A liberalizmus, a 444 és a Chatham House szabály
2015. január 28. írta: bakó.bea

A liberalizmus, a 444 és a Chatham House szabály

common_sense_society_chatham_house_560.png

Kedd este a Common Sense Society rendezvényén vitatkozott André Goodfriend amerikai ügyvivő és Lánczi András, a Századvég elnöke arról, hogy mi a liberalizmus, és kell-e ez nekünk. A szervezők a meghívóban és a vita elején is felhívták rá a figyelmet, hogy a Chatham House szabály irányadó a beszélgetésre, vagyis az elhangzott információk felhasználhatók, közzétehetők, de az nem, hogy ezek kinek a szájából hangzottak el – az érdeklődők alá is írtak egy nyilatkozatot, miszerint tudomásul veszik és elfogadják ezt. Ennek ellenére a 444 és a Magyar Narancs is olyan tudósítást közölt az eseményről, amiben idézte a megszólalókat, míg a rendezők Paprika Politik blogján megjelent beszámoló csak az érintett témákat összefoglalva számol be a vitáról. A Narancs időközben levette a cikket az oldalról, a 444-é továbbra is elérhető, ráadásul meglehetősen szelektívre is sikerült. A cikk Lánczi megszólalásaiból azt a következtetést vonja le, hogy nagy bajban vagyunk, ha a Századvég lobbizik a magyar érdekekért Amerikában, mert a „legyünk együtt homofóbok” nem biztos, hogy jó Amerika-stratégia.

A rendezvény előtt reménykedtem, hogy a liberalizmusról szóló vita nem a melegjogokról és az emberi jogok hasonló „progresszív” kiterjesztéséről fog szólni, hanem inkább arról, hogy a klasszikus liberalizmus hogyan jutott el ilyesmik követeléséig. Szerencsére alapvetően ez utóbbiról szólt a beszélgetés, a melegjogok csak a beszélgetés végén kerültek elő a moderátor kérdésére – a 444 számára persze ettől még lehetnek ezek a liberális demokrácia valódi fokmérői.

A beszélgetésen elhangzott, hogy az ókori görögök mértékletességet javasoltak, míg a modernek toleranciát – a vitáról készült riportja, majd a CSS kérésére adott reakciója alapján úgy tűnik, a 444-nek a legkevésbé sem kenyere a mértékletesség. A Common Sense Society-t vezető, és a beszélgetést moderáló Marion Smith is közzétett egy posztot erről: azt írja, a 444-től kérte a cikk eltávolítását, de ezt a portál nem tette meg. Hozzáteszi: szégyenletesnek tartják a 444 újságírójának eljárását, ami a magyar közéletben létező bizalmatlanságot, megtévesztést és a dezinformációt csak tovább erősíti. Erdélyi Péter írása ráadásul a szóban forgó esemény tartalmi kérdéseit érintően ferdítő, szándékosan félrevezető és tárgyi tévedésekkel terhelt. 

Erdélyi erre válaszul a következőkkel egészítette ki riportját:

Nem tartottam be a Chatham House szabályt

Nemrég hívtak a CSS-től, hogy le kell szedni a cikket, mert nem tartottam be a Chatham House szabályt. Ennek az a lényege, hogy a vita nyilvános ugyan, de a résztvevőit nem lett volna szabad név szerint idézni. Sajnos mostanáig nem ismertem ezt a szabályt, így hiába említették az elején, hogy “a beszélgetésre a Chatham House szabály vonatkozik” nem tartottam be, mert nem tudtam, hogy mit jelent. Ezért a szervezőktől elnézést kérek.

Cikket viszont általában nem veszünk le a 444-ről, és ezt sem fogjuk, ha csak bíróság nem kötelez rá. Képtelenség lett volna úgy írni erről, az egyébként nyilvános, előre meghirdetett beszélgetésről, amire ~100 ember ment el, és amin tudható volt, hogy Andre Goodfriend és Lánczi András vesz részt, hogy ne legyen teljesen egyértelmű, hogy melyikük mond mit. Akkor is teljesen világos, hogy Lánczi vagy Goodfriend szerint van összefüggés a melegházasság és olimpiai síkfutás joga között, ha nincsenek nevek. Ez nem egy minisztériumi háttérbeszélgetés volt, annak meghirdetve, hanem egy nyilvános vita.

Ennél is fontosabb, hogy mások mellett Lánczi alapítványa, a Századvég képviseli nem kevés közpénzből a magyar állam érdekeit Amerikában, a cikk elején említett 1,3 milliárd forintos lobbimegbízás szerződését személyesen ő írta alá konzorciumvezetőként. Ezért erős közérdek fűződik hozzá, hogy nyilvános legyen, ő hogyan képviseli a magyar álláspontot az amerikaiak előtt, így az is, hogy miket mondott kedden este a goodfriendes beszélgetésen. Ebben az értelemben Chatam House-nál erősebb szabályokat is hajlandó lennék megszegni, ha segítségükkel pontosan bemutatható lenne, hogyan gondolkodnak a kormány megbízottjai magyar-amerikai viszonylatban.”

A Chatham House szabály a brit Királyi Külügyi Intézet székhelyéről kapta a nevét: olyan vitákat, rendezvényeket tartanak e szabály szerint, melyek célja, hogy a résztvevők nyíltabban beszéljenek, akár nem hivatalos álláspontjukat is megfogalmazzák. A Chatham House szabály szerint a résztvevők később elmondhatják másoknak, hogy miről hallottak a beszélgetés során, de azt nem, hogy kik voltak jelen és ki fejtette ki azt a véleményt – a megszólalók személyére még közvetve sem utalhatnak. Több think-tank rendezvényein is ezt a szabályt követik annak érdekében, hogy nyílt vita alakuljon ki és a résztvevők bátrabban kifejthessék véleményüket. A Common Sense Society is jellemzően kiköti ezt a szabályt a rendezvényeire, de a híres-hírhedt Bilderberg-csoport találkozói is csak ebben az értelemben titkosak: el lehet mondani, miről volt szó, de konkrétan azt nem, hogy ki mit mondott. 

Általánosságban elmondható, hogy Goodfriend megszólalásai nagyjából egy mondatban összefoglalhatók: nagyon fontosak az emberi jogok, a közös értékeket kell hangsúlyozni, fontos a tolerancia és a sokféleség. Semmi olyat nem mondott, amit hivatali minőségében ne mondott volna el már jó párszor a médiában. Lánczinak ezzel szemben legalább voltak érdemi felvetései, igaz, többször egyszerűsített, sarkított. Goodfriend nem volt hajlandó e felvetésekkel vitatkozni – sem a vadabbakkal, sem a szelídebbekkel. Az amerikai államot képviselő diplomataként a hivatalos emberi jogi szövegen kívül alighanem mást nem nagyon mondhatott, még egy ilyen „félnyilvános” rendezvényen se.

Visszatérve a mértékletességre és a toleranciára: ha ideális mértékben lenne jelen mindkettő a modern liberális demokráciákban – és főleg az utóbbi, a progresszívok által állítólag oly' nagyra becsült tolerancia –, talán a Chatham House szabályra se lenne szükség. Akkor a teljes nyilvánosság előtt nyugodtan vállalhatná bárki a véleményét és nem kellene attól tartania, hogy „kellemetlen helyzetbe” kerül. Egy ideális, valóban szabad és toleráns világban olyan sem történne, hogy valaki kénytelen a „hivatalos” és a „szakmai” vagy „magán-” véleménye közt különbséget tenni, és így dezinformálni a közéletet.

A moderátor Marion Smith ígérete szerint a Common Sense Society következő rendezvényén a keleti nyitásról lesz szó – mint minden általuk szervezett vitán, itt is a Chatham House szabályai lesznek érvényesek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr27117835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steve the Great 2015.01.28. 17:09:12

Annyiban szerintem igaza van a 444-nek, hogy ha kétféle sarkos vélemény hangzik el, akkor kb. nyilvánvaló, hogy melyiket ki mondja. A rendezőket se értem teljesen, hogyan gondolták az "anonimitást".
Amúgy meg hozzák a szokásos arrogáns bunkó stílust: "Volt valami szabály, de mivel nem ismerem, leszarom."

freehckr 2015.01.28. 17:10:26

„nagy bajban vagyunk, ha a Századvég lobbizik a magyar érdekekért Amerikában”

Azért azt valljuk meg őszintén, hogy van ebben valami... :) A posztkommunista szélsőbalos Fidesz egyik leghitványabb közpénztolvaj talpnyalója kap közpénzekből milliárdokat arra, hogy lobbizzon a ma már bűnszervezetként működő utódpárt Fidesz szerint meghatározott „magyar érdekekért” abban az országban, ahonnan a Fidesz korrupt bűntársait tiltják ki igen komoly korrupciós vádak miatt?! Muhahahaha... :D

Engem tényleg érdekelne, hogy ezek a korrupt posztkommunista fideszesek valójában mit gondolnak a „magyar érdekekről”, mert lassan ötödik éve kormányoznak (vagyis úgy tesznek), ezalatt nem hogy sikerült volna Európához némiképp felzárkóznunk, de ma már inkább egy állami, intézményesített korrupcióban fuldokló balkáni cigány (értsd orbáni) szemétdombként lehet jellemezni ezt a szerencsétlen történelmű kis országot. A jenkik ott szívatják a képzetlen és műveletlen fideszes haverokból és futsalos csapattársakból álló államapparátust ahol tudják, és európai szövetségeseinkkel már szinte hidegháborús a viszonyunk... miközben évi ezer milliárdos károkat okoznak a retardált fideszes elvtársak az adófizetőknek a kapzsiságukkal, közpénztolvajlásra való hajlamukkal, dilettantizmusukkal és hiteltelenségükkel.

Na persze azért van egy kis öröm is az ürömben, az égvilágon semmihez nem értő, a versenyszférában életükben egyetlen másodpercet sem dolgozó fideszes haverok szerencsére egyre gazdagabbak. Míg Magyarországon évtizedek óta nem lehet becsületes munkából tisztességesen, európai színvonalon megélni, addig a fideszes kormányzati elvtársak és közpénzeken bőkezűen eltartott holdudvaruk egy magyar átlagpolgár szemével nézve lottónyertes kategóriába tartozó magánvagyonokat képesek felhalmozni.

Szóval mesélje már el nekem egy fideszes pöcs, szerinte mi a „magyar érdek”? Azon kívül, hogy de a Gyurcsány meg a ballibsik... mert ma már sok észérvet szinte képtelenség kihúzni fideszes elmeháborodottakból. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.28. 17:18:24

mi a felháborítóbb, hogy ez a kis sajtógörény nem tartott be valami buzi amerikaias szabályt, vagy hogy egyáltalán ilyen buzi amerikaias szabályok vannak?

Sir Galád 2015.01.28. 18:11:47

Én minden mandiner-cikk előtt reménykedem, hogy valamiért szól és nem valami ellen, de sajnos sokszor kell csalódnom. Vajon hogy jutott a klasszikus konzervativizmus idáig? Valószínűleg sosem tudjuk meg.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.28. 19:14:16

" a híres-hírhedt Bilderberg-csoport találkozói is csak ebben az értelemben titkosak: el lehet mondani, miről volt szó, de konkrétan azt nem, hogy ki mit mondott"

Hol lehet olvasni ilyen beszámolót?

Major Frank Wirtanen U.S. War Department 2015.01.28. 19:21:40

@Disznóvári:

"Hol lehet olvasni ilyen beszámolót?"

A Bilderberg-tagoknak szóló hírlevelekben. :)

profilo 2015.01.28. 20:44:55

Vita a liberalizmusról?
Úri huncutság...

Sir Galád 2015.01.28. 21:14:38

@Disznóvári: Ezek meg azóta vakarják a fejüket, sőt már több generáció. Ki kéne már találni valami újat, de hát akkora öröm nekik a libsiket ekézni, meg egyszerűbb is...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.01.28. 21:24:37

Megnéztem ennek az erdélyinek az orcáját. egy tipikus szellemifogyi zsidó fej. Tuti, hogy az apja az anyja testvére, vagy apja, ahogy ez a köreikben dívik.

Jean Sol Partre 2015.01.28. 22:01:09

"Visszatérve a mértékletességre és a toleranciára: ha ideális mértékben lenne jelen mindkettő a modern liberális demokráciákban – és főleg az utóbbi, a progresszívok által állítólag oly' nagyra becsült tolerancia –, talán a Chatham House szabályra se lenne szükség. Akkor a teljes nyilvánosság előtt nyugodtan vállalhatná bárki a véleményét és nem kellene attól tartania, hogy „kellemetlen helyzetbe” kerül"

Hehe. Mit mondjunk mi a NER-ben?

www.sgyak.u-szeged.hu/tanar/nyemcsokne/lapok/oi_gondolatok_a_pinceben.htm

Bell & Sebastian 2015.01.29. 00:52:09

@Jean Sol Partre: Kérdezze meg Bimbaumot (Birnbaumról magyarosíthatott) vagy Finkelsteint, miért kell utálni a fajtáját? Csak tudja, mit beszél, talán valami hitvita lehet, amit nem kötnek gójok orrára, vagy szerelemféltés, mert a szomszéd libsije mindig szűkebb.

Jóbarát most hibázott először nagyot azzal, hogy beugrott brácsázni. Vagy ez a szereposztás.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.29. 07:12:01

@Sir Galád: Bazmeg, találjatok ki valami újat ti, ahelyett, hogy a konzervatívokat ekézitek.
Nyilván nem fogtok. És hogy miért nem? Mert ostobák vagytok és mert nektek ez tetszik. Nekünk -- konzervatívoknak, nemkonzervatívoknak, ép elméjű embereknek (a nácikat nem számítom ide) -- meg nem.

Virág et. 2015.01.29. 07:21:09

Értem. Tehát a 444 fujj, mert nem tartotta be a Chatham House szabályt, erre a szerző válaszul lecseszi őket, aztán alulról a harmadik bekezdésben ő is szépen megszegi a CH szabályt azzal, hogy személyenként összefoglalja a mondandójukat. :) Zseniális.

Egyébként a 444 tuskó volt, ráadásul értelmetlenül is. Ha valaki elolvassa a cikket és kicseréli Lánczit meg Goodfriendet egyik szereplőre és másik szereplőre, akkor is nyilvánvaló lett volna mindenki számára, hogy melyiket mondta Lánczi és melyiket Goodfriend.

"Lánczinak ezzel szemben legalább voltak érdemi felvetései"

Nincs olyan szövegkörnyezet, amiben ez a félmondat elfogadható lenne. Látatlanban.

Sir Galád 2015.01.29. 08:35:08

@Disznóvári: Mármint én meg ki? Mondtam én, hogy a libsik nem ugyanezt csinálják? Csak hányingerem van ettől az állandó "jobboldali" (mert ugye mit is hívunk ma annak?) álszenteskedéstől. És pont ezen a ponton szeretném megköszönni a leostobázást, az épelméjű emberek nyilván így viselkednek és ez nem ekézés, ami nekik tetszik...

bozon 2015.01.29. 09:35:54

Tegyük hozzá az egészhez azt, hogy a citált szabály olyan eseményekre való, ahol az egyes mondatokat tényleg bárki mondhatná, és tényleg fontos, hogy ne derüljön ki, hogy konkrétan ki volt az.

A szervezők kitétele, hogy erre a vitára a "Chatham House-szabály" vonatkozik, egy teljesen értelmetlen, oda nem való sznobkodás volt.

Bell & Sebastian 2015.01.29. 10:39:06

@bozon: Nem mondanám. Ha kommunikáció szakos lettem volna, így adnék hangsúlyt egy jelentéktelen falra hányásnak, amire valószínűleg egyik fél sem büszke, de benne van a munkaköri leírásában.

Gáborzsazsai logika, mindegy mit, csak mondják, addig sem az üres zsebüket tapogatják.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.01.29. 11:08:01

Megmondjam, mi a liberalizmus? Ez itt, basszátok meg:

www.youtube.com/watch?v=D-gJ46pVLMo&feature=youtu.be

Minden tudjuk milyen származású ember nézze figyelmesen, mert ezt most ők, az ő fajtájuk csinálja. Erre mondják, ha velük történik, hogy genocídium. Ez a liberális demokrácia. Aki tud oroszul, annak igazán "élvezetes" ez a kis filmecske.

Erre kényszeríti a kárpátaljai magyarokat a kijevi zsidó kormány.

Sir Galád 2015.01.29. 14:21:20

@Mr Falafel: Állítólag nem a zsidók intézték, hanem a kijevi földönkívüliek, mert kell nekik Magyarország vízkészlete. Nagyon komoly, nézz utána a pataki.info-n

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.01.29. 14:50:53

@Sir Galád: Ha én ezt mondanám, amikor a te fajtádat irtják, akkor is ilyen vicces lennél, Naftali?

Sir Galád 2015.01.29. 15:22:40

@Mr Falafel: Amit mondtam annak nem hozzájuk van köze, hanem hozzád. Vágod Naftali?

Virág et. 2015.01.29. 17:04:19

@Sir Galád: Én is így hallottam. Illetve még annyi, hogy a kijevi földönkívülieket a bilderberges gyíkemberek irányítják a chemtraileken keresztül.

Az egész bagázst meg Putyin, aki egyben Obama izraeli ikertestvére és mindketten szabadkőművesek.

Sir Galád 2015.01.29. 17:10:20

@Virág et.: Tejóég!!! Mr. Falafel ments meg minket a gyíkemberektől!!!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.01.29. 20:00:55

@Virág et.: Hogy anyád nem tudott halva szülni téged!

picur3ka 2015.01.29. 20:33:34

@Sir Galád:

virágnak van legalább annyi mentsége, hogy buta, mint a tök.

picur3ka 2015.01.29. 20:34:17

@picur3ka:

Mondjuk, magát meg nem ismerem, csak megelőlegeztem...

Sir Galád 2015.01.29. 22:00:48

@picur3ka: "virágnak van legalább annyi mentsége, hogy buta, mint a tök."

Egyáltalán nem tűnik butának. Csak lefestette a valóságot, ahogy Mr. Falafel is. Köszönet az előlegért. Nem biztos, hogy meghálálom.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.29. 22:16:44

@Sir Galád: Hogy kikhez tartozol, azt valóban nem tudhatom, de az itteni hozzászólásaid alapján meglehetősen ostobának tűnsz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.30. 05:44:24

hála istennek, bármi történik ebben a szájba kúrt világban a libsik a hibásak.

tombol a korrupció magyarországon, maffiává alakult az állam? megjelenek egy írás a madineren amiből kiderül, hogy a libsik korruptak.

kivégeznek egy szerkesztőséget a távolban? megjelenik egy cikk arról, hogy az ostoba ajrópa nem tudja integrálni a moszlimokat, egy másik cikk arról, hogy a kibaszott libsik terrorizálják a moszlimokat (is), aztán egy cikk arról, hogy a kibaszott libsik megdolgoztak azért, hogy jól kivégezzék őket, és végül egy cikk arról, hogy a libsiknek alapból a kurva anyjukat.

libsik!!!!! libsik mindenüttttttttttttttttttt!!!!!!!!!!!!!!!

kibaszott libsik mindenütt, hogy a kurva anyjukat. nélkülük gecinyugalmas lenne az élet. na jó, néha meg kellene kövezni a szombat be nem tartóit, a házasságtörőket, a kétféle anyagból készült ruhák viselőit, a vér megevőit, meg efféléket, de hogy kibaszott kurva nyugalom lenne, az geciziher.

Virág et. 2015.01.30. 07:27:08

@mavo: Libsidúlás van a világban, ez a mandi kommentelőit olvasva már régóta teljesen világos.

Libsi (moszkvai születésű, oroszajkú, de nyilván echte) donyecki katonának nem nevezhető közönséges gyilkosok megalázzák és kivégzik a libsi ukrán nácikat izé ... bocsánat... az tavalyi lemez, szegény besorozott kiskatonákat, akik ugye megadták magukat, de ezeknek a libsi ruszkiknak ennyi jutott a becsületből meg bátorságból. Mondjuk még szerencse, hogy nem többezer embert felrobbantó terroristák Gitmoban, mert akkor a golyó helyett még a végén Slayert hallgattattak volna velük és disznóhúst ehetnének, belegondolni is szörnyű. De hát nem lehet mindenki annyira humánus, mint a libsi Szovjetunió ... izé Donyeck derék "katonái".

Persze mindezért a libsi zsidó ukrán kormány a felelős, akit a libsi zsidó ukránok választottak meg tavaly októberben. Vagy a libsi zsidó Putyin. Még nem tudom melyik.
Tényleg, tudja valaki, hogy mennyi a libsi a donyeckiek között? Kéne már egy felmérés nagyon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.30. 07:53:53

@Virág et.:

éppen most provokálod ki, hogy egy derék, békés moszlim kiloccsantsa az agyvelődet, de hát te tudod.

Sir Galád 2015.01.30. 08:51:37

@Disznóvári: pfff...:D Jól van, akkor élj ebben a tudatban boldogan

picur3ka 2015.01.30. 17:56:14

@mavo:

Azt még semmi, de akkor még te is megjelensz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.30. 21:53:40

@picur3ka:

látod, mennyivel jobb lenne neked, ha keresztény lennél egy békés nigériai faluban. csak karikatúrát ne rajzolj, mert azért sajnos jogos a halál

picur3ka 2015.01.30. 22:45:21

@mavo:

Egy nigériai falu ettől fejlettebb, mint a Netanyahu szintje, már elnézesedet kérem, de baromságot beszélsz megint.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.31. 09:16:01

@picur3ka:

hanem haragszol meg érte, nem én találtam ki, hogy karikatúráért jogos a halál. kurva büszke lennék rá, ha én találom ki, de sajnos nem, az orgoványba ásott katyni erdőről is lemaradtam elsőségileg.

arról meg aztán végképp nem tehetek, hogy az afrikai keresztények megrögzött szokása a heti károlyba mohamedeket rajzolni. helybe mentek a lófaszért? hát persze, hogy helybe mentek.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2015.01.31. 15:09:43

@mavo: pont ez a legszebb derék jobboldali barátainkban. a libsik gyűlöletén kívül annyira nincs semmi más valódi alapértékük, hogy ennek érdekében simán beállnak egy velejéig korrupt maffiaállam mögé, simán relativizálnak egy mészárlást és simán beállnak egy háborús bűnös agresszor szurkolói közé.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.31. 18:09:29

@.Pierre Bezuhov.:

a legszebb az egészben az, hogy éppen nemrég zokogta el magát az egyik mandis szerző, hogy az afrikai körösztényekért jóformán a kutya sem sír.

és kibaszottul igaza volt. az afrikai körösztények legyilkolását a hozzám hasonló mocsok, keresztényellenes rohadék libsik emlegetik fel néha, hogy talán mégse kellene, a mandi masszívan kőkeresztény közönsége meg kibaszott magasról leszarja. zsidózni jobban szeretnek, az afrikai keresztények meg így jártak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.31. 18:16:07

@picur3ka:

a legfincsibb az egészben az, hogy nigériában aktualice annyi keresztényt mészárolgattak le az utóbbi időben, hogy annak a század részért is palesztin holokausztról szoktatok visítozni.

a körösztényekre pedig nem ez az elmebeteg veszélyes (midnightwatcher.wordpress.com/2014/07/17/leader-of-islamic-terrorist-organization-kill-kill-kill-kill-kill-christians/ ), hanem a kibaszott körösztényirtó libsi bibsik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.02.01. 00:11:24

@mavo: Ezt is a zsidók provokálták ám ki, nyilván úgy marad kerek a koncepció.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.01. 00:30:55

@Counter:

az a baj, te itt viccelődgetsz ezzel, belle anyó viszont véresen komolyan leírta, hogy az is-t valójában a biboldók irányítják.

Bell & Sebastian 2015.02.01. 00:50:31

@mavo: Szerinted kik? Véresen komolyan kérdezem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.02.01. 00:56:05

@mavo: Valamint a Boko Haramot is.

Mi másért ölnének keresztényeket és éleznék a keresztény-muzulmán ellentétet?!

Bell & Sebastian 2015.02.01. 01:06:48

@Counter: Maga ezt úgy képzeli, hogy odamegy egy agitátor, fegyvert oszt és indul a buli? Ennél bonyolultabb. Ha gondolja kikeresem, hogy a transzparens Amerikában mennyi ügynökségnek hány ügynöke van, bevallás alapján.

Nos, ez a több százezer, legális gyomorfelforgató még úgy öttel megszorzódik és ezek mind, napi nyolc órában fészbukoznak (kínjukban), mert semmi dolguk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.02.01. 01:29:41

@Bell & Sebastian: Miért is felelhetne egy iszlám terrorszervezet maga a saját tetteiért, ha kis fáradsággal zsidókat és amerikaiakat is felelőssé tehetünk, éspedig a jól bevált "nincs bizonyíték, tehát eltüntetik" elvet meglovagolva?

Csodálatos. Nem mondom, hogy menjen orvoshoz, mert erre diagnózist ugyan kaphat, gyógyszert azonban nem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.01. 01:44:15

@Counter:

nem érted te ezt. a moszlimok képtelenek csak úgy maguktól radik lenni zsidók nélkül. békésen éldegélnek, erre odaeszi a fene ezeket a kurva bibsiket, és mindenféle olyanra kényszerítik őket, amit maguktól soha nem tennének meg. neked nem gyanús, hogy a kulimuliék pont véletlenül egy kóserboltba mentek a heti károly után? szedd már egy kicsi össze magad!

Bell & Sebastian 2015.02.01. 02:32:24

Tessék, itt van _Simon Elliot_, született jewish, a Mossad ügynöke, aki sejtre azonos _Abu Bakr al-Baghdadival_, az ISIS alapítójával / IÁ kalifájával, fényképekkel, videókkal, linkekkel alaposan megtámogatva.

Akit az amcsik egyszer már lehalásztak mészártéren, majd mégis elengedtek. Butuska nemzet-védelem.

syrianfreepress.wordpress.com/2014/08/13/isis-is-run-by-simon-elliot-a-mossad-agent-reports-and-links-collection/

Így harcolunk a "terrorizmus" ellen? Irgum-burgum és még ejnye-bejnye is.

Bell & Sebastian 2015.02.01. 02:34:30

@Counter: Háát, ez az ötlet se nagyon jött be. Vagy nagyon is bejött.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.01. 03:51:11

@Bell & Sebastian:

bazmeg, te tényleg olyan ostoba vagy, mint a faszom, de legalább szórakozhattam egy kicsit a "kibaszottul komoly" forrásaidon.

egy meglehetősen oroszbarát, masszívan asszadista és elég erősen antiszemita oldalnál azért találhattál volna egy egészen picikét meggyőzőbb forrást is. :) ugyanitt egy nagyon, nagyon okos orosz bácsi halálos komolysággal "prófétai" módon mesél arról, milyen jót tesznek ukrajnának az oroszbarát szeparatisták, mert visszatartják ukrajnát attól, hogy "öngyilkos" akcióval támadja meg a krímet, vagy akár oroszorságot. :)

ráadásul a forrásaid nem igazán értenek egyet még egymással sem, az egyikben például Abu Bakr al-Baghdadi nem ciongyíkember, hanem "csak" moszados kiképzést kapott.

a forrásod másik forrása szerint pedig állati zsírt zabálni kifejezetten egészséges, 1900 előtt jóformán nem is volt szívinfarktus, és a sok zöldségnek köszönhető manapság a sok szívinfarktus, meg a rák is. :) a forrásként használt cikk alatt hozzád hasonló komplett elmebetegek hablatyolnak arról, hogy például a bibsik a sátán szövetségesei. :) ugyanitt barack obama neje transgender és obama persze buzi. :)

naggyon komolyak ezek a te forrásaid. :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.02.01. 07:44:07

@Bell & Sebastian: Idézném a forrását:
TURKEY IS LED BY A ‘JEW’.

Komolynak tűnik.

Idéznék egy értékes hozzászólást is:
"we have been saying wahhabism which yielded evil groups like alqaeda,taliban ,isis, boko haram, alshabab and mujao is a creation of wicked zionists and filthy christian west financed by backwarded saudi petro dollars. the evil saudi royal family and misguided abdul wahhab are all jews with the same agenda of destroying islam.the evil saudi monarchs are currently planning to exhume the body of our noble prophet muhammed to relocated to unknown place as part of zionist hatred to prophet.we want know why these evil wahhabi groups never attempted to attack israel or any israeli interests, but focus on slaughtering muslims and destroying their economic basis to keep them behind evil jews?in nigeria christian president with aid of mossad under christian association are sustainig boko haram rascals and supplying them with arms to continue killing muslims and destroying their economies ."

A gonosz zsidók és büdös keresztények tartják fenn ezeket a terrorseregeket, csak hogy bemocskolják a szaros lelkük darabjaival a béke vallását.

Bell & Sebastian 2015.02.01. 10:26:17

@mavo: Ez van, ezért ebből dolgozunk.

Sajnos egyelőre még nem Izrael-barátfüle az egész világ, vannak úgynevezett kivételek. Egy fikarcnyival sem hiteltelenebb Snowden, mint például a prófétaszakállú Simonok. A visszatérő motívum, hogy tudni illik egyszer már elkapták, de elengedték, azért felvet némi kételyt a projekt tisztességességét illetően. Gondolom, az amcsi elhárítás csupa magyar, libsi gyökérből áll, akik a mindennapi Mavo alapján szemlélik a világot, ezért rendre-sorra alaposan benézik.

gyalog.galopp 2015.02.01. 10:30:26

@Counter:

hát nem igazán ideszántam, de mostmá ....

Bell & Sebastian 2015.02.01. 10:38:56

@Counter: Ez is egy vélemény, nyilván nehéz különbséget tenni (onnan nézve) a zsidó-keresztény hagyomány egyes összetevői között. Ha az öbölbeli országok pénzelik ezt a sok mocskot, amelyek eddig szoros, amcsi pórázra voltak felfűzve, csak elgondolkodik ezen a tényen az ostoba hírfogyasztó.

Hogy ki jeleníti meg a Sátánt ezekben a tragédiában? Biztosan nem az áldozatok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.01. 11:10:00

@Bell & Sebastian:

igen, egy eset az sorozat, és az amerikai hadsereg és rendőrség tökéletes, különben egy ilyen hiba nem szúrna szemet.

a forrásaid szerint az állítólagos akármijében snowden egy percig sem állította, hogy ciongyíkember lett volna a kalifa bácsi. egyébként pedig minden forrást kétellye illik kezelni, amíg nem bizonyosodik be a szavahihetősége.

persze a te dolgod, ha te elhiszed, hogy zsidók és a keresztények szervezik az ist, hát istenem, buta vagy, mint a tök, ezt eddig is tudtuk.

Bell & Sebastian 2015.02.01. 11:28:05

@mavo: Szerintem egyértelmű, hogy ki húzta ki a dugót a köcsögből, aki megtette, számolt azzal is, hogy mi történik majd akkor, ha önjáróvá válik a szellem.

Ez a térség destabilizálásának és a tervezet népirtás végrehajtásának legegyszerűbb formája, egy kaptafa receptre jár mind. Ki pénzeli és kinek az érdeke, ez a kettő, legfontosabb alapkérdés.

Ha erre tudsz válaszolni, fölösleges továbbreszelni a légneműt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.01. 16:05:54

@Bell & Sebastian:

amint azt counter prímán leírta:

"gonosz zsidók és büdös keresztények tartják fenn ezeket a terrorseregeket, csak hogy bemocskolják a szaros lelkük darabjaival a béke vallását."

Kandeláber 2015.02.01. 16:27:19

Az iszlámimádó, mindenféle eszement konteót beszopó arcoknak csak annyit: részemről nem szeretném, ha itt Pesten egy nap müezzin üvöltésére kellene ébrednem.

huKKK 2015.02.05. 01:04:26

"Sajnos mostanáig nem ismertem ezt a szabályt, így hiába említették az elején, hogy “a beszélgetésre a Chatham House szabály vonatkozik” nem tartottam be, mert nem tudtam, hogy mit jelent. Ezért a szervezőktől elnézést kérek."

"...Chatam House-nál erősebb szabályokat is hajlandó lennék megszegni, ha segítségükkel pontosan bemutatható lenne, hogyan gondolkodnak a kormány megbízottjai magyar-amerikai viszonylatban."

huKKK 2015.02.05. 01:05:00

"Sajnos mostanáig nem ismertem ezt a szabályt, így hiába említették az elején, hogy “a beszélgetésre a Chatham House szabály vonatkozik” nem tartottam be, mert nem tudtam, hogy mit jelent. Ezért a szervezőktől elnézést kérek."

"...Chatam House-nál erősebb szabályokat is hajlandó lennék megszegni, ha segítségükkel pontosan bemutatható lenne, hogyan gondolkodnak a kormány megbízottjai magyar-amerikai viszonylatban."
süti beállítások módosítása