A 21. század magyar radikálisai kiscicák a Monarchia-korabeli ellenzékhez képest. Régen ugyanis még az obstrukció is jobb volt, emlékezzünk csak az 1904-es esetre, amikor a dühös ellenzékiek nemes egyszerűséggel feldarabolták a nemzet szentélyének üléstermét – és nem átallottak még pózolni is a romok felett (fotó via Török Gábor). Fegyver pedig – Tisza István idejével ellentétben – szerencsére végképp nem került elő a pénteki vitán. A földtörvény hosszú vajúdás útján megszületett.
Ismételjük át a lényegét: a törvény szerint földet magyar és uniós állampolgárok szerezhetnek. Egy hektárnál többet azonban csak földművesek. Földművesnek azok a magyar és uniós állampolgárok számítanak, akiknek meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai. Az unión kívüli államok polgárainak földszerzési tilalma fennmarad.
A földszerzés feltétele, hogy a tulajdonos vállalja: a föld használatát másnak nem engedi át, és eleget tesz földhasznosítási kötelezettségének. Vállalnia kell továbbá, hogy a földet a tulajdonszerzéstől öt évig nem hasznosítja más célra. Feltétel az is, hogy nyilatkozzon: nincs fennálló földhasználatidíj-tartozása. Földet cserével akkor lehet szerezni, ha az új tulajdonosnak egyébként is van földje az adott településen, vagy ott lakik, vagy lakhelye, illetve agrárüzemének központja – legalább három éve – maximum 20 kilométerre van annak a helységnek a közigazgatási határától, ahol a föld van. Földet ajándékozni csak közeli hozzátartozónak, bevett egyháznak, önkormányzatnak és az állam javára lehet.
A törvény alapján a földművesek 300 hektár földet szerezhetnek meg, birtokmaximumuk pedig – a termelőszervezetekhez hasonlóan – legfeljebb 1200 hektár lehet. Az állattartó telepek üzemeltetői és a vetőmagtermelők viszont a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak. Kikerült azonban a törvényből a családi gazdaságok méretét 500 hektárban maximáló rendelkezés. A jogszabály szerint a 300 hektáros földszerzési maximum túlléphető a törvény hatálybalépésekor meglévő föld kisajátítása miatt kapott kártalanítás összegéből vett területtel, valamint közös tulajdon, illetve házastársi vagyonközösség megszűnése esetén. Termőföld eladásakor az elővásárlási jog első helyen az államot illeti. Ezt követi a földet legalább három éve használó földműves, aki vagy szomszéd, vagy helyben lakik, vagy akinek a lakhelye, illetve üzemközpontja legalább három éve olyan településen van, amely a település határától legfeljebb 20 kilométerre fekszik.
Az új földtörvény rendelkezik a helyi földbizottságok létrehozásáról. Ezek jóváhagyása lesz szükséges a termőföld adás-vételéhez. Tagjuk legalább három, legfeljebb kilenc helyi gazdálkodó lehet. A szerződés életbe lépéséhez a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása szükséges.
S ha ez áll a törvényben, mi is a gondja a különböző okokból aggódóknak? Vegyük végig röviden az aggodalmakat. Igen, a földnek, a termőföldnek, az anyaföldnek van egy civilizációs, történelmi, kultúrtörténeti aspektusa. A nemzet földjéért évszázadokon keresztül harcoltak őseink, majd utódaik feltörték az ugart, s gazdálkodni kezdtek rajta. A föld tehát valóban nemzeti kincs, nem beszélve a föld nemzeteken és nemzedékeken is túllépő metafizikájáról, amiről szépeket lehet írni és elmélkedni.
De a föld nem csak ez: a föld materiális termelési tényező, a föld tulajdonjog tárgya, a föld – igen – áru. Különleges áru persze, amire érthető, ha különleges szabályok vonatkoznak. Ha pedig a szabályok nem a megfelelőek – márpedig számos tekintetben az eddigi magyar szabályozás nem volt az – akkor jogosan újra lehet szabályozni az egész kérdéskört.
Magyarország természetes adottságai folyományaként Európa egyik legjobb és legkiterjedtebb termőtalajával rendelkezik, amit bűnös hanyagság parlagon hagyni. Szívesen járom a magyarországi falvakat, különös tekintettel a zsákfalvak halódó világára: az enyészet esztétikája mellett elkeserítő látni a gyommal felvert telkeket, mezőket, egykori szántásokat. Ha valami árt a föld ügyének, akkor az a hanyatlás állandósága, amikor az elképzelt, misztikus Szent Anyaföld védelmében nem akarunk vagy nem tudunk szembenézni a megváltozott társadalmi valósággal. A földet, a földből élő – egyébként rendkívül csekély létszámú – társadalmi rétegek világát újra élővé, fenntarthatóvá és perspektivikussá kell tenni.
Az új földtörvény erre tesz kísérletet: mivel ma és feltehetőleg a jövőben is az Európai Unió tagjai leszünk, a hosszú évekig elnyújtott moratórium lejárta után nem lehet többé tiltani az uniós állampolgárok földszerzését. De miért is kellene? A lényeg, hogy a földön termelés folyjon, s ehhez kell olyan kereteket kitalálni, hogy a magyar föld védelme így is maximális legyen. Szerte az EU-ban meg tudták találni a módját, hogy egy adott országban tényleg csak az tudjon földet szerezni, aki régóta helyben él és földet művel. És ha így tesz, mit számít az, hogy egyébként osztrák, holland vagy bolgár állampolgár? A török háborúk pusztítása után Németföldről és más vidékekről érkező telepesek százezrei törték fel újra az ugart, élővé és élhetővé téve a magyar vidék kiterjedt területeit – hogy aztán alig pár évtized alatt ők is magyarrá váljanak.
Ezért nem értem, hogy egyesek még az új törvény rendkívül szigorú feltételeket szabó szövege láttán is a magyar földet einstandoló spekuláns külföldiek tömegeit vizionálják. Azt a külföldit, aki az új törvény betűjének megfelelve kezd el Magyarországon gazdálkodni, nem elriasztani, hanem tárt karokkal kellene fogadni. Hiszen ő is ki fogja venni a részét a magyar vidék áhított újjászületéséből – nem is tehet mást, ha be akarja tartani a törvényt
A másik pedig a nagybirtokok vs kisbirtokok kérdése. A törvény – nagyon helyesen – bizonyos körülmények esetén utat nyit az eddigieknél valamivel nagyobb birtokok felé, amivel erősödhet az agrár-középosztály. Legyen is így, a magyar vidéknek iszonyú szüksége van a kihalt/elvándorolt lokális középosztály újjáéledésére, megerősödésére. Értem én azoknak a gondolatmeneteit, akik eleve beoltottak a nagybirtokok intézménye ellen – csak nem értek egyet velük. A leegyszerűsített nagybirtok-ellenesség mögött meghúzódhat naiv idealizmus, szélbalos ihletésű ideológia és a tömegek irigységére apelláló populizmus is. Az egybites nagybirtok-ellenes szólamok – a nyugatról érkező gazdák elleni hisztivel egyetemben – már most is nettó kommunista propagandának tűnnek.
A nagy- és kisbirtokok ügye nem fekete-fehér kérdés. Magyarországnak nem tízmillió életképtelen törpebirtokra van szüksége; ahogy persze nem is arra, hogy dél-amerikai mintára három tucat báróé legyen a vidék egésze. A különböző agrárszektorok sajátosságait figyelembe vevő, egészséges arányokat kell megtalálni, hiszen mindkét birtokfajtára, sokszínű birtokszerkezetre van szükség ahhoz, hogy a magyar agrárium újra fellendülésnek induljon.
Mit kíván a magyar föld? A magyar vidék életképességének és a kiváló adottságokkal rendelkező magyar agrárium versenyképességének előfeltételeként először is folyjon rajta termelés, a lehető leghasznosabb és legfenntarthatóbb módszerekkel; legyen rendezve a jogi helyzete (le a zsebszerződések mutyijaival!); és egészséges, életképes birtokszerkezetek alakuljanak ki. Fontos a szigorú, de azért életszerűen rugalmas szabályozás. És persze a központi szabályozás mellett a helyi közösségek önszerveződésére, autonóm működésére is szükség van, a szövetkezetektől a helyi földbizottságokig. Az új földtörvény minderre kísérletet tesz: nemzeti érdek, hogy sikerrel járjon az új szabályozás.