Pintér Attila (játékos korából ismert becenevén: Pinyő) szövetségi kapitánnyá történő kinevezésével az a legfőbb baj, hogy már megint mindenkit hülyére vett az MLSZ vezetése. Ment a nagy duma a hollandiai 1-8 után, hogy itt az ideje igazán neves külföldi edzőt hozni a válogatott élére, mert csak a világfutballban meghatározó szereplő lehet képes lecsapolni a válogatott mocsarát. Aztán ahogy telt az idő, úgy lettek egyre kisebbek a sajtóban feltűnő nevek Guus Hiddinktől Dungán át egészen Fred Ruttenig, párhuzamosan azzal, ahogy sorra pofára esett a magyar szövetség a megkereséseknél. Ne legyenek kétségeink: sokan egyszerűen hülyék lettek volna égetni magukat a magyar focivalósággal, mások meg a nemszeretem munkát vissza nem utasító kőműveshez hasonlóan olyan árat mondtak Csányiéknak, amitől még a sok pénzt látott bankvezérbe is beleszusszant a lendület. Még Bölöni László tűnt a legreálisabb „külföldi” választásnak, ám vele meg az volt a gond, hogy pontosan felmérve a környezetet, időt és gyökeres reformokat kért. Azt pedig azért már mégsem lehetett volna lenyomni a fociból élősködő herék sokaságának torkán.
Így maradt a magyar edző opció, amiben Pintér nem irreális választás. Végtére is nyert már két bajnokságot (a Ferencvárossal és a Győrrel) és két kupát (szintén Fradi és Sopron), továbbá megvan benne az a fanatizmus, ami a mindenáron történő győzni akaráshoz elengedhetetlen. Nemzetközi eredménye meg ugyanúgy láthatatlan, mint az összes többi magyar edzőnek. (Itt jegyezném meg halkan, hogy a debreceni Herczeg András azért csak a Bajnokok Ligájába vezette a DVSC-t pár éve, de ő valamiért most szóba se került.) Úgyhogy, ha már magyar, akkor Pintérnek az eredményei alapján kijárt előbb-utóbb a poszt, de MOST jó nagy szívatás vele szemben is, ilyen humbug kapitánykeresés után odadobni a szurkolóknak.
Pintérnél ugyanis keresve sem találhattak volna megosztóbb karaktert. Túl azon, hogy finoman fogalmazva sem volt a legintelligensebb technikájú játékos korábban (bár azért a spanyoloknak lőtt egyszer két gólt a válogatottban), egy sor olyan megnyilvánulása volt az utóbbi években is, amelyek botrányt kavartak. Hol játékosait biztatta enyhén szólva is sportszerűtlen keménységre, hol úgy nyilatkozott, hogy sokaknál kinyílt a bicska a zsebben. Ráadásul a folyamatos tanulni vágyása ellenére is nagy kérdés, hogy hol tart a nemzetközi labdarúgás tendenciáinak valódi ismeretében.
Mindennek megfelelően egységesen elutasító és negatív kinevezésének visszhangja a szurkolók körében: aligha volt még szövetségi kapitány, aki ilyen negatív hozzáállással kezdhet dolgozni. Márpedig, ismerve Pintért, a maga módján dolgozni fog keményen. Ha valamiben biztosak lehetünk, az az, hogy véget ért a röhögcsélő, zselés hajú „sztárjaink” bukarestihez hasonló alibi focija. Pintér ilyen értelemben az egykori Mészöly Kálmán klónja, az ő háta mögött nem lesz kamuzás, mert az biztos, hogy nem fog cizellált barokk körmondatokban kritikát megfogalmazni sem az öltözőben, sem a sajtószobában. A Szalaik jobban teszik, ha odateszik magukat, ha válogatottak akarnak maradni. Kérdés, hogy akarnak-e Pintér keze alatt? Annak idején a Fradiban sikeresen megfúrták a sok futást értelmetlennek tartó játékosok, miközben az erre a mentalitásra kétségkívül nem idegenként tekintő délszláv idegenlégiósok vevők voltak Győrben a stílusára.
Kétségkívül egy nagy nevet (már csak a karrierjük későbbi alakulása miatt is) jobban tiszteltek volna az idegenlégiósok, így Pintérnek komoly menete lesz vele, hogy rávegye a megalkuvás nélküli harcra Szalait, Dzsudzsákot és esetleg a válogatottságot korábban lemondó Husztit. És akkor még a harcon túl az se ártana, ha lenne valami taktikai repertoár is, Győrben még a bajnokcsapat edzőjeként is finoman szólva hullámzó volt ilyen szempontból Pintér meccselése. Erre mondják sokan, hogy ő legalább meccsel, a kispad előtt szaladgálva tüzeli játékosait, nem úgy, mint a jótékony nagypapaként mosolyogva üldögélő Egervári. Biztosan lesznek érdekes mozgások is a keretben, és alighanem kifejezetten szórakoztató hónapoknak nézünk elébe meccs közben és az esetleges vereségek utáni nyilatkozatokban is. Mert abban biztosak lehetünk, hogy Pintér öltönyben is Pinyő marad: számomra amúgy szimpatikus módon nem kamuzik össze-vissza, ha a véleményére kíváncsiak, hanem kimondja, amit gondol.
És mindezzel együtt is sikeres lehet! Első nagy meccse február 23-án lesz Nizzában. Itt nagyjából el is dől a sorsa. Ekkor tartják ugyanis a 2016-os Európa Bajnokság selejtezőinek sorsolását, ahol a magyar válogatott, köszönhetően az utóbbi két selejtezősorozat viszonylag tisztes csoportharmadik helyeinek, rég látott kedvező pozícióból várja a sorsolást. A hat szintre beosztott csapatok közül legvalószínűbben a második kalapból várjuk majd a szerencsét. Összejöhet például egy görög, magyar, szlovák, észt, litván, andorrai habkönnyű csoport, ahonnan az első kettő egyenesen, míg a harmadik pótselejtezővel juthat ki a franciaországi EB-re. Egy ilyen beosztással az 54 európai országból először 24-et fogadó EB-re még Pintérrel is kijuthatunk.
Már ha Pintér képes lesz felülemelkedni saját magán és valóban „harapós”, csapatként működő válogatottat fog összehozni, ahogy ígéri. Valljuk be: erre azért több sansza lett volna egy nemzetközileg is jegyzett szakembernek, de az idióta MLSZ-kommunikáció után se vegyük el teljesen az esélyt Pintértől. Rosszabb eredményt nem fog hozni, mint az utóbbi három évtized kapitányai. De legalább olcsóbb lesz és szórakoztatóbb!
