Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan Magyarország-kritikus cikk a nemzetközi sajtóban, ami még 2014-ben is képes felbosszantani, de az ABC, az ausztrál közmédia honlapjának friss írása elérte ezt nálam. Komolyan, a nagyját tényleg meg lehetett volna írni a klasszikus balliberális bullshitgenerátorral. Szinte látom a cikk olvasása közben, ahogy az aggódó Paul Lendvai láthatatlan mutatóujja a magasba emelkedik. A szöveg ráadásul 2010 óta bármikor megszülethetett volna, össze is ollózhatták volna az elmúlt négy év magyarországozó cikkáradatából.
„A vállaltan nyilas fideszes párthadsereg, a Magyar Gárda a szemünk láttára juttatja a tönk szélére Izraelt. A Csurka Istvánnal összekacsintó szarból jött mélymagyar a békés többség akaratából gúnyt űzve juttatja a tönk szélére a másként gondolkozókat. A putyinizálódó magyar középosztály a békés többség akaratából gúnyt űzve dönti romba a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget. A szovjet-magyar barátságot felrúgó Orsós Viktor és zabigyereke, Vona Gábor összpontosított parlamenti hatalommal erőszakolja meg az európai értékeket.” Ja, bocsánat, ezt a ballib bullshitgenerátor dobta ki, ez nem az idézendő ABC-cikk szövege.
Komolyra fordítva a szót: mint a hasonló cikkek általában, létező jelenségek szándékos vagy ismerethiányból fakadó, torz bemutatásával, és persze a farkas folyamatos kiáltásával van tele az írás. Az ABC cikkéből kiderül, hogy Orbán csak a választási rendszer „furcsaságai” miatt szerzett 2010-ben kétharmadot − mintha nem nagyjából ugyanez a választási rendszer lett volna érvényben 1990 óta itthon minden választáson. Mi itt a furcsaság? Ez volt a rendszer maga. És: mihez képest furcsa a rendszer? Hol van a választási rendszerek nemzetközi mércéje, etalonja, amihez igazodni kell?
Nem találják ki, kiket szólaltat meg az ausztrál riporter a hanyatló Magyarország kapcsán. Nem, egy árva magyar megszólalóig, legalább Konrádig vagy Hellerig sem jut el a riporter. Megelégszik azzal, hogy az amerikai Kim Lane Scheppele „Magyarország-szakértő” (akinek nemrég furcsa mód előbb jelent meg a New York Times-ba szánt cikke a Galamuson magyarul, mint az NYT Krugman-blogján angolul); valamint a portugál zöld-szocialista Rui Tavares szakértsen a magyar közélet ügyeiről. Bár igaz, Ausztráliából nézve mind egyformán messze vagyunk. Scheppeléhez képest pedig Tavares egy józan hang a cikkben.
Scheppele hosszan elmélkedik arról, hogy a Fidesz támogatottsága a közvélemény-kutatásokban csak 40 százalékos volt 2010-ben, majd 53 százaléknyian szavaztak rá, de mégis kétharmada lett a pártnak. Scheppele szerint ez a rendszer tervezési defektusa − szinte már unalmas felemlegetni, hogy ha az eddigi magyar rendszer defektes volt, ugyan minek kellene nevezni a kizárólag választókörzeteken alapuló brit választási rendszert?
Rögtön utána Tavares veszi át a szót, aki az alaptörvény elfogadásának módját, majd annak újbóli, többszöri módosítását fájlalja. Ebben még igazsága is vagyon, a módosításokról nekünk is megvan a magunk összetett véleménye.
De a szó utána ismét Scheppeléé lesz, aki − röviden − a Jobbikkal játszadozó Orbánról, a Jobbik körül forgolódó „miriádnyi rasszista milíciáról” nyilatkozik (nem is tűnt fel, hogy még mindig 2009-2010-et írunk!); majd a magyarországi − szerintünk is nyilvánvalóan létező − antiszemitizmus mértékét a 2. világháború utáni legsúlyosabbnak tartja Európában. Nem aránytévesztés ez kissé akkor, amikor rabbit gyilkolnak vagy zsinagógákat gyújtanak fel − egy másik európai országban? Itt jut el Scheppele egészen Orbán gondolatainak olvasásáig. „Orbán a bankokat hibáztatta. És ezt azzal a kódolt »mind tudjátok, kik a bankok, ők a zsidók« retorikával teszi” − szalad meg végül Scheppele fantáziája. A riporter − aki szerint Orbán a Jobbik programját valósította meg − végül hozzáteszi: a helyzet odáig fajult, hogy egyesek − például a jövőért aggódó Tavares − szerint még Magyarország szankcionálása sem lehet elég. El se tudom képzelni, mire gondolhatnak!
