Utólag értesültem csak a hét eleji, civilek elleni rendőrségi akcióról: épp egy olyan országban jártam, amelynek polgárai évszázadok óta kényesen ügyelnek az egyéni, a kisközösségi, önkormányzati szabadságukra, a szövetségi állammal és azon túlmenően persze a nagyvilággal szembeni autonómiájukra. Például épp jövőre lesz hétszáz éve, hogy a szabad, civil hegyi parasztjaik beleszorították a rájuk küldött, jól felszerelt készenléti Habsburg-nehézlovagokat egy hűs vizű alpesi tóba, nem gyenge figyelmeztetést küldve az autonómiájukat letörni akaró hűbéruraknak és szövetséges oligarcháiknak.
Szóval hol is tartottam? Ja igen, szabadság, autonómia, önszerveződés, civilség. Igen, olvastam én is a „civil társadalom” ellen felszólaló konzervatív szerzőket, ismerem az ő érveiket is. De most mégis szögezzünk le pár alapvető dolgot.
*
A szabadságot, demokráciát, prosperitást, önkiteljesítést szolgáló polgári társadalom elengedhetetlen tartozékai az egyéni szándékokból összeálló, alulról szerveződő közösségek − bármilyen kisközösség, olvasókör, hobbiegylet, szakkör, egyesület, mozgalom, vallási közösség, párt. A falusi hagyományőrzőktől a Zámbó Jimmy-klubon, a bélyeggyűjtőkön, a mangarajongókon és a cserkészeken keresztül a melegaktivistákig, az abortusz-ellenes mozgalmárokig, a Gyurcsány-pártig és a Fideszig. Ettől lesz működő egy társadalom, élő egy ország és annak közélete.
Megfordítva: minél alacsonyabb az önszerveződés foka, minél kevesebben vesznek részt a közösségi életben, minél többen rettennek vissza a közéletben való nyilvános, aktív részvételtől, annál inkább működésképtelenebb, lebénultabb, élhetetlenebb lesz egy ország.
A huszadik században megtapasztaltuk, mi történik egy olyan társadalommal, ahol az önszerveződést, az alulról jövő érdekképviseletet, a civil szférát propagandával, majd ellehetetlenítéssel, majd törvényi korlátozással s végül betiltással elfojtják. S hogy onnantól hogyan hívják ezt az államberendezkedést, amelyben a cselekvési, önszerveződési lehetőségétől, autonómiájától leszoktatott, majd megfosztott egyénnel szemben egyedül az állam és a vele összefonódott párt áll.
Nem, nem fogok ördögöket a falra festeni. Mindenki döntse el maga, hogy ez az áldatlan civil-vita, ami a tavaszi választások után elindult, egy ki tudja, hol megálló folyamat első lépését jelenti-e. Vagy egy egyszeri epizódról van csupán szó, s majd egy megállapodás, kompromisszum után minden szép és jó lesz, mindenki meg lesz elégedve, és együtt legel majd a farkas és a bárány.
Szögezzük le: mivel a 21. században élünk, globalizálódó és nyitott országunkban külföldi pénzek is mozognak, kívülről érkező pénzekhez is juthatnak magyar magánemberek, egyesületek, önkormányzatok és az állam. Például milyen jól is jön majd az a tízezermilliárdos uniós támogatási keret a következő évekre, munkahelyteremtéstől a viacoloros utcaburkolásig. Milyen jól jön fiatalok ezreinek az Erasmus-ösztöndíj. És milyen jól is jött a Norvég Alap támogatása a magyar nemzetnek, például 87 millió forint a Mátyás templom 2. világháborúban elpusztult harangjainak pótlására, 233 millió forint a nádasdladányi kastély felújítására, vagy 187 millió forint a Hagyományok Háza által a Kárpát-medencében gyűjtött folklórfelvételek megőrzésére és közkinccsé tételére. A magyar állam és magyar civil szervezetek is a lehető legtermészetesebbnek tartják, hogy magyar pénzből határon túli szervezeteket, egyleteket, mozgalmakat támogassanak, ösztöndíjakat adjanak, és így tovább. Nagyon helyesen. Ilyen, szabad, átjárható Európát akartunk évtizedekig, nem? Szóval hátrább azzal az idegenérdekező propagandával.
Még akkor is, ha természetesen sokkal egészségesebb lenne, ha a magyar középosztály, polgári réteg lenne annyira erős, hogy a társadalom nagy része maga tudná eltartani saját adományaival az ilyen szervezeteket, és nem külföldi államok vagy világpolitikai hatalommal rendelkező magánszemélyek pénzéből fedeznék nagyrészt a maguk költségeit. De mit tegyünk, pont egy olyan rendszer volt több évtizedig hatalmon, amely betiltotta a civil szférát, kifosztotta a polgárságot és kiölte az emberekből az önszerveződés lehetőségének tudatát. Épp ez okozza akut társadalmi problémáink egy jelentős részét.
A ma leginkább a viták kereszttüzébe került Norvég Civil Alapról el lehet mondani, hogy kiemelten támogat sokak jobbos-konzervatív ízlésének nem megfelelő dolgokat; de ebből az alapból támogatást kaptak például nagycsaládos szervezetek, helyi termelői szövetkezetek és falufejlesztők is, akik − remélhetőleg − hasznosan tudták felhasználni az elnyert támogatásokat. Aki meg a tibeti meleg bálnákért akar küzdeni és ezért pályázni, hát tegye, ez jelent egy szabad országot, szabadon cselekvő polgárokkal.
*
Viszont: az természetes, hogy a törvények, a jog uralma mindenkire vonatkozik. Mindenkire: kormányra, rendőrségre, civilekre egyaránt. Ha pont a törvények betartását, a rendszer átláthatóságát, közpénzügyek áramlását vizsgáló watchdog szervezet vagyunk, akkor még inkább. A mostani hírekben és híresztelésekben felbukkanó homályos ügyek, célozgatások kapcsán mit is mondhatnánk: jogerős ítéletig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.
Akár a civilek elítélésével, akár felmentésükkel zárul az ügy, valaki hatalmasat fog égni. Ha megállnak a vádak, az a watchdog civil szférára; ha pedig nem, akkor az ügyből politikai konfliktust, politikai tőkét kovácsoló pártokra fog ráégni az ügy. Itt jelzem viszont: egy esetleg elkönyveletlen mekis menü vagy BKV-jegy bolhájából nem lesz érdemes elefántot csinálni, különös tekintettel arra, hogy egyébként a politikai-gazdasági szféra legtetején milyen, azoknál milliárdos nagyságrenddel nagyobb ügyek maradnak hagyományosan feltáratlanok.
Szóval lehet a politikai elit tagjaként a joguralom pallosával, a minden fillérrel való elszámolás követelésével csapkodni, de csak tiszta lelkiismerettel, ha kérhetjük. És folyhatnak nyomozások civil szervezetek ellen, lehet ellenük vizsgálódni, ha van alapos gyanú, de lehetőleg ne olyan fellépéssel, mintha mondjuk egy nemzetközi drogkartellre csapnának le a hatóságok. És lehet vitákat folytatni arról, hogy egyébként a civil társadalom politikával, közélettel foglalkozó szeletében milyen mértékben, milyen erővel vannak jelen a különböző ideológiákat képviselő egyletek − s lehet tenni azért is, hogy jobboldalibb, konzervatívabb civil (valóban civil!) közösségek jöjjenek létre és erősödjenek meg.
De szimpla civilellenes propagandával, politikai szólamokkal, feltűnően erőteljes rendőri fellépéssel nem egy egészséges, kiegyensúlyozott, demokratikus közélet felé mozdulunk, az bizonyos.
Végül egy idézet a végére: „Úgy gondoljuk, hogy Magyarország társadalmának és a magyar nemzetnek súlyos és valószínűleg elhúzódó válságidőszakában vagyunk. A ma fiatal generációnak semmiféle felelőssége nem lehet azokért a tegnapi hibás döntésekért, amelyeknek következményeit nagyrészt már ma is ők viselik. Van viszont felelősségük a jövőt befolyásoló mában, és van joguk is, hogy saját jövőjük alakításába az általuk választott módon beleszóljanak! Egyre többen hívják fel a figyelmet arra a veszélyre, amelyet a válság mélyülése mellett a társadalom integrálatlan volta jelent. Úgy véljük, ahhoz, hogy a társadalom cselekvéseit ne értelmetlen indulatok vezéreljék, szükség van az állampolgári felelősséget erősítő, az érzelmeknek kollektív bölcsességgel gátat szabó és formát adó autentikus társadalmi szerveződésekre is”.
Ez egy idézet a Fidesz alapító nyilatkozatából, 1988-ból. Minden időben igaz megállapításokkal.
