Tüntetni nem kell félnetek jó lesz
2013. április 09. írta: k|M

Tüntetni nem kell félnetek jó lesz

motoros.jpg

A jó király betiltotta a seggfejek vonulását, de ez nem elég, sőt, ez sokkal több, és jóval ízléstelenebb is, mint amit megtehetett volna. A liberális sajtó és bloggerek az indextől a cinken át a kettős mércéig azon derpegnek, micsoda alávaló húzás az Élet menetére szervezett otrombán ízléstelen motoroshőbörgés betiltása. Elmondjuk, miért nincsen igazuk.

Miklósi Gábor, az index publicistája végkonklúzióként azt írja, ne csodálkozzunk, ha holnap bárki másnak a tiltakozását is betiltja a miniszterelnök, merthát ugye az Élet menetére rászervezett „Adj gázt!” motorosröfögést is milyen ízléstelen módszerrel tiltotta be. A liberális véleményvezérek sajtóbeli derpegését olvasva úgy tűnik, nem értik a konzervatív hatalomgyakorlás eszméjét, ezért most a magunk szűkös intellektuális eszközeit segítségül hívva, elmagyarázzuk nekik.

A konzervatív hatalomgyakorlás abban különbözik a liberális jogi csűrés-csavarástól, hogy alapvető kiindulópontja a valóság, nem egy doktriner ideológia vagy a liberális dogmák. Nem a valóságot akarja úgy látni, ahogyan az a magasztos és fennkölt eszme szerint van, hanem magát a valóságot nézi; és a józan ész a kiindulópontja, nem holmi elvont jogértelmezés, mindamellett, hogy egy konzervatív a jogrendet tiszteli.

Az indexes, cinkes, kettős mércés hírlapírók és bloggerek állításai azért nélkülözik a tényszerűséget, és azért megalapozatlan hiszti mindegyik, mert 2010 óta itt még olyan tüntetés nem volt betiltva, ami a hatalomnak nem tetszik. Bohóckodhatnak a HaHa-sok mind a tizenöten, akár hidakat és egyetemeket is foglalhatnak rendőri felvezetés mellett; tüntethetnek a Szolidaritás munkában kiérdemesült korai nyugdíjasai; tüntethet a Milla, többször is; tüntethetnek Gyurcsányék szépkorú;, és mindenki, aki csak ki akarja fejezni a kormány elleni utálatát, vagy éppen felháborodását a bankok ellen a devizahitelezés gyötrelmei miatt.

Vagyis alapjaiban hamis az az érvelés, hogy a hatalom betiltogat neki nem tetsző tüntetéseket, így a konklúzió sem igaz, hogy itt most aztán sokadjára vége a jogállamnak. A konzervatív hatalomgyakorlás ugyanis az univerzális, állandó, mondhatni örök, és mindannyiunkat összetartó értékekből indul ki. Pont ennek megfelelően kerülhetett sor a motoroshőbörgés betiltására, hiszen az nyíltan provokatív, de ezen túl is kirívóan ízléstelen, kisebbségellenes és megalapozottan félelemkeltő. Két alapelv ütközik tehát ennél a problémakörnél, és kristálytiszta, hogy a liberálisok rózsaszín álomvilágával szemben a valóságban a valóban fontos és szép alapelvek bizony ütközhetnek, ahogy az „alapjogok” is. Ezért döntés kérdése, melyik helyzetben melyiket választjuk. Mindkettő mellett n+1 érvet lehet találni. A miniszterelnök és a kormány amellett érvelt, hogy nem megengedhető, hogy az Élet menetén „Adj gázt!” elnevezéssel „nemzeti motorosok” bőgessenek.

Mindenki tudja, mi lett volna itt, ha a finnyás értelmiség által helyesnek vélt eljárást követi a miniszterelnök. Hosszas, érthetetlen, teljesen valóság-, és életidegen jogászkodás után mindkét rendezvényt megtartották volna, a maguk következményeivel: a hazai zsidóság úgy érezte volna, nyíltan szembeköpheti pár tucat elvetemült röfögő; az egész hisztiből kimaradó sokaság pedig ismét átélhette volna a zsidó-antiszemita vita teljesen kiábrándító és sehová sem vezető gyűlölködését. Továbbá kiváló vágóképek készülhettek volna a fasizálódó Magyarországról, ahol a Holokauszt-túlélőkön és a fájdalmukon élcelődik egy maroknyi, ízléstelen bőrcuccokban feszítő motoros őrült.

Örüljünk, hogy a konzervatív hatalomgyakorlás – az emberi méltóság jegyében – betiltotta ezt a kirívóan közösségellenes rendezvényt, mert fel tudta mérni, mi a jó, mi a helyes, mi az emberséges, és mi a célszerű; ahelyett, hogy évtizedekig nyúló jogászkodásba keveredtünk volna. Ismerjük a 2010 előtti absztrakt jogállamot, mégis előfordulhatott, hogy borzasztóan gyanús alakok cigányokat öldökölhettek a cigánysor végén. Ezt a jogállamot épelméjű ember nem sírja vissza.

Inkább egy döntésképes, az emberi méltóságot, a jót, és a rosszat különválasztani képes – és olykor hibázó, majd korrigáló – államot, mint a korábbi parttalan, dogmatikus, és életellenes jogászkodást.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr495213543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lajosforras 2013.04.10. 20:02:42

@egysmás: ha VALAKI végigmegy az élet menetén,az egy dolog,szíve joga. de egy politikus nem engedheti meg magának,főleg mert azután joggal várná el bármilyen civil szervezet a politikusok jelenlétét a saját rendezvényeit támogatandó és venné sértésnek,ha mégsem jelenne meg.
a politikusnak az a dolga,hogy biztosítsa a törvényi feltételeket,ha már egyszer gyülekezési jogot adott. a rendőrség dolga az engedélyezés és a menet biztosítása.slussz,ennél több dolguk ezzel nincs.
egyébként az összes miniszterelnökünkből vont egyenleg erősen negatív,az biztos.

nu pagagyí 2013.04.10. 20:12:39

Várom a motorosok erélyes tiltakozását a diktatúra ellen. Látványelemként a TV székház szétverését javasolnám.

Lajosforras 2013.04.10. 20:18:52

@nu pagagyí: te,hát erre nem a liberálisok tiltakoztak legelőször és leghangosabban...? skandalum...!

KnockKnock 2013.04.10. 20:27:50

A háromszáz egynéhány kommentet nem olvasom végig, gondolom, elegen leírták: a poszt szerzője nincs tisztában az autoriter hatalomgyakorlás és a konzervatív hatalomgyakorlás közti különbséggel.
Továbbá, ha remek vágóképek készülhettek volna, annak is meg lenne a maga oka, ezen érdemes lenne elmorfondíroznia a szerzőnek. Valamint, az az érvelése, hogy nem tiltanak be a hatalomnak nem tetsző tüntetéseket erősen sántít. Igaz, betiltani valóban nem tiltják be, próbálnák meg az unió tagjaként. Azt hiszem, azzal írná ki magát Orbán végképp a szalonképes politikusok közül. De minden egyéb alantas eszközt elkövetnek a tüntetők megfélemlítéséért, ha tetszi, ha nem ez így van. Persze, el lehet hinni, ha az ember nagyon akarja, hogy a HAHA mögött Bajnai áll. Annak ellenére, hogy mindenki más azt állítja, hogy ez nem így van. El lehet azt is hinni, hogy a székházfoglalókra ráküldött verőlegények tiszta hazaszeretetből mentek oda, senki sem küldte őket. Annak ellenére, hogy átlátszó a sztori. El lehet azt is hinni, hogy a Sirályt a bérleti díj miatt zárták be. El lehet hinni még sok mást is, de a lényegen ez nem változtat. A miniszterelnök nem tiltathat be kézivezérléssel egy felvonulást egy jogállaban. Persze, Magyarország már nem jogállam, csak van, aki még mindig azt akarja hinni, hogy az.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 20:29:17

@nu pagagyí:

Ahol nem lehet provokálni, ott diktatúra van.

Aki nem bírja elviselni a "provokációt" (jellegzetes bolsevista szóhasználat egyébként), az költözzön Észak-Koreába.

@CasusBelli:

Ami biztos, hogy a soros Böszman túllépte a hatáskörét. Minden más csak feltételezés, vagy jogilag irreleváns okoskodás.

@Megfigyelo:

Vagy csak utalás a dachaui történetre.

Igen, provokatív. Na és?

Ja, rászistának, ántiszemitának lenni mindenkinek jogában áll, mint ahogy ezt a tény közölni a nagy nyilvánossággal is. Ez a szabadság. Ha nem tetszik, nyugodtan seggfejezheted, szarházizhatod őket. Ennyi.

Munkásőrmenetnek meg azért hívom a munkásőrmenetet, mert egy volt munkásőr szervezi.

Itt a fotója: kuruc.info/galeriaN/egyeb/zoltaipufajka.jpg

Érdekes, a (volt) munkásőr nem csípi a "demokraták" szemét (nem mintha a jelene dicsőbb lenne).

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 20:33:21

Senkinek nem bassza a csőrét, hogy egy pufajkás évről évre végigmasírozik Budapest belvárosán hasonszőrű szarháziak tömegeivel, meg még egy eresztés hasznos hülyével?

Pufajkás, bazeg, van lejjebb?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 20:38:41

Akcióban a másik, a "zsidókeresztény" Gusztáv is:

index.hu/belfold/2013/04/10/a_reformatusok_bekemenyitettek_ifj._hegedussel_szemben/

Érdekes, hogy az összes nagyobb egyházat zsidó vezeti.

Zoltai és Bölcskei Gusztáv, Németh Sándor, Paskai László, Várszegi Asztrik...

Bizonyára véletlen.

Meg az is, hogy ökumenikusan összefognak a magyarok ellen.

"Ifjabb Hegedűs a napokban közzétett felhívásában többek között azt követelését fogalmazta meg a Világkongeszussal szemben, hogy "ítélje el az 1919-es és az 1945 utáni judeobolsevik keresztény- és magyarellenes terrort, annak zsidó vezetőit, többek között: Kun Bélát, Szamuelyt, az egész népbiztosi söpredéket, Péter Gábort, Rákosit, Gerőt, Farkast, Révait, az Andrássy út 60 verőlegényeit"."

Ez vajon milyen nehézséget okoz egy keresztény embernek, egy demokratának?

Mint látjuk, elég nagyot, ha zsidókeresztényről van szó.

Olyannyira, hogy egyenesen tiltakozik ellene.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.04.10. 21:00:19

Ez mindig is így volt.

Az igazi nácik ezidáig is csak és kizárólag MSZP kormányok alatt menetelgettek február környékén a várban.
Orbán már 1998 és 2002 között is hazazavarta a nácikat.
Már az igazi nácikat, horogkeresztes tetkókkal.

Az MSZP meg import nácikat is intézett 2002-2010 között minden évben.

Az MSZP önmeghatározása a fasizmus ellenében zajlik, kb Rákosi óta.
Ezen túl csak elkúrni tudtak, hol jobban hol kevésbé, szintán Rákosi óta.
Bár a legutóbbi Gyurcsány nevű elkúróktól, nagyobb elkúró nem volt, az kétségtelen még ebben a neves versenyben sem.

Viszont mind egyformán bérretegnek, és ordibálnak diktatúrát a komcsi tetvek, mikor épp nincsennek hatalmon.

Motherhacker 2013.04.10. 21:01:27

"...A konzervatív hatalomgyakorlás ugyanis az univerzális, állandó, mondhatni örök, és mindannyiunkat összetartó értékekből indul ki. Pont ennek megfelelően kerülhetett sor a motoroshőbörgés betiltására, hiszen az nyíltan provokatív, de ezen túl is kirívóan ízléstelen, kisebbségellenes és megalapozottan félelemkeltő."

Pont ennek megfelelően viszont nem tiltják be a melegfelvonulást. Hogy is van ez? Az nem nyíltan provokatív, kirívóan ízléstelen, többségellenes? Ráadásul félelemkeltő is, én legalábbis félek a pávatollat seggükbe dugó buziktól. Majd oda is leszól Orbán vezér? Vagy csak a zsidókat védjük Magyarországon, a magyarokat nem?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.04.10. 21:04:06

@KnockKnock:
Ez ostoba hazugság.

A tények azt mutatják, hogy a ballib tetvek azonosíthatatlan karhatalmistákkal verettek több ezer ellenzékit, és ájulásig rugdosott ellenzéki képviselőn gúnyolódtak a parlamentben.

A jobboldali rendőrség meg kísérgeti mind a 20 Amerikából pénzelt idiótát, akik hidakat foglalnak, és magánterületre ugrálnak be.

Mail Undelivered 2013.04.10. 21:17:10

"A konzervatív hatalomgyakorlás abban különbözik a liberális jogi csűrés-csavarástól, hogy alapvető kiindulópontja a valóság, nem egy doktriner ideológia vagy a liberális dogmák. "

Kedves Blogger!

Te akkora seggfej vagy, mint a főnököd, ajókiráály.
A konzervatív jelző helyett írj pl. hitlerit. Vagy orbánit. De hogy konzervatív??
Öcsi, a pöcsöd hol lötyög?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 21:17:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

A lényeg, hogy a blibsi érdekek sosem csorbulhatnak. Ha vért akarnak, vérfürdőt rendez a "rendőrség".

Ha illegális kocsmát akarnak nyitni más tulajdonában engedély nélkül, még a rezsit sem fizetve, még "hosszabbítanak" is velük (na nem szerződést, hanem állapotot).

Ha tüntetni merészelne valaki ellenük, akkor tollba mondják a betiltó határozatot.

Teljesen mindegy, hogy a vérbolsik vagy a lájtosak vannak hatalmon, mint ahogy az is, mit mond a törvény.

Egy dolog számít, mit mond a munkásőr.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 21:21:00

Jellemző, hogy a választások előtt még Sukoró miatti elszámoltatást ígérő Qrbán nemsoká a Zsidó Világkongresszus néven is futó kaszinóiparos Lauder-csoport taggyűlésén fog hajbókolni.

Egyetlen kérdés van csak, hogy fehér vagy fekete kipát vesz majd fel.

Állam-vizsga 2013.04.10. 21:31:24

Nekem sem tetszett ez a véleményáradat a blogokon meg mindenhol. Unalmas volt.

Nekem egy dolog böki a csőrömet.

Ha Orbánnak nem tetszik a motoros felvonulás - hozzáteszem nekem se - akkor miért nem egyszerűen hívja fel a Pintért vagy ír neki egy sms-t, hogy "Józsikám! ezeket pöfögőket ne engedd már menetelni!". Simán elég lett volna. És akkor nincs ez a hajcihő. Ehelyett a parlament kellős közepén adják elő a színjátékot.
Három dologra tudok gondolni:
1. Kellett a médiának a csont hogy a manyupos lenullázott egyéni számlákról másról dumáljanak.
2. A híveknek így akarta az erejét és hatalmát megmutatni valamint lenyűgözni őket.
3. Bizonyos embereket akart meggyőzni a támogatásáról.
Ezen variációk bármilyen kombinációja lehetséges.

zobod 2013.04.10. 21:46:03

@Állam-vizsga:

Sőt, még Steiner Pált is sikerült rávennie, hogy interpelláljon, ugye?

Hefebier 2013.04.10. 21:48:39

@willdataa: @Negyvenértelmiségi:

"Érdekes, hogy az összes nagyobb egyházat zsidó vezeti."

Talán zsidó alapítójuk volt.?!

Hefebier 2013.04.10. 21:53:59

@Negyvenértelmiségi:

"Aki nem bírja elviselni a "provokációt" (jellegzetes bolsevista szóhasználat egyébként), az költözzön Észak-Koreába"

provokáció = kihívó magatartás

kihívó magatartás =? meleg felvonulás

Aki nem bírja a meleg felvonulást menjen Észak-Koreába?

Mesterlövész 2013.04.10. 21:54:07

Felbujtó fideszblog vagytok, erre legyetek büszkék.

Állam-vizsga 2013.04.10. 21:54:18

@zobod: Simán mondhatott volna egy bla-bla szöveget, hogy a rendőrség kezében vannak olyan eszközök és jogkörök, hogy olyan felvonulásokat amelyek nyíltan rasszisták megakadályozzanak. És ő bízik a rendőrség ítélőképességében.
Utána meg hajtogat egy A4-es lapból egy repülőt amire ráírja, "Jocika! Tudod mi a dolgod!" és odarepíti a Pintérnek.
Ennyi. És akkor nincs ez a hacacáré. Persze az is baj hogy ő nem szereti ezeket a diplomatikus megoldásokat.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 21:56:18

@Hefebier:

Kálvin például biztos nem volt zsidó.

Hefebier 2013.04.10. 22:00:20

@Negyvenértelmiségi:

"Kálvin például biztos nem volt zsidó."

Jelen pillanatban melyik egyházat vezeti?

egysmás 2013.04.10. 22:02:40

@Lajosforras: Nem!

Az az ügyvezető, amiről te beszélsz.

A politikusnak viszont vannak protokolláris kötelezettségei, valamint népvezéri mivoltából következően megjelenésével, meg nem jelenésével üzen a híveinek.

Orbán megy tusványosra bálványt imádni, ez is egy üzenet, meg az is, hogy eddig sosem ment az Élet menetével.

És az is egy üzenet, hogy a parlamenti tiszaeszlározás után SEM megy oda.

Hefebier 2013.04.10. 22:02:44

@Negyvenértelmiségi:

Engem nem zavar a provokáció.

Menj inkább te!

egysmás 2013.04.10. 22:05:59

@Negyvenértelmiségi: én eddig azt hittem a kálvinisták is elismerik Jézust a Megváltónak.

Tudod, azt a koszos zsidót, amelyiket a rómaiak felszögeltek a fára...

Meg azt is hittem, hogy a kálvinisták nem új vallásként tekintenek a hitükre, hanem mint az eredeti jézusi tanra.
Ugyanarról a zsidrákról beszélünk, mint fent.

kela-bá 2013.04.10. 22:13:47

Életmenet ? Helyes. Kiért ? Miért ? Az életért. Csak is azért, az életért , a most (még) élőkért. Mert akkor a II. világháborúként ismert őrületként állítólag 50 millió ember vesztette életét a Föld sok-sok nemzetéből ! Vajon kik a felelősök ezért ? Jó dolog a békemenet, jó elmélkedést !

zobod 2013.04.10. 22:18:29

@Állam-vizsga: Orbán öreg róka, nem hagyja ki hogy leüssön egy ilyen magas labdát, amivel - pár héttel a JWC pesti kongresszusa előtt - az antiszemitizmusnak még a gyanúját sem tűrő politikusként viselkedjen. Egy ilyen interpellációra csak így reagálhatott.

Ami érdekes, mi lehetett a motivációja az mszp-nek?

1) számítanak rá hogy Orbán nyilvánosan beint a motorosoknak, és azt gondolják hogy az antiszemitizmus ellenes fellépés szavazóvesztést okoz a Fidesznek, mert már maguk is elhiszik a saját rágalmaik, hogy a fideszesek látens nyilasok és fasiszta diktatúra épül?

2) vagy arra számítottak, hogy Orbán majd csak hebeg-habog, nem meri letiltani a motoros rendezvényt, tovább rontva a renoméját Nyugat-Európában és az USA-ban?

3) esetleg nem terveztek semmit, csak beszélnek, sodródnak az eseményekkel, próbálnak arra reagálni amit szerintük választóik antifasiszta része vár el tőlük az adott helyzetben. Fel sem mérik, mekkora szívességet tesznek Orbánnak. Az mszp ismeretében ez sem lehetetlen.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 22:21:43

@Hefebier:

"Minél többet vitatkoztam a zsidókkal, annál inkább megismertem beszéd és harcmodorukat. Mindenekelőtt az ellenfél butaságával számoltak, és ha azután minden kötél szakadt, maguk tettették a butaságot. Ha mindez nem használt, akkor egyszerűen nem értettek meg semmit, vagy pedig pillanatok alatt egy másik témára ugrottak át. Magától értetődő dolgokat tárgyaltak, amelyek helyeslését azonban rögtön más jelentős dolgokra vonatkoztatták, hogy azután ismét visszavonuljanak és ne tudjanak semmi bizonyosat. Bárhol fogott is meg az ember egy ilyen "apostolt", nyálkás lett a keze, s részletekben siklott ki ujjai közül, hogy azután a következő pillanatban ismét egyesüljön. Ha netalán az ember valakit olyan megsemmisítő módon gázolt le, hogy már csak a környezetre való tekintettel is kénytelen volt helyeselni, és így arra gondolt, hogy legalább egy lépést tett előre, akkor annál nagyobb volt csalódása a következő napon. A zsidó egyszerűen nem vette tudomásul az előző napon történteket, és mintha mi sem történt volna, tovább mesélte régi, lehetetlen álláspontját, s még felháborodottan csodálkozott azon, hogy kérdőre vonták. Nem emlékezett már semmire, legfeljebb az előző napon tett állításainak helyességére."

www.radioislam.org/historia/hitler/mkampf/hun/02.htm

Hefebier 2013.04.10. 22:22:54

@Negyvenértelmiségi:

"Ifjabb Hegedűs a napokban közzétett felhívásában többek között azt követelését fogalmazta meg a Világkongeszussal szemben, hogy "ítélje el az 1919-es és az 1945 utáni judeobolsevik keresztény- és magyarellenes terrort, annak zsidó vezetőit, többek között: Kun Bélát, Szamuelyt, az egész népbiztosi söpredéket, Péter Gábort, Rákosit, Gerőt, Farkast, Révait, az Andrássy út 60 verőlegényeit"."

Wikipédia:
"A „fehérterror” a kommunista bűntettek (vörösterror) helyszíneit járta végig, és azok valódi vagy vélt elkövetőit, felelőseit vonta felelősségre, sokszor igen erőszakos, kegyetlen módszerekkel. Egyszerre jellemezte önbíráskodás, a bosszúállás és a nem közvetlenül érintettek megfélemlítésének szándéka. Gyakran összekapcsolódott antiszemita felhangokkal, pogromokkal. A mozgalomnak a higgadtabb történészi értékelések szerint nagyságrendileg ugyanannyi áldozata volt mint a megelőző vörösterrornak (500-600 között, esetleg több, de jóval 1000 alatt), bár a Horthy- és a Kádár-rendszerre, valamint a baloldali emigrációra is jellemző volt, hogy az ellenpólus által elkövetett gyilkosságok számát igyekeztek eltúlozni"

Hefebier 2013.04.10. 22:25:46

@Negyvenértelmiségi:

Hát negyed zsidó volt. Tudnia kellett.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 22:33:53

@Hefebier:

Kitűnő diagnoszta volt Hitler, remekül kiismerte a fajtádat.

Fenti sorairól nehéz lenne megmondani, hogy nem a blog.hu-s biboldókról írta valaki múlt kedden.

Hefebier 2013.04.10. 22:36:46

@Negyvenértelmiségi:

Én kun vagyok. Mit írt róla? Még nem olvastam.

egysmás 2013.04.10. 22:39:51

@Negyvenértelmiségi: Hitlert idézel igazolásként, miközben azt magyarázod, hogy az Adj gázt! nem is náci utalás a zsidrákoknak?

:o

egysmás 2013.04.10. 22:45:22

@Negyvenértelmiségi: Jah, bocs!

Akkor te legalább nem egy seggszájú náci vagy, hanem egy olyan nácik, aki büszkén felvállalja identitását, és hangos zighejlel köszön, ha boltba megy!

Még egyszer bocsi!

Viszont, ez esetben kérlek, magyarázd már meg a sok álnaív elvtársadnak, hogy ez egy náci felvonulás lett volna szerinted, hiszen, ha szerinted, egy hitlerhitű náci szerint az egy náci felvonulás, akkor az az!

Fullánkos Algol 2013.04.10. 22:47:31

A szőnyeg alá söprés egy centit sem csökkent az ország fasizálódásán, sőt. Egyszerűen korábban kellett volna megtagadni az engedélyt, nem pedig utólag visszavonni. Ezzel csak azt sikerült demonstrálni, hogy bőven volt olyan kellő helyen aki megadta a törvénytelen engedélyt.
@Hefebier: A három ábrahámi vallás egyikét a kamatszedésbe való születési alapon történő belekényszerítésre, a másik kettőt pedig a kamatszedés tiltására találta ki ugyanaz a szűk papi réteg, amely a zsidó népet csak eszközként használja (ld II. vh.). A kereszténységet ill. az iszlámot felvevő uralkodó réteg tehát a szanhedrin helytartója, és a pogányok irtásával (mivel náluk nincs kamatszedési tilalom) a piszkos munka elvégzője a hatalomért cserébe. Egy átlag zsidót jóval nagyobb hatalom kényszeríti származásilag - anélkül hogy erről az átlag zsidó bármit is tudna, azon kívül hogy a sajátjait valamiért szivatják - a rendszerben betöltött helyére mint bárki mást. A gyökérok tehát nem az átlag zsidó, ők a legkilátástalanabb áldozatok, azzal együtt hogy rengeteg mellékhatás (pl. a kialakuló felsőbbrendűségi komplexus) számomra is ellenszenves.

Facehugger 2013.04.10. 22:53:40

A buzerátor mandiner egy újabb self ölbe hányása. Konzervatív hatalomgyakorlás, emberi méltóság, édes istenem. Fizetnek ezért, vagy önként s dalolva ír a szerző ekkora marhaságot?

A jó fiú megmondta a tuttit. A jó fiú. A jó fiú. A jó fiú. Na, ki a jó fiú? Ez az üzenet, bazmeg. Personal branding = self packiging = self positioning. Az üzleti és politikai marketing eszköze. Csókolom. Osztjónapot.

Mr. Fritz Teufel 2013.04.10. 22:54:45

Felháborító, hogy nem tiltották be a zsidó menetet. Zavarja a motoros felvonulást.

Ugyanúgy, mint ahogy minden normális embert zavar, hogy mást sem hallunk reggeltől estig a médiában, mint a holokausztozást, a holobiznisz valami ajvéholó, bérrettegő megnyílvánulását. Mindezt annak álcázására, hogy ezek lassan már mindent felvásárolnak, elsummantanak, elrabolnak. Ha meg valamit véletlenül mégsem sikerül, akkor indul a nácizó, fasisztázó kórus.

Hefebier 2013.04.10. 22:55:07

@Fullánkos Algol:

"A három ábrahámi vallás egyikét a kamatszedésbe való születési alapon történő belekényszerítésre, a másik kettőt pedig a kamatszedés tiltására találta ki ugyanaz a szűk papi réteg, amely a zsidó népet csak eszközként használja (ld II. vh.)."

Ez a keresztény egyház lenne?

Facehugger 2013.04.10. 22:57:13

@Mr. Fritz Teufel:
Végül is lehet orrot túrni és fingani az ebédlőasztalnál, csak mindenki elhányja magát tőled az asztaltársaságban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.10. 22:58:08

@Negyvenértelmiségi:

Ilyen idézetekért nem kell a mkampfban keresgélni: ez a tapasztalat a korban közhelyes volt. Többszáz ilyen tartalmú idézetet lehet(ne) összegyűjteni rövid idő alatt a XIX. századból és a XX. század első feléből Marxtól Churchillig, Széchenyitől Németh Lászlóig.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 23:03:35

@egysmás:

Össze-vissza beszélsz faszságokat.

Attól, hogy Hitlert idézek, még nem vagyok náci. Nem mintha bármi gondom lenne azzal, ha valaki náci, de nem vagyok szocialista, ha skatulyázni akarnék, nemzeti liberális kapitalista vagyok. Hitlert diagnosztaként nagyra tartom, emberileg pedig gonosznak, akinek az országában kimondottan szarul éreztem volna magam. "Mellesleg" megszállta a hazámat is.

Azt sem hiszem, hogy a motoros felvonulók nácik lennének, semmi erre utaló jelet nem láttam. Én inkább azt látom, hogy hazaszerető, szabadságpárti, azaz anticionista emberek, akik sajnos képtelenek voltak kitartani amellett, amit elhatároztak, miközben semmi jelentős körülményben nem állt be változás, sőt pontosan az történt, amire számítani is lehetett, hogy nekik fognak esni a munkásőrök.

A jelmondatukat kimondottan frappánsnak találnám, ha nem sütötte volna el ugyanezt nemrég az NPD. Azért így sem rossz, de újíthattak volna valamit. Mint írtam, az igazi az az lett volna szerintem, ha mozgó kiállítást szerveznek a munkásőrmenet mellé, ahol bemutatják, mifélék is a felvonulók.

Remélem, a Szkíta Motorosok nem okoznak csalódást.

Kelly és a szexi dög 2013.04.10. 23:04:49

Jaja, úgy látszik az talán még nagyobb baj, ha kifogják a fasisztázók vitorlájából a szelet!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 23:08:51

@bbjnick:

Ennyire frappáns, örökzöld leírást mástól nem olvastam a bibsi vitamódszerekről, bár kétségkívül az általad megnevezettek is éles szemmel látták a zsidókérdést.

Megint pont ideillett Hitler megfigyelése, amikor az "elvtárs" kijelentette, hogy a mai nagy, zsidóvezette egyházakat zsidók alapították, és amikor Kálvinnal cáfoltam, akkor visszakérdezett, hogy most melyik egyházat vezeti Kálvin.

Egy átlagos gój erre a tempóra többnyire köpni-nyelni nem tud, hacsak nem ismeri a szakirodalmat.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 23:09:21

Konzervatív hatalomgyakorlás??? WTF???
Kedves posztoló! Én úgy érzem, ha nem egy banánköztársaságban élünk (de), akkor a miniszterelnök nem tiltogathat be csak úgy tüntetéseket, függetlenül attól, hogy mi ellen ill. mellett szólnak. A tüntetések betiltását a rendőrség végezheti a hatályos törvények szerint. Máskülönben az ön által említett "konzervatív hatalomgyakorlás" azt jelenti, hogy a hatalom elkövethet törvénytelenséget (mondjuk erre is láttunk már példát). Csak azt nem értem, hogy az alkotmányt 5 perc alatt szarrá módosító Orbánnak miért nem jutott eszébe hozni egy törvényt ízibe' az ilyen ízléstelenség ellen (más kérdés, hogy ez nem ízléstelen, hanem uszító és gyűlöletkeltő, tehát még akár hatályos törvények alapján is betiltható). Szerintem az lehet a háttérben, hogy O.V. akart tenni egy gesztust, bizonyítandó, hogy Magyarország nem fasizálódik. Annál is inkább, mert ha nem erről lenne szó, a miniszterelnöki utasításról nem tudnánk. Persze ő nyilván azzal is tisztában van, hogy jó sok olyan figura él Magyarországon, mint ön, akinek csöppnyi igénye sincs arra, hogy jogszerűen történjenek a dolgok. Ha egyetért az aktuális jogszerűtlenséggel, nyugodtan mehet...

ynd 2013.04.10. 23:12:28

mandiner,
A törvényisztelet igényét cikizni, és ezt még ráadásul konzervatívnak hinni: ennél nincs lejjebb.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.10. 23:13:37

"Bárhol fogott is meg az ember egy ilyen "apostolt", nyálkás lett a keze, s részletekben siklott ki ujjai közül, hogy azután a következő pillanatban ismét egyesüljön"

Bár Hitler festőművész volt, nem költő, de ez a metafora megzenésítésért kiált.

ynd 2013.04.10. 23:14:14

mandiner,
A törvényisztelet igényét cikizni, és ezt ráadásul még konzervatívnak hinni: ennél nincs lejjebb.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 23:15:01

Btw. miután kitüntették többek között Szaniszlót és a Kárpátia frontemberét, ez édeskevés ahhoz, hogy az ember ne kösse a kormányt a radikalizmushoz.

Hefebier 2013.04.10. 23:15:30

@Negyvenértelmiségi:

Hát pedig vártam a szakirodalmat.

Persze nem a kampfot.

ynd 2013.04.10. 23:16:43

"törvényisztelet" = törvénytisztelet

Fullánkos Algol 2013.04.10. 23:40:51

@Hefebier: "egyikét" = a zsidó vallás
"másik kettő" = a kereszténység és az iszlám
"ugyanaz a szűk papi réteg" = ez a zsidó vallási vezetőségre vonatkozik
@kela-bá: én maradok a tiszta forrásnál

Lajosforras 2013.04.10. 23:43:03

@egysmás: egy politikus-hacsak nem a rivaldafényt keresi vagy nem hívják meg díszvendégként-nem megy ilyen felvonulások környékére. sem protokollból,sem üzenet-értékkel.
per pillanat nem mondhatjuk el magyarországról, hogy a zsidóság olyan baromira elfogadott lenne a nagykörúton kívül. bár a menet ellen nem tiltakoznak fennhangon,legfeljebb fintorognak egyet és nagyjából azonos szinten kezelik a melegfelvonulással a jelenséget és a résztvevőket is. és hidd el,nem kevés szavazatot lehet bukni egy kipás fotóval,vagy hasonlóval.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.04.10. 23:53:04

Rengeteg jobb megoldás lehetett volna de megint meg kellett mutatni hogy miként is kell cselekednie egy igaz Magyar Uralkodónak

Ezzel együtt hogy miért is elfogadhatatlan a monarchia mint önkényuralmi államforma.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.10. 23:55:33

"Mindenki tudja, mi lett volna itt, ha a finnyás értelmiség által helyesnek vélt eljárást követi a miniszterelnök. "

Mikozben teljesen egyetertek a betiltassal , ez valahol megsem az o hataskore.

Martian (törölt) 2013.04.10. 23:57:00

@Rajzfilmszemű: "miért nem jutott eszébe hozni egy törvényt ízibe' az ilyen ízléstelenség ellen"

Tele vagyunk gumitörvényekkel, csak fel kellett volna kapni az egyiket és máris teljesül a "jogállam" kritérium.
:)

kela-bá 2013.04.10. 23:57:27

@Fullánkos Algol: Köszönöm a válaszát . "Én maradok a tiszta forrásnál" Helyes, de van még ilyen ?

Egyébként a bloghoz igazodóan a békemenethez kapcsolódtam volna, de valami "bezavart" a küldés kapcsán, azért aztán csak a hunnio.hu-ra utaltam, ahol
Dr. Damm Andrea beszél a három és fél millió devizás sorsának "okozóiról" KÖZÉRTHETŐEN. ( Ápr.21-én az életért demonstráció a Hősök terén.)

Jó éjt !

ganjaninja 2013.04.11. 01:14:53

Nincs valakinek egy palesztin zászlója??
..ha már ilyen menet lesz...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.11. 06:40:26

@Counter:

"Hiszen maga se mond mást, mint hogy a 'valóság' és a 'konzervatív örök értékek' azonosak; s miközben örök értékekről hőbörög szaros szájjal, tagadja, hogy létezhetnének örök értékek (nem 'ideologikus doktrínákból és dogmákból' indul ki, hanem 'általa örökérvényűnek tartott univerzális értékekből' – de mi is a bölcseleti különbség a kettő közt?). (...) '1. A valóság = univerzális, állandó, mondhatni örök és mindannyiunkat összetartó értékek.
2. Ami nem univerzális, állandó, mondhatni örök és mindannyiunkat összetartó érték, az nem valóság.
3. A konzervatív hatalomgyakorlás vagy nem valóságos, vagy viszont univerzális, mondhatni örök és mindannyiunkat összetartó érték. (Vagy nem érték?)' )" --- írja.

No, nézze! Ha magának az értékrend és az ideológia szinonimái egymásnak, akkor csak sajnálni tudom. Míg értékrendje mindenkinek volt/van (különben nemigen tudott volna/tudna döntéseket hozni), addig az ideológia egy meglehetősen újsütetű huncutság. Maga a fogalom is --- ideológia --- egy pozitivista lelemény és a modern rendszerelvű ideatan (értsd: idearendszerek vizsgálata) megnevezésére szolgált. E "találmány" előtt az emberek álmait nemigen zavarták ideológiák:-)

Tudja, az ember, gyárilag, konzervatív:-) Egy konzervatív gondolkodása pedig tradicio(nal)ista és (nem rendszer-, hanem) modellelvű. S mint ilyen, alapvetően praktikus.

Egyéb kérdés?:-)

Ja, és ne szorongjon ilyen látványosan!

Rajzfilmszemű 2013.04.11. 08:03:11

@Martian: Nem, de legalább nem szúrná ki az ember szemét ennyire... :D

héjakútmácsonya 2013.04.11. 09:12:43

@pocaklakó minimanó:

Nos, a gyülekezési törvény ilyesmire nem ad lehetőséget, nem hogy a mindenkori kormányfőnek, de még a rendőrségnek is. Feltételezett veszély az lehet, ha a gyülekezés úgy akadályozza a forgalmat, hogy az más útvonalon nem biztosítható, valamitn népképviseleti szerv és bíróság működését akadályozza. Más, ún. feltételezett veszélyt a törvény nem ismer. Szóval azzal, hogy a miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy utasítsa a rendőrséget, hogy az tiltson be egy gyűlést, törvényt sértett. Törvényt sértett a kormányfő, a belügyminiszter és végül a rendőrség is. S erre a törvénysértésre buzdította őt az ellenzék egy része is, mellyel persze le is leplezte az ellenzék eme fele álszent és képmutató hozzáállását a jogállamhoz.

héjakútmácsonya 2013.04.11. 09:15:52

@Kamilla17:

Révész hadovál. Hadovál arról, hogy Orbán majd betiltja az ellene tüntetőket is. Hány kormányellenes tüntetést tiltott be eddig? (Volt egypár az elmúlt három évben.) Tessék már sorolni!

KnockKnock 2013.04.11. 09:30:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Tedd már meg, hogy a korrekt vita kedvéért tételesen cáfolod az állításaimat, ahelyett, hogy ostoba hazugnak nevezel. Nem értem, hogy miért kellene személyeskedned egy vita során. Ha pedig csak erre futja részedről, akkor inkább ne is reagálj a kommentemre. Leírtam, most is leírom, egy jogállamban ez nem így működik. Az pedig a legkevésbé sem érdekel, hogy mi volt a korábbiakban. Egyszerűen a téma szempontjából nem releváns, ezzel kapcsolatban nemrég, te meg én már futottunk egy kört. Azért, mert Gyurcsányék elb@szták, attól Orbán nem tehet ilyet. Senki sem tehet ilyet. Fordítsuk meg a helyzetet: ugyanígy utasítja Gyurcsány a belügyminiszterét ez egyik náci felvonulással kapcsolatban, szerintem a "korrekt" Magyar Hirlap és a Magyar Nemzet vezércikkben temette volna a demokráciát.
Azt is leírtam, hogy szíved joga elhinni azt, amit a jobbos sajtó sugalmaz, v agy állít, de attól azon állítások nagy része cáfolható.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.11. 11:09:00

@héjakútmácsonya:

Nézzük.

Tüntettek volna a tibetiek a bolsik ellen, de megakadályozta őket a bevándorlási hivatal mondvacsinált "rutinellenőrzéssel".

Avattak volna a gárdisták, de a rendőrség lerohanta a tervezett helyszínt, holott alkotmányos jogaikkal kívántak "csak" élni.

Tüntettek az LMP-sek a Parlament előtt, előállították őket, és büntetőeljárás indult ellenük.

A Kossuth-teret lekordonozták, mint anno a blibsik, hogy ne lehessen ott tüntetni.

Most a motorosok felvonulását tiltották be, miközben erre semmi jogi alap nem volt.

Közben kormánykritikus kommentelők adataira is vadásznak, és meg is szerzik őket - lényegtelen, elítélik-e őket, az azonosítás megtörténik.

Az igaz, hogy legalább szemeket nem lőnek ki.

urge 2013.04.11. 12:46:52

Egy dolgot mondjon már el nekem valaki! Tavaly az ugyanilyen névvel ugyanezen a napon tartott rendezvény miért nem zavart SENKIT?!

De mindentől függetlenül szerintem a cikk írója egy nagy seggfej mert ennyi ostobaságot összehordani már rég láttam valakit. Igénytelen fos a cikk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.11. 12:51:34

@urge: 2006-ig az se zavart senkit (vagy ha úgy tetszik: SENKIT), hogy az egymást váltó miniszterelnökök többnyire hazudtak, s hogy az egymást váltó kormányok többnyire csak mímelték a kormányzást.

:-P

Azt honnan tudod, hogy senkit se zavart, megkérdeztél mindenkit (és igazat is mondtak)?

onmagam 2013.04.11. 13:04:18

Érdekes. Ugyanilyen indoklást hallani a jókirálytól, hogy aszongya "nem életszerű" az alkotmánybíróság döntése, vagy "maga a botrány" a bíróság döntése.

Vagyis leszarom a törvényeket, hiszen a törvényesség az csak valami kommunizmusból itt maradt teher, úgyis nekem van igazam akkor meg minek ide az a sok törvény?

A világ szép és jó. Aztán ha egyszer ellened döntenek törvénytelenül akkor ne szaladj sírni a bíróságra, meg a jogászokhoz, hanem tapsikoljál, hogy milyen jó, hogy nincs "valóság-, és életidegen jogászkodás".

pocaklakó minimanó 2013.04.11. 13:35:47

"French government officials on Friday announced a strict ban on protests against insulting depictions of the Prophet Muhammad in a recently released US film and a Paris-based satirical magazine. Officials in Germany are also doing all they can TO MINIMIZE TENSIONS. (...) "There will be strictly no exceptions. Demonstrations will be banned and broken up," Interior Minister Manuel Valls told reporters in Marseille on Friday, according to news agency Reuters. WORRIES over violence were triggered on Wednesday, when the satirical magazine Charlie Hebdo published an issue with the front cover showing an Orthodox Jew pushing a figure in a wheelchair wearing a turban. There were several caricatures of the Prophet inside, including some of him naked. Many Muslims consider any representation of Allah or the Prophet Muhammad offensive. The 75,000 issues of the magazine's first run reportedly sold out in a matter of minutes. (...)

pocaklakó minimanó 2013.04.11. 13:37:03

Folyt.

"FEARS OF UNREST were also felt in Germany on Friday, which is home to some 4 million Muslims. (...) German authorities, who closed the country's embassies in the Muslim world on Friday, are also CONSIDERING FORBIDDING a far-right group from screening the film in public ON THE GROUNDS THAT IT COULD DISRUPT PUBLIC ORDER." (spiegel.de)

Amiből kitűnik, hogy a szabad gyülekezés jogának szabadsága FELTÉTELEZETT VESZÉLYEK alapján is felülírható, ha éppen valakinek erre szottyan kedve.

És ezt a módszert igazából NEM KIFOGÁSOLTÁK sehol.

Nahát! :)

pocaklakó minimanó 2013.04.11. 13:38:58

Engem csupán az érdekelne, hogy azok, akik az itthoni kézivezérlésre az antidemokratikus jelzőt aggatják, vajon mit aggatnának a külföldi példákra?

Mennyiben demokratikusabbak azok az ittenieknél? És hol vannak a felháborodott demokratikus megnyilvánulások? :)

Nahát!

Kamilla17 2013.04.11. 13:42:15

@héjakútmácsonya:
Szerintem Révész cikke korrekt,s amikor azt írja, hogy betiltja majd ellene tüntetőket is, abban éppen az van benne, hogy megteheti, akkor meg is teszi majd Orbán. Éppen ez a lényeg a demokratikus jogrendszerre épülő társadalomban, hogy senki se ízlése, kénye kedve szerint cselekedjen, hanem a törvények betartása mindenkire kötelező legyen. Hiszen a Orbán már a bíróságok döntésére is mondja, hogy nem életszerű. Éppen ez a probléma, hogy azt hiszi ő mondja meg mi a törvény.

pocaklakó minimanó 2013.04.11. 13:47:27

@Kamilla17:

"Éppen ez a lényeg a demokratikus jogrendszerre épülő társadalomban, hogy senki se ízlése, kénye kedve szerint cselekedjen, hanem a törvények betartása mindenkire kötelező legyen."

Kérlek, véleményezd a beírásod feletti két beírásban található német és francia példát!

Köszcsike!

Kamilla17 2013.04.11. 14:50:59

@pocaklakó minimanó:
Sajnos nem ismerem sem a német, sem a francia idevonatkozó jogrendet. Elképzelhető, hogy az lehetővé teszi a tartalmi alapon való betiltást, a magyar nem. Lásd Révész erre vonatkozó cikkét!

pocaklakó minimanó 2013.04.11. 16:10:03

@Kamilla17:

"Elképzelhető, hogy az lehetővé teszi a tartalmi alapon való betiltást, a magyar nem."

Hihetetlen, hogy korlátozhatják arrafelé a szabadságot. Egy révészsándor inkább ott kellene kifejtenie áldásos tevékenységét és elmagyarázni a posztkádári csökevényben dagonyázó fritzeknek és békazabálóknak, hogy mik is a valódi szabadságjogok, amelyeket ő annyira vág. :)

Kamilla17 2013.04.11. 17:07:58

@pocaklakó minimanó:
Ebből nem következik a szabadság korlátozása. Az sokkal inkább, hogy különböző fejlettségű társadalmakról van szó, s mások a hatályos jogszabályok is. Egy apró példa: Németországban, Csehországban, Franciaországban a polgárok összefognak(pártfüggetlenül), tüntetnek, ha nácik vonulnak az utcára, s kiszorítják őket, demonstrálják az ellenállást, az el nem fogadást!

pocaklakó minimanó 2013.04.11. 21:10:39

@Kamilla17:

"Egy apró példa: Németországban, Csehországban, Franciaországban a polgárok összefognak(pártfüggetlenül), tüntetnek, ha nácik vonulnak az utcára, s kiszorítják őket, demonstrálják az ellenállást, az el nem fogadást!"

Gondolom, hasonlóan engedékeny lennél, ha - tegyük fel - ugyanezen polgárok tennék ugyanezt a kiszorítósdit egyéb felvonulókkal szemben. Például életmentes, büszkeségfelvonulásos, satöbbi felvonulók esetében, hiszen a demonstráció a lényeg, mint a szavaidból kivettem, nem pedig a szabadságjogok érvényesülése.

2013.04.11. 22:04:56

@Kamilla17: A francot. Németországban is simán betiltják a neonáci vonulást.
Felejtsük már el ezt a "fejlett nyugati demokrácia" maszlagot. Ott is büntetik a koldulást, hajléktalanságot és tiltják a neonác rendzvényt, valamint kitoloncolják az illegális cigány bevándorlókat.

2013.04.11. 22:08:35

Most az izraeli nagykövet is megköszönte Orbánnak a gyors intézkedést, kíváncsi vagyok bekussolnak a liberálisok.
Ha a TASZ és a Helsinki Bizottság jogvédőt akar játszani a magyar zsidó szervezetek és az izraeli nagykövet ellenében, és tényleg komolyan gondolja, hogy komoly jogsértés történt, akkor legyenek tökösek, és lássák el a motorosok jogi képviseletét a bíráságon!
Hiszen itt állampolgárok jogait korlátozták, tessék TASZ, követelem, hogy ingyenes jogi segítséget nyújtsanak a szélsőjobbos motorosoknak, úgy ahogy a Hahásoknak meg a Sirályosoknak. Védjék meg őket az orbáni önkénnyel szemben! Ja, hogy ez az egész csak arra volt jó, hogy Orbánt támadják?

pocaklakó minimanó 2013.04.11. 22:10:02

@SontPent:

Ne légy ennyire kegyetlen velük! Tudod jól, hogy igazából ők nem a jogsértést kifogásolják. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.11. 22:11:19

Vagy inkább de! Légy velük kegyetlen SontPent elvtárs! Kényszerítsd őket színvallásra! :)

uborkagyalu 2013.04.11. 23:50:56

Személy szerint támogatom Orbán döntését, mert az ennyire ízléstelen és gyűlöletkeltő szar vonulásokat egyszerűen be kell tiltani. És ne hivatkozzatok motoros figurák a jogállamra meg emberi jogokra akkor, amikor azokat más esetekben semennyire nem tisztelitek! Maradjatok hűek magatokhoz! Azt kaptátok, amivel ti is operálnátok másokkal szemben, ha a hatalom közelébe kerülnétek.

Az már más kérdés, hogy Orbán és sleppje nem tiszteli a jogállamot, nem konzervatív, és nem a valóságból indul ki, következésképpen ez a bejegyzés alapvetően el van tévedve...
Csak még egy dolog: az nem a liberális jogállami felfogás gyengesége, hogy cigánygyilkosságok történtek! Az a magyar közélet kudarca! Másrészt pedig egy bűncselekménysorozat.

Felületes, gyenge bejegyzés.

uborkagyalu 2013.04.11. 23:53:14

Az meg vicces, hogy egyesek hogy védik itt Orbánt a liberális jogvédő szervezetektől. Mintha szegénykét félteni kellene bárkitől, az ártatlan konzervatívot!

uborkagyalu 2013.04.11. 23:58:04

@Negyvenértelmiségi: Várszegi Asztrik nem zsidó (urban legend, hogy a tesója az MTK-vezér Várszegi Gábor - olvass utána pl. a kuruc.infón, igen, ott.) és nem is egyházvezető. Egyébként minden stimmel haver.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 07:21:42

@SontPent: Most akkor szerinted aki liberális, annak feltétlenül az izraeli nagykövet a helytartója és főmuftija?

Másrészt a TASZ és a Helsinki Bizottság azt fogja csak képviselni eljárásban, akitől erre meghatalmazást kap. Hogy ne mondjam másképp: aki megfogadja őket prókátornak.

Geo_ 2013.04.12. 08:44:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Azt ugye tudod, hogy saját frakciótársai nevezték el Révészt Mártiriusznak?

Azt tudod, hogy a Lázár féle eljárásrend szerint Te több millió forintba kerülnél a Mandirnek?

héjakútmácsonya 2013.04.12. 09:05:59

@Negyvenértelmiségi: "Tüntettek az LMP-sek a Parlament előtt, előállították őket, és büntetőeljárás indult ellenük."

Összeláncolták magukat és elállták a Parlament egyik bejáratát. Nos, ha ilyesmit a Reichstag környékén csinálnak, akkor is elveszik őket a (német) rendőrök. Szóval nem csupán egy tüntetésről volt szó. A többi stimmel, de azok nem kormányellenes tüntetések, s én kormányellenes tüntetésekről írtam.

2013.04.12. 10:20:20

@Counter: A Sirályosoknál úgy tűnt, hogy önként jelentkezett volna a TASZ jogvédelemre. :) Különben is a TASZ-nak mindenkit képviselnie kell, akit jogsérelem ér. A szélsőjobbos motorosokat komoly emberi jogi sérelem érte. Tessék segíteni nekik! Hiszen a TASZ és Helsinki Bizottság feladata az orbáni önkény elleni küzdelem, az orbáni diktatúra áldozatainak védelme.
Ezért fizetik be a romkocsmás fiatalok a 1%-ot, nem?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 10:27:48

@SontPent: Térj magadhoz. A (nem törvény alapján) képviselő nem kényszerképviselheti azt, aki őt nem hatalmazza meg.

Az egy izgalmas eset volna, ha a motorosok bekopognának a TASZ-hoz, hogy akkor ők most képviseletet keresnek, vállalnák-e. De ezt meg a motorosokból nem igazán nézem ki :-)

KnockKnock 2013.04.12. 10:39:47

@SontPent:

Sejtettem, hogy az izraeli reakció tetszeni fog. A helyzet az, hogy izrael egy katonaállam, a demokrácia igen törékeny mázként, sokszor pattant már le az államszervezetről, sokszor látható volt, hogyan mennek ott a döntések. A palesztinokkal való bánásmódot pont az elvbarátaid szokták rendre kifogásolni. Érdekes, amikor Orbánnal egyetért egy izraeli politikus, egyből érvként használjátok. Egyébként pedig folyamatosan megy a mai, magát jobboldalinak, konzervatívnak gondoló kommentelők egy részétől a burkolt és kevésbé burkolt zsidózás. Legyetek konzekvensek! Ha zsidóztok, akkor egy zsidó érvelését ne használjátok fel az igazatok alátámasztása érdekében.
Egyébként az izraeli reakciótól függetlenül, amit Orbán csinált, egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan. Meg lehetett volna ezt jogszerűen is csinálni, - csak egy kicsit kellett volna hazudni/csúsztatni/túlozni hozzá, az pedig pártállástól függetlenül jól megy a politikusoknak - de már a látszat sem számít.

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2013.04.12. 11:05:25

@vizesnyolcas: ez a diktátor még nem adott díszpolgári címet tömegbe lövetésért. ne keverjük a fogalmakat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 11:13:12

@Horgos Eszter: A Pro Urbe-díj nem díszpolgári kitüntetés (viszont attól még szégyen; viszont még így is a díj odaítélésére irányadó eljárásnak megfelelően adták oda).
Vagy más irány?

vizesnyolcas 2013.04.12. 12:28:38

@Horgos Eszter:
Látom, nem érzékelted az iróniát.
Egyébként alig várom, hogy szerte a világban a polgárok a weben vagy reggeli kávéjuk mellett a lapokban arról olvassanak, hogy Magyarországon az antiszemita diktátor által kézivezérelt bíróság jogerős itéletet hozott az antiszemita diktátor ellen egy antiszemita tüntetés jogellenes betiltása miatt.
Akkor talán sokaknak, akiknem még nem ölte ki az összes agysejtjét a média, leesik a tantusz: és ugyan továbbra sem lesz fogalmuk arról, hol van az a M.o., de abban biztosak lesznek, hogy aljas erők aljas játékának tárgya.

pocaklakó minimanó 2013.04.12. 15:50:01

@Counter:

"Másrészt a TASZ és a Helsinki Bizottság azt fogja csak képviselni eljárásban, akitől erre meghatalmazást kap. Hogy ne mondjam másképp: aki megfogadja őket prókátornak."

Tehát ők sosem szoktak kezdeményező szerepben fellépni, ha jogsértést tapasztalnak, ugye?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 16:12:10

@pocaklakó minimanó: Nem értem, mi a problémád, azon kívül persze, hogy nagyon szeretnéd, ha te mondhatnád meg, ki mit csináljon.

pocaklakó minimanó 2013.04.12. 16:25:14

@Counter:

"Nem értem, mi a problémád..."

a) És ez csak egy a sok dolog közül, amit még nem értesz. :)

b) Dehogy szeretném nekik megmondani, csak jó lenne látni, hogy ebben az esetben is tudnak emberjogilag (meg sértésileg) önjárók lenni, mint más esetekben.

c) Ugyanis ezek a jogvédők nem csupán akkor lépnek fel, ha megbízást kapnak, hanem tudnak önmaguktól is fellépni.

d) No, valami ilyesmit lenne jó látni most is. Hogy ne derüljön ki a kettős mérce. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 16:40:52

@pocaklakó minimanó: tasz.hu/politikai-szabadsagjogok/tasz-velemenye-nemzeti-erzelmu-motorosok-felvonulasanak-betiltasarol

Önmaguktól léptek fel. Hatóság előtt továbbra sem képviselhetik a motorosokat azok meghatalmazása nélkül.
süti beállítások módosítása