Venesz József a Nemzeti Könyvtárban – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXIV.
2013. március 23. írta: pelikán*

Venesz József a Nemzeti Könyvtárban – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXIV.

venesz.jpg

Azt a vinkójózsefit neki! Ezek tényleg kiadták a Veneszt. Pár napja, amikor először hallottam, még nem hittem. Egy témára fogékony kolléga rontott be az ajtón olyan lila fejjel, mint aki Újpest-szurkolókat inhalált, hogy tebazmeg, a Kerényiék új kötete a Nemzeti Könyvtárban Venesz József A magyaros konyhája. Vágod, a Konzumex-osztályvezető tervgazdálkodási konyhás Venesz.

Egy vagonnyi érvem van amellett, hogy miért lett volna égető szükség a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott (röviden TNKGMEKMKÉMFÖFEFMM) udvarában egy gyanakvó segédszerkesztőre, aki csupa jóindulatból megejt egy tétova Google-keresést, hogy mégis.

Pedig ma már olyan egyszerűnek tűnik: a magyar konyha kádárista, csak nekünk híres megfejtésétől, a teljesen kamu magyaros (árulkodó szuffixum kiemelése tőlem – p*) ételektől elfele vezető út rohadt hosszú ideje kulináris chartával, abszolút vállalható gasztoblogokkal és -lapokkal, reményt adó Bocuse d'or-helyezéssel van kikövezve.

Nem kezdem tehát elölről. Az imént hivatkozott Bűvös Szakács blog szerzőpárosa tavaly megírta a Kommentár folyóirat tizenkét káros kötetet felsoroló összeállításában Venesz József történetét. Innen fogok idézni. Aztán mindenki döntse el, hogy mennyire van helye az öregnek egy Nemzeti Könyvtár néven futó 21. századi sorozatban.

*

b2842a0d8e80170ddf82e39c554842c7.jpg„Az MSZMP KB pedig úgy dönt, hogy a magyar konyha propagandafegyver lesz, a külföldön működtetett éttermek valutát is hoznak majd a fejlődő szocialista hazának. Erről Venesz József szakácsmester, Konzumex-osztályvezető nyilatkozik a Vendéglátás című lapnak.  […] 1962. január 1. Életbe lép a belkereskedelmi miniszter 81/61. BK. M. sz. utasítása: állami vendéglátó-ipari üzemben kizárólag a Venesz István és Túrós Emil által jegyzett új Egységes vendéglátó receptkönyv és technológia című kötet receptúrái és nyersanyaghányadai alkalmazhatók. A »Venesz« trónra lépésével megszületik a magyar népi demokratikus tervgazdálkodási konyha. »Az olyan ételeknél, amelynek receptúrája a Receptkönyvben nem szerepel, az étel receptúráját az átszámítási lap előírásszerű vezetésétől függetlenül, egy külön lapszámozott receptkönyvben kell tintával bevezetni.« Olyan pillanat ez, mint mikor feláll a műtőasztalról Frankenstein szörnye: életre kel egy rémmítosz, és mindennapjaink részévé válik. A magyar szakácsszakma már a II. világháború előtt sem táplálkozott mindig friss és tiszta forrásból. A Venesz most végképp lehúzza a rolót: kőbe vési a korábbi tévedéseket, és új dimenziókat nyit a minőségrombolás terén. Ideológiája: egységes, laktató tömegétkeztetés kell az új embertípusnak, első-, másod- és harmadosztályú szinten.

Emelkedő liszthányadok mellett megjelenik a gazdaságos szocialista pecsenyelé (sütőzsír + liszt + paradicsompüré + víz vagy csontlé), generációk tanulják ettől kezdve rizottó néven a piláfot, finzerv néven a Duxelles-t, hollandi, béárni, tartár néven azt, ami nem az. A technológiai leírások gyengék, félrevezetőek, magától értetődő az év minden napján a konzerv (a »borjúcomb tavasziasan« zöldborsókonzervvel és zöldbabkonzervvel készül, I. osztályú üzemegységben spárgafejkonzervvel egészül ki).  […]

A könyv (Venesz József és Turós Emil Egységes vendéglátó receptkönyv és konyhatechnológia c. kötetéről van szó - p*) tulajdonképpen a slamposítás és a középszerűség manifesztuma. Zárójelbe kerül az alapanyag- és a technológiaismeret, a szezonalitás, a kreativitás; a kulináris intelligencia fejlesztése fel sem merül. Azt gondolná az ember, hogy mindez a ’60-as évek elmúltával, majd a rendszerváltozással végképp feledésbe merülhetne. A Venesz mellett máig használatos jogutód-tankönyvek azonban (több is van belőlük) meg sem kísérlik a kitörést. Ellenkezőleg: maximálisan kiteljesítik a veneszi szellemet, anyagát tragikus és tragikomikus ételekkel egészítik ki.”

(megjelent a Kommentár 2012/4-es számában)

*

Köszönöm, hogy ma is velünk voltak. Most pedig a lelki egyensúly kedvéért hallgassuk meg együtt a világhírű Tormentor zenekar A Hétszünyű Kaponyányi Monyók c. dalát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr415149301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Samott 2013.03.23. 07:20:58

En tenyleg nem tudom mire vagytok felhaborodva, tokeletesen illik a kepbe, minden a Kadar rendszer langymelege fele tart, csak most egy Orbanunk lesz Kadar helyett. Ugy ertem annak, aki itt marad.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.23. 07:47:54

Erre szavaztatok, pelikán. És még tapsoltál is neki. Néha még ma is tapsolsz.

tevevanegypupu 2013.03.23. 08:06:24

Hat lehet, hogy valaki nem gondol kulinaris intelligenciara mikor magyaros birkaporkoltet ohajt enni..Egyebkent olvastam anno a kommunista Magyar Konyhat, semmi kifogasom nem volt ellene, talan meg van is par peldanyom valahol. Fel sem merult bennem soha, hogy ideologiai szempontok szerint sutik a hortobagyi palacsintat..es rettegve gondolok a II. vilaghaboru elotti szakacskonyvgyujtemenyemre, Dobos mesterre, az Inyesmesterre, Katoka szakacskonyvere..es a tobbiekre..sot azon gondolkodom mit csinaljak a Lajos Mari fele 99 etelek sorozatommal..es maris felfordul a gyomrom ha az arab es zsido konyha nagyon de nagyon hagyomanyos osszeallitasai jutnak eszembe..rasszista es antiszemita gondolatok kavarognak mar igy kora reggel a gyomromban. Elo is veszem a McDo katalogust amit bedobtak a postaladamba meg talan a kinai konyhat is..a ketto egyutt talan visszahelyezi a helyes iranyba kulinaris iranyvonalamat a XXI. szazadba..Liberalis konyhat a nep asztalara! Sok zoldseget..

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 08:30:33

@tevevanegypupu: "Fel sem merult bennem soha, hogy ideologiai szempontok szerint sutik a hortobagyi palacsintat"

Mégha nyilvánvalóan némi malíciával is mondja, itt nem az ideológia a lényeg. Egy ország gasztrokulturális állapotai egyben tökéletesen tükrözik az adott társadalom mentális állapotait is. Hovatovább manapság a rendszerváltás zavarán gellert kapott kádári gasztrokultúra különös elegye él tovább, ami az átlag piaci áruk minőségén, a kifőzdei koszton át egészen az éttermi kultúráig nagyszerűen tetten érhető. Annak a hónaljszagú kádári nagyüzemi menzavilágnak a torz továbbéléséről beszélek, melynek kiatalálója éppen Venesz et. volt. Az a Venesz József, akit ez a futóbolond köpönyegforgató Kerényi most képes volt előrángatni a naftalinszagú sublótból.

ps. az Ínyesmesterrel meg csak óvatosan! Fekete öves konzerv körökben nem tekintenek túl nagy szeretettel Magyar Bálint nagyapjára. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.23. 08:35:47

@tevevanegypupu:
Maga Lajos Mari receptjeibol barmelyiket kepes volt megfozni? Es azt erzo, emberi lenyekkel megprobalta megetetni?

Ez ellen biztos van torveny. Vagy ha nincs, akkor legyen.

tistedur 2013.03.23. 08:39:54

pelikán, ez a nemzeti könyvtáras venesz címlapja, ha már egyszer erről írsz, ne a szerencsétlen minervás kiadvány címlapját használd :)
www.nemzetikonyvtar.hu/sites/default/files/a_magyaros_konyha_0.png
(egyébként sok helyen meg lehet venni a régebbi kiadásokat potom pénzekért.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 08:47:56

"Kedves Mindengyereklakjonjól Zsuzsa néni!

Én egy olyan gyerek vagyok, aki, ha ez a negyven darab kiscsibe vágójószággá megnő, tuti, hogy többször is jól fogok lakni, köszönöm is ezt szépen a Zsuzsi néninek, most egy új kéréssel fordulok a Zsuzsa nénihez: tessék nekünk elintézni, hogy minden jóllakott gyerek, ha jön a tél, ne fagyjon meg!

Addig is, élvezve a Zsuzsa néni jóságát, köszönök mindent:

Szürke Ló Főnök Junior"

magyarido.blog.hu/2011/06/28/nyilt_level_a_napkozibol

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.03.23. 08:54:33

Ez kurva szánalmas, viszont remekül illeszkedik a Kádár-korszak elemenkénti restaurációjának politikájába. A közjogi-jogpolitikai gondolkodás megvan, a közmédia megvan, a társadalompolitikai megvan, a népfront megvan, hát miért ne állítanák vissza a kádári gasztronómiát, bocsánat, lakóságétkeztetést is?

De most már talán ti is elhiszitek, hogy mi folyik itt.

smalladam 2013.03.23. 08:59:47

hihetetlen bazmeg, milyen biztos kézzel nyúlnak vissza újra és újra a kádár-rendszer pöcegödrébe. annyira várom, hogy bevezessék a forradalmi ifjúsági napokat, vagy pozsgay imre megint miniszter legyen:DDDD

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.03.23. 09:02:17

@tevevanegypupu: Azért az durva, hogy mennyire nem sikerült megértened az írást, amit kommentelsz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 09:11:46

@smalladam: nos én nem komcsiznék a helyedben ilyen ingoványos erkölcsi alapról. Egyúttal kérdezném: amikor apu és anyu 91-ben a charta farvizén összebútorozott a kommancsokkal, akkor még nem zavart az erjedt szarszag?

sesa 2013.03.23. 09:14:13

Jobboldali a beállítottságú vagyok!
Bár csak ott tartanánk, mindent egybevéve
( az étkeztetésre gondolok), mint 1970 években, hogy minden gyereknek, minden dolgozónak, nyugdíjasnak jutna legalább csumi.
Annyi hazai mezőgazdasági terméket felhasználva mint korábban!
Én most egy iskola konyhájáról kapom a kaját, valami rettenet, még az ízek hagyján, de a választék, illetve nyersanyagválaszték ha van, mindent egybevéve 30 féle akkor sokat mondok.
76- ban végeztem az Ecserin, a putyilovban 2000 fős konyhán kezdtem. A korhoz képest csodákat tanultam
a kollegináktól! Benkénél tanultam! Igaz ma is inkább 50 fő felett jön vissza rutin !
Nosztalgiából helyes a kiadás !
A 48-as kiadású alkotmány miért nem verte ki a biztosítékot ?

Urfang 2013.03.23. 09:16:21

Az nem meglepő, hogy egyetlen szakáccsal sem konzultáltak a reprint előtt, hisz a bolsevista rendszerekben, amilyen az orbáni is, a szakácskönyvek kiadása is a megbízható, hűséges, ideológiailag rendben lévő pártkáderek dolga, itt tehát a bolsevik papírforma érvényesült.

Ami már annál meglepőbb, hogy a cím hogyan maradhatott pusztán Magyaros Konyha, amikor az orbánista nemzeti bolsevizmushoz sokkal jobban illenék a Magyaros Nemzeties Konyha, és a borítón is elfért volna egy nagyon vastag nemzetiszín szalag.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 09:17:31

@sesa: jól nyomod, maga vagy az élő múlt!

tevevanegypupu 2013.03.23. 09:27:15

@Noferheperuré Uaenré:

Csond a rossz kalap alatt addig, mig ennek a kulinaris kadarista katyvasznak legfobb kepviseloi es leszarmazottai ott ulnek a parlamentben es 12 evig kormanyzottak.

tevevanegypupu 2013.03.23. 09:27:15

@Noferheperuré Uaenré:

Csond a rossz kalap alatt addig, mig ennek a kulinaris kadarista katyvasznak legfobb kepviseloi es leszarmazottai ott ulnek a parlamentben es 12 evig kormanyzottak.

tevevanegypupu 2013.03.23. 09:30:28

@Doomhammer:

Lajos Marit nem foztem soha, de esztetikailag nagyon tetszettek szegeny Hemzo Karoly kepei meg a talalas. Illetve tortat azt sutottem belole, jo lett, de forte filmre fenykepet inkabb nem keszitettem rola.

tevevanegypupu 2013.03.23. 09:36:13

@tauglich:

Na jol nezunk ki, ha a jelenlegi gasztrukultura egyben az orszag szellemi igenyeit es etvagyat is tukrozi..pedig ugy tunik. Nekem fogalmam sincs kicsoda ez a Venesz, abszolute nem is erdekel - ugyan minek erdekelne, hiszen a kadari szocializmus jelen van, de nem az Orban-vonal kepviseli, hanem fizikai valosagban is ott ul a parlamentben - es kifejezetten tetszik, hogy Kerenyi (aki nem zakkant meg teljesen csak kopenyt forditott) jatszik a liberalizmus idegrendszeren. Sokaig, nagyon sokaig jatszott a liberalista szakacsmuveszet:) is az enyemen. Azt kellett ennunk amit foztek es rettentoen kozmas volt. Es tudja Magyar Balintot nem a nagypapaja miatt nem kedvelem..:)

Urfang 2013.03.23. 09:44:23

@tevevanegypupu:

Hát ja, nincs új a nap alatt. Ezt a könyvet már a kádári bolsevizmus alatt is a hanyatló nyugat liberális kapitalista konyhája ellen adták ki, és az orbáni bolsevizmus alatt is a hanyatló nyugat liberális kapitalista konyhája ellen adják ki.

Nem lennék most a kapitalista konyha helyében! Minél jobban süvölt a liberális gasztrodiktatúra, annál inkább tudjuk, hogy jó az irány!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.23. 09:47:56

Na majd 2014-ben venesz könyvből jóllakva meglesz az az "x" az újkádár-kor mellett...

tevevanegypupu 2013.03.23. 09:59:34

@Urfang:

Jaj ne izeljenek mar..akkor most kidobunk mindent aCseh Tamastol kezdve Makoveczig vagy Szorenyi-Brodyiig..Tudjak, hogy ezek az emberek akiket most ellenallokent tisztelunk micsoda jol pozicionalt emberek voltak a kadari korszakban is? Ok is stilust teremtettek, azt a stilust ami reszben a hanyatlo nyugati imerializmus reszben a szocialista realizmus ellen "keszult"..Ennek a termeke a Magyar Konyha is..:)

efhábé 2013.03.23. 10:00:52

@sesa: olyan vegytisztan vagy komcsi parttitkar és komcsi hazmester szerelemgyereke, hogy a kgb sírva könyörög neked autentikus Lenin-ertelmezesert. miért van az, hogy minden ócska kádár-felszopóipari szakmunkas ma jobboldalinak vallja magát?

ma Magyarországon egy magamfajta konzervatív libertariánus nem vallhatja magát jobboldalinak, ami a világon mindenhol lenne egyébként, mert itt nincs jobboldal. van valami rózsaszín katyvasz az MSZP romjain meg a masszív nemzeti vörös a Fidesz környékén. jobboldal, na az nincs. Megjegyzem, nem értem, hogy a sok, kádári mócsingon szocializált polgártárs hogy nem veszi észre, hogy nemzeti komcsik egyszer már garazdalkodtak a világban, csak szocialistáknak hívták magukat, nem komcsiknak. nemzeti szocialisták, ugyebár.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.23. 10:02:37

@tevevanegypupu:
Várjon, kitalálom. Ez volt az?
www.lajosmari.hu/recept/91/szolos-nektarintorta
Szőlős nektarintorta
A pillekönnyű piskóta semleges íze ideális alap a vanília, fahéj és a pirított cukor rafinált aromájának érvényesítésére. Elkészítése nem kíván különösebb gyakorlatot, kezdők is bátran próbálkozhatnak vele!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 10:09:07

@tauglich:

Figyelj! @sesa:-nak igaza van.

Miért ne jelenhetne meg ez a szakácskönyv a Nemzeti Könyvtár sorozatban?! A veneszféle menzáspörkőttargonyával nem a kultúránk része? Hát akkor?!

Egyébként ez a hang, amit a jó @pelikán* megüt (meg a kis fajtipajtijai), neked nem ismerős? Nekem az. Ismerem a hetvenes- nyolcvanas évekből: ez a mi vagyunk az urbánértelmiségiek, akik mindenkinél mindet jobban tudnak-hang. Ilyen p*csarcok, ilyen hangon szólták le, pocskondiázták a feketegyulákat, a sebőferenceket és mindenkit, aki nem ők. Régen ezért járt némi banán decemberben, ma zabálhatnak lazacot a hazaáruló tempóért kapott harminc ezüstből. F*xomkivanmánezekkel (vagy negyven éve)!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.23. 10:15:30

@efhábé: "...ma Magyarországon egy magamfajta konzervatív libertariánus nem vallhatja magát jobboldalinak..."

Nem, és ne is próbálkozzál vele.

smalladam 2013.03.23. 10:17:44

@tauglich: nem akarom súlyosbítani a gyomorfekélyedet, de nem volt semmilyen összebútorozás, úgyhogy sajnos ezzel eléggé mellélőttél. úgyhogy leírom a kedvedért mégegyszer:

NER=kései, hanyatló Kádár-rendszer

pelikán* 2013.03.23. 10:19:45

@Kettes: tyűbaszki, hiánypótló komment volt, megérte szombaton is korán felkelned.

Urfang 2013.03.23. 10:22:56

@tevevanegypupu:

Én azért Makoveczet nem használnám fel arra, hogy ezt a könyvremeket védjem, mert totálisan irreleváns az ilyen fajta érvelés. Mellesleg megvan a mű, bele is néztem most, és tényleg mindenbe bele van diktálva a kerek dekákban mért liszt meg zsír.

Régebben nálunk is dívott a hatalmas lábasokban készült kiadós és laktató étek, de a hanyatló nyugat beszivárgásával az ételeink is változatosabbak és ízesebbek lettek, szerencsére. A nagy slágerek megmaradtak, de van ami kihullott a menüből, és általában véve is végbement valami jellegbeli változás.

Az orbáni jelleg azonban mit sem változott a kádárihoz képest, ennek csak pici szeletkéje az ahogy most kiadják ezt az anakronisztikus könyvet, ez csak egy kiragadott példája annak ahogy a fideszbolsik változtatás nélkül nyúlnak a 60-as évek dolgaihoz, és ugyanazt szervírozzák most mint akkor.

Nemcsak a gasztronómia, de a propaganda, az ideológia, a gazdaság, az államszervezet területén is lépten-nyomon előbukkan ez az atavisztikus visszarendeződés, az ősi bolsevik struktúrák kendőzetlen visszatérése a XXI. századba.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.23. 10:28:29

@tevevanegypupu: "...Fel sem merult bennem soha, hogy ideologiai szempontok szerint sutik a hortobagyi palacsintat..."

Pedig: "...Magát a receptet az 1958-as brüsszeli világkiállításra kreálták: pusztai romantika palacsintatésztában, paprikás mártással. A magyar vendéglátóipar évtizedeken e világkiállításon aratott sikerre hivatkozva tartotta magát világhírűnek, pedig a valóban rendkívüli érdeklődés inkább szólt a vasfüggöny mögül kikandikáló, a forradalom utáni terror időszakát élő ország horroregzotikumának, mint bármilyen szakmai teljesítménynek. A Kádár-rendszer egyik nemzetközi önlegitimációs kísérletét tisztelhetjük tehát a hortobágyiban, ami már önmagában bőven elég lenne ahhoz, hogy utáljuk..."

szellemafazekban.blogspot.hu/2011/08/hortobagyi-husos-palacsinta.html

. )

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 10:31:01

@smalladam:

"NER=kései, hanyatló Kádár-rendszer" --- írod.

Rohadt érzés, de én szeretem:-)

S ha mán, akkor mán!

www.youtube.com/watch?v=xT2QTKmo8Hw

pelikán* 2013.03.23. 10:38:59

@smalladam: Te ugyanott tévedsz, mint a kétpofára horthyrendszerezők. Itt _rendszer_ nincs, kultúrpolitika nincs. Az nem rendszer (és nem kultúrpolitika), hogy kultúrpolitikusként egyik kézzel díjat adok, a másikkal visszakérem, hogy a miniszterelnök komoly támogatást ad Széll Tamásnak a Bocuse d'or-döntő előtt, ráadásul a felesége a bevallottan a Venesz-szellem ellenében létrejött, fent idézett lap szerkesztőbizottságának tagja, ugyanakkor a megbízottja pedig megjelenteti mondott tervgazdálkodási konyhás bibliáját, "nemzeti" színekben.

A kritika a nem a kultúrpolitika rendszerére vonatkozik (olyan nincs), hanem a nemlétére. A káoszra.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.23. 10:40:15

Miért, legalább őszinték. A tévében újraindulhat az "Ablak" (vezeti Jáksó bajusszal), a "Szeszélyes évszakok" (vezethetné Kerényi, ő is Imre), a választásokon lehet majd a Hazafias NERfront jelöltjeire szavazni, és akinek nem tetszik a rendszer, az mehet külföldre, vagy kirúgják, vagy a rokonát rúgják ki, vagy nem veszik fel a gyerekét egyetemre, stb. Úgy látszik, valamit elszúrt az ország a rendszerváltással, és most meg kell ismételni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 10:46:47

@pelikán*:

Látod, ebben meg @Kettesnek van igaza:

Kötcsén ez lett meghirdetve. Akkor miért nem visított a jobboldali magyar értelmisiség?

2013.03.23. 11:01:15

@pelikán*: jól tudod, hogy speciel tökéletesen igazat mondott. Az mindenesetre vicces, hogy már nektek is az égnek áll a hajatok ettől az egésztől, bár gondolom, inkább csak a szerkesztőség azon tagjaié, akiknek nem jutott se minisztériumi látszatpozíció, se megbízás áldokumentumfilm-sorozatra, stb.

Alfőmérnök 2013.03.23. 11:06:27

@gloire: Majd te mondod meg, nyomorék patkány.

marko11 2013.03.23. 11:15:57

@tauglich:
Az is "... a hónaljszagú kádári nagyüzemi menzavilágnak..." továbbélése, hogy az iskolai menzák kajája szinte ehetetlen? (Nagyüzem meg már, ugye alig van.)

Bell & Sebastian 2013.03.23. 11:16:47

Beletalált ez a cikk, de nagyon. Ugyanis akkoriban úgy volt, hogy az üzemi konyhán lehetett venni reggelit vagy ebédet, aránylag olcsón és jót, ma meg előveszi a melós a szalonnát, aki lusta csomagolni, az hazateker és szintén előveszi a szalonnát.

A közétkeztetést nálunk vállalkozói kezek kaparintották meg, színvonal a béka segge alatt. Mi alapvetően azt esszük, amit a szűkebb környezet megtermel, sajnos az idén venni kell a zöldséget. Vadat a vadásztársaságtól, halat a halastóból, tejterméket a géptehéntől, kenyeret a volt, szoci kenyérgyárból, mert az a legjobb. A német, automata sütésű másnap ehetetlen.

Szóval, irigylem Pelikán problémáját, azt is mondhatnám, nem vagyok érintett benne, de mégis inkább azt mondom, a találékony nép azt eszik éppen, amit talál és nem pontyszeletet mariníroz - többnyire.
A többség boldog lenne, ha ebből a könyvből etetnék.

A polgári kajától meg bizonyára a köszvény kínozná Pelikánt. Zabáljon az ilyen teszkóspiczát, ner megérdemli.

marko11 2013.03.23. 11:22:04

A kádárrendszerezőknek! Ugyan az szdsz vezette történelemhamisítás minden meg tett azért, hogy Magyarország rendszerváltás előtti évtizedeit egybe mossa (Rákosit Kádárral, Mo.-t Romániával), és csak a rosszra hivatkozzon. (Az sem baj, ha nem igaz.)
De azért nagyon sokan vannak még, akiknek a Kádár-rendszer nem csak szitokszó.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.23. 11:28:28

lassan majd még a mandinernek is le fog esni (ha még nem tudják, de már rég tudni kéne), hogy a fidesz is ugyanolyan (poszt)kommunista párt, mint az szdsz, mdf.
ugyanúgy komcsik kölykei vezetik a pártot, orbánostul, l. simonostul. kerényistül.

mert ugye senki se gondolja, hogy a "majdnem beszervezett" orbán erről nem tud.

újlaki dénes: levél kerényi imrének:

„Határozottan emlékszem, hogy a 70-es években beparancsoltál a szolnoki igazgatói irodádba, és kérted lépjek be az akkori MSZMP pártjába. Mondván »ez az én karrierem érdeke«. Kérdeztem Tőled: »Ki lenne az én ajánlóm?«, Mire Te azt mondtad: »Természetesen Én« Erre azt válaszoltam Neked: »Nem lépek semmilyen pártba. Én a saját értelmem kritikus pártjának vagyok a tagja.« /Ha esetleg nem tudnád ez egy idézet az Optimista Tragédiából./ Volt időm a börtönben megismerkedni a szovjet irodalommal. "

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.23. 11:36:02

@Kettes: miért, te másra szavaztál volna?
azt hiszed?

Bell & Sebastian 2013.03.23. 11:39:30

Szeretnék én látni egy olyan politikai rendszert, amelyik vegytisztán kapitalista és / vagy kommunista.
A liberalizmus -nevű szellemi áramlat nem gazdaságpolitikai rendszer!

Én hülye, meg azt hittem, itt főzésről van szó, abban az értelemben, hogy milyen egy kapitalista csirkepaprikás? Majdnem olyan, mint a szoci, csak farhátból készül.

Kandeláber 2013.03.23. 11:41:25

@Samott: Mikor lesz már végre, hogy néhány százezer hozzád hasonló beváltja az ígéretét, és elhúz innen?
Mindjárt tisztább lesz a levegő.
Állítólag sokaknak már tizenvalahány éve be van csomagolva a bőröndje.
Rajta, indul a vonat!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.23. 11:44:08

@smalladam: te csak meg se szólaljál, te, nagy ávós szülőkkel rendelkező antikommunista forrásaiddal csak szépen maradjál csendben, a horngyulaéltető nácizó főnökeiddel, addig próbáljatok csak csöndben maradni, amíg még eldönthetitek ezt, ti hírszerzősök olyanok vagytok, mint a kártevők.

Bell & Sebastian 2013.03.23. 11:45:26

Az élelmiszer mélyen alul árazott (felborított, mesterségesen kreált cserearányok), mégsem tudja megvenni a jónép (ÁFÁ -t kellene elengedni).

Nem is minőségi a probléma, hanem mennyiségi, ugyanis szignifikáns rétegek éheznek.

Na, akkor hogy a picsába is van ez? Mi köze ehhez a kommunista Kerényinek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.23. 11:47:58

@tevevanegypupu: bárcsak orbán elvtárs tudna erről a 12 évről!

komolytalan samu 2013.03.23. 11:49:32

@pelikán*: Így van. Ha bármit és annak ellenkezőjét is hajlandó vagy megtenni, akkor és ez persze roppant ironikus; csak akkor kaphatsz némi szabad mozgásteret.

Avagy a Kutyatartás kiskátéje.

Az önfejű, akaratos kutyát mindig tartsa pórázon, vagy zárt helységben, míg fel nem fogja ki a főnök. Miután tisztázta az állattal a hierarchiát, lesni fogja minden szavát, a gondolatait is kitalálja (lásd: bbjnick).

Az ilyen kutyát nyugodtan elengedheti csatangolni, hiszen első füttyszóra lábhoz jön.

ps: ezek a kutyafajták vadászatra, terelésre, azaz önálló munkavégzésre általában alkalmatlanok, de elsőrangú házőrzők, minden idegent azonnal jeleznek, önt és családját bármi áron megvédik.

Minden hibájukat kárpótolja engedelmességük, és feltétlen hűségük ön felé.

Kandeláber 2013.03.23. 11:55:12

És amióta mi is a demokratikus közösség részei lettünk, úgy is mint EU- és NATO-tagok, idősebb testvéreink elhozták nekünk, civilizálatlan kelet-európai vadaknak a kulináris élvezetek csúcsait jelentő McDonald's és Burger King-féle hamburgereket, a Kentucky Fried utánozhatatlan zamatú csirkéit, a Donkin Donuts utánozhatatlan ízvilágú édességeit.
És eljött hozzánk a Kánaán, mert most már mi is boldogan ropogtathatjuk a pláza-mozikban a pattogatott kukoricát egy újabb amerikai világmegmentő-film nézése közben, utána pedig amúgy baseball-sapkásan, homlokra tolt napszemüvegben rágcsálhatjuk a teraszon a hamburgert azzal a boldog tudattal hogy most már mi is az egyetemes és egységes civilizáció részei vagyunk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.23. 11:57:24

@politicus: milyen durva kormánykritika!

@efhábé: bizony, csak ezek nem nemzetiek és nem szocialisták, amúgy minden másban igazad lehetne.

@smalladam: de bizony volt, színleg, mondjuk mindig együtt laktak pajtás, de ezt rövid ideig le akarták tagadni. aztán már nem volt ilyen fontos a látszat se.
a fidesznél még mindig fontos, már aki elhiszi, hogy a zsírkrétával maszatolt háttér igazi.

komolytalan samu 2013.03.23. 11:58:08

@Kandeláber: És azt el tudod magyarázni, mi köze a témának a hozzászólásodhoz? Meg fordítva. :)

Samott 2013.03.23. 12:10:58

@Kandeláber: mondtam en, hogy el akarok menni? Aki ugyes(kedo) volt, annak jo volt a Kadar rendszer, lehetett a zavarosban halaszni. Meglatjuk mi lesz belole, attol hogy en esetleg jol jarok vele, az orszgnak nem biztos hogy jo lesz. ;)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.23. 12:17:55

@Samott: az az igazság, hogy áruló kormányunk van, aki adónk, minden magyar befizetésének 30-40%-át ellopja, ami több milliárdnyi korrupció.
minél kevesebb adót fizetünk annál kevesebbet tud ellopni tehát? micsoda filozofikus kérdés.

@bbjnick: köccse semjén, köccse smitt pál!!

előre!

2013.03.23. 12:18:04

Ha jól sejtem, Hepci blogger abszolút kedvence lesz ez.

(Én a Gyurcsány Ferenc a konyhábanra várok már rég.)

Kandeláber 2013.03.23. 12:21:03

@komolytalan samu: Talán ironikus párhuzam volt a "létező szocializmus" és a jelenlegi demokratikus Kánaán tömegétkeztetésének meglepően hasonló színvonaltalansága között, de ha ezt neked magyarázni kell, akkor régen rossz.@Samott: Figyusz, vannak standard kommentelők, akik a mondandójuk végére mindig odabiggyesztik, hogy "akkor én már nem leszek itt". Néha nem tudom eldönteni, hogy ezt fenyegetésnek szánják, vagy örömhírnek.

Bell & Sebastian 2013.03.23. 12:33:25

@komolytalan samu: Alaposan mellé, ha még az etológiához se tetszik konyítani, akkor minek ugat bele?

komolytalan samu 2013.03.23. 12:35:23

@Kandeláber: Ó azt tökéletesen értettem, bár a párhuzamban semmi irónia nincs, mondhatni szükségszerű. Venesz papa is az olcsó igénytelenségre épít, meg a meki is. Mindig voltak és lesznek, akik beérik ezzel.

A különbség csak annyi a két helyzet közt, hogy Venesz papa idején a minőség nem volt alternatíva, most meg igen. Az aktuális kérdés pedig, hogy akkor most az éppen szabadon kószáló Kerényi mi pöcsömért állítja piedesztálra a komcsi igénytelenséget?

A válasz pedig, - azon túl hogy ő is egy gusztustalan komcsi idióta -, az hogy neki szabad. Hogy miért szabad, arra pedig, a kutyatartás kiskátéja kommentemben írtam lehetséges magyarázatot.

komolytalan samu 2013.03.23. 12:38:28

@Bell & Sebastian: Bezzeg ha valaki az iróniához is ostoba, az beleugathat mi. :) Blöki.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.23. 12:42:01

tauglick, nem tudja, a bőgőst kivégzik? :-)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.03.23. 12:43:06

@pelikán*: de azért a lelked mélyén érzed, hogy igaza van, ugye? :D

csárli hárper 2013.03.23. 12:43:53

oszt mégis mi a pöcsnek adnak ki egy régi-új szakácskönyvet? kinek? az átlag magyar örül ha zsemle és párizsi kerül az asztalra, vagy ez megint a "jóelvtársakanak" szól? egyre szánalmasabb ez az "újkádar" éra...

Kandeláber 2013.03.23. 13:05:56

@komolytalan samu: Nekem az átkosban napközi-kollégium-menza szerencsére kimaradt az életemből.
Menzán akkor ettem, ha néha az évfolyamtársaim potyajeggyel elcipeltek, nem volt felemelő élmény, nagyjából a honvédségi étkezde színvonalát hozták.
Aztán később úgy hozta a sors, hogy néha kifőzdékbe vagy önkiszolgálókba jártam ebédelni, és meg kell mondjam, némelyikben kellemesen csalódtam.
A nagy mennyiségben főzött magyaros ételeket némelyikben kifejezetten jól készítették el.
Egy ócska McDonald's menüt nem cseréltem volna el egy jó zsemlegombócos szalontüdővel vagy egy babgulyással.
Egyébként ez a pelikán-egyed gasztrosznob megközelítésből szemléli a témát, a Molnár-Bittera duó nyomdokain haladva, akik szerint a széles magyar néptömegeknek minimum Michelin-csillagos kisvendéglők asztalainál kéne falniuk a franciásan könnyed étkeket és borzonganiuk illene mindenféle "magyarosch" alapanyagból elkészített fogástól, mint például pörkölt, gulyás, esetleg nem habarással készült főzelék.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.23. 13:20:53

@immortalis: egy fideszesnek _nincs_ lelke, ezt minden valamirevaló bolsi tudja...

komolytalan samu 2013.03.23. 13:21:40

@Kandeláber: A bűvösszakács gasztrosznobizmusán nem vitatkozom, az tény, de szerintem a céljukat félreérti. Kimerítő cikkeket írtak a pörkölt, kolbász és halászlé témában is, csak a minőség oldaláról közelítve.

Nem a klasszik magyar kajákat fikázzák, hanem azt, ahogy és amilyen alapanyagokból készítik azokat. Plusz annyit állítanak, hogy a komcsi időszakban a magyar ételkultúra beszűkült, elfelejtett olyan ízeket is, ami korábban része volt (pl az erdélyi konyhát).

A klasszik magyar konyha vs meki egyszerűen rossz ellentétpár. Az ellentét az igénytelen és a minőségi kaja között van. Igénytelen lehet meki és lehet szarul csinált magyar kaja is, de mivel az elsőn nem is akarunk, nem is tudunk változtatni, ezért a saját szarunkat kell kilapátolni, helyrerakni.

Baldrick68 2013.03.23. 13:28:20

@Urfang:
Jó akkor kezdek megnyugodni nem velem van a baj :-)
Amikor hallom a médiában pártunk és kormányunk bölcs vezetőit nyilatkozni tisztára a gyermekkorom ugrik be.
Olyan mintha egy régi 70-es 80-as évekbeli TV híradót néznék.

Néha az az érzésem hogy elővették a párttitkár elvtárs fiókjából a régi szövegeket csak átírták benne a kommunista szót nemzetire.

Nem véletlen, hogy aki már élt abban a rendszerben annak az Orbánék láttán/hallatán valami viszolyogtató deja vu érzése van.

Kandeláber 2013.03.23. 13:45:30

@komolytalan samu: Több Molnár-Bittera cikket olvastam néhány éve a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében.
Időnként olyan recepteket közöltek és ajánlottak otthoni elkészítésre a minőségi gasztronómia jegyében, amelyekhez az alapanyagok csak nagy nehézségek árán voltak beszerezhetők.
Folyamatosan ekézték a honi éttermeket-vendéglőket, szakácsokat, és ez feltehetően nem csupán számomra tette ellenszenvessé őket még akkor is, ha talán valóban a jobbítás szándéka vezérelte őket, hanem a szakma egyes prominenseit is, akik kikérték maguknak ezt a hangnemet.
Azt is furcsállottam/furcsállom, hogy igen gyakran hallani/olvasni magyar szakácsokról, cukrászokról akik nemzetközi versenyeken díjakat nyernek, őket feltehetően azok tanították, akiket a gasztrosznob duó nevetség tárgyává igyekezett tenni.
Egyébként igen sok, minimum száz éves magyar főzési szokást kritizálnak, idegen eredetűnek minősítenek, ugyanakkor valóban teljesen idegen és szokatlan módszert pedig preferálnak.

tevevanegypupu 2013.03.23. 13:50:51

@gloire:

A magyar konyha nem vilaghiru, hihetetlen, de sok helyen a gulascht is osztraknak gondoljak, ahogy a draga jo amerikai demokracijogvedobizottsagi szenator is Ausztriat emlegette a nacifasiszta Magyarorszag helyett. A hortobagyi palacsintarol es a toltottkaposztarol meg csak annyit, hogy az arabok imadjak, minden egyes nagykovetsegi fogadasra meg kellett csinalni, sokan azert jottek egy-magyar nemzeti unnepi rendezvenyre. Na persze lehetett volna kesziteni toltott libanyakat meg flodnit is - a szocializmusban az erintettek ezt csak keso ejjel, lefuggonyozott ablak mellett mertek enni:) - lassan az is nemzeti eledelle valik mint a franciaknal a kuszkusz..A hortobagyi palacsintara visszaterve, persze ok nem tudtak, hogy a forrdalmi munkaparaszt Kadar kormany tuszkolta le a vasfuggony lerombolasa elott a hulye nyugat torkan..

tevevanegypupu 2013.03.23. 13:58:06

@Urfang:

Anno a liszt, a zsir, a paradicsomle es minden hozzavalo meg viszonylag igazi volt, nem annyira genkezelt, az egyetlen mesterseges ifokozo a Vegeta volt, szoval ne becsulje le az akkori szakacsmuveszetet..

Nezze, Orban meg meg sokan masok is eros, hatekony allamot szeretne, ami szamit valamelyest a vilagban. kerdojelezze meg ezt a kivansagot mondjuk egy amerikainal, egy francianal vagy akar egy zsidonal is, mit szolna ahhoz, ha az allam kiengedne a kezebol a vezeto szerepet, ha a letfontossagu dolgok nem az o kezeben lennenek..A franciak abbol ektelen cirkuszt csinaltak, mikor a Danone-t el akartak adni..Izrael lassan kuszik a ghazai ovetzetben elore, az allamat erositve legszivesebben mama meg lebombazna irant..az amerikaiak pedig sajat demokraciajukat hintik szetahol csak valamilyen uruggyel tudjak..Mi bajuk van abbol, ha Orban un. nemzeti kezbe venne azokat a dolgokat amiknelkul eleg nehez lenne elnunk?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.23. 13:59:59

Elég vicces újságírói gyakorlat, amikor a szerző mások véleményéből ír cikket, ami alatt aztán kádárrendszerezhet a művelt közönség.
Na, Pelikán, beleolvastál a Veneszbe?
Én nem, de azt tudom, hogy komolyan vehető szakácsok ma is - korlátosan, persze - használhatónak gondolják.
A rántás szörnyű és kommunista dolog?
A hortobágyi palacsinta Kádár reminiszcenciája?
A Kádár-korban kitalált bármilyen étel szörnyűség?
A pörköltet meghaladta a magyarság és kizárólag édesköménykrusztán elhelyezett posírozott ördöghalra vágyik?
Vagy mi van?

tevevanegypupu 2013.03.23. 14:00:58

@Doomhammer:

Na nezd csak, maga is megsutotte? Akkoriban egyebkent meg nem volt nectarin, rendes oszibarackkal lehetett ilyet csinalni vagy sargabaracckal. Es a szolo..tudja, hogy az takos Kadar korszakban hanyfele oszi-sargabarack letezett es hanyfele szolo? Rengeteg..

Kandeláber 2013.03.23. 14:15:19

@Hepci: Igen, az egész cikk a Molnár B. Zamás-Bittera Dóra szerző- és házaspár arisztokratikus magasságokba emelkedni kívánó, de csupán a szánalmas sznobizmus szintjére feljutó munkásságának az eszenciája.
Lényege, hogy magyar szakácsművészet (rajtuk kívül persze) egyáltalán nem létezik, a rántás, de még az őrölt pirospaprika is az ördögtől való, egyébként minden, a legtöbb honi vendéglő étlapján szereplő népszerű fogás kádárista kreatúra, mint például a már említett hortobágyi palacsinta, de ilyen a brassói és a milánói/bolognai mártás is, amelyeket rejtélyes módon magyaroschnak minősítenek.
Pörkölt, hagyományos módon készített főzelék az étlapról száműzendő, magára valamit is adó vendéglő a nyersanyagokat Bécsből, de még inkább Párizsból szerezze be, mert különben ki lesz golyózva a kaszinóból.
A citált dőlt betűs cikk pedig biztosan megjelent a Magyar Nemzet valamelyik hét végi mellékletében, amelynek a szerző- és házaspáros legalább egy évig havonta legalább négy cikket szállított egy-másfél oldalon.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.23. 14:31:58

@Kandeláber: bonyolultabb a téma annál, hogy itt érdemes lenne részletezni, mindössze arra szerettem volna célozni, hogy ez a fenti írás és a benne megnyilvánuló újságírói magatartás (kritikátlan nyájszellem) baromság.
MBT és kedves felesége sok hasznos dolgot csináltak, és persze okoztak károkat is, valamint időnként túllőttek a célon, bármily nemes is volt az.
Persze, minden forradalomnak lényege, hogy a forradalmárok meg tudják teremteni a maguk legendáriumát, amihez aztán csatlakozhatnak a lelkes rajongók, a kedves üzletfelek és az ostoba lihencek.

gyalog.galopp 2013.03.23. 14:36:52

A magyar konyhát nem Venesz tette azzá, ami, hanem a politikai gazdasági helyzet. Szóval, nem Venesz lekvár kavarta nagymamát, cseheknél, lengyeleknél ugyanez volt a helyzet.

Venesznél lényegesen nagyobb rombolást végzett a gasztro kultúrában a pizza, hamburger, langalló, csipsz, és egyéb szörnyűségek megjelenése, ezeknek nemcsak az összetétele, hanem a fogyasztási kultúrája is alpári.
Érdekes módon, ezek hatásáról még a pipec gasztro mániákusok sem értekeznek.

bömböcz 2013.03.23. 14:43:35

Tökéletes választás a mindenkori párttitkár részéről!
Már csak az akkori zőcségek-gyömölcsök-húsok hasznosanyag tartalmára kéne átszabni a rántás mennyiségét!
Tudják: közmunka alapú társadalomnak közétkeztetés az alapja...

bömböcz 2013.03.23. 14:56:13

@gyalog.galopp:
A "pizza, hamburger, langalló" háromszögnél sokkal nagyobb aljasságokat követ el az élelmiszeripar a termeléstől kezdve, a végtermékig.
Én a Horváth Ilona féle -hogyan lakassunk jól egy 12 fős felzárkózásra vágyódó kiscsaládot 1db lopott tyúkból- anyagoptimalizálós házi receptgyújtemémyt és házi praptikumokat tartalmazó reprint kiadványt javasoltam de...

Pelso.. 2013.03.23. 15:04:57

@tevevanegypupu: Orban és az erős, hatékony állam,
-egyre szórakoztatóbbak az olcsó illúzióitok.

gyalog.galopp 2013.03.23. 15:05:27

@tevevanegypupu:

A gulyás, gulasch eredete azért nem annyira egyértelmű.
Prágában a gulyás az valójában az , ami nálunk pörkölt, tehát nem leves.
A gulyás, mint marhapásztor, igen nehezen juthatott hozzá a marha húsához, mert túl nagy volt ahhoz, hogy terelgetés közben csak úgy levágjon belőlük egyet. :)

bömböcz 2013.03.23. 15:10:11

@gyalog.galopp:
Ez mekkora egy tévedés!
Minden csordában akad sérült, megsebzett, elhullott állat.
Gondolom elásták, mint veszélyes hulladékot...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 15:23:22

@komolytalan samu:

Kutyázol, lelkinyomorék?!

Vajon, te minek képzeled magad, te beteg állat? Aranyhörcsögnek, büdös patkány?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.23. 15:29:19

@bbjnick: ez 1 újszerű hang a BBJ-MK27 duótól...

gyalog.galopp 2013.03.23. 15:33:15

@bömböcz:

Azt hiszem félreértettél. A gulyásnak biztosan van köze a gulyáshoz, a kondához, vagy a birkanyájhoz, de leginkább a pörkölthöz.
A megsebzett, elhullott állatokból valószínűleg a gulyások is részesülhettek valamilyen formában, de a magyarokra a marhahús fogyasztás nem volt jellemző, a gulya viszont marhákból áll.

2013.03.23. 15:39:54

Kerényi nagyon gáz, de azért ettől (még) jön el a Kádár rendszer, feltvée, ha nem teszi a Vaneszt mindenhol kötelezővé.
Kerényi védelmében a korrektség megkíánja, hogy elmondjuk a Nemzeti Könyvtárban megjelentek Gundel Károly és Gundel Imre művek is. (Szerintem szimplán csak nem tudták, ki az a Vanesz.)

www.nemzetikonyvtar.hu/gundel-karoly-vendeglatas-muveszete-gundel-imre-gasztronomiarol-es-gundelekrol

Alfőmérnök 2013.03.23. 15:47:04

@bbjnick: Szerintem szimplán egy fasz.

Alfőmérnök 2013.03.23. 15:47:35

@tistedur: Nahát, magát is látni erre? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 15:47:52

@Hepci:

Amilyen az Aggyonisten, olyan a Fogaggyisten. Én mindenkinek úgy válaszolok, ahogyan ő megszólít.

Kandeláber 2013.03.23. 15:48:25

@gyalog.galopp: Ez baromira nagy tévedés.
A magyarokra a honfoglaláskor és még utána jó néhány évszázadig éppen a marhahús fogyasztása volt a jellemző.

bömböcz 2013.03.23. 15:50:36

@gyalog.galopp:
Csakúgy, mint a marha csorda.
Itt megint valami ordenáré judapesti írói körök féle "szegényparaszt étkezése és a nyomor " típusú legendával van dolgunk.
Az elhullott állatokat napokig "érlelték" és nem véletlenül rakták bele az izzásig hevített üstbe...
Legyen szó marháról, birkáról, vagy szárnyasról.
A disznó (konda) hús sokkal kényesebb jószág mámai napig is...

bömböcz 2013.03.23. 15:56:34

@Kandeláber:
meg a köleskása, mint csataétek...
bazmeg, gyalázat amit a maceszgombócosok kifőznek!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.23. 16:06:06

@bbjnick: ez miként vezethető le a keresztényi hozzáállásból? :D

Zb74 2013.03.23. 16:10:34

@komolytalan samu: Úgy látom, te vagy itt nagyjából az egyetlen kommentelő, aki érti is, amit olvas, meg amiről ír. Gratula!

@Kandeláber: Te viszont lehet, hogy elolvastál pár Molnár-Bittera cikket a Magyar Nemzetben, viszont a jelek szerint nem nagyon értetted meg őket.

bolá 2013.03.23. 16:12:24

@bbjnick:
Különben is, a nemzeti egység jegyében kell a baloldalról a baloldalnak is tetsző könyvet kiadni.

Kandeláber 2013.03.23. 16:14:33

@bömböcz: Egyszer ettem részben kölesből készült juhhúsos kását, az olyan nehéz étel volt, hogy még kocogni sem nagyon lehetett menni utána, nemhogy csatába.@Zb74: Nézőpont kérdése, hogy ki mit szűrt le azokból a cikkekből. Én azt, hogy gasztrosznobok, és ezzel a véleményemmel nem voltam egyedül, mert neves szakácsok fejezték ki a nemtetszésüket az írásaik miatt.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.23. 16:18:40

az istennek se a titkosított külhoni névjegyzékről beszéljünk

kerényi kabátja a fontos

azon pampogjunk

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 16:24:56

@Hepci:

Simán. Ami itt zajlik, virtuális kommunikáció. Egy zakkant trollal a legemberségesebb, amit tehetsz, hogy nem terheled komplex értelmi és érzelmi munkát kívánó szövegekkel, hanem az ő nyelvén beszélsz vele.

bömböcz 2013.03.23. 16:27:02

@Kandeláber:
Mondom, hogy itt valami félreértés van: a nap 100 km lovaglás nem egyenlő a mai vezetőszáras gyalog-galoppal, sem embernek sem állatnak.
Ezek a mai kajabuzik azt hiszik, hogy 9 millió szerencsétlen magorit átszoktathatnak a véres argentin sztékre, vajban párolt bambuszrüggyel...
Egyesek nem képesek igazodni az éppen aktuális rendszerelmélethez!

gyalog.galopp 2013.03.23. 16:39:43

@bömböcz: @Kandeláber:

Ok. ti nyertetek, ha nem tudom elmagyarázni mire gondoltam, akkor valószínűleg én sem értem.
De teszek még egy próbát.

A gulyásleves alapja a pörkölt, ami ugye egy autentikus magyar ételkészítési módszer, ezt a módszert minden bizonnyal terjesztették a gulyát, (disznót, birkát ) nyugatra terelő pásztorok.

Az a gulyásleves, ami a monarchiában, németeknél ismerté vált, az viszont nagy valószínőséggel éttermi, finomított változat.

bömböcz 2013.03.23. 16:53:27

@gyalog.galopp:
Na azér'!
(Egyébként a desznyókondát sohasen terelték, mert a menetben elfogyott a zsírjuk -ami tudvalevőleg tartósításra szolgált, mint az "aranyárú" só-ellenben az ipari felhasználású marhafaggyúval.

bömböcz 2013.03.23. 17:00:53

@bbjnick:
maga csak ne szmájlizzon!
Mostan nézegessük végig a a köccseji képeket: az ottan készültek alapján be lesz azonosítva:
zsírospofájú kulák bőrszerkóban
És akkor magának annyi!
Majd írhat a hvg-be...

Jack Torrance 2013.03.23. 17:04:31

@bbjnick: pedig pelikán jól csinálja, ha a működés 70-es évekbeli, akkor a kritika is legyen az! :)

Jack Torrance 2013.03.23. 17:06:13

@bbjnick: :) ezt ki se néztem belőled :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.23. 17:09:57

@tevevanegypupu:
"Na nezd csak, maga is megsutotte?"

Nem, én elborzadtam a vanília, fahéj és a pirított cukor rafinált aromájától.

Akárcsak ettől a tételtől:
www.lajosmari.hu/recept/65/paradicsomos-rakott-cukkini
Paradicsomos rakott cukkini

Képzelje, lovagkeresztet kapott a ténykedéséért. Remélhetően nem a magyar konyha felvirágoztatásáért végzett ténykedéséért, hanem valami másért.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.23. 17:12:42

@bömböcz:
"anyagoptimalizálós házi receptgyújtemémyt"

Ezt itt ne feledje:
book.hu/konyv/1821/Olcso-etelek-szakacskonyve.html
"Manapság már nem teljesen igaz a régi közmondás, miszerint "olcsó húsnak híg a leve". Bártfai Laci bácsi, kedvenc szakácsunk bebizonyítja, hogy olcsó, szinte filléres alapanyagokból is lehet finom, laktató fogásokat összeállítani. Lehet, hogy jó lehet mindennap hómárt enni, de ha van otthon tojás, liszt, paprika, hagyma, krumpli és fűszerek, akkor már több százféle változatos vacsorát, ebédet is készíthetünk, csak egy kis ügyesség és kreativitás szükséges hozzá."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.23. 17:13:05

@bbjnick: Ne reménykedjen. Kösz az illusztrációt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 17:15:46

@gyalog.galopp: @tistedur: @bömböcz: @Kandeláber: és akit illet!

Nagyon meglepem a társaságot, ha megosztom velük azt a tényt, hogy a népi étrendnek nem volt rendszeres eleme a hús? Inkább idény-, esemény- és alkalmi jellegű volt a húsfogyasztás. Még az én gyerekkoromban is, pedig az már a hetvenes-nyolcvanas években volt és egyáltalán nem voltunk szegények, jó, ha hetente egyszer hús került az asztalra (de inkább ritkábban).

A táplálkozás alapját a gabonafélék adták (a kukorica és krumpli elterjedése után már leginkább a búza), a kenyér, a tésztafélék, a kásák, (mint mondtam) a krumpli, sok tej(termék), rántott és habartételek (és főzelékek), "üreslevesek", s viszonylag sok szezonális zöldség és gyümölcs. A hús (elsősorban) a kiemelt alkalmak étele volt, ill. a téli disznóvágást követő időszakban, amíg tartott (max. néhány hónapig). Évközben csak baromfi, ill. kényszervágott állat húsa került asztalra. Ami állandó állati eredetű eleme volt a táplálkozásnak az a (tehén, juh, ritkán kecske)tej(termék) volt, a tojás és a zsír.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 17:25:43

@bömböcz:

Majd küldök fotót, hogy könnyebben menjen a keresgélés:-)

Bell & Sebastian 2013.03.23. 17:27:24

@komolytalan samu: Kívánom magának, hogy étkezzen egy átlag német családnál mondjuk egy hónapig, ahol programozott gépekből veszik ki a vacsorát pontban fél hatkor. Ha meg unják, elmennek valami étterembe, ahol alapvetően ugyanazt adják, csak drágábban. Az okos gyerekeik meg szalmakrumplit kapnak csibefalatkákkal paradicsomsűrítménnyel jól meglocsolva, biztos ami biztos.

Vonyítva ugraná át a kerítést, pár nap után! A fél karját odaadná egy KGST -korabeli, kocsmai egytálételért.

Abban egyetértünk, hogy a jó alapanyag a legfontosabb. Abban meg Olstejn-Gömbócnak van igaza, hogy a középkori, autentikus konyhából manapság már hányva-fosva menekülne a jónép.

bömböcz 2013.03.23. 17:27:36

@bbjnick:
Természetesen nem lep meg a maga gyakorlati tapasztalata. de nem erről van szó, hanem az egészséges, energiadús, napinadenehézmozgást végző vegetáriánusokról.

tistedur 2013.03.23. 17:30:12

@bbjnick: heti három húsos nap volt általában és négy hústalan, és a húsos napokon sem volt mindig hús az asztalon. de mondjuk aratásnál gyakrabban adtak húsos ételt a napszámosoknak
(egyébként a baromfi is húsnak számít, sőt adott esetben a szalonna is, az biztos, hogy a táplálék alapvető részét nem a hús tette ki)

bömböcz 2013.03.23. 17:33:33

@bbjnick:
nem szerencsés megmosolyognia a Rendteremtés Nemzeti Kormányát:
a tekbrigád úgy is begyűjti a magafajtákat kelkáosztahamisításért!
Nem hiszi? Na csak figyeljen...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 17:34:16

@Jack Torrance:

A működés nem hetvenesévekbeli (mármint a @pelikánoké igen, de a fidexé egyáltalán nem). A fidex már a későkádári technokrácia s*eggelyukából bújt elő, semmi köze az érettkádári világhoz.

Bell & Sebastian 2013.03.23. 17:35:12

Nehogy még lóhúsmizériás is legyen itt valaki. Mert hogy mindenki úgy tesz, mintha eddig nem lett volna benne mindenben, amit csak töltelékárunak eladtak.

Na jó, már kevesebb a ló, majd hamvasztást ír elő az EU, mindenki nyugodjon meg békében.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.23. 17:38:45

@tistedur:

Így tanítják néprajz előadásokon?:-)

Bell & Sebastian 2013.03.23. 17:42:53

@tistedur: Ezt nem tudom, honnan szedi, az arató napszámosok azt ették, amit kivittek nekik a családtagjaik a déli pihenőre, mert hogy delelő napon nem dolgoztak. Megerőltető fizikai munkát végezni meg próbáljon csak meg hús nélkül, majd meglátjuk, hogy meddig bírja. Szesz meg nem volt.

bömböcz 2013.03.23. 17:43:20

Egyébként is:
Ki gondolta volna, hogy a reggeli kávé/tea elfogyasztása utáni vécézési inger természetszerű (bélmozgás beindulása), vagy az első étkezésnek zsírban gazdag kell lennie (epehólyag kiürülése, emésztés beindulása).
De majd jönnek a nagytudásúak minnyárt...

Bell & Sebastian 2013.03.23. 17:44:31

@bbjnick: Műparasztot látott már? Pont itt van egy. :)

gyalog.galopp 2013.03.23. 17:45:41

@bbjnick:
Engem ugyan nem leptél meg, bár az én gyerekkorom kicsit korábbra tevődik. Én pl. marhahúst egy évben egyszer ha láttam, akkor is utáltam mert valami kivénhedt tejmarhát lehetett kapni a hentesnél, száraz volt és büdös, inkább zsíros kenyeret ettem piros paprikával megszórva.

Kandeláber 2013.03.23. 17:46:23

@bbjnick: "Hetente egyszer került hús az asztalra, (de inkább ritkábban)." Kéthetente?
A többi alapanyagról meg tényleg el kell mondani, hogy nem génmódosított import szar gabonafélék és zöldségek, gyümölcsök szolgáltak alapanyagként, hanem igazi jó minőségű magyar burgonya, liszt, tojás, rizs(!), paprika-paradicsom, dinnye, sárga- és őszibarack, alma, cseresznye, meggy etc...
Az ilyen KFC-ben felszolgált, brojlercsirkéből kotyvasztott valamitől egy egészséges szaglóérzékű és gyomrú, középkorú magyar ember sűrű káromkodások közepette asztalt- széket felrúgva menekült volna el.
A nemtudomkik által a jövő alap élelmiszereként aposztrofált, ugyancsak génmódosított szart, a szóját épelméjű magyar ember nem ette meg, amikor egyszer anyám valami barátnői tanácsára a pörköltet szójakockával dúsította úgy '80 táján, és a fater ezt észlelte, a tányér a szójával a konyhakövön kötött ki, mi pedig mentünk a kockás abroszos kisvendéglőbe pacalt enni sós burgonyával és kovászos uborkával.

tistedur 2013.03.23. 17:48:40

@bbjnick: nem voltam néprajzos sosem, de tudom, hogy az csak tarisznyás bölcsészeknek való áltudomány :)
( a régészeti anyagot jobban ismerem)

tistedur 2013.03.23. 17:53:24

@Bell & Sebastian: na most elmeséli nekem, hogy adott esetben hogyan vitték le mindennap az ebédet mátratereskéről az alföldön aratóknak?!
teljesen jó kis források vannak arra az uradalmak esetében, hogy milyen ételt adtak a napszámosaiknak. (volt benne hús)

bömböcz 2013.03.23. 17:56:32

@bbjnick: @gyalog.galopp:
Bár én judapesti kertvárosiként éltem meg a 2010-ig tartó nehézotromba időket, de mi vidáman ettük a munkahelyi, menzai kajákat, mivel nem voltunk otthon.
Nagyanyámék vágtak minden hétvégén csirkét/nyulat, mert akkor érte meg a meló, mivel akkor nem volt menza a család többi tagjának...
(Mignont viszont akkor is a cukrászdából hoztunk...)

Na ennek szeretnénk végetvetni, meg a bankbetétek megadóztatásának!
Csak a Nemzet!

Bell & Sebastian 2013.03.23. 18:08:36

@tistedur: Csak tippelek, az aratóbandának voltak női tagjai, akik főztek? Mivel a DHL a kevésbé valószínű megoldás.

bömböcz 2013.03.23. 18:14:28

@tistedur:
Ráadásul a "hal nem hús" mondást is ismeri?

tistedur 2013.03.23. 18:15:54

@Bell & Sebastian: persze hogy voltak nők, akik főztek, de az aratóbandák természetbeni ellátását nem maguk biztosították: azt amit helyben ettek, azt úgy kapták a fizetés részeként. erről jó forrásaink vannak, a munkaszerződésekben rögzítették általában a természetbeni juttatásokat.

tistedur 2013.03.23. 18:17:54

@bömböcz: a hal böjtös étel, tehát nem hús. a csirke viszont nem ehető böjt idején, tehát hús

Bell & Sebastian 2013.03.23. 18:22:51

@tistedur: Nekem mondja? Aki átugrott a Hoffhert és a cséplőgépet összekötő bőrszíjon, amikor feltűnt a párttitkár kalapja a jegenyesor végén?

bömböcz 2013.03.23. 18:28:07

@tistedur:
A mondás a tiszatáji aratók "rendszeres" lázadásairól szól, mert évről-évre megesett a gyalázat, hogy napokig hallal tartották őket...
(Pedig akkoriban a Tiszában még volt tiszta víz és hal is.)

komolytalan samu 2013.03.23. 19:18:29

@Bell & Sebastian: sajnos hónapokat ettem német (najó német-magyar) családoknál. Most mit mondjak: szar.
:)

Az igényesség a fritzeknél kaja terén csak a felső rétegekre jellemző (azok is étteremben értékelik), ellentétben a digókkal, ahol az utolsó melós is szeret enni. Gasztro csodákat persze ők se produkálnak, de az alapanyagot tiszteletben tartják és lehánynak, ha kecsappal akarod a paradicsomszószt helyettesíteni.

Én ennél többet a magyar átlagpolgártól és étteremtől nem is kívánok.

komolytalan samu 2013.03.23. 19:28:38

@bbjnick: Ejj, hát beszél így nyilvánosság előtt egy tisztességes horthysta úriember? Hogy egy olcsó karikírozó hatásvadászatra így kivetkezzen abból a szép patyolatingből.

Én csupán lojalistának neveztem önt, már hogy lehet ez önnek sértő?

pocaklakó minimanó 2013.03.23. 19:54:03

Még mielőtt végérvényesen lehúzzák Venesz bácsi könyvét, érdemes a jövőbe tekinteni.

Avagy ami MA AJÁNLÁS, az HOLNAP... :)

"Az évtized végéig van időnk arra, hogy hozzászokjunk a rovarevés gondolatához, mivel egyes tudósok szerint az állattartás megdrágulása miatt elkerülhetetlen lesz a proteinben rendkívül gazdag hatlábúak fogyasztása. Az EU-t mindez nem fogja felkészületlenül érni: az Európai Bizottság idén 3 millió euróval támogatja a rovarok ehetőségét kutató projekteket - adta hírül a Daily Mail című brit napilap hírportálja." (hvg.hu/vilag/20120131_eb_rovareves_europaban)

Mit mondjak, várom már repesve a haute cuisine flambírozott szkolopendrát rablódarázs-szufléval valamelyik Michelin-csillagos európai étteremben. Revelatív élmény lesz, az szentigaz! :)

Bell & Sebastian 2013.03.23. 20:01:11

@komolytalan samu: Most, hogy mondja, tíz deka olasz mortadelláért eltutulnám bármelyik nürnbergi tanúvallomást - de mesterdalnok -fokon.

Bell & Sebastian 2013.03.23. 20:05:49

@pocaklakó minimanó: Ajjaj, szép kilátások, Doomhami évek óta csak bogárt esz, mit mondjak, nincs rá túl jó hatással.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.23. 21:01:08

@bbjnick: Köszönöm, a butaságra nem kell illusztráció, arra már van elég. Persze az itteni közhelyes állításomra is a fideszesek lelkéről. Nincsen itten semmi újdonság.

tevevanegypupu 2013.03.23. 21:04:20

@gyalog.galopp:

Ugyan mar, mindig csak egy-egy pici darabot, par dekat a tarhonya meg a krumpli melle.. hat ki vette volna azt eszre. Meg maga a marha sem..:)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.23. 21:05:30

azért az tényleg aranyos, ahogy egy ilyen alember pelikán a más véleménye alapján gyomorforog veneszen, azt egész életében venesziánus szart zabált és étekideáljai es épp olyanok. egy ilyen szarbunkó fideszcsicska aki a kacsakonfit zsemlébe gyömöszöli, ha egyáltalán, mit pofázik olyanról, amihez köze sincs. orbán ráchel támogatta a széll tamás tervet. ez számít, nem a venesz. plusz, az asszony ottan van a magyar konyha szerkbizében. mi a faszom kell még? :)

kettes meg pláne ne pofázzék, mikor kifúrt gubaccsal összefogott kisdobos nyakkendőben lovagolt uszta gyula bácsi térdén, és hortobágyi palacsintát zabált.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.23. 21:07:24

@pelikán*: Te tényleg azt hitted, hogy lehet Orbánt kapni orbánizmus nélkül? Vagy úgy voltál vele, hogy sok jéggel, szódával az is lecsúszik? Hát akkor rágjad, baszd meg. :)

tevevanegypupu 2013.03.23. 21:12:59

@Doomhammer:

Ezeket nyugodtan nelkulozheti. Sima kevert teszta vagy linzer es jol megrakni gyumolccsel. esetleg megszorhatja egy kis kristalycukorral (fahajjal ne, br...) es bele a sutobe.Viszont azt nem tagadhatja, hogy a konyvek nagyon szepek.

Alfőmérnök 2013.03.23. 21:14:43

@jose maria padilla: Te tényleg ismered ezt a köcsög Kettest?

Alfőmérnök 2013.03.23. 21:29:17

@jose maria padilla: Valahol írtál valami ilyesmit (kommentben), meg feltűnt, hogy "üzengettek" egymásnak. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.23. 21:30:26

@Alfőmérnök:
az vicc volt. dehogy is merem. ismeretlenül tisztelem. :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.23. 21:32:44

@Alfőmérnök: Nem ismerjük egymást. Az apját ismertem, rendes kommunista ember volt.

Alfőmérnök 2013.03.23. 21:39:27

@jose maria padilla: Akkor lehet, hogy zsazsut ismered, ő meg kettest. Mondjuk zsazsu4 szerintem viszonylag jófej, engem bele is írt az egyik posztjába. :)
De valami kapcsolatod van a vincenetesekkel, az tuti. :)

EMU 2013.03.23. 21:41:15

És az megvan, hogy a tv hirdetésben a debil kerényi venesz lajost mond, miközben persze ott a képen a venesz józsef név? Az meg más kérdés, hogy ugyanígy pofáznak ezek bele kultúrába, filmbe, zenébe, mindenbe, közben meg halvány fogalmuk nincs semmiről, amihez érzék, ízlés, vagy mondjuk egy polgári neveltetés, nem pedig egy lábszagú kolesz kellett volna. Sötét, tudatlan, műveletlen taplók ezek, másrészt ott a Czifray, amit kiadhattak volna, ha már annyira magyarkodni akarnak és értéket mutatni, ráadásul még a Molnár B-t sem kérdezik meg, pedig az tényleg ennek a rezsimnek az egyik lelkes lefetyelője. Sötét, képmutató, kádárista söpredék ez úgy en bloc.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 21:43:24

@bbjnick: "Miért ne jelenhetne meg ez a szakácskönyv a Nemzeti Könyvtár sorozatban?! A veneszféle menzáspörkőttargonyával nem a kultúránk része? Hát akkor?!"

Persze hogy a kultúránk, ráadásul élő kultúránk része. Csak nem vagyok arról meggyőződve, hogy a veneszi gasztrokulturális szönyegbombázást - úgyis mint nehezen vállalható, máig ballasztként cipelt hagyományt - egy olyan célzattal létrejött sorozatba kell illeszteni, mint amilyen ez a Nemzeti Könyvtár (amúgy Gundel Imre és Károly is része a sorozatnak, ha már, akkor nagyon helyesen). Venesz József teljes háború utáni - főként Kádár-kori - munkássága a szocialista viszonyokra írt uniformizáló, a tájegységenként egykor igen színes gasztrokulturális hagyományokat teljes mértékben átíró, meghamisító, sőt gyakran eltörlő, majd valiméfele máig megfellebezhetetlen kánonba döngölő tevékenységben merül ki. Nem csoda, hogy a rendszerváltást követően egyenes út vezetett a hawaiipizzás, mekis, majd fornettis világba.

Teljes tévedés azt gondolni, hogy a veneszi "mű" bírálata lazac zabáló hazaáruló tempó lenne, mint ahogyan teljes tévedés a Kádár-kor gasztropápáját, Venesz Józsefet feketegyulákkal és sebőferencekkel egy lapon emlegetni.

"Egyébként ez a hang, amit a jó @pelikán* megüt (meg a kis fajtipajtijai), neked nem ismerős? Nekem az. Ismerem a hetvenes- nyolcvanas évekből: ez a mi vagyunk az urbánértelmiségiek, akik mindenkinél mindet jobban tudnak-hang."

Nézd, ha akarja, majd pelikán* megvédi magát, ugyanakkor nekem ebbe az általad vázolt urbánértelmiségis vonalba kettejük közül sokkal inkább a jó Kerényi illik bele.

Mihailu de Munkachevo 2013.03.23. 21:45:35

@jose maria padilla: az azért rólad is egy flepni, hogy neked mindenki alember, te felfuvalkodott veretlen pötsch

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 21:47:02

@smalladam: hát ecsém, ha itten kettőnk közül valamelyikünk gyomros, az láthatóan te vagy.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.23. 21:51:33

Nem értem, mennyiben öregbíti az igazi, nem tervgazd. magyar konyha tekintélyét, ha egy ilyen cikket a végén egy sátánista banda számával dobnak fel.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.23. 21:51:33

@tauglich:
nem figyelte meg, hogy bbjnikk idegrángást kap, ha a ner egy kommunistát bánt? :)

Mihailu de Munkachevo 2013.03.23. 21:53:58

@Alfőmérnök: az a jófej aki beleír téged egy posztba? ez már karrier!
szánalmas, hogy ennyira rá van szorulva az önértékelésed arctalan nikek megnyilvánulásaira és ezekért cserébe ilyen boldog felszabadultan tudsz lihegni és vakkantgatni

Mihailu de Munkachevo 2013.03.23. 21:56:17

@jose maria padilla: az ún. "nagy ember"eket nem sokba nézem, legalábbis a nagyzoló nagy embereket.

tevevanegypupu 2013.03.23. 22:00:17

@jose maria padilla:

Van egy tajine fuszerkeverek, azt szoktam hasznalni, abban van fahej termeszetesen, az arab konyha egyik legfontosabb fuszere..Kulonben a fahejnak csak az illatat szeretem, az izet nem. Nagyon sokan tulzasba viszik, icipici kell belole, nem uralhatja az etelek izet.

Mihailu de Munkachevo 2013.03.23. 22:05:22

@jose maria padilla: látom, néha nehéz hátrahagyni a dzsungelek vadállati örökségét - azért remélem a szobatisztaságot már elérte

Alfőmérnök 2013.03.23. 22:05:34

@jose maria padilla: Azért ez a Csengey-BBjnick párhuzam, amit a jósdán írsz, nem annyira állja meg a helyét szerintem.
Mindkettő idealista, de Csengey nem volt olyan gyagyás, mint bbj. Csak nem a megfelelő időben volt a megfelelő helyen.
(Nemrég volt egy dokfilm róla, persze véletlenül sem főműsoridőben, hanem éjjel, ahol Balassa elmondta, hogy mikor nyilvánosan leveleztek, inkább egy játék volt, hogy ő az urbánus, Csengey meg a népi, valójában csak szórakoztak, hogy hogyan lehet a nyilvánosságot befolyásolni.)

Alfőmérnök 2013.03.23. 22:08:25

@Mihailu de Munkachevo: Nem azért jófej, hanem azért, mert tudja, hogy a másik oldalon állok, és ennek ellenére szóba áll velem.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.23. 22:08:49

@Alfőmérnök:
ha másik blog folyó ügyekre itten kívánnék válaszolni, azt mondanám, bbj meg radnótival levelezik emígy :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.23. 22:12:06

@tevevanegypupu:
Hát igen, ha már magyaros konyha és édességek, akkor volna mire alapozni, mondjuk olyan sikeres klasszikusokra, mint a rácsos linzer vagy a legényfogó sütemény.

Ne mondja, maga tényleg a szép képeket nézegeti egy szakácskönyvben?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 22:15:37

@jose maria padilla: jajdehogynem! :)

@tevevanegypupu: és ras el hanout-t is használ? :) Én mindig magam állítom össze a szükséges fűszerekből a szokásos dózist, úgy egy évre.

dr kíváncsivagyok 2013.03.23. 22:19:50

@gyalog.galopp:
Te szakács vagy ? Mert Én igen...
Venesz szakácsbibliájából tanultam és kb olyan minőségű , mint a korabéli katonasági pléd a polárhoz képest...

tevevanegypupu 2013.03.23. 22:21:26

@Doomhammer:

Hat bevallom, hogy igen, azert is.es olvasgatni is szoktam.:) A ket sutit nagyon szeretem en is, ide sorolnam meg a noi szeszelyt is.

tevevanegypupu 2013.03.23. 22:21:26

@Doomhammer:

Hat bevallom, hogy igen, azert is.es olvasgatni is szoktam.:) A ket sutit nagyon szeretem en is, ide sorolnam meg a noi szeszelyt is.

tevevanegypupu 2013.03.23. 22:21:27

@Doomhammer:

Hat bevallom, hogy igen, azert is.es olvasgatni is szoktam.:) A ket sutit nagyon szeretem en is, ide sorolnam meg a noi szeszelyt is.

S=klogW 2013.03.23. 22:22:12

@dr kíváncsivagyok: "korabéli katonasági pléd a polárhoz képest"

a poláron simán átfúj a szél

tevevanegypupu 2013.03.23. 22:24:22

@tauglich:

Most mar en is, a hanout elfogyott, majd nyaron utanpotlok. A kinti piaci osszeallitas nagyon jo, megbizhat benne az ember, persze tenyleg jo szorakozas kiserletezgetve osszeallitani a sajat variaciot.:)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 22:29:05

@tevevanegypupu: egyszer én is kaptam marokkói piacit, aztán annyira bejött, hogy azóta szeretek vele kísérletezni. Hol csípősebbre veszem, hol a fahéjat, a római köményt, vagy valamelyik másik összetevőt nyomatom meg.

Robinzon Kurzor 2013.03.23. 22:31:39

"Ezek tényleg kiadták a Veneszt."

Ezek ...

Egy óvatlan coming out...

Kerényi nem egy mellékhatás, egy mókás kisgazda debil, akit a parlamenti matek miatt, legalábbis a leszalámizásig, valahogy menedzselni kell és emiatt némi járulékos veszteségeket kell elkönyvelni a szent cél érdekében.

Kerényi és munkássága, mint minden más a NER égisze alatt, maga a főhatás, a legmagasabb szedál jóváhagyásával.
("Erről a helyről is felnyihorlunk, és furákkal élünk a legmagasabb szedál felé, vezélje keresztül a Pörge-mörgeiek dödéjét.")

Tehát akinek Kerényi "ezek", annak Orbán is "ezek", még ha esetleg ezt magának sem meri nyíltan bevallani.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.23. 22:34:14

@Robinzon Kurzor:
eddig nem vette észre, hogy ezek a metroszexuális mandinerek tétován antiorbánistaságra tettek? majd visítanak recsken, mikor szarrá verik a veséjüket.
micsoda muzsika lesz az! :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 22:41:15

@jose maria padilla: :D
Nem rossz ötlet, majd ha jönnek a cimbik, a régi idők emlékéül.

Alfőmérnök 2013.03.23. 22:43:31

@tauglich: Bocs, de jól értem, hogy a Sebő az szerinted ugyanaz a kategória, mint Fekete Gyula (vagy György)?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.23. 22:46:05

@Alfőmérnök: Venesz komoly szakács volt, aztán beállt a kádárista gasztroszínpad feketegyörgyének.
Tauglich fejében keverednek a dolgok...

Alfőmérnök 2013.03.23. 22:49:53

@Mihailu de Munkachevo: Egyébként nincs semmi probléma az önértékelésemmel. :P
A való világban egy kellemes, szellemes, értelmes, jófej srác vagyok. És a lányok is szeretnek. (Ha nem tudnád. :) )

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 22:51:28

@Alfőmérnök: nem, én annyit írtam bbj-nek, hogy ne emlegesse Fekete Gyulát és Sebőt Venesszel egy lapon. Ebből még nem következik, hogy Fekete és Sebő egy kategória. :)

@Hepci: nem keverednek. Fenti kommentemben azt is leírtam, hogy Venesznek a háború utáni - főként Kádár-kori - tevékenységét tartom vérgáznak.

Robinzon Kurzor 2013.03.23. 22:51:58

@jose maria padilla: " ezek a metroszexuális mandinerek tétován antiorbánistaságra tettek? "

Nem.

Amikor odafigyelnek, akkor úgy gondolják, hogy a Nagy Egyes ezekkel a lépésekkel nem ért(ene) egyet, csak hát mindennel ő sem foglalkozhat, utólag meg mégsem jó korrigálni, mert akkor az imprlisták önelégült vigyorát kellene nézni, és hát azt ki szeretné...

De amikor lanyhul az önfegyelem, akkor a tudatalatti óvatlanul nyitva felejtett zsilipkapuin keresztül már fel-fel jutnak ezek az egyszerre bűnös és lidérces gondolatok.
Így születnek az "ezek", meg a "Kerényiék".

Alfőmérnök 2013.03.23. 22:55:37

@tauglich: Ja, bocs, azért nem értettem, amit írtál, mert nem olvastam bbj hozzászólását, amire reagáltál.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.23. 22:56:28

@Hepci: id. tőlem: "Venesz József teljes háború utáni - főként Kádár-kori - munkássága a szocialista viszonyokra írt uniformizáló, a tájegységenként egykor igen színes gasztrokulturális hagyományokat teljes mértékben átíró, meghamisító, sőt gyakran eltörlő, majd valiméfele máig megfellebezhetetlen kánonba döngölő tevékenységben merül ki." ( @tauglich: )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.23. 22:58:56

@tevevanegypupu:
Ah, ez most megvilágosodás volt nekem.
Sosem értettem ezeket a modernista, képekkel, sztorikkal meg celebekkel teli szakácskönyveket, melyekben az ételek szinte csak alibiként szerepelnek.

Most jöttem rá, hogy ezeket olvasni és nézegetni kell, mint egy művészeti albumot.

Viszont még mindig megvan a veszély, hogy egyszer valaki megfőzi valamelyik ételt. Például egyszer megfőztem egy ételt egy Jamie Oliver szakácskönyvből - szörnyű volt. Senki sem figyelmeztetett, hogy ezek a könyvek nem erre valók.

Tenni kellene valamit.

S=klogW 2013.03.23. 23:07:09

@Doomhammer: begyújthat velük a sparheltba

Miért jó vele a sütés és a főzés?

A sparhelteket a városokban fával, vidéken pedig kukoricaszárral vagy csutkával fűtötték, és a bennük készült sütemények minősége nem sokkal maradt el a búbos kemencében sütött tésztáktól. A főzőrészben keletkezett forró levegő ugyanis körbejárta a sütőrészt, amely vastag samottréteggel volt borítva. Ennek következtében a tészta egyenletesen pirult, magasra felnyúlt, és az égetett agyaghoz hasonló összetételű samottban lejátszódó fizikai folyamat következtében az íze is jó volt. Ráadásul a sparherd a mai fogalmaink szerint igen energiatakarékos tűzhelynek számított. Valószínűleg azért is kapta a “takaréktűzhely” elnevezést, mert főzés közben ugyanazzal a hővel sütni is lehetett benne, sőt az elkészült ételt a kályha tetején félrehúzva, melegen tartotta – derül ki Kun Ákos Egészségkímélő ételek ínyenceknek című könyvéből.

tevevanegypupu 2013.03.23. 23:11:54

@tauglich:

Nagyon jo halfuszerkeverekeik is vannak, kar, hogy nem szeretem a halat.:) A fuszerpiacok kulonben olyan latvanyossag meg illatkavalkad, azt legalabb egyszer eleteben mindenkinek latnia kellene.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.23. 23:16:18

@S=klogW:
Azok a fényezett lapok nehezen égnek és büdös a füstjük.

Soha esett le nekem, hogy a sparhelt nevében benne van a SPAR áruházlánc neve is.

tevevanegypupu 2013.03.23. 23:20:51

@Doomhammer:

Ezek a szakacskonyvek tulszarnyaljak egymast bonylultsagban es furcsa izkeverekekben, muszaj valami ujat kotlaniuk, hogy megvegyek oket. Az igazan jo ennivalok, sutemenyek nem komplikaltak es tulajdonkeppen nehezebb is megfozni-sutni oket, mert olyan dolgokkal keszulnek, amiket normalis elkepzeles szerint bele kell tenni es az ember azonal erzi, ha elszurtak. Kiserletezgetni persze lehet, sot kell is, de nem lehetetlen osszeallitasokkal. Es a szakacskonyveket - nem a celebeseket - hanem a regieket jo olvasgatni is, nagyon jopofan irtak oket.A Lajos Mari-Hemzo Karoly ujdonsag volt a szocializmusban, megvette az ember az elso kettot, szep volt, aztan akkor mar a tobbinek sem birt ellenallni.Manapsag talan igy lehetnek Stahl Judit meg a kulonbozo mas celebek konyveivel, Gordon Ramsey meg Jamie Olivier receptjeivel.

S=klogW 2013.03.23. 23:21:06

@Doomhammer: jó, hát akkor küldje el segélycsomagban a száhelba - dzsémivel együtt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.23. 23:22:45

@tauglich: ezzel nincs semmi baj, bár nem emlékszem rá, hogy fővesztés terhe mellett lett volna kötelező egyenételeket kínálni az átkos rendszerben.
Jó éttermek, kiemelkedő szakácsok és jó műhelyek akkor is voltak, még ha érthető okokból a mai gasztroforradalmárok nem is szeretnek erre emlékezni.

A gasztronómia alsóbb szintjein - Veneszük és Kádár-rendszerük hiánya ellenére - egyébként külföldön se dúl a változatosság és szezonalitás, a frissesség és a regionalitás, szóval itt is egy jelentős félreértés van a fejekben.

Bell & Sebastian 2013.03.23. 23:54:46

@Hepci: Hát ez az, még San Sebastiánban sem mindenki támolyog szendvicsbárból szendvicsbárba, megmámorosodott ízlelőbimbókkal.

Mondjuk a krémet sem nagyon szokta érdekelni, mit zabál 9,8 millió magyar és fordítva.

Bell & Sebastian 2013.03.23. 23:56:59

@S=klogW: Maga még nem üzemeltetett sparheltet? Szó szerint úgy van, ahogyan leírták, egy jobb darab ára eléri a százezret. Bringafronton mizu?

S=klogW 2013.03.24. 00:25:26

@Bell & Sebastian: miből gondolja, h nem üzemeltettem volna?
amíg ilyen az idő nem kell elkapkodni a bicajt, de pl. ezt találtam:
www.bringaspar.hu/csepel-woodlands/26q-woodlands-kerekpar

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 00:27:07

@Bell & Sebastian: A mi sparhetünk közel 300 ezer volt átszámítva... De lehet olaszt kapni ennek többszöröséért is, nagyon szép, csak az eladó aggódva megkérdezte: És tényleg rendszeresen sütni-főzni akarnak rajta? Akkor inkább ezt a csehet ajánlom... :-)
Az elegáns olasz dizájn hegyi nyaralóba-telelőbe való esztétikus berendezési tárgy évi kétszeri begyújtáshoz.

Nade miért kell sátánista zenekar egy gasztróbejegyzéshez???
Igaz, rímel is: Mandiner-Lucifer!

S=klogW 2013.03.24. 00:42:09

@Bell & Sebastian: @S=klogW: többszázezres beruházást nem kívánok eszközölni két külön, városba és terepre való bicajba, ezzel meg el lehet tekeregni városban meg könnyebb terepen is

és még a magyar ipart is támogathatom

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 00:54:11

@S=klogW: Errefelé akkor ilyen nem volt. De valóban megérte volna. Azért valamivel elegánsabbat vettünk, de tán van a Wamslernak is olyan.

Bell & Sebastian 2013.03.24. 01:28:22

@S=klogW: Egész jó bicaj.

A sparhelt mit sem ér körbefutó korlát (vagy mi?) nélkül, amin szárad a kapcarongy, a sütőben alapban a téglát tartják, ami lefekvéskor megy a dunyha alá, lábhoz. Füstcső körül a családi gyufa, fásládában kormos macska, azt hiszem, ez minden.

Niebur 2013.03.24. 03:49:23

@Bell & Sebastian:
Még két dolog: víztartály, meleg víz folyamatosan (persze ha égett,) valamint a füstcsőbe épített fűtődob.

gyalog.galopp 2013.03.24. 07:47:53

@dr kíváncsivagyok:

Nem vagyok szakács, időnként műkedvelésből főzőcskézek, van amikor sikerül is.

Nézd, a Trabant szerinted autó? Az mert volt négy kereke, motor volt benne, meg forgalmi engedély, tehát autó. Szerencsére már nem gyártják, de jól mutat egy múzemban.
A Venesz könyvön akkor kell felháborodni, ha nincs más, nem tanulhatsz többet, jobbat. Egyébként meg múzeumban jól mutat, jót lehet vele nosztalgiázni, aztán tovább kell lépni.
Nincs értelme a műhisztinek.

S=klogW 2013.03.24. 07:50:46

no de lássanak valami vérforralót is, ne csak salgó tűzhelyeket :)

avaxnews.net/fact/Rihanna_Arrives_at_the_GQ_Men_Of_The_Year_Party.html

irdesmond 2013.03.24. 08:02:49

Nics baj a Veneszszel. Nekem egy 1957-es kiadás van meg, ez volt a 19. Ezt olvasgattam, mert különben honnan tudtam volna mi az a rákszuflé.
A társszerzők: túrós lukács Pelle józsefné.
Schnitta Sámuelból talultam a tálalalástant.Szerintem most is abból tanulnak a pincérek.

A mai napig hiányzik egy hasonló mű, ami az ételek pontos leírását közölné. az anyaghányadok is műköndnek, nem követem pontosan, de az az etalon amiből lefelé és felfelé is ellet térni.

Megjegyzem otthon az ország a Horváth Ilonából főz.Amióta Pdf formában rajta van a gépemen nem követem hogy hanyadik kiadás, de már 20-on erősen felül van.

Nem kell mindent kidobni ami a kádár redszer alatt keletkezett. Mert éltek dolgozók is, költők is bűntelen.

Nekem van egy Béke garnitúrám otthon, szépen áthúzattam. 1957-be készült a fotel ára 560Ft volt. Píma minőség. Gyanítom, hogy az akkori mesterek még a Horthy rendszerben tanulták a szakmát, egyszerűen képetelenek voltak szart csinálni.
Az ócska piacon meglehet venni mindent ami 1968 előtt készült. Pedig már akkor is higány gazdaság volt, de az emberek még a régi jó világból jöttek amikor még számított a minőség.

S=klogW 2013.03.24. 08:23:40

kezembe került padilla fotóalbuma:

ovis ballagás: avaxnews.net/pictures/7531
sikerült a 8 osztály: avaxnews.net/pictures/7530
szakácsiskolában: avaxnews.net/pictures/7523
emlék a nagypapiról: avaxnews.net/pictures/7543

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 08:46:40

@Hepci: az én olvasatomban sincsen szó fővesztésről, meg hasonlókról és természetes, hogy mindenkor akadtak az adott kor viszonyaihoz mérten is nagyszerű éttermek és szakácsok.. Azonban kár eltagadni, hogy a veneszi "mű" hatalmas károkat okozott az ország gasztrokulturális hagyományaiban. Kicsit olyan nekem ez az egész, mint a korszak tömegépítészete. Panelekbe terelt, gyökereiket elvesztő, identitásukban meggyengített tömegek, falusi egyen kockaházak, amelyek függetlenül az adott vidék formai hagyományaitól és anyaghasználatától, tök ugyanúgy néznek ki a Nyírségben, mint mondjuk Zalában. Ahol pedig nem épült ilyen, ott a régi parasztházak utcafornti ablakát sok helyen nagyobb és világosabb házgyárira cserélték, a konyha gerendás mennyezetét pedig fehérre meszelt farostlemez takarja. Egyenpöri, egyen ipari trappista, egyenfelvágott, egyenmilánói, és az egykori k.u.k. kaszárnyakoszt elképesztő mértékben fellisztezett csirízes ételei.

Én ezt sem Szerbiában, sem Horvátországban, sem az osztrákoknál, svédeknél, olaszoknál, németeknél, franciáknál, blablabla nem tapasztaltam, ahol első utam mindig a helyi piacra és a környéken fellelhető kifőzdékbe és kisvendéglőkbe vezet. Merthogy tojok a csúcsgasztronómiára (szó szerint nem érdekel), ezért se állítsuk fel azt a hamis képzetet, hogy Venesz versus csúcsgasztró, Venesz versus idegenszívűek és hasonló baromságok.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 08:47:57

@tevevanegypupu: jaj, ne is mondja! Régi tervem Marokkó, de előbb Isztambult akarom látni! :)

S=klogW 2013.03.24. 08:56:37

@tauglich: fizettél-e jogdíjat sickratmannak gáspár?

gyalog.galopp 2013.03.24. 08:56:47

@S=klogW:

Pont ez,az! A gasztroszobok degusztációs bohóckodásait nem éhes embereknek találták ki, mint a polárt sem a fázósaknak. :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 09:08:00

@S=klogW: arra a te esetedben nem volt szükség.

S=klogW 2013.03.24. 09:10:07

@gyalog.galopp: :) a gasztroblogok írása arra jó, hogy otthon nem megbecsült háziasszonyok ill. feminin agglegények kompenzáljanak

azért maga a polár nem olyan rossz, csak önmagában semmit nem ér házon kívül: arra jó, hogy a fűtést kicsit lentebb lehet venni
de ha kilép az ember a szabadba, akkor kell a polárra egy szél/esődzseki, úgy viszont még nagy hidegben is jó meleg

2013.03.24. 09:15:15

@dr kíváncsivagyok: A polár műszálas, szar utánérzése az igazi plédnek. Könnyű és vékony. A katonai meg tele "természetes alapanyagokkal".

S=klogW 2013.03.24. 09:16:15

@tauglich: maga valami nemzetközi brigádéros, hogy fáj magának a falang? elvetélt hemingvéj aki blogírásig vitte? viszki vadászpuska kéznél?

S=klogW 2013.03.24. 09:23:32

@tauglich: az fáj magának hogy a 200+-dik komment nem venesz és kommunista konyha fikázásáról meg a maghrebi teveszaros porral vegyes őröltfűszerek bazári szagolgatásáról szól?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.24. 09:28:31

@S=klogW:
Magának is járna egy pszichiátriai welcome drink, akkor békésen heverészne és nem trollkodna itten.

S=klogW 2013.03.24. 09:29:55

@tauglich: egyébként nem, viszont úgy látszik maga nagyon féltékeny :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.24. 09:30:23

@tevevanegypupu:
Most újra meglepődtem.
Lajos Mari még az átkosban kezdte? Én már csak a Nők Lapja Ehetetlen Ételek rovatából ismerem.

Az is nagyon tanulságos, hogy a fotósa nevét állandóan megemlíti az övével együtt.

Alfőmérnök 2013.03.24. 10:05:33

@Lion K: Ez a Szily nem egy indexes faroq?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.24. 10:06:17

@Doomhammer: miért tanulságos, Dumi? A férje (volt).

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.24. 10:17:04

@Robinzon Kurzor:
nem. ezek a jobbliberális-konzervatív /na persze/ balfaszok, a tölgy féle balfaszoktól beszívták az óksott cseszterton balfasz műkonzerv buzerant alkoholista kandalló filozófiát, és azt kérnék számon a nyílt erőszak /helyesen!/ kormányától. ezek úgy konzervek és keresztények, hogy a legszívesebben egy barcelonai strandon szopnák a faszát egy a vízből éppen kikecmergő nigger glandesztínónak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.24. 10:19:57

@tauglich: az első felében igazad van, nem jó az uniformizálás. A másik részével kapcsolatban meg továbbra is állítom, hogy bizonyos szint alatt eléggé kiszámítható bármely országban, hogy mivel találkozol egy átlagos (kis)vendéglőben, nyugodtan ki lehetne cserélni a cerviai Da Michele étlapját a sienai Da Marióéval, senki se venne észre semmit.
Az nyilván egyéni hozzáállás kérdése, hogy kinek mi hiányzik jobban, vagy mi zavarja inkább. Engem pl. mostanában már lényegesen jobban zavar, hogy a fővárosunkban alig lehet enni valahol normális pörköltet vagy halászlevet, mint az, hogy a kóspallagi XY panzióban nem követik az étlappal a szezonalitást. Erről meg valószínűleg nem Venesz tehet, a konkrét felelőst elég nehéz megtalálni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.24. 10:29:26

@Hepci:

ez egy legenda amit a gasztrobizniszből élők hergelnek, mármint frisesség, szezofaszom egyebek. egy egy hely ésvagy város kivételével szarnak az egészre, vagy hamisan keltik a látszatot.

Alfőmérnök 2013.03.24. 10:39:24

@jose maria padilla: Szerintem tölgyet ne keverd bele.
Nem véletlenül nem áll szóba a mandisokkal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.24. 10:40:39

@Hepci:
Hát a fotók fontossága, amirôl már korábban volt szó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.24. 10:42:46

@jose maria padilla: van egy szint mindenhol, ami felett egyedi (és/vagy szezonális, friss, regionális, etc.) ételeket kapsz, vagyis a konyhán művészek dolgoznak, a vendégek meg sokat fizetnek.
Ez a felső - sapkás-csillagos - éttermi szegmens vastagabb tőlünk nyugatra, alatta viszont pont olyan mélyhűtős-teszkógazdaságos technológia és alapanyaghasználat van, mint itthon.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.24. 10:42:55

@jose maria padilla:

"nem figyelte meg, hogy bbjnikk idegrángást kap, ha a ner egy kommunistát bánt? :)" --- írod.

Például?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 10:47:52

@Hepci: nézd, nagyjából egyetértünk. De ezzel együtt is azt tapasztaltam a legtöbb helyen ahol jártam (a környező országok közül csak Ausztriára, a szerbekre és horvátokra gondolok), hogy ha elfogadható - akár regionális értékeket is megjelenítő - minőséghez akarsz jutni mind piacon, mind étteremben, vagy akár családnál, akkor nem ütközöl olyan nehézségekbe, mint Magyarországon. És nem is feltétlenül a regionalitás a lényeg, hanem az alapanyagok jó minősége és a valódi értéket képviselő hagyományt tovább vivő konyhatechnológia. Bár a digóknál nagyon díjazom, hogy két egymás mellett fekvő régió képes a saját bora, vagy pecorinója kiválósága mellett is vérre menni a másikkal szemben.

Amúgy amíg nem lesz tisztességes marhapörkölt, pájsli és sonkás tészta a honi piaci konyhákon, addig semmi nem lesz itten.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.24. 10:52:55

@Alfőmérnök:
nézze, az eszmét, a konzervatív balfaszságot tölgytől és tölgy féle okos lúzerektől szopták magukba. hogy annak sem felelnek meg, és makogó liberálisok lettek, hát ettől persze, hogy tanaraik gyomra is kifordul. ezek még arra is méltatlanok, hogy hülye konzerv majmokká legyenek.

S=klogW 2013.03.24. 10:53:47

@tauglich: amíg nem lesz tisztességes mezőgazdasági kultúra, a gabona- és kukoricatermelés helyett-mellett, addig "nem lesz tisztességes marhapörkölt, pájsli és sonkás tészta a honi piaci konyhákon"

tevevanegypupu 2013.03.24. 10:57:11

@Doomhammer:

Persze hogy az atkosban kezdtek a 99 fele etelekkel..99 fele torta, 99 fele tojasetel, 99 fele salata, 99 fele egytaletel..nem akarom mindent felsorolni. Es a fotost azert emlitik mert a ferje. Nem regen halt meg egyebkent.

tevevanegypupu 2013.03.24. 10:58:40

@tauglich:

Feltetlenul ajanlom, oda meg nyugodtan el is lehet menni, az "arab tavasz" nem teszi be a labat mint ahogy megtettek Tuneziaval es Egyiptommal meg Libiaval is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.24. 11:02:25

@tauglich: hát, ettől még elég messze vagyunk.
Ha nagyon töprengek, talán van 3 - napi étkezésre is alkalmas árszínvonalú - hely Budapesten, ahol számomra elfogadható pörköltet adnak.
Pizzában lényegesen jobban állunk, mert olyan van már talán 5 is...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.24. 11:32:10

@tauglich:

1) Szerinted a Venesz azért jelent meg, mert a jelenlegi kormány a kádárista hagyományokat szeretné erősíteni? Valószínűleg sokkalta egyszerűbb a történet. Megkérdeztek valami fidexközeli (vagy nem fidexközeli) gásztrószágértőt, hogy mondjon három nevet, akinek a munkássága jelentős hatást gyakorolt a XX. sz.-i magyar konyhakultúrára; mondott. És megjelent a Gundel, a Venesz és megjelenik még a ki tudja mi. Ennyi. Ezért támadni ez a kormányt (vagy épp Kerényit) olyan, mintha pld. azért támadnánk, mert a Herman Magyarország madarival (annak kiadásával) retrográd folyamatokat szeretne elindítani a magyar tudományosságban.

2) Azt hogy magyarázod, hogy azokban a posztkomm országokban, ahol nem volt venesz, ott is tarol a hawaiipizzás, mekis, fornettis sz*r?

3) Kerényivel én gyakorlatilag semmiben nem értek egyet. Bírálom is rendesen a blogomon. De a hazug hisztériakeltéssel, az üresfejű fölényeskedéssel, az aljas hecckampányokkal, a (mára már nemritkán öncélból és/vagy szórakozásból is űzött) karaktergyilkolászásosdival és embervadászatosdival már nagyon kivan a t*köm. Ha valaki bírálni akarja (adott esetben épp) Kerényit (vagy általában bárkit), legalább annyi fáradságot vegyen már, hogy keres hozzá valami értelmes okot (lesz bőven) és módot!

3+1) Már többször, többhelyütt leírtam, hogy ez a Nemzeti Könyvtár c. izé, nem az én ízlésemnek való sorozat. De ettől a koncepció, amely alapján összeállítják, még lehet önmagában értelmes (sőt, hatékony is).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.24. 12:08:12

@bbjnick: kérdés, mi a koncepció (hál' isten fogalmam sincs).
Ha jelentős hatású múlt századi kiadványokat akarnak megjelentetni, ez kétségtelenül olyan.
A szar terjedése meg rendszerfüggetlen... akár büszkék is lehetünk, a Fornetti pl. egy jelentős hatású, modern magyar szar. A csirizes mirelitborsó-főzelékkel nem sikerült leigázni Ejrópát, de ezt beszopták. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 12:21:34

Magyar tokhalkaviár, karfiolpürével, zöldségekkel, FEKETEFÖLDDEL
Libamáj marinálva, szilvaTEXTÚRÁKKAL
Mangalica-LEKVÁR lencsehabbal és faszénen sütött mangalicakaraj, lencsefőzelékkel
Szent Jakab kagyló lila burgonya krémmel és mandarin szósszal
Grillezett kacsamáj birsalma szósszal és candírozott gesztenyével
Kalmári articsókával és brokkoli krémmel
Meleg tengeri sügér carpaccio csicsóka krémmel és fekete szépia raguval

Különös tekintettel a kreatív szóhasználatra és a még kreatívabb helyesírásra.

Avagy a Gordon Blue lájkolja a menüt. :)

Alfőmérnök 2013.03.24. 12:35:40

@jose maria padilla: Nem tudom így van-e?
Merthogy ennek az újkonzervatív, vagy faszomtudjamilyen divatnak a genezisét nem is igazán ismerem, csak úgy rátaláltam egyszer a neten a konzira meg a reakcióra és akkor az valami friss dolognak tűnt nekem.
Konkrétan talán csak dobray tölgy-tanítvány, ő mondjuk nem is olyan rossz arc szerintem.
A műkonzik házi zsenije, a Békés Márton meg Tőkéczki műve.
(Turul meg KKTT szerintem sohanemisvolt konzi.)

S=klogW 2013.03.24. 12:46:13

akinek nem tetszik a kádári konyha, kísérletezhet koreai kulinaritással

avaxnews.net/disgusting/South_Korean_Restaurants_Serve_Dog_Meat.html

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.03.24. 12:48:54

@Hepci: Kérlek mondd meg melyikek azok! Ha nem akarod leírni, elég az első két betűjük..

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 12:51:16

@S=klogW: Tök érdekes, a falangisták egy Rothschild-bank előtt fényképészkedtek? Nézd meg az öt nyilat a bejárat mellett!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.24. 12:52:10

@Hepci:

Eddig ezek a kötetek jelentek meg a (Kerényi-féle) Nemzeti Könyvtárban:

Tormay Cécile - A régi ház
Jókai Mór - Gróf Benyovszky Móric életrajza
Dornyay Béla – Vigyázó János - Balaton és környéke részletes kalauza (1934)
P. Ábrahám Ernő - A csudaszarvas
Gundel Károly - A vendéglátás művészete, Gundel Imre - Gasztronómiáról és Gundelekről
Herman Ottó - A madarak hasznáról és káráról
Október 23 - Szerkesztette Szigethy Gábor
Karinthy Frigyes - Utazás Faremidóba - Capillária - Utazás a koponyám körül
Molnár Imre - Esterházy János élete és mártírhalála
Reformkori útirajzok
Kriza János - Székely népmesék
Venesz József - A magyaros konyha
Hevesi Lajos - Jelky András kalandjai
Magyar Húsvét

Nem tudom, mi ezekkel a baj?! Egytől egyig vállalható, értelmes, igényes munkák (több újrakiadása valóban hiánypótló). Kerényi nyíltan beszélt arról, hogy repisorozatot készítenek, olyan munkákat adnak ki, olyan formátumban, amelyek a könyvespolcról (is) hirdetik tulajdonosuk "identitását" (is). Mindezt úgy, hogy a könyvesbolti forgalomba kerülő kötetek önköltségi áron vásárolhatók meg.

Én nem ilyen sorozatot készítenék, nem ilyen koncepció szerint, de szerintem ez a koncepció is vállalható.

(S milyen érdekes, az előző fidexkormány alatt (1998 és 2002 között) komoly állami támogatással futó, kb. 200(!) kötetnyi, nagyon Millenniumi Könyvtár-sorozat miatt anno nem volt vinyítás. Talán azért, mert a libbantérdekeltségű Osiris kiadó kapta az állami támogatást?)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.24. 12:53:49

@bbjnick:

komoly állami támogatással futó, kb. 200(!) kötetnyi, nagyon Millenniumi Könyvtár-sorozat=komoly állami támogatással futó, kb. 200(!) kötetnyi (ú. é. címnyi), Millenniumi Könyvtár-sorozat

S=klogW 2013.03.24. 12:56:15

@ArmaGedeon: és azt miből gondolja, hogy róccsildbank?

tistedur 2013.03.24. 13:16:08

@bbjnick: a millenniumi könyvtár ellen azért nem volt nyígás, mert mert nem 14 könyvet hoztak ki 300 millából.
(amiből pl. a hevesy-féle jelkyre miért volt szükség, azt nem értem. kriza is van a piacon, molnárt 2010-ben adta ki a méry ratio stb.)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 13:17:24

@S=klogW: A rócsik címerében szerepel az öt egybefogott nyíl, az öt Rócsi fiú alapján.

S=klogW 2013.03.24. 13:22:52

@ArmaGedeon: azért ezt forrásolja meg, hogy a falangisták róccsibábok

Tehetetlen Dodó 2013.03.24. 13:38:18

@tevevanegypupu: @Doomhammer: Bizony, régi dolog ez.
Meg is néztem rögtön hitvesem szakácskönyv-gyűjteményét, a legkorábbi Lajos-Hemző könyv, a Húsételek 1983-as kiadású, a Corvina gondozásában.

Tehetetlen Dodó 2013.03.24. 13:40:34

@Hepci: Egy kis különbség azért adódik: tőlünk nyugatra tudatosan nem adnak minőség alatti lejárt, újramelegített sz*rt, mint az nálunk igen gyakran előfordul.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.24. 13:42:17

@tistedur:

1) Én azt olvastam, hogy a 300 millióból nem csak a könyvkiadás, hanem a festményvásárlástól, a zalkotmányasztala-kampányon át, köztéri szobrok támogatásig számos egyéb akciózás is folyt. Magának vannak konkrét adatai a Kerényi-féle projektek költségvetésről? Ha linkelné, megköszönném!

2) Maga szerint a Millenniumi Könyvtár egyetlen címéből sem volt a piacon, mikor azok megjelentek?

3) Egyébként gazdaságossági, koncepcionális, tartalmi vitáknak érdemes volna folynia egy ilyen vállalkozás (mint a Nemzeti Könyvtár) kapcsán. De ahhoz az kellene, hogy komolyan vegyék egymást a vitapartnerek. S mint, többek között, a fenti poszt is bizonyítja, ez ma nincs így.

Bell & Sebastian 2013.03.24. 13:53:52

"A Falange szerint az ember természetes közösségei család, lakóhely és foglalkozás alapján alakulnak ki, így a társadalom megszervezésekor is ezeket a természetes közösségeket kell figyelembe venni. A falangizmus a különböző társadalmi rétegek együttműködésére és - a hierarchia megtartásával - a társadalomba való betagolásukra törekedtek, ezt a felfogást szindikalizmusnak nevezi. José Antonio Primo de Rivera szerint a nemzet egy küldetés-egység az egyetemesen belül, és mint ilyen, köteles ezt a küldetést a lehető legtökéletesebben teljesíteni.
...
Tökéletesen kifejezte ezt a felfogást a mozgalom szimbóluma: a társadalom alapegységeit (egyén, család, lakóhely, hivatás, haza) jelképezõ öt nyílvesszõ egy, a földmûvelést és a munkát szimbolizáló járomban összefogva."

gyalog.galopp 2013.03.24. 14:08:17

@bbjnick:
"De ahhoz az kellene, hogy komolyan vegyék egymást a vitapartnerek. S mint, többek között, a fenti poszt is bizonyítja, ez ma nincs így. "

Na, itt a lényeg! Tisztázni kellene, ki van ki ellen és mi a fenéért. Azt lehet sejteni, ki, mitől fél, csak azt nem, hogy miért. Csicskákra mindig szükség van, aki csicskaságra adja a fejét, annak nem kell félnie. A sok csicska meg egy azon rendszeren belül is irtja egymást.Igy van ez a világ minden pontján, mért kell ehhez elmebeteg ideológiákat, fantom ellenségeket gyártani ?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.24. 14:11:42

@Alfőmérnök:

@Alfi, egy kicsit le kellene már állnod ezzel a zinternetes dzsumbujozással! Pihenned kellene! Nem érzed, hogy micsoda abszurd, micsoda beteges aránytévesztés összehasonlítani egy nicket (akiről azt sem tudhatod, hogy mennyire szerep és mennyire nem, kiféle-miféle személy "működtetheti) egy, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóját, meghatározó író-politikussal?

Bell & Sebastian 2013.03.24. 14:18:12

@bbjnick: Már tapasztalhatta, hogy nincs limes és semmi sem drága ennek az istenbarmának, csak hogy foglalkozzanak vele. Hát ne tegye, ha megkérhetem. az úri közönség majd disztingvál.

tistedur 2013.03.24. 14:35:33

@bbjnick: konkrét adatok? azokat csak akkor tudnék linkelni, ha fent lenne a kim honlapján a szerződés.
egyébként tele van ellentmondással ez az egész
lásd:
www.litera.hu/hirek/kerenyi-imre-valasza-a-mkke-nek-a-nemzeti-konyvtar-ugyeben
(de ha elfogadjuk, hogy önköltségi áron adják, akkor számolhat: kötetenként 2500 Ft., 14 kötet és ebből x darab a kötelező repi: politikusok, könyvtárak, iskolai könyvtárak akik/amik ingyen kapták meg.számoljon csak 5000-es példányszámmal és ezt vesse össze azzal, hogy a könyvkiadásra jut 200 milla )
az igaz, hogy a millenniumi könyvtárban is sok piacon forgó cím jelent meg, azért ez nem ugyanaz.(nehéz elmagyarázni, de ott volt valami koncepció mögötte.)
ez a kerényi-féle sorozat egyszerűen koncepciótlan.olyan, mintha random módon választották volna ki őket.( ráadásul könyvek sem igazán szépek)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 14:43:49

@Bell & Sebastian: Hát bizony ez nekem újdonság volt...
Szóval a falangisták egészen véletlenül a Rócsild család akkor már több, mint fél évszázados címerét választották ki maguknak???
Szeretnek ezek a háttérfaszik ilyen vicceket megengedni maguknak...
Némán, Mojse, a front egyik oldalán a mi vörös csillagunkat lengetik, a másikon a mi ötnyilunkat. Szerinted mi fogunk győzni, vagy mi? :-)

Alfőmérnök 2013.03.24. 14:46:14

@bbjnick: Padilla hasonlított össze vele. Persze nyilván poénból, de miért ne lehetne egy félig, vagy akár teljesen fiktív személyt egy valóssal összehasonlítani?
(Mondjuk azt nehezen tudom elképzelni, hogy Csengey álnéven kommentelt volna.)

Bell & Sebastian 2013.03.24. 15:09:58

@ArmaGedeon: Tudtam, hogy nem hagyja ki! :)
Szkítákról, Saggitariusról, kentaurokról mit tud? Ne is mondja, úgy is kitalálom... :)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 15:13:30

@Bell & Sebastian: még semmit, mert túlterhelt a hálózat és nem érem el a wikit! :-)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 15:18:09

@Bell & Sebastian: Itt az érdekeltek felvilágosjtanak, hogy a francia ág felfelé néző nyilakat használ, épp, mint a falangisták és a mellékelt ábrán a nyilakat összefogó szalag hajlatai épp két olyan patkót formálnak, mint az 1933-as Falange-címerben az iga:

www.rothschildarchive.org/ib/?doc=/ib/articles/data_faq_5arrow

Én mérget vennék rá, hogy a Rócsikéról mintázták.

Bell & Sebastian 2013.03.24. 15:31:40

@ArmaGedeon: Vagy mindenki a tehetséges, zsidó Oppenheim Mórickánál rajzoltatott, akinek mindenről a nyilacska jutott az eszébe, mivel az általa ismert Tschicsónénak öt lánya volt és mindet meg akarta nyilazni.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 15:35:58

@Bell & Sebastian: Rócsi bácsinak ő tervezte a címert, a falange már készen kapta Rócsiéktól. Egyébként eredetileg forradalmár jellegű párt, ha nem téved a wiki...

tevevanegypupu 2013.03.24. 16:26:57

@Tehetetlen Dodó:

Csak 1983? Valahogy meg regebbinek gondoltam, az eszembe sem jutott, hogy megnezzem mikor adtak ki az elsot..A 99 husetel azert tetszett meg mindjart, mert a husok melle szolo volt a korites, es a szulovarosomban Sorpnban sok husfelet keszitettek es keszitenek gyumolccsel. Es akkoriban meg, a etvenes evek vegen, nyolcvanas evek elejen ez nem volt olyan magatolertetodo. Viszont olyan vendeglokben, ahol vadeteleket is keszitettek - akkoriban ez is ritkasag volt, ha jol emlekszem eloszor talan Szombathelyen jartam ilyenben - akkor mar a vaddiszno meg szarvas melle jart az afonyaszosz is..

tevevanegypupu 2013.03.24. 16:26:57

@Tehetetlen Dodó:

Csak 1983? Valahogy meg regebbinek gondoltam, az eszembe sem jutott, hogy megnezzem mikor adtak ki az elsot..A 99 husetel azert tetszett meg mindjart, mert a husok melle szolo volt a korites, es a szulovarosomban Sorpnban sok husfelet keszitettek es keszitenek gyumolccsel. Es akkoriban meg, a etvenes evek vegen, nyolcvanas evek elejen ez nem volt olyan magatolertetodo. Viszont olyan vendeglokben, ahol vadeteleket is keszitettek - akkoriban ez is ritkasag volt, ha jol emlekszem eloszor talan Szombathelyen jartam ilyenben - akkor mar a vaddiszno meg szarvas melle jart az afonyaszosz is..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.24. 16:34:39

@Robinzon Kurzor: ezek fidelitasosok, tehát valószínűleg fideszesek gyerekei.
vidéken talán, épülhetett a párttól független pártegység, de még vidéken is odafigyeltek arra, hogy minden ilyen igazi nemzeti sejtet egy jóelvtárs vezetőként azért felügyeljen, gondolom.
ezeket - ahogy Ángyánt akarták (ez egy bevált módszer) - kihasználták a komcsik. ahogy tán Lola szüleit a Pázmány alapításakor. (persze nem ismerem őket, nem akarom sértegetni azzal őket, hogy ők valójában nem is azok, aminek kiadják magukat, nem tudom, nem ismerem annyira a munkásságukat, talán ha nagyon felszínesen írnak alátámasztás nélkül a konzervatív értékekről, pl házasság pártolása, akkor lehet, hogy tényleg csak egy felvett szerep ez.)
de ahogy látom, Lola nagyon naiv ("miért nem nyilvánosak az ügynöklisták, ezt én se értem"), tehát valószínűbb, hogy szüleiket kihasználták (vagy csak Lolát nem avatták be, mindegy).

szóval lehet, hogy tényleg szolgalelkűek az igazi nemzeti fideszesek, pártagok, de nem egy nagy szellemi teljesítménnyel rendelkeznek, ha semmi se gyanús nekik, és semmi se kifogásolni való, követik a felettes parancsokat, "a párt jó, de vannak benne olyan erők, amik kényszerűségből, kompromisszumból rossz felé visznek", na persze.
születnek ilyenkor az "ezek", akik a pártban a mszmp-s "megtérteket" jelent, a kikeresztelődött kommunistákat :)
pozsgaiék, kerényiék, szűrösék, akik befolyásolják rossz hatással, hülyeségekkel a jókat. pedig nem is sejtik, hogy a jók csak kihasználva vannak, ld Ángyán, csak ezek nem mernek szólni, ha végül sose az lesz a pártban amit ők akarnak, nem mindenki Ángyán, nem mindenki szól, lép ki, és szakít az elveiért a
nem mindenki olyan értelmes, a hívő ember hisz, ezek hisznek a pártban is, olyan nekik ez mint egy csapat, akinek szurkolnak, egy zenekar, akiért rajonganak, és magasabb szintnek gondolják magukat a csápoló tininél, de ugyanaz a színvonal, csak az életkoruk más. viszont a legtöbb tini már nem rajong egy zenekarért, ha az már csak rossz számot játszik, de itt ez lassabban megy végbe, mert a zene ugyan borzalmas, a zeneszámok kritikái viszont továbbra is harsogják hogy milyen kitűnő ez az együttes, de el fog még jönni, hogy a fidesz is kiesik a parlamentből, ahogy az szdsz.

a hoffman rózsák, akik csak "kényszerből lettek mszmp-sek", magam is ezt hittem két éve, hogy hoffmann a jó oldalon áll. de ő is csak egy elvtelen kommunista. nem akar ő mást, csak jó fizetést.
orbán még mindig nem esett le a nagy többség fidesz-gyerekében. ő még harcolt a kommunizmus ellen 1989-ben! ez a kép nem megy ki a fejükből.
orbán nagyon buta ember lett, szellemileg elhízott, neki mindig is a magaskultúra a vidi meccs volt csányival, a gazdasági komcsipápával,soha nem volt igazán intellektuálisan kifinomult ember, több száz tanácsadó maszkírozza, de érezzük hogy nagyon műanyag az íze a beszédeinek, a cselekedeteinek.
persze "majdnem beszervezték", apja véletlenül hozzájutott bányákhoz, amik ma is üzemelnek.
értékek nélküli kommunista kölyök.

de az is lehet, hogy pontosan tudják a mandarinok, hogy komcsik a fideszesek, azért ez a sok felesleges porhintés, sok csúsztatás. nem hinném ezt. l. simonok kölykei csak a pénzt szórják, "gazdálkodnak" ahogy csányi kölyke, ahogy orbán kölyke fog, ld meier dietmart, semmilyen értéket nem kapnak ezek otthonról.
a mandinerek, turul, ergé (novák nem tényező, elvtelen humanista jobb esetben is) ilyenek mint lola, csak nem merik elszólni magukat:
"miért nem nyilvánosak az ügynöklisták? nem akarom elhinni, hogy én végig kommunistákat szolgáltam, a szüleim kommunistákat szolgáltak"

bár ergé azért kiakadt azon, mikor orbán fényezte kínában az elmúlt 60 év közös sikereit, kádárostul, rákosistul.
ilyenkor jöhetne a másik elnök lemez: "talán kósa jobb elnök lenne" kósa is biztos vagyok benne, hogy vkinek a gyereke. olyan buta és olyan törtető tapló, látom rajta hogy komcsivér. kivakarták 2-3 generációnyira innen.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 16:43:46

@S=klogW: ezzel spec egyetértek.

@tevevanegypupu: úgy néz ki, amelyik arab országban monarchia működik, nincs különösebb probléma. Iszlám kultúrájú országban eddig legfeljebb csak a törökök voltak képesek működő köztársaságot létrehozni. Ehh, az a szabadkőműves Kemál pasa... :)

@Hepci: és melyik az a három hely szerinted? Tényleg, a Gold bisztró, amiről anno a Bűvszakin és saját blogján muskotály küvé értekezett nagyszerűeket, még működik?

tevevanegypupu 2013.03.24. 16:51:11

@tauglich:

Na szabadkomuvesek azert ott is vannak, nem fogja kitalalni milyen tanacsadok formajaban..De szerencsere a kiralysagokban erdekuk a nyugalom es a beke, mert az arab felkelok altalaban nem szoktak nezni, ha kitornek, hogy ki a szabad es ki a rabszolgakomuves..:)

2013.03.24. 16:54:21

@tesz-vesz: Ebben sok igazság van sajnos. De az, hogy a politikai elit úgynevezett jobb és baloldala (helyesebben: a nacionalista és internacionalista baloldal) tele van volt párttaggal vagy párttagok gyerekeivel, nos ez visszavezethető arra, hogy a történelmi magyar elitet (arisztokrácia, tőkés és nagypolgári réteg) a két diktatúra kiirtotta, kifosztotta, elüldözte, aki meg itt maradt, azt is megnyomorították és nem engedték érvényesülni.
Ugyan kikből állna ma a magyar politikai elit, ha "régi uralkodó osztály" már rég nincs? Illetve van, csak a leszármazottak külföldön élnek zömmel, aki meg itt van, az a nulláról kezdett mindent, semmiféle kárpótlást vagy segítséget nem kapott, az úgynevezettt jobboldali kormányoktól sem. A ma napig nem kaptak semmilyen kártérítést, még erkölcsit se, még az előnevüket sem használhatják, pedig attól, hogy valakinek bele lehetne írva a személyijébe, hogy gróf, az még nem fedualizmus.
Megjegyzem: Antall Jóska tkp. a "saját fajtáját", a saját "osztályát" is elárulta a nevetséges tragikomédiává fajult "kárpótlással".

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 17:15:21

@bbjnick: "Szerinted a Venesz azért jelent meg, mert a jelenlegi kormány a kádárista hagyományokat szeretné erősíteni?"

Természetesen nem. Nem is a napi ballibbant hiszti felől közelítem meg a kérdést, hanem simán balfaszság egy ilyen jellegű sorozatban kiadni a Veneszt. Megint csak az bizonyosodik be, amit Gyurgyák János mondott ama bizonyos interjúban, amit hónapokkal ezelőtt linkeltem neked: a kormány kiadta a kultúrát gebinbe, ahol viszont önjelölt, teljesítmény nélküli csoportok és személyek marakodnak azon a kevés pénzen, ami rendelkezésre áll. Ennek egyik, egyébként hangyafingnyi jelentőséggel bíró állomása a Venesz újrakiadása.

Kerényi meg bizonyára jó színházi szakember, de semmiféle keresnivalója nincs egy ilyen jelentőségű poszton.

"Azt hogy magyarázod, hogy azokban a posztkomm országokban, ahol nem volt venesz, ott is tarol a hawaiipizzás, mekis, fornettis sz*r?"

Úgy magyarázom, hogy messze nem tarol, legfeljebb jelen van és messze nem olyan mértékben, mint nálunk. Sőt a délszlávoknál még annyira sem. Mondjuk Csehországról nem tudok nyilatkozni, a tót haluskát meg aligha lehet elcseszni, ahogyan a román micset és a ciorba de burta-t sem. Az oroszok és a kaukázusi népek konyhája meg egészen frenetikus a mai napig. Persze silányság és átcseszés mindenhol van, nem csak a posztkommer országokban

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.24. 17:25:35

@tauglich:
a pacalleves, mint minden egyszerűen csodálatos dolog, bizony nagyon nehéz műfaj.

de eszembe juttatott egy szép posztot:

gozdom.blogspot.hu/2010/04/normal-0-21-microsoftinternetexplorer4.html

:)

2013.03.24. 17:28:24

@tauglich: Szinte minden szavával (egyetértek)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 17:40:27

@jose maria padilla: és az egyszerűségében elementáris dolgokat könnyen lapátra lehet tenni. Többek között ebben volt hatékony Venesz et. hathatós közreműködésével a kádári bendősovinizmus.

@Lion K: ennek őszintén örülök.

Alfőmérnök 2013.03.24. 17:54:30

Kenyér-ügyben egyet kell értenem ezzel a Magyarországon élő német faszival:
"A kenyér elvesztése - számomra ez a jelenség sokkal többet mutat, mint a sebesülés mértékét; számomra ez maga a vérző seb. Hogyan engedheti meg magának egy ország, hogy veszendőbe menjen a saját kenyere? Húsz éven át nem okozott számomra gondot, hogy a magyar kenyéráruk klasszikus kínálatában megtaláljam kedvenc péksüteményemet, amellyel elkezdődhetett a napom: az óriáskiflit. A külseje ropogós volt, a belseje illatos: kora reggel magával hozta a sütőkemence melegét, a gabona és az élesztő találkozásának édes titkát. Legjobban azt szerettem, amelyik sötétbarnára sült. Három évvel ezelőtt vette kezdetét a baj. A sarki élelmiszerüzlet másik péktől kezdett vásárolni, de kétszáz méterrel arrébb még volt egy tejbolt, ahol megtaláltam, amit megszoktam; csakhogy a boltot felszámolták, a kiflinek nyoma veszett. Kaptam egy ötletet, miszerint a hentesnél, hétszáz méterrel lejjebb a hegyen, még megvehetem a kedvencemet. A reggelim költségesebb lett, ennek fejében viszont végre sokkal jobb is. Négy hét óta azonban a hentes is másik pékségtől szerzi be az árut. Azt mondja, régi szállítója csődbe ment. Az új kenyér íze szerinte sem közelíti meg a régiét. Megint kaptam ötleteket, de a város másik végébe kellene utaznom, hogy megtaláljam azt a pékárut, amely korábban mindenütt kapható volt. Most mindenhol sütési kísérletek kiszámíthatatlan összevisszaságát találom, amelyek nevükben a magyar koronára, a svábokra, Bajorországra, Párizsra vagy éppenséggel Isztambulra hivatkoznak. Hetekig kaphatók, aztán megint nem. Hol keményre száradtak, hol meg gyanúsan puhák, mintha soha sem láttak volna kemencét, csak felfújták volna őket. Időnként az ízük is jó ezeknek a különlegességeknek, de sohasem annyira, mint a sváboknál, Bajorországban, Párizsban vagy Isztambulban. A kenyér ugyanúgy nem kedveli a helyváltoztatást, ahogyan a fák sem, s mindig rászorul azokra az emberekre, akik számára ott, helyben sütik - miként a fa is rászorul a talajra, amelyből kinő. A baguette-nek kizárólag Franciaországban van baguette-íze. A dicsőséges francia forradalom azonnal megismétlődne, ha a franciáktól elvennék a kenyerüket. Budapesttől viszont elvették a sajátját, s mindössze tanácstalan háziasszonyok vállrándítása és öregemberek lemondó panaszkodása utal időnként arra, hogy valami történt és történik. Így hal meg egy város."
epa.oszk.hu/00000/00003/00012/droste.htm

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 18:06:46

@Alfőmérnök: teljesen igaz!
Egyébként ez az eckermanos Droste?

Megjegyzem, vagy másfél évtizede eszem a solymári Ludwig péksüteményeit és szerintem stabil, jó minőséget képvisel, bár klasszik magyar fehérkenyeret nem csinál. Viszont ezt a sváb vonalat jól tolja. Pesten viszonylag jónak számit az egyébként Kecskeméten sütött lőkösházi parasztkenyér (pl. Fény utcán a tejesnél), illetve eleinte nem volt rossz a Lipóti háromkilós, ami ma már majdhogynem az ehetetlen kategóriába ment át. Budán a CBA üzletek egy részébe egy bizonyos László pékség szállítja a dolgait, a kifli és a zsemle meglepően jó, ha nagyon muszáj, még másnap is.

S=klogW 2013.03.24. 18:52:50

@ArmaGedeon: csak nem azt akarja mondani, hogy Józsue Mirjam maszatos, Glockson meg a pesztonkája, és épp ezért olyan otthonosak a témában?

Tehetetlen Dodó 2013.03.24. 19:34:04

@tevevanegypupu: Utánanéztem: a Húsételek a második kötet volt, az első az Előételek, az is '83-ban jelent meg először.

S=klogW 2013.03.24. 20:14:09

@Bell & Sebastian: azt ne mondja, hogy a végén alfi lesz a jófiú a jósdasztoriban :)

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 20:16:58

@tauglich:

"Nem csoda, hogy a rendszerváltást követően egyenes út vezetett a hawaiipizzás, mekis, majd fornettis világba."

Mi a baj a hawaii pizzával vagy a burgerekkel?

Alfőmérnök 2013.03.24. 20:42:36

@S=klogW: Mi van faszkalap, nem bírod ki, hogy ne olvassál? :)

tevevanegypupu 2013.03.24. 21:20:13

@Tehetetlen Dodó:

Nekem a 99 korites es fozelek nincs meg, a tobbi igen, ugyhogy elmegyek az antikvariumokba es utana nezek. Elvegre ez egy sorozat lenne es nem is kotelezo belole fozni, de olyan szepek.:)

S=klogW 2013.03.24. 21:27:50

@pocaklakó minimanó: nem tudom a gasztromakiknak pontosan mi a baja, de az biztos, hogy botrzasztóan egészségtelenek és fewltünésmentesen lehetnek silány minőségűek:

odafigyelt már a hamburgerre amit eszik? meg is rágja vagy csak nyeli? ha megrágja észreveszi a csombékos textúrát és előbukik a majonéz/ketchup mögül az ízetlenség

vagy próbálta már kihűlve elfogyasztani a hamburgerét?

arról már nem is bezsélve, hogy ki tudja mit darálnak bele, pár éve pl. a marha pajzsmirigyét is beledarálták. maga akar marhapajzsmirigyhormon-terápiában részesülni?

marko11 2013.03.24. 22:11:34

@tauglich: Aranycipó?
Bár pécsiek, ill. pécsváradiak, de most már van az Árkádban is (alsó szint).

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 23:02:13

@S=klogW:

"odafigyelt már a hamburgerre amit eszik? meg is rágja vagy csak nyeli? ha megrágja észreveszi a csombékos textúrát és előbukik a majonéz/ketchup mögül az ízetlenség"

Ja, hogy itt a gyorséttermi változatról van szó? Szólhattak volna. :)

"arról már nem is bezsélve, hogy ki tudja mit darálnak bele..."

Az enyémbe darált marhahús és marhafaggyú szok' kerülni. Ezeket pedig termelőtől vásároljuk.

S=klogW 2013.03.24. 23:20:30

@pocaklakó minimanó: "Ja, hogy itt a gyorséttermi változatról van szó?"

talán hagyományos népi étel, a vasárnapi családi ebéd elmaradhatatlan eleme a hamburger magyarországon?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 00:57:38

@tauglich: a Lipóti hálózat totál kamu.
A legtöbb pékárujuk minősége megegyezik a hipermarketek szaraival.

tevevanegypupu 2013.03.25. 05:47:13

A Lipotnal nem rossz a szilves es meggyeslepeny, meg a csokoladeba-kokuszba forgatott mezessuti. A fornettinel a kis sajtos es toportyuspogacsa de rogton megedve amig meleg es gyomoregest okoz, jo a negymagos szeletelt, mindenfele mesterseges biszbasszal tartositott csomgaolt kenyer a sparban..a feher zsemlyes es soskifli az borzalom a kadarihoz kepest szinte mindenhol, a kis krumplis bagett elmegy, a grahamkenyerszeruseg is..De jobb ha tisztaban van vele mindenki, hogy itthon ugy korulbelul minden pekaru hamisitott..fix, hogy egyik sem keszul abbol amibol kellene, illetve azokbol van a legkevesebb bennuk.:)

tevevanegypupu 2013.03.25. 05:54:13

Ja igen, es teljesen eltunt a vajaskifli,meg a kisbrios is, a magyar csokoladek borzalmasak lettek..nem is beszelve a pilotakekszrol, a csokiparanyrol meg a barackmagrol vagy diakcsemegerol..es a rumosmeggyrol. Most hirtelen csak ez jutott eszembe.Ugyhogy szidhatjak nyugodtan a venesz fele szakacskonyvet, meg hogy milyen hulyek akik ezt bevettek a nemzeti nemtudommibe, de az tuti, hogy Venesz elvtars (meg en is) meg ettunk igazi, hamisitatlan, magyarosch ennivalokat a szocialista szellem konyhajaban.:)

Alfőmérnök 2013.03.25. 07:58:14

@S=klogW: Mindenesetre Loxon úgy tűnik, hogy visszavonult, mióta részleteket közöltem a magánlevelezésünkből. :)

Alfőmérnök 2013.03.25. 08:00:58

@tevevanegypupu: És ha valaminek az íze emlékeztet arra, amilyennek lennie kéne, arra ráírják, hogy "retró". :)

gyalog.galopp 2013.03.25. 08:53:31

@tevevanegypupu:
Régebben láttam egy filmet a francia mezőgazdaságról szólt. A filmben kis és nagyüzemi gazdák nyilatkoztak.
A lényeg, a francia gabona már lassan takarmányozásra sem jó a kemikáliák miatt. A nagyüzemi termőföldek visszavonhatatlanul sivatagosodnak, műtrágya nélkül már a fű se nől bennük. A gabonából készült termék ízét alapvetően a műtrágyát előállító üzemek határozzák meg, amely kihat a takarmányozott állatok ízére is.

A francia sütőipar argentín, esetleg ausztrál búzát használ.

Marketing célból , óriási támogatás mellett meghagytak hagyományosan termelő kis és közepes üzemet is, de ez leginkább a felső kategóriás élelmiszereket érinti, lásd pl. bresse-i csirke.

A magyar mezőgazdaság ma takarányt termel az osztrák és német gazdák számára, akik vágott disznót küldenek vissza. Hogy milyen búzából van az a liszt , amit a boltban veszünk, a fene tudja. A sütőipar mindenféle kiegészítő lisztjavítók nélkül nem tudja használni. Talán a malom ipar tudna erről mesélni.
A "gazdák" a támogatási rendszer következtében takarmány termelésre álltak át, ha akarnának se tudnának állatot tenyészteni, mert a hiteleiket nem tudnák fizetni. Az EU tőlünk csak takarmányt vesz át, a hűtőházaik kipukkadásig tele vannak húsáruval.

Lehet szidni Veneszt, a TSZ rendszert, de ezek 50 év alatt nem okoztak olyan károkat, mint a rendszerváltás 20 év alatt.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.25. 09:24:43

@gyalog.galopp: Nana, a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság elkezdte a mához vezető pusztítási folyamatot, amia módszerváltás után még pusztítóbb fázisba lépett.
Az ŐSBŰN a kollektivizálás volt. Nyugaton is megtörtént, csak más módszerekkel. A vegyszeresítés meg ugyanolyanokkal.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.25. 09:24:43

@Alfőmérnök: hehe.. mivel környékbeli, nagyjából azonos boltokban vásároljuk a kenyeret. :)

@pocaklakó minimanó: szerintem itt senki nem gyalázta a burgereket.

@marko11: hát, akkor ezért nem ismerem.

@Hepci: eleinte a parasztkenyerüket és csakis azt vettem, aztán nagyon hamar zuhant a színvonal, most meg már franchise-ban nyomják az egész országban. Pffff

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.25. 09:29:23

@gyalog.galopp: "Lehet szidni Veneszt, a TSZ rendszert, de ezek 50 év alatt nem okoztak olyan károkat, mint a rendszerváltás 20 év alatt. "

Csatlakozom @ArmaGedeon: -hoz. A mai állapotok láttán illik nagyobb összefüggésekben gondolkodni és felismerni az ok-okozati összefüggéseket. A rendszerváltás után ugyanis nem történt más, mintsem hogy a egy totál gallyra tett és mind indentitásában, mind gazdasági potenciáljában padlóra tett ország brutális gyorsasággal kapta arcába a vadkapitalizmust. Innentől kezdve hibás a párás szemű félmúltba tekintés.

Kavics 2013.03.25. 09:32:35

@Doomhammer:
Akkor mégse én vagyok hülye??? semmit nem tudtam még ehetően megsütni a Jamie Oliver-ből!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.25. 09:52:05

@Kavics:
Mondok egy rosszabbat: ettem az ettermeben es az ott felszolgalt kajaval kapcsolatban is bizonytalan erzeseim vannak.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.25. 10:18:50

@tauglich: Nem pont ide jön, de most egy kicsit kéjes örömmel láthatjuk Titanicunk süllyedése közben (a fedélzetről láthatjuk...), milyen brutális gyorsasággal kapják arcukba a vadkapitalizmust pl. az orosz oligarchák Cipruson!!! :-)

Ezek a faszik magasabbra jutottak a globális vadkapitalizmus táplálékláncában, mint mi, de úgy tűnik, ők is elhitték, hogy a "pénz" nevű elektronikus jelek valódi vagyont jelentenek. És erre most jókora része elpárolog! Áramszünet van, vagy mi... :-)

gyalog.galopp 2013.03.25. 10:19:42

@ArmaGedeon:

Inkább úgy mondanám, a Tsz-ben is megvolt a tendencia, de megszűnésük után nagyon felgyorsult a folyamat. Indokolatlanul gyorsan, indokolatlanul sok ember veszítette el a megélhetését. Nem csak Mari néniről van szó, akinek elvették a háztájiját, sarokba dobta a kapáját, itt egy komplett iparág lett lehúzva, kutató intézetekkel, termelő és feldolgozó üzemekkel , szakemberekkel.

@tauglich:
Egyáltalán nem sírom vissza a Tsz-t, abban a formában már rég túlélte önmagát, fenntarthatatlan volt.
A Venesz féle menza kaját többnyire kerültem, inkább otthon ettem.
Most akkor te próbálj meg nagyobb összefüggésekben, rendszerben gondolkozni, hová vezet az a folyamat, amikor egy ország primitív takarmány és ipari növény termelésre áll be európa legjobb termőföldjein, a magas hozzáadott értéket képviselő képviselő élelmiszert pedig kintről hozza?

A nagyobb összefüggéshez hozzátartozik, ha nincs állattartás, nincs szerves trágya, csak kemikália, ez pedig visszafordíthatatlan folyamathoz vezet. Ennek a folyamatnak csak az egyik eleme az ízetlen élelmiszer.

Nincs párás szemű félmúltba tekintés, de én emlékszem arra, hogy aki annak idején lassítani próbált, óvatosságra intett, az elég gyorsan eltűnt a közéletből. Amit a pofánkba kaptunk az nem a vadkapitalizmus volt, hanem egy primitív, rövid távú, a nagy összefüggéseket teljesen mellőző gondolkozás volt, vagyis politika.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 10:25:24

@gyalog.galopp: "a sütőipar mindenféle kiegészítő lisztjavítók nélkül nem tudja felhasználni"

Biztos sokat romlott a liszt minősége, de a sütőiparé még többet. A Kádár idejében szokásos minőségű pékáru ma legfeljebb ínyencboltokban-eldugott pici sütödékben található meg manapság, már vidéken is. Illetve megfizethetetlen, ha be akarom árazni a budai hegyvidéken 1000 Ft körül kapható 60 dekás cipócskákat.

Érdekes módon mi otthon normális kenyeret tudunk sütni a szimpla bolti, 150 forintos lisztből (BL 55), adalékok és dagasztás nélkül. Annyira nem jó, mint a sznobpékségek és a legjobb éttermek kenyerei, de a bolti volumen 99,9999999999 százalékát simán veri.
Csak azt szeretném ezzel jelezni, hogy nem a liszt a fő akadálya a javulásnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 10:25:47

@tauglich:

"a kormány kiadta a kultúrát gebinbe, ahol viszont önjelölt, teljesítmény nélküli csoportok és személyek marakodnak azon a kevés pénzen, ami rendelkezésre áll" --- írod.

No, ha valamiben, akkor ebben soha nem volt közöttünk vita.:-) Ez köccse: a fenomenológiai feketelyuk mindent elnyel, miért pont a kultúrával ne tenné ezt?!(Ezt köznapibban úgy is le lehetne írni, hogy a vélt vagy valós napi politikai érdek fölülír mindent, de a fenomenológiai feketelyuk (szerintem) pontosabb és mélyebb leírása a jelenségnek, mivel átfogóbb és lényegibb.)

S, szerintem, abban sincs közöttünk vita, hogy mit óhajtanánk: felelős és értő kultúrpolitikát, felelős és értő kultúrpolitikus(ok) által! De úgy látszik, a hatalom, jelenleg, nem tartja ezt időszerűnek/nem tart erre igényt.

Ami pedig a Nemzeti Könyvtárat illeti: nagyon is koncepcionális történet ez/az! Nagyon is világos politikai logika szerint működik ez/az a történet.

Fentebb már írtam, ez a könyvsorozat "identitáserősítő" sorozat. A célja az, hogy elköteleződést erősítsen és (re)prezentáljon. A jelenlegi hatalom (így-úgy) híveinek nem adhatod a kezébe Széchenyi Önismeretét, Pázmány prédikációit vagy Kemény Zsigmond regényeit stb., mert nem tud(ná)nak velük mit kezdeni, de Jelky András kalandjaival vagy Venesz Magyaros konyhájával (talán) igen; s nem adhatsz a kezükbe praktikusan kezelhető kritikai kiadásokat, mert minek, hanem nagyméretű, világító piros borítójú köteteket, amelyeknek gerincén böhöm fehér betűkkel, messziről olvasható a cím, hogy a kötetek tulajdonosai fölrakhassák a polcra, egymás mellé, Tormayt és Karinthyt, az '56-os emlékkönyvet és a Magyar Húsvétot, az Eszterházy János-monográfiát és Kriza székely népmesgyűjteményét; hogy ha ránéznek, akkor tudhassák kik is ők és ha más ráéz, az is tudhassa (kik is ők).

(Pld.: Tegnap láttam a tévéhíradóban nyilatkozni egy helyettesállamtitkárhelyettes asszonyt, aki a vörösiszapos MAK RT.-vel kapcsolatos jogi-gazdasági helyzetről nyilatkozott: mögötte, a könyvespolcon, ott virítottak a Nemzeti Könyvtár nagy piros gerincei...)

És: nem tudom, tudod-e, hogy ez a fajta identitásépítés/erősítés a klebelsbergi kultpolnak is meghatározó része volt, tkp. anno ezzel nyitottak --- természetesen, a kornak megfelelően, összehasonlíthatatlanul magasabb szellemi színvonalon (de csak identitásépítés/erősítés volt az is!).

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.25. 10:27:29

@gyalog.galopp: Nincs vitánk abban, hogy a gengszterváltás egy bűnös folyamat volt, nem is csak rablás, hanem gyakran öncélú rombolás. Csakhogy a szocializmus ennek nem valami ellentéte, hanem korábbi kiadása.
A nagyüzemi mezőgazdaság mindenestől veszteséges volt, pénzügyileg és energetikailag is. Azért létezhetett, mert az olcsó szovjet importenergiából fenn lehetett tartani, ebből lehetett szubvencionálni. A kollektivizálás előtt a mezőgazdaság hasznot termelt és nettó energiatermelő volt. Még a szocialista rezsim se vette semmmi hazsnát az átszervezésnek, kizárólag ideológiai alapon egy kicsit csökkentette az ország gazdaságából kinyerhető hasznot. Durvább kiadásban Sztálin a holomodorral elpusztította a termelőerők egy jókora darabját (most nem éppen emberi kategóriában nézve, hisz egy ember halála tragédia, millióké statisztika), ahelyett hogy pl. az erőltetett iprafejlesztésbe terelte volna ezeket át. A nagy semmiért hullottak rakásra az egybeterelt jószágok és a jószáguktól megfosztott emberek milliói... Ez nem rablás, ez irracionális rombolás.
A TSZ-szervezés ez volt kicsit moderáltabb kiadásban.
Nyugaton egy picit még moderáltabban. Nem csak a vegyszeripar haszna mozgatta a folyamatokat ott sem, hanem egy öncélú modernizációs ideológia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 10:32:43

@tistedur:

Magának/neked is csak azt tudom mondani, amit @tauglich:-nak. ITT: @bbjnick:

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 10:40:57

@bbjnick: azt akarod mondani, hogy tahókban, tahók által nehézkes építeni a nemzeti kultúrát, így aztán marad Jelky András? :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 11:43:08

@Hepci:

Remélem, ennél azért valamivel többet mondtam:-)

tevevanegypupu 2013.03.25. 12:28:43

@gyalog.galopp:

Volt egy Gundel szakacskonyv is amit kiadtak, par tenyleg magyaros ennivalo volt benne az etterem adta ki, nagyon szep kis konyv, elkeszitheto etelekkel es azok ehetoek is. A Venszerol gozom sincs ki, de ha a magyar Konyhat o talalta ki, akkor jogos, hogy beveszik ebbe a sorozatba..nagyon jo kis karacsonyi sutireceptek voltak egy szamaban peldaul Csehak Judittol.:) Es tenyleg erdekes volt, korulbelul olyasmi mint az Ez a divat is volt Fenyo Janos divatfotoival. Tobbek kozott..Mar az ujsagok jo minosege es kiallitasa is megerdemli, hogy emlekezzunk rajuk.

A liszt - a mostani - kulonben olyan mint a finom cementpor vagy a homok..nem konnyu vele dolgozi, akarmilyen logo alatt is aruljak. Talan a buzadara a regi..:)

Jack Torrance 2013.03.25. 12:45:18

@bbjnick: pontos elemzés, sajnos.
Az a baj, hogy az identitás erősítése mellett a gondolkodás leépítése is a fő célok között van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 12:50:17

@bbjnick: mennyiségileg s árnyaltságban feltétlenül...

gyalog.galopp 2013.03.25. 13:23:25

@Hepci:

Egy pék ismerősöm mondta, hogy a malom a sütőipar számára fontos anyagokat, sikér, meg mitoménmiket kivesz a lisztből ezt külön, emelt áron árulja, nekik.
Ez az egyik ok, a másik, pedig a dömping árverseny. Egy kis pékség, egy átlag településen nem tud versenyezni az áruház láncokkal, meg a másik kis pékséggel, csak ha olcsó, tuningolt alapanyagot és költséghatékony technológiát használ.

Van egy kis pékség, amelyik a hagyományos kovászolt, vastag héjú kenyeret készíti és szállítja néhány boltba. Egy Coop üzlet felmondta a szerződést, mondván nem kell neki mert drága. A fülem hallatára tört ki a balhé, az üzletben. Több , idősebb vásárló egyértelműen értésére adta az üzletvezetőnek, ha kapják vissza kenyerüket, többet be sem teszik a lábukat az üzletbe. Másnap volt kenyér.

gyalog.galopp 2013.03.25. 13:33:44

@tevevanegypupu:

Néz én nem hinném, hogy egy nemzeti izé, könyvtárnak csupa felemelő pátoszos dolgokat kellene tükrözniük.
Le kell már arról szokni, hogy kb 50 évenként átirkáljuk a történelmet, és mindent a szemétbe dobunk, ami addig volt.
Nem hinném, hogy egy Venesz szakácskönyv létén, vagy nem létén múlna az ország felemelkedése. Aki így gondolja, ott nagy baj van, ha meg igaza van, akkor még nagyobb baj van. A Venesz szakácskönyv hű tükörképe egy adott korszaknak , sufni nyaralókkal, Trabantokkal és sok egyéb mással együtt, ne féljünk már tőle, nem harap.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 14:10:35

@Jack Torrance:

Kérdezhetek? Mennyivel nagyobb ellensége a jelenlegi hatalom csúf pragmatizmusa a gondolkodásnak, mint az elmúlt két évtized ideológiai terrorja --- de fordítva is kérdezhetném ---, mennyivel volt kisebb ellensége a gondolkodásnak az elmúlt két évtized ideológiai terrorja, mint a jelenlegi hatalom csúf pragmatizmusa?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 14:11:35

@Hepci:

A mennyiség itt minőségbe csap át. Remélem:-)

Jack Torrance 2013.03.25. 14:32:10

@bbjnick: az egyszerű válasz az lenne, hogy semennyire. De szerintem ennél azért bonyolultabb a helyzet. Bár te megnevezed, hogy melyiket minek tartod, szerintem a jelenlegi épp hogy nem "csúf pragmatizmus", hanem az elmúlt két évtizedénél sokkal terrorisztikusabb. Nem volt jó az sem, de ez a mostani durvább és agresszívebb, és nem csak kultúrában, hanem minden oldalról a tahóságot nyomja. Leértékeli a tudást, a tudományt, a hozzáértést és a kultúrát is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 16:26:28

@Jack Torrance:

Hát, szerintem az úgy van, hogy minden rendszernek vannak haszonélvezői és kárvallottjai. És vannak, akiket egy-egy rezsim (vagy akár rendszerváltás) érdemben nem (vagy nemigen) érint.

Akik kárvallottjai egy-egy váltásnak, bizonyára nagyon rosszul élik meg.

Végiggondoltam a saját helyzetemet és arra jutottam, hogy én az elmúlt 24 év valamennyi rendszer- és rezsimváltásának (mikor inkább, mikor kevésbé, de) effektív kárvallottja voltam:-) Ennek a mostaninak is. De ezt komolyan mondom.

Szóval, én nem látom most azt a rettenetes durvulását és agresszivitását a tahó hatalomnak, amiről te beszélsz, mert az előző(ek) sem kenegettek hájjal. (Például, a szoclib érában kétszer is veszítettem el állást egyértelműen ideológiai okok miatt.)

Úgyhogy...

tevevanegypupu 2013.03.25. 16:29:13

@gyalog.galopp:

A magam reszerol nagyon sok mindent megoriztem volna amit felelotlen gondtalansagukban kidobtak, azt hiven, hogy majd lesz helyette mas vagy uj. Olyan dolgokat is, amik a korszakra jellemzoek voltak es egyaltalan nem voltak rosszak, dehat koponyeg utan eso. Mindenesetre azt aki evekig nem volt itthon azt sokk-kent erte, hogy eltunt az orszag es lett helyette egy masik Csak az apparatus maradt, azok eltavolithatatlanok. .Az allam viszont nagyon sok ertekeset eldobott magatol, most szedegeti ossze a cserepeket es probalgatja osszeragasztani amit sikerul.

Jack Torrance 2013.03.25. 16:47:48

@bbjnick: ha már coming out, akkor bevallom, nekem az előző rezsim nagyjából indifferens volt (se hasznom, se károm nem származott belőlük), a mostani pedig - magas jövedelmű sokgyerekes lévén - kimondottan előny, ha pusztán anyagi szempontból nézzük. Viszont családom egyéb tagjait kimondottan hátrányosan érinti, nem anyagilag, hanem biztonság, munkahelyi környezet szempontjából.
De én alapvetően nem erre gondoltam, hanem az általános üzenetre, amit a mostani rendszer közvetít.
Mindent erőből, az ellenvéleményeket nem csak figyelmen kívül hagyják, de látványosan megbosszulják, ésatöbbi. De hát te ezt sokkal szebben elmondtad már.

Jack Torrance 2013.03.25. 16:49:05

@tevevanegypupu: "most szedegeti ossze a cserepeket es probalgatja osszeragasztani amit sikerul."

Bárcsak látnék ilyen törekvést, de nyoma sincs...

gyalog.galopp 2013.03.25. 16:51:14

@Jack Torrance:
Talán, ha levennéd a kötést a szemedről... :)

pocaklakó minimanó 2013.03.25. 19:03:08

@S=klogW:

"talán hagyományos népi étel, a vasárnapi családi ebéd elmaradhatatlan eleme a hamburger magyarországon?"

Ha meg ennyire rétegkaja, akkor miért aggódni miatta?

S=klogW 2013.03.25. 19:16:39

@pocaklakó minimanó: senki nem aggódott, inkább fintorgott

azt értem, hogy saját készítésű húspogácsával más a sztori, de azért még úgy is híján van ez a fajta étel - mind konkrét mind metafizikai létében - az esztétikumnak

pocaklakó minimanó 2013.03.25. 19:37:00

@S=klogW:

"de azért még úgy is híján van ez a fajta étel - mind konkrét mind metafizikai létében - az esztétikumnak"

Semmivel sem esztétikusabb egy margherita. Minden a készítéstől és a tálalástól függ.

Tehetetlen Dodó 2013.03.25. 20:38:51

@Hepci: Ezt aláírom. Hű nőm otthon süti a kenyeret, közönséges bolti lisztből, hol BL55-ből, hol BL80-ból, attól függően, hogy mit akar összekreatívkodni.
Az ügy egyetlen hátránya, hogy az egész családban már senki sem hajlandó a bolti szemetet elfogyasztani.

Tehetetlen Dodó 2013.03.25. 20:43:34

@bbjnick: Nincs ebben semmi újdonság: 50 éve a marxengels virított a káderek polcain, ma a nemzeti könyvsorozat. Egy dologban még hasonlítanak is: egyiket sem olvassák.

S=klogW 2013.03.25. 21:07:59

@Tehetetlen Dodó: "Az ügy egyetlen hátránya, hogy..." meg az energiafogyasztás

vagy van beltéri fatüzelésű kemencéjük amivel egyúttal be is fűtenek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 21:28:33

@gyalog.galopp: már ott deformálódott a hazai közgondolkodás, hogy egy kistermelő a hiperek áruival teszkógazdaságosságban akar versenyezni. Ez kb. olyan, mintha egy tudós nagyobbat akarna hazudni, mint egy politikus.
Egy átlagos településen egészen biztos lehet(ne) találni pár száz embert, aki hajlandó megfizetni 30% felárat a normális pékáruért, és ezzel eltartanak egy családi vállalkozást. Ebből persze nem lesz évente új Merdzsó, nem is fogják a papa f*szát szopni a közismert honi celebnők, de ennyi a mai sanyarú gazdasági környezetben talán még vállalható.

Tehetetlen Dodó 2013.03.25. 21:41:35

@S=klogW: Energiafogyasztás jelentéktelen 1800 watt nem egész egy órán keresztül + a keverőmotor fogyasztása.

S=klogW 2013.03.25. 21:41:52

@Hepci: ezért kell plasztikai sebésznek vagy ügyvédnek, brókernek menni pék helyett. egy fenomenális fellatio könnyen feledteti a silány kenyeret a konyhában, hacsak nem épp ott épp a kenyértartó mellett kapja le/be a ffiembert a celebnő :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.26. 06:02:18

Jó reggelt, jó szurkolást!

Ajánlom Vinkó József cikkét, mely azért némileg szellemesebben közelíti meg a veneszi univerzum lényegét, mint ama poszt, ami alatt kommentelünk.

"A szerző [Venesz József] gondolkodását jól tükrözi 1952-es felszólalása a Belkereskedelmi Minisztériumban. "A szocialista vendéglátóiparnak semmilyen közös vonása nincs a kapitalista állam élelmezési magánvállalataival - hirdeti. - A kapitalista vendéglátóipar fő feladata a lakosság egy vékony rétegének, az élősdi burzsoá rétegnek ellátása", ezzel szemben a szocialista vendéglátás fő szempontjai: "a dolgozók ellátásának szakadatlan javítása", "egészségének megvédése", "munkateljesítményének emelése.(...)a nyugati világ hiányosan táplálkozik, az élelmiszerek többségét nem ismeri". Aztán értekezik még "a magas kultúrájú szovjet vendéglátás" bevezetésének lehetőségeiről."

hetivalasz.hu/gasztronomia/tovabb-a-veneszi-uton-61416/

@gyalog.galopp: "A Venesz féle menza kaját többnyire kerültem, inkább otthon ettem."

A Venesz-féle gasztroterror nem a menzákon, hanem a Duna-parti szállodai éttermektől a debreceni Arany Bikán át a balatoni gebines világig és az útmenti csárdákig, meg az utolsó, meleg ételeket kínáló kocsmákig mindenhol jelen volt. Aztán mindez szépen, szívósan felszivárgott az otthoni étkezési kultúrába is.

A többire most nem reagálnék, nálam sokkal összeszedettebben megint csak @ArmaGedeon: fogalmazta meg a lényeget. :)

"Amit a pofánkba kaptunk az nem a vadkapitalizmus volt, hanem egy primitív, rövid távú, a nagy összefüggéseket teljesen mellőző gondolkozás volt, vagyis politika."

Már miért zárná ki a két fogalom (politika és gazdaság) egymást? Sőt. Amúgy meg politika volt a tsz világ is, igazi paternalista tervgazdálkodás, ami az évtizedek alatt egyértelműen vezetett a csődhöz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.26. 06:07:39

@tauglich: a paternalista tervgazdálkodás esetében természetesen a teljes kgst rendszerére gondolok.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.26. 09:19:25

@bbjnick: nem smúzolni akarok, de amit írsz, azzal most teljes mértékben és tételesen egyetértek és csak sűrün bólogatok itten.

Ezzel pedig különösen: "ez a fajta
identitásépítés/erősítés a klebelsbergi kultpolnak is meghatározó része volt, tkp. anno ezzel nyitottak --- természetesen, a kornak megfelelően, összehasonlíthatatlanul magasabb szellemi színvonalon"

Ez tényleg így van. Mind az oktatásban, mind az irodalmi életben, a képzőművészetben és az építészetben, vagy akár a sport területén olyan maradandó és máig érvényes produktumok, illetve eredmények jöttek létre, melyek jelentős része teljes mértékben vállalható. Persze volt hová visszanyúlni, volt miből építkezni, léteztek biztos alapok. És ezt azzal együtt mondom, hogy ízlésemmel és ha úgy tetszik, gondolkodásmódommal ama produktumok egy része nem minden esetben egyeztethető össze.

Aztán az megint egy másik kérdés, hogy a jelenlegi kultúrpolitika hivatkozási alapnak tekinti ezt az időszakot, ugyanakkor gyakran nyúl mellé és emel túlontúl magas polcra vitatható minőségű dolgokat.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.26. 09:22:08

@Alfőmérnök: a konzi csaj, aki a boltban mindig a Mancsot veszi le az újságos polcról? Együtt még nem láttam őket. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.26. 10:26:24

@tauglich:
"a nyugati világ hiányosan táplálkozik, az élelmiszerek többségét nem ismeri"."

Ez a problema a mai napig letezik. Azota csak annyi valtozott, hogy mi is merget eszunk.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2012/02/pedigre.html

Alfőmérnök 2013.03.26. 11:17:08

@tauglich: Szerintem csak azért vett Mancsot, mert el akarta olvasni, hogy mit ír a vili. ;)
( magyarnarancs.hu/harom_hollo )

Karcolt lendület 2013.03.26. 13:23:07

@Kavics:
Nekem úgy rémlik, nem lehetetlen Jamie Oliverből jót főzni - de már régen próbáltam. (Hozzáteszem, fordítási hiba egész biztos van a kiadott könyveiben: az eredetileg és némi tapasztalattal sok helyen értelemszerű római kömény helyett - angolul cumin - kömény szerepel - angolul caraway. A kettőnek csak a neve hasonló, de egész más ízvilághoz tartoznak...)

Gordon Ramsayban viszont biztos vagyok: az ő receptjei nagyon jók szoktak lenni, eddig csak baromi jókat főztem belőle.
Nem csoda, hogy szakemberektől többet várnék és egy átlag magyar étteremben vagy mondjuk egy balatoni strandon eléggé húzom a számat a legjobb Venesz-hagyományok alapján készült, az emberi fogyaszthatóság határán lévő szar ételeken. Vagy Almádiban, amikor ugyanabból a pangáziuszból készül a ponty-halászlé és a harcsapaprikás...

Wolff 2013.03.26. 16:43:23

@pelikán*: És téged ez tulajdonképpen nem is zavar, amíg elhiheted, hoy Orbán támogatása Széll Tamásnak, Lévai Anikó szerk. biz. tagsága nem arról szól, hogy szavaztok reményében lenyúlja valaki olyan sikerét, amihez neki aztán végképp semmi köze, hanem arról, hogy egyetért a magyar gazstronómia megújításával.

gyalog.galopp 2013.03.27. 06:13:36

@tauglich:

Amit leírtál, abban közöttünk nincs vita. Valahol még az elején azt írtam, " nem Venesz lekvár kavarta a nagymamát", Venesz egy rendszer igényt szolgált ki.

A KGST egy mini globalizáció volt, fejletlen gazdasági háttérrel, életképtelen ideológiával. Ráadásul pont fordítva akart működni, az ideológia akarta meghatározni a gazdaságot, ennek csupán egyik torzszülöttje Venesz szakácskönyve.

Saját tapasztalatból tudom milyen volt a 70-es, 80-as évek éttermi kultúrája, pocsék. De akkor is a múltam része.

Nem tudom milyen a szakácskönyv, de ha annyira rossz, akkor nagyon jó, mert hű képet ad egy rendszer ideológiáról, okulásul az utódoknak. Aki ért hozzá , tud belőle olvasni, aki meg nem az megeheti, amit főzött, azzal a kajával nem fogja visszacsinálni a Kádár rendszert.

pocaklakó minimanó 2013.03.27. 07:47:19

@Hepci:

"Egy átlagos településen egészen biztos lehet(ne) találni pár száz embert, aki hajlandó megfizetni 30% felárat a normális pékáruért, és ezzel eltartanak egy családi vállalkozást."

Az átlag mindig költség-, nem pedig minőségérzékeny volt. Ez most sincs másképpen. Sajnos.

pocaklakó minimanó 2013.03.27. 07:48:39

@tauglich:

"...a jelenlegi kultúrpolitika hivatkozási alapnak tekinti ezt az időszakot, ugyanakkor gyakran nyúl mellé és emel túlontúl magas polcra vitatható minőségű dolgokat."

Bármelyik mostani kultúrpolitika.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.27. 09:45:51

@Doomhammer: na ja, régi nagy kérdések ezek:

www.fastcocreate.com/multisite_files/cocreate/imagecache/slideshow-large/slides/slide-2-Campbells-soup.jpg

@Alfőmérnök: :D

@gyalog.galopp: én sem gondolom hogy különösebb vita lenne közöttünk. Ezzel együtt, amennyire ki tudom venni ennek a sorozatnak a szándékait, olyan elfeledett, vagy éppen évtizedekig indexen lévő (már nem jogdíjas?) munkák újrakiadásával foglalkozik, amellyel valamiféle vélt, vagy valós konzerv irodalmi és kulturális kánont igyekszik felállítani. Most éppen a förtelmesen rosszemlékű Veneszt emelték át ebbe a halmazba, nyilvánvalóan balfaszságból.

Felőlem egyébként akár ki is adhatják a Veneszt, de akkor azt egy olyan sorozat részeként, príma kritikai jegyzetekkel tegyék, amely a hamis és hazug retróérzés cáfolataként rávilágít a Kádár korszak rögvalóságára. Ezzel szemben a mostani kiadáshoz az általam egyébként igen tisztelt Szigethy Gábor írt kimondottan dícsérő szavakat. Érdemes elolvasni:

www.nemzetikonyvtar.hu/venesz-jozsef-magyaros-konyha

gyalog.galopp 2013.03.27. 10:55:09

Őőőő, igen ez a méltatás elég gáz, sőt több, mint gáz. Venesz nem mérföldkő, hanem buktató a magyar konyha történetében. Egy átlag falusi lagzi gazdasszonya hírből sem ismerte Veneszt, de akár 4-5 fogást a megfelelő szervírozással kirakott a nép elé.
Ki kell adni mellé egy Czifrayt, pl.
(Mellesleg azon töröm a fejem, hogy a padlásról előkotorom a gyereknek, Marx, Engels , Lenin műveit, De különösen a szocializmus politikai gazdaságtana, meg tudományos szocializmus, stb könyveket. :) )

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.27. 12:08:11

@tauglich:
röviden kifejtené, hogy mit tisztel a vizesnyolcas szigetin?

S=klogW 2013.03.27. 17:52:27

miért importálunk több lóhúst mint amennyit exportálunk?

miért az olaszoktól importálunk főleg, miközben ők maguk a legnagyobb importálók, főleg lengyelországból?

www.sankey-diagrams.com/intra-eu-horse-meat-trade/

www.sankey-diagrams.com/wp-content/gallery/e_gallery_202/horse-exports-eu-sankey-demo.png

2013.03.27. 23:37:46

@tauglich: Az nekem se kerek, Szigethy miért írt ilyen dicsérő szöveget. Ő pontosan tudhatja, mi volt a szocialista Kádár-étkezde, mi a "magyaros konyha", és ki volt Venesz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.28. 08:23:18

@gyalog.galopp: tegnap beugrottam egy Libri könyvesboltba, ahol egy jó és egy rossz élményben volt részem, kezdem az utóbbival. Kezembe vettem a Nemzeti Könyvtár egyes darabjait, de már messziről feltűnt a taszító színvilág. Aztán ott van a minősíthetetlen tipográfia és a silány papírminőség. Egyszóval mindaz az igénytelenség együtt van, ami miatt az ember nem szívesen vesz a kezébe könyvet, legyen a tartalma bármennyire is értékes. Ráadásul alacsony költségvetésből is lehet ízléses könyvet csinálni.

És akkor a jó élmény. Nemrég jelent meg először nyomtatásban Simai Kristóf felvidéki piarista szerzetes, drámaíró kéziratos szakácskönyve, mely a Czifrayhoz hasonlóan elég pontos rálátást ad a zsiradék, hagyma, fűszerpaprika szentháromság kialakulását megelőző időkre, így újabb képet kaphatunk arról, hogy mennyire változatos volt egykor a magyar konyha.

bookline.hu/product/home.action?id=107757&type=22&_v=Simai_Kristof_Simai_Kristof_szakacskonyve_Nemely_etkek_keszitesi_modja

@SontPent: szerintem simán balfékség, hozzánemértés, ilyenek. Szigethy szövegéből egyértelműen kiderül, hogy nem egy gasztromókus, nincs sok lövése a gasztronómiáról. Elvállalta, írt egy közhelyes szöveget, ennyi.

@jose maria padilla: a tiszteletnek főként személyes okai vannak, amit eme virtuális univerzumban nem fogok megosztani. :)

Steve the Great 2013.03.28. 08:59:31

Ugyan baromira kiesik ez a látókörből, de más posztot nem akarok szétoffolni. Kerényi mester gondoskodik a szórakoztatásunkról - avagy a NER és a jogkövetés:

index.hu/belfold/2013/03/28/kerenyi_imre_kalozkiadassal_gyozi_le_a_liberalis_kanont/

„Hallottam, hogy van valami gubanc, de úgy tudom, a jogok rendezés alatt vannak. A Nemzeti Könyvtárnak szándékában áll megoldani ezt az ügyet.”

pelikán* 2013.04.02. 10:23:27

@tauglich: pont most jutott eszembe, hogy ezt kihagytam a posztból, pedig megér egy-két karaktert: ezek a könyvek ócskák. Mondjuk mióta először meghallottam, hogy demokratások tolják az egész projektet, nem is számítottam másra. Az 1998 és 2002 közötti Millenniumi Könyvtárról is születtek kritikák, de mégis olyan figurák álltak mögötte, mint Domokos Mátyás vagy Gyurgyák János, ott azért jogos minőségi kivetnivaló nem nagyon lehetett.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.02. 11:57:22

@pelikán*: na, Pelikán, olvastál valamit ebből a könyvből?
Egyszer már kérdeztem...