A rock örök, de túlélhető: Keith Richards 70
2013. december 18. írta: Redakció

A rock örök, de túlélhető: Keith Richards 70

 keith_richards.jpg

Vendégszerzőnk, Stumpf András írása.

*

Hirtelen jött a felkérés, csak tíz percem van, aztán rohannom kell, mégsem tudtam nemet mondani. Ugyan, írnék már valamit, hiszen Keith Richards ma hetvenéves. Annyi. Bizony. Michael Jackson meg már halott. Harminc éve senki nem gondolta volna, hogy túléli az egészségmániás popkirályt. A Rolling Stones alapító gitárosa, dalszerzője már akkor olyan fejjel állt a nyilvánosság elé, hogy nem sok nézett már ki neki. Aztán mégis. Itt van, él, idén is turnézott, jövőre is fog a Stones-szal.

Az idő őt kevésbé szorítja, mint engem.

Elég annyi, hogy ez a fickó, maga a félig kitalált, félig igaz figura, akit részben alakít, részben csak van – nemzedékek életét határozta meg.

Vagy fene tudja. Az enyémet megváltoztatta, az biztos.

The Rolling Stones – Start Me Up (Sweet Summer Sun – Hyde Park)

You Got The Silver (Keith Richards & Ron Wood; 2007)

Az első cigaretta is azért volt olyan menő, mert Keith Richardsnak érezhettem magam tőle. Ez persze baromság volt, de a lazaság, az egyéniség, a meg nem alkuvás hőse volt nekem ez az ember.

Hiteles volt mindig. A kétségtelen póz mögött (a póz nem bűn, színpadi embernél, rocksztárnál meg kifejezetten erény) ugyanis volt teljesítmény. Egyrészt a jó öreg Keith megírt egy rakás dalt, amelyből ha csak egyet rak össze valaki, már beírta magát a rocktörténetbe. Aztán: elvitte a bluest Angliába, hogy aztán elvigye Amerikába is. Vissza oda, ahonnan az származott – de ahol éppen nem volt elismert, mert feketék játszották.

A blues hatása a modern zenére – ennek jelentőségét pedig aligha kell magyarázni.

Gitárosként is alkotott. A country-ból nyúlt, de a saját dalokban használva egyedivé tett nyílt hangolás használatával saját trademark hangzást és játékmódot teremtett.

Hogy azóta, a hatvanas-hetvenes évek fordulója óta nincs fejlődés a gitározásában? Nincs. (A kis funk-kitérők Jaggernek köszönhetők.) Hogy technikailag, bizonyos sztenderdek szerint máig alulképzett?

Az. Kit érdekel?

Egyrészt jó dalokat írt azért azóta is, másrészt amikor kimegy a színpadra azzal a szétcserzett arcával, aztán mosolyra villantja műfogsorát és belecsap a Start Me Up kezdőriffjébe, nem lehet nem rá figyelni. Még akkor sem, ha Mick Jagger ugrabugrál ugyanazon a színpadon.

You Gotta Move – mondom most magamnak. Lejárt az időm.

Keith Richards ideje meg még mindig nem járt le. Szerencsére.

Boldog születésnapot neki.

*

Ma este fél 8-tól a Muzikumban születésnapi köszöntő koncert! A Keith Richards Rock And Roll Circus vezeti elő a legkeithesebb Stones- és Keith-nótákat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr625698041

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A rock örök, de túlélhető: Keith Richards 70 2013.12.18. 17:13:01

Itt van, él, idén is turnézott, jövőre is fog a Stones-szal. Ez a fickó nemzedékek életét határozta meg. Az enyémet megváltoztatta, az biztos.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2013.12.18. 17:12:44

Hát igen..ilyenek mint ők manapság nincsenek. Bár én John Lennon és Clapton. De a mai fiatalok közül is akinek kicsit is van érzéke, hallása és ízlése, ezeket a vénembereket szereti az örökifjú zenéikkel.

Jozsef Andras Kiss 2013.12.18. 18:02:57

Mellé Keith Richard cigány !Sokan nem tudják.De azért csipem .Tudjátok hogy a Rolling másik gitárosa is cigány ?Igen Ron Wood is cigány !

zsebatya 2013.12.18. 18:04:35

Mit is mondott az Öreg a Scorsese filmjében arra a kérdésre, hogy melyikőtök a jobb gitáros, te, vagy Ronnie? (Ron Wood) A válasz: mindenki tudja hogy mindketten szarok vagyunk. De együtt jobbak vagyunk tíz másiknál.
Aki nem hallja ki a Rolling zenéjéből azt különlegesen mást, amit meg kell hallani éppúgy, mint mondjuk a Jethro Tullból, vagy uram bocsá' a Beatlesből, az semmit sem ért a zenéből. Ezek olyan apróságok, amitől minden másképp szól a számomra zongorán, mióta meghallottam Schumann a-moll versenyét áéőben Kocsistól, vagy a már emlegetett Jethtro-s Ian Andersont Bach-t fuvolázni.
Nem kell megmagyarázni. Keuth-nek se kell, semmit.

marko11 2013.12.18. 18:50:15

@Jozsef Andras Kiss: Ez fontos infó. Nem zsidók is?
"But I like it!"

marko11 2013.12.18. 19:18:14

@bbjnick: Na, ugye! :)
Kösz, nem tudtam. Én még a diktatúrában szocializálódtam, akkor még nem tudtuk (nem érdekelt!). hogy ki zsidó, ki nem!
Pedig, jut eszembe, engem 68-ban úgy mutogattak Bp.-en, hogy ez az az ember, aki látta a Rolling Stonest. (Londonban.)

Alfőmérnök 2013.12.18. 19:24:04

@marko11: BBj-t már akkor is érdekelte.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.18. 19:33:14

@marko11:

Örülök, hogy ezt a fontos információt megoszthattam veled!:-)

Jut eszembe! Ha te hallottad élőben a Stonest, akkor hitelesen be tudsz számolni arról, hogy valóban olyan ramatyak-e koncerten, mint ahogyan az az élő felvételeikről hallható! Nemrég megkaptam egy DVD-n a Stones összes felvételét (nem csak a sorlemezeket, de az élő felvételeket, a kiadatlan felvételverziókat, ritkaságokat stb.-ket is) és első dolgom a koncertlemezek meghallgatása volt. Én valamikor a nyolcvanas években hallgattam utoljára Stonest és olyan emlékeim volt, hogy élőben t'án még jobbak, mint stúdióban. Hát, teljesen lefagytam!:-( A Stones koncertlemezei szinte hallgathatatlanok!:-(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.18. 19:35:49

@Alfőmérnök:

Mesélj, @Alfi! Mi érdekelt engem a szocializmus idején? Hadd tudjam én is!:-)

Zb74 2013.12.18. 20:25:29

A puszta tény, hogy Keith Richards megérte a hetvenedik születésnapját, a világ számos kormányát a drogstratégiája újragondolására sarkallhatja ;-)

marko11 2013.12.18. 20:25:38

@tauglich: Chuck Berry első bp.-i koncertje sem volt semmi. (Otthon felejtette a gitárját!:)
A másodikon (a Kisstadionban) már nem volt olyan frenetikus, ott Little Richard volt a Király!

marko11 2013.12.18. 20:27:28

@bbjnick: Nem lemezt, hanem koncertet kell hallgatni - élőben!:)
Bár a Scorsese film egy jó moziban, na, az is nagyon jól szól!

Kandeláber 2013.12.19. 07:53:38

@marko11: Az elsőn ott voltam a BS-ben, kábé háromszor kellett visszajönnie a végén.
Másnap az Esti Hírlap című délutáni párt-bulvárlap kritikus elvtársa valami olyasmit írt, hogy lagymatag koncert volt.
Ez megerősített abban a hitemben, hogy kommunista szócsöveknek semmit sem szabad elhinni.
@Jozsef Andras Kiss: Én sem tudtam.
Egyébként etnobizniszben tetszik utazni?

marko11 2013.12.19. 10:23:07

@Kandeláber: Lévai Júlia Eric Burdont le-fogatlan-oroszlánozta első bp.-i koncertje (1984) után.
Eric Burdon azóta is adott még jó pár zseniális koncertet (Bp-en is!), Lévai meg jó, ha a Galamusnak kell.
Egyébként az az 1984-es BS koncert életem egyik legfantasztikusabb koncertje volt. Ugyanis az "előzenekar" nem volt más, mint Alvin Lee és bandája!
Ahol és amikor ilyen klasszikusokat adott elő, mint pl.
Love Like A Man,
Good Morning Little Schoolgirl,
Hey Joe és persze a
Goin' Home!

Kandeláber 2013.12.19. 10:31:53

@marko11: Azon sajnos nem voltam.
És Rory Gallagheren sem, egy-két év múlva.
Életem két súlyos mulasztása volt.
Alvin Lee talán jött még, de Rory soha.
És már mindketten halottak. A rock-blues két hatalmas egyénisége.
Ja az a Lévai nyanya meg az összes többi galamusos meg elmehet a...panoptikumba, kiállítási tárgynak.

marko11 2013.12.19. 10:36:56

@Kandeláber: Hát...nagyon fogsz utálni, de a Rory Gallagher-en is ott voltam!
Ő a szokásos kockás ingében, én meg az új barátnőmmel. Aki nem akarta megvárni a ráadásokat. (Röviddel ez után szakítottunk is.)

Kandeláber 2013.12.19. 14:26:00

@marko11: A szakítást nem csodálom.
Én talán már a helyszínen megejtettem volna. :D

Alfőmérnök 2013.12.19. 17:41:33

Ahogy öregszem, egyre inkább a '68 utáni albumaik tetszenek, Let it bleed, Sticky Fingers, Exile on Main St.

bömböcz 2013.12.19. 17:54:48

@Alfőmérnök:
A kezdeti albumaik csupa feldolgozások voltak.
Én '78-ban hallottam őket először bakelitről, de siralmasnak tartottam a bandát, pedig az ELP sem volt a kedvencem akkor még...
Fiatalság bolonccság.

Alfőmérnök 2013.12.19. 21:08:47

Azt azért tegyük hozzá, hogy Keith nagyon nem tud énekelni. De az igaz, amit Ronnie mondott Scorsese filmjében.

bömböcz 2013.12.19. 22:24:59

@Alfőmérnök:
Lássuk be: ezek a zsiciniggerek így(is)tudnak élni:
www.youtube.com/watch?v=BinwuzZVjnE

marko11 2013.12.20. 10:59:32

@Kandeláber:
Egyébként, ha már az ÉLET fontos dolgairól (barátnők, koncertek stb.) beszélgetünk, akkor felsorolok néhány koncertet, melyekhez volt szerencsém (és, hogy politikai fórumhoz hű legyek, csak azokat, melyeket még a diktatúrában láttam, hallottam):
Rolling Stones
Aretha Franklin
Nashville Teens
Spencer Davis Group
Manfred Mann
Dire Straits
Eric Burdon
Alvin Lee
John Mayall
Deep Purple
Jack Bruce
Chuck Berry
Ray Charles
Jethro Tull
Santana
Bo Diddley
Rory Gallagher
Jerry Lee Lewis stb.

marko11 2013.12.20. 14:45:52

@pocaklakó minimanó:
Ha-ha!
Hát, igen. Idősebb korában az ember már csak arra emlékezik, ami fontos.
Remélem, hogy a mai fiatalok sem Bajnai, Mesterházy (Együtt!?), Gyurcsány vagy akár OV nevét fogják majd felidézni, mint életük jelentős figuráit!

ROA 2013.12.21. 17:25:01

@Jozsef Andras Kiss:

Persze, mindenki cigány.:)

Az ultrák énekelgetni is szokták meccsek előtt....hogyaszongya...Debrecenben mindenki cigány....i tak dálse.:)

Kedves ergé.
Add vissza a nickem, mert szerintem te raktál ki innen.
Add vissza, mert kissé rühellem az ilyetén fordulatokat és kisstílű gecinek kell, hogy nevezzelek benneteket.
hoplita.

ROA 2013.12.21. 17:26:12

"...Az első cigaretta is azért volt olyan menő, mert Keith Richardsnak érezhettem magam tőle...."

Hogy te mekkora egy fasz vagy, Andriska.

Nem a kispicsák előtt akartál nagyfijú lenni?
Mi van, buzi vagy?
:))

ROA 2013.12.21. 17:32:20

@marko11:
Az egy jó buli vót, én is ott vótam.

ROA 2013.12.21. 17:38:56

@marko11:
Kihagytad a Uriah Heep-et.
A 82 es Kisstadinbeli koncertjük fasza vót.

Amúgy jó páron én is ott voltam......
Bár...igazság szerint én inkább a magyar bandák bulijaira jártam többet.
Ha kicsi is, talán savanyú is, de a miénk.

Az utolsó cigaretta kezdő rifjénél meg ütősebbet nemigen hallottam.:)
süti beállítások módosítása