Kommentszűrés
’12 dec
12
08:01

Kell-e a művészetnek provokálnia?

Írta: Lakner Dávid

68d47c25-0e13-4a96-8661-cf7a3b0be26b.jpg

„Nem kell állandóan, örökké provokálni”fakadt ki Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az Index riporterének: a Műcsarnok nemrég lemondott igazgatójának, Gulyás Gábornak korábbi tárlatára utalt, amely Fekete szerint kivívta a református és a katolikus egyház felháborodását is.

A provokációt az MMA-elnök itt pejoratív értelemben használja: sértő szándékkal, öncélú módon való megnyilvánulást sejtet, miközben az efféle gesztus valójában nem egyenértékű az öncélúsággal. Nem tekinthető ugyanis annak, ha a mű egy fontosnak tartott mondanivaló kifejezése érdekében igyekszik konfrontálódni a befogadóval, kivívva annak esetleges megütközését; gondolatokat ébresztve benne a másfajta megközelítés revelatív erejének köszönhetően.

Fekete mást ért ezen felingerlő alapállapot alatt, amelyet Gulyás az Indexnek adott interjújában ki is kér magának: A kritikai reflexió szerintem a művészet elvitathatatlan joga. Én sem értek egyet azzal, hogy bármely kiállítás vagy kiállított műalkotás sértse egy-egy csoport vallási meggyőződését vagy nemzeti öntudatát. Én konzervatív vagyok, de azt gondolom, hogy ez minden ép erkölcsi érzékkel rendelkező ember számára evidencia, ez önmagában nem konzervatív álláspont.” Ugyanis az önkritikus viszonyulás, a világban bennünket körülvevő dolgok megkérdőjelezése, a határok feszegetése a művészet kiindulópontja. Mivel egyfajta művészet létezését tudom csak elképzelni az esztétika szempontjából (még ha a szépség mindenkinek mást és mást is jelent); ezért nem látok alapvető, lényegi különbséget egy állami fenntartású intézményben bemutatott művészi produktumok, illetve az alapítványok kezében lévő befogadóhelyeken a közönség elé tárt képek, installációk alapvető célkitűzése között. Főként, ha azok a kortárs művészet spektrumában igyekeznek elhelyezkedni. Mivel a Műcsarnok fő feladatának eddig ezt tekintette, ezért érthető, hogy Gulyás nem tartotta elképzelhetőnek az épület falai között egy szalonszerű kiállítás megszervezését, ellenben mindig is elsődlegesnek tartotta a kurátori szerepkörből adódó izgalmas szemléletmódok megjelenítését.  

A kurátori rendszer az utóbbi évtizedekben vált egyre fontosabbá a kortárs képzőművészet kiállításainak megszervezésekor, ez pedig természetes módon szorította vissza az úgynevezett szalonművészetet, amelynek eszmeiségét nem tartotta igazodási pontként számon a kortárs művészet prezentálásának során. „Országos méretű demokratikus bemutatórendszert tervezünk, hogy helyet kapjanak mindazok az alkotók a képző-, az ipar-, a fotóművészet és az építészet területeiről, akik átfogó szemlével nem tudtak megjelenni a magyar és a nemzetközi színtereken” – mondta Fekete a Heti Válasz újságírójának (Akadémiai székfoglalás, december 6.). Fekete ezzel pontosan rá is mutatott arra a fajta szisztémára, amelytől a művészettörténészek és a kurátorok olyannyira berzenkednek: a művészet állítólagos demokratikus megszervezésére. 

Sokan vannak azon az állásponton, amelyet magam is osztok: az értékek kiválasztásában nincsen helye a demokráciának, ahogy a kánonok is rendkívül antidemokratikus módon jönnek létre, abban szerep alanyi jogon senkinek nem jár. L. Simon László kulturális államtitkár is erre a problémára tér ki legutóbbi, Szubjektív ikonosztáz című kötetében: az eredetileg 2007-ben írt, Egy kiállítás margójára címet viselő esszéjében a szalonok életre hívásában fontosnak tartott demokratikus alapelvek és a művészet arisztokratikus jellegének ellentétére mutat rá, óvakodva viszont az egyértelmű állásfoglalástól a szalonok létjogosultságát illetően. Azt viszont kétségkívül elismeri, hogy „az értékkiválasztódás kifejezetten antidemokratikus folyamat, hiszen annak eldöntése, hogy melyik vers közölhető s melyik nem, melyik kép állítható ki s melyik nem, nehezen képzelhető el valamiféle demokratikusság jegyében”. Azt L. Simon is megjegyzi, hogy természetesen a kurátori rendszer sem tökéletes, és az sem egyértelmű, hogy ennek köszönhetően mindig a legmegfelelőbb művek kerülnek a kiállítótermekbe. Két dolog viszont elkerülhető: egyrészt, hogy a demokratikusság jegyében a többi izgalmas munka közé „a bevásárlóközpontok előtereit is elborító giccs” kerüljön; másrészt, hogy olyan munkák elegyedjenek reflektálatlanul a többivel, amelyek nem kortárs problémákra igyekeznek mai nyelven valamiféle válasszal, vagy legalább kérdésfelvetéssel szolgálni.

A mindenkori kortárs művészetnek ugyanis fontos feladata, hogy provokatív legyen, úgy foglalkozzon az adott korszak lényeges témáival, hogy nem előre legyártott, egységes válaszok megadására törekszik.

Így elfogadhatatlannak tartom Fekete György szemléletét, miszerint a művészet feladata valamifajta egyensúlyteremtés lenne, lavírozás a pozitív és negatív mérce között, hogy végül a biztonságos középszer langymeleg stádiumában álljon meg – ezáltal pedig ne ingerelje a befogadót az élet fontos kérdéseinek, az adott kor helyzetének és lehetőségeinek továbbgondolására, másfajta megközelítésére. Ha pedig nincs provokáció, akkor nincs érintkezés sem; ha nincs meghökkentés, akkor újragondolás sem létezhet. Nagyjaink újító ereje éppen szokatlanságukban, váratlanságukban rejlett: ahogy Ady Endre Új versei sem tudták volna megújítani költészetünket, ha nem döbbentik meg az olvasót provokatív gesztusukkal és addig ismeretlen metódusaikkal; úgy József Attila sem alkotott volna talán maradandót, ha hallgat egykori professzorára, Horger Antalra, és nem kísérletezik újfajta nyelv megteremtésével.

Ha a művészet nem próbál elementáris erővel hatni a befogadóra, akkor nem is lesz képes a kor nyelvén megszólalni; ha pedig valamifajta demokratikusság jegyében mindent beengedünk a művészet tereibe, annak csak a giccs és a valódi öncélúság megjelenése lesz a következménye. Ugyan a szakértő megközelítés döntése bármikor megkérdőjelezhető, ám az sosem eliminálható azzal a szándékkal, hogy minden jelentkezőt beeresszünk a legizgalmasabb művekkel előálló alkotók egymással is összhangban lévő bemutatására.

A politika terén viszont alapvető követelmény a demokrácia, így a megválasztott kormány kinevezett kulturális államtitkárától elvárom, hogy védje meg az állam tulajdonában lévő intézményeket és azok művészi autonómiát élvező igazgatóit; illetve ne adjon ki a köz kezéből olyan kultúraszervező és elsőrangú nemzeti értékeket, mint amilyen a Műcsarnok is. Ha pedig ez az államtitkár a nevezett intézmény feladatát és fontosságát olyannyira értő L. Simon László, akkor pedig még inkább számítok arra, hogy érvényesítse akaratát a kulturális államtitkárság élén akkor is, ha akadályokba ütközik.

Címkék: kultúra művészet Műcsarnok L. Simon László Magyar Művészeti Akadémia Fekete György Gulyás Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr484952853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jack Torrance 2012.12.16. 19:46:16

@mk27soundmaster: én sem mondtam mást, a riporter meg nem én voltam.

Azt a cikket nem találom, amiben először olvastam róla, abban normálisabb a riporter, de Cserhalmi nagyjából ugyanezt mondja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.17. 01:05:53

@mk27soundmaster: elutasította a gyurcsótány diplomája körüli hazug heccet, BBJ?
Gratulálok.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.17. 05:59:46

@Jack Torrance:

Nézd, ez a "majd meglátjuk, mi lesz" egy teljesen neutrális válasz: ugyanúgy értelmezhető a bizalom jeleként, mint a bizalmatlanság jeleként (vagy úgy, amit valójában jelent: "majd meglátjuk":-)).

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.17. 06:35:55

@Hepci:

Gyurcsótány a rendszerváltás rendszerének egyik emblematikus sötét figurája: ki lepődne meg azon, mit tenne hozzá a gyurcsótányi arcélhez az, ha sikerülne bizonyítani, hogy huszonöt évvel ezelőtt (még az ancien regime idején) egyik főiskolai szakdolgozatát (diplomamunkáját) is privatizálta? Arról például szívesen hallanék többet, hogy mi is volt a(z ő) szerepe a 2006. szeptemberi-októberi események alakításában vagy az ú. n. "cigánygyilkosságokban" (és még sorolhatnék jónéhány neuralgikus ügyet), de ezt a balatonfelvidéknagyüzemiszőlészetérőlés borászatárólszólómásoltdolgozat-ozást egy szánalmas, ocsmány és a társadalom mentális egészségére nézve veszélyes műbalhénak és hazug heccnek tartom. Ebből mindenki csak vesztesen kerülhet(ett) ki, kivéve azokat, akik ellen névleg irányul(t) --- az ügy profitőrjei a gyurcsótányok és a posztkommunista elit (voltak).

Jack Torrance 2012.12.17. 08:30:44

@mk27soundmaster: a lényeg, hogy még nincs eldöntve, azaz várjuk ki a végét :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.17. 09:12:46

@Tündér_Lala: "Rendben van és egy kulturtahó vagyok."

Kedves Lala,
azt hiszem hogy vissza is kanyarodtunk a jó kőszegi hadapródokhoz. Ugyanakkor nem gondolom, hogy maga kultúrtahó, de hadd hivatkozzam Bourdieu művészetszociológia írásának egy részletére, amit fentebb linkeltem, mert nagyban rávilágít a maga problémájára is. Ugyanakkor mégegyszer kérve kérem, ha nincs megfelelő ismerete, akkor ne kritizálja a kortárs művészetet, amennyiben azt csak a szar képi ábrázolásával képes azonosítani. Kétségtelen ugyan, hogy képzőművészetről szólva manapság ennek van hírértéke, erre lehet rácuppanni miután a Blikktől az Indexen át a kurucinfóig csak ez jut el hírforrásként az átlag(alatti) fogyasztó számára.

És akkor íme a szöveg:

"Olyan körülmények között, amikor az iskola nem törekszik módszeresen és rendszeresen arra, hogy a legalsó osztályoktól kezdve, az összes rendelkezésre álló eszköz mozgósításával, mindenki számára biztosítsa az iskolai oktatás keretei között a művekkel való közvetlen kapcsolatot, vagy legalábbis a tapasztalatnak valamilyen megközelítő pótlékát (reprodukciók bemutatásával, szövegek felolvasásával, múzeumlátogatások szervezésével, hanglemezhallgatással stb.), a művészet csak azoknak válhat igazán a hasznára, akik családi környezetük jóvoltából a művekkel való lassú és észrevétlen megismerkedésük révén már megszerezték a kompetenciát(...)."

"A müvészi élmény karizmatikus képzete -- sarkköve annak a rendszernek, amely csak valódi funkcióját álcázva képes müködni -- éppen akkor tölti be a legtökéletesebben a maga misztifikáló funkcióját, amikor „demokratikus” nyelvezetet használ. Ha azt állítjuk, hogy a műalkotás bárkiben felébresztheti - kulturális felkészületlenségére való tekintet nélkül - az esztétikai megvilágosodás kegyelmét, ezzel jogot szerzünk arra, hogy azokat a képességeket, amelyek valójában az egyenlőtlen iskoláztatásnak köszönhetők, minden esetben a kegyelem kifürkészhetetlen véletlenének vagy a megmagyarázhatatlanul meglevő vagy hiányzó „tehetségnek" tulajdonítsuk, - vagyis a társadalmilag örökölt képességeket az
egyén saját -egyszerre természetes és kiérdemelt- erényeiként kezeljük."

/bocs, szerintem valami szövegfelismerő cuccal digitalizálták a szöveget, ettől kicsit kusza, de a lényeg kibogozható a végén/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.17. 11:04:45

@mk27soundmaster: sajna, továbbra se értek egyet, nyugodtan leplezzenek le mindenkit, aki sumákolással szerezte a diplomáját és/vagy a tudományos fokozatát.
Ettől már aztán igazán nem lesz itt rohadtabb semmi, sőt.
Gycsótány: ne ábrándozzon! Az is pont olyan egyszerűen kitalálható, mint a diplomamunkája eredete. Mi a f@szt keresett volna a tárgyaláson? A puszta állampolgári érdeklődés vitte oda. naná, de még mennyire...
A másik sztoriban is csak a hülye nem látja, hogy ült otthon és boldogan düllesztette a szemét...

Jack Torrance 2012.12.18. 09:15:50

@mk27soundmaster: persze csak pletyka (a facebookról):
"Rényi András
Megbízható személyes forrás szerint Cserhalmi György is kilépett az MMA-ból."

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.18. 10:01:27

@Hepci:

Még nem elég érett, hogy megértse. De, ami késik, nem múlik --- majd eljön annak is az ideje ;-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.18. 10:10:08

@Jack Torrance:

S, mégis, hogyan léphetett ki onnét, ahová még be sem lépett?

Olyan ez, mint a létező szocializmusban a központilag kiadott antifasiszta, antiimperialista, békeharcos tiltakozások: ki mert volna cáfolni, ha egyszer a pártközpontban odabiggyesztették valamelyik tiltakozó nyilatkozat végére a nevét?!

Most álljon neki Cserhalmi magyarázkodni, mikor már egyszer világosan kifejtette az álláspontját? Még a végén úgy jár, mint szegény Törőcsik Mari, akinek (ma már ott tart a ballibbant megmondás, hogy), a "kurvaanyját"!

magyarnarancs.hu/narancsblog/meg-egyszer-a-nemzetirol-alfoldi-82947

Jack Torrance 2012.12.18. 10:52:15

@mk27soundmaster: jaj mar, en csak tudositok, ezeket ne tolem kerdezd. Se Renyi Andras nem vagyok, se a megbizhato forras, se Cserhalmi (ezt mondjuk melysegesen sajnalom is).

Megy a csapkodas, az biztos. Szegeny Torocsiknek se lennek a helyeben, ha a Narancs kezdi anyazni...

Jack Torrance 2012.12.18. 13:50:04

Eskuszom, nem en beszeltem ra.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.19. 07:16:09

@Leskelődő: talán már okafogyott, de megigértem, így reagálok. Természetesen egy műtárgy önmagában attól még nem giccs, hogy sokaknak a kedvére van. És a giccs sem feltétlenül azonos a bóvli fogalmával. Ugyanakkor a giccs alapvetően közérthető és közhelyes, így értelemszerűen sokak számára könnyedén átmegy az üzenete. A giccs jellegénél fogva nem képes a kevesebb több zsinórmértéke alapján a jóval kifinomultabb eszközökkel és gyakran csak finom utalásokkal operáló -nevezzük most jobb híján így- magas művészet részévé válni, hiszen éppen szófosó jellege a másik fő ismérve. Az persze megint más kérdés, hogy a pop art eredeti szándéka szerint kritikai szándékkal hogyan emelte be és konceptualizálta a giccs fogalmát az ún. magas művészetbe, nem kis mértékben hozzájárulva annak deszakralizálásához.

Egyébként azért is mantrázom állandóan, hogy nagyon hiányzik Magyarországon a vizuális kultúrára való nevelés, ami legalább olyan fontos lenne, mint az irodalom oktatása, főként hogy csontra vizuális korban élünk. Így kevesen vannak, akik képesek venni a (nem csak kortárs!) műalkotások üzenetét, ezért kevesen vannak azok is, akik megfogalmazhatnák jogos kritikáikat. Kevesen járnak múzeumokba és kiállításokra. Persze nem kell ennyire messze mennünk, maradjunk csak a hétköznapoknál. Elég városainkon és falvainkon végigmenni a nyomorúságos vidékektől a kőgazdag negyedekig, környezetkultúránk többé-kevésbé katasztrofális állapotban van.

ps. a hummel is jöhet, nagyon bírom! minden vágyam egy ántik hummel betlehemes szett a karácsonyfa alá :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.19. 07:43:46

@Leskelődő: ja igen. Kovács Margittal kapcsolatban még annyit szerettem volna mondani, hogy általában problematikus, amikor egy iparművész a maga jellemző gondolkodásmódjával a képzőművészet, meg úgy egyáltalán az ábrázolóművészet területére téved. Ha érdekli, majd hozok olyan példákat, mondjuk KM kor- és pályatársait, talán nőművészt is, akiket viszont én komálok. De csak ha tényleg érdekli! :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.19. 07:52:38

Igen, a művészetnek kell provokálnia, de nem a művészeknek. A művészet élményét okozó absztrakciót nem pányvázhatja ki semmilyen perszonális érdek, mint valami papírsárkányt.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 10:52:27

@tauglich:

Ekler egy szerencsétlen h_lye! Nem értenek egyet Feketével egy ügyben? És? Hol van az megírva, hogy egy szervezetben/testületben csak olyan személyek tevékenykedhetnek együtt, akik mindenben egyetértenek? Ha számára a művészet autonómiájának ügye valóban fontos, akkor nem kilép az MMA-ból, hanem a testületen belül képviseli a maga (nyilván, jólmegalapozott) álláspontját.

Nem kéne ez a cirkusz!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.19. 11:17:58

@mk27soundmaster:
belülről bomlasztja a pártot? teljesen meghülyültél. nem olvastad a faszit? azt mondta ez a barom fekete, hogy nem vagyunk beszélő viszonyban, mert elárultál. ez még nálatok a gummicsizmás világban is ajtórábaszást indukálna.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 11:29:41

@jose maria padilla:

Ugyan már, Paddila! Nem kell a púder! Mondom, hogy nem érthet mindenki mindenkivel mindig egyet! Egy testületben egy tagnak jogai is vannak! Ha én meg vagyok győződve az igazamba, nem adom meg másoknak azt a kegyet, hogy önként visszakozok. Ha Fekete autoriterkedik, autoriterkedjen fickósan, csináljon ki, ha tud!

Sokkal inkább arról van itt szó, hogy Ekler mérlegelt és választott egy konfliktusban: úgy döntött, nem az a nyerő oldal, ahol éppen tartózkodott és átslisszolt a másik oldalra.

Jack Torrance 2012.12.19. 11:45:07

@mk27soundmaster: viszont ha a szervezet vezetoje a tagsaggal takarozik mikozben leszarja a velemenyuket, akkor sok mast nem lehet tenni. Es miert pont az MMA tagjakent kene barmit is csinalnia? Ha neki fontos a muveszet autonomiaja, akkor lehet autonom muvesz es kepviselheti ugy a velemenyet. Dajcstomisan mondva, ki a fasz az az MMA? (felre ne erts, nem a tagokrol beszelek)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.19. 15:02:15

@mk27soundmaster: "Sokkal inkább arról van itt szó, hogy Ekler mérlegelt és választott egy konfliktusban: úgy döntött, nem az a nyerő oldal, ahol éppen tartózkodott és átslisszolt a másik oldalra. "

Ez méltánytalan, Ekler nem slisszolt sehová. Mint az MMA egyik alapítója, mint Makovecz egykori tanítványa, illetve közeli munkatársa, egész egyszerűen rávágta az ajtót Feketére, miután Fekete még zárt ajtók mögött sem volt hajlandó Ekler fenntartásait nyilvánosságra hozni. Ekler lépése mind szakmai, mind emberi vonatkozásait tekintve tökéletesen érthető. Egyébként Makovecz az MMA-ban soha a büdös életbe nem engedte Feketét komoly döntéshozó pozícióba, most pedig úgy rugná tökön, hogy beleszédülne. A hét végén MMA tagoktól eljutott hozzám néhány belső infó Fekete konkrét hatalomgyakorlási technikáiról. Tragikus az egész, itt csak ennyit mondhatok. Akkora blamázs a faszi, hogy itt és most boritékolom neked, nem éli meg ebben a pozicióban a tavaszt.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.19. 15:10:28

@tauglich: haggya kérem, bbj meghülyült, kétpofára üvölt, hogy kötcse, majd kötcse szörnyszülöttjeit védi, mert bántsák őket.

bbj! bármilyen hihetetlen, simán végignézném, ahogy a nemkevéssé kártékony hellerági a pinájával megfúccsa ezt az elmebeteg barom feketét. aki a hazaáruló antall kormányban a sok penetráns figura között is az egyik legundorítóbb volt.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 15:44:22

@tauglich: @jose maria padilla:

www.youtube.com/watch?v=wpg0P-E3m5s

Má' bocs!:-D

Nem kéne, nagyon nem kéne ez! Nehogy már az MMA-ban az a sok szép, okos és tehetséges ember ne tudja a saját érdekét felmérni és együtt dolgozni érte!:-D

Ebben a történetben nem Fekete az érdekel (s ha már tavasszal nem ő lesz a kisisten az MMA-ban, amiatt sem igen fog senki könnyeket hullatni). Ez a történet arról szól, hogy akik most lehetőséget kaptak, hogyan képesek élni vele. Ha én a Mikepércs SÉ-ben focizok és ha egyszer-egyszer nem kapok olyan szerepet a pályán, amilyet pedig, meggyőződésem szerint, megérdemelnék, azért még nem fogok minden egyes alkalommal felhúzott orral, felfújt arccal és nedves szemekkel a Mátészalka FC-hez rohanni panaszra!

És: Padilla! Most akkor volt köccse vagy nem volt?!

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.19. 18:43:32

@mk27soundmaster: "Nem kéne, nagyon nem kéne ez! Nehogy már az MMA-ban az a sok szép, okos és tehetséges ember ne tudja a saját érdekét felmérni és együtt dolgozni érte!:-D"

Ahelyett hogy naphosszat a neten pörögsz-forogsz egy olyan téma körül, melyre semmiféle valós rálátásod nincsen, inkább bölcsen várnád ki a végét.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.19. 18:51:34

@jose maria padilla: "a sok penetráns figura között is az egyik legundorítóbb volt."

Ez így van. És baszki, az előző Orbán-kormány idején még simán tisztes távolban tartották az ilyen Fekete-féléket.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 18:53:20

@tauglich:

Ez a beszéd, @tauglich:! Le kell ugatni, osztjónapot!:-D

Hogy milyen személyiség Fekete, arról valóban f_ngom sincs, de hogy te milyen lehetsz, arról kezd.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.19. 19:02:44

@mk27soundmaster: nyugi, nem ugattalak le. De konkrétan ebben a témában -valós rálátás nélkül- csak hergeled önmagad.

Leskelődő 2012.12.21. 10:59:39

@tauglich:
Elnézést a késésért, nem volt netem, most meg rohannom is kell de:
két dolog ragadott meg szép, kerek válaszából:

- a szófosás hasonlat, mely megvilágosító erejű volt :)
- a vizuális kultúráról pedig az elmúlt korok fejlettebb vizuális kultúrája, a Biblia pauperum, és rengeteg, gyönyörű templomi freskó jutott eszembe. (Egy bögözi Szent Lászlósat a sok közül, csak a példa kedvéért, ideteszek:
virtualisszekelyfold.ro/index2.html )

+ Shakespeare, és az ő képzőművészetbeli társai, akik mindenkinek bőségesen adtak a jóból - a giccskedvelőktől a magas kultúra értőiig.

Leskelődő 2012.12.21. 11:01:28

@tauglich:
Örömmel venném, köszönöm.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.21. 13:11:04

@mk27soundmaster: persze hogy volt. belátom. és azt is, hogy jöjjenek a komcsik, és azt is, hogy kádár alatt emberarc volt. és éljen illésgyula :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.23. 10:48:45

@Leskelődő: bár vizuális korban élünk, nagyrészt vizuális eszközök segítségével kommunikálunk, ennek ellenére (és ezzel együtt) elképesztő méretű a vizuális analfabétizmus. És ez most csak a Szent László legenda képi ábrázolásai kapcsán ugrott be. Egyébként úgy tizenéve, restaurátorokkal dolgozva jutottam el az Isztrián egy erdőben található kis román kori templomba, amiben egy egészen ép Szent László legenda található. Megható volt, na! :)
Na de mindezekről, illetve arról amit ígértem, majd az ünnep után, vagy a megfelelő alkalommal.

Alfőmérnök 2012.12.26. 12:02:04

@Leskelődő: Ha megenged egy baráti jótanácsot (ide írom, mert a jósdáról biztos kimoderálnák): ne adja meg a személyes adatait Loxonnak és Gloire-nak (az emailcímét megadhatja; azt már úgyis tudják).

Leskelődő 2012.12.26. 13:36:26

@Alfőmérnök:
Nagyon kedves, hogy így aggódik értem, ezért sietek megnyugtatni, hogy személyes adataimat soha senki nem kérte tőlem - Magán kívül.
(Úgy emlékszem, kicsit meg is orrolt, mert nem kapta meg.)

Unja az ünneplést? :)

Alfőmérnök 2012.12.26. 13:48:31

@Leskelődő: Na, hát Loxonék anélkül kapták meg (mikor átment a jósdára) az emailjét, hogy kérték volna.

"Személyes adat például munkavállalónk vagy ügyfelünk neve, címe, születési adatai, igazolványainak száma, végzettségére és képességeire vonatkozó információk, TAJ száma és adóazonosító jele, privát telefonszáma és e-mail címe, arcképmása, hangja, vagy épp kézjegye."
www.adatvedelmiszakerto.hu/2011/08/kinek-kell-alkalmazni-az-uj-adatvedelmi-torvenyt-mi-a-szemelyes-adat-ki-az-adatkezelo/

Gondolom ezekre fogják az új meghívókat kérni. :) De nem csodálkoznék, ha előbb-utóbb más személyes adatot is fognak kérni, mint Tomcaték. Így megy ez. :)

Alfőmérnök 2012.12.26. 13:54:44

@Leskelődő: De ha nem adja meg, majd kitalálnak valami módszert rá, hogy megszerezzék. Pl.

" gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.13. 23:02:05

@Loxon: helyében én kiraknék ide pár könyvajánlót, online könyváruházaktól, akár csak egy-egy érdekesebb klasszikus elég volna. Onnatól ez a blog - mivel reklámoz - üzleti tevékenységet folytatna. Simán be lehetne perelni téged hitelrontásért. A tárgyalásokon előbb-utóbb meg kéne jelenned, különben előállítanak. Egy jó ügyvéd végig viszi simán, bár a büntetés valószínüleg remémnytelen, de az inkongnitódnak vége lenne. Soha többet nem látnánk azt hiszem."

delphoijosda.blog.hu/2012/11/03/xxiv_786/fullcommentlist/1#c18292527

Leskelődő 2012.12.26. 14:14:00

@Alfőmérnök:
Szóval unja az ünneplést.
Ne haragudjon, de ehhez az áskálódáshoz nem vagyok partner.

Alfőmérnök 2012.12.26. 14:15:56

@Leskelődő: Csak a Loxon, és Gloire-félékhez, igaz?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.26. 15:50:35

@Leskelődő: ó, köszönöm!

És áldott karácsony!

Alfőmérnök 2012.12.26. 16:00:02

@Alfőmérnök: meghívókat kérni = meghívókat küldeni

más személyes adatot is fognak kérni = más személyes adatot is elkérnének

ü
Alfőmérnök

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.26. 18:14:53

@Alfőmérnök: normális fórumokon (= nem anonim korcsok anyázzák egymást) előfordul, hogy teljeskörű adatszolgáltatást kérnek a regisztrációhoz, majd ellenőrzik is az adatokat. Nem értem, mi ezzel a probléma. Aki oda akar menni, nyilván kellőképp megbízik Loxony s Gloire urakban (btw, az első úr jelenlegi ismereteim szerint nem úr, hanem faszomfütty), tehát ha kérik, megadja az adatait.

Alfőmérnök 2012.12.26. 20:12:07

@Hepci: Az a probléma, hogy Loxon és Gloire szerintem nem megbízhatóak. Ezért figyelmeztetem (barátilag) azokat, akik vakon megbíznak bennük. Álláspontomat igyekszem érvekkel is alátámasztani - vagy meghallja/megérti valaki, vagy nem. Komoly ellenérveket még nem hallottam, csak sikítozást, zavaros hazudozást és azt követő eszeveszett moderálgatást. Mindez az én álláspontomat látszik igazolni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.26. 20:13:56

@Hepci: Mivel Loxon a mániás depresszió klasszikus tüneteit produkálja, nem kizárt, hogy később annak ellenére él majd vissza adatokkal, hogy most nincs szándékában. A fizikai valójukkal ellenséges viszonyban élők gyakran lesznek MD-sek. Ez a fasz most jobban be akar zárkózni a kedvenc plüssállataival, mert a csúnya világ őtet báncsa. Aki ennyire mániás, az a legtöbbször közveszélyes. Az ilyenek mennek iskolákba gépfegyverrel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.26. 20:29:04

@Mr Falafel: hümmm, nem bonyolódnék spekulációkba.
Szerintem minden forgatókönyv csak jó lehet.
Ha csinálnak egy jó zárt blogot eszmét cserélni, az jó.
Ha jó nagy balhék lesznek ott is és kizárják egymást, az is jó.
Ha nyilvánosságra hoznak IRL adatokat, az is jó.
Ha a konzervatív, horpadt mellű bőcsészek sorozatosan lefejelik egymást akadémiai intézetek folyosóin, a vincentesek meg összepisilik magukat a röhögéstől, az különösen jó. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.26. 20:47:14

@Hepci: Ja, tényleg bármelyik forgatókönyv vicces lenne. S ha többet nem is hallanánk a jósdáról, tán az sem lenne nagy kár. :-)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.26. 21:19:37

@Mr Falafel:

" a mániás depresszió klasszikus tüneteit produkálja, nem kizárt, hogy később annak ellenére él majd vissza adatokkal, hogy most nincs szándékában"

legalább maga ismeri saját magát :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.26. 21:25:31

@jose maria padilla: érdekes, hogy mindig a mániás depresszió a vélelmezett tünetegyüttes másokkal kapcsolatban... maga is emlékszik még ilyenre...
Lehet, hogy elterjedtebb, mint a nátha?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.26. 21:28:04

@jose maria padilla: Ez most elég gyengécskére sikeredett. Gyakorolj egy kicsit, buzikám!

Alfőmérnök 2012.12.26. 21:45:38

@Hepci: Érdekes, hogy (bár sokan kétségbe vonják, hogy mentálisan egészséges vagyok) engem még nem vádoltak meg azzal, hogy mániás depressziós lennék.
Én azt szeretem, mikor érvek állnak szemben érvekkel. Mondjuk tegyük egymás mellé az én érveimet (pl. hogy a jósda egy moderálás miatt és azzal ígérettel jött létre, hogy ott nem lesz moderálás; ezzel szemben először gloire és most loxon veszettül moderálgatnak) Loxonéval (hogy a „Máté meg egy bot” nicknévben szerepel a „bot” szó, ami biztos az internet bot-ra [  en.wikipedia.org/wiki/Internet_bot ] utal) …
és röhögjünk egy nagyot!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.26. 22:09:27

@Alfőmérnök: na de Alfi, maga elvetette ott a sulykot (ezt most a szóhasználatra értem, az igazságot nem óhajtom bogozni, mint már jeleztem).
Én nem vetettem el, mégis kimoderált Loxon.
Ez nem visel meg különösebben, mert én nem vágyom odatartozni, pusztán érdeklődve benéztem, mivel itt valaki "odúzott". [Az emberi minőség nagyjából független az intellektus szintjétől, tehát Loxont a körülmények változásáig behelyeztem a "faszomfütty" fakkba. :)]
Valószínűleg okosabban tenné, ha nem foglalkozna velük... ők meg békés belterjben elemezhetnék a világot... nem ártanak vele senkinek...

Alfőmérnök 2012.12.26. 22:25:47

@Hepci: Én mindig „elvétem a sulykot” - leginkább persze azok szemében, akiket kritikával illetek. Nincs ebben számomra semmi meglepő. Ha a liberálfasisztákat kritizálom (erre is vannak referenciáim), akkor nyilas/náci/fasiszta vagyok, ha a jobboldali paranoiásokat és/vagy nácikat/nyilasokat, akkor zsidó, de minimum balos provokátor. Bevallom, nekem tetszik ez a szerep és jól szórakozom rajta mindegyik esetben.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.27. 08:46:31

@Hepci: Én odúztam. Te meg vélhetően az én egyik nickem vagy, ugyanis Loxon szerint minden nick, amelyik a görényfészek szétdúlására törekszik, az enyém. És nem, nem kell hagyni őket békében, hanem szét kell baszni a hülye fejüket, ahol csak lehet. Legalábbis addig, amíg ők is idejárnak fossantani. Ugyanis az ő elméletük szerint ezt a helyet szét lehet szarni, mert alemberek gyűjtője, s ők, mint felsőbbrendűek, ezt megengedhetik maguknak. Te nem olvasod őket? Én örömmel szerválom az arcukba saját szarukat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.27. 10:47:39

@Mr Falafel: nem vagyok a nicked.
Nem azért, mert nem, hanem azért, mert nem törekszem az odú feldúlására.
Logikus, nem?

Alfőmérnök 2012.12.27. 11:03:04

@Mr Falafel: Nem mindenki jár ide. Például atlantisotetseg még csak a jósdára írt. Nyilván nem is fog máshova, mert azonnal kiderülne, hogy egy senki. Olyan, mint egy hal az akváriumban: nem zavarja, hogy nekiütközik az üvegnek, mert amíg a másik oldalra ér, már el is felejti; így az akváriumot végtelen kiterjedésűnek érzékeli.
Újabban mintha MézesRozi se nagyon járna errefele...
Padilla meg olyan, mint minden szerelmes: a szeretett lény (Loxon) legundorítóbb tulajdonságát is szépnek látja, és a legabszurdabb, legkínosabb helyzetekbe képes belemenni a kedvéért.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.27. 11:26:42

@Hepci: Azt nem te mondod meg. Olvasgatom ennek a Boltzmann-nak a dolgait, meg amiket a fejéhez kap.

"Loxon · konzervativok.blogspot.com 2012.12.26. 21:00:27
@Boltzmann: Dögunalmas médiaidióta demagógia, amit tol, kedves Boltzmann. Ez a közhelyes, lapos semmi folyik a csapból is. Minek írja még maga is? Csak mert van itt elég hely, meg van ideje rá? :}

Azt hiszem, az a néhány, aki még olvassa meg írja a jósdát, azért teszi, mert itt nyugodtan szembemehet ezzel a sok fárasztó sületlenséggel. És még ha közben maguk is írnak le sületlenségeket, legalább nem száz százalékig a fazonírozott libsi recept szerint teszik. Erre maga idetolja az arcát, és nyomja ezerrel ezt a mindenki más előtt végleg leszerepelt, csököttagyú liberó ideológiát, a maga sekélyes, agitprop hírügynökségekből vett példatárával, az állandó szexuomániájával és korlátozásfóbiájával, a primitív érveléseivel. Az sem hatja meg, hogy már kilenc néven kimoderáltam, csak floodol itt. Nem szégyelli magát?

És egyébként meg minek? Miért nem megy oda, ahol hevesen bólogatnak a marhaságaira? Valami elempés oldalra, pl. Csak van olyan az imádott szabad világában! És vitázni is csak azokkal érdemes, akivel alapelvekben egyetért az ember. Maga csak csökkenti itt a termelési hatékonyságot, másra nem jó. :}"

Gondolom, ebből azért világos, hogy a fickó elmebajos.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.27. 11:34:40

@Alfőmérnök: Hát, én úgy látom, Loxonnak jobban kell Padilla, mint fordítva.

Atlantit annyira nem ismerem. Az, hogy tetszési indexe növelése érdekében néha beszólt nekem, nem jelent semmit.

Mézes Rozi jobban teszi, ha elbújik valami nagyon biztos kotorékban.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.27. 13:09:26

@jose maria padilla: Váóóó, egy valódi fenyegetés! Mi a gond, vasutaskám, elfogyott a Teszkós bejgli?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.27. 13:37:56

@Shyad-Khourongai:
fenyegetés? dehogy. teszkós beiglit meg anyád zabálta fel, kifaragta a gyomrát a kannás.

Alfőmérnök 2012.12.27. 16:49:51

@Shyad-Khourongai: Ja, igen, a fenyegetést kihagytam a jósda-kritikára adott reakciók felsorolásából. De ez most nem fenyegetés volt. Az a MézesRozik módszere.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.27. 18:28:07

@jose maria padilla: Honnan tudja, süsükém, hogy milyen hatása van a kannásnak? Csak nem tapasztalat?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.27. 18:28:54

@Alfőmérnök: Annyit tegyünk hozzá, hogy nem mindenki fenyegetőzött, csak az, aki számít. :-)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.27. 18:51:45

@Mr Falafel:
anyád a hüvelygombája ellen használta. apád szerint kevés sikerrel, de legalább felmarta a csunyáját

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.27. 19:18:30

@jose maria padilla: Nem kell mellébeszélni, aki nem használja, az honnan tudja, mire jó? Tudom én jól, hogy mosóport is nyomtál vénásan.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.27. 20:50:09

@Mr Falafel: csacsi. maga sem használt még pinát sosem, de mégis van elképzelése, hogy mások mire használják.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.27. 20:55:59

@jose maria padilla:
Inkább a leszbikus kapcsolatából született néger gyerekről beszéljen!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.27. 21:16:55

@jose maria padilla: Nem kellett volna mindenkinek elmondania, hogy a férfiakhoz vonzódom. Ez övön aluli volt, de mit várjunk egy buzitól.

Alfőmérnök 2012.12.28. 12:56:05

@jose maria padilla: @Mr Falafel: Ejnye fiúk, nehogy már miattam vesszetek össze. :)

Alfőmérnök 2012.12.28. 12:58:04

Beírtam a jósdába, hogy Pati Nagy Lajos eladta magát, és nem ő az egyetlen, aki.
Hát nem kimoderálta a paranoid fasz? :)

negyven rabbi 2012.12.28. 13:41:32

@Alfőmérnök: gondolom nem a tartalma hanem a niked miatt

Alfőmérnök 2012.12.28. 13:50:13

@negyven rabbi: Nem mindent moderál, amit beírok, okoska.
Ez az ember fél.

Alfőmérnök 2012.12.28. 16:21:11

@Máté meg egy bot: Akár attól is. Egy paranoiás mindentől félhet.
Ismertem egyet, neki az volt a mániája, hogy felette lakó nő megfigyeli őt. Mindent tud róla, azt is, hogy a lakása melyik részén tartózkodik éppen, és általában ott van felette, "követi őt", amit onnan lehet tudni, hogy hallatszik, ahogy magassarkújával lépked. Hiába magyaráztam neki, hogy ez képtelenség, semmiféle érvvel nem lehetett rá hatni. Végső válasza az volt, hogy „tudom, hogy azt hiszed, hogy én beteg vagyok, de tévedsz”.
Mikor kórházba került, azt hallucinálta, hogy a nő szíven akarja szúrni a magassarkú cipőjével.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.28. 16:53:16

@Alfőmérnök: Szerintem ez várható volt. Nem akarja, hogy oda írj. Amikor a gloire-os eset volt, már akkor megmondtam, hogy hagyd a picsába. Szerintem fölösleges oda írnod. Akikkel érdemes kommunikálni, azok majd' mind itt is megjelennek rendszeresen.

Alfőmérnök 2012.12.28. 19:54:10

@Mr Falafel: "Nem akarja, hogy oda írj."
Nahát, ez eddig eszembe se jutott. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.28. 20:53:08

@Alfőmérnök: akkor majd én segítek:

"Megint szereptévesztésben vagy. Ergé (((eseteg loxon vagy gloire?))) ugyanis nem azt akarta, hogy ő ne lásson téged, hanem azt akarta, hogy téged ne lássanak a SAJÁT blogján. Ott ő szabja meg, hogy kit tilt ki, és kit nem. ÉS NEM TE. Érted?"

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.29. 09:52:05

Csak a jegyzőkönyv kedvéért. Pénteken volt egy egészen izgi konferencia a Műcsarnokban, elég sok infó van róla a neten. Most csak a HV-ból és Rockenbauertől idéznék.

"Egy felelős pozícióba került ember nem vindikálhatja magának a jogot, hogy eldöntse, mi számít művészetnek és mi nem. Nem bélyegezhet meg formanyelvet, művészi, kritikai hozzáállást, csak azért, mert nem egyezik az ő ízlésével. Nem nevezhet minden alap nélkül nemzetgyalázónak egy kiállítást" - szögezte le a művészettörténész a Fekete György által bírált, Mi a magyar? című kiállítást a legfontosabb tárlatok között említve.

Rockenbauer Zoltán úgy vélte, anakronizmus lenne a Műcsarnok programját a nemzeti szalonrendszer felélesztésére alapozni, hiszen a művészeti kánont hatalmi szóval nem lehet átírni, másrészt a nagy kiállítóhelyek ma átgondolt koncepcióra épülő, interaktív, tematikus tárlatokkal hívogatják a közönséget.

A Fekete György által vázolt "koncepció lehetne éppenséggel az MMA-nak mint magántestületnek a programja, de semmiképpen nem lehet egy nemzeti intézmény programja. Amennyiben mégis azzá teszik, a Műcsarnokot többet nem sok joggal nevezhetnénk nemzetinek" - összegzett. "

hetivalasz.hu/kultura/nem-az-a-konzervativizmus-ha-valaki-nem-erti-azt-a-kort-amelyben-el-58861/

tistedur 2012.12.29. 10:29:02

@tauglich: legalább rockenbauernek nem kell szembeköpnie magát reggelente, ha tükörbe néz. szerinted gondolta volna valamikor, hogy ez lesz?!
ezekhez képest az aczél-korszak aranykor volt...

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.29. 11:48:27

@tistedur: azért aranykornak semmihez képest nem nevezném azt az időszakot. Aczél három T-je egy velejéig korrupt, mocskosul gerinchajlítgató időszak volt, effektíve rengeteg áldozattal. Szelleme pedig a mai napig érzékelhető, itt van közöttünk. Ehhez képest F.Gy. feltűnése és hatása a magyar kultúrára a légyszarral lesz egyenértékű, igazi károkat pedig a magát konzervnek és nemzetinek tekintő oldalon fog okozni.

Amúgy nem. Nem gondoltam volna, hogy ha a Fidesz képes Baán Lászlókat és akár Rockenbauer Zoltánokat felmutatni, akkor hogyan lehet ilyen kriptoemdéfes -amúgy meg mindenkor elvtelen- karrieristákat döntéshozó pozicióba helyezni.

tistedur 2012.12.29. 12:04:16

@tauglich: mert nem fontos számukra a kultúra. nem tudom, hogy egy kerényi vagy egy fekete egyáltalán hogy kerülhetett ilyen pozícióba (elképzelésem van). arról, hogy hogyan építik le l. simon segítségével a kultúra majd minden területét, inkább nem beszélnék. az emmi élén álló miniszter pedig egy kedvesen mosolygó szappanbuborék.
(ne érts félre, az aczél-korszak a művészek számára az volt, aminek leírtad, de a "széles néptömegek" számára elérhetővé tett nagyon sok, valóban értékes kulturális javat )

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.29. 13:08:57

@tistedur:
jézusom, hülye kommunista liba, ilyet le tud írni, hogy az acélkorszak ehhezképest... normális maga? mi a fenéhez nem férhet hozzá ma a széles nép? csak tahó és nem akar. kádár alatt jobb volt...
az viszont igaz, hogy a fidesz tahó. a másodharmad nemzedék egészen pontosan aristo disznópásztoraiból jön. bunkók, buták, képzetlenek /hisz ezért érvényesülési reményük a politika, ha értenének valamihez, hát elmennének innen a picsába/ viszont kis hatalmukért, jótevőikért -akik bármikor szemétbe dobhatják őket-, mindent megtesznek. és miután tahók, nem tudják mit csinálnak. ha azt mondják nekik, hogy törjétek el alföldi karját, hát eltörik. a tudatlan ember a kárt sem képes felmérni, hiszen az értéket sem ismeri.
a főnököt a foci érdekli, kultúra ügyben néhány szarjancsi birkózik. persze gondolat nélkül.
de ehhez mérni a kommunizmust?! :)

tistedur 2012.12.29. 13:27:30

@jose maria padilla: mi van, reggel csalánost találtál a fürdőszobádban?
drága, falangista kiscsillagom láttad te ma a könyvárakat?! tudod, hogy ma mennyibe fáj elmenni két-három gyerekkel színházba?!(azért mert neked van rá pénzed wazze, sok embernek nincs. igénye lehet, hogy lenne rá, csak pénze nincs.)
egyébként a proli meg az értelmiségi tahó között nincs különbség, nézz csak körül ezen a blogon.
(ja, tudod, kommunista sose voltam, hülye libának tarthatsz, szíved joga, de ne kommunistázz le kérlek)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.29. 13:35:43

@tistedur: szívem, mikor ezerötszáz forint volt egy kereset, akkor 20-30 forint volt egy könyv. jó, nem az olcsókönyvtár sorozat. színházba meg minek menne az állatja. három családi színházasdiból már vesz egy tévét. jó az neki.

tistedur 2012.12.29. 13:50:07

@jose maria padilla: azért mert színházba járni jó, jó kiállításokra menni, és jó, ha könyvek vesznek körül.
(emlékszel még arra, amikor rendezői sorozatokat adtak a tévében? fellinit, kuroszavát.)
a kádár-rendszerben erőteljesen megszűrt kultúrát kaptál, de legalább politikai szinten is fontos terület volt-most meg tahók nem törődnek vele és szarjancsik birkóznak érte.

Alfőmérnök 2012.12.29. 13:58:35

@jose maria padilla: Nem kommunsita liba, csak jobban szeret veszekedni, mint vitatkozni, ezért néha hülyeségeket ír. :)
Amúgy nem pont azt írta Pozsonyi a minap, mint tiste?

Alfőmérnök 2012.12.29. 16:04:58

@tistedur: Legközelebb figyelj oda jobban, hogy miket írsz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.29. 16:57:17

@tistedur: persze, értem. De a konszolidálódott kádárvilág vélt vagy valós kulturális demokratizálásának is ára volt. Nyugati hitelek, a kgst kamu gazdaságának tarthatalansága stb stb.
A színházjegy és a könyvek ára pedig nem a második Orbán-kormány alatt drágult meg, a folyamat minden téren már a nyolcvanas években elindult. Lásd például a Szomszédok teleregény feszt panaszkultúráját. :)

És sokkal inkább a munkabérekkel van óriási gond, amit egyébként nagyon helyesen ne újabb hitelekkel és végletes külföldi kitettséggel és függőség árán akarjunk szinten tartani újra és újra.
Persze lehetne a kultúrát másként is. Annak idején a Bethlen-kormány a hatalmas népszövetségi hitel mellett is képes volt a nemzetgazdaság bevételeinek egy jelentős hányadát kultúrára és oktatásra fordítani. Mondjuk más korszak és nagyon más emberanyag is kellett hozzá.

tistedur 2012.12.29. 17:21:57

@tauglich: az az én hibám, hogy nagyon elvittem a könyvárak felé a beszélgetést :) mondjuk a könyvek ára, a 90-es évek végén ugrott meg jelentősen, az volt a fordulópont.

amit mondani szerettem volna, az az volt, hogy aczél esetében egy valós politikai befolyással rendelkező ember "uralta" a kulturális szcénát és emiatt a kultúra szerepe és felértékelődött.(az, hogy a három T mennyire rongálta és erodálta ezt a szcénát, egy másik beszélgetés tárgya)
ma a kultúra politikailag súlytalan emberek kezében van, de ők a politikától kapnak azért annyi hatalmat és pénzt, hogy a saját játszóterüknek tekintsék és tovább amortizálják ezt a területet.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.31. 08:48:10

@tistedur: Aczél idejében a kultúra szerepe annyiban értékelődött fel, amennyiben a hatalom nagyon pontosan felismerte annak a lehetőségét, hogy hogyan lehet és kell az alkotóművészeket saját hatalmi érdekében korrumpálni/megtűrni/kicsinálni. A politikai befolyás a kulturális szcénában kizárólag a puha diktatúra (de álszent egy jelző!) céljait szolgálta. Egyébként az is figyelemre méltó, hogy a köz-, illetve átlagember számára is csak bizonyos szűrőkön (értsd: cenzurázva!) jutottak el irodalmi klasszikusaink életművei. Lásd a témában Szörényi László hiánypotló tanulmányát:

konyvtar.hu/konyv/21227

Ami pedig a mostani arcokat illeti? Egy másik Szörényi tök pontosan fogalmaz velük kapcsolatban:

„Amit én látok, az nem más, mint hogy a jobboldalon belüli érdekközösségek harcolnak egymással, szinte maffiaszerűen. A második Orbán-kormányban ugyanis nincs olyan formátumú kulturális vezető, aki meg tudná ezt akadályozni, irányt tudna szabni."

hetivalasz.hu/itthon/a-zeneszerzo-szerint-a-jobboldal-kulturpolitikaja-a-kaosz-fele-tart-58225/

De ez nem diktatúra, hanem súlyos balfaszkodás. Amolyan öntökönszúrás.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.01.09. 05:41:42

@mk27soundmaster: ugyancsak a jegyzőkönyv kedvéért az igazán kiváló Gyurgyák János véleménye a Fidesz jelenlegi kultúrpolitikájáról, valamint az MMA-ról:

"A Kerényi-vezette könyvkiadás csak egyetlen terület. A kultúrpolitika egyéb terveiről, termékeiről is ilyen kritikusan fogalmazna?

Hadd kérdezzek vissza: miért, van ma Magyarországon kultúrpolitika? Csak egy koncepció nélküli, szétaprózott, kusza világot látok, ahol még a jó kezdeményezések is kioltják egymást, s ahol jórészt teljesítmény nélküli önjelöltek marakodnak az egyre fogyatkozó pénzért, hiszen ezen a területen alapvetően forráskivonásról van szó. Nevezhetem azt komoly kultúrpolitikának, ha az állam egy területet (művészet) kiad gebinbe, és azt a valódi teljesítménytől elszakadó, feudális jellegű, havi apanázsos rendszert lépteti életbe, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia esetében is régen meg kellett volna már szüntetni? A kegydíjas rendszer már a XVIII. század végén is problematikus volt, a XXI. században pedig merő anakronizmus. Persze jól tudom, hogy egyetlen politikai erőnek sem célja a rendszer megváltoztatása, egyik sem akar nekimenni a problémának. A kegydíjból fenntartott kiválasztott réteg olcsóbb, mintha normális értelmiségi fizetéseket adnának, ugyanakkor a politika szempontjából jobban kézben is tarthatók a kiváltságosak. Talán éppenséggel maguknak az akadémikusoknak kellene felszámolni a rendszert, mivel a rendszer ellentmond a teljesítményelvnek, súlyosan korlátozza a fiatal tehetségeket, s árt a benne szereplők önbecsülésének is. Végső soron úgy látom, hogy a kultúra megint elszenvedi a kormányzást, ahelyett, hogy méltó megbecsülést kapna."

Persze fontos az egész interjú, úgyhogy hajrá!

hetivalasz.hu/itthon/teremtettunk-e-igazsagosabb-es-elhetobb-vilagot-58946/