A diáktüntetés után
2012. december 11. írta: Lakner Dávid

A diáktüntetés után

57052_hahatuntetes.jpg

Hogy volt-e értelme a hétfő délután spontán módon kialakult diáktüntetésnek, mely az ELTE lágymányosi campuszán tartott hallgatói fórum után gyakorlatilag a Petőfi híd és a Belváros forgalmának megbénításától fél Budapest ötletszerű és végül a Kossuth térre kilyukadó bejárásáig terjedt, azt nehéz megmondani. A körülbelül félezer fős felvonulásnak talán csak annyi volt a lényege, ami a célja is: hogy legyen valami megmozdulás a felvételi keretszámok legutóbbi drasztikus csökkentésével szemben. Hogy bizonyítsák, bizonyítsuk: nem lehet a végtelenségig ezt a cinikus játékot űzni a diáksággal.

Hogy pártok ne próbáljanak rátelepedni a tüntetésre, és hogy az egyetem a miénk, azok csak a szokásos részei voltak egy ilyen demonstrációnak, mint ahogy az LMP-s Karácsony Gergőnek a tetszését olyannyira elnyerő, számunkra csak felesleges bohóckodásnak tűnő bázisdemokratikus fórum is: a felszólalni szándékozók így jelentkeznek, a felszólalásokra reagálni szándékozók amúgy, a végén pedig majd talán eljutunk a fórum kiindulópontjáig is, ha szerencsénk van.

Nos, nem ez történt, a nagy vezetőnélküliség néha sikerrel is járhat: így megindult a tömeg, hogy a szegedi tiltakozók mintájára elfoglalja az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Vagyis előbb a Petőfi hidat. Utána akkor már irány a Corvinus. De akkor már az ELTE BTK is. Végállomás: mi más, mint a Kossuth tér?

Igazából ez a demonstráció ugyanúgy lejátszódhatott volna a Gyurcsány-kormány regnálása idején, mint Horn Gyula miniszterelnöksége alatt, felcserélve persze a lemondásra felszólított Hoffmann Rózsa nevét az éppen aktuális oktatásügyi miniszterével/államtitkáréval. A hallgatók a szokott lelkesedéssel és energiával adták a fővárosi járókelők tudtára, hogy semmit rólunk nélkülünk, illetve hogy aki dudál, velünk van. Előbbiek pedig megfigyelésem szerint a várhatónál jóval szolidárisabban fogadták a történéseket, ráadásul elég sokan ki is fejezték egyetértésüket a tüntetőkkel, ami még inkább meggyőzött arról, hogy ezúttal sem csak az érintettek háborodtak fel a felsőoktatásba való bejutás megnehezítésének kapcsán.

Hogy mi lehetne a megoldás, azt persze maguk a tüntetők sem tudják. A Hallgatói Hálózat által szerkesztett ötpontos követeléslista gyakorlatilag olyan is volt, amit a bázisdemokrácia ki tud magából termelni: előbb még valódi reformokat követelnek, egy ponttal alább már a 2011-es keretszámok visszaállítását (legalább!), utána pedig a röghöz kötés eltörlését és az autonóm felsőoktatás megteremtését. És hogy miként vannak ezzel maguk a hallgatók? Egyesek szerint kell tandíj, csak nem ilyen; mások úgy gondolják, egyáltalán ne legyen; megint mások pedig úgy vélik, a hallgatói szerződés nagyon is méltányos konstrukció, a részösztöndíj viszont teljesen értelmetlen, és előbbivel elegyítve már igazságtalan is.

Hogy mi lenne a jó megoldás, arról nekem csak ugyanúgy általános elképzeléseim vannak, mint Pokorni Zoltánnak: „ilyen mértékű csökkentésre nincs szükség, főként nem a februári jelentkezési határidő előtt két hónappal″. Mindenesetre abban hallgatók és egyetemi oktatók is egyetértenek, hogy már így is méltatlanul keveset költ az állam a felsőoktatásra, és elfogadhatatlan, hogy még spórolni is éppen ezen szeretne.

Közben ott vonul a Le a tandíjjal! szlogent skandáló diákokkal a jó tandíj bevezetése mellett elkötelezett MSZP-s Kunhalmi Ágnes, illetve Szarvas Koppány is a DK ifjúsági szervezetéből (mint a Facebookon korábban kifejtette, nem kenyere a tandíj démonizálása); de nem ért egyet a döntéssel a rektori konferencia (MRK) sem, akik a 2008-as fejlesztési részhozzájárulást (fer) még elfogadhatónak tartották. Az LMP bővítené a felsőoktatásba való bekerülés lehetőségét, a Jobbik úgy véli, nincs szükség se tandíjra, se résztandíjra.

Milliós adóssággal kikerülni a felsőoktatásból nyilván akkor is idegőrlő, ha az állam adott esetben visszatéríti a képzésre felvett hitelt. Kitűnő eredmény mellett is csak fizetős képzésre bejutni azért, mert a szakot éppen nem tartják a munkaerőpiac szempontjából értékesnek (vagy ellenkezőleg, annyira értékesnek tartják, hogy rá is bíznák a munkaadókra a képzés finanszírozását) – rendkívül demotiváló azokkal szemben, akik keményen végig tanultak négy évet, hogy aztán felvegyék jogi vagy közgazdasági képzésre.

Bár a hétfőn tüntetők láthatóan maguk sem tudták eldönteni, mi lenne a jó megoldás – de abban mindenki meg tudott egyezni, hogy a mostani csökkentések eltúlzottak és igazságtalanok; valamint cinikus és képmutató döntések egy olyan párttól, amelyik eddig mindig látványosan ellenezte a tandíj bevezetését. Fentiek pedig kiindulási alapnak nem is kevesek: szerdán újabb tüntetés következik, immár a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának szervezésében.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr754959034

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hoffmann Rózsa és a tandíj 2012.12.11. 19:57:48

A minap kezdődött - jelentőségében csak a '68-as diáklázadásokhoz, esetleg az '56-os forradalomhoz fogható - megmozdulások alaposan áthúzták a számításaimat! És nem csupán annyiban, hogy a dugó miatt órákkal később értem haza a megszokottnál, hanem mer...

Trackback: Irodalmi ajánló: Hogyan legyünk diktátorok? 2012.12.11. 12:53:13

Nem tudom megállni, hogy ne másoljak be ide egy rövidke részletet abból a történelmi regényből, amit épp olvasok. Hogy miért? Szerintem mindenki rá fog jönni, ha az idézet végére ér. A francia népet - jelentette ki Naudé - nagy elővigyázatossággal k...

Trackback: Ha elég sokat magyarázzák, akkor majd megértjük? 2012.12.11. 11:59:36

A kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy milyen szuper jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata  A Fidesz szóvivője...

Trackback: Kakisztokrácia: a szarkupac, ahol élünk 2012.12.11. 11:49:18

A kakisztokrácia az a kormányzási forma, amelyben a hatalom a legdilettánsabb és/vagy legjellemtelenebb emberek kezében van. Görög eredetű szó, a κάκιστος (kakistos, “legrosszabb”), és a -κρατια (-kratia, “kormányzás”) összevoná...

Trackback: Mennyivel drágább idén a karácsony, mint tavaly volt? 2012.12.11. 11:38:02

Egymás mellé tettem a TESCO friss és egy éve kiadott akciós újságját az élelmiszer árakkal. 20 tétel árát néztem meg, amelyeket a városomban a tavalyi és az idén december elején kiadott újság is tartalmazott. A bejgli ára ugyanannyi, mint egy éve volt,...

Trackback: A diáktüntetés után 2012.12.11. 09:30:01

Abban mindenki meg tudott egyezni, hogy a mostani csökkentések eltúlzottak és igazságtalanok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

user792 2012.12.11. 09:23:35

Ahogy néztem tegnap a közvetítést, a kezdeti nemtetszésem és megvetésem fokozatosan változott át irántuk egyfajta szimpátiává. Jó fejnek tűnő, értelmes fiatal egyetemisták kimentek tüntetni egy számukra elfogadhatatlan dolog miatt, mindezt vállalható formában téve.
Pártoktól függetlenül, de nem politikamentesen a társadalomnak egy bizonyos szegmense összefogott, és bátran kifejezte a politikusoknak és a közvéleménynek az álláspontját.

Végre nem felülről szervezték a birkákat (legalábbis eddigi tudásunk szerint), hanem spontán jött létre egy demonstráció! Azt hiszem, nem túlzok akkor, ha azt állítom, ez kishazánkban mindenképp egy történelmi pillanat.

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.11. 10:03:46

@mk27soundmaster: Bizony, eljött a pillanat, amikor is erkölcsi értelemben "elfogyott" a kétharmad, immár erre nem lehet minden miatt hivatkozni. Megjelent a társadalom olyan megnyivánulása (óh, áldott magyar ifjúság- komolyan!), amely nem kenhető az ellenzékre, aknamunkára. Ha tetszik, ha nem, a kormány kénytelen lesz - ezen katasztrófális pénzügyi keretek között is, amit nem ő okozott - nem erőből, hanem értelmesen megoldani a kérdést.
Soha vissza nem térő lehetőség van arra, hogy elinduljanak egy normális felsőoktatás kialakításának az irányába.

takácsbálint (törölt) 2012.12.11. 10:27:42

@user792:
történelmi pillanatokban a nép valamiért tüntet, és nem valami ellen. ma magyarországon senki (!) nem rendelkezik komolyan vehető alsó, közép és felsőoktatási koncepcióval. a tüntetőknek komolytalan elképzeléseik sincsenek. nem is kell persze. de ez sem nem történelmi pillanat, sem nem fordulópont. a kormánypártot tovább erodálja.

aztán az egy kérdés, hogy a nép elkergeti-e a szélhámos miniszterelnököt, a pojáca nemzetgazdasági minisztert, és a buta kulturális államtitkárt. az attól függ, hogy lesz-e alternatíva felmutatva. persze nekem erős a gyanúm, hogy ezt különösebben nem is igényli a magyar nép.

nem olyan régen még ugyanezek a diákok kerületekbe átjelentkeztek és értük éjszakáig sort álltak. azt is egy történelmi tettnek (értsd bulinak) fogták fel.

ettől persze ez egy szabad ország. szabad lelkesedni a semmiért.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.11. 10:33:15

@homoródkarácsonyfalváért: "Soha vissza nem térő lehetőség van arra, hogy elinduljanak egy normális felsőoktatás kialakításának az irányába."

Nem fognak, két okból:
1) Hoffmann személye a KDNP-koala miatt van ott, tehát nem lehet elmozdítani- tehát marad az "irányvonal" a felsőoktatásban
2)A kormány elmúlt két évben folytatott őrülete már saját súlyt növesztett... a saját tehetetlenségétől fogva halad előre a rombolás, romlás.

Egyébként:
A Tények ismeretében immár végleg és visszavonhatatlanul kijelenthető, hogy a a 2. Orbán-kormány történelmi lehetőséget játszott el a 2010-es kormányra kerülésekor.

Egy normálisabb igazságosabb állam helyett egy sztálinista maffiaállamot épített ki, médiahatósággal, művészeti akadémiával (->orosz/szovjet rendszer-Академии художеств СССР) államtitkárokkal (->párttitkár, "szekretariat", mint államtitkárság), a folyamatos (kétharmados) többség (->bolsinsztvo, ebből jön a bolsevik) agyba-főbe sulykolásával.
A szemünk előtt épül ki egy sajátosan """magyar"""(országi), demokráciába oltott egypártrendszer.

A régi mszmp-s/kiszes elvtársak emlékeznek még a TANANYAGRA. Lásd még orbán viktor: "egyszer kell győznünk, de akkor nagyon". Klasszikus bolsevik doktrína, mellesleg a szociopata lelkivilág terméke.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 10:38:57

A KDNP kozlemenye.

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20121210_hoffmann_tmogatja_hallgatokat
"Az egyetemi tanév kezdetén, ezekben a napokban több magyar egyetemi városban utcára vonulnak a diákok. A demonstrációkkal a tandíj ellen tiltakoznak, miután más eszközökkel nem tudták elérni, hogy a Kormány visszavonja szándékát. A megmozdulásokat mindenütt a hallgatói önkormányzatok szervezik, politikai pártok abban semmilyen formában nem vesznek részt.

A Kereszténydemokrata Néppárt mindazonáltal erkölcsi kötelességének tartja, hogy kifejezze szolidaritását a felsőoktatási hallgatókkal. Erre kötelez bennünket a szociális igazságosság iránti elkötelezettségünk, amely a KDNP története során végig meghatározta közéleti látásmódunkat. Egyetértünk a hallgatói tiltakozásokkal, mert:

- a szegénység felé sodródó magyar társadalomban a kilátásba helyezett tandíj megfizethetetlen a családok jelentős részének, miáltal sok szegény sorsú, ám tehetséges fiatal végleg el fog esni a diplomaszerzés és a társadalmi felemelkedés lehetőségétől;

- a tandíj nem oldja meg a felsőoktatás halmozódó finanszírozási gondjait;

- az állam nem kegyet gyakorol, hanem kötelességét kell, hogy teljesítse a felsőoktatás költségeinek tisztes fedezésével;

- a kormánykoalíció a választások előtt meghirdetett programjában, amelyre a polgárok többsége igent mondott, megígérte, hogy nem lesz tandíj, amely vállalást tisztességes demokráciában be kell tartani.

- A Kereszténydemokrata Néppárt ezen indokok alapján támogatásáról biztosítja a tiltakozó hallgatókat, követeléseikkel egyetért."

Valojaban 2006-bol.

pcmci 2012.12.11. 10:49:11

sikerült egy olyan cikket összerittyenteni, ami foglalkozik is a témával, meg nem is. megmarad az archivumban, hogy igen, mi aztán megírtuk, de elegánsan kerülitek, hogy a legcsekélyebb mértékben is el kelljen határolódni ettől a képmutató, köpönyegforgató ámokfutástól, ami kormányzás címén ma folyik. mondhatni jellemző.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.12.11. 10:50:09

@Doomhammer: Valami gyurcsanyos, bajnais, totawes "bizonyitek" nelkul ez a komment elfogadhatatlan.

user792 2012.12.11. 11:01:49

@takácsbálint: jaj, gondoltam, hogy lesz majd pár 'okos' , aki félreérti.

Persze, hogy nem történelmi pillanat a maga valós értelmében, de az, hogy a társadalomnak egy szegmense VÉGRE PÁRTPOLITIKAI IRÁNYÍTÁS ÉS FELÜLRŐL ÉRKEZŐ VEZÉRLÉS NÉLKÜL képes volt felfogni és megmutatni saját érdekeit, ráadásul mindezt cizellált, normális formában, azért ez előrelépés itt, ebben a posztkádári koszfészekben.
Az eddigiekhez képest mindenképp.

Ringlósztár 2012.12.11. 11:02:05

Brühühü, bántják orbánt! Ez keresztényüldözés!
Azt felhánytorgatjátok (jogosan), hogy most politikai érdekből olyanok is tandíjellenesnek hazudják magukat, akik ezt hitelesen nem tehetik, de azzal úgy tűnik nincs bajotok, hogy orbán SZOCIÁLIS népszavazásával nem konform, amit az oktatással kapcsolatban csinálnak ezek a szellemi fogyatékos, a politikai bűncselekményekből meggazdagodott párttitkár-ivadékok.
Mindig megfogadom, hogy nem olvasom el a mandíner szerecsenmosdatásait, be kéne már tartanom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 11:05:28

@pancho_sanza:
Kerlek.
index.hu/velemeny/jegyzet/bolcsesz/
"Az ideális az volna nyilván - meg is népszavazná a magyar -, ha az állam igenis kitaníttatna kétszázezer magyar-esztétika szakost adóból, sőt aztán még fizetést is adna nekik a Bölcsészmunkáltató Minisztériumban, szintén adóból. Az adót meg majd befizeti a százezer filozófus az Elméletmegmunkáló Műveknél. "

Azert szorakoztato ez, mert elobb jon az elkuras, aztan a "reform". A "reform" kapcsan mindig megtalaljak a felsooktatast (viszonylag kevesen vannak, ezzel szemben lehet szamitani a mar vegzettek ellenerdekeltsegere az uj versenyzokkel szemben, tovabba a felsofoku vegzettseggel nem rendelkezok ellenszenvere) es akkor kiadjak a "kommunikacios" feladatot az egyik bertollnoknak. Itt eppen Tota W-nek, de a jelenlegi jobboldali istallobol is nyilvan lehetne talalni valakit. Bogar Laszlo sajnos nem irt a tandijrol, igy a Tirpakblog jelenlegi iteraciojaban nincs forras.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 11:08:02

@pancho_sanza:
Kerlek.
index.hu/velemeny/jegyzet/bolcsesz/
"Az ideális az volna nyilván - meg is népszavazná a magyar -, ha az állam igenis kitaníttatna kétszázezer magyar-esztétika szakost adóból, sőt aztán még fizetést is adna nekik a Bölcsészmunkáltató Minisztériumban, szintén adóból. Az adót meg majd befizeti a százezer filozófus az Elméletmegmunkáló Műveknél. "

Azert szorakoztato ez, mert elobb jon az elkuras, aztan a "reform". A "reform" kapcsan mindig megtalaljak a felsooktatast (viszonylag kevesen vannak, ezzel szemben lehet szamitani a mar vegzettek ellenerdekeltsegere az uj versenyzokkel szemben, tovabba a felsofoku vegzettseggel nem rendelkezok ellenszenvere) es akkor kiadjak a "kommunikacios" feladatot az egyik bertollnoknak. Itt eppen Tota W-nek, de a jelenlegi jobboldali istallobol is nyilvan lehetne talalni valakit. Bogar Laszlo sajnos nem irt a tandijrol, igy a Tirpakblog jelenlegi iteraciojaban nincs forras.

debreceni.blog 2012.12.11. 11:12:52

"Szóval ez a „nincs tandíj, diákhitel van" duma azért mégiscsak a józan ész határának illegális átlépése."
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3496_orban_a_szarban

Zb74 2012.12.11. 11:14:32

" nem ért egyet a döntéssel a rektori konferencia (MRK) sem, akik a 2008-as fejlesztési részhozzájárulást (fer) még elfogadhatónak tartották"

Ami nem meglepő, tekintve, hogy elfogadhatóbb is volt. Inkább az a durva ebben az egészben, hogy az új rendszert azok akarják bevezetni, akiknél már a fer is kivágta a biztosítékot. Emlékezzünk a népszavazásra!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.12.11. 11:20:25

Ne tanulj birka magyar! Kell a cigányokra a pénz.

Még tanulnál, mi? Sajnos cigánykeltetőgép lettünk, Európa pöcegödre, hulladéklerakója.

Üdv: Ovi

reálisan 2012.12.11. 11:20:45

Tökéletes a kormány döntés: olyan embereket kell képezni, akiknek lesz állásuk is. Manapság pl. nagy költséggel kiképzett mérnökök sora informatikusként dolgozik. Ennek semmi értelme! Ennek véget kell vetni!

katoberger 2012.12.11. 11:21:21

az a baj, hogy ezt felejtik el, hogy a felsőoktatás egy piaci alapú szolgáltatás: ahol ár/érték, kiszámíthatóság és még egy csomó más alapján dönt majd a piac, mit választ. úgy tűnik a fidesz által elképzelt magyar felsőoktatás nem lesz versenyképes, és külföldre mennek tanulni a fiatalok. infoporn.blog.hu/2012/12/09/tandij_index_infografika

mizrolist 2012.12.11. 11:27:12

@reálisan: úgy van! ide kubikosok kellenek, nem munkagépek!

kzoltana 2012.12.11. 11:28:48

A kormányzók nagy társadalom-átalakítási törekvéseit most még le lehet fékezni, meg lehetne állítani. Kitartanak-e az egyetemisták, szolidáris lesz-e velük az ország?
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3495_nem_orbanista._egyetemista

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.12.11. 11:31:34

Fel vagyok háborodva, félremagyarázzátok!

A diákság spontán megrendezte a XIMXIV. Békemenetet hogy kifejezze háláját, szeretetét és el nem múló örömét az oktatási reform és Hofmann Rózsa áldozatos munkája felett. Meghamisították a táblákat, a kiabált szavakat ami természetesen Gyurcsány és Bajnai együttes hibája, meg persze a zsidóké, a libsibolsiké...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.12.11. 11:36:00

De hiába akartok a Gundelnél ebédelni, ha csak 50 forint lapul a zsebetekben. Lehet menni kukázni. Vagy ájemefhez hitelért kuncsorogni.

Tehát vegye fel az állam és fizesse minden polgár Ábrahámka tanulását. Ahelyett, hogy ő maga finanszírozná a költségeket.
Okos.

reszeg tengeresz 2012.12.11. 11:38:28

Amugy tenyleg ez a legnagyobb gond most az orszagban?
Tehat az ennel sokkal fontosabb kerdesek most le vannak szarva?

pcmci 2012.12.11. 11:41:07

@negondolkozz!majdénmegmondom!: mer a cociális népszavazáskor nem ezen szellemiség támogatásához kérték a segítséget a srácok? gondolom te se úgy szavaztál akkor, de most már kurvára megvilágosodtál...

Szakadár Szmöre 2012.12.11. 11:43:14

És mi van, ha pl én, mint a magyar társadalom egy adózó tagja, nem óhajtom, vagy nem teljes mértékben óhajtom finanszírozni a szarvasbendegúzkoppány- vagy mi a csuda- szerű egyének diplomához jutását, amivel aztán elhúzhatnak külföldre, vagy az egyetemen szerzett politikai kapcsolataik révén majd 4-5 év múlva viszontlássam őket valamelyik párt színeiben zsíros közpénzeken tenyerelgetni? Csak egy kérdés...

takácsbálint (törölt) 2012.12.11. 11:43:47

@user792:
a nyugdíjba küldött majd visszahívott tűzoltók és rendőrök szerinted milyen párt színeiben tüntettek? vagy a vasutasok? vagy a parasztok? a diákok tüntetése nagyjából annyira volt pártsemleges, mint ezek. a történelmi jelző idézőjelek se értelmezhető. lehet, hogy a kormány részben visszakozik. nem ez lesz az első eset. de a rendszer ugyanolyan marad, mint előtte.

az, hogy a diákok most gyakorlatilag azt mondják: semmilyen formában semmilyen tandíj nem kell, egy újabb ciklusra sárba nyomják a felsőoktatást. ezzel nem azt állítom, hogy a kormánynak igaza van. hanem csak azt, hogy sokkal ti se vagytok jobbak.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.12.11. 11:45:48

akinek nincs diplomálllyya az nem is ember!

takácsbálint (törölt) 2012.12.11. 11:51:26

@Doomhammer:
másodévtől általános tandíj-kötelezettség ösztöndíjjal és diákhitellel kistafírozva valamivel jobb kombó, mint az, hogy a kormány a felvételi jelentkezés előtt negyedévvel önkényesen faragja a keretszámokat. előbbire még éppen rá lehet sütni, hogy reform. utóbbi nettó gazemberség.

873ujr3rk 2012.12.11. 11:52:44

"Egy jól azonosítható csoport a megszorítások közepette is a jövő évi költségvetés nyertese lesz: a közel hárommillió öregségi nyugdíjas. A nyugdíjakat nagyobb ütemben emelik, mint a most reálisan várható infláció: a 4-4,5 százalékosra kinéző átlagos drágulással szemben a nyugdíjakat 5,2 százalékkal emeli a kormány. Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint. A családi pótlék, a gyes, a gyed egy fillérrel sem nő, és sok munkavállalónak sem fog emelkedni a nettó bére.

Ezt a kedvezményezetti kört akarja tágítani legújabb ötletével a kormány a gáz, az áram és most már a távhőárak 10 százalékos csökkentésével is. Ami megint a munkát adó cégeknek fog fájni. Akik majd részmunkaidőbe tesznek át dolgozókat, vagy elküldik őket (bár nyilván kevesebbet, mint amennyi emberen, gazdagon és szegényen, nagy lábon élőn vagy szűkölködőn könnyít a rezsicsökkentés)."

Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.
Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.
Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.

www.komment.hu/tartalom/20121210-a-majdnem-valasztasi-koltsegvetes-kommentar-a-2013as-koltsegveteshez.html

dr. Balta$ár 2012.12.11. 12:00:02

semmi sem történt csak párszáz diák BAJNAI ellen tüntetett....

amugy meg a jelenlegi 50 ezer hejett a jövőben 100-120 azer tanulhat INGYEN !

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.12.11. 12:02:43

"Megértjük, ha a diákok úgy érzik, szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól, de bízunk abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak. Fontos, hogy a hallgatók megértsék a kormány új felsőoktatási stratégiáját, és felismerjék az abban rejlő lehetőségeket. Tudatosítsák, hogy ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait. A felsőoktatás megújítása arról szól, hogy hosszú távon jó minőségű, fenntartható rendszer alakuljon ki, hogy ne csak a mostani generációnak, hanem az utánuk jövőknek is legyen hol tanulni" (EMMI közlemény)

Magyarul: majd megunjátok az ellenállást és hazamentek aztán rájöttök, milyen jó is nektek - és alapvetően nem is érdemlitek meg a felsőoktatást, ha nem értitek meg a stratégiát és nem ismeritek fel az abban rejlő lehetőségeket. Meg azt, hogy "az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait". Hogy ez nem igaz? Az EMMI közlemény szerint pedig így van, a diákhitel formájában is az állam fizeti ki a tanulmányokat. Csak vissza kell majd fizetni, kamatostul - hát nem értitek????

Ráadásul Orbán Viktor szerint döntéseikkel semmilyen meglepetést sem okoztak. Akkor most mi is a baj? A kormány még nem érti ...

takácsbálint (törölt) 2012.12.11. 12:02:52

@873ujr3rk:
azért ez sem ilyen egyszerű. a nyugdíjasokat érintő gyógyszerkasszából minimálisan 100 milliárdot vontak ki.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 12:04:42

@user792: "...spontán jött létre egy demonstráció!..."

Még véletlenül sem volt spontán, ez egy jól szervezett, ennek ellenére a várakozásokat messze alulmúló Milla rendezvény volt. Mind a szervezést, mind az élő közvetítését, és természetesen a párhuzamos média munkát a Milla szervezői csinálták.

"...A tegnapi nap történelmi fordulópontot hozott, jegyezzétek fel a naptárba: ezen a napon veszítette el végérvényesen a fiatalságot a Fidesz. Az egyetemi ifjúság elégedetlensége immáron szervezett, tömeges és országos formát öltött, és ez bizony nagyon rossz hír Orbán Viktornak és pártjának. Ezzel végleg lefoszlottak a Fideszről annak a fiatal demokratás hévnek és imidzsnek a maradványai, amelyet a kordonbontós ellenzéki években szedett fel, és ami nagyban segített neki abban, hogy kétharmados hatalomhoz jusson.

Sok még a kérdés a mostani diákmozgalommal kapcsolatban. Vajon sikerül-e a kormánnyal szembeni általános társadalmi elégedetlenség katalizátorává válnia? Vajon sikerül-e a hatalmi elitnek valamilyen konc/gumicsont odavetésével lecsillapítania/eltérítenie az indulatokat? Vajon sikerül-e megóvnia a diákvezéreknek a maguk kis forradalmának tisztaságát a balról és jobbról is leselkedő politikai pedofilokkal szemben? A válaszokat még nem tudjuk ezekre a kérdésekre, egy valami azonban biztos: most az egyetemistákon az ország szeme, és nekünk, akiket a jelenlegi kormány megalázott, kisemmizett és ellehetetlenített, ki kell állnunk az egyetemisták mellett. Nem úgy, hogy lenyúljuk az ügyüket, hanem úgy, hogy pártlogókat és választási érdekeket félretéve részt kell vennünk a rendezvényeinken, és segítenünk kell őket abban, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon az ügyük. Mert ez már mindannyiunk ügye – a közös jövőnkről szól..."

www.pluszminusz.hu/2012/12/11/a-kormany-elveszitette-a-fiatalokat-nem-tetszik-a-rendszer/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 12:07:49

"...Vajon sikerül-e a kormánnyal szembeni általános társadalmi elégedetlenség katalizátorává válnia?...

...nekünk, akiket a jelenlegi kormány megalázott, kisemmizett és ellehetetlenített, ki kell állnunk az egyetemisták mellett..."

Ennek az egésznek semmi köze a keretszámokhoz, tandíjhoz, diákhitelhez, a világon semmi.

takácsbálint (törölt) 2012.12.11. 12:13:17

@morgás joga mindenkit megillet:
ebben a sztoriban mi az extra? nagyjából ez volt n+1-edik gazemberség. tegnapi felvonulás mitől volt fordulópont? a diákok majd nyafognak ha jön januárban és februárban vasutassztrájk. azért, hogy húzza őket féláron a vasút. a masiniszta meg kéri az elmaradt pulykapénzt. a tegnapi csak egy volt a minden elképzelést nélkülöző megmozdulások között.

Gekko 2012.12.11. 12:15:39

@reálisan: Igazad van. Ezért aztán szüntessük meg az informatikus képzést is. Ahhh, a Te képzésed tényleg kidobott pénz volt - már ha történt olyan. De tudod mit, az, hogy pár eleve agyhalott képzése sikertelen, ne jelentse már a többiek esetében is a képzés de facto ellehetetlenítését.

Egyébként meg, ha tudsz olvasni, javaslom a Széchenyi nevű pali idevágó gondolatait...

takácsbálint (törölt) 2012.12.11. 12:18:53

@Árpádné Pehej:
hja, csak akkoriban eleve 10% mehetett egyetemre. az ingyenes helyek száma nagyjából annyi volt, mint amennyit most a kormány tervez. azon túl lehetett menni a gyárba kályhacsövet hajlítani. ha ahhoz viszonyítunk, akkor köszönetet kellene mondani a pártnak, hogy a széles néptömegek számára felsőoktatást előfinanszíroz. és csak a fele költséget kell visszafizetni. orbán és rózsika ezt a szeretet várja el az ő népétől.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2012.12.11. 12:23:48

"Bár a hétfőn tüntetők láthatóan maguk sem tudták eldönteni, mi lenne a jó megoldás"

Ingyen sör...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:24:38

Van az MSZP-s tandíj program akik mindenkire tandíjt vetnek ki, és van a Fideszes, aki 10.000 tanulóra nem veti azt ki.

Tudom szegényes a választék, de ebből lehet csak választani,
Ez van.

Az meg a leggusztustalanabb, hogy azok az MSZP droidok pofáznak leghangosabban, akik az MSZP tandíját éltetik évek óta.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:27:18

@Árpádné Pehej:
Egyetértek.

Fizessék vissza a tandíjat, kamatostul azok, akik kimentek dolgozni.

Akik itthon maradtak azoknak ezután se kell.

moloy 2012.12.11. 12:32:02

Svédországban nincs orvos-képzés. Az orvosokat odacsábítása csak pénz kérdése. Mi kiképezzük, ők elcsábítják. Az elcsábított orvosok családjának orvosi ellátását is nekünk kell megoldanunk.
Hogy egy klasszikust idézzek: 'Okos.'

rognork 2012.12.11. 12:32:51

na elmész te a picsába ezzel a cinikus hanggal

2012.12.11. 12:33:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Akik itthon maradtak azoknak ezután se kell. "

Mert a diákhitelt majd a Jézuska fizeti ki?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:34:23

Ez az egész az MSZP-ről szól leginkább.

Tudniillik az MSZP tüzeli, és Gyurcsány leginkább a fiatalokat.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az az agyhalott Bendegúz nevű Gyurcsány csicska volt a leghangosabb, aki a Gyurcsány féle tandíjat éltette.

Azt az MSZP-s tandíjat, melynek 1 darab kedvezményezettje se lett volna, nehogy 10.000 diák.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.12.11. 12:38:10

campusz?

Drakulálok...

"Kitűnő eredmény mellett is csak fizetős képzésre bejutni azért, mert a szakot éppen nem tartják a munkaerőpiac szempontjából értékesnek"

A tipikus bölcsésznyavalygás.
Tudomásul kéne venni, hogy ennyi bölcsészre NINCS szükség. Aki mégis annak akar tanulni, az fizessen érte (ha már utána úgyis a társadalom nyakán akar élősködni nyugdíjig, azaz jó 40 éven keresztül - már persze ha talál a tanult szakmájában állást, amiből jóval kevesebb van, mint bölcsészből).

Állam-vizsga 2012.12.11. 12:40:12

Másik blogon írtam:

Ez a téma nem fekete-fehér, mind két oldalban van igaszságtartalom.
Tény hogy a főiskolák/egyetemek színvonala sokat romlott, illetve nem európa vagy világszíntű oktatás folyik (csak néhány kivétel van). Nagyon sok olyan diák van akik szinte versenyt űznek abból mennyi időt töltenek el egyetemen. Sok közöttük az olyan akiknek semmi keresnivalójuk sincs főiskolán mert egyszerűen nem jó tanulók, buták. Valóban az oktatás nem ingyenes, van költsége a tanároknak, épületnek stb. Nem egységes az oktatás és az elbírálás sem. Sokszor a diák a tanár kénye kedvének van kiszolgáltatva és ez alapján kap jegyet, ez alapján dől el további sorsa. Már a most megvan az hogy állami képzésen lévőt jobban szívatnak mint egy önköltségest, mert ő mégiscsak "fizető vendég". Valóban túl sok a főiskolák/egyetemek száma, egy központizálás ráférne (M.o.-n nincs olyan város amely nem hívná magát egyetemi városnak).
Szóval bőven van igény felsőoktatási reformra!
DE NEM ÍGY!
Első lépcsőben lehetett volna hogy csak az első diploma ingyenes.
Lehetne tandíj is egy megfelelő ösztöndíjjal. Bizonyos szint felett a tandíjból elengednek bizonyos százalékokat esetleg az összeset.
Kellene minden évben egy tanulmány hogy melyek azok a szakmák amikből hiány van és azokra jóval kevesebb tandíjat fizettetni (az orvosképzés milliós tandíjai úgy hogy nincs orvos az országban egyszerűen az agyrém kategóriát feszegeti).
A tandíj ne legyen több 100e Ft-nál évente, ösztőndíjjal meg könnyen kiváltható legyen.
Az hogy az egészet most módosítják és a februári jelentkezésekre már kihatással van egy hatalmas trógerség a fidesz részéről. Kitolás a mostani középiskolásokkal. Miért nem lehetett azt mondani hogy 2014-től érvényes? Ugyanaz mint a választási regisztráció, ha a fideszben lenne egy halvány korrektség is akkor azt mondanák csak a 18-as választásokra vonatkozik. De ugye nagyon jól tudjuk mind a két esetben mire megy ki a játék.
Tróger banda! Zavarjuk el őket!

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.12.11. 12:40:52

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Na igen, csak az a tandíj töredéke lett volna a mostaninak, és felét visszaosztották volna ösztöndíjként a jól tanulóknak, a másik fele meg az egyetemeknél maradt volna fejlesztésre.

Talán nézz utána, mielőtt baromságokat írsz.

Arról nem is beszélve, hogy akkor az ember, akinek a farkát a szádban tartod úgy, hogy közben a nyelved tövig a seggében van, mennyire üvöltözött akkor a tandíj ellen.
(Te fenti okok miatt biztos nem, mert ilyen mutatvány közben azért nehéz lehet még hangot is kiadni.)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:41:26

@Állam-vizsga:

Menj ki légyszives, és magyarázd el a diákoknak, hogy te és társaid az MSZP-s tandíjat akarjátok bevezetni, azért tüzelitek cukkoljátok őket most.

4 év múlva meg majd lecsürhézed őket, mikor az MSZP-s tandíj ellen tüntetnek, esetleg a főnökeid a szemüket is kilövik gumilövedékkel.

Ennyit tudtok mocskos kis MSZP droidok meg a nevetek.

takácsbálint (törölt) 2012.12.11. 12:42:10

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
a szocik másodévtől vetettek volna ki mindenkire minimális összegű tandíjat (hallgatói részhozzájárulásnak hívták talán). azért, hogy a diákok az oktatás minőségét egységesen megkövetelhessék. ők is emelték a diákhitel igénybe vehető összegét. és mindenféle ösztöndíjakat ígérgettek. túl a diákoknak járó humán alapellátáson. ez ellen lázadtak fel egységesen az egyetemek.

most az a koncepció, hogy a miniszterelnök úr a fotbal (sic) szezon végén, a költségvetési elfogadásakor áttekinti a felsőoktatás helyzetét. és kulturális államtitkár december közepén kihirdeti a keretszámokat. február közepéig lehet jelentkezni.

12 éven át tanulnak a diákok. majd jön a szupersztár miniszterelnök és az ő keresztény miniszterelnök helyettese, aki megmondja, hogy kiből mi lesz.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:43:40

@Budapesti Szeretkezési Vállalat:

Öröm látni a sok tandíj párti, tüntetést éltető sok marha MSZP droidot.

Menj ki ha mersz, és magyarázd el a diákoknak, hogy neked az MSZP-s tandíj a nyerő.

Meg is ideologizálhatod nekik,, hogy az miért jobb.
Lefetyelheted a Gyurcsány végbéltermékét ahogy tetted egész életedben.

MSZP-s tandíj párti, tudathasadásos tetvek vagytok.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:45:00

@takácsbálint:

Duma.. Magyarázod a menthetetlent..

Szoci tandíjat éltetsz, miközben csürhézed a szocik ellen tüntetőket.

Most meg dumálsz.

Hányinger amit tolttok.

Namir 2012.12.11. 12:47:11

"Röghöz kötés?" Fizessük, hogy valaki a 6-8 év alatt megszerzett diplomájával Angliában raktáros lesz?
(hataratkelo.blog.hu stb.)

Tüntetés helyett inkább tanulni kellene. Október 23-án a Nyugati téri felüljárón tüntettek főiskolások/egyetemisták, 2 molinót lógattak be a békemenet felvonulóinak. Mindkét molinón nyelvtani hiba volt a szövegben. Ezt kár "szponzorálnom" az adómból.

2012.12.11. 12:47:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Miközben bő nyállal nyeldekeled főnököd hímtagját, milyen érvrendszert sorakoztatsz fel a 2008-as tandíjelutasító magatartás és a mostani kormányzati magatartás közöti disszonancia áthidalására?

dr Smittpálelnökúr 2012.12.11. 12:48:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: neked mindernől gyurcsány jut az eszedbe?

Ez beteges, kezeltetned kéne magad.

Emlékszel a dicsőséges szociális népszavazásra?

Ott büszkén hirdette minden fideszes, hogy a tandíj rossz, az nem kell, pusztoljon.

Most pedig egyedül a magadfajta, elvtelen rajongók azok, akik fikázzák azokat, akik a fidesz orra alá dörgölik az újabb hazugságukat.

De te ezt nem érted. Mindenki más igen.

2012.12.11. 12:49:50

@dr Kangörény: Érti ő, de hát istenem, ilyen a munkaköri leírása.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:50:21

@_zulu_:

Ácsi pici Gyurcsány csicska..

Én nem mondtam hogy ez a tervezet jó, egy szóval se.

De ti akik csürhéztétek pár éve a diákokat, a tandíj ellenes megmuzdulásokat, ti milyen megfontolásból mertek megszólalni az ügyben.

Milyen szempont alapján, mikor Gyurcsány tandíját éltettétek akkor ?

Tudják szerencsétlen diákok, hogy azok a tetvek a legnagyobb támogatóik, akik alig várják, hogy az MSZP féle tandíjat a nyakukba sózzák ?

Savior 2012.12.11. 12:51:35

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem, ezt a kormány rossz, káros és pofátlan lépései tüzelik. Az, hogy egy darab ember ott éppen Gyurcsány-hívő, az nem minősíti a többit -- nyilván, hogy a pol. pártok is megpróbálnak ráakaszkodni.

@reálisan: véget kell vetni neki, de nem így; a kormány döntése közel sem tökéletes, sőt, inkább katasztrofális. Kicsivel alattad írt javaslatban gondolkodnék én is: első év ingyenes, utána mindenkinek ösztöndíj és tandíj, eredménytől függően ez lehet pozitív és negatív is.

2012.12.11. 12:56:25

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Te kis bugyuta kopipészer, soha életemben nem szavaztam a maszopra. Az baj veletek mindkét oldali droidokkal, hogy azt hiszitek, hogy ha az ember nem az egyik oldali hülye faszát szopkodja, akkor nyilván a másikét.
Egyszerűen fixáltak vagytok, el sem tudjátok képzelni, hogy vannak emberek akik kritikai gondolkodásra képesek, és adott esetben mindkét oldal hülyéit megvetik.

2012.12.11. 12:59:21

@Árpádné Pehej: Türelmes vagyok, ha csak egy szót is megnéz a szótárban, már egyből megduplázza vele a szókincsét.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2012.12.11. 12:59:37

Én nem értem, eddig jó volt, hogy ötszáz fős évfolyamok voltak a bölcsészkarokon, aztán meg el tudtak helyezkedni a szakmában húszan? Ezt a döntést már sokkal korábban meg kellett volna hozni :(

pcmci 2012.12.11. 13:00:35

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: még ezt is elbaszod. még kurcsánynál is lettek volna ingyen tanulók, mégpedig tanulmányi eredmény alapján a legjobb talán 10-15%, ezt kiegészítendő az első tanulmányi évben nem is lett volna tandíj, csak később, az eredmények alapján.

zajos1 2012.12.11. 13:10:28

Itt vannak a Hallgatói Hálózat követelési tsza
dec. 10. 18:32

"0. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!"

Épp most zajlik..., bár elég kemény, de a diákhitel 2.0 pont ezt segíti!!

"1. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!"

Csökkenő gyerek létszám mellett?? Be kell vallani, ideje volt a diploma gyárak leépítése

"2. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!"

Honnan és miből, egy iskolák pénznyelőgépként működnek...

"3. Töröljék el a hallgatói szerződést!"

Frászt! Az én adómból ne Angliában és más államokban dolgozzanak.

"4. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!"

ja, még az évszámokat sem tudja némelyik tanszék, három nap alatt elolvasni, köszi!

csárli hárper 2012.12.11. 13:10:48

@Namir: mert a "békemenet" nem az adónkból van "szponzorálva" mi?

Frizuravarjú 2012.12.11. 13:13:10

Hadd fizessem már a diplomátokat, léccilécci!

Vegyünk fel újabb hiteleket, hogy ingyen tanulhass, köcsög!

Majd én visszafizetem, míg te nyugaton kaszálsz, jó?!

csárli hárper 2012.12.11. 13:15:19

@zajos1: "Frászt! Az én adómból ne Angliában és más államokban dolgozzanak."

jaja, mekkora igazság, a te adódból (már ha fizetsz) inkább itthon legyen gombokért rabszolga vagy munkanélküli, sokkal jobb...idióta

Bloodscalp 2012.12.11. 13:17:51

@negondolkozz!majdénmegmondom!: miért van olyan érzésem hogy 2008ban nem ezt böfögted fel.

csárli hárper 2012.12.11. 13:18:17

@Frizuravarjú: mikor a fletóék akarták bevezetni és a hülye vezéred eltapsolt sok milliárdot hülyenépszavazásra, akkor is ezt böfögted, hülye fidesznyik?

gmihaly@citromail.hu 2012.12.11. 13:21:46

"Én mondom, még nem nagy az ember,
De képzeli, hát szertelen..."

BigPi 2012.12.11. 13:22:22

@Állam-vizsga: Van még egy nagy hiba. Az érettségi jegyekből nem lehet megállapítani, hogy ki miképp fog teljesíteni a későbbiekben.

A ma hazánkban továbbra is, csak az utólfinanszírozott ösztöndíj rendszert találom elfogadhatónak.

Sokan írták, hogy a kormánynak kötelessége fent tartani a felsőoktatást. A kérdés számomra még is az, hogy milyen mértékben? Az értségizgők hány százalékának kellene állami finanszírozású ösztöndíjat biztosítani?
Ha a bírálok korrektek lennének nem csak számokkal dobáloznának, százalékokkal is.

Jobban bele gondolva, ha annak idején Bokrosék nem, csak tandíj(adót), akartak volna nyakunkba varrni, hanem mellé tették volna a mostani diákhitel konstrukciókat is, akkor sokkal kisebb lett volna az ellenállás.

Bloodscalp 2012.12.11. 13:22:53

@zajos1: te hülye vagy bazd+, 4x-esen is.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.12.11. 13:27:30

@873ujr3rk: "Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.
Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.
Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.

http://www.komment.hu/tartalom/20121210-a-majdnem-valasztasi-koltsegvetes-kommentar-a-2013as-koltsegveteshez.html "

Pontosan. Jobb ha tudatosítjuk gyerekeinkkel, hogy nagypapi meg nagymami éppen ELŐLÜK zabálja fel a jövőjüket EZZEL. Ugyanis a főiskolára küldött gyerek a jövőbe tett befektetés...az államnak is.

Ellenben a nyugdíjas...
zipp.hu/velemeny/2010/01/27/nyugdijas_politikai_rendszer_jovonk_a_mult

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2012.12.11. 13:27:31

@Frizuravarjú: Akkor neked is...te is elmehetnél a jó édes anyádba te patkány!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.11. 13:31:30

hát ez roppant érdekes dolog...
Most akkor az idei évre.. hányan is jelentkeztek a férő helyekre?!

Nem az igényekhez lettek alakítva a férőhely számok?!

Miért dolgozik az oktatásügyben 370 ezer közalkalmazott?

2-3 gyerekre jut egy oktatásban dolgozó...

Az osztálylétszámok meg nagyok.. 25-40 fő... hogy is van ez?!

Frizuravarjú 2012.12.11. 13:31:44

@Kövér László akinek ömlik a fos a szájából.: Az csak nálatok cigányoknál szokás, te büdös kis féreg!

2012.12.11. 13:31:57

@Frizuravarjú: "Vegyünk fel újabb hiteleket, hogy ingyen tanulhass, köcsög!"

Nos, valamiért a homályos sejtésem támadt hogy a te tanulmányaid nem túlzottan terhelték meg az államkasszát...

Frizuravarjú 2012.12.11. 13:34:41

@_zulu_: Jól sejted, köcsög. Nekem el kellett tartanom a családomat és csak évekre rá diplomáztam saját megtakarított pénzemből.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.12.11. 13:36:26

@873ujr3rk: "A nyugdíjas világban a jelszavak, (ne lepődjünk meg, ha ismerősek): a gondoskodó állam, a kiszámíthatóság, biztonság, a stabilitás, a versenyellenesség. Ez aztán elhozza az innováció, megújulás és verseny képtelenséget, a tunyaságot, a siránkozást, a nyafogást, a betegségkultuszt és persze a periodikusan ismétlődő válságokat. Ezekre az „értékekre” alapul ma Magyarország. Aztán az ismétlődő válságok elhozzák a bűnbankkeresést és a bűnbak meg is lesz találódva: a zsidókban, a bankokban, a kommunistákban, a multikban, akik mind kizsákmányolnak bennünket. Haj, haj, ha ezt Lenin megélte volna."
zipp.hu/velemeny/2010/01/27/nyugdijas_politikai_rendszer_jovonk_a_mult

Ezért mondtam a gyereknek is, hogy ha befejezte az egyetemet, nagyon gyorsan húzzon külföldre. Ezeknek..egy fillért se.

Frizuravarjú 2012.12.11. 13:40:14

Nem lóg mindegyik féreg a társadalom csecsén. Van aki munka mellett tanul és nem várja el másoktól, hogy fűtsék a seggét és ingyen oktassák. Aztán meg siránkozik a féreg, hogy el kmell tartani a "NYUGGEREKET". Na mentek a picsába!
Megszűnik végre az ingyen világ és remélem dolgozni fog mindenki, mielőtt végleg elcigányosodik a nemzet.

csárli hárper 2012.12.11. 13:47:11

@Frizuravarjú: csak ennyire futja? semmi buzi, nigger, cigány, román, szlovák? de tudod mit bármi leszek amit csak akarsz, kivéve egy valamit: fideszes, mert az a legalja...

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 14:02:31

Egyszerűen túl sok diák őrlődik a felsőoktatás malmaiban. Nem a tandíj a lényeg, hanem az, hogy kevesebb ember legyen diplomás. Itt ismét nem a diplomával van a gond, hanem azzal a szubkultúrával ami sajnos ma az egyetemi életet kevés kivétellel jellemzi. Óriási a lemorzsolódás és óriási számokban nem a keretidő alatt végzik el a hallgatók a választott szakot. A gond ott van, hogy ebben a szeretett, de csökevényes országban azt tartjuk valakinek, akinek diplomája van. Ezért is jelentkeznek sokan, ha tudják hogy mit szeretnének az élettől, ha nem.

Hogy mi ennek a következménye?
Részint két fontosabbat is látok:
1. Munkanélküliség problémájának kitolása 5-6-7 évvel. Nem 18 évesen leszel álláskereső, hanem 25-6-7 évesen, nulla tapasztalattal. Ekkora mennyiséget ennyi fehér munkás nem tud eltartani az adójával.
2. Az aktív korú lakosság nem 18 évesen kezd el termelni, dolgozni, hanem 25-6-7 évesen, ennyivel kevesebb adó, ennyivel kevesebb tapasztalat és használható tudás.

Valóban az egész felsőoktatást szükséges megreformálni, bízom benne (naivan), hogy ez ennek csak első lépése lesz.

De azt le kell szögezni, hogy tarthatatlan állapot a közpénzből finanszírozott tömegesen bulizó, szülői vagy szociális eltartást igénylő életképtelen kora-harmincéves fiatalok gyártása a felsőoktatásban.

Jack Torrance 2012.12.11. 14:03:00

@negondolkozz!majdénmegmondom!: a kormany jelenlegi otlete szerint most az tortenik, hogy a diak kifizeti az oktatasat (mert a diakhitelet vissza kell majd fizetnie), a diakhitelenek a kamatait (hidd el, rengeteg lesz) pedig kifizeti a tarsadalom.
Talald ki, hova lesz a tobbletpenz, ami a kamatokbol osszejon, meg amit meg az egyetemeken megsporolnak.

legeslegujabbkor 2012.12.11. 14:08:32

Azt hiszem tényleg a kommunikációval volt a baj. Szerintem azt akarták mondani, hogy megvédték az egyetemeket, mert felemelték a támogatottak számát 56 ezerre, és ebből "néhány" csak résztámogatást kap.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.12.11. 14:15:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Duma.. Magyarázod a menthetetlent..

Fideszes tandíjat éltetsz, miközben 2008-ban te is leszavaztad a tandíjat.

Most meg dumálsz.

Hányinger amit tolsz.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.12.11. 14:18:13

@Frizuravarjú: "Nekem el kellett tartanom a családomat és csak évekre rá diplomáztam saját megtakarított pénzemből. "

Ez a saját döntésed volt, hogy először családot alapítasz, aztán diplomázol. Nem KELLETT semmit csinálnod.

(Kivéve, ha a szüleidet kellett valamiért eltartanod, akkor nem szóltam)

2012.12.11. 14:31:16

@Frizuravarjú: Elég olcsó lehetett, ha ekkora paréj maradtál.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.12.11. 14:38:38

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ne magadból indulj ki, koma.
Attól, hogy te a vezéred szarán éltél egész életedben, más még nem ezt tette.

Tudom, neked ez teljesen elképzelhetetlen, mert neked csak ez jutott mindig. Szar lehet...

blah 2012.12.11. 14:50:09

Nem ördögtől való a tandíj. Viszont ahogy sokan rámutattak nem így kell megoldani. Egyik tanévről a másikra ekkora összeget követelni ostobaság. Nagyjából az mszp-s összeg felével lehetett volna indítani. A költségtérítés mentes keretet meg első félév után szakonként tanulmányi átlaghoz kötni. Azt hiszem egy átgondoltabb tandíjrendszerrel könnyebben kibékülne mindenki. A fidesz mondjuk nem az átgondolt cselekvésről híres, de ez már más tészta. Szóval a tandíjra szükség van, hogy fejlődjön a felsőoktatás. A saját példámból kiindulva, mérnök jelöltként, elég minimális gyakorlati oktatásban részesültünk anno. Nem hiszem, hogy az utóbbi 10 évben javult a helyzet. Új stadionra felcsúton vagy bárhol ahol kevesebb mint 10e ember jár ki meccsre meg nincs szükség, egyszóval egy nemzeti stadionon kívül nem indokolt sehol pénzt ölni ebbe (vagy még néhány más tök felesleges dologba amire a kormány költ). Az arra fordított pénzt bármelyik egyetem hasznosabban el tudná költeni és akkor úgy éreznék a diákok, hogy kapnak is valamit a pénzükért és nem csak egy papírral dobják meg. Hasznos tudásra meg nagy szüksége lesz az országnak a jövőben is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:05:16

www.bama.hu/baranya/kozelet/forrnak-az-indulatok-a-gimnazistakban-475230
"SIMON NIKOLETTA (18) gimnazista, Komló – A társadalomtudományok érdekelnek, a szociológia, a politológia, továbbtanulásomat is ezek egyikén képzeltem el a múlt hét végéig, de akkor meghallottam az új keretszámokat. Az egész országban e területekre 230 főt vesznek fel államilag finanszírozott helyre. Bécsi egyetemi tanulmányokon gondolkodom, de az is lehet, hogy nem megyek egyetemre.

SZILI DORINA (18) gimnazista, Bicsérd – Környezetvédelmi vagy agrártanulmányokat szerettem volna folytatni, de azok után, hogy a múlt évi változások elbizonytalanítottak, most, két hónappal a felvételi jelentkezés előtt nem igazán tudom, mihez kezdjek. Bízom magamban, de agrárszakokra csak 300 főt vesznek fel, ezért angliai egyetemen is gondolkodom, ha amúgy is fizetni kell a tanulásért.

MAGYAR SOMA (18) gimnazista, Pécs – Tőlem nem vettek el már most minden lehetőséget, mert tanár szakon is gondolkodom, ott pedig nagyjából maradnak a tavalyi számok. Az más kérdés, hogy az anglisztika érdekelt volna igazán, e téren kihúzták alólam a szőnyeget. Még nem döntöttem el, mi lesz. Az a bosszantó, hogy 12 éve a régió legjobb iskoláiba járok, éppen azért, hogy egyetemre menjek.

BENGERNO DÁNIEL (17) gimnazista, Pécs – Nem fogom fel tragédiának a dolgot, mert nem gondolkodtam kizárólagosan továbbtanulásban, szerintem nem ez az egyedüli módja annak, hogy boldoguljak az életben. Amikor pedig ez mégiscsak előjött, nem Magyarország, hanem külföld, például Franciaország járt a fejemben, ahol nem felvételin, hanem az egyetemen kell jeleskedni.

MOLNÁR GÁBOR (17) gimnazista, Pécs – Van még egy évem a jelentkezésig, de nem tetszik a változás. Ha előbb tudom, mi történik, nem biztos, hogy gimnáziumba jelentkezem, hanem rögtön olyan iskolába, ami szakmát is ad a kezembe, amellyel kezdeni tudok valamit. Habár azt még nem döntöttem el, hová jelentkezem, de ha nem vesznek fel államilag finanszírozott helyre, talán nem is tanulok tovább."

HgGina 2012.12.11. 15:19:29

Hmmm. Miért is kellene nekem fizetnem a mostani egyetemisták ingyen tanulását? A nagy ingyenesség világában, a '80-as években egy teljes átlagfizetést kellett havonta tandíjként befizetnem pusztán azért, mert kisiparosként is dolgoztam a főiskola mellett.
Menjen a.... na oda a sok diák, aki azt képzeli, az amúgy is alulfizetett, de még itthon maradt dolgozó embereknek kéne kifizetniük a lustaságuk (tisztelet a kivételnek) pénzügyi terheit.
Felőlem az összes szaros kommunikációs, meg bölcsész főiskolát, egyetemet be lehetne zárni, és a sok léhűtőt elzavarni valami termelő és értékteremtő szakmára fogni. Mondjuk Recsken rézbányába, Pécsett uránbányába...

HgGina 2012.12.11. 15:23:35

@Doomhammer: szép összeállítás. Az utolsó egészen kiváló példa. Süt belőle, hogy pusztán azért ment volna egyetemre, főiskolára, mert az kényelmesebb lébecolást biztosít, mint egy rendes szakma. Tipikus élősködő. Ilyenekből lehet kiváló dilettáns politikusokat nevelni. Bármit csinálna, csak dolgozni ne kelljen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:27:08

@HgGina:
" Bármit csinálna, csak dolgozni ne kelljen. "

Azt mondja, hogy ha ezt tudja, inkabb szakmat tanult volna. Tehat dolgozni akar.

Ha nem tanul tovabb, a gimnaziumi erettsegijevel kitorolheti. Ezt ebben a pillanatban nem feltetlenul tudja a 17 eves fejevel. Jo esellyel el fog veszni.

2012.12.11. 15:28:47

@HgGina: "Ha előbb tudom, mi történik, nem biztos, hogy gimnáziumba jelentkezem, hanem rögtön olyan iskolába, ami szakmát is ad a kezembe, amellyel kezdeni tudok valamit."

Ebből kiolvasni hogy egy felelőtlen lébecolóról van szó, komoly teljesítmény.

Netán tenyérjós kisiparosnak tetszik lenni?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:36:52

Muhahaha, beszol a Fidesz szovivoje.

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/felsooktatas_atalakitasa_a_diakok_nyertesek_lesznek_modosul_a_diakhitel/2310836/
"A kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatti hallgatói tiltakozó akciókra utalva a szóvivő [Selmeczi Gabriella, a Fidesz szovivoje, dh] közölte: a jobboldal gyenge pontja, hogy egyből, egyszerűen megértesse az emberekkel, hogy a folyamatban lévő átalakítás hogyan érinti őket, annak mi az előnye. "

Koszonjuk az onkritikat, elvtarsno.

campobaszo 2012.12.11. 15:38:44

@Con Storm: A KSH szerint az oktatásban 230 ezer közalkalmazott van.A maga száma szerény 150%-os hazugság.

Jack Torrance 2012.12.11. 15:58:39

@Doomhammer: jelzeserteku, hogy Gabikat biztak meg ezzel az uzenettel

vallatas 2012.12.11. 16:06:24

ez nem tandij, ez hitel!
:)))))
ha okos akarsz lenni, adósodj el, legyél adósrabszolga!
ez a keresztényi hozzáállás, most már tudjuk!
szégyen

népszavazás igy teljesen fölösleges volt, csak milliárdok mentek el rá a semmiért, követelem az elszámolást, akik véghez vitték, csak kár okoztak!

bgp 2012.12.11. 16:08:49

@HgGina: amikor Gyurcsány akart tandíjat akkor gondolom habzott a pofád a tandíj ellen.

Karcolt lendület 2012.12.11. 16:09:07

@gloire: @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Fideszes kommunikációs próbálkozások:
- valójában az egész nem is a tandíjról szól, hanem a Milla (Foffman szerint Schiffer), mások szerint Gyurcsány lázítja a diákokat, maguktól nem is érdekelné őket az egész;
- hú, pedig Gyurcsány 2008-as tandíja is mekkora genyaság volt (ja, az nem gond, hogy azt a fideszes népszavazáson leszavaztuk);

Ez így elég karcsú - ha magatok is elhiszitek, akkor egyszerűen szánalmas -, odatahetné magát Habony Árpi meg GFG igazán, szeretnék jókat röhögni.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.12.11. 16:11:59

@HgGina: "Hmmm. Miért is kellene nekem fizetnem a mostani egyetemisták ingyen tanulását?"

Hmmm. Miért is kellene nekem fizetni a mostani nyugdíjasok nyugdíját? Miért nem gyűjtötték össze maguknak? Miért egy szarfaszú gerontokráciában kell éljek, ahol azért, hogy a nyugdíjasok ingyen utazgathassanak, elveszik a mi gyermekeink jövőjét????

www.komment.hu/tartalom/20121210-a-majdnem-valasztasi-koltsegvetes-kommentar-a-2013as-koltsegveteshez.html

velemenyvezer.blog.hu/2012/10/07/peldaul_miert_nem_a_nyugdijakon_sporolnak_az_oktatas_helyett_baksa_roland_kulonvelemenye

zipp.hu/velemeny/2010/01/27/nyugdijas_politikai_rendszer_jovonk_a_mult

Az ilyennek, mint te, alapból elvenném a nyugdíját, mert a fiatalok jövője árán akar élősködni...

2012.12.11. 16:17:51

@HgGina: "Felőlem az összes szaros kommunikációs, meg bölcsész főiskolát, egyetemet be lehetne zárni, és a sok léhűtőt elzavarni valami termelő és értékteremtő szakmára fogni. Mondjuk Recsken rézbányába, Pécsett uránbányába... "

Teljesen igazad van. Legyünk a 10 millió plázaépítő munkás országa.
A lebutított felsőoktatás nemcsak azzal jár hogy sokan így nem tudnak megfelelő képzettségi szintet szerezni. Szakok szűnnek meg, egyetemi tanárok kerülnek az utcára, hosszú távon más területekre is kihat, az egészségügytől az élelmiszeriparig. Az oktatás ha nem működik megfelelően akkor valószínűleg nem az a megoldás hogy fogok egy bontókalapácsot és izomból rávágok egy nagyot.

Pár kommentnél már olvastam hogy a legfontosabb a tegnapi tüntetésben az önrendelkezés, önszervezés jele. Nekem is ez jött le elsőre. Innentől pár lépésnyire az lenne a legszebb ha a nép is ráébredne hogy megvan benne az önrendelkezés képessége. A szándékosan szétdarabolt társadalom képtelen összefogni és felmérni hogy a nemzetidegen, kádár csendestársaiból alakult politikai és gazdasági elit morálisan, erkölcsileg teljesen alkalmatlan az ország vezetésére.
Itt a kommentekben is látszik ez a szétforgácsolódás, az összefogás helyett most a leendő értelmiségi rétegbe rúgnak jópáran...
A népnek nem Orbánra, Gyurcsányra vagy Vonára lenne szüksége hanem saját magára.

Google 2012.12.11. 16:49:41

@dr kotász:

A nép is megosztott.
Nem tudom, Ron Werber neve mond valamit?
Dolgoznak ezen páran.

kerekes pereces 2012.12.11. 16:50:43

Egy pár szó a BME-ről. Jelenleg ez az intézmény, amely Magyarország egyik legfontosabb, és bizonyos mércék szerint legjobb felsőoktatási intézménye, milyen gazdasági állapotban van. Nézzétek meg ezt a dokumentumot: portal.bme.hu/ift/bme_belso_koltsegvetes.pdf

Pár dolgot kiemelnék: 2005-höz képest közel felére (55%-ra) csökkent reálértékben (azaz inflációval korrigáltam) az állami támogatás. Látható, hogy 2005 és 2009 között nominálisan nőtt, 2009-ben kicsit csökkent, azóta pedig hihetetlen mértékű a csökkenés (köszönjük, OV!). Azaz már eddig is jelentősen csökkentette az állam az oktatás támogatását, azaz a jövő támogatását. Közben a nyugdíjak persze inflációkövetően emelkednek, hiszen az produktív kiadás...

Idén a BME állami bevétele kb. 13 milliárd forint, saját bevétele körülbelül 16 milliárd forint. Azaz most sem az államból él meg kizárólag a BME. Sőt, az állami szerepvállalás egyre kisebb már most is. Azonban ha elolvasod a dokumentumokat, ez eléggé komoly problémákat is jelent.
"Igen szigorú, takarékos alaphelyzetből indul ki mindhárom forgatókönyv: a személyi kifizetések stagnálásából, azaz folyamatos reálértékű csökkenésből, a fenntartási költségek lényegében a működési határokra szorításából, számottevő beruházások nélkül."

Azaz a BME (ami az egyik legjobb egyetem) oktatóinak a reálbére nemhogy nem inflációkövetően emelkedne, nominálisan sem változik, azaz értéke csökken. A BME épületeinek fenntartására elmegy a források nagy része, beruházásra, felújításra a minimálison kívül nem jut.
Az ország egyik legjobb egyeteméről beszélünk! Sőt, 2013-2014-ben közel félmilliárd forint értékben ingatlant ad el a BME, hogy működni tudjon, leépíti a jelenlegi infrastruktúrájának egy részét.
Ők is leírják, hogy a jelenlegi 13 milliárd helyett 15.5 milliárd lehetne az a fenntartói (állami) támogatás, amivel a BME szinten tudná magát tartani.

Gondoljunk itt egy kicsit bele a fenntartó szóba. Az állam rendkívül sok mindent meghatároz az egyetemek számára, rengeteg szabályi és törvényi előírásnak kell megfelelni, sőt a tervek szerint a jövő évtől az egyetemek gazdasági irányítását a kormány által delegált ún. kancellár vinné.
Egy olyan egyetemnél, ahol az állam kisebbségi befizető (hiszen nem ő adja a költségvetés többségét), milyen jogon szól be annak elköltésébe? Ha úgy nézzük, az állam az egyik részvényese a BME-nek, de ő a kisebbségi részvényes, mégis elveszi a BME (és a többi egyetem) autonómiáját. Szerintem ez vállalhatatlan dolog."

kerekes pereces 2012.12.11. 17:01:56

Ne feledjük el azt sem, hogy a teljes magyar felsőoktatás jövő évi költségvetése kisebb,
mint a Szajol-Püspökladány vasútvonal felújítása,
mint a bonni egyetem 2010-es költségvetése,

Emellett emeljük az adókat, új adófajtákat vezetünk be.
De a jövőnkre nem futja pénz. Inflációkövető, improduktív nyugdíjra igen. Én valahogy nem a nyugdíjasokban látom az ország felemelkedését.

Bryan élete 2012.12.11. 17:03:24

@Prof. Dr. Simon Templar:
Kivánom, hogy te is döglődj 80 ezer forint nyugdíjból - kb. ennyi az átlag - és támogast belőle még a fiadat, unokádat, fizesdd a rezsit meg a gyógyszert. Mert sok "kőgazdag" nyugdíjas így él.
Szégyelld a pofád, hogy 40-45 évet ledolgozott idős, megfáradt, megkopott embertől ezt az alamizsnát is sajnálod.

HgGina 2012.12.11. 17:20:07

@Prof. Dr. Simon Templar: ne aggódj, nekem nincs nyugdíjam, és feltehetőleg nem is lesz. Mert szomorú, de kb. 20 évesen sajnos rájöttem, hogy nem lesz, ezért inkább dolgoztam. Nem keveset.

dr. Balta$ár 2012.12.11. 17:23:23

@kerekes pereces: "Ne feledjük el azt sem, hogy a teljes magyar felsőoktatás jövő évi költségvetése kisebb,
mint a Szajol-Püspökladány vasútvonal felújítása"

nekem is ez jutott eszembe...

200-200 milliárd

felsőoktatás kontra közgép

legyen népszavazás mejiket választyuk...

pont enyit lop a közgép évente mint amibe az összes felsőoktatás kerül...

euAgWzgmmtq7K 2012.12.11. 17:29:35

@katoberger: milyen piac? magyarországon? ne viccelj...

Bryan élete 2012.12.11. 17:41:29

@Prof. Dr. Simon Templar: A hatvanas évek közepétől létezik olyan egyezmény, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok magyar nyugdíjat kapjanak és viszont.
Bajnai előkészített és átadott a fidesznek egy anyagot, ami ezt a szerződést felmondaná.
Nem ez történt.
A fidesz hergeli az ukránokat, hogy titokban vegyék fel az állampolgárságot, mert csak úgy lehet és kaphatnak akár 300 euro - magyar átlagnyugdíjnak megfelelő magyar nyugdíjat.

Erre a kiadásra a KSH adatai szerint idén 7 milliárd, azaz hétmilliárd forintot költött el az állam, egy év alatt 70 %-kal növekedett az igénylők száma. További támogatásról egyezett meg Soltész az ukrán partnerrel arról, hogy rokkantnyugdíjat is fizetünk.

Ehhez mit szólsz? Ha nem hiszed, járj utána!

Prof. Dr. Simon Templar 2012.12.11. 18:02:52

@HgGina: Akkor ugyanazt az utat jártad, amit most én járok, lévén én is a magánszektorban nyomom+én is estin, munka mellett végeztem az egyetemet

DE: észre kéne venni, hogy ez az egész mizéria nem más, mint hogy a FIDESS már jó előre szavazatokat vásárol a fiatalok bőrén (illetve a mi pénzünkön)

"Egy jól azonosítható csoport a megszorítások közepette is a jövő évi költségvetés nyertese lesz: a közel hárommillió öregségi nyugdíjas. A nyugdíjakat nagyobb ütemben emelik, mint a most reálisan várható infláció: a 4-4,5 százalékosra kinéző átlagos drágulással szemben a nyugdíjakat 5,2 százalékkal emeli a kormány. Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint. A családi pótlék, a gyes, a gyed egy fillérrel sem nő, és sok munkavállalónak sem fog emelkedni a nettó bére.

Ezt a kedvezményezetti kört akarja tágítani legújabb ötletével a kormány a gáz, az áram és most már a távhőárak 10 százalékos csökkentésével is. Ami megint a munkát adó cégeknek fog fájni. Akik majd részmunkaidőbe tesznek át dolgozókat, vagy elküldik őket (bár nyilván kevesebbet, mint amennyi emberen, gazdagon és szegényen, nagy lábon élőn vagy szűkölködőn könnyít a rezsicsökkentés).

Nagyon választási ízű ez a költségvetés. És még csak nagyjából másfél évnyire vagyunk a 2014-es megméretés előtt."

www.komment.hu/tartalom/20121210-a-majdnem-valasztasi-koltsegvetes-kommentar-a-2013as-koltsegveteshez.html

És akkor már inkább a jövőbe kéne tolni a pénzt és nem a múltba...

Frizuravarjú 2012.12.11. 18:40:22

@csárli hárper: Helyes. Az rendkívül hiszékeny és ostoba fajta.

@dr. Balta$ár: Akkor talán az únyónak kék szólni, hogy oktatásra adjon pénzt, ne a Közgépnek újabb szökőkútra.

Ha már mindegyik okostóbiás szerint többet kapunk, mint amit befizetünk :))))

Jolka40 2012.12.11. 19:06:53

@Spániel: Mindig kell egy társadalmi csoport, amelyik hibás az egyre rosszabb helyzetért. Most a nyugdíjasok vannak soron. Remélem, azért még nem lesz kötelező átmenni a piroson.

komplikato 2012.12.11. 19:14:43

"Közben ott vonul a Le a tandíjjal! szlogent skandáló diákokkal a jó tandíj bevezetése mellett elkötelezett MSZP-s Kunhalmi Ágnes, illetve Szarvas Koppány is a DK ifjúsági szervezetéből (mint a Facebookon korábban kifejtette, nem kenyere a tandíj démonizálása); de nem ért egyet a döntéssel a rektori konferencia (MRK) sem, akik a 2008-as fejlesztési részhozzájárulást (fer) még elfogadhatónak tartották"

Én nem követtem részleteiben a dolgot, mert (sajnos) nem voltam érintett benne, és nem preferálom felemlített személyeket sem, de csak nekem rémlik úgy, hogy az akkor (is) szidott tandíj a fizetésekhez mért arányában nagyságrenddel kisebb volt, mint a mostani?

Airgüzü 2012.12.11. 19:33:36

@Szakadár Szmöre: Ez akkor lenne elfogadható érvelés, ha pl. ezt elfogadva azt mondanák: ok, te nem támogatod, akkor neked havi 2000 Ft-nyi adóval többet meghagyunk. De nem így lenne, mert ha nem erre, elköltik másra; magukra, a cigányokra, parlamenti gárdistákra, a felcsúti stadionra, vagy egyéb marhaságokra. Sajnos a kormány nem kérdezi meg az alattvalóit, hogy hogyan használja fel az adóforintokat, hanem egyszerűen arra költi, amire akarja. S lassan már elszámolnia sem kell vele, vagy nem szükséges a döntésüknek racionálisnak lenni, a köz javát szolgálni. Ez a fő baj!

mokkaczuka 2012.12.11. 20:15:38

MI a megoldás? Mindenki tudja: a nyugdíjcsökkentés - de nem mernek belevágni.

mokkaczuka 2012.12.11. 20:21:20

@Szakadár Szmöre: Akkor bekaphatod a faszt, tudniillik pontosan ez történt Orbán Viktor, Oxford és Soros György viszonylatában. Magyarán: semmi közöd hozzá, ki hova megy innen, mint ahogyan szabadon agyelszívhatsz Burmából is, ha van mit.

mokkaczuka 2012.12.11. 20:29:29

@Prof. Dr. Simon Templar: "Ezért mondtam a gyereknek is, hogy ha befejezte az egyetemet, nagyon gyorsan húzzon külföldre. Ezeknek..egy fillért se." Erről van szó. És előtte úgy eladósodni, ahogy csak bír!

Rigor_mortis 2012.12.11. 20:30:31

@endike: nem vicces vagy, hanem csak bunkó proliságodat igazolod! :(

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.11. 22:50:20

„Ami pedig a tandíjat illeti: Miniszterelnök Úr, kérem, az nagyon sok gyermek számára és család számára egy felesleges és nehéz teher. Ha egyetértünk abban, hogy az a 2 milliárd forint nem föltétlenül innen kellene, hogy bekerüljön a felsőoktatásba, mert a magyar költségvetés – az előbb csak egyetlen példát említettem, többet is tudnék – tudna segíteni és forrást teremteni erre a 2 milliárd forintra, akkor miért kell, miért kell főiskolát és egyetemet végző diákoknak tandíjat fizetniük?

Én a Fidesz programjában a legfontosabbnak, a szívemhez legközelebb állónak éppen azt érzem, hogy az első diploma megszerzéséig legyen az oktatás ingyenes! Legyen tandíjmentes! Én akkor leszek elégedett bármelyik kormánynak a működésével, hogyha az egyszerű családokból meg faluról származó emberek, ha tehetségesek meg szorgalmasak, akkor ugyanúgy kiemelkedhetnek, mint ahogyan jónéhánynak talán közülünk a sors ezt lehetővé tette. Ez a legfontosabb, ha úgy tetszik, az én részemről a legszemélyesebb elkötelezettségem, amit a következő kormány működése során mindenképpen szeretnénk érvényesíteni. A tandíjat szeptembertől ne kelljen befizetni!

Ezzel azt üzenjük meg Magyarország minden családjának, hogy velük van a kormány. Nem tesz a vállukra felesleges terheket. Igenis akarja, hogy a tehetségesek és a szorgalmasak boldoguljanak. Azt üzenjük meg, hogy a kormány tudja, hogy tehetség, szorgalom és vagyon nem azonos arányban osztattak szét közöttünk. Ezért egy olyan oktatási rendszert kell teremteni, ahol nem a családok vagyoni helyzete szabja meg, hogy kiből mi lesz. Ez a célunk. Szeptembertől nagyon remélem, lesz módunk arra, hogy meg is valósítsuk ezt a célt.”
Orbán Viktor, Horn-Orbán vita, 1998.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2012.12.11. 23:56:38

@takácsbálint:
naja, csak ha a gyogyszerek ara 10%-kal emelkedik, azt az a nyugger erzi meg jobban, akinek alacsony a nyugdija. Mondjuk 60ezerFt. Mig akinek 200ezer, az nemannyira. Foleg ha azt nezzuk, hogy altalban a csorobb ember a betegebb.
Mig ha 10%-kal megvagnak a nyugdijakat, akkor a 60ezres nyugdijasnak csak 6ezret "huznak ki a zsebebol", mig a masinak meg egy 20ast...

En azt mondom, hogy egy 10%-os nyugdijjvagas kellene most azonnal. Mellette azonnal megszuntetni az ingyenes utazast (ami szinten nem a zsaktelepulesen tengodo oregeket segiti), es kapjanak mondjuk 90%-os tamogatasu jegyet... stb...

De nagyon durvan latvanyosan nem nyulnak a nyugdijasokhoz, mindenki mas meg bekaphatja. Nyilvanvalo, hogy a cel mindossze megnyerni a valasztas, semmi mas.... nincsenek mas tervek, nincs cel, semmi sincs.

cutcopy 2012.12.11. 23:58:41

Lényeg, hogy egy kicsit olyan forradalminak és történelminek gondolhassák magukat az unatkozó gyerkőcök..

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2012.12.12. 00:05:11

ja, es a tandijrol.
Nincs azzal baj semmi. De ez igy, nagyon gaz.
Kilog a lolab gecire.
A diakhitel2 egy kibaszott hazug igeret megint, a mas faszaval torteno csalanveres tipikus esete.
Most olcsobb, majd 5-10-15 ev mulva meg majd az akkori kormany fizeti a kurvanagy kamattamogatast...

aha persze... ezt igertek a diakhitel1-nel is. Most meg mivan? A kamatos ember ahoz kepest egy biztos stabil befektetes.
4-8ev mulva szepen athuzzak majd a kormanyrendeletben a 2%-ot, es beirnak oda 20-at. Aztan majd mindenki sirhat... mig majd akkor azt fogjak mondani, hogy nincs itt semmi latnivalo. Csak technikai kiigazitas az egesz... (fuggetlenul attol, hogy nacik, vagy komcsik lesznek akik meglepik ezt).

A lanyom most masodikos. Azt mondja orvos akar lenni. Doktorneni.
altalanos orvos tandij: 12 milla.... tobb mint a hazunk bazmeg, ami talan mire leerettsegizik kifizetek.
Hat basszak meg.

futás csicskák! 2012.12.12. 12:17:14

@B-road: majd elmegyen kurvának sok magyar gádzsi kapos jolkeres asz olcso tanitása dik

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2012.12.12. 14:51:19

@futás csicskák!:
Jajj, tisztelt uram, hogy gondol ilyenekbe? Elmondom mi lesz. Megtanul németül, gimnáziumban már Bécsben fog tanulni, és ha úgy tartja kedve, majd ott lesz orvos.
Aztán majd lehet számolgatni, hogy ki is fogja összedobni a nyugdíjakat, ingyenes utazást, rászorulók segélyét.
Tessék majd akkor csodálkozni, hogy miért nem ment inkább kurvának, pedig akkor küldhetné haza az amszterdami kirakatból a kemény valutát a nemzeti kormányunk megsegítése érdekében.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.12.12. 15:16:06

@B-road: na oszt az miliokba keül mire kitanul aszt még lehet megse éri
asz kurelják majd a korházba is mitgondolsz
nemérimeg teso harámhalgatol puja kelesz mer 40 felet szültök tik asz murdeltok innén dicsak
nekem akora má 30 családom van

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2012.12.12. 15:21:35

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Nem értem ami mond.
Sokba kerül a taníttatás? Persze igen.
Hogy a korházban kit kúrálnak azt nem tudom, hacsak nem a betegeket.

Amúgy ezzel a tandíjjal+támogatott diákhitel (a tandíjra) az a baj, hogy nem éri meg.
Most átmenetileg alacsonyabb a költség, de 10-20év múlva a kamattámogatás többe fog kerülni mint amennyit most elvonnak.
Nyilván tudják ezt mások is, elég egy ilyen számításhoz egy matek érettségi is (bár nemtudom benne van-e még a százalékszámítás az érettségiben).

futás csicskák! 2012.12.12. 15:24:38

@negondolkozz!majdénmegmondom!: jomondasz asz megmonták azé a ország ki teleszüli mink igy vagyunk nem teso?

Szokebaba · http://szokehaj.blogspot.com 2014.03.17. 18:43:32

Azóta se lett ebből se semmi, pedig nagyon nyomták még....
süti beállítások módosítása