Tanulságos látni, ahogy a Nagy Generáció dinoszauruszai rá akarnak taposni ezekre az izgő-mozgó kis cickányokra, amit úgy hívnak, hogy modern médiumok meg internetek. A szebb napokat is megélt LGT annyira komoly szabályokkal akarja szabályozni a róluk készült koncertfotókat, hogy az eset egy pillanat alatt fordult teljes komolytalanságba. Most pedig a sajtó és a fotósok fogják bojkottálni az LGT ikszedik búcsúkoncertjét, de hát ilyen a... ilyen a... ilyen a box.
Ahogy a Hír24 összefoglalta, Presserék egy olyan szerződéstervezetet küldtek a fotósoknak, miszerint a fotós ugyan elkészítheti a koncertképeket, de azok nem az fotós és nem is a szerkesztőség tulajdonát képezik – csak használhatják a fotókat két teljes hétig. Ha a fotóriporter eladná a képeket magazinoknak, képügynökségeknek, ahhoz az együttes írásos engedélye kell. A szerződés szerint „Fotós/TV Stáb a Felvételek elkészítésétől számított 5 napon belül az általa készített Felvételeket átadja az LGT-nek úgy, hogy azokat feltölti az LGT.hu weboldalra”. A fotós és újságja nem, de az LGT bármeddig használhatja a képeket – igaz, azok közül csak tízre tartanak igényt, és ezeket ők választják ki. S ha az együttes személyiségi jogokra hivatkozva kifogást emel bármely kép ellen, nem közölhetik vagy el kell távolítaniuk azokat.
A fenti eset ugyan egy zenekar egyszeri koncertsorozatára vonatkozik, de jóval túlmutat önmagán. Nem is véletlen, hogy a Népszabadság Online, az Origo, a HVG, a Magyar Nemzet és az Index úgy döntött, ezekkel a feltételekkel nem tudósít a koncertekről. Az LGT egyszerre türannikus és nárcisztikus szabályozásmániája egy másik rendszerben született, elvileg az akkori rendszer viszonyai ellen hol így, hol úgy lázadó nemzedék süllyedését mutatja be – vissza az akkori rendszer közmegegyezéseihez. S mint ilyen, mélységesen anakronisztikus – és röhejes.
Röhejes annak a nemzedéknek, amely már tényleg a szabad Magyarországon szocializálódott, sőt, esetleg már abban is született. Annak a nemzedéknek, amelynek tagjai esetleg már az első általános iskolai napra megkapják az okostelefonjukat. Annak a nemzedéknek, amely a (pop)kultúra végtelen bőségében nőtt fel, hiszen az internet segítségével, ha akarják, új-zélandi lo-fi szobazenét vagy észt folkmetált hallgatnak. És ők válogatnak a közönség figyelméért egymással versengő alkotók közül, nem az alkotók válogatják meg őket. S ha elmennek a koncertekre, akkor azt felveszik a mobiljukkal, fotókat, videókat, hangfelvételeket készítve, azokat pedig fellövik a felhőbe, aztán vadászhat az eltávolításukért az, akinek két anyja és két életnyi ideje van. Az alkotók a legjobb esetben örülnek a róluk szóló korlátlan információáradásnak, nem hogy szigorú szerződésekkel csesztetik a róluk beszámolni készülő legprofibb fotósokat és rajtuk keresztül a még mindig nagy befolyású mainstream médiumokat.
Az alkotók, közszereplők jobban tennék, ha körülnéznének a világban, hogy a mai világ legnagyobb sztárjai a joggal való fenyegetés és az információ, vagyis az alkotásaik, szerepléseik megörökítésének korlátozása helyett hogyan keresik a közönségüket. Justin Bieber, Lady Gaga, Katy Perry, Barack Obama – tízmilliók követik őket a twitteren, éhesen minden infóra, ami velük kapcsolatos, amit ők tesznek vagy mondanak. És tinisztártól az USA elnökéig (a kettő néha egy és ugyanaz a személy) mind hálásak ezért, hiszen ezzel nő a hírük, a befolyásuk, szavaik és megjelenéseik ereje. Mindezek fényében az összes, a modern médiumokkal, a szabadszájú internettel, a megosztás kultúrájával szemben álló, azoktól idegenkedő arc, Presser Gábortól Fekete Györgyig egy kiöregedett nemzedék panaszkultúrájának képviselőjének tűnik. Erre pedig adekvát reakció a „jól van, papa, told csak, legfeljebb jó leszel egy mémre” hozzáállás a fiatalabbak részéről.
A médiumok részéről pedig tökéletes reakció a bojkott. A Mandiner ezúton csatlakozik az LGT búcsúkoncertjének bojkottálóihoz. Igaz, nem is akartunk beszámolni róla. Cserébe nézzünk meg egy LGT-számot abból az időből, amikor utoljára kurrensek voltak. Úgy harminchét évvel ezelőttről.
