Mélyen sérült szavak helyett
2010. február 03. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Mélyen sérült szavak helyett

Ha ennyi volt az élet

Megmelegszem kicsit ebben a versben,
ha már a szemetekben is tél van, hófúvás
és a fölburogatott asztalokon is jégcsap.
Jöttök-mentek, siettek, a forgóajtók
szűk rekeszében ott esetlenkedik
közöttetek a halál, de ti már őt se
veszitek észre, mint akik eladták
szembogarukat valamelyik balkáni piacon.

Volt idő, amikor még fázni is tudtunk
együtt. Mind a húsz körmünk
kint éjszakázott a hortobágyi hóban.
Forgott a felvevőgép, sötét berlinerkendők
bojtjai lobogtak a tanyák közt zúzmarásan
s háttal az éjszakának, zúzos tarkónkkal
tudtuk: mögöttünk ott a végtelenség.

Volt-nincs világ. A szívek azóta reumásak.
A bőr alatt mélyen sérült szavak és sérült
forradalmak hevernek temetetlenül –
S márcsak a kutyák zabálhatják föl őket.

Ha ennyi volt az élet, jó, hát belenyugszom.
De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás
fényébe kellett volna odaállnunk
egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal
csak úgy arrébb kullogtunk? Ki ráz meg minket
ezért? S kicsoda szakítja szét mellünkön
a színváltó, bécsi inget? Ülök, didergek,
próbálok átmelegedni a versben. Hiába. Sok kicsi űrt
hordok magamban, mintha várakozó sebek volnának
bennem. Várakozó és gyógyíthatatlan sebek.

  Ma nyolcvanéves Csoóri Sándor.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr981726902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2010.02.06. 10:38:48

@Grift:
Ja, hogy uresek maradtak a fiokok.Hat igen, ebbol is latszik, hogy a nagy egyenisegek nem onmaguknak irnak ugyebar.Csak az amator muveszek azok, akik a maguk dolgoznak. Ok talan az alkotasnak jobban orulnek mint a sikernek.

Az Istvan a kiraly elegge felreertett mu, Szorenyiek nyilatkoztak, hogy sok mindent egyaltalan nem ugy gondoltak, ahogy aztan az magyarazva lett. Az osszes musicaljuk valoban nemzeti giccs, ezert mozgat meg tomegeket. Illes zenekarkent Szorenyi-Brody jobbak voltak meg akkor is, ha szurmellenyben leptek fel.Kesobb azert Brodyrol kiderult, hogy nem is ugy gondolta..(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.06. 10:51:57

@tevevanegypupu:
nem. ebből az látszik, hogy minden megjelenhetett, csak egy kis kompromisszumképességet kívánt az alkotótól az appeli rezsim, aminek eleget is tettek. ez nem profizmus és amatőrség kérdése, hanem a gyengeségé, önimádaté.
nekem nem tudja nyerésre kihozni kádár-appel irodalmi és egyéb kutyáit. legyen az népi vagy urbánus. :)

de itten van magának egy friss művészportré:

gozdom.blogspot.com/2010/02/pablo-vadas.html

tevevanegypupu 2010.02.06. 11:15:17

@Grift:
Eszem agaban sincs meggyozni senkit, foleg nem akkor, mikor az en velemenyem is allandoan valtozik, sajnos a hangulatok befolyasolasa alatt allok. Neha maskepp latok reggel, aztan delutan es ejfel fele.Nem egy jellem vitatkozik itten magaval.

A nagymamam nagy, faragott diofa ebedloszekrenye jutott eszembe. Az egyik ajtaja mogott palinkas-konyakos-likoros uvegek sorakoztak (hazi fozesuek) es a nagypapam is ott orizte cigarettait,szivarokat..Visszahozhatatlan illata volt ennek a szekrenynek, de most Pablo Vadas meg a kismalnasi visszahoztak. Kosz szepen.(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.06. 11:20:11

@tevevanegypupu:
jellem az, csak olyan női féle. :))

de azért higgye el, így vagyunk ezzel a hangulat és vélemény váltásokkal mink is.

tewton 2010.02.06. 12:24:47

@Grift: de akkor gondoljon bele, az Internacionálénak miféle töltöttsége van... a megalázott szervezett munkásság éneke, a nemzetközi brigádok éneke, amit a háborúban énekeltek, a világ első tanácsköztársaságának a himnusza, minden elnyomott és szenvedő munkás-paraszt közös és egyetemes és nemzetfeletti himnusza ... :)

ehhez képest a székely himnusz egy partikulárus kis dolog.

tewton 2010.02.06. 12:27:34

@Téglagyári Megálló: belülről mindenki azt gondol, amit akar (és rózsaszín is). csak jobb, ha tudja magáról, hogy a gonosz külvilág a külalakja alapján esetleg holmi kategóriákba pakolja. ez már csak így van,

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.06. 20:34:07

@Grift: & @tewton: & @tevevanegypupu: & @Tündér_Lala: & @Téglagyári Megálló: & @tölgy:

Végigolvastam a kommenteket és Csutakaszürkeló blogger, konstruktivista és szürrealista művész és egyházfi örökbecsű sorai jutottak eszembe:

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

ü
bbjnick

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.06. 21:40:58

@Téglagyári Megálló: az ítéletemet enyhíti, hogy nagyon nem szeretem sem az operettet, sem a musicalt, sem a rock operát.

tewton 2010.02.06. 22:10:03

@bbjnick: hmmm. igaz, igaz...

@tölgy: bezzeg Wagner meséire beülne? :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.06. 22:19:49

@tölgy: "Az opera olyan színdarab, amely olyan bárgyú, hogy nem lehet eljátszani, csak elénekelni."

Na, ehhez képest van lejjebb a rockopera, azalatt az operett, még azalatt meg a musical.

Téglagyári Megálló 2010.02.07. 00:51:24

@bbjnick:

No és mi a véleménye az István, a királyról?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.07. 06:24:40

@Téglagyári Megálló:

"No és mi a véleménye az István, a királyról?"

Hát, az hogy olyan jobbféle popzene. Én mindig bajban voltam azzal a "rockoperával", de nem a zenéje miatt, hanem mert nem értettem, hogy miről szól. Sokáig azt hittem, hogy én vagyok az értetlen, mert nem tudom felfogni, hogy mit jelent az, hogy: "Veled, Uram, de nélküled", de aztán megtudtam, hogy a szerzők maguk sem tudják.

"Magyar Hírlap: Amikor a darabban István Istenhez fohászkodik, és azt mondja, hogy "Veled, Uram, de nélküled", az azt jelenti, hogy elfogadjuk az európai szövetséget, részévé válunk az európai közösségnek, de magyarként, megőrizve hagyományainkat?

Szörényi Levente: A mai napig is megkérdezik az utcán, hogy az idézett mondatot hogyan kell érteni. Ez egy nagyon mélyen hívő ember utolsó mondata, ugyanakkor, ha egy hívő ember szemszögéből nézzük ezt a mondatot, akkor semmi értelme nincs. Tehát olyan, hogy "veled, Uram, de nélküled", olyan nincs. Ezt nem lehet megmagyarázni. Egyértelmű, hogy a mondat politikai értelemben került a darab végére. Az akkori aktuálpolitikai helyzetben ez azt jelentette, hogy elfogadjuk Moszkva halálos ölelését, de azért hadd maradjunk önállók is egy kicsit a kultúránkban, az életmódunkban és minden egyébben.

Bródy János: Boldizsár Miklós, aki ezt a mondatot eredetileg leírta, sajnos már nincs közöttünk. Csak ő adhatna igazán autentikus magyarázatot arra, hogy hogyan értette. A mai napig is úgy érzem, hogy a darab alapvetően a nemzeti önrendelkezés vágya és az európai integráció eszméje között feszülő, már-már tragikus konfliktusról szól, és némi szomorúsággal állapítom meg, hogy ez a konfliktus végighúzódik a magyar történelmen, és sajnos a mai napig érezteti a hatását még a közállapotainkon is."

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=133700

Ellenben, lehet, hogy ezzel végképp elásom magam itt sokak szemében, de, én az Illést is és a Fonográfot is bírom:-D Jó, nemigen hallgatom itthon, de ha valahol meghallom, kedvtelve fülelek:-D Néhány nótát, még kamaszkoromból, gitározni is tudok:-)

És a Jankovics-féle Rege a csodaszarvasról c. rajzfilmet is szeretem, a zenéjét pedig kimondottan jónak tartom :-/

ü
bbjnick

Tündér_Lala 2010.02.07. 09:32:12

Sok embert tartok tehetségesnek (Pesszel pld.zseniális zenész), de Szörényi zenéje mindig a gyengém volt. Valószínűleg azért, mert amiből építkezik az a zenei anyanyelvünk alapjaiból való. Úgy érzem, hogy amit írt, helyettem írta.
Amikor először hallgattam, otthon nyugodt körülmények között az István a király-t bevallom, hogy ömlött a szememből a könny. Nem tudom megmagyarázni, mert nem sokszor fordul elő velem, de pld. Koppány lányának könyörgése a mai napig meghat és összeszorul tőle a szívem. Azért, mert nekem gyönyörű.
Populáris meg az ilyenféle baromságok engem soha nem érdekeltek. Szerintem az embernek engednie kell, hogy hassanak rá a művek, dalok, darabok és a jó alkotásoknak ez (néha nem rögtön, de) sikerül. A többi tudálékos marhaság.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 09:41:44

@Tündér_Lala:
nézze, vannak, lehetnek ilyen gyengéink. engem könnyekig meghat az a bugyuta film amiben a jamaikai bobosok a téli olimpiára mennek. még sem hiszem, hogy műremek. :)

Tündér_Lala 2010.02.07. 09:48:24

A populárisról jut eszembe a Kodály anekdóta :
Emma asszony Kodály felesége:

- Azért ezek a Kálmán és Lehár művek olyanok, mint egy kurva, mindenkinek oda adják magukat.

Az öreg hallgat.

- De Zoltán kérem, hát magához beszélek.

Kodály:

- Hát igen kedvesem, de micsoda gyönyörűségesen szép kurva .

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 09:55:02

@bbjnick: Ezt az interút olvastam én is, tualjdonképpen nem vitt közelebb az említett zárómondat értelmezéséhez, de szerintem nem is lényeges.
Én annak idején a második előadást láttam a Királydombon és annak idején nem ez volt az fontos. Hanem például az, hogy a publikum őrjöngött, amikor Feró azt ordította, hogy "nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul" és persze senki sem a katolikus egyházra gondolt és a latin nyelvre (W. mester valószínűleg még kiscsoportos volt).
Másnap már jöttek az építő jellegű kritikák, a KISZ gyorsan rátelepedett a sikerre és ők fabrikáltak belőle valamiféle Kádár-apoteózist, párhuzamba erőltetve az államalapító királyt a gennyes, hatalomvágyó kisstílű hazaárulóval.
(Zeneileg nem különösebben képzett ember lévén nem tudok mit kezdeni a műfaji besorolást illető vitákkal, nekem megfelel a megszokott "rockopera" elnevezés, bár kétségtelenül könnyebb műfaj, mint az igazi opera. De operettnek vagy musicalnak mégse nevezném, mert populárisabb zenéje ellenére megvan benne a drámai fejlődés és a zenei motívumrendszer - hát tekinthetjük akár valami modern magyar nemzeti "Gesamtkunstwerk"-nek is).

(P.S.. A legjobb magyar rockoperát amúgy meg szerintem Nagy Feró követte el. Nincs meg véletlenül valakinek digitális formában? Megköszönném.)

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 09:57:22

@Grift: Jó, jó, de az ember esendő.
Légy belátó: sokan vannak, akik néha Rejtőt meg Agatha Christie-t is olvasnak időnként, nem csak a magyar falangista kispróza remekeit.:o))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 10:01:37

@Tehetetlen Dodó:
azért egy bizonyos életkor után vállalhatatlan mindkét szerző! :)
különösen rejtőt vetem meg. persze a montipájtont is szívből utálom és a humortalanság totális jelének vélem, ha valaki szereti. a gyaloggaloppal engem agyon lehetne verni. a kocsmában szomszégdasztalnál ülő mérnök-informatikus kombó meg kívülről fújja. :)

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 10:05:33

@Grift: Szigorú vagy, de igazságtalan.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 10:06:46

@Tehetetlen Dodó:
inkább kissé elnéző hangulatban vagyok! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 10:33:51

@Grift: magát sem a humorérzékéért szeretik, ha egyáltalán.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 10:35:48

@Grift: a liberálbolseviki összeesküvés elnyelte a beírásomat, de nagyon nem volt hízelgő magára nézvést.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 10:45:08

@tölgy:
sejtettem ám, hogy komoly embereket is tökön tudok rúgni a montipájtonnal, a rejtőről már nem is beszélve! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 10:56:42

@Grift: félre ne értsen. Nem haragszom én. A humor kegyelmi ajándék. Magának nem jutott, ezzel veri az Isten.
Van, aki vak; van, aki süket.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 10:59:26

@tölgy:
ne fájjon ennyire, drága tölgyem. megfigyeltem, ha valakinek a kebelbéli humorforrássait bántják, az olyan, mintha a gyerekét vernék a szeme láttára. legalább maga emelkedjen ezen felül! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 11:05:34

@Grift: maga engem félreért. Én vagyok a humorforrás. De értékelem a MP próbálkozásait.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:08:03

@tölgy:
nem. ez kizárt. aki a gyaloggaloppot szereti, azt azért teszi, mert nincs forrása. kellemetlen dolog, de így van. és ne szomorkodjék emiatt. maga legalább nem buta. az is valami. :)

tevevanegypupu 2010.02.07. 11:09:15

Az Istvan a kiraly abban az idoben amikor bemutattak meglepo volt, oszinten szolva kicsit csodalkoztam is, hogy bemutathatjak, mert tenyleg sokertelmu volt, bar bizonyara korantsem annyira, mint az szerettek volna hinni. Nem lattam, az elso alkalommal mikor vegigneztem mar teljesen mas szereposztasban jatszottak, talan ket eve volt. Addigra mar kicsit lefutott, elcsepeltek.. A szamokat persze ismertem, egy idoben doszt azt kertek es jatszottak mindenhol, a nagyerdemu Duna teve remseges sziv kuldi szivnek szivesen delelotti musoraiban is.
Ami viszont az operetteket illeti, vannak olyan dallamok - es dalszovegek is! - amiket nagyon kedvelek es mint a kemenysepro gyerekek, sokszor futyulom vagy eneklem en is munka kozben..Mindenfele kis dalt es melodiat.
Edzi az izmot es jokedvet ad.

tevevanegypupu 2010.02.07. 11:11:57

@Grift:
Nam tudom van-e noi jellem meg ferfi jellem. A jellemtelensegek mindenesetre mindket nemnel elegge egyformak, nem talalja?(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:13:39

@tevevanegypupu:

érdekes én a horst wessel lied -et meg a dallamára készült camisa azult, az ericát, meg a giovinezzát, meg a cara al solt és ilyeneket szoktam énekelni. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:16:45

@tevevanegypupu:
de találom, hiszen a nő is ember, bár nagyapám arra tanított, hogy a nőnek nincs lelke csak párája, de én ezt nem osztom ám, szóval a női jellem az annyiban más, hogy sokkal gonoszabb a férfinál. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 11:18:21

@Grift: igazán kedves, bár megtehetném, de nem tudom viszonozni a kedves szavait.

A humornak nincs forrása, a látásnak sem forrása az, amit látok. A humor a tudatomban keletkezik és ott is a határa.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:21:00

@tölgy:
akkor a tudata a forrása. most direkt butát csinál, hogy megcáfoljon? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:23:38

@tölgy:
egyébként tudja mennyi zabálnivalóan aranyos ahogy itten dúl-fúl, mert leszóltam a maga montipájtonját? hát tudja meg, nagyon! :)

tewton 2010.02.07. 11:31:49

@Grift: bah, pont a montypythont szólja le? mert a kockafejek a kocsmából bemagolták és ez az egyetlen tréfarépa minden mókakészletük? :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 11:32:21

@Grift: ne reménykedjen. Edzett vagyok. Egy átlagos januári napon 20-30 debilt kellett végighallgatnom, akiket még arra sem lehet rávezetni, hogy belássák saját korlátaikat.

Egy vaknak hogyan magyarázhatnám el a narancssárgát?

tewton 2010.02.07. 11:33:43

@Grift: "agyapám arra tanított, hogy a nőnek nincs lelke csak párája, de én ezt nem osztom ám"

vajon ezt a párát olyan krúdys-csáthos-bovarynés-zihálós módon értette az öreg? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:34:50

@tölgy:
na, ha tovább mérgeskedik, már nem lesz aranyos ám, csak nevetséges. ne mondja, hogy nem szóltam időben. :)

tewton 2010.02.07. 11:35:50

@tölgy: ilyenkor kérje meg a titkárnőt, főzzön kávét, esetleg hallgatás közben hanyagul nyissa ki az ablakot és cigarettázzon. ha közben kibámul az ablakon, kevésbé fárasztó a dolog. teszteltem :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:37:34

@tewton:
tudtam, hogy aztat leszólni, felér egy vaktában a tömegbe vágott tojásgránáttal. és lám. tudja, untam a tegnapi bulizók másnapos nyammogásait. sokkal érdekesebb, ha tölgy szikrázik. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:38:26

@tewton:
nem, kutyásan. ...a burkus kilehelte a páráját... :)

Téglagyári Megálló 2010.02.07. 11:45:59

@tölgy:

"még arra sem"

Nos, saját korlátaink belátása --- az csak a legokosabbaknak adatik meg.

tewton 2010.02.07. 11:50:03

@Grift: pfff.
A MP-nak is megvan a maga helye.
mint mindennek.
számos Hungária-számot tudok fejből, meg kuplét, meg operettrészletet, de tudni kell, melyiket mire kell használni. ítélkezni meg felesleges izé.

Nyilván a PalyaBea-szabásúak meg az élethiányos balkánfanatikos kismajmok soha nem fogják értékelni-énekelni a nád a házam tetejét. egy ihletettebb pillanatban azonban felszabadító erővel tud hatni ez az interaktiv dal. És akkor még a cigányzenéről nem is szóltunk.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 11:53:23

@tewton:
tessék, most meg komolyan vesz. nem kéne. :)
én csak annyit jeleztem, hogy az én álomállamberendezkedésemben a rejtő, meg a montipájton illegális lenne. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.07. 11:54:47

@tewton: ablak kinyitás, kibámulás nagyon megy, csak nem cigizek. De ha így megy, akkor rá fogok szokni valami magas THC tartalmú anyagra.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.07. 12:18:26

@tewton: Miért, amikor valaki azzal próbál villogni, hogy betéve tudja a spontán abszurdhumor szentséges kánonját, az nem vicces? Szerintem nagyon. :)

Nyúlon túli üdvözlettel, sat., sat.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.07. 12:20:38

@Grift: Én Vonnegutot tiltanám be, de nagyon.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 12:29:00

@elGabor:
óh, ha én a teljes irodalmi entartete kunst listámat itten nyilvánosságra hoznám, szamárfül elájulna! :)

Alfőmérnök 2010.02.07. 12:43:06

Érdekes kis klikkek kezdenek kialakuli a Monty Python-Istvánakirály tengely mentén.

Leskelődő 2010.02.07. 13:11:36

@tölgy: @Grift: @Tehetetlen Dodó: Hozzászólásaikkal bearanyozták a napomat! Köszi :)

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 13:16:00

@tevevanegypupu: "Edzi az izmot es jokedvet ad"
Ez speciel nem operett...:o)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 13:17:34

@Leskelődő:
éreztem én hogy nem hiába hordok össze ennyi sületlenséget! :)

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 13:18:18

@Grift: Meg a Commanadante Che Guevarát, mi??

tevevanegypupu 2010.02.07. 13:34:53

@Tehetetlen Dodó:
De nem am! Ez folseges elet ez ferfihez illik!((:

@Grift:
Hat a Giovinezzat es az Ericat magatol ertetodik, viszont vannak nagyon szep szovjet meg magyar munkasmozgalmi notak is amiket ugyszinten..
Az Internacionale sem rossz tulajdonkeppen, ha onmagaban nezzuk csak dallamkent, jol lehet ra krumplit pucolni. A Guantanamerat viszont utalom, ki lehetne vele kergetni a vilagbol.
Ami a noi lelket illeti..neveloapam szokta mondani, ha valakinek lanya szuletett, hogy "nem gyerek csak lany.."

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 13:49:42

@tevevanegypupu:
ezek a munkásmozgalmiak nem jönnek be, sajnos. viszont reggelente az uszodában meg irredenta dalokat szoktam énekelni a zuhany alatt, horthy miklós katonája vagyok, lesz, lesz, lesz, stb. tudja egy csomó komcsi meg kajmán jár oda. látom, hogy nem szeretik ezeket a dalokat. :))

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 13:54:23

@Grift: A mi lakásunkba egy ávós családját költöztették be társbérlőnek néhány évre, talán 62-ben szabadultunk meg tőlük.
Addig minden reggel teljes hangerővel nyomatták a rádiót, amikor a "Munkásőrnek egy baja" meg a "Hej, te puska" ment az Acálhang dalárda előadásában.

tewton 2010.02.07. 13:59:04

@Grift: énekel? az minősített eset :)
elég lenne csak fütyülnie :)

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 14:06:02

@tevevanegypupu: Tudtam, hogy vannak itt titkos HBB rajongók! :o)))

Leskelődő 2010.02.07. 14:08:51

Szüleim orvos barátai nem egyszer emlegették, hogy az ötvenes évek elején a sebészek bemosakodva, talpig gumikesztyűben a műtét első aktusaként a sződd a selymet elvtársat énekelték.
Máig nem tudom igaz-e :)
De ha jól meggondolom, úgy lett volna rendjén, ha a beteg már ettől gyógyultan felpattan.

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 14:12:58

@Leskelődő: erről jut eszembe, Jaruzelski idején úgy szólt a vicc:
- Mit énekelnek a lengyel elvtársak?
- Lődd a Szejmet, elvtárs!

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 14:16:29

@Leskelődő: "a műtét első aktusaként a sződd a selymet elvtársat énekelték.
Máig nem tudom igaz-e :)"

Ugyan, ez erős túlzás,nem kellett mindig ezt énekelni.
Lehetett a "Fel, vörösök"-et meg "Vörös Csepel"-t is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 14:16:46

@tewton:
fütyülni? majd a menetoszlopot fütyültetem, ha eljön az idő! :)

Leskelődő 2010.02.07. 14:17:56

@Tehetetlen Dodó:

:o)

Én csak ezt a könnyedebb változatot ismertem:
"zőőőőd a segged elvtárs, selyemből a popód".

Leskelődő 2010.02.07. 14:20:49

@Tehetetlen Dodó:
Értem :)
Nyilván az eset súlyosságától függött, mikor melyiket zengték szegények.

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 14:26:24

@Leskelődő: Menthetetlen esetben a "Bécsi Munkás Gyászinduló" volt célszerű.

Leskelődő 2010.02.07. 14:45:08

@Tehetetlen Dodó:
Az bizony meglehet. A betegnek nyilván vigaszára szolgált, mikor "harsant a jel: Hogy rabságnak vége és a szabadság közel!"

tevevanegypupu 2010.02.07. 20:11:30

@Grift:
Az egyik osregi rokon tisztviselo volt Budapesten a rendorsegen a kommun leverese utan. Elotte is, de a dicso 133 napra szabadsagoltak. Nem vett reszt semmifele megtorlasban, nem a pofozkodos reszleghez tartozott, papirokkal vacakolt allandoan. Nyilvan eleg monoton lehetett
a munka, mert kozben szokott futyoreszni is.Szorakozott ember volt, mi sem bizonyitja jobban, hogy egyik nap arra lesz figyelmes, hogy a felettese es a kollegak rendkivul zord pofaval allnak az ajtoban es szuros szemmel figyelik.Nem tudta mire velni a dolgot, es addig nem is ertette mi a baj, mig a fonok nem kozolte vele, hogy az Internacionalet futyoreszi mar egy ideje. Iszonyu botrany lett belole - kepzelheti a komisszarok tenykedese utan mennyire rajongtak a rendorsegen az ilyen notakert - de mivel lattak rajta, hogy valoban csak hulye, es nem beepitett kommunista ugynok, meg a rokonsagot is figyelembe vettek, igy vegulis napirendre tertek a dolog felett.De azert par honap mulva jobbnak latta, ha elmegy a rendorsegtol varoshazi tisztviselonek.

tewton 2010.02.07. 20:42:09

@tevevanegypupu: milyen jó kis tízperces kisfilmet lehetne ebből rendezni egy jancsómentes filmszemlére :)

tewton 2010.02.07. 21:01:45

@Tehetetlen Dodó: idő kérdése

(elhatárolódom)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.07. 21:19:09

@tevevanegypupu: micsoda történet! de szívesen ellopnám! :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.07. 21:26:53

@Tehetetlen Dodó: Ha rosszmájú akarok lenni: pár év kérdése, és lesz.

tevevanegypupu 2010.02.07. 22:25:16

@tewton:
jancsomentes? olyan mar sohasemnem lesz..

@Grift:
malnasi viheti, nem banom.(:

Alfőmérnök 2010.02.07. 22:39:48

@tevevanegypupu: De lesz. Már volt is. 92 és 98 között például egyetlen nagyjátékfilmet sem rendezett.
www.imdb.com/name/nm0417352/

Csak azt nem értem, hogy 98 és 2002 között (a fasiszta orbánkormány idején) hogy rendezhetett 3 (azaz három) nagyjátékfilmet? Hogy a faszba csúszott át ez a három film egy fasiszta rezsim cenzúráján?

tewton 2010.02.07. 22:46:58

@Alfőmérnök: a fasiszták képmutatók, így.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 08:21:59

@Alfőmérnök:
mert várhegyi mindennél jobban szerette volna, ha elismerik a liberálisok emberi lényként. a sok szarházi tehetségtelen libsi rendezőféregnek kiszórt pénzt pedig a kedvezményezettek a dzsodzs cukor gúnynévvel hálálták meg.:))
aztán még színezi a történetet, hogy prőhle, bar okos, liberális, és baán, bár okos, szintén liberális. ez utóbbit emlegetik mán szőcs helyett egyébként. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.08. 09:50:26

@Grift: a fidox kultúrpolitikusai körbeudvarolták a libsiket. Az volt a szöveg, hogy átcsábítják őket mogyival.
De inkább az derült ki, hogy a fidox kultur- és oktatáspolitikusai azért kerütek ide, mert a szadeszben már nem volt hely, és nem vágynak semmire sem jobban, minthogy a ballib hálózat befogadja őket.
Nem fogadták be a kiscsákókat így sem.

Így hirtelen jobbos vagy konzervatív kultúr- s oktatáspolitikust a mai fidoxból sem nagyon tudnék mondani. Töketlenkedés lesz, néha csapkodás, a csókosoknak osztogatás.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 09:56:56

@tölgy:
hát, pont erről beszéltem. sajnos ez így van. szőcs talán? talán nem véletlenül ejtenék, akik.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.08. 10:01:46

@Grift: én nem ismerem, de az alanyi költőkből elegem van. Hallottam előadni, borzalom.
És a híre szerint kissé enyves...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 10:08:14

@tölgy:
igen, agykutatók, autista wagner rajongók, alanyi költők. viszont nem sok múlik egy miniszteren, talán csak az irányt jelzi a hatalom a személyével.
baán tökéletes lenne, közigazgatást vágja, eszes, csak kéne mellé egy komisszár aki megfékezi benne a lappangó libsit. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.08. 10:12:10

@Grift: ha gondolja, írunk egy mandíner-petíciót Ön mellett.
Bár a hírek szerint nem lesz külön kultusz tárca.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 10:15:03

@tölgy: remélem nem miniszterként gondolna rám? alanyiak után egy hülye? maga országrontó!
komisszár! az nekem való! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.08. 10:16:59

@Grift: hüjje. Az én leszek.

Komisszárként remélem nem akar tizedelni, inkább harmadoljon vagy felezzen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.08. 10:18:10

@Grift: & @tölgy:

Ha lúd, legyen kövér! Én Barsi Balázst javasolnám! Nem liberális és van pedagógiai gyakorlata is:-) Vagy egy ferences már túl balos?

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 10:23:23

@tölgy:
tizedelés? az hatékonytalan! a felezés mán közelít. ej, ha vezényelhetném a poroszlói tiszaparton az osztagot, mint nagy elődöm, lukácsgyörgy! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 10:24:18

@bbjnick:
ferences? inkvizíciót csinyáni? kevés lesz az! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.08. 10:32:13

@Grift: & @tölgy:

Esetleg egy pálos, hogy a rad.jobbnak is kedvében járjunk?:-)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 10:34:09

@bbjnick:
pálos jó lesz, az szittyásos is! :)

tevevanegypupu 2010.02.08. 13:35:02

@Grift:
Annak idejen a bennfentesek szerint Orban - meg mikor felkerult a fovarosba - nagyon szeretett volna beletartozni a jo, langymeleg es bennfentes-zsido-liberalis-szocialista tarsasagba (szocialista ugy, hogy akkor meg talan valoban nehanyan azok voltak). Viszont a fovaros-videk ellentet mindig es akkor is annyira eles volt, hogy egyszeruen csak ideig-oraig sikerult, addig, amig hasznalni tudtak a videkiek kozul azokat, akikben lattak valami fantaziat. Aztan a rendszervaltasnal azonnal megjelent megint ez a kulonbseg, a videkieket szepen kiutaltak, a hulye videkiek viszont majd meghaltak a vagytol, hogy maradhassanak a langymelegben. Igy aztan nyilvan kedveztek nekik, csak eppen azokat is felkaroltak, akiket kar volt..peldaul Jancsot. Ha azt hittek szegenykek, hogy ezert halasak lesznek nekik, nagyon tevedtek..Ezek az emberek ugy erzik, hogy nekik JAR ez, es oruljon mindenki, hogy adhatja..es aztan tunjon el a francba. Eleinte talan finomabban ereztettek, de amikor Orban kormanyra kerult, aztan hogy az szdsz es mszp kezdett lecsuszni, na attol kezdve olyan gyuloletkampany folyik minden teren..Eppen maganak nem kell bemutatni.((:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 13:56:20

@tevevanegypupu:
ez, vázlatosan, így történt.
nincs más, le kell váltani a pesti elitet. igen, "úgy" értem a pestit. :)

tevevanegypupu 2010.02.08. 14:21:37

@Grift:

Csak az indokgyanakvokat, dehat ugysem lehet. Kulonben sajnos nagyon sokan vannak akik viszont tenyleg jok, kar ertuk.(:
süti beállítások módosítása