Együtt 2009: az MSZP-SZDSZ Nagy Menetelésének öt éve
2014. január 14. írta: TuRuL_2k2

Együtt 2009: az MSZP-SZDSZ Nagy Menetelésének öt éve

Bajnai_Fodor_Gyurcsany_Javor_Mesterhazy_2014.png

2009. január 14.: Gyurcsány Ferenc a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.
Bajnai Gordon a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot vezető miniszter a Gyurcsány-kormányban.
Fodor Gábor az SZDSZ elnöke, országgyűlési képviselő.
Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselő.
Jávor Benedek az LMP választmányi tagja, szóvivője.

2009. március 21.: Gyurcsány bejelenti, hogy lemond a miniszterelnökségről, megkezdődik a miniszterelnöki casting.

2009. március 30.: Gyurcsány Bajnait miniszterelnök-jelöltként mutatja be a Parlamentben, ahol sajtótájékoztatón ismertetik közös nyilatkozatukat. A fejlesztési és gazdasági miniszter elmondja: válságkezelő kormány irányítását vállalja el meghatározott időre. Hozzáteszi: nincsenek politikai ambíció, és a népszerűség sem számít.

2009. április 14.: Az Országgyűlés 204 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal miniszterelnökké választja Bajnai Gordont. Igennel szavaz a teljes MSZP- és SZDSZ-frakció, a Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a szavazásban.

2009. április 20.: Mesterházy-t frakcióvezetőjévé választja az MSZP.

2009. június 8.: A totális EP-választási kudarc után Fodor lemond elnöki tisztéről az SZDSZ-ben.

2009. július 10.: Fodor lemond parlamenti mandátumáról.

2009. december 12.: Az MSZP-kongresszus országos listavezetővé és miniszterelnök-jelöltté választja Mesterházy-t.

2010. október 6.: Gyurcsány létrehozza a Demokratikus Koalíció Platformot.

2010. július 10.: Az MSZP kongresszusa a párt elnökévé választja Mesterházy-t.

2010. szeptember 16.: Jávor a Magyar Hírlapnak a következőket nyilatkozza„Az MSZP omoljon össze az október 3-i választásokat követően, akkor már mindegy lesz, hogy »hol, merre«.”

2011. október 22.: Gyurcsányék kilépnek az MSZP-ből, és bejelentik a Demokratikus Koalíció párttá alakulását.

2011. december 23.: A parlament köré kordont vonó LMP tiltakozása ellenére elfogadják az új, egyfordulós országgyűlési választási rendszert.

2012. január 29.: Jávort az LMP frakcióvezetőjévé választja az LMP kongresszusa.

2012. január 31.: Jávor azt nyilatkozza, hogy vannak számukra fontos morális kritériumok amelyeket „az MSZP vagy a Demokratikus Koalíció nem feltétlenül elégít ki”.

2012. október 23.: Bajnai a Milla rendezvényén bejelenti, hogy a Haza és Haladás, a Milla és a Szolidaritás létrehozta az Együtt 2014 Mozgalmat. „Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!” – zárja beszédét.

2012. november 14.: Jávor a következőket nyilatkozza az Origónak: „Ha az Együtt 2014 a MSZP-vel való koalíció előszobája, akkor nem veszünk részt benne. Nagyon problémásnak tartjuk a szövetséget a szocialistákkal.″

2013. január 27.: Jávor bejelenti, hogy a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak, de parlamenti mandátumaikról nem mondanak le.

2013. április 27.: Fodor megalapítja a Magyar Liberális Pártot (Liberálisok).

2013. augusztus 29.: Bajnai és Mesterházy megállapodnak az MSZP és az Együtt-PM külön listás indulásában és a koordinált egyéni jelöltállításban. „A mai nappal kicseleztük Orbán Viktort” – értékelte Bajnai a politikai konstrukciót.

2013. október 23.: Közösen ünnepeltek a baloldali szervezetek.

2013. november 11.: Bajnai egy Origo-interjúban kijelenti: „(Egy év múlva) miniszterelnök leszek″.

2014. január 14.: Bajnai, Fodor, Gyurcsány, Jávor és Mesterházy bejelentik, hogy közös listát, közös jelölteket és közös miniszterelnök-jelölteket állítanak. A sajtótájékoztatón Gyurcsány a következőket mondja: „Mesterházy Attila kiváló vezetője lesz ennek a listának.″

(A kronológia nem teljes, biztosan maradtak még ki fontos pillanatok és nagyszerű mondatok, ezeket kommentben várjuk, linkkel együtt, és folyamatosan frissítjük a Nagy Menetelés történetét.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr635758181

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Együtt 2009: az MSZP-SZDSZ Nagy Menetelésének öt éve 2014.01.14. 17:39:01

A további fontos pillanatokat és nagyszerű mondatokat kommentben várjuk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2014.01.15. 08:00:56

Nekem az tetszik a legjobban, hogy még a kivénhedt kummogó-ciántablettás tököli sültparaszt Kunczét is bevették a buliba.
És amikor még nem volt savanyú a szőlő a ballereknek, Putyin pedig nem volt diktátor, hanem f@sza gyerek:
nol.hu/kulfold/gyurcsany_meg_putyinnal_vacsorazgat

vantaan 2014.01.15. 08:11:52

@Kandeláber: ...na de azért mert Putyin fasza gyerek még nem kellene a "Csernobil II." Magyarországra hozni. S főleg ennyi pénzért!!!!
Orbán Viktor úgy tűnik Csermanek Kádár János babérjaira tör. Orbán bizony behívta ezzel a szerződéssel az oroszokat s ez tovább fog tartani mint a 40 év katonai megszállás. S ez károsabb is a nemzetre!
Továrisi KONYEC! Orbán Továris KONYEC!

Wagem 2014.01.15. 08:25:08

@vantaan:
Te meg írd felül a jó kurva anyádat..gyíkfasz!!

jogalany 2014.01.15. 08:25:53

Kimaradt egy dátum és a tartalom 2006 -ra vonatkozó, a mai politikát is meghatározó része:
Gyurcsány és O.V. megállapodása, 8 év nekem, 8 év neked.
Gyurcsány ezt betartja ezért dolgozik, és most már az MSzP is ezen a lovon ül. Mert vajon mit keres ott egy tagság nélküli, semmit nem számító Fodor?
Ekkora bakit véletlenül (Gyurcsány listára tétele) nem lehet elkövetni! Gyurcsány ottmaradt (az MSzP-ben) emberei (sokan vannak) ügyesen titkolják hovatartozásukat, de elintézték amit a fönök (Gyurcsány) akart.

Konzervatív0 2014.01.15. 08:34:50

@vantaan: Nézz utána mit alkottak a francia atomművészek finnországban, mennyit csúsztak, milyen minőségű munkát végeztek és kinek kellett befelyezni a melót. Erről ennyit.
Vagy nézd meg az francia Alstom szerelvényeket...
Nem értem miért gondolja valaki hogy azért mert nyugati az csak jobb lehet. Az orosz cég világhatalom/világelső atomerőmű építésben egyébként, és nem másodlagosan jelentősen olcsóbb mint a nyugati májerek...
Az a baj hogy mindenféle tájékozódás nélkül fujjolunk valamit csak azért mert orbán csinálta vagy épp forditva. Vonatkozik ez orbánra is amikor olyat fujjol amit később maga is megtesz.

vantaan 2014.01.15. 08:36:02

Tükör előtt gyakorolsz? ...... most már több "r"-rel is próbálkozhatsz!

Trackers 2014.01.15. 08:36:36

@vantaan:

Nézzük az alternatívát egy tenderezett bővítés kapcsán:

index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/27/draga_lenne_az_uj_paksi_aram/

„Az Areva Finnországban 3,2 milliárd euróért nyerte el a tendert, 2009-es határidővel. Most 7,5 milliárdnál tart a blokk felépítésének költsége, és legfeljebb 2014-ben, de inkább csak 2015-re készülhet el”

Ami a biztonságot illeti:

atomenergiainfo.hu/tudastar/atomeromuvek-biztonsaga
Az orosz technológia és az atomerőművek alapelve a teljes körű védelem, amely egy olyan biztonsági koncepció meglétét is feltételezi, amely nem csupán a balesetek megelőzésére szolgál, hanem az előre nem tervezhető helyzetekben is segít kezelni egy esetleges baleset következményeit azzal, hogy biztosítja a radioaktív anyagok konténmenten belül tartását.
...
www.origo.hu/idojaras/20140114-paks-ii-hatter-kornyezetvedelem-pro-kontra-jol-jarunk-vagy-veszitunk-a-paksi-bovitesen.html
A Roszatom a lehető legbiztonságosabb reaktorokkal kecsegtet, az atomerőmű kiszámítható energiaforrás, és a klíma szempontjából is előnyös döntés Paks bővítése.
...

Szóval gyanítom a ti szívfájdalamatok az, hogy nem Gyurcsány és az MSZP kötötte a szerződést.

Kivlov 2014.01.15. 08:39:59

a szánalom koalíciója.
ha ezeket megválassza az ország, az még nagyon szégyen lesz, mint annó horn gyugyu "reaktiválása." akkor újból szembeköpjük magunkat. :D

vantaan 2014.01.15. 08:42:46

@Konzervatív0: Nézz utána mit alkottak az orosz atom művészek Csernobilban vagy a Kursz atom tengeralattjárón!

Ma Csernobil 100 km -es körzete lakhatatlan. Ha valaki Orbán hívő azért még nem kellene hülyének lenni.
Inkább dobja a szemétre Orbánt azért mégis csak a nemzet biztonságáról van szó!!!

Netuddki. 2014.01.15. 08:48:59

Balfasz fidesztrollok! Elfelejtitek, hogy az orbán hogyan "nyert" 2010-ben. Semmi programja nem volt, még most sincs, úgy kapott 2/3-ot. Most sokkal nagyobb a népharag a miatt amit itt művelt 4 év alatt, mint 2010-ben a maszop bűnei miatt.
Gondoljatok erre és így legyen nagy a pofátok! Szomorú, hogy ez van, de ezt mind az orbánotok megosztó politikájának köszönhetjük...

Trackers 2014.01.15. 08:52:42

@kovi1970:

Ezt csak a balfasz MSZP trollok hiszik el.

A többiek látják a gazdasági mutatók javulását, (ami nem nagy teljesítmény, mert az MSZP az EU legszarabb kormánya volt e szempontból), és a közvélemény kutatási adatokat.

Netuddki. 2014.01.15. 08:54:36

@Konzervatív0: "Az a baj hogy mindenféle tájékozódás nélkül fujjolunk valamit csak azért mert orbán csinálta vagy épp forditva."

Alapvetően az a probléma, hogy a balfasz orbánod megint egyedül döntött. Valahogy itt kimaradt a "nemzeti konzultáció". Én még ott tartok ebben a kérdésben, hogy qurvára nem éri meg bővíteni Paksot. Hoppá!
Az meg egyenesen nyugtalanító, hogy a fideszesek genetikailag balfaszok a matekhoz (aki ügyvédnek tanul ugye, mert máshoz hülye). Szóval lehet erre az "üzletre" qrvára rá fogunk még faragni...

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 08:55:30

@Robinzon Kurzor: igen, ezt az attitudot ismerem..

ez vezetett a tatarok gyozelmehez, a mohacsi veszhez, rakoczi es kossuth bukasahoz, a nemet es orosz megszallashoz es most orban viktorhoz...

ideje lenne talan felhagyni egymas gyulolesevel es osszefogva a problemara koncentralni, azaz a fidesz levaltasara minnel nagyobb osszefogassal, hogy a bebetonozott embereket is katapultalni lehessen az ugyeszsegrol, apehrol, rendorsegrol, valamint meg lehessen inditani a vizsgalatokat a gazdasagi buncselkemenyek es a state capture miatt.-

de persze lehet orrot felhuzva kenyeskedni es tovabb weimarizalodni.

Netuddki. 2014.01.15. 08:56:37

@Trackers: Nem tudom a balfasz maszop trollok mit hisznek, én csak logikusan próbálok gondolkodni. Ja, és egyvalami biztos, nem szavazok a fideszre és a balfasz orbánodra. Sokan vannak ám így vele. Muhaha!

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.15. 08:57:52

@vantaan: az ugye megvan, hogy "csernobil I." van ma pakson, te balfasz. vagy paks felrobbant, és te már a sugárzástól vagy ilyen okos?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.15. 08:58:41

A helyzet megkönnyíti a dolgomat. Eddig gondolkodtam, ne szavazzak-e az MSZP-re a kisebbik rossz elvén. Most már biztosan nem szavazok rájuk. Marad az LMP.

Netuddki. 2014.01.15. 08:59:05

@ausländer Sipi: Kell egy népszavazás, hogy aki 2 ciklusban volt miniszterelnök azt ne lehessen újraválasztani. Hoppá! Az orbán kilőve. Az orbán nélkül a fidesz meg egy nagy nulla...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.15. 08:59:50

@vantaan:

Én atompárti vagyok és az orosz-magyar kapcsolatok fejlesztésének híve, azaz az ügyben csak a titkosítást látom bajnak.

Netuddki. 2014.01.15. 09:00:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Aztán ott a messzi Bulgáriában nem tök mindegy neked ki lesz a befutó? A következményeket úgysem te viseled.

Publius Decius Mus 2014.01.15. 09:03:37

Nekem a képről Noé bárkája jut az ezembe.

A lajhár, a disznó, a hiéna, a majom meg a zsiráf egy csónakban.

Rwindx 2014.01.15. 09:03:48

@kovi1970: Téged megosztott orbán? Te szegény.

Trackers 2014.01.15. 09:04:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Azt egyébként én is gondnak látom (a titkosítást).

De a ballib trollok rendkívül viccesek a témában Paks kapcsán.
Ugyanis Pakson az atomerőmű helyreállítási javítási munkáit, az építésétől kezdve, az összes felújításon keresztül, a kommunizmustól napjainkig, mindig is az oroszok végezték.

Az MSZP és Gyurcsány idején is legutóbb 2009-ben volt hasonló titkosított szerződés.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.15. 09:05:08

@vantaan: 100 kilométerre van csernobiltól csernyigov, egy laza 300 ezres város, a belorusz oldalon a százezres mazir, kijev pedig légvonalban olyan 130km lehet. ne terjeszd légyszi az ostobaságaidat. bőven félmillió fölött van a 100km-en belüli lakosság.

Rwindx 2014.01.15. 09:05:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: hasonlóan gondolom én is. A teljes titkosításra semmi szükség.

ob.szerver 2014.01.15. 09:07:09

@Robinzon Kurzor:

"Ezen a listán minden kormányellenes szavazó talál olyan figurát, aki miatt visszaretten."

Igen, ezt sulykolja a fidesz agitprop évek óta, azzal a céllal, hogy meggátoljon egy összefogást. Kár (ill. jó), hogy nem igaz. A kormányellenes szavazó arról ismerszik meg, hogy a jelenlegi rezsimtől retten vissza, és ez felülír benne minden esetleges averziót egyes személyekkel szemben.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 09:08:28

@kovi1970: nem lesz ilyen nepszavazas. egyszeruen nem fogjak megengedni.

ezen kivul megmaradna partelnoknek es odatenne valami rogantoni-fele kesztyubabot es ugyanugy o iranyitana tovabb.

vadalkut kellene kotni a promoinensebb fideszesekkel orban ellen. az mukodne.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.15. 09:09:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: így van, ostobaság nem üzletelni az oroszokkal, pláne, ha vélhetően messze náluk jövünk ki legjobban pénzügyileg (bár ehhez kéne ismerni a részleteket!), a technológiájuk (laikusként) rendben van, innentől elvi kérdés, hogy az ügyeletes nagy testvérnek vágjuk magunkat zaciba (mert pénzünk erre sincs, természetesen, ráadásul nem biztos, hogy mire kicsengetjük az utsó részletet, még a mostani lesz az akkor aktuális nagy testvér).
ergo valóban a transzparencia hiánya az egyetlen, ám súlyos gond.

Trackers 2014.01.15. 09:11:34

@ob.szerver:

Na ja..

Az averziók felülírásának az ideológiája rendkívül kiforrott, mind a ballib szavazók, mind a politikusok tekintetében.

Kivlov 2014.01.15. 09:12:47

@ob.szerver:
ezzel csak 1 a baj, cimbora.
hogy a választásnak nem arról kellene szólnia, hogy kit nem akarunk.
hanem arról, hogy kit akarunk. ez mondjuk nálunk 25 éve sajnos nem igaz. ezért is tart itt az ország.
nem az a kampány, hogy én mit akarok csinálni. hanem a másik fikázása. egy szenny. ostoba magyarnak való értelmi szint.

barli 2014.01.15. 09:14:08

@ausländer Sipi:
"ideje lenne talan felhagyni egymas gyulolesevel"
mondhattad volna úgy is, hogy gyülöljük együtt a zorbánt..
A nem gyülölés az azt jelenti az én olvasatomban, hogy senkit se gyülöljünk.

Netuddki. 2014.01.15. 09:16:12

@ausländer Sipi: "nem lesz ilyen nepszavazas. egyszeruen nem fogjak megengedni."

Aztán ezt hogyan?

Netuddki. 2014.01.15. 09:17:33

@Kivlov: Személy szerint te mit tettél érte, hogy legyen miből választani? Picsogni a legkönnyebb...

konrada 2014.01.15. 09:17:51

@kovi1970:
Utólagos lenne, így csak zorbán (esetleges) 14-18-as mandátuma után lenne lehetséges bevezetni. Ám legyen.

(Mire megszervezik az aláírásgyüjtést, átmegy a választási bizottságon, AB-n, bőven belül lenne a leggyorsabb esetben is az országgyűlési választáson belüli tilalmi időnek, így legfeljebb nyárra lehetne ebből szavazás.)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 09:18:48

@kovi1970: hoznak ra torvenyt mondjuk, ketharmaddal megszavazzak gyorsba' es beemelik az alaptorvenybe.

szerintem ahogy elindulna a kezdemenyezes, 72 oran belul megtortenne.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 09:19:46

@barli: ilyet te allitasz, nem en:-)

az, hogy egy szervezett bunozoi csopportot meg kell allitani nem gyulolet, hanem jozan esz kerdese. nem az erzelmeke, hanem a realitasoke.

Netuddki. 2014.01.15. 09:22:54

@konrada: Nem baj, visszamenőleges hatályú lenne. Láttunk már ilyet az orbán rezsimtől bőven.

konrada 2014.01.15. 09:24:58

@ausländer Sipi:
Azért ne ess túlzásokba! Jó, valóban ciki, hogy összefogott a régi brigád, de ezért szervezett bűnözői csoportnak nevezni...

Hülye aki elolvassa! 2014.01.15. 09:26:37

Újra itt van a nagycsapat! Muhaha

Jó lesz mikor az exhumált szadeszesek fikázzák az egysávos adót, amiért mindig is harcoltak!

Kutya-macska barátság reloaded :))))

Robinzon Kurzor 2014.01.15. 09:26:37

@ausländer Sipi: @ob.szerver:

Azt kellene észrevenni, hogy ez a lista Orbán leváltására alkalmatlan.

Nem is a célja: a listán szereplők láthatóan lemondtak 2014-ről.

Ez a lista egy elfuserált Noé bárkája, erre felkapaszkodva akarják kihúzni a következő négyéves Orbán-ciklust, hogy hátha addig Orbánra dől a tákolmánya.
És akkor megint ők lehetnek kéznél, erre megy ki a játék.

Orbán leváltása ezzel a listával nem old meg semmit, mert a rendszere és az összes problémája itt marad a nyakunkon.
Ki fogja azt eltakarítani és az oktatást, a gazdaságot rendbe tenni, a bizalmat helyreállítani, egy új alkotmányt összehozni és elfogadtatni? Ki fogja az államra teljesen rátelepedett Simicska-csoportot onnan lerobbantani?
Jávor Benedek? Fodor Gábor? Mesterházy Attila?
Gyurcsány, aki az egyik legelutasítottabb magyar politikus?

A Fidesz leváltásához -- és csak ahhoz -- egy ennél szélesebb, egyszeri választási összefogás kellene.
Igen, a "nácikkal" is, hogy a szavazólapon két párt között lehessen választani: Fidesz és Nemfidesz.

Aztán ősszel új választások, egy arányos rendszerben, akár új szereplőkkel.

De ez lista csak konzerválja a problémákat és nem old meg semmit, akár nyernek (nem fognak), akár nem.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 09:27:08

@kovi1970: latom nem erted:-)

amig orbanekat nem valtjak le ketharmaddal, amig az embereiket nem lovik ki a poziciojukbol addig itt nem lesz nepszavazosdi a fidesz es plane nem orban akarata ellen.

egyszeruen nem es kesz. ha kell torvenyt hoznak ellene, ha kell a kezdemenyezore rauszitjak a hatosagokat, ha kell az osszes media a maganeletevel es a szexualis szokasaival fog foglalkozni, ha kell, siman lerohanja a hazat a tek es beviszik.

egy biztos: nem lesz olyan nepszavazas ami a jelenlegi rezsim es foleg annak vezetoje akarataval szembemegy.

konrada 2014.01.15. 09:28:44

@kovi1970:
Na de hogy??? Visszavennék Tisza Pistától is a többi időszakát?;))

Egyébként meg: a képviselők megváltoztathatják (néha sajnos) az alkotmányt, de kérdést alkotmányellenesen nem lehet feltenni.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 09:31:24

@Robinzon Kurzor: miert is alkalmatlan?

szavazni kell rajuk es alkalmasok lesznek. ennyi a varazslat. nekem megeri 2000 km-t utazni oda-vissza, hogy szavazzak rajuk.

persze lehet kifogasokat keresni, de akkor orban fasza lesz az orszag fogkefeje meg vagy 20 evig, az tuti. gyakorlatilag ezx az utolso esely megszabadulni tole, a kovetkezo 4 evben gyakorlatilag halalaig be fogja magat betonozni. es ez az altalad alkalmatlannak tartott lista is jobb, mint orbanek. aztan majd lehet szepen kialakitani uj politikai mozgalmakat, lehet uj partokat epiteni. de most ez van, ebbol kell megcsinalni. nincs mas. ez van, vagy a bunozok. ezt sikerult a magyaroknak felhanyni magukbol 25 ev demokratikus prtobalkozas utan, ezt erdemlik. tessek ezzel jatszani es elgondolkodni, hogy mikent lehet legkozelebb az ilyen helyzeteket elkerulni.

Netuddki. 2014.01.15. 09:31:58

@ausländer Sipi: "hoznak ra torvenyt mondjuk, ketharmaddal megszavazzak gyorsba' es beemelik az alaptorvenybe.
szerintem ahogy elindulna a kezdemenyezes, 72 oran belul megtortenne."

Aha, kockáztatva egy esetleges népfelkelést is mi?
Persze a fideszről bármit el lehet képzelni. Főleg ha az átlagon felüli életszínvonal fenntartása a célja pár "vezetőjüknek".

De játtszunk el a gondolattal. Elindul egy ilyen népi kezdeményezés még a választások előtt. Egyértelmű, hogy a választásokig nem lehet már kivitelezni, bár szerintem ki lehetne csak meg kellene dolgozni az illetékes elvtársaknak a pénzükért.
De ha elég nagy lenne a támogatottsága, akkor ezt nem ártana figyelembe venni a fidesznek ki lesz a miniszterelnök jelöltjük. Ugyanis a népszavazás után választaniuk kell másikat. Feltéve ha "győznek" ugye. (De utálom a választásokkal kapcsolatban a "győzni" szót!)
Az meg sajnos nem kérdés, hogy a fidesznek újra az orbán lesz a miniszterelnök jelöltje. Ez pedig nagy probléma az országnak. Ugyanis senki nem pótolhatatlan, vagy ha mégis akkor ott nagy a baj.

Netuddki. 2014.01.15. 09:34:44

@konrada: "Na de hogy??? Visszavennék Tisza Pistától is a többi időszakát?;))"

Most adod a csekély értelmű medvebocsot? ;)
Mivel van egy olyan törvény, hogy 3-szor vagy többször nem lehet és van egy miniszterelnök aki már 2-szer volt, így automatikusan újat kell választani. Ennyi. Ki a tököm beszélt halottakról? A törvények az élőkre vonatkoznak bammeg!

Rwindx 2014.01.15. 09:36:00

@ausländer Sipi:
"szavazni kell rajuk es alkalmasok lesznek."

2006-ban jobbára ugyanerre a brigádra szavaztak, és győztek. Alkalmasak voltak? Finoman szólva is nem. Mintha valami elhomályosítaná az éleslátásodat...

vantaan 2014.01.15. 09:40:50

@milliliteratura: Droid akkor költözz oda ha annyira egészséges a környék!
Valaki magyarázza már meg,hogy ha valaki egyszer Orbánra szavaz azok 80% miért lesz rövid időn belül hülye is. Veletek minden szart meg lehet etetni???

Bizony bizony ez az atom történet szememben sima hazaárulás! Olyan mint amikor Csermanek-Kádár János behívta az oroszokat! S még az is fent állhat hogy jobban gúzsba lesz a nemzet a hatalmas hitel miatt mint amikor itt voltak a katonák!
Orbán a tankok helyett az orosz bankokat hívta be!!!

Sírköves Slomó 2014.01.15. 09:41:07

Ezt nem fogják megenni a népek.

De úgyis mind1, külön-külön is bukó lett vóna. Akkómeg?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 09:41:27

@kovi1970: nem lesz nepfelkeles.

elvittek a manyupot es nem volt nepfelkeles. most eladtak az orszagot putyinnak es nincs nepfelkeles.

barmit megtehetnek, nem lesz nepfelkeles, az olyan agresszivabb lazadok, akik hajlandoak lettek volna akar harcolni is a demokraciaert inkabb elkoltoztek olyan orszagba, ahol demokracia van seggszetlovetes nelkul is. mert megtehettuk.

a maradek meg nem fog harcolni. semmiert. nyugdijasok fognak az utcan vonulgatni, ha kell, fegyvert fogni orbanek ellen? mert ok lettek az uj magyar tobbseg.

tejhat nyugodj bele, nem lesz nepszavazas errol es semmi olyanrol, ami sertene orban erdekeit. es siman le fogjak nyelni a bekat az ott elok.

pont ez az elsosorban, ami elol en is leleptem. az ott elok kozombossege es puhapocsu, gerinctelen eletformaja miatt. sajnalom, hogy ezt kell mondjam, de sajnos az ott elok sokkal inkabb vannak elfoglalva egymas basztatasaval es a sozmszeddal kikurassal, minthogy fellazadjanak a bunszervezetek ellen. ebbol el az orban rezsim, erre a puhapocsre es gerinctelensegre alapozva mukodteti a rendszert.

tenyleg sajnalom. sajnalom az orszagot es sajnaloom magad es sajnallak teged is.

annyit tudok tenni, hogy hazaugrok x-elni. de ha megtehetem, hogy odebb koltozok 1000 km-t es biztonsagban vagyok en is es a jogaim is, akkro azt fogom tenni es nem fogok nepfelkelni.

Netuddki. 2014.01.15. 09:43:15

@ausländer Sipi: Szerintem te nem érted. Vagy nem akarod megérteni.
Nem attól lesz népszavazás, hogy a fidesz vagy az orbán akarja-e. Hozhatnak rá törvényt, vagy az alkotmánybíróságot kényszeríthetik, de ha "nép" igazán akarja akkor nincs más választás. Ha szembemennek a nép akaratával onnantól kezdve illegitimek. Ennyi. Ez a demokrácia.
Mellesleg pont a fidesz szeret arra hivatkozni, hogy más országokban is már régen megvan amire éppen törvényt hoznak. Hát a 2 ciklusos korlát is sok országban megvan, tehát nem hülyeség. Magyarországon meg pont az ország érdeke lenne, hogy bevezessék. Így egyvalaki hülyesége miatt, aki elég magasra tud kapaszkodni, nem viheti fals útra az országot, amit csak emberöltők alatt lehet visszacsinálni. Az orbán meg már sajnos a 8 éve alatt is jelentős károkat okozott az országnak. Gyengébbek kedvéért, igen, a maszop is...

Netuddki. 2014.01.15. 09:46:41

@ausländer Sipi: Egyszer csak túlcsordul az a bizonyos pohár.

"Addig lehet hatalmat gyakorolni az embereken, amíg adsz is nekik valamit! Akit megfosztasz mindenétől, a fölött többé már nem lesz hatalmad!"

És bizony nem mindenki tud vagy akar innen elmenni külföldre...

nnnnnnnn 2014.01.15. 09:47:13

@kovi1970: te minek szidod a maszopot, amikor arra fogod behúzni az x-et áprilisban mi, maszopnyik?

Robinzon Kurzor 2014.01.15. 09:49:07

@ausländer Sipi: "szavazni kell rajuk es alkalmasok lesznek."

Nem attól, nem lesznek alkalmasak.

Rwindx 2014.01.15. 09:50:43

@ausländer Sipi: ez a te véleményed. Az enyém meg az hogy azoknál bárki jobb lehet, akár egy külterületi lepukkant kocsma törzsközönsége, az állatkertből véletlenszerűen kiválasztott 30 majom, de akár a fidesz is.

Bár nem akarok belekötni különösebben, de vicces az hogy szerinted akik hajlandóak lennének harcolni a céljaikért, inkább elhúztak a retekbe, ugyanis a nem puhapöcsűek nem erről ismerszenek meg, hanem arról, hogy maradnak harcolni.

Netuddki. 2014.01.15. 09:51:25

@ausländer Sipi: "pont ez az elsosorban, ami elol en is leleptem."

Idefigyelj B+! Akkor mi a faszomat érdekel, hogy itt miről lesz népszavazás? Akkor mi a fasznak próbálod azokat visszahúzni fals információkkal akik tennének is itt valamit? Ugyanis az, hogy mi lesz csak akkor derül ki ha már ki lett próbálva. ha téged nem érint minek ugatsz bele? Egyáltalán amíg itt voltál próbáltál valamit tenni is? Vagy te is csak picsogni tudsz és más faszával a csalánt verni?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 09:52:01

@kovi1970: aki otthon marad annak tobbnyire hianyzik a motivacioja egy nepfelkeleshez.

a nyitott hatarok egyfajta biztonsagi szelep. 56ban azert tudott az akkori rezsim ellen felkeles kirobbanni, mert a motivalt emberek be voltak szoritva. most nincsennek. 3-500e motivalt ember lelepett. a motivaciojukat nem a fegyveres harc es ellenallas, hanem egy jobb eletkorulmeny megtalalasara hasznaltak fel es el.

es megmondom neked oszinten, sokkal boldogabban es kiegyensulyozottabban elem az eletem svajcban, mint otthon. meltanyossagbol hazamegyek szavazni. ha mar ugyis meg akarom latogatni a csaladot, baratokat, akkor osszekotom a kettot. de kulonben nem hianyzik onnan mar semmi.

es tudod mit? sokkal jobb dontes volt, mint orbanek ellen fegyvert fogni.

Netuddki. 2014.01.15. 09:53:30

@$$$=$$$: Balfasz troll! Hozzám szóltál? Hát ne tedd, nem vagy vitaképes a szememben! Beraktalak a trolltartóba.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.15. 09:53:54

@vantaan: tehát az a droid, aki tényekkel igazolja, hogy faszságokat beszélsz. tudomásul vettem.
egyébként lmp-s vagyok, ha nagyon érdekel, nehéz engem orbán-droidként ábrázolni, legalább is, ha a tényekhez ragaszkodunk, ha ez utóbbi neked nem szokásod, akkor azt írsz rólam, amit akarsz. arra azonban felhívnám a szíves figyelmed, hogy pont a te viselkedésed hajaz a droidokéra (hülyeségek szajkózása, amikor ezt cáfolják, akkor a másik ledroidozása, személyeskedés, a másik becsmérlése, szellemi képességeiknek totális elvitatása, illetve annak tévképzete, hogy a veled egyet nem értő automatikusan csakis a sátán droidja lehet).

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 09:55:17

@kovi1970: nem erted amit mondok. nem lesz nepszavazas. nem fogjak neked megengedni. engem nem erdekel mirol lesz es mirol nem, cska fogd fel: amig orbaenekat nem valtjatok/valtjuk le ketharmados tobseggel, addig felejtsd el azt, hogy barmit is tudsz ellenuk tenni:-)

probaltak nepszavazasokat inditani orbanek ellen, tobb kezdemenyezesre is emlekszem. nem jutott el a megvalosulasig egy sem. egyelore csak finoom modszerekkel lehetetlenitettek el az egeszet. de ne aggodj, vannak ott kemenyebb modszerek is.

es haragudhatsz ezert ram, mert nekem mind1, hogy haragszol, avagy nem. de a tenyek akkor is tenyek maradnak: amig orbanek rezsime nem dol meg valasztason, addig orbanek ellen tenni nem lehet semmit. nepszavazast megolik, nepfelkeles pedig nem lesz.

MTulliusC · http://disputalas.blog.hu 2014.01.15. 09:56:31

Így a legjobb. Négy év maradt hátra a cserélgetésből.

Ha a normális polgárok alapszintű elvárása egy kormány teljesítménye felé mondjuk 20 pont, és legyen a jelenlegi 10, akkor ez az összefogás egy erős kilencest kap.

Eldőlt, mindenki láthatja, hogy a legnagyobb erőfeszítésekkel is ennyire képes ez a két tömb. Ezt tudta kitermelni magából: tíz és kilenc.

Lesz most négy fontos év, hogy felépüljön néhány új formáció, mert '18-ban más okokból, de ezek közül egyikre se fog szavazni kutya sem.

Átverés vs. alkalmatlanság.

Uszkve három milliós táboron lehet majd osztozkodni. Én nyolc-tíz idén és jövőre beinduló, megalakuló, vagy alakulófélben lévő brigádot vizionálok, amiből ezúttal maradni is fog négy-öt esélyes.

Aztán benne van a pakliban, hogy ezt a ziccert is kihagyják a valami másféle politikát igénylők, de akkor meg végtére úgyis mindegy.

Netuddki. 2014.01.15. 09:57:02

@ausländer Sipi: "es megmondom neked oszinten, sokkal boldogabban es kiegyensulyozottabban elem az eletem svajcban, mint otthon."

Ó, meg még fel is vágsz vele! Nem érdekel hová mentél. De ha éppen Svájcban élsz irkáljál a svejci blogokba, ne a magyarba. Vagy mazochista vagy, hogy ide jársz B+?

konrada 2014.01.15. 09:58:09

@kovi1970:
Ha egyszere te is azt adod!;)
Hiszen komolykodva írsz arról, hogy regnáló, megválasztott, hívatalban lévő miniszterelnököt le lehet váltani egy ilyen kérdésű népszavazással.;))

Netuddki. 2014.01.15. 10:00:40

@ausländer Sipi: "nepszavazast megolik, nepfelkeles pedig nem lesz."

Oszt ha mégis lenne, akkor támogatnád? Onnan svejcból? Erkölcsileg és esetleg anyagilag? He?
Na, erről beszélek! A te dolgod milyen hülyeségeket irkálsz itt, de innentől oda kerültél a szememben ahova való vagy. Na csá!

barli 2014.01.15. 10:00:49

@kovi1970:
"De játtszunk el a gondolattal. Elindul egy ilyen népi kezdeményezés még a választások előtt. ... De ha elég nagy lenne a támogatottsága"

Na itt a gond elvtárs..

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 10:03:02

@kovi1970: neked mi a bajod?:-)

nem en tehetek arrol, hogy a tenyek erosebbek az elkepzeleseidnel, nem ram kell haragudnod erte:-)

es neked gond, hogy en jol erzem magam? most erre mit mondjak?:-)

Ferdinand Navarra 2014.01.15. 10:04:31

2/3-ad helyet 4/5-öd jön, ilyet még úgy se láttunk.

Vicces, hogy Fodor MLP-nek nevezi magát, hátha néhányan összetévesztik a listán az LMP-vel.

LMP is bejut, az illetlen köpönyegforgatók elcsúsztak...

Kivlov 2014.01.15. 10:12:43

@kovi1970:
adóztam, b+. mint a kutya a vörösök féle csodálatos adórendszer szerint. 3 megkereshető Ft-ból kettőt. ostobenkó...

Netuddki. 2014.01.15. 10:18:34

@ausländer Sipi: Nem érdekel hogyan élsz Svájcban. De ezek szerint már neked mindegy mi lesz itt. Kibic vagy. A hozzászólásaid is ezt mutatják.
Ha legközelebb arról értekezel, hogy mit és miért nem lehet Magyarországon megcsinálni akkor tedd hozzá téged nem érint a dolog mert nem itt élsz. Ha valóban Svájcban alkalmaztak, szerintem vagy azon a színvonalon, hogy megérted mi vágta ki nálam a biztosítékot. Persze a nickedből egyből le kellett volna esni a tényálladéknak. Ez meg az én tévedésem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.01.15. 10:20:34

most komolyan, normális emberek közül (aki tudja, hogy jelenleg a valóságban létező pártok közül egyedül a fideszre érdemes szavazni) meglepődött valaki?
nem

mindig is nyilvánvaló volt, hogy az msz(m)p bármire képes a hatalom érdekében, csak az index címlapos bérblogok, internetes álomvilágának propagandája mesélt ennek az ellenkezőjéről

Netuddki. 2014.01.15. 10:22:09

@Kivlov: Kedves ostobenkó! (te írtad így alá a mondandódat)
Most a 3-ból több mint 1.5-öt adózol (persze akkor ha legálisan vagy bejelentve) és az ÁFA is magasabb. Mégis mi változott gyökeresen itt a balfasz maszop óta a balfasz fideszeddel? Kevesebb adó lett? Lófaszt!

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.15. 10:23:35

@kovi1970: tehat ne is menjek haza szavazni tavasszal?:-)

nem jo ez a mentalitas, ugye tudod? ezzel semmi mast nem csinalsz, csak orbanekat erosited.

en elhiszem, hogy tehetetlennek erzed magad es ezert duhosnek. de nem en tehetek errol. es a szavazati jogom megvan, tehat nem vagyok kibic.

es nem ertem, mi vagta ki a boztositekot velem SZEMBEN, mert nem en vagyok orban, nem en mukodtetem a rendszert am ibosszant, sot, tenni akarok ellene meg innen is, bevallalva az utazast es a kotlsegeit.

szoval rossz iranyba kopkodsz.

burnout syndrome (törölt) 2014.01.15. 10:25:48

@vantaan: Te vaantan, hogy áll most a tömegesen telepíthető, olcsó, ipari hidegfúzió?

burnout syndrome (törölt) 2014.01.15. 10:30:14

@vantaan: Technológiailag semmi köze Csernobilnak és a Paksnak. Tök más technika. Mindamellett Csernobil sem műszaki okból szállt el, pusztán emberi tényezőből, kikapcsolták a biztonsági rendszert és 19-re lapot húztak. Nem, nem 19-re, 21-re.

Ellenben jelenleg az oroszok értenek a legjobban az atommáglya építéshez, ez van. Talán a franciákat akarod, akik Paks egyetlen érdemi balesetét okozták a balfasz hozzánemértésükkel a pihentett anyaggal? Mi lett volna, ha valami komolyat piszkálnak? Nézd meg, még metrószerelvényt se képesek a franciák építeni ...

vantaan 2014.01.15. 10:31:15

@milliliteratura: Milyen tények? tudod Csernobil 100 km-es körzetében hányszorosára nőtt a rákos megbetegedések száma és a genetikai aberráció? ...és ,hogy még most is születnének torz gyermekek ha nem lenne folyamatos a szűrés?
Kit érdekel hogy te LMP-s vagy??? .... ha az vagy egyáltalán.
A magyarságról van szó!!! .....nem arról hogy Te milyen pártnak nyalod a seggét!

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.15. 10:39:15

@vantaan: nem tudom, hogy az elvakult gyűlöleted ellenére képes vagy-e felfogni a különbséget az eredeti állításod ("Ma Csernobil 100 km -es körzete lakhatatlan. ") és a valós állapot közti különbséget. mert ezek a tények.
te fidesz-droidoztál le, csak ennyiben releváns az lmp-s mivoltom.
a magyarságról nincsen szó, az orosz technológia tudtommal semmiben nem veszélyesebb a nyugatiaknál. csernobilozni egyszerű ostobaság, de ahogy nézem, téged a valóság nem érdekel, csak az elbaszott lelkivilágodat a többiekre okádni vagy itt, ebben én nem kívánlak gátolni, illetve a jövőben etetni sem.

Sírköves Slomó 2014.01.15. 10:41:22

Én nem akarok az emeszpével együtt lenni.

Kimaradok az Összefogásból.

vantaan 2014.01.15. 10:41:58

@burnout syndrome: ...és Te tudod ,hogy hogy áll a magyar narancs nemesítés???? A németeket miért nem érdekli a hidegfúzió??? A Japánok miért akarják bezáratni az összes atomerőművűket???
S tudod,hogy a szlovákoknál és a bolgároknál "korszerűbb" erőművet építettek Paks után az oroszok? ...s mennyi gond volt , van velük.
S az a veszély amely Magyarország energia függőségét jelenti??? ...gáz, olaj, atom mind mind orosz s ez most megfejelve +adóssággal!!!
..... no akkor "Nem leszünk gyarmat!"????
Orbán az orosz tankok helyett behívta ezzel a szerződésekkel az orosz bankokat! S ha valahol ezek után sérülnek az orosz érdekek ott bizony megjelennek az orosz fegyverek (tankok) is.

Sírköves Slomó 2014.01.15. 10:44:42

@kovi1970: Igen, kevesebb adója van a dolgozó családoknak.

És ez a lényeg a többi le van szarva.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.15. 10:44:49

Orbán Viktor nagy menetelése:

1993 Orbán Viktor a Fidesz elnöke

1998 Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnöke

2014 Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnöke és pártelnöke. Még mindig.

Ennél nagyobb őskövület nincs a magyar politikában. Ez egy dinoszaurusz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.15. 10:46:15

Orbán Viktor nagy menetelése:

1993 Orbán Viktor a Fidesz elnöke

1998 Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnöke

2014 Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnöke és pártelnöke. Még mindig.

Ennél nagyobb őskövület nincs a magyar politikában. Ez egy dinoszaurusz.

Sírköves Slomó 2014.01.15. 10:50:55

@Brendel Mátyás: Az egyetlen nem elkopott ember a magyar politikában.

Kivlov 2014.01.15. 10:57:15

@kovi1970:
Az ostobenkó barátom, hogy most legalább mindenki csengeti a magasabb ÁFÁt (a legjobb adó), a telefonadót, a tranzakciósat. Nincs elqrt adójóváírás, így nem csak kb 1M ember fizet SZJA-t, hanem mindenki!

vantaan 2014.01.15. 11:00:01

@burnout syndrome: A mohi atomerőmű (szlovákul Jadrová elektráreň Mochovce), a valamikori Mohi település határában álló erőmű Nyitra és Léva között, Kálna mellett. Az első blokkot 1998-ban indították be, a másodikat fokozatosan 2000 folyamán, míg a másik kettő 1992 óta felfüggesztett építés alatt állt. 2008-tól a 3. 4. blokkon folytatják az építkezést, feltételezett átadásuk 2012-ben illetve 2013-ban volt várható. Évente egyszer a reaktorokat 3-4 hétre leállítják a fűtőanyag újratöltése és karbantartás miatt. Várható élettartamuk vége 2028-ban, illetve 2030-ban lesz.
Az erőmű bővítése körül széleskörű nemzetközi vita bontakozott ki. Az atomerőmű bővítése ellen egyébként Tatabánya városa is szót emelt.[2]
!!!A 2010 novemberében az erőműben keletkezett tűz eltitkolása ugyancsak nem szolgálta az erőmű biztonságos és átlátható működéséről festett szlovák ígéret teljesülésébe vetett hitet.!!!
Nézd a szlovák esetet!

vantaan 2014.01.15. 11:05:25

@burnout syndrome:
" Zavar a bulgáriai atomerőműben
2013. 10. 28. 17:27|Utolsó módosítás: 2013. 10. 28. 18:29|Vállalatok » Energia
Le kellett választani az áramhálózatról a bulgáriai Kozludujban működő atomerőmű két blokkjának egyikét.

Meghibásodott a kozluduji atomerőmű egyik blokkja.

Az 1000 megawattos, 6-os számú egységet hétfő reggel fél nyolckor leválasztották a villamos energia hálózatról. A létesítmény másik, szintén 1000 megawattos, 5-ös blokkja 100 százalékos teljesítménnyel termel, írja a Novinite. A sérülés a leválasztott blokknak a nukleáris egységeken kívüli részében, a vízelvezető rendszerében történt. Az ezt követő mérések során nem mutatták ki, hogy megnőtt volna a sugárzás az atomerőműben.

Az atomerőműtársaság bejelentését a bolgár nukleáris hatóság megerősítette. Jelenleg munkacsoportok dolgoznak a sérülés elhárításán. A baleset mindössze két nappal azután történt, hogy befejezték a 35 napos, évenként karbantartást az egységben, és szombaton újból üzembe helyezték a blokkot.
Szerző: Világgazdaság Online"

No ennyit így hirtelenjében ,hogy mihez és mennyire értenek az oroszok.

Joci2800480 2014.01.15. 11:13:42

@vantaan: Nézd meg a franciákét is. Ők aztán marhára értenek hozzá. Paks viszont elég szépen üzembiztosan működik jelenleg is. ÉS. az atomenergiának nincs alternatívája.

Vissza a múltba: 2010.
www.mfor.hu/cikkek/Bajnai_Gordon__a_paksi_atomeromu_bovitese_nemzeti_ugy.html

Bajnai Gordon: a paksi atomerőmű bővítése nemzeti ügy
A kormányfő szavai szerint Magyarország biztonságos energia-ellátása mellett fontos az is, hogy az atomenergia felhasználása lehetőséget teremt olcsó villamos energia előállítására, és arra, hogy Magyarország energiatermelése minél kevésbé szennyezze a környezetét.

vantaan 2014.01.15. 11:21:17

S ki a faszt érdekel Bajnai Gordon véleménye s az hogy a franciák mit és hogy basznak el????
S attól hogy a franciák elrontanak valamit akkor már nekünk jó az orosz rontás???

Joci2800480 2014.01.15. 11:28:40

@vantaan: Miért rontás? Ez egy üzlet. Nem kurvára megy a pénz, hanem befektetésre. Azért a kettő közt van különbség. Nem adunk el semmit az oroszoknak, hanem racionálisan befektetünk. Gondolkodni luxus.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.15. 11:44:04

@Sírköves Slomó: sőt, most ér csak el a csúcsra. ha nincs szerencsénk (és persze igényünk másra), egy darabig ott is marad.

vantaan 2014.01.15. 11:54:47

@Joci2800480: No igen ez egy üzlet!!! Igy igaz s ilyenkor a magyar emberek érdeke, biztonsága le van szarva! Persze a sok szerencsétlennek aki 10 fillérért eladná a hazáját annak ez nem számít. S ha Orbán naponta váltogatja a véleményét érdekeinek megfelelően az a sok szerencsétlen droid 10 fillérért már nem számít.

Joci2800480 2014.01.15. 11:58:43

Te eszement. Mindenképp kellene atombővítés.

Na ha megszavaztatja úgy járunk mint bős nagymaros ügyben. Az is kurva jól sikerült.

Aztán majd utána azon lesz a sopánkodás mert importálni kell az áramot.

vantaan 2014.01.15. 12:08:57

@Joci2800480:
Emlékezz a Tubesi ügyre! Mennyire sírt a Fidesz az emberekért s Pécsért s óvta őket a "sugár" veszély miatt.
S lám ugyan ez a Fidesz simán fölépítette a sugárzó radart Medinán! Akkor már nem érdekelte a sugár veszélyt.

Az atom ezerszer veszélyesebb a radarnál! S mégis a sok mosott agyú mert segghez csak így juthat már tapsol is.

Joci2800480 2014.01.15. 12:27:53

@vantaan: De az atomnak betűzöm:
n.i.n.c.s a.l.t.e.r.n.a.t.í.v.á.j.a.

barli 2014.01.15. 13:20:38

@Brendel Mátyás: viszont kevesebb lájkja van..
süti beállítások módosítása