Ha valami jó történik a magyar kortárs kultúra, hagyományőrzés, műemlékvédelem, minőségi oktatás és hitélet metszéspontjaiban, akkor az Pannonhalma. A dunántúli hegyen több mint egy évtizede zajlik egy csodálatos, nagy léptékű és izgalmas kulturális újjászületés, hogy Pannonhalma az egykori középkori apátságok fontosságához mérhető szellemi központja legyen a 21. századnak.

De ez nem rejtheti el azt, hogy az efféle zárt (férfi)közösségekben néha (de sajnos van, ahol akár rendszeresen) a legszégyenteljesebb cselekmények, érzelmi és fizikai bántalmazások, sőt akár szexuális abúzusok történnek hatalommal rendelkezők és kiszolgáltatottak, felnőttek és gyermekek között − s ahogy Várszegi Asztrik elismerte: abúzusok történtek Pannonhalma falai között is.

A katolikus, keresztény hit meggyalázása, ördögi kifordítása minden olyan eset, történjen itthon vagy külföldön, amikor az egyház bástyái mögött ilyen, embereket akár egy életre megnyomorító tettek megtörténhetnek.

A pannonhalmi esetek nyilvános bevallása, az egyházi eljárás megindítása helyes lépések, de csak az első lépések. Mi derülhet ki még csak Magyarországról, csak az elmúlt néhány évtizedből a bentlakásos iskolák világából? Az egyházak csak akkor lesznek képes az új évszázadban felvenni a küzdelmet az egyházellenes szólamokkal, ha az egyház méltatlan tagjai által elkövetett cselekményekkel szembenéznek, az elkövetőket pedig minden illetékes fórumon elszámoltatják.

Hiszen ahogy Ferenc pápa a hasonló esetek kapcsán fogalmazott: „Isten és az egyház arcát megszentségtelenítő súlyos bűnökről van szó”. Egyszer Krisztus is ostort fogott a kezébe, hogy kiűzze a Templom megszentségtelenítőit.