Románia 25 évvel később: köpni kell
2014. december 27. írta: tempetőfi

Románia 25 évvel később: köpni kell

romania_ceausescu.jpg

Általában nekem könnyű a toll, gyorsan írok. Most napok óta piszkál a redaktor úr, hogy írjak 1989 romániai decemberének huszonöt éves évfordulója kapcsán valamit a Mandinerre, de egyszerűen nem tudom rávenni magam. Nem akarok erről írni. Nincs kedvem hozzá.

Huszonöt év után úgy érzem, mintha visszakerültünk volna a kezdőkörbe, mintha az elmúlt negyedszázad hiábavalóan telt volna el.

Tudom, hogy nem, lehet sorolni a NATO- és EU-tagságtól az anyanyelvi oktatáson és kultúrán át a nemzeti összekapaszkodásig megannyi előrelépést, ettől még a hiábavalóság érzete kísért. Erdélyi magyarként továbbra sem érzem magam jól Romániában, és néhanapján elég kétségbeesetten nézek ki a fejemből, hogy milyen abszurd vádakkal kell szembesülnünk csak azért, mert a szülőföldünkön anyanyelvünkben szeretnénk élni.

Az a baj, hogy sárosnak érzem magam. Ennek a torzszülött demokráciának vagy micsodának a cinkosa vagyok.

Valahogy úgy, mint ahogyan a szüleim és nagyszüleim nemzedékei szemek voltak Ceausescu diktatúrájának a láncában.

Nekem, nekünk ez a leginkább nevetséges, sehová sem tartó, jövő nélküli átmenet jutott. Huszonöt év ment rá az életemből.

Azért nem akarok írni róla, mert szégyellem magam. Csalódott és dühös-szomorú vagyok. Köpni kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr467013077

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak így tovább, fiúk! Csókpuszi: Lenin elvtárs 2014.12.27. 14:34:28

Nyugatról hergelik, módszerük a hazudozás, céljuk az erőszakkal történő kormányra jutás. A magyar baloldal ugyanabból a kottából játszik, mint a leninista bolsevikok 1917-ben, amikor német titkosszolgálati segítséggel először az orosz cárt, majd a legi...

Trackback: Tudtad, hogy Goodfriend egy frissen kirobbantott polgárháborúból érkezett Budapestre? 2014.12.27. 14:30:43

Más országból már rég kizavarták volna ezt az idegen belügyekbe avatkozó felforgató ügynököt, aki korábbi állomáshelyén, Szíriában is részt vehetett a százezrek halálát követelő "Arab tavasz" nevű vérengzés kiprovokálásában. Mi is megtehetnénk, amit a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikimackó 2014.12.27. 08:55:34

talán, ha nem basztatnátok a románokat az állandó orbán-seggnyalással, talán, ha nem szajkóznátok az állandó autonómiát, hanem normálisan megoldanátok a problámáitokat, talán ha nem akarnátok nagyobb magyarok lenni a magyaroknál, talán ha a románok tárgyalópartnernek tekintenék a seggfej vezetőiteket, talán, ha............, na, talán akkor jobban éreznéd magad !

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 10:02:22

"talán, ha nem szajkóznátok az állandó autonómiát, hanem normálisan megoldanátok a problámáitokat"

óh igen, ezt ajánlgatta anno a nacionalista szerb-orosz tengely is a koszovói albánoknak. és akkoriban még az autonómia melletti kiállás volt az egyetlen igaz kultúrajrópai-atlantidemokrata álláspont. amit nemhogy békés kiállással, hanem akár fegyveresen is jogos volt követelni.

na mondsza, mi is lenne most a normális problémamegoldás?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.27. 10:18:36

ez van itthon is, csak mi még egy kádárt se tudtunk kivégezni, egy pozsgait se, se egy grószkarcsit se.

ha nektek köpni kell, akkor mi, anyaországi magyarok a hazug narancsos komcsikkal mit csináljunk?

kkbk.blog.hu/2013/06/01/a_kommunista_keresztapa

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.27. 10:22:06

@mikimackó: hülye vagy? msot őszintén kérdem

"talán, ha nem szajkóznátok az állandó autonómiát, hanem normálisan megoldanátok a problámáitokat"

azért hajtogatják az auto.-t

"talán ha nem akarnátok nagyobb magyarok lenni a magyaroknál"

ez mi a fenét jelent?

"talán ha a románok tárgyalópartnernek tekintenék a seggfej vezetőiteket"

a vezetőik posztkomcsik, posztszekusok irányítják az igaz, csakhogy részben magyar posztkomcsik.
amúgy a román vezetők meg alapból barmok.
te vmi erdélyi szdsz-es vagy, hogy ennyire nem értesz a dolgokhoz? te vagy kesztió unokahúga?

mikimackó 2014.12.27. 10:35:28

@tesz-vesz: nem vagyok sem erdélyi, sem szdsz-es, csak helyén kéne kezelni dolgokat......, mindenkivel lehet normálisan tárgyalni....., erőből nem megy, főleg úgy, ha a másik oldal van többen......., dehát ez már egy régi magyar betegség !

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 11:06:31

@mikimackó:

"erőből nem megy, főleg úgy, ha a másik oldal van többen"

aha-ühüm. szóval akkor belföldi kisebbségi jogvédők is maradjanak csöndben? érdeklődve várom további felvetéseidet. te kis látens náczy :D

toportyánzsóti 2014.12.27. 11:11:58

Visszarendeződés van de legalább Romániában már börtönt kap aki lebukik a tolvajlásaival a birodalmi álmokat kergető orosz medvét pedig felültette a szopórollerre amerika...

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 11:19:30

@toportyánzsóti:
"de legalább Romániában már börtönt kap aki lebukik a tolvajlásaival"

na ebben valóban jobban teljesít a balkán

toportyánzsóti 2014.12.27. 11:57:53

@Herr Schwarze Liste: Itt is csak ennyi volna a titok nyitja és megbecsült nép lenne a magyar.

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 12:10:35

@toportyánzsóti: kissé túlzó, kissé egyszerűsítő, de nem alap nélküli gondolatmenet. történelmi távlatban ugyanis többek közt valóban amiatt számított Mo modernebbnek romániánál, hogy itt a helyi szokásos sógorkoma ellenére is kevesebb korrupció volt, avagy ha volt is, de legalább fejlődgettek a dolgok és nem csak a Géniusz és sleppje látta a kassza hasznát.

ui.: Géniusz alatt természetesen Ceausescura gondoltam, hazai párhuzam egy szál se :DDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.27. 12:14:30

@mikimackó: pontosan mi amagyar betegség? KONKRÉTAN? mert az erős tárgyalást nem tudom értelmezni, a románokkal meg nem lehet tárgyalni
és miről kéne tárgyalni? a székelyek függetlenséget szeretnének, te hogyan kezdenéd el a tárgyalást, mikor a románok erről hallani se szeretnének?

mikimackó 2014.12.27. 12:16:27

@Herr Schwarze Liste: apád a náci, aki megcsinált, nem kell senkinek csendben maradni. belföldi kisebbségek is álljanak ki a jogaiért, nem kell attól felgyújtani senkit !

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.27. 12:21:22

ezt meg most vettem észre:

"Az a baj, hogy sárosnak érzem magam. Ennek a torzszülött demokráciának vagy micsodának a cinkosa vagyok.

Valahogy úgy, mint ahogyan a szüleim és nagyszüleim nemzedékei szemek voltak Ceausescu diktatúrájának a láncában."

miért, párttagok voltak a szüleid is? mert te Tőkésnél vagy nem?

mikimackó 2014.12.27. 12:23:29

@tesz-vesz: a magyar betegség az, hogy sokkal nagyobbra tartjuk magunkat, mint amik vagyunk........, lásd pl I.vh....., II:vh. románokkal is lehetne tárgyalni, amiből nem kérnek, az az orbánkövértömjéntőkés-féle autonómiatörekvés. mondjuk, ilyenből én sem kérnék, lásd, mi van ma Mo-on.

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 12:42:32

@mikimackó: "amiből nem kérnek, az az orbánkövértömjéntőkés-féle autonómiatörekvés"

csak abból, vagy semmilyenből, ez itt a kérdés, látens-nácikám. pláne, hogy erdélyben nem gyújtogatnak a magyarok, inkább őket verik a zsilvölgyi bányászok. értjük ezt, értjük: belföldi tüntin cigányhímnuszt játszani: demokrácia csodája. erdélyben a magyar hímnuszt játszani: románok nemzeti érzékenységét provokáló ordas fasizmus. minden világos. kettős mérce kisebbségi ügyekben egy szál se. örök rejtély marad számomra, miért hasalt el örsimatyiszadi.

Kandeláber 2014.12.27. 13:32:58

@mikimackó: Szerencséjük a dél-tiroli osztrákoknak, hogy nem hozzád hasonló kozmopolita-libbantak voltak a vezetőik a hatvanas években.
Így most a világon szinte egyedülálló autonómiát élveznek Olaszországban.
És képzeld, ők ennek érdekében anno még bombákat is robbantottak.
@tesz-vesz: Szinte biztos, hogy az arc valami kriptoszadeszes figura. Most éppen nincs tünti, és unja magát, aztán itt próbálja hinteni a libbant mantrát.

toportyánzsóti 2014.12.27. 13:54:12

@Kandeláber: Fosol a liberálisoktól?Ekkora intellektussal nem csoda.

biobender 2014.12.27. 14:26:07

Arra nagyon kivancsi lennek, hogy erdelyi vereink hogyan kepzelik azt, hogy magyarorszagon a szavazataikkal az illiberalis, nyugatellenes autoriter orban rezsimet tamogatjak a kivenhedt hanyatlo europaval szemben, de odahaza mind kurva nagy europaiak es a nyugati ertekeket kerik szamon a roman kormanyon.

Es hogy kepzeilik, hogy europa pariajakent egy putyin pincsi majd barmit is segithet nekik?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.27. 14:27:47

@mikimackó:

Autonómiát csak kiharcolni lehet, ingyen nem adják.

A romániai magyarok nem akarnak autonómiát. Ha akarnák, harcolnának érte.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.27. 14:28:29

@biobender:

Az autonómia és a kisebbségvédelem nem európai politika.

biobender 2014.12.27. 14:28:47

@maxval bircaman szerkesztő: 1968-ig volt autonomia. Mire mentek vele?

biobender 2014.12.27. 14:29:40

@maxval bircaman szerkesztő: Hmmm, tenyleg nem. Cscsenfold pl. egy fenylo pelda.

biobender 2014.12.27. 14:30:56

@maxval bircaman szerkesztő: de a sziriai kisebbsegvedelem is peldaado, valamint a kinaiak ujgur kisebbsegvedelme. Tibetet mar ne is emlitsuk.

igazad van, a barbar europa szegyelheti magat-

Krisz11 2014.12.27. 14:33:00

@mikimackó:

"románokkal is lehetne tárgyalni, amiből nem kérnek, az az orbánkövértömjéntőkés-féle autonómiatörekvés."

És akkor miről tárgyalgatnánk, hogy milyen szép kint az idő, vagy hogy ki hol bulizik szilveszterkor?

Krisz11 2014.12.27. 14:36:55

@mikimackó:

A csicskaság meg a hallgatás, sehova nem vezet. Ezt már láttuk. Ki kell állni az autonómiáért.
Erdély és Felvidék megszállt magyar terület. Hazudjuk talán azt magunknak, hogy nem az, hanem ősi román föld?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.27. 14:40:35

@biobender:

Csecsenföld eddig is autonóm volt, most is az. Ott a harc a függetlenségért ment. Az egyik oldalon álltak az iszlamista függetlenségpárti csecsenek, a másikon az autonómiapárti mérsékelt csecsenek.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.27. 14:42:25

@biobender:

Nincs közös európai politika e tekintetben.

Nyugaton jellemzően nincs autonómia. A mai európai autonómiák zöme keleten van, jellemzően Oroszországban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.27. 14:54:25

ha a puliszka méges robbanna, a szerzőnek sem kéne köpnie.

Sobo 2014.12.27. 14:55:23

@maxval bircaman szerkesztő:
Te, aki sosem mész át oda h lásd milyen ott az 1x1, ne mondd azt hogy nem harcolnak.
Ennyi.

Az viszont super-abberáns, hogy azon ország nyelvét nem akarják megtanulni ahol élnek. Dacból, azértse, ...mert betesszük Marikát a pultmögé, Lacikát a tábla elé és...minket a mi nyelvünkön kiszolgál és így ugye h nem kell más nyelv...:oooo!
...hogy bármelyik magyar parlamenti képviselő úgy töri a románt, h szánalom hallgatni.

És akkor csodálkoznak h basztatják őket a románok itt-ott, mindenhol.
Én nem csodálkozom.
De ott akkor is Románia van!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.27. 14:58:25

@tesz-vesz:

"ez van itthon is, csak mi még egy kádárt se tudtunk kivégezni, egy pozsgait se, se egy grószkarcsit se."

A Nyugatnak NAGYON sürgős volt, hogy agyonlövessék a Ceausescu-házaspárt.

Nyilván szar ügy lett volna bizonyos érdekköröknek, ha engedik, hogy lecsukják őket és vallomást tegyenek a Hágai Bíróságon.

Kandeláber 2014.12.27. 15:04:31

@toportyánzsóti: Senki sem tart már tőletek, szellemi toprongy.
Lejárt az időtök.
Most a három-vagy négy százalékon álló dékában, meg Fodor Gabriella mérhetetlen pártcsírájában próbáltok tömörülni.
"Liberális"...Már nem is szitokszó, inkább a "degenerált" szinonimája. :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.27. 15:06:43

@Sobo:

Ezzel egyetért: a hivatalos nyelv meg nem tanulása manapság nem jó harcmódszer.

mikimackó 2014.12.27. 15:10:13

@Kandeláber: jó, menj bukarestbe bombát robbantani, ne a szád járjon! aztán meglátjuk !

mikimackó 2014.12.27. 15:12:03

@Krisz11: nem ősi román föld, viszont az is tény, hogy erdély soha nem törte össze magát, hogy a magyar királysághoz tartozzon........, vagy mégis? vagy mikor is ?

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 15:28:59

@mikimackó:

"erdély soha nem törte össze magát, hogy a magyar királysághoz tartozzon........, vagy mégis? vagy mikor is ?"

1848/49 megvan? értettségit csak letetted :DDD

előtte meg mintha a már a középkorban is nemzeti és vallási autonómiák sokaságával bíró erdélynek csak a habsburg centralizált-ellenreformációs-reakciós királysághoz nem akart túl közel kerülni, de meglehet ebben is tévedek.

no_successful2 2014.12.27. 15:33:59

@toportyánzsóti:

"Romániában már börtönt kap aki lebukik a tolvajlásaival"

Ezt meg honnan veszed ?

Jogszabályokat hoztak, igen, csak éppen semmi nem változott.

no_successful2 2014.12.27. 15:53:43

A Románok már trianon előtt deklarálták a nemzetiségi jogokat.
Persze azokból nem lett semmi. Az Oroszok, még kirugdosták belőlük, a székelyföldi autonómiát, amit az első adandó alkalommal meg is szüntettek.
Sajnos a Román politikai közélet, a legrosszabb keveréke a Bizánci mentalitásnak, és a balkáni radikális nacionalizmusnak.
Sajnos az a helyzet, hogy a románok nagy része osztja a hamis történelmi tézisekre épülő nacionalista nézeteket, így ott olyan politikai erő, amely a nemzetiségi jogokat ki akarná terjeszteni, hosszú ideig nem maradhat kormányon (Lásd Ungureánu).
A románokkal tárgyalni tehát olyan, mintha fingból akarnánk kosarat fonni.
Egyetlen lehetőség van, nemzetközi fórumokon ütni a vasat, és kihasználni a gólhelyzeteket (azt a keveset, ami esetleg adódhat, politikai, vagy gazdasági vonatkozásban.)

Sobo 2014.12.27. 16:02:02

@Rónarider:
...már, ...még...mi ez?
Egy ujabb autonomiával egyik ország (Ro-Hu) sem nyerne.
De a magyar biztos h nem! (nemtudom h ismered-e a székely mentalitást)

Aztán h ők (autonómok) jobban gazdálkodnának a pénzükkel, lehet. Hogy ugyanilyen evo-szinten maradnának, lehet.

És h ez miért lenne jó az anyaországnak...hogy ennyit pedálozunk? Nemtudom.

De hát én sem tudhatok mindent.

pharmacyil 2014.12.27. 16:16:50

Miért? Nekünk nem kellene köpni? A Varsói Szerződésből a NATO-ba, a szovjet vazallusi állapotból washington provinciájába jutottunk. Ez mennyivel jobb?

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 16:27:20

@pharmacyil:

"A Varsói Szerződésből a NATO-ba, a szovjet vazallusi állapotból washington provinciájába jutottunk. Ez mennyivel jobb?"

sokkal. persze élni is kell tudni a szabadsággal, ámde még ebben az esetben is vészmegoldásként nyitva a határ, mindenki mehet gusztusa szerint nyugatra, vagy akár keletre, ha itt nem tetszik, vagy túl fáradságos helyben javítani a dolgok menetén.

lavór 2014.12.27. 16:52:58

Ez volt a "vértelen" rendszerváltás értelme a volt MSZMP-s vezetők számára. Most is ott ülnek a pártokban. Igen, a Fideszben is. Pont emiatt nem lesz itt elszámoltatás a mai parlamenti pártokkal.

huKKK 2014.12.27. 16:55:10

"...szégyellem magam. Csalódott és dühös-szomorú vagyok. Köpni kell."

A tükröt ne!

Miért dühös, szomorú, frusztrált?
Tudom, leírta, de szerintem elemezze tovább.
Bocsásson meg magának, lapozzon, kezdjen új évet.
Hepinyújír - ahogy a román mondaná.
Értem, Önnek ez nem vicces, könnyű nekem outsidernek.
Igaza van.
Szereti Ön a lelki válságot, a szégyenkezést?
Az Ön szabadideje.

kvadrillio 2014.12.27. 17:40:36

@tesz-vesz: MIÉRTIS KELLETT VOLNA KIVÉGEZNI ŐKET ?...MERT ŐK NEM CSINÁLTAK 6 MILLIÓ VEGETÁLÓ MAGYART ? ÉS NEM CSINÁLTAK MILLIÁRDOS MÉSZÁROS LŐRINCEKET ???

Rónarider 2014.12.27. 17:40:40

@Sobo: mindenkinek jár egy esély. Románok megkapták, elszabták. Magyarország megkapta elszabta. Jöhet még olyan is, hogy Magyarország kuncsorog Székelyföldnek. A mentalitásuk sokkal egészségesebb, mint a nyugat nagyobbik részének, illetve a keletnek unblock.

kvadrillio 2014.12.27. 17:42:35

@kvadrillio: ..jahhh és mert ők nem csináltak ollan széééép, hosszúúúúú....ingyenkajás sorokat a Blahán, mint a jelenlegi hat...ALOM ???

kvadrillio 2014.12.27. 17:45:22

JAHHH...ÉS MÉG.....MIJA FRANCNAK VAN 100 EZER ALAPÍTVÁNY...AZ ÖSSZES VÍZFEJÉVEL EGYÜTT ???-...HOGY LESZÍVJA A C SÓRÓ EMBEREK ZSEBÉBE VALÓ UNIÓS PÉNZEKET ?????

Bambano 2014.12.27. 17:50:54

@mikimackó: nem a romániai magyarok kezdték el az orbán seggnyalást, hanem orbán telepedett rájuk párszázezer szavazat reményében.

csak hogy a tények mellett maradjunk.

és nehéz úgy élni, hogy egy magyar többségű területen mindenféle nyelven lehet beszélni, csak magyarul nem. hogy egy magyarlakta városban a normálisabb munkát a románoknak adják, a magyar meg nem kap gyakran még ócska munkát se. a falurombolás nem állt meg, csak most már Budapestről és Bukarestből irányítják.

kvadrillio 2014.12.27. 17:53:33

HMM...A 4-ES METRÓN CSAK LÉZENGENEK..., MÍG A 3-AS METRÓN NAPONTA 400 EZER EMBER UTAZIK.
MINEK IS KELLETT EZ A 4-ES METRÓ ?????????
A STADIONÉPÍTŐ SKIZOFRÉNEKNEK ?????

Kandeláber 2014.12.27. 17:54:38

@lavór: "Rendszerváltás..."
A senki által fel nem hatalmazott, néhány száz fős tagsággal rendelkező pártok alkotta bún. Ellenzéki Kerekasztal lepaktált az MSZMP-vel a "vértelen átmenet" kérdésében.
A négyigenes népszavazáson a szadesz által megvezetett "nép" arra voksolt, hogy ne legyen közvetlenül választható a köztársasági elnök.
A választások után a rózsadombi paktum után Göncz lett a köztársasági elnök, az MDF pedig tovább folytatta a "spontán privatizációt" amelynek következtében a soha fel nem leltározott nemzeti vagyont egyszerűen ellopták.
'90 óta különböző színű és arculatú, de belülről ugyanolyan rohadt pártokból álló kormányok vezetik(meg) a társadalmat.
Most pedig a Che Guevara zászlót lengető ultrabalosok készülnek színre lépni.
Majd meglátjuk, mi lesz a történet vége.
De ezúttal talán készek leszünk (ellen)forradalmat csinálni, ha a vörösök erőszakhoz folyamodnak.

bontottcsirke 2014.12.27. 17:59:28

@mikimackó: talán ha elmennél a picsába

kvadrillio 2014.12.27. 18:02:17

2014. december 27., szombat 13:51 MTI
Nagy havazás, erős szél: jó lesz felkészülni az estére
Címkék: közlekedés, havazás, időjárás, okf
A szombat estétől a Dunántúlon, majd vasárnaptól a Dél-Alföldön is várható erős havazás miatt arra figyelmeztet a katasztrófavédelem, hogy az autósok csak megtankolt és a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak, és készítsenek a gépkocsiba meleg takarót és folyadékot.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt is hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a téli gumi, a hólánc és a megfelelő fagyálló folyadék.
Kapcsolódó cikkek

Több pénzt költhetünk jövőre
Bukhat egy óriásberuházást a kormány
Bontott autóalkatrészt szokott venni? Fontos változás jön
Csúszós utakra figyelmeztet a hatóság
Hózáporok jönnek
Milyen időnk lesz karácsonykor? - Íme, a friss előrejelzés

Indulás előtt érdemes tájékozódni az útviszonyokról és az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról - olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy a havazást helyenként erős szél is kísérheti, a legerősebb széllökések elérhetik az óránkénti 70 kilométert.

Az időjárási előrejelzések nyomon követhetők az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, az aktuális útviszonyok pedig a Magyar Közút információs portálján.

Szlovéniában szintén komoly havazás várható, az ottani hatóságok jelzése szerint szombatról vasárnapra virradóra. Az autópályákon fennakadások fordulhatnak elő, ezért az OKF arra kéri a teherautóval, illetve kamionnal közlekedőket, hogy útjukat lehetőleg még szombat este előtt fejezzék be.

...NU, JÓ LESZ VIGYÁZNI ! JÖN A HAV !
OCCT, HA ELAKAD VALAKI A GÉPKOCSIJÁBAN, A HÓFÚVÁSBAN, NYUGODTAN ÜLJÖN ÁT A LEGKÖZELEBBI MÁSIK...ELAKADT AUTÓBA ! :)))

monddazigazatmar 2014.12.27. 18:50:53

@kvadrillio: MINEK IS KELLETT EZ A 4-ES METRÓ ?????????
A STADIONÉPÍTŐ SKIZOFRÉNEKNEK ???

Nem. Annak a horvátnyaralós rohadófogú parasztnak.

tobias2 2014.12.27. 19:04:22

@maxval bircaman szerkesztő:

"Az autonómia és a kisebbségvédelem nem európai politika. "

Ez így van. Mert ha európai politika volna, Görögországot be se engedték volna az EU-ba. Görögországban ma hivatalosan nem létezik bolgár vagy macedón kisebbség. Tűzzel-vassal kiirtották, kitelepítették, ellehetetlenítették. Ezzel szemben 150 éve Szalonikitől északra tolmácsot kellett fogadnia annak, aki görögül akarta megértetni magát. Így van ez.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.27. 19:07:34

@tesz-vesz:
De még van egy Orbán, akit ki lehetne. Nagyobb komcsi, mint az általad felsoroltak közül bárki.
Még nem késő.

tobias2 2014.12.27. 19:12:23

@pharmacyil: "A Varsói Szerződésből a NATO-ba, a szovjet vazallusi állapotból washington provinciájába jutottunk. Ez mennyivel jobb?"
És ahogy beléptünk a NATO-ba, rögtön Taszárról kezdték bombázni az amcsik Újvidéket, ahol jelentős magyar kisebbség él, amely mindig is szemben állt Milosevics politikájával, és amelynek semmi stratégiai jelentősége nem volt. Lebombázták három Duna-hidját, amelyek helyreállítását nagyvonalúan az EU-ra bízták. Csupán a Duna hajózhatatlanná tétele miatt milliárdokat vesztett a magyar gazdaság.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.27. 19:15:50

@Herr Schwarze Liste:
Románia nem Balkán. Kárpátok.
Menj vissza az iskolába.

Ha meg csak az "az orbánkövértömjéntőkés-féle autonómiatörekvés" vagy a semmilyen között lehet választani, akkor inkább a semmilyen. Teljesen megértem a románokat.
A fideszes faszkalapkommandó ne járjon oda lázítani.
Én bebasznám őket a börtönbe, amint átlépik a határt, és ott vakarhatnák a seggüket a diplomáciai mentességükkel 2 évig.

@tesz-vesz:
Vajon mit szólnál te meg a jobbikos-fideszes elvtársaid, ha nálunk a cigányok autonómiát szeretnének?
Arányukat tekintve többen vannak, mint Romániában a székelyek meg a magyarok (nem egy nép, kb. annyira nem, mint a jászok, a kunok meg a magyarok!) együttvéve.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.27. 19:19:03

@Krisz11:
Akkor menjetek és harcoljatok érte.
Ha nyertek, mi épeszű magyarok jól járunk.
Ha megdöglötök ott, mi épeszű magyarok akkor is jól járunk.

Szóval nosza, csak jót tesztek az országgal.

pharmacyil 2014.12.27. 19:34:06

@Herr Schwarze Liste:
Én itt szeretném szabadon élni az életem. Miért nekem kellene adaptálódnom ahhoz, amit más oktrojál rám, inkább az oktrojálók távozzanak. Furcsa dolog amit javasol....

♔bаtyu♔ 2014.12.27. 20:01:53

Csak nem bírják ki orbánozás nélkül a ballibsik.

Pár napig kellene erdélyben élniük magyarként egyből megokosodnának. A románok a Gyurcsány kormány alatt pontosan olyan vehemnciával basztatták a magyar közösségeket mint most.

♔bаtyu♔ 2014.12.27. 20:03:46

@kvadrillio: Te b+, nem látsz az Orbán gyűlölettől.

Orbánék épp nem támogatták a 4-es metrót, ha vissza emlékszel. A nyomvonalán eleve gyorsvillamost terveztek.

Csak éppen te és a magadfajta Demszkyékra szavazott, mert akkor 4-es metrót akart.

♔bаtyu♔ 2014.12.27. 20:04:54

@tobias2: Nagy baromság volt akkor az USA-t Taszárra engedni. (Eleve beengedni nagy marhaság volt)

Bell & Sebastian 2014.12.27. 20:07:19

Nyomorult egy társaság volt a Ceausescu família, pár hete levetítették a privát filmjeiket, húzta a néői zenekar, vedelt a társaság, durrogtak a puskák és hevertek a medvék a terítéken. (Tényleg, az a Nicu nevű görényffy él-e még?)

Igazi cselédek és disznópásztorok valódi -uborkafák liánján üvöltözve lendülő- ivadékai.

Ha ezeknek van köze Róma letűnt dicsőségéhez (már kétezer éve nedves, tengeri szivaccsal törölköznek)..., de nincs.

Felszívás és csulázás, mint végső megoldás, nem megoldás.

Mások is körbe-körbe járnak és nem mennek sehová, mások nyakára is Mischlingeket ültettek és velünk sincsen internacionalista összefosás.

Ha már szomszédos üstben fővünk, mi legalább tudunk beszélgetni és ne feltétlenül tunkoljuk vissza egymást.

Nincs mese, ki kell várni a (libsi-bibsi) "demokrácia" földre szállott égi mását. Magyarország vagy keresztény lesz - vagy nem lesz. Pillanatnyilag nem pont Európával foglalkoznék, hanem a magyar megújulással, ha én fülbe suttogó lennék, vagy legvégső esetben mozdonyvezető unokájaként rágnám a bajszom és a gittet, az illékony ortodoxiát.

Ennek a bulinak harangoztak, ideje elmélázni azon, ki zenél és ki táncol a következőben?

Jaj, de unom a politikát, mint a bűnös kórságot. Esetleg, ha nem olyan lenne, mint a bűnös kórság (mekk-mekk-mekk), akkor érdemes lenne köpni rá.

De így? Kár a nyálért, nyúl!

tobias2 2014.12.27. 20:12:46

@♔bаtyu♔: Vajon milyen kormány volt 1999-ben Magyarországon? Netán nem ugyanaz, amelyik most pont az amcsikkal rúgta össze a port, és amely szűk tíz évvel korábban nagy dérrel és dúrral Товарищи конец plakátokkal rakta tele az országot?

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 20:13:42

@pharmacyil:

"Én itt szeretném szabadon élni az életem."

nem tilos, és tutira szabadabb, mintha az általad visszasírt varsói szerződés korában élnél, bubus

"Miért nekem kellene adaptálódnom ahhoz, amit más oktrojál rám, inkább az oktrojálók távozzanak."

ismét nem értem akkor, minek sírod vissza, vagy látod a maihoz azonosnak a szocreált. ahhoz képest kevésbé kell bármihez és bárkihez alkalmazkodni.

"Furcsa dolog amit javasol.... "

furcsának tűnik a funkcionális analfabétáknak, pláne h semmit se javasoltam.

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 20:19:37

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

"Románia nem Balkán. Kárpátok.
Menj vissza az iskolába."

bad news: földrajzilag részben hivatalosan odatartozik ( en.wikipedia.org/wiki/Balkans#mediaviewer/File:1827_Finley_Map_of_Turkey_in_Europe,_Greece_and_the_Balkans_-_Geographicus_-_TurkeyEurope-finley-1827.jpg ) , kulturálisan meg még inkább.

nehéz az iskolatáska, ugyi? :D

hajdú 2014.12.27. 20:30:38

@mikimackó:
"orbánkövértömjéntőkés-féle autonómiatörekvés"
Ebből a félmondatodból (meg egyébként az autonómia általános elutasításából) érezhető, hogy semmi fogalmad az ottani viszonyokról, realitásokról. Egyébként kérdem, jártál-e már arra, különösképpen Székelyföldön? Tudod-e miről van szó, vagy csak az itteni szemüvegen keresztül akarod értelmezni az erdélyi magyarok helyzetét? Feltételezem, hogy liberális ember vagy (nem tagadom, én is legkönnyebben ezzel a szóval definiálhatnám nézeteim, bár ez semmiképp sem illeszthető a magyar pártrendszer kereteibe), egyetértesz-e azzal, hogy (különösen az EU keretein belül) mindenkinek járnak alapvető emberi és demokratikus jogok, mint az önrendelkezés joga, benne az anyanyelv használatának joga, és úgy egyáltalán, hogy ne kegyenek elnyomott, másodrendű állampolgárok? Amikor tömbben élnek egy 3 megyényi régió, és itt mindenki egyértelműen egyet szeretne (nagyon röviden: boldogulni, békében, elnyomás nélkül) akkor mik az érveid ez ellen? Azon kívül, hogy mert Románia alkotmányban deklarálta, hogy ők márpedig nemzetállam, emiatt nincs apelláta? És mi a helyes tárgyalástechnika részükről, ha 25 év alatt semmi érdemlegeset nem sikerült elérni e téren?
Az egész kérdésnek a feltételezésed ellenére semmi köze sem Orbánhoz, sem Kövérhez, Tőkéshez is csak annyiban, hogy ő valóban képvisel helyi embereket, de nem ő találta ki az autonómiát, hanem ez olyan egyértelmű, tömeges és természetes igény a helyi magyarok (értsd: regionális döntő többség) számára, mint ahogy számodra természetes, hogy demokratikus választásokon akarsz vezetőket választani vagy az adódért cserébe bizonyos színvonalú szolgáltatást elvársz az államtól...

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.27. 20:33:53

@Rónarider:
Ja, félműveltkém, unblock.
Baszd meg, ha nem ismersz idegen szavakat, ne használd őket, mert hülyének néznek, és jogosan.

@Bambano:
Mondjuk el lehetett volna hajtani Orbánt a redves picsába, ha van az erdélyieknek egy kis gerincük.
Meg nem szavazni egy olyan országban, amelyikhez semmi közük.
A jelenlegi 2/3 és az ezzel járó ámokfutás és az ország szétlopása az ő bűnük is.

@Kandeláber:
A vörösök alatt a narancskomcsikat érted?

@monddazigazatmar:
A 4-es metróra kurva nagy szükség lenne, csak ha már itt volt a fúrópajzs, nem lett volna szabad megállni egyik irányban a Szentmihályi útig, másik irányban Budaörs központig és leágazással Budatétényig, meg baromi jó lenne egy körgyűrű a Nagykörút, egy másik meg a Hungária alatt, de teljes körben, ahogy mondjuk Londonban van.
A belvárosi felszíni közlekedést meg utána - mondom: UTÁNA, ha már van elegendő számú P+R pakoló is - erősen korlátozni.

@Herr Schwarze Liste:
Seggfejkém, nézz már rá a teréképre, hogy hol a Balkán, ne egy 600 éve török hódoltsági térképpel gyere elő, annak semmi köze hozzá.

Húzzál vissza általános iskolába, félművelt tahó.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.27. 20:36:02

@tobias2:
"az amcsikkal rúgta össze a port"
Patkót, faszikám. A port összerúgni az egy szép képzavar.

A Tovarisi, konyec! meg az MDF volt, nem a Fityisz.

♔bаtyu♔ 2014.12.27. 20:41:24

@tobias2: Hol éltél te? Az MDF-nek köze nem volt a fideszhez, sőt utálták egymást. (Mondjuk , Orbán Antallt nem utálta).

Továbbá attól, hogy az oroszoknak üzenem, hogy vége elvtársak, az nem azt jelenti, hogy egyben az USA-nak is üzenem, most már jöhettek és kiválaszthatjátok a szavazók helyett, hogy milyen kormányt akartok.

Nyilvánvaló, hogy az nem baj, ha akár az oroszok, akár az USA haver, de ne akarjanak ők itt dönteni, befolyásolni. Erre a célra ott vannak a választók.

Kandeláber 2014.12.27. 20:42:59

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Szinte mindegyik honi párt az MSZMP köpönyegéből bújt ki, beleértve a fideszt is.
De a fideszke deklaráltan Likud-testvérpárt, így ők inkább sárgák. :D Amúgy ők a békemenetes f. kalapok, szintén gyagyák.
Komcsik alatt elsődlegesen a balliberális idiótákat értem, beleértve a dékás nyuggerkommandót,továbbá a néhány ezer romkocsmából felszínre került narkóst, akik az ordibálják, hogy ria-ria-Norvégia, meg hogy Európa, aztán okádnak egyet a Kossuth tér sarkán, mielőtt belehugyoznának a nadrágjukba.
Utána meg azt firkálják a facebookon, hogy ők több százezren vannak, meg hogy ők a "nép".

zuglo007 (törölt) 2014.12.27. 20:43:38

@mikimackó:

abból a Románia nevezetű földi siralomvölgyből cirka 3 millió román húzta el a csíkot az utóbbi 25 évben...

Ők kik basztattak és mivel?!

zuglo007 (törölt) 2014.12.27. 20:44:23

@mikimackó:

jav:

Ők KIT basztattak és mivel?!

Kenedy1 2014.12.27. 20:45:15

Magyarorszàg meg többek között azért is tart ott ahol mert '89-ben nem történtek meg a hasonló kivégzések!! Az összes sunyi politikust agyon kellett volana lőni aki asszisztált az előző rendszerhez.

zuglo007 (törölt) 2014.12.27. 20:46:11

@mikimackó:

herr "feketelista" analógiája kitűnő volt...

zuglo007 (törölt) 2014.12.27. 20:50:06

@Kandeláber:

"a soha fel nem leltározott nemzeti vagyont egyszerűen ellopták."

mintha az állam is hasonló módon szedte volna össze azt a vagyont...

mellesleg az nem nemzeti hanem állami vagyon volt....

zuglo007 (törölt) 2014.12.27. 20:51:11

@Kandeláber:

kötve hiszem, hogy bármi is változna a lényeges kérdések tekintetében az összes parlamenti párt egy platformon van

huKKK 2014.12.27. 20:54:43

@kvadrillio:
Kérem vissza a pénzem a meteorológusoktól.
Karácsonyra rendeltem a havat.

Herr Schwarze Liste 2014.12.27. 21:07:34

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

igen ránéztem a térképre. és nem avittas az a török hódoltsági térkép, mivel a geopolitikai balkán fogalom a mai napig azt a területet takarja:

hu.wikipedia.org/wiki/Balk%C3%A1n_%28t%C3%A9rs%C3%A9g%29

hja, az erdély nélküli román rész frankón benne van és manapság az a regáti rész adja a leitkultúrt (noha johannistól mostanság az ellenkezőjét várják), szóval örülök, hogy segíthettem.

Kandeláber 2014.12.27. 21:11:17

@zuglo007: És a parlamenten kívüli kis narkósok kik?
Nekik kábé annyi a legitimitásuk, mint az egykori "Ellenzéki Kerekasztal" pártjainak, továbbá az akkori MSZMP-nek: nulla. Tuti, hogy legalább az ötven százalékuk tavalyi-tavalyelőtti hahás.
Nyugaton évek óta százezrek mennek ki az utcára a globalizmus ellen, és kemény srácok is, nem ilyen kis pöcsök, még sincs eredménye. Azért mert az itteni jobbos-balos cselédmédia elhallgatja, azért kinn kemény tüntik vannak.
A vagyont nevezheted államinak, vagy szövetkezetinek, végső soron a közösségé volt, ellenben a közösség tagjai semmit sem kaptak az ellopott vagyonból, max. néhány semmire sem jó kárpótlási jegyet.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.27. 21:17:09

@Herr Schwarze Liste:
Nincs benne, seggfejkém.
A Balkán 2 országot érint: Szerbiát és Bulgáriát.
Romániát nem.

Még akkor sem, ha a hozzád hasonló faszfejek a faszságukat nem képesek belátni, és nem képesek megtanulni olvasni.

zuglo007 (törölt) 2014.12.27. 21:30:41

@Kandeláber:

tévedsz, kis hazánkban az uniós jog került a joghierarchia csúcsára, az meg imádja az efféle kisebbségeket...

a globalizmus ellenes tüntetők túlnyomó többsége pusztán állami szubvenciókat és privilégiumokat akar

és lényegében tök mindegy nekik, hogy kitől kapják meg azt, ezért lett olyan elsöprő siker az EU nevezetű förmedvény...

az állami vagyon felett pedig nem a közösség, hanem az államot vezető elit regnált

máskülönben a valódi közösségi, azaz közösen birtokolt tulajdon, arról ismerszik meg, hogy a tagoknak tulajdonrészük van amit bármikor eladhatnak

Kandeláber 2014.12.27. 22:01:07

@zuglo007: Jó hogy nem a norvég jogra hivatkozol. Tekintve, hogy Norvégia nem is EU tag.
Nem hinném, hogy a kintiek csak privilégiumokat akarnának.
Mondjuk Athéntől Rómán, Madridon, Lisszabonon és Párizson keresztül Londonig több millióan. És akkor csak a fővárosokat említettem. Egyszerűen tiltakoznak az IMF és a bankok túlhatalma ellen (is), továbbá a bankok által kirobbantott világválság terheinek egyenlő viselését követelik.
Az itteni néhány ezer kis hülye pedig mit is akar valójában?
Mert eddig nem igazán sikerült értelmesen megfogalmazniuk. Ezek képesek lennének akár az IMF és a Világbank MELLETT tüntetni.
Az ún. "rendszerváltás" idején pedig az állami vagyonnal korántsem rendelkezhetett volna kénye-kedve szerint az akkori "elit" - a választásokig a kommunista nomenklatúra tagjai, illetve nagyobb részük már "vállalkozó", "üzletember".
Semmiféle vagyonleltár nem készült, egyszerűen szabad rablás folyt, amit a következő kormányok természetesen tovább folytattak, immáron a saját nomenklatúrájuk érdekében és segítségével.

zuglo007 (törölt) 2014.12.27. 22:28:00

@Kandeláber:

az Európai Gazdasági Térségbe tartozó államok - így Norvégia is - a belső piac tekintetében teljes mértékben az EU joganyag hatálya alatt állnak...

www.efta.int/eea/eea-agreement/eea-basic-features#4

zuglo007 (törölt) 2014.12.27. 22:30:25

@Kandeláber:

a "hőseid" leginkább szubvenciókat és privilégiumokat akarnak

pontosan ezért van nyert ügye a bank-kollektivizmusra épülő új világrendnek...

Sobo 2014.12.27. 23:09:36

@Rónarider:
Ha te így látod, biztos úgy is van.
Ellenben én üzleteltem már székelyekkel és mást tapasztaltam.
És hadd ne válasszuk már szét a business/mindennapi morált. Oké!?
Szerintem nem kóserek.

Jo a klasszikus felállás: "határontúliak", aztán kinek nem inge, ne vegye magára.

pharmacyil 2014.12.28. 00:16:24

@Herr Schwarze Liste:
Óh, lieber Herr Scharze Liste! Miért gondolkodik ilyen kategóriákban? Attól, hogy nekem nem tetszik az Önnek tetsző, demokráciának álcázott orwelli világ én nem sírom vissza az előző korszakot sem. Bár kétség kívül minden barbárságával emberibb világ volt, mint a mostani... Inkább a következőt küldeném gondolatébresztőül: "A világot három funkcionális megegyező tekintélyelvű nagyállam vezérli: Óceánia (ideológiája: Angszoc [angol szocializmus]), Eurázsia (ideológiája: neo-bolsevizmus) és Keletázsia (ideológiája hivatalosan: halálimádat de, sokkal pontosabb kifejezés az önkiirtás). A három ideológia alapvetően megegyezik, de nagyon fontos, hogy a nagyközönség erről ne tudjon. A népességet arra a hitre vezették, hogy az a világnézet, amely az éppen ellenséges másik szuperhatalom sajátja, utálatos. A regény írásának idején, a késői 1940-es évek politikai térképét tekintve Óceánia a Brit Birodalom és Nemzetközösség, az Amerikai Egyesült Államok és Latin-Amerika területeit fedi le; Keletázsia Kínának és Japánnak felel meg; Eurázsia pedig a Szovjetunió és a kontinentális Európa területeire mutat."
Ez utóbbi az 1984-ről írt összefoglalóból kopi-pészttel beemelt rész. Hát nem beteljesedett próféciáról van szó? Ön nem arról igyekszik meggyőzni, hogy ... hogy az a világnézet, amely az éppen ellenséges másik szuperhatalom sajátja, utálatos.

sto 2014.12.28. 00:33:05

@mikimackó: én ilyen hülye és ennyire tudatlan hülye embert még nem láttam életemben, hogy a náci román verné ki a szemedet egyszer.
Egy jó tanács: Erdélyieknek élőben ilyeneket ne mondj, mint amit itt leírtál, mert a szart kiverik belőled ha úgy alakul, egyetlen esélyed, hogy félkegyelműnek néznek és elnézik neked fogyatékosságod.
Amúgy felvilágosítanálak, hogy itt Erdélyben nekünk OV túl puha, túl liberális, túl toleráns veletek, ez a nagy baj. Ezért nem szeretik itt Viktort úgy ahogy te elképzeled.

kgaba82 2014.12.28. 03:12:12

@Herr Schwarze Liste:
Földrajzilag Balkán- fsz. a Krupa-Száva-Duna vonaltól délre eső rész . Ez alá Romániából csak a kb. 15 ezer nkm -es Dobrudzsa esik. Szóval földrajzilag nem balkáni. Akárcsak Törökország hasonló méretű európai területtel nem lesz európai állam. Csak politikailag és pl. futball terén.

Kulturálisan Románia Kárpátokon túli fele számított oda.
Geopolitikailag viszont abszolúte. Viszont az alapján hazánk is esélyes.

A Német- és Oroszország közötti térség több részre osztható.
1. Nyugati rész: Ausztria, Csehország, Szlovénia.
Erős német behatás, gazdasági szimbiózis, hasonló politikai kultúra, mentalitás.
2. Középső rész: Lengyelország: egy 40 milliós fejlett gazdaság, önmagában komoly tényező szemben a térség többi szereplőjével.
3 . Északi rész: Balti államok (svéd / finn behatás, szimbiózis)
4. Keleti rész: Ukrajna, Belarusz (orosz behatás)
5. Dél és délkeleti rész:
a) Balkáni államok
b) Határeseti államok: horvát, magyar, szlovák.
Utóbbiaknál jelentős német gazdasági jelenlét, de politikai, gazdasági kultúra terén komoly balkáni mentalitás, magas szintű korrupció.
Ebben a térségben lévő államok azok, amellyeknél nem dőlt minden.
A balkániak nincsenek úgy beágyazódva nagyobb gazdaságba, politikai kultúrkörbe, mint pl. a csehek. De nem rendelkeznek olyan belső piaccal, mint a lengyelek. A déli, délkeleti térségben van perspektíva, amiből hazánk is profitálhatna.
Ez persze nem fog bekövetkezni, mert a széthúzás erői ebben a térségben hatnak a legjobban. Eggyüttműködés helyett nemzeti protekcionizmusok korrupcióval megfűszerezve, demagóg és nacionalista szájtépéssel eladva.
Közben felfuvalkodottságikban figyelmenkívűl hagyják azt a tényt, hogy egyenként jelentéktelen kis seggdugacs országok, akikre tojik a világ. Csak együttműködve, eggyütt nagyobb és egységesebb piacot, és benne nem magyar vagy román, hanem itteni multinacionális vállalatokat építve juthatnak valamire. Külön-külön csak csicskák maradunk, de együtt 60 milliós tömb, akikkel idővel számolni lehetne. De ez sajnos csak illúzió, szóval egymás gyalázása és fúrása megy tovább.

kgaba82 2014.12.28. 03:18:07

A Tesco vagy Auchan, vagy bármely más nyugati kisker.lánc kiváltása sem igazán lehetséges az említett cégekhez hasonlóan kiterjedt, országhatárokon túlnyúló beszállítói lánc nélkül.

Szúrófény 2014.12.28. 03:53:35

@Herr Schwarze Liste: Mi a román eredeti neve? Wlach roma!

kgaba82 2014.12.28. 04:16:52

Ami a határontúli magyarságot illeti, a magyarságuk megtartására irányuló törekvésük tiszteletre méltó, de annak oka, módja is felettébb vitatott részemről.
Az anyaországtól jószerivel semmit nem kaptak okmányokon, szép szavakon és a hazai politikai sárdobálás importálásán túl. Székelyföld, Dél-Szlovákia elmaradott térségek.
Melyik kormányunk lobbizott, vagy nyúlt a zsebébe, hogy ezekben a térségkben templom és iskola építésen kívűl más is llegyen, ami ezeket a közösségeket megtartja, fejleszti ott?
Ha az anyaországi állam és közösség (utóbbi a 2004-es népszavazásnál) nagyívben tojik rájuk (csak archaikus, elmaradott közösségekként, egyénenként pedig olcsó szavazógépekként tekint rájuk - gyarmatosító,paternalista módon),
ha a románok jó hatoda is más országokban, közösségekben keresi boldogulását
akkor mire fel vetik meg, közösítik ki azt maguk közül, aki a jobb anyagiak, karriercélok, vagy szerelemből máshol, pl. románok között találja meg boldogulását.
Csak azt teszik, mint bármely értemes ember, tartalommal próbálják megtölteni az életüket, örökös önsajnálgatás, és magyarkodás helyett.
Erre a tettükre a saját közösségük árulásként tekint, jól kiutálják, s azzal el is vesztik őket, és leszármazottaikat.
Akár Romániában,akár Szlovákiában az állam nyelvének ismerete nélkül érdemben boldogulni nem lehetett mostanáig. Aki ezt bevállalta az vegetálásra, önsorsrontásra rendezkedett be. Ahelyett, hogy mint a zsidók az állam nyelvét elsajátítva, karriert csinálva, de saját identitástudatukat megőrizve egymást pártolva szervezkedtek volna, ennek a teljes ellentettjét művelték, művelik. Csak maguknak ártanak vele. Viszonylag jó gyorsan felszámolják közösségeiket

kgaba82 2014.12.28. 04:51:11

Még valami, amit nem birok megemészteni. Ezt a számomra felfoghatatlan szimpátiát a székelyek iránt. Rájuk mondják, hogy "igazi magyarok". Számomra avitt gondolkodású, ódivatú, világot alig vagy egyáltalán nem követő, primitív és fárasztó humorú nép (elég csak a rádió kabarés fellépéseikre gondolni). De a lényeg, hogy ők "faszagyerekek", mert összefognak, ha kell. Közben meg azért maradnak meg ott ahol vannak (de már nem mind), mert olyan "kivételes" fajta, mint a skót felföldiek. A táj majdnem hasonló, az adottságaival együtt. Ami megterem: fű, fa, kövek skótok / székelyek. De a lényeg a fene nagy büszkeségük a semmire.

Rónarider 2014.12.28. 05:26:55

@Mr. Közbiztonság Szilárd: én még csak-csak ismerem, a telefon javította rosszra. bár nem hiszem hogy a grammarnáciskodás szorosan tartozna a tárgyhoz. Neked is hasonló jókat, b.ú.é.k.

mikimackó 2014.12.28. 05:51:11

@sto: na elmész te a jó picsába a fajtáddal együtt......, otthon eljátsszátok a büszke székelyet, felénk meg csak a markotokat tartjátok ! tudod, mit, basszátok meg az autonómiátokat a tőkéslacival együtt......., tudod, azzal a tőkéslacival, akit, ha nem nyüzsög '89-ben a komenista magyar titkosszolgálat, a románok simán felakasztanak !! nekem olyen emberek ne pofázzanak, akinek a magyarigazolvány csak arra kellett, hogy elhúzzon a németekhez, belgákhoz, meg angolokhoz !!! erről ennyit, kisbarátom !!! ha az orbán túl puha, mért nem vagytok az utcán, faszfej ! na, mért nem ? Bunkó !!!

toportyánzsóti 2014.12.28. 07:26:55

@Kandeláber: Hoztad a szinted jobber degenerált,mentek vissza a csatornába.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.28. 08:20:24

@Kenedy1: "Magyarorszàg meg többek között azért is tart ott ahol mert '89-ben nem történtek meg a hasonló kivégzések!! Az összes sunyi politikust agyon kellett volana lőni aki asszisztált az előző rendszerhez." - Romania meg azert tart ott, ahol, mert... Ize, ez nem ilyen egyszeru.
Romaniaban kivegeztek ezt a ket muveletlen szubhuman ferget, de a rendszer tobbi vezetoje szepen atmentette magat. Iliescu Ceaucescu koreibol jott es lett elnok. Szoval mit is ert volna, ha Magyarorszagon is meghal par szaz ember, kivegeznek valami partvezetot (olyan gyulolt vezer mar nem is volt, mint Ceau), kozben minden szinten atmentik a hatalmat. Nagyon ritka a teljes elitcsere. A friss arcok pont olyan kutyautok, mint a regiek. Orban szelsoliberalisbol indult es illiberalis lett par koponyegforgatas utan.
Nem mondanam, hogy Romania annyival elorebb tart a diktator kivegzese reven. Persze artani nem artott, de akar tizezer vezeto pozicioban levot is kivegezhettek volna, akkor is ugyanitt tartananak.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.28. 08:35:29

@mikimackó: tapasztalataim szerint a hatarontuli magyar a szerbnel, romannal, szlovaknal, ukrannal egyet utal jobban, a magyarorszagi magyart

Altalanos iskolas korom ota mindig volt hataron tulrol jott osztalytarsam, egyetemen sok evfolyamtars volt hatarontuli, nagyon leneztek a magyarorszagiakat, ugy voltak vele, hogy nekik minden jar, mert ok onnan jottek.
A romaniaiak elmondtak, hogy akkor valljak magukat romannak, amikor az az erdekuk, amikor meg magyarnak kell lenni, akkor penzert magyarok. A szlovakiaiak szabalyosan leneztek a magyarorszagiakat. Tizenevesen meg beszoptam ezt a Tokes, nemzetieskedo, szekely-magyar baromsagot, aztan egyetemen felnyilt a szemem.
Szuleim is kapcsolatba kerultek Romaniabol attelepult magyar vallalkozokkal, Ukrajnabol jott dilettans orvossal es sok egyeb jottmenttel, mind szemet, szarember volt, tisztessegtelen, zsigerbol hazudtak.
Szemelyes negativ tapasztalataim miatt nagyon nem szeretem a hatarontuli magyarokat.
A szekelyektol hallottam eloszor, hogy a magyart a szekely szarta... Persze allampolgarsag, osztondijak az jol jott, azt benyeltek. Az en szimpatiam megszunt a hatarontuliak fele, annyi szemet embert lattam, aki onnan jott.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.28. 09:01:00

@kgaba82: Igen, az allamnyelvet csakazertse beszelo szlovmagyar meg szekely a magyarorszagiak szemeben a tokos, furfangos ellenallas jelkepe, holott csak ostobanak tartja oket a szlovak es a roman is.
Kepzeljuk el, hogy a cigany nem hajlando magyarul megtanulni, ugyanakkor jogokat kovetel maganak, veri az asztalt.
Nem egy szimpatikus dolog.
Azzal vitatkoznek, hogy Szekelyfold elmaradott lenne. Romanian belul eleg fejlett ipara van. Sok magyar ceg is megjelent ott.
Vajdasag is hasonlo, ugyan europai viszonylatban csoro regio, de Szerbian belul gazdagnak szamitott mindig. A vajdasagi magyarok se voltak am sose szegenyek, az utobbi idokig jugo viszonylatban tehetosek voltak.
Persze a magyarorszagiakban kialakult egy ilyen tevhit, hogy a hatarontuli az szegeny, segiteni kell rajta. A nagyszuleim meg ebben a hitben eltek, de en mar latom, hogy a szlovmagyar, romaniai, szerbiai magyar az ketszinu, koponyegforgato. A politikusaik ugyanolyan korruptak, mint a roman vagy szerb politikusok.
Az meg kulon vicces, hogy az allamnyelvet se hajlandok megtanulni, lekopik azt, aki romannal vagy szlovakkal hazasodik ossze, de kozben ha nemet, kanadai, francia, sved hazastarsat valaszt az illeto, az nagyon rendben van.

Kepzeljunk el egy olyan nepet az orszag teruleten, amelyiknek egy szavat se ertjuk, ha a teruletere lepunk, akkor megpofoz, megkesel (ez a bicskazos szekely virtus, amit a magyarorszagiak olyan nagyra tartanak), kulon oktatast kovetel es elszakadassal fenyegetozik. Lenne nagy felhaborodas Magyarorszagon.
Lehet igazsagtalannak tartani Trianont, az is volt. De a konzekvenciai vilagosak. Nem lesz felulvizsgalva sose, ezt tudomasul kell venni. Aki 90 evvel Trianon utan is az allamnyelv nembeszeleseben latja a faszagyerekseget, az ellenallast, az eleg buta.

En azt orommel lattam, hogy pl. Verespatak ugyeben a tiltakozasok nem korlatozodtak a magyarsagra, hanem erdelyi ugy lett. Nem nacionalista tema, hanem kornyezetvedelmi problema, amit a helyi romanok is at tudnak erezni.

Kulfoldon tapasztaltam, hogy a szlovmagyar hirtelen jol kezd szlovakul beszelni, ha erdeke ugy kivanja. Pl. Angliaban siman beepul szlovakok koze, szarik a magyarokra, haszonlesesbol hirtelen nagyon bratyizni kezd a szlovakokkal, csehekkel, a magyarorszagival meg tavolsagot tart, kibaszik vele. Romaniai magyar ugyanigy. Kanadaban siman osszeallnak kivandorolt romanokkal, ha az erdekuk ugy kivanja. A hatarontuli magyar jobban gyuloli a magyarorszagi magyart, mint a romant vagy szlovakot.

Messzi Vetek 2014.12.28. 09:05:42

@kgaba82: magának szerintem felesleges ennyit írnia, tudja, a kevesebb néha több (mint a gyék száma az együttben), mi is jobban járunk, maga se fárad annyira.

tudja, nem szeretném etetni a trollt, de azon elgondolkodott már, hogy esetleg ezek "felfuvalkodott kis seggdugacs" országok 100 éve még együttműködtek? sejtésem szerint maga sem gondolja komolyan, hogy bármely állam ami ennek a - dezintegrációnak - haszonélvezője, támogatna egy restaurációs politikát.
pont arról van szó, hogy nem.

a geopolitikai tipológiája annyira önkényes és felületes - a határeseti államok elnevezésen azért jót derültem, ezúton is köszönöm -, hogy azt inkább nem kommentálom, az olyan vélemény-kategória.

azt azért mégis megkérdezném, hogy ezt így hogy:

>>Ami a határontúli magyarságot illeti, a magyarságuk megtartására irányuló törekvésük tiszteletre méltó, de annak oka, módja is felettébb vitatott részemről.<<

a mód természetesen megkérdőjelezhető - persze -, de az _oka_?
mi a határontúli magyaroknak a magyarságuk megtartására irányuló törekvéseinek az oka? majd miután ezt definiálta, kérem, vitassa. felettébb.

ha jól értem, maga szerint az volna az üdvös, ha Magyarország magyar nyelvű iskolák építése és támogatása helyett - melyek csak újratermelik az önsorsrontásra kárhoztatott határon túliakat - inkább a román és szlovák nyelvoktatást támogatná köreikben (esetleg végre már fejretojás helyett az infrastruktúrát is kiépítené a román és a szlovák állam helyett, mintegy az asszimilációért köszönetképpen) magyarországi forrásokból.
mindannyiunk érdeke (mondanák a mócok).

bezzeg a zsidók. milyen jól ideszervezkedtek. a székelyeknek is ezt kéne: vegyenek példát. fene, hogy nem lett mindenik szombatos, most nem "magyarkodnának" itt össze-vissza.

Messzi Vetek 2014.12.28. 09:17:29

@aki mást mond az hazudik: ha nem asszimilálódik és nem beszéli a többségi nemzet nyelvét, akkor maga (meg a román/szlovák) szerint ostoba.
ha igen és szlovákká válik, akkor meg gyűlöli és kibaszik a magyarokkal, a kurvaanyja.

az a fránya sapka.

huKKK 2014.12.28. 09:17:33

@toportyánzsóti:
Widéky vagyok, tessékmondani, ez most a vitaindíttó vót, vagy az érvanyag?

huKKK 2014.12.28. 09:23:42

@Messzi Vetek:
Geopolitikai tipológiaaa?
Nem szégyenli magát?
Itt kiskorúak is olvasnak!
A káromkodás bűn ám!

2014.12.28. 09:27:13

A magyar népnek is megvannak bőven a hibái de a román az menthetetlen. Sok víz lefolyik még a Dunán mire fejlődnek annyit, hogy érdemben lehessen tárgyalni velük. Lucian Boia Miért más Románia című könyvét olvasom épp (angyal hozta), hát felettébb érdekes, javaslom mindazoknak akik szeretnék kicsit megérteni a lelküket...
Mellesleg a tegnap vásárolni akartam Marosvásárhelyen ahol a nép majd fele magyar és egy csomó bolti eladó nem volt hajlandó magyarul beszélni. Na ez a baj. Senki ne mondja nekem, hogy nem értik vagy tudnak minimálisan bár, az fizikai képtelenség egy olyan nemzetiségi arányokkal rendelkező településen. De hát ők nem eladni akarnak és én nem vásárolni...
Aki meg továbbra is a magyarokat hibáztatja nézze meg ezt:
erdely.ma/autonomia.php?id=138927&cim=kert_egy_kenyeret_romanul_sepsiszentgyorgyon_video

2014.12.28. 09:45:37

poszter:"abszurd vádakkal kell szembesülnünk csak azért, mert a szülőföldünkön anyanyelvünkben szeretnénk élni"

Ez mindig is így volt, de attól még Ceausescu elvtárs idején magyar osztályba lehetett járni, magyarul lehetett érettségizni, és ráadásul nem magyar többségű területeken. Azért csak sírjál, nem tudom hány éves lehetsz... tanuló koromban én még láttam élőben a Kondukátort, tíz lépésnyire haladt el mellettem a vén szarházi.
A régi munkahelyemen tiszteltek a magyarságomért, a szomszédokkal jól kijöttem, az apám falujában (ahol felnőttem) még ma is felismernek az emberek. Tudod miért? Mert még az oviban megtanultam románul beszélni. Ennyi.

"Nekem, nekünk ez a leginkább nevetséges, sehová sem tartó, jövő nélküli átmenet jutott. Huszonöt év ment rá az életemből."

Ne sírj! Nekem is ugyanez jutott Magyarországon: nem veszítettél semmit. Te ott magyar vagy, én itt meg román. Fel a fejjel, és legközelebb küldd el a redaktor urat a picsába, ahogy itt nálunk szokás.

2014.12.28. 09:57:25

@Krisz11: "Erdély és Felvidék megszállt magyar terület."

Ostoba vagy. Háborúkban elvesztett területek, ráadásul Erdély mindig is önálló fejedelemség volt, Magyarország is csak bitorolta a Habsburgoknak köszönhetően. A diktatúra idején több román ismerősömtől hallottam, hogy Erdélynek független államként kellene működnie. Sajnos, ez ugyanolyan álom marad, mint a számodra Erdély visszacsatolása.

igazi hős 2014.12.28. 11:31:03

@Krisz11: "Erdély és Felvidék megszállt magyar terület" Minden széljobber ilyen hülye, vagy csak a hangadók? Erdélyben sosem éltek magyarok, 150 éve kikérték volna maguknak a magyarozást az ott élő székelyek. A nagy csabakirályfizás közben el kéne olvasni a regéket és a történelemkönyveket, ha már arra hivatkoztok: két nép vagyunk már sok száz éve, más a vezető, a rendiség, a vallás. A közös nyelv és kultúra jelent bizonyos kötelezettségeket ránk nézve, de semmi többet.

Messzi Vetek 2014.12.28. 11:52:47

@igazi hős: a történelemkönyveket elővehetné maga is, mielőtt másra mutogat. kezdheti a kápolnai únióval.

_Neville 2014.12.28. 22:53:51

@Jules Verne: 1541 előtt sosem létezett erdélyi fejedelemség. Azután is csak azért, mert Szapolyai János lemondott arról, hogy halála után a fia is igényt támaszt a királyi címre, így János Zsigmond már "csak" fejedelem lett. Előtte maximum bizonyos mértékű belső autonómiája volt Erdélynek a középkorban (vajda vezetésével), de ugyanúgy a Magyar Királyság integrált része volt vármegyerendszerrel és kiváltságos területekkel (szász székek, székely székek). Utána 150 évig ment a varia, hogy lehetne ezt a kellemetlen állapotot megszüntetni, olyan senkiháziak társalogtak erről, mint Pázmány Péter meg Bethlen Gábor. A Diploma Laopoldinumban pedig - bár megtehették volna - szándékosan nem csatolták vissza, mert így könnyebb volt nekik kezelni, de az igény egész 1848-ig megmaradt...
Egy a lényeg: elhiszem, hogy ott születtél, de mégiscsak voltak gondok azzal a causescui érettségivel.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.29. 01:03:08

@Messzi Vetek: hulyeseget beszel

Attol, hogy 4-5 generacio alatt nem tanulja meg az allamnyelvet egy kozosseg, nem lesz tiszteletremelto, csak buta, ostoba, onmagat kirekeszto.
Ismerek olyan hatarontuliakat, akik megtanultak folyekonyan az adott orszag nyelven. Eredmeny: magyarul kb. ugyanugy beszelnek, csak sokkal kevesbe komplexusosak es kevesbe gyulolkodoek, kevesbe gyulolik a magyarorszagi magyarokat, sikeresebbek, de nem kevesbe magyarok, nem varjak a sultgalambot, hanem elorejutnak.
A legkomplexusosabb, kifejezetten szociopatias jegyeket azok mutattak ismeretsegi koromben, akik bar Romaniaban, Szlovakiaban szulettek, idegenul ereztek magukat ott, mert bar a 60-as, 70-es, 80-as evekben szulettek, meg mindig Trianon felett buslakodtak. Ok idegenul ereztek magukat otthon, atcsampaskodtak Magyarorszagra es elvartak, hogy mindenki terdre boruljon elottuk, mert ok onnan jottek. Osztondijak, tandijmentesseg, tamogatasok, mindent megkaptak, ezt el is vartak. Ugyanakkor leneztek a magyarorszagiakat, a hatuk mogott koptek rajuk.
Ismerek szlovmagyart, aki megtanult szlovakul, majd nemetul, most Ausztriaban el. Neki tenyleg nincsenek komplexusai es nem kopkod se Szlovakiara se Magyarorszagra, eli vilagat. A nagymagyarkodasban nem megtanulni az allamnyelvet onsorsrontas, ontokonloves tipikus esete. Erdekes, amikor a hatarontuli magyar kivandorol Angliaba, Nemetorszagba, akkor nem baj, ha a gyereke mar nem makog magyarul, de 100 evvel Trianon utan meg mindig azon vergodnek, hogy kell-e nekik romanul, szlovakul megtanulni. Nem kell... Csak eleg szar lesz nyelvtudas nelkul ott elni.

kgaba82 2014.12.29. 01:22:47

@aki mást mond az hazudik:
Székelyföld elmaradottsága egyértelmű. A környezetéhez képest mindenképp:
en.m.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Romania
en.m.wikipedia.org/wiki/File:Romania_-_Net_Salary_per_County.png
Dél-Szlovákiáról nincsenek adataim. Csak a sajátos szlovák gazdaságfejlesztési politikáról van némi tudomásom, amely az alacsonyabban fekvő, ergo magyarok lakta területeket diszkriminálta. Ez nem vicc, ilyen tényleg volt a korábbiakban. Ennek még ma is megvan a hatása.
Kárpátalja tradicionálisan elmaradott terület, ahogy a Vajdaság meg épp ellenkezőleg.
A határontúli magyarsággal kapcsolatos kritikámat egyáltalán nem szándékoztam kategórikusan elutasítóan interpretálni. Csupán a székelyekkel szemben van nagyobb ellenérzésem. A hazai politikát felelősebbnek tartom a kialakult magyar-határontúli magyar rosszviszonyért, és a kinti illúziókat kergető kisebbségi politikáért.
Az áttelepült magyarokról szerzett, s itt részben megosztott tapasztalataid elég negatívak. Nehéz lenne vitatkozni vele, főleg saját pozitív tapasztalatok nélkül. Amit e téren mondtál, azt hajlamos vagyok általánosítani.

kgaba82 2014.12.29. 02:49:29

@Messzi Vetek:
Ne haragudj, te mindig személyeskedéssel nyitod a dialogust (" kevesebb, az több")?
A szokásos nyelvtannácizásod elég szánalmas, ahogy a magázásod is a web2-es közegben. Amúgy tabletről írok és örülök, hogy megy (csak pár hónapja van meg), ahogy.

Ami a tartalmat illeti, az alábbi megjegyzésed komolytalan:
"nem szeretném etetni a trollt, de azon elgondolkodott már, hogy esetleg ezek "felfuvalkodott kis seggdugacs" országok 100 éve még együttműködtek?"
1. Száz éve ezek az államok nem, vagy máshogy léteztek.
2. Azok, amelyek léteztek fúrták egymást (pl. Szerbia- OM gazdasági háború). Nem volt valós együttműködés. Az OM-en belül volt egy nagy piac és azon az erősebb kutya b...ik esete állt fenn. A könnyűiparunk is csak a Monarchia felbomlása után szaladt meg.
3. A száz évvel ezelőtti kapitalizmus, és politikai viszonyok nem relevánsak ma.
4. Amiről én beszéltem azt semmiképpen nem állt szándékomban bármihez kapcsolni a múltból. Ez csak a te képzetedben jelent meg így. Nem említettem semmilyen Habsburg restaurációt, nem sírtam vissza a Monarchiát, sem nem kívántam egy Dunai Köztársaságot. Nincs Trianon komplexusom.
5.Együttműködés terén gazdaságfejlesztési programok regionális összehangolását;
helyi kapitalizácójú európai viszonylatban jelentős cégeket képzeltem el, helyi beszállítói hálózattal, főleg kiskereskedekemben.
A pénzügyi szektorban Orbán által óhajtott 50% (update 60%) feletti magyar tulajdoni hányad helyett regionális (magyar, román, szlovák, stb) cégek túlsúlyát óhajtanám. Nem csak a pénzügyi szektorban. Méret, gazdaságosság és valódi verseny szempontjából is ez lenne a hasznosabb.
Persze istenments, hogy ez újabb OTP-kben, CBA-kban testesüljön meg.
Csak arról írtam, hogy élénk, határokon túlnyúló vállalkozások többszörösére, és egy erősebb regionális belső piacra van szükségünk. Ez az ami a külső kitettségünket csökkentheti a világgazdaság irányába.

Ami az áltam "határeseti"-nek nevezett államokat (horv.o.,mo.,szlovákia) illeti, róluk azt tartom, hogy bár gazdasági integrációjuk előrehadt nyugati/ német gazdaságba, politikailag és mentálisan is nagy esélyük van a megrekedésre, visszafordulásra (szlovákiánál kevésbé). Így aztán nagy esély van rá, hogy a balkáni régióba tagozódnak be majd, annak fokozatos felzárkózása mellett.

kgaba82 2014.12.29. 03:19:37

@Messzi Vetek:
Amúgy nem tudom mitől felületes az ahogyan az említett térséget felosztottam.
Német és Oroszország között csak egy nagyobb állam van, mely komolyabb saját belső piaccal, nagyobb vállalatokkal rendelkezik, rendelkezhet. Ez Lengyelország. A többi ország gazdaságának előbb-utóbb mindenképp be kell tagozódnia valahova.
Vagy a németek, vagy az oroszok, vagy a lengyelek felé.
Ez a betagozódás a balti államoknál,cseheknél, osztrákoknál, szlovénoknál már eldőlt.
Csak egy nagy térség (Balkán) maradt egy rakás kis álammal. És ennek a peremén ott vagyunk mi is.

kgaba82 2014.12.29. 04:09:16

@Messzi Vetek:
Az értemezésed téves - persze szándékosan. Vitát generálsz ott is, ahol nincsen. Így biztos igazad lesz :) Tipikus troll vagy. Vagy csak rossz napot fogtál ki.
Amúgy nem vetettem el az iskolafejlesztést és nem vártam egy magyar kormánytól sem a román, szlovák állam feladatainak felvállalását. Amit hiányoltam, az mondjuk pár kis-és középvállalkozás fejlesztési alap. Tanácsaadó, támogató irodák.
Valódi segítség megtanítani őket vállalkozni. Maguk urává válni.
Ezt 10-20 éve kellett volna megtenni.
A magyarországi ösztöndíjak hatása sajnálatosan kontraproduktív. Sok esetben agyelszívást, továbbvándorlást generált, miközben a határontúli közösségek legjobbaikat vesztették el.
Ja, és amiért megkérdőjeleztem a határontúliak identitás megőrzésének okát, azt pont a fentiek alapozzák meg.
90 év szívás után kellene, hogy legyen valami a jelenben (a vízilabda eredményeinken túl), ami az összetartozás érzését erősíti, és előre is mutat.

kgaba82 2014.12.29. 04:33:07

Ahogy már többen megírták, a határontúli - anyaországi magyarok közötti viszony tartósan megromlott, deformálódott. Másfél évtizede még csak a magyar államot, egy évtizede már a magyarországiakat is személyükben vetik meg a határontúliak egyre gyakrabban.
Úgy viselkednek, mint a legrosszabb balliberális emigráns. Mindent szarnak talál, ami magyar.
Ez belátható időn belül nem fog változni.
Semmiképpen sem a jelenlegi berendezkes, gazdasági, politikai eredménytelenségünk mellett.

Herr Schwarze Liste 2014.12.29. 12:43:08

@pharmacyil:

"Ön nem arról igyekszik meggyőzni, hogy ... hogy az a világnézet, amely az éppen ellenséges másik szuperhatalom sajátja, utálatos."

élénk a fantáziád, maholnap az ötödik világháborúról fox kioktatni :D

Herr Schwarze Liste 2014.12.29. 12:49:52

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

akkor szerintem vitatkozz az encyclopedia britannica szerkesztőbizottságával:

www.britannica.com/EBchecked/topic/50325/Balkans

szar ügy :D

Studiosus 2021.11.10. 13:18:12

"nagyszüleim nemzedékei szemek voltak Ceausescu diktatúrájának a láncában"

diktatúra lánca, az mi a faszom?
süti beállítások módosítása