Hogy volt-e értelme a hétfő délután spontán módon kialakult diáktüntetésnek, mely az ELTE lágymányosi campuszán tartott hallgatói fórum után gyakorlatilag a Petőfi híd és a Belváros forgalmának megbénításától fél Budapest ötletszerű és végül a Kossuth térre kilyukadó bejárásáig terjedt, azt nehéz megmondani. A körülbelül félezer fős felvonulásnak talán csak annyi volt a lényege, ami a célja is: hogy legyen valami megmozdulás a felvételi keretszámok legutóbbi drasztikus csökkentésével szemben. Hogy bizonyítsák, bizonyítsuk: nem lehet a végtelenségig ezt a cinikus játékot űzni a diáksággal.
Hogy pártok ne próbáljanak rátelepedni a tüntetésre, és hogy az egyetem a miénk, azok csak a szokásos részei voltak egy ilyen demonstrációnak, mint ahogy az LMP-s Karácsony Gergőnek a tetszését olyannyira elnyerő, számunkra csak felesleges bohóckodásnak tűnő bázisdemokratikus fórum is: a felszólalni szándékozók így jelentkeznek, a felszólalásokra reagálni szándékozók amúgy, a végén pedig majd talán eljutunk a fórum kiindulópontjáig is, ha szerencsénk van.
Nos, nem ez történt, a nagy vezetőnélküliség néha sikerrel is járhat: így megindult a tömeg, hogy a szegedi tiltakozók mintájára elfoglalja az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Vagyis előbb a Petőfi hidat. Utána akkor már irány a Corvinus. De akkor már az ELTE BTK is. Végállomás: mi más, mint a Kossuth tér?
Igazából ez a demonstráció ugyanúgy lejátszódhatott volna a Gyurcsány-kormány regnálása idején, mint Horn Gyula miniszterelnöksége alatt, felcserélve persze a lemondásra felszólított Hoffmann Rózsa nevét az éppen aktuális oktatásügyi miniszterével/államtitkáréval. A hallgatók a szokott lelkesedéssel és energiával adták a fővárosi járókelők tudtára, hogy semmit rólunk nélkülünk, illetve hogy aki dudál, velünk van. Előbbiek pedig megfigyelésem szerint a várhatónál jóval szolidárisabban fogadták a történéseket, ráadásul elég sokan ki is fejezték egyetértésüket a tüntetőkkel, ami még inkább meggyőzött arról, hogy ezúttal sem csak az érintettek háborodtak fel a felsőoktatásba való bejutás megnehezítésének kapcsán.
Hogy mi lehetne a megoldás, azt persze maguk a tüntetők sem tudják. A Hallgatói Hálózat által szerkesztett ötpontos követeléslista gyakorlatilag olyan is volt, amit a bázisdemokrácia ki tud magából termelni: előbb még valódi reformokat követelnek, egy ponttal alább már a 2011-es keretszámok visszaállítását (legalább!), utána pedig a röghöz kötés eltörlését és az autonóm felsőoktatás megteremtését. És hogy miként vannak ezzel maguk a hallgatók? Egyesek szerint kell tandíj, csak nem ilyen; mások úgy gondolják, egyáltalán ne legyen; megint mások pedig úgy vélik, a hallgatói szerződés nagyon is méltányos konstrukció, a részösztöndíj viszont teljesen értelmetlen, és előbbivel elegyítve már igazságtalan is.
Hogy mi lenne a jó megoldás, arról nekem csak ugyanúgy általános elképzeléseim vannak, mint Pokorni Zoltánnak: „ilyen mértékű csökkentésre nincs szükség, főként nem a februári jelentkezési határidő előtt két hónappal″. Mindenesetre abban hallgatók és egyetemi oktatók is egyetértenek, hogy már így is méltatlanul keveset költ az állam a felsőoktatásra, és elfogadhatatlan, hogy még spórolni is éppen ezen szeretne.
Közben ott vonul a Le a tandíjjal! szlogent skandáló diákokkal a jó tandíj bevezetése mellett elkötelezett MSZP-s Kunhalmi Ágnes, illetve Szarvas Koppány is a DK ifjúsági szervezetéből (mint a Facebookon korábban kifejtette, nem kenyere a tandíj démonizálása); de nem ért egyet a döntéssel a rektori konferencia (MRK) sem, akik a 2008-as fejlesztési részhozzájárulást (fer) még elfogadhatónak tartották. Az LMP bővítené a felsőoktatásba való bekerülés lehetőségét, a Jobbik úgy véli, nincs szükség se tandíjra, se résztandíjra.
Milliós adóssággal kikerülni a felsőoktatásból nyilván akkor is idegőrlő, ha az állam adott esetben visszatéríti a képzésre felvett hitelt. Kitűnő eredmény mellett is csak fizetős képzésre bejutni azért, mert a szakot éppen nem tartják a munkaerőpiac szempontjából értékesnek (vagy ellenkezőleg, annyira értékesnek tartják, hogy rá is bíznák a munkaadókra a képzés finanszírozását) – rendkívül demotiváló azokkal szemben, akik keményen végig tanultak négy évet, hogy aztán felvegyék jogi vagy közgazdasági képzésre.
Bár a hétfőn tüntetők láthatóan maguk sem tudták eldönteni, mi lenne a jó megoldás – de abban mindenki meg tudott egyezni, hogy a mostani csökkentések eltúlzottak és igazságtalanok; valamint cinikus és képmutató döntések egy olyan párttól, amelyik eddig mindig látványosan ellenezte a tandíj bevezetését. Fentiek pedig kiindulási alapnak nem is kevesek: szerdán újabb tüntetés következik, immár a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának szervezésében.
Az utolsó 100 komment: