Azt mondom, hogy budapesti vagyok, miközben budapesti identitás nem létezik. Budapest csupán földrajzi meghatározás, a messziről jött ember eligazítását szolgálja. Kulturális értelemben is legfeljebb a Pest, Buda részletezés értelmezhető a pesti vagányok, budai zsúrfiúk elnagyolt felosztásában. Ravasz mögöttes szándék, egyfajta schmuckandorság kell ahhoz, hogy valaki Budapestet egységes egészként magáénak érezze.
Mert egységes Budapesttel csak a turistáknak készített programfüzetek lapjain, meg a realitást kínosan kerülő propagandavideók képsorain láthatunk. Nincs az a városlakó, aki ismerné a lakhelyétől távol eső kerületek gondjait, feladatait, ezért egy meghirdetett főpolgármesteri program a rendszerszintű működést átlátni nem képes többség számára követhetetlen és ezért érdektelen. (Már egy 120 ezres közösség ügyeinek átlátása is speciális érdeklődést feltételez.) A főpolgármester-választás egyetlen segédletét az eddig elvégzett munka jelenti, az épületrekonstrukciók, az infrastruktúra napi működőképességének fenntartása, a nagyobb botrányok elkerülése, magyarul a referencia. Az eddigi főpolgármester megmérettetések eredménye egyértelműen azt igazolja, hogy akinek van referenciája, az nyer. Amikor Tarlós István arról beszél, hogy azok szimpátiáját is érzékeli, akik nem az őt támogató pártcsalád feltétlen barátai, akkor ezzel azt üzeni, hogy a választás nem érzelmi kérdés.
Az új összetételű, elsősorban kerületi polgármesterekből álló közgyűlés azonban új feladatok elé állítja a főpolgármestert. A konszenzusteremtés kényszere ezért érdekegyeztető képességeket is megkövetel. Ebben a tekintetben a választás teljes vakrepülés, noha az esélyesnek tartott Tarlós óbudai polgármesterként korábban szerzett némi jártasságot ebben is.
Mivel a Budapest előtt álló feladatokról – a tisztaság, rend, fejlődés plakátigazságain túl nincs is áttekintése a választónak, a kerületi polgármester és képviselő kiválasztásakor érezheti, hogy érdemben részese lehet az őt körülvevő dolgok alakításának. Bár a helyi polgármester is az Olümposz magasságában lakozik az egyszeri választó perspektívájából nézve, lelógó nadrágszára még épp elérhető, megcibálható, mondhatnánk, a lakossági események helyi sztárjai ők. A sikeres polgármester a legapróbb részletekig látja kerületének gondjait, ismeri szociológiai összetételét, a fejlesztésre váró területeket, éleslátása viszont a kerülethatáron elakad. A közvélemény-kutatók által mért pártpreferenciák korántsem mérvadóak egy-egy polgármester megítélésekor: személyes szimpátiák, találkozások, a polgármesterjelölt gesztusai, helyi kötődései a meghatározók. Egy-egy kerület vezetőjétől a választói saját városrészük érdekérvényesítését várják, nem a szomszéd kerületét, nem Budakesziét. Ebből adódóan érdekes kérdés, hogy az új fővárosi közgyűlésben a frakciófegyelem vagy az egyes kerületeket összekötő/elválasztó ügyek mentén alakul-e front, vagy épp az érdekközösségek alkalmi koalíciója lesz a jellemző. A magunk részéről itt a fociból már jól ismert lendületes Újpest-Ferencváros szikrázásokra számítunk.
Az aktuálisan Csepelen, Pestszentőrincen vagy Angyalföldön állandó lakcímen tanyázó budapesti polgár – ha egyáltalán elmegy szavazni – a voksát helyi identitása alapján adja le. Ez a magatartás semmiben sem különbözik attól az öntudattól, amely a pécsiek tüke hagyományainak vagy a balassagyarmati civilek városszeretetének is az alapja.
A Budapest főpolgármesterére leadott szavazatban nem a jövőről alkotott vízió, hanem a múlt értékelése tükröződik. Az előttünk álló éveket a huszonhárom, egymástól többé-kevésbé különböző lokális identitás földharca alakítja majd. A jugoszlávok kora lejárt.
