Horn Gyula (1932-2013)
2013. június 24. írta: Redakció

Horn Gyula (1932-2013)

horn_gyula.png

Vendégszerzőnk, Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, a Terror Háza főigazgatójának írása.

*

„A világ megmerevedett a jobb és bal felosztásban és elfelejtjük közben, hogy fel és le is van.” (Franz Werfel)

„Sok mindent lehet örökölni, de a bátorságot nem.” (Borges)

„A hazaárulás csak dátum kérdése.” (Talleyrand)

Külvárosi srác volt, aki nagyon szerény körülmények között nevelkedett. Iskoláit csak munka után, este, szakiskolában folytathatta. Külföldre, a Szovjetunióba, Rosztovba ment felsőfokú tanulmányokat végezni. Itt is diplomázott 1954-ben. Egy évvel korábban lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába. Innen már egyenes útja volt a pártállamban. Külügyes lett, diplomata, majd a külpolitika irányítói közé került a pártközpontba. Először a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején figyeltem fel rá. A tévében beszélt valamiről. Hogy miről, arra már nem emlékszem, csak arra, hogy más nyelvet használt, mint a többi funkcionárius.

Az ő személyén keresztül tudatosult bennem, hogy Magyarországon egy olyan új, technokrata generáció jelent meg a második-harmadik vonalban, amely már tanult, tájékozott, a nyugati világ felé is nyitott, és nem csak a párt bikfanyelven megírt szövegeit képes ismételgetni. Ez a generáció, melynek legtehetségesebb, legtapasztaltabb képviselője Horn Gyula volt, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy hazánk a közép-kelet európai rendszerváltoztatás motorja, gyorsítója és egyik legsikeresebb országa lehetett.

Külügyes volt és az is maradt. Ennek döntő szerepe volt abban, hogy a nyolcvanas évek gyorsan változó nemzetközi körülményei között jól mérte fel régiónk és hazánk megváltozott lehetőségeit. Bár ő maga nem igen dicsekedett vele, valójában igencsak sokat tanult Kádár Jánostól. Megértette, magáévá tette és élete végéig annak a kádári doktrínának a híve maradt, ami hazánk relatív erőtlenségéből és fontosságának hiányából erényt kovácsolva igyekezett a hetvenes évektől kezdve nemzeti érdekeink minél határozottabb érdekérvényesítését kiharcolni. A bipoláris játéktérben ez azt jelentette: arra hivatkozva, sőt talán azzal ijesztgetve, hogy a magyarok – mint azt 1956 is bizonyította – rebellisek, különleges elbánást alkudjon ki hazánk számára a szovjeteknél. Egyrészt a lehető legtöbb alkalommal gazdasági előnyöket csikarjon ki tőlük az elrabolt szuverenitásunkért cserébe; másrészt Magyarországot egyfajta kísérleti terepnek ajánlja fel a számukra, ahol különböző „új gazdasági mechanizmusokat”, IMF, Világbank- csatlakozásokat lehet kipróbálni, hogy siker esetén az egész tábor és esetleg maga a Szovjetunió is profitálhasson belőle. Kudarc esetén pedig a magyar pártvezetést lehessen okolni, miközben olyan nagy politikai kockázattal nem kellett számolni; hiszen ha valahol, nálunk akkoriban igencsak stabilnak tűnt a rendszer. Ez a „pilot projekt” szerep, amit a szocializmus utolsó két évtizedben Magyarország játszott, igencsak termékenyítően hatott például Teng Hsziao-pingre, aki maga is a kádári receptet tanulmányozva, illetve alkalmazva vezette át Kínát a reformkorszakba.

Horn ebből az iskolából jött. Megértette, hogy országunk mérete egyszerre szab korlátokat és nyit lehetőségeket előttünk, ha ügyesek és tehetségesek vagyunk. Ő az volt. Sikeresen és eltökélten tágította diplomácia játékterünket, amikor olyan országokkal is szorgalmazta a diplomácia kapcsolatok létesítését, akiket rajtunk keresztül akart bevonni a régió politikájába. Amint felmérte, hogy a nagyhatalmi erőviszonyok változni kezdtek, haladéktalanul levonta a számunkra fontos következtetéseket. Mindenekelőtt azt, hogy ha a bipoláris világ egyensúlyi helyzete az USA javára eltolódik, abból Európa tekintetében Németország felértékelődése következik. Ez pedig elkerülhetetlenné teszi a német kérdés rendezését, vagyis a német újraegyesítést. A felismerést tettek követték. Horn pályájának csúcsa a vasfüggöny lebontása, a német menekültek kiengedése volt, ami magától értetődően vezetett el a kommunista rendszer felszámolásához és a rendszerváltoztatáshoz.

Mindkettőben kezdeményező szerepet játszott, ahogy generációja és vezetőtársai is. Ők tudták csak igazán – hiszen hosszú évek óta ők működtették –, hogy a szocializmus hosszú agónia után már régen klinikai halott, vagyis: menthetetlen. Ebből a felismerésből következett, hogy minden tehetségükkel és erejükkel azon dolgoztak, hogy az új, demokratikus berendezkedés számára is nélkülözhetetlenek maradjanak; hogy az új rendszernek is ők maradjanak az elitje. Ezt a törekvésüket részben siker koronázta.

Horn teremtette meg a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak egyik legsikeresebb pártját, a Magyar Szocialista Pártot, melynek 1990-től 1998-ig elnöke lett. Stratégiai hibát követett el, amikor nem a szociáldemokrata nevet foglalta le pártjának, ami sok tekintetben egyszerűbbé tette volna az új párt leválását állampárti múltjáról, régi-új identitását meghatározva. Erre annál is inkább lehetősége lett volna, hiszen az MSZMP elődje, az MDP a szociáldemokrata és kommunista párt egyesüléséből jött létre 1948 nyarán; az új párt tehát hivatkozhatott volna arra, hogy a szétválás után ők a szociáldemokrata hagyományokat kívánják folytatni. De Horn sokkal fontosabbnak tartotta az MSZMP szervezeti és vagyoni hagyatékának megszerzését és biztosítását annál, hogy holmi történelmi és legitimitási kérdésekkel bíbelődjön, amiket soha nem tartott igazán fontosnak.

Rekord idő alatt elérte, hogy az első szabad választásokon elszenvedett megalázó vereség után pártja, az MSZP, a rendszerváltoztatás előtti demokratikus ellenzékből alakult Szabad Demokraták Szövetségének támogatásával, a Demokratikus Charta nevű antifasiszta összefogás segítségével kikerülhessen abból a politikai karanténból, amibe került. A szocialisták pária szerepbe kerülésének az volt az oka, hogy az első szabad választások után kezdett csak szembesülni a magyar társadalom mindazzal a szenvedéssel, mocsokkal, bűncselekmény-sorozattal, ami az állampártot, annak vezetőit, kiszolgálóit terhelte. Mindazok a bűnök, amikről a totális diktatúra alatt nem lehetett beszélni, amikről a diktatúrát kiszolgáló értelmiségi elit azt hazudta, hogy ilyenek nem történtek; vagy ha mégis, akkor azok helyes és hasznos cselekedetek voltak.

A sok szenny, fájdalom és gyász beborította szocialistákat, akik ettől begörcsöltek, és képtelenek voltak arra, hogy elhatárolódjanak a vállalhatatlan és semmivel nem igazolható szörnyűségektől. Ahelyett, hogy együttműködtek volna az első szabadon választott parlament többségével az igazságtételi törvények elfogadtatásában, informális és médiaerejüket a történelmi igazságtételre irányuló törekvések ellehetetlenítése érdekében mozgósították. Számíthattak és számítottak is ebben az SZDSZ-esek támogatására és együttműködésére. Pedig nekik, utódpárti helyzetüknél fogva különösen nem állt jól sem az ávéhás bűncselekmények, sem az '56 utáni megtorlások felelőseinek mentegetése, tetteik bagatellizálása.

Az 1994-es választási siker, ami abszolút többséget hozott a Horn Gyula vezette MSZP-nek, azt a benyomást erősítette meg Hornban, hogy a pártállami rendszerhez való viszonyuk tisztázása nélkül is a demokratikus politikai élet egyenrangú szereplőivé válhatnak. Horn Gyulának az 1956-os forradalom és szabadságharcban vállalt szerepe ellehetetlenítette, hogy ehhez a kérdéshez érzelmi elfogultság nélkül közelítsen. Hogy '56-ban pontosan milyen szerepet játszott azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a pufajkásokhoz csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésében, még további pontosításra szorul. Munkás-paraszt kitüntetésének megszolgálásakor szolgálatait minden bizonnyal jelentősebbnek tüntette fel, mint azok valójában voltak, hiszen az az érem jelentős előnyökkel és haszonnal is járt. A Kádár-rendszer bukása után szerepének bagatellizálása, sőt, eltagadása állt érdekében. Ezért döntött már miniszterelnökként a sortüzeket vizsgáló bizottság felszámolásáról, ugyanakkor '56 jelentőségének és kultuszának ápolását és kellő súllyal való szerepeltetését nem gátolta.

Horn Gyula 1994-98 között Magyarország miniszterelnöke volt. Annak ellenére, hogy rendelkezett a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséggel, koalíciós ajánlatot tett a Demokratikus Chartában már kipróbált SZDSZ-nek, a választások második helyezettjének. Azért döntött a szabad demokraták bevonása mellett, hogy maga mögött tudhassa értelmiségi és médiahálózatukat, külföldi kapcsolataikat; hogy biztos, kétharmadot is meghaladó többsége legyen a törvényhozásban. További hasznot remélt attól, hogy az SZDSZ-szel tarthatta kordában saját párttársait, miközben arra készült, hogy a koalíciós kormányzás során úgyis lenullázza majd őket. Fizetségül azért, mert azok egy pillanatra sem palástolták iránta érzett megvetésüket, amit első sorban arra az értelmiségi kifinomultságukra alapoztak, amitől olyan különlegesnek érezték magukat; másrészt, mert meg voltak győződve arról, valójában rajtuk áll, hogy az igencsak „bunkó” volt komcsikat beengedik-e a „jobb szalonokba.” Ezt a lenéző és kioktató hangnemet Horn azzal honorálta, hogy a rendelkezésére álló ciklus alatt középpártból kispárttá és az MSZP segédcsapatává redukálta az egykor magát jobb sorsra is érdemesnek tartó „szürkeállományt”.

Miniszterelnökként határozott és jó vezetőnek bizonyult. Annak ellenére, hogy a szocialisták a spontánnak nevezett privatizáció időszakához hasonlóan az ő vezetése alatt is készségesen kiszolgálták a külföldi és belföldi nagytőke érdekeit; sikeresen hitette el, hogy a kisemberek, a tömegközlekedéssel utazók és az árleszállításokon vásárlók érdekeit tartja szem előtt, hiszen ő is egy közülük. Ingyenessé tette az utazást a 70 éven felüliek számára, amit egy kósza ötlettől vezérelve a repülőutakra is ki akarta terjeszteni. Hatalmas politikai sikere volt az is, hogy az általa bevezetett brutális megszorító csomagot – ami nemzedékeket tett fogatlanná, mert megszüntette az ingyenes fogorvosi ellátást – pénzügyminiszteréről neveztette el Bokros-csomagnak, ő pedig beérte a stabilizáló, felelősen gazdálkodó, a növekedést megalapozó címkékkel. Még arra is odafigyelt, hogy az általa nagyon tehetségesnek tartott Orbán Viktor, az akkor legkisebb párt, a Fidesz fiatal vezetője kapja meg az országgyűlés európai integrációs bizottságának vezetői pozícióját, hogy megismerhesse az uniós terepet és külpolitikai tapasztalatokra tehessen szert.

Amikor az 1998-as választást megnyerte a Fidesz, és az FKGP-vel alakított koalíciós kormányt, Horn lemondott pártelnöki tisztségéről. Az Orbán-kormány alatt a miniszterelnök személyes megbízottjaként járta a világot, hogy a szocialista politikai erők támogatását biztosítsa a kormány és hazája iránt. És bár Horn lemondása után a szocialisták 2002-2010 között még két cikluson keresztül kormányoztak a szabad demokratákkal együtt, nem sikerült többé olyan kvalitásos vezetőre szert tenniük, mint Horn Gyula volt.

Horn nem volt értelmiségi és nem is akart annak tűnni. Profi politikus volt, aki értette a párt-, a kül- és a belpolitikát. Kijárta hozzá a megfelelő iskolákat, bejárta hozzá a megfelelő pályát. Mire döntési helyzetbe került, 1989--1998 között, ő volt a megfelelő ember a megfelelő helyen. Amikor kellett, és lehetősége volt rá, megtette, amit megkövetelt tőle a haza.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr925374138

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért is kell meggyászolni a vén pufajkást? 2013.06.24. 23:27:39

Na...meghalt a vén pufajkás. Na és? Kérdezhetnénk. Mint ő tette. Utolsó éveit súlyos betegen töltötte, ha lehet hinni a híreknek demenciával. Hiába no, kiitta magát az öreg. Magánügy. Meghalt, gyászolja meg a családja, persze ember volt ő is...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.24. 15:27:27

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Horn Gyula (1932-2013) 2013.06.24. 08:40:18

Amikor kellett, és lehetősége volt rá, megtette, amit megkövetelt tőle a haza.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bolá 2013.06.24. 08:03:03

Hornnak ugyanaz a hibája – ez több mint bűn, hiba –, mint Antallnak: semmit sem értett a gazdasághoz, és elfogadta a neoliberálisok által meghatározott utat ahelyett, hogy elsöpörte volna.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.24. 08:18:20

hálaistennek, orbán is odafigyelt hornra. sokat tanult tőle.
és használja is. persze kiterjesztve, eldurvítva, de csak így lehet. a kommunistaliberális patkányirtás csak durván tud menni.

enmar 2013.06.24. 09:11:14

Bravó Mariska!
Ezután nem csodálkoznék, ha az ósvici múzigazgató mondjuk herrhessről írna méltató nekrogit! Bár a vattakabátos köbüki kicsit szerencsésebb volt, kivéve a teljes sötétségben töltött éveit, amelyek számosak.
Mégegyszer bravó!

enmar 2013.06.24. 09:17:30

Javaslatom, hogy váltsuk le Mariskát, helyébe sokkal megfelelőbb igazgatónak mondjuk 120 kiló marhahús azávéhánemkínzottsenkit, helyettesnek pedig nóvanvazsut pocaktrikó!

ucsacsu 2013.06.24. 09:20:51

Ön szerint Kohl kancellár,Genchser km. is így gondolja?
Vagy elég nagy fáradságukba került a helyes útra terelni a Hornt.

tevevanegypupu 2013.06.24. 09:36:34

Hat..a multat vegkepp eltorolni..ez olyan internacionista balliberalis dolog..emlekezzunk Hornra, de ugy amilyen volt. Cakk und pakk. Peldanak okaert nem kapunk arra kielegito valaszt, ha mar az orszag nagy resze visszakivanta a kommunistakat az o vezetesevel, mi a fenenek tarsult a liberalmaoista csapattal, mikor o maga is tisztaban volt azzal, hogy ez nem lesz jo..

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.24. 09:44:55

@tevevanegypupu: A nekrológ szerint azért társult, mert ebből előnyre számított (jobb sajtó, jobb külföldi elfogadottság, ellensúly a saját párttal szemben), amiben igaza is lett.

Nekem ez kielégítő válasz, s mi több, arra utal, hogy maga Horn is tisztában volt, hogy jó lesz, s hogy mire.

maretz 2013.06.24. 10:06:46

Hát igen, a halott ellenfél már nem ellenfél, de azért ezt a szarságot... Mariska, kicsit túlzásba vitted a píszí-gondolatot!

Ha ezt pár évvel ezelőtt írod le, akkor hazaáruló lettél volna...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.24. 10:07:40

smitt mária férje ungár andrás szociológus-vállakozó - aki kicsit is ismeri a magyar beltenyészetet, az tudja, hogy mit jelent a szociológus-vállalkozó.
smitt mária válásakor kapottáálíítólag 6 milliárdot a férjétől, ettől lett ő a leggazdagabb magyar nő.
ungár andrás testvére ungár klára, szdsz-es hiv. leszbikus.
nyakig benne van marcsi a kommunista diktatúrában és a korrupciókban.
ő nem mondhatja meg mit követel meg a haza, nem mondhatja meg tehát egy szuverén országban azt se, ki a megfelelő ember.

tevevanegypupu 2013.06.24. 10:10:53

@Counter:

Aha. De lehet, hogy Horn - aki valoban elegge ravasz roka volt - rajott arra, hogy ha tarsul veluk, egyuttal ongyilkossagba is kergeti oket. S igy is lett.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.24. 10:47:30

@tevevanegypupu: Szerintem Hornt semennyire sem érdekelte, hogy mi lesz az SZDSZ-szel az ő kormányzása során. Az érdekelte, hogy tudjon kormányozni és hogy mindenkivel szemben legyen ütőkártyája.

Lett. Amire kellett, arra alkalmas volt.

Más nem számít, talán ez a kissé blazírt hozzáállás és a végrehajtás képessége emelte ki Hornt.

UV pót 2013.06.24. 11:07:44

Egy kis pontosítás: az 1998-as választásokat nem a Fidesz nyerte meg, hanem az MSZP. Méghozzá minkét fordulót:
I.
1. MSZP - 32,25%
2. Fidesz - 28,18%
3. FKgP - 13,78%
4. SZDSZ - 7,88%
5. MIÉP - 5,55%
6. MDF - 4,08%
Fidesz-MDF - 13,14% - ez gyakorlatilag az MDF-et jelenti...

II.
1. MSZP - 39,84%
2. Fidesz - 38,80%
3. FKgP - 10,90%
4. SZDSZ - 3,05%
5. MIÉP - 4,08%
6. MDF - —
Fidesz-MDF - 21,17% - MDF-esek

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.06.24. 11:21:42

Horn Gyula egyre jobb miniszterelnöknek tűnik, mivel olyan utódai vannak, amilyenek...

tevevanegypupu 2013.06.24. 11:24:19

@Counter:

Nem lehet meg erzelmektol mentesen elemezgetni, nagyon sok minden kozrejatszik, tett eleg sok rosszat is. De diplomaciai es politikusi kepessege neki volt a legtobb a rendszervaltas utani szocialista miniszterelnokok kozott..talan. Nyilvan szamitottak a kapcsolatok is, meg az hogy "atvagta a vasfuggonyt egy nagy olloval"..:) Az emberek - Europa - csak azt latjak ami a szemuk elott jatszodott.

Laser Johnny 2013.06.24. 11:39:08

Nézzétek már meg jobban azt a fenti fotót!!!! Még az sem valódi!!! Retusált, mint Horn Gyula múltja.

(Megoldás: jobb oldalon a feje előtt van a keze, a tükörben viszont már nincs.)

is 2013.06.24. 12:21:51

@tesz-vesz: így-így. hetedíziglen. a testvérek, férjek bűneiért is lakoljon. nehogy már egy ilyen mondjon meg. nem mondhatja meg. rakjon ki az ilyen sárga csillagot, hogy lássuk, hogy ő az, aki nem mondhatja meg. "hogy ki a zsidó, azt majd én mondom meg".

1000bocs 2013.06.24. 12:41:57

Tisztelettel kérdem, hány fogat kellet kiütni, bordát rugdosni és orrot betörni azért, hogy Horn fényes karrierje ilyen "simán" induljon '56 után? Mert azt senki nem gondolja komolyan, hogy nem bizonyította a "hűségét" nyomatékkal ez a "nagy" ember?

Sajnos nem tudom értékelni a kis embert. Még ha háborús hős lett volna a háborúban...Valójában az '56 után elfogottakat kínzó, bosszúálló törpe, a pincék réme volt inkább az ávós-pufajkás szoci bosszúálló. Aki a lelkes szolgálataiért megkapta a lehetőséget a felemelkedésre. És ne legyenek kétségeink: abban a rendszerben az emelkedett magasabbra, aki még a többi patkánynál is szemetebb alak volt. Az hogy később beleszelídült a rendszerbe, számomra nem érdemel dícséretet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.06.24. 12:55:09

@1000bocs:
"Valójában az '56 után elfogottakat kínzó, bosszúálló törpe, a pincék réme volt inkább az ávós-pufajkás szoci bosszúálló."

Nem volt a pincek reme, vasutakat orzott a forradalmarok ellen. Mivel altalanos sztrajk volt ervenyben es a sztrajkolok szaboltalni probaltak tobbek kozott a vasuti forgalmat is.

bozon 2013.06.24. 13:04:08

Ha igaz, amit olvashattunk, Orbán Viktor meghálálta azt a bizottsági elnöki posztot. Az ő kőkemény munkája kellett ahhoz, hogy most elmondhassuk: Horn Gyula egy gentleman volt. Neki is kétharmada volt, és hát, ...

Egy jelentéktelenebb kérdés: a 70 éven felüliek ingyenes tömegközlekedését nem ő vezette be. Ő leszállította 65 évre a korhatárt, illetve előadta azt a bohózatshow-t az ingyenes repülőjegyekről.

1000bocs 2013.06.24. 13:49:00

@Doomhammer: sőt, csak egy szimpla gátőr volt, az '56-os tolvaj pecásokat vigyázta. Azért jár az érdemérem, ugyebár:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.24. 13:54:03

@1000bocs: Tehát az abban a rendszerben magasra emelkedő Szűrös, Pozsgay, Szaniszló, Stefka patkányok volnának?

Ej.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.06.24. 14:09:53

@1000bocs:
Nem, nem gator volt, ezt nem tudom, honnan veszi.
A vasutvonalak mellett allt ort pufajkaskent.

1000bocs 2013.06.24. 14:13:52

megint terelés. Most ugye Hornról beszélünk. A "na és?" pufajkás bácsiról. Aki annyira semmit sem tett az '56-os megtoilások idején, hogy össze-vissza kellett hazudozni egy meglincselt tesót, amivel a karrierista verőlegény "bosszúálló tesóvá" szelídülne. Lesz@rom most Pozsgait.

Robinzon Kurzor 2013.06.24. 14:38:35

"Rekord idő alatt elérte, hogy az első szabad választásokon elszenvedett megalázó vereség után pártja, az MSZP, a rendszerváltoztatás előtti demokratikus ellenzékből alakult Szabad Demokraták Szövetségének támogatásával, a Demokratikus Charta nevű antifasiszta összefogás segítségével kikerülhessen abból a politikai karanténból, amibe került."

A felsorolásból véletlenül kimaradt a Fidesz és személyesen Orbán Viktor.
Nyilván csak tévedésből, nem feltételezné az ember, hogy Schmidt Mária szándékosan próbálja retusálja a történelmet.

„A Fidesz a parlament jelenlegi hat pártja közül a Torgyán vezette FKGP-t kivéve bármelyik néggyel (MDF, MSZP, SZDSZ, KDNP) el tud képzelni koalíciót, mert a fiatal demokraták értékelése szerint ezek a pártok tiszteletben tartják a demokratikus alapelveket” (Magyar Hírlap, 1992. április 27.)

Robinzon Kurzor 2013.06.24. 14:48:43

"Ahelyett, hogy együttműködtek volna az első szabadon választott parlament többségével az igazságtételi törvények elfogadtatásában, informális és médiaerejüket a történelmi igazságtételre irányuló törekvések ellehetetlenítése érdekében mozgósították. Számíthattak és számítottak is ebben az SZDSZ-esek támogatására és együttműködésére."

Itt valahogy megint kimaradt a Fidesz és Orbán.
A Zétényi-Takács féle "igazságtételi" törvényjavaslatot nem szavazta meg a Fidesz sem.
A név szerinti szavazáson Orbán is nemmel szavazott (1991.11.04, a dátum is érdekes!), előtte többször és alaposa érvelt a törvénytervezet ellen.

Ritka alkalom, amikor élő, egyenes adásban kukkanthatunk bele a történelem hamisítás tudományos műhelyébe.

Schmitt Mária elfoglalta méltó helyét Berecz János ("Ellenforradalom tollal és fegyverrel") mellett, gratulálok neki, és természetesen a Mandiner szerkesztőségének is, akik a nevüket adják ehhez.

tevevanegypupu 2013.06.24. 16:27:40

@tesz-vesz:

Ungar Andras meghalt es fideszes volt. Ungar Klara szinten fideszes volt, aztan lett szdsz-es aztan most van valami szervezete..hogy milyen a kapcsolata Schmitt Mariaval az vegulis maganugy. Aki pedig a rendszervaltasnal kozel volt a hatalomhoz, mind meggazdagodott, kihasznalva a joghezagokat vagy azt, hogy egyaltalan nem is voltak jogszabalyok arra nezve, hogy lehet privatizalni..Most mar kicsit keso ezen bankodni..akkor kellett volna, dehat akkoriban az Antall kormany egyik nagy problemaja peldaul az volt, hogy visszaallitjak a meltosagokat es nagy vitak voltak azon, hogy milyen egyenruhaja legyen a mittudomen milyen szervezeteknek..Torteneszek egymas kozott.:)

szellemkor 2013.06.24. 17:27:03

@tevevanegypupu: Pontosan. Schmidt Máriának tökéletesen igaza van abban amit írt. Horn érdemeit a saját inerciarendszerében méltatta. Nem azt írta hogy Horn milyen nagy demokrata volt, vagy nem mérte egy polgári-nemzeti kormányfőre vonatkozó kritériumrendszer szerint. Horn, mint egy hatalmát átmentett volt állampárt ambíciózus technokrata profi politikusa az idő és a történelem által rábizott teret betöltötte és pont.

Hornénál sokkal érdekesebbek voltak Antall történelmi lehetőségei, melyeket rendre elpackázott és tette történelmi bűnökké. Viszonylag korai halála és nagy tekintélye miatt még most is érdemtelen, elfogult nimbuszt vont köré az értelmiség, pedig...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.24. 18:10:06

@is: te ostoba kutya, ilyen békaiqúval minek mozdulsz ki a gettóból? kitűnik nagyon hogy szúnyogok fattya vagy.
minek húzod az időmet te óvodás? smitt marcsika a komcsi konzervatív mintapéldánya, gazdagságát, lopott jólétét, pozícióját mint a kommunista diktatúrából, a megszálló szovjet csapatok jóindulatából nyerte, ahogy csányi is a teheneket fejné falun, orbán meg az nb2-ben focizna a megszálló szovjet csapatok nélkül

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.24. 18:25:20

mint = mind

@tevevanegypupu: fideszes hát, ungár klára is az volt, csak épp utána az szdsz-be lépett be a lelkem, az SZDSZ nevű pártba, hát igen, igazad van, ilyen az igazi fideszes, te apologéta zombi.
na ezek aztán úgy kihasználták a joghézagokat hogy öröm volt nézni, sőt még a törvényt is magukra írták, olyan szerencsések és ügyesek voltak ezek a komcsik.
mikor állsz már le? annyi erőd van, mint a vak komondornak

itt már elkezdtünk egy vitát
mandiner.blog.hu/2012/10/12/az_eu_meg_a_bekedij_pax_europae
minek akarsz újat nyitni ha még a régieket se tudod befejezni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.24. 18:29:41

@tevevanegypupu: antallék meg csinálták a gumicsontokat, egyenruha aha, mintha ez lenne a lényeg nem pedig a konyec elszámoltatás, a komcsik elmozdítása a pózikból.
szegény Csatáry még mindig elővették ezek a csúnya zsidók, Izraelt is ezer év után alapították újra, de mi csak ne legyünk revizionisták, meg ne vegyük elő a rendszerváltó hazaárulókat ugye? annyi eszed van, mint egy darab kőnek, és még büszke is vagy rá.

tevevanegypupu 2013.06.24. 18:42:33

@szellemkor:

Horn visszaszavazasa nagyreszt az Antall kormany rettenetes tevedeseinek es viselkedesenek kovetkezmenye. Tulajdonkeppen nem is meglepo annak tukreben amit muveltek, bar orszagunk nepenek szellemi szinvonalat sajnalatosan tukrozi az a teny, hogy ugy kepzeltek, Horn alatt ujra 3.60 lesz a kenyer..Horn ezt ugyan semmikeppen nem igerte, de az biztos, hogy proletariatusunkra csillapito hatassal volt, ertett a nyelvunkon. Ez ugyan keves vigasz, de legalabb valamifele hamis remenyt is adott. Azonban ez a hamis remeny el is vakitotta azokat akik ugy ereztek, egy szocialista kormany karoltve az szdsz rendszervalto partjaval, csakis pozitiv hatassal lesz az eletszinvonalra. Nem gondoltak, hogy a lopas es kiarusitas majd veluk fog igazan nagy leptekben kibontakozni..illetve az iranyt es a partnereket majd a liberalbolsevikok szabjak meg.

tevevanegypupu 2013.06.24. 18:44:19

@tesz-vesz:

Hgy maganak milyen jo az emlekezotehetsege..varjon ram, majd eljovok..hogyha var nagyon.:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.24. 18:51:44

@tevevanegypupu: mire várjak? a szánalmas semmitmondó, vérciki primkó szövegedre minek várnék?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.24. 18:55:58

de most őszintén? minek ide ez a poszt? valahogy a lényeg, az 56-os múltja maradt ki ennek a derék LMPVS-as embernek.
erről írjon már valamit Marcsika! vagy cáfolja, legbelül úgyis azt szeretné ezekszerint.

kkbk.blog.hu/2013/06/19/horn_gyula_es_a_pufajkasok

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.24. 19:39:14

@Counter: igen.

amúgy hogy is volt horn gyuszkó postabankos ügye? a bank megvette a lakását 3x-os áron, de kapott cserébe még egy villát is a rózsadombon? ki emlékszik?

Bunny Munro 2013.06.24. 23:28:08

lófaszsemmiről nem szól ez a cikk
nem is értem ezt most mért meg hogy
nekrológnak sok, életútnak kevés, egyoldalú és hiányos

Sztavrosz_ (törölt) 2013.06.24. 23:37:54

@tesz-vesz: Úgy volt ahogy a viktor Alsónémedi Penny ügye. 40milliós táska nemvolt.

Frizuravarjú 2013.06.24. 23:45:35

Ilyenek irányíthatták és irányíthatják ma is ezt a nemzetet. Magyarország elveszett. Egyelőre. Hiszen a tatárokat. a törököket, osztrákokat, németeket, szovjeteket is túléltük.

Ezeket is túl fogjuk talán.

Bár most minden eddiginél kártékonyabb sémi-féreg rágja kívül-belül a Hazánkat.

Rwindx 2013.06.24. 23:48:05

Az írásnak szinte egyetlen elemével sem tudok egyetérteni, tele van csúsztatásokkal.

Pasukanisz elvtárs 2013.06.24. 23:51:53

@Laser Johnny:

Te rosszhiszemű Gyalázatos!!! Nézddd már meg jobban a fotót!!! Horn Gy balra előre hajolva cigizik, míg a menzai átadóablakon keresztül Szilvásy Györgyöt lehet látni, aki épont jobbra előre hajolva beszél.

Az igaz, hogy a képről az lemeradt, akivel Szilvásy beszél.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.25. 00:12:38

Hogy figyel fel valaki Horn Gyulára, ha egyik szemével a Kovácsot, a másikkal a Szekerest nézi?

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:13:41

Igazán szép sikerpropagandája ez a kommunizmusnak. Lám, még a kínai elvtársak is tőlünk tanultak.

Csak én nem láttam a pufajka szót megemlíteni a Terror Háza igazgatónőjétől?

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:26:05

Akkor már nemcsak Auschwitzba küldik a magyar gyerekeket az elvtársak, hanem a kommunizmus-mosdató Schmitt elvtársnő tárlatába is?

2013.06.25. 00:29:38

@Counter: Persze hogy... ahogyan büdös komcsi volt Csurka, akinek első nagy remekművét 58-ban mutatták be, Torgyán, aki jogi pályán jeleskedett 56-ban, valamint Antall is, aki vezető beosztást töltött be az átkosban, márpedig ahhoz hű hívének kellett lenni a pártnak, hogy valaki igazgató legyen.

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:36:24

@Rwindx:

1. Elhallgatja Horn elvtárs karhatalmista múltját a Terror Háza vezetője, ez már önmagában "különös".

2. Végig fényezi a kommunista politikát, akárcsak a "demokratává" átvedlett kommunistákat.

3. Kiemel részleteket, és mindegyik mellé odaír egy nagy csillagos ötöst. Minden bűnt, elkúrást elhallgat, míg az országot csődbe juttató IMF-megállapodást fényezi gyakorlatilag.

Ha csak ennyit tudnék SM-ről, azt mondanám, húzzon a picsába a közpénzek környékéről is az elvtársaival együtt, és mosdassa az elvtársait kommentekben, ha nem bír enélkül élni.

Bár a többi szereplése sem volt túl meggyőző, hogy alaptalan lenne az elvtársazás.

Családi köre is ugyanarra predesztinálja, mint ifj. Bauert, ifj. Petőt, ifj. Gerendást és a többi ávós származású álértelmiségit.

2013.06.25. 00:36:28

@tesz-vesz: Ez a kkbk blog eléggé elfogultnak tetszik. Jó volna valami tárgyilagos információ.
Ez kb olyan, mint a Viktor című könyv.

2013.06.25. 00:37:28

@Szárszó szépe: míg az országot csődbe juttató IMF-megállapodást fényezi gyakorlatilag."
Nagyon buta vagy.

2013.06.25. 00:38:37

@Szárszó szépe: Amúgy te erről a Schmitt Máriáról mit tudsz? Semmit?

2013.06.25. 00:40:53

@Szárszó szépe: 1998 és 2002 között a miniszterelnök főtanácsadója. "
Segítek. Orbán Viktor

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:42:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mert nem arról ír, hogy itt fasza nyugatos politikákat lehetett csinálni, mint pl. az IMF, és hogy ideológiailag is milyen jól ki volt találva?

Az IMF-belépésről egyébként kevesen tudják, hogy mindjárt két devizahitel felvételével is járt. Előbb a Schmidt elvtársnő által is említett kínai elvtársaktól vettünk fel devizahitelt, hogy be tudjuk fizetni a kvótát, és csak ezt követően hívhattuk le az IMF devizahitelét, amibe aztán csődbe mentünk.

2013.06.25. 00:42:50

@Szárszó szépe: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelemtudományi Intézet
Egyetemi adjunktus: 1996-2000
Egyetemi docens: 2000-2010
Egyetemi tanár: 2010-
A Médiaunió kuratóriumának elnöke: 2008-
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) Tudományos Tanács tagja: 2013-"

Hát, lehet hogy szép vagy, .....

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:44:33

A magyar kvóta összegét az IMF esetében 375 millió SDR-ben, vagyis akkor mintegy 407 millió dollárban állapították meg, aminek 21,7 százalékát (88 millió dollárt) konvertibilis devizában, a többit (közel 11 milliárd forintot) hazai valutában kellett befizetni a Magyar Nemzeti Banknál vezetett IMF számlára. A közel 100 millió dollár készpénzben történő befizetése az üres államkassza és az elfogyó aranytartalék, az elapadó szokásos hitelforrás mellett megoldhatatlannak látszó problémát jelentett. Visszaemlékezések szerint Fekete János személyes kapcsolatainak köszönhetően a kínaiak adtak annyi devizahitelt, hogy a kvótánkat 1982 szeptemberében sikerült befizetnünk.

Marjai József miniszterelnök-helyettes Larosieret, az IMF vezérigazgatóját még a magyar hitelkérelemről történő december 8-ai szavazás előtt gyorsan tájékoztatta arról, hogy a magyar vezetés továbbra is elkötelezett az 1982. október 13-án kelt Szándéklevélben vállalt kötelezettségek mellett, és mindent megtesz az 1983. évi gazdaságpolitikai program fő célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. (A levelet lásd külön!) Sajnos arról, hogy a fentieknek mekkora szerepük volt a döntés meghozatalában, jelenleg még nem állnak rendelkezésre hiteles források, azonban tény, hogy az IMF 1982. december 8-án 475 millió SDR értékű készenléti hitel folyósítása mellett döntött, ami a legjobbkor érkezett az országba.

archivnet.hu/gazdasag/magyarorszag_csatlakozasa_az_imfhez_es_a_vilagbankhoz__iii._resz.html

Kötelet érdemelt volna Fekete-Schwarz elvtárs, nem kitüntetést és dicsérő publicisztikákat.

2013.06.25. 00:44:38

@Szárszó szépe: Az IMF-be azért léptünk be, mert hitel kellett az ország túléléséhez. Gondolom, jobban örültél volna egy romániai szintű életnek, egy jegyrendszernek.
Tudod, az IMF csak annak ad hitelt, aki a tagja.

2013.06.25. 00:46:15

@Szárszó szépe: Tényleg hülye vagy! Másik megoldás mi lett volna , a szovjet megszállás alatt???? A fejadag???

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:46:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Rákosi-Rosenfeld bátyád meg egyenesen miniszterelnök volt. Leszarom a rangokat, kitüntetéseket, engem csakis az eredmény érdekel. Egy finom kiflit sütő pályakezdő pék pont mínusz végtelenszer ér annyit, mint bármelyik elvtársad, aki szinte összeroskad az elvtársaitok által ráaggatott címek súlya alatt. De még egy naplopó is.

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:49:30

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Azért akkor is szép, hogy mindjárt két devizahitelt is felvettünk, "mert" az egyik volt a másik feltétele. Kár, hogy kevesen ismerik ezt a jó sztorit. Még jó, hogy már a Schwarz bácsi megtette, mert a gyurcsányi a lámpavason végezte volna alighanem, ha az 5 billió forint értékű devizahitel felvételéhez még egy ötöst felvesz valakitől.

Akasztófáravaló kommunista söpredéket mosdatsz. Az IMF-hitelen meg banánt vettek az elvtársaid, hogy legyen mit felzabálni az ország jövőjének a számlájára.

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:50:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Milyen fejadag 1982-ben? Mindenki degeszre zabálta magát addigra virslivel és sörrel, de rendes étellel is. Fejadag, bazeg.

2013.06.25. 00:52:46

@Szárszó szépe: Az adósságállomány ebben az időszakban, az 1970-ben realizált 500 millió dollárról 1989-re eléri a 20 milliárd dollárt, majd a rendszerváltás első éveiben, pontosabban 1993-ben érte el tetőpontját a 31 milliárd dollárt, ami a GDP 89 %-ának felelt meg."

Antall mindjárt megmásfélszerezte az adósságot, holott privatizált is rendesen!

2013.06.25. 00:54:22

@Szárszó szépe: 1997-re sikerült 22 milliárd dollárra leszorítani az államadósságot, ami ettől kezdve bruttó értékben számolva továbbnőtt, azonban a GDP gyorsabb növekedésének köszönhetően egészen 2001-ig mégis csökkenő tendenciáról beszélünk. Ekkor érte el ugyanis az elmúlt huszonegy év mélypontját a hazai eladósodottság, a maga 53 %-os, GDP-hez viszonyított értékével."

A fejadag: ha nem vesznek fel hitelt, akkor lett volna, te idióta! Tudsz magyarul? Ja, csak nem értesz!

2013.06.25. 00:57:39

@Szárszó szépe: Te gyengeelméjű, a piacról felvett, állampapír kibocsájtás elnevezésű hitel semmivel sem jobb!
Tudod, ki ma Magyarország legfőbb hitelezője? Az amerikai Templeton . Egy zsidó tulajdonú szervezet. Te bolond! Éljenek az amerikai zsidók! Az ország nagy barátai! Sokkkkkal jobb, mint az IMF, aminek a tagja vagyunk!

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:58:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A megkezdett szalámi már csak ilyen. Sosem lett volna szabad fedezetlen hitelt felvenni, pláne nem faszságokra, pláne nem devizában. Antallt már az elvtársaid hozták olyan helyzetbe, hogy a túlélés elkerüléséhez ezerrel privatizálnia és hitelt "megújítania" kellett. Tette is "becsülettel". Szilvásy elvtárs az ő idejében adta el az Őszödi Böszmének a nyaralót, hogy egyből vissza is bérelje? Ilyenekkel volt körülvéve, az elvtársaiddal. Meg az ellenségei is éppen ilyenek voltak.

Szárszó szépe 2013.06.25. 00:58:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

1982-ben milyen apropóból fenyegetett a fejadagrendszer? Még az irodisták is desznyót neveltek.

2013.06.25. 00:59:31

@Szárszó szépe: ) Ennek az időszaknak a sajátossága, hogy az adósságnövekedés mintegy 20 százaléka az IMF-EU hitel fel nem használt részeként a kincstár jegybanknál elhelyezett új betéteiben jelent meg. Így ezen eladósodás oka nem valódi hiány vagy veszteség, az eladósodás ezen részének kiváltója a kincstári pénztartalékok - a válság körülményei között indokolt - biztonsági felhalmozása volt."
Tanuljál, hátha nem késő!

Szárszó szépe 2013.06.25. 01:00:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Te valami elmebeteg lehetsz. Hűtsd le magad. A "tényeid" valótlanok, az "érvelésed" még a hamis premisszákkal együtt sem alkot rendszert, a véleményed meg a történelem szemétdombjára való, oda Rákosi-Rosenfeld ideológiája mellé.

2013.06.25. 01:06:23

@Szárszó szépe: . Ennek mértéke a kilencvenes évek első felében gyorsan nőtt, 1990 és 1995 között megnégyszereződött. Aztán, nagyrészt a Bokros-csomag hatására, 1995 harmadik negyedévétől 1996 végéig szinte semmit nem változott, majd 1997 második felétől 2000-ig ismét számottevően nőtt.

2001 harmadik negyedéve és 2003 eleje között, tehát másfél év alatt csaknem másfélszeresére, 7000 milliárdról 10 000 milliárd fölé emelkedett az adósság. Az államadósság 2005 végén és 2006 végén is mutatott egy enyhe csökkenést, a legnagyobb megugrása pedig 2008 végén volt, a hitelválság nyomán aláírt gigantikus IMF–EU–Világbank hitelcsomag hatására."

Tehát Orbán első uralkodása alatt is nőtt.
A fejadagra meg ugyanaz a válasz: ha nem veszünk fel hitelt, mijafaszból tartotta volna fenn az állam a színvonalat? Semmiből. A legvidámabb barakkból kisrománia lettünk volna. Tudom, te azt szeretnéd. Akkor biztos jobban fejlődtünk volna 1989-től. Vagy nem.

is 2013.06.25. 01:07:56

@Szárszó szépe: hadd nevessünk ki ezért a rendkívül energikus, ám rendkívül buta hozzászólásért. te tényleg nem értesz az egészből semmit, és hülyét csinálnak belőled azokon a portálokon, ahol az ilyen marhaságokat összeolvasod, mert magadtól biztosan nem futná, az látszik.

2013.06.25. 01:09:04

@Szárszó szépe: Olyan helyekről idézek, mint a GKI kutatóintézet. Pontos számokat másoltam be. Te meg közelében sem vagy a tényeknek, csak érzelmeid vezetnek. Meggyőződésed, hogy a MN a leghitelesebb forrás gazdasági információkból.
Amit írok, nem érted, mert funkcionális analfabéta vagy. Vagy nem bírod a magyar nyelvet, mert nem magyar vagy? Akkor bocs.

Szárszó szépe 2013.06.25. 01:09:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mi a fasznak Orbánozol?

Arról szól a cikk, hogy a kommunizmus fasza volt, de a legfaszább kommunisták közül is Horn volt a legfaszább.

Szárszó szépe 2013.06.25. 01:11:04

@is:

Jöhet a cáfolat, mert a tagadás látom, jól megy.

Forrást adtam róla, hogy devizahitelt vett fel a "jó" Fekete-Schwarz elvtárs, hogy felvehessük a másik devizahitelt.

Nem így tudod?

Akkor cáfold meg a forrásomat.

2013.06.25. 01:12:36

@Szárszó szépe: Csak egyetlen sort idézz, ahol azt állítom, a Kádár rezsim jó volt, vagy a gazdaságpolitikáját helyeslem!
Látod, helytelen premisszákból levonsz konzekvenciákat, és ellenségképet gyártasz a kétdimenziós világodban.
Mert: aki nincs velünk, az ellenünk! Ki is mondta?

2013.06.25. 01:13:56

@Szárszó szépe: Arról szól a cikk, hogy a kommunizmus fasza volt, de a legfaszább kommunisták közül is Horn volt a legfaszább. "
Nem. Nem erről szól. Te tényleg nem tudsz magyarul. Vagy diszlexiás vagy.

Szárszó szépe 2013.06.25. 01:14:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az összes antikommunistát elkezdted baszogatni arra, hogy elkezdtem kommunistázni, ha már Schmidt elvtársnő elfelejtett.

2013.06.25. 01:15:22

@Szárszó szépe:
Orbánozok????
Mert azt mondom, hogy Schmitt Mari Orbán tanácsadója volt?
Vagy mert azt mondom, hogy Orbán első országlása alatt sem volt jobb a gazdálkodás?

Szárszó szépe 2013.06.25. 01:16:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:

De erről szól, és te nem tudsz magyarul, ha nem jön át.

Szerinted mi okból hallgatja el Schmidt elvtársnőd Horn karhatalmista múltját?

Hogy lehet, hogy a Terror Háza igazgatónője egy szót sem veszteget a kommunizmus elítélésére, amikor egyébként oldalakat ír róla, és gyakorlatilag csupa jót?

Szárszó szépe 2013.06.25. 01:16:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A kommunizmusról beszélj, "elvtárs", ne Orbánról. Szeretted?

2013.06.25. 01:17:05

@Szárszó szépe: Mégegyszer: Schmitt a Pázmányon tanít, tudod, a református egyetem, Orbán tanácsadója volt, tehát valószínűleg igazad van, kommunista elvtársnő.....
Hú, tényleg gyenge vagy szövegértésből.

2013.06.25. 01:23:17

@Szárszó szépe: Hogy '56-ban pontosan milyen szerepet játszott azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a pufajkásokhoz csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésében, még további pontosításra szorul. Munkás-paraszt kitüntetésének megszolgálásakor szolgálatait minden bizonnyal jelentősebbnek tüntette fel, mint azok valójában voltak, hiszen az az érem jelentős előnyökkel és haszonnal is járt. A Kádár-rendszer bukása után szerepének bagatellizálása, sőt, eltagadása állt érdekében. Ezért döntött már miniszterelnökként a sortüzeket vizsgáló bizottság felszámolásáról, ugyanakkor '56 jelentőségének és kultuszának ápolását és kellő súllyal való szerepeltetését nem gátolta."

Segítek, debil: Schmitt Mária egy olyan múzeumnak az igazgatója, amelyik tematikusan '56-ról szól.
Ugyanazt mondja, mint én: jó volna tisztán látni, mi volt a szerepe Hornnak.
Sehol nem írtam, hogy egyetértek a cikkel. Már megint kivetíted saját félelmeidet. Ellenséget keresel, mert más módon nem tudod determinálni saját énképedet.

2013.06.25. 01:26:26

@Szárszó szépe: Az összes antikommunistát elkezdted baszogatni arra, "
Kiket? Torgyánt? Csurkát? Antallt?
Tudod, az én apám azért nem kapott magasabb beosztást, mert nem volt párttag.
Viszont Csurka darabját bemutatják a kádári időkben, még a legelején. Torgyán bírósági jegyző '56-ban. Antall igazgató. Szóval milyen antikommunistákról beszélsz? Hülye-e vagy?

2013.06.25. 01:30:05

@Szárszó szépe: Szeretted a kommunizmust? "
A kádári éra nem volt kommunizmus.
Szocializmusnak hívták.
Ha arra vagy kíváncsi, szerettem-e a szocializmust, a válasz nem. de ez nem jelenti azt, hogy szeretném a diktatúra bármely más formáját.
A Horthy érát is rossznak tartom, sőt, Habsburgot sem akarok az ország élére. Bár egy ennyire buta nemzetnek lehet, hogy király kell.

Nazareus 2013.06.25. 01:32:14

Na megvolt az a cikk, amelyik hazafinak titulálja, jöhet a hazaáruló verzió.

Egyébként elég vicces a cikk, idézek egy apró részletet:
"Horn pályájának csúcsa a vasfüggöny lebontása, a német menekültek kiengedése volt, ami magától értetődően vezetett el a kommunista rendszer felszámolásához és a rendszerváltoztatáshoz."

Na persze, Horn felszámolta a kommunista rendszert :D Gorbacsovnak még véletlenül se volt köze hozzá? :D

Horn egyszerüen végrehajtotta Moszkva utasitásait, ahogy az elődei is. Köze nem volt a rendszerváltáshoz (max annyi, hogy akkor élt).

2013.06.25. 01:32:43

@Szárszó szépe: Mi a véleményed a kommunizmusról?"
Minden diktatúrát elítélek.
Viszont a kommunizmust üdvözlöm. Mint ideológiát. Nem keverem össze a Leninizmussal, a Sztálinizmussal. Mert az nem az volt. Az diktatúra volt. Mint Rákosié, vagy Kádáré.

parandroid 2013.06.25. 01:42:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: hát, urak, köszönöm az elmúlt egy óra pengeváltását, pompásan szórakoztam!

te, könnyen elkaptuk, amúgy a való világban is összeszedsz minden csikket és háromlábú, árva kölyökmacskát az utcán, vagy csak itt a webkettőn éled ki mazochisztikus hajlamaidat? ha nő lennél, komolyan elgondolkodnék a lánykérésen, nagyon bírnék egy ilyen végtelen türelmű, minden szegény kismajmot komolyan vevő és gondolkodni képes emberi lényként kezelni törekvő karaktert az életemben.

Szárszó szépe 2013.06.25. 03:04:00

@parandroid:

Nekem nem merted megcímezni a faszságaidat, pubi, csak a hátam mögött megüzenni?

Szárszó szépe 2013.06.25. 03:04:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Gondoltam, hogy kommunista vagy. Gondolom, tetszett az elvtársnő cikke is.

Szárszó szépe 2013.06.25. 03:09:11

Az "európai" Horn elvtárs fénykorában:

Az idézet Horn Gyula Cölöpök című könyvének 201. oldaláról való. A történet: Horn, a „reformer” külügyi államtitkár 1989. január 28-án megkezdte hivatalos utazását Szöulba. Késett az egyik repülő, és Hongkongban emiatt és egyéb bürokratikus okok, nemtörődöm ügyintézés miatt, nem szállhattak fel a Koreába induló gépre. Kiderült, hogy bőröndjeik is eltűntek, sőt vízumuk sem volt Hongkongba. „Sokadik és egyre ingerültebb reklamálásunkra előkerítették a reptér …alfőnökét… A fiatal kínai fickó kelletlenül odajött, s a cigarettát a szájában lógatva megkérdezte: ’Halljam, mi bajuk van?’ A fiúk…kérték a segítségét. A fickó pimaszul, szinte odaköpte: ’Ez a maguk baja, a reptér nem jótékonysági intézmény.’ Elöntötte a vér az agyamat, megragadtam a kabátja hajtókáját, és a képébe üvöltöttem: ’Ide figyelj, te rohadék! Ha nem intézkedsz azonnal, rád borítom az egész berendezést. Van pofád így bánni a bajba jutott utasokkal?!’ (…) Bevallom, nem éppen államtitikárhoz illő módon viselkedtem… Igazi megkönnyebbülést az jelentett volna, ha az unott képébe vágok, szerencsére ezt nem tettem.”

(Igazi Yosarian)

Én is olvastam a könyvet, megerősítem. Ezek Horn saját szavai.

Egy tetű ávós volt a lelkében mindig is. Ezen semmit nem ment, hogy a D-209-eshez, az Őszödi Böszméhez és a Libatolvajhoz képest valóban ajrópai formátumú politikusnak is tűnhetett messziről, főleg ahogy az idő szépítette az emlékeket, és ahogy minden korábbiaknál mélyebbre süllyesztették az országot a felsorolt gazemberek és csapatuk.

Szárszó szépe 2013.06.25. 03:17:20

Jellemző, hogy miközben Berlusconit 7 év börtönre ítélik még az ügyészség kérését is túllicitálva, mert 70 évesen 13-szor megdugott egy szilikonmellű, kikent-kifent prostit, meg valami ügyét elsimította, addig szemkilövető hazaáruló terroristák sztárnyugdíjasként élik életüket Magyarországon, és állami csöcsön lógó elvtársak, elvtársnők fényezik őket szakmányban.

Valami nagyon nem frankó.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.06.25. 03:27:25

"Vendégszerzőnk, Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, a Terror Háza főigazgatójának írása."

Ez magyarul azt jelenti, hogy az írás a vendégszerző.

Két lehetséges módja lenne, hogy ne azt jelentse.

1.
Vendégszerzőnk, Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, a Terror Háza főigazgatójA írása.

Ez ugye kicsit suta.

2.
VendégszerzőnkNEK, Schmidt Mária történészNEK, egyetemi tanárNAK, a Terror Háza főigazgatójának írása.

Csak hát ahhoz nem magyarból többször bukott baromnak kellene lenni, hogy ezt valaki felfogja.

Méltatlanok vagytok az írás színvonalához, amely teljesen és meglepően korrekt.

(Olyan apróbb hibáktól eltekintve, hogy az ingyenutazás 65 és nem 70 év fölött jár.)

Schmidt Mária nagyot nőtt a szememben (bár már korábban is észleltem jeleit, hogy nem egy totál elszállt idióta jobbos, mint egyesek).

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.06.25. 04:58:43

ez talán az egyetlen jó cikk a mandíneren, a fidesz ifjúsági propagandaújságján, amit valaha olvastam. persze itt-ott van egy kis önseggnyalás, egy kis burkolt célozgatás ide-oda, indirekt sunyiskodás - ifjúfideszeseknek tetsző stílusban - de még így is maradt a cikkben annyi erő, hogy jó legyen. én szinte megkönnyeztem a befejezést, olyan jó lett.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.06.25. 05:02:03

@jose maria padilla: orbán viktor, a harcsafejű törpe eltanulta hornttól, hogy egy törp is lehet erős. valamint azt, hogy a magyaroknak kollektivista, törzsi kommunizmus kell, erőskezűnek tűnő törp-apú, akivel azonosítani tudják magukat: a kolbásszzabáló kisember, aki - legalább színleg - nekimegy a nagy, idegen, félelmetes ellennek.

orbán az egyik legjobb magyar törpe szinész, bár csak néhány szerepben tűnt fel (fiatal demokrata, liberális, majd kolbásszzabáló harcsafejű pocakos keresztyén-konzervatív öblös törp), minden szerepet kifogástalanul játszott el, ugyanazon a határozott, monoton, unalmas hangon, ahogy azt megszokták, és elvárják tőle.

persze amikor gyurcsány kiosztotta, az csúnya bukta volt, de azóta a pocakos törpe már felállt a ringben, és azóta is pattog mint egy elhízott, tokás csivava.

csavari 2013.06.25. 05:32:43

Redakció

Olyan értékekkel akarják a mocskos gyilkos pufajkás lakhely árulót felruházni aminek pontosan az ellenkezője igaz! Azt a gyilkos lélekmegszomorító rendszert betű szerint az előírtaknál is keményebben szolgálta ki! A csillagszaporítás után pedig kimutatta teljes mértékben az igai énjét a rablás ország kifosztás területén, a seggnyalásról már ne is beszéljünk! Ha valaha be fogják mutatni az emberi faj alját akkor az a pufajkás lesz szemléltető eszközként! Amit el lehet követni bűnt egy ország ellen az mindent elkövetett!

lajafix1 2013.06.25. 05:46:44

A halottról vagy jót vagy semmit ugrik be olvasva a nekrológot.

LAVÓRVAGÁNY 2013.06.25. 06:22:33

Hazafinak hívni ezt a tetvet azért elég erős.

rágógumó 2013.06.25. 06:44:08

@tesz-vesz: hogy te mennyire undorito ember lehetsz...

Végre egy jó írás a Mandineren, nem is nagyon illett ide, jó volt olvasni.

Conchobar 2013.06.25. 06:55:28

"A felismerést tettek követték. Horn pályájának csúcsa a vasfüggöny lebontása, a német menekültek kiengedése volt, ami magától értetődően vezetett el a kommunista rendszer felszámolásához és a rendszerváltoztatáshoz" - Ha Horn engedte ki a németeket, akkor mit csinált Németh Miklós (az akkori kormányfő)?

Nyomek 2013.06.25. 07:10:29

Köhöm... izé...

Már nem pufajkás?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.25. 07:10:58

@Szárszó szépe: Általános iskolai számtan: hogyan aránylott az első devizahitel a másodikhoz?
Aztán kezdj el gondolkodni.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.06.25. 07:13:31

@Conchobar: Megengedte. És lebontatta a vasfüggönyt (saját bevallása szerint azért, mert túl sokba került a fenntartása).
Tudod, akkor (már és még) nem vezérelvű volt a kormányzás, nem egy ember csinált mindent.
Egyébként nagy a tülekedés mostanában, Pozsgai elvtárs szerint például ő csinálta az egész rendszerváltást. Orbán Viktor meg egy szál turullal kikergette az oroszokat. Ja, hogy már menőben voltak? Nem baj.

koborvadász 2013.06.25. 07:29:22

Mariskának nincs ilyen szókincse. :-)
Hebegni-habogni szokott, nemhogy egy ilyen cikket írjon.

Horn Gyula Európa szerte elismert politikus volt ( olyan, amilyen ).
Viktor sosem lesz ilyen. A nekrológjában, dilettáns, rabló, maffiozó, diktátorként fog szerepelni.

Kádár? Kommunizmus?? Hm?!

Magyarország sorsát irányító emberek, családok, mindig is az önös érdeküket tekintették elsődlegesnek.
Került amibe került, csak nekik jó legyen.
Ezt végig lehet követni a történelmünkön.

Addig lesz itt kommunizmus amíg holokauszt.
Nem tudjuk levetkőzni a fekete bárány szerepet.
Ezt osztotta ránk Európa.
Amíg ilyen daliás, tanult, humánus, csodálatos politikai tehetséggel, vízrendészeti szaktudással rendelkező Államférfi képviseli országunk. Addig ez nem is fog változni!

Na megyek hányni! :-P

zsg? 2013.06.25. 07:44:21

Horn az utódai alkalmatlansága, sőt, orbán esetén gátlástalan, hatalommal visszaélő rablógazdálkodása miatt magasztosult fel, nem másért.

Az pedig, hogy Schmidt Mária, az ügynökakták nyilvánosságra hozását konzekvensen leszavazó és a kommunista múlt feltárását sunyi módon ellehetetlenítő fidesz képviselője, Hornt kéri számon a történelmi igazságszolgáltatás elmaradásáról, hát az priceless...

nyilasduma (törölt) 2013.06.25. 07:45:38

Kedves Schmidtt Mária !
Érdeklődve olvastam komcsizó, fideszseggnyaló írását.
Az vajon miért maradt ki, hogy '94-'98 között a Horn
kormánynak kétharmada volt, és mégsem élt vissza a
a hatalommal ?
Vajon a Terror Házában a komcsik bűneit miért hirdeti az összes szoba, míg a hazaáruló Horthy és rezsimje bűneiről, a fasisztákról, a nyilasokról alig történik említés.
Azért, mert lélekben Ön is odahúz. Akárcsak fideszes
barátai.
Ez szégyen!
Nekem spezielle hánynom kell!!!

m.logic 2013.06.25. 07:46:23

Pufajkás volt, miniszterelnöksége alatt szétlopták az országot és többekkel együtt elszabotálta a rendszerváltást.

Ennyi minden épeszű hazafinak elég is, hogy tudják, Horn miféle.

Húsleves 2013.06.25. 07:50:13

Nagyon jó írás! Meg kellett valahogy magyarázni ennek a szarházinak az állami temetését annak a hű de szocialistaellenes FIDESZ-nek a rendezésében, amelyikkel a spicli Orbán meg haverjai látványos álszócsatákat vívtak vele a parlamentben.
Mondjon már valaki a 89-es helyzetben RACIONÁLISABB döntést az ilyen Horn féle tetvek számára, mint hogy hirtelen kihúzzák az őket már meg nem védő szovjet pártvezetés seggéből a fejüket és a németek seggébe dugják! Mondjon már valaki KÉZENFEKVŐBB döntést annál, hogy látványosan ők maguk bontják le a vasfüggönyt, amit úgyis képtelenek lennének megvédeni, és átengedik a kelet-németeket, akik úgyis át fognak menni. Nem kell ebbe semmiféle országérdeket belemagyarázni, menekültek a patkányok a hajóról, ennyi. Maximum annyi józan gondolkodást lehet a javukra írni, hogy felismerték, hogy erőszakkal nem fog menni, sunyi lapos módon új pártfogókat, új hazug ideológiát kell keresni.
Kedves Schmidt Mária, itt van egy igazi történész írása, olvasd el ezt, tanulj, és NE HAZUDJ!
www.kibulizottorszag.net/

2013.06.25. 07:53:46

@Szárszó szépe: Gondoltam, hogy kommunista vagy. Gondolom, tetszett az elvtársnő cikke is. "
Hát, látszik, mennyi eszed van. Semennyi.
Az, hogy valaki nem utasítja el valamelyik ideológiát, nem jelenti, hogy a feltétlen híve. Imádom a Buddhizmust, mégse vagyok buddhista.
Minden esetre, sose tudtam felfogni, miért vonzódnak emberek az elnyomáshoz? Miért jó jobbágynak lenni?
Na, az örök sötétség fényeskedjen neked.

koborvadász 2013.06.25. 07:56:47

@Szárszó szépe:
Antall féle privatizáció, szerinted megmentett minket???
Német mintára csinálta! Csak hát nulla gazdasággal nem lehet privatizálni.
A legnagyobb faszság volt amit elkövethettek.

Virág et. 2013.06.25. 07:57:07

@Szárszó szépe: "Csak én nem láttam a pufajka szót megemlíteni a Terror Háza igazgatónőjétől? "

Igen, csak te. Mi többiek tudunk olvasni:

"Hogy '56-ban pontosan milyen szerepet játszott azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a pufajkásokhoz csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésében, még további pontosításra szorul."

Tessék folytatni a kommunistázást, ahhoz nem kell tudni olvasni.

Buga.Jakab 2013.06.25. 08:02:19

zorbán rezsim már több halálos áldozatot szedett mint a pufajkás hóhér

smit mari ennek a fidesmaflaálamnak a szekértolója !

nem marad bűntetlen horn bűne sem, de a mostaniakés em

Buga.Jakab 2013.06.25. 08:05:08

horn orbánnal együt kizavarta a ruszki hatsereget:))))

a hős ügynökök kéz a kézben !

marcsa lehetne sztálinról is vagy hitlerről ? egy ijjen érdemsoroló írás...
csak egyesítették országaikat !

Buga.Jakab 2013.06.25. 08:06:38

@Hepci: "Horn Gyula egyre jobb miniszterelnöknek tűnik, mivel olyan utódai vannak, amilyenek... "

ez nem csökkenti a hóhér/ügynök/belügy szakmában elért érdemeit

kérdezze meg (fog)orvosát gyógyszerészét

csabakirályfi 2013.06.25. 08:07:37

@szellemkor: "Viszonylag korai halála és nagy tekintélye miatt még most is érdemtelen, elfogult nimbuszt vont köré az értelmiség, pedig..."
Milyen értelmiség? Nem hallottál arról a legendáról, hogyan hívatta magához Antall Orbánt? Először a halálos ágyán hagyta rá örökségül a hazai jobboldalt, ez később telefonbeszélgetésre szelídült. Van ám magyarázat arra, miként lettek a liberális fiatal demokraták fiatal nemzetikeresztény demagógokká... Bár a hívek nem nagyon érdekeltek a magyarázatokban, jól elvannak anélkül is.

felcsutisuttyo 2013.06.25. 08:08:42

Ronda "Kuszaszem"-ű Banya, a seggnyalásért már megkaptad a milliókat. Kussoljál.

Bár már a Nemzeti Gonosz törpéről jelenne meg hasonló " életmű" nekrológ". Igaz nem sokat lehetne írni róla csak az hogy: NEMZETI GAZEMBER ÉS ELMEBAJOS URALKODNI VÁGYÓ ÁLLAT VOLT Szerencsére leölték!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.06.25. 08:14:18

a csuda vinné, hogy eltűnt a halottról jót vagy semmit hangulat ami annamária halála után terjengett errefelé. :)

nyilasduma (törölt) 2013.06.25. 08:22:24

Csak tudnám, hogy ez sok fideszes partizán hol volt
'45-'90-ig?
Miért nem akkor tetszettek komcsizni? Vagy legalább pofázni?
Vagy valamit tenni a hazáért?
Most miért nem Horthyval, a hazaáruló zsidógyilkossal
foglalkoznak? Meg az egész rendszerével?
1920-1944 okt.16-ig hányan haltak a kormányzóúr őfőméltóságanak segítségével?
Ki kellene számolni!
Kicsit gondolkodni is kellene!
Nem csak mocskolódni!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.25. 08:47:10

A szerző nevéig olvastam. Megyek hányni.

politikailagnemkorrekt 2013.06.25. 08:49:16

@Robinzon Kurzor: A Fidesz NEM vett részt a Demokratikus Charta mozgalomban. A tények pedig makacs dolgok.

politikailagnemkorrekt 2013.06.25. 08:51:46

@felcsutisuttyo: Te egy barlangi troll vagy, akit kb. mindenhonnan ki kellene tiltani. És még a szád is büdös. Pfúj.

Pékszakállú Henceg 2013.06.25. 08:57:12

Schmidt Mária írása tényszerű, én ajánlom a balosoknak is olvasásra.
Akik mocskolódnak, azok mögött meg zérus tényszerűség áll, soha, senki nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy Horn kezéhez vér tapadt volna. Ezzel nem védeni akarom, de az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, még Hornt is.
Akit pedig az '56 utáni előmenetele meglep, és ezzel kívánja bizonyítani a semmit, az olvassa el még egyszer, alaposan az írást. Kádár színre lépésével, a megtorlás szörnyű évei után új politika kezdődött, amely látványosan elszakadt a Rákosi-féle bolsevik hatalomgyakorlástól. Ebbe fértek bele az új hullámos komcsik Nyers Rezső, Németh, Horn és a többiek.

látjátok feleim szümtükkel 2013.06.25. 09:00:02

@Conchobar: "...akkor mit csinált Németh Miklós (az akkori kormányfő)?"

Azt amit a mostani, amit mondtak neki.

Kék az ég 2013.06.25. 09:00:26

@Szárszó szépe: Vak vagy? Minek szól hozzá aki elolvasni sem képes?

"Hogy '56-ban pontosan milyen szerepet játszott azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a PUFAJKASOKHOZ csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésében,"

Virág et. 2013.06.25. 09:01:28

@politikailagnemkorrekt: Szelektív történelmi emlékezet? A Fidesz az 1991-es Demokratikus Chartában részt vett, aztán később ugyan kilépett, de ez a tényen nem változtat, hogy igenis tag volt.

Ne keverd a Gyurcsány-féle 2008-as Magyar Demokratikus Chartával. Az más.

látjátok feleim szümtükkel 2013.06.25. 09:01:39

@Nyomek: "Már nem pufajkás?"

Hát, minden nézőpont kérdése. Tegnap a még pufajkának látszó ruha ma már kinézhet miseruhának is.:)

Buga.Jakab 2013.06.25. 09:01:49

@Pékszakállú Henceg: de az tény hogy hazudgált a tesója haláláról...

az is tény hogy kiradirozták a tényeket az 56 körüli életéből...

amugy aki a rencert (akkori és mostani) kicsit is ismeri az pontosan tuggya hogy ügynök volt... szépkarrierje nmásképp nem lehetett volna...

amikor határt nyitot aklkor meg a megakadájozhatatlan események élére állt pusztán...

ne legyünk már naívak... sdztem azok álnak legközelebb az igazsághoz akik nemes eccerűséégel "hóhér" nak titulájják...

Buga.Jakab 2013.06.25. 09:02:22

@látjátok feleim szümtükkel: vagy ha vki sztén pufajkás annak meg "bajtárs"

Kék az ég 2013.06.25. 09:03:20

@csavari: Azt a gyilkos lélekmegszomorító rendszert betű szerint az előírtaknál is keményebben szolgálta ki!

Ahogy az 1956-ban Bírósági titkár MÁDL FERENC is!

Aki annyira megbízható volt, hogy a kivégzések alatt NYUGATRA küldte az gyilkos Kádár-rendszer, aki akkor utazhatott a gonosz Nyugatra amikor még a szerinted annyira kiszolgáló Hornt sem!.

De ugye tudjuk. A mi komcsink az jó komcsi...

Mikrobi 2013.06.25. 09:05:02

A pufajkásnak elévülhetetlen érdemei voltak abban is, hogy eladósítsa Magyarországot az IMF-nek, miközben a nyugati hiteleket ingyen adta tovább gazdájának, a Szovjetúniónak és olyan baráti országoknak, mint Angola. Schmidt Máriában most nagyot csalódtam:-(

Kék az ég 2013.06.25. 09:06:04

@ "Ahelyett, hogy együttműködtek volna az első szabadon választott parlament többségével az igazságtételi törvények elfogadtatásában, informális és médiaerejüket a történelmi igazságtételre irányuló törekvések ellehetetlenítése érdekében mozgósították. Számíthattak és számítottak is ebben az SZDSZ-esek támogatására és együttműködésére"

Ezt az szdsz ellenes dumát leírni pofa kell a mostani Fideszes ügynök törvények és annak fényében hogy HACK-DEMSZKY volt az aki az ügynöktörvényt benyújtotta akkor de mindenki szépen leszavazta.

látjátok feleim szümtükkel 2013.06.25. 09:06:22

@koborvadász: "...nulla gazdasággal nem lehet privatizálni."

A fene sem gondolná. Pedig vannak akik abból gazdagok, amit az antali privatizáció idején szereztek, igaz, hogy közben két vidéki város népessége is belerokkant a privatizált munkahelyeik megszűnésébe.

Buga.Jakab 2013.06.25. 09:07:44

smit marcsa írása csak azt bizonyíccsa be, amit Ángyán Úr is mond, hogy

kis ország: CSAK EGY MAFIA VAN...

max van délelőttös és délutános műszakja...

Kék az ég 2013.06.25. 09:08:11

@Szárszó szépe: POZSGAY Imrétől, Stumpf apósától elvenned a nyugdíját?

Buga.Jakab 2013.06.25. 09:09:01

@látjátok feleim szümtükkel: nem mond ellent...

az állandó gazdasági pusztulás mellett csak a vagyon újraosztása jáccott szinte 23 éven át...

ezt híjják privatizációnak, a fides is ezt csinájja csak neki előbb álamosítani is kell mert ezek már magánvagyonok...

Virág et. 2013.06.25. 09:14:29

@Buga.Jakab: "de az tény hogy hazudgált a tesója haláláról..."

Már miért lenne tény? A szovjet teherautós történet ugyanolyan pletyka-kategória, mint az eredeti felkelős történet volt. Ez mitől lett hirtelen tény? Előkerült a szovjet sofőr? Vannak felvételek? Vagy a szokásos meg nem nevezett olasz... izé, orosz forrás által közölt mesét vesszük ténynek, mert az nekünk kedvesebb?

A tény az, hogy nem tisztázott, mi történt a testvérével 56-ban. Ennyi.

koborvadász 2013.06.25. 09:16:32

@látjátok feleim szümtükkel:

Erről beszélek!
A Németek is privatizáltak. Csak nem széthullott, nemlétező gazdasággal.

Akiknek most pénze van belőle, azok akkor is tudták, hogy mit csinálnak.

Pékszakállú Henceg 2013.06.25. 09:20:18

@Buga.Jakab: ...ezzel szemben az a tény, hogy nem tudjuk, pontosan hogy halt meg a bátyja.
Azt sem tudom, hogy lehet kiradírozni tényeket egy ember életéből, biztos jött az MIB és belenézett 10 millió magyar a deneutralizálóba.
Azt sem értem, miért lett volna ügynök? Egy jó ügynök ott jó, ahol van, nem kell előléptetni, máskülönben megszűnik ügynöknek lenni, így az elhárítás fontos infókhoz nem juthat hozzá.
A határnyitásban igazad van, erről később Németh Miklós is hasonlókat mondott legjobb emlékezetem szerint.

koborvadász 2013.06.25. 09:20:41

@Mikrobi:

Most csalódtál Mariskába??
Eddig is egy vicc volt ez az evolúciós zsákutca!

Kék az ég 2013.06.25. 09:21:24

@Buga.Jakab: Ez kinek volt meglepo?

Egybeknet mindenki aki most SM-t szidja, az miert kussol arrol, hogy Orban Viktor tavaly(!) hazafinak nevezte es tobb az ami osszekot mint elvalaszt minket udvolzte szuletesnapja alkalmabol HOrnt?

Ja, hogy ha Orbán dicséri Hornt akkor az kóser, ha Shmitt akkor nem?

Persze Shmitt se dicserné, ha Orbán nem tette volna tavaly kétsége ne legyen senkinek.

De legalább a halott nekrológját is arra használhatta, hogy hazug módon egy másik halottba (az szdszbe) is rúgjon bele.

közösperonos átszállás 2013.06.25. 09:26:18

@tevevanegypupu: "Aki pedig a rendszervaltasnal kozel volt a hatalomhoz, mind meggazdagodott, kihasznalva a joghezagokat vagy azt, hogy egyaltalan nem is voltak jogszabalyok arra nezve, hogy lehet privatizalni.."

Jaja, TGM is Dagobert bácsit játszva úszik az aranyban a budai villájában. Hát igen.

deruyter 2013.06.25. 09:27:25

Kissé rózsaszínebbre sikeredett, mint amit én gondolok, Schmidt Máriától meg még inkább. Na mindegy. Egyet értek azokkal a kommentelőkkel, hogy nem kell piedesztálra emelni, végül is csak egy beteg, diktatórikus rendszerben küzdötte fel megát a hatalom legfelső körébe. Hiába szépül meg egyesek szemében utólaga 80-as évek, azért az szar volt úgy ahogy volt.
Viszont abban egyetértek a cikkíróval, hogy a szarból kihozta a vezetés a maximumot. Arról azért senki ne feledkezzen meg, hogy a szovjet csapatok itt állomásoztak, ez volt a játéktér kerete. Nem tartom Hornt különöseben nagy embernek, de a 90-i tartó tevékenysége inkább pozitív (mondom, csak a keretekhez képest). A 94 utáni munkásságát már nem annyira értékelném pozitívan, kivéve a Bokros csomagot. Ezt még mindig tudják jobboldalon demonizálni, de az igazság az, hogy a Bokross kormány végén nyilvánvalóvá vált, hogy az a sikerpropaganda, amit az MDF folytatott, nebezetesen, hogy a gazdasági átalakulás megtörtént és egy fenntartható növekvő pályán állunk egyszerűen nem volt igaz. Aki nem rest nézzen utána a számoknak. Lehet szidni a csomagot, mert tényleg voltak benne fűnyíró elven született döntések, de nagy szerepe volt abban, hogy kb. 96-tól kb. 8 évig felfelé mentünk. Orbánék ezerrel szapulják azóta is, pedig 4 évig ebből éltek. És hogy visszakanyarodjak a "keretek" gondolatához, véleményem szerint mind a 80-as évekre, mind a Horn kormányra elmondható, hogy a lehetőségekhez képest viszonylag jól muzsikált. Ami a mostani kormányról abszolúte nem mondható el.

Capt. Hindsight 2013.06.25. 09:28:07

@nyilasduma: A sok fideszes partizán 45-90-ig a rendszert építette.
Az ideológia mindegy, csak dőljön a lé és legyen kit gyűlölni. Kaméleon módjára változtatják a meggyőződésüket. Varázsütésre lesz a hithű kommunistából konzervatív, liberális ateistából hithű keresztény.

Amikor feljutok a Mennyországba kezet rázok Horn Gyulával. Olyan volt amilyen, de legalább az elveihez hű maradt :-D

fermion 2013.06.25. 09:31:19

A fidesz és a poszt írója is kezet csókolhat Hornnak....ha ő nincs akkor belőlük se lett volna senki.....igaz így is senkik de azt legalább hitelesen játszák el.:D
Minden normális ember tudja ,hogy milyen szerep volt kiosztva Hornak....és azt rendesen el is játszotta!Profi volt ,épp ezért bízták meg őt az adott feladattal és nem mondjuk a posztolót.
Ha a posztoló nem szólal meg még az is hiteltelen!:D

Null Problemo 2013.06.25. 09:36:21

Elég gyenge kis cikk - talán csak az a figyelemreméltó benne, hogy mennyire elkerüli az állásfoglalást bármiben is. Úgy látszik, nem volt egyértelmű utasítás a Pártközpontból.

Viszont ez a mondat "az általa bevezetett brutális megszorító csomag (...) nemzedékeket tett fogatlanná, mert megszüntette az ingyenes fogorvosi ellátást" hiperprimitív. Ilyen dajkamesékre rejszol a tisztelt jobboldal? Annál többet, mint hogy S. Máriára bízzátok a nekrológot, nem bírtok kezdeni Horn Gyulával?

Szánalmas.

Dr. No 2013.06.25. 09:36:56

Ezt az otthoni monitor előtt folytatott rituális gyalázkodást mindig örömmel nézem. Főleg úgy jó, hogy a kommentek 99 -ának a posztban írtakhoz az égvilágon semmi köze.

dr Smittpálelnökúr 2013.06.25. 09:45:42

A poszt teljesen korrekt, azonban egy igen fontos kérdésem lenne:

Ha Horn Gyula nemzedékeket tett fogatlanná azzal, hogy megszüntette az ingyenes fogorvosi ellátást, akkor melyik ciklusában hozta vissza a fidesz a tb támogatott fogorvosi ellátást 1998-2002, vagy 2010-2013?

Ja, hogy semelyikben?

Gazz 2013.06.25. 09:46:34

@Szárszó szépe: Magas labda. Figyelmesebben kellene olvasni.
"Hogy '56-ban pontosan milyen szerepet játszott azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a pufajkásokhoz csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésében, még további pontosításra szorul. "

is 2013.06.25. 09:48:12

@tesz-vesz: hahahahaha.

ez az utolsó próbálkozás, nem te vagy az első, aki még a személyes mocskolódásokból is kifogy. elfogytál, barátom, végleg; senkivé tetted magad, se a kommentem tartalmához nem tudtál hozzászólni, de még a sértegetésből se maradt semmi értékelhető.

te szegény.

dr Smittpálelnökúr 2013.06.25. 09:53:11

@Mikrobi: Horn eladósította az országot? Te beteg vagy, vagy halvány fingod sincs semmiről.
Bokors csomag - rémlik valami? Az pont nem arról szólét, hogy adósságba verték az országot!

gabuscica 2013.06.25. 09:55:39

Upsz! Na tessék! Kisül itt a végén, hogy Horn nem is volt pufajkás! :o Meg Princz Gábor se dobta meg luxusvillával a Mátyás király úton. Ez igen! Egy elvhű kádárista...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 10:05:24

@Sztavrosz_: akár úgy is lehetett, de mi is volt ez?

tevevanegypupu 2013.06.25. 10:08:07

@közösperonos átszállás:

Az neki kell, az a villa. Abban irja kormondatos, gyakorlati haszon nelkuli, de jopofa es elvezetes iromanyait. Tulajdonkeppen keves az a filozofus a mai vilagban aki kepes ugy alkotni, hogy barki hivatkozhat ra barmilyen eszmevel kapcsolatban..es igaza van. TGM piaci rest kepvisel. Mindig nagyon kedveltem..bar a setapalcas valtozatot jobban mint a voros nyakkendost.

Bajnaiék már a spájzban vannak (törölt) 2013.06.25. 10:17:06

Horn Gyulát ’90-ben megkérdezték, hogy miért nem áll át a Fideszhez?
Hiszen régi elvtársai ott szeretettel várják! Orbán elvtárs, a volt KISZ titkár, Kövér elvtárs a volt MSZMP KB. tag.
Válasz:
- A politika sok esetben nem egy morális dolog, de én merem vállalni a múltamat, és túl becsületes vagyok ahhoz, hogy gerinctelen legyek!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 10:18:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: ja, elfogult az igazság irányába, én nem tudom ezeket kideríteni, én csak idézem őket, de igazságnak gondolom amúgy ami ált. megjelenik a honalapomon.ha a terror háza igazgatója ilyen szemérmesen hallgat róla, akkor amúgy eléggé könnyen gondolja az ember, hogy eléggé meghamisítják a történelmet, és ami igazság is kiszivárog, az is csak azért, hogy lehessen egymásra dobálni a sarat.

deruyter 2013.06.25. 10:24:36

Még annyit tennék hozzá, hogy szerintem itt igenis van helye az összehasonlításnak. Már ami a demokrataságot illeti. Előrebocsátom, hogy a 2/3-dal ne tessék jönni, mert az már rég nincs meg és biztos vagyok benne, hogy annak a "2/3"nak a fele már bánja, hogy benne volt. A 80-as évek második felét összehasonlítva a mai mözállapotokkal egyre kevesebb különbséget látok. Két dimenzióra koncentrálok (gazdasági hatalom és javak elosztása, valamint demokratikus jogok). MIndkét dimenzióban jobban állunk, mint akkor, de akkor ebben nagy szerepe volt egy külső elnyomónak. És ami nagyon elszomorító, hogy jelemleg öles léptekkel haladunk minden külső kényszer nélkül ugyanoda. Miről is beszélek? Akkor szinte minden vagyon állami volt de nem lehetett direktbe ellopni, ma nagyobb részt magán, de a vagyon nagy része a hatalmon levő vagy oda vágyó klikkek kezében van, valamint állandó a törekvés a vagyonok és jövedelmek lenyúlására, akár állami akár magán. A sajtó akkor majdnem teljesen állami volt, ma nagyobb részt állami. A nem kormánypárti média nagy része nem jut el a lakosság nagy részéhez, vagy amelyik eljut azt igyekeznek bedarálni (pl. klubrádió). Tehát az ellentétes vélemények megismerésének lehetősége nincs teljesen ellehetetlenítve, de majdnem és az erre való törekvés állandó. Akkor nem voltak szabad választások, most van új választási törvény, ami erős törekvéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a szavazással való kontrolt megnehezítsék. Akkor nem volt alkotmánybíróság, most van, de bekorlátozva. Akkor a bíróságok nem voltak függetlenek, most majdnem azok, de erős törekvés van ennek csökkentésére. Akkor mindez azért volt így, mert volt egy külső kényszer és egy ennek hatására kiépült hatalmi rendszer. Most meg nincs. Kérdem én, miért jó ez nekünk, és mennyivel jobbak azok akik ezt csinálják. A különbség egyre kisebb....

ephart 2013.06.25. 10:27:01

mari

elegánsan egy mondattal elintézted 56.terelsz és sumák vagy

közösperonos átszállás 2013.06.25. 10:28:49

@tevevanegypupu: Tehát akkor egyetértünk abban, hogy hülyeséget mondtál?

"Mindig nagyon kedveltem..bar a setapalcas valtozatot jobban mint a voros nyakkendost. "

Lám, ebben sem tett a kedvedre TGM, a sétapálcás korszaka ugyanis kábé három hétig tartott.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 10:32:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) Tudományos Tanács tagja: 2013

hát eddig még nem talált semmit, ő kennedi jani méltó utódja. viszi ki talicskával a kartonokat a mészégetőhöz, hornnál is egész jól sikerült a fazonírozás

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 10:36:09

@Könnyen elkaptuk, uram!: aztán miért lenne olyan mint a félhülye kendétől a viktor c könyv?
én az indexet is idézem, azok pedig nem arról híresek hogy nemzetiek lennének

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 10:43:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: miért mi a baj vele? talán érdemes lett volna újrakezdeni az alapokról a gazdaságot, valahogy a monarchiában és Horthyéknak sose volt ilyen gondjuk a gazdasággal.
ez csak a mese, h ez az egyetlen megoldás hogy hitelt veszünk fel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 10:48:55

@is: vak vagy bobi?

smitt marcsika a komcsi konzervatív mintapéldánya, gazdagságát, lopott jólétét, pozícióját mint a kommunista diktatúrából, a megszálló szovjet csapatok jóindulatából nyerte, ahogy csányi is a teheneket fejné falun, orbán meg az nb2-ben focizna a megszálló szovjet csapatok nélkül

Fejesrob 2013.06.25. 10:52:33

"Hogy '56-ban pontosan milyen szerepet játszott azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a pufajkásokhoz csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésében, még további pontosításra szorul."

Horn az 56 utáni megtorlás egyik kiemelkedő alakja.

Elég nyilvánvaló, hogy minősítését tekintve kizárólag ballibsi oldalon folyhat vita. Remélhetőleg ott sem sokáig, az újaknak nem valószínű, hogy példaképe lenne az orosz megszállás utáni napokban a Nyugatiban fegyvertelen embereket lelövő, majd a későbbi asszony-gyűlés résztvevőibe belelövető Horn.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 10:58:26

@rágógumó: szerintem az 56-os magyarokat ölni a szovjetek pártján undorító, majd utána a "szabad" Magyarországon 56-os állami ünneppel bohóckodni ilyen miniszterelnökkel, mint horn, na ez az undorító

koborvadász 2013.06.25. 10:59:36

@deruyter:

Az a szűk réteg aki akkor jobban élt az most nagyon jól él. Belőlük nőttek ki a mai bűnöző politikusok.
Ők és az érdekeltségi köreikbe tartozók uralkodnak ma az ország felett.

80-as évek? Hm?! Nihil volt. Bár nem haltak bele a stresszbe az emberek. A gazdaságot hazavágták a mindenkinek van munkája, életképpel.
Minden állami volt. Az állam dotált minden veszteséget. Hitelből.
Aztán szétloptak mindent, ráfogva a kárpótlásra, privatizációra.

Ma az a legnagyobb baj, ha viktornak megtetszik valami akkor elveszi. Megveszi állami pénzen, jó drágán. Természetesen a 2/3 visszakerül zsebbe.
Majd bagóért privatizálja, magának vagy valamelyik kiskirálynak.

Ez rosszabb mint a 80-as évek.

Nyerőgépek? Állami kaszinó.
Dohánypiac? Trafik.

Jön majd az alkohol, kávé stb.

E útdíj? Lesz majd Nemzeti fuvarozó vállalat.

De ne fessük az ördögöt a falra.

tevevanegypupu 2013.06.25. 11:04:06

@közösperonos átszállás:

Tudja egy villa - budai vagy mashonnet - sokaknak vegcel..alom, megszakadva dolgoznak erte vagy ugyeskednek miatta, aztan meg azert, hogy fenn tudjak tartani. Es ugy gondoltak, elertek valamit, kovetkezeskeppen mar megengedhetnek maguknak ezt-azt..akar marxistak is lehetnek. Egy villa onmagaban semmit nem jelent, legfeljebb csak penzt, ideologiat, eszmet, almokat semmikeppen sem.

Fejesrob 2013.06.25. 11:04:22

@tesz-vesz: Én is csodálkoztam, amikor az 56-os parcellát rendőrökkel összetapostató, a kilátogató családtagokat megverető Horn, Lendvai és egyebek pár év múlva úgy viselkedtek 56 kapcsán, mintha fentiek valaki mások lettek volna.

Én már azon is csodálkoztam, hogy Horn miniszterelnök lett, aztán betudtam annak, hogy Sorosék és hazai követőik ízlésébe ez is belefér.

tiborc2008 2013.06.25. 11:08:32

Egy volt az elmúlt 20 év maffiapatkányai közül, taccsra tette az államvagyont, asszisztált az olajszőkítésekhez, rohadjon el minél előbb az összes többi fosadék politikussal együtt.

tiborc2008 2013.06.25. 11:11:15

Amúgy megdöglött a héten még egy maffiapatkány, az arnold nevű.

No more pain · http://j.gs/2GgI 2013.06.25. 11:15:38

Ekkor még volt tekintélye a politikusoknak

Szúnyog 2013.06.25. 11:19:23

@Könnyen elkaptuk, uram!: a Pázmány, mint református egyetem....
Pázmány tudod az ellenreformáció vezére volt.

És Te osztod az észt..... :)

deruyter 2013.06.25. 11:23:32

@koborvadász: Hát azt azért nem mondanám, hogy rosszabb, de a törekvés megvan rá. Különösen annak fényébe, hogy beleszagolhattunk, hogy hogyan lehetne jobb. És annak fényében, hogy mennyire a lehetőségei alatt él az ország, nem kis mértékben "csodálatos" politikai "elitjének" rosszvoltából.

turulpina 2013.06.25. 11:28:04

Rég (sose?) volt ilyen tisztességes cikk a Mandineren.

Csillagászati távolságra van ez a rezidens seggnyalók, meg a hörcher-féle egyéb fospumpák színvonaltalanságától és gerinctelenségétől.

karlinnyó 2013.06.25. 11:28:12

micsoda hazafi, fiatalon a kommunista rendszert vedte puskatussal, majd 30 évig lelkes kommunista parttagkent, aztan ahogy lattak hogy az addig szolgalt elnyomo rendszer csodbe megy, gyorsan igazodott es igazi demokratakent elloptak az addig kozosnek mondott orszagvagyont.
ennek az orszagnak ott lett vege hogy nem lettek felakasztgatva szazasaval az ilyen horn fele tetvek a szarszoi fotokon szereplokkel egyetemben.

vladimir964 2013.06.25. 11:28:47

Mint minden ember és egyéniség, nem fehér és nem fekete. Nekem sincs mindenben pozitív véleményem róla, azonban: ő azon kevés magyar (és nemzetközi) politikus (uralkodó) egyike, akiről elmondható az, ami pedig mindegyik feladata lenne: jobb állapotban hagyta hátra az országot, mint ahogy átvette.

turulpina 2013.06.25. 11:32:14

@karlinnyó: nem, ott lett vége, hogy a hozzád hasonló gerinctelen hazaáruló csinovnyikok szavazati jogot kaptak.

turulpina 2013.06.25. 11:33:47

@Fejesrob: modern nájlonmagyarnak Horthy legyen a példaképe, nemigaz?

Fejesrob 2013.06.25. 11:35:05

@turulpina: Horthy nem jeleskedett fegyvertelenek legyilkolásában. Főleg nem személyesen.

karlinnyó 2013.06.25. 11:35:54

@turulpina: úgy látom a te apád is ott lógott volna.

Fejesrob 2013.06.25. 11:39:03

@karlinnyó: Épp a német utasításokat szabotáló Horthy-t hozza fel a szovjeteket elvtelenül kiszolgáló Horn ellenében.

turulpina 2013.06.25. 11:40:50

@karlinnyó: a hozzád hasonló hazaároló droidok viszik előre orbán rendszerét, csak keményen továbbra is.

Egyet ne felejts sose, a telefon- és bankköltség az nem rezsi, külön lefagy az kétbites kutyaszar a fejedben.

turulpina 2013.06.25. 11:41:41

@Fejesrob: Ennél több nem is kell, köszi. Ezt akár fel is tetováltathatnád a homlokodra, mint házibölcsességet.

Barnaorrú hazaáruló.

karlinnyó 2013.06.25. 11:45:29

melléfogtál, hazaáruló orbánék tőlem ott lóghatnának a gyurcsányék mellett.

turulpina 2013.06.25. 11:47:02

@karlinnyó: amit művelsz, azzal bizony orbán szekerét tolod, ezek szerint ingyen. Legalább júdásezüstöt kapnál érte, hülyéje.

Fejesrob 2013.06.25. 11:56:20

@turulpina: Természetesnek tartom, hogy a magadfajtának Horn, a magamfajtának pedig Horthy a kiválóság.

Vörösorrú hazaáruló.

Fejesrob 2013.06.25. 11:57:38

@turulpina: Innen is látszik, milyen sötét gyerek vagy te. Ettől miért tolná Orbán szekerét.

Egyszerűen veled ellentétben van erkölcsi érzéke, nem ajnároz egy hazaáruló gyilkost.

közösperonos átszállás 2013.06.25. 12:00:33

@tevevanegypupu: Már megint terelsz.

Azt állítottad, aki akkor hatalom közelében volt, mind megszedte magát. Ismétlem: mind.

TGM akkor a hatalom közelében volt, bizony. És hát nem szedte meg magát, nagyon nem.

De még ezt sem értetted meg. Mondjuk ezzel én simán együtt tudok élni, inkább neked lehet nehéz.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.06.25. 12:01:56

Bár a cikkben vannak csúsztatások, de mit várnék Schmidt Máriától.

Viszont kétségtelen, hogy a hibáival együtt is (pl. ingyenes utazás) Horn Gyula volt a rendszerváltás óta messze a legjobb miniszterelnök. Ami meg vicces, hogy anno a Fidesznek egy stabil, fejlődő gazdaságot adott át, ezt viszont a Fideszeseknek erősen tagadniuk kellett, nyilván politikai érdekekből, ma viszont egyre több olyan Fidesz fant ismerek, aki utólag inkább pozitívan értékeli a Horn kormány tevékenységét.

turulpina 2013.06.25. 12:20:32

@Fejesrob: látom, nem esett le, a barna itt a szar színe (barnaorrú = seggnyaló), bár annyiban mégis jól érzed, hogy náci = szar.

Egyébként én sem ajnározom Hornt, látom a hibáit, a szomorú az, hogy az elmúlt 23 évben messze kimagaslik a mezőnyből, horizonton nincs hasonló kaliberű államférfi, aki a saját és a simicskája zsebének tömése közben legalább kicsit (Horn egész sokat) az országgal is törődött.

laci_52 2013.06.25. 12:21:41

Jó cikk, bár túlságosan kihangsúlyozza a pozitívumokat Horn Gyulával kapcsolatban.

"Hogy '56-ban pontosan milyen szerepet játszott azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a pufajkásokhoz csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésében, még további pontosításra szorul. "

Ennek miért nem nézett komolyabban utána a történész asszony?

"Stratégiai hibát követett el, amikor nem a szociáldemokrata nevet foglalta le pártjának"

Nem szociáldemokrataként kormányzott, hiszen a cikk szerint is az ő vezetése alatt is "készségesen kiszolgálták a külföldi és belföldi nagytőke érdekeit".

Később aztán a Gyurcsány-kormány minden volt, csak nem szociáldemokrata.

tevevanegypupu 2013.06.25. 12:24:11

@közösperonos átszállás:

De, TGM megszedte magat, persze nem olyan ertelemben, ahogy maga gondolja hogy en gondolom. TGM hirhedtseget szerzett maganak, ez volt a celja..az eszkozokben eepn ugy nem valogatott mint azok akik inkabb kis penzt akartak es tudtak maguknak szerezni. De ahogy mar irtam, TGM "gazdagsaga" ellen nekem nincs kifogasom..kedvelem.

karlinnyó 2013.06.25. 12:35:18

@turulpina: ennyit tudtok felmutatni, egy alkoholista primitív félzsidó felkapaszkodott gyilkos gnómot, ez nektek nagy kaliberű államférfi.

DR. Smit Pal 2013.06.25. 12:35:55

"Hazaáruló vagy hazafi?"

EGYERTELMUEN HAZAARULO, MINT AZ OSSZES TOBBI MSZP-S KOMCSI GECI.

turulpina 2013.06.25. 12:37:02

@karlinnyó: nem, ennyit 'ti', hazaárulók tudtok felmutatni, hogy az antalhoz, hóbagolyhoz, orbánchoz képest bizony államférfinek tűnik a javából.

gmower (törölt) 2013.06.25. 12:43:20

Egy valódi rendszerváltás után soha nem lehetett volna belőle miniszterelnök. Az mszmp minden egyes miniszterelnökével szembeköpte a magyar népet, egyre nagyobb csapásnak kitéve jobb sorsra érdemes országunkat.

koborvadász 2013.06.25. 12:44:21

Elgondolkodtató!

Kinek a hibája, hogy az egykori elvtársak most urak?!
Kinek a hibája, hogy az egykori tanácselnökök lettek a települések polgármesterei ( túlnyomó részt, több cikluson keresztül )?

Néztem archív felvételeket, kis városunk felvételeiből, Május 1-ről. A szocialista érában a tanácselnök, Tsz elnök stb. álltak a tribünön.

Az idei Május 1-én is ők álltak plusz a családtagok.

Ki választotta őket újra meg újra???

Hm?!

majdjólmegmondoménnektek 2013.06.25. 12:47:08

Néhány idióta kommentjéből remekül látszik, hogy süt róluk az "értelmiség". Egy Schmidt Máriát pillanatok alatt lekomcsiznak azért, mert Horn Gyuláról jót mert írni. Ahelyett, hogy rendesen értelmeznék a cikket, visszakézből fröcsögnek. Sajnos ezért tart itt ez az ország, ahol...

Szárszó szépe 2013.06.25. 13:00:55

@Kék az ég:

El bizony, de mint a szél.

Az összes redves kommunistától elvenném.

Mellékbüntetésként.

A mostani maszoposoknak, dékásoknak, péemeseknek, libatolvajoknak eleve nem is adnék.

Gondolom, te ennek nem örülnél, mint ahogy ifj. Bauer, ifj. Pető, ifj. Gerendás sem.

Szárszón egyenesen tázadás törne ki valószínűleg.

Szárszóról jut eszembe, befizették az elvtársak az idegenforgalmi adót?

turulpina 2013.06.25. 13:04:13

@majdjólmegmondoménnektek: ennyi.

A besötétült magyarjobbosok többségének nem tűnik fel, hogy
1. Horn 94-98-as teljesítményét nem magyarázza a pufajkás múltja;
2. egyes egyedül a magyarjobboldal szégyene, hogy a legjobb, amit ki tudtak állítani, meg tudtak szavazni és amikre büszkék lehetnek, egy olyan testi-lelki szellemi törpe, aki '98-02 között felélte és szétbaszta, amit Horn ráhagyott, majd '10 óta szétbaszott minden mást is, gazdaságot, társadalmat, demokráciát, egészségügyet, oktatást.

A magyarjobboldal totális szégyene, hogy a legjobbjukhoz, orbánhoz képest Horn egy szellemi óriásnak, erkölcsi integritásnak tűnik.

Szárszó szépe 2013.06.25. 13:11:38

@turulpina:

Már a nickedből is látszik, hogy számodra az antimagyarizmus az élet.

Nem csoda, hogy kommunista hóhérok pártját fogod.

Jobb lenne a fajtád nélkül a világ.

turulpina 2013.06.25. 13:15:20

@Szárszó szépe: fajtád neked van, a genetikai hulladék hontalan, mindig mást hibáztató élősködő szarok fajtájába tartozol.

Szárszó szépe 2013.06.25. 13:19:04

A pufajkás nélkül is jobb lett a világ.

Az igaz, a kommunista párt nem lett jobb, mert ott a reszli még nála is hitványabb.

koborvadász 2013.06.25. 13:20:56

@majdjólmegmondoménnektek:

Mariska hiteltelen.
Akárcsak Lézer aki megmenti a Gyulai húst, szembeszáll a bankokkal stb
Akárcsak a törpedilettánsnemidénlebarnultkiályfi aki vízügyi szakembereket megszégyenítve, szakértelmével, kiállt a gátra és megállította a megáradt Dunát.

A tisztelt házat le kellett volna verni cölöpé gátnak!
Bár ahogy Hofi Géza mondta: Nem lehet, mert egyiknek sincsen feje!

Vedd már észre, hogy mindegyik a szocialista-kommunista érában szocializálódott, amelyik meg nem az most lesi el a trükköket.

Szárszó szépe 2013.06.25. 13:21:04

"Neveket akarok hallani: kik '56 hóhérai?"

"Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat."

www.youtube.com/watch?v=WYLwj-MjR1E&bpctr=1372161013

turulpina 2013.06.25. 13:22:25

Egyszerű kérdés: mire fognak emlékezni a történelemkönyvek 50-100 év múlva?

Horn:
A komcsi múltú pufajkás miniszterelnök, aki átvágta a vasfüggönyt (és erről még a német tankönyvek is megemlékeznek majd), és 94-98 között stabilizálta a gazdaságot.

Orbán (az ő szócikke hosszabb lesz):
az a nyomorult törpe szar, aki
- szétbaszott mindent, amihez ért (gazdaság, társadalom, politika, korrupció, eü, oktatás);
- a csoporttársaival szétlopatta az országot, miközben saját gyalázatos embereivel tömött meg minden hatalmi pozíciót;
- a törvényhozást kizárólagosan az anyagi-politikai haszonszerzés eszközévé silányította;
- megpróbálta kisajátítani a kokárdát, és ezzel meggyalázta;
- a Kárpát-medencében a Nikolai Ceasescu - Stadler József tengelyre helyezte magát azzal, hogy a falujának NB1-es focicsapatot zabrált, és stadiont építtetett.

Bravó, hazaárulók, erre lehet büszkének tenni, ezt az utóbbi rongyot nektek köszönheti a magyar történelem!

Szárszó szépe 2013.06.25. 13:23:14

A "demokratikus" = kommunista ellenzék, hallom, Nagy Imre házánál csinál valami pörformanszt.

Talán Horn elvtársukra is megemlékeznek ott helyben.

Akasztófáravaló söpredék.

Fejesrob 2013.06.25. 13:23:31

Kurvajó a cim: "Orbán együtt fog szipogni az elvtársakkal a kommunista gyilkos temetésén"

További részletek: kuruc.info/r/2/114159/#ixzz2XE4ySPxh

Szárszó szépe 2013.06.25. 13:24:42

@turulpina:

Mit orbánozol itt is? Ez a poszt Horn elvtársadról szól, meg a fajtádról, akikről annyi szépet írt Schmidt elvtársnő, hogy könnybe lábadt a szeme a nálad érzelmesebb elvtársaknak.

Fejesrob 2013.06.25. 13:28:36

@Szárszó szépe: Ezt én sem értem, Beszáll a srác, Horthyzik, nácizik, Orbánozik, a helyett, hogy építő módon szólna a témához.

Tudja ő azért, hogy Gyula kezéhez sok ember vére tapad.

tiborc2008 2013.06.25. 13:32:29

Magyarország szervezett bűnözői múlhatatlan hálával gondolnak horn gyulára.

turulpina 2013.06.25. 13:33:31

@Fejesrob: ezt is tetováltasd a homlokodra, hontalan náci, ez megint signature material. :)

laci_52 2013.06.25. 13:35:39

@turulpina: Nyugi, Orbán karrierjének nincs vége, '14-től még legalább négy évig ő a miniszterelnök, úgyhogy az ő listáját biztosan bővítheted.

DR. Smit Pal 2013.06.25. 13:55:06

Tuntetest kene szervezni, hogy ezt a szemet gyilkos hazaarulot, ne temethessek el Magyarorszagon. ZABALTASSAK FEL A DISZNOKKAL, az volna melto hozza. HAZAARULO GYILKOSOKNAK NE LEGYEN SIRJA AZ ORSZAGBAN.

turulpina 2013.06.25. 13:58:56

@DR. Smit Pal: Íme, a magyarjobboldali, teljes valójában. Az orbánszavazó, a keresztény.

Kivlov 2013.06.25. 14:08:20

horn a rendszerváltás óta nézve, elkövette az egyik legnagyobb gazdaságpolitikai hibát: bevezette az ingyenes utazást...

Szárszó szépe 2013.06.25. 14:11:52

@turulpina:

Látom, az antimagyarizmus mellett az antikeresztényizmus sem áll távol tőled.

Szárszó szépe 2013.06.25. 14:13:36

@Kivlov:

Kádár jó tanítványa, a homo kádáricus, a "kisember" nagy "jótevője" is volt.

További évtizedek fognak eltelni, mire megszabadulunk a kisemberizmus örökségétől, mire egyáltalán esélyünk lehet egy polgári országra.

Fejesrob 2013.06.25. 14:16:02

@Szárszó szépe: Azért valahol jellemző, Horn kiknek a példaképe.

Szárszó szépe 2013.06.25. 14:19:18

Horn "megdicsőülésében" nem kis szerepe volt annak, hogy az ő idejében (1956-1990, 1994-1998) olyan, hogy ellenzéki sajtó, nem létezett.

Nem kurucokról beszélek, csak olyanokról, akiknek nem ávós volt az egész családja.

Bármi gennyes dolog is történt az idejében, abból csak akkor lett ügy, ha elvtársháború robbant ki a Pártban.

Szárszó szépe 2013.06.25. 14:23:06

@Fejesrob:

A nagy "demokratáknak", kiknek másnak. Akik nem elég, hogy vérbolsevik létükre demokratáknak kiáltották ki magukat, még ki is sajátították maguknak a demokráciát. Demokrata ember ávósok előtt nem szívesen hivatkozik demokráciára ma már.

Kivlov 2013.06.25. 14:23:27

@Kivlov:
mire esélyünk lenne ebből a szempontból, addigra egy másik szempont szerint el is úszik az esély. a kisebbség miatt...

Kivlov 2013.06.25. 14:24:15

@Szárszó szépe:
mire esélyünk lenne ebből a szempontból, addigra egy másik szempont szerint el is úszik az esély. a kisebbség miatt...

Szárszó szépe 2013.06.25. 14:27:35

@Kivlov:

Lehet, hogy érdemes lenne rábízni a rejtett erőforrásokra a kommunista jóvátételt, mielőtt még nekünk kellene jóvátételt fizetni nekik, amiért a másik nagy szocialista elvitte őket Auschwitzba annak idején csakazémer kommunisták. Felét megkapnák segílybe, a másik felét oktatásban.

Szárszó szépe 2013.06.25. 14:36:04

Azokat, akik ellen Horn elvtárs anno fegyvert fogott, akik terrorizálásáért kitüntetések, posztok tömegét kapta, megkínozták, megölték, és összedrótozva, arccal lefelé hajították jelöletlen gödrökbe. Haláluk után családjukon folytatták a terrort.

Azt hiszem, éppen ez a megfelelő alkalom ezt felidézni, Horn elvtárs halála.

Sajnálom, hogy nem a Terror Háza vezetője tette meg, ha már Horn elvtársról írt nekrológot.

Szárszó szépe 2013.06.25. 14:39:49

Remélem, legalább Biszku elvtárs nem kap majd állami temetést, mielőtt a pokolra kerül Kun-Kohn, Rákosi-Rosenfeld, Péter-Eisenberger, Kádár-Csermanek és Horn mellé.

szódabár 2013.06.25. 14:49:57

Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy HGy élete NEM 1980-ban és nem 1993-ban kezdődött. Ekkora csúsztatást egy történésztől nem vártam volna. Ez az Indexhez és az Rtl-TV2 csapathoz illik is, de egy szakembertől több őszinteséget vártam volna. Azért többen ismerik a "hiányzó cölöpöket", kedves Mária.

Benyalásnak viszont tökéletes.

Nem olvastam a hozzászólásokat, lehet, hogy már más is említette ezt, akkor az ismétlésért elnézést.

Ellensúly 2013.06.25. 14:50:23

"Amikor kellett, és lehetősége volt rá, megtette, amit megkövetelt tőle a haza."

A haza mikor követelt pufajkás terrort, Nyugati (Marx) téri tömegbe lövést?

Vajon a fenti Schmidt-idézetet Képíró Sándorra vagy Csatáry Lászlóra is érvényesnek tekinthetjük?

Szárszó szépe 2013.06.25. 14:54:30

@Ellensúly:

Képíró Sanyi bácsit nemcsak felmentette a bíróság, hanem papírt adott neki, hogy legalább egy esetben kimondottan humánusan viselkedett még az ezt nem éppen ösztönző körülmények ellenére is.

Horn elvtársnak és a többi pufajkásnak, ávósnak, bolsevista terroristának soha nem kellett elszámolniuk azzal, amit a szovjet tankok árnyékában műveltek.

Szárszó szépe 2013.06.25. 15:07:00

Schmidt elvtársnő nem akarja megválaszolni a felmerült kérdéseket? Vagy ennyi, megmondja a tutit, fényesre nyalja a kommunista hazaárulók seggét, aztán issza tovább a kávéját?

Kotkodus 2013.06.25. 15:11:04

meglepő tollfordulat schmidt máriától, a terror-ház igazgatójától. tudomásom szerint eddig nem a volt kommunista vezetők méltatásáról volt híres... és eddig nem nagyon hallottam, olvastam őt gyufabát méltatni, sőt...

meglátásom szerint egyrészt viktorka elvtárs személyes szimpátiája, másrészt a politikai tőke kovácsolása (gyufabá szimpatizánsai megnyerése) vezette a kis marcsika pennáját e sorok írásakor (ha egyáltalán ő írta és nem csak "schmittelte": viktorka elvtárs mégsem "scmittelhet" ilyet személyesen és nyilván kellet egy "hiteles" ner-forradalmár aláíró).

ami engem illet ezúton is szeretném kifejezni részvétemet a családtagoknak és mindazoknak akik szerették, tisztelték gyufabát! én kérek elnézést azok nevében, akik személyes érdekből éveken keresztül nyomasztották őt, csak hogy ma - megint személyes érdekből - méltassák az emlékét! biztos vagyok benne, hogy ott fognak parádézni a temetésen is...

rip horn gyula!

Kotkodus 2013.06.25. 15:23:13

valljuk be, ironikus fordulat: schmidt mária számtalanszor közvetítette azt az üzenetet, hogy egy elvhű, gerinces ember ellen tud állni a hatalom elnyomásának...

ezzel a nekrológgal sikerült hiteltelenítenie minden eddigi mondanivalóját... hiszen amikor neki kellett volna kiállnia az elveiért a ner-rel szemben...

hát ilyen érzés ez marcsika! most már te is tudod...

***Büdösmackó*** 2013.06.25. 15:23:58

EZ A POSZT KIBASZOTTUL FELHÁBORÍTÓ!

LEHET, JOBB LENNE RAJTA RÖHÖGNI.

szódabár 2013.06.25. 15:36:44

Kotkodus
A harcostársakkal is kellene foglalkozni egy kicsit:
"Az MSZP 2007 júliusában nagy születésnapi partit rendezett Horn Gyula tiszteletére, akinek itt hangzott el az utolsó nyilvános beszéde. Gondolatmenete néha már követhetetlen volt, de egyértelműen bírálta Gyurcsány Ferencet. A kínos közjáték ellenére nagy ovációban részesült. "

Gondolom, mindezek ellenére Csótány et. is ott fog parádézni. Az nem zavarja?

Szárszó szépe 2013.06.25. 15:44:13

@szódabár:

Lopcsány a saját szülinapjáról akarta lekeverni Horn elvtárst, amikor elkezdett beszélni. Látszott is Hornon, hogy legszívesebben lövetett volna, vagy legalább megragadta volna a nyakánál, mint a vámtisztet ("ide figyelj, te rohadék"), de tekintettel az ünnepi hangulatra visszafogta magát.

Ezzel együtt ott fog parádézni a temetésén mindenki Lopcsányitól Biszkuig, Rytkótól a libatolvajig.

Legfeljebb majd arról beszélnek, mint Rajk elvtárs temetésének résztvevői, ti. ha ezt látná a pokolra került, akkor biztos lövetne.

turulpina 2013.06.25. 15:45:54

@szódabár: Pozsgay, Szűrös, Kövér, Martonyi, Pintér meg a többi ipari kommer? arra gondol?

***Büdösmackó*** 2013.06.25. 15:46:40

nem térek magamhoz....

www.youtube.com/watch?v=C3rqS_wFioI

az Isten szerelmére... ezt miért tűrik el az emberek...? hát mindeki elfelejt minent itt?!!

Szárszó szépe 2013.06.25. 15:53:45

@turulpina:

Horn is kommer volt, vagy csak a felsoroltak?

turulpina 2013.06.25. 16:03:15

@Szárszó szépe: izé, Horn a saját harcostársának számít?

Vagy már csak a rovásírást tudja kend desifrírozni? Belehülyültünk kicsit a magyarkodásba, nájlon úr?

***Büdösmackó*** 2013.06.25. 16:03:50

@Szárszó szépe: nem emlékszel a mondantra : 'Pufajkás vagyok... na és??'

nézd meg a youtube videót, ott vannak a dokumentumok, benne volt a legvéresebb, forradalmi karhatalmi ezredben, alhadnagyként!

Kotkodus 2013.06.25. 16:05:20

@szódabár: pontosan mely harcostársakra gondolsz? viktorka elvtársra, a kommunista ifjúsági szövetség tehetséges titkárára? vagy talán kövér elvtársra az mszmp központi bizottság társadalomtudományi intézetének tehetséges munkatársára?

tudod, a mai politikai "elit" 80%-ka harcostársa, besúgója, vagy ügynöke volt gyufabának...

scmidt máriának meg már régen le kellett volna mondania azon okból, hogy a ner nem támogatja az ügynök-törvényt... ehelyett ő úgy döntött, hogy belülről segít elmaszatolni a kommunista bűnöket...

gyufabá valószínűleg sok szenvedést is okozott honfitársainak (amit remélem egy nap pontosan megismerhetünk), azonban képmutatással nem nagyon lehet őt vádolni.

ami pedig fletót illeti, tudomásom szerint ő sohasem gyilkosozta gyufabát. ezért semmilyen elvet nem sért az, hogy megjelenik a temetésén. már a kérdés felvetése is jelzi, hogy nem igazán érted miről szolnak az elvek... többek között ezért is tartunk ott, ahol tartunk. bármit is jelentsen ez... :)

Szárszó szépe 2013.06.25. 16:07:31

@turulpina:

"Magyarkodás"... hol hallottad ezt a szót, pina, valami antimagyarista egyletben, netán egyenesen az ávóban?

Szárszó szépe 2013.06.25. 16:09:01

@***Büdösmackó***:

Láttam a videót, csodálkozom, hogy Schmidt elvtársnő nem linkelte be a nekrológba.

Pedig halottról jól vagy semmit. Ha jól akart volna írni, a nekrológ legalább felét ennek a témakörnek szenteli.

Szárszó szépe 2013.06.25. 16:11:39

@Kotkodus:

A gyanús képű, Kenedi fedőnevű áltörténész pont 20 éven át maszatolta az ügynökaktákat. Ő látta az összeset, de a nemzettel nem osztott meg semmit. Azóta sem. Jó lenne őt is elszámoltatni. Érdekelne például, volt-e saját iratmegsemmisítője, és mire használta.

Kotkodus 2013.06.25. 16:25:18

@Szárszó szépe: nálam tárt kapukat döngetsz... írj a fidesznek ez ügyben. nekem nincs teljhatalmam, hogy vizsgálódhassak. de vajon szerinted őket mi gátolja???

pedig erre még kaptak is valóban felhatalmazást (az ügynök-akták nyilvánosságra hozása ugyanis szerepelt a programjukban, sok más olyan tétellel szemben, amelyet már csak a kormányzás alatt ismerhettünk meg).

Kotkodus 2013.06.25. 16:37:45

@Szárszó szépe: "Ha jól akart volna írni, a nekrológ legalább felét ennek a témakörnek szenteli."

ez butaság.

nem kell egy ember halálakor a hibáit felsorolni. főleg akkor nem, ha voltak komoly érdemei is.

egész egyszerűen nem schmidt máriával kellet volna aláíratni ezt a nekrológot. mert ez így teljesen hiteltelen. van éppen elég komcsi a fideszben, hogy valamelyik hitelesebben írja alá. de viktorka elvtárs nagyot akart villantani (még a legnagyobb ellenfelek is meghajolnak előtted gyufabá, ha nyerhetünk vele még pár ezer szavazatot...)

viktorka elvtárs részéről ez nem lep meg, soha nem is törekedett a hitelességre (lásd a kisz - liberális antiklerikális - nemzeti keresztény-konzervatív politikai pályáját). neki elég azt a pár százezer idiótát hülyíteni aki követi őt bármilyen köntösbe is van öltözve éppen.

schmidt mária viszont nagyot rúgott ezzel saját eddigi munkásságába és ezzel az aláírással hiteltelenítette mindazt amiért eddig kiállt.

ironikus, hogy ezzel az aláírással hitelesítette mindazt ami ellen eddig küzdött. és szomorú, hogy ezt az emberek többsége nem érti.

Bereznay A. 2013.06.25. 16:38:04

@***Büdösmackó***:

Valami olyasmi, azt hiszem, hogy könnyebbnek találják lelkileg – akik azt teszik – a felejtést. Meg a sok maszlag bevételét.

Bereznay A. 2013.06.25. 16:41:20

@***Büdösmackó***:

Lelkialkat kérdése. Engem depresszióba hajt.

ephart 2013.06.25. 16:44:10

ha Orbán kimegy Pufi temetésére hajbókolni 1 szavazat ugrott.az enyém.nem bocsáthatom meg

***Büdösmackó*** 2013.06.25. 16:45:04

De hát ezt akkor így most hogy ? A terror házának igazgatója dicshimnuszt zeng erről az embernek is alig nevezhető pokolbéli szörnyetegről ???

Hova a faszba csúszik még ez az egész ?!!!

Komolyan mondom, mintha a behinek között élnék!

***Büdösmackó*** 2013.06.25. 16:45:56

@Bereznay A.: hát én sem leszek ettől vicces kedvemben...

Bereznay A. 2013.06.25. 17:42:58

@***Büdösmackó***:

Ugye? Évek óta mondom barátaimnak, színtiszta Kazohinia. Öröm, hogy nem egyedül látom.

(amikor harcba mennek az anebákért.... Hát nem ugyanaz, mint a sok szobor, meg jelvény cirkusz?)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 17:59:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: az ilyenek inkább hallgasd el, ha ennyire szereted a zsidóidat.
az uzsorások megint zsidók, milyen meglepő; a meglepő az, hogy vannak, akik ennek még örülnek is

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 18:03:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: a a gazdaságpolitikáját helyesled, mert nem látsz más utat a hitelfelvételnél, tehát egyértelmű hogy helyesled

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 18:09:23

@Könnyen elkaptuk, uram!: teljesen egyértelmű, hogy smitt (mindakettő) a régi hatalmi elit tagja is volt, a rendszerváltás abból állt, hogy kimentek az oroszok, de a kommunisták ittmaradtak, a hatalomban, orbán is komcsik fattya és smitt marcsi is, az érdekelne, ki az öreg ungár?
a károli és a pázmány tele van komcsikkal, ügynökökkel, szerintem maga erdő péter is a régi nómenklatúra tagja is volt, így vagy úgy.
az egy dolog, hogy ki mit mond, hazudik magáról.

kkbk.blog.hu/2013/01/08/botrany_a_katolikus_puspoki_kar_husegeskuje

kkbk.blog.hu/2013/06/01/a_kommunista_keresztapa

Kotkodus 2013.06.25. 18:10:10

@***Büdösmackó***: ugyan nem vagyok szakértő, de hozzászólásod sokat elárul rólad:

- nemrég olvastad a kazohiniát és nagy hatást gyakorolt rád. büszke vagy eme műveltségedre, pedig számos egyéb - az emberi természetről és társdalomról szóló - művet kihagytál.

- nyilvánvaló, hogy a hinekkel szimpatizálsz, inkább a hinekhez tartozónak érzed magadat. pedig a reakciód távolról sem racionális, vagy érzelemmentes, sőt... ergo hibás az önismereted és ráadásul nem tudod elfogadni magadat olyannak, amilyen vagy.

- a reakciód alapján nem értelmezzük hasonlóképpen a leírt torz (karikaturizált) világot. szerintem a műben a fekete és a fehér kerül bemutatásra. az emberi természetet én ennél sokkal színesebbnek látom. a mi világunkban egy hin-t pszicho- v. szocio-patának, a behint ősembernek hívnánk. (ez utóbbi természetesen már csak személyes interpretáció, ezzel akár lehet vitatkozni is).

Szárszó szépe 2013.06.25. 18:19:25

@Kotkodus:

Ha a Terror Házának a vezetője ír nekrológot egy pufajkásról, akkor ne sumákolja ki az erről szóló történeteket, és pláne ne kiáltsa ki hazafinak '56 egyik hóhérát.

Nálam nem most lett hiteltelen smitt, de ez azért még engem is meglepett.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 18:21:25

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem látod mi volt a szerepe?

pedig egyértelmű:

"(a szerepe pontosításra szorul)... azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a pufajkásokhoz csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésébe"
tehát ez a tény, neked ennyi nem elég?
marcsika, mint vmi mellékes dolgot, említi ezt, a többi jelentéktelent meg felnagyítja, és tényleg büszke ő hornra, szinte érződik a szeretet iránta.

"szolgálatait minden bizonnyal jelentősebbnek tüntette fel, mint azok valójában voltak"

Kotkodus 2013.06.25. 18:21:50

@tesz-vesz: ajánlom figyelmedbe a cikk elején található idézetet: „A hazaárulás csak dátum kérdése.” (Talleyrand)

és van egy másik is:
"jobb egy hülye, aki hisz, mint egy idióta, aki tud"
e-e. schmitt

Szárszó szépe 2013.06.25. 18:22:03

Ha a kommunisták nem demokratának számítanának ma már, "hála" az elvtársaknak, ugyanolyan megütközést váltana ki ez a komcsiseggszopás, mintha mondjuk Imrédyt, nem is, Prónayt magasztalná fel mondjuk Gerő elvtárs.

De már úgy összemosták a bolsevistákat a "demokratákkal", hogy szinte fel sem tűnik egy ilyen.

Egy normális antikommunista országban ettől a nekrológtól zengene az egész média tegnap óta.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 18:23:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: ezek akiket felsorolták, nem antikommunisták csak olyanok mint smitt, az előbb még nem értetted, merthogy smitt orbán tanácsadója, meg károlis, de most már érted ugye?

Szárszó szépe 2013.06.25. 18:23:55

smit akkora demokrata, hogy még a kommunistákat is tolerálja. Sőt imádja. Ez az igazi demokraták mércéje. Nem is demokrata, aki nem imádja az ávósokat, pufajkásokat, szemkilövetőket, hazaárulókat, terroristákat, cenzorokat, vallatótiszteket, verőlegényeket.

Kotkodus 2013.06.25. 18:24:58

@Szárszó szépe: és mikor lett hiteltelen nálad "smitt"? elárulod?

Szárszó szépe 2013.06.25. 18:27:02

@tesz-vesz:

erdő péternek rendelés nélkül hozza a maceszt a pincér a kóser étteremben, amikor beül ifj. bauerrel, ifj. petővel, ifj. gerendással vagy más "demokratákkal" uzsonnázni.

***Büdösmackó*** 2013.06.25. 18:28:31

@Kotkodus: hozzászólásodból egyértelműen kiviláglik, hogy olyan sötét vagy, mint az éjszaka, ráadásul tagja voltál a III/III-nak. Te rohadék.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 18:29:19

@Kotkodus: jaja, láttam ezt a relativizáló idézetet korábban is, akkor se tetszett, ilyet csak internacionalista senkik mondanak, akiknek fogalmuk nincsen alapfogalmakról, de szeretnének szellemesek lenni, szegények, úgyhogy megnyugtatlak, horn mindig hazaáruló lesz, minden korban, amíg magyarok lesznek ebben a hazában, az idegen megszálló hadsereggel összefogni a szabadságért küzdő, megkínzott emberek ellen mindig is hazaárulás lesz.
hát a fidesznek mindenképpen jobb egy hülye, aki hisz, mint egy idióta, aki tud. ki is használják rendesen, de a szabadon gondolkodni, értelmezni tudó emberek, éshát amúgy is a társadalomnak nem jók a hülye hívő apologéták, akik csak mantrázzák az előlmenő hülyeségeit, nem demokratikus, na.
a hívő ember, legyen intelligens és tudjon, okosabb mondásaid nincsenek?

Szárszó szépe 2013.06.25. 18:30:28

@Kotkodus:

Itt egy jó cikk hirtelen smitről 2009-ből: kuruc.info/r/20/43006/

De már ez is egy összefoglalás a korábbiakról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 18:30:34

@Szárszó szépe: ezt most jelképesen mondod, vagy tényleg mutatkozik velük nyilvánosan?

Kotkodus 2013.06.25. 18:45:48

@Szárszó szépe: elolvastam. a cikkben schmidt mária szerelmi életét taglalják, valamint azt, hogy inkompetens emberekkel veszi körbe magát. végül pedig tizenéves fia szentségtörése fölött törnek pálcát...

nos, anélkül, hogy ellenőrizném a leírtak hitelességét, ezek számomra - a magyar politikai élet általánossága alapján - nem tűnnek hiteltelen körülményeknek. ha azt képzeled, hogy van olyan mozgalom magyarországon, amelyikbe nem lehet hasonlóképp belekötni, nagyon naiv vagy...

az viszont kifejezetten ironikus, hogy a kurucon rejtő jenőt idéznek... pedig köztudott, hogy pont ilyen kurucos-hoz hasonló arcok miatt halt meg és miattuk nem tudott több regényt írni... talán szólni kellene a szerkesztőnek, hogy rejtő is zsidó volt... tedd már meg a nevemben légy szíves, te rendszeres olvasónak tűnsz!

Kotkodus 2013.06.25. 18:52:33

@***Büdösmackó***:

micsoda hin hozzászólás! :)))

persze elnézésedet kérem, hogy belemásztam a lelkedbe! ugyan féltem, hogy megbántalak vele de reméltem, hogy méltósággal tűröd és nem alázod tovább saját magadat nyilvánosan...

most már legalább érted miért nem vagy "hin", ugye? remélem ezzel segítettem saját magad elfogadásában... tudod saját magunk elfogadása fontos állomás a harmónia megtalálásában. szívesen segítek, ha szeretnéd!

tisztelettel:
kot

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 18:53:01

@Pékszakállú Henceg: ja, nyilván nem tapad vér a kezéhez, ő csak tüntetett az "ellenforradalmiak" ellen, meg vitaesteket szervezett

"Hogy '56-ban pontosan milyen szerepet játszott azon kívül, hogy 1956 novemberétől '57 júniusáig a pufajkásokhoz csatlakozva részt vett a forradalom leverésében és a forradalmárok üldözésében, még további pontosításra szorul"

marcsika lássatok már hozzá a pontosításhoz, eddig mit csináltatok? sokan azt hiszik az üldőzés fogócskát jelent

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 18:59:14

@Kék az ég: stumpf apósa horvtáth balázs belügyminiszter.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 19:20:54

@deruyter: ja, ti azt gondoljátok, hogy hornék nem zsírozták le a vörös hadsereggel a határnyitást?
és ez lett volna a nagy bátorság?
hát fogadjunk hogy lezsírozták. előbb velük beszélték ezt meg, ne legyünk már gyerekek komolyan mondom

Kotkodus 2013.06.25. 19:23:35

@tesz-vesz: mókás, hogy számodra, aki másképpen gondolkodik, érez az "senki", "hülye", "szegény", "humortalan", "hazaáruló" és ráadásul "nem demokratikus"...

kíváncsi lennék, hogy ezek után nálad milyen jelentése lehet a "demokratikus" kifejezésnek. :)

nincs véletlenül enyhe kisebbségi komplexusod barátom?
- képességeid szerint ítélnek meg a munkahelyeden?
- minden rendben otthon a családban?
- elfogadtad saját fizikai adottságaidat?

ha az egyik kérdésre is nemleges a válasz (kérlek ne válaszolj nekem! ez a te belső harcod, én csak izgulok a lelki egyensúlyod miatt), akkor a hibát ne a társadalomban keresd... én egy szép, színes világban élek, amelynek te is része vagy és annak ellenére, hogy nem értek veled egyet nem érzem a szükségességét, hogy lenézzelek téged. sőt, szívesen segítek, ha szeretnéd!

üdvözlettel:
kot

Bereznay A. 2013.06.25. 19:44:19

@Kotkodus:

Akkor ebből megtudtak, hogy volt egy adag sértegetnivalód a címzettel szemben. Egyben azt is, hogy semmi megfoghatót nem találtál, aminek alapján elmarasztalhattad volna.

turulpina 2013.06.25. 19:56:17

A jó mandin összefújja a kuruc(inf)os szemetet a szél.

Ennyi sérült rongyembert, aki hontalanságban, magyarjobberkedésben találta meg magát, ritkán látni egyszerre.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.25. 20:15:55

@Fejesrob: nyakó már mondta a minősítését a balodalon: "kemény volt mikor kellett"

2013.06.25. 22:39:07

@Szárszó szépe: Utoljára mondom el, egyszerű szavakkal, hogy eljusson a csökött agyadhoz:
Ez a Schmitt pina erősen Orbán hívő. Erősen jobboldali.
Ezért volt Orbán szaktanácsadója, ezért nevezték ki egy olyan múzeum élére, amelyik épp 56 -tal foglalkozik, és ezért vizsgálja mind a mai napig. Ha szoci lenne, már rég nem ezt tenné.
Persze ezt te nem fogod fel, mert sötét vagy, a MN meg még nem írta meg.
Ezzel be is fejeztem, nincs időm elmeroggyantakat győzködni.

Szárszó szépe 2013.06.26. 00:14:24

@tesz-vesz:

Jelképesen írtam.

Ezt tudjuk: nemzeti.net/erdo-peter-etlap-nelkul-rendeli-meg-a-koser-palinkat-a-macesz-gombocos-libalevest-es-a-soletet-746045.html

Meg azt is tudjuk, milyen alakokkal szokott masírozni együtt Jeruzsálemért, többek között a felsoroltakkal.

Szárszó szépe 2013.06.26. 00:18:08

@Kotkodus:

Azért nem mindenki házasodik össze Gerő-féle vércionistákkal.

Kotkodus 2013.06.26. 08:43:27

@Szárszó szépe: ez egy párkapcsolati kérdés. nem egy "vérkommunistával" házasodott össze, ergo ez nem kezdi ki a szakmai hitelességét. csak olyan emberek szemében, mint te (ti), akik nem képesek elfogadni, hogy egy heterogén világban élnek, mert azt hiszik egy homogénebb világban sikeresebbek lennének. pedig egyrészt a magyar nép önmagában is hihetetlenül heterogén genetikailag, másrészt aki nem érvényesül egy heterogén világban az hosszú-távon egy homogén világban sem lesz sikeres, harmadrészt aki a gyűlöletet választja, az igazából saját magát gyűlöli és a családjába viszi a gyűlölet szellemét.

rejtő jenő ügyben mi a véleményed? szegény sajnos magyarországra született. ez lett a végzete... olyan "büszke" magyarok okozták a vesztét, mint akik a kurucot is írják... én szívesen olvastam volna még pár tucat p.howard regényt... és te?

Bereznay A. 2013.06.26. 08:43:41

@Kotkodus:

Pontosan arra, amit mondtam.

Kotkodus 2013.06.26. 09:15:56

@Bereznay A.: kedves barátom, ahhoz én már túl öreg vagyok, hogy egy véleménnyel vitatkozzak. a vélemény különben is mindenkinek személyes és elidegeníthetetlen joga.

amikor egy ember haragszik az egész világra és azt gondolja, hogy ő maga mindenkinél mindent jobban tud, hogy az ő gyűlölködő érzései a mérvadóak, akkor nyilván nem a világot kell elmagyarázni. érzéseket nem tudsz érvekkel megváltoztatni. legalábbis nem rövid-távon.

tudod, az ember már évezredek óta ugyanolyan. az emberi, társadalmi problémák sem sokat változtak az idők során... amikor egy ember haragszik a világra, az többnyire azt jelenti, hogy saját magára haragszik valamiért.

itt nagyon sok a radikális gondolkodó. mókás látni, hogy más radikális gondolkodókat szidnak és közben észre sem veszik, hogy ők ugyanannyira radikálisak.

aki nem képes gyufabá életét a világtörténelem kontextusában értékelni, az nem érti az életet, vagy nincs elegendő ismerete a világtörténelmi kontextusról. aki úgy látja, hogy fiatalon gyufabá kegyetlen volt és idős korában csak az elkerülhetetlen változás élére állt, az nem azonos mércével ítéli meg az életének elejét és végét. ráadásul - hacsak nem jelennek meg gyufabá saját kézzel írt emlékiratai - az, hogy ő hogy élte meg már sohasem fog kiderülni... ez azt jelenti, hogy mindenki saját magából kiindulva ítélkezik gyufabá felett... ergo aki lesújtó véleményt fogalmaz meg, az saját magáról rendelkezik ilyen véleménnyel. csak másra kenni mert ez (rövid-távon) könnyebb.

mind gyarlók vagyunk. csak egyesek nagy pofával osztogatják a világot, azt az érzést keltve, hogy ők különbek. azonban én még nem találkoztam azzal az emberrel, aki az első követ eldobhatná... és amikor látom, hogy valakit köveznek mindig az jut az eszembe, hogy azzal csak saját gyarlóságukat rejtegetik önmaguk elől... tedd le te is a követ a kezedből. magaddal teszel jót!

Kotkodus 2013.06.26. 09:19:01

@Bereznay A.: remélem nem veszed ezt is sértésnek... az igazságnak gyakran sértés íze van, ha nem a kedvünkre való...

Buga.Jakab 2013.06.26. 09:56:58

szar szónak is egy a vége:

P U F A J K Á S

...

H Ó H É R

Szárszó szépe 2013.06.26. 14:26:42

@Kotkodus:

Miért genetikázol? Vércionistának lenni nem genetikai kérdés, vércionistákkal mulatni szintúgy nem az.

Rejtő? Sosem szerettem, de elfogadom, hogy más meg igen, nem rossz író. Egész élete csupa kihívás volt, ami nélkül valószínűleg egy Farkasházy-féle álhumorista szintjéig vitte volna. Fogalmam nincs, milyen könyveket írt volna, ha a bolsevisták felemelik udvari írónak a háború után.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.26. 15:08:55

@Fejesrob: csak az számít hogy megbízható legyen, mindig eszembejut Meyer Dietmar ilyenkor, Ángyán esetéből tanultak, legközelebb nem bítták civilre a dolgokat, csak nagyonközeli ismerősök és rokonok lehetnek pozícióban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.26. 15:10:59

@Szúnyog: pontosan :) még jó hogy valaki észrevette

Frizuravarjú 2013.06.26. 16:05:51

"Meghalt a cselszövő,
meghalt az állat:
a pufajkás* mostmár,
bálvánnyá válhat..."

*-itt eredetileg 'diktátor' szó áll

Kotkodus 2013.06.26. 18:16:49

@Szárszó szépe: én szégyellem magamat és kérek elnézést a te nevedben. szomorú, hogy ennyire nem vagy képes/hajlandó együttérzést tanúsítani egy embertársad (legyen az akár egy magyar zsidó író) gyötrelmes életével és halálával kapcsolatban.

sajnálom, hogy érzelmileg ennyire véded magadat és sajnálom a családodat, szűk környezetedet, mert tartok tőle, hogy ez az érzelmi sekélyesség nem csak a magyar zsidó írókat illetően jellemzi az életedet. tartok tőle, hogy nem tudod a benned rejlő szeretetet átadni még szeretteidnek sem.

ami pedig a "vércionistákat" illeti, nem érdekel, hogy milyen csoportot, milyen szempontból különböztetsz meg. a te világod ellenségekből és gyűlöletből áll, ezt a lenyomatot hagyod magad után a világban, ha nem változtatsz.

nyilván sok sérelem ért az életben (vagy legalábbis te így élted meg) mert enélkül nem savanyodik így meg az ember. sajnálom, hogy bántottak, de ne azokon állj bosszút akik téged nem bántottak! mindenesetre én elnézésedet kérem azok nevében is akik bántottak, kérlek bocsáss meg nekik és talán próbálj meg több szeretetet, együttérzést adni a világnak! nem csak a világ lesz szebb tőle, hanem a te és a környezeted élete is!

együttérzéssel:

kot

Frizuravarjú 2013.06.27. 11:13:45

@Kotkodus: Miért nem a gyerekgyilkos zsidóknak könyörögsz, hogy égessék el az uszító, rasszista, gyűlöletkeltő Talmudjukat? Miért a leigázottak jogos önvédelme szúrja a szemed a cionista zsarnok ellenében?

dr.pupak30 2013.06.30. 15:42:32

azon elgondolkodhatna a jobboldal, hogy a pufajkás tevékenysége több hasznot hozott az országnak mint a fijjug 8éves ügyködése. ez a legkomolyabb kritika amit el lehet képzelni.

promenad 2013.06.30. 18:36:33

Általában halottról jót, vagy semmit, őróla meg jót nem lehet írni. De abban azért állapodjunk meg, hogy nem volt egy Paulus...

promenad 2013.06.30. 18:38:02

@dr.pupak30: Mégis milyen haszonról tetszik regélni?

kvadrillio 2013.06.30. 18:56:52

Marischka...KORREKT VAGY.

deruyter 2013.07.01. 01:14:32

@tesz-vesz: nem vágom, hogy ezt miért nekem címezted. Nyilván lezsírozták. És ?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.01. 14:39:22

@deruyter: de a 90-i tartó tevékenysége inkább pozitív
véleményem szerint mind a 80-as évekre, mind a Horn kormányra elmondható, hogy a lehetőségekhez képest viszonylag jól muzsikált. "

ha lezsírozták, akkor ne legyen már olyan bátor és sikeres a gyuszkó. akkor is rossz volt, meg ma is, csak régen nem verték direkt nagydobra a lopásokat.
a jól muzsikálás nem azt jelenti nálunk hogy jól lopott, akkor meg minek mondod?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.01. 14:43:30

@Kotkodus: a demokrácia népuralmat jelent, a többség uralmát a kisebbség felett, nem a gazdag, vagyonos és hatalmas uralmát a szegény felett.

szerintem amúgy itt már érthető volt, mi a demokratikus te retardált
"hát a fidesznek mindenképpen jobb egy hülye, aki hisz, mint egy idióta, aki tud. ki is használják rendesen, de a szabadon gondolkodni, értelmezni tudó emberek, éshát amúgy is a társadalomnak nem jók a hülye hívő apologéták, akik csak mantrázzák az előlmenő hülyeségeit, nem demokratikus, na.
a hívő ember, legyen intelligens és tudjon, okosabb mondásaid nincsenek? "

próbálj inkább hasznos lenni és erre reagálni, ne legyél uncsi:
minden korban, amíg magyarok lesznek ebben a hazában, az idegen megszálló hadsereggel összefogni a szabadságért küzdő, megkínzott emberek ellen, mindig is hazaárulás lesz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.01. 14:46:39

@Kotkodus: mókás, hogy számodra, aki másképpen gondolkodik, érez az "senki", "hülye", "szegény", "humortalan", "hazaáruló" és ráadásul "nem demokratikus"..."

mondd fiam, megvan neked már a 8 osztályod?
értelmezni tudod a szavakat? hol állítok én ilyet te szerencsétlen, ostoba hülye?
süti beállítások módosítása