Két évvel és egy nappal az egyszeri hír megírása és közlése, s kerek egy évvel az eljárás megindulása után lezárult a nyomozás, ami Papcsák Ferenc zuglói fideszes polgármester feljelentése nyomán indult. A nyomozás nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult – de a minap beérkezett rendőrségi határozat szerint megszűnt, mivel nem történt bűncselekmény.

Nem kell nagy szavakat használni, ez nem a demokrácia győzelme a fidesznyik önkénnyel szemben; csak a józan észé és a realitásé a valóságot kicsavarni szándékozó, a kényelmetlen tényeket perlekedéssel palástolni akaró politikusi úrhatnámság fölött. Mivel a vitatott hírt én írtam anno, így engem vettek elő a feljelentés alapján, így talán én lehetek az első jobboldali újságíró, akit a Nemzeti Együttműködés Rendszerében rabosítottak.

2011. február 21-én 16 óra 40 perckor aktuális hírszerkesztőként írtam egy aznapi közéleti eseményről. Egy zuglói LMP-s képviselő a kerületi önkormányzat közpénzekkel kapcsolatos ügyeit firtatta blogjának azóta törölt bejegyzésében. Mit firtatta: tényszerűen felsorolta, ki és milyen címen kapott tanácsadásért százezreket, összességében milliókat a kerületi önkormányzattól, s hogy ezen tanácsadók egy része bizony szoros családi kapcsolatban áll (korábbi) önkormányzati képviselőkkel. A hírről többen is beszámoltak, mi is a hvg.hu nyomán figyeltünk fel rá.

A zuglói polgármester nem sokat teketóriázott: feljelentései nyomán nyomozás indult azon orgánumok ellen, amelyek valamilyen formában közölték a hírt. Minket is elért az érzékeny kerületvezető haragja, mert szerinte a becsületét csorbító, valamint közmegbízatásának teljesítésével kapcsolatban becsületét sértő kifejezéseket tartalmazó cikk jelent meg a Mandineren. Igaz, mi csak egy egyszerű hírt írtunk meg, egy LMP-s politikus nyilvános adatokon alapuló közlése nyomán.

A bibi ott volt, hogy a polgármester egyáltalán nem vonta kétségbe a közpénzek hírben szereplő mozgásának tényét, csak egy mondat fájt neki: „A Papcsák Ferenc vezette önkormányzat tanácsadásokért mintegy 80 millió forintot fizet ki, többek között rokonoknak”; mintha ez a mondat azt jelentené, hogy Papcsák saját rokonainak lennének kifizetve a milliók. Pedig ez csak a magyar nyelvtan megerőszakolásával értelmezhető így, s a rövidke hír következő mondataiból ki is derül, hogy kinek milyen rokonairól van szó. Ebből a kitekerten értelmezni szándékozott mondatból lett aztán egy kerek évig tartó büntetőügy.

Mivel én szerkesztettem és publikáltam a hírt, a nyomozás során hamarosan gyanúsítottá léptem elő, és rabosítottak: a tíz ujjam és a két tenyerem lenyomatát dokumentálták, három nézetből lefotóztak egy fal előtt a rendőrségen.

A rövidke kihallgatás és vallomástétel után tűkön ülve vártuk, mik lesznek a további fejlemények, de aztán csak nem történt semmi. Mintegy fél év után, szeptemberben újabb két hónappal meghosszabbították a nyomozást, majd novemberben újabb két hónap haladékot adott magának a nyomozó hatóság – bár ezt már magunk sem értettük, mit kell ezen a fél mondaton és annak értelmezésén hónapokig ülni. Közben a többi lap ellen indult eljárások sorra megszűntek. Végül aztán mi is megkaptuk a verdiktet: bűncselekmény nem történt, a nyomozás megszűnik. Köszönet Bodrogi Beának és Kárpáti Józsefnek, a CivilMédia ügyvédeinek a védelemért.

Ez volt a történet, vonjuk le a tanulságokat.

Az első legyen személyes: egy teljesen normális, alapvetően konzervatív és keresztény középosztálybeli családban nőttem fel, olyan szellemben, melynek hatására még egy darab csokit sem loptam el soha egy kisboltból, nem hogy olyan helyzetekbe kerültem volna, hogy büntetőügyek gyanúsítottja legyek. Most ez történt, viszont minden értem aggódót, esetleg kárörvendő kritikust megnyugtatok: bár a becsületemre legalább annyira érzékeny vagyok, mint Papcsák polgármester; de az ügy annyira, szürreálisan értelmetlen volt, hogy egy pillanatig nem volt álmatlan éjszakám vagy ideges napom miatta. Az egészet egy érdekes, egzotikus kirándulásnak fogtam fel egy párhuzamos valóságba, amelyben valamiért túlérzékeny, túlkompenzáló B-kategóriás politikusok büntetőügyekkel próbálják befolyásolni a nyilvánosságot. Aggódás helyett egy érdeklődő újságíró kíváncsiságával vártam, hogy mi lesz az értelmetlenül elhúzódó ügy vége. Ez lett.

A második tanulság legyen a nyilvánosságé: normális az, hogy a szokásos napi közéleti adok-kapok során (melyben a különböző oldali politikusok az ellenfeleiket hol túlzásokba esve, hol nagyon is megalapozott módon minősítik, támadják, kritizálják), végső soron az ő kijelentéseiket hírszerűen közvetítő médiumokon csattan az ostor? Számoljon vagy ne számoljon be a sajtó az országos vagy helyi sajtótájékoztatókról, a politikusok egymás közötti szájkaratéjáról? Nem lehet minden politikusi kijelentés mellé oknyomozó újságírót állítani. Idézzük csak fel itt, hogy a Jobbik vs Semjén ügyben jelen állás szerint már csak – a miniszterelnök-helyettes nyilvánosan elhangzó szavait az MTI híre alapján közlő – Mandiner ellen tartja fenn kártérítési igényét a radikális párt; miközben az már jogerőssé vált, hogy a KDNP-s politikusnak nem kell kártérítést fizetnie a Jobbik számára.

A harmadik tanulság legyen a jogé. Civilmédiás ügyvédünk, Bodrogi Bea így fogalmaz: „Az ügynek számomra két fontos üzenete van. Egyrészt a nyomozás megszüntetése ismételten, felhívja a figyelmet arra, hogy a politikusoknak, mint közszereplőnek a tevékenységükkel kapcsolatosan megfogalmazott kritikát, bíráló megjegyzéseket tágabb tűréshatárral kell elviselniük. Ha mindezzel a közszereplők, illetve a közhatalmat gyakorlók tisztában lennének, jóval kevesebb ügyteher nehezedve a bíróságokra. Másrészt felmerül a kérdés, hogy ha a nyomozó hatóság számára a döntés alapjául szolgáló tények, információk már a nyomozás kezdetén is rendelkezésre állnak, miért van szüksége egy teljes évre ahhoz, hogy belássa: az ügy nem bűncselekmény.” A CivilMédia két jogászával készült korábbi, média és jog kapcsolatát boncolgató interjúnkat itt olvashatják.

A negyedik tanulság pedig legyen Papcsák Ferencé: a zuglói polgármesternek és buzgó ügyvédeinek ideje elgondolkodniuk azon: vajon jól értelmezik-e a demokráciát, a sajtó szabadságát és alapvető feladatát, vagyis a közügyekről való tájékoztatást; valamint az olyan demokratikus alapjogokat, mint a véleménynyilvánítás szabadsága? Már csak azért is, mert akivel az ügy kapcsán az igazságszolgáltatás különböző berkeiben találkoztam, azok vagy letargikus fejcsóválással vagy kifejezett indulattal beszéltek magáról Papcsák Ferencről és az ő pereskedési szokásairól. Az olyan közröhejre érdemes ügyekről nem is beszélve, mint amikor noname népszavás kommentelőket jelent fel egy kerületi polgármester. Úgy tűnik, Papcsák tényleg nem fél senkitől: a közismerten sikeres elszámoltatási biztosi karrier lezárultával még egy marginális kommentelő marginális kommentjeivel is a bíróság előtt mérkőzik meg a hős fideszes politikus.

A hírnevükre kényes, vagy inkább a közbeszédben való érinthetetlenségre törekvő közszereplők figyelmébe ajánlom a mostani fideszes kommunikációban előszeretettel kóstolgatott régi Alkotmánybíróság 36/1994 számú határozatát (amely az ellenünk folytatott nyomozás megszüntetésének egyik érve is volt). Eszerint a közszereplőknek tágabb tűréshatárral kell bírniuk, mert „ezen értékítéletek fokozott alkotmányos védelmet élveznek, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak, mert a demokratikus jogállam állami intézményeinek szabad bírálata, működésük, tevékenységük kritikája – még ha az becsületsértő kijelentések formájában történik is - a társadalom tagjainak, az állampolgároknak olyan alapvető joga, amely a demokrácia lényegi eleme (...) Ami ellenében nincs olyan alkotmányos érdek, amely indokolná az értékítéletek közlésének korlátozását”.

Így.

Jobb nem belegondolni, mi lett volna a magyar demokráciából, ha a Sólyom vezette Alkotmánybíróság nem a szabadság szemszögéből, hanem a közszereplői érzékenységre hangsúlyt helyezve hozta volna meg határozatát... Az pedig már nem a mi gondunk, ha egyes közszereplők nem hogy a véleményeket, hanem a működésükkel összefüggésbe hozható, megalapozott tényeket találják magukra nézve becsületsértőnek.

(Fotó: Stiller Ákos / hvg.hu)