Még januárban, a doni áttörés hetvenedik évfordulóját követően írtunk arról a szenzációszámba menő fotóanyagról, amelyet id. Konok Tamás gyalogsági őrnagy és haditudósító századparancsnok fotóhagyatékából válogatott és mutatott be egy kiállítás részeként a budapesti Centrális Galéria. Az akkor nyilvánosságra került válogatás azonban főként a doni hidfőcsaták idején készült felvételekre korlátozódott. Most azonban a Fortepan Konok 15 ezer fotográfiából álló hagyatékának részleges digitalizálását követően 1200 felvételből álló válogatást tett közzé saját oldalán. A fotográfiákon az 1920-as évektől egészen az 1960-as évek végéig követhetjük nyomon e kivételes érzékenységű fotográfus szemén keresztül mindazokat a történelmi léptékű változásokat, amelyeken Magyarország ment keresztül ezekben az évtizedekben.

Konok életútja és sorsa szorosan összekapcsolódott a 20. század magyar  történéseivel, ám kormányok jöttek és rendszerek mentek, a fotográfiákon mégis ott érzünk valamiféle belülről fakadó állandóságot, ami talán a fotográfus humánumából és életszeretetéből árad, így képei szinte teljes mértékben mentesek a maníros korstílusoktól, vagy az éppen aktuális politikai propaganda elvárásaitól. 

Amint azt a Fortepan blogbejegyzése is megjegyzi, Konok saját korának fotós krónikása volt. Már a kezdetekkor előszeretettel fotografálta szűkebb otthona, Győr, Sopron, majd később a Felvidék városainak és falvainak mindennapjait: az utca emberét, városi és piaci életképeket, aratómunkásokat, a vasárnapi istentiszteletek és ünnepi körmenetek népét, hogy aztán a bécsi döntéseket követően immár honvédtisztként dokumentálja a felvidéki és erdélyi bevonulások eseményeit. Eközben folyamatosan készülnek a családi felvételek, egyre több Budapesten is, ahová házassága okán még az 1920-as évek végén költözik. Itt is főként szűkebb lakóhelyét, a Vár környékét, a Tabánt és a Vízivárost fotografálja egészen személyes nézőpontokból, többnyire pillanatnyi impressziók alapján. 

Életében minden bizonnyal döntő momentum a Don-kanyarban haditudósítóként eltöltött néhány hónap. Ekkor készült képei azonban nem megszokott riportfotók. A harci cselekmények mellett, illetve helyett szívesebben fotózza a hátország történéseit: az arcvonalról visszavont magyar bakák hétköznapjait, a szovjet hadifoglyokat és a megszálló magyar alakulatokkal gyakran fraternizáló civil lakosságot. Ekkor születnek egészen kivételes portréfotói is, melyek szöges ellentétei a háborús propaganda elvárásainak, sokkal inkább egy távoli tájakat felkereső utazó néprajzi igényű gyűjtéseit idézik. Így talán nem véletlen, hogy egy 1943-as, Vigadó-beli kiállításon, ahol haditudósítók munkáit mutatják be, a megnyitót követően hamarosan eltávolítják a falakról Konok Tamás keleti fronton készült fotóit. És tegyük hozzá: ezek a felvételek a 2. magyar hadseregről a létező szocializmusban hivatalosan kialakított, sokak fejében máig érvényes, ám totálisan egyvágányú narratívát sem támasztják alá.

Még a doni áttörést megelőzően Konok alakulatát hazavezénylik, így fotóin újra a család és a barátok kapnak kiemelt szerepet, bár ezeken a képeken már egyre inkább érezni a háború mind közvetlenebb jelenlétét. Majd a harcok magyarországi megjelenésével hónapokra abbamarad a fotografálás, majd a következő képeken már a koalíciós évek jellegzetes világa tűnik fel, hogy hamarosan az erőteljesen lumpenizáló népi demokrácia fojtó légkörében találjuk magunkat. 

A háborút követően Konok Tamást elbocsátják a honvédségtől, így ötvenévesen fotográfus mestervizsgát kénytelen tenni, hogy biztosítsa megélhetését. Az eddig főként műkedvelő fotográfus így kényszerű hivatást választva Győrben, saját lakásában nyit fotóműtermet. A műtermi portréfotózás mellett gyárak és üzemek számára dolgozik, valamint rendszeresen készít felvételeket egyházi eseményeken. Leggyakrabban bérmálások, elsőáldozások, konfirmációk, esküvők és egyéb egyházi alkalmak láthatók ekkor készült képein, amelyek a sztálinista diktatúra által üldözött, majd a Kádár-korszak idejére jelentős kontroll alá vont, s így megtűrt történelmi egyházak híveinek hitéletét dokumentálják.

Meghatározó dokumentumértékkel bír Konok Tamás hagyatéka, amelyben a privát felvételektől a háború eseményein át a kádári konszolidációig megejtően hiteles képet kapunk arról a bizonyos másik Magyarországról, melynek fotódokumentumai az utóbbi évtizedekig legfeljebb családi fotóalbumokban, padlásokon és pincékben rejtegetett, hovatovább elfelejtett negatívokon és a kutatók által részlegesen elzárt közgyűjtemények polcain porosodtak, vagy porosodnak a mai napig. 

Az alábbi válogatás vállaltan szubjektív, ám a Fortepan oldalán közzétett, s Konok Tamás által készített 1200 felvétel újabb adósságot törleszt, hogy közelebbről ismerjük meg múltunk és félmúltunk eddig ismeretlen, újabb fragmentumait.