A jó király betiltotta a seggfejek vonulását, de ez nem elég, sőt, ez sokkal több, és jóval ízléstelenebb is, mint amit megtehetett volna. A liberális sajtó és bloggerek az indextől a cinken át a kettős mércéig azon derpegnek, micsoda alávaló húzás az Élet menetére szervezett otrombán ízléstelen motoroshőbörgés betiltása. Elmondjuk, miért nincsen igazuk.

Miklósi Gábor, az index publicistája végkonklúzióként azt írja, ne csodálkozzunk, ha holnap bárki másnak a tiltakozását is betiltja a miniszterelnök, merthát ugye az Élet menetére rászervezett „Adj gázt!” motorosröfögést is milyen ízléstelen módszerrel tiltotta be. A liberális véleményvezérek sajtóbeli derpegését olvasva úgy tűnik, nem értik a konzervatív hatalomgyakorlás eszméjét, ezért most a magunk szűkös intellektuális eszközeit segítségül hívva, elmagyarázzuk nekik.

A konzervatív hatalomgyakorlás abban különbözik a liberális jogi csűrés-csavarástól, hogy alapvető kiindulópontja a valóság, nem egy doktriner ideológia vagy a liberális dogmák. Nem a valóságot akarja úgy látni, ahogyan az a magasztos és fennkölt eszme szerint van, hanem magát a valóságot nézi; és a józan ész a kiindulópontja, nem holmi elvont jogértelmezés, mindamellett, hogy egy konzervatív a jogrendet tiszteli.

Az indexes, cinkes, kettős mércés hírlapírók és bloggerek állításai azért nélkülözik a tényszerűséget, és azért megalapozatlan hiszti mindegyik, mert 2010 óta itt még olyan tüntetés nem volt betiltva, ami a hatalomnak nem tetszik. Bohóckodhatnak a HaHa-sok mind a tizenöten, akár hidakat és egyetemeket is foglalhatnak rendőri felvezetés mellett; tüntethetnek a Szolidaritás munkában kiérdemesült korai nyugdíjasai; tüntethet a Milla, többször is; tüntethetnek Gyurcsányék szépkorú;, és mindenki, aki csak ki akarja fejezni a kormány elleni utálatát, vagy éppen felháborodását a bankok ellen a devizahitelezés gyötrelmei miatt.

Vagyis alapjaiban hamis az az érvelés, hogy a hatalom betiltogat neki nem tetsző tüntetéseket, így a konklúzió sem igaz, hogy itt most aztán sokadjára vége a jogállamnak. A konzervatív hatalomgyakorlás ugyanis az univerzális, állandó, mondhatni örök, és mindannyiunkat összetartó értékekből indul ki. Pont ennek megfelelően kerülhetett sor a motoroshőbörgés betiltására, hiszen az nyíltan provokatív, de ezen túl is kirívóan ízléstelen, kisebbségellenes és megalapozottan félelemkeltő. Két alapelv ütközik tehát ennél a problémakörnél, és kristálytiszta, hogy a liberálisok rózsaszín álomvilágával szemben a valóságban a valóban fontos és szép alapelvek bizony ütközhetnek, ahogy az „alapjogok” is. Ezért döntés kérdése, melyik helyzetben melyiket választjuk. Mindkettő mellett n+1 érvet lehet találni. A miniszterelnök és a kormány amellett érvelt, hogy nem megengedhető, hogy az Élet menetén „Adj gázt!” elnevezéssel „nemzeti motorosok” bőgessenek.

Mindenki tudja, mi lett volna itt, ha a finnyás értelmiség által helyesnek vélt eljárást követi a miniszterelnök. Hosszas, érthetetlen, teljesen valóság-, és életidegen jogászkodás után mindkét rendezvényt megtartották volna, a maguk következményeivel: a hazai zsidóság úgy érezte volna, nyíltan szembeköpheti pár tucat elvetemült röfögő; az egész hisztiből kimaradó sokaság pedig ismét átélhette volna a zsidó-antiszemita vita teljesen kiábrándító és sehová sem vezető gyűlölködését. Továbbá kiváló vágóképek készülhettek volna a fasizálódó Magyarországról, ahol a Holokauszt-túlélőkön és a fájdalmukon élcelődik egy maroknyi, ízléstelen bőrcuccokban feszítő motoros őrült.

Örüljünk, hogy a konzervatív hatalomgyakorlás – az emberi méltóság jegyében – betiltotta ezt a kirívóan közösségellenes rendezvényt, mert fel tudta mérni, mi a jó, mi a helyes, mi az emberséges, és mi a célszerű; ahelyett, hogy évtizedekig nyúló jogászkodásba keveredtünk volna. Ismerjük a 2010 előtti absztrakt jogállamot, mégis előfordulhatott, hogy borzasztóan gyanús alakok cigányokat öldökölhettek a cigánysor végén. Ezt a jogállamot épelméjű ember nem sírja vissza.

Inkább egy döntésképes, az emberi méltóságot, a jót, és a rosszat különválasztani képes – és olykor hibázó, majd korrigáló – államot, mint a korábbi parttalan, dogmatikus, és életellenes jogászkodást.