Tudta Ön, hogy van az országban egy másik Balaton nevű hely is a magyar tengeren kívül? De hol és hogyan és miért? Most megtudhatja.
Nincs könnyű dolga nálunk a figyelmetlen külföldi turistának, ha pusztán csak a modern technikára hagyatkozik a tájékozódásban. Hiszen könnyen úgy járhat, mint az a holland házaspár, akik Debrecenből nyugatra tartva az M3-ason betájolták a GPS-be a Balatont úti célnak. Némileg meglepődtek, amikor Füzesabonynál máris északra irányította őket az okos kütyü; de igazán akkor néztek nagyot, amikor közölte velük, szűk egy órányi hegyi túra után, hogy meg is érkeztek. Tó persze sehol nem volt, ellenben a bájos kis faluban mosolygó emberek tudatták velük, hogy ez is Balaton, csak ez „a másik”.
De hol is vagyunk? Ha Egert észak felé az Eger patak forrásának irányában hagyjuk el, akkor vadregényes tájra jutunk. A hegyek között felfelé kapaszkodó, időnként szerpentines út például Szarvaskőnél annyira összeszűkül, hogy nem csak Pyrker érsek borult be szekerével róla a patakba még a 19. században (és aztán építtetett legalább szekérnyi átjárót mérgében); hanem még a dicső Vörös Hadsereg is elakadt az Egri Csillagokból is ismert várba telepített egyetlen német géppuska és a természet összjátéka miatt. Nos, ebből a sziklaszorosból kijutva lassan szélesedik a látóhatár, hogy Bélapátfalva városa előtt hirtelen kitáruljon az Apátfalvi-lapos képe. Jobbról a Bükk-fennsík közel ezer méteres hegyeinek magashegységet idéző képe, balról pedig takaros kis falvak futnak fel a lankás hegyekre. Innen nem a turisták által jól ismert Szilvásvárad felé haladunk tovább, hanem éles forduló balra és a lapost északról lezáró völgyben megleljük Balaton községet.
Balatonnak Szilvásvárad az egyik szomszéd faluja, autóval alig félórányi utazásra van Eger, Egerszalók és észak felé egy jó órán belül Rozsnyón lehet a magyar örökséget kutató vándor. Balaton a nevéhez méltóan, de azért meglepő módon nádassal fogad minket a falutáblánál, a Bükk közepén. A magyarázat a névben rejlik, Balaton falu neve ugyanazt jelenti, mint ismertebb névrokonáé: a honfoglalás előtti ószláv népesség blato, blatno szavából ered és sáros, mocsaras helyet jelöl. Balaton rászolgált nevére, a 20. század eleji lecsapolásokig a hegyek között megbúvó völgy nagy részén valóban kisebb-nagyobb mocsaras területek váltogatták egymást, amelyek vizes utánpótlásáról bőséggel gondoskodtak a területen több tucatnyi számban előforduló hegyvidéki források, melyekből még ma is meglepően sokat találunk használható állapotban. Közülük a legnevesebb az Eger-patak forrása, de igen jó ízű a focipálya mellett kibukkanó csobogó vize is. Csak halkan tesszük hozzá, hogy a múlt századelő nagy tájalakító nekibuzdulása itt sem vezetett eredményre. A mocsarak feltöltésével nem leltek jó minőségű szántót az itt lakók, és esős időben ma is igen óvatosan kell bemerészkedni néhány rétre: könnyen bokán túl süppedhetünk a sárban. Viszont épp ez a falu varázsának egyik titka: a mocsári növényzet keveredik a Bükk klímájával és erdőivel.
Mert erdő aztán van bőven! Bárhol is szálljunk meg az amúgy takaros kis falusi vendéglátóhelyek közül (amelyek átlag 3000 forint/fő/éj áron már a házigazda koccintásos barátságát is szolgáltatják) gyakorlatilag a kert végében hegyeket találunk, amelyek becsatlakoznak az erdőségekbe. Ezért is kedvelt vadászparadicsom Balaton, főleg a német és alföldi vadászok körében. Télen a vaddisznók, őzek és szarvasok néha még a falu központjában lévő boltokig is betévednek élelem után kutatva, nem kis élményt kínálva az épp arra sétálóknak. Mi viszont erdei sétánkkal akár a szlovák határig is eljuthatunk anélkül, hogy kijutnánk az erdőségből – nem véletlenül volt erre a világháborúk után csempészút és még korábban a betyárok búvóhelyeinek tömege. (Vidróczki betyár is balatoni anyától fogant.) De ha csak Balaton környékén nézünk szét, akkor is remek erdei helyeket találunk, mohás fatörzsekkel, erdei patakokkal, susogó fenyvesekkel, szamócásokkal, vadászházzal és nem utolsó sorban kristálytiszta levegővel. És azon se lepődjünk meg, hogy ha jó időben vagyunk jó helyen, akár egy zsáknyi gombát is szedhetünk. Ez utóbbit tessék szó szerint érteni: a balatoniak sok esővel tarkított meleg nyarakon szatyor helyett sokszor zsákot visznek magukkal gombászáshoz.
A tájon túl a hely egyik legnagyobb varázsa maga a lakosság. Ha vesszük a fáradtságot és hajlandóak vagyunk lelassulni, jópofa közösséget ismerünk meg. Bár a tájékozatlan és kezdő balatoni turistákat gyakran lepik meg olyan humorral, mint Csaba, a helyi festő, aki arra a kérdésre, hogy „nem tudja-e hol lakik X.Y.?”, székelyes lakonikussággal csak annyit felelt az ismeretlen idegeneknek, hogy „hogyne tudná, a szomszédjában”; alapvetően segítőkész és életvidám palócokat találunk, nyelvük minden bájával. Pár nap után azon már meg se lepődünk, hogy házigazdánk saját édes gyerekeként bánik velünk, ez várható volt már első este, amikor megtudtuk életének főbb eseményeit beköltözés közben. De az már szokatlan a városi embernek, hogy mindenki előre köszön az utcán, a többség megérdeklődi, hogy honnan jöttünk (közben mi is megtudjuk, hogy neki milyen kapcsolata van a lakóhelyünkkel), és csodabogárként néznek ránk, ha a bolt előtt zárjuk az autót.
Ráadásul kényelmes lazasággal kezelik a vendégeket. Egyik visszajáró pesti hölgy ismerősömmel közölte vendéglátója, hogy mivel megbízik már benne és „amúgy se ér rá”, vigye a lovat, aztán majd este hozza vissza. Erdőn, mezőn, szomszéd falu tavánál járhatott vele, mint a Vadnyugaton, lóháton barangolva a hegyekben. Egyébként minden második embert Kormosnak vagy Bótának hívnak a településen, köszönhetően annak, hogy a 17. században kisnemesi családok telepedtek le a faluban. Intenzív népszaporulatukkal elérték, hogy az 1700-as évekre Balaton adómentes, kisnemesi településsé vált. Balaton mai napig őrzi a családi alapokon kialakított „hadas” települési szerkezetét és tornácos, kisnemesi kúriái közül is egy párat. A vendégházként is működő Fodor-kúria a 19. század elején épült, nem semmi élmény a régi és kevésbé régi bútorokkal berendezett házban megszállni.
És ha már itt tartunk, ejtsünk pár szót a falu történelméről is. Bár a legújabb kutatások szerint a terület már a bronz- és rézkorban is lakott volt (alighanem ebben nagy szerepe volt a bőséges ivóvíz- forrásoknak); az igazi betelepülést a tatárjárás idején történt az eredetileg a tatárok elől a mocsaras erdő mélyére húzódó, egykori kun eredetű Bél nemzetség tagjaival. A falu az 1300-as évek elején már templommal szerepel az összeírásokban és azóta is töretlenül római katolikus a többség. A kis irtásfalu fejlődését némileg ugyan megtörte a közismert 1552-es egri ostrom, amikor is a vár ellenállása miatti bosszúból porig égették az Eger környéki falvakat a törökök; de a lakosság az erdők nyújtotta menedéknek és a már említett kisnemesi betelepülőknek is köszönhetően átvészelte a török hódoltságot és a Rákóczi-szabadságharcot is.
Fotók: Skultéti Imre
Az igazi változást a 19. század végi környékbeli iparosítás hozta el, amikor is a környező bányák és gyárak, mindenekelőtt a Borsodnádasdi Lemezgyár hatására szélesebb látókörű ipari munkásokká váltak a falu lakói. Ennek hatása a mai napig érződik: meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a jó kedélyű balatoniak körében az országos átlagot messze meghaladó a felsőfokú végzettségűek aránya. Bár a 20. század viszontagságait (két háború, cseh, román, német, orosz megszállás, Don-kanyar, stb.) megsínylette és a rendszerváltás gyárbezárásait negyed évszázada próbálja orvosolni a falu, infrastruktúrája alapvetően rendben van. Orvosi rendelő, gyógyszertár, bank, posta, óvoda, iskola és öt bolt (hogy a három kocsmáról ne is szóljunk) várja a vásárlókat.
És azzal sem mindenki dicsekedhet, hogy a falu műemléke naponta többször beszél is. Ugyanis a helyi nevezetesség nem más, mint a nagyharang, amelyet még az 1500-as években öntöttek és a mai napig üzemel. Eredetileg ugyan nem Balatonnak szánták, hanem észak felé utazott szekéren, ám egy váratlan támadás miatt a mocsaras rejtek felé fordult – hogy aztán évszázadokra el is nyelje a „mocsolya”. A helyi legenda szerint egy pásztor találta meg végül, akinek egyik ökre betévedt a mocsárba, ám a harangon álldogálva nem süllyedt el. A kiemelés után aztán jó magyar szokás pör is kerekedett a szomszéd faluval, de végül a bíróság úgy ítélt, hogy azé a településé lehet, amelyik megtalálta.
Ezen túl is van azért mit nézni Balatonban. Ha már elmélkedtünk a haranglábnál a történelemről, nézzük meg a szomszédos templomot, amely ugyan 1776-ban nyerte el mai (ám még torony nélküli) formáját, de helyén már a középkorban templom állt. A kicsi, ám szépen díszített templomban 350 éves szenteltvíztartó, szószék és az 1896-os milleniumra rendelt oltárkép látható, a templom körül pedig a páratlan panoráma ragad magával. Az ország alighanem legszebb fekvésű óvodájából (ami amúgy régi iskolaépület, tetején az egykori iskolaharang tornyával) körbetekinthetünk a völgy házain, a mögöttük felszökő erdőkön, miközben a festői képen a háttérben kéklik a Bükk-fennsík hegyvonulata.
Balaton béke és nyugalom. Minden helyi sajátossága mellett tökéletes helyszín a kikapcsolódásra. Ahogy leszáll az este, elcsendesül a történelmi völgy, fölötte csillagtenger (Pesten az itt látható csillagok 90 százaléka nem látszik a fényszennyezéstől). A Balaton mellett tehát Balatonba is beleszerethetünk.
