Mister Mandela – pár mondat a szabadságról
2013. december 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Mister Mandela – pár mondat a szabadságról

mandela.jpg

„There is no passion to be found playing small – in settling for a life that is less than the one you are capable of living.” (Nelson Mandela)

Ez a poszt nem az apartheid zsákutcája utáni Dél-Afrika zsákutcáiról szól. Ez a poszt nem Mandela méltatlan utódairól szól. Ez a poszt nem a nemzetközi pol-celebvilág által piedesztálra emelt, életnagyságúnál nagyobbra méretezett, márványba faragott, tökéletesre csiszolt Mandela-szoborról szól.

Ez csak egy poszt Nelson Mandeláról, az egyszeri emberről, a thembu törzsfőnök fiáról, az igazságtalanságra érzékeny fiatal jogászról, a bátor aktivistáról, a nézetei miatt 27 évig börtönben ülő 46664-es fogolyról, az apartheid bukását követő első elnökről, aki nem engedte polgárháborúba, megtorlásba süllyedni az országát. Ez egy poszt egy nem tévedhetetlen emberről, aki megértően, bár idővel némi távolságtartással beszélt a kommunista eszmékről. Persze tudjuk, a radikális baloldaliság, a kommunizmus nagyon mást jelentett a gyarmati világban, mint Közép-Európában.

Ez poszt leginkább arról a Nelson Mandeláról szól, aki a Robben-sziget hírhedt börtönében ült társaival. Mandela 1964-es szigetre érkezése idején a börtönlakók engedélyt kértek a focizásra. Az őrök eleinte ételmegvonással büntették azokat, akik focizni akartak. Három év után végül engedélyezték nekik a játékot. A rabok labdarúgó szövetséget alakítottak, alapszabályt írtak, etikai bizottságot szerveztek. Demokráciát építettek az apartheid legsötétebb zugában. És a focizó rabok a börtönszigeten használt rabszámok helyett a Mr. megszólítással fordultak egymáshoz. Emberi méltósággal, tisztelettel. Talán Mr. Mandela hatására.

Ez a poszt Mandela úrról szól. Az apartheid rossz volt. Aki ellene küzdött, a jó oldalt választotta. Mandela a szabadságért több évtizedes rabságot vállalva, a szűkebb ösvényt, a nehezebb utat választva a jó harcot harcolta egész életében.

OK, Edge, play the blues.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr85680002

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dél-Afrikáról 2014.01.12. 11:49:49

Kissé rendhagyó témát választottunk mára, okkal. „Historia est magistra vitæ” (Cicero). Dél-Afrika valódi történetét mindannyiunknak ismernie kell, hogy nota bene, láthassuk mit művelhet egy gyönyörű országgal egy sátáni eszme, amely mint egy vír...

Trackback: Nelson Mandela: Öljétek meg a búrokat! 2013.12.08. 11:47:14

„A gyilkosságoknak leginkább kitett csoport a világon, bőrszíntől függetlenül, a dél-afrikai farmerek, akiket gyakran több órás kínzások után mészárolnak le. 100 000 farmerre évente 313 gyilkosság jut, amely négyszer több, mint az egyéb kisebbségeket é...

Trackback: Mister Mandela – pár mondat a szabadságról 2013.12.07. 11:52:01

Mandela a szabadságért több évtizedes rabságot vállalva, a szűkebb ösvényt, a nehezebb utat választva a jó harcot harcolta egész életében.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.07. 12:16:17

ki nem engedte polgárháborúba, megtorlásba süllyedni az országát. "

biztos ez? én mást hallottam, mindenesetre elég rémisztő, hogy apartheid idején volt közbiztonság dél-afrikában, mandela után meg a legveszélyesebb városok találhatóak itt,

"„A gyilkosságoknak leginkább kitett csoport a világon, bőrszíntől függetlenül, a dél-afrikai farmerek, akiket gyakran több órás kínzások után mészárolnak le. 100 000 farmerre évente 313 gyilkosság jut, amely négyszer több, mint az egyéb kisebbségeket érintő hasonló arány, és kétszer több, mint az iraki háborús övezetben. A dél-afrikai polgárok egy rejtett, hadüzenet nélküli háborúban élnek, amely főleg az egyéni gazdálkodókat érinti, illetve teszi létüket lehetetlenné.”[5] Dél-Afrikában, a hivatalos statisztikák szerint, évente kb. 50 000 embert gyilkolnak meg, de a valós adat - a kormány statisztikai manipulációja miatt - ennek kétszerese lehet.

Az ANC, a Dél-Afrikai Kommunista Párt, és más hasonló szervezetek rendezvényein (Nelson Mandela, valamint a jelenlegi vezetők részvételével) gyakran eléneklik az „Öljétek meg a búrokat!” kezdetű „mozgalmi dalt”.,[6][7]

Egyes radikális búrok nem nyugodtak bele az ANC uralmába, és például 2002-ben bombatámadásokat intéztek közlekedési vonalak és más létesítmények ellen" wiki

egyre inkább kíváncsibb vagyok a apartheidesek érveire

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.07. 12:19:37

dél-afrikában már a fagyálló se segítene

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.12.07. 13:40:52

@tesz-vesz: azért a wikiből idézni egy utoljára 2006-ban frissült, nem mellékesen búr (afrikáner) blogger egyik posztját és ezt szembeállítani mandela egész életével elég bátor kísérlet.
az apartheid alatt kábé ugyanakkora közbiztonság lehetett, mint a drittes reichben. aki a rendszer kedvezményezettje volt, annak jutott, akinek nem, hát, az így járt. vagy tűrt, vagy mandela lett belőle.
mindenesetre én a fél karomat odaadnám érte, ha lett volna egyetlenegy magyar antikommunista forradalmár, aki a tizedét bevállalta volna annak, amit mandela tett és elviselt a saját, illetve népe szabadságáért.

tevevanegypupu 2013.12.07. 13:58:01

@triumphator:

Voltak illetve lettek volna, csak a kommunisták felakasztottak őket. Vagy mikor kijöttek a börtönböl akkor már nem tehettek semmit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.07. 14:18:58

@tevevanegypupu: Azaz nem voltak. A "lettek volna" nem a valóság nevű pályán focizik (focihasonlat, Cseh-áthallás, csak érti?).

katolnai 2013.12.07. 14:21:43

ez a poszt sok mindenről nem szól, főleg arról, h mandela soha egy szóval nem próbálta rávenni fekete társait, h álljanak már le egy kicsit a gyerekgyártással, hanem még hergelte is őket; szüljenek még többet, még több fekete afrikaira van szüksége világunknak, mert minél több a fekete afrikai annál gazdagabb lesz világunk! Ez természetesen szemenszedett hazugság, mert pont az ellenkezője igaz. mandelának eszeágában sem volt belátni, h az afrikai a nyomorból kivezető harcukat a hálószobáikban kéne, h elkezdjék; h ne szaporítsák tovább a primitív szerencsétlenek számát, h ne szüljenek tízet a kilátástalan sárkunyhós-dzsuvába, h megpróbáljanak gátat vetni az afrikai rákfenének: a kontroll nélküli szaporodásnak …
Ez a fő probléma; mindenféle apartheid, kolonializmus, fehér elnyomás eltörpül az őrült afrikai demográfiai robbanás destruktív problémája mellett!
Ez a poszt pont ezt nem említette meg.

katolnai 2013.12.07. 14:37:09

1960-ban 16 millióan voltak, tavalyelőtti népszámlálás: 51 millió!

Veridicus76 2013.12.07. 15:04:32

Nelson Mandela egy szélsőbaloldali terrorszervezet rasszista, fehérgyűlölő katonája és vezére volt. Az elmúlt 20 évben Dél-Afrikában 70 ezer fehér embert öltek meg fajgyűlölő néger gyilkosok. Ez Mandela életműve.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 15:41:16

@triumphator:

És te mit csináltál a kádárrendszerben? És a szüleid?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.07. 15:47:55

@triumphator: akkor mandela nem szokta énekelni az „Öljétek meg a búrokat!” kezdetű nótát, mert a cikk 2006-os és búr írta?

Mindszenty nem volt börtönben? vagy mit kell bevállalni a fél karodért?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.07. 15:51:46

@triumphator: tehát volt nekünk egy 56-os forradalmunk, az nem volt neked elég antikommunista?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.07. 15:54:35

@triumphator: tehát volt nekünk egy 56-os forradalmunk, az nem volt neked elég antikommunista?

király hogy a kommunista mandelát és az antikommunista vágyakozásod egy mondatba teszed

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.07. 16:20:56

kérjétek már meg pákót, hogy lektorálja a szöveget:

www.youtube.com/watch?v=NKiePbTcAfY&feature=youtu.be

Mandela: Speaking to reporters after singing to kill whites

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.12.07. 16:57:36

@bbjnick:
"Ez csak egy poszt Nelson Mandeláról, az egyszeri emberről, a thembu törzsfőnök fiáról, az igazságtalanságra érzékeny fiatal jogászról, a bátor aktivistáról, a nézetei miatt 27 évig börtönben ülő 46664-es fogolyról, az apartheid bukását követő első elnökről, aki nem engedte polgárháborúba, megtorlásba süllyedni az országát. "

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 17:47:10

@triumphator:

"az apartheid alatt kábé ugyanakkora közbiztonság lehetett, mint a drittes reichben. aki a rendszer kedvezményezettje volt, annak jutott, akinek nem, hát, az így járt. vagy tűrt, vagy mandela lett belőle.
mindenesetre én a fél karomat odaadnám érte, ha lett volna egyetlenegy magyar antikommunista forradalmár, aki a tizedét bevállalta volna annak, amit mandela tett és elviselt a saját, illetve népe szabadságáért."

Te írtad. Ismerős?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.07. 17:59:16

@Alfőmérnök: Azonban vasrudak és nem -csövek mögött élt sok-sok évet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 18:09:08

@Counter:

Maradhatott is volna azok mögött a vasrudak mögött, mindenki jobban járt volna.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.07. 18:14:06

@bbjnick: Nahát. Egy igazi népi-nemzeti elkötelezettségű embernek tűnik pedig... nem az jön be magának?

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 18:20:41

@tesz-vesz:

azért az nagy dolog, hogy még nem nyúlták le a búrok földjeit

mellesleg a búrokat se hívta senki egyszerűen "betrekkeltek" oszt mindent - fegyverrel - elvettek maguknak amit értek, sok feketéből meg rabszolgát csináltak

persze ez rég volt, de hozzátartozik a sztorihoz...

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 18:21:23

@tesz-vesz:

a bórok inkább az automatafegyverekben és harci kutyákban bíznak

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 18:23:29

@katolnai:

önmagában születésszabályozásból még sehol sem lett jólét...

a magyarok pl. nagyon jók ebben oszt hol van az a Kánaán?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 18:25:51

@Counter:

Maga szerint van olyan, hogy délafrikai nemzet vagy délafrikai nép? Mondjon még ilyet vagy hármat és meg is lesz a napi kamupenzuma!

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 18:26:38

@Alfőmérnök:

+ született arisztokrata a "niggerek" között

"Mandela a xhosza nép thembu törzsét irányító Madiba KIRÁLYI) dinasztia sarja, egy thembu törzsfőnök fia. "
hu.wikipedia.org/wiki/Nelson_Mandela#Fiatalkora

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 18:29:33

@calabria007:

Nem a niggerek között csak thembuk között!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 18:34:04

@calabria007:

Azért arra lenne egy fogadásom, hogy a búrok, amióta ott eszi őket a fene (többszáz év alatt) nem gyilkoltak le annyi feketét, mint amennyi búrt a fekák az elmúlt huszon évben!

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 18:39:40

@bbjnick:

ebben nem lennék olyan biztos...

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 18:43:29

@bbjnick:

pl. ez egy igen tanulságos példa
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Blood_River

a csatában három búr sebesült meg és kb. 3000 zulu halt meg...

kb. olyan lehetett ez mint az _agyaggalamb lövészet_...

Obszerváló 2013.12.07. 19:11:47

Az apartheid rossz volt, de szükséges rossz. Csak így tudták megakadályozni, hogy az óriási többségben levő feketék átvegyék a hatalmat, és rémálommá változtassák, az egyébként virágzó, afrikai mércével mérve még a feketéknek is kiemelkedően magas életszínvonalat biztosító Dél-Afrikát és Rhodesia-t. Most már nincs a rossz apartheid, de mindkét ország rémálommá változott. Megérte?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 19:13:39

@calabria007:

Ha jól értem, márpedig jól értem, a történek az, hogy a búrok üzletet kötöttek a zulukkal, amit a zuluk azzal háláltak meg, hogy tőrbe csalták és lemészárolták őket. Ezt követően indult búr büntetőexpedíció, amit szintén a zuluk támadtak meg...

Olvasgasson csak: www.genocidewatch.org/images/White_Genocide_TVA.pdf

hoplita 2013.12.07. 19:23:14

Egy büdös, rasszista niggerrel kevesebb.
De lecidázhattad vóna ergé....de szólok, kannibál seggben sok az aids...ezt a Blues Company is megmondta...és Blörónak hihetsz, kispöcs.:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.07. 19:25:07

@bbjnick: Kell ahhoz egységes nép, hogy népi irányzat létezhessen? Hiszen a magyar sem volt az, még a népiek szerint se. Akkor miért követel ilyesmit a népi dél-afrikaiakon?

hoplita 2013.12.07. 19:26:49

@triumphator:
"....mindenesetre én a fél karomat odaadnám érte, ha lett volna egyetlenegy magyar antikommunista forradalmár, aki a tizedét bevállalta volna annak, amit mandela tett és elviselt a saját, illetve népe szabadságáért...."

Mielőtt ugatsz, nézz utána miért ült a nigger és mindazért mit kaptál vóna itt, kies hazánkban a hatvanas években.
Kötelet, te köcsög.
Ez meg elhéderezett a sitten és közben bentről szervezte a vérkomcsi áenszít.
Hülye faszfej.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 19:28:46

@Counter:

Jól értem, maga szerint nem létezik magyar nép?:-)

hoplita 2013.12.07. 19:31:28

@bbjnick:
Semmi gond...ha eccer összefutok vele ő sem fog tovább létezni, legalábbis funkcionálisan csak igen korlátozott formában.
Tele a faszom ezzel a sok büdös görénnyel.

hoplita 2013.12.07. 19:33:51

@bbjnick:
Leszopták a párttitkárokat 20 forintért. Vagy ingyen is, buksiveregetésért.

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 19:44:20

@bbjnick:

a közvetlen előzményeket főbb vonalakban jól érted, de azért arról se feledkezz el, hogy a korábban lemészárolt búrok _felfegyverkezve_ mentek "tárgyalni" és a kutya se hívta őket oda...

egyszerűen megjelentek azzal, hogy tárgyalni szeretnének (fegyverrel a kezükben) arról, hogy milyen feltételek mellett élhetnének ott...

a jelek szerint a helyeik ettől nem voltak elragadtatva és csak az alkalomra vártak, hogy leszámoljanak a betolakodókkal...

(mint ahogy az ominózus csata is bizonyítja a lőfegyverekkel szemben nem sokat érnek a lándzsák...)

és arról se feledkezzünk el, hogy az bizony zulu-föld volt eredetileg...

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 19:47:20

@Obszerváló:

részben igazad van, az apartheid hatalmas nagy ellenmondásokra épült és rengeteg feszültséget generált, de sokáig viszonylag jól működött

persze az is érthető, hogy az őslakosok nem voltak elragadtatva a "gyüttmentek" sikerétől

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 19:49:13

@bbjnick:

ez bizony legalább annyira _földkérdés_ mint "faji" kérdés...

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 19:53:25

@bbjnick:

úgy cirka 74 millió hektár (183 millió acre) van _még ma is_ a fehér farmerek tulajdonában...

Apartheid's legacy on land and farms is slow to fade in South Africa
www.csmonitor.com/World/Africa/2013/1103/Apartheid-s-legacy-on-land-and-farms-is-slow-to-fade-in-South-Africa

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.07. 19:54:54

@hoplita: "amikor hazatért, letartóztatták, mert útlevél nélkül hagyta el az országot. Ötévi kényszermunkára ítélték, majd más aktivistákkal együtt szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával állították bíróság elé, és 1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték."

ezt írja a wiki.

www.fireandreamitchell.com/2013/12/05/nelson-mandela-sings-killing-white-people-bhulu-south-africa/

itt a bhulu, tényleg fehéret jelent:
answers.yahoo.com/question/index?qid=20060812032521AA2i1aq

a kill, ölni pedig bulala xhosa, dél-afrikai néger nyelven
mokennon2.albion.edu/cgi-bin/e2x.exe

tehát szerintem tényleg azt éneklik, ami a felirat:
www.youtube.com/watch?v=NKiePbTcAfY#t=33

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 19:56:42

@bbjnick:

ez durván az ország területének a 60%-a

és a legtermékenyebb területek erősen felülreprezentáltak ebben a 60%-ban

ez is hozzátartozik a képhez...

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 20:00:23

@bbjnick:

a leggazdagabbak körében még ma is masszívan felülreprezentálnak a fehérek

a _szegény_ fehéreknek fordult nagyon rosszra a sorsa...

ők tényleg úgy szívnak mint a torkosborz és a fordított apartheid áldásait is ők élvezik...

nagyon sokan megdöbbentően mélyre csúsznak közülük...

www.youtube.com/watch?v=TVYGsHMoBoA

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.12.07. 20:03:38

csudálatos dolog ez a szűrés-funkció!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 20:13:33

@calabria007:

Ugyanarról a történetről beszélünk?

"Long inhabited by varying cultures of indigenous Africans[citation needed], the region was colonized and renamed in their language by the Portuguese. The first Europeans to settle the country were emigrant Boers from the Cape Colony, led by Piet Retief (c. 1780-1838). He was of Huguenot descent. Passing through the almost deserted upper regions, Retief arrived at the bay[clarification needed] in October 1837. During this journey, he chose a site for the capital of the future state which he envisioned. He went to the capital or kraal of the Zulu king, Dingane, to obtain a cession of territory for the Dutch farmers. Dingane consented on condition that the Boers recover cattle stolen by the Tlokwa chief. Retief managed that and, with the help of the Rev. F. Owen, a missionary living at Dingane's kraal, he drew up a deed of cession in English. Dingane and Retief signed it on 4 February 1838.[citation needed]

Two days later, Dingane ordered the execution of Retief and all of his party, 66 whites and 34 Khoikhoi servants. The Zulu king commanded his impis to kill all the Boers who had entered Natal. The Zulu forces crossed the Tugela the same day, and the most advanced parties of the Boers were massacred, many at a spot near where the town of Weenen now stands, its name (meaning wailing or weeping) commemorating the event. Other of the farmers hastily laagered and were able to repulse the Zulu attacks; the assailants suffering serious loss at a fight near Bushman River. In one week after the murder of Retief, the Zulus killed 600 Boers - men, women and children.[citation needed]

etc."

hoplita 2013.12.07. 20:13:35

@triumphator:
Ja. Anyádra is rakhattak vóna, olyan izé, geciszűrőt.
Hasznos egy dolog az.:)

@tesz-vesz:
Annyira nem izgat a dolog, bár érintőlegesen olvasgattam ezt-azt Dél-Afrikáról és a történetéről....a búr háborúk története egészen érdekes és tanulságos.
Ha jól rémlik, akkor egy 27 ember halálát okozó robbantásos terrorcselekményben találták bűnösnek...de mondom, leszarom.
Afrika pestise a sok ostoba nigger. Egy halott kontinens lesz ötven éven belül.
Aztán majd megeszik egymást, mert ide nem jönnek, azt az én fajtám garantálja. Az inga már elindult visszafelé és kalasnyikov még ebben az elbaszott-szétkúrt országban is akad.:)

hoplita 2013.12.07. 20:16:45

@calabria007:
Meg ugye az is, hogy termelési kultúrája csak a fehér embernek van.
A niggerek már így is sivatagot csináltak fél Afrikából.
De nézz utána, ha van kedved és képzeld el mi jön majd ha a fekete "kultúra" fog kizárólagosságot szerezni.
Dante pokla a Paradicsom lesz ahhoz képest.:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.07. 20:17:16

@calabria007:

Maga egy szarházi! Mivel a fekák nem is állati, hanem egyenesen démoni kegyetlenkedéseit elmaszatolni nem tudja, az áldozatokat próbálja bemocskolni, a létező legaljasabb módon!:-(

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 20:43:51

@bbjnick:

őszintén szólva nem értem ezt a reakciót...

különösen mivel egy olyan linkre megy ami nagyon szépen illusztrálja azt, hogy mekkora szívás ma Dél-Afrikában _szegény_ fehérnek lenni...

calabria007 (törölt) 2013.12.07. 20:45:31

@hoplita:

a "földpélda" leginkább azt illusztrálja, hogy a fekete többségben még volt annyi realitásérzék, hogy nem nyírta ki az aranytojást tojó tyúkot

tevevanegypupu 2013.12.07. 21:48:34

@Counter:

Hát tudja gondolom azért akasztották fel őket, mert lettek volna és voltak.

@triumphator:

Ja, hát mi nem sokat tettünk az biztos.Még csak rendszert sem tudtunk váltani.

tevevanegypupu 2013.12.07. 21:55:55

@hoplita:

Azért ez nem volt olyan egyszerű, ugye kezdődött a gyarmatosítással..aztán elfajult, a feketék elkezdtek védekezni, aztán túlzásba vitték. Összeakadtam egy levelező listán egy Dél-Afrikában élő magyarral..ha tizede igaz annak, amit mesét, akkor valószínüleg jobb lett volna, ha marad az angol gyarmat és Mandela börtönben. Körülbelül olyan mítosz lengi körül, mint kis túlzással, de Sztalint. Nem érdemli meg ő sem.. Mandela Orbán Che Guevarrája..

2013.12.08. 01:48:28

@tevevanegypupu: Mandela Dél-Afrika Coelhója lett.

Nyugodjék békében.

toportyánzsóti 2013.12.08. 04:00:12

Kövéri képmutatás magasiskolája nektek Mandeláról írni narancsállatfarm éceszgéberei.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.12.08. 04:34:02

Férfiasan bevallom, könny szökött a szemembe (a hisztérikus röhögéstől), amikor olyan politikusokat hallottam a jó öreg "Madiba" elévülhetetlen érdemeit méltatni a búcsúbeszédjükben, akik annak idején, boldog ifjúkorukban "Akasszátok fel Mandelát" feliratú kitűzővel a mellükön aktivistáskodtak. Hiába no, változnak az idők.

Csak azért mondom, hogy ne lepődjetek majd meg, amikor látogatási napon az öregek otthonában a kisunoka elmeséli, hogy milyen volt a Bűn-Láda emléknap az iskolában - ezt is nyugodtan tudjátok be a változó időknek.

tevevanegypupu 2013.12.08. 06:39:21

@Lion K:

Majd a történelem egy idő után eligazítja a tévedéseket..vagy nem. Mindenesetre az elmúlt 100 év Dél-Afrikában is alapos munkát végzett. De a halottakat nem szabad bolygatni, legfeljebb a személyük körüli legendákat.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 09:11:34

Mandelának köszönhetően ez az egyetlen afrikai ország, ahonnan a fehér uralom vége után nem menekültek el tömegesen a fehérek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.08. 09:54:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A fehérek nagyon komoly hibát követtek el, hogy hittek Mandelának.

"...About 50 people on average are murdered in South-Africa per day, of which at least 20 of them are white (95+ % black on white murder rate). Please take into consideration that white people make up only 9% (4 500 000) of the demographics in South-Africa and therefore the white murder rate in South-Africa is quite significant.
The government is obviously turning a blind eye on these statistics as no action plan has yet been establishes to reduce the white murder numbers. In fact, some political leaders encourages black South-Africans to go out and kill whites..."

www.genocidewatch.org/images/White_Genocide_TVA.pdf

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.08. 11:10:17

Áder János Jacob Zuma dél-afrikai elnöknek küldött táviratában fejezte ki a Nelson Mandela halála miatti részvétét. A köztársasági elnök szerint Mandela halála után is a szabadság jelképe marad az egész világon.

@triumphator: ez 2012-es:

Jacob Zuma Shoot The Boere , sing n dance
www.youtube.com/watch?v=cHLTKZ05zM4#t=61

Meglehet ott se vótam 2013.12.08. 12:31:15

"95 éves korában meghalt a cionbolsevista terror egyik nagy alakja, Nelson Mandela. A búr meggyilkoltak, elűzöttek és megbecstelenítettek számának ismertetése nem adja vissza azt a rettenetet, amelyet ennek a sötét figurának a neve által fémjelzett korszak hozott Dél-Afrikába. A Nobel-békedíjas tömeggyilkost a gonosz által kézben tartott popkultúra is felkapta, óriáskoncertek zengtek a tiszteletére. De a Sátán most magához szólította. Legalább lassú halált halt. Annak idején az apartheid dél-afrikai rendszer az Izraellel történt együttműködésének következményeként megbukott és Mandela, valamint cinkosai vették át a hatalmat, melynek következtében eddig legkevesebb hetvenezer fehér esett áldozatául a néger rasszisták támadásainak."

Jellemző a hazai "értelmiségre", hogy képes tisztelegni egy ilyen alak előtt.

calabria007 (törölt) 2013.12.08. 12:46:13

@bbjnick:

ez vhogy így ebben a formában nem hihető

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.08. 13:06:58

@calabria007:

Hogy mit hiszel és mit nem, az a te problémád.

Azért ezt az oldalt idéztem, linkeltem, mert ez (www.genocidewatch.org) egy nemzetközi szervezet oldala (nem egy búr blog), mindenféle disznóságról van rajta szó a világ minden részéről...

calabria007 (törölt) 2013.12.08. 13:48:13

@bbjnick:

és mi a véleményed a fehér milliárdosokról?

pl. Dél-Afrika első és második leggazdagabb emberéről.... akik természetesen _fehérek_....

Johann Rupert Overtakes Oppenheimer as South Africa’s Richest
www.bloomberg.com/news/2013-05-17/johann-rupert-overtakes-oppenheimer-as-south-africa-s-richest.html

ők úgy tűnik. hogy szépen átmentették a vagyonukat...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.12.08. 14:15:27

egy mocskos análszadista köcsög volt. egy sátán.
ha már majom, böbére szavazok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.12.08. 14:47:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: @Greetings from Piresia: Hollandia sem adja meg a kálvinista (!) afrikaner nyelvű búroknak az állampolgárságot.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 15:15:00

@gloire:

Mert nem hollandok. Az afrikanerek már egy külön nép.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.12.08. 15:23:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Persze, de a valóságban nem sokkal nagyobb a különbség köztük, mint egy burgenlandi és egy dalmáciai horvát között.
Vagy nézhetjük a csángókat is.

Függetlenül ettől szerinted hány színesbőrű afrikai/karibi bevándorló lett holland állampolgár az elmúlt néhány évtizedben? Ők hollandok? Jobban, mint a búrok? Teljesen átlátszó érv a hollandok részéről, azért nem fogadják be őket, mert - ugyan hallgatólagosan - de a kollektív bűnösség elve alapján megbélyegzettek a holland politika és szinte a teljes holland közvélemény szemében.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.08. 15:27:56

@gloire: @maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Vita helyett írjátok be a keresőbe, hogy white south african exodus, olvashattok bőven, van mit.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 15:37:57

@Holger Hartland:

Tudom, viszont így sem mérhető más afrikai országok helyzetéhez, ahonnan a fehérek 90+ %-a elment.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 15:44:23

@gloire:

A karibiak között hollandok szinte kizárólag Suriname állampolgárai lettek, Suriname pedig az egyetlen holland nyelvű állam Európán kívül, volt holland gyarmat. A szálak annyira erősek, hogy 20 éve még az is felmerült komolyan, hogy Suriname lemond a fügetlenségéről és visszatér Hollandiába, ugyanazzal a státusszal, mint ma Aruba, Curaçao és Sint Maarten. Azaz egy suriname-i valójában tényleg inkább holland, mint egy afrikáner. Még nyelvben is: a suriname-iak a holland irodalmi nyelvet tartják, az afrikaans viszont ma már egy önálló nyelv. Annak ellenére, hogy genetikailag, leszármazásilag az afrikánerek nyilvánvalóban jobban hollandok, míg a suriname-i volt rabszolgák.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 15:49:15

S eleve Mandeláék mozgalma sosem volt rasszista, az ilyen szélsőségeket Mandela nemigen engedte általánossá válni. Eleve a mozgalomban mindig voltak fehérek is, ez is különbség más afrikai országok helyzetével szemben. Még az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetésében is volt 1 fehér: a Litvániából bevándorolt zsidó Joe Slovo. Később miniszter volt Mandela elnöksége alatt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.08. 17:59:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: eleve Mandeláék mozgalma sosem volt rasszista, az ilyen szélsőségeket Mandela nemigen engedte általánossá válni. "

persze, csak épp éneklik a mai napig, hogy öljétek meg a búrokat
kkbk.blog.hu/2013/12/07/nelson_mandela_oljetek_meg_a_burokat

"Eleve a mozgalomban mindig voltak fehérek is"

azok zsidók, ahogy a szerintem a leggazdagabb fehérek is, Albie Sahcs és Yossel Mashel Slovo

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 18:07:22

@tesz-vesz:

Zsidók mind a 2 oldalon voltak nagy számban. Az apartheid-rendszernek egyik legjobb barátja Izrael volt annak idején, ezt ne felejtsük el. Még ahhoz is közel állt annak idején Izrael, hogy kvázi elismerje a 4 független bantusztánt - hivatalosan nem történt meg, de vezető izraeli politikusok is kapcsolatot tartottak a 4 állam vezetőivel.

Szóval nem igaz, hogy a dél-afrikai zsidók az ANC oldalán álltak. Egy részük csak.

Annak idején a szovjet médiákban visszatérő szöveg volt, hogy lám Izrael azért Dél-Afrika barátja, mert Izrael ugyanúgy elnyomja a palesztínokat, mint Dél-Afrika a négereket, azaz Izrael gyarmati apartheid állam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.08. 18:35:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

"Mandeláék mozgalma sosem volt rasszista, az ilyen szélsőségeket Mandela nemigen engedte általánossá válni" --- írod.

"...As the white population of South Africa was 4 434 697 according to the official state census in 1996, and more than 400 000 white South Africans have left the country, it could be estimated that nearly 2% of white South Africans have been murdered in the 18 years of democracy. Compare that to the 7518 black people that were murdered by the Apartheid government, which comes to a percentage of 0.02% of the black population. (...)..."

"Zsidók mind a 2 oldalon voltak nagy számban" --- írod.

Ezzel azt akarod mondani, hogy ahol más szenvedéséből, nyomorából, tragédiájából nyerészkedni lehet, ott megnő a zsidókoncentráció? Nem vagy te antiszemita?!

"Annak idején a szovjet médiákban visszatérő szöveg volt, hogy lám Izrael azért Dél-Afrika barátja, mert Izrael ugyanúgy elnyomja a palesztínokat, mint Dél-Afrika a négereket, azaz Izrael gyarmati apartheid állam." --- írod.

S nem úgy van?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 18:37:40

@bbjnick:

"Ezzel azt akarod mondani, hogy ahol más szenvedéséből, nyomorából, tragédiájából nyerészkedni lehet, ott megnő a zsidókoncentráció?"

Nem látok ilyen összefüggést.

"S nem úgy van?"

Nincs úgy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.08. 18:45:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

És a délafrikai "demokrácia" sem rasszista, hiszen csak a fehér lakosság 2%-át gyilkolták le az első tizennyolc demokratikus évben?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 18:48:04

@bbjnick:

Dél-Afrika a világelső a gyilkosságok számában. S mivel a fehérek között több a gazdag, ők erősebben képeznek célpontot.

Dél-Afrika nem rasszista, hiszen a fehérek a közélet és a gazdasági élet minden terén jelen vannak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.08. 18:51:13

@gloire:

A hollandok szodomita-pedofil nyomorultak, búr testvéreik szenvedésével és vérével fizetnek dílerüknek a sátánnak, hogy az szállítsa nekik a válogatott bűnöket!:-(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.08. 18:56:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Dél-Afrika nem rasszista állam, hiszen az elnök nem a fehérek (úgy általában), hanem csak a búrok legyilkolására uszítja a népet? Pazar logika!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.12.08. 19:19:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Igen, de egészen más nagysegrendről is van szó. És nem tudni, hová futhatnak ki az események.

hoplita 2013.12.08. 20:06:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Miért nem inkább anyád anális szüzességét próbálod megszüntetni, te faszfej?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.08. 20:31:59

Eközben egy kevésbé ismert, egzotikus, ismeretlen országban, távol a mandiner belvárosi szerkesztőségétől:
kuruc.info/r/26/121096/
kuruc.info/r/35/121253/
kuruc.info/r/20/121248/
kuruc.info/r/20/121116/

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.08. 20:33:21

@Holger Hartland: Kevésbé ismert ismeretlen. :) Na jó. A lényeg, hogy nem kell Dél-Afrikába mennünk. Itt van Dél-Afrika.

hoplita 2013.12.08. 20:35:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Nem, a hülye te vagy, te korcs geci.
Illetve, inkább nem is hülye, hanem egy irtandó hulladék. Fussunk össze és megkíméllek a lét további kínjától, eláslak és lebetonozlak. Komolyan, grátisz és még élvezni is fogom.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.08. 20:49:26

@Holger Hartland:
1. A vádemelés elhalasztása nem a vád mellőzése.
2. Ezek szerint ippeg belefértek a 3 évbe. Halleluja. Valami azért nagyon el lehet sercintve a büntető igazságszolgáltatásban, már megint mit csináltak ennyi ideig? Iratfolyóméterre kapnak prémiumot?
3. Ez szar, de nem Dél-Afrika.
4. Ezt meg nem értem, láttam az ilyesféle híreket, de egyszerűen meghaladja a jóhiszeműségemet. Ilyet nem hogy a valóságos, de a képzelt szdsz-es oktatáspolitika se produkált. Nem tudom, ki találta ezt ki, de sürgősen hagyja abba és tiltsák el a közhivatalától...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 20:59:07

@hoplita:

Anyukád és az osztályfőnököd tudja, hogy ilyeneket írsz a neten???

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.08. 21:18:34

@Counter: Persze, hogy ez nem Dél-Afrika. Kezdjük ott, hogy mi az északi félgömbön vagyunk és Európában. Retorikai túlzásról még nem hallott? Arról van szó, hogy miközben itt egy távoli ország politikusáról szipognak, Magyarországon a magukat demokratikusnak nevező politikai erők (a Fidesz is) bizonyos problémákat egyszerűen leszarnak, bizonyos választói csoportokat leszarnak, és úgy marják el őket a demokráciától és úgy rombolják a procedurális igazságszolgáltatásba vetett maradék bizalmukat, hogy direkt se lehetne jobban.

calabria007 (törölt) 2013.12.08. 23:51:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

a helyi "numerus clausus"-ról (affimative action-nak becézik arrafelé...)

mi a véleményed?

‘Reverse apartheid’: South Africa’s white slums
www.euronews.com/2013/12/08/reverse-apartheid-south-africa-s-white-slums/

Kandeláber 2013.12.09. 10:08:04

Mandula elvbarátai módszeresen mészárolják a fehéreket, amióta a fekák uralkodnak Dél-Afrikában.
Talán ő nem uszította őket, de a volt felesége Winnie igen.
Dél-Afrika Rhodesia sorsára fog jutni, ahonnan elüldözték a fehéreket, a maradékot pedig módszeresen kiirtják.
A gazdaság sehol, mert a bozótlakók még véletlenül sem akarnak dolgozni.
www.youtube.com/watch?v=DaTDEbvSUMQ

calabria007 (törölt) 2013.12.09. 10:17:26

azért az komikus vhol, hogy a sok "nép-nemzeti" kommer, hogy csinál bohózatot a saját "elveiből"...

hisz - egyébként - non-stop olyan böszmeségeket ismételgetnek ami 100%-ban összhangban van az Afrikai Nemzeti Kongresszus keményvonalasai által hangoztatott őrültségekkel

ellenben ha a feketék hangoztatják ezeket az őrültségeket - amiket egyébként magyar viszonylatban ők is teljes mellszélességgel _képviselnek_ - akkor pillanatok alatt fenemód kritikusak lesznek...

Bell & Sebastian 2013.12.09. 12:24:13

Próbáljon manapság valaki Oranje vagy Tranvaal zászlót lengetni Dél-Afrikában, pont úgy fog járni, mintha holokausztot tagadott volna Európában. Magyarázkodhat gyöngyvirágtól lombhullásig.

Ez a hogy is hívják, aki most megtért őseihez, valami főszereplő volt a helyi bábszínházban.
Most nagyon siratják a gazdái, tömhetnek ki újat maguknak, kenderkóccal.

Ha Dél-Afrika erőforrásait holnap is uralni akarják.

Ezt a sztorit és szépen eladták a sok hülye, e.manci jogvédőnek, basszák meg, hátha szaporodik.

Kandeláber 2013.12.09. 14:28:17

@Bell & Sebastian: Nagyon elcseszték ezt a dél-afrikai fehérek.
Ha '64 körül fölkötik ezt a Mandulát, talán még most is vígan működik az apartheid.

Bell & Sebastian 2013.12.09. 14:50:57

@Kandeláber: Idáig egyetlen, Dél-Afrikát jól ismerővel találkoztam, aki ugyanezt mondta.

Csak el ne felejtsük, az angolok kezdték bolygatni (kívülről) az ottani erőviszonyokat. A Nagypáholy árnyékából nincs menekvése senkinek.

Farizeus egy világ, hazug disznóságoktól hemzseg minden nekrológ, privátban meg elküldenének a picsába minden bokszost. Eggyel kevesebb.

Kandeláber 2013.12.09. 15:39:33

@Bell & Sebastian: Nem ismerem jól Dél-Afrikát, csak olvasmányokból és ismerősök elbeszéléseiből gondolom úgy, hogy egy kicsit képben vagyok.
'92 tájban egy onnan menekülni vágyó - angol feleséggel és gyerekkel rendelkező - magyar srác kétségbeesetten mondta sörözés közben itt Pesten, hogy szerinte a fekák bosszúhadjáratba fognak kezdeni.
És milyen igaza volt.
Az itteni, Mandeláért könnyeket morzsolgatók feltehetően nem sajnálják a felégetett farmjaikon lemészárolt fehéreket. Rhodesiáról pedig feltehetően nem is hallottak.
Mert az olyan snassz, ez a Mandula meg egy olyan cuki kis öregember volt.

calabria007 (törölt) 2013.12.09. 15:46:27

@Kandeláber:

speciel pont Zimbabwe tükrében lehet értékelni Dél-Afrikát...

az egyezséget tető alá hozó hipergazdag fehérek egyébként nagyon jól jöttek ki ebből a sztoriból

a vagyonuk és a befolyásuk megmaradt

vidáman élik életüket

pl. az utolsó fehér elnök ma is 5 (!!!) _fekete_ _szolga_ társaságában éli a dúsgazdag luxuséletét....

en.wikipedia.org/wiki/F._W._de_Klerk

gondolom nagy vagyon mellett a biztonság sem olyan nagy gond...

calabria007 (törölt) 2013.12.09. 15:49:10

@tesz-vesz:

a nagy barátság sohasem volt titok

Atomfegyvert ajánlott Izrael Dél-Afrikának
www.mult-kor.hu/20100525_atomfegyvert_ajanlott_izrael_delafrikanak

Bell & Sebastian 2013.12.09. 15:54:37

@calabria007: Páncélozott autóikban és fallal körülvett lakóparkjaikban, többnyire.

Csak a távnyitós kapura kell ügyelni, mert ha elromlik és ki kell szállni, máris lőttek az idilli anzixnak.

@Kandeláber: Ha csak felületesen nézte a vébét, már a totálokból is vágni lehetett, hogy demot mutatnak.

Kandeláber 2013.12.09. 16:05:36

@calabria007: Nagy vagyon mellett bárki biztonságban lehet.
Annak hiányában már kevésbé.
Az izraeli sztoriról a nyolcvanas években láttam egy BBC-s dokufilmet, talán "Dél-Afrika bombája" volt a címe. Azt hiszem nem is bombáról, hanem ágyúból kilőhető nukleáris töltetről beszéltek, amit ki is próbáltak az óceánon. De láttam filmet Eudene TerreBlancheről is, akit a négerek a saját házában öltek meg.
@Bell & Sebastian: Persze. És a "vuvuzela"borzalmas hangja is beugrik. Amellett az "On the spot" két magyar riportere is csinált egy remek kis filmet Dél-Afrikáról, illetve arról, hogy mennyire nincs ott közbiztonság.
Jövőre meg lesz a remek brazil vébé, tegnap sikerült is bemutatkozniuk az ottani nézőknek, ketten kómában vannak.
Nem igazán használ a világnak ez a nagy egyenlősdi.

pocaklakó minimanó 2013.12.09. 17:45:28

@calabria007: "mellesleg a búrokat se hívta senki egyszerűen "betrekkeltek" oszt mindent - fegyverrel - elvettek maguknak amit értek, sok feketéből meg rabszolgát csináltak (...) persze ez rég volt, de hozzátartozik a sztorihoz..."

Mellesleg a mostani népesség zömét alkotó bantu törzseket (zuluk, sothók, szvázik, és a többi) sem hívta senki, egyszerűen fogták magukat, szépen kiszorították a Kalaháriba a náluk gyengébb busmanokat (oppardon, koiszan-nyelvű népeket), elvettek maguknak, amit értek... Persze ez rég volt, de hozzátartozik a sztorihoz...

pocaklakó minimanó 2013.12.09. 17:48:59

@calabria007: "és arról se feledkezzünk el, hogy az bizony zulu-föld volt eredetileg..."

És arról se feledkezzünk meg, hogy NEM VOLT az még inkább eredetileg. A bantu nyelvű népek (melyek közül a zuluk csak a legnépesebb csoportot alkotják) olyan másokat leigázó nép volt, amely ha véletlenül nem fekete lenne, akkor rasszistaként szerepelne a mértékadó liberális sajtóban. De mivel fekete, ezért a rasszista jelző csak a búroknak jár en bloc.

pocaklakó minimanó 2013.12.09. 17:59:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Még nyelvben is: a suriname-iak a holland irodalmi nyelvet tartják, az afrikaans viszont ma már egy önálló nyelv." Na, ja. Annyira, hogy 4 éve adtak ki egy könyvet ezzel a címmel: Woordenboek Surinaams Nederlands. Az ottani is dialektus, mint az afrikaans - mindkettő kölcsönösen érthető a hollandiai hollanddal.

pocaklakó minimanó 2013.12.09. 18:18:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Erről egy afrikaans... "The South African poet writer Breyten Breytenbach, attempting to visualize the language distance to anglophones once remarked that the differences between (Standard) Dutch and Afrikaans are comparable to those between the Received Pronunciation and Southern American English."

Az RP, a standard brit (dél-angliai) "nyelv", míg a másik az USA déli részén elterjedt dialektus. Mégsem állítják, hogy két különböző nyelv lenne. Pedig elvileg akár lehetne is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.09. 22:41:17

"Mi, az MK tagjai, elköteleztük magunkat, hogy megöljük őket, a fehéreket."

Nelson Mandela

közösperonos átszállás 2013.12.10. 08:50:17

@pocaklakó minimanó: "És arról se feledkezzünk meg, hogy NEM VOLT az még inkább eredetileg."

Az eredetileg ott elég nyilvánvalóan azt jelentette, hogy a kérdéses konfliktus (zuluk vs. búrok, tárgyalás, csata) idején már egy jó ideje. Az általad elvárt "eredetileg" értelmetlen fogalom.

közösperonos átszállás 2013.12.10. 08:51:58

@bbjnick: "it could be estimated that nearly 2% of white South Africans have been murdered in the 18 years of democracy. Compare that to the 7518 black people that were murdered by the Apartheid government, which comes to a percentage of 0.02% of the black population. (...)..."

In the vs. by the, ejj, be szép kis csúsztatás!

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 09:02:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Nem az. Nyelvészeti szempontok alapján elég egyértelmű. A másik dolog az, hogy a külön nyelv léte nem ilyenek alapján, hanem politikai megfontolás alapján nyilváníttatott ki.

Vö.: "There is no universally accepted criterion for distinguishing a language from a dialect. A number of rough measures exist, sometimes leading to contradictory results. Some linguists do not differentiate between languages and dialects, using the neutral term ’(language) variety’ to refer to a particular group's way of speaking without taking a position on whether it constitutes a ’language’ or a ’dialect’. The distinction is therefore subjective and depends on the user's frame of reference.
The most common, and most purely linguistic, criterion is that of mutual intelligibility: two varieties are said to be dialects of the same language if being a speaker of one variety confers sufficient knowledge to understand and be understood by a speaker of the other; otherwise, they are said to be different languages."

A fent idézett kölcsönös érthetőség megáll az itt említett két nyelvre.

Örülök, hogy segíthettem.

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 09:06:32

@közösperonos átszállás: "Az általad elvárt "eredetileg" értelmetlen fogalom." Nem az, mivel ha már az eredetre összpontosítunk, akkor eléggé necces olyat felróni a példaként említett konfliktusban negatív színben feltüntetett csoportnak, amilyet felróhatunk a konfliktusban érintett másik csoportnak is egy másik, korábbi esetet illetően.

Azaz másképpen: Nem mérünk kettős mércével. Ha a búrok lenyomták a bantu csoportokat és ezért ők negatívak, úgy éppen annyira negatívak a bantu csoportok is, mert korábban meg ők nyomták le a még eredetibb őslakókat.

Örülök, hogy segíthettem.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.10. 09:35:54

@pocaklakó minimanó:

Tévedsz. Az, hogy mi a nyelv és mi a nyelvjárás NEM nyelvészeti kérdés.

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 10:00:10

Illetve pontosítva: Nyelvészek és nyelvszociológusok.

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 10:02:01

A Schwyzerdütsch most akkor külön nyelv lenne?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.10. 10:25:23

@pocaklakó minimanó:

Én eredetileg nyelvész vagyok, ez az eredeti szakmám. Ugye megbocsátasz, hogy jobban hiszek a nyelvészeti szakirodalomnak, mint anoním kommentelők véleményének?

közösperonos átszállás 2013.12.10. 12:13:48

@pocaklakó minimanó: "Nem az"

Ott épp arról volt szó, hogy felrójuk-e a zuluknak, hogy a tárgyalást elvetve / csak mímelve rátámadtak a búrokra. Mert ugye már ott tartottunk, hogy a búrok kénytelenek voltak önvédeni, pedig csak tárgyalni akartak (és hát nyilván ez lószart-díjas álláspont). Szóval de, az, mert nem tudsz olyan népet mutatni, amely eredetileg ott (vagy máshol) élt volna.

Mellesleg a bantu/zulu népek százakárhány éve valóban rasszisták lehettek _mai_ definíciónk szerint, mint ahogy az akkor élt összes nép az volt (információtartalom tehát nulla, whoa), köztük jónéhány nem négerrel, ugye, mégsem olvashatsz róluk így a liberális sajtóban, úgyhogy ez a megjegyzésed sem igaz. Ha így tudsz segíteni, akkor kérlek, hagyd abba.

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 14:30:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Hát persze. De leginkább akkor fogok hinni neked, ha az anonim szót a következő alkalommal rövid i-vel fogod írni. Köszcsike!

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 14:31:36

@közösperonos átszállás: "...százakárhány éve valóban rasszisták lehettek..." Á, most is azok. Nézz utána. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.10. 14:56:41

@közösperonos átszállás:

Az afrikai feketék legtöbbje nemcsak hogy rasszista, hanem törzsi gondolkodású (tudod, mint a zsidók, a cigányok: az én törzsem, az én vérem ember, a többiek nem azok (gójok, gádzsók stb.)).

"A ruandai népirtás ruandaiak százezreinek szervezett legyilkolása volt 1994-ben. A népirtást főleg két hutu milícia, az Interahamwe és a Impuzamugambi követte el kb. 100 nap alatt, 1994. április 6-ától július közepéig. Legalább 500 000 tuszi és több százezres nagyságrendű mérsékelt hutu vesztette életét.(...) Más becslések szerint a halottak száma 800 000 - 1 000 000 között volt (ebből kb. 10% hutu).(...)

A leggyakrabban véres etnikai konfliktusnak tekintik, melyben a többségben levő hutu milíciák a hutu többségű kormánnyal karöltve etnikai tisztogatást hajtottak végre a kisebbségben levő, de hagyományosan vezető szerepet betöltő tuszik és a mérsékelt, a népirtással egyet nem értő hutukkal szemben. A népirtást erős felbujtó propaganda előzte meg, amelyből kivették részüket a a rádióállomások és az újságok is. A népirtásra vonatkozó figyelmeztető jelek ellenére az Egyesült Nemzetek Szervezete passzív maradt, és a vezető hatalmak sem avatkoztak be. Emiatt sokan bírálták az ENSZ alapelveit, illetve ezek kidolgozóit, és különösen az ENSZ BT tagjait, közöttük főleg a Bill Clinton által vezetett Egyesült Államokat, mint egyedüli szuperhatalmat.

(...)"

hu.wikipedia.org/wiki/Ruandai_n%C3%A9pirt%C3%A1s

A feketék között ez megy évezredek óta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.10. 14:59:49

@bbjnick:

nemcsak hogy rasszista, hanem törzsi gondolkodású = nemcsak hogy rasszista, hanem törzsi gondolkodású is

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 15:11:00

Ó, ha kis hazánk is olyan rasszista lenne, mint pár demokratikus ország, még inkább jogosnak éreznék létüket és munkálkodásukat a jogvédelemre egyedül hivatott szervezetek. :)

közösperonos átszállás 2013.12.10. 15:22:36

@pocaklakó minimanó: "Á, most is azok. "

Csakhogy te eddig azt állítottad, hogy a kérdéses időpontban voltak azok. Íme:

"A bantu nyelvű népek (melyek közül a zuluk csak a legnépesebb csoportot alkotják) olyan másokat leigázó nép volt, amely ha véletlenül nem fekete lenne, akkor rasszistaként szerepelne a mértékadó liberális sajtóban. De mivel fekete, ezért a rasszista jelző csak a búroknak jár en bloc. "

Bocs, hogy arra válaszoltam, amit írtál, és nem arra, amire nagy titokban gondoltál.

közösperonos átszállás 2013.12.10. 15:24:22

@bbjnick: "A feketék között ez megy évezredek óta. "

Tiszta mázli, hogy a fehérek között nem ez ment évezredekig, az utolsó egy-kétszáz év kivételével. :-)

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 15:30:50

@közösperonos átszállás: Ó, ezt a sunnyogásos technikát már ismerem! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.10. 15:48:41

@közösperonos átszállás:

Európában az utolsó törzsszövetség, amely letelepült, mi voltunk, annak is már jó ezer éve.:-) S mi is betagozódtunk a keresztény Európába, amely egy univerzális szellemi-kulturális közösség volt.

Ha olvasol afrikai néprajzot, kultúrantropológiát stb.-t, akkor láthatod, hogy Afrika gyakorlatilag máig a törzsi tagolódás szerint szerveződik, él. A gyarmatosítás alatt ezt lefedte a gyarmatosítok által megteremtett rend, de amint a gyarmatosítók mentek, úgy tértek vissza (gyakran új köntösben) a régi kulturális formák. Afrikában három típusa van a törzsi kultúráknak: a vadászó-gyűjtögető, a pásztor és a földművelő. Ezek közül a földművelő kultúrák a leginkább komplexek, az ő közösségeik a legszervezettebbek, legstrukturáltabbak, ugyanakkor a pásztorkultúrák (jellegükből adódóan) a legdinamikusabbak, legexpanzívabbak. Fekete-Afrika története tkp. a pásztortörzsek egymás közötti harcaiból, ill. a pásztortörzsek és törzsszövetségek fölművelőkultúrák ellen indított rabló- és leigázóhadjárataiból állt. A néhány "nagy" történeti afrikai államalakulat (királyság) is ebbe a képletbe illeszthető bele.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.12.11. 00:33:31

Bréking Mandela temetéséről:

A Sky News szerint a temetésen Obama és [Raul] Castro nemcsak kézfogásuk, de házasságkötésük időpontjáról is megállapodtak:

i.imgur.com/DRKOMsa.jpg

(avagy a királynőt megölni félnetek nem kell)

tevevanegypupu 2013.12.11. 07:35:06

@bbjnick:

Nem csak Fekete-Afrikában helyezkednek a különböző politikainak nevezett irányzatok a törzsi hovatartozás szerint, így megy ez még mindig Észak-Afrikában, az arab államokban sőt Izraelben is..Aki ezt nem érti , és rosszul próbál közeledni, pláne háborúzni, az eleve vesztesként kerül ki, még akkor is, ha esetleg évtizedekig győztesnek hiszi magát.Dél-Afrikában is sok minden történik, de hogy Mandelárol mint a szabadság hőséről és felszabadítóról beszelnek és így ünneplik a világban, az tragikomikus.

közösperonos átszállás 2013.12.11. 08:59:00

@pocaklakó minimanó: "Ó, ezt a sunnyogásos technikát már ismerem! :) "

Sunnyogás? Bocs, hogy nem hagylak eltérni a tárgytól. :-)

@bbjnick: "Európában az utolsó törzsszövetség, amely letelepült, mi voltunk, annak is már jó ezer éve.:-)"

A hutuk meg a tuszik is többmilliós törzsek, erős a gyanúm, hogy azért ez nem a húsz-harmincezres magyar törzsek kategóriája már. :-) Egy milliós népesség teljesen máshogy működik, mert teljesen máshogy is kell működnie.

"S mi is betagozódtunk a keresztény Európába, amely egy univerzális szellemi-kulturális közösség volt."

Értem, tehát ha Afrikában a négerek ölik egymást, mert az egyik tuszi, a másik meg hutu, akkor azok ennyit tudnak, náluk még mindig tradicionális törzsek vannak és azért, viszont a szerbek vs. horvátok az a modern ember szellemi-kulturális identitásproblémája, s mint ilyen, tök más.

Alfőmérnök 2013.12.11. 09:40:12

@tevevanegypupu: Na látja, erről szívesen olvasnék magától, mivel ott élt egy ideig.

thetriggerhappy 2013.12.11. 13:46:48

@bbjnick:

bazdmeg, képes voltál berakni egy vállaltan náci videót egy vállaltan náci énekesnő dalával súlyosbítva? és ez mit igazol?
ki mondta, hogy dél-afrikában nincs zűr?
dél-afrika pont nem az az egyszerű hely, amit a szokásos pc-náci klisékkel le lehet írni.

thetriggerhappy 2013.12.11. 13:56:01

@calabria007:

azért ez sem teljesen igaz. a voortrekkerek előtt nem sok minden volt arra, a mai fokváros környékén pld a bantuk uolyan betelepült gyarmatosítók mint a fehérek, legalábbis a khoiokhoz képest. de transvaal sem volt éppen egy nyüzsgő vidék.
ezért mondom, hogy talán illene elszakadni az egyszerű sémáktól.

thetriggerhappy 2013.12.11. 13:57:59

@bbjnick:

és svájci? meg amerikai? és ausztrál?
miért ne létezhetne dél-afrikai nemzet? mert neked nem tetszenek a büdös niggerek? megjegyzem, hogy pont az afrikaanerek is egy ilyen szedett-vedett nép. kicsit hollandok, kicsit franciák, kicsit németek, van ott minden.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:00:54

@bbjnick:

milyen érdekes, hogy ha a búr-fekete ellentét kerül szóba, a máskor oly harcos palesztin jogvédők, hogy átalakulnak.
a korábban belinkelt videón meg külön öröm a zsidózást olvasni abban a tudatban, hogy az apartheid dél-afrikának izrael volt az egyik legkomolyabb partnere.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 14:01:52

@thetriggerhappy: Kire gondol? Anika Smitre? Ja, őt megölte egy fekete.

en.wikipedia.org/wiki/Anika_Smit

Még jó, hogy nem Vízentál lövette agyon a gonosz nácinőt!

(Elment a maga esze teljesen, vagy mi?)

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:06:32

@bbjnick:

szerintem talán kezd el olvasgatni dél-afrika történetét mielőtt okoskodsz.
a beidézett fehér genocídium pedig szomorú, vannak benne igazságok, de valamiért böki a ccsőröm, hogy itthon nem tulajdonítasz olyan nagy jelentőséget az itt rmisztő példaként felhozott internetes kommenteknek pld.
a gyilkosságok meg uígy érintik a pénzesebb feketéket is. ha ők lennének az elhagyatott farmokon, őket gyilkolászná a sok szintén fekete nincstelen állat.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:22:50

@Meglehet ott se vótam:

ebben kb minden benne van, amit az apartheidről és dél-afrikáról fingot nem tudó nácik képzelnek dél-afrikáról.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 14:23:38

@thetriggerhappy: Jól látja, vannak bizonyos párhuzamok. Az ausztrál-amerikai módszer bezzeg sokkal haladóbb volt, mint az apartheid.

A teljes kiirtás széléről párat még visszalehetett nemesíteni emléktárgy árusnak.

Magyarországra nincs valami használható ötlete, azon felül, hogy imá..., izé tanuljanak és dolgozzanak?
Télen ücsörgés a meleg padban már megvan.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:30:22

@tesz-vesz: martin legassick, pik botha, mary-louise hooper, eleanor kasrils. csupa zsidó.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:35:44

@Bell & Sebastian:

érdekes, én fényképeztem apartheid sa zászlót a fokvárosi erődön (valamiért ők nem száműzték egy városhatáron kívül eső történelmi emlékparkba), vettem kitűzőt (szeretem a zászlókat) és nagy érdeklődéssel látogattam meg a voortrekker emlékművet is, ahol az összes búr államocska zászlóját volt szerencsém megismerni.
gondolom te is oda-vissza bejártad már dél-afrikát cape provincetól piet retiefig és vissza.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:38:44

@Bell & Sebastian:
kitörlődött amit írtam úgyhogy újra.
szóval, nekem volt szerencsém az apartheid éra zászlaját látni a fokvárosi erődön (valamiért nem paterolták ki egy városhatáron túli emlékparka), vettem ilyen kitűzőt (szeretem a zászlókat, vettem mást is), bejártam a voortrekker emlékművet, ahol megismertem az összes valaha létezett búr államocska zászlóját, de gondolom, hogy ezzel semmi újat nem mondok neked, aki szintén bejárta dél-afrikát cape provincetól piet retiefig és vissza.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:43:20

@pocaklakó minimanó:

és ez a része is igaz.
a bbjnick féle nácik pont olyan idegesítőek ebben a sztoriban mint a bono vox féle bamba idealisták.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 14:49:57

@thetriggerhappy: Maga nagy világutazó lehet, meseállatra is lődözött, vagy csak oda akart alíjázni?
Oszt koncentrációs tábor búroknak van-e? Nem olyan utólag hozzáépített, hanem autentikus.

(Használjon Lazarust, nincs több elveszett hozzászólás, csak a haja áll.)

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:50:40

@Bell & Sebastian:

a dalt saga énekli. ode to a dying people. egy nyíltan, nem sunnyogva náci énekesnő.
anika smit meg több van/volt, érdemes lenne jól guglizni. akit megöltek, az egy 17éves diáklány. ja és nem mellesleg ha jól tudom a volt fiúja, egy fehér ölte meg. tudod, vannak ott ám pistoriusok is, nem csak emberevő zuluk.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:52:22

@Bell & Sebastian:

saga: ode to a dying people. egy nyíltan náci énekesnő.
az anika smit név kb olyan mint az, hogy kovács anna, ezt érdemes lenne észben tartani guglizáskor. a maggyilkolt 17 éves diáklányt pedig ha jól tudom a volt fiúja, egy fehér srác ölte meg.
tudod, pistorius sem egy emberevő zulu.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 14:56:15

@thetriggerhappy: Úgy osztogatja itt a náci -jelzőket, mint valami magas kitüntetést. Nem szabadult még fel, vagy mi van? Ha nem nemzeti szocializmusálló, akkor csak torz képe lehet a valóságról.

Akar állást skanzenben? Tud talicskát tolni?

thetriggerhappy 2013.12.11. 15:06:11

@Bell & Sebastian:

gondolom ismered azt a bölcs dakota mondást a kacsának látszó lényekről....
de milyen vidám, hogy ezen akadsz csak ki!

Bell & Sebastian 2013.12.11. 15:21:25

@thetriggerhappy: Javítom.

www.iol.co.za/news/crime-courts/crime-in-2010-another-year-of-tears-1.1006382?showComments=true

Mit akar mondani? Hogy nem létezik Dél-Afrikában búr genocídium? Cigánybűnözés sincs. Még ilyen szó sincs.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 15:27:30

@Bell & Sebastian: A dél-afrikai népi mozgalom éppen lenyesi a dél-afrikai nép testéről az őket fojtogató német, azaz zsidó, vagyis búr hígzulut.

Mandela meg egy igazi mélyzulu.

Az ilyesmi nem kelthet megütközést egy megrögzött népi számára.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 15:41:45

@Counter: Csak nem azt akarja mondani, hogy bestiális módon gyilkolni kell(ene) a németet / zsidót / búrt?

Amit maga párhuzamba állít és igyekszik a nyakamba varrni, az bizony a saját tévhite. A múlt kivetülése, téves projekció. Az elmebajának lényege.

Magára mondja az orosz, tipikusan cionista náci.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 16:15:16

@Bell & Sebastian: Én ilyet nem mondtam és nem is akarok mondani. Igaz, népinek se tartom magam.

Azt viszont, gondolom, belátja, hogy azok a búrok, akik kb. pont akkoriban telepedtek rá a mélyzulukra, amikor a magyar nép törzsökeire a galiciánerek meg a tömegesen özönlő svábok, semmivel se kevésbé népidegenek Dél-Afrikában, mint itt a galiciánerek és a németek.
Ahhoz, hogy a megnyomorított törzsök újra egészséges, friss sarjakat rügyezzen, ezeknek az idegen betelepülőknek valahogy mennie kell. Mármint ha népi volnék és túl sok Németh Lászlót meg Szabó Dezsőt olvastam volna, így gondolnám.

Mondjuk Szabó Dezsőből meg Németh Lászlóból nem lett Mandela. De hogy ez rajtuk múlott volna...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 17:02:17

@thetriggerhappy: @Counter:

Az a maguk problémája/az a ti problémátok, semmi más, hogy maguk/ti tényleg virtigli fajgyűlölők/fajgyűlölők vagytok. Így soha nem fogják/fogjátok tudni megérteni azt, aki pedig nem az.

Ez van.

thetriggerhappy 2013.12.11. 20:33:12

@bbjnick:

szerintem ezzel a hatalmas viccel le is zárhatjuk ezt a debil vitát. te egész egyszerűen beteg vagy.

thetriggerhappy 2013.12.11. 20:35:11

@Bell & Sebastian:

eszement bűnözés létezik, amint azt a belinkelt cikk is mutatja, amitől pont uúgy szenved a fekete és a fehér áldozat is.
de kíváncsi lennék, hogy te mit olvastál ki belőle? vagy csak jól esett linkelni vmit?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 21:04:36

@bbjnick: Azért volnék fajgyűlölő, mert a fehérellenes zulu/fekete népi mozgalomban felismerni vélem a magyar népi mozgalom fontos vonásait?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 22:04:03

@thetriggerhappy:

Szerintem te vagy beteg --- nem kicsit, nagyon.

thetriggerhappy 2013.12.11. 22:15:38

@bbjnick:

én már csak nevetgélek rajtad. náci videókat linkelsz érvként, niggerezel, fekázol, majd engem fajgyűlőlőzől le....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 22:33:57

@thetriggerhappy:

Miről beszél Mister?

"...About 50 people on average are murdered in South-Africa per day, of which at least 20 of them are white (95+ % black on white murder rate). Please take into consideration that white people make up only 9% (4 500 000) of the demographics in South-Africa and therefore the white murder rate in South-Africa is quite significant..."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 22:46:02

@thetriggerhappy:

Nyilván csak nevetgélni és handabandázni tudsz, mert, személyiségzavaros fajgyűlölő révén, nem tudsz tisztességes válaszokat adni az itt szóbakerülő problémákra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 22:53:28

@Counter:

A magyar népi mozgalomra valóban az volt a jellemző, hogy gyilkolásra uszító indulókat énekeltek, csoportosan családokra törtek rá, azokat megkínozták, megerőszakolták, megcsonkították, elevenen megnyúzták, megégették stb.

Ha életében csak három mondat Németh Lászlót vagy Szabó Dezsőt vagy bármit, aminek a népi mozgalomhoz bármiféle köze van olvasott volna, még megérteném, hogy járatja itt a pofáját...

Alfőmérnök 2013.12.11. 23:14:49

@bbjnick: Egyet kell értenem, a magyar népi mozgalommal szemben sok kritika megfogalmazható, de a párhuzam semmiképpen nem állja meg a helyét.
Bibó (szerintem korrekt) értékelése:

"Végül van a zsidósághoz való viszonyulásnak egy, a fentiekben említeni elmulasztott, egyébként jellegzetesen magyar jellegű és magyarországi eredetű variációja, és ezt úgy nevezhetném, hogy a Szabó Dezső-i álláspont. E szerint a nagyméretű és nagy tömegű zsidó és német asszimiláció a magyar nemzet számára egy túlzott, nehezen megemészthető és egészségtelen jelenségeket okozó folyamat volt, és ezt többé-kevésbé ellenséges és kritikus formában kollektíve felrótta mind Szabó Dezső, aki ezt rendkívül szélsőséges indulati hangszereléssel tette, mind pedig az ő nyomán a népi mozgalom értelmiségi részében sokan. Ennek legkiemelkedőbb és legnívósabb képviselője éppen Németh László volt, s idesorolható Féja Géza és Kodolányi János is. Hozzá kell tennem, hogy Szabó Dezsőnek ezekben a kirohanásaiban az asszimilált németek, a svábok elleni kirohanások voltak mindig az élesebbek, a maróbbak és a szellemesebbek, úgyhogy a magyar zsidó szellemi élet majdnemhogy egy bizonyos derült elnézéssel fogadta Szabó Dezsőnek e tekintetben amúgy is a hivatalos Magyarország részéről visszhangtalanul maradt állásfoglalásait. Németh László ilyen irányú állásfoglalása lényegileg az 1939-ben megjelent Kisebbségben című művében van összefoglalva, és meg kell vallanom, hogy én azzal akkor teljes mértékben egyetértettem. Azóta évek alatt kialakult az az álláspontom, hogy minden, a zsidóságra mint kollektívumra irányuló kritika és a zsidóság kollektív megváltozására, megjavulására {3-307.} irányuló fölszólítás eleve hibás, téves és helytelenítendő valami, mert minden, ami egyáltalán kollektív zsidó magatartásnak minősíthető, valamilyen formában a zsidóság történeti sorsának és a környezet iránta való magatartásának a függvénye. Ezenfelül teljes mértékben hiba volt 1939-ben, vagyis a hitleri árnyék legteljesebb kiterjedésének idején minden olyan gondolatmenet, amelyik Magyarországon a német és zsidó asszimilációt analóg jellegű és analóg módon felróható jelenségként kezelte, még akkor is, ha egy ilyen állásfoglaláshoz az adott esetben még némi bátorság is volt szükséges."
mek.niif.hu/02000/02043/html/457.html

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 07:35:23

@bbjnick: Ezen kívül más jellemző nincs, vagy az ebben megmutatkozó különbség minden egyes hasonlatosságot felülír?

Van egy törzsökös népesség, és van egy kívülről rájuk települő, elütő kultúrájú, magát civilizátorként beállító táj- és népidegen népesség. Ez utóbbi aztán magához ragadja a szellemi, politikai és vagyoni vezető pozíciókat, a törzsökös népességet elnyomja, elfojtja, érvényesülését így vagy úgy akadályozza – épp úgy, ámde sokkal keményebben, mint ahogy a zsidók és németek azt a magyarokkal tették a népiek sztorija szerint.

A fekete zulu nép egy kicsit máshogy jelzi a búroknak, hogy ideje volna ennek véget vetni, mint ahogy a magyar jelezte a németeknek és zsidóknak. Kevesebb Szabó Dezső, kevesebb numerus clausus, ámde több erőszak, több machete – ez igaz, de ez nem olyan jelentős különbség eszmetörténetileg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.12. 12:41:01

@Counter:

No, hát ha nincs jelentős különbség, akkor folytasson maga eszmetörténeti vitákat, maga agyhalott, a macsetés zulukkal!

Alfőmérnök 2013.12.12. 13:06:33

@bbjnick: Többé-kevésbé egyetértek, Bibó mélyen refi volt. Azért az nem teljesen igaz, hogy eltűnt. Pl.
bibotarsasag.blogspot.hu/2011/09/konferenciak.html

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 13:08:29

@bbjnick: Kit érdekelnek az eszmetörténeti viták, ha egy törzsökös nép hazájában való szabad fejlődése a tét?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 14:20:14

@bbjnick: Már nagyon éhes?

Képzelje, azt hallottam, hogy az a néhány százaléknyi fehér valósággal megszállta az üzleti életet Dél-Afrikában. Az ügyvédek és az orvosok között is számarányukon felül képviseltették magukat, de nagy kiterjedésű földeket is birtokoltak.
Eközben az őshonos feketéket kiszorították...

A helyzet megérett egy radikális numerus claususra, nemdebár?
Én, ha népi volnék, mint maga, a népi dél-afrikaiakkal volnék. Persze a túlkapásokat nem támogatnám, de azért úgy gondolnám, hogy a véleményünk kialakításával várni kellene az egész helyzet átlátásáig.

pocaklakó minimanó 2013.12.12. 14:40:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: A te problémád meg más. De legalább "nyelvész" vagy. :)

pocaklakó minimanó 2013.12.12. 14:40:54

@közösperonos átszállás: "Bocs, hogy..." Semmi gond. Bocs, hogy feltételeztem, hogy képes vagy általánosításra. :)

pocaklakó minimanó 2013.12.12. 14:42:21

@Counter: Most akkor te voltaképpen támogatod a numerus clausust?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 15:00:57

@pocaklakó minimanó: Csak egy trollt etetek, és az most bbjnick. Várj a sorodra!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.12. 16:19:31

az milyen már hogy a zeneszám közben jön a reklám a dailymotionon és megszakítja a zenét? :D

pocaklakó minimanó 2014.01.10. 15:43:14

@Counter: "Várj a sorodra!" Befejezted már vagy csak szimplán elosontál szégyenedben?
süti beállítások módosítása