaktól azt, amit azok nem adnak oda.

Jól ki lett ez fundálva, de abban biztos lehetsz, hogy a legvégső szót az Úr Isten mondja ki.

www.youtube.com/watch?v=uO8iS6oRYvc

2015.09.05. 04:25:07

@annamanna: Széchenyi A cozmopolitizmusról: Rátok szánakozva tekintek, ti nyomorult lelkek, kik
egyedül egy idegen napsugárinak köszönhettek egy kis fényt: mint rátok is törpe kevélykék, kik hiú viszketegségtől hajtva, s vélvén, hogy majd ti fogjátok irányozni azt, bujdosó csillagra ültök, bár legnagyobb veszéllyel járna is az, s bármint s bárhova sodorna
benneteket. Ti nemzeti testünk rothadt, s rothadó tünetei, kik polgári erényt nem ismertek, s ezért senkiben nem is bírjátok feltenni, ám dobjatok rám sárt, mennyit erőtök csak győz, lemoss rólam az idő, és titeket felejteni, vagy utálattal fog nevezni Hunnia, mely csak akkor lehet, csak akkor lesz magas, ha ti gyávák, nem vagytok többé!
Az állampolgársági nép"savazás" kapcsán jutott eszembe!
süti beállítások módosítása