Bicskanyitogatóan kultúrharcos vitát tartottak hétfő este a Goethe Intézetben Budapesten. A Vidnyánszky Attila részvételével megtartott nemzetközi pódiumbeszélgetés lehetett volna az értelmes vita színtere is, ám ez nem is volt valós cél. A cél az volt, hogy a Vidnyánszky által a Nemzeti Színház nemzetközi fesztiváljára, a ma induló MITEM-re meghívott nyugati teátrumok képviselői egyértelművé tehessék: nem vállalnak közösséget az Orbán-rezsimmel. Nehogy valaki még félreértse a tényt, hogy elfogadták Vidnyánszky meghívását. Tudósításunk.
Jutta Gehrig, a Goethe Intézet igazgatója vezette fel a beszélgetést, aki gyorsan be is számolt arról, hogy van a németeknél, azaz náluk, egy szó: Streitkultur. És hogy erre nagyon büszkék, de sajnos magyarra nem lehet jól lefordítani. Nos. Vitakultúra. Ilyen egyszerű lefordítani. Ennyit jelent a híres Streitkultur, amelyben tehát nekünk szerinte nincs részünk, meg sem érthetjük igazán. S hogy nem csak a magyar kisebbségrendűség dolgozott bennünk, miközben ezt hallgattuk, gyorsan kiderült: Gehrig előadta, hogy Magyarországon nem is vitatkoznak annyira, ritkán jönnek össze, ezért régi sérelmek jöhetnek felszínre, de reméli, hogy azért ma este szépen fognak vitatkozni a felek.
S hogy itt miért alakult ez másként? Hát azért, mert a beszélgetést Bergmann és Lux kezdeményezte. Amolyan feltételféle volt ez, cserébe azért, hogy elfogadják Vidnyánszky meghívását a most kezdődő Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM). Mert a művészek nagy része azt mondta nekik otthon: Budapestre ne menjenek. Vidnyánszkyhoz ne. Mert Budapest az olyan... Ott székel az Orbán-rezsim, szóval ne. De ők - így Bergmann - mégis eljöttek. Mert nyitottak. Mert párbeszédre van szükség.
Stumpf András tudósítását híroldalunkon olvashatják.
