A szeretet vagy a háború vallása az iszlám?
2015. április 22. írta: Redakció

A szeretet vagy a háború vallása az iszlám?

sulok_maroth.jpg

A muszlimok csak rosszat kaptak Európától, ezért nem csoda, hogy haragszanak a kereszténységre, ha egyszer merő tévedésről az összes európait kereszténynek nézik – jelentette ki egy iszlámról szóló keddi beszélgetésen Maróth Miklós akadémikus, Sulok Zoltánnal, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnökével vitázva. Mit kell csinálni az Iszlám Állammal, miért nem térít a katolikus egyház a muszlimok között és miben jobbak az arab nők a magyaroknál? A MAKÚSZ sajtófórumán jártunk.

Utálom az iszlamizmus kifejezést, mert ilyen nincs, nem is tudom, mit jelent, ez az európai újságírók találmánya – jelentette ki Maróth Miklós arabista professzor, a Pázmány bölcsészkarának alapítója a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége sajtófórumának kedd esti beszélgetésén, a Ferenciek terei Pio Caféban. Maróth szerint a nyugaton fundamentalistának és iszlamistának nevezett robbantgatókat ő egyszerűen terroristáknak nevezné, a muzulmánok pedig „kivonulóknak” tartják őket. Maróth azt is elmondta: ő nem tartja magát zsidó-kereszténynek, mivel ezt csak a keresztények mondják magukról, a zsidók sohasem. Miután a keresztények „bekéredzkedtek” az egyistenhitbe, azután kiebrudalták az igaz hitből a zsidókat, amikor pedig a muzulmánok kéredzkedtek be az egyistenhitbe, kiebrudalták onnan a keresztényeket. Emellett ugyan számos különbség van a három vallás között, de a keresztényeket és a muzulmánokat összeköti, hogy mindketten a görög filozófia fényében értelmezik a szent szövegeiket.

Sulok Zoltán Szabolcs, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke arra emlékeztette a Szőnyi Szilárd (Heti Válasz) által vezetett beszélgetés hallgatóságát: az iszlám elfogadja Jézus Krisztust prófétának, viszont nem gondolja úgy, hogy a görög filozófia miatt értelmeznék úgy a Koránt, ahogy, ami az iszlám hit szerint Isten szava.

Szilvay Gergely tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr717389292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manír Feri 2015.04.22. 15:52:56

„A muszlimok csak rosszat kaptak Európától”

Ez fordítva is igaz, sőt, a buzulmánok támadtak előbb Európára (Ibériai-félsziget), az egyesített európai keresztény seregek évszázadokkal később mentek csak szétbaszni a füstösképűeket (meg a bibsiket) a Közel-Keletre. Ja, és pár száz évbe beletelt, mire nagyjából sikerült őket kipucolni a Balkánról és Magyarországról. Ezek után nem tudom, mit képzelnek magukról ezek a férgek. Komolyan mondom, lassan már pimaszabbak lesznek a zsidóknál.

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.04.22. 23:46:38

Szerintem a muszlim - keresztény kapcsolatok ott indultak, hogy az arabok nekiálltak meghódítani a keresztény közel keletet, és észak Afrikát. A keresztesháborúk is azért indultak, mert a muszlim törökök nekiálltak betelepülni a keresztény Anatóliába, Bizánc meg kiszorult onnan. Úgyhogy nem teljesen véletlen, hogy csak rosszat kaptak Európától, csak ezt nem Európa kezdte.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2015.04.23. 05:36:22

A beszámoló egyébként itt totálisan fals... Maróth nem általában mondta, hogy "a muszlimok csak rosszat kaptak Európától", hanem konkrétan az első világháború utáni rendezésre, illetve a jelenlegi nyugati közel-kelet politikával kapcsolatban.

Amivel szintén lehet vitatkozni, de nem kell a középkori dolgokat belekeverni.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2015.04.23. 05:48:58

márhogy a beszámoló nem általában fals, csak az adott kérdésben sikkad el egy fontos momentum...

klacus 2015.04.23. 06:11:20

@hami: Izrael is hasonló alapon dobálja a foszfort az arabokra. Több száz, néha ezeréves konfliktusokra építeni bármit, eleve kudarcos.

Szerintem el kell dönteni mi legyen. Háború, vagy béke. Ha utóbbi, akkor oktatás-oktatás-oktatás. Európa az iszlámról semmit sem tud, sőt a kereszténységről sem sokat, bár az értékrend kimondatlanul is az. A tudatlanság vezet el oda, hogy egy európai felmenőkkel rendelkező nem érti a második-harmadik generációs arab leszármazott reflexeit. Erre rátesz a globalizáció is egy nagy lapáttal, ami a széles tömeget a TV elé szögezi. A "fejlett" európai állampolgárt a média, a kiábrándult másodrendűként kezelt arab származásút pedig a vallása irányítja. (Lévén a jólétből kimarad)
Az Iszlám képes olyat nyújtani szinte minden téren, amit a TV nem, így az iszlám térnyerése, és győzelme csak idő kérdése. Sokan elfelejtik, hogy a vallás képes irányítani egy társadalmat, és nem csak kántálásból áll. Ha azt is hozzá vesszük, hogy radikalizálódni is képes, akkor egyértelmű, hogy többet tud mint a média.

bela 2015.04.23. 10:48:26

"Miután a keresztények „bekéredzkedtek” az egyistenhitbe, azután kiebrudalták az igaz hitből a zsidókat, amikor pedig a muzulmánok kéredzkedtek be az egyistenhitbe, kiebrudalták onnan a keresztényeket."

Ez mekkora marhaság! Bekérdezkedés, meg kiebrudalás, bahh!

2015.04.23. 11:25:06

"Utálom az iszlamizmus kifejezést, mert ilyen nincs, nem is tudom, mit jelent"

Nincs? Akkor az iszlám egy osztatlan fasiszta ideológia, semmi több.

"Maróth szerint a nyugaton fundamentalistának és iszlamistának nevezett robbantgatókat ő egyszerűen terroristáknak nevezné"

Lehetne, ha a terrorcselekményeket nem az iszlám nevében követnék el, és az iszlám nem jelentene ideológia alapot ezekhez.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.23. 11:26:34

Valójában az iszlám egyszerre a kettő.

Az iszlám államépítés mindigis agresszív volt, az iszlám számára a társadalmi rend alapvető fontosságú. Így teljes ellentétben a kereszténységgel, az iszlám számára létezik egy ideális földi rend: ez a kalifátus. S minden hithű muszlim köteles ezért harcolni. A kereszténység számára ez idegen, mert a kereszténység számára mindegy az állami rend.

A radikális és a mérsékelt muszlimok között a különbség alapvetően az, hogy a radikálisok ma akarják létrehozni ezt a kalifátust, míg a mérsékeltek szerint Isten még nem adott jelet a kalifátus újraalapítására, azaz várni kell, s ezt a várakozást saját magunk tökéletesítésével kell eltölteni, belső dzsiháddal. Így a mérsékelt muszlim nem folytat külső dzsihádot, mert még nincs itt az ideje.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.23. 11:28:11

@hami:

Tegyük hozzá: Bizánc mégis a keresztesek ELLENI oldalra állt a keresztes háborúkban, egyszerűen a muszlimok voltak a kisebbik rossz a Vatikánhoz képest.

I_Isti 2015.04.23. 11:32:30

@maxval bircaman szerkesztő: És mi lesz, hogyha a síta atombombát fogják jelnek tekinteni, aminek a használatával végre le tudják nyomni Izraelt, és a keresztény európát, és ezután majd eljön nekik a Mahdi, és rendet csinál a világon?

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.04.23. 12:02:54

@maxval bircaman szerkesztő: Ez ebben a formában igen erős leegyszerűsítés, és nem is igaz.

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.04.23. 12:04:15

@klacus: De ez az érvelés, különösen a keresztesháborúkra hivatkozás (ami ugye eleve reakció volt egy muszlim terjeszkedésre) igen gyakran előfordul indoklásként muszlim részről is. Tény persze, hogy vannak recens események is, amelyekre lehet hivatkozni.

Gergely_it · http://gergo.me 2015.04.23. 12:41:16

Maróth értelmezése nem igazán tűnik objektívnek. (A görög filozófiás beszólását hagyjuk, a lehető legbutább leegyszerűsítés.) Ahogy ti is írtátok, a keresztény-iszlám konfliktus egyértelműen az iszlám hódító hadjárataival kezdődött - észak-Afrikában virágzó keresztény (szerezetesi) közösségeket pusztítottak el a VI. századtól kezdve. Ma általában ott viselkednek "illendően", ahol kisebbségben vannak.

Ettől függetlenül párbeszédre van szükség, és azt - éppen a történelmi sérelmek miatt - csakis új alapokra lehet helyezni, és nem azt vsézgetni, hogy ki mennyi rosszat kapott a másiktól.

Persze, hogy a párbeszéd megvalósul-e, és milyen eredménnyel, az más kérdés. Személy szerint nagyon szkeptikus vagyok, az iszlám - szerintem - nem alkalmas párbeszédre, partnerségre.

Gergő - gergo.me

randomuser1 2015.04.23. 13:32:03

"Miután a keresztények „bekéredzkedtek” az egyistenhitbe, azután kiebrudalták az igaz hitből a zsidókat, amikor pedig a muzulmánok kéredzkedtek be az egyistenhitbe, kiebrudalták onnan a keresztényeket"
no, ezért hiszek én spongyabobban, az sokkal humánusabb mese!

2015.04.23. 14:00:06

Európa vitte el az arabokhoz az olajfúró tornyokat, a védőoltásokat, a modern civilizációt.
Meg lehet nézni a különbséget Szaud Arábia és Afganisztán között! (Az utóbbiba nem jutottak el az európaiak)

randomuser1 2015.04.23. 14:12:44

@Nűnű00: nem-e? oszt a mindennapi betevő haskát akkor honnan hozatjuk?

dr. mesterséges színezék 2015.04.23. 18:16:37

@Nűnű00: "Európa vitte el az arabokhoz az olajfúró tornyokat, a védőoltásokat, a modern civilizációt."

Azokat a tornyokat, azokat a védőoltásokat és azt a civilizációt, amit a keresztény egyházak az államról történő fokozatos lerázásával sikerült létrehozni - nem kis részben arab tudományos alapokon, amelyek szintén akkor születtek, amikor az arab előbb volt arab és csak azután muszlim.

Akárhogy nézem, ebben a történetben a vallás (nem egyik vagy másik, hanem általában) nem pozitív hős.

dr. mesterséges színezék 2015.04.23. 18:17:37

@bela: ' "Miután a keresztények „bekéredzkedtek” az egyistenhitbe, azután kiebrudalták az igaz hitből a zsidókat, amikor pedig a muzulmánok kéredzkedtek be az egyistenhitbe, kiebrudalták onnan a keresztényeket."

Ez mekkora marhaság! Bekérdezkedés, meg kiebrudalás, bahh!'

Pedig teljesen érthető, és még találó is.

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.04.23. 19:31:13

@dr. mesterseges szinezek: Ezek az un. arab tudomanyos alapok a gyakorlatban tobbnyire kereszteny, vagy zsido tudomanyos alapokat jelentenek, csak ezek az emberek arab uralom alatt eltek. Sivatagi nomadokbol nem valt egy evszazad alatt civilizalt, tanult nepseg.

Bloodscalp 2015.04.23. 20:18:34

@maxval bircaman szerkesztő: hülye vagy, esetleg nézz be személyesen is egy ilyen előadásra, épp az a lényege hogy a holdkóros barmok ne hadováljanak már minden szart össze az iszlámról/arabokról

dr. mesterséges színezék 2015.04.23. 20:29:29

@hami: Az indiai tudománnyal Európa minden igyekezete ellenére sem tudott olyan kölcsönös, gyümölcsöző kapcsolatokat ápolni, mint az arab világ - távol lévén attól.

Nem véletlen, hogy az indiai eredetű számjegyeket arab névvel illetjük.

A kivagyiságot pedig ki kéne hagyni a (tudomány)történetből.

7edik (törölt) 2015.05.06. 12:09:05

@dr. mesterseges szinezek:

Milyen ébredés? Átlagban 8-10% az arányuk és nem is igazán fog ez felmenni 15-20 felé. Egyrészt tény, hogy a már sokadgenerációs bevándorlók is "felveszik" az "őslakosok" születési rátáját, a sok gyereket a friss bevándorlók gyártják. Másrészt, végül ellenérzést fog kiváltani Európa lakosságában az eltérő kultúrájuk és egyszerűen nem szavaznak meg bevándorlópárti politikai erőt. Sőt, ez már most megfigyelhető, hisz már a mérsékelt EU-párti politikai elit is azt hangoztatja, hogy csökkentsék a bevándorlást. Még jó: hiszen ők is szavazatokból élnek.

Az én szerény véleményem pedig az, hogy Európának úgy kell a bevándorló mint egy falat kenyér, előbb utóbb elöregedik a társadalom és bedöglik minden. Az viszont tény, hogy én a muszlim bevándorlókat nem erőltetném: jöjjön kelet-ázsiai, dél-amerikai, akár fekete-afrikai csak muszlim ne!

dr. mesterséges színezék 2015.05.06. 13:18:32

@7edik:
"Milyen ébredés?"

Megfogtál. Nem tudom, pedig végigszörcsöltettem a topikot, hogy megtaláljam.
süti beállítások módosítása