Olyan, hogy budapesti, nincs is!
2014. október 11. írta: nénike

Olyan, hogy budapesti, nincs is!

budapest_cimer.jpg

Azt mondom, hogy budapesti vagyok, miközben budapesti identitás nem létezik. Budapest csupán földrajzi meghatározás, a messziről jött ember eligazítását szolgálja. Kulturális értelemben is legfeljebb a Pest, Buda részletezés értelmezhető a pesti vagányok, budai zsúrfiúk elnagyolt felosztásában. Ravasz mögöttes szándék, egyfajta schmuckandorság kell ahhoz, hogy valaki Budapestet egységes egészként magáénak érezze.

Mert egységes Budapesttel csak a turistáknak készített programfüzetek lapjain, meg a realitást kínosan kerülő propagandavideók képsorain láthatunk. Nincs az a városlakó, aki ismerné a lakhelyétől távol eső kerületek gondjait, feladatait, ezért egy meghirdetett főpolgármesteri program a rendszerszintű működést átlátni nem képes többség számára követhetetlen és ezért érdektelen. (Már egy 120 ezres közösség ügyeinek átlátása is speciális érdeklődést feltételez.) A főpolgármester-választás egyetlen segédletét az eddig elvégzett munka jelenti, az épületrekonstrukciók, az infrastruktúra napi működőképességének fenntartása, a nagyobb botrányok elkerülése, magyarul a referencia. Az eddigi főpolgármester megmérettetések eredménye egyértelműen azt igazolja, hogy akinek van referenciája, az nyer. Amikor Tarlós István arról beszél, hogy azok szimpátiáját is érzékeli, akik nem az őt támogató pártcsalád feltétlen barátai, akkor ezzel azt üzeni, hogy a választás nem érzelmi kérdés.

Az új összetételű, elsősorban kerületi polgármesterekből álló közgyűlés azonban új feladatok elé állítja a főpolgármestert. A konszenzusteremtés kényszere ezért érdekegyeztető képességeket is megkövetel. Ebben a tekintetben a választás teljes vakrepülés, noha az esélyesnek tartott Tarlós óbudai polgármesterként korábban szerzett némi jártasságot ebben is.

Mivel a Budapest előtt álló feladatokról – a tisztaság, rend, fejlődés plakátigazságain túl nincs is áttekintése a választónak, a kerületi polgármester és képviselő kiválasztásakor érezheti, hogy érdemben részese lehet az őt körülvevő dolgok alakításának. Bár a helyi polgármester is az Olümposz magasságában lakozik az egyszeri választó perspektívájából nézve, lelógó nadrágszára még épp elérhető, megcibálható, mondhatnánk, a lakossági események helyi sztárjai ők. A sikeres polgármester a legapróbb részletekig látja kerületének gondjait, ismeri szociológiai összetételét, a fejlesztésre váró területeket, éleslátása viszont a kerülethatáron elakad. A közvélemény-kutatók által mért pártpreferenciák korántsem mérvadóak egy-egy polgármester megítélésekor: személyes szimpátiák, találkozások, a polgármesterjelölt gesztusai, helyi kötődései a meghatározók. Egy-egy kerület vezetőjétől a választói saját városrészük érdekérvényesítését várják, nem a szomszéd kerületét, nem Budakesziét. Ebből adódóan érdekes kérdés, hogy az új fővárosi közgyűlésben a frakciófegyelem vagy az egyes kerületeket összekötő/elválasztó ügyek mentén alakul-e front, vagy épp az érdekközösségek alkalmi koalíciója lesz a jellemző. A magunk részéről itt a fociból már jól ismert lendületes Újpest-Ferencváros szikrázásokra számítunk.

Az aktuálisan Csepelen, Pestszentőrincen vagy Angyalföldön állandó lakcímen tanyázó budapesti polgár – ha egyáltalán elmegy szavazni – a voksát helyi identitása alapján adja le. Ez a magatartás semmiben sem különbözik attól az öntudattól, amely a pécsiek tüke hagyományainak vagy a balassagyarmati civilek városszeretetének is az alapja. 

A Budapest főpolgármesterére leadott szavazatban nem a jövőről alkotott vízió, hanem a múlt értékelése tükröződik. Az előttünk álló éveket a huszonhárom, egymástól többé-kevésbé különböző lokális identitás földharca alakítja majd. A jugoszlávok kora lejárt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr686769939

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Olyan, hogy budapesti, nincs is! 2014.10.11. 10:26:01

Budapesti identitás nem létezik. Budapest csupán földrajzi meghatározás, a messziről jött ember eligazítását szolgálja.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.10.11. 09:16:12

Berlini típusú közigazgatás kellene Budapestre. Tudok hozzá betonelemeket szerezni uniós támogatással, a többi csak százalék kérdése. Ikbin ájn Butapestír.

mrZ (törölt) 2014.10.11. 11:41:13

Ha nem is 23 de azért tényleg sokféle identitás létezik, és nem egyezik a kerület határokkal. Olyan mint európa, a közigazgatási határok biztosítják az egyetértés esélytelenségét. Plusz az alsóvárosokba odabaszott lakótelepek(gettók), anélkül nem teljes a budapesti polgár-proli megosztás leírása.

az a tag aki a műlábában csempészte a heroint (törölt) 2014.10.11. 11:45:31

nekem van budapesti identitásom
annak ellenére, hogy újpalotán lakom, annak ellenére, hogy nincsen ravasz mögöttes szándékom, egyfajta schmuckandorságom, annak ellenére, hogy két fülem és egy orrom van
ez így nagyon gyenge!

Kandeláber 2014.10.11. 12:26:08

Olyan hülye, mint nénike, nincs is.
Esetleg valahol Tahóvalván, gumicsizmásan, térdig a sárban.

Bell & Sebastian 2014.10.11. 13:03:49

@Kandeláber: Stimmel, ezért Pesten kérdezősködjön, biztos ismerik.

huKKK 2014.10.11. 14:57:00

A pesti zsúrfiúk nevében kikérem magamnak ezt a méltatlan beskatulyázást!

huKKK 2014.10.11. 15:13:01

@mrZ:

McKérném, ne beszéljen ilyen vulgárisan ***,
Köszönöm.

Bloodscalp 2014.10.11. 15:42:53

Ritka ostoba írás:) Eddig konzekvensen mindenki lehülyézte szerencsétlent:)-nem véletlen.

Nincs vidék-főváros szembenállás sem, nincsennek ostoba nagyarcú hülye pestiek sem, akikről korábban csak legendaként hallotam hogy életükben nem tették ki a lábukat Pestről:)!!
"a messziről jött ember " pedig sokkal jobban tájékozodik Bp-n mint egy vérpesti, mert az sem tudja a tőle 2. utcának mi a neve, pesti embertől nem érdemes tájékozodást kérni:)

Highway from hell 2014.10.11. 16:27:18

Egyébként budapesti identiás valóban nem létezik. Legfeljebb a tiszántúlról ideköltözött sutyerákok próbálják magukra erőltetni – mérsékelt sikerrel. Kb. ugyanolyanok, mint a nénike néven írogató, középkorú, borostás, rendszergazda-külsejű firkász.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.10.11. 20:51:27

hogy hívhatja egy férfi magát nénikének?

átlagállampolgár 2014.10.12. 01:49:56

magukenak erzik ezt akik itt szulettek vagy regota itt laknak.Amikor. a nyaralasnak vege van valahol videken ez vigasztal hazaterve es sokszor hianyzik egy budapestinek kedves cikk iro.Tisztelettel : egy budapesti

átlagállampolgár 2014.10.12. 01:50:41

@átlagállampolgár:Budapesti identitas miert ne lenne???Picit vegiggondolatlan volt ez a resze az irasnak.Attol figgetlen,hogy Budan,Pesten vagy melyik keruletben lakom : imadom a Dunat,a rakpartokat,azt a tipikus szagot a jegbufe elott amikor a suti illata keveredik a forgalom "levegojevel".Szeretem a tipikus berhazak jellegzetes illatat,a haztetok tengeret ahogy a nap rajuk sut amikor lenyugszik ea folytathatnam.Ezek csak Budapeaten leteznek.Es sokan

átlagállampolgár 2014.10.12. 02:10:46

A teljes hozzaszolas itt! (technikai gond lehetett az indanal es 2 reszben kuldte el az elobb) :
Budapesti identitas miert ne lenne???Picit vegiggondolatlan volt ez a resze az irasnak.Attol figgetlen,hogy Budan,Pesten vagy melyik keruletben lakom : imadom a Dunat,a rakpartokat,azt a tipikus szagot a jegbufe elott amikor a suti illata keveredik a forgalom "levegojevel".Szeretem a tipikus berhazak jellegzetes illatat,a haztetok tengeret ahogy a nap rajuk sut amikor lenyugszik ea folytathatnam.Ezek csak Budapeaten leteznek.Es sokan ereznek hasonloan akik itt szulettek vagy eltek sokat.Tisztelettel : egy Budapesti

jan 2014.10.12. 07:34:29

Olyan, hogy magyar, nincs is. Azt mondom, hogy magyar vagyok, miközben magyar identitás nem létezik. Magyarorszag csupán földrajzi meghatározás, a messziről jött ember eligazítását szolgálja.

dr Smittpálelnökúr 2014.10.12. 07:51:31

Ez ritka baromság volt, ertelme kb. semmi.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.10.12. 07:54:35

Bárminek bárkinek az "identitása" a legkönnyebben kétségbevonható dolog: fizikailag kétkezileg megtapogatni nehéz, csak körülírni lehet. Nem feltétlenül egzakt dolog.

Ez pedig egy kártékony, debil, buta írás. Mert ha elfogadjuk, hogy nincs budapesti identitás, akkor nincs magyar identitás, vagy európai sem. Éljen az Internacionalizmus, éljen a Párt!
.
.
Hülye.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.10.12. 07:57:09

Komolyan a polgármester-választással kapcsolatos kételyek megfogalmazására nem lehetett volna valami emberibb megoldást választani?

ebella 2014.10.12. 08:31:46

Én mindig egységes egésznek éreztem Budapestet, annak ellenére, hogy bennem is megvan az egy szűkebb területre kiemelten érvényes lokálpatriotizmus. Már a szépapám budai polgár volt, én meg ma Pesten élek, de attól az egész főváros az enyém, és örülök bármelyik rész fejlődik, legyen az Csepel, Nagytétény vagy Soroksár.

ebella 2014.10.12. 08:35:37

@átlagállampolgár: Én is ha hosszú ideig elvagyok, ahogy meglátom Budapest fényeit, jó érzés tölt el. Pedig az lehet, hogy csak Pestlőrinc, ahol soha nem éltem. De nekem Budapest is, amit szeretek.

♔bаtyu♔ 2014.10.12. 08:46:13

Néha jót röhögök az index bloggereinek nagyfokú tájékozatlanságán, amit még közhírré is tesznek. Te szerintem vidéki lehetsz.

A közlekedés, főutak minősége, jó pár fontosabb beruházás, fővárosi programok pld. libsik provokációja homokos-felvonulás címén mind mind a fővároshoz kötődik és nem valami elvont elméleti dolog, hanem naponta szembesülünk vele. Veled ellentétben legtöbbünk Bp. jelentős részén mozog. Látjuk, hogy újult meg a belváros, hogyan lesz a VIII-IX. ker lepusztult részeiből világvárosi milliő, látjuk, hova kellene új főút, aluljáró.

♔bаtyu♔ 2014.10.12. 08:47:31

@Megyko: Azért van olyan identitás amibe nem mernek, sőt nem is akarnak belekötni.

♔bаtyu♔ 2014.10.12. 08:51:49

Szavazz Bokrosra, hiszen úgy sincs budapesti identitás.

ebella 2014.10.12. 09:00:41

@♔bаtyu♔: Lehet, az a valódi ok?:)))

Rodolfo63 2014.10.12. 10:18:28

egyszerű eldönteni, hogy van-e budapesti identitása valakinek, vagy sincs:

pld. m7-esen hosszú idő és út után jön haza az ember, majd meglátja a város fényeit, akkor ez ad egy pozitív érzést, vagy sem

ha igen, akkor az illetőnek van budapesti identitása, ha nem, akkor nincs

egysmás 2014.10.12. 10:46:18

Persz-persze!

Nincs olyan, hogy budapesti, mert az jól elkülönülő izékre, olyan hogyishijjákokra, kultúrákra tagolódik.

Mint a cigány.

Olyan sincs, mert az egyik oláh, a másik lovári, a harmadik beás, tehát olyan nincs is, hogy cigány.
Mert azok különbözőek.
Hiába is tűnik úgy, hogy egyformák.

A budapestiek is így vannak ezzel.
Ők meg tudják különböztetni egymást.
Lehet, én is meg tudnám, csak minek...

bgp 2014.10.12. 11:10:27

@jan: Nénike biztosan nem magyar. Vagy nagyon vidéki esetleg nem rég költözött Budapestre.

diszkriminans (törölt) 2014.10.12. 12:01:38

Onnantól kezdve, hogy Budapest gyakorlatilag egy munkaerőpiac, baromság arról beszélni, hogy nincs egységes Budapest. Lehetnek eltérő érdekek lakóhely szerint, de ez még a kisvárosokban is igaz.

diszkriminans (törölt) 2014.10.12. 12:15:03

Sőt, valójában a közigazgatásilag nem odatartozó alvóvárosok is részei Budapestnek.

♔bаtyu♔ 2014.10.12. 12:22:15

@diszkriminans: A szerző nyilván "mentálisan" értette, valahogy úgy, hogy pld. a zuglóit teljesen hidegen hagyja pld. az V. ker felújításai, nem érdekli a Római part, csak saját kerületéhez kötődik és nem érzi azt, amit minden zsidó érez, ha feltűnik az izraeli határ.

Ami nyilván baromság, aki ilyet leír az vagy messziről fontoskodik, vagy provokál.

átlagállampolgár 2014.10.12. 12:49:19

@ebella: Pontosan!Errol van szo.Es egyettertek veled azzal kapcsolatban is,amit irtal elotte!Lehet,hogy a cikk iroja nem Budapesti??

csak bandi 2014.10.12. 12:54:49

erdekes,hogy amiota nm demszki rombol a nagyfalu elen azota allando tema,hogy budapest,mint egyseg nincs is...

szanalom a magyar "balliberalt" oldal...

átlagállampolgár 2014.10.12. 12:56:05

Tenyleg felmerult bennem ez a kerdes,hogy a cikk iroja Budapesti e?Vagy ha Budapesten is lakik csak nem reg ota?Termeszetesen minden negativ felhangot szeretnek elkerulni ,de picit olyan 'outsider irta a cikket'erzese van az embernek amikor a cikket olvassa..Ha pedig nem akkor csak ismetlek : picit vegiggondolatlan volt az iras identitasra vonatkozo resze..

átlagállampolgár 2014.10.12. 13:08:52

@Rodolfo63: Ez is egy szep pelda!!Rengeteg hasonlot fel lehetne sorolni!!
Az is budapesti klasszik erzes,hogy ha elutazol egy masik akar nagyobb varosba az orszagban ahogy megerkezel erzed,hogy mennyivel lassabb minden.A kozlekedes pl. autosok,gyalogosok detto.Irigyled is kicsit ilyenkor oket,de valahol megis megdobban a szived amikor visszaersz BP-re es erzed mennyivel dinamikusabb minden.Mar a varos szelso keruleteiben is!!(kiveve dugok persze de akkor nem a 'lassu hozzaallas miatt lassulsz')

átlagállampolgár 2014.10.12. 13:34:04

@csak bandi: Ennek k..ra semmi koze a politikahoz:).Pont ez is egy tipikus budapesti dolog a videkhez kepest,hogy itt nincs falu bikaja mert annyi fele erdek,es ember mennyiseg (kritikus tomeg) stb van,hogy nincs meg a feltetetel ahhoz,hogy egy valaki legyen a HKCS(helyikiralycsavo).Es pont emiatt egy budapesti nem erez olyat,hogy "az en polgarmesterem".Meg amit videken hallani,hogy a "polgarmesterunk csinalta!!".Ilyet nem nagyon hallottam,hogy" a Demszky vagy Tarlos a polgarmesterem".Ebbol a szempontbol (is)sokkal fuggetlenebb es szabadabb mentalitas van budapesten.Na ez is budapesti identitas

diszkriminans (törölt) 2014.10.12. 13:44:14

@♔bаtyu♔:
Egyrészt mentalitásban sincs akkora különbség, mint ahogy a szerző felvázolja.

Másrészt nyilván minden városban vannak olyan kérdések, amelyek csak az adott városrész lakóit érintik, de közben amikor az emberek munkába mennek, szórakozni mennek, kikapcsolódni mennek, stb., stb. nem feltétlenül a saját városrészük infrastruktúráját használják, és legtöbbnek a munkahelyük is más kerületben van, ahol más kerületben élő emberekkel dolgoznak együtt. A relatív kis távolságok, nagy népsűrűség és jó tömegközlekedés miatt napi szinten járnak az emberek más városrészekben, mint a lakhelyük, éppen ezért teljesen jogos egységes városról beszélni, még ha lehetnek helyi érdekek is. De helyi érdekek még az egyéni önkormányzati képviselői körzetekben is akadnak.

diszkriminans (törölt) 2014.10.12. 13:49:48

@átlagállampolgár:
Soha nem éltem Budapesten, de soha nem éreztem azt, hogy "az én polgármesterem". Ennek köze nincsen a HKCS, HMCS, HVCS emberekhez, ahogy ez amúgy is csak a budapestiek szemében általános vidéken, mert úgy 20 ezres településtől kezdve ilyen ugyanabból az okból nem létezik, ahogy a fővárosban sem, ellenben a polgármesterek azok ennek éppen ellenkezői, általában azt a polgármestert választják újra legkönnyebben, aki nem csinál semmit, na de ez a fővárosban is így volt, nem?

kritschgau 2014.10.12. 14:05:53

hűű mekkora hülye vagy nénike...

átlagállampolgár 2014.10.12. 14:22:23

@diszkriminans: Urbanisztikailag lehetseges,hogy nem kell 2 millio hanen eleg 20.000 fo is ehhez.En orulok is neki ha kisebb varosokban is lehetnek hasonlo 'szerkezetek'.A tapasztalatom ugyan mas volt eddig.Amikor egy 50000es videki varosban dicsertuk a pincernek milyen szep lett a varos miota nem jartunk itt,mar automatikusan jott a valasz:a polgarmester urnak koszonheto...De elfogadom amit irtal es orommel is veszem ha igy lenne.A valaszod vegen levo kerdesed pedig nagyon jo es nem is akarnam kikerulni,de az szintiszta politika en pedig 'csak' az identitas menten tudok alaposan hozzaszolni.A politikarol is megvan a velemenyem:(( de hogy ki ki ellen,miert,hogyan es hogy az embereket mivel lehet befolyasolni stb..na ezt utaltam mindig is a politikaban

2014.10.12. 14:30:32

Mondjuk úgy a második identitásom nekem budapesti, az első a szülőföldem... de azért budapestinek is tartom magam. Nem tudom ezzel önmagában mi a gond. Szeretem a várost, elég jó hely overall, jobb mint rengeteg más.

egysmás 2014.10.12. 14:31:13

@átlagállampolgár: egy esetből megállapítottad, hogy milyen "a" vidék.

pesti-e vagy? :D

átlagállampolgár 2014.10.12. 15:59:04

@egysmás: Arrol nem hallottal,hogy a Pestiek minden E-vel mondanak??Hoppa!;)De Ertem a poent bruhaha:)Viszont,bogyha mar kukacoskodunk : budapesti lennek nem tokeletes!...Hu ez annyira frappans,hogy le is vedetem:)Biztos vok benne,hogy sok videki sokkal jobb nyelvtanbol marcsak azert is mert En mindig is utaltam.Meg a nyelvtan tanar se volt tul szimpi:)
De viccet felreteve (bar igazak a fentiek) ez is annyira klasszik,hogyha budapestrol vagy videkrol kezdunk ertekezni akkor kikerulhetetlen a jo oreg bp kontra videk tema elobujasa...Mindegy.Ez van.

ebella 2014.10.12. 17:44:00

@átlagállampolgár: Vagy nem régen pesti és nem érzi magát jól. Én is ismerek olyat. De olyat is, aki pár év alatt igazi lokálpatrióta lett.

diszkriminans (törölt) 2014.10.13. 08:18:14

@átlagállampolgár:
Valószínűleg az a pincér pártkatona lehetett, azért dicsérte a polgármestert, de nézd meg most mekkora részvétel volt a választásokon a legtöbb városban, pedig aki olyat mond, hogy így a polgármesterünk, úgy a polgármesterünk, az biztosan elment szavazni. Egyébként a belterjesség az jellemző, könnyen lehet, hogy az étterem, ahol jártál, az a polgármester és a párjának az érdekeltségébe tartozik, én szülővárosomban (60 ezres város) a komolyabb éttermek közül nem tudok olyat mondani, amelynek a tulajdonosának ne lenne egyértelmű a hovatartozása. Az ilyen meg ugye arra is ügyel, hogy politikailag szintén lojális alkalmazottakat vegyen fel.

Amit meg a semmittevő polgármesterekről írtam, az tényleg jellemző. Nálunk sok cikluson át volt egy polgármester, semmi érdemlegeset nem csinált egy nagyobb korrupciós botrányon kívül, ahol az egész banda megúszta, és mindig újraválasztották. Aztán a visszavonulása után jött egy másik, ő rengeteg dolgon változtatott, volt is nagy hőbörgés miatta, és le is váltották. De ha már beszéltem az éttermekről, olyan dolgok is voltak, hogy az egyik legnagyobb parkot előtte úgy 20 évig teljesen elhanyagolták, az új polgármester idején meg 800 milliós EU-s támogatást kaptak rá, erre az egyik étterem tulajdonos vezetésével megindult a mozgalom a parkfelújítás ellen (nyilván a részleteibe kötöttek bele), aki amúgy a másik politikai oldalon volt, de nyilvánvalóan a valódi oka az volt erre, hogy a felújítás után nyíló helyek elvonzották volna (részben meg is történt azóta) az ő vendégeit, mert az ő étterme 300 m-re egy másik téren van. Le is váltották a polgármestert, de közben még épp megkezdődött a felújítás és meg is valósult, az új polgármester ugyanolyan semmittevő, mint az első, ennek megfelelően szívesen újra is választja a lakosság...

De ugyanez lejátszódott a feleségem szülővárosában, jóval kisebb városról van szó, annyi különbséggel, hogy ott más volt a felállás, na meg a változásokat hozó polgármestert ott a saját pártja buktatta meg, persze vele együtt egy a városnak esetleges kitörést jelentő ügyet is.

Szóval én inkább azt mondom, hogy amit mondasz, annyira nem jellemző, inkább az, hogy tudják ugyan az emberek, hogy a polgármester egy balfasz, de félnek a változásoktól, inkább maradjon minden a régiben.

diszkriminans (törölt) 2014.10.13. 08:20:47

@ebella:
Én is elég sok embert ismerek, aki Budapesten él, de nem érzi jól magát. Ez azért van, mert a szakmámban elég kevés a munkahely vidéken, így sokan mivel nem találnak munkát, ezért kényszerből költöznek a fővárosba. Más kérdés, hogy aztán fele megy külföldre, mert nem kötődik a fővároshoz, máshol belföldön meg nincs lehetősége.
süti beállítások módosítása