Hogyan ne rasszistázd a jobboldalidat?
2013. február 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Hogyan ne rasszistázd a jobboldalidat?

rasszizmus.jpg

„Bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz” – szól Ara-Kovács Attila írásának határozott tételmondata a Magyar Narancsban. Bár a szerző egy nappal később, a lapunkhoz eljuttatott önrevíziójában úgy egészítette ki saját mondatát: „A rasszizmus ELTŰRÉSE az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz”, és megkövetett mindenkit, „aki úgy értette, hogy a jobboldali ember, mint olyan, mind rasszista”; azért ez így is egy tanulságos példája a zsákutcás magyar közbeszédnek, több szempontból is.

Az első tanulság a bántó, sőt, arcpirító eredeti általánosítás: akinek köze van a mai magyar politikai jobboldalhoz (jelentse a politikaiság a kormányt, a Fideszt vagy minden politizáló jobboldalit), annak rasszistának kell lennie? A magyarországi jobboldaliságnak nem feltétele a rasszizmus – szögezzük le a nyilvánvaló tényt, mielőtt Ara-Kovácsra eredeti írására (vissza)hivatkozva újabb csodás véleménycikkek jelennének meg Patásgulaschgárdistaorbánviktor-Magyarországról, mondjuk a német sajtóban.

A kijelentést ugyan a fentiek alapján módosította (bár az eredeti cikkben továbbra is változatlanul hagyta) Ara-Kovács; de azzal, hogy szerinte a rasszizmus eltűrése lenne a politikai jobboldalhoz való csatlakozás feltétele, csak visszatérünk a több évtizedes baloldali-liberális stigmához, hogy a jobboldal nem határolódik el eléggé a rasszizmustól. Itt jöhetne egy hosszú lista arról, hogy hányszor határolódott el, hányszor tette világossá saját értékrendjét a mérsékelt jobb; és hogy mennyien vannak a politikai jobboldalon belül is azok, akiktől mi sem áll távolabb, mint a rasszista nézetrendszer. Erre pedig jöhetne válaszul egy hosszú példasorolás, amikor nem időben, nem kellő hangsúllyal történt elhatárolódás, vagy pedig válaszolatlanul hagytak durva eseteket, provokációkat – mert ez is megtörtént, nem egyszer. Az adok-kapok így végtelenségig folytatható lenne, hiszen rasszista – vagy rasszistának címkézhető – cselekmények az ember természetéből adódóan mindig és mindenhol lesznek; és az elhatárolódás követelése, majd az elhatárolódás mértékének kifogásolása is örök sport lehet az erre érzékenyeknek és az ebből élőknek. Így a vitatott mondat felemás módosítása felemás módon enyhíti az eredeti kijelentés súlyosságát.

Az Ara-Kovács publicisztika másik, talán még súlyosabb tévedése maga a téma, a bécsi Schmidt Mária-előadás interpretálása. Az ugyanis igencsak félresikerült. A MaNcs szerzője a Wina című bécsi zsidó lap tudósítása alapján írta meg véleménycikkét Schmidt Mária bécsi előadásáról. A probléma, hogy a tudósítás nem sikerült valami jól; sőt, önellentmondásokat tartalmazott, miszerint a zsidókat diszkrimináló törvényekről nem beszélt Schmidt, majd a következő mondatban mégis elismeri, hogy beszélt a numerus claususról. A csapongó, rövidke tudósítás még olyan dolgokon is lamentál, miszerint a Páva utcai zsinagóga és az ottani holokausztmúzeum mennyire kiesik a városból, miközben a Terror Háza mennyire centrális helyen fekszik, és hogy ennek mi a politikai üzenete...

Ezzel szemben a Terror Háza oldalán elolvasható Schmidt Mária teljes, német nyelvű előadása, melyből kiderül, hogy részletesen, alaposan és kellő érzékenységgel beszélt az általa amúgy köztudattan évtizedek óta kutatott témáról. A magyarországi zsidók és nem zsidók 1944-45-ig tartó bonyolult viszonyát is részletesen, tabuktól és egyoldalúságtól mentesen bemutató beszéd legfeljebb szaktörténészi viták tárgya lehet, hogy hová helyezte vagy nem helyezte eléggé a hangsúlyokat; viszont egyértelmű, hogy elég távol esik „a zsidóság jól becsomagolt gyalázásától”, ahogy a bécsi lap és ennek nyomán Ara-Kovács ezt megállapította; és elég távol a rasszizmustól is, amiről a MaNcs szerzője a Schmidt-beszéd kapcsán ír.

Cigány = bűnöző. Magyar = lop. Liberális = hazaáruló. Zsidó = világösszeesküvő. Jobboldali = rasszista. Vagy legalábbis rasszizmust tűrő. Az ilyen leegyszerűsítések mindig nagyon kényelmesek, és persze legtöbbször csak az a címke fáj nekünk, amit a mi homlokunkra ragaszt valaki. Az Ara-Kovács-cikk és annak tanulságai talán alkalmasak arra, hogy minden közbeszédet művelő ember – a kocsmáktól a médián át a politikumig – egy pillanatra elgondolkodjon a címkézés és általánosítás felelősségéről. A közírók pedig arról, hogy a tollhegyre tűzött eseményekről az első forrásból, vagy legalábbis több forrásból tájékozódjanak, mielőtt régi paneljeikkel belevetik magukat az örök magyar politikai lövészárkokba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr545065869

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan ne rasszistázd a jobboldalidat? 2013.02.07. 09:52:01

Az Ara-Kovács-cikk és annak tanulságai talán alkalmasak arra, hogy minden közbeszédet művelő ember egy pillanatra elgondolkodjon a címkézés és általánosítás felelősségéről.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2013.02.07. 07:19:13

Egyetértek.

"Cigány = bűnöző. Magyar = lop. Liberális = hazaáruló. Zsidó = világösszeesküvő. Jobboldali = rasszista."

Ezt kitehetnétek mondjuk a mandiner.hu kommentablaka fölé, mint sorvezetőt hülyéknek. Nem állítom, hogy reprezentatív a magyar jobboldalra az odajárók véleménye, de akkor meg a mandiner.hu vonzza a legnagyobb barmokat az országból.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 08:40:12

@rajcsányi.gellért (ergé):

Azért értelmetlenek az ilyesféle "figyeljünk jobban oda", "tartsuk jobban tiszteletben egymás érzékenységét", "fogalmazzunk pontosabban" stb. tartalmú szövegek, mert abból a hamis tézisből indulnak ki (egyébként, meggyőződésem, hogy a tézis hamisságával te is pontosan tisztában vagy), hogy a magyarnaracsos újságírók azért ütnek meg rendre szabadnépes, pravdás, völkischerbeobachteres hangot, mert (rendre) nem figyelnek kellőképpen vagy mert nem fogalmaznak kellően pontosan. Holott erről szó sincs! Nagyon is pontosan fogalmaznak és elvszerűen járnak el, amikor ezen a hangon szólnak és ezen a módon érvelnek.

A balliberális (a liberálbolsevik) ugyanis egalitárius, az egalitarizmust pedig, társadalmi szinten, másként mint homogenizációval nem lehet fenntartani. Ebből aztán logikusan következik (ha nem is egy lépésben, de kettőben vagy háromban már bizonyosan), hogy aki nincs velünk, az ellenünk van, aki nem úgy gondolkozik, mint mi, az ellenség, mi képviseljük az egyetlen elfogadható álláspontot, rajtunk kívül mindenki reakciós (azaz, mivel elfogadhatatlan, megsemmisítendő). S mivel a balliberalizmus (liberálbolsevizmus) ideológia (s tök cuki, hogy még dialektikus is!!!:-D) és nem világnézet, így követői nem értékvezérelten, hanem direktív módon gondolkodnak és cselekszenek.

Egy szó mint száz: felesleges itt azon szenvelegni, hogy "jajjj, figyeljünk jobban egymásra, jajjj, tiszteljük jobban egymást", inkább örüljünk annak, hogy még nem zártak minket kényszerátnevelő táborokba vagy nem lőttek hasba.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.02.07. 08:51:13

Oh, elérzékenyülök ettől a finom, polgári érzékenységtől. Furcsa, hogy a rasszisták mindig tagadják, hogy rasszisták.

OmegaMale 2013.02.07. 08:58:40

@Virág et.: " a mandiner.hu vonzza a legnagyobb barmokat az országból."

Te, mint az idejárók egyike, hova helyeznéd magad méretben a barom-méteren?

Bizonyára feltűnt, hogy itt szólásszabadság van (-> nincs moderáció), ellentétben a baloldali véleményfórumok esetében, ahol elsősorban ideológiai és nem etikai alapokon szűrik a hozzászólásokat. Ha nem bírod elviselni, hogy itt nincs 'baráti' cenzúra, keress másik helyet, ami a ízlésednek megfelelő.

Különben is, mi dolgod is van Neked ezek között a *rasszisták* között? :P

OmegaMale 2013.02.07. 09:00:30

@immortalis: "a rasszisták mindig tagadják, hogy rasszisták. "

Két érvelési hibát vétettél.

1. Nácikártya
2. Körkörös érvelés

Zb74 2013.02.07. 09:04:38

Én is egyetértek.

Egyébként a nagyobbik baj valóban az, hogy Ara-Kovács a bécsi újság tudósítását mindenben készpénznek véve - és kritikátlanul megismételve -, az eredeti forrás ellenőrzése nélkül mondott véleményt (vagy inkább ítéletet) általában véve a mai magyar politikai jobboldalról, és konkrétan Schmidt Máriáról. Márpedig az osztrák újságírónő sok torzítással, csúsztatással és az eredetileg elhangzottak visszájára fordításával operálva írta meg a tudósítását. Nem csoda, hogy a jobboldalinak már rég nem nevezhető Balavány György is hazugsággal és gyűlöletkeltéssel vádolta a Narancsot.

Legszebb az egészben - és szintén tanulságos a sajtó működését illetően -, hogy Andrassew Iván már Ara-Kovács cikke nyomán írt publicisztikát az ügy kapcsán; feltehetően sem az oszták lap cikkét, sem a beszéd eredeti szövegét nem olvasva. Ebben Ara-Kovácsot is túllihegve fogalmaz meg nagyon lesújtó véleményt Schmidt Máriáról: "Az nem lehet, hogy ugyanazokat az ócska, züllött, hitvány mondatokat mondja ki az Orbán belső köreiből való, kiváló diplomákkal rendelkező történészasszony, amit a magyar kocsmákban hallunk a rémisztő testtartású és tekintetű jobbikosoktól." Persze, hogy nem lehet - nem is mondta, de Andrassew-nak derogált utánanézni, mit is mondott valójában Schmidt. Neki elég volt az "önálló véleményalkotáshoz" , hogy elolvasta a MaNcs-os haverjának a cikkét. Publicisztikán alapuló publicisztika, véleménycikken alapuló véleménycikk. Van-e ennél lejjebb?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 09:10:00

@Zb74:

Ara-Kovács is és Andrassew is elvszerűen járt el: követték a direktívát.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 09:14:05

@immortalis:

B_sszus, eddig azt hittem, hogy azt legalább tudom, hogy mi a rasszizmus!:-D De mostmár azzal is úgy vagyok, mint Miłosz reakciós embere: magyarido.blog.hu/2011/02/25/a_kommunizmus_aldozata_a_rabul_ejtett_ertelem

TheloniusMonk 2013.02.07. 09:45:43

Neked rg a minimum hogy eltűnsz pár évre, majd ha visszajöttél, elmagyarázod miért kellett neked a fiatalságodat a béka segge alatt töltened. Addig értelmetlen az "írásaiddal" foglalkozni...

tomtyi 2013.02.07. 10:12:27

@Virág et.:
Te írtad az első kommentet. Ez vagy azt jelenti, hogy elsőnek rohansz ide (vonz, mert a legnagyobb barom vagy), vagy azt, hogy folyamatosan itt élsz (akkora barom vagy, hogy el sem tudsz szakadni). Melyik vagy te?

2013.02.07. 10:24:45

A cím helyesen:
Hogyan ne rasszistázd MAGYAR jobboldalidat!
(a magyar "jobboldali" pártok neve inkább a "populizmus csimbumcirkusz", ugyanis semmilyen szempontból nem hasonlítanak a nyugati demokráciák jobboldali pártjaira)
Ara-Kovács ott téved, hogy azt hiszi van magyar jobboldal. Nincs. Najó, mondjuk ERGÉ megfelel egy kis CDU fiókának de 1 fecske nem csinál nyarat.

tehát Ara papagáj nem látja, hogy amihez csatlakozni akar bárki, az nincs. Ergo rasszista se lehet. az egy dolog hogy a fidesz jó része rasszista, ahogy a jobbik egy újnáci párt. de az mszp szvazók jó része is cigányellenes.

Egyébként is milyen "jobboldali" az, aki arra a pártra szavaz amelyiknek a miniszterelnöke most adja el az országot a ruszkiknak, mert szabadságharcot folytat a nyugat, a jóléti demokráciák ellen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.07. 10:47:11

@mk27soundmaster: a Mancs már régóta nem vehető komolyan, kb. azóta, hogy eltűntek teljesen Fletonovics Fletonov valagában és testületileg a pápai idiótára való szavazásra buzdították az olvasókat.
Kár érte, végül is, egyrészt van balszerencsém rendszeresen olvasni, másrészt kellene józan-értelmes-mérlegelő hang minden oldalon, a sok F.O.S. (Magyar Hírlap, 168 Óra, Népszava, Demokrata, Magyar Nemzet, Népszabadság, etc.) mellett, hogy ne csak az agyhalál terjedjen.

TheloniusMonk 2013.02.07. 10:58:54

@Hepci: "egyrészt van balszerencsém rendszeresen olvasni" Sikertelenül...

Pelso.. 2013.02.07. 11:03:50

polgár (önmagát annak képzelő, juszt is)=....?

dr kíváncsivagyok 2013.02.07. 11:30:58

"„A rasszizmus ELTŰRÉSE az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz”, "

Minden betűje igaz !
Aki az ellenkezőjét állítja...egyszerűen HAZUDIK !
Ez folyik 2 és fél éve : eltűri és időnként kifejezetten támogatja Orvbán a Jobbikot , pénzzel ( Jobbik -tábor ) színházzal ( Új színház ) és HALLGATÁSSAL ( a Jobbik megnyilvánulásaira adott gyenge , vagy elmaradó reagálás ) !!!!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 11:32:50

@Thelonius:

Figyelj már, ez csalás!:-D

Ez a néni, ez a Marta S. Halpert, aki rá lett Schmidt Máriára állítva, ez a Rágalmazásellenes Liga bécsi irodájának vezetője (még csak nem is történész, főállású nemzetközi zsidó érdekvédő, "ez a szakmája neki":-)) Schmidt bármit mondhatott volna (és annak az ellenkezőjét is:-)), el volt előre döntve, hogy "neki lesz menve". Schmidt ellen nagyon rég megy a "gyepa" ezen a vonalon, nálunk Karsai üti, ahol éri (természeten, szigorúan szakmai alapon:-)). Valószínűleg az a koncept, hogy nincs az rendjén, hogy a Terror Házát "nem a mi emberünk csinálja":-)

svega 2013.02.07. 11:33:36

A rasszizmus nem az, amikor megemlítik az ember rasszát, lásd amerikai filmek, a keresett bűnöző fekete férfi vagy fehér nő. Én Angliában dolgozom, s a felvételi lapokon egy teljes oldal foglalkozott a rasszommal. Nem azért mert aljas rasszisták, hanem azért, mert megkérdeztem. Az afrikai rasszból származót nem teszik mélyhűtőházba dolgozni (ez egy élelmiszergyár), a keletei vallású nem dolgozik olyan soron, ahol sertéshús van, a muszlimoknak olyan művezetőjük van, akinél naponta ötször imádkozhatnak, s van nekik berendezve imaszoba is. Le is fotóztam. Ez rasszizmus?

Mit mond az összes párt a cigányokról?
Maradjatok nyugton a putriban, ne is lássunk titeket, lehetőleg ne legyen sok balhé, kaptok az éhenhalás felett egy kis segélyt, de a szavazáskor ne feledkezzetek meg rólunk.
Ezzel szemben mit mond a Jobbik? A cigányság maga is oka a nyomorának, tanuljanak, dolgozzanak, próbáljanak kiemelkedni az ember alatti létből, és ezzel előre fognak haladni. Ettől náci a Jobbik?
A cigányság akkor élt emberhez méltó életet, amikor a szocializmusban volt munkája. De nem önként akkor sem, hanem mert kötelező volt dolgozni. Vagyis önként nehezen fog a cigányság hirtelen munkába fogni, kell a presszió. És ez nem nácizmus, rasszizmus, hanem a jövő józan belátása.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 11:33:52

@dr kíváncsivagyok:

"Aki az ellenkezőjét állítja...egyszerűen HAZUDIK !" --- írod.

Érvek? Esetleg:-)

Kivlov 2013.02.07. 11:35:22

a rasszistázás szimpla antimagyar, libsi propaganda, semmit több...

873ujr3rk 2013.02.07. 11:38:35

hogy ki lenne a magyar jobboldali-e ?

mármint, az szdsz ultraliberális gyerektagozatából, piaci rés láttán konzervatívvá pozícionált fidesz ?

jobboldali, konzervatív nem államosít, nem lop a cimbiknek, nem hörpöli le magának a teljes igazságszolgáltatást, nem bassza szét az oktatást, nem hintázik a széken, mert kitörik a lába.

ezek nem jobboldaliak, ezek kontraszelektált opportunista hatalommániás trógerek, akik arról gondoskodnak, hogy szopjunk mint a torkosborz, miközben ők a legbrutálabb kádárrendszert építik.

miafosom már ez a blog, ahol elméletileg írástudók jobboldalinak aposztrofálják a fideszt ???????

jóhogynem lebalosozzátok az mszp-t.

rognork 2013.02.07. 11:41:02

@svega: a komenizmus alatt ugyanúgy gyepálták a cigányságot, volt egy cikk vagy sorozat erről valamelyik nagy portálon.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2013.02.07. 11:42:40

@Zb74: Az a legdurvább, hogy ha ezt Andrassew orra alá dörgölnéd, jönne egy zseniális érvelés, amit már oly sokszor hallottunk (én legutóbb az Ungváry-Stumpf vitában): "Lehet, hogy Schmidt Mária nem ezt mondta, és a bécsi zsidó lap torzítva tudósított, de nem lehet véletlen, hogy a tudósító épp ezt hallotta ki a szövegből, és hát, tudjuk jól, hogy Schmidt Mária (->Orbán->Jobbik->Hitler) valójában erre gondolt, csak (még) nem merte tisztán kimondani."

(A Stumpf-Ungváry vitában egyébként kb. úgy hangzott a dolog, hogy miután Ungváry elismerte, hogy esetleg valóban torz képet mutathat Magyarországról a Lendvai-film, feltette a kérdést: vajon miért van az, hogy a nyugati rendezők ezt a torz képet látják? Hát akkor ugya mégiscsak lehet valami baj...)

873ujr3rk 2013.02.07. 11:44:16

„A cigánysor hangulatát az átkok és verekedések pezsdítik… a környéken is sokat verekedtek. Tolnában … a német falvakban csend van és béke. Verekedni a szegények szoktak, azaz a cigányok.

Az ozorai búcsúk… a vérontásnak hagyományos ünnepei voltak. A legények, akik közt évközben személyes érintkezés, vagy pletyka révén évközben valami ellentét támadt… összegyűltek és rövid bemutatkozás után agyonverték egymást… másszor egy asszonynak betörték a fejét, de nem az törte be, akivel verekedett, hanem egy harmadik… aki véletlenül arra járt, és fejbe rúgta a már amúgy is földön fekvő áldozatot”

„… A verekedés egy pillanat alatt elterjedt, mint az olajtűz. Talán épp azért ért véget, egy pillanat alatt hevét is kiadta… az eseményekről már csak egy egy földön fetrengő test, s azon egy vérköpő seb tanúskodott.”

„… a verekedésbe csendőrök csak a vége felé szoktak beavatkozni. Ha előbb jelentek meg, a küzdők egy pillanat alatt összebékültek, sőt szövetségre léptek az új ellenfél ellen.”

„a késszúrásnak természetesen sosem akadt vállalója. Akkor már újra állt az összetartás, keményebb, mint azelőtt.”

De nem jártak a cigánysoron élők elődei más úton az állatiasnak mondott gyereknevelés tekintetében sem:

„Az asszonyok nyalták-falták a gyermekeiket, aztán váratlanul akkorát vágtak rájuk… hogy az ember azt várta: na ez se mozdul egyhamar. Gyakran nem is mozdult. Az anya ilyenkor hangos üvöltéssel kapta karjába gyermekét, kétségbeesetten szaladgál föl-alá vele, néha egyenesen a faluba, hogy helyreigazíttassa a csontját. … Higgadt ésszel, javító szándékkal egy anya se verte a gyerekét. Sőt, védte, vakon minden körülmények között. ... A játék közben eldöngölt csemetének anyja kifent körömmel indult elégtételt venni, akkor is, ha a hibát nyilvánvalóan az ő gyermeke követte el.”

"A fenti idézetek egyáltalán nem cigányokról szólnak. Hanem a vidéki cselédségről, a többségi társadalom elől a nagybirtokok mélyre szemérmesen elzárt, reménytelenül tengődő agrárproletariátusról, a Puszták népéről, ahogy Illyés Gyula nevezi őket – az övéit."

hvg.hu/velemeny/20130109_Gettok_nepe

kutya vacsorája 2013.02.07. 11:44:54

@immortalis: ez nekem is föltűnt. ha én rasszista lennék, büszke lennék rá. de a mi kedves rasszistáinknak mindig vannak zsidó barátaik és mindig tisztelnek egy-két (általában zenész) cigányt. majd jön a "de", miszerint mégiscsak tarthatatlan, hogy "azok" akarják monopolizálni a kulturát és a pénzvilágot, mi több, monopolizálják is, miközben a taknyukat fújják a lukács medencéjébe. "emezek" pedig en bloc garázda gyilkosok.

Terézágyú 2013.02.07. 11:46:18

"és persze legtöbbször csak az a címke fáj nekünk, amit a mi homlokunkra ragaszt valaki."

Hát ez az, tetszik látni...

Tiltakozunk amikor ránk ragaszt valaki címkét, de ugyanakkor folyamatosan címkézgetünk másokat...

Samott 2013.02.07. 11:46:51

@rajcsányi.gellért (ergé): ez mind szep es jo, aztan olvass bele a hozzaszolasokba, hogy mit engednek meg jobboldaliak maguknak es hogy mas jobboldaliakat ez mennyire nem zavarja (legalabbis nem teszik szova, nem utasitjak rendre a tobbieket). Mondjuk rasszizmus temaban a baloldalnak se sok buszkelkednivaloja van, lasd pl. Szanyi kapitany beszolasat.

kutya vacsorája 2013.02.07. 11:47:44

@immortalis: ...ja igen, és feszt javasolják, ez egy afféle toposz, hogy ha nincs bajom a cigányokkal, költözzem közéjük. mire minden esetben megjegyzem, hogy az illető ugyan jó eséllyel belbudáról kavarja a szart, ám én egy vegyes lakosságú faluban élek. és erre már nincsen válasz.

irógép 2013.02.07. 11:54:10

Hát azt tudom, hogy csomó kifejezetten baloldali barátom pl. utálja a cigókat, mert mellettük nőttek fel, és mindennap elvették tőlük, ami épp kellett nekik. ha ellenálltak jött a verés!
A zsidó kérdés több ezer éves nem itt született meg, és nem is itt lesz vége!
A ballib értelmiség kitalálhat ilyen mondatokat, csak hogy ezáltal hogy ilyet írnak, pont ők maguk lettek előítéletesek és ítélkezők!!!
Minden kormánynak vannak hibái! Mindegyik hazudott és lopott!! Tehát akkor aki ma Magyarországon bármikor , bármelyik pártra szavazott az egyet ért a hazudással és a lopással?
demagóg primitív gyűlölet keltés sajnos folyik mindkét oldalon, és azt kell látni sajnos sikeresen!!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 11:54:46

@kutya vacsorája:

Csak azt hallgatod el finoman, hogy francia-német vagy flamand-vallon vegyes lakosságú az a falu?:-D

is 2013.02.07. 11:56:01

"visszatérünk a több évtizedes baloldali-liberális stigmához, hogy a jobboldal nem határolódik el eléggé a rasszizmustól"

Nem tudom. Én még olyat, hogy FIDESZesek/jobbosok barátilag összejönnek, egyikük elkezd cigányozni vagy zsidózni (kulturáltan, nem azt a véres szájú mocskolódást kell elképzelni), és a barátai nem bólogatnak, röhögnek, félrenéznek, köhögnek párat stb., hanem egyenesen a szemébe mondják, hogy hagyja abba a rasszista dumát, olyat még nem hallottam. Egymás között. Az ilyen társaságban nem illik nyilvánosan megszólni, aki egy két ilyen kijelentést megereszt. El kell fogadni. Tűrni.

Azt az értelmezést szeretném még idebökni, hogy vannak ám olyan esetek, ahol nem tűrni, hanem egyenesen befogadni, aktívan támogatni kell az egyébként nem tetsző gondolatokat. Amikor pl. Navracsics Tibor feláll a név szerinti szavazáson igent mondani egy általa nyilvánosan támadott ötletre. Na, rasszizmusból még nem tartotok itt, és ennek akár örülnöd is lehetne. Lehet, hogy Orbán egyszer majd ezen a területen is meggondolja magát. Sose lehessen tudni.

vladimir964 2013.02.07. 11:57:17

A bal-jobboldalizás helyett inkább ezen kéne elgondolkoznunk, mert amíg ilyenek vagyunk semmi sem fog változni!
www.youtube.com/watch?v=CWUtywfwsMw&oref=http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DCWUtywfwsMw&has_verified=1

is 2013.02.07. 11:58:34

@irógép: "Mindegyik hazudott és lopott!!"

Na de hát egyes pártok ezért cserélgetik a vezetőiket, és el is ismerik hibáikat; más pártok meg 25 éve egy hatalomkoncentrációs vezető alatt mennek előre, mindent letagadva. Ez talán így egy teljesebb helyzetelemzés, mint a tied.

nemigazmá 2013.02.07. 11:58:51

A válasz a címben feltett kérdésre -ha már egyszer megkérdezték- : IGEN!!!

Kakimaki0123456789 2013.02.07. 12:00:20

Eloszor is amikor jobboldalrol beszelunk akkor valojaban a jobboldal konzervativ-kereszteny-reakcios szarnyat ertjuk. A liberalis szarnyat a magyar jobboldal eloszeretettel hivja baloldalnak, esetleg libsibolsinak.
Lehet hogy ez a konzervativ-kereszteny-reakcios szarny nem mind rasszista, de nem talalkoztam meg olyannal aki ne lett volna legalabb burkoltan az. Talan meg inkabb rasszistak mint nacionalistak.
Sajnalom, ezt tapasztaltam, az eletben es itt a frumokon is.

blah 2013.02.07. 12:02:36

Azzal semmi baj nincs ha az ember jobboldali vagy baloldali értékeket követ. Nálam például keveredik, valamiben konzervatív vagyok valamiben meg liberális. Viszont ha az lmp, jobbik, mszp, fidesz szemüvegén keresztül érzi magát valaki jobb vagy baloldalinak az szimplán hülye.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 12:04:05

@is:

" Én még olyat, hogy FIDESZesek/jobbosok barátilag összejönnek, egyikük elkezd cigányozni vagy zsidózni (kulturáltan, nem azt a véres szájú mocskolódást kell elképzelni), és a barátai nem bólogatnak, röhögnek, félrenéznek, köhögnek párat stb., hanem egyenesen a szemébe mondják, hogy hagyja abba a rasszista dumát, olyat még nem hallottam." --- írod.

Gyakran hallgatsz le baráti beszélgetéseket? Csak azért kérdezem, mert egyébként hogyan tehetnél ilyen kategorikus megállapítást?!

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 12:04:36

Ez a bunkósbot sajnos nem képes kiesni magyar baloldal kezéből. Még az sem zavarja őket, hogy ezzel a baromsággal már sokszor okoztak saját maguknak kellemetlen perceket.
Mert ugye szinte valamennyi közvélemény-kutatás kb. azonos mértékű rasszizmust mér a pártok választói között, egyedül a lmp szavazok tűnnek kissé toleránsabbnak, és a jobbikosok értelemszerűen kevésbé toleránsnak.

Terézágyú 2013.02.07. 12:07:21

@mk27soundmaster:
"Csak azért kérdezem, mert egyébként hogyan tehetnél ilyen kategorikus megállapítást?! "

Miért, te hogyan tehetsz ilyen kategorikus megállapításokat, mint pl. ez:

"inkább örüljünk annak, hogy még nem zártak minket kényszerátnevelő táborokba vagy nem lőttek hasba."

irógép 2013.02.07. 12:08:57

@is: én most nem konkrétan beszéltem. Hanem, arra gondoltam, természetesen irónikusan azzal, hogy valaki szavazott valaha egy pártra vagy csatlakozott egy oldalhoz, attól még nem tartja helyesnek a lopást meg a hazudást!
De a felvetésedre annyit tudnék mondani, hogy senki nem ismerte el itt a hibáit. Az, hogy az mszpből Mesterházy egy ilyen súlyos vereség után a bajsza alatt elmormogott egy két szót, hogy talán nem volt minden frankó, az messze nem szembenézés. Főleg látva, hogy ugyan azt a demagóg politikát folytatják, mint eddig!
Itthon igazi következménye eddig semminek nem volt soha, az elmúlt 22 év bűneiért!

HomicideWatch (törölt) 2013.02.07. 12:09:18

Ezeknek mindenki náci aki jobboldali. Erre csak annyit tudok írni, hogy minden baloldali egy drogos buzi.

aszterixagall 2013.02.07. 12:10:52

Abszolút OFF, de még mindig megüti a fülemet, ha valaki zsidó- vagy cigánygyűlölet kapcsán rasszizmusról beszél, hiszen mindkét nép képviselői nagyrészt az europid rasszba tartoznak...ha ilyen kategória még létezik egyáltalán. Ennek persze semmi köze a fent tárgyalt kérdéshez, csak "tudományos" kukacoskodás.

Tita nick 2013.02.07. 12:11:30

Rasszismus: őszinteség egy kényes témában.

vladimir964 2013.02.07. 12:15:49

Egyébiránt meg ezt üzenem a jobbikoséknak:
www.youtube.com/watch?v=yki8cox06uI

Virág et. 2013.02.07. 12:17:43

@tomtyi: @OmegaMale: Legközelebb kéne olvasni is az írás előtt. Becopyzom, hogy még nagyobb hülyének látszódjatok:

"Ezt kitehetnétek mondjuk a mandiner.hu kommentablaka fölé, mint sorvezetőt hülyéknek. Nem állítom, hogy reprezentatív a magyar jobboldalra az odajárók véleménye, de akkor meg a mandiner.hu vonzza a legnagyobb barmokat az országból. "

madiner.hu. Ez itt - ha nem tűnt volna fel - a mandiner.blog.hu. Fontos a különbség, mert itt azért még nem az szellemi homály a jellemző, mint a .hu-n, ezért is szoktam ezt néha látogatni. Bár ti ketten keményen dolgoztok a színvonal csökkentésén, mondjuk mert akkora idióták vagytok, hogy olvasni és az olvasott szöveget értelmezni sem tudjátok. Innen azért már nagy elvárásai veletek szemben nincs az embernek, nem is lehet.

A mandiner.hu-n nem vagyok regisztrálva, soha egy betűt, kommentet nem is írtam oda. Nem is fogok, az az internet segge lyuka, ahogy Tóta W mondta egyszer nagyon találóan. Nem a cikkek miatt, hanem a kommenteknek köszönhetően.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 12:18:49

@Terézágyú:

Nem értem a kérdésed! Nem lehet számomra kategorikusan örömteli dolog, hogy még nem vagyunk bezárva és/vagy hasbalőve?:-)

Megfigyelo 2013.02.07. 12:19:40

A válasz "sajnos igen". Magyarországon nem európai értelemben vett jobboldal és baloldal van, hanem kétféle mentalitás. A "jobboldal" alapvetően premodern érzelmú és, igen, általában nem mentes -- gyakran nem is tudatosuló -- antiszemita elfogultságoktól. Ha csak annyi, hogy nem tudja elképzelni, hogy valaki, aki zsidó származású, lehet minden szempontból ugyanolyan "jó magyar" mint ő.

vakapad 2013.02.07. 12:20:53

@svega:

"A cigánySÁG akkor élt emberhez méltó életet, amikor a szocializmusban volt munkája. De nem önként akkor sem, hanem mert kötelező volt dolgozni."

Tessen mondani, ez most rasszizmus?

Muhammad Aliyah 2013.02.07. 12:23:56

@is: Én sem nagyon hallottam egy ballibsit felszólalni, amikor elkezdődött a magyarozás, szittyázás, matyózás a társaságban. Sőt inkább adták egymás alá a lovat és megütköztek, amikor felhívtam az általánosításra a figyelmüket.
De nem olvastam elhatárolódást sem a nagy baloldali "művészektől" (értsd: piti árokásók) sem, meg a "sajtóorgánumoktól" (értsd: árokásó szennylapok és firkászok) sem, amikor ment ezerrel a gúnyolódás és általánosítás.
Egészen addig, amíg erre nem figyel oda a ballib oldal, addig nincs miről tárgyalni velük és nem is szabad, elfecsérelt idő.

politikus-omm 2013.02.07. 12:24:20

-Én mindenfajta rasszizmust eltürök csak a magyarellenest nem.

A többi nem az én dolgom. Mégcsak büntudatom sincs a holokauszt miatt.

2013.02.07. 12:24:35

@873ujr3rk:

Jó. Ez kb. 70 éve volt. És akkor is inkább valódi "verekedés", kb. egyenlő esélyekkel és harci készségekkel, s nem pedig az a fajta igen brutális, ha pedig áldozatként nőkről van szó, sokszor nemi erőszakkal is kombinált, nyílt színi lincselés,

amit a mai sajtó kicsit sem szemét módon "verekedésnek" szépít, mikor kb. 3-20 (olaszliszka: 3+40 !!!) cigány támad egy többnyire védtelen, gyengébb, gyermekkorú, nőnemű, ill. idősebb áldozatra.

Mikor pedig a cigányok klántagjai 40-50 főig terjedően tömegesen tódulva az utcáikra "családok közti" veszekedésre, s úgy tesznek, mintha épp világháborús keretek között akarnák egymást agyonverni, többnyeire senki se szenved igazán komoly sérülést, mert olyankor kb. 5 perc alatt kinn van a yard,

- ugyanaz, amelyik az előbb említett esetekben kb. a világ túlsó felén épp szigorúan csak nemgazdagokat és nemcigányokat bírságol közlekedésrendészetileg - hogy véletlenül se haljon meg egy se a drágaságok közül. (bár egyszer volt, nemrég, hogy kicsit késtek, ezért 2 fekve is maradt, a drága életüket óvóknak bizonyára nagy bánatára).

Szóval. Lehet itt "magyarparasztozni", gyalázni a régi magyar (meg másd, nemcigány) szegényeket, cselédeket, a kocsmában minden este programpontszerűen összeverekedő falusi legényeket, sokszor móriczzsigmondi, bicskás-fütykösös, szíjas, öklözős brutalitásukat, de ennek a mai, minden órában valahol az országban megjelenő cigánytébolynak azok bizony a közelébe sem érnek

EMU 2013.02.07. 12:26:18

Szokásos nemzeti gyávaság és mellébeszélés. A képlet adott és teljesen egyértelmű. A magyar jobboldalhoz tartozni, sorolódni ma egyet jelent a rasszizmus és az antiszemitizmus elfogadásával. Pont. Mi ebben az arcpirító? Szerintetek itt vak vagy gyengeelméjű mindenki, aki nem egy követ fúj veletek? Nem kerül interakcióba senki akár a munkahelyén, akár az utcán magát jobboldalinak mondó emberrel? Akár fideszessel is? Ez lettetek, és nem sértődni kellene, hanem azon polemizálni, hogy mondjuk a szélsötét náci párt miért éppen orbán polgári körös mellényzsebéből szökkent szárba? Nyilván ez is arcpirító általánosítás, meg bulvárkacsa, ahogy minden más számotokra, ami dehonesztáló, de igaz. Semmi konzervatív nincs a magyar jobboldalban, csak a gyűlölet, a kirekesztés, a gőg, az übermensch, mi ez a manír, hogy márpedig ti nem? Bátrabb dolog volna szembe nézni azzal a ténnyel, hogy a kirekesztés, a rasszizmus, az antiszemitizmus kovászotok, ez az a nagy összetartó erő, amire oly büszkék vagytok, de ahhoz is gyávák, hogy ezt beismerjétek. És a célzóasszony nácirelativizáló, történelemhamisító terrorháza projektje is pontosan ezt támasztja alá. Hú de érzékenyek lettetek, képmutatók...

Muhammad Aliyah 2013.02.07. 12:28:58

@873ujr3rk: Ezt a szar, gyűlölködő cikket már jópár helyen kitárgyalták, a következő kulcsszavak mentén:

- azóta bekövetkezett fejlődés a magyar (nem cigány!) társadalomban
- azóta bekövetkezett fejlődés a nem magyar (cigány) társadalomban
- erőszakos bűncselekmények
- halált okozó testi sértések
- bántalmazás
- börtönviseltek megoszlása

De a ballibsiknek jó, ezt szeretik olvasni, ezt kapják a kedvenc szennylapjaiktól.

politikus-omm 2013.02.07. 12:30:14

@EMU: Náci párt itt egy volt azt is szdsz-nek hívták és a mazsihiszből bújt elő. Te kis zsidónáci.

vakapad 2013.02.07. 12:30:17

@Muhammad Aliyah:

"Egészen addig, amíg erre nem figyel oda a ballib oldal, addig nincs miről tárgyalni velük és nem is szabad, elfecsérelt idő."

Ez a "tárgyalni", ez nagyon tetszett. Vannak ilyen tervek?

Muhammad Aliyah 2013.02.07. 12:31:18

@EMU: Mondja ezt a gyűlölködő, magyarellenes ballibsi oldal. Vicces :-D

politikus-omm 2013.02.07. 12:31:31

A cigányrasszizmus a jobb és baloldali szavazók körében ugyanolyan. A cigány ugyanis mindenkinek büdös.

Maitre 2013.02.07. 12:32:18

A jobboldaliság magában foglalja a büntetését; hogy el kell viselned a többi jobboldalit. Ez bőven elég.

Grammarnaziknak pedig kifejezett büntetés az ottlét. :D

Muhammad Aliyah 2013.02.07. 12:32:36

@vakapad: Amig ilyenek addig remélem nincsenek ilyen tervek.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 12:32:40

@EMU:
ROTFLMAO...
Az igen. Egy "csoport" minden tagját egyenlően megbélyegző hozzászólás, a rasszizmus ellenében. És ilyenkor nem szakad le az ég b+...
Egyébként:
nol.hu/belfold/20111205-a_rejtett_ketharmad
Na és most mi lesz, pubi?

politikus-omm 2013.02.07. 12:34:54

A cigányrasszizmus a jobb és baloldali szavazók körében ugyanolyan. A cigány ugyanis mindenkinek büdös.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 12:35:42

@EMU:

"És a célzóasszony nácirelativizáló, történelemhamisító terrorháza projektje is pontosan ezt támasztja alá." --- írod.

No, ez a beszéd! Esztmánszeressük! A kurvannyát annak a ocsmány, kancsal, gój rüfkének, hogy nem úgy szolgál, ahogy az pedig kötelessége volna!

politikus-omm 2013.02.07. 12:37:51

@Megfigyelo: A "jobboldal" alapvetően premodern érzelmú és, igen, általában nem mentes -- gyakran nem is tudatosuló -- antiszemita elfogultságoktól.

- Annyira tombol az antiszemitizmus Magyarországon, hogy múlt héttől a 737es keddi Tel-Aviv - Bp. járat 747es Jumboval lett felcserélve. Tehát a zsidók oda utaznak lelkesen, ahol utálják őket.

Ez utálatos szokás.

Terézágyú 2013.02.07. 12:40:02

@mk27soundmaster:
"Nem értem a kérdésed! "

Hát perrrrrsze, hogy nem!!!!

kifordított nagyanyó 2013.02.07. 12:40:38

Ez a rasszistázás már tényleg elég uncsi.
A cigányellenesség meg a rasszizmus két különböző dolog.

Frizuravarjú 2013.02.07. 12:40:39

Aki nem rasszista az azonnal költözzön ki a lakásából és adja át cigányoknak és bevándorlóknak minden értékével együtt! A családjuk hölgytagjait is készítsék elő a velük való párzásra. Aztán menjetek békével a híd alá, amíg még van híd...

Miről beszél a sok degenerált megélhetési idióta? Minden élőlény rasszista, különben elpusztítják.

khmm... 2013.02.07. 12:41:39

@politikus-omm: Teleki (aki szintén cigány), még dolgozatot is írt róla a választások előtt. :-D

"A dolgozat szerint meg kell találni az egyensúlyt, hogy a rasszista MSZP-s szavazók körében se legyen szavazatvesztés. A tanulmányt Teleki László romaügyi miniszterelnöki megbízott jegyzi.

...

"Szükséges tudomásul venni, hogy a magyar közvélemény többsége előítéletes a romákkal szemben. Tehát meg kell találni azt az egyensúlyt, amivel meg lehet szólítani a roma választókat, de el lehet kerülni a rasszista MSZP-választók körében is a szavazatvesztést." - áll a tanulmányban."

www.origo.hu/itthon/20090905-mszptanulmany-minel-tobb-roma-szavazo.html

Terézágyú 2013.02.07. 12:41:48

Te Gellért, neked tetszenek az itteni jobboldali kommentek?...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 12:42:11

@immortalis: Az hagyján! A nemrasszisták is tagadják, hogy rasszisták!

Egyébként annyira röhej, hogy itt kell mosakodni a cigánygyűlölet* miatt, amikor a lakosság 90%-a gyűlöli a cigányokat. Demokrácia van nem? Köztársaság van nem? Akkor minden hatalom a népé!

Egyébként f*sza lenne, hogyha a "Drágám, most kinek hiszel, nekem vagy a szemednek?" típusú érvelés helyett, inkább a megoldásra koncentrálna mindenki.

Pl az "antirasszisták" faszoljanak egy kis pénzt, szálljanak meg néhány falut, és rendezzék az "együttélési problémákat", majd prezentálják az Isten adtának!

*: Természetesen az együttélésre képtelen hordák iránti félelem és az ebből következő ellenzérzés, adott esetben gyűlölet.

EMU 2013.02.07. 12:42:58

Ahogy mondom, tisztán látszik. Csak ezt az álságos képmutatást nem érteni, hogy juj, de hát mi nem, nem olyanok vagyunk, hogy lehet ilyet mondani, nahát, ez nem is igaz, fujj.... Aztán jön a libsizsidónácizás. Csak tudnám, min vitatkoztok.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.02.07. 12:43:30

a jobboldaliak rasszisták. igen. és? minden épelméjű ember az.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 12:44:02

@Terézágyú:
Bocs, tudom, hogy nem nekem szólt, de...
Miért neked tetszik mondjuk EMU kommentje? Ő képviseli az egész magyar baloldalt? :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 12:44:21

@kifordított nagyanyó: Ez így van! Ha már a holokauszt miatt nem szeressük a gonoszrasszizmust, nem ártana utána nézni, mit is jelentett akkor ez a kifejezés.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.07. 12:46:07

A jobboldalnak - magyarul a polgári oldalnak semmi köze:

1. a rasszistákhoz - tehát se balos se jobbos, se ateista meg akármi szírszar tudatú emberekhez.

Aztán a polgári oldalnak meg pláne semmi köze:

2. se a jobbikhoz, se a fideszhez. Ezek a pártok jelenleg jogtalanul bitorolják a Jobboldal mint pozitív jelentésü terminológiát (Jobboldal: polgári, a gazdasághoz értö, a kultúrára fogékonyabb, a demagógiát elutasító stb)

A jobbikot nem kell magyarázni, ezek nem is akarnak továbblépni pár pejoratívan értelmezett szókincsnél, ez nekik az életcéljuk.
A fidesz meg valójában egy Oligarcha-Nyugger-Proli szavazóbázisra és szellemi világra épült párt.

2014-töl mindenestre a nagy kérdés az, hogy a Jobboldal képviseletét át tudja-e venni a ballib ellenzék, vagy ehhez új pártot kell alapítani.
Vagy pedig marad minden változatlanul és a jobboldali réteg árvagyerek marad.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 12:46:19

@EMU:
Egen, a blogok hozzászólásai minden bizonnyal lefedik az egész társadalmat, és természetesen minden szegmens arányosan képviselteti magát. Ha tényleg ennyi eszed van, akkor valóban nincs is több kérdés.

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2013.02.07. 12:49:06

A jobboldaliakat lerasszistázni az rasszizmus?

Nem?

Oké, nem faji alapon, de mégis...

Akkor mindenki rasszista, de a legrasszistább rasszistázik a leghangosabban!

:)

almodhi 2013.02.07. 12:49:28

Lefordítaná itt valaki ezeket a sorokat? Csakhogy ne én legyek a fordító (meg van aki nálam jobban tud németül... :-) )
Különös tekintettel a "kleinen Unterbrechungen" jelentésére az első két zsidótörvény és Kamenyec-Podolszkij fényében.

"Die Verbindung zwischen der ungarischen Elite und den Führern des ungarischen Judentums erwies sich als stark und die Zeiten überdauernd. Mit mehr oder weniger kleinen Unterbrechungen bestand sie ganz bis zur Besetzung des Landes durch die Nazis am 19. März, ja einige ihrer Fäden blieben sogar bis zum Szálasi-Putsch am 15. Oktober 1944 erhalten."

Mária 2013.02.07. 12:51:20

"Az első tanulság a bántó, sőt, arcpirító eredeti általánosítás: akinek köze van a mai magyar politikai jobboldalhoz (jelentse a politikaiság a kormányt, a Fideszt vagy minden politizáló jobboldalit), annak rasszistának kell lennie? "

*

"...mert vétkesek között cinkos, aki néma!" (Babits, Jónás könyve)

Némák vagytok?

Akkor mit picsogtok, ha a szemetekbe modják, amit gondolnak rólatok?

Abba lehet hagyni a rinyálást.

EMU 2013.02.07. 12:52:58

@Muad\\\'Dib: Tán nem véletlen, hogy egy kis általánosításért nem a szomszédba, hanem ide jön az ember. Ahogy figyelem, ez senkit nem zavar itt más esetben. Jobboldali fórum ugye.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 12:53:25

@Mária:
Egymást érik az antirasszista tüntetések, ahol a fityesz is pontosan úgy elítéli a rasszizmust, mint mások? Mit kellene még csinálni? Esetleg koncentrációs táborokba kellene gyűjteni a rasszistákat? Csak a megelőzés miatt, tudod...

politikus-omm 2013.02.07. 12:53:48

Egyszerü:

A JOBB ELIT részben arisztokrata vagy a háború előtti világ polgári rétegének leszármazottja, akiket a komcsik gyülöltek. Persze vannak komcsik itt is. A KOMCSIZMUS legvéresebb korszakában nagyon sok volt a zsidó a csúcspozícióktól a sima ÁVH droidokig. Igy a dolog ANTISZEMITA része érthető (ha a holokausztra kötelező lenne emlékezni akkor a zsidóbünözőkre úgyszintén).

A BAL ELIT jórészt zsidó vagy nekik elkötelezett(pl. gyurcsány), pont a kommunizmus idején betöltött és részben átörökített pozíciók miatt. Értelmiségi hagyományuk nincs kiv. munkás-paraszt értelmiség.

Szóval nem előítélet, hanem TAPASZTALAT, semmi sem véletlen.

A CIGÁNYrasszizmus más tészta őket egyformán utálja mindenki.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.02.07. 12:54:00

Rasszizmus kell? Tessenek elolvasni a Talmudot!
A zsidónál nincs gyűlölködőbb, fasisztább népség.

Rwindx 2013.02.07. 12:54:50

Szerintem a rasszistázásnak is megvan a maga előnye. Könnyen ki lehet szűrni a debileket egy társalgásból, rövidre zárva a szálat amit vezetnének, sok időt és energiát megspórolva ezzel.

szekertabor · provo.blog.hu 2013.02.07. 12:55:22

@mk27soundmaster: Pontos, talán túlságosan is mérsékelt véleményedet annyiban élezném tovább, hogy a tudatos ferdítés és hazudozás, amire ezek a rasszistázó eszmefuttatások épülnek, pusztán a szakadék mélyítésére, az értelmes párbeszéd ellehetetlenítésére alkalmasak. Hiszen azokban, akik ismerik a valóságot, a rasszizmussal vádoltak iránti toleranciát és a rasszistázókkal szembeni intoleranciát növelik, akik pedig nem kíváncsiak a valóságra, azokban pont fordítva.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 12:55:30

A rasszista kártya mellesleg meglehetősen hiteltelen is pl ezért:

hetivalasz.hu/itthon/tizbol-harom-magyar-ciganyellenes-derul-ki-a-kutatasbol-57632

Tízből négy magyar szerint jó az, hogy léteznek még olyan szórakozóhelyek, ahova a cigányokat nem engedik be.
...
A Jobbik támogatói „vezetik a listát", a párt szavazóinak 46 százaléka osztja e nézeteket. Ám igaz ez az MSZP szavazóinak 33, a Fidesz táborának 31 és az LMP-szavazók 22 százalékára is.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 12:55:49

@EMU:
Ugye azt te is tudod, hogy pl. a szélsőjobb igen aktív az internet világában? Akkor miért is vagy meglepve, hogy ez a hozzászólásokban is megjelenik? Vagy ezt a tényt elegánsan kiszűrted, mint zavaró tényezőt? Na meg arra sem reagáltál, hogy lényegében minden mérés szerint lényegében azonos a rasszizmus a különböző pártok esetében...

almodhi 2013.02.07. 12:55:59

Szerencsére az itt hozzászólók meggyőztek, hogy a "Jobboldali = rasszista" állítás minden alapot nélkülöző rágalom. Semmi más.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 12:57:44

@almodhi:
Gondolom neked is menni fog különbséget tenni a szélsőjobb és jobboldal között. Esetleg baloldal=kommunista? Azért már csak nem...

Mária 2013.02.07. 12:58:38

@Thelonius:

"Neked rg a minimum hogy eltűnsz pár évre, majd ha visszajöttél, elmagyarázod miért kellett neked a fiatalságodat a béka segge alatt töltened. "

Minek tűnne el, amíg nyitva a fideszes pénzcsap?

Majd ha kibasszák őt is a mézesbödön mellől, ahogy Tomanoviccsal csinálták, majd akkor fordul egy pált ő is, kitereget bosszúból egy-két mocsokságot és belőle lesz a legnagyobb Bajnai-fan, hátha a másik oldalon beveszik őt a buliba.

almodhi 2013.02.07. 12:59:27

@Trompf: Értem. Tehát ha valaki kimutatja, hogy a magyar népesség tekintélyes része származási alapon utálja a cigányokat (azaz rasszista), akkor a rasszista kártya kijátszása hiteltelen. Világos...

almodhi 2013.02.07. 13:01:14

@Muad\\\'Dib: Azaz csak a "szélsőjobboldali = rasszista" áll meg? Értem. Így mindjárt más...

Tblog 2013.02.07. 13:03:18

Én csak annyit fűznék hozzá, hogy beszélgetek néha baloldaliakkal, MSZP-sekkel, de olyan c*gányozásokat amik ők levágnak még jobboldali embertől nem hallottam. Bayer Zsolt kisinas se lehetne mellettük.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 13:04:59

Mégvalami:

Nem sokban tér el ráadásul, az igazi rasszisták motivációja, egy azonos platformon nézeten álló teljes csoport sértegetésétől, pl rasszistázásától.

Az egyik külsőségek alapján ítél meg másokat, nézi le őket, az általánosan pl rasszistázó, pedig ellenséges blokkokat, ideológiai csoportokat néz le, ítéli el őket.

Én nem látok nagy különbséget, az igazi rasszista, és az általánosan jól behatárolható csoportokat rasszistázó között.

Mária 2013.02.07. 13:05:17

@politikus-omm:

"A JOBB ELIT részben arisztokrata vagy a háború előtti világ polgári rétegének leszármazottja, akiket a komcsik gyülöltek. "

Angyalka, olvasgass már jobboldali politikus-életrajzokat :DDDDDDDDDDDDDDD

Kezdhetnéd mondjuk Matolcsy Mátyás történetével, ha már rasszizmus, de mutasd már meg, szívecském, melyik tagja a jelenlegi elitnek az, amelyik nem a sparhelt mellett a sezlonyon nevelkedett, és nem a munkás-paraszt származásának köszönhette, hogy a beton feje ellenére a munkás-kvóta miatt benyomták őt valamelyik egyetemre?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 13:06:32

@almodhi:
Nem.

Az a hiteltelen, ha egy baloldali nagy általánosságban lerasszistáz egy jobboldali közösséget.
Amiért hiteltelen az pedig az a tény, hogy a baloldali közösségekben ugyanaz, helyenként nagyobb rasszizmus tapasztalható.

De semmiképp sem a csoport egészét nézve.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:06:49

@almodhi:
Hol is írtam ilyet? De, mint írtam az interneten elég erős a szélsőjobboldal, közel sem meglepő, hogy sok komment érkezik az ő nézeteikkel. Másrészt pedig csatoltam már egyszer, azt az igen egyértelmű cáfolatot, ami megmutatja, hogy semmivel nincs több kirekesztő ember jobboldalon, mint baloldalon.

aszterixagall 2013.02.07. 13:06:52

@Tita nick:

Valóban, sokszor őszinteség, de sokszor tévedés, és a kettő nem komplementer.

Ráadásul azt hiszem, sokan nem tisztázzák magukban, hogy a rasszizmus melyik fajtáját vallják, a genetikai vagy a kulturális alapút. Szerintem az utóbbiba nem lehet belekötni. Ha megkérdezik tőlem, hogy kivel töltenék kettesben egy napot, egy dán farmerrel a birtokán, vagy egy pápua őslakossal az esőerdőben, akkor szépen elővenném az előítélet gyűjteményemet, megkeresném a "Pápuák" bejegyzést, ahol az áll, hogy komoly statisztikai esélyem van arra, hogy kőbaltával beszakítják a fejemet, a koponyámat megőrzik mint trófeát, a testem többi részét pedig esetleg elfogyasztják, ha úgy alakul. Náluk ez egyszerűen szokás - vagy az volt, egészen a legutóbbi időkig. Hasonlóan, nem lehet megszólni azt a, mondjuk francia szerzetest, aki az 900-as években él, és egészen másfajta előkészületeket tesz, ha azt hallja, hogy száz magyar lovas közeledik, mintha azt az infót kapná, hogy ugyanennyi velencei tart a kolostor felé. Igaza van, ha így tesz.

De. Ha pápua barátomat dán szülők nevelik fel Dániában, akkor nem veri be a fejemet kőbaltával, hanem meghív vacsorára, ahol, miután elmondta az asztali áldást, hajnalban fejt, kicsit trágyaszagú tejjel kínál. ...Amiből persze ő nem ihat, mert nem tudja megemészteni. Ebbe már beleszólnak a gének, de a viselkedésébe nem. Nem azért állítom ezt, mert undorító rasszizmus lenne mást mondani, hanem ezért, mert úgy néz ki, hogy ez a helyzet. Lehetne máshogy is, sőt egészen biztos, hogy az emberiség sok százezer éves történelme során sokszor volt olyan helyzet, hogy a viselkedéssel és mentális képességekkel kapcsolatos gének gyakorisága szignifikánsan különbözött a különböző populációk között, de a kutatások azt mutatják, hogy most nem az a helyzet.

Remélem, elolvassa valaki ezt a nagyjából teljességgel off hozzászólást.

Mária 2013.02.07. 13:07:40

@Tuleloblog:

"Én csak annyit fűznék hozzá, hogy beszélgetek néha baloldaliakkal, MSZP-sekkel, de olyan c*gányozásokat amik ők levágnak még jobboldali embertől nem hallottam. "

Suttogó propaganda, mi, made by Habony Árpi? Ez ment ki a heti körlevélben, hogy ezt kell kopipésztelgetnetek?

politikus-omm 2013.02.07. 13:09:16

@manhattan (c): 2014-töl mindenestre a nagy kérdés az, hogy a Jobboldal képviseletét át tudja-e venni a ballib ellenzék

.....:))) Ezt kifejted?

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:09:48

@Mária:
OMFG!!!
Ez suttogó propaganda, de mások megállapításai a rasszista jobboldali munkatársakról, meg haverokról, azok tények, mi?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 13:10:19

@Mária:
Nem suttogó..

hetivalasz.hu/itthon/tizbol-harom-magyar-ciganyellenes-derul-ki-a-kutatasbol-57632

Tízből négy magyar szerint jó az, hogy léteznek még olyan szórakozóhelyek, ahova a cigányokat nem engedik be.
..
A Jobbik támogatói „vezetik a listát", a párt szavazóinak 46 százaléka osztja e nézeteket. Ám igaz ez az MSZP szavazóinak 33, a Fidesz táborának 31 és az LMP-szavazók 22 százalékára is.

EMU 2013.02.07. 13:11:33

@Muad\\\'Dib: Az egymást érő rasszizmusellenes fideszes tüntetésekből szemezgetnél párat, ha megkérlek?
Ha meg a rasszizmus ugyanakkora minden politikai erő mögött, akkor min vagytok fennakadva, hogy ti nem?
És mielőtt kérdeznéd, a különbség az, hogy a jobboldalon ez rendezőelv, ez kohéziós alapvetés, amely a politika irányát is meghatározza, ebből következik pl. az idegengyűlölő kormánypolitika is, míg baloldalon a rasszizmus egy hasonlóan sötét, sok esetben tanulatlan, beszűkült, korlátolt, irigy, mentalitásbeli deficit, ami azonban nem jelenik meg a politikai tőkekovácsolás mögött, mondhatni nem "nemzeti érték" a baloldalon.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.02.07. 13:14:03

@irógép: "Mindegyik hazudott és lopott!! Tehát akkor aki ma Magyarországon bármikor , bármelyik pártra szavazott az egyet ért a hazudással és a lopással?"

Ha nem is ért egyet vele, de nem tartja akkora bűnnek.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:14:23

@EMU:
Azért mondjad már el, hogy a fityesz politikájában hol rendező elv a rasszizmus? A 2/3-al megnyert választás előtt mikor volt a rasszizmus, mint politikai fogás jellemző rájuk? Vagy most miféle őrületes rasszizmust produkálnak? Mert az, hogy a fogyatékos Bayer, most épp arrafelé rontja a levegőt, még nem rendezőelv.

reálisan 2013.02.07. 13:15:20

Jobb és bal? Nagy kuss van a Gyulai tüntetésekről.
50 Ballib és 5000 magyar ember. Hú de gáz ugye liberálisok.
Hogy lesz ebből kormányváltás? Ti csak nyomorgattátok a népet és Ti szeretnétek mégegyszer hatalomba kerülni? Ez aztán a pofátlanság és a hülyeség teteje!!!

Ringlósztár 2013.02.07. 13:16:19

@Belpo:
Kb. ezt írtam volna magam is, Magyarországon lehet, hogy van jobboldali, konzervatív politikus, de párt az nincs.
Gondolom az itt cikkeket jegyző, orbánék által eltartottak sem gondolják, hogy az államosítás, oligarchásítás, központosítás jobboldali eszmék lennének.

almodhi 2013.02.07. 13:20:45

@Trompf:

Én azért várnám a (magát) "jobboldali"(nak tartó) közösségtől hogy cáfolja mindazt, amit Ara-Kovács ráaggat.

Ehelyett mi történik:
- Néhányan mosdatni kezdik Schmidtet, hogy nem is mondott csúnyát. (Pedig de, ld. a fenti német idézetet) Hogy ez rasszizmus-e, vagy "csak" rasszista-mentegetés az megítélés kérdése.

- Néhány megírják hogy a "ballibek" is ugyanolyan rasszisták mint a "jobboldaliak". Pedig nem, bár a "baloldalon" is bántóan sok a rasszista, azért a "jobboldalon" jóval többen vannak.

- A legtöbb hozzászóló meg fröcsögve zsidózik/cigányozik ezzel nyújtava alapot az ilyen sommás általánosításoknak...

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:21:59

@almodhi:
"...Néhány megírják hogy a "ballibek" is ugyanolyan rasszisták mint a "jobboldaliak". Pedig nem, bár a "baloldalon" is bántóan sok a rasszista, azért a "jobboldalon" jóval többen vannak..."
Forrás? Mert nekem sikerült linkelnem. Vagy esetleg most az jön, hogy én úgy láttam?

jo20000 2013.02.07. 13:22:16

Ugye aki a "mai magyar politikai jobboldalhoz" tartozónak tartja magát, annak elég sok mindent kell felvennie az arcbőrére. A rasszizmus eltűrése bizonyosan ezek közé tartozik, de van még jó sok más is. Soroljam? Nem tartom tragédiának, ha szunnyadó, de magát álmában tisztességesnek gondoló "jobboldalt" akár provokálják - hátha felébred valaki.
Schmidt Máriát relatív korrekt személynek tartottam eddig, de az idézetek szerint tényleg elég furcsákat mondott... Nem volt időm pontosan utánanézni, így erről nincs véleményem.
A "több évtizedes baloldali-liberális" bármiről beszélni elég röhejes, a fogalom is csak 94 után lett kitalálva. Biztos jól esik mormolni folyton.
Az utolsó mondattal egyetértek, legfeljebb az vetődik fel, hogy ki is nyomja bele a magyar lelkekbe az óvodától kezdve ezt lövészárok-kultúrát nap mint nap?

almodhi 2013.02.07. 13:22:42

@reálisan: aha meg 20000 millás tüntető és 400000 békemenetes.

2013.02.07. 13:23:12

@almodhi:

Hányszor kell még kimondani, hogy baromira nem a származásról van szó, hanem bizonyos specifikus csoportokon belül általánosan elterjedt, és kötelező viselkedésmintákról, nemzedékeken át átadott hozzáállásról, egy adott kultúrában kötelező jelleggel követendő emberi habitusról, olyasmiről, ami alapján pl. a tudós ember tehet különbséget egyes népek és népcsoportok között. Mert akkor e szélsőséges meglátás szerint még a néprajz (vagy akár még a csoportlélektan) is rasszizmus ...

Aki ennek ellenére is rasszizmusról képzeleg, az már csak egy elvakított, mantrákkal megtömött szektás. Figyu, lehetsz te felőlem a drapptól lefelé terjedően akár olyan fekete kívül, mint a csillagtalan kozmosz, élhetsz akár egy földbe vájt lyukban, és születhettél akár a föld túloldalán is, ha egyébként megkísérled a civilizáltságnak és az emberek közötti békére vonatkozó íratlan törvényt tisztelésnek legalább azt a minimumát hozni, amit egy viszonylag jól nevelt & edukált tizenéves képes - bármelyik kultúrájában az eddig a földön élt emberiségnek.

dr kíváncsivagyok 2013.02.07. 13:25:36

@reálisan: "Ti csak nyomorgattátok a népet és Ti szeretnétek mégegyszer hatalomba kerülni? "

Faszkalap,...nézz már szét az országban....mély nyomor és kilátástalanság !

EMU 2013.02.07. 13:27:02

@Muad\\\'Dib: Például minden esetben ott, ahol megbélyegez és kiközösít, kezdve az alkotmánytól a közmunkaprogramon keresztül a mondjuk a Strasbourgi vöröscsillag per jogerős ítéletének negligálásáig, vagy sok esetben az utcanév átkeresztelések pl. A kulturális rasszizmus is létező fogalom ugyanis. Amíg az elvbarátaid itt zsidóznak, cigányoznak, már-már elvárt retorika és a szolidaritás teljes figyelmen kívül hagyásának igényét megfogalmazva a jobboldali politizálással kapcsolatban, addig az ügynökmúlt rendezéséről néma kuss, amit ma már csak a fidesz bújtat. Kényelmesebb a fidesznek a rasszizmus és antiszemitizmus vádját visszautasítgatni, mint kimagyarázni azt a tényt, hogy munkás-paraszt kormányt alakítottak a kommunista rezsim egykori haszonélvezőiből.

Balt 2013.02.07. 13:27:59

Talán nem elegáns visszalőni, de ne vonatkoztassunk el attól, hogy a "ballib" oldal 2004-es (és azelőtti) xenofób kampánya, annál sokkal régebbi Orsósozása (tegnapelőtt is láttunk ilyen táblákat Gyulán), a "genetikusan alattvalózás" stb. után legalábbis megkérdőjelezhető hitelességű az Ara-Kovács-félék "érzékenysége" a problémára.

EMU 2013.02.07. 13:28:21

@Muad\\\'Dib: Te mondtad, hogy egymást érik a tüntetéseitek. Hülyének ne engem nézz ezekkel a copy paste közleményekkel.

dobzse.laci 2013.02.07. 13:28:27

@Ringlósztár:
" Magyarországon lehet, hogy van jobboldali, konzervatív politikus,"

Mutass egyet légyszíves!

Itt a széljobbtól a szélbalig MINDENKINEK a hóna alól Jani bácsi kacsintgat.
Ez alól még Antall sem volt kivétel.
A keresztlóbálás nálam még nem tekinthető jobboldali politizálásnak, pedig erről mindenki meg van győződve.

dr kíváncsivagyok 2013.02.07. 13:28:52

@mk27soundmaster:
Itt van...kretén :
Ez folyik 2 és fél éve : eltűri és időnként kifejezetten támogatja Orvbán a Jobbikot , pénzzel ( Jobbik -tábor ) színházzal ( Új színház ) és HALLGATÁSSAL ( a Jobbik megnyilvánulásaira adott gyenge , vagy elmaradó reagálás ) !!!!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 13:30:23

@almodhi:

"A legtöbb hozzászóló meg fröcsögve zsidózik/cigányozik ezzel nyújtava alapot az ilyen sommás általánosításoknak..." --- írod.

Egy példát (csak egyet) tudnál idézni?

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.02.07. 13:30:26

"Az adok-kapok így végtelenségig folytatható lenne ... " Igen, de nem azért, amit írtál. A "jobboldal rasszista" kijelentésben ugyanis két, a mai Magyarországon igen jellemző dolog található:
1) Kollektivista: kijelöl egy csoportot, aminek valamilyen szempont alapján közös tulajdonságot tulajdonít. A gond ezzel, hogy az egész egy absztrakció, olyan nincs, hogy jobboldal. Emberek vannak különböző preferenciákkal, akiknek van vagy bizonyos közös tulajdonsága, vagy nincs, ráadásul ez időben is változik. Lényegében ez enyhébb formája a kollektív bűnösségnek, és nem igen különbözik a cigányozástól.
2) Mint ahogy a hozzászólásokból látszik, mind a "jobboldali", mind a "rasszista" kifejezés egy gumifogalom, mindenki azt ért alatta, amit akar. Ha különböző szavakon mást értünk, akkor a kommunikációnak sok értelme nincs. Ez persze nem csak Ara-Kovács Attilára jellemző, a magyar közéletet - különösen a politikusok és a közírók részéről - teljesen átitatja ez a szofista szemlélet.

pástétom 2013.02.07. 13:31:35

@Muad\\\'Dib: "Egymást érik az antirasszista tüntetések, ahol a fityesz is pontosan úgy elítéli a rasszizmust, mint mások?"

Baromság. És ha alkalomadttán, fanyalodottan, immel-ámmal meg is teszi, azt is csak vegytiszta pragmatizmusból.

Egyszem rogántóni, meg egy-két navracsöcsös odaszólás még nem csinál nyarat, ha érted.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:32:25

@EMU:
Tőlem aztán nyugodtan lehetne legális a vöröscsillag, horogkereszt, bármi jelkép, a hülyeség mindenkinek a magányügye, azt aggat magára, amit akar. Biztos feltűnt, hogy semmiféle kulturális rasszizmusról nem volt szó, sem az eredeti, sem a mostani cikkben.
Na nem mintha az általad felsoroltaknak köze lenne ehhez: "Kulturális rasszizmus - A hagyományos rasszizmus mint tudománytalan elmélet elutasítása után a modern rasszizmus magába foglalhatja a más „kultúrákkal” szembeni megkülönböztetést is. Példa: „a cigányok sokat lopnak”, „az arabok nőgyűlölők”, „az afrikaiak különösen agresszívek”, „a zsidók mindig hazudnak”.
Szóval kéretik nem terelni...

spinat 2013.02.07. 13:33:03

5.ös számú tagsági volt már?Mert öt aztán eltüri rendesen a jobboldal.

na meg aztán itt volt az elhatárolódás (mikor, mennyire nem érdekes). Na de tettekben mutatott már valamit a magát jobboldalinak mondó párt, vagy a jobboldali érelmiség?

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:33:41

@EMU:
Jól van, akkor csak a legutóbbi nagy tüntetésen beszéltek, és egyébként minden alkalommal elítélik a rasszizmust. Most jobb?

jo20000 2013.02.07. 13:33:56

@EMU: Remek komment, egyetértek, csak én nem tudok ilyen szépen írni :-)

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:34:27

@pástétom:
Ja, értem. És minden közvélemény-kutatás hazudik...

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:34:58

@jo20000:
Vegytiszta hülyeség, de amúgy tényleg remek...

EMU 2013.02.07. 13:37:21

@Muad\\\'Dib: Akkor mondok neked nem kulturális rasszista példát orbán részéről. A haza nem lehet ellenzékben. Csak itt nem a bőrszín a rendezőelv, hanem a leadott voks. A mondat diszkriminálja is azokat, akik nem illeszkednek az ábrándba. Mi ez, ha nem rasszizmus?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.07. 13:37:39

nem kell annak lennie feltétlenül, de nem árt. :D

Viccet félretéve nagyon durva ez az általánosítás (is) nálunk, hogy a jobboldal az rasszista, meg zsidógyűlölő, bezzeg a baloldal toleráns, meg zsidóbarát.

Láttam már (nem csak én, biztos vagyok benne, hogy más is) olyan nagyon szocit, hogy majdnem komcsi, de cigányozik, zsidózik állandóan. És olyan ősfideszest (de ősjobbikost is!!) is aki felháborodott és őszintén kiállt mindenfajta kirekesztés ellen.

Geo_ 2013.02.07. 13:38:22

@EMU:

"A magyar jobboldalhoz tartozni"

ez, már megbocsáss, így helytelen.

A magyar POLITIKAI jobboldalhoz tartozni - így viszont már sajna, de találó.

blah 2013.02.07. 13:38:31

@jo20000: az utolsó mondatodra csak annyit tudok biztosan, hogy ki kezdte. Az igazán ironikus, hogy abban a táborban hazaárulóznak a legjobban aminek a vezére elkezdte megosztani az országot. A többiek meg ugye folytatták... Ez volna ma itthon a politika.

MEDVE1978 2013.02.07. 13:38:41

Ez egy baloldali panel, méghozzá nagyon-nagyon régi. Hasonló a liberális - hazaáruló, baloldali -bolsevik kommunikációs panelekhez.

Némileg ezeknek van is természetesen alapja, hiszen a jobboldali tömegpártok -jelen esetben a FIDESZ, minél szélesebb spektrumot szeretnének magukénak tudni, ezért botrányos eseteken kívül folyamatosan nyitnak a szélsőjobb felé. Ilyen Viktorék esetében például a színházbotrány, de akár Wittner "Akasztófa" Mária megszólalásai is.

Nyugaton ugyanez a nyitás megvan a hagyományos szocdem pártok döntő részénél a kommunista szélsőbal felé, így ott kiegyenlítettebb a helyzet. Magyarországon nem létezik a szélsőbal, ezért itt nincs ilyen nyitási lehetőség / kényszer politikailag.
Ettől még a jobboldali ember (bármit is jelentsen ez) nem válik rasszistává.

Farkantoán Chatpartner 2013.02.07. 13:40:11

Ara-Kovács Attilának és a többi, szórványba szorult szadeszesnek az eltűrése az az ár, amelyet meg kell fizetnie annak, aki a "jó baloldali" pedigréjére áhítozik.

pástétom 2013.02.07. 13:40:22

@Muad\\\'Dib: Engem nem érdekelnek a jobboldali szavazók, engem a Fidesz szaloncigányozása, és a cigányozó jobbik mentegetése, a vele való cinkos összekacsintása érdekel.

Farkantoán Chatpartner 2013.02.07. 13:41:15

@Geo_: érdekességképpen hozzáfűzhetjük, hogy magyar baloldal se így, se úgy nincs.

almodhi 2013.02.07. 13:42:49

@Muad\\\'Dib:
Dehát a te adataidat vettem alapul:

Nézzük:
(2013 januári pártszimpátiákkal és 8000000 szavazóval számolva)

Fidesz 20% 1.6M szavazó; 31% rasszista azaz 496ezer
Jobbik 8% 640e; 46% rasszista azaz 294ezer
Mszp 13%, 1.04M 33% rasszista azaz 343ezer
LMP 3% 240e, 22%; 53ezer

azaz joboldal: 35%
baloldal: 31%
(az Együtt2014 és DK még nincs benne a rasszizmuskutatásban, szerintem azok még lejjeb húznák ezt a számot, de ez csak megérzés)

most akkor azon vitatkozumnk mit jelent a "jóval több"?

politikus-omm 2013.02.07. 13:42:59

@Muad\\\'Dib: Azt tudnám mi a baj a kirekesztéssel.

Az elit iskola kirekeszti a hülye diákokat.

A közönség kirekeszti a popcornhajigálókat.

A magyarok nem kirekesztők, hanem tragikusan megfélemlíthető nemzet, aki trianon óta poszt-traumatikus stresszben szenved. A jobboldal hajlamos szóban védeni a nemzeti önérdeket, de ha megtámadják emiatt, szélsebesen visszavonul. A baloldal a látszatra sem ügyel, a balelit semmiféle nemzeti elkötelezettséggel nem rendelkezik, és nem is tudja hogy azt eszik vagy isszák.

Pl. gyors hasonlítás: 1. magyarok száma 100 éve és ma, terület 100 éve és ma, zsidó holokauszt áldozatok aránya(legutoljára/részben megszállás idején), kisebbségvédelem itthon

2. 'szlovákok' száma 100 éve és ma, terület 100 éve és ma, 'szlovák' holokauszt áldozatok aránya(100% megszállás előtt önként), kisebbségvédelem Szlovákiában

Van a nacionalizmusnak egy egészséges szintje (nem szavakban), amit a magyar nemzeté messze nem ér el - lásd még mindig nem hozták nyilvánosságra a kettős állampolgárságú parlamenti képviselők listáját (pedig ez a minimum minimuma)

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.07. 13:43:15

Nem olvastam a kommenteket, szóval csak a privát véleményem: aki "jobboldali" beállítottságút ismerek, az mind rasszista, revizionista, erőszakos stb. stb. stb. Gyakorlatilag ha megnézem a náci definícióját, tökéletesen illik mindre.
Van egy kisebb csoport, akik szintén "jobbos"-nak mondják magukat, ezek a fideszes agyzsugorítottak, akik viszont 1:1-ben másolják a rákosista ideológiát.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.07. 13:45:37

@jo20000: lövészárok kultúra? Hm... kérdezd meg a papot, akihez misére jársz! (finom célozgatás arra, hogy egyes helyeken a templomban mondták meg a híveknek, hogy kire szavazzanak)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 13:46:33

@dr kíváncsivagyok:

Ezek közül melyik bizonyítja (vagy csak melyik támasztja alá), hogy "„A rasszizmus ELTŰRÉSE az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz”, ", szutyok?

Nem tudom, mi lehet az a Jobbik-tábor, de úgy vélem, a Jobbiknak, egy demokratikusan bejegyzett és demokratikusan működő pártnak, ugyanúgy joga van támogatásokra pályázni, mint bármely más demokratikus pártnak; azt sem tudom, hogy az Új Színháznak mi köze van a rasszizmushoz; azt pedig még értelmezni sem próbálnám meg, hogy mit jelenthet a "hallgatás", mint érv a jobboldal rasszizmusa mellett (ugyan, hogyan volna ez a "hallgatás"-vád kivédhető, honnan tudhatná szegény jobboldal, hogy mikor hallgatott jól és mikor rosszul?!:-)) ...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 13:46:57

@almodhi: Elmondanád nekem mi az, hogy "rasszista"?
(Nem fogom elfogadni Lámpaernyő Domina meghatározásait.)

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 13:47:29

@almodhi:
Tehát a két nagy párt esetében arányaiban a jobboldalon van kevesebb rasszista (31% vs. 33%). Nincs több kérdésem.
Aztán lehet számolgatni hozzá a szélsőjobboldalt, meg a liberális pártokat...

politikus-omm 2013.02.07. 13:47:37

@MEDVE1978: Ilyen Viktorék esetében például a színházbotrány

- hogy mi?

Magyarországon nem létezik a szélsőbal

- a nyugati szélsőbal globalizációellenes akárcsak a Jobbik

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.07. 13:49:22

Én nem szégyellem, hogy rasszista vagyok.

A rasszizmus szó egyébként meglehetős késéssel nyerte el mai, pejoratív jelentését. A liberális agymosás eredményeképpen ma már magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, pedig a "rasszista" genetika és orvostudomány sok olyan felfedezést tett az elmúlt évtizedekben, melyekből egyértelműen kiderül, hogy valóban jelentős az emberi rasszok (fajok) közötti eltérés. Az amerikai kutatók felmérései szerint például a fekete bőrű amerikaiak IQ-ja átlagosan 85 és 90 között mozog, míg a fehéreké 100 körül. És ez a különbség most már évtizedek változatlan. Fontos megemlítenünk, hogy a negroid rasszon belül is sok eltérés fedezhető fel. A szubszaharai négereknek például döbbenetesen alacsony, 70 pontos intelligencia szintjük van. Az újabb kutatások eredményei alapján ma már megállapíthatjuk, hogy Afrika nyomora és a szubszaharai négerek döbbenetesen alacsony, mindössze 70 pontos intelligenciaszintje között ok-okozati összefüggés áll fenn.

Szerintem a rasszizmus mély és őszinte emberi érzés, és jelentős mértékben hozzájárul a különböző rasszok és kultúrák, a vallási és etnikai, nemzeti kisebbségek közötti békéhez, megértéshez és nem utolsósorban egymás kölcsönös elfogadásához. Ugyanis a rasszizmus nem hazudja azt, hogy minden ember egyenlő.

Nem vagyunk egyenlőek.

Farkantoán Chatpartner 2013.02.07. 13:49:44

@politikus-omm: szeretitek ezt sugallani központilag. Ordenáré hazugság, persze hogy van szélsőbal.

devadel 2013.02.07. 13:50:21

a magyar nép, úgy általában, amint az elmaradott népekre jellemző, rasszista. politikai oldaltól függetlenül.

a politikai oldalak között annyi a különbség, hogy a baloldal politikai program szinten a (szerintem) pozitív irányú elmozdulást, a rasszizmus csökkentését tűzte a zászlajára, a jobboldal viszont inkább pont erre az elmaradottságra építi jövőjét.

és ez teljesen független attól, hogy pártokon vagy oldalakon belül egyes személyek (pl schmidt mária) mennyire rasszisták vagy nem.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 13:50:32

ergé
el ne hidd már azt, hogy a baloldalnak az a valódi problémája, hogy bántják a kis-cigányokat. sokkal inkább az, hogy magyarországon nincs "ejrópai értelemben vett" jobboldali formáció.
azért nincs, mert ebben az esetben a jelenlegi kormányzó többség három részre szakadna.
-- mérsékeltek
-- radikálisok
-- szélsőségesek (jobbik)

a liberálisok nyilván azért követelik mindezt, mert az
ellenoldalon esetlegesen felálló RGB koalíció ezzel szemben győzni tudna:
-- szociálliberáliok aka. vörösök (mszp)
-- konzervatív liberálisok aka. zöldek (?)
-- nemzeti liberálisok aka. kékek (haza és haladás)
ebben még az is benne van, hogy legyen egy "sárga" szabadságpárt. szdsz 2.0. és még lehet egy szélsőbaloldali munkáspárt. (oda még akár gyurcsányt is kitolhatják).

pedig valószínű, hogy egy mérsékelten konzervatív republikánus formáció lehet a fenti liberális demokrata csoportosulásnak a váltóereje. persze csak egy orbán viktor nélkül. mert amíg ő a porondon van, addig nem konzi-liberó, hanem szoci-náci ellentét lesz. (gyurcsánynak egy pozíciója marad: a szélbal. nem csak éhségsztrájkolni fog, hanem éhségmenetelni is.)

tulajdonképpen az a kérdés, hogy ki hozza létre a felvilágosult (!) latin-keresztény (!) uniópártot (!). azért, mert errefelé évszázadokon át ez volt a leitkultur. nem nagyon lehet másképp csinálni. ez már számtalanszor kiderült. és ha belátható időn belü nem formálódik ilyen elit, akkor teljes politikai összeomlás következik.

persze szó nincs arról, hogy a latin-kereszténység egy "jobboldali" ideológia lenne. pláne a felvilágosult vonala. az egyik opció a németes cdu/csu modell. a másik az osztrák spö/övp. mondanom sem kell, hogy az egyikben, a jobb, a másikban a baloldal adja a kancellárt.

vagyis ha itt valaki egy kicsit is gondolkodna (nem szokott), akkor a német dominancia elemi politikai érdeke. na most én ma már több esélyt adok arra, hogy az egykori monarchia területén inkább az osztrák modell lesz a domináns. illetve a bajoros. és nem a poroszos. vagy a teljes politikai összeomlás. lehet választani.

Geo_ 2013.02.07. 13:50:54

@Farkantoán Chatpartner:

Érdekesnek érdekes lenne - csak csacskaság, már megbocsáss.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.07. 13:51:19

Én nem szégyellem, hogy rasszista vagyok.

A rasszizmus szó egyébként meglehetős késéssel nyerte el mai, pejoratív jelentését. A liberális agymosás eredményeképpen ma már magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, pedig a "rasszista" genetika és orvostudomány sok olyan felfedezést tett az elmúlt évtizedekben, melyekből egyértelműen kiderül, hogy valóban jelentős az emberi rasszok (fajok) közötti eltérés. Az amerikai kutatók felmérései szerint például a fekete bőrű amerikaiak IQ-ja átlagosan 85 és 90 között mozog, míg a fehéreké 100 körül. És ez a különbség most már évtizedek óta változatlan. Fontos megemlítenünk azonban, hogy a negroid (negrid) rasszon belül is sok eltérés fedezhető fel. A szubszaharai négereknek például döbbenetesen alacsony, 70 pontos intelligencia szintjük van. Az újabb kutatások eredményei alapján ma már megállapíthatjuk, hogy Afrika nyomora és a szubszaharai négerek döbbenetesen alacsony, mindössze 70 pontos intelligenciaszintje között ok-okozati összefüggés áll fenn.

Szerintem a rasszizmus mély és őszinte emberi érzés, és jelentős mértékben hozzájárul a különböző rasszok és kultúrák, a vallási és etnikai, nemzeti kisebbségek közötti békéhez, megértéshez és nem utolsósorban egymás kölcsönös elfogadásához. Ugyanis a rasszizmus nem hazudja azt, hogy minden ember egyenlő.

Nem vagyunk egyenlőek.

Farkantoán Chatpartner 2013.02.07. 13:53:47

@Geo_: ha te mondod...
Ti, bölcs megmondóemberek már jópárszor tönkretettétek ezt az országot :(

Geo_ 2013.02.07. 13:54:50

@MEDVE1978:
Ettől még a jobboldali ember (bármit is jelentsen ez) nem válik rasszistává.

Valójában viszont nem erről van szó, hanem amiről a hozzászólásodban előtte írtál.

almodhi 2013.02.07. 13:55:50

@mk27soundmaster:

"Egy példát (csak egyet) tudnál idézni? "

elég lesz?

----- innentől idézet -----

A zsidó kérdés több ezer éves nem itt született meg, és nem is itt lesz vége!

Utálja a cigókat, mert mellettük nőttek fel, és mindennap elvették tőlük, ami épp kellett nekik. ha ellenálltak jött a verés!

Rasszismus: őszinteség egy kényes témában.

Náci párt itt egy volt azt is szdsz-nek hívták és a mazsihiszből bújt elő. Te kis zsidónáci.

A cigány ugyanis mindenkinek büdös.

No, ez a beszéd! Esztmánszeressük! A kurvannyát annak a ocsmány, kancsal, gój rüfkének, hogy nem úgy szolgál, ahogy az pedig kötelessége volna!

Aki nem rasszista az azonnal költözzön ki a lakásából és adja át cigányoknak és bevándorlóknak minden értékével együtt! A családjuk hölgytagjait is készítsék elő a velük való párzásra.

Egyébként annyira röhej, hogy itt kell mosakodni a cigánygyűlölet* miatt, amikor a lakosság 90%-a gyűlöli a cigányokat. Demokrácia van nem? Köztársaság van nem? Akkor minden hatalom a népé!

a jobboldaliak rasszisták. igen. és? minden épelméjű ember az.

A KOMCSIZMUS legvéresebb korszakában nagyon sok volt a zsidó a csúcspozícióktól a sima ÁVH droidokig. Igy a dolog ANTISZEMITA része érthető (ha a holokausztra kötelező lenne emlékezni akkor a zsidóbünözőkre úgyszintén).

A BAL ELIT jórészt zsidó vagy nekik elkötelezett(pl. gyurcsány), pont a kommunizmus idején betöltött és részben átörökített pozíciók miatt. Értelmiségi hagyományuk nincs kiv. munkás-paraszt értelmiség.

Rasszizmus kell? Tessenek elolvasni a Talmudot!

A zsidónál nincs gyűlölködőbb, fasisztább népség.

politikus-omm 2013.02.07. 13:57:14

@devadel: www.vice.com/read/i-hate-v10n8

1000.000 brit itt utálja a büdöscigányokat. Meglepődtél mi? 300e cigány van 50M lakosra.

A hitleri Németország is az elmaradottság csúcsa volt, mint az köztudott. Mert a németek elmaradottak, most pl. csak az EU-t viszik a hátukon a sátánfattyai.

almodhi 2013.02.07. 13:57:34

@Muad\\\'Dib: A gyümölcsök - a nem almákat leszámítva - mind almák. Így könnyű...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.02.07. 13:57:40

@Muad\\\'Dib: "A magyarok genetikailag alattvalók és moslékzabálók". Ezt miért hagytad ki, te zsigeri magyargyűlölő? Tudtad, hogy a magyarokat gyűlölni is rasszizmus? Felsoroltad a világ összes népét, akiket inzultus ér, de a magyarokat kihagytad. Zsigerből.
Amúgy pedig egyetértek.

Kakimaki0123456789 2013.02.07. 13:59:42

@almodhi: Na most legalabb a tobbieknek (akik nem rasszistak) van kitol elhatarolodniuk.
Ja ha nem akarja a jobboldal hogy rasszistanak nezzek, ne vedje a bajerzsolti-fele alakokat.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 14:00:04

@almodhi:
A szélsőjobboldalt egy kalap alá venni a hagyományos jobboldallal legalább akkora teljesítmény, mint a szociáldemokrata, kommunista párhuzam. Mivel a hozzászólások többsége direktben a fityeszre lett kihegyzeve, gondoltam megjegyzem, hogy a maszopban legalább annyi rasszista van. Ez van...

jo20000 2013.02.07. 14:00:05

@blah: Ez nekem kicsit homályos volt, de nem igazán azzal foglalkoztam, hogy ki kezdte (ez hulla felesleges vita lenne, szerintem ne fogjunk bele, még ha van is véleményem), hanem, hogy melyik alakulat űzi iparszerűen ezt a társadalmiméreg-termelést és disztribúciót. Ehhez csatlakozni: erkölcstelen. Nem látni: vakság. Úgynevezett békemenethez csatlakozni például az idiotizmus csimborasszója. Nem akartam ezt a témát itt most kinyitni, csak illusztráció akart lenni. Na, és legyél tisztességes jobboldali mindehhez képest...

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 14:00:40

@TaTa86.:
ez a tétel úgy szól, hogy minden hatalom a néptől eredeztethető. de természetesen szó sincs arról, hogy minden hatalom a népé.

almodhi 2013.02.07. 14:01:50

@TaTa86.:

Bárhol találsz rá definíciót, de legyen a wikipédia: "Racism is usually defined as views, practices and actions reflecting the belief that humanity is divided into distinct biological groups called races and that members of a certain race share certain attributes which make that group as a whole less desirable, more desirable, inferior or superior."

De Stefike is kifejtette feljebb...

mackóprés 2013.02.07. 14:05:51

Elolvasva a kommenteket meg kell, hogy állapítsam, hogy a Mandiner remek öngólokat tud rúgni!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 14:06:45

@almodhi:

- A legtöbb hozzászóló meg fröcsögve zsidózik/cigányozik ezzel nyújtava alapot az ilyen sommás általánosításoknak...

Ez pont úgy hangzik mintha egy rasszista azt mondaná, hogy a legtöbb cigány lop, ezzel nyújtva alapot az ilyen sommás általánosításoknak (cigánybűnözés).

Látod ?
Nincs is olyan sok különbség a rasszistázó és az igazi rasszista között, ha a célközönség egy sommás általánosításként megjelölt konkrét célcsoport.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 14:08:56

@almodhi:

Ez mind nagyon szép, de melyik ezek közül a zsidózó vagy cigányozó megjegyzés?

Ezek többnyire olyan megállapítások, amelyek vagy nem említik a cigányokat és a zsidókat vagy rájuk hivatkozva egy rajtuk túlmutató problémára utalnak, ill. indokkal "alátámasztott" kijelentések (a kijelentések helytállósága (meg)vitatható). Ha már az cigányozás és zsidózás volna, ha valaki nem pozitív kontextusban említi meg a cigányokat vagy zsidókat, az volna csak a rasszizmus, hiszen akkor bizonyos csoportokat (a csoportok összességéből kiemelve) privilegizálnánk, kritizálhatatlanná tennénk.

almodhi 2013.02.07. 14:09:04

@Muad\\\'Dib:

>>A Fideszben nagyjából annyi a rasszista mint az MSZP-ben. A "jobboldal" egészét tekintve, ott szignifikánsan több a rasszista, de a "baloldal" egészében is meglepően magas.<<

Ez így jó lesz? :-)

politikus-omm 2013.02.07. 14:10:09

@almodhi: humanity is divided into distinct biological groups called races and that members of a certain race share certain attributes which make that group as a whole less desirable, more desirable, inferior or superior."

- És ennek a gyakorlatából is idézzünk példát: A HOLOCAUST az emberiség legnagyobb tragédiája...:))

Vagy inkább greatest tragedy of mankind. Everybody shuold be ashamed. Nyehehe.

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 14:11:57

@almodhi:
Tökéletes. Ebben viszont semmi meglepő nincs. A szélsőjobboldali pártokban több a rasszista, mint a liberális pártokban. Nem nagy meglepetés.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 14:14:57

@Muad\\\'Dib:
magyarországon nincs hagyományos jobboldal.

van egy retrográd feudális elit ("a keresztények"), egy komprádor kapitalista ("a zsidók"), vannak szocialisták (ideértve keresztényszocialisták). ők a "nők", a "melegek" és a "leszbikusok". ennek az ellentéte a szélsőséges "büszke" "fehér" "heteroszexuális" "férfi". vannak a nemzeti érzelmű családbarát politikusok. ez a mafia.

nincs se mérsékelten konzervatív republikánus formáció, se felvilágosult latin-keresztény uniópárt. tradicionálisan ez a jobboldal. errefelé évszázadokon át a föderalizmus és az unionizmus volt a leikultur. a népnemzeti gondolkodást a politikai osztály tradicionálisan megvetette. az első szent királytól kezdve. aki ugye a nemzeti érzelmű vezetőiket felfűrészelte, élve eltemettette, megsüketítette és megvakíttatta.

politikus-omm 2013.02.07. 14:15:48

@Muad\\\'Dib: A szélsőjobboldali pártokban több a rasszista, mint a liberális pártokban. Nem nagy meglepetés.

- a liberális pártokban több a homofóbozó (WTF) rasszista. Ja és a meleg.

is 2013.02.07. 14:16:27

@poszt: csak gyorsan megnéztem a jobb oldali hasábot. ott van megint Bayer Zsolt cikkének ajánlása. no, a Mandiner ennyit tesz hozzá ahhoz a képhez, ami ellen hadakozik. majd ha nem lesz Bayer Zsolt ajánlva a Mandineren, onnantól lesz az ilyen posztoknak bármi értelme, meg hitele, kedves ergé. vagy neked Bayer Zsolt eltűrése marad mégis, hogy mérsékelt jobbos maradhass? netán még egyet is értesz vele, mérsékelt jobbosként?

dr Smittpálelnökúr 2013.02.07. 14:17:10

Valaki megjegyezte már, hogy hitelesebb lenne ez a poszt, ha lett volna korábban egy olyan, hogy "Aki nem fideszes, az nem kommunista"?

Ugyanis aki szóvá teszi a fidesz agyament dolgait, az rögtön megkapja a kommunista bélyeget, pedig a fidesz kritikájával egyidőben nem követeli a kommunizmus egyik "vívmányát" sem.

Ellenben pl. az itt olvasható kommentek jelentős része rasszista, antiszemita.

Ezek alapján minimum érdekes gondolkodást bizonyít, hogy a jobboldaliak folyamatos rasszistázása a problémája a posztolónak.

És nem, nem gondolom azt, hogy minden jobboldali rasszista.

almodhi 2013.02.07. 14:18:18

@Muad\\\'Dib: Szerintem azért nem magától értetődő...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 14:19:48

@dr Kangörény:
Meglehetősen ritka az igazán rasszista kiszólás az itteniek között is.

És egyik se általánosít jobban (mert az általános kivetítést a rasszizmus), mint ti, amint a jobboldalt ekézitek, az összes hozzászólásotokban kivétel nélkül.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 14:20:04

@politikus-omm:
ne viccelj már. a baloldal a társadalmi kirekesztésről beszél. a liberálisok (ami nem a baloldal) éppen azt mondják, hogy a hülyéket zárják ki az elitből. és a középszerűeket is. elitiskola meg nyilván nincs magyarországon. ezt a hülyeséget felejtsd el.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 14:22:48

@takács bálint: Amennyiben nem minden hatalom a népé, honnan tudna a nép minden hatalmat átruházni akárkire is? Honnan veszi azt a hatalmat, ami nincs is nála? ^^

@almodhi: "Racism is usually defined as views, practices and actions reflecting the belief that humanity is divided into distinct biological groups called races"

Maradok a lusta kiértékelésnél. Itt meg is állhatunk, ugyanis SENKI nem gondolja ma már, hogy tényleg különálló halmazokba lehetne osztani az embereket népfajok szerint.
Régen gondolták, kísérleteztek vele, erről szólt a nácizmus, Magyarországon pedig némileg mérsékeltebben a fajvédő mozgalom.

Szóval a rasszisták aránya ma Magyarországon 0.1% hozzávetőleg.

A definíciót te hoztad, úgyhogy mosom kezeimet. Az egész vita nem más, mint primitív dominanciaharc. Ami király dolog, és tök természetes, de ne képzeld, hogy szó nélkül hagyjuk, hogy alfahímnek kinevezd magad.

is 2013.02.07. 14:23:09

@takács bálint: "az első szent királytól kezdve. aki ugye a nemzeti érzelmű vezetőiket felfűrészelte, élve eltemettette, megsüketítette és megvakíttatta."

nagyon jó példa, Szent királyunk eme szent munkáját ma is aktuális lenne elvégezni, mondaná Semjén Zsolt, ha valaki nem szólna neki, hogy ez mit is jelent :D ! kb. ennyire hiteles a jelenlegi nemzeti ideológia, ilyen hősökkel a címeren :) . én bizony megtartanám Szent Istvánt, csak helyes következtetésekkel: a magyarnak Európában a helye, nyitottan a szomszédaira, az idegenekre és az európai kultúrára. ez az igazi magyarság vagy ezer éve, ezt keresi Ady, Móricz, Mikszáth, Jókai, József Attila, Janus Pannonius, Berzsenyi, Petőfi, Kosztolányi, Erkel, Bartók, Liszt, és bocs, hogy a festőket, szobrászokat és társaikat nem írom.

is 2013.02.07. 14:27:43

@Muad\\\'Dib: mindkét irányt (egyenlő, nem egyenlő) érdemes bizonyítani. mertha egyiket sem sikerül, akkor marad az, hogy fingunk sincs. az nem bizonyíték az egyenlőre, ha nincs bizonyíték a nem egyenlőre.

politikus-omm 2013.02.07. 14:28:44

@is: Petőfi

''a legnagyobb emberbarátok egyike vagyok, s tisztelem, becsülöm a zsidókat, de már a kocsmákból csak kikergetném őket pokolig, mert ami ronda, csak ronda az, hiába!''

Nyehehe

Muad\\\'Dib 2013.02.07. 14:29:15

@is:
Már párszor megemlítettem, hogy linkeltem a népszabi cikkét, a hivatalos felmérés eredményéről. Lehet nézegetni...

rognork 2013.02.07. 14:29:29

@is: > @poszt: csak gyorsan megnéztem a jobb oldali hasábot. ott van megint Bayer Zsolt cikkének ajánlása. no, a Mandiner ennyit tesz hozzá ahhoz a képhez, ami ellen hadakozik. majd ha nem lesz Bayer Zsolt ajánlva a Mandineren, onnantól lesz az ilyen posztoknak bármi értelme, meg hitele, kedves ergé. vagy neked Bayer Zsolt eltűrése marad mégis, hogy mérsékelt jobbos maradhass? netán még egyet is értesz vele, mérsékelt jobbosként?

Nem azér, de te régóta kommentelgetsz ide, és még mindig nem vetted észre, hogy miért vannak kirakva jobbra a cikkajánlók? Vagy szerinted a rendszeres népszava, amerikai népszava, galamus cikkek mind a párt utasítására kerülnek oda? Tessék egy kicsit elgondolkodni.

blah 2013.02.07. 14:31:20

@jo20000: az csak abból a szempontból érdekes, hogy miként kezdődött, hogy a sikerességét látva bőszen folytatta a baloldal is az árokásást. Én nem vitát akartam kezdeményezni, igazándiból itt nincs min vitatkozni, ugye kokárda-nem kokárda, polgári kör, békemenet. Balról meg a kicsit lightosabb, szervezettlenebb folytatás. A konklúzió meg, hogy balról is meg jobbról is úgy viszonyulnak egymás szavazótáborához mintha számukra azok az emberek nem is léteznének.

Megfigyelo 2013.02.07. 14:33:49

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: A feketék alacsonyabb IQ-ját állító vizsgűlatokról bebizonyosodott, hogy olyan rasszisták készítették, akik tisztességtelenül, a tudományos vizsgálat szabályait durván megsértve manipulálták az adatokat. Persze, egyes mocskos gazemberek erről nem vesznek tudomásul, csak újra, és újra hivatkoznak a hazúg "felmérések" állítólagos eredményeire...

almodhi 2013.02.07. 14:34:01

@TaTa86.: " Itt meg is állhatunk, ugyanis SENKI nem gondolja ma már, hogy tényleg különálló halmazokba lehetne osztani az embereket népfajok szerint. "

Ha igaz amit itt idéznek sokan, a magyarok harmada szerint a cigányok vérében van a bűnözés...

Ugye tudod, ha butának nevezlek, az nem rasszizmus...

politikus-omm 2013.02.07. 14:34:17

@blah: A konklúzió meg, hogy balról is meg jobbról is úgy viszonyulnak egymás szavazótáborához mintha számukra azok az emberek nem is léteznének.

- Csak valaki még nem vette észre, hogy jelen helyzetben ezt csak az egyik oldal engedheti meg magának...:))

Virág et. 2013.02.07. 14:34:42

@Mr Falafel: mandiner.hu, mandiner.blog.hu. Olvasni, megérteni, gondolkodni, aztán írni.

Amúgy meg: @Virág et.:

is 2013.02.07. 14:34:44

@TaTa86.: "Amennyiben nem minden hatalom a népé, honnan tudna a nép minden hatalmat átruházni akárkire is? "

Nem is tudja átruházni, csak azokat a hatalmakat, amiket választás útján tud delegálni. Az alkotmánybíróságot pl. kifejezetten arra találták ki, hogy legyen egy néptől független hatalom is. Hitler ugyanis megmutatta (utoljára, volt már előtte is a történelemben), hogy milyen az, amikor a nép dönthet, és minden hatalmat odaadhat valakinek.

Most látjuk ennek kicsinyített mását Magyarországon. Megint odaadták valakinek a teljes népi hatalmat, aki próbálja is bedarálni az AB-t, hogy hitleri pozíciókba kerülhessen (bizonyára más, nagyon jó céllal (miért, Hitler nem gondolta azt, hogy jók a céljai?), most csak a pozícióról beszélünk). sokan fáznak attól, hogy ha ez sikerül, akkor a nemes célok rossz eszközökkel fognak párosulni (mint gondolták sokan a németeknél is, még jóval a háború után is). túl nagy a történelmi példákból a kockázat.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 14:35:31

@TaTa86.:
eredendően minden autó az autógyártóké. de aztán jönnek a márkakereskedők (a képviselők) és az autók tulajdonjogát átruházzák a népre. amikor amikor közhatalomról van szó, akkor a nép ruházza át a hatalmát képviselőkre (márkakereskedőkre).

vénkujon 2013.02.07. 14:35:58

engem naponta 5-6 alkalommal usztattak le a dunán a fideszdrónok, ha jöttem trollkodni a mandira. nem ám lehülyéztek, vagy anyáztak-ezt még érteném is-hanem úsznom kellett a nirvánába. :D

politikus-omm 2013.02.07. 14:36:43

@almodhi: Mit szólsz ahhoz a kijelentéhez, hogy a Holocaust az emberiség legnagyobb tragédiája?

V.ö: rasszizmus definíciója

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 14:37:27

@dr Kangörény: Ez azért van, mert a liberálbolsevik publicisták baromira szeretnek hőzöngeni.

Nem ismerik a szavak eredeti jelentését, ezért gyakran (szinte mindig) nem helyénvalóan használják őket.

Hogy miért pont a rasszista szó használata ellen kelt ki a posztoló fogalmam sincs! Sokkal súlyosabb baromság a náci vagy fasiszta szavak indokolatlan használata a jobboldallal kapcsolatban mert így mivel fogják majd megbélyegezni az igazi fasisztákat és az igazi nácikat? Rámondják ugyanis fűre-fára mikor azok sokkal kisebb dologban hunyók, sokszor csak egy helyesen megválasztott jelzőre lenne szükség: soviniszta, nacionalista, antiszemita, szélsőséges stb. Nem, gondolkodás nélkül fasiszta náci lesz belőle a legtöbbször, és szinte azonnal előkerülnek a II.VH-s jelképek, szoros kapcsolatokat vonnak a II. VH-s eseményekkel olyan körülmények között, ami egyáltalán nem oda való.

Ez egyszerűen nevetséges! De tényleg!

Szánni való idióta barmok, megélhetési rettegők, de mással már nem is tudnak politizálni, ez az egy fegyverük maradt, a jobboldal démonizálása... Csak ezt a farkast már háromnál jóval többször elkiáltották!! Nevetséges, aki hisz még nekik, az meg kiállítja magáról a szegénységi bizonyítványt!

politikus-omm 2013.02.07. 14:38:43

@is: miért, Hitler nem gondolta azt, hogy jók a céljai?

- Miért, Hitler céljai szerinted mik voltak?

- Ki szerint nem 'jók'?

- Kinek nem jók?

is 2013.02.07. 14:38:47

@politikus-omm: nyilván nehezdre esett elolvasni, amit beidéztél, mert köze nincs ahhoz, ami miatt nyehehézel, pici paci. de talán fuss neki még egyszer, szóról-szóra, elővéve a szóelemző nyelvtani értelmezést is, hátha akkor sikerül rájönnöd, hogy milyen marha vagy.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 14:39:01

@is: Na tessék itt az legújabb nácikiáltó faszfej!

Nevetséges vagy!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.02.07. 14:40:17

Vége lehetne már ennek a nagy rasszizmus-hisztéria keltésnek.

Bár akkor miből élnének a nácik? Nem lehetne holokauszt pénzeket szedni, faji alapon lopni...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 14:40:23

@almodhi: "De Stefike is kifejtette feljebb... "
Na, de ha már Stefike... Egyébként amit Stefike írt, az nem rasszizmus. Ezek tények.

A nigger izmosabb, és kevesebb az iqja.
A sárga kisebb, kevésbé izmos és magasabb az iqja.

De megnézheted az egyes kutyafajtákat is. Bizony megvannak a fajtajellegzetességek.

Rasszista az, aki minden áron meg akarja tartani ezeket a jellegzetességeket, tenyészteni akar emberfajtákat. Lsd pl az 1943as zsidótörvény a "fajkeveredés" ellen. Szerinted ezt ma ki támogatja? Képzeld, ezt akkor tényleg megszavazták, tényleg volt egy igen széles demográfia, amely támogatta.
Csak hogy tudd, mi az, hogy rasszizmus.

Attól, hogy miután 10 elszenvedett rablás, garázdaságból 9 cigány volt, te nem akarsz többet cigányt látni, nem vagy rasszista. Egyszerűen csak megvan a józan eszed.
Ahogy egyébként kamucímkékkel teleaggatni az ellentétes csoportot és egyedeit is teljesen normális, természetes dolog.
Persze egy gondolkodó embernek nem árt ezen az állati szinten néha túllépnie.

Netuddki. 2013.02.07. 14:40:37

Előbb talán azt kellene tisztázni mit jelent a jobboldal.
A lobbik jobbosnak vallja magát de gondolom az mindenkinek világos, hogy erősen rasszista megnyilvánulásaik vannak.
A fidesz? Ők is jobboldalinak vallják magukat de inkább komcsi módra viselkednek.
Akkor ki tartozik a jobb oldalhoz magyarországon?

almodhi 2013.02.07. 14:40:38

@Trompf: Na nem.

A rasszista az származási alapon tesz különbséget.
Ez a lényeg.
Ha Schmidt Máriát (vagy a jobboldalt) lerasszistázzák, az lehet hülyeség, rosszindulatú rágalom, de semmiképpen sem rasszizmus. Itt a megtámadottnak van módja/lehetősége cáfolni, megvédeni magát. (Ahogy ezt Schmidt meg is teszi több-kevesebb sikerrel.)

A zsidó család, akit épp a marhavagonba pakolnak, sehogy sem érvelhetett azzal, hogy már a nagyszüleik kikeresztelkedtek, ők mélyen hívő katolikusok... ez elvben volt lehetetlen a számukra. (lehet mondani cigány, néger vagy akár fehér emberes példákat is bőven.)

almodhi 2013.02.07. 14:42:24

@TaTa86.:

"Ezek tények.
A nigger izmosabb, és kevesebb az iqja.
A sárga kisebb, kevésbé izmos és magasabb az iqja. "

Egy tény az bizonyos: ez itt a vegytiszta rasszizmus. (És hazugság...)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 14:43:34

@is:

Ezt igen szépen mondtad, csak éppen semmit nem mondtál vele:-(

Az általad felsorolt személyek többsége még értelmezni sem tudná azt, hogy "a magyarnak Európában a helye, nyitottan a szomszédaira, az idegenekre és az európai kultúrára" s amit értene is belőle, azt is egészen másként értené, mint te.

is 2013.02.07. 14:43:44

@rognork: a kuruc.info-ról nem nagyon raknak ki semmit. szóval nem igaz az a sugallat, hogy bármit kiraknak, ami jön. akkor meg jogos megkérdezni, hogy hol a határ. és hogy Bayer miért van azon a határon belül.

nyugodtan gondold át, hogy mi is az a jobb hasáb ott. még annyit segítek, hogy nézd meg a galamusos stb. cikkek mandineres kommentjeit, meg olvasd el az 1984 vonatkozó fejezetét a két perc gyűlöletről, annak hasznáról.

politikus-omm 2013.02.07. 14:46:04

@almodhi: 'A zsidó család, akit épp a marhavagonba pakolnak, sehogy sem érvelhetett azzal, hogy már a nagyszüleik kikeresztelkedtek'

- legalábbis így mesélik akik mégis túlélték...:) Az igazság a győzteseké, ennyi a tanulság.

- nem minthanem lenne tökmind1 hogy származási vagy más alapon nyomnak el.

- nade: Mi van az emberiség legnagyobb tragédiájával?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 14:46:17

@is: "én bizony megtartanám Szent Istvánt, csak helyes következtetésekkel: a magyarnak Európában a helye, nyitottan a szomszédaira, az idegenekre és az európai kultúrára"

Nyitottan, de nem kizárólagosan! Én megtartanám a törvényeket is, amik a bűnözőket kezelték, és leszarnám az Ájrópai véleményeket, a gyilkosok lógnának, az összes! A homlolukra szögelném az áldozataik fényképét, 200-as szöggel!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 14:49:09

@takács bálint: Jó, értem. A lényeg: a nép kinek adott hatalmat, hogy ledöntse mi PC és mi nem? Ha egyszer megválasztotta a parlamentet, honnan van joga valakinek azt mondani, hogy tudom, hogy a parlament 103%-a "rasszista", de engem nem érdekel, én megmondhatom, hogy ez rossz. Úgyhogy tessék elhatárolódni!

@is: A köztársaság éppen ezért önellentmondásos, és pont ezért "kell" rettegni is. Ezért kell egy magát önkényesen a nép fölé helyező élcsapat, amelyik eldönti mi jó és mi rossz.
De ha már köztársaság vagyunk, akkor amellett, hogy rávilágítok arra, hogy van alternatíva, rávilágítok arra is, hogy a felülről kikényszerített antirasszizmus fából vaskarika.

(Hadd kérdezzelek meg: hol voltak a "nagy történelmi kockázat" miatt aggódók, amikor 4 évvel a kommunizmus "bukása" után egy kommunista keretlegény kapott 2/3adot? Majd egy SZT-tiszt ülhetett a miniszterelnöki székbe. Utána egy KISZ-titkár.
Ki dönti el, mi történelmi kockázat és mi nem? Milyen jogon? Miért éppen ők, miért nem én?
Ha a Nyugat támogatása elég legitimáció mi baj volt a holokauszttal?
Ki felel a döntésért?)

blah 2013.02.07. 14:49:18

@politikus-omm: ezt senki nem engedheti meg magának.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.02.07. 14:53:59

@Virág et.: posztokra már miért nem bontod le, teeee?

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 14:55:27

@Magánvéleményem:
a náci a birodalmi nemzetállam feltétlen híve. nem feltétlen gonosz, de nemzetbirodalmat akar. akárcsak a német nsdap tagjai. oscar schindler is náci volt. mert hitt a birodalmi nemzetállamban. csak rájött, hogy az egy hülyeség. de ettől még náci volt.

a fasizmuson a totalitárius, nacionalista és korproratív rendszereket szokás érteni. amikor egyetlen csoport uralni akarja a társadalmat, a kultúrát, és a gazdaságot. ha ez a csoport internacionalista, akkor abból lesz a kommunista. a fasiszták világháborút, a kommunisták világforradalmat hirdettek.

na most a kommunistának van egy civilizált változata. amelyik nem akar terrort, csak a javak egy részének egyenlő újraosztását. abból a célból, hogy a társadalom tagjai egyenlő viszonyok között (viszonylagos egyenlőségben) éljenek. nem totális egyenlőségben hanem egyenlő viszonyok között. és nem csak a jogokat akarja egyenlő módon kiosztani, hanem a megtermelt javak egy részét.

a fasisztának van egy végtelen civilizálatlan változata, amelyik népirtást akar. a probléma, hogy civilizált kommunista eszménykép létezik. civilizált fasiszta viszont nem. illetve mégis csak. úgy hívják: liberalizmus.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 15:00:28

@almodhi:

A rasszizmus alapja, hogy a közösségben helyenként valóban előforduló negatív mintát, kivetítik az egész rasszra, csoportra.
Igen személyiségjegy, származás, külső jegyek alapján.

Lásd: Néhyány cigány lop -> a Cigányok lopnak.

Ilyen értelemben az, aki ideológiai alapon bélyegez meg csoportokat, semmiben nem különbözik a rasszistától, azon túl, hogy nem külsőség alapján, hanem ideológia (vallás) alapján csoportosít (pl ahogy az antiszemiták teszik).

Lásd: Néhány jobboldali rasszista -> a Jobboldaliak rasszisták.

rognork 2013.02.07. 15:02:17

@is: viszont ha tisztában vagy vele, hogy mire megy ki a játék, akkor miért kéred számon? ez kb annyira jogos, mint a frissen regisztrált nickek kommentjeivel vitatkozni. másrészt elfelejtetted felsorolni azokat a kommenteket amelyeket nyilvánvalóan trollok írnak, csak épp az ellenoldalról.

ezen az oldalon max az látszik, hogy nincsen moderálás, mindenki kedvére kurvaanyázhat, és kiélheti magát egy bayer meg egy galamus cikk alatt is. a 2 perc gyűlöletet minden oldal megkapja. ha nem tetszik, ott a szűrés gomb, az én listám már elég hosszú.

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2013.02.07. 15:03:35

Jajjjj de nagyokat tetszik ferdíteni ebben a cikkben - és most csak a bevezetőről beszélek. A szellemesen elbújtatott valódi célt: Schmidt Mária tökös megvédését most inkább nem kommentálnám. (Legfeljebb a végén egy kicsit.)

Először is: ne mossunk össze dolgokat. Senki nem a jobboldaliság fogalmáról beszélt, hogy annak lenne a rasszizmus az előfeltétele. Itt legfeljebb a mai magyar (intézményes) jobboldalról lehet szó, amit a közéletben két és fél párt jellemez. Azok alapján pedig kijelenthetjük, hogy ma Magyarországon nem létezik mérsékelt jobboldal. Léteznek mérsékelt jobboldali, sőt kifejezetten européer konzervatív emberek, akik közül sokan - jobb híján - a Fideszre szavaznak mint a közép felé közelebb eső, jobboldali pártra. De amíg az a párt nyilvánosan futtatja a magyar közélet legnagyobb rasszista szócsövét, kiáll mellette, sőt az első sorba tolja, addig elmondhatjuk: ez a párt - ami nem mellesleg a teljes magyar politikai életet ellenőrzi - támogatja a rasszista nézeteket. Aki pedig emellé a párt mellé áll, ha befogott orral is (de inkább csak befogott füllel), az értelemszerűen megtűri a rasszizmust.

Nem az a gond, hogy a magyar jobboldal elhatárolódás nem volt elég erős vagy elég gyors - hanem hogy azok a jelenségek, amiktől el kéne határolódni, éppen a magyar jobboldal legbelsőbb berkeiből jönnek. Nem mintha Bayer Zsoltnak az ország és a Fidesz konkrét irányításába annyi beleszólása lenne, de akiknek van, azok kiállnak aktívan mellette. Hiába volt ott Kövér László a tavalyi Élet Menetén, ha egyébként az Országgyűlésben minden zsidózást és cigányozást tudatosan eltűr és hallgatólagosan támogat (megszegve ezzel a Házszabályban lefektetett kötelességét). Hiába volt ott Lezsák Sándor, ha előző héten még az Tormay Cécile szobrát avatta. Ki is fütyülték őket, amire azidáig nem volt példa, habár jobboldali politikusok már korábban is tették ott tiszteletüket. Ezeket a jelenségeket tehát nem lehet azzal elintézni, hogy "jajbocs, nem voltunk elég gyorsak és hangosak".

Schmidt Mária bécsi turnéja csak egy részlet, amire jövő héten már senki nem fog emlékezni, de kiválóan illik a sorba. Főleg, hogy a történelem újraértelmezése éppen az ő aktív közreműködésével (részleges irányításával?) folyik. Nem fogom elismételni a mancsos cikk mondanivalóját, de az ÁVH áldozatairól se lehet úgy megemlékezni, hogy közben Rákosinak és korának emlékműveket emelünk, és azt állítjuk, hogy az egész csak a Szovjetunió műve volt. (Ezt meg Ungváry Krisztián magyarázta remekül el minap, de abból is csak az lett a hír, hogy csúnyát merészelt mondani a Nagyméltóságú Nemzetgazdasági Miniszter Úr felmenőire.)

Nem tudom, a szerző az egyetemes jobboldaliság eszéje mögé bújva próbálja-e legitimálni a mai magyar jobboldalon tapasztalható jelenségeket, vagy csupán az eszmét próbálja védelmezni azoktól a vádaktól, amelyek kizárólag a mai, magyar jobboldalt érik, sajnos teljesen jogosan. Jóhiszeműen megszavazom az utóbbi lehetőséget, ám a szerző azzal, hogy aztán kiáll implicit a Fidesz és explicit Schmidt Mária mellett, ezzel pont az ellenkezőjét éri el.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 15:03:46

@Magánvéleményem:
nem akarjátok észrevenni, hogy a "cigánybűnözés" valójában szervezett bűnözés. az a típusú bűnelkövetés, amiről beszéltek nem a "cigányokra" jellemző. hanem az olasz maffiára is, de általában az alvilágra.

a "cigánybűnözés" mögött ott az uzsora, az illegális fém, és drogkereskedelem, a (gyermek) prostitúció, esetenként a szervkereskedelem és a védelmi pénzek. de ezt nem fogja bayer leírni. akkor sem ha szemben veled pontosan tudja, hogy ez így van.

blah 2013.02.07. 15:04:57

@takács bálint: ez most komoly? a liberális elvekbe beleillik a totalitárius és nacionalista?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 15:05:10

@takács bálint:
"civilizált fasiszta viszont nem. illetve mégis csak. úgy hívják: liberalizmus."

Hülyén hangzik ez a mondat önmagában.
Bár pl. a Romániai liberális párt magyar gyűlöletét tekintve pont helytálló.

Illetve számomra az is meglepő, mikor itthon kineveznek egy jobboldali színházigazgató, akkor az összes baloldali egyként ugrik ellene, holott szinte az összes többit baloldali, liberális vezeti.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 15:05:53

Ez sokkal jobb, mint a rasszizmusos baszakodás a liberálbolsevikekkel...

Tanárnő az órán felteszi a kérdést:
- Mi az ? Zöld és ugrál?
- Pistike jelentkezik.
- Igen Pistike mondd!
- Béka!
- Helyes, de lehetne szöcske is.
- Következő: Barna és 4 lába van? Mondd Pistike!
- Őzike!
- Helyes de lehetne szarvas is. - így a tanárnő.
- Tanárnő! Lehetne nekem is egy kérdésem? -kérdi Pistike.
- Persze, hallgatlak - mondja a tanárnő.
- Mi az: amikor tanárnő szájába veszi nagy és kemény, mikor kiveszi
kicsi és puha?
Válasz helyett DURR! Egy nagy pofont nyom le a tanárnő Pistikének.
Erre Pistike vigyorogva.
- Helyes, de lehetne rágógumi is!

teknoc erno 2013.02.07. 15:06:05

Ara-Kovács Attilának teljesen igaza van, nem hiszem, hogy magyarázkodnia kellene, főleg nem a Mandiner előtt. Annyiban téved csak, hogy a "mai magyar jobboldal" nem jobboldal, inkább nemzeti-szocialista, nagyon sok fokozata van, de aki a Fidesszel ma egy követ fúj és ott mosolyog Bayer elvtárssal egy blokkban az igenis mind rasszista. Pötty. De a Mandineren gondolom ezzel nem értenek egyet, hiszen ugyanaz a kéz simogatja a buksikájukat, vakargatja a fültövüket, mint a fent említett, nagyszerű publicistának...

is 2013.02.07. 15:07:21

@TaTa86.: "A nigger izmosabb, és kevesebb az iqja.
A sárga kisebb, kevésbé izmos és magasabb az iqja. "

Az IQ-hoz mondanám, hoyg az IQ az, amit a teszt mér. Simán lehet olyan tesztet cisnálni, ami a feketét hozza ki magasabb IQ-junak. A tudás, az "okosság" ugyanis kulturafüggő is. Ma azok a legnépszerűbb tesztek, amik a japcsikat hozzák ki 107-re, a feketéket meg 96-ra. Na de csak _átlagban_, és ha ezt hozzáteszed, akkor mondasz tényt. Ha ezt nem teszed hozzá, hanem az _összesre_ mondod, ahogy mondtad, akkor az rasszizmus.

Tehát:

Az _átlagos_ fekete izmosabb, és _valamivel_ alacsonyabb IQ-t mérnek a tesztek nála - ez egy tény, és ez teljesen OK.

A (bármelyik/mindegyik) _nigger_ (mindenkinek joga van eldönteni, hogy őt hogyan hívják, tehát te Tata86 vagy és én ezt elfogadom, akárhogy is van kedvem téged szólítani) izmosabb, és (bármelyiknek/mindegyiknek) kevesebb az iqja. - Ez a színtiszta rasszizmus, és nem is igaz. Hiszen van kicsi és sovány, viszont okos (tudós) fekete is, és magas, erős és buta (kosaras) sárga is.

Pontosan ebből a példából látszik, hogy az is egy baromság, hogy ne lehetne bármilyen tényt PC módon elmondani. Ja, kulturáltság meg szókincs, az kell hozzá.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 15:08:48

@takács bálint: Neharagudj, de hogyan következik az általam leírtból ez a faszság amit levezettél?

Már ha csak úgy hipotetikusan, ha szabad érdeklődni.... :-)

is 2013.02.07. 15:09:49

@Trompf: "itthon kineveznek egy jobboldali színházigazgató"

nem szakmai kvalitás alapján nevezik ki őket? milyen rendszerben élünk? valami komcsiban? a többiek nem szakmai alapon érték el, amit elértek? netán tudnál mondani pár példát, hogy szakmailag nincsenek elismerve, de ott csücsülnek valami poszton?

inebhedj - szerintem 2013.02.07. 15:09:58

„Bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz”

Ez annyira pontos diagnózis, hogy egyben a mai magyar politikai baloldalra (más olvasatban középre) is igaz.

Egyúttal, mivel mindenki rasszista (én legalábbis még nem beszéltem olyan emberrel, nem láttam olyan embert, és nem olvastam olyan embertől, aki nem az), így igazából ez a diagnózis szinte be sem tudja tölteni a megszületésével keletkezett űrt.

Ugyanakkor sajnos a jelzős szerkezetek fukar használata miatt Ara-Kovács gondolat-csírája nem tud Coelho-i magasságokba emelkedni, és sajnos a poszt sem erre mutat rá, pedig ez lenne a legfontosabb az egészben.

Amíg a csorba kiköszörültetik, a hasonlóan mélyenszántó, de egyben magasröptű gondolatokra kiéhezettek sebeire Dr. Josef Paul Schimmerwagens-Fürtz halhatatlan soraival kennék gyógyírt (mely egyébként tippem szerint Ara-Kovács Attila idézett lánglelkű írását is ihlette):

"A fasiszták számára a Nap minden reggel aranysárga nyelvével űzi el a sztálinisták száraz éjszakáját."

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 15:10:58

@teknoc erno: Akkor ma magyarországon a vidéki lakosság jelentős többsége rasszista. Azt hiszem ezzel a kijelentéssel nem érdemes vitatkozni, megvetni őket lehet, de momentán nem haragszok rájuk.

2013.02.07. 15:11:25

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Tündérke, a véleményed szinte szóról szóra megegyezik Varg Vikernes egyik riportnyilatkozatával, amikor kifejtette hozzáállását a rasszizmusról. Norvégiában őt és hittestvéreit szinte persona non grata-ként kezelik. Mondjuk te még nem gyújtogattál templomokat vélhetően és a szűzies kacsóidat sem szennyezted be emberi vérrel. Verbális értelemben viszont ugyanilyen söpredék vagy.

Ellenpontok 2013.02.07. 15:12:58

"A magyarországi jobboldaliságnak nem feltétele a rasszizmus – szögezzük le a nyilvánvaló tényt"

Nyilvanvalo tenyt... sracok, komolyan, a 30-as, 40-es evekben legalabb nyiltan vallaltak a mindefel szinü ingesek hogy mit kepviselnek, nem ment ez az agyrohaszto maszatolas, hogy paros napokon Bayer Zsolt / Sesztak / Lovas / napi rutin @ magyarhirlap-echotv-stb, paratlan napokon meg rinyalunk hogy le vagyunk rasszistazva.

Vagy vallalni tessek szepen egyenesen, vagy kirakni Bayert meg többit, meg a mediabirodalom ketharmadat. Ez a kettö van, harmadik nincs.

Tenyleg mar, ti az ertelmesebbik resze vagytok ennek a… tabornak. Hat Bayerenel rasszistabb iras definicio szerint nincsen. A tabor meg beall möge, persze miutan a vezer ugy döntött. Miröl beszelünk?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 15:13:36

@zupasta:

A tapasztalat azt mutatja, hogy éppen a Mancs Népszabi,.. féle durva támadások, cikkek általánosítása explicit a jobboldal ellen, implicit a baloldal mellett , az mely rohadtul kontraproduktív, és ellenkező hatást érnek el.

Én legalábbis úgy vagyok ezzel, hogy aki képes leírni, hogy a jobboldaliak antiszemiták vagy rasszisták, azt nem igazán becsülöm sokra, és vitára alkalmatlannak tartom, és kicsit megvetem.

Épp úgy mint a szintén általánosító rasszistát.

Ennek egyszerű magyarázata az, hogy magam jobboldali vagyok, és nem rasszista. Ahogy Schimdt se. Ahogy a mandiner se.
Ezt konkrétan tudom.

És aki az ellenkezőjét állítja, az vagy gonosz, vagy hülye.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 15:13:42

@blah:
a totalitárius nem illik bele. de a nacionalista persze, hogy beleillik. nemzeti liberalizmusról hallottál ugye. ez hunyadi, zrínyi, bocskai, rákóczi, kossuth vonal.

is 2013.02.07. 15:13:58

@Magánvéleményem: hát erről azért késtél el, mert volt itt egy Felvilágosodás. ha te a barbár középkort szeretnéd átélni, akkor szerencsédre van még a világnak sok sarka, ahol 1434-et írnak, költözz oda, ott aztán van ilyen saríja dögivel, boldogan habzsolhatod.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 15:16:01

@is: "Az IQ-hoz mondanám, hoyg az IQ az, amit a teszt mér. Simán lehet olyan tesztet cisnálni, ami a feketét hozza ki magasabb IQ-junak. "

Köszönöm! Vagyis a négereknek más a gondolkodásuk! Mivel a gondolkodás igencsak komplex, nem jelenthető ki, hogy jobb vagy rosszabb, de az igen, hogy más! "Faji" alapon.
Ez nem rasszizmus, ez tény.
Ha nem ez történne akkor akármilyen tesztet készítenél a fekák és a fehérek tesztjeinek különbség sztrochasztikusan konvergálna a 0hoz.

Mellesleg welcome to the club! @almodhi: szerint rasszista vagy. :)

"A (bármelyik/mindegyik) _nigger_"
Nem. Ez nem rasszizmus, ez a valóság tagadása. Ilyet senki sem gondol.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 15:17:29

@is: Mér, szerinted ma Magyarországon hány olyan színházigazgató volt vagy van, aki világéletében politikailag független volt? Hány és hány olyan igazgató lett kinevezve, akik sokmindenhez értettek, csak épp egy színház menedzseléséhez nem... ajjaj! De, tudodmit, hány színház van ma Magyarországon, amelyik nem az állami pénzekből él? Na, azoknak az igazgatói, igazgatók, a többi pártbérenc. Erről van itt nagybaszó!

Innentől kezdve bárkit politikai hovatartozásától függően kikezdeni gerinctelenség. Ebben pedig a magyar művészélet nagyon profi!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 15:18:48

@is:
Tudtommal szakmailag elismert igazgatókat neveztek ki.
Netán Vidnyánszky nincs szakmailag elismerve ?
Mitől szakmaibb a Sass Józsi pl tőle ?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 15:19:38

@is: Remélem, még az én életemben ez megváltozik, és az erőszakos bűncselekmények elkövetőit drákói szigorral fogják elbírálni, és nem kapnak a gyilkosok újabb esélyt ölni!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 15:19:52

@is: "Pontosan ebből a példából látszik, hogy az is egy baromság, hogy ne lehetne bármilyen tényt PC módon elmondani. Ja, kulturáltság meg szókincs, az kell hozzá."

Ez egyébként általában igaz. Csak a többségnek nincs türelme hozzá.
Meg a PC meghatározása a dominancia kinyilvánításának a jele.

blah 2013.02.07. 15:23:11

@takács bálint: te várjál, az nem teljesen ugyanaz. Az inkább a konzervativizmus kicsit szabadabb formája. Ugye ez az amit ma a konzervatívok csinálnak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 15:36:16

Végigfutva a kommentsoron --- Ara-Kovács példáján felbuzdulva --- én is teszek egy általános érvényű megállapítást:

Az erkölcsi és szellemi züllés az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai baloldalhoz.

EMU 2013.02.07. 15:40:38

@mk27soundmaster: És ez még mindig kisebb ár, mint opportunista, következetlen bohócot csinálni magunkból orbán seggében.

OftF 2013.02.07. 15:46:41

minden térfél nyüzsög a rasszistáktól, a jobboldal kevésbé szégyenli, ennyi.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 15:47:52

@blah:
a nyugati világban a liberalizmus az egyik vezéreszme. azért, mert képes összekapcsolódni az összes bevett ideológiával. szociál-liberalizmus, konzervatív liberalizmus, nemzeti liberalizmus. és van egy klasszikus változata. ez az urbánus kapitalista gondolkodás. ezen kívül van egy radikális piacpárti vonal és egy anarchista.

na most ebből a magyar liberális térfélen nem vállalják fel a nemzeti változatot. annak ellenére, hogy ennek végtelen hagyománya lenne. mégpedig azért nem, mert erre a célra orbán viktor volt kiszemelve. aki 92 után hátat fordított a (nemzeti) liberalizmusnak. és ezt az értelmiség nem tudta megbocsátani. addig nem nyugszanak, amíg orbán viktor politikai hulláján tort nem ülnek.

ezért ez egy balliberális tábor.

---

ez vívja a kultúrharcot a kereszténységgel. ami elvben a keresztényszocialista, keresztény-konzervatív, nemzeti-keresztény kurzust jelenti.

de ez azért egy jobboldali csoport, mert itt a keresztényszocialista eszményt nem vállalják fel. szintén a múltban elszenvedett sérelmek miatt. illetve ideologikus okokból. a keresztényszocializmus valójában egy lágy marxizmus. (nincs proletárdiktatúra, de minden más kommunisztikus elem ott van). ezen túl a latin-kereszténység helyett a a magyar jobboldal népnemzeti változatot preferálja. szakítva az évszázados hagyományokkal. azért, mert a magyar nép biológiai értelemben tényleg inkább keleties. és csak a racionális belátás alapján nyugatos (inkább berlin, mint moszkva).

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 15:50:33

@Magánvéleményem:
vagyis márta istván komcsi bérenc. szerintem te sose jártál színházban.

dr. mesterséges színezék 2013.02.07. 15:54:04

A mai magyar jobboldalnak leginkább a jobboldalhoz kéne, hogy köze legyen, de inkább rasszizmussal vádolható, mint ezzel.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 15:58:57

@takács bálint:
Igazából Dörner és Márta életrajzát olvasgatva az jön le, hogy mindketten meglehetősen régóta vannak a szakmában.
Ha Dörner Fideszbérenc mert a Fidesz nevezte ki, akkor ilyen erővel megállapítható, hogy Márta István MSZP bérenc.

Az Új Színházat 1994-ben Székely Gábor (a kortárs magyar színház egyik legjelentősebb rendezője, igazgatója) alapította.
Viszont Székely Gábort 1998-ban kirúgta az akkori városvezetés (dr. Schiffer János, MSZP – kulturális alpolgármester, illetve Körmendy Ferenc, SZDSZ – kulturális bizottsági elnök).

turulpina 2013.02.07. 16:02:49

A magyarjobboldali, az úgy aránylik a jobboldalihoz, mint a magyarfoci az ún. labdarúgáshoz.

Névleg.

Névben rokonságot hazudik, de amúgy rongyemberek kamuznak csak és rengeteg pénzt ellopnak, mindkét területen.

mihenyuk 2013.02.07. 16:04:48

Szerintem nem Ara-Kovács téved, hanem a szerző, amikor egyáltalán mérsékelt jobboldalról ír. Hol van ma Magyarországon olyan? Ez nem címkézés, tény kérdés: hol fér bele a mérsékelt jobboldaliságba a jogállamiság lerombolása, a magántulajdon szentségének megkérdőjelezése, az államosítás, a kontraszelektált seggnyalók kiskirállyá emelése? A viták megkerülése, vagy a kritikátlan rajongás, mint olyan? És igen, a nyíltan rasszista cimborákkal való bratyizás. Szeretném én látni azt a hosszú listát az elhatárolódásokról. Attól tartok, nem lenne igazán hosszú.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:06:18

@turulpina:
Érdekes...

Az utolsó három ballib hozzászólás egy az egyben. negatív színben tüntet fel egy adott jól behatárolható csoportot, általánosít annak minden tagjára.

Pont mint az igazi rasszisták. (nem a lerasszistázottak)

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 16:06:50

@TaTa86.:
engem nem zavar ha valaki nem pc. én sem vagyok mindig az. de nem nagyon tudok olyan kijelentést mondani, amit ne lehetne politikailag korrekt módon megfogalmazni. és szerintem azt el lehetne várni, hogy a közélet szereplői ne fogalmazzanak sértő módon a nyilvánosságban.

itt az a gond, hogy nincs magyarországra adaptált pc tezaurusz.

"cigánybűnözés" = szervezett bűnözés (organized crime)
"politikusbűnözés" = állam által szervezett bűnözés (state-organized crime)
"nácik" = birodalmi nemzetállam (nemzetbirodalom) hívei
"komcsik" = államtanács (tanácsállam) hívei
"maffia" = nemzeti érzelmű családbarát politikusok
stb.

turulpina 2013.02.07. 16:07:50

@mihenyuk: +1

Mi nem vagyunk nácik, mert hát nem, meg vannak zsidó barátaink is, de azért jól félrenézünk, ha a keményvonalas hontalan turbomagyarok zsidóznak egy egészségeset.
Olyankor vál(hat)na el a szar a májtól. De nem válik. Szar az összes.

blah 2013.02.07. 16:09:18

@takács bálint: És? Azon túl, hogy totál katyvasz amit leírsz, ezzel most mit magyaráztál meg? Mert én ebből nem olvasom ki, hogy a fasizmusnak bármi köze is lenne a liberalizmushoz...

turulpina 2013.02.07. 16:10:20

@Trompf: van ez így, ha a magát jobboldalinak való massza kritikátlanul támogatja a magyarjobboldalt (nem összetévesztendő a valódi jobboldalisággal), akkor sajna nincs helye megkülönböztetésnek.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.07. 16:12:38

@politikus-omm:

nagyon egyszerü: ma egy jobboldali azaz polgári szavazónak nincsen pártképviselete. Ami a fidesz címszó alatt megy, az a lebutított népek tábora.
Az nem jobboldali, hanem proli, amit Orbán csinál a gazdaságból, társadalomból. Aki jobboldali, az viszolyog ettöl. És nem süllyed le pl. a Processzorok Batthyany Körének a nívójára, hogy pl. Közleményben állnak ki a Cabaccságharc melett. Agyhalott idióták!

Szóval a fidesz kibukott a jobboldali érzelmüek képvisletéböl. Ha a maszpopnak csak csöppnyi esze van, akkor

1. megcsinálja a 3/4-ed generációváltást, miszeint az utolsó bolsijait eltávolítja 2014-ben a pártlista elsö 100 helyéröl (veres, szekeres, nyakó, szanyi, lampert meg a többi Elmúttnyócéves)

2. felfedezi, hogy az idö elörehaladtával a legbefolyásosabb, választást eldönteni tudó réteg ma már nem a kádári proli generáció, hanem a lepusztított anyagi és szellemi állapotban leledzö, Európára áhítozó átlagpolgár.

A fidesz elárulta mind a nemzeti (vagonokban lépnek meg a 35 év alattiak), mind a családi, mind a polgári értékeket.
Ott áll egy tanácstalan 30-35%-os réteg, amelyiket elárultak. A hülye maszop vagy Libás ezeket megtalálhatj,ha akarja.

Orbán meg az Udvari bolondjai meg megtarthaják maguknak az Oligarcha-Nyugger- Proli vonulatot.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:14:03

@turulpina:
Én értelek, nem kell megmagyaráznod az egyszerűséged.

Pont úgy működsz mint egy rasszista.

Általánosítassz, sértegetsz, és alázni próbálsz egy neked nem tetsző csoportot. Annak minden tagjával.

Bár tudtommal a legismertebb igazi rasszisták, is jóval szofisztikáltabbak tőled, már ami az általánosítást illeti.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.07. 16:14:16

@takács bálint: Mint már írtam a PC lényege a dominancia kinyilvánítása. Mint a kutyáknál, ha két hím megpróbálja megdugni egymást...

Éppen ezért a PC jellemzően egyirányú, és akit basznak, az nem élvezi. (Erre ugye a domináns hím rögtön rákontráz: azért nem tetszik neki, mert nem is gondolja komolyan!)

Nemzeti/demokratikus minimum pedig nincs. A legitimitás kérdése sem rendezett.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.02.07. 16:15:19

A posztból is, de főleg a kommentekből egy valami hiányzik, az "Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!" szemlélet, elvi és gyakorlati szinten egyaránt. Pedig ez egy nagyon egyértelmű parancs, bármilyen nehéznek is tűnik betartani. Aki azonban mégis képes rá, az megtapasztalja Isten csodatevő erejét, és bárányként is győzni tud a farkasok között.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 16:16:54

@turulpina: De mindeközben se feledkezz el azokról akik magyarnak vallják magukat amikor a magyar államtól kitüntetést kapnak, és zsidónak, amikor gusztustalanul beszólnak az egész ország minden lakosának... lásg "gerinctelen" kertészákos

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:17:25

@manhattan (c):

"lebutított népek tábora"... , mint pl a "Processzorok Batthyany Köre"

Hát ez nagyon ott van. Az a sok hülye professzor szemben veled, az okossal.

mihenyuk 2013.02.07. 16:17:26

@turulpina: kedvencem a "Magyarországon egyáltalán nincs nincs antiszemitizmus, ezt csak a zsidók terjesztik" kezdetű régi sláger. Én ezt a Csurka-dolgozatban olvastam először, de lehet, hogy már ő is plagizálta.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 16:19:35

@manhattan (c): Ühüm, és még van bő egy évük arra, hogy újra elnyerjék mindenki kegyeit bőkezü osztogatással.... Ne feledd, továbbra is 2/3-juk van!

turulpina 2013.02.07. 16:20:48

@Trompf: "Az utolsó három ballib hozzászólás egy az egyben. negatív színben tüntet fel egy adott jól behatárolható csoportot, általánosít annak minden tagjára"

Ad 1. az beszél általánosításról, aki ha kritikát lát, azonnal ballibezik?...
Ez az igazi beszűkült szellemi toprongy állapot, amikor 1 bites hazaáruló agyadban csak annyira futja, hogy aki szerint nem az orbanizmus a világ legjobbja, az már bizony mind ballib.
Öcsipók, kilógsz a lólábbal együtt orbán szaros valagából.

Ad 2. Azt az - egyébként valóban jól behatárolható - csoportot saját maga, a (z elmaradt) tettei, az általa kritikátlanul és bólogatva támogatott politikai erők és azok kormányzása tüntetik fel negatív színben.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:21:52

@mihenyuk:
A "nincs antiszemitizmus" az nem a
"minden jobboldali antiszemita, és rasszista" tagadása,
ennyit azért segítek.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:24:52

@turulpina: Ez egyszerűen nem igaz.

Én azt ballibezem kizárólag, aki a jobboldaliakat általánosságban fikázza, rasszistázza, ...
Az egsézet.
Pl téged.

Más. Egy mondat nem sok annyit nem írtam Orbán mellett, mitöbb még az MSZP ellen sem, ahogyan a ballibek ellen sem általánosságban soha, mint te a jobboldaliak ellen.

Én pusztán ellened fogalmazok meg kritikát, meg azok ellen, akik az egész jobboldalt agynélkül rasszistázzák, megbélyegzik, ahogyan ezt az igazi rasszisták is teszik egy kiszemelt csoport ellenében.

no successful 2013.02.07. 16:30:01

Én nem tom, de nekem úgy tűnik, hogy a baloldali szavazók körében legalább annyian cigányoznak, mint a jobboldalon.

almodhi 2013.02.07. 16:33:43

@Trompf: "Ilyen értelemben az, aki ideológiai alapon bélyegez meg csoportokat, semmiben nem különbözik a rasszistától, azon túl, hogy nem külsőség alapján, hanem ideológia (vallás) alapján csoportosít (pl ahogy az antiszemiták teszik)."

Mondom, van egy lényeges különbség: Ha ideológiai alapon tesznek különbséget, van esélyed elkerülni azt. (Ez persze a különbségtételt nem menti, de az, hogy semmiben sem különbözik az nem igaz.)

Egy arisztokratának volt egy halvány esélye a kitelepítés ellen: ha harcos kommunistaként viselkedett
(pl. Pálinkás-Pallavicini 56 előtt). Más kérdés, hogy az arisztokraták általában nem hódoltak be a kommunista hatalomnak.
A felvidéki magyaroknak is javultak a deportálással szembeni esélyeik ha "reszlovakizáltak" (aláírtak egy papírt hogy ők mostantól szlovákok.)
Még az "antifasiszta" szudétanémetek is megúszhatták a Beneš dekrétumokat.
Ha lerasszistáznak egy fideszest, annak van módja bizonyítani az ellenkezőjét - ha akarja.

A rasszista megkülönböztetés ellen az ilyesmi hatástalan. Az genetikailag meghatározott, ha a felmenőid zsidók voltak, akkor a hatalom nem hagyott legális menekülőutat.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:34:18

@no successful:

Majdnem pont ugyanannyi a rasszista az MSZP-ben, mint a Fideszben 2011-ben, 2012-ben már az MSZP-ben volt több (hibahatáron belül):

2011
nol.hu/belfold/20111205-a_rejtett_ketharmad

2012
hetivalasz.hu/itthon/tizbol-harom-magyar-ciganyellenes-derul-ki-a-kutatasbol-57632

Tízből négy magyar szerint jó az, hogy léteznek még olyan szórakozóhelyek, ahova a cigányokat nem engedik be.
...
A Jobbik támogatói „vezetik a listát", a párt szavazóinak 46 százaléka osztja e nézeteket. Ám igaz ez az MSZP szavazóinak 33, a Fidesz táborának 31 és az LMP-szavazók 22 százalékára is.

turulpina 2013.02.07. 16:35:40

@Trompf:

1. Áruld már el, mi számodra a ballib definíciója. Csak mert bámulatosan hamar sikerült beazonosítani egyes hozzászólókat, hogy ők ballibek. Mi az ismérv?

2. Ha jól értelek, akkor te a ballibezéssel úgymond csak konkrét esetben általánosítottál. Aha.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:40:08

@almodhi:
Hogy egy konkrét egyénről eldöntsük, hogy beletartozik-e az utálatunk tárgyává kijelölt, általunk megvetett csoportba, valóban nagyobb eséllyel indulunk ha rasszisták vagyunk.

De ha csak a rasszista módszertant vesszük alapul, mint a csoport egészére tekintve a durva általánosítást, nincs semmi különbség.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 16:41:35

@TaTa86.:

Juttatod eszembe!

Vajon ki mondta és mikor?

„(...) Ahhoz, hogy zsidó igazán szabadnak érezze magát, uralkodnia kellene minden nem zsidón - ami neki még emancipációnak is kevés, az a többiek számára rémuralom. (...) A zsidót egy emberséges kor nem üldözheti azért, mert zsidó. Viszont a gazdasági reformról sem mondhatunk le azért, mert a zsidóságnak ellenszenves. A magyar kapitalizmus tizmillió magyarnak volt - egészségtelen; bűne-e az a reformnak, ha tízmillió magyar javára néhány százezer zsidó (s ugyanannyi nem zsidó) alól a szabad verseny vizeit lecsapolja? Hiszen ez a nép az új feltételek közt is érvényesül úgy, mint a magyar. (...)”

politikus-omm 2013.02.07. 16:41:48

@manhattan (c): Ami a fidesz címszó alatt megy, az a lebutított népek tábora.
Az nem jobboldali, hanem proli, amit Orbán csinál a gazdaságból, társadalomból.

- Tehát már nem a gazdagok pártja? Vagy a gazdag prolik pártja?

És nem süllyed le pl. a Processzorok Batthyany Körének a nívójára, hogy pl. Közleményben állnak ki a Cabaccságharc melett. Agyhalott idióták!

- Ebből úgy sejtem hogy a professzorok is prolik de a fenti megjegyzésed bent marad az archívumban...:)

Ha a maszpopnak csak csöppnyi esze van, akkor
1. megcsinálja a 3/4-ed generációváltást, miszeint az utolsó bolsijait eltávolítja 2014-ben a pártlista elsö 100 helyéröl (veres, szekeres, nyakó, szanyi, lampert meg a többi Elmúttnyócéves)

- Na persze. Ha ezt 2010 után nem tették akkor soha ne fogják, annál jobban ugyanis nem lehet kikapni.

A fidesz elárulta mind a nemzeti (vagonokban lépnek meg a 35 év alattiak), mind a családi, mind a polgári értékeket.
Ott áll egy tanácstalan 30-35%-os réteg, amelyiket elárultak. A hülye maszop vagy Libás ezeket megtalálhatj,ha akarja.

- Scifi. 77 hónapja vezet töretlenül a fidesz. Mesterházy bocsánatkérésével a maszop átvette a kezdeményezést.

Nem mintha a fideszben ne lenne sok baloldali vonás, de a konkurenciához képest a legjobbosabb tömegpárt. Választók nélkül nem lesz jobboldalibb nagy párt, teljesen új sem.

fzoli77 2013.02.07. 16:43:54

Nem értem a poszt szerzőjét részben.

Az eredeti felvetés sértő valóban.
Viszont a korrigált állítás elég jó kifejezi a helyzetet.

Eltűrni szót kellene megfelelően definiálni.

Egy konzervatív / liberális | jobb / bal oldali választó ma Magyarországon el kell, hogy tűrje, hogy akit tud a jelenlegi palettáról választani - ha választ - az bizony nem teljesen fedi le az ő nézeteit, tehát el kell tűrnie a nézetkülönbségeket.

Ennyi. Ha tehát egy jobboldali - és nem minden - választópolgár választ a fidesz és a jobbik között és ezeket ő jobb oldalinak tekinti, akkor több értéket lát bennük, mint másban és a rasszizmust eltűri, ahogy a fidesz is Bayer Zsoltot.

Ebben szerintem nincs semmi kivetnivaló. Semmi gond nincs vele, addíg amíg ezt nem akarják egyesek letagadni, és nem akarnak más állításokat megfogalmazni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:44:14

@turulpina: Már elmondtam.. Aki az egész jobboldalt egységesen rasszistázza, negatív színben tünteti fel, az nagy valószínűséggel ballib.

Mivel politizál, így vélhetően van politikai meggyőződése.
Mivel az egész jobboldalt kritikátlanul és általánosságban pocskondiázza, így igen nagy valószínűséggel baloldali vagy liberális -> ballib.

politikus-omm 2013.02.07. 16:47:55

@almodhi: Az genetikailag meghatározott, ha a felmenőid zsidók voltak, akkor a hatalom nem hagyott legális menekülőutat.

- Biztos tudod hogy a nürnbergi per óta már eltelt pár évtized. Kb. akkoriban bombázták ezekkel a hülyeségekkel a közvéleményt, amivel most te, amikor a lámpaernyővel és a 4 millió auschwitzi áldozattal hakniztak.

mihenyuk 2013.02.07. 16:48:30

@Trompf:
Kösz a segítséget. Tehát van antiszemitizmus, csak nem olyan lényeges kérdés, hogy a jobboldal foglalkozzon vele?
Egyébként ha még abban is segítenél, hogy hol tettem egyenlőség jelet e gyakran emlegetett "érv" és jobboldal kollektív antiszemitizmusa között, azt is megköszönném. Korábban is csak azt próbáltam leírni, hogy "vétkesek közt cinkos, aki néma", csak én nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:51:22

@fzoli77:

Mint ahogyan ezt korábban írtam, az MSZP-s és Fideszes rasszisták arányaiban körülbelül ugyanannyian vannak minden kutatás szerint.
A Jobbik emelkedik itt ki, és az LMP marad le.

A Fidesz szerintem ennek ellenére szerintem jóval többször határolódott el a rassziszmustól, mint az MSZP, mert jobboldali pártokat gyakrabban akarnak összemosni a rasszista váddal.

Persze kétségtelen, hogy a Fidesznek szüksége van azokra a rasszista szavazókra, akik rá szavaznak. De csak pont annyira mint az MSZP-nek a saját rasszistáira.

almodhi 2013.02.07. 16:54:44

Na látjátok, itt van ez a politikus-omm nevű oligofrén idióta.
Nekem tényleg jól esne ha a "nem antiszemita jobboldali" komment-társak ilyenkor elküldenék az anyjába.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 16:57:32

@mihenyuk:
Ha engem kérdezel az antiszemitizmus az manapság leginkább kampányeszköz nem is annyira a zsidóság, mintsem a hazai baloldal kezében.

Mellesleg a Fidesz foglalkozik talán a legtöbbet az antiszemitizmus és a zsidó kárpótlás témakörével, az eddigi kormányok között.

Lásd: holokauszt emléknap, kárpótlások kifizetések nagyságrendje.

fzoli77 2013.02.07. 16:58:35

@Trompf:
"
Mint ahogyan ezt korábban írtam, az MSZP-s és Fideszes rasszisták arányaiban körülbelül ugyanannyian vannak minden kutatás szerint.
A Jobbik emelkedik itt ki, és az LMP marad le.
"

Ez igaz. Nincs lényeges eltérés.

Az viszont már kevésbé, hogy nem lehet azt mondani, hogy elhatárolódok, de egyben megértem Bayer Zsoltot. És minden megy tovább.
Mert ilyen esetben ez nem elhatárolódás - a szó szoros értelmében, hanem a dolog eltűrése. Vagyis elég visszás és semmitmondó, értéktelen, sőt egyenesen álszent kommunikáció az elhatárolódás, ami nem is az.

Vagyis a fidesz szavazóinak nem csak azt kell eltűrniük, hogy a pártjuk nem határolódik el valójában a rasszizmustól, mert megtűri azt, hanem még azt is hogy a pártjuk erről hazudni kényszerül.

Ezzel sincs gond, csak el kell ismerni :)

politikus-omm 2013.02.07. 17:02:52

@almodhi: Bizonyított tény hogy egy zsidóból sem készült lámpaernyő? Igen.

Bizonyított tény hogy az 1945-88 között a 'kutatók' általánosan elfogadott 4 millió auschwitzi zsidó áldozat a jelenkori kutatók szerint 1,1 millió volt nem zsidókkal együtt? Igen.

Bizonyított tény hogy voltak gázkamrák és hogy a zsidókat túlnyomórészt így ölték meg?
- ez a mítosz most rombolódik le éppen. Ezért a sok holotörvény.

Akkor antiszemita-e vagyok?

Ja elfelejtettél válaszolni, hogy a Holokauszt az emberiség legnagyobb tragédiája önmagában rasszista kijelentés-e (a wiki szerinti definícióból kifolyólag), vagy ez is antiszemita feltételezés.

mihenyuk 2013.02.07. 17:03:13

@Trompf: A szavazók megoszlását tekintve lehet, hogy igazad van, a különbség, hogy az MSZP nem szolgálja ki ezt az igényt, míg a Fidesz maximálisan. Tudsz egyetlen maszopos politikust említeni, aki rasszista kijelentést tett? Én egyet: zuschlag (így, csupa kisbetűvel), akitől az égvilágon mindenki elhatárolódott, és amúgy sem volt első vonalbeli politikus.

sanyix 2013.02.07. 17:04:09

60 év alatt nem sikerült megtanulni? Aki nem az elvtársakkal van, az rááászistá. Ilyen egyszerű :D

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 17:04:11

@fzoli77:
Le is írtam, hogy ez miért van, az előző hozzászólásban:

"Persze kétségtelen, hogy a Fidesznek szüksége van azokra a rasszista szavazókra, akik rá szavaznak. De csak pont annyira mint az MSZP-nek a saját rasszistáira."

Nem véletlen, hogy az MSZP sem képviseltette magát, olyan nagy hévvel a Gyurcsányi Bayer ellenes tiltakozáson, mint pl a Gyöngyössy féle kijelentés után.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 17:05:35

@mihenyuk:
Most így nagy hirtelen Fideszes politikus se jut eszembe, aki rasszista kijelentést tett volna.

Alaister Grand 2013.02.07. 17:05:57

A kulcsszavak: MAI MAGYAR jobboldal
És lehet megsértődni, mert tiltakozni, de tény, hogy azok, aki ma a magyar jobboldalhoz számolják magukat, többségében valóban rasszisták. Legalábbis a fidesz/kdnp/jobbik-közeliség és a rasszizmus mint személyiségvonás között nagyobb a korreláció, mint a pszichológiában használatos személyiségtesztek és az általuk predikált viselkedés között (0.6 felett).
Ez bizony a statisztikában már elég szép együttjárás.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 17:07:05

@Trompf:
ha én lennék a király, akkor a jövedelem egy részét lehetne adómentes formában kérni. nagyjából úgy, mint ma az erzsébet-utalványt. abból kulturális közintézményeket lehetne kedvezményesen (értsd adó, és járulékmentesen) látogatni. készpénzt (kártyapénzt) használhatod a magángazdaságban. adómentes utalványt (kupont) a közintézményekben.

egy voucher rendszer kiválthatná az állami támogatást, és minden a kulturális közéletbe való direkt pártpolitikai beavatkozást. éppenséggel lehetne valamilyen konzervatív kontroll. arra az esetre, hogy valami nagyon nagy fos ne legyen közpénzből támogatva. ebben az esetben mindenki megtalálhatná a maga kedvenceit.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 17:09:59

@no successful:
balról leginkább orbánt "cigányozzák" le. jobbról magát a cigányságot.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 17:15:55

@takács bálint:
Normális helyeken az történik, hogy a szakmát képviselő civil szervezetek jelölnek, és döntenek.
Persze valamiféle sikeresség mérő (pl az általad vázolt) az ezen a modellen is csak javíthatna.

Magyarországon az történik, hogy az MSZP-s kinevezetteket leváltják a Fideszes kinevezettek, és vica versa.
Csak épp a leváltott Fideszes kinevezetteknek kicsit kisebb a visszhangja.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 17:16:23

@Alaister Grand:

"a fidesz/kdnp/jobbik-közeliség és a rasszizmus mint személyiségvonás között nagyobb a korreláció, mint a pszichológiában használatos személyiségtesztek és az általuk predikált viselkedés között" --- írod.

Mely rasszizmus definíció szerint?

anyadmajma 2013.02.07. 17:18:41

Elég volt az első bekezdés: Igen, az rassziasta-fasiszta-náci, aki ma a jobboldalon áll. baltás gyilkos, náci író újratemetése, fasiszta rezsim embereiről köztérelnevezések és szoborállítások, csak hogy a közmédiában is helyett kapott dolgot említsem.
És igen, aki kardot ragad, az kard által vész el.
Talán ki kellene hátrálni a mostani, aki nincs velünk az ellenünk, és rohadtmocskoskomcsilibsi hozzáállás mögül, annak, akinek nem tetszik, hogy jobboldaliként fasisztának nézik. Aki nem ért egyet azzal, hogy keresztényi eszmékre hivatkozva azt művelik, amit az inkvizítorok a középkorban.
Ez van.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 17:21:22

@Atosz63:

Figyelj már, ez csalás!:-D

Ez a néni, ez a Marta S. Halpert, aki rá lett Schmidt Máriára állítva, ez a Rágalmazásellenes Liga bécsi irodájának vezetője (még csak nem is történész, főállású nemzetközi zsidó érdekvédő, "ez a szakmája neki":-)) Schmidt bármit mondhatott volna (és annak az ellenkezőjét is:-)), el volt előre döntve, hogy "neki lesz menve". Schmidt ellen nagyon rég megy a "gyepa" ezen a vonalon, nálunk Karsai üti, ahol éri (természeten, szigorúan szakmai alapon:-)). Valószínűleg az a koncept, hogy nincs az rendjén, hogy a Terror Házát "nem a mi emberünk csinálja":-)

mihenyuk 2013.02.07. 17:21:33

@Trompf: Direktben viszonylag ritka. Erre találták ki bayerzsótit, akinek a műsorában a "tudjuk kik" kijelentésére elég sokatmondóan mosolyogni. De azért pl. Kövér úr Nyírő "nem volt antiszemita" és hasonszőrű tudatos hazugságai súrolják ezt a határt, hiszen tudta, hogy elő fogják venni az idevágó Nyírő idézeteket "jobboldalon" is, "baloldalon" is. Ezért csinálta.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 17:23:16

@Alaister Grand: Ne éld bele magad, hogy az arányokat eltaláltad, mert nem csak a jobboldaliak többsége rasszista, hanem azon a környéken, ahol maga a bűnözési ráta, ott az állampolgárok többsége rasszista, pártállástól függetlenül...

Csak már lassan nem merik kimondani a véleményüket, mert jön a liberális gőzhenger és lenácizza! Pedig csak a véleménye, amit a tapasztalatai alapján szeretne kinyilvánítani.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 17:23:23

@blah:
érintőlegesen van köze. az extrém liberalizmus - akárhogy csűrjük-csavarjuk - puha fasizmus. mert az ugye azt mondja, hogy amit csak lehet piacosítani kell. legalábbis a magángazdaságnak kell uralkodnia a rendvédelemtől kezdve az egészségügyig. ha ez így lenne, akkor ebben egyes csoportoknak nem lenne túl sok esélyük a túlélésre.

a "fasizmus" egy civilizált formája az extrém liberalizmus. a "kommunizmusnak" is van egy kontinentális méretekben elfogadott változata. amelyik korlátozott mértékű, egyenlő újraosztást követel. (ami ugye nem önkényes abban az értelemben, hogy mindenki egyenlően részesül belőle. nincs mód "haveri" osztogatásra.) ennek célja az, hogy felszámolja a mély szegénységben élőket, és az alsó középosztályból érkező szorgalmas és tehetséges embereket. ők lennének az egyenlő újraosztás abszolút haszonélvezői. ez egy civilizált "kommunizmus".

a mai magyar jobboldal ezektől távol áll. valójában semmiféle eszmeiséggel nem rendelkezik. maffia politika folyik. de ami az igazán elkeserítő, hogy a diplomácia is ennek van alávetve. a tárgyalások első percében kiderül, hogy az alvilági kapcsolatokat keresik. a kincstár kifosztásának lehetőségét. mint az orosz, vagy az ukrán politikában.

sanyix 2013.02.07. 17:25:26

@anyadmajma: "Talán ki kellene hátrálni a mostani, aki nincs velünk az ellenünk, és rohadtmocskoskomcsilibsi hozzáállás mögül"

vagy talán az "aki nincs velünk az ellenünk, és rohadtmocskosnáczyfásisztákirekesztő" hozzáállás mögül? Nézzél kicsit magadba... Bár a rászistázóknak ez legtöbbször nem megy, különben nem rászistáznának annyit.

sanyix 2013.02.07. 17:27:08

másik dolog hogy magyarországon nincs olyan hogy jobboldal... Baloldal van, és kész.

sjános 2013.02.07. 17:31:27

"Cigány = bűnöző. Magyar = lop. Liberális = hazaáruló. Zsidó = világösszeesküvő. Jobboldali = rasszista."
Rossz dolog az általánosítás?? Fúúúj fúúj?? Mégis amikor beleolvasunk, belenézünk bármelyik bal vagy jobb oldali médiába, jééééé???...mit találunk?? Hát ezt! Mindig más a hibás! Mindig más kezdte! Mi csak válaszolunk....Mi csak megvédjük....és blabla...és újra csak blabla....Egyszerű. Kényelmes. Fél-ázsiai megoldás. :( "1000 éve" várom hogy valaki, egy vezető politikus kiálljon és azt mondja : Elrontottam, hibáztam, levonom a konzekvenciákat és lemondok! De nem. Egyszerűbb mindig másra fogni, mást kioktatni, ellenséget keresni, bűnbakot találni! Ilyen ez a lassan már csak 9.5millió tökéletes ember által lakott ország.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.07. 17:31:58

@mk27soundmaster:
Persze hogy az.

Schmidt Mária soha nem tett se antiszemita, se rasszista kijelentést egyet sem.

Ara-Kovács Attila politikai igényeket elégít ki, mikor lejáratja őt, és ebből kiindulva az egész jobboldalt egyfüst alatt.

Rosszul teszik. Vannak akik, megérdemlik a lejáratást jobboldalon (is).
Vannak akik lejáratására irányuló törekvések meglehetősen kontraproduktívak.

www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=7039:holokauszt-emleknap-schmidt-maria-a-diktaturak-tapasztalata-nem-toeroelhet-ki-a-multbol

Fiesole 2013.02.07. 17:35:48

@is: "az idegenekre és az európai kultúrára. ez az igazi magyarság vagy ezer éve, ezt keresi Ady, Móricz, Mikszáth, Jókai, József Attila, Janus Pannonius, Berzsenyi, Petőfi, Kosztolányi, Erkel, Bartók, Liszt, és bocs, hogy a festőket, szobrászokat és társaikat nem írom. "

Akkor csak néhányat:
Kosztolányi Dezső:
"Vidékről, távolról el sem képzelheti, micsoda legendás szenvedésen ment át a magyarság a Balázs
Bélák és Lukács Györgyök faji zsarnoksága alatt, hogy rongyolódott le apánk, anyánk, míg a másik,
»választott« fajta, amely mártírosdit játszik és jelszókat harsog, milliókat szerzett és ma is kezében tartja az
ország irodalmi sorsát. Vizet hordanék a Dunába, ha erről többet beszélnék." (Levél Juhász Gyulához)

Ady Endre:
"Valamit már látok: ami magyarság van, az semmiképpen sem hasonlít az iskolai tankönyvekben föltálalt
magyarsághoz. A püspök, a mágnás s a nobilis és egregius ősök gyámoltalan utódja csak akkor prosperálnak,
ha zsidók." (Korrobori. 1917)
"Gőgös, gazdag grófra s gazdagult zsidóra / Haragszunk és vagyunk egyazon haraggal / Tán ki sem
mondható gyilkos indulattal." (A márciusi naphoz)
"Grófék élik, mi érték, / Zsidó fölszedi bérét, / Barátságos a magyar világ." (/// a bozótban)
"Minden semmirevalónak, / Gácsnak, svábnak és zsidónak / Grádics adatott: / Itt alant már csak egyedül /
Maradok." (Seregesen senkik jönnek)
"Ennyi zavar, vágy, indulat, zsidó / Nem tombolt soha semmiféle népben (...) A zsidó-bolyt pedig
megbolygatom." (Margitta élni akar)

Móricz Zsigmond:
"Pogány Imre, aki egyre szenvedélyesebben játszotta az alföldi dzsentrit és folyton dalolt, különös,
túlzottan eredetieskedő műnépdalokat dalolt, amelyek Pesten teremnek a zengerájokban... (...) Olyan ez, mint
minden, amit a zsidók felszednek s a maguk temperamentumához képest átalakítanak. Túlzott és buta. Csupa
nyelvi ficamodás... (...) Ez az egész csak a zsidó úrfi dzsentriskedő hencegése..." (Kivilágos kivirradatig)

Mikszáth Kálmán:
"Amelyik ország kiadja a kereskedelmét és a sajtót a kezéből idegeneknek, az elvész, mint
Lengyelország. Abcug Dugovics Titusz! Most nem az a nemzeti teendő többé: a zászlót kicsavarni a török
kezéből, hanem az írótol lat kicsavarni a zsidógyerekek kezéből!" (Gavallérok)

Berzsenyi Dániel:
"...a falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között
megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst áru Itatni csupa veszedelem; mert így éppen alkalmat adunk
nekik az orgazdaságra, s lehet félni, hogy így azok naprúl-napra szorosabb szövetségbe keveredvén
zsiványainkkal, azokat még oly rablásra is vezetik, milyenről azok gondolkodni sem tudtak volna..." („A
magyarországi mezei szorgalom némely akadályairúl")

Petőfi Sándor:
"Mert ha az ember már egy hete csak zsidó kocsmában hentereg. - Emberbarátok egyike vagyok, de a
zsidókat csak kikergetném a világ végére. Mert ami ronda, az csak ronda kérem." (Útilevelek Kerényi
Frigyeshez, 1847)

És akkor még Liszt Ferencet nem is merem idézni, ő tényleg kiütné a biztosítékot.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 17:36:43

@mihenyuk:

Aha! Tehát nem azért rasszista a jobboldal, mert rasszista kijelentéseket tesz(nek a jobboldalon), hanem azért, mert amit mond(anak a jobboldalon), az ugyan nem rasszista, de belehallhatók (belegondolhatók) rasszista áthallások? Alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt!

anyadmajma 2013.02.07. 17:37:05

@sanyix: Ti kezdtétek, ne sírjatok, ha a fagy visszanyal.
Nem értek egyet a módszerrel, nem tetszik, ami itt folyik, de nem én kezdtem, és nagyon úgy tűnik, hogy ez hatásos módszer. Hazudnak, cenzúráznak, lejáratnak. Pont, mint a fasiszták a 30-40es években. Pont, mint a kocsik a 40-50-es években. Gyűlölni kell valakit, valamit, zsigerből, mer csak. Ez a mai jobboldal alaptétele. Csodálkozol, ha a maradék 1/3, az a 7,5 millió ember, aki nem szavazott rájuk nem tudja őket szeretni?

Virág et. 2013.02.07. 17:39:02

@Mr Falafel: Ja, két teljesen más által hosztolt domain (mandiner.hu feltehetően a szerzők által regisztrált és üzemeltetett, míg a blog.hu az indexhez köthető blogplatform, amely ingyenesen használható bárki által) az ugyanaz a kategória, mint a posztokra lebontás. Az NMHH blog.hu-s oldala az ugyanaz, mint a hivatalos kormányzati oldal, mi? Nincs is értelme elválasztani a kettőt a te kis fejecskédben, igaz?

Ne haragudj, de a hülyeségnek van olyan szintje, ahová már nem szeretnék alámerülni. Elhiszem, hogy nehéz elismerni, hogy képtelen voltál két sort elolvasni és felfogni egy kommentből, de ezt az izzadságszagú magyarázkodást már olvasni is kínos.

Egyébként, ha te nem látod a kommentekben a különbséget a mandiner.hu és a mandiner.blog.hu között, akkor veled igen komoly bajok vannak.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 17:49:25

@Trompf:
szerintem a kultúrában "a szakmát képviselő civil szervezetek" maga a közönség. nem a nép, hanem maguk a színházba járók. és ők miért ne szavazhatnának valami kuponnal. akkor nem lehetne semmilyen szakmainak, civilnek álcázott politikai kuratórium.

persze a kulturális elitnek minden lehetősége meg lenne arra, hogy befolyásolja a közönséget. és azt is működhetne, hogy maguk a színészek adjanak pénzdíjat a szakma által kedvelt, ámde a közönség által mellőzött művészeknek. a színház és a filmszínház ezzel szerintem elműködne. és ettől függetlenül éppenséggel lehetne kurzusműveket gyártani tartományi koprodukcióban. a vállalatok oldaláról működhetne az (üzleti-célú) szponzoráció és a (non-profit) mecenatúra. felőlem lehetnek nemzet színészei, de a kultúrát alárendelni a nemzetieskedésnek mégse kellene.

Alfőmérnök 2013.02.07. 17:55:01

@Hepci: Mikor el kezdtem olvasni a Reakciót (az árokásó blogon keresztül találtam rá), azt hittem, hogy ebből lesz valami színvonalas jobboldali (elektronikus) sajtó. Sajnos nem lett.
Mondjuk nem igazán az a bajom, hogy nem jobboldali, hanem hogy nem eléggé színvonalas (aristok, bukovicsok, Hercsel Adélok adják az alaphangot).

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.07. 17:56:00

@takács bálint: "a mai magyar jobboldal ezektől távol áll. valójában semmiféle eszmeiséggel nem rendelkezik. maffia politika folyik. de ami az igazán elkeserítő, hogy a diplomácia is ennek van alávetve. "

Ne légy naiv, a maszop is ugyanazt a politikát folytatta folytatja és folytatni fogja ha újra a zsírosbödön közelébe kerül, csak épp másik csoportosulás tagjait gazdagítja...

Ha megnézed, mindkét párt ugyanannak az MSZMP-nek a kölyke, onnan ered a féktelen hatalomvágyuk és a mindenáron lopnivágyásuk is.
Mert a jogosan kiérdemelt juss nem elég, nekik minden kell... lásd, számla nélküli képviselői költségtérítés. ... Ez az én szememben adócsalás, az ország meglopása, szerintük meg JÁR, mert ők képviselők és méltóságon aluli számlát kérni a fogyasztásról vagy vásárlásról... Hát lófaszt a seggükbe! Minden magyar politikuséba!

almodhi 2013.02.07. 18:05:18

@Fiesole:
Nana, csalsz.

A Mikszáth, Móricz és Ady idézetekben szerepel a zsidó szó, de közük sincs az antiszemitizmushoz.

Mai szemmel Berzsenyi és Petőfi antiszemita lenne, dehát ők túl régen éltek ahhoz hogy a mai mércét alkalmazni lehessen rájuk. A módszeredet követve idézhetnénk az Újszövetségből is...

Kosztolányi, na ő meglepett. Biztos visszautasították egy cikkét és erről panaszkodik Juhász Gyulának. :-)

is 2013.02.07. 18:11:16

@rognork: nekünk, kommentelőknek ez OK is. csak a posztíró nem lehet egyszerre szűz is, meg kurva is, mert ő ezért itt pénzt kap. ezt gondolom egyébként az indexről is, amelyik az összes Bajnai-Gyurcsányos és IMF-es bannert is leadta.

mihenyuk 2013.02.07. 18:12:53

Légy szíves, ne adj olyat a számba, amit nem mondtam! A post arról szól, hogy általános jelenségnek tekinthető-e, hogy a jobboldalon eltűrik a rasszizmust. Erre az a válaszom, hogy igen, és fölhoztam néhány példát. Ne játsszuk a hülyegyereket, hogy aki csak körülírja, az nem is azt mondja, meg hogy rossz az, aki rosszra gondol. Túlságosan sok itt a félreérthető, félremagyarázható mondta. Egyesektől gyakori rendszerességgel. Tendenciózusan. És te - látod, nem általánosítok - ezt véded, relativizálod.
De hogy mondjak valóban olyat, amire tuti, hogy ugrani fogsz: a Fidesz által (precízen: vezető politikusaik megnyilatkozásaiból igen jól kirajzolódó kép alapján) képviselt magyarságtudat szerintem nem az "egészséges nacionalizmus" kategóriája, hanem sovinizmus. A "magyar" vagy "nemzeti" jelzőket mindig valami ellenében, más nemzetek/csoportok fölé helyezve határozza meg, történelmet hamisít, hazug, önámító legendákat gyárt önnön felsőbbrendűségének bizonyítására. Ez cseppet sem egészséges.

mihenyuk 2013.02.07. 18:16:46

Bocs, az előbbit mk27soundmaster-nek válaszoltam.

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 18:17:46

@Fiesole:
azért egész más antiszemitának lenni a holokauszt előtt és után. különösebben nem kedvelem a római katolikus klérust. és biztosan írtam sértő kijelentést velük kapcsolatban. de azért egész más lenne a helyzet, ha őket mind felakasztanák. majd ezek után mondanám, hogy a maradék hívő is dögöljön meg. mert a rohadt szemetek. ti egy népirtás után vagytok antiszemiták. vagyis ugyanolyan alávalók (vagy ha így jobban tetszik: alattvalók) vagytok, mint apáitok vagy nagyapátok.

Helyes Írás 2013.02.07. 18:29:53

Magam is rácsodálkoztam Ara-Kovács úr szövegére, pedig azt hittem, az elmúlt 22 év baloldali rasszistázásai után e tárgyban már nem érhet meglepetés. De az, hogy egy évtizedek óta működő és magát racionális embernek tartó publicista a történész vélt bécsi rasszista előadása miatt hiteltelennek minősíti a politikus amerikai koszorúzását, s mellesleg lazán le- „funkcionális vagy posztmodern”(?) antiszemitázza a teljes „Fidesz-közeli”(?) értelmiséget, olyan szellemi ámokfutás, amilyennel még nem találkoztam. S nem is hiszem el Ara-Kovácsról, hogy olyan megszállott fajvédő fundamentalista lenne, aki egységes és összehangolt náci ideológiai közösségnek tekinti a Fideszt és értelmiségét (bármilyen kapcsolatot is jelentsen ez). Ez az írás nem lehet más, mint egy tudatosan megtervezett drasztikus politikai háború egyik első lépése.

A Fidesz irányadó politikusai az elmúlt három évben valószínűleg eszmei irányultságtól függetlenül egész jó hatásfokkal meggyőzték az erre különösen érzékeny polgárokat, hogy nem rasszisták és nem antiszemiták. A baloldali véleménybefolyásoló értelmiség azonban nem kíván lemondani arról az elmúlt 25 évben jól bevált kampányeszközről, hogy antiszemita, fasiszta megbélyegzéssel keltsen félelmet a jobbközép pártokkal és politikusokkal szemben. Ez az írás nem más, mint a korábban sok sikert hozó kampánytéma újbóli beélesítésére tett kísérlet.

A cél érdekében Ara-Kovács úr még azt is megengedi magának, hogy Raoul Wallenberg feltételezett vagy bizonyított (teljesen mindegy) amerikai titkosszolgálattal és zsidó szervezettel való együttműködését antiszemita célzatú vádaskodásnak tüntesse fel. Ezen a fórumon szeretném visszaigazolni becses szerzőnk felé posztmodern rasszizmusomat, mert azt gondolom, ha az „ügynök” feltételezés igaz, akkor Wallenberg nagyon okosan és hasznosan bővítette a mozgásterét, s emiatt is fejet hajtok előtte.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 18:31:27

@almodhi:

Szerinted ki írta ezt?

"Nem éreztem soha külön szagát a zsidónak, de nem hiszem, hogy ne volna szaguk: faji szag, ami nekik nyilván izgató s kellemes, és más fajra izgatóan félelmes. Bűzös jelenség ez a két test. Kell, hogy valami penetráns szag jöjjön ki belőlük, másképp nem érteni azt a gyorsan előálló fizikai rosszullétet, ami elfog a zsidók közt. Mikor a Szovjetházban voltam, ugyanolyan émelyítő hányásinger fogott el, mint mikor egyszer-kétszer a zsinagógában néztem őket, vagy egyáltalán nagy tömeg zsidót éreztem meg egy tömegben magam körül. Valami illetlen, fizikai s szellemi szemérmetlenség van bennük. A zsidó azonnal, egyénileg s rögtön, ebben a percben érvényesülni akar, várakozás, türelem nélkül, beosztás nélkül rögtön, mindent, mohón akar bekapni. Nincs ideje ideálokért, eszmékért, ábrándért dolgozni, nincs ideje várni, tűrni, nélkülözni: ő amit rögtön meg tud csinálni, azt rögtön meg is csinálja. Vadul, nyersen, mindenki rovására tele akarja szívni magát, felfúvódni, élvezni, kiélni, kéjelegni, tobzódni, hányásig zabálni és felpuffadásig uralkodni."

És ezt?

"Mikor a tiszaeszlári eset kezdődött, s itt Pesten a sajtó által felzaklatott kedélyek nagy ingerültségben voltak, találkoztam az utcán egy zsidó vallású országos képviselővel.

- No iszen, szép gyerekek maguk újságírók és keresztények - szólt nekem szemrehányó panasszal -, mondhatom jól csinálják az ország dolgát.

- Hogyhogy?

- Hát máris látszanak az izgatásnak gyümölcsei.

- Hogyhogy?

- Egy rokonom megvett Dunántúlon ezelőtt hat évvel egy paflagoniát, azt azóta igazi mintagazdasággá változtatta. Most, hogy az agitáció folyik ellenünk, egészen elkeseredett. Áruba bocsátotta a jószágát, s kiköltözik az országból. Bécsbe megy lakni. Nos, mit szól ön ehhez?

Megvallom, énrám kellemetlenül hatott ez az argumentum, de nem olyan irányban, ahogy a képviselő gondolta.

- Hát csak hadd menjen az ön tisztelt rokona isten hírével. Az antiszemitizmusnak - mondám - éppen ez a célja és ez az oka. Hiszen az antiszemiták argumentuma is éppen ez.

- Hogyhogy? - szólt most ő.

- Hát úgy, hogy amelyik ember elhagyja az országot, amikor itthon egy kis baja van, az csakugyan nem érdemli meg, hogy itt lakjék.

- Nem bolond, kérem, hogy itt maradjon.

- Legyen bolond. Mi protestánsok, mikor üldöztek bennünket, mind bolondok voltunk, mert sokkal jobban szerettük a hazánkat, mint az okosságot.

Ez a diskurzus akkor igen elszomorított engem. Erősen frivol gondolkodást tanúsított a tisztelt képviselő úr, hogy ilyenekkel akart hatni. Gondoltam is magamban: hej, mégiscsak más az olyan ember, akinek ebből a földből nőtt a gyökere.

Az ilyenekért bizony kár volna levenni az antiszemitizmust a napirendről. Hadd menjenek ezek Bécsbe lakni."

És ezt?

"Zikcene, zakcene, satöbbi

Rossz szivem és százszor rossz vérem
Dobog, zuhog, mindig fehéren.

Dobog, zuhog, egy kicsit kába
És vár valamit mindhiába.

Várja a nagy, nagy, nagy időket,
Várja az uj királyi nőket.

Ami szépség van, ami álom,
Azt mind, azt mind náluk találom.

Zikcene, zakcene*, félek,
Övék a sors, a nő, az élet."

(*„Zikcene-zakcene, zümmög a zsidó. / Tátele, mámele, sárga bugyogó” --- „Solymosi Eszter vére de piros. / Száz forintos bankó de szép papiros. / Zikcene-zakcene, zümmög a zsidó. / Tátele, mámele, sárga bugyogó”.)

almodhi 2013.02.07. 18:55:51

@mk27soundmaster: Sorrendben: Móricz, Mikszáth, Ady.

Móricz antiszemita, Mikszáth és Ady nem. Tessék tovább dolgozni...

sanyix 2013.02.07. 19:01:51

@anyadmajma: ki az a mi? Akik nem azt gyűlölik amit te? esetleg nem gyűlölnek senkit?
Kár a gőzért, a "liberális" baloldal, a gyűlöletre épül. Vagy a királyt gyűlölik, vagy a kapitalistákat/imperialistákat, vagy a vélt náczykat, vagy csak azt aki nem ért velük egyet. Gyűlölnek, miközben a gyűlölet ellen szónokolnak (elég átlátszóan). Az általad gyűlölt, magyarországon egyébként nem létező, bizonyos jobboldali irányzatok valamelyike legalább felvállalja a gyűlöletét, nem álszenteskedve próbálja hülyének nézni az embereket.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 19:04:40

@almodhi:

No, most már Móricz is antiszemita? Az imént mintha még nem lett volna az!

És erről mit gondolsz, tévedhetetlen ítéletű barátunk?

„Ugyanazt gondolják, akarják, mint én, de az eszükben és szívükben, a gondolkodásukban és becsületességükben; – de ez, amit mondok, nincs a húsukban, veséjükben, tüdejükben, lélekrészükben – ez az én magyarságom –, pedig enélkül ezzel a néppel az ő forradalmát megcsinálni nem lehet… Itt még a legjobb forradalmár, a legtökéletesebb vezér sem elég, ha nincs benne az én magyarságom, mert akkor az a forradalom nem ennek a népnek a forradalma.”

:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 19:11:08

@mihenyuk:

Érvelésről itt szó sincs. Senki sem érvelt: te ítélkeztél, én kérdeztem, de érvelés, az nem volt.

nookedli 2013.02.07. 19:12:30

Most biztos újat mondok: A rasszisták a bal oldalon vannak! Jobb oldalon a hazaszeretők vannak.

nookedli 2013.02.07. 19:15:17

De ha már rasszizmusról van szó, akkor a magyarellenesség az rasszizmus. Másról itt nem beszélhetünk.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 19:17:06

@takács bálint:

Akkor miért irkálsz össze ekkora sületlenségeket?

Hogy jön a katolicizmus a második világháború alatti zsidóüldözéshez és népirtáshoz?

S nem csak sületlen, hanem aljas is: pont a katkókon pörögsz, akiket (s főként a klérust) ezrével irtották a kommancsok az elmúlt évtizedekben!

nookedli 2013.02.07. 19:17:26

A zsidó nem is egy rassz(emberfajta) :) Hiszen több népben léteznek zsidó vallású emberek. Főszabály: Zsidók rossz cselekedeteit elutasító embereket nem nevezhetünk rasszistának.

almodhi 2013.02.07. 19:17:51

@mk27soundmaster:
"No, most már Móricz is antiszemita?"

A naplóját olvasgatva, igen. Sőt ha igaz, a nevelt lányával is... hogyismondjamcsak...

Ady meg még mindig nem az...

Doctor Klauße 2013.02.07. 19:18:46

@takács bálint: Nem mintha a kereszténységet nem üldöznék a közel-keleten vagy a kommunista országokban, ahol a Bibliáért pl. nyilvános akasztás jár...

De a palesztinoktól.. stb. is elvettek jó pár jogot a "barátaid", "tuti nem faji alapon..."

Itt, az országban(Európában), pedig egyetlen rossz mondatért feketeöves fajgyűlölővé lehet válni.

Fair.

almodhi 2013.02.07. 19:19:45

@nookedli: Hol voltál eddig? Lemaradtál a fősodorról...

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 19:28:10

@almodhi:

Ha te mondod!:-D

Nem csak elképesztően műveletlen, tudatlan vagy, hanem a vakságig ostoba is! Sz_rt sem tudsz te, csak ítélkezni (azt is csak következetlenül), s még olyan h_lye is vagy ráadásul, hogy fel sem merül benned a kétség tévedhetetlenségedben. A kommunista időkben a te fajtádból kerültek ki a legundorítóbb káderek, a minden ukázt nyomban, mérlegeletlenül végrehajtó, lelfelé tapos, fölfelé nyal típusból. Az ilyenektől szenvedett a legtöbbet a nép:-(

almodhi 2013.02.07. 19:29:38

@mk27soundmaster:
Nna, egy mérsékelt jobboldali. Miért nem ezzel kezdted?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 19:31:50

@almodhi:

No, no, ne a tükröt hibáztasd, ha torz pofát mutat!

Muzsikok közt 2013.02.07. 19:32:42

@almodhi: Megmondanád a rasszizmus definícióját?

almodhi 2013.02.07. 19:43:40

@Zuckerbrot: Tessék visszaolvasni... Ez már volt.

almodhi 2013.02.07. 19:44:41

@mk27soundmaster:

Közmondásozunk?

Tetves embertől ne kérj kucsmát!

Muzsikok közt 2013.02.07. 19:49:25

Holocaust is the greatest tragedy of mankind.

És ez vót-e?

almodhi 2013.02.07. 19:56:26

@Zuckerbrot:

Túlbecsülöd az átlagos szalonnáci-agykapacitást. Persze hogy volt. Most jön a ... holokamu?

takács bálint (törölt) 2013.02.07. 19:58:55

@Doctor Klauße:
szerintem a nacionalisták (értsd a birodalmi nemzetállam) hívei mindenhol hülyék. a magyar népnemzetiek ugyanolyan hülyék, mint a szlovák, a román, a székely, a palesztin és a zsidó társaik is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.02.07. 20:02:23

@Virág et.: Elő ne add már itt az akadémikust, ostoba zsellér! A mandiner az mandiner, akár a blog, akár cset. Egyazon cég.
Lehet, hogy szerinted szétválasztható a két terület, de szerintem meg nem. Igaz, a csetesek ritkán jönnek ide. És? Ha szerinted csak a csetesek hülyék, akkor még nem olvastad magad.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 20:03:58

@almodhi:

Pontos!

Tudatlan vagy? Következetlen vagy? Kicsinyes vagy? Alantas vagy? (Tudom, hogy ez számodra érzékelhetetlen, de a legundorítóbb, s a hitelességedet a leginkább aláásó az volt, amikor Móricz neveltlányával való kapcsolatára kezdtél célozgatni, mintha annak bármi köze is volna témánkhoz --- alember vagy, no!)

Ki tartaná mérvadónak egy ilyen ember ítéletét?

Muzsikok közt 2013.02.07. 20:04:02

@almodhi: Hát ezt a zsidók mantrázzák, és tök jól illeszkedik az elméletembe, hogy náluk nagyobb náci rasszista társaság a világon nincs.

De nem ítélem el őket, ellenkezőleg: Ezt kéne átvennünk és mindenkibe belerúgni aki nem szeret minket vagy aki eltüri hogy valaki nem szeret minket. És mohácsot oktassák kötelezően Ausztráliában is, és legyen lelkifurdalásuk és fizessenek kártérítést. És az is fizessen aki eltüri hogy valaki nem fizet kártérítést.

Jogos nem? Hádehogynem!

anyadmajma 2013.02.07. 20:06:03

@sanyix: Nah, erről beszélek.
Szerinted amit te csinálsz az rendben van, mert igazolod magad. Ha más teszi ugyanazt, az már nem lehet.
Pedig én nem gyűlölök senkit, még azt sem, aki engem gyűlöl. cak nem tetszik, amit a jobboldalnak nevezett fasiszta brigád művel magyarországon, hogy háború kell, meg gyűlölet. Itt 90 előtt mindenki komcsi volt, aki pártfunkcionárius bármely oldalon. De mindegy is, a fanatikusok legnagyobb problémája a saját ostobaságuk, de legalább ők jól értik magukat.

almodhi 2013.02.07. 20:18:51

@mk27soundmaster:

Dehogy nincs köze.

Azt látom, hogy vért izzadva próbálod a teljes magyar irodalmat antiszemitának beállítani.
Erre leginkább a google-ba beírt "zsidó" és "antiszemita" szavakat használod, illetve néhány, náci oldalakon már kikutatott "példaértékű" idézetet másolsz ide. A módszer nem jó.

Egyrészt kihagyod, hogy ezek az idézetek teljesen mást jelentenek az adott történelmi kontextusban, másrészt kihagyod, azt hogy az adott emberek személyisége egy élet alatt bizony oda-vissza változhatott. Bajcsy-Zsilinszky fiatalon fajvédő volt, öregen hős. Tormay Cécile első regényei jók volt, a későbbiek meg...

Na de, vissza Móriczhoz:

Az egyik serpenyőbe kerül az az antiszemita maszlag, amit a Tanácsköztársaság bukása után írt, a másikba meg mondjuk a regényei.

És ilyen erővel Móriczot megítélhetnénk a Csibével fenntartott kapcsolata alapján is, amiért ma biztos hogy nem dicsérnénk meg. De nem ítéljük meg.

almodhi 2013.02.07. 20:19:42

@Zuckerbrot: Ez is volt már. Valami izgalmasabbat...

megtorolom 2013.02.07. 20:20:07

Jókat lehet itt röhögni! Valaki előbb megjegyezte,hogy akik a jobboldalt le rasszistázzák , ők maguk is azzá válnak. Belemehetnénk a szálka és gerenda magyarázatába, de szerintem kár az erőlködésért, úgysem értenék:)) Mondhatnám úgy is,: "Ti sem vagytok különbek a Deákné vásznánál."

almodhi 2013.02.07. 20:22:21

@megtorolom: Deák házaséletét gyalázod!!! Magyargyűlölő rasszista!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 20:26:57

@almodhi:

"Azt látom, hogy vért izzadva próbálod a teljes magyar irodalmat antiszemitának beállítani.
Erre leginkább a google-ba beírt "zsidó" és "antiszemita" szavakat használod, illetve néhány, náci oldalakon már kikutatott "példaértékű" idézetet másolsz ide. A módszer nem jó." --- írod.

Te így csinálnád, ugye?! Az fel sem merül benned, hogy esetleg valaki ismeri azokat a műveket, amelyekre hivatkozik?:-) Szánalmaska!

almodhi 2013.02.07. 20:29:03

@mk27soundmaster:

Őszintén szólva... veled kapcsolatban bizony nem merült fel :-).

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 20:31:16

@almodhi:

Nyilván, nincsenek tapasztalataid a műveltségről.

Muzsikok közt 2013.02.07. 20:31:25

@almodhi: Már először sem válaszoltál. Vagy a kérdés is antiszemita?

mihenyuk 2013.02.07. 20:34:54

@Zuckerbrot: Csak a célja, amiért feltetted

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.07. 20:38:22

"Kirúgták az Érpatakon cigányozó konyári tanárt (...) A Hajdú-Bihar megyei Konyár általános iskolájában tavaly október óta részmunkaidőben dolgozó tanár a kijelentéseivel megsértette a vonatkozó törvényi rendelkezéseket, a pedagógusi titoktartást, a tanulók és szüleik emberi méltóságát, ezért viselkedése nem egyeztethető össze a pedagógusi munkakörrel - tették hozzá a közleményben."

hvg.hu/itthon/20130207_ciganyozo_tanar_kirugtak#rss

Meghallgattam a tanár szavait. Titoktartást nem sértett mivel semmiféle konkrétumot nem említett, méltóságot nem sértett, mivel egyetlen nevet sem említett. Mit lehet erre mondani?

ILLYÉS GYULA

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallatószobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé kapott ujj
“pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van

nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,

a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,

az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapulajban;

abban, ahogy a “halló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;

nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,

mert zsarnokság van,
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,

ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,

az van a derűtelen
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;

mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;

mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrba-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a tejút is már más,
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,

vonat kereke, hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből,
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába

beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,

néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert mikor ledobtad;
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,

hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;

vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Muzsikok közt 2013.02.07. 20:40:39

@mihenyuk: A kritikai gondolkodás nem erősséged, ugye?

mihenyuk 2013.02.07. 20:45:22

@Zuckerbrot: mint például lerasszistázni egy népcsoportot? Nem, ez nem. Ilyen logikai bravúrokra nem vagyok képes

almodhi 2013.02.07. 20:56:33

@mk27soundmaster:

Na csakhogy tanuljak, fejtsd már ki, miért idézted itt a
"Zikcene, zakcene satöbbi"-t Adytól?
Iszom szavaid...

Doctor Klauße 2013.02.07. 20:59:03

@takács bálint: semmilyen birodalmi nemzetállamról nincs itt szó, csupán egyes emberekben nagyobb a hovatartozás érzése (esetleg a büszkeség), mint másokban, ettől nem lesz senki emberi minőséget nézve gyengébb, vagy kollektíven hülye...

ugyan úgy kirekesztőek, intoleránsak vagytok ti is, csak ti a máshogy gondolkodókkal szemben, dettó kommunizmus v. akármi hasonló

is 2013.02.07. 21:40:19

@Magánvéleményem: ez tökéletesen igaz, ebben döntetlen. csak azt felejted el, hogy ez nem az egész. van még ezentúl is, amit meg kell nézni náluk, na és az nem egyforma.

mihenyuk 2013.02.07. 21:40:34

És az indulatok szépen elcsitultak, mert elkezdődött a Barátok közt...

is 2013.02.07. 21:47:15

@mk27soundmaster: Rajtad kívül senki sem mondott olyat, hogy a jobboldal rasszista. A jobboldal ELTŰRI soraiban a rasszizmust. És Bayer Zsolttal a sorokban nehéz erről vitatkozni. Még ergé sem próbálkozik vele, csak te erőlködsz.

almodhi 2013.02.07. 22:24:48

@mihenyuk:
Na nem. Én a "Házibuli Attilával"-t néztem a Prizma TV-n. A "Barátok közt" jobbosoknak való...

Bell & Sebastian 2013.02.07. 23:19:49

Volna egy észrevételem. A rasszista csak attól érdekes, hogy pontfix a cigányt és/vagy zsidót nem szívleli. Nem úgy összességében mindet, hanem pont azt a szűkebb halmazt, akik elbasszák a teljes közösség renoméját, ami mögé bebújva farkast kiáltanak minden csintalanságuk után, ami persze kiváltja az ellenérzést, belendül a perpetuum mobile, energia termelődik a semmiből.

Célzott rasszistává, művelt rasszistává, pénzes rasszistává, súlyos rasszistává kell válni. Akinek ez nem megy, az ki fog halni, de rövidesen.

Ám ha beválik a törpe minoritás zsidó/cigány (tehát, nem csak úgy összességében, mindegyikről van itt szó) elméleti műhelyekben gondosan kimódolt taktikája, úgy el fognak szaporodni, mint a tetvek a rózsafán.

Ha van egészséges erotika, miért is ne lenne egészséges rasszizmus? Ami pont a cigányok/zsidók érdekében áll (am Block) magasabb szinten és elsősorban.

Ha már képtelenek maguktól kiközösíteni a vészesen elszaporodott, haszonleső und szimbióta fajtársaikat.

Nem Mein Kampf, a tiéd is, yiddele un cigno, bazmeg!

Bell & Sebastian 2013.02.07. 23:21:18

@is: Te bezzeg nem vagy rasszista, mi? :)

Bell & Sebastian 2013.02.08. 00:08:08

Na, most jön a kegyelemdöfés!

Kultúr-rasszizmusról van itt nagyba szó, csak nem szoktuk hozzátenni. De tudom ám még ezt is fokozni!

Az _etikai rasszisták_ -é a jövő! Hogy pont egynémely zsidó/cigány honfitársunk szenved súlyos, erkölcsi defektusban? Hát így járt, minek ment oda?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.08. 05:38:00

@is:

Mi az, hogy eltűri a rasszizmust? Nézd, ez kollektív bűnösség-vád. Ugyan (állítólag) nem te követtél el valamit, de a csoporton belül, amihez (valamilyen vonatkozásban (állítólag) köthető vagy) (állítólag) valaki elkövetett valamit, ezért te is bűnös vagy! Ez ugyanaz, mintha azt mondanám, hogy a magyar politikai bal (kollektív) bűne, hogy eltűri köreiben a korrupciót (hiszen ítéltek már el baloldalit korrupciós vádakkal) vagy azt mondanám, hogy a cigányság (kollektív) bűne, hogy eltűri köreiben a bűnözést.

Ezt a bayerozást meg nyugodtan abba lehetne hagyni, mert kontraproduktív! Hogy Bayer milyen, arról Balavány-blogján elég érzékletes elemzés olvasható (Balavány hosszabb ideig munkatársa volt Bayernak). Nem ismerem személyes Bayert, de simán el tudom képzelni, hogy olyan, amilyennek Balavány leírja. De hogy rasszista lenne?!

...A napokban, úgy itthon, mint külföldön, nagy visszhangot gerjesztett és (komoly) tiltakozásokat váltott ki egy, a Magyar Hírlap véleményrovatában megjelent, B_yer Zs_lt-szöveg. A bírálók és felháborodók (ill. „elborzadók”) durva általánosítással, rasszizmussal, sőt, tömeggyilkosságra való fölbújtással vádolták a szerzőt. Nem szoktam Magyar Hírlapot olvasni, de a módfeletti kofalárma felkeltette az érdeklődésemet a horribilis jegyzet iránt --- és elolvastam. (Itt: magyarhirlap.hu/ki-ne-legyen)

Olvasni jó. És hasznos! Például nyomban kiderült számomra, hogy az inkriminált b_yeri sorok (s azoknak leginkább kifogásolt mondatai és tagmondatai (úgymint: „(...) ...a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (...) Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!”) tkp. reakciók; Erd_s V_rág (költőnő) egy opuszára adott válaszok.

Erd_s V_rág így énekel (maga B_yer is ezzel az idézettel nyit):„kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány,/kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány,/kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány,/kinek jusson, mér' is jutna, szar se jusson, ha cigány”. S műve arra a kérdésre fut ki, hogy: „mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,/ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen”? B_yer nem tesz mást, mint az erd_sv_rági gondolatokra rezonál, majd (végül) a feltett kérdésre is válaszol: „Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!”

Hát, ez bizony ennyi! Se több, se komolyabb, se jelentősebb, se fontosabb. Hogy ebből aztán hogyan lesz hazai és nemzetközi felháborodást kiváltó „ügy”, az, nyilván, már egy másik (B_yer szövegétől teljesen független) történet...

Azonban (és mindazonáltal), ha ez az „ügy”, ugyan, „ennyi” is, azért, aki keres, mégiscsak találhat benne pikáns elemeket. Például eszébe juthat, hogy Erd_s V_rág (költőnő) egy népszavazás kapcsán, hogyan is énekelte meg a (szerinte) helytelenül (nép)szavazó magyarokat. Emlékezetőül: „...elindultak a mi-/sére/kukákat se/borogattak/kutyákat se/kurogattak/mise után/leszavaztak/bezabáltak/be is basztak/pöri volt tán/isler is/jóllakott az/isten is/nem az összes/csak a nagyja/aki tűrte/ki hagyta/aki tűri/aki hagyja/nem az összes/csak a nagyja...” (nokert.hu/index.php/irodalom/versgyjtemeny/913-erds-virag-van-egy-orszag) Bármilyen erősen töröm is a fejemet, sehogyan sem tudom felidézni, hogy emiatt az erd_sv_rági „durva általánosítás” miatt felháborodáshullám söpört volna végig a különféle ilyen- és olyanjogi és ilyen- és olyanvédelmi aktivisták és az emberi méltóságra oly különösen érzékeny magyar progresszívok soraiban; pedig „a nagyjáról” beszélni (mint ahogyan Erd_os V_rág teszi), úgy vélem, sokkal durvább általánosítás, mint a „jelentős részéről” (mint ahogyan B_yer). A tiltakozás, anno, valahogyan mégis elmaradt!...

Innét: mk27.blog.hu/2013/01/15/_nem_az_osszes_csak_a_nagyja

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.08. 06:58:36

@almodhi:

Nem mintha bármi értelmét látnám bárminemű magyarázatnak (eddigi megnyilvánulásaidból erősen úgy tűnik számomra, hogy igen erősen HHH (halmozottan hátrányos helyzetű) vagy az általános műveltség és, általában, a szövegértési képességek terén), de hátha járnak erre olyan nickek is, akik értit szavaimat; ha másért nem, hát azok kedvéért:

"Zikcene, zakcene, satöbbi

Rossz szivem és százszor rossz vérem
Dobog, zuhog, mindig fehéren.

Dobog, zuhog, egy kicsit kába
És vár valamit mindhiába.

Várja a nagy, nagy, nagy időket,
Várja az uj királyi nőket.

Ami szépség van, ami álom,
Azt mind, azt mind náluk találom.

Zikcene, zakcene, félek,
Övék a sors, a nő, az élet."

A korban, akik ezt a verset olvasták, felháborodtak vagy röhögtek, de, mind ugyanazt értették rajta: a zsidóság megszállja és lerabolja a magyar életet. A hívószavakra (amikkel egyértelműsíti Ady, hogy miről is beszél) mindenkinek nyomban a "zümmögő zsidó" és Tiszaeszlár jutott eszébe. Ady attitűdje egyértelmű: dekadens, provokatív.

(Egyébként milyen groteszk, hogy Ady nélkül, akit a progresszió, még ma is, oly gyakran "abszolút hivatkozásként" szokott használni, nem létezne magyar faji öntudat (ezt ő alkotta meg nekünk, javarészt zsidó mintára:-)), Ady előtt (mint azt, többek között, Szabó Dezső, Németh László, Kosztolányi vagy Vas István is megállapítja) nem volt modern értelemben vett magyar faji (vérségi) tudat, ő viszont olyan hatást volt képes gyakorolni a kultúránkra, ami teljesen új utakat nyitott meg és új irányokat adott annak. A két világháború közötti magyar kultúra --- a magyar kultúra máig legtermékenyebb időszaka --- teljesen másként alakult volna, korántsem lett volna olyan intenzív és virulens, három elképesztő erejű alkotó, Ady, Bartók és Szabó Dezső nélkül, s közöttük is Ady szerepe a legerőteljesebb.)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.08. 07:00:58

@mk27soundmaster:

Ady, Bartók és Szabó Dezső nélkül=Ady, Bartók és Szabó Dezső hatása nélkül

takács bálint (törölt) 2013.02.08. 09:46:30

@Doctor Klauße:
a liberálisok erre azt mondják, hogy az országgyűlésnek (nemzetgyűlésnek) alapvetően szimbolikus szerepet kellene adni. és akkor úgy tüntethetné ki a nemzet kiemelkedő tudósait, művészeit, sportolóit, hogy azzal nem osztja meg a társadalmat.

persze ebben az esetben az országház többé nem a közjogi főhatalom. (hiszen csak szimbolikus szerepe van. az a célja, hogy nemzetiségi hovatartozást, a nemzeti büszkeséget erősítse). a liberálisok azt mondják, hogy uniós jogegységre kellene törekedni. tehát nem kell külön törvény a magyarra, szlovákra, románra, stb. hanem közös törvényhozás kell kontinentális méretekben. ehhez persze a legjobb szakembereket kell delegálni az unióba. mert másképp nincs hatékony nemzeti érdekérvényesítés.

de az is liberális jogelvekből következik, hogy egyetlen közjogi formáció sem kaphat teljhatalmat. így az uniós jogalkotás sem. ezért annak leginkább irányelveket és ajánlásokat kell megszabnia. és a rendeleteket helyhatóságoknak kell megszabnia megyei szinten. persze a megye sem tehet akármit. de szigoríthatja az uniós jogot. és kivételes eljárásban kivételeket is szabhat. mindaddig, amíg a rendelet nem ütközik az európai alkotmányos rendbe.

tehát mondjuk az állatvédelmi törvények irányelvei szerint általában nem lehetne állatviadalokat rendezni. de toledo megy úgy dönt, hogy bikaviadalt mégis csak le lehessen. és ott akár le is lehet szúrni a bikát. mert végső soron ez nem ütközik az alkotmányos rendbe. de azt nyilván nem mondhatja, hogy egy embert csak úgy le lehessen szúrni. persze általában nincs is ilyen igény. vagy mondjuk hajdú megye szabályozza a libák tömést és a tépést. na most mivel minden árun elvben fel kellene tüntetni, hogy az melyik megyéből (vidékről, county) származik. így az ejrópai polgár eldönti, hogy neki kell-e hajdú megyei hízott libamáj reggelire, vagy este belefekszik-e a hajdú megyei libatollal töltött ágyneműbe.

tehát az uniós törvényhozásból következnek a jogegységi törekvések. (egységes belső piac), de mégse lesz totális egység azért, mert a helyhatóságok (a megyék) szuverén módon alkotnak a rendeleteket. de most is ez lenne a felállás. csakhogy a pártok nem fogadják el azt, hogy az országgyűlésnek ezek után csak szimbolikus hatalma marad.

de leginkább a nácik mondják, hogy nem kell az unió. és azt, hogy az országgyűlést nem gyenge, hanem erős jogosítványokkal kell felruházni. és nem megyei, hanem országos rendteremtés kell.

a liberálisok azt mondják, hogy az "uruszág" szintjéről le kellene szakadni. a problémák egy részét ezen szint alatt, másokat meg fölötte kell megoldani. tehát az, hogy mi magyarok vagyunk az csak annyit jelent, hogy én mocsai lajos kézilabda csapatának fogok szurkolni még akkor is ha ő mucsai módon viselkedik (egyébként nem, de én nekik szurkolok akkor is ha de). de ez a drukkerdemokrácia ne terjedjen ki mindenre. a szimbolikus kérdéseken túl semmire se.

az ellentábor pedig azt mondja, hogy kell egy teljhatalommal felruházott nemzeti kormányzó. és akkor az ő mindenki vesse alá az ő szent akaratának. ez a birodalmi nemzetállamba vetett feltétlen hit. a nácizmus. de számomra a náci sem a gonosz. erre hozom példának oscar schindlert. aki szintén náci volt. birodalmi nemzetállamot akart. csak aztán rájött, hogy az hülyeség.

errefelé a népek egészen nem jöttek rá. az évszázados hagyomány, hogy ugyanazok a törvények vonatkoznak minden nemzetiségre. a kárpát-medencében évszázadokon át nem vonatkozott külön törvény magyarra, horvátra, szlovákra, szerbre, románra, ruszinra, zsidóra, cigányra. de volt egy megyei helyhatóság. az ispán és a vicispán (alispán) dolga volt rendet teremteni. vagy szlávosan a zsupáné. és a megyegyűlésnek. amit most már nyilván választani kell. nem lehet arisztokratikusan, vagy dinasztikusan fenntartani. ezt gondolom megint mindenki belátja.

szóval ha a közjogi hagyományokból indulunk ki, akkor abból nagyjából az jön ki, mint a liberális jogelvekből. és mellette nemzeti büszkeség is lehetne. csak vélhetően nem lesz. de nem a liberálisok miatt.

csuti_putyin 2013.02.08. 10:05:10

@dobzse.laci:
:DD, azért írtam, hogy lehet, mert magam sem vagyok benne biztos, hogy valóban létezik.
Más. Kedvencem a fideszes/jobbikos bázis egy része, a kis- és/vagy kényszervállalkozó (ismeretségi körömben van 3), aki habzó szájjal cigányozik és szidja a tolvaj zsidókat, számon kéri a szigorúbb törvényeket és ítélkezést, mindeközben mindent ellop, ami nincs bebetonozva, folyamatosan adót és járulékot csal.
Kíváncsi lennék, hogyan állna a szája, ha egyszer, nem törődve a következményekkel, szembesíteném azzal, hogy semmivel sem különb, mint azok, akiket ő tolvajoz le, illetve rajta kezdenék a törvények betartatását. A nagymagyar.

dobzse.laci 2013.02.08. 11:25:49

@csuti_putyin: Igen, a nagymagyar kapitalisták.
(A járulék, adó az véleményes, mert nem lehet kitermelni, legalábbis mikrovállalkozásnak. )
Amikor ezek egy kis térségben kvázi-monopolhelyzetben vannak, akkor 'annyi amennyi, kaptalizmus van kérem szépen'.
De ha beteg, akkor utazási kőccségtérítés, közgyógy az JÁR.
Beszarok rajtuk.
Egy sincs, aki ne akarna az állami csecsről szipkázni valamit.
'89-ben azt hittük, egy generáció és normalizálódik az életszemlélet.
De csak folyamatosan reprodukálódik, drága politikusainknak meg ez a jó, ekkor lehet 5000 osztogatással 5M-t zsebrerakni.

Kandeláber 2013.02.08. 12:13:13

Ez az Ara-Kovács Parakovácsnak valami rokona?
Mert mintha lenne olyan Kovács is.
Amúgy meg kit érdekel a MaNcs azon a maradék néhány ezer ex-eszdéeszesen kívül, akik már évek óta ücsörögnek a becsomagolt bőröndjükön mondjuk a Hollán Erdő utcában, de sajnos eszük ágában sincs követni kertészákit vagy mohácsivikit, illetve landeszmannrabbit Kanadába.

almodhi 2013.02.08. 13:19:27

@mk27soundmaster:

"A korban, akik ezt a verset olvasták, felháborodtak vagy röhögtek, de, mind ugyanazt értették rajta: a zsidóság megszállja és lerabolja a magyar életet. "

Aha. Ady nyilván erről ír provokatív verset. Lédával az oldalán, Hatvany Lajos báróval a háta mögött.

Mester! Izgatottan várom a "Bélyeges sereg" hasonló szellemű elemzését.

Vagy ha fárasztanak a versek, olvasd el ezt. Ady.

"„Szerencsénk vagy szerencsétlenségünk, hogy nagyszámú zsidó penderedett erre a mi nagyon is fátumos és szikes magyar földünkre. Sokféle zsidó, s ez megint szerencsénk vagy szerencsétlenségünk, de itt vannak körülbelül egymillióan eddig. Nagyobbrészt elromlottak, mert a zsidó csodálatosan elsajátítja, sőt kiélezi annak a fajtának, amelyhez betelepedik, minden vétkes karakterisztikonját. De elromlani egy masszában mégsem tud, mert nemes race, fáradhatatlan és fürge, hirtelen emelkedésében is – legalább garanciát ad a jövendő sarjaiban. A Lipótvárost a legjobban Molnár Ferencek csúfolják, de adja az isten, hogy a Lipótváros mai urai legalább két generációig termékenyek legyenek és – vagyonosak. A harmadik generáció már olyan lelkes, kulturális, szép magyar lesz, mint Apáczai Csere János… "

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.08. 14:49:46

@almodhi:

Nyilvánvaló, hogy nem érted, amit olvasol:-( Első késztetésem az volt, hogy porigalázlak (mert megérdemled --- mert nem elég, hogy ostoba vagy, de még csúfosan pimasz is hozzá), de aztán fölülkerekedett bennem a tanár:-)

Mi volna, ha visszábbvennél és olvasnál, tanulnál, tájékozódnál? Nem szégyen az! Például, kihúzhatnád a fejecskéd a seggecskédből és kitekinthetnél a kis beltenyész szubkultúrádból: elővennéd a korabeli szövegeket (a korabeli "mindenoldalról") és eredetiben olvasnád azokat (nem csak, mondjuk, Kőbányai-féle "megvágott", válogatott, kommentált szövegek alapján alkotnád meg az Ady-képedet)!

Itt van például mindjárt egy eredeti (és teljes) Ady-szöveg! Te mit olvasol ki belőle?

„Vallomás a patriotizmusról

Valló lelkű ember vagyok, izgat a magam lelkének boncolása, örülök, ha a kés valami rejtegetettet vághat ki belőlem. A babonátlanság nekem olyan kedves lapjában írván, tetszik nekem az, hogy kiválasszak egyet restellt babonáim közül. Azt már kevesen hiszik el, hogy nem volnék kissé túlságosan is magyar, s hogy hivatásnak érezném a magyarpusztítást. Szóval hát bizony én erősen magyar vagyok, persze evoltomat is kegyetlen kritikával kísérve. De most jön az igazi vallomás: nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságosan önérzettel fajtája exponensének hiszi magát, de patrióta is. Olyanféle és romantikus is egy kissé, mint az olasz hazafiaké s a jobbféle magyar és lengyel emigránsoké, de ez a patriotizmus ma még szunnyad bennem. Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból, elannyira, hogy Jászi Oszkáron kívül kevesen lehetnek még nálam gyengédebb és szeretőbb érzésűek a magyarországi nemzetiségekhez, olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem.

Félek, nem lehetetlen, hogy ez a keserves helyzet és alkalom hirtelenebbül, mint hinnők és várnók, elénk borul. S itt foghat jutni minden mai különös, speciálisan magyar problémájánál kínosabba a magyar progresszívek különben is sokszínű tábora.

Én a jöhető veszedelemkor arra gondolnék, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára. Hibáit, melyek óh nagyon-nagyon hibáim is, akkor félretolnám egy kicsit feledni, s csak az jutna az eszembe, hogy bármi áron meg kell védeni egy pláne katonai és ultramontán gyilkossággal fenyegetett fajtát.

De itt már azt is muszáj feltennem, hogy egy aulikus ősű magyar gróf, ki tavaly még minden nyugtalan magyart leöletett volna, véletlenül nem a maga kiskirályságát védi, hanem a magyarságot. Valószínű, hogy nem sok akadna ilyen, de akadna, s harcolhatok-e én akkor ezekkel, akik a veszedelem múltán megint azok lennének, akik voltak?

Ma úgy képzelem, hogy még ilyen katasztrófa esetén is külön harcolnék és védekeznék, de ki tudja[,] nem mást parancsol-e felébredt, romantikus patriótaságom.

Íme a patriotizmus, vagy ha úgy tetszik, az én patriotizmusom problémája, s íme itt az én vallomásom a patriotizmusról.

Leírtam, mert lehető, emberi, magyar és érdekes s biztató arra, hogy ki-ki keresse meg a maga magyar patriotizmusát, vizsgálja meg, s hasonlóképpen cselekedjék minden benne rejtőzhető, de minden tudománynál erősebb babonával vagy mondjuk egyszerűen érzéssel.”

Forrás: mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1913/1913_10.pdf

Alfőmérnök 2013.02.08. 15:00:38

@mk27soundmaster: Szadó Dezső a németeket ugyanúgy gyűlölte, mint a zsidókat. Sőt, a '30-as évek végén még jobban.
Bartókot meg az akkori MézesRozik és tevevanegyfaszúk kiutálták. A Berényi Róbertek értették.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.08. 15:07:11

@Alfőmérnök:

Tessék, @Alfi! Mit szeretnél mondani?:-D

almodhi 2013.02.08. 15:07:57

Vadász, vadász, te...

Ady az idézett szöveget egy szabadkőműves-újságban jelentette meg ("a babonátlanság nekem olyan kedves lapja").

A cikkben Ady
- magát a baloldali-liberális, antinacionalista Jászi Oszkárhoz méri magát (pozitív értelemben).
- a patriotizmusát restellt babonájának nevezi, amitől gyakorlatilag lehetetlen megszabadulni.

Nekem teszik. :-) Ma is aktuális...

Ja igen Ady, szabadkőműves főmester volt.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.08. 15:21:22

@almodhi:

Ez eddig, mondjuk, egy gyenge elégséges, de csak mert olyan napom van.

Ha van még szuflád, akkor ezen a vonalon próbálj elindulni: "...olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem. Félek, nem lehetetlen, hogy ez a keserves helyzet és alkalom hirtelenebbül, mint hinnők és várnók, elénk borul. S itt foghat jutni minden mai különös, speciálisan magyar problémájánál kínosabba a magyar progresszívek különben is sokszínű tábora."

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.08. 15:25:21

@Alfőmérnök:

Ok, @Alfi! Tőled nem is várunk többet.

almodhi 2013.02.08. 15:47:40

@mk27soundmaster:

Igen?

Ady őszinte. Tudja hogy mi a helyes, de attól tart hogy esetleg lehet olyan helyzet, amikor a rosszul cselekszik.

Hogy valójában mi történt (volna) nem tudjuk, ahhoz túl hamar halt meg. Az "Üdvözlet a győzőnek" talán arra utal, hogy mégsem cselekedett volna rosszul...

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.08. 16:15:01

@almodhi:

"Ady őszinte. Tudja hogy mi a helyes, de attól tart hogy esetleg lehet olyan helyzet, amikor a rosszul cselekszik. Hogy valójában mi történt (volna) nem tudjuk, ahhoz túl hamar halt meg. Az "Üdvözlet a győzőnek" talán arra utal, hogy mégsem cselekedett volna rosszul..." --- írod.

Mi a helyes?

Alfőmérnök 2013.02.08. 16:16:12

@mk27soundmaster: Ti lennétek a hétfejű baszdszájba?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.09. 07:57:52

@Alfőmérnök:

Mi vagyunk, akik nem keverik a Berényeket a Berényiekkel.

tevevanegypupu 2013.02.09. 08:23:32

@mk27soundmaster:

Kizart, hogy Ady elfogadta volna a Tanacskoztarsasagot, a zsido komisszarokat es azt a gatlastalan brutalitast, ahogy azok mindenen es mindenkin keresztulgazoltak, ahogy kezdtek tonkretenni mindent, es foleg azt nem, ahogy "elinteztek" Trianont. Egyebkent eleg olvasni a 133 nap utani osszes jelentos magyar iro velemenyet, akik ezt ateltek, hogyan velekedtek arrol a barbarsagrol - amit aztan ezek visszahoztak 45-89-ig (es meg ma is tart) - nem nehez kitalalni, hogy Ady hogyan gondolkodott volna. Foleg ismerve vegtelen rokonszenvet amit a zsidosag irant taplalt..errol szeretnek elfeledkezni egyesek, akik Adyt (aki azert korantsem volt olyan zsenialis, inkabb csak botranyos) akarjak felhasznalni ervkent es urugykent..

tevevanegypupu 2013.02.09. 08:23:32

@mk27soundmaster:

Kizart, hogy Ady elfogadta volna a Tanacskoztarsasagot, a zsido komisszarokat es azt a gatlastalan brutalitast, ahogy azok mindenen es mindenkin keresztulgazoltak, ahogy kezdtek tonkretenni mindent, es foleg azt nem, ahogy "elinteztek" Trianont. Egyebkent eleg olvasni a 133 nap utani osszes jelentos magyar iro velemenyet, akik ezt ateltek, hogyan velekedtek arrol a barbarsagrol - amit aztan ezek visszahoztak 45-89-ig (es meg ma is tart) - nem nehez kitalalni, hogy Ady hogyan gondolkodott volna. Foleg ismerve vegtelen rokonszenvet amit a zsidosag irant taplalt..errol szeretnek elfeledkezni egyesek, akik Adyt (aki azert korantsem volt olyan zsenialis, inkabb csak botranyos) akarjak felhasznalni ervkent es urugykent..

MézesRozi 2013.02.09. 08:49:02

@tevevanegypupu:

A CSILLAGOK CSILLAGA

Sohse hull le a vörös csillag:
Nap, Hold, Vénusz lehullott régen
S ő dölyföl a keleti égen.

Sohse vörös a hulló csillag:
Rózsás, lila, zöld, kék vagy sápadt,
Szeszélye az égi világnak.

Hulló csillag, hullj, hullj, rogyásig,
Ezer eséssel, ezer jajjal:
Egy csillagból is jöhet hajnal.

Vörös csillag, ragyogj és trónolj,
Mióta ember néz az égre,
Vörös csillag volt a reménye.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.09. 09:27:32

@MézesRozi:

"E vers Földessy szerint: „Szimbolikus vers, a hajnalcsillag jelenségéhez fűződő. Jelentése, értelme nyilvánvaló.” (Földessy: Amt 95.) Jelentése, értelme valóban nem kíván magyarázatot, de a hajnalcsillaggal való asszociáció kissé erőltetettnek tűnik. A vers megírásához az ötletet a Párizsban látott Dániel üstökös adhatta, melynek megjelenésekor 1907. jún. 9-én Ady még Párizsban tartózkodott. A párizsi Matin júl. 30-i száma Elle court la comèt (Elmegy az üstökös) címmel közölt cikket, Ady pedig, bizonyára ennek nyomán, a BN aug. 10-i számában. Többek között ezt írja: „Ez is elmúlt: az Eiffel toronyból néztük és bámultuk Dánielt. Dániel egy barátságos üstökös volt, negyedik égi csoda ez évben. Olyan fényes volt, hogy majdnem szabad szemmel láthattuk. Egy darabig azt hittük, hogy lejön a földre. Párizs külvárosaiban még a percét is tudták e látogatásnak. Végül is kiderült, hogy Dániel büszkébb akármelyik európai államfőnél. Egyszerűen nem kíváncsi Párizsra, s elvágtatott a Nap felé.” (AEÖPM VIII. 301.; 556.)"

mek.oszk.hu/05500/05552/html/av0121.html

:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.09. 10:39:04

@tevevanegypupu:

Ady okos ember volt, nagyon okos ember volt (hogy milyen jellem volt, az már egy másik kérdés: egy züllött, alkesz kurvapecér volt, de az esze, legalábbis, amíg a szifilisz fel nem falta, az a helyén volt). S mint okos ember, pontosan látta kora ellentmondásait, voltak fogalmai azokról a folyamatokról, amik azokat (történelmi távlatban) szülték és arról is, hogy azoknak milyen következményei lehetnek. Mindezzel együtt, természetesen, kora embere volt, kora nyelvén beszélt, nem tudhatott (sokkal:-)) többet, mint kora emberei tudhattak és nem láthatott (sokkal:-)) előrébb, mint kora emberei láthattak. Valamint művész volt, akinek fogalmazásmódja nem konkrét és egzaktságra törekvő, hanem személyes és az általánosra törekvő.

Tehát, amikor Adyra hivatkozgatunk, ezeket mind figyelembe kell vennünk.

Tehát, amikor Ady a zsidósággal kapcsolatos megnyilatkozásait vizsgáljuk, akkor azokat úgy kell olvasnunk, mint egy, a maga korában élő, kora tapasztalataival rendelkező művész reflexióit a körülötte (éppen) zajló jelenségekre és folyamatokra.

Ady egy a polgári radikalizmus eszméivel kacérkodó protestáns vérdzsentri magyar költő volt, aki számára a zsidókérdés asszimilációs kérdés volt(minden történelmi előzmény és tapasztalat arra predesztinálta, hogy azt lásson benne), s egy pillanatig sem volt kérdéses számára, hogy ki asszimilál kit. Ha figyelmesen, nyitottan és értően olvassuk a témával kapcsolatos sorait, mindenütt ugyanazzal találkozhatunk: a kétely és óhaj hangjával: kételkedik benne és ugyanakkor óhajtja az asszimilációt.

Csakhogy! Ma ma van és nem 1907! Túl vagyunk több, mint száz év történelmi tapasztalatán. Milyen ajánlat volna ma egy zsidó számára az, amit Ady neki kínál? S milyen ajánlat volna Ady számára az, amit a ma zsidósága kínál a világnak?

:-)

Alfőmérnök 2013.02.09. 12:20:56

@mk27soundmaster: @tevevanegypupu: Ady nem politikus volt. A '10-es években meg már totál alkesz. Ettől még nagy költő, csak politikai kérdésekben nem hivatkoznék rá.
Egyébként Nietzsche volt rá a legnagyobb hatással.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.09. 14:01:16

@Alfőmérnök: pf. nícse hitlerre is nagy hatással volt

Alfőmérnök 2013.02.09. 14:02:06

@tesz-vesz: Ja, mert egy mukkot nem értett belőle.

Alfőmérnök 2013.02.09. 14:07:57

@tesz-vesz: www.agriafolyoirat.hu/index.php?article_ID=2023

Ady Nietzschéről:

"Õ volt a Szellem, az Értelem jó táncosa, aki sírva is csuhajgatott, s rogyásig táncolt. Nekünk már könnyebb nyernünk, mert õ éppen úgy megpecsételte a tanítását, mint az, akit gyûlölt. Akit Nietzsche gyûlölt, azt az alázatos Érzés - õt, Nietzschét pedig a fékezhetetlen érzelem vitte föl a Kálváriára. Ó, testvéreim, nem jó dolog Kezdetnek lenni akár kegyes zsidók, akár kegyetlen germánok vagy pogányok vagyunk. Õ, az értelem Krisztusa, szerencsés a jövendõre nézve azért, mert sokféle értelmû. Akiket mindenki egyformán ért, kerüljétek azt, mert vagy politikus, vagy színész. Õ táncolt, a feje tetején is táncolt, s csak annak az agya tud messzefényleni, aki táncolni így is tud. De mégis talán költõ volt, akiktõl legjobban megcsömörlött, mert a saját fajtája. De nem volt békítõ költõ, mert ezeket különösen utálta: csak azokat a költõket szerette, akik új költõi hasonlatot, tehát új Istent hoztak. Õ önmagát hozta, ez a Nietzsche Frigyes, új költõi hasonlattal, új istennel jött. Szeressétek õt, testvéreim, s ezerszer jobban szeressétek, ha magyarok vagytok."
mek.oszk.hu/00600/00623/

MézesRozi 2013.02.09. 15:10:42

@mk27soundmaster:
földessy gyula:
"1900-tól 1919-ig a budapesti V. kerületi főreáliskolában, 1919 májusától augusztusig a II. kerületi Mátyás király Gimnáziumban tanított. Ezután nyugdíjazták. 1929 után az MTA Szótári Bizottságában dolgozott. 1945-ben címzetes nyilvános rendes egyetemi tanári, 1946-ban címzetes gimnáziumi igazgatói kinevezést kapott.....
1960 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

1951-ben „Ady Endre műveinek összegyűjtésében és kiadásában szerzett érdemeiért” megkapta a Kossuth-díj ezüst fokozatát. 1954-ben Munka Érdemrenddel, 1959-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével, 1964-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával jutalmazták"
:))

azt mond a versről fgy., amit akar, ez akkor is a vörös csillagról mint az emberek örök reményéről szól, ami a keleti égen trónol. írhatja ezt ady szifilisze számlájára, de akkor is proletárbalos elhajló volt:)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.09. 15:58:26

@Alfőmérnök:

Ez a nícsézés, s ez az egész századfordulós krízis- és dekadenciakultúra olyasmi volt azoknak a fiúknak, mint a hatvanas-hetvenes évek balos menőértelmiségieinek a "drogkultúra":-D

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.09. 16:33:58

@MézesRozi:

Ne felejtse el, hogy az ötágú pentagramma (verescsillag) csak valamikor az 1920-as években (szovjetorosz-mintára) vált általánosan bevett munkásmozgalmi szimbólummá (és a "szovjeteket" is, állítólag, az eszperentisták zöld csillagja ihlette meg --- khmmm! érti?! "eszperantisták"!:-])

Hogy a mi (szabadkőművesmester) Adynk hol, melyik titkos páholyban vagy progresszívpolgári szálónban, ki tudja milyen zavaros kommunista és/vagy misztikus és/vagy frankista és/vagy sátánista és/vagy ... katyvaszból "merítette", azt csak @ArmaGedeon tudná megmondani (vagy még ő sem:-))!

Ráadásul nem is ötágú vörös csillagról beszél Ady, hanem szimplán vörös csillagról! Ki tudja, hogy milyen élmények, (fél)ismeretek és tapasztalatok nyomán született meg a kép?! Ebben persze, masszívan lehetett kommunista és valamiféle "munkásmozgalmi" hatás is, de, ugyan, ki tudhatja, hogy mi minden még?!:-[

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.09. 16:39:50

@mk27soundmaster:

hogy az ötágú pentagramma (verescsillag) csakhogy az vörös pentagramma (verescsillag) csak=

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.09. 16:54:43

@Alfőmérnök:

"Ady nem politikus volt. A '10-es években meg már totál alkesz. Ettől még nagy költő, csak politikai kérdésekben nem hivatkoznék rá." --- írod.

Ady nem a politikára volt hatással, hanem a kultúrára (nem kicsit, nagyon). S, mint tudjuk, a politika (is) kultúrafüggő. Így politikai hatása, indirekt módon, óriási.

Alfőmérnök 2013.02.09. 22:19:09

@mk27soundmaster: Jó meglátás, de azért van egy kis különbség. Nevezetesen, hogy Nietzsche tényleg fontos gondolkodó, és Ady tényleg egyike volt azon keveseknek, akik nem értették félre. (Egyébként valamivel később Hamvas közel került hozzá, olvasd el, mit ír róla a 100 könyvben.)
Nem ír hülyeségeket a csaj a fent linkelt cikkben.

Egyébként még ha nem is értették teljesen, érthető, hogy vevők voltak nícsére, mert abban a korban minden értelmes embernek baszta a csőrét az ostoba fajtátok képmutatása és álszenteskedése.

MézesRozi 2013.02.10. 08:00:50

@mk27soundmaster:
"Az ötágú csillag ősi jelkép, melyet a közel-keleti vallások (a zsidó és a keresztény is) arra használtak, hogy megjelenítse azt az eretnek gondolatot, hogy a szent(ség) az emberiségben rejlik. Ez volt az oka, hogy Marx és Engels – mint radikális humanisták – kedvelték ezt a csillagot. Vörös színűre festették, és ezzel a „küzdelemben” hullajtott vért szimbolizálják, és azt is, hogy minden ember vére ugyanolyan, tekintet nélkül rasszokra, nemre és osztályra."

vagyis már használt szimbólum volt 1907-ben.

MézesRozi 2013.02.10. 08:07:31

@mk27soundmaster:
jó reggelt:)
ha esetleg akkor kibontaná, hogy mi a hóhér ez a vörös csillag a versben? mert ez az fgy.-féle magyarázat ehhez kevés. már ha túlléphetünk ezen az eiffel-torony tetején hulló csillagot láttam-értelmezésen:)))

Alfőmérnök 2013.02.10. 10:00:05

@mk27soundmaster: Hú, bazmeg, tényleg, most vettem észre. Igen, Berény Róbertre gondoltam, nem Berényire. Kibaszott okosak vagytok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.10. 12:13:57

Nem nagyon értem, mi a probléma (pontosabban BBJ kételye) ezzel a csillagos verssel. Ezt az átkosban úgy tanították a hoffmannrózsák, mint A.E. elköteleződésének fényes bizonyságát.
Ebben vélhetően igazuk volt.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.10. 12:54:48

@MézesRozi: @Hepci:

Nem tudom kibontani a kérdést, mert (mint mondtam) okkult ügyekben egyáltalán nem vagyok otthon (s nem is igen vágyom arra, hogy otthon legyek):-|

Annyit tudni vélek, hogy az ötágú vörös csillagot a szovjet-orosz bolseviki hatalom tette általánosan használt munkásmozgalmi és hatalmi jelképpé. Hogy előtte kik használták és mire (mi mindenre), tehát hogy Ady "mire gondolhatott", amikor a "vörös csillagot" emlegette, arról találtam maguknak egy kisszínest. Íme: mek.oszk.hu/06800/06897/html/0604.htm

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.10. 13:17:07

@Alfőmérnök:

"abban a korban minden értelmes embernek baszta a csőrét az ostoba fajtátok képmutatása és álszenteskedése." --- írod.

Nem tudom pontosan, milyen fajtára gondolsz, @Alfi, de arra azért kíváncsi lennék, hogy, szerinted, "abban a korban" vagy éppen most, kik is voltak/vannak azok, akik (természetesen, rajtad kívül) kiállták/kiállnák a nícseikritikát?:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.10. 13:48:37

@mk27soundmaster: Drábikot nem érzem annyira garanciának a tartalom hitelességére, hogy elolvassak egy ilyen hosszú vöröscsillagászati tanulmányt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.10. 13:50:20

@Alfőmérnök: mintha a Barátok közt c. remekben is lenne valami Berényi... esetleg Berény... :)

Alfőmérnök 2013.02.10. 14:41:16

@mk27soundmaster: Az alemberi műkeresztény fajtádra gondolok.

Alfőmérnök 2013.02.10. 15:03:03

@Hepci: Ady leginkább a polgári radikálisokhoz állt közel. És biztos olvasott Marxot is, meg mindenféle komcsi hülyeséget. De szerintem a személyiségét Nietzsche felől érthetjük meg legjobban. Amúgy meg itt van ez az André Kertész fotó Ady párizsi szobájáról...
24.media.tumblr.com/tumblr_lcnvpiwJQ41qcl8ymo1_500.jpg

Alfőmérnök 2013.02.10. 15:26:34

@Hepci: Ez viszont egy érdekes cikk, állítólag "beavatott" írta:
www.nagyoriens.hu/oriens-expressz/node/10
"Cikkeit, és verseit összevetve, egy olyan polgári radikális értékrendben, amelyet egyfajta szocialista eszmékkel rokon, egyetemes humanizmus jellemez. Ady radikalizmusa azonban nem értett mindig és mindenkor egyet a századforduló szabadkőműves páholyainak, olykor egymásnak is ellentmondó elveivel."
A szerző végkövetkeztetése:
"Ahogy a munkám elején már említettem; úgy a szabadkőművesség ellenes kritikák, mint néhány ortodox vélemény Ady Endre páholytagságát igyekezett életének, és pályafutásának jelentéktelen epizódjává sorvasztani. Mi azonban, akik beavatottak vagyunk, legyünk büszkék, amiért abba az egyetemes és magyar szabadkőműves testvéri láncba tartozunk, amelynek ő is tagja volt!"

Ez meg egy beszámoló Ady beavatásáról:

„Értékes láncszemet iktatott be a testvéri láncba a „Martinovics” Páholy Ady Endre személyében. Az avatás előtt Baracs Károly főmester testvér magasan szárnyaló avatóbeszédében ecsetelte Ady Endre érdemeit, aki lankadatlanul, gánccsal, félreértéssel nem törődve, folytatja küzdelmeit az Új Magyarországért. Dr. Barta szónok testvér költői gondolatokban gazdag beszédben, melyben Ady verseiből citált, üdvözölte az új testvért. A láncban Jászi Oszkár testvér gyönyörű költeményét olvasta fel. A jövő felvilágosodott, egészséges tartalmát rajzolta le mesteri szavakkal és hirdette, hogy ennek a szép jövőnek mielőbb el kell érkeznie, ha testvéri láncunk ilyen fáradhatatlan, elszánt harcosokkal gyarapodik. Azután dr. Nagy Dezső, a „Nemzeti” Páholy főmestere üdvözölte páholya nevében a „Martinovics” Páholyt. A vakoláson Ady megköszönte a testvérek szíves fogadtatását: „Hazajöttem a családomhoz – úgymond többek között – és ígérem, hogy hű testvéretek leszek.” A felavató este, melyen a testvéri páholyok tagjai igen nagy számban jelentek meg, felejthetetlen szép ünnepe volt a magyar szabadkőművességnek.”

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.11. 11:36:57

@Hepci:

Ez is egy válasz. Bár, szerintem, egyszerűbb lett volna annyit mondani: Tévedtem, köszönöm a tájékoztatást.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.11. 11:45:51

@mk27soundmaster: Nézd, BBj, téged se érezlek annyira hiteles forrásnak, ha nem haragszol érte.
Lásd S.Pál iránti "tudományos" vonzalmad.
Tehát engedd meg nekem, hogy kétellyel közeledjek forrásokhoz szerzők neve alapján, valamint ne olvassak el irgalmatlan hosszúságú, belinkelt cikkeket pár mondatnyi aránylag jelentéktelen vitázás kedvéért.
Köszönöm a megértést, és ha nyilvánvalóan tévedek, majd leírom: "tévedtem, köszönöm a tájékoztatást!".

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.11. 11:57:13

@Hepci:

Szeretnél az érzéseidről beszélni?:-D

Egyszerűbb ez ennél: ha nem érdekel egy téma, akkor minek trollkodsz bele? Ha nem így tennél, akkor nem kellene ilyen magasröptű válaszokat megfogalmaznod, mint: nincs igazad, de nem érdekel a téma, tehát, nincs igazad:-]

Alfőmérnök 2013.02.11. 13:24:26

@mk27soundmaster: Gondoltam világossá teszem, hogy mire gondoltam. Mert, mint jelezted, te például nem értetted ("nem tudom..."). Amúgy olvass Nietzschét, ha kíváncsi vagy a válaszra.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.11. 13:27:57

@mk27soundmaster: mi az, hogy beletrollkodik valaki?
Itt nem tudományos viták vannak, hanem "szeretemafidesztezértazértegyébkéntakurvaanyád" vs. "utálomafidesztezértazértegyébkéntakurvaanyád" típusú eszmecserék.
Sajnos Drábik továbbra se nyűgöz le, tehát ha olvastatni szeretnél, próbálj olyan nevet előhalászni, akiről nem az jut eszembe, hogy ez a pacák bogyókat szedhet.

Alfőmérnök 2013.02.11. 13:27:59

@Hepci: Vedd már észre, hogy ezt a faszkalapot csak püfölni, rugdosni lehet. Egyrészt az a típus, aki élvezi, ha ütik, másrészt csak abból ért. (Ezt javaslom azoknak is, akik aristoval próbának kommunikálni.)

Boltzmann 2013.02.11. 14:05:32

@mk27soundmaster:

hajjaj, a végén még bezárják az oszk-t antiszemantizmusért

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.11. 15:06:34

@Boltzmann:

Ha be talán nem is zárják, azért takarítgatni takarítgatnak (ott is). Én például Finkelstein "Holokauszt-ipar"-át (úgy emlékszem) még a MEK-ről olvastam magyarul, ma már, ha valaki el szeretné olvasni, a radioislam.org-ra kell kattintani érte:-)

bömböcz 2013.02.11. 18:20:58

@Boltzmann:
Ez a tréfa megfontolandó...

Alfőmérnök 2013.02.11. 20:42:13

@mk27soundmaster: Na jó, csak mert jó kedvem van, adok egy rövidke választ.
Először is, bizonyos korszakaiban vannak, akik megfeleltek a kritériumainak (pl Wagner, Schopenhauer). Másodszor, félrevezető a kérdésfeltevés: ugyanis aki azt tartja magáról, hogy tökéletes, az nem übermensch, hanem az „utolsó ember”.

bömböcz 2013.02.11. 21:09:52

@Alfőmérnök:
"aki azt tartja magáról, hogy tökéletes, az nem übermensch, hanem az „utolsó ember”. "
Hogy ez a megmondása mennyire reám illik, meg is forgok a tükör előtt...
süti beállítások módosítása