Mister Mandela – pár mondat a szabadságról
2013. december 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Mister Mandela – pár mondat a szabadságról

mandela.jpg

„There is no passion to be found playing small – in settling for a life that is less than the one you are capable of living.” (Nelson Mandela)

Ez a poszt nem az apartheid zsákutcája utáni Dél-Afrika zsákutcáiról szól. Ez a poszt nem Mandela méltatlan utódairól szól. Ez a poszt nem a nemzetközi pol-celebvilág által piedesztálra emelt, életnagyságúnál nagyobbra méretezett, márványba faragott, tökéletesre csiszolt Mandela-szoborról szól.

Ez csak egy poszt Nelson Mandeláról, az egyszeri emberről, a thembu törzsfőnök fiáról, az igazságtalanságra érzékeny fiatal jogászról, a bátor aktivistáról, a nézetei miatt 27 évig börtönben ülő 46664-es fogolyról, az apartheid bukását követő első elnökről, aki nem engedte polgárháborúba, megtorlásba süllyedni az országát. Ez egy poszt egy nem tévedhetetlen emberről, aki megértően, bár idővel némi távolságtartással beszélt a kommunista eszmékről. Persze tudjuk, a radikális baloldaliság, a kommunizmus nagyon mást jelentett a gyarmati világban, mint Közép-Európában.

Ez poszt leginkább arról a Nelson Mandeláról szól, aki a Robben-sziget hírhedt börtönében ült társaival. Mandela 1964-es szigetre érkezése idején a börtönlakók engedélyt kértek a focizásra. Az őrök eleinte ételmegvonással büntették azokat, akik focizni akartak. Három év után végül engedélyezték nekik a játékot. A rabok labdarúgó szövetséget alakítottak, alapszabályt írtak, etikai bizottságot szerveztek. Demokráciát építettek az apartheid legsötétebb zugában. És a focizó rabok a börtönszigeten használt rabszámok helyett a Mr. megszólítással fordultak egymáshoz. Emberi méltósággal, tisztelettel. Talán Mr. Mandela hatására.

Ez a poszt Mandela úrról szól. Az apartheid rossz volt. Aki ellene küzdött, a jó oldalt választotta. Mandela a szabadságért több évtizedes rabságot vállalva, a szűkebb ösvényt, a nehezebb utat választva a jó harcot harcolta egész életében.

OK, Edge, play the blues.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr185680002

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dél-Afrikáról 2014.01.12. 11:49:49

Kissé rendhagyó témát választottunk mára, okkal. „Historia est magistra vitæ” (Cicero). Dél-Afrika valódi történetét mindannyiunknak ismernie kell, hogy nota bene, láthassuk mit művelhet egy gyönyörű országgal egy sátáni eszme, amely mint egy vír...

Trackback: Nelson Mandela: Öljétek meg a búrokat! 2013.12.08. 11:47:14

„A gyilkosságoknak leginkább kitett csoport a világon, bőrszíntől függetlenül, a dél-afrikai farmerek, akiket gyakran több órás kínzások után mészárolnak le. 100 000 farmerre évente 313 gyilkosság jut, amely négyszer több, mint az egyéb kisebbségeket é...

Trackback: Mister Mandela – pár mondat a szabadságról 2013.12.07. 11:52:01

Mandela a szabadságért több évtizedes rabságot vállalva, a szűkebb ösvényt, a nehezebb utat választva a jó harcot harcolta egész életében.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoplita 2013.12.08. 20:06:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Miért nem inkább anyád anális szüzességét próbálod megszüntetni, te faszfej?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.08. 20:31:59

Eközben egy kevésbé ismert, egzotikus, ismeretlen országban, távol a mandiner belvárosi szerkesztőségétől:
kuruc.info/r/26/121096/
kuruc.info/r/35/121253/
kuruc.info/r/20/121248/
kuruc.info/r/20/121116/

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.08. 20:33:21

@Holger Hartland: Kevésbé ismert ismeretlen. :) Na jó. A lényeg, hogy nem kell Dél-Afrikába mennünk. Itt van Dél-Afrika.

hoplita 2013.12.08. 20:35:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Nem, a hülye te vagy, te korcs geci.
Illetve, inkább nem is hülye, hanem egy irtandó hulladék. Fussunk össze és megkíméllek a lét további kínjától, eláslak és lebetonozlak. Komolyan, grátisz és még élvezni is fogom.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.08. 20:49:26

@Holger Hartland:
1. A vádemelés elhalasztása nem a vád mellőzése.
2. Ezek szerint ippeg belefértek a 3 évbe. Halleluja. Valami azért nagyon el lehet sercintve a büntető igazságszolgáltatásban, már megint mit csináltak ennyi ideig? Iratfolyóméterre kapnak prémiumot?
3. Ez szar, de nem Dél-Afrika.
4. Ezt meg nem értem, láttam az ilyesféle híreket, de egyszerűen meghaladja a jóhiszeműségemet. Ilyet nem hogy a valóságos, de a képzelt szdsz-es oktatáspolitika se produkált. Nem tudom, ki találta ezt ki, de sürgősen hagyja abba és tiltsák el a közhivatalától...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 20:59:07

@hoplita:

Anyukád és az osztályfőnököd tudja, hogy ilyeneket írsz a neten???

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.08. 21:18:34

@Counter: Persze, hogy ez nem Dél-Afrika. Kezdjük ott, hogy mi az északi félgömbön vagyunk és Európában. Retorikai túlzásról még nem hallott? Arról van szó, hogy miközben itt egy távoli ország politikusáról szipognak, Magyarországon a magukat demokratikusnak nevező politikai erők (a Fidesz is) bizonyos problémákat egyszerűen leszarnak, bizonyos választói csoportokat leszarnak, és úgy marják el őket a demokráciától és úgy rombolják a procedurális igazságszolgáltatásba vetett maradék bizalmukat, hogy direkt se lehetne jobban.

calabria007 (törölt) 2013.12.08. 23:51:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

a helyi "numerus clausus"-ról (affimative action-nak becézik arrafelé...)

mi a véleményed?

‘Reverse apartheid’: South Africa’s white slums
www.euronews.com/2013/12/08/reverse-apartheid-south-africa-s-white-slums/

Kandeláber 2013.12.09. 10:08:04

Mandula elvbarátai módszeresen mészárolják a fehéreket, amióta a fekák uralkodnak Dél-Afrikában.
Talán ő nem uszította őket, de a volt felesége Winnie igen.
Dél-Afrika Rhodesia sorsára fog jutni, ahonnan elüldözték a fehéreket, a maradékot pedig módszeresen kiirtják.
A gazdaság sehol, mert a bozótlakók még véletlenül sem akarnak dolgozni.
www.youtube.com/watch?v=DaTDEbvSUMQ

calabria007 (törölt) 2013.12.09. 10:17:26

azért az komikus vhol, hogy a sok "nép-nemzeti" kommer, hogy csinál bohózatot a saját "elveiből"...

hisz - egyébként - non-stop olyan böszmeségeket ismételgetnek ami 100%-ban összhangban van az Afrikai Nemzeti Kongresszus keményvonalasai által hangoztatott őrültségekkel

ellenben ha a feketék hangoztatják ezeket az őrültségeket - amiket egyébként magyar viszonylatban ők is teljes mellszélességgel _képviselnek_ - akkor pillanatok alatt fenemód kritikusak lesznek...

Bell & Sebastian 2013.12.09. 12:24:13

Próbáljon manapság valaki Oranje vagy Tranvaal zászlót lengetni Dél-Afrikában, pont úgy fog járni, mintha holokausztot tagadott volna Európában. Magyarázkodhat gyöngyvirágtól lombhullásig.

Ez a hogy is hívják, aki most megtért őseihez, valami főszereplő volt a helyi bábszínházban.
Most nagyon siratják a gazdái, tömhetnek ki újat maguknak, kenderkóccal.

Ha Dél-Afrika erőforrásait holnap is uralni akarják.

Ezt a sztorit és szépen eladták a sok hülye, e.manci jogvédőnek, basszák meg, hátha szaporodik.

Kandeláber 2013.12.09. 14:28:17

@Bell & Sebastian: Nagyon elcseszték ezt a dél-afrikai fehérek.
Ha '64 körül fölkötik ezt a Mandulát, talán még most is vígan működik az apartheid.

Bell & Sebastian 2013.12.09. 14:50:57

@Kandeláber: Idáig egyetlen, Dél-Afrikát jól ismerővel találkoztam, aki ugyanezt mondta.

Csak el ne felejtsük, az angolok kezdték bolygatni (kívülről) az ottani erőviszonyokat. A Nagypáholy árnyékából nincs menekvése senkinek.

Farizeus egy világ, hazug disznóságoktól hemzseg minden nekrológ, privátban meg elküldenének a picsába minden bokszost. Eggyel kevesebb.

Kandeláber 2013.12.09. 15:39:33

@Bell & Sebastian: Nem ismerem jól Dél-Afrikát, csak olvasmányokból és ismerősök elbeszéléseiből gondolom úgy, hogy egy kicsit képben vagyok.
'92 tájban egy onnan menekülni vágyó - angol feleséggel és gyerekkel rendelkező - magyar srác kétségbeesetten mondta sörözés közben itt Pesten, hogy szerinte a fekák bosszúhadjáratba fognak kezdeni.
És milyen igaza volt.
Az itteni, Mandeláért könnyeket morzsolgatók feltehetően nem sajnálják a felégetett farmjaikon lemészárolt fehéreket. Rhodesiáról pedig feltehetően nem is hallottak.
Mert az olyan snassz, ez a Mandula meg egy olyan cuki kis öregember volt.

calabria007 (törölt) 2013.12.09. 15:46:27

@Kandeláber:

speciel pont Zimbabwe tükrében lehet értékelni Dél-Afrikát...

az egyezséget tető alá hozó hipergazdag fehérek egyébként nagyon jól jöttek ki ebből a sztoriból

a vagyonuk és a befolyásuk megmaradt

vidáman élik életüket

pl. az utolsó fehér elnök ma is 5 (!!!) _fekete_ _szolga_ társaságában éli a dúsgazdag luxuséletét....

en.wikipedia.org/wiki/F._W._de_Klerk

gondolom nagy vagyon mellett a biztonság sem olyan nagy gond...

calabria007 (törölt) 2013.12.09. 15:49:10

@tesz-vesz:

a nagy barátság sohasem volt titok

Atomfegyvert ajánlott Izrael Dél-Afrikának
www.mult-kor.hu/20100525_atomfegyvert_ajanlott_izrael_delafrikanak

Bell & Sebastian 2013.12.09. 15:54:37

@calabria007: Páncélozott autóikban és fallal körülvett lakóparkjaikban, többnyire.

Csak a távnyitós kapura kell ügyelni, mert ha elromlik és ki kell szállni, máris lőttek az idilli anzixnak.

@Kandeláber: Ha csak felületesen nézte a vébét, már a totálokból is vágni lehetett, hogy demot mutatnak.

Kandeláber 2013.12.09. 16:05:36

@calabria007: Nagy vagyon mellett bárki biztonságban lehet.
Annak hiányában már kevésbé.
Az izraeli sztoriról a nyolcvanas években láttam egy BBC-s dokufilmet, talán "Dél-Afrika bombája" volt a címe. Azt hiszem nem is bombáról, hanem ágyúból kilőhető nukleáris töltetről beszéltek, amit ki is próbáltak az óceánon. De láttam filmet Eudene TerreBlancheről is, akit a négerek a saját házában öltek meg.
@Bell & Sebastian: Persze. És a "vuvuzela"borzalmas hangja is beugrik. Amellett az "On the spot" két magyar riportere is csinált egy remek kis filmet Dél-Afrikáról, illetve arról, hogy mennyire nincs ott közbiztonság.
Jövőre meg lesz a remek brazil vébé, tegnap sikerült is bemutatkozniuk az ottani nézőknek, ketten kómában vannak.
Nem igazán használ a világnak ez a nagy egyenlősdi.

pocaklakó minimanó 2013.12.09. 17:45:28

@calabria007: "mellesleg a búrokat se hívta senki egyszerűen "betrekkeltek" oszt mindent - fegyverrel - elvettek maguknak amit értek, sok feketéből meg rabszolgát csináltak (...) persze ez rég volt, de hozzátartozik a sztorihoz..."

Mellesleg a mostani népesség zömét alkotó bantu törzseket (zuluk, sothók, szvázik, és a többi) sem hívta senki, egyszerűen fogták magukat, szépen kiszorították a Kalaháriba a náluk gyengébb busmanokat (oppardon, koiszan-nyelvű népeket), elvettek maguknak, amit értek... Persze ez rég volt, de hozzátartozik a sztorihoz...

pocaklakó minimanó 2013.12.09. 17:48:59

@calabria007: "és arról se feledkezzünk el, hogy az bizony zulu-föld volt eredetileg..."

És arról se feledkezzünk meg, hogy NEM VOLT az még inkább eredetileg. A bantu nyelvű népek (melyek közül a zuluk csak a legnépesebb csoportot alkotják) olyan másokat leigázó nép volt, amely ha véletlenül nem fekete lenne, akkor rasszistaként szerepelne a mértékadó liberális sajtóban. De mivel fekete, ezért a rasszista jelző csak a búroknak jár en bloc.

pocaklakó minimanó 2013.12.09. 17:59:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Még nyelvben is: a suriname-iak a holland irodalmi nyelvet tartják, az afrikaans viszont ma már egy önálló nyelv." Na, ja. Annyira, hogy 4 éve adtak ki egy könyvet ezzel a címmel: Woordenboek Surinaams Nederlands. Az ottani is dialektus, mint az afrikaans - mindkettő kölcsönösen érthető a hollandiai hollanddal.

pocaklakó minimanó 2013.12.09. 18:18:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Erről egy afrikaans... "The South African poet writer Breyten Breytenbach, attempting to visualize the language distance to anglophones once remarked that the differences between (Standard) Dutch and Afrikaans are comparable to those between the Received Pronunciation and Southern American English."

Az RP, a standard brit (dél-angliai) "nyelv", míg a másik az USA déli részén elterjedt dialektus. Mégsem állítják, hogy két különböző nyelv lenne. Pedig elvileg akár lehetne is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.09. 22:41:17

"Mi, az MK tagjai, elköteleztük magunkat, hogy megöljük őket, a fehéreket."

Nelson Mandela

közösperonos átszállás 2013.12.10. 08:50:17

@pocaklakó minimanó: "És arról se feledkezzünk meg, hogy NEM VOLT az még inkább eredetileg."

Az eredetileg ott elég nyilvánvalóan azt jelentette, hogy a kérdéses konfliktus (zuluk vs. búrok, tárgyalás, csata) idején már egy jó ideje. Az általad elvárt "eredetileg" értelmetlen fogalom.

közösperonos átszállás 2013.12.10. 08:51:58

@bbjnick: "it could be estimated that nearly 2% of white South Africans have been murdered in the 18 years of democracy. Compare that to the 7518 black people that were murdered by the Apartheid government, which comes to a percentage of 0.02% of the black population. (...)..."

In the vs. by the, ejj, be szép kis csúsztatás!

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 09:02:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Nem az. Nyelvészeti szempontok alapján elég egyértelmű. A másik dolog az, hogy a külön nyelv léte nem ilyenek alapján, hanem politikai megfontolás alapján nyilváníttatott ki.

Vö.: "There is no universally accepted criterion for distinguishing a language from a dialect. A number of rough measures exist, sometimes leading to contradictory results. Some linguists do not differentiate between languages and dialects, using the neutral term ’(language) variety’ to refer to a particular group's way of speaking without taking a position on whether it constitutes a ’language’ or a ’dialect’. The distinction is therefore subjective and depends on the user's frame of reference.
The most common, and most purely linguistic, criterion is that of mutual intelligibility: two varieties are said to be dialects of the same language if being a speaker of one variety confers sufficient knowledge to understand and be understood by a speaker of the other; otherwise, they are said to be different languages."

A fent idézett kölcsönös érthetőség megáll az itt említett két nyelvre.

Örülök, hogy segíthettem.

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 09:06:32

@közösperonos átszállás: "Az általad elvárt "eredetileg" értelmetlen fogalom." Nem az, mivel ha már az eredetre összpontosítunk, akkor eléggé necces olyat felróni a példaként említett konfliktusban negatív színben feltüntetett csoportnak, amilyet felróhatunk a konfliktusban érintett másik csoportnak is egy másik, korábbi esetet illetően.

Azaz másképpen: Nem mérünk kettős mércével. Ha a búrok lenyomták a bantu csoportokat és ezért ők negatívak, úgy éppen annyira negatívak a bantu csoportok is, mert korábban meg ők nyomták le a még eredetibb őslakókat.

Örülök, hogy segíthettem.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.10. 09:35:54

@pocaklakó minimanó:

Tévedsz. Az, hogy mi a nyelv és mi a nyelvjárás NEM nyelvészeti kérdés.

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 10:00:10

Illetve pontosítva: Nyelvészek és nyelvszociológusok.

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 10:02:01

A Schwyzerdütsch most akkor külön nyelv lenne?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.10. 10:25:23

@pocaklakó minimanó:

Én eredetileg nyelvész vagyok, ez az eredeti szakmám. Ugye megbocsátasz, hogy jobban hiszek a nyelvészeti szakirodalomnak, mint anoním kommentelők véleményének?

közösperonos átszállás 2013.12.10. 12:13:48

@pocaklakó minimanó: "Nem az"

Ott épp arról volt szó, hogy felrójuk-e a zuluknak, hogy a tárgyalást elvetve / csak mímelve rátámadtak a búrokra. Mert ugye már ott tartottunk, hogy a búrok kénytelenek voltak önvédeni, pedig csak tárgyalni akartak (és hát nyilván ez lószart-díjas álláspont). Szóval de, az, mert nem tudsz olyan népet mutatni, amely eredetileg ott (vagy máshol) élt volna.

Mellesleg a bantu/zulu népek százakárhány éve valóban rasszisták lehettek _mai_ definíciónk szerint, mint ahogy az akkor élt összes nép az volt (információtartalom tehát nulla, whoa), köztük jónéhány nem négerrel, ugye, mégsem olvashatsz róluk így a liberális sajtóban, úgyhogy ez a megjegyzésed sem igaz. Ha így tudsz segíteni, akkor kérlek, hagyd abba.

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 14:30:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Hát persze. De leginkább akkor fogok hinni neked, ha az anonim szót a következő alkalommal rövid i-vel fogod írni. Köszcsike!

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 14:31:36

@közösperonos átszállás: "...százakárhány éve valóban rasszisták lehettek..." Á, most is azok. Nézz utána. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.10. 14:56:41

@közösperonos átszállás:

Az afrikai feketék legtöbbje nemcsak hogy rasszista, hanem törzsi gondolkodású (tudod, mint a zsidók, a cigányok: az én törzsem, az én vérem ember, a többiek nem azok (gójok, gádzsók stb.)).

"A ruandai népirtás ruandaiak százezreinek szervezett legyilkolása volt 1994-ben. A népirtást főleg két hutu milícia, az Interahamwe és a Impuzamugambi követte el kb. 100 nap alatt, 1994. április 6-ától július közepéig. Legalább 500 000 tuszi és több százezres nagyságrendű mérsékelt hutu vesztette életét.(...) Más becslések szerint a halottak száma 800 000 - 1 000 000 között volt (ebből kb. 10% hutu).(...)

A leggyakrabban véres etnikai konfliktusnak tekintik, melyben a többségben levő hutu milíciák a hutu többségű kormánnyal karöltve etnikai tisztogatást hajtottak végre a kisebbségben levő, de hagyományosan vezető szerepet betöltő tuszik és a mérsékelt, a népirtással egyet nem értő hutukkal szemben. A népirtást erős felbujtó propaganda előzte meg, amelyből kivették részüket a a rádióállomások és az újságok is. A népirtásra vonatkozó figyelmeztető jelek ellenére az Egyesült Nemzetek Szervezete passzív maradt, és a vezető hatalmak sem avatkoztak be. Emiatt sokan bírálták az ENSZ alapelveit, illetve ezek kidolgozóit, és különösen az ENSZ BT tagjait, közöttük főleg a Bill Clinton által vezetett Egyesült Államokat, mint egyedüli szuperhatalmat.

(...)"

hu.wikipedia.org/wiki/Ruandai_n%C3%A9pirt%C3%A1s

A feketék között ez megy évezredek óta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.10. 14:59:49

@bbjnick:

nemcsak hogy rasszista, hanem törzsi gondolkodású = nemcsak hogy rasszista, hanem törzsi gondolkodású is

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 15:11:00

Ó, ha kis hazánk is olyan rasszista lenne, mint pár demokratikus ország, még inkább jogosnak éreznék létüket és munkálkodásukat a jogvédelemre egyedül hivatott szervezetek. :)

közösperonos átszállás 2013.12.10. 15:22:36

@pocaklakó minimanó: "Á, most is azok. "

Csakhogy te eddig azt állítottad, hogy a kérdéses időpontban voltak azok. Íme:

"A bantu nyelvű népek (melyek közül a zuluk csak a legnépesebb csoportot alkotják) olyan másokat leigázó nép volt, amely ha véletlenül nem fekete lenne, akkor rasszistaként szerepelne a mértékadó liberális sajtóban. De mivel fekete, ezért a rasszista jelző csak a búroknak jár en bloc. "

Bocs, hogy arra válaszoltam, amit írtál, és nem arra, amire nagy titokban gondoltál.

közösperonos átszállás 2013.12.10. 15:24:22

@bbjnick: "A feketék között ez megy évezredek óta. "

Tiszta mázli, hogy a fehérek között nem ez ment évezredekig, az utolsó egy-kétszáz év kivételével. :-)

pocaklakó minimanó 2013.12.10. 15:30:50

@közösperonos átszállás: Ó, ezt a sunnyogásos technikát már ismerem! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.10. 15:48:41

@közösperonos átszállás:

Európában az utolsó törzsszövetség, amely letelepült, mi voltunk, annak is már jó ezer éve.:-) S mi is betagozódtunk a keresztény Európába, amely egy univerzális szellemi-kulturális közösség volt.

Ha olvasol afrikai néprajzot, kultúrantropológiát stb.-t, akkor láthatod, hogy Afrika gyakorlatilag máig a törzsi tagolódás szerint szerveződik, él. A gyarmatosítás alatt ezt lefedte a gyarmatosítok által megteremtett rend, de amint a gyarmatosítók mentek, úgy tértek vissza (gyakran új köntösben) a régi kulturális formák. Afrikában három típusa van a törzsi kultúráknak: a vadászó-gyűjtögető, a pásztor és a földművelő. Ezek közül a földművelő kultúrák a leginkább komplexek, az ő közösségeik a legszervezettebbek, legstrukturáltabbak, ugyanakkor a pásztorkultúrák (jellegükből adódóan) a legdinamikusabbak, legexpanzívabbak. Fekete-Afrika története tkp. a pásztortörzsek egymás közötti harcaiból, ill. a pásztortörzsek és törzsszövetségek fölművelőkultúrák ellen indított rabló- és leigázóhadjárataiból állt. A néhány "nagy" történeti afrikai államalakulat (királyság) is ebbe a képletbe illeszthető bele.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.12.11. 00:33:31

Bréking Mandela temetéséről:

A Sky News szerint a temetésen Obama és [Raul] Castro nemcsak kézfogásuk, de házasságkötésük időpontjáról is megállapodtak:

i.imgur.com/DRKOMsa.jpg

(avagy a királynőt megölni félnetek nem kell)

tevevanegypupu 2013.12.11. 07:35:06

@bbjnick:

Nem csak Fekete-Afrikában helyezkednek a különböző politikainak nevezett irányzatok a törzsi hovatartozás szerint, így megy ez még mindig Észak-Afrikában, az arab államokban sőt Izraelben is..Aki ezt nem érti , és rosszul próbál közeledni, pláne háborúzni, az eleve vesztesként kerül ki, még akkor is, ha esetleg évtizedekig győztesnek hiszi magát.Dél-Afrikában is sok minden történik, de hogy Mandelárol mint a szabadság hőséről és felszabadítóról beszelnek és így ünneplik a világban, az tragikomikus.

közösperonos átszállás 2013.12.11. 08:59:00

@pocaklakó minimanó: "Ó, ezt a sunnyogásos technikát már ismerem! :) "

Sunnyogás? Bocs, hogy nem hagylak eltérni a tárgytól. :-)

@bbjnick: "Európában az utolsó törzsszövetség, amely letelepült, mi voltunk, annak is már jó ezer éve.:-)"

A hutuk meg a tuszik is többmilliós törzsek, erős a gyanúm, hogy azért ez nem a húsz-harmincezres magyar törzsek kategóriája már. :-) Egy milliós népesség teljesen máshogy működik, mert teljesen máshogy is kell működnie.

"S mi is betagozódtunk a keresztény Európába, amely egy univerzális szellemi-kulturális közösség volt."

Értem, tehát ha Afrikában a négerek ölik egymást, mert az egyik tuszi, a másik meg hutu, akkor azok ennyit tudnak, náluk még mindig tradicionális törzsek vannak és azért, viszont a szerbek vs. horvátok az a modern ember szellemi-kulturális identitásproblémája, s mint ilyen, tök más.

Alfőmérnök 2013.12.11. 09:40:12

@tevevanegypupu: Na látja, erről szívesen olvasnék magától, mivel ott élt egy ideig.

thetriggerhappy 2013.12.11. 13:46:48

@bbjnick:

bazdmeg, képes voltál berakni egy vállaltan náci videót egy vállaltan náci énekesnő dalával súlyosbítva? és ez mit igazol?
ki mondta, hogy dél-afrikában nincs zűr?
dél-afrika pont nem az az egyszerű hely, amit a szokásos pc-náci klisékkel le lehet írni.

thetriggerhappy 2013.12.11. 13:56:01

@calabria007:

azért ez sem teljesen igaz. a voortrekkerek előtt nem sok minden volt arra, a mai fokváros környékén pld a bantuk uolyan betelepült gyarmatosítók mint a fehérek, legalábbis a khoiokhoz képest. de transvaal sem volt éppen egy nyüzsgő vidék.
ezért mondom, hogy talán illene elszakadni az egyszerű sémáktól.

thetriggerhappy 2013.12.11. 13:57:59

@bbjnick:

és svájci? meg amerikai? és ausztrál?
miért ne létezhetne dél-afrikai nemzet? mert neked nem tetszenek a büdös niggerek? megjegyzem, hogy pont az afrikaanerek is egy ilyen szedett-vedett nép. kicsit hollandok, kicsit franciák, kicsit németek, van ott minden.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:00:54

@bbjnick:

milyen érdekes, hogy ha a búr-fekete ellentét kerül szóba, a máskor oly harcos palesztin jogvédők, hogy átalakulnak.
a korábban belinkelt videón meg külön öröm a zsidózást olvasni abban a tudatban, hogy az apartheid dél-afrikának izrael volt az egyik legkomolyabb partnere.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 14:01:52

@thetriggerhappy: Kire gondol? Anika Smitre? Ja, őt megölte egy fekete.

en.wikipedia.org/wiki/Anika_Smit

Még jó, hogy nem Vízentál lövette agyon a gonosz nácinőt!

(Elment a maga esze teljesen, vagy mi?)

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:06:32

@bbjnick:

szerintem talán kezd el olvasgatni dél-afrika történetét mielőtt okoskodsz.
a beidézett fehér genocídium pedig szomorú, vannak benne igazságok, de valamiért böki a ccsőröm, hogy itthon nem tulajdonítasz olyan nagy jelentőséget az itt rmisztő példaként felhozott internetes kommenteknek pld.
a gyilkosságok meg uígy érintik a pénzesebb feketéket is. ha ők lennének az elhagyatott farmokon, őket gyilkolászná a sok szintén fekete nincstelen állat.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:22:50

@Meglehet ott se vótam:

ebben kb minden benne van, amit az apartheidről és dél-afrikáról fingot nem tudó nácik képzelnek dél-afrikáról.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 14:23:38

@thetriggerhappy: Jól látja, vannak bizonyos párhuzamok. Az ausztrál-amerikai módszer bezzeg sokkal haladóbb volt, mint az apartheid.

A teljes kiirtás széléről párat még visszalehetett nemesíteni emléktárgy árusnak.

Magyarországra nincs valami használható ötlete, azon felül, hogy imá..., izé tanuljanak és dolgozzanak?
Télen ücsörgés a meleg padban már megvan.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:30:22

@tesz-vesz: martin legassick, pik botha, mary-louise hooper, eleanor kasrils. csupa zsidó.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:35:44

@Bell & Sebastian:

érdekes, én fényképeztem apartheid sa zászlót a fokvárosi erődön (valamiért ők nem száműzték egy városhatáron kívül eső történelmi emlékparkba), vettem kitűzőt (szeretem a zászlókat) és nagy érdeklődéssel látogattam meg a voortrekker emlékművet is, ahol az összes búr államocska zászlóját volt szerencsém megismerni.
gondolom te is oda-vissza bejártad már dél-afrikát cape provincetól piet retiefig és vissza.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:38:44

@Bell & Sebastian:
kitörlődött amit írtam úgyhogy újra.
szóval, nekem volt szerencsém az apartheid éra zászlaját látni a fokvárosi erődön (valamiért nem paterolták ki egy városhatáron túli emlékparka), vettem ilyen kitűzőt (szeretem a zászlókat, vettem mást is), bejártam a voortrekker emlékművet, ahol megismertem az összes valaha létezett búr államocska zászlóját, de gondolom, hogy ezzel semmi újat nem mondok neked, aki szintén bejárta dél-afrikát cape provincetól piet retiefig és vissza.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:43:20

@pocaklakó minimanó:

és ez a része is igaz.
a bbjnick féle nácik pont olyan idegesítőek ebben a sztoriban mint a bono vox féle bamba idealisták.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 14:49:57

@thetriggerhappy: Maga nagy világutazó lehet, meseállatra is lődözött, vagy csak oda akart alíjázni?
Oszt koncentrációs tábor búroknak van-e? Nem olyan utólag hozzáépített, hanem autentikus.

(Használjon Lazarust, nincs több elveszett hozzászólás, csak a haja áll.)

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:50:40

@Bell & Sebastian:

a dalt saga énekli. ode to a dying people. egy nyíltan, nem sunnyogva náci énekesnő.
anika smit meg több van/volt, érdemes lenne jól guglizni. akit megöltek, az egy 17éves diáklány. ja és nem mellesleg ha jól tudom a volt fiúja, egy fehér ölte meg. tudod, vannak ott ám pistoriusok is, nem csak emberevő zuluk.

thetriggerhappy 2013.12.11. 14:52:22

@Bell & Sebastian:

saga: ode to a dying people. egy nyíltan náci énekesnő.
az anika smit név kb olyan mint az, hogy kovács anna, ezt érdemes lenne észben tartani guglizáskor. a maggyilkolt 17 éves diáklányt pedig ha jól tudom a volt fiúja, egy fehér srác ölte meg.
tudod, pistorius sem egy emberevő zulu.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 14:56:15

@thetriggerhappy: Úgy osztogatja itt a náci -jelzőket, mint valami magas kitüntetést. Nem szabadult még fel, vagy mi van? Ha nem nemzeti szocializmusálló, akkor csak torz képe lehet a valóságról.

Akar állást skanzenben? Tud talicskát tolni?

thetriggerhappy 2013.12.11. 15:06:11

@Bell & Sebastian:

gondolom ismered azt a bölcs dakota mondást a kacsának látszó lényekről....
de milyen vidám, hogy ezen akadsz csak ki!

Bell & Sebastian 2013.12.11. 15:21:25

@thetriggerhappy: Javítom.

www.iol.co.za/news/crime-courts/crime-in-2010-another-year-of-tears-1.1006382?showComments=true

Mit akar mondani? Hogy nem létezik Dél-Afrikában búr genocídium? Cigánybűnözés sincs. Még ilyen szó sincs.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 15:27:30

@Bell & Sebastian: A dél-afrikai népi mozgalom éppen lenyesi a dél-afrikai nép testéről az őket fojtogató német, azaz zsidó, vagyis búr hígzulut.

Mandela meg egy igazi mélyzulu.

Az ilyesmi nem kelthet megütközést egy megrögzött népi számára.

Bell & Sebastian 2013.12.11. 15:41:45

@Counter: Csak nem azt akarja mondani, hogy bestiális módon gyilkolni kell(ene) a németet / zsidót / búrt?

Amit maga párhuzamba állít és igyekszik a nyakamba varrni, az bizony a saját tévhite. A múlt kivetülése, téves projekció. Az elmebajának lényege.

Magára mondja az orosz, tipikusan cionista náci.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 16:15:16

@Bell & Sebastian: Én ilyet nem mondtam és nem is akarok mondani. Igaz, népinek se tartom magam.

Azt viszont, gondolom, belátja, hogy azok a búrok, akik kb. pont akkoriban telepedtek rá a mélyzulukra, amikor a magyar nép törzsökeire a galiciánerek meg a tömegesen özönlő svábok, semmivel se kevésbé népidegenek Dél-Afrikában, mint itt a galiciánerek és a németek.
Ahhoz, hogy a megnyomorított törzsök újra egészséges, friss sarjakat rügyezzen, ezeknek az idegen betelepülőknek valahogy mennie kell. Mármint ha népi volnék és túl sok Németh Lászlót meg Szabó Dezsőt olvastam volna, így gondolnám.

Mondjuk Szabó Dezsőből meg Németh Lászlóból nem lett Mandela. De hogy ez rajtuk múlott volna...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 17:02:17

@thetriggerhappy: @Counter:

Az a maguk problémája/az a ti problémátok, semmi más, hogy maguk/ti tényleg virtigli fajgyűlölők/fajgyűlölők vagytok. Így soha nem fogják/fogjátok tudni megérteni azt, aki pedig nem az.

Ez van.

thetriggerhappy 2013.12.11. 20:33:12

@bbjnick:

szerintem ezzel a hatalmas viccel le is zárhatjuk ezt a debil vitát. te egész egyszerűen beteg vagy.

thetriggerhappy 2013.12.11. 20:35:11

@Bell & Sebastian:

eszement bűnözés létezik, amint azt a belinkelt cikk is mutatja, amitől pont uúgy szenved a fekete és a fehér áldozat is.
de kíváncsi lennék, hogy te mit olvastál ki belőle? vagy csak jól esett linkelni vmit?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 21:04:36

@bbjnick: Azért volnék fajgyűlölő, mert a fehérellenes zulu/fekete népi mozgalomban felismerni vélem a magyar népi mozgalom fontos vonásait?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 22:04:03

@thetriggerhappy:

Szerintem te vagy beteg --- nem kicsit, nagyon.

thetriggerhappy 2013.12.11. 22:15:38

@bbjnick:

én már csak nevetgélek rajtad. náci videókat linkelsz érvként, niggerezel, fekázol, majd engem fajgyűlőlőzől le....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 22:33:57

@thetriggerhappy:

Miről beszél Mister?

"...About 50 people on average are murdered in South-Africa per day, of which at least 20 of them are white (95+ % black on white murder rate). Please take into consideration that white people make up only 9% (4 500 000) of the demographics in South-Africa and therefore the white murder rate in South-Africa is quite significant..."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 22:46:02

@thetriggerhappy:

Nyilván csak nevetgélni és handabandázni tudsz, mert, személyiségzavaros fajgyűlölő révén, nem tudsz tisztességes válaszokat adni az itt szóbakerülő problémákra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.11. 22:53:28

@Counter:

A magyar népi mozgalomra valóban az volt a jellemző, hogy gyilkolásra uszító indulókat énekeltek, csoportosan családokra törtek rá, azokat megkínozták, megerőszakolták, megcsonkították, elevenen megnyúzták, megégették stb.

Ha életében csak három mondat Németh Lászlót vagy Szabó Dezsőt vagy bármit, aminek a népi mozgalomhoz bármiféle köze van olvasott volna, még megérteném, hogy járatja itt a pofáját...

Alfőmérnök 2013.12.11. 23:14:49

@bbjnick: Egyet kell értenem, a magyar népi mozgalommal szemben sok kritika megfogalmazható, de a párhuzam semmiképpen nem állja meg a helyét.
Bibó (szerintem korrekt) értékelése:

"Végül van a zsidósághoz való viszonyulásnak egy, a fentiekben említeni elmulasztott, egyébként jellegzetesen magyar jellegű és magyarországi eredetű variációja, és ezt úgy nevezhetném, hogy a Szabó Dezső-i álláspont. E szerint a nagyméretű és nagy tömegű zsidó és német asszimiláció a magyar nemzet számára egy túlzott, nehezen megemészthető és egészségtelen jelenségeket okozó folyamat volt, és ezt többé-kevésbé ellenséges és kritikus formában kollektíve felrótta mind Szabó Dezső, aki ezt rendkívül szélsőséges indulati hangszereléssel tette, mind pedig az ő nyomán a népi mozgalom értelmiségi részében sokan. Ennek legkiemelkedőbb és legnívósabb képviselője éppen Németh László volt, s idesorolható Féja Géza és Kodolányi János is. Hozzá kell tennem, hogy Szabó Dezsőnek ezekben a kirohanásaiban az asszimilált németek, a svábok elleni kirohanások voltak mindig az élesebbek, a maróbbak és a szellemesebbek, úgyhogy a magyar zsidó szellemi élet majdnemhogy egy bizonyos derült elnézéssel fogadta Szabó Dezsőnek e tekintetben amúgy is a hivatalos Magyarország részéről visszhangtalanul maradt állásfoglalásait. Németh László ilyen irányú állásfoglalása lényegileg az 1939-ben megjelent Kisebbségben című művében van összefoglalva, és meg kell vallanom, hogy én azzal akkor teljes mértékben egyetértettem. Azóta évek alatt kialakult az az álláspontom, hogy minden, a zsidóságra mint kollektívumra irányuló kritika és a zsidóság kollektív megváltozására, megjavulására {3-307.} irányuló fölszólítás eleve hibás, téves és helytelenítendő valami, mert minden, ami egyáltalán kollektív zsidó magatartásnak minősíthető, valamilyen formában a zsidóság történeti sorsának és a környezet iránta való magatartásának a függvénye. Ezenfelül teljes mértékben hiba volt 1939-ben, vagyis a hitleri árnyék legteljesebb kiterjedésének idején minden olyan gondolatmenet, amelyik Magyarországon a német és zsidó asszimilációt analóg jellegű és analóg módon felróható jelenségként kezelte, még akkor is, ha egy ilyen állásfoglaláshoz az adott esetben még némi bátorság is volt szükséges."
mek.niif.hu/02000/02043/html/457.html

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 07:35:23

@bbjnick: Ezen kívül más jellemző nincs, vagy az ebben megmutatkozó különbség minden egyes hasonlatosságot felülír?

Van egy törzsökös népesség, és van egy kívülről rájuk települő, elütő kultúrájú, magát civilizátorként beállító táj- és népidegen népesség. Ez utóbbi aztán magához ragadja a szellemi, politikai és vagyoni vezető pozíciókat, a törzsökös népességet elnyomja, elfojtja, érvényesülését így vagy úgy akadályozza – épp úgy, ámde sokkal keményebben, mint ahogy a zsidók és németek azt a magyarokkal tették a népiek sztorija szerint.

A fekete zulu nép egy kicsit máshogy jelzi a búroknak, hogy ideje volna ennek véget vetni, mint ahogy a magyar jelezte a németeknek és zsidóknak. Kevesebb Szabó Dezső, kevesebb numerus clausus, ámde több erőszak, több machete – ez igaz, de ez nem olyan jelentős különbség eszmetörténetileg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.12. 12:41:01

@Counter:

No, hát ha nincs jelentős különbség, akkor folytasson maga eszmetörténeti vitákat, maga agyhalott, a macsetés zulukkal!

Alfőmérnök 2013.12.12. 13:06:33

@bbjnick: Többé-kevésbé egyetértek, Bibó mélyen refi volt. Azért az nem teljesen igaz, hogy eltűnt. Pl.
bibotarsasag.blogspot.hu/2011/09/konferenciak.html

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 13:08:29

@bbjnick: Kit érdekelnek az eszmetörténeti viták, ha egy törzsökös nép hazájában való szabad fejlődése a tét?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 14:20:14

@bbjnick: Már nagyon éhes?

Képzelje, azt hallottam, hogy az a néhány százaléknyi fehér valósággal megszállta az üzleti életet Dél-Afrikában. Az ügyvédek és az orvosok között is számarányukon felül képviseltették magukat, de nagy kiterjedésű földeket is birtokoltak.
Eközben az őshonos feketéket kiszorították...

A helyzet megérett egy radikális numerus claususra, nemdebár?
Én, ha népi volnék, mint maga, a népi dél-afrikaiakkal volnék. Persze a túlkapásokat nem támogatnám, de azért úgy gondolnám, hogy a véleményünk kialakításával várni kellene az egész helyzet átlátásáig.

pocaklakó minimanó 2013.12.12. 14:40:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: A te problémád meg más. De legalább "nyelvész" vagy. :)

pocaklakó minimanó 2013.12.12. 14:40:54

@közösperonos átszállás: "Bocs, hogy..." Semmi gond. Bocs, hogy feltételeztem, hogy képes vagy általánosításra. :)

pocaklakó minimanó 2013.12.12. 14:42:21

@Counter: Most akkor te voltaképpen támogatod a numerus clausust?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 15:00:57

@pocaklakó minimanó: Csak egy trollt etetek, és az most bbjnick. Várj a sorodra!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.12. 16:19:31

az milyen már hogy a zeneszám közben jön a reklám a dailymotionon és megszakítja a zenét? :D

pocaklakó minimanó 2014.01.10. 15:43:14

@Counter: "Várj a sorodra!" Befejezted már vagy csak szimplán elosontál szégyenedben?
süti beállítások módosítása