Föl-földobott kő − Kivonuló középosztály V.
2014. május 10. írta: Redakció

Föl-földobott kő − Kivonuló középosztály V.

fol_foldobott_ko.jpg

PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Ausztriában élő és dolgozó olvasónk cikke.

*

Föl-földobott kő

Szívszorító volt elolvasni ezt a blogbejegyzését, mert sok fölvetett kérdésében magamra is ismertem.

1978 őszén születtem, budai általános iskolában éltem meg a rendszerváltást. Őszi reggeleken az iskola udvarán láttam, hogy kormányőr kísérettel hogyan hozta a házelnök Szabad György a kislányát az iskolába... Milyen fejetlenség volt, mikor szegény orosz szakos nyelvtanárok megpróbáltak németet-angolt tanítani! Hirtelen nem március 15-21, április 4. volt a nagy, összevont, „forradalmi hetek”, Lenin hangjával a recsegő hanglemezről...

Aztán jött a gimnázium, majd a Műegyetem, gépészmérnökként végeztem. Közben részképzéseken Németországban tanulhattam. Az EU ösztöndíjával a volt Kelet-Németországba kerültem doktoraspiránsnak.

A környék, s tíz egyetemi év címszavakban: Goethe, Bach-család, valaha világszínvonalú üvegműves hagyományok (Röntgen a csöveit Stützerbachban készíttette el!), egy régi bányász-vidék fölhagyott tárnákkal. Eisenach és Erfurt Árpádházi Szent Erzsébettel, Weimar Schillerrel, Goethével és Liszttel. Meiningen, Sondershausen, csomó régi hercegi székhely, kastéllyal, parkkal. Van, amelyiket fölújították, van, amelyik még hulló vakolattal vár sorára.

Doktoráltam. A magyar szabályozás szerint kb. ismét meg kéne írnom, hogy a t. akkreditációs bizottság eldöntse, elég jó-e egy német PhD, hogy Magyarországon is viselhessem a címet.

Még aspiránsként ismertem meg azt a lányt, aki szüleitől, Kínától 14 ezer kilométerre lassan rájött, mit is jelent a szabadság, hogy mindenről, de tényleg mindenről szabad beszélni (s van, akikkel érdemes is). Egy bécsi kiránduláson az érdekelte, mi van Bécsben, s nem a sablon szöveggel jött, mint barátnéi, hogy Kínában minden nagyobb, szebb, meg különben is teljesen más.

Összeházasodtunk, első kislányunk már 2 éves múlt. Az anyjával kínaiul, velem magyarul, a környezetével a játszótéren németül kezd csivitelni. Hamarosan születik a második gyermekünk. Azaz személyes boldogulásom nem volt napi politikától függő dolog.

Tanulni jöttem el otthonról. A német egyetemről az 1-2-3 éves, határozott idejű szerződések miatt jöttem el. Fachkräftemangel, amiről mindenki ír, nem úgy létezik. Mérnök pl. nem kell. A doktorit amúgy sem fizetnék meg, de egy 1200 eurós bruttó fizetéssel járó állásajánlat egy konszern ajánlataként, telefonos ügyfélszolgálatosként azért eléggé lelombozó volt. Állás után kutatva Kölntől Lipcséig jó pár helyen megfordultam, végül Ausztriában találtam egy éve elfogadható, kb. szakmámba is vágó állást.

Megdöbbentő volt számomra egy kéthetes nyaralás Dániában. A dánok 14 fokban, metsző szélben, trikóban élvezték a napsütést. Mi kabátban vacogtunk. A boltban 15-16 éves „gyerekek” is dolgoztak. Dolgoztak. A guberálók az elhajigált betétes italos dobozokat vitték vissza, s közben egyikük középkategóriás mobilról hallgatta a zenét. Olyan telefonról, amit én jó szívvel nem engedhettem meg magamnak.

A német és a dán hozzáállás különbségéről egy banális példám van: Az egyszeri dán a zebránál mosolyogva fékezett, átengedett. A (nem létező átlag) német ugyanezt fogcsikorgatva teszi. A dán betartja a szabályokat, azért vannak. A németnek be kell tartania azokat, de dühíti, hogy vannak. A korosztályunk vagy a fiatalabbak mindegyike angolul szólalt meg, mikor külföldiül hallottak beszélni minket. Ott az árak keveseket érdekelnek, mert a bérek úgy tűnik, ahhoz igazodnak (puritán szemlélettel és adómorállal társulva).

Az otthoni híreket szüleimtől, online és a baráti körből kapom, a költözésnél kezembe került néhány UFi és Reakció is...

Én jártam anno 10 éven át hetente idősek otthonába nagymamámhoz, láttam a magyar egészségügyet dolgozni. S aztán azt is látom, min kesereg a német rezidens orvos, mennyire nincs pénz!

Szerkesztő úr! Én vagyok az a politika iránt még talán fogékony, kritikus középosztály. Én kesergek az otthon maradt barátokat hallva, hogy mennyi az ELTE főállású adjunktusának a havi bruttó fizetése, illetve mennyi a kötelező óraszáma. (A kötelező órái és a rá kirótt plusz 10 diplomamunka mellett, a vállalkozásából úgy-ahogy megél.) Picit fölhorkanok, mikor bíróvá lett barátném a bírósága leterheltségéről, műszaki és egyéb fölszereltségéről beszél: Ptk, 1997-es kommentárokkal, a Jogtár cd-t nem fizetik elő nekik. Ahogy egy másik bíróságon dolgozó másik barátné a 37 nap éves fizetett szabadságát említi... Jó neki. Nekem, s Európa-szerte úgy évi 40 szabadnap van a piros betűs ünnepekkel együtt: a németeknél, osztrákoknál kb. 25 szabad nap jár, a többi az vagy ünnepnap, vagy kiadható plusz.

Én nem mesélem el otthoni barátaimnak, mennyi a lakbér, a tej, a kenyér és a fölvágott. S mit is mesél a játszótéren a bajor anya, a napi 25 eurós munkanélküli segélyével, ami a korábbi keresetének kb. 60%-a.

Én hallom a német, osztrák híreket, s tudatosul bennem, mennyire pici és EU-szinten jelentéktelen ország vagyunk. Egészen addig, míg Spiegel, Standard, die Welt és társai nem ásnak elő gárdás képeket az Orbánt démonizáló cikkükhöz, az épp aktuális, lábjegyzetnyi választási eredmény mellé.

Tíz év külföld után is suttog Ady: „föl-földobott kő...”

Szerkesztő Úr! A cirkusz nem köt le, értelmes, értékeket közvetítő vita elvétve, ha akad. Ja, most a német viszonyokról (is) beszéltem... Pótcselekvés viszont akad, pl. a német drón-botrány: Az Euro-Hawk-kal ötszázmillió eurót öltek egy elhibázott védelmi projektbe. Esetleg említeném az Edathy-ügyet: A szélsőjobb elleni föllépéséről ismert politikust gyermekpornó birtoklásával gyanúsítják, a hírek szerint egyre kevésbé áll meg az ártatlanság vélelme. Ezeken az ügyeken jót lehet csámcsogni, az biztos. Az otthoni ország-átnevezés, netán az x betűs rövidítések programja, a vad tevékenység látszata innen sajnos cirkusznak hat.

Megoldásom talán annyi, hogy jó dolog kiszámítható keretek között, nyugodtan dolgozni.

Kérem, ne haragudjon, hogy csapongó gondolatokkal, saját történetemmel válaszoltam, de úgy érzem, a vita és a megerősítés még senkinek sem ártott.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr926126783

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Föl-földobott kő − Kivonuló középosztály V. 2014.05.10. 08:52:01

A cirkusz nem köt le, értelmes, értékeket közvetítő vita elvétve, ha akad. Ja, most a német viszonyokról (is) beszéltem... Olvasónk írása.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadkelet 2014.05.10. 08:34:46

A dan reszhez par kiegeszites mivel par eve itt elek.

Most scifirol lesz szo, szal aki magyar allamigazgatasban dolgozik forduljon el:)

Letezik egy sargakartya nevu dolog. Ez adokartya, tb kartya, lakcimkartya egyben valasztott haziorvosod rendelojenek cimevel telefonszamaval. Egy azonosito szamod van cpr szam, amit mindenhol hasznalhatsz. Mindez 1 db kartyan.

Adointezes cpr szam plusz par kod s bongeszobol (!!!!) el tudod intezni az adobevallasodat. Adovisszaterites szinten par klikk. Van egy hatarido aprilis elejen amig meg kell csinalni s aztan kuldik attol a naptol kezdve az adovisszateritest. De volt mar olyan (tavaly) h juniusban csinaltam meg 3 nap mulva a szamlamon volt az adovisszateritesem. (Szal nem ulnek rajta honapokig mint MO-n) Ha nagyon problemas vagy akkor menj el az onkormanyzathoz segitenek (elso dan adobevallasomat papiron csinaltam onkormanyzatis holgy segitsegevel aki meg az onkormanyzattol el is postazta az adobevallasomat).
Ennyit az egyszeru adozasrol. Soralateten. Persze.

(hajlektalannak lattam mar irodahaz melle kirakott kavefozot amugy)

Tomegkozlekedes. Rejsekort. Ez az amit bkv-bkk meg par forumon szinten sci fikent emlegetnek par eve. Magyarul van egy kartyad amire raksz penzt aztan utazas kezdetekor lehuzod majd utazas vegen s leveszi a penzt utazasert. Termeszetesen olcsobban mint normal jegynel. Nah ezt bevezettek az egesz orszagban. Vonatok, metro, buszok mindenen. S lass csodat mukodik. De okostelefonrol jegyet qr kodleolvasoval leolvas a kalauz vonaton...
Ennyit bkk-s fejlesztesekrol.

15-16 evesen persze h sokan dolgoznak. Multilancok boltjaiban fakta, netto, super best, super brugsen stb, joforman csak az uzletvezeto felnott, a tobbi munkat olcso dikamunkassal csinaltatjak meg. Cegnek profit, diaknak zsebpenz, felnott meg csinaljon normalis melot. Bar itt- ott føtexekben mar vannak onkiszolgalo kasszak. (Mar lattam MO-n is.)

Mivel mar itt vagyok par eve ez a par sor nem tulreagalt kulturalis sokk latom boven a negativumokat (antidepresszansok nelkulozhetetlensge, alkoholizmus, drogproblemak, ongyilkossagok, bevandorlas, rasszizmus, eros szelsojobb stb). Szal nem hurraoptimista a helyzet.

Szoktam itteni magyar baratokkal errol beszelgetni s ahogy latjuk a Kadar rendszert azert sirjak vissza sokan mert a fizujukbol megeltek s el tudtak menni nyaralni, kicsit fejlodni ha keretek koze szoritva is. Ezt ma Mo-n nem tudjak megtenni. (kelet MO-i csapatrol van szo) Daniaban- Nemetorszagban, a sort lehetne folytatni, igen.

Magam reszerol Orbanektol 2010-ben azt vartam h azt a szart amit az elotte valo 20 evben csinaltak megszuntetik s elindulunk polgari nyugatias iranyba. Az en izlesemnek az ugy nem mehetett tovabb, ahogyan 02-10 kozott ment meg plane. Ehelyett kilapatoltak a szart a szoba kozeperol h odahordjak a sajatjukat. Ugyanott vagyunk mint 2009 decembereben csak most mas a szin. A nagyszuleimnek, a szuleim generaciojanak kb 45 ota folyamatosan mondjak h most meg egy kicsit meg kell szoritani aztan jo lesz. Hat nekem nem fogjak.

Uj alkotmany, valasztasi torvenyek stb. Jogasz kormany na persze. Tetszettek volna bepiszkolni a kezuket.

Meg vmi. Odahaza napi hir a korrupcio h vki vmit lopott. Meg holokauszt. Itt fura modon egyik sem.

Qub 2014.05.10. 08:59:18

@vadkelet: Nálunk elfelejtett kialakulni az elit.. Ahogy Orbán Viktor mondta: ez egy következmények nélküli ország.. és a legnagyobb baj hogy felelősség nélküli is. Itt csak olyan "politikusok" vannak akik vizet prédikálnak és bort isznak.. És be is vallják.. Ne azt nézzék amit mondok hanem amit csinálok.. Túlburjánzott mindenhol gumiszabályokkal és joggal operáló állam amely révén a legegyszerűbb dolgoknál is falakba ütközöl 25 éve, ma meg már az állami szférában bénult döntésképtelen emberekkel.. Gyakorlatilag nem tudhatod hogy egy adott szabályt hogyan értelmeznek.. Lásd devizahitelesek.. Egész egyszerűen senki nem mer felvállalni semmilyen döntést. Az "elit" tudja hogy a rájuk ruházott hatalom komoly felelősség is.. Dél-Koreában lemondott pár fejes a kompkatasztrófa után.. Nálunk ilyen nem történhetne meg, nincs is olyan hogy elit.. Szerencsevadászok, pártkatonák, maffiatagok, köpönyegforgatók, a szájukból segget csináló emberek vannak ma a politikában (tisztelet a kivételnek, biztosan elenyésző számban vannak tisztességes emberek is)..

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.10. 09:17:57

megint kevesli a pízt valaki.
ezeknek a "középosztálybelieknek" nincs helyük a középosztályban. siralmasan ostoba prolik. szabadság, csájnagörl, dánia, sablon lófasz.

freehckr 2014.05.10. 09:29:21

Majd arra is emlékeztessetek, hogy ennek a sorozatnak mi értelme van... mert nem túl rossz valamiféle visszaigazolásként olvasni, hogyan megy máshol, hogyan nem megy nálunk, de ezen írások hatására fog változni valami itthon?! Mondjuk még két poszt, és eltűnik a Fidesz-MSZP posztkommunista korrupt bűnszervezet, az eddig általuk eltüntetett közpénzek visszakerülnek a büdzsébe és eddigi támogatóiknak végre megjön az eszük? :) Esetleg ha már túl sok amit előbb vizionáltam, arra legalább van esély, hogy a kétharmados inkompetens söpredék legalább a következő években már nem a holdudvarának meggazdagodása, hanem az európai fölzárkózás érdekében fog tevékenykedni?!

Tündér_Lala 2014.05.10. 09:43:49

@jose maria padilla: Régi mondás:
Aki a legjobban sír attól el kell venni.

Tündér_Lala 2014.05.10. 09:50:12

Különben pedig nálunk is volt személyi szám. Azután a jogvédők kiirttatták. Lehetne tovább sorolni.

Bell & Sebastian 2014.05.10. 09:51:09

Invazív fajok (lsd.: invázió)

A magyar kifejezetten röghöz kötött népség (a csehekkel együtt). Rendkívüli esemény kell ahhoz, hogy tömegesen elszeleljen eredeti élőhelyéről, felvállalja a tájidegen-betelepült szerepet. Ennek katasztrofális következményeivel együtt. A két világ közt lebegés, gyökértelenség megbosszulja magát. Még az ebben a műfajban (diaszpóra) járatos nációknak is legkevesebb három generáció kell az identitás cseréjéhez.

Addig szívás van és kulturális egyesület, fejben káosz. Csákknorriszok vegyes házassággal még tovább fokozhatják az élményt.

Nyalogasson ön is ecetes szivacsot, gondoskodó kormányunk pálcára kötve, előzékenyen felnyújtja, csak a nyelvét kell kidugnia.

Maga azt csak úgy hiszi, hogy megszökött, ha életfogytig rákkendrol van.

agent_x 2014.05.10. 09:52:04

Az eddigi írások linkje nekem csak a 4.-et hozza. Biztos jó ez így?

Bell & Sebastian 2014.05.10. 09:57:21

@Tündér_Lala: Mondjon még ilyeneket, mert holnapra dakota mondássá változhat. Esetleg már ma is, a Kossuth téren. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.05.10. 09:59:47

@agent_x: nálunk működik, nézd meg még egyszer, kattintás után görgess lejjebb, minden sorozatbeli írásunk be van tagelve.

Robinzon Kurzor 2014.05.10. 09:59:52

@freehckr: "Majd arra is emlékeztessetek, hogy ennek a sorozatnak mi értelme van"

Pótcselekvés.

Szindbad 2014.05.10. 10:00:32

@Tündér_Lala: Ez valami kommunista mondás?

Robinzon Kurzor 2014.05.10. 10:02:45

@Tündér_Lala: "Különben pedig nálunk is volt személyi szám. Azután a jogvédők kiirttatták."

Azt konkrétan a Sólyom László.
És nem a személyi számot (az most is létezik), hanem annak az általános, mindenhol használható azonosítóként való alkalmazását.

És ugye nem gondolod azt, hogy a személyi szám korlátozása miatt olyan a magyar közigazgatás, amilyen?

Tündér_Lala 2014.05.10. 10:06:27

@Bell & Sebastian: Tudtam, hogy ezzel sikert aratok ! :)))

Bell & Sebastian 2014.05.10. 10:24:00

@Szindbad: Van tovább is: aki dicsekszik, annak adni kell. Önszuggesztió, másképpen mondva, csak rajtunk múlik minden. Keleti gyökerű mondás, még a pénzvallás elterjedése előtti időkből.

Tündér_Lala 2014.05.10. 10:24:21

@Robinzon Kurzor: Nem, nem gondolom. De pontosan itt hozták fel, hogy ott egy számmal mindenféle azonosításra alkalmas. A fiatalok nem emlékezhetnek: volt ilyen itt is.
Különben pedig a lesujtó "ilyen" pedig erős túlzás. Nyilván mindig lehetne javítani, de nekem soha semmilyen problámám nem volt az ügyeim intézésében: gyorsan, kedvesen és segítőkészen álltak bármilyen problémámhoz. Én nem tapasztaltam a közvélekedésben forgó "rémtörténeteket". Az adóbevallás elkészítése okozott párszor nehézséget, amikor hülye új szabályokkal akartak valami pénzt besöpörni, amikor meg kellett érteni, hogy hogyan elégítsem ki őket úgy, hogy jusson is, maradjon is. Ma nem tudom mi a helyzet ezen a területen.

Bell & Sebastian 2014.05.10. 10:31:10

@Tündér_Lala: Vegytiszta matolcsyzmus, csak alaposan félreértik, mert: Aki lopott egy lovat is, legalább ménesig meg se álljon! -formájában terjed.
Azt én elhiszem, hogy manapság népszerű tétel.

Tündér_Lala 2014.05.10. 10:32:55

@Bell & Sebastian: Így van. Az eredetét nem tudom, én jóanyámtól hallottam.

Tündér_Lala 2014.05.10. 10:38:58

@Bell & Sebastian: A törvény olyan mint a pókháló. A bögöly átrepül rajta (legfeljebb némi kellemetlenséget okoz neki), a muslinca fennakad és belepusztul.

Az első milliárdról ne kérdezzenek !

Aki a légynek sem tud ártani, azt még a legyek is leszarják.

Nagy igazságok.

Bell & Sebastian 2014.05.10. 10:45:46

Legjobb lenne egy születéskor beültetett chip, amin tárolnák a síbérlettől kezdve a biológiai apa vércsoportjáig az összes, személyes adatot.

Az egynegyed rész, rozsdás Wartburg rendszámával, ami egy magyar képviselő fellelhető összvagyona.
A pártpénztárat meg bőröndben hurcolná magával, mint a régi, szép időkben.

Bell & Sebastian 2014.05.10. 10:52:27

@Tündér_Lala: Bölcs ember lehetett a nagymamája, mert előre látta a jövőt. Az enyém is mindig tartott az ágya alatt lisztet, cukrot, gyufát, dakota bögölytámadás esetére. Mondjuk 20 évre nem lett volna elég, ez tény.

Robinzon Kurzor 2014.05.10. 11:05:40

@Tündér_Lala:

Már hogy lenne túlzás, hogy valami olyan, amilyen? ;-)
Csak azt mondtam, hogy nem "jogvédők" tiltották be a személyi számot (ma is van) és nem azon múlik a közigazgatás minősége.

Abban egyetértünk, hogy néhány részterületen nagyon jól működik a hatósági ügyintézés része.
De azért ez csak a közigazgatás egy szelete.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.10. 16:28:54

@Ausztriában élő és dolgozó olvasó:

Milyen "föl-földobott kő" az, amelyik, hol Németországba esik le, hol Dániába, hol Bécsbe, egy kínai menyecske ölébe?:-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.10. 23:11:15

szegény kállay is forog a sírjába, egy éneklő majom pörgőforgórúgással a leszármazotta

tableno 2014.05.11. 00:39:53

Fura egy hely ez a Mandiner. Rendkívül érdekes, sokszempontú cikkek és posztok, meglehetősen eklektikus szerkesztőgárda, és az egész magyar blogoszféra legundorítóbb mocsadék kommentelői...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.11. 01:59:05

Jártam Dániában és Németországban is. Utóbbiban elég sok időt töltöttem. Nem igaz, hogy a német fogcsikorgatva tartja be a szabályokat. Az ott élő kurdok meg sosem lesznek németek, legfeljebb német állampolgárok. Mint Magyarországon a zsidók és cigányok.
Amerikában úgy mondják, itt kolbászból van még a kolbász is, de a kerítés biztosan nem. A szocializmus uniformizáló demagógiájának múltával az egyén elméje hozzákezdett felszabadulni. Nem rövid folyamat, még nagyon sokáig eltart majd. Rájön, hogy mit is szeretne, hogyan szeretne élni. Mindenki mást és mást vár el az élettől. Ha helyben marad, nem kapja meg. Ha elvándorol, jó esetben megtalálja azt a helyet, ahol élni tud, ahol otthon érzi magát. Egyeseknek ez Ausztriában vagy Dániában van, másoknak az USA-ban, Angliában, vagy Ausztráliában. Ritka esetben Afrika és Ázsia is lehet. Ahol az ember megtalálja a helyét, ott is vannak dühítően ostoba dolgok, de több minden van, amiért mégis élhetőbb a világ. Viszont az biztos, hogy Magyarországot összehasonlítgatni más országokkal totál értelmetlen. Nem rosszabb és nem is jobb, egyszerűen olyan, amilyen. A saját mentális alkati ébredezésünkön fellelkesülve degradálni a hazánkat taplóság. Miért lenne szar attól Magyarország, mert én nem bírom a korrupciót és a zsidó-cigány fizikai és mentális terrort? Lám, milyen sokan bírják, hiszen ott élnek, dolgoznak azokra az alemberekre, gyermeket nevelnek tisztességgel. Én ezt nem bírom, hát nem élek ott. Nekem, az én lelki alkatomnak máshol jobban megfelel, mert én vagyok ilyen, és nem Magyarország "olyan".

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.11. 09:48:47

@Holger Hartland:
magának szerencsés az a balfasz, aki az étkezőbe lépve azt látja, hogy a gyerek csótányt szór a kornflékszes tálkába, mert a nagypapitól azt látta?

tableno 2014.05.11. 10:01:48

@jose maria padilla: na most azt képzeld el, hogy a kínai nagypapinak milyen undorító mondjuk egy jó magyaros véreshurka, esetleg túróscsusza szalonnával. Persze egyik sem olyan undorító, mint az itt kommentelő kriptonáci söpredék, veled az élen! ;)

tableno 2014.05.11. 10:12:33

@jose maria padilla: mellesleg fogod te még az fajtiszta übermensch pajtásaiddal a kínaiak csizmatalpát nyalogatni egy kis alamizsnáért...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.11. 10:13:01

@tableno:
persze hogy undorító. ezért sem sül ki semmi jó a vegyesházasságból. csak korcstudatú gyerekek. bár a szülők ,külön-külön is, valószínűleg azok.
habzik a szád, komcsi? elhiszem. fogy a levegő.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.11. 10:14:41

egyébként, hadd mondjam meg neked. amit te nácisöpredék véleménynek gondolsz, az magyarország igazi hangja.

tableno 2014.05.11. 10:39:55

@jose maria padilla: Az ilyen többkultúrájú, több nyelvet beszélő, világpolgár "korcsok" lesznek a közeljövő globális uralkodó osztálya. Az ő csizmatalpukat nem fogod nyalogatni, ahhoz te kevés leszel.

tableno 2014.05.11. 10:41:46

@jose maria padilla: szerencsére ez nem így van, különben Magyarország menne a levesbe, Afganisztán meg Észak-Korea mellé.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.11. 11:12:49

@tableno: egy szakállas nő nehogy már ránk mondja hogy undorítóak vagyunk

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.11. 11:16:11

@tableno: kit érdekel hogy mi undorító a sárgáknak, amikor ők rovarokat meg csecsemőmagzatokat zabálnak?

tableno 2014.05.11. 11:31:23

@tesz-vesz: nyugi bele, azok vagytok. A gonoszságnál és butaságnál ugyanis nincsen undorítóbb.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.11. 12:11:36

@tableno: nem. ezek az ateista, gyökértelen idióták rabszolgák lesznek. akár jólfizetettek.
ne válaszoljon már erre. nem éri el a szintet.

tableno 2014.05.11. 12:34:41

@jose maria padilla: ok, lehet. Te pedig ezen rabszolgák rabszolgáinak a rabszolgája, szerencsés esetben...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.11. 12:45:16

@tableno: pedig eddig az üres és buta fröcsögésen kívül még te mondtál okosabb dolgokat

pedig olyan jó szíved van, egyem a kis szívedet

tableno 2014.05.11. 12:54:26

@tesz-vesz: na látod, nekem legalább az van. Te pedig hülyén fogsz a pokolra jutni, már ha egyáltalán hiszel ilyesmiben...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.11. 13:05:06

@tableno: ó ez irónia volt, biztos nincsen jó szíved, nehogy azt hidd, h jó embernek gondolom a szakállas nőket.
nincsen pokol, csak emberi történettudat, de ez mindegy is

mi ez a

tableno 2014.05.11. 13:10:38

@tableno: persze a "vitapartner" ez esetben erős költői túlzás...

Bell & Sebastian 2014.05.11. 13:19:17

@tableno: Tulajdonképpen mit vitatna meg? Forduljon a telefonjához, az mindent tud.

gyalog.galopp 2014.05.11. 13:26:45

"Megoldásom talán annyi, hogy jó dolog kiszámítható keretek között, nyugodtan dolgozni."

Olvassatok embertragédiát:

" az ember célja a küzdés maga"

Háát, mán akkor se vót fenékig tejföl!

agent_x 2014.05.11. 13:29:37

@rajcsányi.gellért (ergé): oké, működik, igaz, ezen az íráson már nincs tag.

tableno 2014.05.11. 13:30:52

@Bell & Sebastian: nem akarok én veletek vitatkozni... Csak közlöm mi a véleményem olyanokról, akik le merészelik korcsozni embertársaikat. Kb az, mint a cipőm talpára kenődött kutyaszarról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.11. 18:27:10

@tableno: arról volt szó, hogy jó a szíved, de folyamatosan bántasz ok nélkül. fújság van, csúnyaság

mit tudsz jobbakat? semmit csinálni? az tényleg jó, legalább nem ártasz addig se te óvodás.

tableno 2014.05.11. 19:08:32

@tesz-vesz: jujjj, te szegény! Báncsák azt az ártatlan mimóza, gyerekeket és szüleiket lekorcsozó lelkecskédet. Mégpedig ok nélkül, hát meg kell a szívnek szakadni!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.05.11. 20:13:36

@jose maria padilla: Nem tudom. Lehet, hogy egy kínai nagypapi még mindig vállalhatóbb, mint egy ótvar nagy komcsi nagypapi, akit '90-ben bíróság elé kellett volna állítani. De nem tudom, a mi családunkban ezek közül egyik fajta nagypapi sincs.

A gyerek és az unoka persze, szögezzük le, nem tehet a nagypapiról - maximum arról, hogyan viszonyul a dologhoz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.11. 22:25:31

@tableno: hát mi más lenne egy félkínai, félmagyar? árja?

tableno 2014.05.11. 22:48:00

@tesz-vesz: ember. Ha nagyon igyekszel, egyszer talán belőled is lehet még...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.11. 23:15:36

@tableno: érvek is lesznek egyszer? vagy felkötöd magad?

tableno 2014.05.11. 23:43:03

@tesz-vesz: Érvek? Mire? Hogy egy vegyes házasságból született gyerek is ugyanannyit ér, mint bárki más, és embertársaikat korcsnak nevezni türhő pszichopaták szokták? Arra is mondjak érvet, hogy az ég kék és a hold nincsen sajtból?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.12. 00:39:09

@tesz-vesz: Azért azon is érdemes ellamentálgatni picit, hogy a mai kinézetünknek mi köze a magyar fizimiskához. Kurvára semmi. Eredetileg inkább hasonlítottunk a kínaiakhoz, mint az europid nagyrassz típusaihoz. Ezért is mondanak minket átmeneti rassznak. Szóval, úgy vélem, kevésbé jelent keveredést egy kínai-magyar házasság, mint egy német-magyar.
Egyébként pedig nem hiszek az endogámiában. Különösen, ha azt vesszük, hogy a nemzet eredeti és egyetlen értelmezhető jelentésében az affinális, vagyis a házasság útján (kívülről) szerzett rokonok is a nemzet részei. Ezt vallották magyar őseink.
Felénk elég sok ázsiai él, és itt szinte minden magyarnak oriental felesége van. Ez nem véletlen. A magyar és az orientális kultúra jobban passzol egymáshoz, mint a magyar és amerikai.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.12. 00:46:09

@tableno: Vannak korcs embertársaink. Ez nem lehet vita témája, mert semmilyen úton nem cáfolható tény a létezésük. És igen, a korcs fajzatok kevesebbet érnek, mint egy ember. Ez a dalfesztiválos osztrák izé egy korcs. A szememben nem ember, és jobb lenne, ha nem mutogatnák világszerte, mintha ez valami kurvára normális biológiai képződmény lenne. Mi az, hogy mutogatják! Még sztárolják is. Persze, mi emberek azért tudjuk, hogy semmi másra nem jó, mint rácsodálkozni: "Jé, ez tud beszélni!" Mert alapból egy ilyet senki nem akar a családjába, legalábbis akkor nem, ha épelméjű.

tableno 2014.05.12. 07:25:55

@Mr Falafel: beszélt itt valaki az olyan degeneráltakról, mint az a szakállas bohóc? Itt a "korcsot" olyan rasszista értelemben használták, hogy Adolf bácsi megnyalná mind a tíz ujját.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.12. 19:23:00

@tableno: hát figyelj, akkor azt mondom, hogy keverék, most jobb? ezt úgy mondják csúnyán h korcs.
aki a saját magyarságát, fajtáját nem tiszteli, az keveredik más etnikumokkal, nemzetekkel is.
mert még egy dolog, hogy nem saját nemzetből választ vki, ez is elítélendő, de ha még nem is a saját fajtából, rasszából választ valaki, az már nagyon ciki.
én nem tudok gyereket nemzeni egy más kultúrájú nőtől. és nem csak azért mert nem magyar lesz a gyerek, vannak olyan snassz okai is, hogy csúnyának tartanám a sárga meg néger kölykömet.

tableno 2014.05.12. 20:28:28

@tesz-vesz: te egyszerűen beteg vagy és perverz. Olyan, mint az osztrák szakállas nő, csak te nem kétnemű szeretnél lenni, hanem kutya. Azoknál számít ugyanis a fajtatisztaság, és náluk hívják a keveréket korcsnak. De én toleráns vagyok veled, csak szíveskedjél otthon a négy fal között hódolni a devianciádnak.

Messzi Vetek 2014.05.12. 22:25:29

@Mr Falafel: azt maga honnan tudja, hogy az eredeti magyar jobban hasonlított a kínaihoz? ott volt?
vagy a románoknál szocializálódott?
legyen olyan kedves és mutasson olyan (tudományos) forrást, ami szerint a mongoloid típus >20% a honfoglaló magyarok körében!

mellesleg ha maguk felé sok ázsiai él, akkor nem lehet, hogy azért házasodnak azokkal a magyarok, mert abból lehet meríteni? vagy ez túl kézenfekvő magyarázat lenne?

Bell & Sebastian 2014.05.13. 00:10:06

@tableno: Jókora seggfejnek tetszik lenni, az embertenyésztés össznépi sportág, valamilyen szempont alapján mindenki eldönti, kivel fekszik össze és viseli a következményeit. Arról nem is beszélve, hogy mindenkiben van természetes determináltság, vagy ha így jobban tetszik, genetikus ideál. Akiben nincs, az már eleve hibás termék, így vessen magára.

A génkoktélos, fűvel-fával, orrba-szájba-egyebekbe töcskölés _természetellenes_.
Akiknek ez hasznot hajt, azok egyáltalán nem művelik, viszont cserébe röhöghetnek a sok, degenerált hülyén, akiknek ezt sikerült bemagyarázni.

A korcs egyáltalán nem pozitív minőségjelző. Tiltassa be, ha nem tetszik.

tableno 2014.05.13. 00:18:03

@Bell & Sebastian: azt tudod, hogy eredetileg honnan származik a "degenerált" jelző? A beltenyészettől elkorcsosult (na tessék, már megint ez a szó! :)arisztokratákra használták. És ha már itt zsidózni is elkezdtél: nem mondod, hogy rájuk akarsz hasonlítani, ugye? ;)

De tudjátok mit, kutassatok a saját családfátokon egy kicsit, faszikáim. Aztán majd lehet a tükörbe köpködni.

Messzi Vetek 2014.05.13. 00:46:59

@Bell & Sebastian:
"természetes determináltság"
qz.com/149342/the-uncomfortable-racial-preferences-revealed-by-online-dating/
ezt persze sokszor felülírja a norma (vagy ha úgy tetszik: szűkebb/tágabb társadalmi közeg).

amúgy maguk tényleg komolyan gondolják, hogy mondjuk egy lengyel-magyar vagy magyar-osztrák nászból _korcs_ születik?
vagy csak a magyar-kínai típusú keveredésből? világosítsanak már meg: mi ennek az alapja (maguk szerént)?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.13. 06:22:21

@Messzi Vetek: Totál tudatlan vagy, és nem én foglak tanítgatni. Nézz utána a témának!

Alfőmérnök 2014.05.13. 06:31:57

@tesz-vesz: Ez hülyeség. Vannak nagyon szép hibrid gyerekek is.

tableno 2014.05.13. 07:32:52

@Messzi Vetek: az a vicc, hogy a mai magyarság ezer év genetikai keveredéséből jött létre:

mandiner.hu/cikk/20130207_felazsiai_e_a_magyar

"Az anyai ági és az apai ági genetikai vizsgálatokból azt a következtetést vonhattuk le, hogy a honfoglalás kori leletanyag nem volt genetikailag egységes: míg a köznépi temetők leletanyaga inkább a ma élő magyar nyelvű populációk európai jellegzetességeit hordozta, az úgynevezett klasszikus honfoglalók nagy gyakorisággal ázsiai eredetű apai ági, illetve anyai ági genetikai elemeket hordoztak."

Tehát a magyarok ázsiai és európai népek keveredéséből keletkezett "korcsok". Lehet köpködni azt a tükröt! :)))

Messzi Vetek 2014.05.13. 07:37:26

@Mr Falafel: ne haragudjon meg, de maga állított valamit, amit bizonyítani illenék. máskülönben még a végén azt találnánk gondolni, hogy maga a tudarlan. vagy csak szándékosan hazudik.

Bell & Sebastian 2014.05.13. 08:44:38

@Messzi Vetek: Nyilván minél nagyobb a különbség, annál nagyobb rá az esély. A különbség mibenléte újabb alfejezet. Hadd legyek önző, itt nemcsak a gyerekről van szó, hanem az egész pereputtyról és egy csomó más, magasabb rendű szempontról is.

De mondok egy példát. Arab, hímnemű egyed van egypár a körben, határozottan szimpatikusak. De feleségül menni hozzájuk, azt nagyon nem ajánlom ember lányának.

(Ha már szőrszálazunk, a kulturális differenciát lényegesebbnek tartom, mint az etnikai- / rasszbelit. Ha már mindkettő fennáll, törölt a nász.)

Bell & Sebastian 2014.05.13. 08:46:34

@tableno: Semmi okom önköpködésre. Ez most baj?

tableno 2014.05.13. 08:58:28

@Bell & Sebastian: és mások köpködésre van?

tableno 2014.05.13. 09:12:03

@Bell & Sebastian: az égvilágon senki nem akarja előírni neked, hogy kihez vagy kihez ne menjél feleségül. Cserébe te se próbáld másnak előírni, ha nem akarod, hogy hangosan kiröhögjenek!

tableno 2014.05.13. 09:14:20

@Bell & Sebastian: az égvilágon senki nem akarja előírni neked, hogy kihez vagy kihez ne menjél feleségül. Cserébe te se próbáld másnak előírni, ha nem akarod, hogy hangosan kiröhögjenek!

tableno 2014.05.13. 09:17:07

@Bell & Sebastian: az égvilágon senki nem akarja előírni neked, hogy kihez vagy kihez ne menjél feleségül. Cserébe te se próbáld másnak előírni, ha nem akarod, hogy hangosan kiröhögjenek!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.13. 09:53:52

@Messzi Vetek: Ezzel van tele az internet. Ne légy lusta!

Robinzon Kurzor 2014.05.13. 10:35:01

@tesz-vesz:

Márpedig a mai magyarság olyan genetikai keveredés (szerencsére!), hogy lényegében örülhetsz, hogy nem nyerítesz, akkor buli ment itt évszázadokon keresztül.

Bell & Sebastian 2014.05.13. 12:45:42

@tableno: Eccerű gondolkodású honfitársam, hát hogy a picsába ne lenne egypár szabály, amit nősüléskor / férjhezmenetelkor követünk. Hogy nincs benne az Alaptörvényben, vagy te ilyesmiről még nem hallottál / teszel rája, az kérlek szépen a te bajod. Anyukád tudja, hogy ekkora kretént nevelt föl?

Persze mit csodálkozom itt, amikor manapság csak összeállnak, mint a túrós tészta, ha megunják a fűrészelést, állnak tovább egy likkal / fütyivel.

Család, házasság, gyerek, mire jó az? Köcsög világ...

tableno 2014.05.13. 14:06:27

@Bell & Sebastian: eccerű gondolkodású, ja. Én a következő szempontokat veszem figyelembe életem párjának kiválasztásakor: azonos erkölcsi értékrend és szellemi szint, közös célok, hasonló életfelfogás, kompatibilis temperamentum, na és persze a kölcsönös fizikai vonzalom is számít. Ti pedig azt nézitek, hogy milyen színű, és mi van az útlevelére írva. Akkor ki is az eccerű gondolkodású?

Bell & Sebastian 2014.05.13. 15:37:37

@tableno: Persze hogy, te. Ha majd a lányod hazaállít egy benganégerrel (vagy fiad), akkor megnézném azt a megnyúlt képedet! :)

De egy török lagzin beszerzett szapora fosásnak párja nincs, ezt tanúsíthatom is, akár.

tableno 2014.05.13. 15:41:12

@Bell & Sebastian: te olyan hülye vagy, hogy az már inkább szórakoztató, mint idegesítő! Náci majom...

tableno 2014.05.13. 15:42:00

@Bell & Sebastian: te olyan hülye vagy, hogy az már inkább szórakoztató, mint idegesítő! Náci majom...

tableno 2014.05.13. 15:47:51

@Bell & Sebastian: amúgy rohadtul nem zavarna, ha néger vejem vagy menyem lenne. Ha náci, az annál inkább. Szalmonellafertőzést eddig egyszer kaptam, egy színmagyar lagziban, csuhajja.

Bell & Sebastian 2014.05.13. 16:36:58

@tableno: Ehhez a Salamon Ellához még nem volt szerencsém, állítólag balti országokban sűrűn előforduló hungaricum.
Húztál volna gumit, te szerencsétlen! Az őserdei majmokat meg tessék békén hagyni.

tableno 2014.05.13. 18:05:22

@Bell & Sebastian: Mi van??? Ja, hogy te a villa helyett a farkadat döföd az ételbe? Ez sok mindent megmagyaráz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.13. 18:55:00

@Alfőmérnök: hol? melyik dimenzióban?
képek is vannak?

saját kölykömként soha nem tudnék elfogadni egy sárgát vagy egy négert.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.13. 18:58:15

@tableno: Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém?

na legalább akkor abban egyetértünk, hogy koncsita egy beteg ember. egy nyomorék deviáns, aki büszke a fogyatékosságára

Csak maradj magadnak te, a magyar nem áll össze sárgával meg négerrel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.13. 19:06:07

@tableno: ja és cigánnyal se.

beltenyészet? tudod mi az? hogyan lehetséges beltenyészet egy 5 milliós populációban?
mi lehet az én családfámban? néger? sárga? cigány? komoly?
kun esetleg, de mi nem onnan származunk,
a kunok nem voltak olyan nagy számban. a skandináv-germán vonulat meg amúgy is üdvözítő.
nehogy már a szlávság legyen az uralkodó. amúgy én nem a történelmi, hanem a mostani magyarságról beszélek.

@Robinzon Kurzor:

vannak akkor néger magyarok is? kállai szanderszek nyerítenek a pusztán tömegesen a fáramászás előtt? kis számban amúgy nem vészes, de divatot meg reklámot akkor se csináljunk a rasszházasságból, mer az olyan libsis.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.13. 20:38:36

@tableno: "amúgy rohadtul nem zavarna, ha néger vejem vagy menyem lenne"

nem is vagy te magyar.

tableno 2014.05.13. 21:00:22

@tesz-vesz: nálad a magyar az ostoba náci szinonímája? Ezt azért a helyedben itt nem reklámoznám... :P

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.05.26. 01:14:29

"Más nyelven beszélsz, más nyelven írsz,
De magyarul álmodsz, magyarul sírsz."
www.youtube.com/watch?v=K16ANxAZs90
süti beállítások módosítása