Ismét forrongott Egyiptom: ezúttal nem diktátor ellen lázongott a nép, hanem demokratikusan megválasztott vezetője ellen. A Muszlim Testvériség és Mohamed Murszi elnök először ultimátumot kapott a nép oldalára átállt hadseregtől, majd ennek lejárta után akcióba lendültek a katonák és átvették a hatalmat. Egyiptom megválasztott vezetőjét letartoztatták, a hadsereg vezetője, – a Murszi által felemelt – Abdel Fattah esz-Szíszi pedig bejelentette, hogy ideiglenesen a Legfelsőbb Bíróság vezetője vette át az elnöki hatalmat, a Mursziék által elfogadott új alkotmány pedig nem hatályos többé.
A Muszlim Testvériség – amely az eddigi kormánypártot, a Szabadság és Igazság Pártot is adta – egy nem túl meglepő fordulattal arra buzdítja Murszi híveit, hogy álljanak ellen a katonaságnak és az ellenzéknek. Indoklásuk szerint „ellopták a forradalmat” a mostani felkelők, s az „ellenforradalom” az egyetlen megoldás arra vonatkozóan, hogy az ország ne váljon „új Szíriává”.
Azzá a Szíriává, amely még a hatalomátvétel estéjén elítélte Murszit. Az információs miniszter, Omran Zoabi akkor így nyilatkozott: „Az egyiptomi krízisnek akkor lehet végre, ha Murszi elfogadja, hogy az egyiptomiak túlnyomó többsége már elutasító vele szemben, és azt szeretnék, ha lemondana”. Érezzük a helyzet iróniáját? Egy állam vezetése azért ítélt el egy másik országot, amit saját maga a saját országában nem tesz meg: Szíriában pontosan azért dúl polgárháború úgy két éve, mert Bassár el-Aszad elnök nem veszi észre, hogy a nép nem támogatja (illetve nyilván igen, csak nem foglalkozik vele). Persze a szíriai vezetés szempontjából tökéletesen érthető, hogy a Muszlim Testvériség tevékenységét elítéli, hiszen a szíriai felkelők (vagy lázadók, mindenki válasszon pártállása-vérmérséklete szerint) között pont a Muszlim Testvériség helyi sejtjei a legerősebbek.
A hadsereg mindeközben durván fellépett a kormánypártot támogatókkal szemben. Kairóban tízezrek álltak ki Murszi kormánya mellett – nyilván a Testvériség felhívásának nyomására is. S bár az indoklás az volt, hogy nem szabad hagyni, hogy polgárháború törjön ki, ennek esélye egyre nagyobb: a Murszi elengedését követelő tömeg összecsapott a hadsereggel, 51 halott a végeredmény.
Természetesen ez nemcsak az országnak, hanem a hatalomátvétel külföldi megítélésének sem tesz jót. Igaz, az Egyesült Államok a demokrácia őreként sem nyilvánította katonai puccsnak az egyiptomi eseményeket, arra hivatkozva, hogy a helyzet rendkívül összetett. Láthatóan ebben a helyzetben – is – az érdekei vezérlik az USA-t, nem az elvei, utóbbi alapján ugyanis nagyon egyszerű helyzetben lennének. Egyiptomban ugyanis egy demokratikusan választott kormányt és egy demokratikusan választott államfőt mozdított el a hatalomból a hadsereg, méghozzá letartóztatások révén. Egyúttal korlátozták a sajtószabadságot is, amikor az al-Dzsazíra és két másik – iszlám fundamentalistának vélt – televíziócsatornának függesztette fel a közvetítését a hadsereg, újságírókat is őrizetbe véve.
És a jövő? Ugyan a Muszlim Testvériség ellenzéke ideiglenes kormányt alakíthatott, s az ország vezetésére régóta esélyesnek tartott Mohamed el-Baradei – a Nemzeti Atomenergia Ügynökség egykori vezetője – már miniszterelnök-helyettes, nem szabad elfeledkezni a szalafikról sem. A szalafik akkor szakadtak ki a Mubarak alatt „blokkosodó” iszlamista politikai közösségből, amikor a néhai diktátor megbukott: nem értenek ugyanis egyet a Muszlim Testvériség modern politikai felfogásával. Ráadásul egy városi legenda szerint éppen miattuk nem indulhatott a szalafik pártjának, az an-Núrnak az elnökjelöltje a legutóbbi elnökválasztáson: a gyanú szerint a Testvériség szivárogtatta ki, hogy az elnökjelölt édesanyja kettős állampolgár, így a törvények szerint kizárták a versengésből. Az an-Núr komoly politikai tényező, talán nem véletlen az sem, hogy időközben kihátráltak a puccsisták politikai egyezkedéseiből is. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy az ideiglenes miniszterelnök kijelentette: nyitott arra, hogy a Muszlim Testvériségnek is posztokat adjanak az új kormányban. Obama viszont csak olyan kormányt támogatna, amelyben nem kapnak szerepet az iszlamisták.
A helyzet tehát rendkívül bonyolult, ráadásul az iszlám világban most kezdődött a ramadán, amely Jászberényi Sándor kairói tudósító szerint nem biztos, hogy pozitívan hat majd az eseményekre. „Nagyon komoly stresszt jelent ez az emberi idegrendszer számára, böjt ideje alatt a verekedések száma megháromszorozódik. Szerintem az emberek egy hét múlva annyira dühösek lesznek a böjtöléstől, hogy egy szikra elég lesz ahhoz, hogy összetűzésre kerüljön sor” – mondta a Transindexnek adott interjújában.
Hogy akkor mégis mi lesz? Megjósolhatatlan, ám egy valami egészen jól kikristályosodott: Egyiptom még nem érett meg a demokráciára. Főleg addig, amíg a hadseregnek – amelynek mélyen gyökerezik a hatalomban való részvétele (erről bővebben a G. Fehér Péter július 11-i Heti Válaszban megjelent cikkében) – lesz beleszólása abba, hogy ki és miként vezeti az országot. A konfliktus ugyanis most is abból adódott, hogy az iszlamista civil Murszi nem elégítette ki a katonai vezetők igényeit. Így aztán ha esetleg sikerül egy újabb – ezúttal ellenzéki – demokratikus vezetést választania az országnak, akkor sem valószínű, hogy sokáig stabilitás várhat Egyiptomra.
