Baloldali ideológiák a teljes összeomlás szélén
2014. július 10. írta: Redakció

Baloldali ideológiák a teljes összeomlás szélén

politikai_korrektseg.jpg

Vendégszerzőnk, Forgács István írása.

Ha nem lennék magam is cigány és nem látnám minden nap a munkámból adódóan, mekkora a baj cigányügyben az országban, akár még izgalmasnak is tartanám azt a folyamatot, amellyel az elmúlt napokban nagyon gyorsan megtelik a közélet. Főleg azért, mert 25 év után klasszikusnak feltüntetett toposzok hullanak végre a porba, és immár ezt azok is hajlandók elismerni (vagy legalábbis a realistábbjaik), akik mindezidáig nem akarták ugyanazt és ugyanúgy látni, ahogyan azt a politikai ellenfeleik tették.

Évek óta várom, hogy leírhassam, és ne csak lakossági fórumokon mondhassam el: a klasszikusnak tekinthető baloldali szavazók is legalább annyira előítéletesek a cigányokkal szemben, mint az általuk gyűlölt jobboldaliak; sőt, egyes részein az országnak sokkal szélsőségesebben, sokkal durvábban nyilatkoznak róluk. Azt csak a jobboldallal szemben évek óta meghatározni képtelen baloldali politika próbálja meg elhitetni a saját politikusaival és szavazóival, hogy ha a jobboldal kritikus a cigányokkal szemben (a szélsőjobb pedig kimondottan cigányellenesen kommunikál), akkor nekik muszáj felvállalniuk azt a szerepet, amelyben majd ők befogadók, szolidárisak lesznek (vagy annak tűnnek); hiszen ezzel lehetne ellenpontként szolgálni a cigányokat a saját megítélésük szerint ostorozó és bántó jobboldali politikával szemben. Ha ők arra, akkor mi erre. Ha ők így, akkor mi majd úgy.

Aki kicsit is érti ezt az országot, az tudja, hogy ez közel 15-20 éve biztosan jellemzi Magyarországot, és a baloldal szerette volna mindig is annyira kisebbség–, és főleg cigányellenesnek beállítani a jobboldalt, amennyire csak lehetett; kimondottan azért, hogy azzal ők nagyon is európainak, befogadónak, modernnek tűnjenek. Főleg, hogy ha még a realitástól néha fényévekre révedező liberálisnak mondott partnerekkel is koalícióra kellett kelniük.

*

A valóság igazából ezzel szemben az, hogy egy 1500 fős vidéki faluban a helyi MSZP-s, a helyi fideszes és a helyi jobbikos politikus ugyanazt gondolja a cigányokról. Megismétlem, ugyanazt. És ugyanez jellemzi a szavazóikat is. Ami viszont nagyon fontos: mindez nem azért alakul így, mert valami cigányellenes nagykoalíció lenne helyi politikusok és a szavazók között, sokkal inkább arról van szó, hogy nem egy pártideológia mentén élik az életüket, hanem úgy, ahogyan azt a saját természetük megköveteli. Ebben pedig hasonló dolgokra adott reakciók tekintetében nincs különbség. Ha egy faluban félni kell néhány cigány családtól, akkor teljesen mindegy, hogy melyik párt szimpatikusabb a helyben élőknek külön-külön, ugyanazt élik meg és ugyanúgy reagálnak. Nem hiszem, hogy MSZP-szavazóként bárkinek is kevésbé fájna, ha ellopják a terményét, háziállatát, mint egy jobbikosnak; vagy mélyszociológiai elemzéseket olvasgatna az ÉS-ben, ahelyett, hogy hangosan káromkodna, amikor reggel a lopást felfedezi.

Ki lehet mondani: ha a Fidesz és a Jobbik elfoglalta a politikai mezőnek azt a felét, amelyben a cigányüggyel kapcsolatosan keményen, és sokszor az átlagember szemével lehet látni a dolgokat; akkor az MSZP kelletlenül ugyan, de elfoglalja azt a mezőt (bemászik abba a sarokba), amelyben mindezt csak vitatni, támadni lehet − még ha ő maga is tudja, hogy ez nehézkes, álszent és sokszor demagóg. Az igazán érdekes az, hogy egyes liberális politikusok és gondolkodók ugyanezt élvezettel tették az MSZP mellett éveken át, egészen addig, amíg kiderült, hogy nincs senki, akinek ezt bizonygathatnák.

Ebből a pozícióból aztán persze lehet menni tüntetni újságíró ellen, fel lehet venni „Cigány vagyok” feliratú táblát magas szintű, vezető politikusnak, és körbe lehet kiabálni a világot azzal, hogy magyar jobboldal kirekesztő. Zsidó- és cigányellenes. Még ha maguk között ők is tudják, hogy ez nem pontosan így van.

De persze a dolgok változnak, a végtelenségig ez sem mehet. A 2014-es parlamenti választások után az MSZP-ben valaki végre ki merte mondani: a vereség egyik oka az volt, hogy a rendpártiság gondolata még csak fel sem vetődhetett a kampányban, miközben a szavazóik nagy része az ország leginkább lecsúszott részeiben egyetlen dolgot szeretnének: rendet. És rend ebben az országban nagyon sok helyen sajnos csak akkor lesz, ha foglalkozunk a helyben élő cigányokkal és a velük élő nem cigányokkal. De ez meg csak akkor lehet, ha kimondja egy adott politikai formáció, hogy cigányügy van, cigányokkal foglalkozni kell, a cigányokkal kapcsolatos dolgoknak, állapotoknak, jellemzőknek változniuk kell. Úgy látszik, most jutottunk el erre a pontra. Miskolcon teljesen mindegy, hogy a baloldal feladja-e a soha igazán magának nem vallott elveket a szavazatokért, vagy éppen most lesznek őszinték és állnak a helyben élő korábbi szavazóik mellé.

A dolog másik izgalmas vetülete az, ahogyan összecsúsznak és szétválnak fogalmak, értékek, ideológiák által elvárt viselkedésminták. Kiderült, hogy aki sok cigányt lát a börtönben (és erről még szólni is mer), az nem demokrata többé. Sőt, már rasszista is egyben. Azonnal. Egy szűk kör megint megmondja, hogy mit szabad és mit nem szabad. Kvázi azt mondják ki, igaz demokratának nem illik látni a valóságot, helyette egy elképzelt, idealizált és nagyon demokrata világért kell küzdenie, ami azért nem jöhet el soha, mert a nem demokraták (akik egyre többen lesznek sajnos) ezt nem engedik. Nem engedik azzal, hogy nem gondolkodnak demokrata módra, nem viselkednek demokrata módra, és kiszolgálják az ordas eszméket, amikor egy idő után le szeretnék vetkőzni a kényszer-demokraták szűkös jelmezét.

*

És akkor itt feltehető a kérdés, ki is a valódi demokrata? Én magam nem bocsátkozom vitába ezzel kapcsolatosan senkivel, de felvethető a demokraták lemérése mellett az is, hogy vajon hol kezdődik a rasszistaság?

Egészen érthetetlen, hogy az elmúlt napokban gyakorlatilag lemérhetővé vált a rasszizmus. 3 kiló, 60 deka, 143 méter. Ami ennél kevesebb, az még nem az, fölötte viszont igen. Vagy inkább egy magaslati pont, ami felett már rasszizmus van, az alatt pedig még nincs.

Az a gond, hogy ez a magasság folyamatosan lejjebb kerül, minden nap kevesebb is elég ahhoz, hogy valakit rasszistának bélyegezzen meg 100-120 ember ebben az országban.

Kár, hogy ők nem fogják fel (nem akarják felfogni), hogy valamit megélni és arról szólni nem egyenlő azzal, hogy indok nélkül legyen bárki is kirekesztő, befelé forduló, cigányellenes. Mert az emberek nagy többsége nem indok nélkül fordul el a cigányoktól. Itt is elmondom, az előítéletek elleni leghatásosabb küzdelem az lenne, ha nem hagynánk őket beigazolódni. De ezt az idealizált demokráciáért Budapestről küzdőknek nagyon nehéz belátniuk. Nekik marad a következő napokra is a folyamatos csalódás emlegetése amiatt, hogy egyre több korábbi baloldali „harcostárs” adja fel a kényszer-demokrata, kényszer-baloldali szerepkört és lesz egy utolsó mocsok a szemükben azért, amiért megírja, elmondja, hogy miért támogatja Pásztort, milyennek látja most Miskolcot és Miskolcon keresztül Magyarországot.

A baloldal előtt komoly lehetőség áll.

Feláll, vesz egy nagy levegőt, bocsánatot kér és bevallja, hogy az elmúlt 15 évben álszent módon ugyanazok a dolgok miatt ostorozta a jobboldalt, amiket valójában maga is felvállalt volna, de a kényszer-baloldaliság ideológiája nem engedte. Miközben maguk között ők is tudták, hogy a Jobbik 2010-ben az ő szavazóikat vitte el Borsodban, éspedig azért, mert a radikális párt felvállalta azt, amit azok éreztek és gondoltak, akik egykor az ő szavazóik voltak. Ebben semmi szégyellnivaló nincsen, tényleg itt az ideje annak, hogy a használhatatlan elviséget felváltsa a gyakorlatiság, az emberek valós igényeire adandó őszinte válaszok korszaka. Ugyanakkor erre a baloldal és főleg az MSZP most biztosan nem képes. Lendvai Ildikót olvasva ebben biztosak lehetünk.

A baloldal nagyon komoly vereség előtt áll.

Hiteltelennek, szétesettnek látszik, valószínűleg soha nem ismeri be, hogy mi és hogyan motiválta a tetteit és a mondanivalóját az elmúlt ciklusok alatt, soha nem fog bocsánatot kérni sem a jobboldaltól, sem a saját szavazóitól. Ha nagyon komoly vereséget szenved az őszi önkormányzati választásokon, akkor az azért lesz, mert azzal kell majd vezekelnie az elmúlt 15 év álszent, demagóg magatartásáért. A mindig is ingatag lábakon álló, mesterkélt baloldali ideológiáiért.

Miskolc maga az ország, ezt néhány napja, még Pásztor jelölése előtt megírtam. Ott a jelek szerint egy kicsit hamarabb ébredtek rá a politikai erők arra, hogy nem pártideológiákra kell szabni a cigánykérdést, hanem a megoldás felé vivő elvárásoknak kell meghatározniuk a politikát. Ugyanakkor mindezek mellett is azt gondolom, hogy Pásztor nem marad meg polgármester-jelöltnek, vissza fog lépni saját elhatározásából még a nyáron. Addigra már baloldali pártideológiák sem nagyon lesznek ebben az országban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr246492239

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Baloldali ideológiák a teljes összeomlás szélén 2014.07.10. 07:52:01

Miskolcon teljesen mindegy, hogy a baloldal feladja-e a soha igazán magának nem vallott elveket a szavazatokért, vagy éppen most lesznek őszinték és állnak a helyben élő korábbi szavazóik mellé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.07.10. 08:20:50

Ép elme szétröhögi magát a ballerfóbiás putinszopó pincsikutyákon,akiknek szintjéről távcső kell a ballerek kémleléséhez.Rakás ürülék próbálja magát mérni az éghez.

bispora 2014.07.10. 08:36:51

Forgács István egy írástudó, rendpárti cigány. Fehér holló, a Kék Mauritius - jó lenne ha klónozni lehetne és elveszítené egyediségéből fakadó értékét...

kill004 2014.07.10. 08:37:26

"Ott a jelek szerint egy kicsit hamarabb ébredtek rá a politikai erők arra, hogy nem pártideológiákra kell szabni a cigánykérdést, hanem a megoldás felé vivő elvárásoknak kell meghatározniuk a politikát"

No de kinek is feleljenek meg az ottani politikai erők, kedves Forgács úr? A cigányoknak? Hisz "elcigányosodott ott már minden".

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.10. 08:53:57

Mindenképpen szükség van baloldalra. Amire nincs szükség az a ballibaság.

gyalog.galopp 2014.07.10. 09:36:20

@maxval, a gondolkodó birca:

Szükség arra van, amire igény is van, a piac már csak így működik.:)

Bell & Sebastian 2014.07.10. 10:06:57

Eszkalálódott ez már alaposan. Az elmaradt kezelés ugyan még messze nem gyógyítás, de legalább orvoslás.

Mára odáig jutottunk, az álságos semmittevésnek köszönhetően, hogy proliproblémává nőtte ki magát a bajság.

Hogy ez mit jelent azt nem taglalnám. Megidézhetjük Kádár szellemét, hogy megkérdezzük tőle, mit lehet kezdeni ennyi proletárral, majd elbeszélgetni ezen halmaz cigány alkotóival arról, óhajtanak-e integrálódni-szocializálódni a távoli közeljövőben?

Miután ezt elintéztük, talán visszaszorítható az a kulturális hagyományon alapuló mentalitás, amely dögvészként terjed és egyik terjesztője pontosan a Fidesz, a bárgyú dakota vicceivel és leszarom -hozzáállással, Simicskástól, Lázárostól, Orbánostól.

Alaposan elbaszták, ez tény. Feltételezve a legjobbakat, szerintem itt inkább az a kérdés, egyáltalán van-e még elméleti megoldás, vagy úgy jártunk ezzel is, mint az adósságspirállal, beránt és fölfal, megemésztve kiköp.

Új. társadalmi szerződés kell. Kössünk vérszerződést a később csatlakozott törzsekkel, osszuk fel a placcot oszt lássuk, így mire megyünk hárman, plusz az Uramisten.

Ha semmire, hosszú agóniával ér véget az utolsó felvonás, nem lesz itt csak lófasz, picsa, cintányér, felettük esti esti fény.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.07.10. 10:14:45

Forgács István minden gondolatával egyet lehet érteni!
A balliberális ideológiák összeomlását láthatjuk napjainkban, amire a liberálfasiszták zavarodottsága a bizonyíték.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.10. 10:41:20

" És rend ebben az országban nagyon sok helyen sajnos csak akkor lesz, ha foglalkozunk a helyben élő cigányokkal "

Javaslom a készenléti rendőrség további erősítését, továbbá még több rendőrségi informátor cigányok közé építését.
hvg.hu/itthon/20131210_Fuzesabyony_keseles_rendorseg
borsonline.hu/20140708_sirtak_a_tanuk_a_fuzesabonyi_gyilkos_apa_peren_

Egyébként pedig örülök, hogy a cikkíró egyetért a Zsaru vezércikkírójával, Végh Attilával a baloldali megmondók végzetéről. Végh ugyan itt a Pride rendőri biztosításáról beszél, de az üzenet összecseng.

"Ismételjük: a rendőrség a szervező kérésére közreműködik. Azok, aki csak írni tudnak, de olvasni nem, ezt rendre - kockáztassuk meg: szándékosan - figyelmen kívül hagyják. A tudatlan "írástudókat" pedig olvasóik: a rendőrség iránti bizalmi index az egekben, az övék meg a béka hátsója alatt. Mindez annak ellenére van így, hogy őket olvassák - egyre kevesebben - őket hallgatják, nézik - egyre többen legyintve. Egyszer elgondolkodhatnának azon: miért van ez így? Talán többek között azért, mert elveszítették a hitelességüket, a rendőrség pedig visszaszerezte."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.10. 10:42:28

"Ugyanakkor mindezek mellett is azt gondolom, hogy Pásztor nem marad meg polgármester-jelöltnek, vissza fog lépni saját elhatározásából még a nyáron."

Huh, ez izgis. Van papírocska? Vagy felvételecske? Alig várom a fejleményeket.

Kandeláber 2014.07.10. 10:44:49

Forgács messze a legértelmesebb cigány értelmiségi.
Ha ilyenek - és nem Mohácsik meg Kolompárok, illetve Farkas Flóriánok - reprezentálnák a cigányokat, könnyebben szót lehetne érteni velük.
@maxval, a gondolkodó birca: Agond az, hogy nálunk kizárólag ballibák leledzenek. Egy nyugati típusú szocdem pártra valóban szükség lenne, de nálunk itt a periférián olyan nincs és nem is lesz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.10. 10:47:31

@Bell & Sebastian:
"Mára odáig jutottunk, az álságos semmittevésnek köszönhetően, hogy proliproblémává nőtte ki magát a bajság."

Szerintem a "roncstársadalom" a politikailag korrekt kifejezés.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/06/birodalom-ujabb-bune.html

Bell & Sebastian 2014.07.10. 11:00:30

@Doomhammer: A készenléti rendőrségnek még attól sem lesz helyismerete, ha kettő GPS -t és kamerát tűznek mindegyikük kalapjára.

Azt én értem, hogy a demarkációs vonalat biztosító rendőr szólt Dugonics Titusznak, hogy ne másszon fel mások kamionjára. Hogy utána már nem volt kedve csatlakozni a ponyva tetején alakuló Laokoón -szoborcsoporthoz - azt is.

Ha ledobnak neki egy banánt, azt azért elkapja?

Bell & Sebastian 2014.07.10. 11:07:17

@Doomhammer: Arra gondol, hogy csak kigittelték, lefestették és sosem látott fékpadot, úgy ment át a műszakin? Zárt rendszerben ilyesmi nem létezik de az elképzelhető, hogy minden cigány jogosítvánnyal a kezében születik, személygépkocsira, darura, gólyára, böhöm bikára, mert tanfolyamra nem járnak, taperolni a monitort meg zsenánt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.10. 11:08:19

@Bell & Sebastian:
"A készenléti rendőrségnek még attól sem lesz helyismerete, ha kettő GPS -t és kamerát tűznek mindegyikük kalapjára."

Akkor úgy tűnik, egyetért az állításom második felével.
"... továbbá még több rendőrségi informátor cigányok közé építését."

Vagy más ötlete van?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.07.10. 11:14:16

Jó!

"minden nap kevesebb is elég ahhoz, hogy valakit rasszistának bélyegezzen meg 100-120 ember ebben az országban" - Muhaha, schmidtmáriásodik!

De érdemes idézni néhány gondolatot abból is, hogyan gondolkodik hasonló kérdésekről a Fejlett Nyugati Baloldal. Hosszú lesz, de érdemes:

"...a society of different lifestyles spawned a group of young people who were brought up without parental discipline, without proper role models and without any sense of responsibility to or for others."

"People do not want a return to old prejudices and ugly discrimination.

But they do want rules, order and proper behaviour.

They know there is such a thing as society.

They want a society of respect.

They want a society of responsibility.

They want a community where the decent law-abiding majority are in charge; where those that play by the rules do well; and those that don't, get punished."

Továbbá:

"It has always been absurd that the debate about crime in this country has some talking of its causes and others of the need to punish criminals. Sweep away the dogma - tough on crime, tough on the causes of crime: reform of the criminal justice system; a comprehensive programme to deal with juvenile offending; tackling drug abuse; proper treatment of victims and witnesses; tougher penalties on violence or guns; a crackdown on those who make life hell in their local neighbourhoods through noise or disturbance and, for the first time, a nationwide crime prevention policy in which in each community, police, schools, businesses and local government plan together how to beat crime. Law and order is a Labour issue today."

"A young country that wants to be a strong country cannot be morally neutral about the family. It is the foundation of any decent society."

A forrást ugye nem kell megadnom. :)

Lehet mondani, hogy ezeket a gondolatokat kiragadtam a kontextusukból. Igen, kiragadtam. De azért érdekesek, nem?

Bell & Sebastian 2014.07.10. 11:19:04

@Doomhammer: Még választhat is, annyi van. Nemzeti Gárda, seriffrendszer, Csendőrök, Önvédelmi Egylet, drónok sós flintával, amit csak akar.

De velem lehet alkudni. Szedjék ki a készenlétiseket a szervezetből, csináljanak belőlük Nemcsendőrséget és vezényelje őket a főkapitányuk (természetesen lóról) oda, ahol a szükség éppen kerítést bont.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.10. 12:29:51

@Bell & Sebastian:
"Szedjék ki a készenlétiseket a szervezetből, csináljanak belőlük Nemcsendőrséget és vezényelje őket a főkapitányuk (természetesen lóról) oda, ahol a szükség éppen kerítést bont. "

Ez magának miért nem jó?
www.police.hu/ugyintezes/szerv/keszenleti-rendorseg

Sárika tanuló, 6/b 2014.07.10. 12:40:10

@Doomhammer: Mert szabadpiaci kapitalizmus van és én a verseny híve vagyok. Ha valamiből egy nem elég, legyen abból kettő. Most kérdezze meg, kit javaslok főkapitánynak?

Bell & Sebastian 2014.07.10. 12:42:24

@Sárika tanuló, 6/b: Én vagyok az apád Luke, takarodj innen.

@Doomhammer: Bocs, a gyerek megelőzött kávészünet alatt.

vizipipa 2014.07.10. 13:31:49

Forgács igazából semmi újat nem mond, legfeljebb a struccos mentalitásúak csodálkozhatnak. Vajon még mindig dolgozik a rendőrségnél mint oktató?

A rasszista szavazókról se mondana le az MSZP
www.origo.hu/itthon/20090905-mszptanulmany-minel-tobb-roma-szavazo.html

A tanulmányt jegyző Teleki jól csinálja, "kampány során fontos lenne, hogy a miniszterelnök-jelölt mellett jelen legyen egy vagy több diplomás fiatal roma". Az hogy ő mennyire fiatal, az khmm, megítélés kérdése, de most is ott van az MSZP elnökségében.

Vannak persze Forgácstól eltérő vélemények is, pl. Havas Gáboré - "elképedve tapasztalom, hogy néhány elszórt példán kívül mennyire béketűrők a romák".

szeged.hir24.hu/szeged/2013/03/28/magatol-nem-lesz-etnikai-polgarhaboru/

Meg egy Havasra reflektáló cikk jobbról, némi statisztikai adatmennyiséggel a népszámlálásból.

alfahir.hu/meglepoen_beketurok_magyarok_ellen_uszit_a_ciganykutato

Végül még egy cikk, 1916-ból, Pápai Közlöny: Közelből és távolból.

imgur.com/QnohLe4

Bell & Sebastian 2014.07.10. 13:46:19

@vizipipa: Figyeljen! Az ideológiai meggyőzés első számú eszköze a tévé. Amerikában tudatos törekvés, hogy a Nagy Fehér detektív oldalán van mindig egy színes, a németeknél meg török és nem mindig a kebabos a gyilkos.

Ehhez képest az RTL bolondvágtája kontra produktív. Nem hogy növelné a rokonszenvet, egyenesen hányingert keltő az, amit eljátszatnak a romákkal.

Nem lövünk nagyot mellé, ha kimondjuk, az RTL gazdái, akik jó eséllyel ugyanazok, mint a mindenkori, magyar kormány (talán a mostani kicsit kilóg a sorból) tartótisztjei, nem akarnak semmiféle integrációt a romáknak.

Helyette valami egészen mást akarnak, de azt meg jóérzésű ember nem akarhatja.

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 13:50:35

Kicsit elkésett ez a nagy rácsodálkozás a Dicsőséges és Kétharmados NER 5. esztendejében.

És ez most komoly, a baloldali ideológiák kényszerítették az Orbán-kormányt a semmittevésre cigány-ügyben?

Még hogy a baloldal előtt álló komoly lehetőség ... ha ezt is komolyan gondolja, akkor azt kell hinnem, hogy az április 1-i poszt időzítése sikerült rosszul.

Bell & Sebastian 2014.07.10. 13:56:31

@Robinzon Kurzor: Ne értetlenkedjen mán itt, maga fából faragott baromfi. Ha frissen vesztek össze, még ragad rajta a ténta.

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 13:57:11

Meg ez a rácsodálkozás, hogy hát az MSZP-szavazó (sőt, a falusi párttitkár is) "ugyanazt gondolja a cigányokról" (vagyis utálja őket, de ezt a nagy szókimondásban nem merte leírni a bátor szerző) mint a többi.

Ez akkor újdonság?

Hát akkor tessék elképzelni, hogy az átlagos MSZP-szavazó nagyjából ugyanazt gondolja mindenről, mint az átlagos Fidesz-szavazó.
Kádár népe mindkettő.

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 14:00:55

@Bell & Sebastian:

Sebikém, aztán mi helyzet a megélhetési bűnözés 1996-os kodifikálásával?

Nem tudtam nem észrevenni, hogy hirtelen eltűntél abból topikból; vagy kéne valami jogszabályi hivatkozás némi indoklással, vagy el kellene ismerni, amúgy férfimód, hogy nem volt ilyen.

Bell & Sebastian 2014.07.10. 14:03:43

@Robinzon Kurzor: Mert proli. Megint van belőle, bőven. De most még azt is elveszik tőle, ami az életben maradásához nagyon kell - az életét!

Éhes_ló 2014.07.10. 15:16:15

Nincs sikeres társadalmi modell a cigányok integrálására 500 éve már.

A polgárháborúig hátralévő pár évtizedben pedig képtelenség egy olyan népet integrációra szorítani, ami erre 500 éve képtelen.

A gengszterváltás demográfiai bombáját már a kilencvenes évek közepén kibiztosították és az szemmel láthatóan gyorsuló ütemben közelít a békés befogadó társadalom felrobbantása felé.

A politikai, gazdasági hatalomnak pedig ez megfelel, sőt kívánatos. Ezért tűrik, támogatják a társadalompusztításukat és irtják, pusztítják a békés többség, az áldozatok egyéni és kollektív önvédelmét.
A cigánybűnözés és a demográfiai bombájuk a politikai-gazdasági-állami hatalommal kéz a kézben halálos elegy a magyar társadalom ellen.

pocaklakó minimanó 2014.07.10. 15:31:31

Igazából az az érdekes, hogy az integrációban élenjáró európai országokban is valahogy mindig a több gond van a cigányokkal.

Mondjuk, például a finneknél.

lavór 2014.07.10. 15:53:00

Tulajdonképpen egy teljes összeomlás után lehetne végre valami újat felépíteni. Ez a toldozgatás-foltozgatás nem jön be, nem csak a politikában, a gazdaságban sem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.10. 15:55:22

Ha a ballib oldal beismeri, hogy az elmúlt 25 évben következetesen hibás vagy hazug módon kezelt egy ilyen jelentőségű kérdést, akkor mi keresnivalójuk van még a politikában?

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 16:06:23

it comes from Gypsies who used to rip people off back in the day, it is used simulary to the expression ``ive been jewed``
-yo how much did you pay for that 8th?
-25$
-shit son you got gypped.

hu.urbandictionary.com/define.php?term=gypped

nyeheeheee

Bell & Sebastian 2014.07.10. 16:13:16

@Robinzon Kurzor: Megélhetési bűnözés. No, akkor miért nem Kuncze a felelős (vagy Ferge, aki a háttérembere volt) azért az intézkedéscsomagért? Ha itt és most rákeni másra, azt elfogadom, mivel vélhetően nem a levegőből szublimálódott az elnéző hozzáállás.

_most_ 2014.07.10. 16:14:14

szerintem ez nagyon rossz irány, attól, hogy igény van a rasszizmusra nem kéne ezt kiszolgálni, elég naiv dolog mindenért a cigányokat okolni, aztán majd megint jön a keserű valóság. A neonáci jobbikosokat meg ne hasonlítsuk már a baloldalhoz, nagyon nem ugyanaz a szint a kettő rasszizmus tekintetében. Elég szánalmas mikor a jobboldaliak a saját rasszizmusokat kivetítik másokra, és úgy gondolják, hogy ha mindenki rasszista, akkor az a normális, hát nem.

Nzoltan 2014.07.10. 17:04:07

@_most_: lehet, hogy a rasszostàkra nincs igény, de a rasszisták pénzére mindig is volt. Igazából, csak a békét vàsàroljuk meg a cigányoktól.

Trackers 2014.07.10. 17:06:20

A cikkíró minden szava igaz.
Ezeket az igazságokat, már rengetegszer elmondták mások, és süket fülekre talált minduntalan.

A cigány-ügy változatlanságra van kárhoztatva, amíg a baloldal tematizál, megbélyegez, és uszít minden esetben kivétel nélkül, mikor valaki ki meri mondani ezeket a mindannyiunk által ismert igazságot.

Mert amíg nem lehet kimondani a valót, és a hírhozót szégyenpadra ültetik, addig megoldva se lesz soha, amit megfogalmaztak, mint probléma.

A válság pedig mélyül.
Mind a baloldalon, mind a cigány-magyar együttélés tekintetében.

Trackers 2014.07.10. 17:07:56

@_most_:

Húzd már ki a fejed a sötétből ember !

mandiner.hu/cikk/20111205_tarki_harombol_ket_magyar_eloiteletes
"Tárki előítéletességet vizsgáló felmérése szerint a jobbikosok 79 százaléka részben vagy egészben egyetért azzal, hogy a cigányoknak a vérükben van a bűnözés. Az összlakosság 63 százaléka is ugyanígy gondolkozik. Pártszimpátia szerint a fideszesek körében ez az arány 60, a szocialistáknál 61 százalék, de még az LMP-sek 49 százaléka is genetikai meghatározottságnak véli a cigányok bűnözési hajlamát – írja a NOL a Tárki felmérésére hivatkozva."

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 17:23:57

@Bell & Sebastian:

Ennyire olcsó trükkel ne próbálkozz.
Magadat járatod le vele.

Az eredeti állítás az volt, hogy 1996-ban kodifikálták a megélhetési bűnözést.

Meg tudod jelölni ezt a jogszabályt és megindokolni, hogy az miben legalizálta a megélhetési bűnözést?

Ráérek 2014.07.10. 17:45:42

@_most_:

www.origo.hu/itthon/20090905-mszptanulmany-minel-tobb-roma-szavazo.html

" A dolgozat szerint meg kell találni az egyensúlyt, hogy a rasszista MSZP-s szavazók körében se legyen szavazatvesztés. A tanulmányt Teleki László romaügyi miniszterelnöki megbízott jegyzi."

LOL

béla a görög (törölt) 2014.07.10. 17:52:38

Szerencsétlenek!

1) Minek ír valaki olyat, arról amiről nem tud és nem is érinti
2) Amíg ilyen elcseszett 'jobboldali', 'konzervatív' valakik vannak hatalmon mint jelenleg - automatikusan ki fogják termelni a baloldalt, mert a jelenlegi apuci szeme fénye, önelégült ámde hangos és alulképzett, történész, jogász sleptől felfordul az ember gyomra és sugárba hány. azon túl hogy az ember zsebébe is turkálnak és az már végképp nem hagyható.

Dzsentrisvihák 2014.07.10. 18:09:16

@_most_:

Nem figyelsz, jóbarát, a fenti iromány egy cigány értelmiségi tollából származik, aki nem éppen jobboldali, pláne neonáci, vagy rasszista :) Te viszont a doktriner faszkodásoddal simán beillesz utóbbinak, hiszen bírálni merészeltél egy romát, tehát az ordas eszmék épp általad hágták farba a szentséges demokráciát... :D

5perc 2014.07.10. 18:30:52

“a klasszikusnak tekinthető baloldali szavazók is legalább annyira előítéletesek a cigányokkal szemben, mint az általuk gyűlölt jobboldaliak”
<==>
“Miközben maguk között ők is tudták, hogy a Jobbik 2010-ben az ő szavazóikat vitte el Borsodban, éspedig azért, mert a radikális párt felvállalta azt, amit azok éreztek és gondoltak, akik egykor az ő szavazóik voltak.”

Szóval az a megmaradt kevés baloldali biztosan előítéletes a cigányokkal, mert a Párt azokra a szavazókra hajt, akik egyébként – igaz baloldali(?) szavazóként - simán otthagyták a a nácikért. Ö. És ez minden esetre igazolja a szerző évek óta meg nem írt véleményét. Az érvelésre lehetett volna gyúrni még néhány évig.

A Jobbik meg implicite rendpárti, hiszen alig hemzsegnek benne az önbíráskodók, akik az egész világon az erős jogállamok alapvető kellékei.
A jelenlegi, “jobboldali” /”konzevatív” rendszer alatt sok dolog történt a rend helyreállításáért, például bicikliseket büntetnek az ingyen (nem, rosszul fogalmaztam) közmunkából befizethetetlen - és ezért szabadságvesztésre váltandó - 50 ezres csekkekkel, hogy a börtönben még több cigányt lehessen látni.
Én azért láttam már cigányt, aki 30 év küzdelem után sem adta fel, hogy a végzettségének megfelelő állást kapjon, sikertelenül, és lehet, hogy az olyanok sulykolt véleménye is benne van ebben, mint a kedves szerzőé.
Oké én nem is vagyok igazi baloldali, csak egy ballibsi.

Bell & Sebastian 2014.07.10. 18:49:54

@Robinzon Kurzor: Én ilyet soha nem mondtam. Erről belsős nyilatkozhat, akinek jár a belső utasítás. Kunczéhoz kötik? Igen. Tagadja Kuncze? Azt mondja, mindig is létezett a fogalom, csak ő érvényre is juttatta.

Most fingot fogunk fűrészelni eónokon át? Nincsen jobb dolga, vagy tán rokona van a madárkolóniában?

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 18:54:00

@5perc: 'Én azért láttam már cigányt, aki 30 év küzdelem után sem adta fel, hogy a végzettségének megfelelő állást kapjon, sikertelenül,'

- Hát, bárátom, más meg nem látott, az tuti.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.07.10. 19:20:32

minden tiszeletem a szerzőé
örömmel olvasnék tőle olyan cikket is, ahol a kérdés megoldására tett gondolatait is megosztaná...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.07.10. 19:22:37

@_most_: az MSZP hagyta felnoni a jobbikot, aztan banbam bámulja ahogy a szavazói atpartoltak. ez tény.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.07.10. 19:25:47

@Robinzon Kurzor: hat én arra gondolnek amikor a bcs hatareeteket feltoltak talán 50e,ft kárra.

Anselmo 2014.07.10. 19:45:58

Tetszik az írás, de azt nem hiszem, hogy a baloldal a jobboldal rendpártiságára adott reakció miatt rasszistázik. A baloldalt igazából nem érdekli a cigányság, viszont van egy idealizált képe a saját etnikumáról, és egy démonizált képe a magyarságról. A magyarok állítólagos rasszizmusa a cigányokkal szemben ugyanezt a démonizált képet erősíti, igazolja a baloldal szemében a baloldali világképet.

Gyurcsány viszont nagyot fog kaszálni azzal, hogy Pásztort indította. És a ballibsik ajvékolása csinálja neki a legnagyobb reklámot, vissza fog szerezni egy csomó baloldali választót, több településen megelőzheti majd az MSZP-t.

Anselmo 2014.07.10. 19:57:13

Sőt, az is lehet, hogy a belpesti liberálisok ellen hasztalan küzdő vidéki szocialisták (mármint MSZP-tagok, szervezet) is átállnak Gyurcsányhoz.

program készítő 2014.07.10. 20:00:45

A megoldás ott volt 2012-ben a kormány asztalán,sőt minden pártvezető e-mailjában is bizonyíthatóan,de mégis ki tehet róla,ha a fejlesztési miniszter is törvényt sértő.Kár,hogy nem lehet a politikusnak nevezett selejtet egy mozdulattal a kukába dobni.

camilló 2014.07.10. 21:18:38

Alapvető különbség a bal és jobboldal között a cigánykérdés okának a megnevezése. Mert igenis van cigánykérdés, tetszik vagy sem! A jobboldal szerint genetikusan romlott, erkölcstelen beilleszkedésre nem képes faj a cigány. A baloldal pedig azt mondja, hogy azért mert ilyen helyzetben van a cigányság (és nem csak a cigányság) az a tőke uralmára vezethető vissza. Munkát mindenkinek, és ha akkor sem akar a többségi társadalom elfogadott erkölcsi normáival azonosulni, akkor börtön. Ha olyan cselekményt követett el, ami különösen veszélyes a társadalomra akkor igenis örökre ki kell zárni a "szabad" életből. Ha az esélyt sem képes a társadalom biztosítani, milyen jogon követel? Nyilván vannak a cigányságnak hagyományai amik a mostani rendszerben újra a felszínre jutottak, köszönhetően a liberálisok 12 éves országirányításának. Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy Kádár rendszerben ha valaki nem dolgozott, azt elvitték KMK-ért. Ehhez nem kellett cigánynak lenni.

Krisz11 2014.07.10. 21:37:57

Szerencsére mára már lassan létrejött egy társadalmi közmegegyezés. És ennek következménye, hogy aki a cigánykérdést tagadja, illetve aki a teljes felelősséget a magyarokra hárítja, az ma már kiírja magát a politikából. Szalonképtelenné válik. 25 év alatt legalább ide elértünk.

kvadrillio 2014.07.10. 23:02:49

igen..., most...a rencerváltoszás óta, sikk a cigányokon lovagolni, mint gGETTÓSÍTANDÓ MAGYAR "NÉGEREKEN" !
Ismert, coli fertőzés veszélye miatt fel kell forralni a vezetékes ivóvizet használat előtt a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szervének keddi előírása szerint öt mátrai településen: Parádon, Bodonyban, Mátraballán, Parádsasváron és Mátraszentlászlón.

Az elnök szerint sajnálatos, hogy öt települést, azon belül pedig több ezer embert érint a szennyezett víz, s kérdéses, hogy az illetékesek megtettek-e mindent az elhárítás, illetve a megfelelő és időben történő tájékoztatás érdekében.

A mintákat a települések vízhálózatából két hete vették és már akkor is ilyen minőségű volt - írja. Felteszi a kérdést, miért kellett két hétnek eltelnie, hogy hivatalos legyen a vizsgálat eredménye? Miért engedték, hogy hetekig ezt a vizet használja több ezer ember? Ki a felelős azért, hogy hetekig fertőzésnek voltak kitéve öt település lakói, közöttük gyermekek, idősek, csecsemők? Megtettek-e mindent a szakigazgatási szerv vezetői, valamint a települések vezetői azért, hogy megfelelően tájékoztassák a lakosokat? - sorolja a jobbikos politikus."

MIA FRANCOKÉRT VAN A VÍZÜGYI MINISZTER A KAMUÁLTITKÁROKKAL-TITKÁRHELYETTESEKKEL, ÓRIÁSFIZETÉSEKKEL ?????csak építgetik a soros ingatlanjaikat, összevásárolják a fél világot maguknak, hízlalják korrupciós pénzekkel a számláikat...és szarnak kiszűrni a colifertőzött ivóvizeket ??? a botulizmust is elhallgatták két hétig, az ivóvízet is elhallgatták.....AKÁRCSAK A CSERNOBILT !!!!! ROHADT KORRUPT ORBÁN-KORMÁNY !!!!!!!!!!!

picur3ka 2014.07.10. 23:06:53

@vizipipa:

"Vannak persze Forgácstól eltérő vélemények is, pl. Havas Gáboré - "elképedve tapasztalom, hogy néhány elszórt példán kívül mennyire béketűrők a romák".

szeged.hir24.hu/szeged/2013/03/28/magatol-nem-lesz-etnikai-polgarhaboru/"

Igen, tudjuk. De az igazi szó ne beketűrő, hanem lusta. Egész más a jelentése persze.

Mérges 1234 2014.07.10. 23:09:21

Sokkal álltalánosabb probléma húzodik meg emögött, amit a szerző is sokszpr említ, ez pedig a párt ideológia szerinti gondolkodás.

Ezt kellene levetkőzni és objektivítást csempészni a magyar politikába. Lehet nem itt tartanánk.

Ebben a baoldal nagyon rossz, de a jobboldal sem teljesít sokkal fényesebben.

Hányszpr furt valami jót a Fidesz csak azért mert azt a baloldal találta ki, és viszont. A baloldal lehet többször csinálta ezt, ez vitán felül áll. De maga a jelenség téboly.

Példák: Paks 2008-ban Fidesz: Nem MSZP: Igen
2014-be Fidesz: Igen MSZP: Nem

És millió egy példa van.

Ami fájóbb, hogy az emberek is így forgatják a gondolataikat. De még saját családombn is egfigyeltem, ahol inkább MSZP szimpatizánsok vannak, nálunk nem szabad bántani a cigányokat. Csak mert az ideológia ezt diktálja. Miközben a józan ész éppen az ellenkezőjét.

Józanság, objektivitás szakmaiság kellene, nem tudom lesz-e ez valaha. Másrészt a Fidesz szerint sincs cigány bűnözés...... NA ez is nagyon fáj.

picur3ka 2014.07.10. 23:16:15

@Bell & Sebastian:

"Nem lövünk nagyot mellé, ha kimondjuk, az RTL gazdái, akik jó eséllyel ugyanazok, mint a mindenkori, magyar kormány (talán a mostani kicsit kilóg a sorból) tartótisztjei, nem akarnak semmiféle integrációt a romáknak.

Helyette valami egészen mást akarnak, de azt meg jóérzésű ember nem akarhatja."

Persze, hogy nem. Semmiféle roma integrációs program nincs. Pénz lenyúlás van. Ehhez, a fejéshez - én intézményesített koldulásnak hívom - a koldulás tárgyának (hivatkozási alap), sérültnek kell lennie. Az egész program a helyzet konzerválásáról szól, minimum.

Egyébként pedig Roma nemzetépítés folyik - aka abszolúte nem integrációs, hanem szeparatista program -, mindez alapján a Roma Rights Activists mozgalmat simán RRA terrorszervezetnek lehetne nyilvánítani.

Másrészt, romanizáció és amit ez jelent, asszimiláció és genoszídium folyik.

picur3ka 2014.07.10. 23:16:46

@Bell & Sebastian:

"Nem lövünk nagyot mellé, ha kimondjuk, az RTL gazdái, akik jó eséllyel ugyanazok, mint a mindenkori, magyar kormány (talán a mostani kicsit kilóg a sorból) tartótisztjei, nem akarnak semmiféle integrációt a romáknak.

Helyette valami egészen mást akarnak, de azt meg jóérzésű ember nem akarhatja."

Persze, hogy nem. Semmiféle roma integrációs program nincs. Pénz lenyúlás van. Ehhez, a fejéshez - én intézményesített koldulásnak hívom - a koldulás tárgyának (hivatkozási alap), sérültnek kell lennie. Az egész program a helyzet konzerválásáról szól, minimum.

Egyébként pedig Roma nemzetépítés folyik - aka abszolúte nem integrációs, hanem szeparatista program -, mindez alapján a Roma Rights Activists mozgalmat simán RRA terrorszervezetnek lehetne nyilvánítani.

Másrészt, romanizáció és amit ez jelent, asszimiláció és genoszídium folyik.

picur3ka 2014.07.10. 23:17:54

@Bell & Sebastian:

"Nem lövünk nagyot mellé, ha kimondjuk, az RTL gazdái, akik jó eséllyel ugyanazok, mint a mindenkori, magyar kormány (talán a mostani kicsit kilóg a sorból) tartótisztjei, nem akarnak semmiféle integrációt a romáknak.

Helyette valami egészen mást akarnak, de azt meg jóérzésű ember nem akarhatja."

Persze, hogy nem. Semmiféle roma integrációs program nincs. Pénz lenyúlás van. Ehhez, a fejéshez - én intézményesített koldulásnak hívom - a koldulás tárgyának (hivatkozási alap), sérültnek kell lennie. Az egész program a helyzet konzerválásáról szól, minimum.

Egyébként pedig Roma nemzetépítés folyik - aka abszolúte nem integrációs, hanem szeparatista program -, mindez alapján a Roma Rights Activists mozgalmat simán RRA terrorszervezetnek lehetne nyilvánítani.

Másrészt, romanizáció és amit ez jelent, asszimiláció és genoszídium folyik.

picur3ka 2014.07.10. 23:22:03

Kedves Forgács Úr, magát is jól megetették kilóra.

1. Nincs bal meg jobb. Csak bal van. Szóval lényegtelen.

2. Senki nem szereti a cigányokat. Csak másképp és mást hazudnak.

3. Nincs roma integráció. Soha nem is lesz.

4. Asszimiláció lesz. Egyelőre nem tudni, ki fog nyerni.

picur3ka 2014.07.10. 23:24:09

@picur3ka:

Bocs, ez a Bell hibája...

picur3ka 2014.07.10. 23:25:35

@FILTOL:

Lehetetlent kérsz. a kérdésnek csak olyan megoldása van, amelyről nem polkorrekt okoskodni.

picur3ka 2014.07.10. 23:37:06

@Robinzon Kurzor:

Ja, a kisstílű lopás nem bűntetett, tehát megélhetési formává, kvázi karrier formává lett nyilvánítva. Jogilag. Romanizációnak hívjuk. A törvény normát és példát teremt.

Még indexelve is van az érték, hogy a szegény tolvaj ne szenvedjék az infláció következtében anyagi kárt, exisztenciális problémát. Nem is oly rég emelte az Fidesz kormány az alap lophatósági értéket.

No meg, gyerekcsinálásból is remekül meg lehet élni, ezért is van ennyi roma kölök többek közt.

Mára a jogrendszer duális, úgy mondhatni. Sok törvény egyenest ellentmond, vagy szimplán nem harmonizál a többivel. Ezeket hívjuk roma törvényeknek. A romák, a roma életforma és kultúra legalizálásáról szólnak, ezért hozták őket.

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 23:42:36

@picur3ka: "Ja, a kisstílű lopás nem bűntetett, tehát megélhetési formává, kvázi karrier formává lett nyilvánítva. Jogilag."

Törvény száma, paragrafus?
Vagy tépj egy sorszámot a szopórollerre ... sokat kell rá várni, nagy már a sor előtted.

picur3ka 2014.07.10. 23:44:41

@Robinzon Kurzor:

"Meg ez a rácsodálkozás, hogy hát az MSZP-szavazó (sőt, a falusi párttitkár is) "ugyanazt gondolja a cigányokról" (vagyis utálja őket, de ezt a nagy szókimondásban nem merte leírni a bátor szerző) mint a többi.

Ez akkor újdonság?

Hát akkor tessék elképzelni, hogy az átlagos MSZP-szavazó nagyjából ugyanazt gondolja mindenről, mint az átlagos Fidesz-szavazó.
Kádár népe mindkettő."

Jah, az, bunkó, tahó senki az összes. Szerencse, hogy te, nem magyar, s így nem paraszt intelligencija, s így ... hova is szavazol?... értékelni és imádni tudod a cigányságot, mint velük egyívású, más kultúra.

Gratulálok, az lányod tetves-redves általi megerőszakolásához. Hol tartod az ünneplő buliját?

picur3ka 2014.07.10. 23:46:52

@Robinzon Kurzor:

Elő fogom keresni az újságcikket, ha ráérek, ahol lemagyarázta, ezért nem volt börtönben Kata gyilkosa, mert közben megemelték...

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 23:50:29

@Bell & Sebastian:

Oké, tehát akkor az rá a bizonyíték, hogy te nem tudhatsz róla, mert azt csak a "belsősök" kapták.

Márpedig ha nincs se gyilkos fegyver, sem lőtt seb a holttestben, akkor milyen alapon akarsz arról beszélni, hogy ki lőtte le az áldozatot?

Amit művelsz, az csak locsi-fecsi a nagy semmiről.
Fingfűrészelés, ha úgy tetszik.

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 23:51:32

@FILTOL:

Gondolni bármit lehet, csak ez a szál nagyon veszélyes.
Én szóltam.

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 23:52:57

@picur3ka:

Újságcikket?
Te ennyire hülye vagy?

Ha jogszabályra hivatkozol, akkor ne újságcikket keress, hanem jogszabályt idézz. Pontosan, konkrét paragrafust.

Robinzon Kurzor 2014.07.10. 23:58:27

@picur3ka:

Magadra vetted?
Egyébként vagy olyan buta, mint az átlagos MSZP/Fidesz szavazó.

Szövegértés, egyszerű barátom, szövegértés: az "átlagos" nem azt jelenti, hogy az összes.

Csak azt, hogy a tipikus. Mint te.
Akit egy kérdés már úgy kizökkent a világnézetéből, hogy gyűlölködő alember lesz, aki megerőszakolást kíván felebarátja lányának.

Hát ilyen egy átlagos MSZP/Fidesz/Jobbik szavazó.

picur3ka 2014.07.11. 00:01:10

@Robinzon Kurzor:

Különben meg ne fárasszál bazmeg, ha valaha jártál ilyen helyen, ott mennek a talicska cuccal, amiben 19846 Ft az érték, mert 20000-ig nem büntetik. (Régi szám, azóta felemelték az inflációval.)

Mondjuk, ezeket semmiért nem büntetik persze, innentől a kérdésed és hepciáskodásod különösen röhejes.

Gondolj bele! 67%-os írástudtlansági adat azt jelenti, hogy valami 700 000 romát kellett volna törvény elé állítani csak az oktatási törvény alapján az évek során.

Próbáld meg nem kiröhögtetni magad legalább a sok harmatos más kultúrájú ökörségeddel!

Robinzon Kurzor 2014.07.11. 00:10:46

@picur3ka:

Reagáltál arra a kérdésre, hogy pontosan milyen jogszabályt kellene érteni azon, hogy a megélhetési bűnözést 1996-ban kodifikálták.

A kodifikálás magyarul jogszabály alkotást jelent, nem újságcikkeket, meg mindenféle sztorikat meg talicskára hivatkozás.

Mindegy, az a lényeg, hogy a világnézeted szilárd, tényekkel nem lehet téged összezavarni, mert azokra immunis vagy.

picur3ka 2014.07.11. 00:53:33

@Robinzon Kurzor:

Nem érdekel, ha megveted az ország népét, takarodj!

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.11. 01:43:58

Ismét jól beszél Forgács úr. A cikk elejét és közepéhez nincs is mit hozzáfűznöm.

Pásztor Albert, a korábbi rendőrkapitány sajnos vállalhatatlanul cselekedett, amikor beállt a balliberálisok szekere elé. Erre alighanem maga is rájött, de nem lesz könnyű onnan kifarolnia. A szándék egészen biztosan megvan benne, nem véletlen, hogy a saját sajtótájékoztatójára nem ment el, és a zsidó Eörsi magyarázta el helyette, hogy miről van szó. Ha hinne magában Pásztor, kiállt volna, és elmondta volna élőszóban a frankót, ahogy korábban is.

Istóczy urat egyébként nem lehetne rehabilitálni a nagy megvilágosodás örömére?

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.11. 01:45:44

@Robinzon Kurzor:

A megélhetési bűnözést az kodifikálta, aki a jegyzőt bízta meg a "kis értékű" lopások utáni nyomozással. Te például kikre tippelsz, kik lehettek ezek?

igazi Ténytár 2014.07.11. 05:19:10

@ Forgács Úr.

Csodás, hogy hova jutott az orszag. Egy cigány ember AZON KESEREG, hogy a baloldal nem utalja ugyanúgy NYÍLTAN a cigányokat mint a lakosság és a Jobboldal és EZERT lesz a baloldalnak vége.

Ez mar nem is rejtői ez egyenesen kafkai!

Ha ezt az érvelést Adolf megélhette volna, Forgács uram ugye?

igazi Ténytár 2014.07.11. 05:30:33

@ "Hiteltelennek, szétesettnek látszik, valószínűleg soha nem ismeri be, hogy mi és hogyan motiválta a tetteit és a mondanivalóját az elmúlt ciklusok alatt, soha nem fog bocsánatot kérni sem a jobboldaltól, sem a saját szavazóitól."

A FIDESZ és Pokorni kert bocsánatot ezert a kolosszális hazugságért hogy Mortimer ügyben mit kiáltoztak?

Ja, hogy akkor a Jobboldal volt cigányok elleni támadások védelmezője azon Gyurcsány ellen aki nem védte őket?

Oh ez más. Nekik lehet...

_______________
POKORNI (FIDESZ) a Moszkva téri kardos ügy kapcsán a PARLAMENTBEN

"Lehet, és kell is beszélni a cigány fiatalemberrel szembeni gyilkossági kísérletről, el kell ítélni ezen a helyen is.

De kérem, szóljon a saját belügyminiszter asszonyának - int engem a frakcióvezető-helyettes úr -, szóljon a saját rendőrségének - hozzáteszem: nekünk nincsen saját rendőrségünk, az lehet, hogy egy másik kormány volt (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) -, hogy akkor NE TAKARGASSA ENNEK a gyilkossági kísérletnek NYILVÁNVALÓAN rasszista oldalát."

2005. május 17.
www.hetek.hu/hatter/200505/fordulatok_a_leszurt_fiu_ugyeben
_______________

nu pagagyí 2014.07.11. 05:45:21

Az író valószínűleg nem tartja magát bűnözőnek, annak ellenére, hogy cigány származású. Így saját példáján szemléltetheti, hogy nincs "cigánybűnözés", csak bűnöző cigányok vannak, bár mi azt nem tudhatjuk, milyen mutyik kedvezményezettjeként vállalkozik arra, hogy szembeforduljon sajátjaival. Az is látszik, hogy szétesett saját identitása, mondhatni az összeomlás szélén áll.

nu pagagyí 2014.07.11. 06:16:17

@nu pagagyí: Megnyugtatom az író urat, Pásztor nem beszélt "cigánybűnözésről". Főrendőrként pusztán annyit állított, a tényeknek megfelelően, hogy egy adott időszakban végrehajtott rablások elkövetői cigány emberek voltak. Nem genetikázott, nem vonta le azt a következtetést, hogy nincs mit tenni és deportálni kell az egész közösséget, esetleg hatósági zaklatás és bakancsos felvonulás kombinálásával kell megfélemlíteni őket. A különbség nem a tények felismerésében van a jobb és baloldal között, hanem a megoldási módokban.

nu pagagyí 2014.07.11. 06:25:45

Na, még egy utolsó észrevétel a az itt hemzsegő cigányozó, magát jobboldalinak tituláló kommentelőknek:

A "jobboldali" kormány intézményesített korrupciója minden állampolgárt megkárosít, az elkövetési érték évente kb. tízezerszerese az összes eltűnt bicikli és tyúk értékének.

$pi$ 2014.07.11. 06:27:31

@nu pagagyí: "Így saját példáján szemléltetheti, hogy nincs "cigánybűnözés", csak bűnöző cigányok vannak"

Ez marhaság, akkor "fehérgalléros bűnözés" sem lenne, hiszen nem minden fehérgalléros bűnözik. Sőt, tanulókísérlet, terhesgondozás és aggkori elbutulás sem lenne.

Senki sem mondta, hogy a cigánybűnözés azt jelenti, hogy minden cigány kivétel nélkül bűnözik, ezt csak ti találtátok ki és ti terjesztitek. :(

$pi$ 2014.07.11. 06:31:06

@nu pagagyí: "kb. tízezerszerese az összes eltűnt bicikli és tyúk értékének"

Legtöbbünknek nem az eltűnt tyúkokkal van ám gondja, hanem az egyonvert, agyonszúrkált és baltával széthasított emberekkel. Meg persze az öregezéssel, az uzsorázással, a prostitúcióval...

Amikor megpróbálod úgy beállítani, mintha csak néhány ellopott tyúkról van szó, akkor valójában azt bizonygatod, hogy van cigánybűnözés és annak társadalmi veszélye alacsony, hiszen a cigánybűnözés igazából csak tyúklopás.

jog-ász 2014.07.11. 07:02:20

szóval jó lenne már megérteni, hogy a mérsékelt(és nem idiótán elvakult) jogvédőknek nem önmagában a cigánybűnözéssel és hasonló kifejezések öncélú használatával van baja, hanem a folyamatos általánosítással, megbélyegzéssel..magyarul ha csak egyetlen normális cigány, zsidószármazású vagy pl meleg van a környezetünkben akit az általánosítással megbántasz, bélyegzel, a gond...ettől még a valós problémáról lehet és kell is beszélni.
nem hiszem el hogy a posztírót-ha tényleg cigány származású- nem zavarja az ilyen formájú általánosítás, nem igaz hogy nem zavarja, hogy ha ránéznek az arcára akkor mindenkinek a tolvajlás, a kosz, mocsok jut eszébe róla.

az egész lényege, hogy van rendes ember meg van gazember, itt kéne szétválasztani.

Alick 2014.07.11. 07:43:31

Anno a bácsi áruházakban lehetett olvasni a táblát "magyar ne lopj"... bár sajnálatos, hogy erre szükség volt, egyáltalán nem éreztem sértőnek, még mosolyogtam is magamban.
Kinek nem inge, nem lopja magára... :)

ggiza 2014.07.11. 08:04:39

@Alick:

"a bácsi áruházakban" ???????? Hogy mi? Buzi-e vagy?

$pi$ 2014.07.11. 08:38:03

@jog-ász: "hanem a folyamatos általánosítással"

Az emberi agy általánosít. Ez az, amiben jó, ez az, amit állandóan csinál. Szék, asztal, naplemente, mindig csak általánosítás, osztályok, felismert minták.

Erre kiakadni, ez ellen tiltakozni, ebbe belekötni teljesen értelmetlen.

A jobboldal rasszista, a jobboldal nacionalista, a jobbikosok cigányoznak, a jobbikosok nácik, a balliberálisok nem rasszisták, a magyarok rasszisták és így tovább.

Elborult dolog, hogy egyesek úgy gondolják *másoknak* nincs joguk általánosítani csak nekik.

Alick 2014.07.11. 08:42:20

@ggiza: :))
természetesen a bécsi áruházakban...

inebhedj - szerintem 2014.07.11. 08:45:57

Bár egyet lehet érteni a poszt legtöbb megállapításával, a baloldal jövője feletti borúlátást annak fényében érdemes fenntartásokkal kezelni, hogy jelenleg is egy baloldali pártnak van ~2/3-os többsége a Parlamentben.

♔bаtyu♔ 2014.07.11. 09:18:13

"A valóság igazából ezzel szemben az, hogy egy 1500 fős vidéki faluban a helyi MSZP-s, a helyi fideszes és a helyi jobbikos politikus ugyanazt gondolja a cigányokról."

Persze, hogy ugyanazt gondolja, hiszen mindegyikük ugyanazzal a cigány réteggel találkozik.

Megsúgom, egyébként nagyvárosban is, a cigányokat bármilyen hivatal bármilyen szintű dolgozója rühelli mint a szart és nem véletlenül. A háziorvos is.

A jobb és baloldal csak annyiban különbözik, hogy a jobboldalnak van egy egységesebb, a ballibsik által nácinak kikiáltott koncepciója - megkapod, ha a feltételeket teljesíted. Pedig a nem cigányoknál ez természetes.

Ha a cigány elvárja, hogy feltételek nélkül segélyezzék mint az állatokat vagy a gyerekeket, úgy is fognak rájuk nézni, ez evidens. Ha a cigánycsalád koncepciója az, hogy elveszem, mert ez nekünk jár, akkor a másik koncepciója az áram és a fegyver, hiszen ez a koncepció a cigányból veszélyes állatot csinál.

♔bаtyu♔ 2014.07.11. 09:21:58

@nu pagagyí: A nélkül, hogy ehhez különösebben hozzászólnék, a cigánybűnözés terepe marhára nem bringa és a tyúk.

Nem hiszem, hogy ilyen információkkal te kompetens vagy ebben a témában.

Unbiased 2014.07.11. 09:29:14

Szerintem Pásztor magasan nyeri a választást. Teljesen függetlenül attól, hogy melyik párt támogatja, és melyik ellenzi.

Blogger Géza 2014.07.11. 09:45:40

@Mérges 1234: Ez tévedés. A Fidesz nem mondta Paksra, hogy nem. Itt (is) csak a baloldal mutatott be pálfordulást.

Blogger Géza 2014.07.11. 09:47:52

@inebhedj - szerintem: Ez teljes tévedés. Mind az egykulcsos adó bevezetése, mind az MT átírása, mind a segélyezés csökkentése ellentmond ennek.

tisztapista 2014.07.11. 10:25:12

A baloldal 2002-2010-ig tartó ámokfutása, melynek során összeházasodott az ultraliberalizmussal, azt eredményezte, hogy nem volt már különbség a normális ember és a "megélhetési bűnöző" között, és igyekezték eltüntetni azokat a határokat, amelyek igenis megvoltak és megvannak.

A lopkodó cigány nem olyan mint a normális ember. Nem úgy viselkedik, ezért vele sem úgy kell viselkedni. A pozitív diszkrimináció pedig vérlázító.

Ennek az eredménye pedig az lett, hogy 2010-ben az MSZP szavazók egy része szépen átállt a Jobbikhoz. Mindkettő baloldali párt, csak a Jobbik hitelesebben képviseli a kisemberek problémáit, amikor a cigánykérdésről tényszerűen beszél.

Konklúzió: cigánykérdés MSZP-s kezelése = mínusz 500.000 szavazó az MSZP-nek

barkaba 2014.07.11. 10:27:21

És csak lapátolnak, lapátolnak, de nem gondolkodnak. Szánalmas, hogy ennyit ér a valaha országot vezető párt. Szellemileg.

barkaba 2014.07.11. 10:29:28

@Unbiased: A remény hal meg utoljára. Sajnos az intelligencia sokkal előbb.

873ujr3rk 2014.07.11. 10:56:30

ha meg a cigány is azt mondja ...
mennyire alpárá már.

erre azért reflektálnák:

" A 2014-es parlamenti választások után az MSZP-ben valaki végre ki merte mondani: a vereség egyik oka az volt, hogy a rendpártiság gondolata még csak fel sem vetődhetett a kampányban, miközben a szavazóik nagy része az ország leginkább lecsúszott részeiben egyetlen dolgot szeretnének: rendet."

a rendet a magyar nem szereti. ha rend van, nem hagyhatja szanaszét a kutya szarát, nem csalhat adót, számlát kell adnia, meg kell állnia a zebránál, nem gyorshajthat, nem lophat el teljes ágazatokat a barátainak, nem hozhat törvényeket visszamenőleg, nem emelhet kormányba ügynököt, nem gyárthat kakaóbiztos billentyűzetet, nem oszthatja szét az országos frekvenciákat pártszimpátia szerint, nem építhet nyaralót abból amit a gyárból ellopott, nem járathatja a gyerekét kamuátjelentkezéssel a jobbik iskolába, nem ügyeskedhet óvodai férőhelyeknél, nem vásárolhat áfacsalt cukrot, nesoroljam.
a magyar nem szereti a rendet. csodálkozunk hát, hogy a vele szimbiózisban élő proli sem ?

ha esetleg a magyar elkezdené elfogadni, hogy rend nélkül nincs rendszer, jólét, verseny, jogbiztonság, lehet akkor a cigó is rákényszerülne ?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.11. 11:02:40

@873ujr3rk: 'ha esetleg a magyar elkezdené elfogadni, hogy rend nélkül nincs rendszer, jólét, verseny, jogbiztonság, lehet akkor a cigó is rákényszerülne '

Ez egy ok, csakhogy a spanyolok és olaszok sokkal rendetlenebbek a magyaroknál, oszt?

Mérges 1234 2014.07.11. 11:09:42

@Blogger Géza:

Viktor konkrétan azt mondta, hogy Gyurcsányék elárulták az országot, az oroszokkal kötött szerződés kapcsán.

Rohadt undorító egy Fidesz troll vagy különben.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.11. 11:10:31

@873ujr3rk: A számlaadásról....vásárokon értékesítünk a körny. országokban. A szlaadási kötelezettséget csak Mo-n és Szlovákiában ellenőrzik, kb. 3 évente 1x, hacsak nincs vmi időszakos bekeményítés. A cseheknél még pénztárgépe sincs senkinek, annyira leszarják. Gyakorlatilag bárki odamehet a placcra, és csinálhatja.

De a síbérletemről sem kaptam szlát Ausztriában idén télen, szóval a számlamutyi véletlenül sem magyar találmány.

873ujr3rk 2014.07.11. 11:10:34

@Tiszteltetem Brüsszelet: ja, akkor mind1. ha a spanyolok meg az olaszok is. akkor hagyni kell a picsába. én régota mondom, hogy nem kéne erőltetni a nyugati értékrendet, hanem el kéne fogadni, hogy ez itt a balkán. sokkal boldogabbak lehetnénk, fellélegezhetne végre a magyar, nem nyomasztaná, hogy azért illene rendet tartani, hanem beleszarhatna az egészbe és élhetne mint a cigányok. ahogy nézem a többség eléggé irigyli is őket, mer lophatnak, baltázhatnak meg baszhatnak következmények nélkül.

Blogger Géza 2014.07.11. 11:18:06

@Mérges 1234: Csak éppen ezt egy gázzal kapcsolatos szerződésre mondták, aminek semmi köze Pakshoz. Vagy ha mégis, inkább konkurál vele. (Ha több hazai energiát termelünk, kevesebb gázimportra lehet szükség ugye.) Rohadt undorító hazudozó vagy különben. Mint ahogy szinte az egész baloldal. Ezért van ott a támogatottsága és presztizse ott, ahol van.

Mérges 1234 2014.07.11. 11:23:48

@Blogger Géza:

""Történik valami, ami Magyarországon mindannyiunk számára figyelmeztető lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen. A magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen. Tíz évre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal a XXI. századot és a magyar nép, a teljes Kárpát-medencei életét döntően meghatározó kérdésben: az energia kérdésében. Úgyhogy arról mi semmit nem tudunk. Ez figyelmeztet bennünket arra, hogy miközben itt a gyakorlati együttműködés kérdéseinek feszegetésével töltjük majd az időnket, van még teendő; a rendszerváltás korából, az előző rendszerből itt maradt romok eltakarítása, kártékony, rossz politikai reflexek és mentalitások eltakarítása úgy gondolom, hogy nemcsak Önöknél, hanem bizony nálunk Magyarországon is még emberpróbáló feladatokat ad nekünk" - ezt mondta Orbán Viktor még 2008-ban az oroszokról és az energiafüggésről."

Viktor jobban tudja, ki hazudik.

Mérges 1234 2014.07.11. 11:24:22

@Blogger Géza:

Egyébként meg nem vagyok baloldali. Te kétbittes kis szardarab.

Blogger Géza 2014.07.11. 11:26:08

@Mérges 1234: Még egyszer: ez a parlamenti előkészítés nélküli gázügyletről szólt, és nem Paksról.

Blogger Géza 2014.07.11. 11:26:59

@Mérges 1234: Dehogynem vagy. Méghozzá a legselejtesebb csoportból. Aki még le is tagadja. :)

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.11. 11:33:01

@873ujr3rk: Tényleg nem kell erőltetni. Mondjuk én eddig sem erőltettem, semmi köze nincs az életszínvonalhoz.

Robinzon Kurzor 2014.07.11. 12:06:13

@Istóczy Győző:

Ez nem tippelés kérdése: ha kodifikálás, akkor az jogszabály.

Ne tippelgess, hanem rukkolj ki vele!

Robinzon Kurzor 2014.07.11. 12:07:07

@picur3ka:

Nem az "ország népét" vetem meg, hanem a magadfajta ostobákat, akik szellemi igénytelenségükkel ide juttatták ezt az országot.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.11. 13:32:57

@Mérges 1234:

"kétbittes"

Amire gondolsz, kedves álértelmiségi, az helyesen "egybites".

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.11. 13:37:10

@Robinzon Kurzor:

Engem te ne szólítgass fel semmire, patkány.

Robinzon Kurzor 2014.07.11. 14:27:44

@Istóczy Győző:

Ja, ha ki kellene állni az álláspontod mellett, akár már csak a patkányozás marad.

Akkor további kellemes patkányozást!

picur3ka 2014.07.11. 18:15:46

@nu pagagyí:

"Na, még egy utolsó észrevétel a az itt hemzsegő cigányozó, magát jobboldalinak tituláló kommentelőknek:

A "jobboldali" kormány intézményesített korrupciója minden állampolgárt megkárosít, az elkövetési érték évente kb. tízezerszerese az összes eltűnt bicikli és tyúk értékének."

Tényszerűtlen butaság. A 'baloldali' kormány idején, szoc-libek, múlt évtized, megnyertük az EU aranydíjat korrupcióban. Ezt mérik valahogy, ellentétben azzal, mennyibe kerül a cigány népesség. Nem emlékszem a számra pontosan, meg lehet találni az interneten. Töredéke annak, amibe a cigány népesség kerülhet.

Veled ellentétben, Forgács pontosan tudja, ha így haladunk tovább, jól be fogunk csődölni. Pont. Vége.

Mellesleg, a két dolog nem hasonlítható össze. X politikus ha lop magának egy gyárat, teszem, az erkölcsileg marha §ar, csak a gazdaságot persze nem érdekli, kié a gyár, ha működik.

picur3ka 2014.07.11. 18:21:16

@nu pagagyí:

" Megnyugtatom az író urat, Pásztor nem beszélt "cigánybűnözésről". Főrendőrként pusztán annyit állított, a tényeknek megfelelően, hogy egy adott időszakban végrehajtott rablások elkövetői cigány emberek voltak."

Gondolom, akkor is így nyilatkoztál, mikor nem volt szocialista jelölt, hanem meg kellett lincselni.

Egyébként csak azt is mondta még, többek közt, hogy: Mire várunk, etnikai háborúra?

"A különbség nem a tények felismerésében van a jobb és baloldal között, hanem a megoldási módokban."

Sorold el, ki oldott meg és mit eddig! Ha nem férne ki, nyissál új topikot neki!

picur3ka 2014.07.11. 18:27:00

@ténytár:

"Csodás, hogy hova jutott az orszag. Egy cigány ember AZON KESEREG, hogy a baloldal nem utalja ugyanúgy NYÍLTAN a cigányokat mint a lakosság és a Jobboldal és EZERT lesz a baloldalnak vége."

Semmi csodálkozni való nincsen. Gondolkodó cigányok sokasága jobban utálja a baloldalt, mint a jobbot. Szimplán, mert azok legalább nem hazudnak, vagy nem annyit. És kevésbé használják képmutató, őszintétlen romarajongásukat szimplán politikai haszonszerzésre.

picur3ka 2014.07.11. 18:29:29

@Istóczy Győző:

Én azt olvastam, függetlenként indul. Innentől, nem az támogatja, aki akarja, esetleg az összes párt éppen?

picur3ka 2014.07.11. 18:40:16

@jog-ász:

"szóval jó lenne már megérteni, hogy a jogvédőknek nem önmagában a cigánybűnözéssel és hasonló kifejezések öncélú használatával van baja"

Még szerencse, mert a nép nem használja. Ez polkorrekt a politikában. Az utca embere csak azt mondja: A cigányok ellopták a krumplimat.

"megbélyegzéssel..magyarul ha csak egyetlen normális cigány van a környezetünkben akit az általánosítással megbántasz, bélyegzel"

Jó lenne már megérteni, hogy a bűncselekményeknek áldozatai vannak. Itt nem a borsó áráról van szó.

Ahhoz képest, hogy valakit kirabolnak, megerőszakolnak, megölnek, az, hogy valaki esetleg megsértődik, sehol nincs. Ezeket a dolgokat nem lehet összehasonlítani.

"az egész lényege, hogy van rendes ember meg van gazember, itt kéne szétválasztani."

Ez lehetetlen. Ehhez legelőször is meg kellene szüntetni a bőrszín szerinti állami dotációs programokat. Ha az állam rasszista programot futtatt, etnikai konfliktust gerjeszt.

picur3ka 2014.07.11. 18:43:50

@Alick:

Ezt a fodor-gábori mítoszt megfejtette már valaki?

Mert én még ilyent sehol nem láttam. Azt lehet látni Londonban például, hogy 'cigányok csak egyesével jöhetnek be a boltba', pl.

picur3ka 2014.07.11. 18:58:13

@Robinzon Kurzor:
"Nem az "ország népét" vetem meg, hanem a magadfajta ostobákat, akik szellemi igénytelenségükkel ide juttatták ezt az országot."

1. Te mindenkit lehülyézel, amint a munkásságodat elfigyelem a blogon. Tipikus liberális, diktatórikus megvetése és nem tűrése, semmilyen más véleménynek és minden olyant képviselő alantasnak tartása.

2. Szó szerint a népről beszéltél, elő is kereshetem, ha akadékoskodsz: a Fidesz és Szoci szavazók, a megvetendő 'Kádár népe' mondád.

3. Ha valakinek köze van, felelősség szintjén különösen, a kommunizmushoz meg Kádárhoz, azok a ma un. 'liberálisok', például. Elődjeik a szovjeteknek, a maiak az USA-nak adták el az országot.

4. Miért gondolod, honnan veszed, hogy én és a hozzám hasonlók juttatták ide az országot? Se kommunista, se liberális, még csak szavazó sem, soha nem voltam.

A te kedvenceid viszont kormányon voltak. Talán mea-culpázhatnál nagy szerénységgel, a nagy arcod helyett.

Robinzon Kurzor 2014.07.11. 19:08:32

@picur3ka:

Te tényleg ennyire nem tudsz értő módon olvasni?

Az átlagos Fidesz- és MSZP-szavazóról beszéltem.
Ők a Kádár népe. Az nem összes magyart (=a nép) jelenti, hanem annak egy részét.

És igen, ezek szerint te is beletartozol.

Mert nem vagy képes ezt felfogni; vagy mert azt hiszed, hogy a jelenlegi kormány fikázásából más nem következhet, mint hogy előtte az én "kedvenceim" lettek volna hatalmon.

Igen, a magadfajta ostobák juttatták ide ezt az országot.

picur3ka 2014.07.11. 21:20:46

@Robinzon Kurzor:

"Az átlagos Fidesz- és MSZP-szavazóról beszéltem.
Ők a Kádár népe. Az nem összes magyart (=a nép) jelenti, hanem annak egy részét."

1. Hogy választod külön az 'átlagos' és 'nem átlagos' Fidesz és Szoci szavazót? Mi az egyáltalán, vagy a különbség? Esetleg csak kened a §art kínodban?

2. Mi az, hogy nép? Sikerült már meghatározni?
Mert én csak amondó vagyok, hogy ide szavaznak a legtöbben, tehát valószínű, ez igen közel van hozzá.

A szavazati jogú lakosság 50-80%-a szavaz erre a két pártra az évek során, igen szerény suttyó véleményem szerint ez bizony jócskán a nép.

Te hogy definiálod? A 60 000 liberális szavazó szerinted a nép, vagy ki? Obama, esetleg?

"És igen, ezek szerint te is beletartozol. Mert nem vagy képes ezt felfogni;"

Te nehezen tudsz egy kommentet is akár anélkül leírni, hogy minősítgesd a vitapartnered. Ha azt hiszed, ez valami intellicia csúcs, akkor rossz hírem van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 13:39:26

@picur3ka:

na várjál csak.

amikor előjön a "cigánybűnözés" alapszöveg, akkor az rá a "bizonyíték", hogy a börtönökben "óriási túlsúlyban vannak" a cigányok.

ez hogyan lehetséges, ha "ezeket semmiért nem büntetik"?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 13:41:48

@nu pagagyí:

zseniális ahogyan alátámasztod a szerző szavait. :D

picur3ka 2014.07.12. 21:36:19

@mavo:

"na várjál csak."

Megállj csak! felkiáltójellel. és No-val kezdődik, asszem.

Én egy szót nem szóltam a börtönökről, kérlek. Ezt írtam, ni:

"Mondjuk, ezeket semmiért nem büntetik persze, innentől a kérdésed és hepciáskodásod különösen röhejes.

Gondolj bele! 67%-os írástudatlansági adat azt jelenti, hogy valami 700 000 romát kellett volna törvény elé állítani csak az oktatási törvény alapján az évek során."

Ezzel van valami vitád?

De beszélhetünk a börtönökről is persze. Igen, tele vannak cigányokkal állítólag és ez úgy, hogy kivételezve vannak a bíróságon és a kimondottan nagy számban cigányok által elkövetett kisebb dolgokat igyekszenek legalizálni.

Ez a két dolog nem feltétlen zárja ki egymást. Annyit, amennyit kellene, nem tudnak törvény elé állítani. Nincs rá se hely, se pénz, se egyéb kapacitás.

Egy töredéke börtönben van és ezzel van tele, nincs több hely.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 22:47:31

@picur3ka:

"kivételezve vannak a bíróságon"

hát igen. a cigányok a rendőrségi szakasztól a bíróságiig annyira kivételezve vannak, hogy te konkrétan lilába fordult fejel üvöltöznél a felháborodástól ha veled ennyire kivételeznének. :)

és (sálálálálá!!!) épp nemrég született egy bírósági ítélet, aminek az indoklásába ha a cigány helyébe azt írták volna, hogy magyar, te hetek óta vértolulásos fejjel üvöltöznél a vasút téren, hogy magyargyalázás, de igen, a cigányokkal kifejezetten kivételeznek.

az amúgy miért van, hogy az átlag mélymagyar úgy hazudik, mint a vízfolyás? :-DDDDD azt akarják bizonyítani, hogy magyarnak lenni egyenlő hazug geciládának lenni? mert ha igen, akkor szlovákiába lenne jó kivándorolniuk a derék magyarbarát slotáékhoz. : -DDDD

picur3ka 2014.07.13. 00:06:48

@mavo:

"hát igen. a cigányok a rendőrségi szakasztól a bíróságiig annyira kivételezve vannak, hogy te konkrétan lilába fordult fejel üvöltöznél a felháborodástól ha veled ennyire kivételeznének. :)"

Bocs, én nem bűnözök. És igen, nem tartom a bűnözők jogait a legfontosabb érdekképviseleti ügynek. Engem az áldozatok jobban érdekelnek.

Miért, mi történik velük? Én láttam, amint a pofájába röhögött a bírónak a tárgyalás közepén az egyik , például. Általában így viszonyulnak mindenkihez egyéni tapasztalatom szerint.

És jogi szakemberek publikus nyilatkozataiból, valamint ítéletek sokaságából tudhatjuk, hogy a cigány bőrszín enyhítő körülmény a jogi folyamatban (például, Pásztor).

Mellesleg, ha annyian vannak börtönben, ahogy hírlik, az nem kivételezés, hanem csak általános gyakorlat.

"és (sálálálálá!!!) épp nemrég született egy bírósági ítélet, aminek az indoklásába ha a cigány helyébe azt írták volna, hogy magyar, te hetek óta vértolulásos fejjel üvöltöznél a vasút téren, hogy magyargyalázás, de igen, a cigányokkal kifejezetten kivételeznek."

Ezt csak feltételezed és nagyon tévedsz. Éngem a bűnözők patkánylyukja, legyen az etnikai, semmilyen bűnözőt illetően nem érdekel.

"az amúgy miért van, hogy az átlag mélymagyar úgy hazudik, mint a vízfolyás? :-DDDDD azt akarják bizonyítani, hogy magyarnak lenni egyenlő hazug geciládának lenni? mert ha igen, akkor szlovákiába lenne jó kivándorolniuk a derék magyarbarát slotáékhoz. : -DDDD"

Én nem hazudom, nem nevezem magam mélymagyarnak sem, mondjuk. Amit írtam, igaz, ezt gondolom.

picur3ka 2014.07.13. 00:32:46

Mellesleg, amint olvasom, a progresszija baloldal összeverte magukat/egymást az anti-pásztor tüntetésen.

Hogy a sátánizmus ilyen nyílt képviseletét is megértük, az nem semmi, hogy már anti-pásztor tüntetések is vannak.

2014.07.13. 20:05:37

"a realitástól néha fényévekre révedező liberálisnak mondott partnerekkel"

Az ilyen és ehhez hasonló mondatok elhangzásakor látható világosan, hogy a liberálisokkal - egészen konkrétan korábban az SZDSZ-szel most pedig azokkal, akiket "leeszdéeszeseznek" - az a baja a "nem liberálisoknak", hogy a liberálisok valóban liberálisok.
Lehet "révedezésnek" nevezni azt, hogy úgymond nem néznek szembe a realitásokkal, de a homofóbia az homofóbia, a rasszizmus az pedig rasszizmus. És ez független attól, hogy melyik párt választói között milyen arányban vannak homofóbok és rasszisták. A lényeg: a jobboldal szemében mindig a liberálisok a hibásak. Ha rasszizmust kiáltanak a rasszistákra, akkor azért, ha nem kiáltanak, mert a sajátjaik között is van ilyen, akkor meg azért, mert nem "igazi liberálisok". Ónody Tamás egykori SZDSZ ügyvivő írt erről egy egészen elsőrangú cikket annak idején pár évvel ezelőtt.

borzimorzi 2014.07.14. 09:27:08

@$pi$: Ettől még valóban nem helyes c.bűnözésről beszélni. S nem azért, mintha ezzel az összes cigányt bűnözőnek tekintenénk, ez kifacsart hobbinyelvészkedés. A c.pecsenye kifejezéstől sem lesz minden pecsenye c. A c.zenész kifejezéstől sem lesz minden zenész c. A c.bűnözés sem azt jelenti, hogy minden c. bűnöző lenne, hanem csak azt, hogy akik viszont közülük a bűnözésre adják a fejüket, azok jellemzően bizonyos módokon bűnöznek: markecolás, öregezés, gagyizás, lányfuttatás, interezés (=uzsora), vasazás, lomizás stb. Mégsem helyes c.bűnözésről beszélni, mert mindig lesznek olyanok, mint Schiffer, akik belemagyaráznak mindenfélét, amit nem jelent, csak hogy saját magukat européernek fessék. Közben meg csak nem tudnak elég jól magyarul.
Ezért etnikai-rokoni alapon szerveződő bűnszervezetek és bűnszövetkezetek működéséről kell beszélni, az etnikum megnevezése nélkül. Sapienti sat.
Üdv:
b

picur3ka 2014.07.14. 11:38:00

@borzimorzi:

" Közben meg csak nem tudnak elég jól magyarul."

Áh, nagyon is tudnak. A trollkodás tipikus esete. A beszélgetés, a figyelem elterelése a tárgyról, gyakran nyelvtani, látszólag szemantikai problémákra.

A sikeres politikai trollkodás esete: 20 éve szavakat vitatnak meg, miközben lett 1 milka cigány és a szíriuszi bűnözés duplájára nőtt.

És még mindig a szavakat vitatják meg, pedig már ellopták a pénztárcájukat is a cigánytemetésen.

Ez kérlek egy nyelvészeti szimpózium, nem politikai vita. Vagy maximum gyengeelméjűek, társadalmi rehabilitációs programon.

borzimorzi 2014.07.14. 13:33:48

@picur3ka:
Igazságod lehet!
Az meg pláne szentigaz, hogy sokkal könnyebb szavakon rugózni, mint tisztességes megoldást találni, amelyből az állam is profitál, és az emberi méltósága sem sérül senkinek.

Üdv:
b

picur3ka 2014.07.14. 13:49:53

@borzimorzi:

Néhányuk rájött, hogy senkit nem érdeklő dolgokat vitatnak meg folyton:

"a szavazók többsége a fékeket és az ellensúlyokat nem tudja sem megenni, sem megérteni. És a cigányokról alkotott véleményüket sem a Mozgó Világból merítik."

index.hu/belfold/2014/07/14/errol_szol_pasztor_albert_jelolese/

pocaklakó minimanó 2014.07.14. 15:57:44

Amikor sok cigány kivándorolt Kanadába, a ballib idióták azt ajvékolták, hogy a MAGYAROK ÜLDÖZIK A CIGÁNYOKAT.

Amikor ugyanezen cigányok közül jó páran folytatták az itthon megszokott életmódjukat, akkor a ballib idióták azt ajvékolták, hogy a MAGYAROK BŰNÖZNEK KANADÁBAN.

Érdekes.

pocaklakó minimanó 2014.07.16. 14:43:30

@Zoltanius:

"...de a homofóbia az homofóbia, a rasszizmus az pedig rasszizmus."

Egyes homofóbia és rasszizmus kivételesebb a többinél.

Schwezoff lájkolná. :)

igazi Ténytár 2014.07.18. 03:28:18

@picur3ka: "És kevésbé használják képmutató, őszintétlen romarajongásukat szimplán politikai haszonszerzésre. "

oooo ize....

_________

POKORNI (FIDESZ) a Moszkva téri kardos ügy kapcsán a PARLAMENTBEN

"Lehet, és kell is beszélni a cigány fiatalemberrel szembeni gyilkossági kísérletről, el kell ítélni ezen a helyen is.

De kérem, szóljon a saját belügyminiszter asszonyának - int engem a frakcióvezető-helyettes úr -, szóljon a saját rendőrségének - hozzáteszem: nekünk nincsen saját rendőrségünk, az lehet, hogy egy másik kormány volt (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) -, hogy akkor NE TAKARGASSA ENNEK a gyilkossági kísérletnek NYILVÁNVALÓAN rasszista oldalát."

2005. május 17.
www.hetek.hu/hatter/200505/fordulatok_a_leszurt_fiu_ugyeben

igazi Ténytár 2014.07.18. 03:31:27

@pocaklakó minimanó:

Amikor meg magyarok mentek Ausztriába lopni, akkor a hirtelen cigányok lettek. Hiszen mint tudjuk itthon a teljes valutakeretüket azonnal kiváltó, kocsival bevásárolni kiutazó emberek azok pont a hatalmas jólétben élő cigányok lehetnek csak.

retronom.hu/files/images/HPIM2132.preview.JPG

picur3ka 2014.07.18. 13:01:21

@ténytár:

'kevésbé' írtam. Ezzel az idézettel rohangáltok már vagy két hete mindenütt. Ki találta?

Ezzel akarjátok ellensúlyozni az évszázados szoc-lib romaszerelmet? Nagyon gyenge.

Tudnék segíteni, csak nem akarok.

A baloldal sokkal intelligensebb, oldja meg!

picur3ka 2014.07.18. 13:05:15

@ténytár:

"Amikor meg magyarok mentek Ausztriába lopni, akkor a hirtelen cigányok lettek."

Mi sem természetesebb ennél, kérlek. Ha ők magyar állampolgárok lehetnek, amikor befémgyűjtik az összes trafót Manchesterben, hogy a fél városban nincs áram, akkor mi is teljes joggal használunk fedőneveket, amikor akciózunk.

'Hiszen mint tudjuk itthon a teljes valutakeretüket azonnal kiváltó, kocsival bevásárolni kiutazó emberek azok pont a hatalmas jólétben élő cigányok lehetnek csak.'

Valószínű, nem jársz messze az igazságtól.

igazi Ténytár 2014.07.22. 09:11:12

@picur3ka: Ja persze.

Pontosan tudjuk, hogy Ausztriaba nem a cigányok mentek ki egész családdal - néha meg a haldokló nagymamát is beültetve a kocsiba, csak hogy valutakerete meglehessen! - hanem a magyarok!

picur3ka 2014.07.22. 12:23:08

@ténytár:

Nem érted. Lé-nyeg-te-len.

A nibelungok meg lopták a gyűrűt. Nem ez a téma.

Nem a neo-nácik, nem Adolf, nem a szkin-headek, nem semmi egyéb mítikus állatfajták, a cigányok a téma.

Ez az egész polkorrekt narratíva csak trollkodás, szó szerint. És annak megfelelően folyton feltételes mádban is van. Lényegtelen, nem létező dolgokat vitat meg. Terelés az egész.

Én szeretem a sci-fit, csak reálpolitikai topiknak teljesen irreleváns. A telepatikus diszkrimináció és társai.

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 10:15:53

index.hu/kulfold/2014/07/22/kitoloncoltak_kanadabol_a_magyar_embercsempesz_bandat/

Cigányként "üldöződtek" ki, de amint bűnözni kezdtek, mindjárt magyarok lettek. Nahát! :)

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 10:18:41

@ténytár:

És biztosan tudod, hogy a lopósok kik voltak.

A kanadai példán a "magyarok" Dömötör és Kolompár néven "magyarkodtak", akikről onnan lehet tudni, hogy "magyarok" voltak, hogy tipikusan "magyar" jellemzőket írtak le róluk eképpen: "A kanadai szövetségi rendőrség 2010-ben fogta le a Dömötör-Kolompár banda tagjait, aki valamennyien rokoni kapcsolatban állnak egymással."

Már csak a kaszát, a kapát és a szamurájkardot hiányoltam az arzenálból, hogy lássam: tipikus "magyarok."

picur3ka 2014.07.23. 12:16:20

@pocaklakó minimanó:

Még csak most toloncolták őket ki?

Te jó ég!

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 13:35:10

@picur3ka:

Rasszista és rest ország ez a Kanada.

Meg aztán így bánni a "magyarokkal" igazán sértő. :)
süti beállítások módosítása