„I’m standing outside of space of time / And I’m healing / Believing” (Last Leaves of Autumn)
Gyertyák; Hajnali refrén; Az ősz utolsó levelei; Rejtély; Hívj szellőnek – ha valaki ilyen címmel ír dalokat, akkor a legfinomabb arányérzékre és ízlésre van szüksége, hogy elkerülje a legcukrosabb giccset; különösen, ha cukrozást emleget már a lemeze címében is. Beth Ortonnak azonban van ízlése és arányérzéke, így a brit dalszerző-énekesnőnek sikerült elkerülnie a zsákutcát. A még William Blake misztikus költészetét is megidéző Sugaring Season tökéletes őszi aláfestő zene lusta hétvégékhez, a vállalható romantikát szerető nőknek és a vállalható romantikát szerető nőket szerető vállalhatóan romantikus férfiaknak – mindenkinek, aki a mai kínálatnál kicsit is igazabb zenét hallgatna.
Az immár negyvenes éveiben járó Beth Orton elég időt hagyott művészete érlelődésére: két évtizede van a pályán, de csak sokévente ad ki lemezeket szűk, de elszánt rajongótáborának. Életpályája ezredvégi művészsors: kelet-angliai kisvárosban nőtt fel, előbb apja hagyta ott a családot, majd meghalt édesanyja; az egyedül maradt, alig felnőtt lány pedig a vidéki magány elől felszökött Londonba, és elmerült a metropolisz bohém életében. Mivel a kilencvenes évek elejének Londonjáról volt szó, kivette a részét a techno- és rave-korszak hajnalából, amit ázsiai hippitúrákkal is színesített. A helyét kereső Beth-et végül William Orbit, az addigra már ismert, később Madonna Ray of Light lemezével világhírűvé vált ambient-elektronikus producerzseni vette szárnyai alá, minden értelemben. Évekig egy párt alkottak, miközben Beth Orbit különböző projektjeiben (például a megunhatatlan Water From A Vine Leaf-ben) énekelt, Orbit pedig az énekesnő első lemezeinek producere lett.
William Orbit: Water From a Vine Leaf
The Chemical Brothers: Where Do I Begin
Beth Orton: Roll The Dice
Orbit mellett akkoriban más kilencvenes évekbeli techno arcok is felkérték az együttműködésre az énekesnőt, aki többek között a Chemical Brothers himnikusabb számaihoz szállította emblematikusan fátyolos vokálját. A technohullám részleges kifulladásával párhuzamosan viszont Beth Orton is kezdte lassan levetkőzni a fölösleges sallangokat, és visszatalált oda, ahonnan eredetileg indult: a brit folk hagyományaihoz. Hat év után megjelenő új lemeze, a Sugaring Season ennek a hazatalálásnak a lenyomata, amelyben a tradicionális folkos megoldásokat már csak utalásszerűen színesítik az egyre távolodó elektronikus zenei múlt hatásai. Az ANTI- kiadó is megfelelő otthon számára, hiszen olyan előadókkal került egy körbe, mint Kate Bush, Nick Cave vagy éppen Daniel Lanois.
A ködös Angliából származó énekesnő új lemezét a még ködösebb amerikai Oregonban vette fel, és tökéletes a megjelenés őszi időzítése is. Álomszerű dalok, mégsem tanácstalan megfejtések egy légiesen könnyed belső világgal rendelkező, mégis erős és felnőtt énekesnőtől, akinek már van múltja – de épp ez adja neki a támaszt ahhoz, hogy a jelenben is tudjon álmodni. A nyitó Magpie a régi időket idéző, groove-osabb dal, önszuggesztió arról, hogy nem fog visszafordulni. A játékos Dawn Chorus, a fájdalmas State of Grace és a William Blake misztikus költészetét is megidéző Poison Tree hagyományosabb folkos merengések, míg a Candles triphopos hatásokból merít. A Something More Beautiful már egy drámaibb önvallomás, míg a Chemical Brothers-esekkel felvett Call Me The Breeze egy talán még Johnny Cash mély és puritán dalaival is párba állítható, nőies minimálcountry.
Magpie
Call Me The Breeze
Last Leaves Of Autumn
State Of Grace
Beth Orton kilépett a divatból, a körforgásból, hogy visszataláljon önmagához. Ahogy a Last Leaves of Autumn-ban énekli: kívül áll téren és időn, gyógyul és gyógyít, és hisz.
