Föld, föld!
2013. június 24. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Föld, föld!

foldt.jpg

A 21. század magyar radikálisai kiscicák a Monarchia-korabeli ellenzékhez képest. Régen ugyanis még az obstrukció is jobb volt, emlékezzünk csak az 1904-es esetre, amikor a dühös ellenzékiek nemes egyszerűséggel feldarabolták a nemzet szentélyének üléstermét – és nem átallottak még pózolni is a romok felett (fotó via Török Gábor). Fegyver pedig – Tisza István idejével ellentétben – szerencsére végképp nem került elő a pénteki vitán. A földtörvény hosszú vajúdás útján megszületett.

Ismételjük át a lényegét: a törvény szerint földet magyar és uniós állampolgárok szerezhetnek. Egy hektárnál többet azonban csak földművesek. Földművesnek azok a magyar és uniós állampolgárok számítanak, akiknek meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai. Az unión kívüli államok polgárainak földszerzési tilalma fennmarad.

A földszerzés feltétele, hogy a tulajdonos vállalja: a föld használatát másnak nem engedi át, és eleget tesz földhasznosítási kötelezettségének. Vállalnia kell továbbá, hogy a földet a tulajdonszerzéstől öt évig nem hasznosítja más célra. Feltétel az is, hogy nyilatkozzon: nincs fennálló földhasználatidíj-tartozása. Földet cserével akkor lehet szerezni, ha az új tulajdonosnak egyébként is van földje az adott településen, vagy ott lakik, vagy lakhelye, illetve agrárüzemének központja – legalább három éve – maximum 20 kilométerre van annak a helységnek a közigazgatási határától, ahol a föld van. Földet ajándékozni csak közeli hozzátartozónak, bevett egyháznak, önkormányzatnak és az állam javára lehet.

A törvény alapján a földművesek 300 hektár földet szerezhetnek meg, birtokmaximumuk pedig – a termelőszervezetekhez hasonlóan – legfeljebb 1200 hektár lehet. Az állattartó telepek üzemeltetői és a vetőmagtermelők viszont a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak. Kikerült azonban a törvényből a családi gazdaságok méretét 500 hektárban maximáló rendelkezés. A jogszabály szerint a 300 hektáros földszerzési maximum túlléphető a törvény hatálybalépésekor meglévő föld kisajátítása miatt kapott kártalanítás összegéből vett területtel, valamint közös tulajdon, illetve házastársi vagyonközösség megszűnése esetén. Termőföld eladásakor az elővásárlási jog első helyen az államot illeti. Ezt követi a földet legalább három éve használó földműves, aki vagy szomszéd, vagy helyben lakik, vagy akinek a lakhelye, illetve üzemközpontja legalább három éve olyan településen van, amely a település határától legfeljebb 20 kilométerre fekszik.

Az új földtörvény rendelkezik a helyi földbizottságok létrehozásáról. Ezek jóváhagyása lesz szükséges a termőföld adás-vételéhez. Tagjuk legalább három, legfeljebb kilenc helyi gazdálkodó lehet. A szerződés életbe lépéséhez a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása szükséges.

S ha ez áll a törvényben, mi is a gondja a különböző okokból aggódóknak? Vegyük végig röviden az aggodalmakat. Igen, a földnek, a termőföldnek, az anyaföldnek van egy civilizációs, történelmi, kultúrtörténeti aspektusa. A nemzet földjéért évszázadokon keresztül harcoltak őseink, majd utódaik feltörték az ugart, s gazdálkodni kezdtek rajta. A föld tehát valóban nemzeti kincs, nem beszélve a föld nemzeteken és nemzedékeken is túllépő metafizikájáról, amiről szépeket lehet írni és elmélkedni.

De a föld nem csak ez: a föld materiális termelési tényező, a föld tulajdonjog tárgya, a föld – igen – áru. Különleges áru persze, amire érthető, ha különleges szabályok vonatkoznak. Ha pedig a szabályok nem a megfelelőek – márpedig számos tekintetben az eddigi magyar szabályozás nem volt az – akkor jogosan újra lehet szabályozni az egész kérdéskört.

Magyarország természetes adottságai folyományaként Európa egyik legjobb és legkiterjedtebb termőtalajával rendelkezik, amit bűnös hanyagság parlagon hagyni. Szívesen járom a magyarországi falvakat, különös tekintettel a zsákfalvak halódó világára: az enyészet esztétikája mellett elkeserítő látni a gyommal felvert telkeket, mezőket, egykori szántásokat. Ha valami árt a föld ügyének, akkor az a hanyatlás állandósága, amikor az elképzelt, misztikus Szent Anyaföld védelmében nem akarunk vagy nem tudunk szembenézni a megváltozott társadalmi valósággal. A földet, a földből élő – egyébként rendkívül csekély létszámú – társadalmi rétegek világát újra élővé, fenntarthatóvá és perspektivikussá kell tenni.

Az új földtörvény erre tesz kísérletet: mivel ma és feltehetőleg a jövőben is az Európai Unió tagjai leszünk, a hosszú évekig elnyújtott moratórium lejárta után nem lehet többé tiltani az uniós állampolgárok földszerzését. De miért is kellene? A lényeg, hogy a földön termelés folyjon, s ehhez kell olyan kereteket kitalálni, hogy a magyar föld védelme így is maximális legyen. Szerte az EU-ban meg tudták találni a módját, hogy egy adott országban tényleg csak az tudjon földet szerezni, aki régóta helyben él és földet művel. És ha így tesz, mit számít az, hogy egyébként osztrák, holland vagy bolgár állampolgár? A török háborúk pusztítása után Németföldről és más vidékekről érkező telepesek százezrei törték fel újra az ugart, élővé és élhetővé téve a magyar vidék kiterjedt területeit – hogy aztán alig pár évtized alatt ők is magyarrá váljanak.

Ezért nem értem, hogy egyesek még az új törvény rendkívül szigorú feltételeket szabó szövege láttán is a magyar földet einstandoló spekuláns külföldiek tömegeit vizionálják. Azt a külföldit, aki az új törvény betűjének megfelelve kezd el Magyarországon gazdálkodni, nem elriasztani, hanem tárt karokkal kellene fogadni. Hiszen ő is ki fogja venni a részét a magyar vidék áhított újjászületéséből – nem is tehet mást, ha be akarja tartani a törvényt

A másik pedig a nagybirtokok vs kisbirtokok kérdése. A törvény – nagyon helyesen – bizonyos körülmények esetén utat nyit az eddigieknél valamivel nagyobb birtokok felé, amivel erősödhet az agrár-középosztály. Legyen is így, a magyar vidéknek iszonyú szüksége van a kihalt/elvándorolt lokális középosztály újjáéledésére, megerősödésére. Értem én azoknak a gondolatmeneteit, akik eleve beoltottak a nagybirtokok intézménye ellen – csak nem értek egyet velük. A leegyszerűsített nagybirtok-ellenesség mögött meghúzódhat naiv idealizmus, szélbalos ihletésű ideológia és a tömegek irigységére apelláló populizmus is. Az egybites nagybirtok-ellenes szólamok – a nyugatról érkező gazdák elleni hisztivel egyetemben – már most is nettó kommunista propagandának tűnnek.

A nagy- és kisbirtokok ügye nem fekete-fehér kérdés. Magyarországnak nem tízmillió életképtelen törpebirtokra van szüksége; ahogy persze nem is arra, hogy dél-amerikai mintára három tucat báróé legyen a vidék egésze. A különböző agrárszektorok sajátosságait figyelembe vevő, egészséges arányokat kell megtalálni, hiszen mindkét birtokfajtára, sokszínű birtokszerkezetre van szükség ahhoz, hogy a magyar agrárium újra fellendülésnek induljon.

Mit kíván a magyar föld? A magyar vidék életképességének és a kiváló adottságokkal rendelkező magyar agrárium versenyképességének előfeltételeként először is folyjon rajta termelés, a lehető leghasznosabb és legfenntarthatóbb módszerekkel; legyen rendezve a jogi helyzete (le a zsebszerződések mutyijaival!); és egészséges, életképes birtokszerkezetek alakuljanak ki. Fontos a szigorú, de azért életszerűen rugalmas szabályozás. És persze a központi szabályozás mellett a helyi közösségek önszerveződésére, autonóm működésére is szükség van, a szövetkezetektől a helyi földbizottságokig. Az új földtörvény minderre kísérletet tesz: nemzeti érdek, hogy sikerrel járjon az új szabályozás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr665375625

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kilövési engedély Ángyánra: "Simicska lapjától ugyan mit lehet várni" 2013.06.24. 22:21:58

Ángyán üzenete Fazekas Sándor miniszternek: "2005-ben amikor én három héten keresztül a gazdákkal tüntettem az MSZP-SZDSZ kormány ellen, akkor Ő Karcagon lapított, én pedig a bőrömet vittem a vásárra. Az, aki nem tudja megkülönböztetni a kommunista ren...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.24. 15:27:21

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Föld, föld! 2013.06.24. 14:14:20

A föld materiális termelési tényező, a föld tulajdonjog tárgya, a föld – igen – áru. Különleges áru persze, amire érthető, ha különleges szabályok vonatkoznak.

Trackback: Fazekas a saját földtörvényét sem ismeri: de azért botrányosan áttolták a Parlamenten - videók 2013.06.24. 13:48:03

Kellett két nap pihenő számomra, amíg felértem ésszel, hogy mi is történt pénteken a Parlamentben. Fidesz = MSZ(M)P = KDNP = Jobbik. Annyit értek el a földtörvénnyel, hogy lehullt a lepel az összes pártról. (Egyébként az LMP-ről is, csak rólunk nem eze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 22:08:59

@Counter:

ja a szovjet alkotmány is maga volt a tökély:)

volt abban minden mi szocliberális szem-szájnak ingere, csak az a fránya NKVD ne lett volna:)

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 22:10:11

@Counter:

tévedsz: a fajgyalázási törvény is törvény volt

mi több a náci galeri is demokratikusan került hatalomra

ez a demokrácia szépsége:)

a "bölcs" nép dönt "felelősen":)

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 22:12:11

@Counter:

az igazsággal elsősorban az ún. "természetjog" keretében szoktak foglalkozni, az ún. "pozitív jog" a hatalmon lévők (a többség) akaratáról szól... bármi lehet benne

en.wikipedia.org/wiki/Positive_law

en.wikipedia.org/wiki/Natural_law

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 22:13:20

@Mr Falafel:

anno inkább családi tulajdonban volt (lásd ősiség), annak még vmi értelme is volt

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 22:15:11

@Robinzon Kurzor:

te hadat üzentél a józan észnek? :)

senki sem vitatta azt, hogy a törvény szerint a manyup magántulajdon volt, csak az állítást tartalma volt a disputa tárgya

Robinzon Kurzor 2013.06.28. 22:32:16

@calabria007: "senki sem vitatta azt, hogy a törvény szerint a manyup magántulajdon volt"

Óceánia mindig is Eurázsia ellen viselt háborút ...

bömböcz 2013.06.28. 22:38:08

@pocaklakó minimanó:
Csak nem...@calabria007: maga sem fékezi a maradék agyvelejét

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 22:41:37

@Robinzon Kurzor:

milyen "magántulajdon" az melynek kapcsán a "tulajdonos" - pl. én - nem érzi azt, hogy tulajdonos lenne

a "tulajdon" ebben az esetben kb. ott kezdődne el, hogy egyszerűen átlököm a bankszámlámra a pénzt és azt csinálok vele amit akarok

Robinzon Kurzor 2013.06.28. 22:58:17

@calabria007:

Aha, szóval most már érzelmi problémákat kellene megoldanom ...

bömböcz 2013.06.28. 23:00:56

@calabria007:
Na ugye...ha lenne pár hektár földed, meg egy-két ivadékod, már másként látnád a bulit...

Robinzon Kurzor 2013.06.28. 23:01:13

@calabria007: "a "tulajdon" ebben az esetben kb. ott kezdődne el, hogy"

Ez nem laikus érzés kérdése. Ez egy jogszabály, ami szerint nem ott kezdődik.
Persze lehetett volna más jogszabályt hozni, és akkor máshol kezdődne.
De ez itt kezdődik.

bömböcz 2013.06.28. 23:03:39

@Robinzon Kurzor:
Maga nem érti, hogy a papírpénze, vagy a virtuális számlaszáma secperc alatt eltűnhet?

S=klogW 2013.06.28. 23:06:30

@bömböcz: van aki mammon és justitia összefekvésének gyümölcsében hisz

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 23:24:18

@Robinzon Kurzor:

te komolyan magántulajdonnak láttad a manyupot? :)

Robinzon Kurzor 2013.06.28. 23:32:18

@calabria007:

Még most is annak látom: az enyém még megvan.
Persze én is jobban örülnék, ha átutalhatnám magamnak az egészet. De attól, hogy ezt most nem tehetem, még az enyém.

bömböcz 2013.06.28. 23:39:38

@Robinzon Kurzor:
max a megjelölt örököseidé...
ezt a kié-mié partit lejátszottuk már itt is: nyertes pénzintézetestül...
Én viszont fel- izgulok a földforgalmi miatt!

Alfőmérnök 2013.06.29. 21:05:51

@gloire: Azért mikor így visszavonulsz a odúdba, ugye kicsit elszégyelled magad, te hulladékember?

Alfőmérnök 2013.06.30. 21:00:29

@gloire: Azért mikor így visszavonulsz a odúdba, ugye kicsit elszégyelled magad, te hulladékember?

calabria007 (törölt) 2013.06.30. 21:55:14

@Alfőmérnök:

ez egyszer - talán - jó poén volt, de ötödszörre már szánalmas

Alfőmérnök 2013.06.30. 22:15:52

@calabria007: Ez nem poén.
És csak azért írom le újra és újra, hogy a friss topikok között maradjon. Ez a patkány ugyanis abban bízik, hogy az aljassága feledésbe merül.
De kibaszottul téved (nem először).
Ahhoz, hogy megbocsájtást nyerjen, előbb be kell látni a hibáit és elnézést kell kérnie.

A 3 per hármas nyúl 2013.07.02. 22:25:03

@gloire: " csepűrágó Kunta Kintétől"

Most csepűrágó, nemrég még filmes volt, nem lehet, hogy kurvára benézed, hogy kicsoda Alfőmérnök? Te még AVH-s féregnek is silány vagy.
Mondjuk ha az lenne Alfőmérnök, akinek gondolod, te akkor is egy ostoba patkány lennél.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.07.04. 11:38:51

@Alfőmérnök: elég lenne annyit írnod:

UP - G. 1 patkány.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.04. 21:27:35

@Hepci: Az új olvasók nem értenék az jelentését. (Igaz, azt a régiek se nagyon értik, hogy miért tartom patkánynak, de talán egyszer majd megvilágosodnak.)

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.05. 07:39:53

@gloire: Mi van, féreg, leállítottak a megbízóid?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.07.05. 12:21:39

@ALFI: UP

[Alfi/3 nyúl szerint Gloire 1 patkány s rongyember.]

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.05. 22:31:55

@Hepci: Buta féreg.
És nem Alfi, vagy a III/III-a nyúl, hanem minden, minimális erkölcsi érzékkel rendelkező, ép elméjű ember szerint.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.07.06. 01:46:18

@ALFI: UP!

[Alfi szerint Gloire 1 buta féreg.]

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.06. 13:21:12

@Hepci: Az "Alfi" neked a "minden minimális erkölcsi érzékkel rendelkező, ép elméjű ember" szinonimája?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.07.07. 00:58:57

@ALFI: [metafizikai kérdésekkel nem foglalkozom, csak segítek a téma felhozatalában.] :D

UP!

Gloire 1 féreg Alfi szerint.

S=klogW 2013.07.07. 08:51:19

látom similis simili gaudet

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.12. 23:19:53

"Tisztelt Ügyfelünk!

Sajnos rossz hírt kell ezúton közölnöm. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park nem hosszabbította meg Tihanyban a levendulásunk föld-haszonbérleti szerződését (a döntést nem indokolták). Mindössze a 340 négyszögölnyi saját ültetvényünk maradt, ami olaj készítésére nem elegendő. Így huszonhat, levendulatermesztéssel töltött esztendő után befejeztük az olajnak való levendula termesztését, lepárlását. A tavalyi olaj-készletünk gyakorlatilag elfogyott. Tihanyi levendula-olajat ezután nem tudunk szállítani. (...)

Kérjük a Tihanyi levendulaolaj kilistázását, azaz törlését a terméklistáról. (...)"
bionom.hu/fajo-bucsu-a-nagy-kedvenctol-megszunik-a-tihanyi-levendulaolaj.html?evp=7

tevevanegypupu 2013.07.13. 13:56:44

@ALFI:

Gondolom nincs osszefugges akozott, hogy a tihanyi levendulaolaj jobb minosegu lett mint a francia, ahonnet betelepitettek a levendulat..meg a betiltas kozott..

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.13. 14:17:26

@tevevanegypupu: "Tihanyban a Levendula-termesztést az 1920-as években kezdte Bittera Gyula. Ebből annyi az érdekesség, hogy az itt termelt növényeknek magasabb lett az illóolaj-tartalma, mint annak a Francia Levenduláknak, ahonnan a szaporítóanyagot hozta…
A II. világháború előtt már 100 hektáron gazdálkodott, és jegyezték a tőzsdén.- tehát ez a rész valós.
Aztán jött a kommunizmus, és „hülyeségnek” találta az egészet, ezért a nagyját beszántották, és betelepítették szőlővel… ~20-22 hektár maradt érintetlenül, de gondozás hiányában elvadult.- tehát nem a természet vette vissza csak úgy spontán módon, hanem kipusztították és hagyták elvadulni.
Majd 1986-ban jött Zátonyi Zsigmond és Zátonyi Szilárd, kibérelték a területet a Közép-dunántúli Természetvédelmi Hivataltól (majd 1997-től a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól), és gyakorlatilag újraélesztették mind a növényeket, mind pedig a termesztés és feldolgozás hagyományát. A 22 hektár Őslevendulás mellé telepítettek további 7 hektárnyi Levendulát 1995-ben. Ez a hét hektár van a bekötőútnál.
A Nemzeti Park válaszából pontosan kiderült, hogy ki kapja a területet: "A jövőben az Igazgatóság maga kívánja használni, művelni, hasznosítani.""
(részlet az egyik kommentből)

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.13. 14:42:23

@ALFI: És persze nem csak illóolaj készül a tihanyi levendulából, hanem méz is.

tevevanegypupu 2013.07.13. 15:32:59

@ALFI:

Szegeny Zatonyi Zsiga..ismertem anno, Pannonhalman is dolgozott, az ott levioturistairoda vezetoje volt meg a szocialista idokben. Ezek szerint ilyen sikeresen mukodott, hogy megirigyeltek tole..

tevevanegypupu 2013.07.14. 18:48:07

@ALFI:

Szeretem a levendulat. Van harom csereppel.:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.14. 19:12:18

@tevevanegypupu:
Lefogadom, hogy maga is a templomkertbol lopja a levendulat

tevevanegypupu 2013.07.14. 19:25:07

@Doomhammer:

Ezeket nem, ezeket vettem..de Pannonhalman probaltam lopni, hatalmas halomban szaradtak a levendulak, osszeszedtem egy szep csokrot, hat nem pont akkor jott arra a kertesz??:) Ugyhogy kenytelen voltam venni egy pici csokrot 650-ert..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.14. 19:48:55

@tevevanegypupu:
En ugy csinalom, hogy van egy tarsam, aki eltereli a kertesz figyelmet, amig felpakolok. Levendulatermesztesi kerdesek mindig bejonnek.

Aztan osztozunk.

Leskelődő 2013.07.14. 19:59:35

@Doomhammer:
Hihetetlen, hogy Maga miket tud...
Valószínűleg igaza van, rémlik, hogy tevvton is említett valamit a templomkertről.
Honnan szerzi ezeket a pompás infókat? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.14. 20:04:44

@Leskelődő:
Mint mondtam, en is lopom a levendulat. Egy idoben versengtunk Padillaval, ki az eredmenyesebb.

Ha maga is lopna a levendulat, maga is benne lenne a pletykakorben.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.14. 20:08:53

@tevevanegypupu: Abból nem lesz levendulaméz. MO-n egyedül Tihanyban van annyi levendula, hogy a méhek kihordják.

Leskelődő 2013.07.14. 20:22:07

@Doomhammer:
Az én tehetségem csak odáig terjed, hogy olcsón megvásárolom a lopott levendulát a Ferenciek terén. Legutóbb hat csomaggal vettem. Sejtelmem sem volt róla, hogy Padilla, esetleg Maga volt az a kedves, barnára sült árus. Legközelebb majd jobban megnézem, kitől vásárolok!

S=klogW 2013.07.14. 20:27:56

csalakoznék a diskurzushoz az ungárise máme-m levendulaszörpjével:

van belőle halványsárga és halványlila is a levendula érettségétől függően, de a zamatuk, aromájuk hasonló erősségű

tevevanegypupu 2013.07.14. 20:41:18

@Doomhammer:

Okos otlet, jovore kiprobalom. Ha nem talalok cinkost, minden eshetosegre keszen viszek magammal egy kis levendulapalinkat. A kerteszek iszakosak.

tevevanegypupu 2013.07.14. 20:43:07

@ALFI:

Varjuk ki a veget..szukseg eseten kiterjesztem az ultetvenyt az egesz erkelykorlatra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.14. 20:46:03

@Leskelődő:
Nem ereszkedunk le a lopott levendula arulasaig. Azt alvallalkozok vegzik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.14. 20:48:02

@tevevanegypupu:
Szerintem egy kerteszre ne pazaroljon levendulapalinkat.
Cukros vizbol eleszto hozzaadasaval kituno parlat keszitheto es egy kertesznek olyan mindegy.

Aztan rozsamezet kostolt-e mar?

S=klogW 2013.07.14. 20:59:09

@Doomhammer: a magukfajta a lopást is mással végezteti, jellemzőn a gyerekkel: már értem miért kellett padillának gyerek

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.14. 21:04:33

@S=klogW:
Ezt meg kell kerdezzem Padillatol. Amit a gyerekkel lopatott, azt nem szabadott volna beleszamolnia az eredmenyebe.

Tudtam, hogy csal. Egy nap 72 to levendulat ellopni fizikai keptelenseg.

S=klogW 2013.07.14. 21:10:49

@Doomhammer: Ne tegyen úgy, mintha maga ne vetette volna be a szomszéd Pistikét akit megfenyegetett egy zsákkal.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.14. 21:19:43

@Doomhammer: @tevevanegypupu: Maguk fogalmi zavarban szenvednek. Nincs olyan, hogy levedulapálinka. LenedulÁS (ágyas) pálinka van.
És amit sokan levendulaméznek hívnak, az is levedulás méz. Levendulaméz van, de ahhoz nagy területű levendulásra van szükség (különben max. vegyes virágméz lesz, amiben van levendula is).

tevevanegypupu 2013.07.14. 22:32:54

@Doomhammer:

Igaza van..keverek hozza egy korty levendulakolnit aztan kesz is..Nem, nem kostoltam rozsamezet meg, gondolom az maga lehet a csoda..bar ami at illeti mint melymagyar a jo kis aranyszinu magyar akacmezet sem vetem meg..

tevevanegypupu 2013.07.14. 22:34:42

@ALFI:

Mindig tanul az ember.:) Levendulaszorpot ittam mar, de az sem tiszta levendula, olyan citromfu ize van, kis mentalevelet adnak hozza es gondolom talan par csepp levendulaparlatot..marmint egy egesz uveghez.

S=klogW 2013.07.14. 22:51:54

@tevevanegypupu: nálunk rendes saját levendulából, mint fentebb jeleztem @S=klogW:

tevevanegypupu 2013.07.14. 23:32:21

@S=klogW:

Az olyan jo lehet, hogy nem is szabad meginni. :)Pannonhalman is van, grammja aranyaron.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.15. 00:03:05

@tevevanegypupu: Ezúttal lehet, hogy tévedtem:
"A pálinkafőzde egy szokatlan alapanyagból, levendulából készült párlattal is indult a versenyen. Az elmúlt évben készített különlegességük hozta meg számukra a harmadik aranyérmet."
www.sonline.hu/somogy/kozelet/aranyat-er-a-levendula-palinka-293836

Hogy hogy a faszomba csinálták, azt nem értem, mert vagy kibaszottul kurva sok levendulát kellett összegyűjteniük, mivel minimális a cukortartalma, vagy cukrozták, de akkor meg per definitionem nem pálinka.

tevevanegypupu 2013.07.15. 07:00:15

@ALFI:

Hatalmas nagy levendulafoldek vannak am Tihanyban meg Pannonhalman is. Pannonhalman lattam a leparlokat is, nagyon nagyok, aztan egy hatalmas hangarban levendulahegyeket ugy, hogy meg "labon allt" nagyon nagy teruleten a tobbi..szoval elkepzelheto. Aztan hogyan allitjak elo azt nem tudom, az biztos, hogy a szorpnek nem volt tulzottan sem levendula illata, sem ize..Lehet, hogy a mez se mezedes.:)

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.15. 07:14:56

@tevevanegypupu: A levendulaméznek sincs túlzottan levendulaíze. Tudtommal csak Tihanyba visznek a méhészek méheket levendulamézet gyűjteni (de lehet, hogy tévedek).

Tehetetlen Dodó 2013.07.15. 09:43:32

@ALFI: Valószínűleg nem "pálinka", a németeknél van erre egy terminus tchnicus: "Geist" (lásd Himbeergeist), az olyan szeszekre, amelyek önnön cukortartalma nem elegendő az erjedéshez.
Mifelénk nem tudom, hogy hívják az ilyesmit.

Tehetetlen Dodó 2013.07.15. 09:44:37

@Tehetetlen Dodó: ...olyan gyümölcsökből készült szeszekre...

Leskelődő 2013.07.15. 10:22:37

@Tehetetlen Dodó:
Párlat.

"A levendula, az orgona, a sajmeggyvirág, a kömény, vagy a kávé aromáit hordozó párlatokat a zamárdi székhelyű Zimek Manufaktúra kezdte készíteni, szintén német mintára. „Itt más az eljárás, hiszen a virágokban nincs se keményítő, se cukor – magyarázza a technológiát Pach Gábor ügyvezető –; a párlatok alapja aktívszenes eljárással megszűrt gyümölcspálinka, ebbe áztatjuk a köményt, az orgonát, a levendulát és a többit, majd újabb lepárlás következik, ezáltal koncentrálódnak az aromaanyagok.”
nol.hu/noller/20130119-zoldseg_egy_hajtasra

(Hm... szép dolog a kísérletező kedv, de a kömény párlat kicsit szeles ötletnek tűnik.)

tevevanegypupu 2013.07.15. 11:58:59

Ugy elvarnam, hogy a levendulabol keszult minden keszitmany kek vagy lila legyen.Szappan, furdoso, stb..OK, de a mez nem kek..meg a szorp sem, meg az olaj sem. Remes.:)

tevevanegypupu 2013.07.15. 11:59:54

@Leskelődő:

Nem, a komenypalinka meg komenylikor nagyon jo, edes. Edeskomeny.

marquis Van de Boeven a' Thoeqoem 2013.07.15. 17:49:34

Kedves Fidesz-KDNP!

Ha már - nagyon helyesen - pórázt tettetek a közműszolgáltatókra
ugyanezt megtehetnétek a BANKOKKAL!:

TÖRVÉNYBE foglalhatnátok, hogy egy kkv-i ill. lakossági bankszámlát MILYEN és MEKKORA költségekkel terhelhet egy bank.

MA MÁR A BANKSZÁMLA IS DE FACTO KÖZMŰSZOLGÁLTATÁS, nem lehet nélküle mozdulni a hétköznapokban.

Vagy legyen elérhető újra a közvetlen készpénzes fizetésfelvétel (ne csak a versenyszférában a minimálbér mellé zsebbe fizetés).

Leskelődő 2013.07.15. 19:49:51

@tevevanegypupu:
Ha alkalom adódik, kipróbálom. Elvégre ittam én már tojáslikőrt is :D

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.15. 20:01:23

@tevevanegypupu: Látszik, hogy magának fogalma sincsen a méhészetről.
Legyen kék a méz, mi? Nyilván ha leszeded a levendulát és beleáztatod a mézbe akkor kék lesz. Az ilyen idiótáknak biztos el lehetne adni jó drágán levendulamézként.
Ehhez képest a levendulamézhez meg kell keresni egy összefüggő levendulást, figyelni kell, hogy a környezetében ne nagyon virágozzon más ugyanabban az időben, mert a méhek összehordják. A kaptárokat le kell szállítani a megfelelő időben, ügyelni kell rá, hogy más méhészek családjaival ne keveredjenek (pl. elkapják a betegségeket), stb, stb.

tevevanegypupu 2013.07.15. 23:09:49

@ALFI:

Fogalmam sincs es felek is a mehektol. De az egyik nagypapam mehesz is volt, megvan az igazolvanya is, hogy mehesz. Es volt egy nagy barackfank, ott volt alatta a ket kaptar es amikor rajzottak, nagypapam szedte ossze oket, meg a barackfara is felmaszott, pedig mar ket agyverzes utan volt..gondolom nagyon szerethette a meheit.

tevevanegypupu 2013.07.15. 23:11:37

@Leskelődő:

Kibirhato. Tojaslikort csinalni husvetkor muszaj. Meg csokoladelikort is, azt nem venni kell hanem kesziteni es hat hetig erlelni. De en sosem birtam ki a hat hetet, alig maradt husvetra. :)

S=klogW 2013.07.15. 23:20:40

@tevevanegypupu: vajon mi van picurkával ...

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.15. 23:25:54

@tevevanegypupu: A méhek csodálatos lények, megértem azokat, akiknek szenvedélyükké válik életük végéig a méhészkedés (az én nagyapámnak dettó).

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.16. 20:24:44

@Leskelődő: Ez lényegében pálinka. Ugyanis a pálinka attól pálinka, hogy cukor hozzáadása nélkül készül. De az ágyas pálinka is pálinka. És az meg nincs kikötve, hogy hányszor párolják a pálinkát (én kétszer szoktam), és mennyi időnek kell eltelnie a párlások között.

Tehetetlen Dodó 2013.07.16. 21:15:43

@ALFI: Nem tudom. Nem ismerem a magyar pálinkafőzési szabályokat, vagy szokványokat, ezért hivatkoztam fentebb a német elnevezésre.
Ők mindenesetre a magyar gyümölcspálinkát, vagy a román cujkát, a francia calvadost vagy a szláv slivovicát az "Obstbrand"-ok közé sorolják, a bogyós, gyenge cukortartalmuk miatt nem erjeszthetőeket meg az "Obstgeist"-ek közé (pl. Himbeergeist).

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.16. 21:29:27

@Tehetetlen Dodó: Határesetnek tűnik. (Tudtommal azt nevezhetik pálinkának, ami 100%-ig gyümölcsből készül. De amibe beláztatnak ezt-azt, köménytől a propoliszig, azt is pálinkának hívják, szerintem hivatalosan is, nem csak a köznyelvben. Na most ha azt még egyszer lepárolják, szerintem még pálinka marad. Persze lehet, hogy a szabályok szerint az már nem pálinka, biztos utána lehetne járni...)

Tehetetlen Dodó 2013.07.16. 21:33:23

@ALFI: Nos, a német geistek lényege, hogy miután az erjedéshez nem elég a gyümölcs cukorfoka, viszont erős az aromatartalma, egy más forrásból származó szeszbe áztatják és ezután ezt a keveréket párolják le.
Szóval, ez nem pálinka, hanem párlat - ha ez rá a megfelelő terminus technicus.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.16. 21:59:52

@Tehetetlen Dodó: A szavak nem a dolgok. Legyen párlat, nekem egyre megy. (Én azt gondolom, hogy a csalás a cukrozás. Ez a másodlepárlás, vagy mi, meg nem csalás, hanem egy speciális technika, aminek a végeredményét hívhatjuk pálinkának, vagy párlatnak, nekem tök mindegy, lényeg, hogy nem adtak hozzá cukrot, hogy magasabb legyen az alkoholtartalma.)

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 07:35:05

@ALFI: Pardon, úgy vettem, hogy ez elvi vita volt a szabályszerű "pálinka" mibenlétéről.
A gyakorlatban bármilyen fajta alkoholiumot készséggel megiszom, ha jó minőségű - kivéve csokoládé-, kávé- meg egyéb likőröket, pacsmagokat, meg hasonló asszonyi kontyalávalókat.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 08:11:28

@Tehetetlen Dodó: Vitatkozhatunk a pálinka definíciójáról is, de akkor szerintem irrelevánsak a német meghatározások. :)

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 08:26:36

@ALFI: Irrelevánsak, az lehet.
De mégis összhangban vannak a magyar "pálinka" fogalommal.
Valójában, a magyar pálinka-meghatározást kellene valahol fellelni, autentikus forrásból.

Amíg nem találom meg, addig kénytelen vagyok pontos meghatározás nélkül poharazgatni.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.18. 00:10:31

@gloire: Azért mikor így visszavonulsz a odúdba, ugye kicsit elszégyelled magad, te hulladékember?

Alfőmérnök 2013.07.23. 07:20:22

@gloire: Azért mikor így visszavonulsz a odúdba, ugye kicsit elszégyelled magad, te hulladékember?

Alfőmérnök 2013.08.25. 23:05:34

@gloire: Azért mikor így visszavonulsz a odúdba, ugye kicsit elszégyelled magad, te hulladékember?

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.09.26. 15:45:23

"Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel.
Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér. "
www.greenfo.hu/hirek/2014/09/25/kivegzik-a-szie-kornyezet--es-tajgazdalkodasi-intezet--elt-24-evet

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.09.29. 20:17:13

"Amikor idén februárban a hortobágyi állami földek haszonbérleti pályázata kapcsán kitört a botrány, a tudósító nem győzte kapkodni a fejét.

Volt ott minden: tüntető vesztesek és ellentüntető nyertesek, fantom földesurak (akik csak papíron jelentkeztek be távoli települések lakatlan házaiba) és igaziak (akikre azóta is úgy tekintenek amazok, mint a véres rongyra). És miközben a gazdák egymást okolva harsányan perlekedtek az út szélén, szinte észrevétlenül rájuk (pontosabban az ügyükre) telepedett a politika. Ezt onnan lehetett tudni, hogy miközben a póruljárt gazdák Berettyóújfaluban a kormánypártokat szidalmazva demonstráltak, Tiszafürednél a pályázaton nyertes ellentüntetők kifeszítettek egy molinót a következő szöveggel: Elég volt a szocialisták hangulatkeltéséből a Hortobágyon!

Aztán hónapokig tartó csend következett, az elfojtott indulatok azonban most, a szeptember elsejei határidő közeledtével (eddig kell szedni a sátorfájukat a régi és birtokon belülre kerülni az új földbérlőknek) ismét elementáris erővel törtek a felszínre. Miközben ugyanis az elmúlt fél évben akár naponta remélni lehetett, hogy talán győz a józan ész, és például 22 ezer anyajuh mégsem marad legelő nélkül a pusztában, mostanra a remény is meghalt; kit érdekel, hogy utoljára?!"

www.mon.hu/nezopont-birkanyaj-elado
süti beállítások módosítása